2025. január 23., csütörtök

Miért pont ma?

A Wikipédia szerint ma van Kaposvár  napja. Kaposvár pedig - szintén a wiki alapján - „...(németül: Ruppertsburg, horvátul: Kapošvar) megyei jogú város a Dél-Dunántúlon, Somogy vármegye és a Kaposvári járás székhelye, egyetemi város, valamint a Kaposvári Egyházmegye székvárosa.“

Érdekes, kicsit sem érdekes. Ezt a Ruppertsburg-ot nem tudtam, márhogy van ennek itt német neve is, mert én a városban csak összesen öt németet ismerek. Három Lidlt és két Aldit. (Valaki mondta, hogy hallotta valakitől, aki olvasta, hogy a Spar osztrák, úgyhogy azok nem érnek, a Kentucky Fried Chicken meg szerintem norvég.)

A vármegyét azt nem értem, szerintem baromság, a vár az itt csak a város nevében vár, meg a megyében még talán Somogyváréban. Az egyetemi város is hülyeség, volt itt egy nem túl jelentős egyetem (én csak tudom, hosszú évekig tanítottam ott), de most csak valami nagyobb izé helyi lerakata maradt meg, egyszer ránéztem a honlapjukra, és komplett szakok meg tanszékek tűntek el a süllyesztőben, mióta nem jártam arra. A Dél-Dunántúl az stimmel, azt én is így tudom, de ez a Székváros ez túl általános. Biztos a helyi kaotikus püspöknek is vannak székei, nade székek nekem is vannak itthon, plusz két fotel. Utóbbiból gondolom van számos még a lakónépesség birtokában, de mégsem vagyunk fotelváros lenni.  Semmilyen felekezet színeiben sem.

szecessziosmagazin.com

De legalább nem szülővárosom, az Pécs, ahol viszont a belvárost elhagyva rendszerint nem tudom mi merre a hova, és egyébként is, Pécs napja szeptember 1., ami meg a tanévkezdés, ami jogos, mert Pécs legalább valóban egyetemváros. Ott van az az egyetem, ahol végül  mégsem doktoráltam le, bár addigra már mindegy lett volna. De ennyit Kaposvárról, az nekem nem otthonom, én a csak az egyik lakótelepen vagyok őshonos, holmi kertvárosok, a helyi Rózsadomb, meg bármi ami a Budapest-Zágráb-Rijeka vasútvonal hozzám képes másik oldalán van, az tőlem lehetne Zala  megyében is. Nem vármegyében, az még mindig egy feudálmarhaság, vármegyék nem Magyarországon vannak, hanem Agyarországban, melynek ugyanaz a helyrajzi száma, mint a másiknak, de egy alternatív létsíkon.
(Ja igen,  hiába van öt percre egy bazi nagy Teszkó, tavaly talán kétszer játram arra benne, itthon ülés  közben nem esik útba, ha meg megyek valahova, ahhoz képest  kilencven fokos az irányszögem.) 

Kaposvár annyi  nekem, amennyit az ablakból látok, plusz néhány utca, és minden utcán van sarok! Ez állítólag az utcák sajátossága, az utcák meg a településeké, és a tudomány jelen állása szerint a város az egy település, bár a kutatások még folynak.
Viszont hogy miért pont január 23. a napja, azt tudja a fene, mert öt perc  guglizás nem volt elég,  többet meg nem ér az egész.
Ez egy kábé 40 éves kép, de látszik rajta a lakásom erkélye...
(kaposvarmost.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése