A horoszkópom szerint szerelmes leszek ezen a héten, de később majd elmúlik, legalább is javul az állapotom. Nos, a bolygók csillagegyüttállása, vagy mije nem hazudik, nyilván mert nem is mond semmit, de ez pont semmiség ahhoz képest, hogy legalább nem hazudik. Úgyhogy érdeklődéssel várom, hogy kibe is fogok viszonzatlanul belezúgni, mert akárki legyen is, én fel nem hívom! Engem már attól kiver a víz, ha egy telefonos ügyfélszolgálattal kell beszélnem (pláne mert megfenyegetnek, hogy minden szavamat rögzítik). Egyébként pedig ha a kis vörös csaj lenne az, az Aldi pénztárából, akkor most szólok a horoszkópnak, hogy őt csak álmodtam, de kapcsolatunk lényege még álmomban is csupán annyi volt, együtt késtük le a vonatot, mert holmi könyvekről beszélgettünk, a peronon. Meg volt kávé is.
Ám miután az éjszaka közepén ki kellett mennem pisilni, a macerás visszaalvás után egy nem létező városba utaztam (nyomokban talán Brightont tartalmazott), de határozottan egy teljesen másik csajjal, aki viszont nem akart könyvekről beszélgetni, szóval ha kérhetném, ő se legye a heti szerelmem.
Szerelmesnek lenni amúgy is nyugtalanító, a nem szerelmesnek levés viszont nihilizmust okoz, ha meg párkapcsolatba bonyolódik az ember, akkor kivel fog majd magában beszélni sokat? (Mellékszál, de analóg: én szívesen lennék rocksztár, csak ne kelljen közönség elé állni. Rajongjanak értem távolról, így elérhetetlen idol lehetek, miközben a zoknim is maradhat lyukas.)
Egyébként ez a szerelem-dolog tudományosan is meg van alapozva, mert a szerdai újhold a Vízöntőben több bolygó együttállásával egyidőben történik. Szóval nem csak a Nap és a Hold áll együtt, hanem a Merkúr és a Plútó is, gondolom a Vénusz eddigre már nem együtt áll, hanem egyedül ül, hisz ő egész éjjel fent volt, mint Esthajnalcsillag. Ász. De én meg még úgy tanultam, hogy Vénusz az Afrodité rómaiul, aki meg a szerelem istennője volt, de ha nem áll együtt a többiekkel, akkor hogy is intézkedhetne az én ügyemben? Vagy a hétvégén nem világít a Teszkó felett, szóval hétfőtől újult erővel?
Mindegy, de ha véletlenül olvassa ezt itt, akkor annyi lenne a projekt, hogy én inkább ne legyek szerelmes senkibe a héten (takarítani akarok, meg be is kell majd vásárolni, ja meg még két hosszabb cikket is meg kell írnom), az persze nem nagy gáz, ha belém lesz szerelmes valaki, csak totál hihetetlen. Pláne mert ahhoz minimum ismernem kellene a jelöltet, de nem rémlik. Ám ha a semmiből bukkan elő, majd eldöntöm, hogy kiderüljön, hogy szerelmes leszek-e belé, vagy meg is akarom ismerni, esetleg maradjon csak a barátság extrákkal, azaz tud-e rendesen spárgát párolni? Julian Barnes-tól olvasott bármit?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése