Egy ilyen társasháznak eufemizált panelkaptárban, amiben élek, és ahol igyekszem nem interakciókba keveredni a lépcsőházi népekkel (annyira modern vagyok, hogy az elidegenedés nálam az alap), gyakran leszek figyelmes furcsa zajokra. Ha jobban figyelek (ha egyáltalán!) ezek általában emberi beszéddé álnak össze, különösen a vécén. Mert mögötte van egy földszinttől a negyedikig tartó akna (ott mennek a csövek, tényleg, láttam), ami csak egy pozdorja-fallal van elválasztva a buditól, és nem hangszigeteli a vízcsövek által terjesztett audiofájlokat. (feljegyzés: Nézzek már utána, honnan tudok ilyen szavakat, hogy „pozdorja“?)
Én nyugodtan ülök a vécén, és egy húsz évvel ezelőtti újságot olvasok, mint egy férfi (bár gondolom pont az ilyen részletek nem érdekelnek senkit), vagy épp takarítok (mint egy alanyi VV Vécépucoló), és közben meghallgathatom, hogy az alattam és a fellettem lakóknál épp hol tart a magánéleti válság, a vízvezeték-szerelő, vagy hogy hisztizik a gyerek a miért.
Ez rendben is lenne, elvégre lakótelep, de azt valóban nem értem, hogy miért a klotyón kell megbeszélni, hogy te lusta dög, még a szemetet se viszed le!? (Ennél egy fokkal témábavágóbb a „Fú bazmeg Ildi, majdnem befostam!“ egysoros szabadvers, olyan hangerővel, hogy biztosan minden emeleten hallják azok, akik épp azt teszik.)
Ez a helyzet viszont védekezésre késztet, miszerint inkább kicsit visszatartom. Mert az egy dolog, hogy nem érdekel mások családi élete vagy egészségügyi állapota (bár panaszom elvileg nem lehet rá, hisz a négy fal között csinálják), de mi van ha tényleg csilis babot ettem, és ezt a vécén monologizáló szomszéd is jól hallhatja majd talán. Ilyenkor lehetőségeimhez képest várok, és legfeljebb addig is kiírom magamból később, elvégre a traumák arra valók, hogy feldolgozzuk őket, költészetté érleljük vagy borba fojtsuk. (Bár ez utóbbitól már tartózkodom.)
comedycard.co.uk
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése