Az Eretnek (Heretic) egy tavalyi film, kábé horror, az "először sokat szövegelünk, aztán elvágjuk a torkodat“ típusból. Igazi kamaradarab, nagyjából egy házban játszódik az egész, néhány szereplővel, és elég rémes, ami persze ez esetben műfaji elvárás. Két mormon hittérítőlány (Sophie Thatcher és Chloe East) egy esős-viharos alkalommal bekopog Mr. Reedhez (Hugh Grant), ki beinvitálja őket, hogy kint cudar idő van, bent meg a felesége épp áfonyás pitét süt. Pite persze nincs, (ahogy térerő sem) egy kisebb - akkor még relatíve barátságos - hitvita után a vagányabb csaj kiszúrja, hogy a terjengő áfonyabűz forrása egy illatgyertya.
No persze, Mr. Reed a típusos pszichopata gyilkos, akit láttunk már sokszor (a legrémesebb talán Matt Dillon volt, A ház amit Jack épített című, 2018-as Lars von Trier filmben), és az lenne benne a pláne, aki játssza az alakítást.
Hugh Grant mint egy horror/thriller főgonosza (inkább horror, legalább is hülyeségeket álmodtam tőle utána) elsőre fura választásnak tűnik, leginkább mert az is. Hirtelen nem rémlik, játszott-e már igazi rosszfiút, valami sötét és hátborzongató alakot? A Paddington 2 az nem ér, ott egy ripacsot ripacskodik elő, a film maga meg egy cukormázzal leöntött mézes karamell. Abba nincs igazi, nyílt gecizmus. Ellenben itt egy tőrőlmetszett közveszélyes elmebeteget alakít, küldetéstudatos vallási fanatikus beütéssel, kár hogy ezt azért már nem mindig hisszük el neki.
Rendes pszichopatának nem elég behízelgő (pedig elvileg az menne neki), sallangmentes gyilkosnak, másokat félholtra kínzónak meg nem elég ijesztő, a fazon, legalább is eleinte, egyszerűen egy kardigános nagypapává öregedett, aki a szomszéd kölyköket ijesztegetni jó csak, amúgy meg azt érzi az ember, ha a bácsi vele kezdene szórakozni, leverné mint vak a poharat. (Nem is értjük, kettő darab fiatal nő miért nem csapja le hirtelen felindulásból, mikor alkalmuk is lenne rá,)
slate.com
Nyilván épp arra játszanak az alkotók, hogy két fiatal nő legyen az áldozat (mert ők ugye sztereotipikusan gyengék), no meg néhány másik, fene tudja milyen korú egykor nő, akikből a pincében tenyészt a pasi élőhalottakat. Ráadásul a csajok nagyon vallásos, nagyon ártalmatlan hittérítők, akik valami fura okból nem tudnak kungfuzni, nem kaptak kommandós kiképzést, sőt valószínűleg kocsmai verekedésbe se keveredtek még, vagy nem elégszer.
Így aztán az első félóra feszültségnövelő nyomasztása után beindul a cselekmény, azaz a „Csajok Csapdában"-projekt, rájuk zárul a ház, és választhatnak két ajtó között, az egyikre az van írva, hogy Hit, a másikra meg hogy Hitetlenség. És ez nem valami képes beszéd, tényleg két konkrét ajtó van ott, amik persze ugyanoda vezetnek, a pincébe, ami minden rendes kertvárosi kamarahorror szerint a Pokol helyi kirendeltsége. Ahol naná, hogy Mr. Reed az istenkomplexusos fősátán, a Lokális Lucifer, aki mentálisan is gyötri áldozatait, amikor másoktól akár racionálisnak ható, de tőle simán csak gonosz kérdésekkel provokál. Hitet, életsorsot, személyes integritást, mifenét.
A sztorit most nem mesélném el, főleg mert amúgy megnézésre érdemes darab az Eretnek, de a végére csaknem mindenki belehal, ami egy romantikus vígjáték esetében nem fordulhatna elő, itt azonban kötelező gyakorlat.
Reed világa őrült de van benne rendszer, ahogy a legtöbb őrületben (csak épp nem a többségi logika mentén racionális), a lényeg, hogy a vallások egymás koppintásai, és egy sajátos Monopolyt játszanak egymással, hogy kié legyen a lelkek feletti uralom monopóliuma. Valójában minden vallás eretnekség, az összes többi vallás nézőpontjából. A nagy világvallásokon belül is, egyszer nagyon régen olvastam egy interjút valami olasz pádréval, egy elismert vatikáni demonológussal, aki szerint Luther Márton is a Sátán küldötte volt. Ja, a fazon egy hiperkonzervatív, ultraortodox, ökumenizmustagadó volt, aki mindenhol a sátáni működést látta, szar lehetett neki.
Mint ahogy nem jó Hugh Grant karakterének sem, csak ő rendszert csinált a szarul levéséből, és abban a világban már ő lett az uralkodó fél- vagy egészen isten, a saját nagyobb dicsőségére. Hisz ha minden vallás lényege a mások feletti kontroll, akkor a négy fal között ő a mindenható, aki emberi roncsokat éheztet és kínoz a pincében, és ez neki jó. Akkor is ha a végére csak beledöglik.
Oké, jobban belegondolva nem is volt akkora tévedés pont az egykori szépfiút castingolni a szerepre, Grant ábrázata és filmes karaktere mindig is egy kissé tenyérbemászó volt, ahogy az amúgy a szépfiúknál lenni szokott.
Az Eretnek remek kis intellektuális(nak álcázott?) nyomasztás, a képi világa szót se érdemel, a két csaj színészi működése se sokat, de az atmoszférája elsőrangú. Csak épp a fenének hiányzik ebben létezni közel két órán át, egy húsz-huszonöt percet simán lehetett volna húzni belőle, de az alkotók (Scott Beck és Bryan Woods, lásd Hang nélkül) a nézőt is próbára teszik, bár nem a hitében, azzal hogy kicsit még húzzák a véres finálét. Ahogy az persze szokásos fogás a műfajban, csak nekünk fáj. Ja, az is.
empireonline.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése