Random értelmetlenségek, a médiából belőle, szemlézés jelleggel, összevissza:
- Csöcsök és fenekek úgynevezett „hírportálok“ címlapján. (Mikor az internetes világháló 65,3%-a pornó, a maradék meg minek. Igen, pont annyi, megszámoltam, egyesével. Nagy meló volt, de valakinek ezt is meg kell csinálni!)
- Ananász a pizzán. („...egy népszerű angol pizzéria tulajdonosai szabályosan hadat üzentek az ananásznak mint feltétnek, így mostantól 100 fontot, azaz 43 ezer forintot kérnek el mindenkitől, akinek elég mersze van ahhoz, hogy megrendelje tőlük.“ -innen. Ez amúgy jó, az ananász eleve luxuscikk, vagy csak én vagyok túl szegény hozzá?)
- A többség lázadása a kisebbség ellen, mert egyes hatalomtechnikusok szerint ez zajlik épp. (És ez nálunk az ormánypolitika. Elvégre a többség azért többség, hogy odabasszon a kisebbségnek, ezért van demokrácia, vagy nem?)
- Egy kvíz címe íz Indexen: "Emlékszel még a kommunista indulók szövegére?“ (Nem, illetve mit tudom én, de abból a korból pont nem az indulók szövegére kellene emlékezni, azon se háborgok, hogy kisgyerekkoromban 1,50 volt egy gombóc fagyi. És ez nem másfél milliót jelent, annyira nem vagyok öreg, hogy láthattam volna a hiperinflációt.)
- Római kaotikus papok vegzálása a melegségük miatt. (Hiszen igazából tök mindegy, hogy egy pap férfiakkal vagy nőkkel nem szexel és nem él együtt. Ha viszont megszegi a cölibátust akkor az a baj vele, függetlenül attól, mitől izgul fel és/vagy kibe lesz szerelmes.)
- A világ legszebb kávéháza a budapesti New York! (Mások szerint meg egy puccos-giccses aranyfüsttel telehányt förmedvény. Szóval ízléses pofonokkal csak óvatosan. Egyébként miért New York? Ott van Budapest Cafe? ...Rákerestem, van, kép is Bp.-NY: 1-1.)
fészbuk
- A főnök szerint még hiányzik a magyar alkotmányból, hogy „két nem van, az ember vagy férfi vagy nő”. (Aki meg hermafrodita vagy interszexuális az nincs! Csak bele kell írni az alapkotmányba. Elvégre a biológia sem más, mint egyszerű jogi kérdés. Kromoszómák meg egyéb szarságok, ugyan már!)
- A feng shui szerint a televízió és más elektronikai eszközök megzavarhatják a hálószoba harmonikus energiáit. A tévéképernyő tükröződése nyugtalanságot és zavart okozhat az energia visszaverésével. (Aha, rendes hálószobában csak a bázisállomással kommunikáló mobil használható, csak a falban futó vezetékeknek lehet elektromágnenes tere, csak a rádióhullámok jöhetnek be az ablakon, meg a kozmikus háttérsugárzás bárhol. Azokat simán visszaverjük, na de egy tükröződő tévé???)
- "Ez már háború: PSG Ogli keményen visszaszólt Sipos Péternek.“ (Háború? Az ott zajlik Ukrajnában, lassan három éve. A nagyjából hivatalos adatok szerint a két oldalon több mint 200 ezer katona halt meg, a civil áldozatok száma az ENSZ szerint kb. 13 ezer mostanáig, és akkor a hazai bulvárban az a háború, hogy két ócska kis celebke beszólogat egymásnak. Már ha azok, az elsőről nem tudom kicsoda, és pont ennyire nem is érdekel. Durva anyjukat!)
- Az Andrássy útig állt a tömeg Tamara de Lempicka (1898-1980), a Madonna és Jack Nicholson által is kedvelt festőnő pesti kiállítására bejutni igyekezvén. (Nevezett lengyel művészben nem az a truváj, hogy milyen hírességek szeretik a képeit, hanem hogy saját jogán lett híres, mint az art deco ikonikus alakja. Montserrat Caballé sem azért volt híres operaénekesnő, mert Freddy Mercury rajongott érte, az efféle hivatkozás értelmetlen. Ja, és sértő.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése