(Gézám! Ezt még véglegesítem, meg utána lejavítom, aztán megy csak a Mega Origófonnak, de előtte tartalmilag nézd át kérlek, hogy Enikő aztán legépelhesse a véglegesített verziót, faxolás előtt.)
Minden Áron főügyi kormánybiztos kijelentő módban sajtótájékoztatta, hogy a Maxi Minidubaj rákos. Rendezőn fog megépülni, miután eladták az egészet az emírnek, aki az Egyesült Arab. (megj: A neve most nem jutott eszébe, de egyformák ezek mint, a terítőkel a fejükön, a lényeg hogy legyen pénze.) Példátlan fejlődés kezdete vesz repülőrajtot ezzel, a miénk lehet Európa legmagasabb épülete, irodaháza, és ráadásul a kettő együtt. A nemzeti kormány jelszava mindig is az volt, hogy „Mindig Feljebb!“ (Ezt nem a Názától loptuk? Vagy a Star Trekből?), ennek jegyében az eddig, az ellenzéki városi kormányok által elhanyagolt övezetek újulnak meg fejlődve, valamint megfontolt rohamléptekkel.
A kormánybiztos kiemelte, hogy a fejlődést nem lehet elgáncsolni, legfeljebb gátat vetni neki, de mivel a gátat vetés (és aratás) állami monopólium, így a kormány ellenőrzése alatt áll, ők pedig nem akarnak ilyesmit szándékozni. Ellenkezőleg, ők legények a gáton, miközben a a brüsszeli zsoldban álló ellenzék írásban is csak a száját jártatja, mikor kérdésekkel provokál.
És igen, nem tájidegen a város természetes szövetében egy ötszáz emeletes felhőkarcoló, de több még kevésbé. (Vagy ötszáz méteres, ennek még utána kell nézni, meg hogy mennyi ez négyzetlábban a külföldi sajtónak.) A főváros persze áskálódik már az alapozás ellen is, mert bele akar szólni, mit csináljon az állam (akik ők vannak, ezt is valami király mondta, rá kell majd keresni, hányadik Lajos a francia-e?), mert a rákos Rendező az állami föld, a főpolgármester meg ehhez képest nem csinált vele semmit, neki térkép-e táj, meg csupa helyrajzi szám! (Bazmeg, ez rímel, ezt kéne gyakrabban.)
Minden esetre a történet vége egy új kezdet happy endje, amennyiben ha kitörik egy ablak, becsukódik egy ajtó. A magyar nép megint szép lesz, méltó régi nagyképűségéhez! - zárta szavait egy közismert Weöresmarty-idézettel Minden Áron, aki szerint gyenge népnek nincs macskája, de nekünk felhőkarcoló toronyházaink lesznek, valami emír nevén, háromszáz évre. (Tényleg megnézem mindjárt hogy hívják a pasast, biztos valami Ali vagy Abdul.)
(Na, ennyi lenne, szerintem nem kell túlírni a dolgot, így tömör és lényegre vetődő. És reagálva legutóbbi tiktokos íméledre: aha, Enikőnek tényleg jó segge van, de a feje mint egy menyétnek, és leszbikus. Üdv, majd írj rám!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése