Az alattvalónak levés vágya

A múltkori szentkoronázós élményem után naná, hogy elém dobta az algoritmus a folytatást. Ugyanaz a bácsi okoskodja tovább a megmosolyogtató kis agyrémeit, mindig pont annyi, iskolás jellegű történelmi ténnyel megszórva, hogy a nem túl igényes publikum még éppen szakértőnek nézze. De mondom, nincs bajom vele, kicsit sárga, kicsit savanyú, kicsit szánalmas, de ennyihez mindenkinek joga van, és  a szentkoronázók nem akarnak kiirtani senkit, legfeljebb megsértődnek, ha kiröhögik őket. De azt meg szabad, röhögni is, meg sértődni is. Rajta, tőle.

Az egész kerete valami „Polgári Mulató“, amit eleve nem értettem, már megint. Mert úgy néz ki az enteriőr, hogy rögtön várjuk is az est első sztriptíztáncosnőjét (ha már mulató),de ehelyett jön a hely tulajdonosa, aki amúgy passzol is a „cápák a pesti éjszakában“ sztereotip képébe, csak nincs rátetoválva másfél kiló fux. Meg nagyon szakrálisan magyar, kár hogy a magyar nyelvvel azért küzd kissé („önállóan is megállja, az ööö... előadás a szerepét, az ööö... helyét...“). De legalább royalista, ő konkrétan egy királyra vár, csak akkor innentől nem értem a koncepciót.

Mert a mulató (ami eleve vicces)  miért polgári? Főleg az előadás  fényében, a sok eltitkolt, szó szerint az égről  lehazudott nagymagyarság-bizonyítékot hallva, ez nem polgári mulató, ez kérem Alattvalói Kesergő. Mert úgy szeretnének ők  alattvalók lenni, egy sosemvolt aranykor királyságában, hogy olyan apróságokba már  nem gondolnak bele, miszerint egy rendes feudalizmusban a társadalom nagy része jobbágy, jobb esetben valami épp hogy  megélő kisiparos, de a királyokhercegek kibaszott kevesen vannak. Régi sejtésem, hogy a nagy királypárti tradicionalisták mindig úgy idealizálják  össze gondolatban a középkort, hogy ott és  akkor ők minimum bárók  vagy főpapok, ne adj isten hadvezérek lennének. Pedig javarészt jobbágyok egy helyi döbrögi kénye-kedvének kiszolgáltatva, vagy egy iparos kosztért-kvártélyért inasai, akik a sufniban alszanak a szalmán. Egy szarszagú városban, ahol  a két legnagyobb ünnep a húsvét, meg mikor végre vége a kolerajárványnak.

Ám aki alattvaló szeretne lenni, az ilyesmiktől  nem zavartatja magát, hanem nagy kanállal falja a táltosos-sámános szósszal leöntött, katolikus frazeológiával  előadott, vacak kis misztikát, ami ugyanakkor mégis csak jobb, mint a mindennapok szürkesége.

De hol van ma egy Szent László? (Érdekes, akkor van a névnapja, mikor nekem. Véletlen?) És egy Könyves Kálmán? Akinek ugyan nem biztos, hogy voltak könyvei, de nem volt teljesen analfabéta, (gondolom el tudta olvasni a müzlisdobozon a feliratot) így már különösen műveltnek számított. De ilyen nagy formátumú, szakrális (vö. apostoli) királyok nincsenek ma már, csak ez a  búvalbaszott demokrácia, ami meg szerintem szintén nincs, csak az elbábozása.  (Persze az is lehet igazi, például az elbábozott Süsü  épp annyira valódi sárkány, mint az összes többi, azaz nem az. De egyformán nem, sárkányilag a látszat a valóság,  vagy fordítva...)

És ha valakiknek az ad erőt, és mindent lebíró akaratot, hogy Alattvalói Kesergőkkel pusztítja az intellektusát, tegye nyugodtan, nem árt az se többet, mint mondjuk a Zorigó bármely időpillanatban. (Tényleg, ez az AK jó kis koktélnév lenne, valami répalé-tonik-sok Unicum összeállítást tudnék elképzelni.) Amíg szabadon röhöghetek rajta, még támogatom is (persze nem anyagilag), elvégre posztmodern van (vagy poszt-poszt), anything goes!

Amikor porszem kerül a küllők közé...

Akkor nem történik semmi. Sőt gyanús, hogy legtöbb keréknél már eleve van por a küllők között, ez egyszerűen természete a pornak, hogy van mindenhol, mint ahogy fontos posztokon megnyilvánuló hatalomtechnikai menedszereknek is időnkénkén kicsusszan a száján a való.

Azt nyilatkozta ugyanis Pintér S. nyugdíjas rendőrtábornok és az önkényuralomban társtettesként elkövető (asszem így szakszerű), hogy a gyermekvédelmi intézmények 85%-ában elfogadható a helyzet. És ezt így bele a kamerába. Bravó, az utóbbi időben nemigen látni ilyet, hogy valami állami vezető csak úgy beismeri, hogy igen elvtársak, szar van a palacsintában! Büszkén! Nyilván nem gondolt bele, mit is mondott.

Hiszen ez a mondat nem azt jelenti, hogy 85%-ban minden nagyon príma, csak azt hogy még épp elfogadható, De ami ennél súlyosabb: van 15%, ahol viszont - az előbbiek értelmében - elfogadhatatlan. Miközben ennek a számnak pont nulla százaléknak kellene lennie (bár a Mandiner kommentelői szerint a nulla az nem is szám), egy nem ideális, de legalább normális világban ez lenne az alap, a szegényes minimum, ahonnan el kellene kezdeni fejleszteni. Hogy egyre több intézményben legyen jó a helyzet, ne csak elfogadható, hogy aztán záros határidőn belül meg az összesben.

De nem, ez a Kádár-rendszerből ittfelejtett múmia, úgy is mint mindenért is felelős miniszter, ezt egyfajta eredményként tálalja. Egyes ismerőseim szerint ezért majd pokolra kerül, de én nem hiszek ebben (mármint a pokolban),  viszont jó lenne, ha a bácsi még ebben az életben azért szarul érezné magát az efféle dolgok miatt. Hogy szégyellje is magát, azt nem várom, minimum két okból.

Egyrészt vastag a bőr az ő arcán rajta, ez a rendszer kádereinél eleve elvárás, minként az volt abban a másik rendszerben is, a képmutatás (hatalmi gőggel párosítva), minden modern despotikus rezsimnél szükségszerű. Másrészt meg - saját bevallása szerint - gőze sincs az egészségügyi vagy az oktatási rendszer működéséről, akkor  miért pont a szociális szférához lenne köze? A tömegoszlatáshoz nyilván jobban ért, és felteszem a közigazgatás poroszosítása is jól megy neki, így az ő totál laikus nézőpontjából a 85% az nem is rossz. Hogy csak a gyerekotthonok tizenöt százalékában elfogadhatatlanok az állapotok.  Hát kurva jó, de Pintér  tatának nem kéne már ténylegesen is nyugdíjba vonulnia? Ha csak ennyire képes, javarészt sérelmünkre?

De nem, nekünk marad a bebaszott exállamtitkár, aki kocsmai stílusban igyekszik karaktergyilkolni másokat, marad a nyugdíjas fakabát, aki annyi terület fellett diszponál, mint a világon egyetlen más miniszter sem, és  marad a dagadt pártvezér és kancellár, aki ezt az egészet létrehozta, és most hátradőlve kér kávé helyett egy kisüstit. Hogy a jól végzett munkára iszik egyet, vagy csak a szorongását  próbálja oldani vele, azt tudja fene, én az utóbbinak drukkolok, de csak mert gonosz vagyok, és végletesen hazaáruló.

A pintér meg maradjon a kaptafánál!

Rejtett jelentések

Ma van a Mikulás születésnapja, ezért kapnak csokit azok, akik valakinek a gyerekei. (Plusz megvan  még legalább egy szülőjük, nem állami gondozottak, vagy nem ötven évesek már. Na jó ez utóbbi nem teljesen kizáró ok, én is kaptam Mikulás alakú csokitélapót.) Akik senkinek sem a leszármazottai, azok így jártak, de örüljenek, mert ők egyenesen az Erőből születtek, amiben persze benne van a Darth Vaderré válás lehetősége, bár nem szükségszerűen.

És december hat azért a Mikulás születésnapja, mert 343-ban ezen a napon halt meg Mürai Szent Miklós, és ő született újjá, mint Mikulás (angolosoknak: Szanta Klóz, vagy hogy írják). Lehet, hogy nem pont hatodikán volt a reinkarnáció, mert egyrészt ki tudja mennyi időt töltött a Bardóban, a (buddhisták szerinti) Köztes Létben, másfelől ha beindult is gyorsan a folyamat, az még onnan is kilenc hónap kellett hogy legyen, legalább is ebben a kontextusban. De a sztori  mindenképp  ma kezdődött, pont 1681 éve, ami azért elég sok. Én például nem is emlékszem már azokra az időkre, de gondolom a legtöbben így vannak ezzel.

Santa Claus (megnéztem, így hívják pontosan a Klózt) egyébként a 19. század elejének találmánya, ekkor lett a szolgálati helye a karácsony, beosztása meg a Télapó, főleg a protestánsoknál, akik köztudottan nem kedvelik a szenteket. Illetve lehet, hogy egyes szenteket kedvelnek, de intézményesen nem tisztelik, így muszáj volt Miklóst egy kokakóla-reklámfigurává deszakralizálni. A Római- vagy Görög Kaotikus Egyházban, miként a keleti ortodoxiában ugyanakkor rendületlenül szent ő, utóbbiaknál egyenesen a pálinkafőzők védőszentje is. (Kezdem érteni Mikulás/Télapó pirospozsgás megjelenését, és amelyik kettejük közül a rénszarvas-szános, az Rudolfot is itatja, mert mitől lenne neki is piros az orra?) És nálunk, fene tudja miért, de a fazon Kecskemét védőszentje. Bár jobban belegondolva, az ottani barackpálinka azért eléggé hazai  Alföldikum, márhogy pálinkafronton (Persici sublimatum Hungaricum), avagy megvan a kapcsolat. Télapó ittas.

Vérapó (az Ismeretlen Mesterséges Intelligencia műve)

craiyon.com

Az ötös számú vágóhíd

Ritkán olvasok Bayer Zsoltot (mozgalmi nevén Ötös Számú Párttagkönyvet,  mondjuk párttagkönyvet nem is olvastam még), de akkor is szembejön, ha amúgy kerülném. És mire van kiakadva ez az európai értelemben vett humanista, szívének minden szeretetével? Naná, hogy Magyar Péterre, a komplett kormányhitű sakál-vokállal egy szólamban. (Ja, én sem bírom a fazont, de a ha sokat dolgoznak rajta a propagandisták, a végén még szimpatikusnak fogom találni, leginkább persze hozzájuk képest.)

Először is számba veszi az ő nagy bűneit, finoman kihagyva, milyen hosszan és csendesen szolgálta a Rendszert és a Pártot, majd levonja az egyetlen érvényes következtetést: "Soroljam még? Minek... Ez ilyen. Minden cselekedete, minden kijelentése ilyen.“

MP ennek értelmében biztos gonoszul kakál, aljas módon mos fogat, vezetés közben úgy vált sebességet, mint egy igazi rohadék, és agresszívan alszik,  hiszen mindent egyes cselekedete ilyen. Ilyen hazaárulásba forduló nettó gecizmus. Ezért elenne bármi ér, bár pont Bayer (ahogy a minap Menczer elvtárs) nem a legjobb eszköz a lejáratására, mert a kormánykritikus oldalon egy ideje már az a hiteltelen, akibe még nem szállt bele ez az egykor jobb napokat látott firkász.

De BZs mára inkább az ötös számú vágóhíd, a Párt mocskos szájú karakter(bér)gyilkosa, kitömve pénzzel, és koleszterindús indulattal, a nyilvánosság szelektív fényében sütkérezve. A fickó egy verbális verőlegény volt eddig is, mostanában már (a fene tudja mennyi pont nullás verzióban) már verbális hóhér is, tényleg mint Joseph Dredd bíró Mega-City One-ból, aki rendőr, bíró (plusz egyszemélyes esküdtszék) és ítéletvégrehajtó egyben. Még szerencse, hogy Zsoca nertárs csak a negyedik hatalmi ágban tevékenykedik, így legalább nem lövethet.

pinterest.com

Persze az is elég szomorú, hogy a médiában garázdálkodik, (hisz járhatna terápiára is, és megoszthatná frusztrációit egy szakemberrel), csak néhány erős  idézet a lovagkeresztes bácsitól (némi nyilaskeresztes felhangokkal):

- Az olaszliszaki tragédia kapcsán, 2006-ban: "Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.“ (Értjük  a miértet, csak nem fogadhatjuk el a mit.)

- Szolid fehérterror-nosztalgia: "A Népszava pedig a nagy kalapácsos ember vörös figurájával jelentkezik, és sajtószabadságot követel. A legtöbben pedig azt gondolják, hogy ez valami újdonság, s hogy ilyen hadjárat még nem volt. Botorság. Nincs új a nap alatt. Sajnos nem sikerült mindet beásni nyakig az orgoványi erdőben...“ (Prónay meg Héjjas bajtársak elégedetten csettinetenk a Pokol valamelyik bugyrában.)

-  Dehumanizálás  felsőfokon: "A cigányság ezen része állat, és állatként viselkedik. Akkor és azzal akar üzekedni, akit és ahol meglát. Ha ellenállásba ütközik, gyilkol. Ott és akkor ürít, ahol és amikor rájön. Ha valamiért ebben akadályoztatva érzi magát, gyilkol. Az kell neki, amit meglát. Ha nem kapja meg azonnal, elveszi és gyilkol. A cigányok ezen része bármiféle emberinek nevezhető kommunikációra képtelen. Leginkább tagolatlan hangok törnek elő állati koponyájából, és az egyetlen, amit ért ebből a nyomorult világból, az az erőszak.“ (Ez már nettó náci beszéd, még magához képest is, szerintem Zsolt néptárs ez alkalommal túltolta a szilvapálinkát. ez olyan tipikus bebaszott hőbörgés. Ami persze egyáltalán nem mentség, ha valaki véresszájú náci épp, kit érdekel már, mit szedett be?)

- És ha a náciság már kipipálva, kell még egy kis háborús uszítás, elvégre anélkül mit sem ér az egész: "Itt az idő kimondani: elkezdődött valami rettenet. Aminek véget kell vetni. Most. Minden eszközzel. Európát meg kell szabadítani ettől az iszonyattól. Ha kell, fegyverrel. Mert ha minden így marad, akkor elkerülhetetlen lesz a vérontás. És a hordák ma még úgy hiszik, csak az európaiak vére ontható…“ (No comment, minek?)

De ennyi szerintem elég is Vérontó Szent(ségtelen) Bayer tanításaiból (V. Rontó Zsolt - milyen jó kis művésznév lenne ez neki, kár hogy nem művész. Illetve egy fenét  kár.)

És ő az egyik nyomós oka annak, hogy  minként eddig sem, úgy a jövőben sem fogok a felcsútista bagázsra szavazni, inkább orrbefogva, de bárki másra majd. Elvégre elég rég protesztszavazó lennék, én már jó ideje valakik ellen voksolok, persze várom a lehetőséget, mikor majd valakikre. De ez idáig még mindig a jövő ködébe veszett, csak hogy legyen valami tekervényesebb igeidő a végére.

p.s. És elnézést kérek Kurt Vonnegut emlékétől, az ő remekművét bayeri kontextusban emlegetni nyilván méltatlan, de éreztem a párhuzamot az Az ötös számú vágóhíddal, hogy Vonnegut a háború rémségeiről írt egy sci-fibe hajló abszurdot, Bayer meg egy abszurd alak, aki véresen komolyan kíván háborúzni, nyilván először a humanizmus, aztán a józan ész ellen. De nem minden áron ebben a sorrendben. (És egy kis vonnegut idézet az emlegetett műből: "A háború egyik alapvető hatása, hogy az emberek ne akarjanak maguknak jellemet." Stimmel.)

Taccsra tett puccs

Észak-Korea mindig érdekes, kábé mint egy horror-thriller, hozzá képest Dél-Korea egy unalmas demokrácia, amelynek azért vannak rejtett erőforrásai az önkényuralom irányába is. A hét egyik nagy nemzetközi döbbenete volt, hogy az elnök egyszer csak szükségállapotot hirdetett, gyakorlatilag betiltva mindenféle politikai rendezvényt (a hadsereg puccsra mindig kész tábornokainak támogatásával),  ám miután a tömeg magasról tett rá, hogy mit nem szabad neki épp, bazi nagy tüntetés  kerekedett a szöuli parlament körül, úgyhogy elnök elvtárs-pajtás, valami zavart magyarázkodás keretében (és láthatóan teljesen betojva), gyorsan vissza is vonta az egészet.

A kvázi-hadiállapot kihirdetésének indoka amúgy az volt, hogy az északiak fokozottan tevékenykednek a déli közélet bomlasztásán, már-már egy hadüzenet nélküli, forró hidegháborút folytatva. Ami persze nem legitim érv, elvégre 1953 nyara óta (mikor panmindzsoni egyezménnyel lezárult Észak és Dél fegyveres konfliktusa) csak tűzszünet van, a háború hivatalosan máig sem ért véget. katonai, vagy katonailag támogatott puccs  viszont azóta is volt, több is, a leghíresebb talán 1980-ben, mikor egy tábornok puccsolt össze egy jó kis hadiállapotot. A hadiállapot (mivel jogilag konstans), igaz Jolly Joker  a dél-koreai hatalmi játszmákban, csak most nem jött be. (Jó, máskor se nagyon...)

Yoon Suk Yeol elnök (vagy Jun Szogjon, sose tudom melyiket használjam, eleve alig hasonlít az angolos meg a magyar átírás) eposzi jelzővel már egy ideje csak A Koreai Trump, azaz egy populista, önkényeskedő kretén, küldetéstudatnak álcázott, túlvezérelt nárcizmussal díszítve. De legalább Kína-ellenes, mint Donáld Amerikában.

Úgyhogy ma szavaz az ellenzéki többségű parlament arról, leváltsák-e  a picsába ezt  a hülyét, a gond csak annyi, hogy az ehhez szükséges 200 szavazatból csak 192 van meg. De az ottani kormánypárt nem a felcsútista szekta, és van rá esély, hogy páran majd átszavaznak, így az elnök mehet a levesbe,  hisz egy gyökér(zöldség) pont ott van jó helyen.

Jut eszembe, a magyar hatalmi gépezet (fú, majdnem államot írtam, pedig az már csak a díszlet) is teli van gyökerekkel , aki meg nem az, annak annyi az esze, mint egy zacskó fagyasztott zöldbabnak, szóval valami szimbolikus levest ezekből az alakokból is össze lehetne ütni. Így lenne valami hasznuk a haza fényre derülésének viszonylatában is. (Igen, az hogy eltűnnek  a fenébe mind, az nem lenne valami nagy tett, de az eddigieTaccsk után legalább felettébb hasznos.)

Majdnem minden egybe

Híreket keresek, mert némileg hírfüggő vagyok (hiszen miért pont az ne lennék, eleve függőségalapú a komplett személyiségem), de már  megint valami horoszkópot lök elém a böngésző, mintha csak ráérezne az Algoritmus, hogy mi az, ami nemhogy nem érdekel, de egyenesen idegesít is! Azt se tudom én mi vagyok igazából, mert a vízöntő az oké, de némileg koraszülött voltam, szóval így is ér? Illetve a kínai horrorszkóp szerint meg tigris, de ha két nappal előbb születek, akkor még pont a bivaly évébe estem volna. Vagyis kínaiul is határeset vagyok.  Ám a bivaly az szerintem - a tigris relációjában főleg - zsákmányállat, szóval most ragadozó a természetem, vagy olyan amit megesznek? Azért ez nagyon nem mindegy, hogy például mennyire fegyverkezzek fel, ha leviszem a szemetet, vagy baj-e ha jobban szeretek vegetáriánus lenni? És kik azok a boldog lelki szegények? (...ja, ez nem ide.)

Viszont zavaró ez sok hülye nevű csillagjegy (a buszjegyet  azt értem, nade csillag?), meg hogy az embernek mindig tudnia kell miattuk, mikor született. Nem lenne egyszerűbb, ha mindenkinek ugyanaz lenne a horoszkópja? Akkor nem kellene ennyi baromságot összeizzadni, hogy a kanos halak mit csinálnak a szűz oroszlánnal ha a Mars a harmadik házba lépd, de a negyediken lakik? Lehetne egyszerűen egy napi horoszkóp mindenkinek, elvégre a kínai étteremben sem érdekel senkit, hogy mikor van a szülinapod, kapsz egy szerencsesütit és annyi. Szóval a legnagyobb közös  osztó legkisebb közös többszöröse asztrológiailag, de szigorúan csak mára:

„Ma igazi csütörtök lesz számodra, reggeltől késő estig, és várhatóan csak holnaptól péntek! De fontos lenne, hogy a mostani időszakból ne csak a stresszt vedd észre. Ideje lassítani, az advent ideje egyébként is erről szólna, ha van olyan feladat, amit korábban félbehagytál, most lehetőséged nyílik újból nekifutni. De az is lehet, ismét olyasvalamivel kell foglalkoznod, amiről azt hitted, már régen túl vagy rajta. Mert ne feledd: a Merkúr mostanság kurvára retrográd!“

Ebből az első és az utolsó mondat az enyém (az utolsó csak félig, a Merkúr tényleg az), a többi pár sort öt különböző „csillagjegy“ generálmarhaságaiból ollóztam össze, mintegy másfél perc kemény munkával. Úgyhogy ez itt a szűz halakra vizet öntő nyilas bakok mai, összevont horoszkópja. Hogy van-e ilyen állatfajta, azt persze tudja a  fene, a halakra vizet önteni nyilván nem kell félnetek, és biztos vannak számosan a nyilas bakok, de láttam én már kifejezetten bolsevikot is.

Közvilágosodás, és fapados területszerzés

Nemrég hazafelé jövet (most veszem észre, már itthon vagyok!) feltűnt, hogy égnek az utcai  lámpák világítani, a lakótelep egy részén. Oké, borús idő van, de ennyire azért nem, talán meg akarják valakik vizsgálni, melyik lámpák nem égnek, mikor a többi. Ez egyébként egyszerű, bizonyos részeken kábé a fele. Eddig azt hittem takarékosságból, de az nem lehet, mert akkor mindek lámpáznak hajnali fél tizenegykor?

De érdekelne ez a lámpaellenőr munkakör. Jó pénzért szívesen megcsinálom (rossz pénzért is, az legalább nem vész el), megjegyzem majd hol nem ég a lámpa, hol kék az ég, hol ég a ház, hol világlik a szellem világossága, elvégre fotografikus memóriája van a telefonomnak. Egyébként egyszerű feladat lenne: a lámpa ott nem ég, ahol nem világít, az ég ott kék, ahol az ember a repülőből  néz ki (és neki épp térkép e táj), az a ház ég, amelyik előtt nagy piros autók kéken villognak, a szellem világosságát meg eleve nem keresném a környéken.

saját.én

És mivel állandó útvonalon közlekedem (asszem ebben is van valami kényszeres), mindig ugyanazt a három hajléktalant látom ülni ugyanazon a padon, évszaktól függetlenül. Felteszem a szállóról reggel kirakják őket, és csak este mehetnek vissza, az ingyenkonyha a közelben, plusz egy fa alatt ülve nyáron nem kapnak napszúrást, ősszel nem esik  rájuk az eső egy része, télen meg mindegy, de addigra már megszokták pont azt a padot. Meg mégse egy árokparton ülnek, hanem egy lakótelephez képest kulturált, nyüzsgő környéken. (Már ha a kettő darab kutyasétáltató néni, a boltba üres üvegeket visszavivő kismama, meg én, az átutazó, már  nyüzsgésnek számítunk. Egy faluszéli árokparthoz képest persze fúde.)

És hosszabb idő alatt az is feltűnt, hogy sosem hagyják  el egyszerre a padot,  valaki mindig őrzi,  míg a másik kettő elmegy borért és kifliért. Csak arra lennék kíváncsi, a hogy a környékbeliek leülnek-e oda, mikor egyszerre mindhárman épp sorban állnak a könyörületi bablevesért? Szerintem nem, a lakótelep kvázi-csoportdinamikája az olyan, hogy ha valaki következetes territoriális viselkedést mutat (azaz fizikailag, vagy pusztán a viselkedésével nyomot hagy valahol, kijelölve a területét), akkor azt előbb-utóbb a többiek is elfogadják. Ez igaz a csövesekre,  Gézáékra  a kisbolt előtt (ahol néha már egy-két szék is megjeleni, ha valaki ülve sörözne), meg özv.  Kucorgó Lajosnéra, aki a lépcsőház előtt, a két járda közé eső kis sávon működteti pro bono alapon virágkertészetét. Elvégre az efféle területfoglalással senkinek nem ártanak, sőt ha a „kiégett fűben csikkek“ helyett virágokat ültetnek csak úgy, az még használ is. Nekem is van saját útvonalam, és nem zavar, ha mások is járnak arra. Csak egy kicsit.

Indul a szezon már rég

Még csak alumíniumvasárnap volt (vagy hogy hívják az ilyen karácsonyelőttiséget), de megvan az ünnepi szezon indulója, slágere és himnusza, ami lekörözi a múltkori égő nácikat, az amúgy is adventi nóta, ez meg expliciten karácsonyi. Mondjuk első blikkre úgy értettem, hogy "Christmas Fucks", de nekem azzal se lett volna bajom, az is egy legitim életérzés. Néha az enyém is. 

Viszont a környék, a Fekvehányás utcai lakótelep már gőzerővel  készül az ünnepekre. Egyre többen viselnek vörös orrot, ami biztos Rudolf a rénszarvas miatt van, bár egyes cinikus hangok szerint ez csak a pillepalackos vodka találkozása a talajmenti fagyokkal. De én ebben kételkedem, hisz  mostanában a hosszú kávé a legerősebb ital, amit fogyasztok, de nekem is lila a bal könyököm. Jó, hát én bevágtam egy ajtókeretbe, de biztos az ünnep miatt, elvégre az adventi koszorún is van három lila gyertya, az első  három, ha jól tévedek, a bevágás meg pont vasárnap volt! (Úgyhogy most vasárnap majd vigyázok, mondjuk festek lila húsvéti tojást, ünnep-ünnep ugye, hátha így nem lesz újabb véraláfutásom. Amúgy is utálok futni, vér alá meg...)

A szemben lévő tízemeletesen is egyre több a villogó fényes... fény, ilyen ünnepi dekorációként, csak nem értem, egyesek miért kezdték már november elején. A szomszéd lépcsőházban  lakó életművész például csak tegnap este állt neki a jelmezes próbáknak a szilveszteri petárdázáshoz. Gondolom ha már a Halloweent kihagyta, a Mikulást már nem akarja. (Tényleg, az előbb támad, és még mindig nem tudom, mi a viszonya Télapóhoz? Rokon, beosztott, rivális vagy tanítvány, tudja fene, még szerencse hogy nem is érdekel. Ez se. Ha nincs csokiból, ide ne jöjjön egy Mikulás se, akárkinek is a rokona!)

Londonban sejj, van számos gengszter...

Szolid öt év késéssel néztem megtekinteni Guy Ritchie Úriemberek című ujjgyakorlatát, amiben drogkereskedők, stricik, egy kissé drogosok, kurvák, gengszterek, a londoni alvilág és kultikusnak szánt beszólások keverednek össze  valami szórakoztató masszává. Mint a mester jó néhány filmjében. Ezért is volt ujjgyakorlat ez neki. Nincs benne semmi új, ellenben tartalmazza az összes régit, amiért a korábbi filmjeit is lehetett bírni. (És van benne többek közt Matthew McConaughey, Charlie Hunnam, Henry Golding, Colin Farrell és Hugh Grant.)

Szóval tipikus Guy Ritchie, azaz az első fél óra után már csak nyomokban tudom követni a történetszálak és idősíkok egymásra hányását, de újabb szűk félóra után ez már nem zavar, és a film második felét már felhőtlenül élvezem. Mert vagy az  van, hogy a végére azért egy nekem is összeáll a kép (ez a jellemző), vagy marad egy jó kis szkeccsfilm az egész. Mert igazából annak néz ki. Van az a filmje Ritchie-nek, mikor ravasz az agy, két füstölgő puskacsővel, meg a blöffös, és mindkettőben van több szálon araszoló történet, de így évek után már nem tudnám felidézni, pontosan mi is az. A poénok, a helyzetek, a karakterek maradtak meg, a stílus, a helyszínek, a hangulatok. És gyanús, hogy pont ez volt a rendező célja ezzel a művel is.

puliwood.hu

Itt most valami nagybani fűtermesztő főgengszter a középpont, aki a lecsúszástól tartó, teszetosza arisztokraták birtokain üzemelteti föld alatti ültetvényeit. Ő fizet a kúria urának, az meg nem kérdez vissza, miből van a pénz, és  mindenki jól jár. Viszont Mickey (asszem így hívják) ki akar szállni, eladná az egész hóbelevancot potom 400 millió fontért, és akkor beindul az alvilági kidobós (bár igazából csak valami gyanús orosz drogos fiacskáját dobják ki, de őt inkább egy erkélyről le), ami eleinte nehezen követhető, később meg már minek. Bellum omnium contra omnes - ember farkasnak farkasembere, avagy az erősebb kutya baszik, szex és drog és erőszak, pont ahogy Thomas Hobbes a filozófus elképzelte a természeti állapotot. Amúgy ő is angol volt, főleg a 17. században.  

A filmre meg ennek  jegyében jellemző, hogy az egyik legviccesebb jelenet az, mikor egy piti bűnözőn, aki csak paraszt a sakktáblán (és  úgy hívják a szinkronban, hogy Fhasz), áthajt a metró. Lehet hogy nem az Under- hanem az Overground, de arrafelé néha nekem is összejött, hogy a földalattiból láttam be egy emeleti ablakon, mikor épp  magasvasút üzemmódba kapcsolt. De ennyit a filozófiáról.

Az Úriemberekben a szereplők a cím ellenére persze nem azok, drogot árulnak, lövöldöznek, levágott fejeket tartanak a hűtőben, szódával isszák a whiskyt, szóval minden aljasságra képesek, de legalább nem lepődnek meg, mikor éppen őket akarja valamelyik konkurens halálra bosszantani. Késsel, méreggel, fejlövéssel, ahogy adódik, mert Guy Ritchie esetében alap, hogy bárki bármikor meghalhat, nem baj, ha véletlenül, de lényeges, hogy mindenképp erőszakosan. Így legalább én sem lepődtem meg semmin, minden a szokásos, minden a helyén..

A Párt ideáltipikus ökle, és a nagyprolitika

- Maga itt a tánctanár?

- Lófaszt, én az illemtanár vagyok?

Van ez a Menczer nevű Tamás, aki rövid idő alatt a fidesz utódpártjának, a felcsútista szektának emblematikus alakjává küzdötte le magát. Hogy sportriporternek milyen volt, azt tudja fene (autóversenyeket nézek csak, és még mindig), de politikusként jól hozza a műveletlen, ám magabiztosan bunkó verőember igen posztmodern karakterét. Mert egy politikus ma ilyen, na jó, főleg nálunk, és főleg az ő köreiben, dehát  Menczer elvtárs (jó elvtárs!) is hatalmon van, bár pont nem választotta senki.

Most épp azért van vele tele a sajtó, mert mert bunkó volt, naná hogy Magyar Péterrel. Nem mondom fel az egész sztorit, gyerekotthonok, kampányüzemmód, ilyenek, amitől zárt ajtók mögött tuti vértolulást kap  a Dagadt,  a kamerák előtt meg felbassza magát kis segédje. Eleinte színpadias (a MivanMivanMivan? -paragidma mentén), aztán már  simán csak egy agresszív barom, miután rájön, hogy nem is kell megjátszania magát, ő ilyen. Amitől persze az egész előadása kontraproduktív lesz, letahózza  Magyart, de olyan agresszív tahó módon, hogy önmaga paródiájává válik ez a hőbörgő hülye. („Te elárultad a gyerekeidet, elárultad a családodat, kicsi” (...) „Már reszketsz, kicsi. Ennyit tudsz? (…) Te egy hazug gazember vagy, minden szavad hazugság.” - no igen, így beszél egy konzervatív kormánypárt embere. Igaz gentleman, na, plusz süt belőle a keresztényi megértés felebaráti szeretete.)

És Menczer a Párt szóvivője (pontosabban "kommunikációs igazgatója"), egyik arca, a felcsútizmus nyilvánosság számára tálalt vizuálverbális esszenciája, aki mind stílusában, mind mondanivalóját tekintve tökéletes. Főleg, ha elsődleges küldetése a polgári-nemzeti-konzervatív ideológián belül is hangsúlyos, kereszténydemokrata irányvonal erősítése, elsősorban a részeg kocsmai bunkók között, és színvonalán.  Abban kurva jó a fickó, mondhatni egy közülük.  

Gyakori eset, hogy egy kutya  irgalmatlanul vicsorog, és úgy ugat, hogy a szomszéd ház ablaka is beleremeg. Na most ilyenkor rendszerint nem dühös, hanem fél, de legalább is bizonytalan magában meg a helyzetében, úgyhogy agresszívan lép föl. Nekem meg erről Menczer elvtárs jutott eszembe. És persze a  körülötte,  de leginkább a feje felett gomolygó hűbéri rendszer, ez a mi kis neofeudális legitim önkényuralmunk.(Bocs, az övék, bár annyiban a miénk is, hogy mi szívunk, és nem ám finom gandzsát!)

Torzított

Tegnapelőtt megnéztem a Piaf című  életrajzi filmet, még 2007-ből, és meglepően jónak bizonyult, főleg annak fényében, hogy nem is szeretem a francia sanzonokat (de nagyon nem, bár az operetthez képest igazi magasművészet), Edith Piaf karakteréből meg hosszú időre csak az ijesztőre rajzolt, Szörnyella-kompatibilis szemöldöke maradt meg, már túl a búgó hangján. Marion Cotillard viszont a hitelesen ábrázolt szemöldökkel az Oszkár-díjig jutott a film által, már túl a hányatott gyerekkoron, meg füstös bárok és utcasarki bordélyok világával  keretezett alkoholizmuson. Márhogy Piaf volt ezekben érintett, Cotillard-ról nem tudom, nem fogyasztok szándékosan bulvárt. (Miközben teljesen megúszni  sem lehet.)

Ám sok-sok éve olvastam Piaf önéletrajzát, pontosabban az egyiket, az Életem címűt. (Nem mellesleg az élete rövidebb volt, mint az enyém idáig, ami rémes, mert öregszem). Azt már tényleg a halála előtt, a kórházi ágyán diktálta, és  abban már nem festette szebbre, az amúgy nyomorult életét, mint a korábbi önéletrajzban, a Nem bánok semmitben. Utóbbi címe viszont az utolsó slágeréből kölcsönzött, ami nem is rossz, csak épp mindig is nehezményeztem, hogy nincs benne rendes torzított gitár.

Erre tegnap találtam egy feldolgozást (magyarul covert), amiben viszont van, és ettől fogyasztható, már-már  kedvelhető, de azért ne essek túlzásokba... Hisz például franciául van, ami nehezen megbocsátható.

Pre-ünnepi csirkefogás

Megvan az idei karácsonyi reklámszezon legostobább alkotása. A karácsony az ugye olyan, hogy Jézusmária születése a betlehemi Názáretben, Három Királyok (vagy napkeleti bölcsek, a fene sem bír ezen kiigazodni) akik hoztak karamellés, kakaós, meg zselés szaloncukrot, ami már át is vezet a zabálás-tematikára. Mert karácsonykor eszünk, túleszünk, bűntudatot érzünk, ettől újévre ránk jön a kétoldali fogadkozás, majd eszünk a másnaposság utáni ráivásra, aztán megint bűntudat, amitől meg eszünk. A kaja a konstans az egyenletben.

Úgyhogy a mindenféle élemiszeripariak is tolják az ünnepi hangulatúakat, többek közt valami döglöttcsirke-feldolgozó is. Amely reklámjában a baromfiudvar lakói egy szemétdomb alakú  izén nem kapirgálnak, hanem a méhekkel(!) feldíszítik karácsonyfának, aztán elérzékenyülve bámulják, hogy de szép ez az ünnep, még egy csirkeaggyal is felfoghatóan. Amibe nyilván nem fér bele, hogy a reklám szereplői sajátos módon lesznek jelen az ünnepen, főleg rántva, töltve vagy grillezve. És ennek örülnek!

Most az van, hogy:

- a csirkék eleve mazochisták, szeretnek szenvedni, 

- alanyi keresztények, így ünneplik a megváltót, és magukat is feláldozzák, csak hogy Ödönkének legyen a Pléjsztésön mellé rántott csirke is, 

- esetleg egy öngyilkos szekta tagjai, és szerintük amúgy is csak lelkük tud feljutni a szíriusziak űrhajójára (a hülye emberek ezt nézik betlehemi csillagnak), a kisütött testük meg a beszállás idejére távol tartja a kétlábú hülyéket, akik épp esznek.

Egy negyedik, de szigorúan csak elméleti  lehetőség, hogy a csirkék  hülyék, ezen belül tudatlanok, sőt azt hiszik, hogy az egész felhajtást nekik rendezik, és kíváncsian várják már, mi lesz az ünnepi vacsora?(Nem, a reklám készítői nem lehetnek hülyék, ők  marketingesek, az eleve kizáró ok. Ők cinikusak, ami viszont egy magyarázat.)

p.s. Már így másodikán megvan a hónap legutáltabb szava: FULLOS (minősített esetben: fullextrás,  illetve egy közeli pizzériában hallottam: fullra teli vagyok! Ja, én is így vagyok.)

Lanyhuló verbális polgárháború

Mandiner: "Elvegyült Budapesten Greta Thunberg, mutatjuk, hol bukkant fel - Fővárosunkban teázott a klímaaktivista.“ Ez egy kellemesen neutrális cím-alcím, no nem egy cikk van alatta, csak a pár mondatos hír, gondolom azért, hogy úgyis jönnek a kommentelők, pártszerű indulattal persze, és majd leírják jól az ő izzó gyűlöletüket, mely eközben a magukban mélyre elásott, keresztény-konzervatív ideológiájukkal divergál. Elkülönböződik, na. Széttart, távolodik, mos, vasal, takarít.

No de a hozzászólások legpenetránsabb darabjai (szigorúan 18 éven aluliaknak, de főleg középső csoportosoknak!):

„zölddebil találkozót tartott, butapesti libsinyomorékokkal.“

"Hova mehetett vaolna ? A többi fusztrált pufajkás munkásőr fattyak fattyaihoz -“

„A zöldeknél előírás, hogy csak nyomoronc, genetikai selejteket “vesznek fel”?“

„mit akarnak ezek a zöld majmok elérni? ne együnk, ne utazzunk, ne is szaporodjunk és ne is éljünk , mert ugye akkor szennyezzük a környezetünk? Védjük meg a klímát magunktól ? de kinek? kié lesz a föld akkor most és később? hát azé aki baszik az ilyen elmeroggyant hülyékre mint ezek . Hol bukkant fel ? sajnos nem a lánchíd alatt a dunába mert , mert oda nem akárkiket lehet csak bedobálni cipő marad - szerzői jog védett kijelentés“

"6 nő+ egy p.n.nyalogató. Jó hír, hogy ahol a nők elszaporodnak, az a terület tönkremegy.“

„Valaki rúgja szét a seggét!“

„Melyik állatkertből szöktek meg ezek a beteg állatok?“

Ennek is van olyan feje – meg benne értelme –, hogy születésekor a szülész is és az anyja is felsírtak!“

„Az ocsmány dögök mellé még egy, aki még ráadásul fogyatékos is.“

„Takarodj innen! Hányunk tőled féreg!“

Így egyben is  csak kicsit ütős, én csalódott vagyok, ennél komolyabb náculást és fradibéközép-életérzést vártam a Mandi kommentereitől. Mert az minimum lenne, hogy egy egy közös teázást is sátáni kacajjal szarozzanak össze, ízléses mocskoskurvázással díszítve a megfelelő dramaturgiai pontokon.

Ámde:

1. Le se kurvázták, azt én hiányolom, nyilván a megszokás teszi, de Gréta lassan olyan mint Bástya elvtárs A tanúban, hogy már le se kurvázzák, akik meg se akarják ölni?

2. Az állatozás még elmenne, az olyan bájerzsóti-hangulatú, de itt is hiányzik a taknyán-vérén kirángatás bárhonnan.

3.A leghosszabban hozzászóló kommentforradalmár (a „mit akarnak ezek a zöld majmok...“ kezdetű) már eljut a Dunába lövésig, de leginkább csak fejben, az elvtárs ahhoz már nem elég hevült, hogy le is írja. De most tényleg, mehetek kurucinfóra felháborítani magam? Azt se tudom mi az a cinfó!

De a nyelvhasználat, a helyesírás az penge, az tényleg jó arra, hogy reggeli közben (most épp helyett) kicsit jobban érezzem magam, hogy még hozzám képest is milyen sokáig van lejjebb...

Ez itt a londoni Természettudományi Múzeum központi

csarnoka, csak valami csaj kitakarja Darwin szobrát a

lépcsőfordulóban. (prove.hu)

Egy nap majd mindent elmondunk egymásnak

Azaz Irgendwann werden wir uns alles erzählen. Igazán nem tudok németül, egy kicsit értek, de Kontrol Cé jó barátja Kontrol Vének.  (Jé, ez rímel, de kik itt a Vének?)

Szóval. Meglepő módon ez egy német film (a német-francia-iráni Emily Atef elkövetésében), ami pontosan 1990-ben játszódik, túl a berlini falon, minimum két értelemben. Mert Keleten vagyunk, ami még éppen NDK, pontosabban már pont nem az,  de a Fal túl van már a ledöntésen. Azaz nem vasbeton már a maga fizikai valójában, de a fejekben nem kicsit létezik még, mint reflex és mint történelmi taruma, melynek árnyékában azért még a tanyán is a szabad jövőt tervezik.

De ehhez képest ez csak a háttér, korfestés, Wartburg-kombival és indokolatlan Depeche Mode zenével (annyira rühelltem őket akkoriban, hogy nekem bármelyik számuk indokolatlan azóta is, pedig már  nem is utálom), mert nagyon nyár van,  nagy a szabadság érzése is, de annyira nagy, hogy a főhős Mariának már érettségizni sincs kedve, inkább szerelmes lesz. Egyenesen a szomszéd, negyvenes parasztba (ez nem sértés, gazdálkodó ő, akit azért mégsem hívhatok farmernek, az másik kultúrkör),  és akkor ez a nagy korkülönbség lesz a történet dinamikájának egyik forrása, ha már a épp zajló rendszerváltás/újraegyesülés tényleg csak flakonos tejszínhab a tortán (amit nem kell felverni, ez itt fontos !).

Ez az egész egyfajta felnövéstörténet, egy diktatúrából épp szabaduló társadalomban a főszereplő  is épp szabadul, igazából maga se tudja merre és mire fel, de minden fejlődéstörténet lényge az önvaló keresése, itt sem zajlik más.

Sorvezetőnek meg ott van Dosztojevszkijtől A Karamazov-testvérek, ezt olvassa a csaj végig  a film alatt (mikor nem épp szabad akar lenni és/vagy szerelmes),  és néha felolvasnak belőle (pedig amúgy keveset beszélnek), a cím is a regény végéről származik. Ahol Alekszej mondja, egy temetés alkalmából, hogy: „Okvetlenül feltámadunk, okvetlenül viszontlátjuk egymást, és vidáman, boldogan, elmondunk egymásnak mindent, ami történt“. 

(Így van a magyar fordításban, Európa Könyvkiadó 1977, ford.  Makai Imre - ennek nyilván az égvilágon semmi jelentősége, de fél óráig túrtam a könyvespolcokat, mire meglett, úgyhogy csak azért is. Ja, és hogy teljes legyen a teljesen felesleges, kicsit sznob és nagyon vasárnap esti szószaporítás: “Непременно восстанем, непременно увидим и весело, радостно расскажем друг другу всё, что былг,“.) De ennyit a korkülönbségről.

Aztán próbálnak mit kezdeni a helyzet minden nyűgével, s nyilaival, bár e kettő között nem látom a különbséget. Elvégre ha valakit szíven nyilaz Kupidó Ámor betanított kerítő, az nyűg, hisz a szerelem sötét verem, ami  némileg magyarázza, hogy a szerelem vak (valamint véletlen, ami szintén az), de ebből csak  valami nyálas melodráma jönne ki. És igen, itt azért tényleg kell a társadalmi háttér, csak én keveslem, de néha még mindig szociológus vagyok, csak nem értem minek. Az mondjuk  jó kis szimbóleuma a kezdődő Kelet-Nyugat fúziónak,  mikor Amúgy Olvasott Gazda képtelen választani, mikor kiderül, hogy többféle sör is van  a presszóban, ő viszont megszokta hogy van a Bier  márkájú, azt annyi. Ilyenből kellett volna több, nyilván csak nekem, mert a többség nyilván egy leszedált romantikus filmnek nézte, ami kicsit sötét, kicsit nyavalyás, rém lassú, de biztos nagyon művészi.

És meglepő lehet, de tényleg az. Azt hiszem hogy nálam kevésbé álmos, és persze hozzáértő filmkritikusok ezt hívják úgy, hogy érzékeny. Nem szép, mert ahhoz elég realista, nem lehangoló, mert ahhoz túl szép, nem izgalmas, mert ahhoz túl lassú, de nem unalmas, mert ahhoz meg elég feszült. Így megy ez.

Klímacsöcs

Fú, dejó, volt már megint ENSZ-klímacsúcs, ami úgy kell az emberiségnek, mint éhezőnek egy terített asztal fényképe. Mert nagyjából annyira megyünk vele. A klímacsúcs mint műfaj és életérzés persze igen színesen szélesvásznú, de közben a globális kérdéseket rendre legyűrik a partikulárisabb lobbiérdekek, miközben szimbolikus szerepe is egyre csekélyebb.

Mert az jól hangzik, hogy öt év alatt mennyivel csökkentik majd  például az üvegház-hatású gázok kibocsájtását (avagy: fingjanak kevesebb metánt a tehenek!), csak rendszerint már az aktuális öt év letelte előtt úgy nyolc-tíz évre módosítják a határidőt. A 2015-ben 2020-ra kitűzött cél  ki lett tolva 2023-ig, de nem teljesült akkorra sem.

Közben Kína nagyjából még telibe tojja a klímaváltozást, Trampli Donáld meg nem, de nem mintha érezne némi felelősséget, ő egyszerűen nem is hisz benne. (Ő a texasi olajmágnásoknak hisz.) És nem mellesleg, egy-egy ilyen klímacsúcson lassan többen vannak a szén-olaj lobbi képviselői,  mint a szakemberek és döntéshozók, szóval a dolog lényege, hogy pár évente összesereglenek fontos emberek, és adnak a szarnak egy pofont.

Szimbolikusan meg azért katasztrófa az egész, mert kurva sok ember, kurva sok pénzért nem nagyon jut dűlőre egymással, de addig is magángépeken repkednek a delegációk a világ túlfelére,  hogy ott kicsit élvezzék a luxushotelt, a bazi nagy bérautókat, meg a kaviár- és pezsgőmeghajtású fogadásokat. Persze csakis a környezetért való nagy-nagy aggodalmukban! 

Az külön vicc hogy a mostan csúcsot Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban rendezték. Ebben a festői posztszovjet országban ugyanis épp egy agresszív önkényuralmi rendszer működik (lásd pl. a tavaly tavaszi „egynapos“ háborúját Hegyi-Karabah elfoglalásával és az ottani örmények elüldözésével), ami demokráciát csak nyomokban tartalmaz főleg a közjogi díszletek szintjén. A több mint 20 éve hatalmon lévő Alijev elnök a voksok több mint 90 százalékával győzött a februári választáson, amihez kellett az ellenzék meg a független sajtó nagyjábóli elhallgattatása, meg a nettó csalás is. Szóval egy ilyen helyen tárgyalni a nagy nemzetközi kérdésekről, az ENSZ égisze alatt, legalább is kínos. (Részemről a Forma-1 bakui futamát is hagynám a picsába, pedig jellemzően az év egyik legjobb verseny szokott lenni, egy városi pályán.)

És hab a tortán: Miből is gazdagodik Azerbajdzsán? Igen, kőolajból és földgázból. Így az egész rongyrázós habverés (túl rég volt már egy ilyen jó kis képzavarom...) kábé olyan, mint rúdtánc-bajnokságot rendezni egy apácazárdában. És annyit is ér. Mint bikán a csöcs... (Eredetiben: mint uszony egy macskán...)

Első vasárnap az utolsóknak

Ma van az utolsó hónap első napja, ami eleve egy paradoxon, nem is értem, hogy juthatott bárkinek is eszébe? A december azért az utolsó  hónap, mert nem az első, de akkor annak már napja se legyen benne. Az elsőnek. Még végén kitalálják valakik, hogy mivel amúgy meg a tizenkettedik hónap, legyen benne tizenkettedike is, ami viszont értelmetlen szóismétlés, ami viszont önmagában értelmetlen, viszont így egyel kevesebb tizenharmadika lesz a hónapban (asszem négy szokott), és ezt így most hagyjuk?

Ma igazából nem elseje van, ez csak amolyan rövidítés, a hivatalos neve az, hogy Advent Első Vasárnapja. (Az adventről  viszont még mindig csak annyit tudok, hogy többjelentésű szó, egyrészt valami a Hargitán egy híres regényben, másrészt egy koszorúfajta (amin gyertyák vannak, amiket az emberek nem gyújtanak meg, mert így jó lesz jövőre is), meg van az adventi  kalendárium, csak nem tudom, az hogy viszonyul a Gergely-naptárhoz? Talán ilyen ünnepi különkiadása.

Azt nem találom, melyik naptárban szerepel, de hallottam az interneten, hogy ma van az AISD-elleni Vágnap. Ez szerintem nagyon helyes, régóta mondom, hogy az AIDS-eket be kellene tiltani egytől-egyig! Aki AIDS-ezik, AIDS-et árul, vagy csak termeszti, az tönkreteszi a fiatalok jövőjét már a jelenben, úgyhogy annak börtönben a helye! Úgy kell csinálni mint az arabok, a dubajiak, hogy azok lecsuknak minden AIDS-csempészt, akkor is ha csak pár gramm van nála.  Így kellene nálunk is, kár hogy kevesen tudják, hogy ma van ez a Világnap. Valahogy be kellen venni az AIDS-témát az Advent-alakú koszorúkba, így felvilágosítás  jelleggel, mondjuk egy ötödik, AIDS-gyertyával, ha már felvilágosítás.

De ha már Advent, akkor találtam hozzá egy szép ünnepi dalt. Nem tudok németül, úgyhogy nem értem a szövegét, de biztos nagyon szép és emelkedett, olyan lelkileg izé.

Katasztrófakattintás

Mi van a hírportálokkal, amikor beüt a heti uborkaszezon, ami a szombat délután? Mert ugyan a fű már pénteken sem nő, hisz mindjárt itt a hétvége, de szombaton már egyenesen füveznie kell egy hírügyeletesnek, hogy a meglássa az esti címlapot a szemben lévő  kapualjban hugyozó, részeg közterület-felügyelőben. A minap már okoskodtam itt valamit a hírértékről, nos annak fényében hajt végre nagy műveletet a Zorigó, olyan hírekkel, amik nem azok, de kattint rájuk a nép, hogy ember, ez tényleg durva!

A trükk annyi, hogy ha a világban nem történik semmi (mert a világ az olyan, hogy néha a  semmi is megtörténik benne), akkor fel kell lapozni az internetet, és keresni valami kattintásvadász címet eredményező bármit. Az említett portálon nyilván unják már a "6 jele annak,  hogy a szomszédod egy etikus energiavámpír" típusú hülyeségeket, nekik valódi történések kellenek. Márpedig a valódi történések mindig tragédiák, nincs az az olimpiai aranyérem, szárnyaló GDP, vagy kispanda született az állatkertben, amit ne lökne a címoldal aljára egy tömegkatasztrófa. Jó a hurrikán is, de még jobb egy kisvárost letaroló, kisiklott atomvonat, vagy egy lezuhant repülőgép, legalább három számjegyű halálos  áldozattal.

Így aztán Zorigo Anonymus, az ismeretlen katona sírja, felkúr a címoldalra egy kiemelt hírt: "Lezuhant egy repülő Törökországban, rengetegen haltak meg", Ez jó, ez tényleg egy kattintás-mágnes, elvégre Törökország már majdnem itt van a szomszédban (és  persze volt ennél sokkal szomszédabb is, csekély  másfél évszázadon át), a rengeteg halott meg érdekes, pláne ha nem mi vagyunk az egyik. (Ha igen, nagyjából már tojunk a hírekre, de már nem is vagyunk célcsoport.)

Olvasó jön, kattint és a szöveg úgy kezdődik, hogy "17 évvel ezelőtt zuhant le Törökországban az Atlasjet 3204 járata." Ja, ha csak úgy nem.  Mondjuk számítottam rá (és lehet, hogy már írtam erről a jelenségről, csak nem tudom hogy itt-e, már ha egyáltalán), igazából csak az érdekelt, mennyire lesz régi  az anyag. mert megvan az a kellemetlen szokásom, hogy először azért átfutok néhány valódi hírportált is,  a Zorigó csak vége után kettővel jön, de csak a ha aznap még nem ittam kávét. És mire odaérek e remek, csöcsökkel dollárbaloldalazó kulturális fekete lyukhoz, nagyjából tiszta, hogy semmi olyasmi nem történt ma, ami náluk épp  a vezető "hír". Index, Telex, HVG, CNN, Times, de még a rohadék balos Guardian se szól róla egy szót se, csak az egyetlen és bármikor megismételhető felcsútista agitka.

De ha már, vannak további ötleteim is, maradva amúgy a repülőgépes sztoriknál. Részemről izgatottan várom, mikor és  miképp számol be nemsoká a Zorigó  2001. szeptember 11-ről, vagy a Hindenburg léghajó katasztrófájáról. Megrázó eset mind a kettő, továbbá közös bennük, hogy mindkettő az Egybesült Államokban történt (ráadásul az egyik New Yorkban, a másik meg a közeli Lakehurstben, bár utóbbi már épp New Jersey), és egyiknél sem Trampli Donáld volt az elnök! (Nála ilyen  nem fordulhat elő, ezt fontos lesz hangsúlyozni a cikkben.)

Aztán meglátjuk, hogyan tudják  majd kíméletesen közölni, hogy Amelia Earhart, aki 1937-ben tűnt el repülőjével, máig nincs meg!

Ha valaki látta mostanában, kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!

(history.com)

Nem szándékolt kommunikáció

Egy ilyen társasháznak eufemizált  panelkaptárban, amiben élek, és ahol igyekszem nem interakciókba keveredni a lépcsőházi népekkel (annyira modern vagyok, hogy az elidegenedés nálam az alap), gyakran leszek figyelmes furcsa zajokra. Ha jobban figyelek (ha egyáltalán!) ezek általában emberi beszéddé álnak össze, különösen a vécén. Mert mögötte van egy földszinttől  a negyedikig tartó akna (ott mennek a csövek, tényleg, láttam), ami csak egy pozdorja-fallal van elválasztva a buditól, és nem hangszigeteli a vízcsövek által terjesztett audiofájlokat. (feljegyzés: Nézzek már utána, honnan tudok ilyen szavakat, hogy „pozdorja“?)

Én nyugodtan ülök a vécén, és egy húsz évvel ezelőtti újságot olvasok, mint egy férfi (bár gondolom pont az ilyen részletek nem érdekelnek senkit), vagy épp takarítok (mint egy alanyi VV Vécépucoló), és közben meghallgathatom, hogy az alattam és a fellettem lakóknál épp hol tart a magánéleti válság, a vízvezeték-szerelő, vagy hogy hisztizik a gyerek a miért.

Ez rendben is lenne, elvégre lakótelep, de azt valóban nem értem, hogy miért a klotyón kell megbeszélni, hogy te lusta dög, még a szemetet se viszed le!? (Ennél egy fokkal témábavágóbb a „Fú bazmeg Ildi, majdnem befostam!“ egysoros szabadvers, olyan hangerővel, hogy biztosan minden emeleten hallják azok, akik épp azt teszik.)

Ez a helyzet viszont védekezésre késztet, miszerint inkább kicsit visszatartom. Mert az egy dolog, hogy nem érdekel mások családi élete vagy egészségügyi állapota (bár panaszom elvileg nem lehet rá, hisz a négy fal között csinálják), de mi  van ha tényleg csilis babot ettem, és ezt a vécén monologizáló szomszéd is jól hallhatja majd talán. Ilyenkor lehetőségeimhez képest várok, és legfeljebb addig is kiírom magamból később, elvégre a traumák arra valók, hogy feldolgozzuk őket, költészetté érleljük vagy borba fojtsuk. (Bár ez utóbbitól már tartózkodom.)

comedycard.co.uk

Számokba fojtva

A mai nap idézete tegnapról: „A numerológia szerint az Ön mobilszáma egyedi betekintést nyújt személyiségébe és jellemvonásaiba. Próbálja ki.“ Tömören: egy faszt! Bővebben: itt mindenkinek teljesen elment az esze?

(Avagy már megint egy indexes  melléküzemági tartalom, de a címlapról ám, és nincs az az isten, hogy belinkeljem.)

A nem tömör verzió  meg persze az, hogy próbáltam ki!, és az lett az eredmény nagyon numerológiailag, vagyis rém szakszerűen, hogy: "Érzékeny, empatikus és szívesen hallgatja mások problémáit. Bár nem kezdeményez gyakran hívásokat, minden üzenet és telefonhívás örömmel tölti el. Személyes csengőhangja is tükrözi egyedi stílusát.“

Ezzel szemben az igazság az, tisztelt esküdtszék, hogy érzékeny vagyok, ha engem sértegetnek, de amúgy leszarok mindenkit (ennyit az empátiáról), tényleg ritkán telefonálok, de gyakran felveszem. És közben nem, nem tölt el minden üzenet és  hívás örömmel, de hát miért is örülnék annak, hogy mondjuk sürgősen rendezzem a mínuszba csúszott bankszámlámat. Személyes csengőhangom nincs, soha nem is volt, az aktuális telefonomon is a gyári beállítás  működik, annyira nem érdekel az egész... (Mindennek fényében pedig a tömör reakcióm érvényben marad.)

De hát nyilvánvaló, hogy a numerológia-kamu az pont abba a halmazba tartozik, mint a Kisnaccsád világlap horoszpókja, az összes tévés evangelizátor (ez a fajta olyan kíméletlen, mint a Terminátor, csak Bibliával támad), a néhai Ufó Magazin, meg a kristályokkal gyógyító angyali energia.

p.s. Ha viszont a születési dátumomat veszem alapul, akkor magabiztos vagyok, független, és mindig tudom, mit akarok. (Aha, egyszer már saját példámmal szeretném  megcáfolni „a pénz nem boldogít“ tételt. engem boldogítana.) De ha a TAJ-szám az alap, akkor kalandszerető, szabad szellem lennék. Most akkor melyik az igaz, túl azon, hogy kurva nagy közhely az összes, és alig különböznek egymástól, mert gyanús, hogy a „független“ meg a „szabad“ ez esetben ugyanaz, csak volt kéznél egy szinoníma-szótár. És miért nincs olyan opció, hogy „Te egy rémes alak vagy, de komolyan, csoda hogy ezzel a telefonszámmal a karmádban, még szóba áll veled a sarki bolt pénztárosa“?

p.p.s. Ez itt meg úgy nem numerológia, hogy matek.  Érdekes matek:

en.wikipedia.org

A Hír, az Érték, meg a Négy Akkord

"Vogel Evelin többeket megkeresett, hogy pártot alapítana, de most inkább mégis pihenne kicsit“ Ez aztán az érdekes hír,  már ha hír egyáltalán. Ugyanis a bevett nyilvánosság- és médiaelméletek szerint a hír az, aminek hírértéke van, a hírértéknek meg feltétele hogy a közölt információ  legyen: 

- új (nem hallottunk róla, de nem is számítottunk rá), és legyen

- releváns (avagy legalább minimálisan fontos nekünk, a környezetünknek, vagy valakinek, aki meg nekünk fontos).

- Valamint illeszkedjen valamilyen bevett fogalmi keretbe, azaz tudjuk hova tenni a saját kis életvilágunkon belül. (Az nem hír, hogy „albínó koalát szült a zsiráf“, mert nyilvánvaló hülyeség, ezért nem is fontos, nem újszerű, mert rengetem ilyen hülyeség jön szembe naponta, plusz amúgy sem szoktunk az állatok interraciális szexualitásán elmélkedni. Azaz. ha igaz is lenne, eleve nincs hová tenni tudatunk polcrendszerében.)

Nos az, hogy Evetke... (nem ezt inkább nem, az evet az mókus, de az én buborékomban az valaki más, a Vogel meg madár), szóval hogy VE pártot alapított volna mégsem, az először is nem újdonság. Mindenki, aki valahogy pofára esik a kortárs közélet/politika mocsarában, az először is sáros lesz és  büdös, de rögtön utána bejelenti, hogy pártot alapít. Ám ha ez már kicsit kínos lenne, akkor először „mozgalomnak“ hívja, így azért vállalhatóbb lesz, hogy a következő  választáson csak háromszáz szavazatot kap, országosan. Hisz dehogy akart ő parlamenti párt lenni, ő mozgalom. Jó, hát tizenhatan  vannak összesen, de a nagyi meg a Géza is megígérte, hogy nemsoká belép, és ha ők hoznak még egy embert, akkor nemcsak hogy kétszámjegyű  lesz a taglétszám, de már kettessel is kezdődik majd!

Másodszor pedig teljes lényegtelen mit csinál vagy mond ez a láthatóan kissé zavart nő (elolvastam a 444-en a vele készült interjút, és elfogott a szekunder szégyen), mert nem lett belőle a Párt (a felcsútista) csodafegyvere, de a másiké sem, másra meg láthatóan nem jó. Mert vagy túl naiv, vagy nagyon sunyi vagy ezeket kombinálja, ami meg a legrosszabb változat.

Harmadikként pedig világos, hogy nincs hova tenni, amiket mond, mert mindenek mondja az ellenkezőjét is, nincs koherencia a megnyilatkozásaiban, avagy az össze-vissza nyilatkozás nemigen fér bele semmilyen bevett fogalmi keretbe. Így aztán a három (általam kissé önkényesen felsorolt) kritériumok egyike szerint sincs hírértéke  az egésznek, úgyhogy tényleg pihenjen inkább, nagyon spirituálisan persze. (Mert a hivatkozott interjúban még spirizik is egyet, hogy ő pár éve már megtalálta Istent, csak az nem világos, ennek mi az isten köze van a lehallgatási bulvárbalhéhoz?)

 

p.s. Na, ez lenne egy valódi hír: „Punk tudósok megtalálták a negyedik gitárakkordot!"

(Ezt úgy lopom, csak már nem tudom honnan...)