Tegnap este magamhoz képest sokáig elvoltam a mindenféle, relatív ismeretlen brit zenekarokkal, különös tekintettel az ilyen indie-underground indíttatású, elegyes műfajúakra. Így keveredett elém a Sleaford Mods. (Sleaford egyébként egy létező, majdnem húszezres kiváros Lincolnshire-ben, de a banda, pontosabban duó, nottinghami.)
Minimalista poszt-punk hip-hop, vagy valami hasonló. Az a baj ezekkel a műfajokkal, hogy először is osztódással szaporodnak, aztán, össze-vissza kereszteződnek (magyarul ez a crossover), amitől még többen lesznek, egyre hosszabban vicces címkékkel. Az ideális állapot természetesen az lesz, mikor a kulturális evolúció (ami szerintem nincs is, változás van csak, amivel gyakran mindössze a saját lelki nyomorunkat konzerváljuk, de ez messzire vezetne), szóval mikor az eljut odáig, hogy minden al-al-alműfaj, azaz egy-egy stiláris-rendszertanilag behatárolható kategória pontosan egy előadót, zenekart vagy énekest, vagy bárkit fog tartalmazni.
Ahogy az előző mondataimat elnézem, ezzel leginkább a kötőjelgyártók fognak jól járni, hisz ha leírom azt, hogy poszt-posztmodern minimál-indusztriál ska-punk-easycore, csak úgy repkednek a sorjázó kötőjelek. (Ez az egyelőre nem létező stílus kábé az lehet, mikor lüktető ritmusossággal lesz folyton zárlatos a turmixgép.)
Vagy esetleg mégse. Hiszen ha minden rétegműfaj csak egy előadót tartalmaz, akkor elég azt mondani, hogy The Fucks, és elhagyhatjuk az egész, esztétikainak szánt szövegvonatot.
(...Persze már megint nem sikerült beletalálnom. Közben a vicc kedvéért rákerestem, és van The Fucks nevű zenekar, mondjuk hogy nyomokban hardcore-t tartalmazó punkban utaznak. Uncsik. Már ha csak egy ilyen banda van, de asszem minimum kettő, csak a Jutyúb első pár találata alapján is. Vagy egy, de pár éven belül indokolatlanul sok volt a tagcsere...)
Mindegy, ez az egyik kedvenc a késő esti zenebányászat terméséből:
p.s. Majd keresek valamit Florence Shaw-tól is, aki úgy énekesnő, hogy igazából csak elszavalja a szövegeket, nagyon bírom.
p.p.s. És mindeközben egy kiemelt idézet a Telexről, valami diszkónosztalgikus fészbuk-csoport kapcsán, Dezső Andrástól: „Ebben az ontológiai krízisben a konszenzuális deliberáció utópiáját felváltja a polarizált identitások hiperbolikus performativitása.“
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése