Belterjes rajzolt nyögvenyelés

Tegnap esete megnéztem a Nerdő című, szándéka szerint szatirikusan animációs sorozat első részét, de némi szekunder szégyenen kívül túl sok mindent nem tudott kiváltani belőlem. Már túl azon, hogy a negyed órás tejedelme ellenére öt perc untam, mint  anno az egyetemen a demográfia előadásokat, pedig azokat tényleg nagyon untam.

Az egész elején ott volt a Szélsőközép logója, avagy a Puzsér-buborékon belül kellett elgondolni az egészet, ami sok jóval nem bíztatott. 

Mert mostanában az Önkényes mérvadó című, egykor szebb napokat hallot néhai rádióműsor, jelenlegi jutyúb-tartalom is jobbára csak akkor fogyaszható ha 1.) nincs benne a Puzsér az ő felületes üvöltözésével, és 2.) nem valami lelkizős-nemzedékezős témát érdektelenkednek szét, hogy például babonásabbak-e az Y-generációs szinglik, mint a kisvárosi hentesek?

Előtételeim lettek tőlük, na. Ezzel együtt érdekelt, mint bírnak kihozni az álatalam nemigen ismert alkotók a rendszerkritikus-vicces rajzfilm műfajából?

Nos semmit. Közhelyek szájbarágása zajlik, kínos jópofáskodás, de szigorúan humormentesen, tényleg kínos nézni. Az animáció még rendben lenne, ez egy ilyen műfaj, de tartalmilag nagyon nem lesz belőle magyar South Park, pedig nekem már egyre gyakrabban az is túl lapos, és inkább csak a rutin viszi, mint a valódi lendület.

Nade egy első rész azért még lehetne eredeti, szellemes vagy legalább szórakozató, de a Nerdő már a startnál fáradt, mint egy nyugdíjba készülő víziló, és pont annyira érdekes nézni.

Az erőben...

Ez főleg azért kínos, mert az embernek mégis csak olyan referenciái vannak, mint Dr. Bubó vagy a Macskafogó, és értem én, hogy ez azokhoz képest egy sufnituningolós kisvállalkozás, de ott van például a Különös történések a Szondi utcában, ami egy igazi no budget animáció, és vicces, és eredeti, és odavág. (És egy arc áll mögötte, bizonyos Roznár Levente, csak a jegyzőkönyv kedvéért.) 

Nos, ez a nerdőzés sajnos a közelébe se ér, de legalább rémesen belterjes, azokat a kurva unalmas kliséket vezeti elő egy gimis fiúöltöző humorfaktorával, amik a buborékjukon belül a belépő szintű közhelyek, de hátha van, aki annyira újszülött, hogy neki egy csomó vicc még új. Én nem tartozom közéjük, ergo nem vagyok célcsoport, és így el sem talált, illetve sajnos csak negatív értelemben. (Meg az is milyen már, hogy még csak előzetes létezik az első részhez, de már árulják a merchandising-szarokat...)

Lehet, hogy az egészből mindezek ellenére lesz még énekes halott, de nagy reményeket nem fűzök hozzá. 

Mint mondjuk nagyjából semmihez, avagy éljen az apatikus hurrápesszimizmus, és pusztuljon a mindegy is mi.

...és mindeközben a Szondi utában.

p.s. Ha valaki nincs képben, a gugli AI-alapú áttekintése szerint: „A "Nerdő" animációs sorozat a [magyar közéletet egy fiktív erdei közösségbe vetítve, ironikus állatmeséken és szekértábor-logikán keresztül mutatja be a mély megosztottságot és ismerethiányt. A falkavezérekre és ellentétekre építő széria ijesztően hű tükröt tart a valós társadalmi viszonyoknak „ 

Amúgy, egy rész után, egy nagy fenét!

Persze az AI nyilván az elkövetők valamelyik felületéről szedte ezt az önfényező  megfogalmazást, mert ez már megint egészen olyan, mint mikor valami híresség magáról ír wikipédia-oldalt.

A petíció az, amit igazán szeretek bennük...

Ártunk és Ormányunk intenzív támadásban védekezik, agresszívan butul, valamint főleg. Az új wunderwaffe a Petíció Bármiről, a lényeg, hogy szemben a Nemzeti Inzultációkkal, itt már álkérdésekre adandó, sugalmazott álválaszok se legyenek, csak írd alá, hogy  a tiszapárt jobb híján népvezére a Sátán földi helytartójának szolgája (aki egy Brüsszel nevű patásördög), de véleményed az ne legyen. Azt majd ad neked a Párt.

Volt már a „Küldjük el a kurva anyjába az EU-t, aminek a tagjai vagyunk“ (avagy küldjük magunkat) nevű petíció, most meg van az, hogy Tisza tönkretenné a magyar sportot, pedig az akkora sikerágazat, hogy még Nyékládházáról is látszik, ahogy a fodbalválogatott megint nem lesz ott a világkupán. És mivel a potens ellenzék a bankárok világából van jönni, nyilván a finanszírozást csesznék szét, csak hogy a sok nemzeti érzelmű közbeszerzés-vámpír ne utalhassa az adója egy jelentékeny részét a felcsúti fodbalakadémijának, miközbe' szerez. Ez veszélyes! (Valamint elképesztő, döbbenetes, drámai és/vagy undorító, még nem olvastam utána, melyik is a mai brossúra a kormányhitű médiában.)

Minden esetre a Párt oldalvizén híres sportmunkások is petícióznak, még olimpiai bajnokok is. Ami nekem aztán a teljesen hidegen hagyás alapesete, mert nem tisztelem az olimpiai bajnokokat. Sosem értettem, miért jó az, ha valaki nagyon gyorsan tud úszni egy medencében, és rámegy a fél élete, inkulzíve a gyerekkora arra, hogy  csónakmotort csináljanak belőle. Ha szereti is, az némileg menti a dolgot, de egy jó matektanár biztos többet tesz hozzá a világhoz, mint egy gyorsan úszó, vagy a labdát a füvön hatékonyan kergető celeb.

(Asszem Popper Péter valamelyik könyvében volt az a példabeszéd, valami ismerősét idézve, hogy az illető nem tiszteli a szenteket, mert elvonulnak a világtól, és úgy azért könnyű. Egy bordélyház közepén tessék szentnek lenni, abban már van kraft!)

Az is vicces, mikor egykori főállású élsportmunkások az egészséges életmódra hivatkoznak. Egyrészt mert annál az életmódnál, ami által olimpiai világbajnok lesz valaki, csak a durva szerhasználati módok egészségtelenebbek, másrészt meg a hazai egészségügy jelenlegi helyzetében pont nem olimpiázással kellene kezdeni a népegészségügyet. (pláne azoknak, akik az érmeik okán VIP ellátást kapnak, mondjuk a Honvéd kórházban.)

A TAO fedőnevű adócsalást pedig tényleg újra kell gondolni, de nagyon durván, mert az mégis hogy van már, hogy Lőrinc barát a galaktikus bevételei utáni adó egy részét eleve nem a költségvetésbe fizeti be, hanem annak a fodbalalapítványnak, aminek ő a kuratóriumi elnöke, és így ő dönt arról, mire is költsék. Fasza kis rendszer, a pénzmosoda jelleggel saját zsebben turkálóknak. 

Védik is, görcsösen visítva, mondjuk visítani nem is szokás ellazultan.

Kilencedik

Ma van Christopher Eccleston születésnapja, a hatvankettedik, avagy épp egy tízessel idősebb nálam, viszont sokkal jobb színész, ami én eleve nem vagyok. Viszont ő, a Guardian szerint, az 52. születésnapját egy válás meg a konstans depresszió miatt a pszichiátrián töltötte, na ezt én megúsztam, szóval ebben jobban állok, ha semmi másban nem is. Illetve tuti én vagyok a jobb szociológus, magyarul az is egy sz-betűs előadóművészeti ág, legalább is ahogy én műveltem.

Eccleston amúgy a Kilencedik Doktor (kiafene?), máig a kedvencem, nyilván azért mert azt az évadot láttam először, amiben ő szerepelt, és máig az egyetlen sorozatfüggőségemet köszönhetem neki. 

De az egyik főszereplő volt Danny Boyle első filmjében, a Sekély sírhant című klasszikusban, és eljátszotta John Lennont is valamelyik DVD-men.

Pédia Wiktória szerint egész fiatalon született 1964 egy munkásosztálybeli szegletében, később a családja Alsó-Középosztályba költözött, így aztán nem az élet iskolájában tanult meg színészkedni, bár amilyen feje van néha, nem is igen árulhatna drogot a sarki kisbolt előtt, mert már a gyanús nézéséért bevinné a yard egy kis motozásra.

Amúgy saját bevallása szerint sem egy költői hősszerelmes alkat, inkább egy darabos proli, ehhez képest játszott azért sokmindent, még hollywoodi szuperhősös vackokban is kurválkodott - és ez esetben ő fogalmazott így. De nem baj, nem volt már fiatal és kellett a pénz.

Van tőle egy nekem dedikált fotó is a könyvespolcon, még a negyvenedik születésnapomra kaptam Petrától, most már tényleg meg kéne szerezni a könyvét is...

Évértéktelenség

Tegnap tartott úgynevezett „évértékelőt“ a Felcsútok Géniusza, amiben csak a tavalyi évet, meg a kormányzat teljesítményét nem értékelte, de harciasan buzdított helyette. Harciasan és szánalmas mód unalmasan. Hiszen az égvilágon semmi újat sem tud már mondani, most is csak előkukorékolta, hogy Brüsszel, Ukrajna, háború, Tisza, azt' annyi, lehet menni haza, lelkesen.

Viszont volt az egésznek egy őrült falunap-hangulata, ahol véletlenül egybeépítették a körhintát a céllövöldével, amiben egyúttal kolbászt is sütöttek rántott pálinkával, de a körhintás szaktárs észre sem vette, mert ő már a tavalyi falunapon berúgott, és azóta csak napról-napra rátölt. A közönség meg szintén régi fogyasztó, nekik mindegy, hogy a körhintán hánynak, vagy a körhintára, a lényeg hogy legyen benne vattacukor. Azt meg szállitja a helyi földesúr, sok krumplival.

Mondjuk a Hitgyülben ezt jobban csinálják, persze ott a válogatott közönség vezérimádása régebbi hagyomány, de azért  a felcsúti is dübörgő, bár kicsit instabil léptekkel zárkózik föl Rákosi elvtárs-pajtás mögé, az olyan mondataival, hogy: „A Shell, az Erste és Brüsszel háborús szövetséget alkot, ők a halál vámszedői, a háború kutyái” (Ja, és a MOL mi? Békepárti extraprofit-generátor? Mert az extraprofit az ugye fújj!)

Szóval ez a halálvámszedőzés, ez mondjuk új volt, nem tartalmilag, csak aljasság-faktorában, de ebben sincs semmi meglepő, a téeszelnök-döbrögi hibridünk műfaji kalandozásai közepette eljutott a Dankó rádiós nótázástól a death metálig, csak sajnos még mindig károg, a torokból hörgés helyett. A károgós death metál meg nevetséges. 

Mert szánalmas.

És ebből ő már nem fog kijönni, ha még évekig a nyakunkon marad akkor se, a szánalmasság ugyanis a tudomány jelen állása szerint, nárcisztikus, saját világukba zárkózó alakoknál nem gyógyítható. Aki nevetségessé válik, az már úgy is marad erre az életre. Bármit is kiabál hangosan.

Mind meghalnak, csak nem éltek boldogan

A Mimi, a sötétség hercege, bár néhol horrornak próbálják eladni, egy vérfagyasztó dráma. Na jó, a végére szó szerint az. 

A címszereplő srác árva, plusz deformált a lába, nem a rím miatt, csak hogy a kokainos szemétládák e miatt is terrorizálhassák. Amúgy egy nápolyi pizzériában csinál nápolyi pizzákat, és szenved el zaklatásokat, mikor beesik egy vámpírsminkes, gótikus kiscsaj, bizonyos Carmilla, aki eredetileg a bandával lóg, de később kiderül, hogy nem pont szabad akaratából. 

Így aztán Mimivel, aki neve ellenére hímnemű, elszöknek, pontosabban ki a világból belőle. A lány fixa ideája, hogy ő Drakula leszármazottja, innen sejthető, hogy mentálisan nem teljesen ép, de a csávó szerelmes lesz belé nyilván, meg amúgy sincs vesztenivalója. És folyton hallucinál, vagy ábrándozik, vagy valami ilyesmi, ez a nézőnek sem teljesen tiszta, gondolom szándékosan. (Szóval a film egy része feltehetően Mimi fejében játszódik. Ami szép teljesítmény Brando De Sica rendezőtől, aki a neorealizmus talán leghíresebb alakjának, Vittorio De Sicának az unokája...)

Így mikor a csaj eltűnik, a srác összeomlik, és megpróbálja megtalálni, miközben nem mellesleg vérbe fojtja két fő zaklatóját. Aztán meglesz Camilla, aki igazából egy tizenöt éves kamasz, anyakönyvileg Renata, és disszociatív személyiség, de mióta szedi a gyógyszereit, már nemigen jön elő a vámpír-énje. Pláne ha nem drogozzák be az igazából fogvatartói. Miközben Miminek meg pont csak az maradt, a vámpírkodás meg a bosszú angyalát játszás. Kibékíthetetlen ellentét, mondanák a főtárgyaláson, hisz kettejük újbóli találkozásának nyilván sírás lesz a vége.

Ebben a filmben a vér tényleg csak drámai segédeszköz, a halál pedig szükségszerű, hisz a történet fő szála az, hogy a fagyi előbb-utóbb valamiképp visszanyal. Nem lehet valakit büntetlenül folyton megalázni, mert egyszer csak kitör, mint az Etna, vagy egy elszabadult hajóágyú.

Mimi szabad lesz a maga módján, de túl nagy árat kell fizetnie érte. És nem csak neki. Mert míg egy klasszikus bosszúfilmben (lásd Oldboy) főleg a rosszak szívják meg, itt hullik bárki, mert az élet, a sors vagy a karma nem dramaturg, hogy válogasson a szereplők között, csak a szikár szükségszerűségek működtetik.

A Mimi, a sötétség hercege egy szabadulás- és elbukástörténet, ahol a főhősnek nincs, de nem is lehet jó megfejtése az életre. 

Igazi szombat délutáni kis nyomasztás volt, nehogy jó napom legyen, mondjuk minek is?

Persze drámának egész minőségi, csak kicsit túlrajzolt.

Kecske krumplival

Mostanában minden reggel kávézom, feltéve hogy van itthon kávé, meg maradt még a tegnapból egy kis reggel. Elvégre egy délelőtti kávé, bár nem értelmetlen, de már felesleges, ha tízkor még életben vagyok, akkor jó eséllyel megérem a délutánt saját erőből is, koffeinmentes kávé meg nincs itthon, hogy csak az ízéért.

És talán nem is lenne jó. A cukormentes csokoládé például szar, ízre is, nem csak kinézetre, az alkoholmentes sör jó lenne,  de van egy kellemetlen mellékíze, a kávémentes napközben meg természetes, hacsak el nem alszom sorbanállás közben a postán. De ott meg nem kapni főtt kávét, de még olyan bélyeget se, amit érdemes lenne nyalni. 

A kávét állítólag a kecskéknek köszönhetjük, akik valahol a mai Etiópiában lelegelték valami cserje gyümölcsét, és beálltak tőle ugrálni, pontosabban a bogyók magjától. (Hiszen a kávébab nem bab, nem hüvelyes, a történetben legfeljebb a nősténykecskék azok, de persze a bakok is ugráltak.) Úgyhogy az etiópok porrá tört kávémagot kevertek el kecskezsírral, és ették fáradtság ellen.

Ennek ellenére az emberek sok helyen még egy jó darabig azt gondolták, hogy mérgező, a 18. században III. Gusztáv svéd uralgó király például meg volt győződve róla, hogy  kávé veszélyes és beteggé tesz. Ennek bizonyítására rendelt el egy ikerkísérletet: egy elítélt ikerpár közül (biztos együtt csináltak valami balhét) az egyiknek naponta kávét, a másiknak pedig teát kellett innia, és várták, hogy ki hal meg bele előbb. Egyébként a kávés arc bírta tovább, persze nem biztos, hogy pont attól, de a vicces az, hogy mindketten túlélték az őket megfigyelő királyi orvost. (Ja igen, egyes források szerint eleve halálraítéltek voltak, azokon meg nem volt gáz emberkísérletezni. Így aztán ha nem is boldogan éltek, míg bele nem haltak, de éltek, ami önmagában is jelentős részsiker volt tekinthető.)

Jut eszembe, a krumpli nevű burgonyaféléről is sokáig hitték az európaiak, hogy mérgez, igazából a virágáért termesztették, mint dísznövényt, és nyilván nagyon éhesnek kellett lennie valakinek, aki először megzabálta a gumóját. És nem halt bele, csak később egy kocsmai késelésbe, pedig akkoriban még nem főztek a krumpliból vodkát, de késelni a mézsörtől is remekül lehetett.

Persze lehet, hogy egy kalandvágyó kecske volt a tettes, akit hamarosan le is vágtak, mert beleevett a virágágyásba. Úgyhogy feltálalták, akkor még nem sült krumplival, hacsak benne nem maradt egy kevés.

Vágy, kettősség és a tökéletlenség unalma

Ezen a hidegfronttal dúsított szombaton, unott médiafogyasztásom közepette nem tudok megszabadulni a Valentin Bálint nevű romai kaotikus szent emléknapjától. Mondjuk jellemző, hogy nevezett Valentinus (amúgy 3. századi pap und vértanú) egyszerre a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziások védőszentje. Amiből logikusan következik, hogy a szerelem nem sötét verem, hanem nyavajatörés (ez lenne az epilepszia régi, népies elnevezése), valamint lelki baj, persze néha már az is baj, hogy az embernek van lelke, legalább is ha a régi görögöknek igazuk volt, azaz a lélek egyik alapfunkciója a vágyak hordozása. (Mellékvágányi tanulság: legyünk buddhisták, azok eleve a vágynélküliséget célozzák meg.)

De ha már Római Valentin névnapja van, a hírek közt kikerülhetetlen, hogy a Nagy Ő végre megtalálta a hozzá illő betűtípust, legalább is a forgatókönyvírói szerint. Az aktuális „párkeresős“ műsor ugyanis egy scripted reality, azaz meg van az írva, fel van az véve jó előre, de ettől még Mancika néni lerágja a körmét, hogy a Buci néven megosztó személyiségű, öregedő ripacs most akkor fog-e pornózni, vagy inkább romantikusan pénzéhes? Azaz kit választ jobban? És én ezt ennyire tudom, pedig a műsorból tényleg egy percet sem, de kinyitom laptopot, és rám dől minden mocsok, például azt se tudom, hogy honnan tudom, hogy Buci-e van az illető celeb?

Viszont az ilyen húspiac-jellegű trash-műsrok mintha arról szólnának, hogy  az aljamédia még mindig valahol a középkori nőképnél tart, azaz nem tudja eldönteni, hogy a Nő mint olyan, akkor most inkább Szűz Mária, az éteri tisztaság szimbóleuma, vagy Éva a bűnbe vivő, az Édenből kiűzetés társtettes felbujtója? Lehet, hogy nem is akarja eldönteni, mert bár a törzsközönségük nagy része eleve képtelen három dimenzióban gondolkodni, de a kettősségekben azért még érzi a dinamikát.

De azzal már tényleg hagyjanak békén mindenféle bulvárportálok, hogy mit árul el rólam a Valentin-napi programom a kapcsolatommal kapcsolatban? Nos, porszívóztam, olvastam, megetettem a teknőst, sétáltam, írtam, és megint olvastam kicsit, meg néztem egy bérgyilkosos dél-koreai drámát, ez szerintem mindent elmond. Még önmagában az is, mit olvastam: Anthony Quinton: A tökéletlenség politikája. Az angol konzervatív gondolkodás vallásos és szekuláris tradíciója Hookertől Oakeshottig. Érzelmesen hangzik, nem?

(Oké, tényleg nem ünnepeltem soha ilyen marhaságokat, akkor se ha volt kivel, legfeljebb az alkalomra tekintettel aznap nem olvastam Schopenhauert, nem mintha gyakran előfordult volna ilyesmi, a jellegtelen jeles napokon kívül is.)

Sértődéskommunikáció

A posztmodern politikai kommunikáció lényege, hogy a közszereplő hatalomtechnikus lehetőleg ne mondjon semmi konkrétat, de azt sértődötten/felháborodottan tegye, mindegy, csak ne látszon gyengének, ne magyarázkodjon és semmiképp se vállaljon felelősséget.

A fő kommunikációs fegyver, a nehéztüzérség így a beszólás-kussolás kombó. Vagyis mondanak valami befogomperelni a kurvaanyját, aztán az összes további kérdésre az a válasz, hogy dehát már válaszoltunk, azt válaszoltuk hogy befoglakperelni rohadék, he? 

(- Polgármester úr, hogy van az, hogy a családja lakik az uniós pénzből épült vendégházban? - Mivan, buzi vagy? Feljelentelek!)

Ehhez képest már uncsi a karaktergyilkolás: „Mélyül a botrány: ukrán bűnbarlangban tarthatott privát bulit Magyar Péter, mielőtt a drogos buliba ment“. Gondolom az ukrán bűnbarlang Brüsszelben volt, nem is értem miért kellett hazajönnie, arrafelé jó kis drogos bulik vannak, ukrán drogokkal persze. Bűnbarlangokban főleg. 

Persze nehéz annak, akinek barlangokba kell bűnözni járnia, igazi államférfiak Bangokba járnak dubajozni, vagy egy yachtra a Central Parkba, a bűnözés egy bizonyos szint felett már elbírja a napfényre derülést, és onnantól nem az al- hanem felvilág része. A lopás, lenyúlás, kisajátítás mint hatalmi jelvények működnek, hogy lám, mi ezt is megtehetjük. 

És ennek a nem-erkölcsi csúcsra járatásnak a magasságából már lehet kioktató módon fölényeskedni, és fenyegetőzni egy lendületeset, valamint bármely érdemi kérdésre boldog karácsonyt kívánni, gyakorlatilag évszaktól függetlenül. Sőt, az ilyesmi tavasszal-nyáron a legjobb, hadd érezze csak a paraszt a cinizmust, mint a megvetés kifejezését.

A tények természetesen nem érdekesek, aki tényekkel kommunikál az egy lúzer, az igazi hatalmi önkényúr saját valóságot épít, aztán beleköltözik, mint Trampli Donáld elvtárs, aki már egy repülőteret meg egy pályaudvart is szeretne a nevére venni, olyan jó véleménnyel van magáról. 

Most  olvastam a HVG-n, hogy "Sokatmondó adat a magyar kiskereskedelemről: 4 év alatt 44 százalékkal többet költöttünk el, de csak 2 százalékkal több terméket vásároltunk.“  Ez ugye egy tény, de a Párt beszélő fejeinek interpretációjában már csak vélemény, amivel szembe állítható az övék, miszerint szuverenitás! Hogy a kettőnek nincs semmi köze egymáshoz, az ugyancsak egy vélemény, szerintük van, mert a szuverén magyarok jobban élnek, mint az elnyomott németek vagy hollandok (a szuvenír boldogságot okoz), és különben sem szabad mindent ilyen anyagias módon szemlélni, elvégre szeretet meg spiritualitás is van a világon, azok fontosabbak holmi százalékoknál!

Ők ebben hisznek, aki meg ezt kétségbe vonja, annak nem nyilatkoznak jól, majd a bíróságon sem találkoznak, mert igazi államférfi nem megy oda, csak az ügyvédje ügyvédjét küldi el.

Meg bárkit a picsába.

Döngölt

Olyan gyorsuló tempóban durvulva kurvul a kampány, hogy a felcsútista helyi erőknek muszáj már mindent átadni felavatni valamint fejlődés sikerének zálogaként előkommunikálni, azt is amit szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban inkább szégyelnének. 

Oké, ez a "szerencsésebb történelmi fejlődés" egy nettó baromság, de divatos, közhelyszintű baromság, miközben a történelem nem írható le fejlődésként, legfeljebb a civilizáció anyagi része, de tekintettel a környezetszennyezés-éghajlatváltozás-túlnépesedés Bermuda-háromszögére, ez se áll biztos lábakon. (Plusz a komplett ismert történelemben ugyanolyan elánnal háborúztuk mindig is, a "fejlődés" itt annyi lenne, hogy mára már sokkal hatékonyabban tudunk tömeggyilkosságokat kivitelezni. Hagyjuk is ezt a feljődéssel gyanúsítást...)

Ennek fényében lehet, hogy nem is olyan rossz, ha a a civilizáció nem halad akkora nagy rohamléptekben, és igazából van mit ünnepelni azon, hogy Sátoraljaújhelyen átadtak egy döngölt földes parkolót. (Hiába, aki eddig a sátor tetején aludt, annak a sátor alja új hely - én kérek elnézést.) Ez gondolom igen környezetbarát, bár nem feltétlen bio, ellenben kiemelkedően költséghatékony, mert a képen úgy látszik, mintha valami lebontott ház/házak helyén terítették volna el a sittet. Akarom  mondani, döngölték szerteszét, vagy hogy kell az ilyet csinálni.

hvg.hu

És ha már ilyen példaértékűen rusztikus, a néplélekből fakadó módon lehet majd parkolni a valahol, az a minimum, hogy zászlóval, vicces narancsszín dobogóval, meg a fidesz utódpártjának képviselőjelöltjével kell átadni, bár a lelkes tömeget én kicsit keveslem. Mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt,  mert kevesen vannak és láthatóan unják az egészet, de bele kell állni még egy ilyen, többek által szánalmasnak mondott akcióba is.

Amúgy meg volt ennél szánalmasabb is. Láttam már olyat, hogy a Párt egy polgármestere átadott mintegy húsz-huszonöt méternyi bicikliutat, hát istenem, tizenöt millióból ennyi jött ki, még az önkoris választás előtt. De az is szép emlék, mikor hét darab felcsútista helyi erő adott át egy földutat, valahol Tokaj környékén, nyilván támogatni akarták egymást, hogy egyikük se röhögje el magát szégyenében.

"Gulyás Gergely szerint ez a földút a fejlődés szimbóluma."

(alfahir.hu)

Hát igen, érdekes szimbólumai vannak felénk a fejlődésnek, amúgy az Újhelyi Sátor alá is ezzel a dumával tolták be a parkolót. Dehát vannak országok akiknek űrprogramjuk van, nekünk egy állami űrturistánk volt nemrég, cserébe viszont igazi földút-nagyhatalom vagyunk, egy csomó közép-afrikai irigy ránk nagyon, nekik még erre se telik, csak úgy vágnak a át a szavannán a vakvilágba. Meg ugye az antilopok.

Hogy Anti lop-e  nálunk, azt persze nem tudhatjuk, de erősen valószínű, viszont a földútban meg a parkolóban az a jó, hogy azokat nehéz ellopni, azokat döngölni kell. A döngölést persze el lehet lopni, regionális vagy akár országos szinten is, koncesszió kérdése az egész.

Totál

Valami klubrádiós műsorban mondta azt a Tímár nevű Ágnes (aki amúgy a kedvenc rádiós műsorvezetőm), valami teljesen mellékes témaként, egy alárendelő mellékmondatban, hogy ja, egy zenekarban nincs demokrácia. Én meg vagyok olyan zakkant, hogy pont egy ilyen apróság ragad meg a tudatfelettimben, hogy mivan? Zenekarilag nem vagyok tapasztalt, ellenben tudok egy csomó más helyet is, ahol nincs demokrácia. 

Ilyen

- a laktanya,

- a börtön, 

- a kolostor, 

- a kórház,

- a színház, 

- no meg az iskola.

Valójában nehéz olyan területet mondani intézményes-társas viszonyainkban, ahol demokrácia lenne, abban a modern liberális értelemben, hogy a többség uralma a kisebbség jogainak/érdekeinek figyelembe vételével. Életünket hatalmi viszonyok szervezik, a hatalom meg szeret parancsokkal dolgozni, mert az egyszerűbb, hatékonyabb és amúgy is bizsergető érzés másokat ugráltatni, néha csak úgy. (És persze mindig ott az ideológia, hogy dehát a parancsolgatás, a drill nélkül anarchia lenne, pedig az anarchia nem káosz, csak az uralommentes társadalom utópiája, de ezt szerintem leírtam már itt is...)

A fentebb felsorolt helyek meg eleve totális intézmények, amik nem egyszerűen egy részleges engedelmességre tartanak igényt, de lehetőségeik szerint az életünk minél nagyobb szeletét szabályoznák. Egy kórházban egy kolostorban meg egy börtönben pl. közös, hogy huszonnégy órás a felügyelet, megmondják, mikor aludjunk, mikor keljünk, mikor együnk, és általában is mit csináljunk.

Ehhez képest az iskola (meg egy munkahely) csak napi X órában csinálja ezt, de ezt csinálja.

És igen, az életünk az ilyen totális intézmények nélkül is tele van kényszerekkel, például enni kell meg aludni, meg napról napra próbálni nem meghalni (ez utóbbi különösen fontos a túlélés szempontjából), de nagyon nem mindegy, hogy ezen kényszerek közt mennyi a szabad akarat, vagy mennyire mondják meg, hogy mikor mehetünk vécére, vagy mit ehetünk a hogyan.

Már Thomas Hobbes óta tudjuk, hogy állam (nála: főhatalom) azért kell, hogy ne harapjuk át egymás torkát, a relatív biztonság miatt mondunk le szabadságunk egy jelentős részéről, de ennek nem kellene feltétlenül önkényhez vezetnie, márpedig rendszerint oda vezet már a kelleténél egy egészen kicsivel több hatalom is. Ami attól a pillanattól nem eszköz, hanem maga a cél, az acélos ragaszkodás hozzá pedig már következmény. 

Nem vagyok egy antropológiai optimista, az ember - természeti lényként - a legrohadékabb állat, ezért is tudott a komplett ökoszisztéma csúcsragadozója lenni.

Irodalmi szakkérdéseim

Mindig van itt kéznél néhány igen tudományos könyv a házikönyvtáramból, nem mintha okosnak akarnék látszani általuk, hisz a kutya se látja (pláne mióta nincs kutyám), csak néha kedvem van valamiféle mindenféle szakirodalmat olvasni, néha meg kell, és ideális esetben a kettő keresztezi is egymást. Ideális esetek persze csak elméletben léteznek, ha mondjuk a kozmológiáról van kedvem olvasni, tuti épp a feminizmus történetéről kellene írnom valamit, ha meg főznék egy jó spagettit, nincs itthon tészta, csak gríz meg almaecet, de abból sehogy se jön ki egy bolognai. (Most például a műkincsrestaurálás dilemmáiról van itt mellettem egy könyv, meg egy esszékötet a brit politikatörténetről, és naná, hogy az egyéni és kollektív jövőképek dimenzióról kéne írnom, két múltfókuszú könyv társaságában. Jó, van itt a kupacban egy válogatás Philip K. Dick non-fiction írásaiból, az még jól jöhet, de a polcon sincs semmi hasznos, úgyhogy marad a net. Ja, és nincs itthon spagetti se, kint esik, tényleg rémes egy hely ez létezés.)

„Szép az, ami érdek nélkül tetszik“ - mondta egy Immanuel Kant nevű arc, aki állítólag többek által jelentősnek mondott híres filozófus volt, míg meg nem halt. Nos, akkor a szakirodalmak nem szépek, akkor se ha tetszenek, mert nem érdek nélkül olvasok a társas tehetetlenségről vagy a kognitív disszonancia redukciójáról, csak ilyesmikről szokok írni, és régi tapasztalat, hogy írás előtt érdemes olvasni is. Vagyis az írás az olvasás megtanulásával kezdődik, de ott még nem érdemes abbahagyni. Ezt is olvastam valahol...

De mi van azokkal a könyvekkel, amik annyira természettudományos témájúak, hogy nem muszáj olvasnom őket, így érdekem sem fűződik hozzájuk, ám érdekelnek. Nem tetszenek, nem tudom esztétikailag értékelni őket, de érdekelnek. (Bár van egy kedvenc Carl Sagan-könyvem, Az éden sárkányai - Tűnődések az emberi intelligencia evolúciójáról, az szép is, egy másik meg az Antropológia az ember halála után, annak már a címe is nettó költészet.), De akkor az érdeklődés az már érdek, vagy nem igazán, mert a „lődés“ egy visszafogott fosztóképző? 

És akkor: Szakiordalom-e valami régi felfedező útleírása, amit gyakran fogyasztottam kvázi-szépirodalomként, főleg akkor, mikor nem vert ki a víz attól, ha valaki bármilyen szövegkörnyezetben leírja, hogy „kvázi-“.

Talán az, de akkor National Geographic egy csomó sorozata is játékfilm, csak afféle „true story“ alapon, azaz annyira trú, hogy teljesen, viszont nincs benne Nicholas Cage, pedig ő bármikor mindenben. És akkor még egy újabb kínzó kérdés, hogy mentálisan sérült-e, aki szereti olvasgatni a telefonkönyvet? Ilyet eddig csak egészen ócska vígjátékokban láttam, de ki tudja, lehet, hogy azok is titkos dokumentumfilmek, mint az ufósok, csak utóbbiak rém egyhangúak.

Tényleg, ha szép az. ami érdek nélkül tetszik, akkor milyen az, amit érdek nélkül unalmas, de nem csúnya? Kék?

A mai napra rendelt stílszerű vérontás

Volt egyszer látva valami norvég horror-thriller cucc, a 2006-os Hideg préda (Fritt vilt), ami annyira sablonos volt, mint ide a Hold, azt' mégis kihoztak belőle valami egész jót. A sablon tényleg annyi, hogy maroknyi vegyes fiatal a hegyek között túráz, egyikük eltöri a lábát, és míg segítséget tudnak hívni, behúzódnak valami harminc éve elhagyott kis hegyi szállóba. Ahol természetesen egy pszichopata gyilkos lakik a pincében, és akkor jön a kamrahorror, mészárlós aszcendenssel, míg csak a vagány csaj éli túl, mindenki más érdekes mód belehal a gyilkosságokba, beleértve a gyilkost is, ha már a hegyek közt egy turistánál is alapfelszerelés a jégcsákány. Mondom, semmi különös, ez a sztori a „Hogyan írjuk horror-forgatókönyvet 1.“ kurzus első felében előjön, jó eséllyel A nyolcadik Alien az utas című klasszikussal illusztrálva, mert az is ugyanez, csak valami idegen bolygó helyett most a Ragyogás behavazott hotelje a zárt térben sorozatgyilkolás helyszíne.

Ehhez képest jó kis film volt, biztos mert volt egy tényleg nyomasztó atmoszférája, és bár nyilván az elején lehetett tudni, hogy ha csak egy maradhat, az Jannicke (azaz Ingrid Bolsø Berdal) lesz, aki a vagány lány, és úgy szép hogy semmi barbis nincs benne. Mert ha lesz folytatás, abban nyilván benne kell lennie.

És hát lett folytatás, két évvel később, én meg csak most láttam, mondjuk sosem kerestem, hogy létezik-e egyáltalán, igazából meg is feledkeztem róla.

De ez a folytatás legalább tényleg az, ott veszi fel a történet fonalát, ahol az első letette,  a főcsaj szereplőre rátalál valaki végre, kórházba viszik, ott a rendőrök először nem hisznek neki, de aztán a tetthelyen meglesznek a hullák, ízlésesen jéggé fagyva, amiből már adódik is a második film alapkonfliktusa. Hogy ugyanis a gyilkos aki biztos pszichopata, nem biztos hogy teljesen halott (és nem is élvezi, mint Drakula), csak kómába hibernálódott, szóval egy meleg fürdő, egy bernáthegynyi rum, meg néhány sebtapasz, és újra a régi. Nincs Oslóban még, mert Jötunheimben van, ami már a skandináv mitológiában is  a kő- és jégóriások otthona, bár azt hiszem nincs benne helyi kórház, mint ebben a mai, hegyek közti nemzeti parkban.

Fel is éled/élesztik, és erősebb meg gyilkosabban pszichopatább mint valaha (ja, ez van ha nem elég, hogy az ember gyilkos, de még le is gyilkolják - ez egy kisvárosi irodalomtanárból is kihozná az állatot), plusz a több szereplő egyenlő több hullával, a kórházi környezet meg szinte sikít a fokozottabb brutalitásért. Így van benne valami nagyon sötéten parodisztikus, amit részemről bírok. Például remekül kinyírják a szerelmi szálat, ami már épp bontakozna a mamakedvence fiatal rendőr, meg a nyúzott de helyes ápolónő között, elvégre elvágott torokkal már nehéz randizni, de akár csak randira hívni is bárkit.

És persze a végén megint csak az első helyszínen, a jégbe fagyott hotel alatti pincebarlangban kötünk ki, csak hogy legyen valami magyarázat a gyilkos ölési kényszerére is, ami közben egy rendőr fejt meg, egy csomó régi újságkivágásból, mi másból?.

Még mindig remek az operatőri munka (ebben az európai filmesek mérföldekkel előzik Hollywoodot), még mindig nyomasztó a hangulat, és nincs egészségtelenül túlhúzva az egész, másfél óra alatt túl is lehet esni rajta, hogy még beférjen egy Hupikék törpikék, persze csak ha van már belőle horrorváltozat, mint mondjuk a Micimackóból. 

Nos, ez nem egy korszakos remekmű, még a saját műfajában sem, de egy eredeti darab, ami kicsit végre túllép a az első film szokásos slasher-kliséin, ráadásul úgy, hogy nem akar mindenáron valami nagyon természetfeletti hőbörgést beleerőltetni.

Négyes alá, leülhet.

p.s. Kiderült, hogy van egy harmadik film is, ami az első kettő utólagos előzménye, majd meglátom, hogy meglátom-e, alapvetően bírom az előzményeket,  de utánaolvastam, és abban egy fogyatékos gyereket addig vernek és  börtönöznek a pincébe a kedves szülők, hogy a későbbi sorozatgyilkost kel ki belőle. Háát...

Sörista önkényuralmi

Vérnyomásnövelő céllal kanyarodva egyet a Mandiner (agy)halálközeli élményei felé, találtam egy hírt, mely szerint a Heineken némileg leépít Európában, kirúgnak irodistákat is, és bezárnak több sörözőt. Minek a mandis kommentelők igen örültek vala, elvégre „Ez a kommunizmust reklámozó sör, nem kár érte. Már régen be kellett volna tiltani tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt.“

Remélem legalább tényleg boldogok a lelki szegények, mondjuk miért is ne, ha már ennyi elég nekik, hogy a a kommunizmust reklámozó sört gyártó cég leépít. És valljuk be őszintétlenül, a kommunizmust reklámozni nem szép dolog, bár maga az utópikus eszme nem egy Mein Kampf-szintű őrület,  tényleges  kommunizmus meg talán sosem volt a történelemben. Bár egy-két 16-17. századi jezsuita közösség, vagy az izraeli kibucok azért hajaztak rá, ám valódi kommunista társadalmak még annyira sem voltak, mint ideális demokráciák. Mert minden demokráciának vannak fogyatékosságai, a beleszólás, a részvétel, a nyilvánosság, a jogegyenlőség mellett fennmaradó esélyegyenlőtlenség, vagy akár - ha már választások jönnek - a szavazategyenlőség terén, de a kommunizmus tényleg csak csak elmélet maradt. (És a komcsi társadalom nem léte mellett nem volt komcsi állam sem, ami persze érthető, hisz a vonatkozó utópiában már nem is lenne állam egyáltalán.) Amit nálunk jobb híján „létező szocializmusnak“ hívtak, az politikailag egy diktatúra volt, gazdaságilag meg államkapitalizmus. De ennél nyilván érdekesebb a sör, bár egyetemi tapasztalataim alapján ez visszafelé is működik, azaz sörtől meg érdekesebb a társadalom- és politikaelmélet is.

Szóval, a kommunista Heineken azért kommunista, mert logójukban van egy közismert vörös csillag is. Ami példátlanul nyílt példája a kommunistaságuknak, hiszen ők már 1889-től használják az ötágút, míg a rohadék kommenisták csak nagyjából az 1917-es orosz forradalom után/nyomán kezdték. Vagyis a Heineken kommunistább Leninnél is, hiszen előbb kezdett vöröscsillagozni! (És ahogy az előző posztban is előjött, a hinduk nácik, mert már az ókorban is használták a horogkeresztet. Vagy antinácik, mert az övék néha fordított...)

De az egységsugarú mandineres kommentelőt nem zavarják a tények, ő a kis nacionál-populista post-truth buborékjában fújja a passzátszelet, úgyhogy simán közli, hogy az 1917-es, (Nagy Októberi Szocialista) forradalmat Marx szervezte Németországból, hogy megbuktassa a cári rendszert. Ehhez a valóság utáni tényhez képest jelentéktelen apróság, hogy Marx 1883-ban halt meg. Londonban, ahol akkor már harmincpár éve élt, és onnan szervezte Németországból a Leninszentpétergrádi lázadást a forradalomba. Konkrétan a Highgate temetőből. Ja, és Marx keresztneve Engels volt, mint az közismert.

De most, több mint száz évvel később, végre megszorításokra kényszerül egy sörgyártó multicég, úgy is mint a kommunizmus utolsó böfögésének lehelete.

toonpool.com

Vitorlába fogott égtájak

Kellett nekem egyszer viccből rákattintani kétszer valami ostoba horoszkópra, azóta dobálja elém az algoritmus, be vagyok hálózva tisztára tőle! (De a Tiszaparti tiszapártnak, meg a fidesz utódpártjának is megvan a telefonszámom, pedig egyiknek se adtam meg soha, de a DK-nak sem, pedig néha még a Klára is ír kampányesemest. Szerintem ezek egymás között adják-veszik az ilyesmit,  a Háttérhatalom közvetítésével nagyon.)

Nade, a mai horroszkópom szerint: „Csütörtökön a jegyedben járó Nap a legjobb fényszöget kapja a Nyilas Holdtól. Ez mutatja, hogy ma gyakorlatilag bármit elérhetsz, amit kitűzöl magad elé. Fogd be a vitorládba a kedvező szeleket!“

Nos, nem járok jegyben a Nappal, olyasmi csak lányokkal fordult elő, de szigorúan és végül is házasságmentesen, valamint a Nap igazán békén hagyhatna már a rohadt fényszögeivel, mert ha süt, ilyentájt még a pofámba teszi, ahogy épp írni próbálok a fotelban a laptopon. Plusz a telibe tűző naptól nem hallom a tévés háttérzajt, pedig az fontos, egyszerűen nem tudok koncentrálni, ha csend van. 

Azaz a legjobb fényszög a borult idő. Szemerkélő esővel mondjuk, mint tegnap dél körül, mikor mentem a boltba, ami előtt két nyolcvan pluszos néni épp a kormányt szidta, gondolom ők pont a fényszögeket hiányolták, hogy ilyen nyugdíjak mellett nekik már telik rá. De ennyit a Napról.

A Hold viszont egyáltalán nem nyilas, egyetlen hungarista sem ápol semmiféle Hold-kultuszt, bár Indiában vannak akik Csandrát, a Hold félistenét tisztelik, hogy jó legyen a termés miatta, és szvasztika is egy hindu napszimbólum (ami szerintők sem hold), csak később lett belőle horogkeresztény jelkép, de az a másik irányba áll, és nem közvetlen rokona a nyilaskeresztény emblémának.

Így aztán frászt se jelez azzal kapcsolatban, hogy elérhetek bármit, a Nyilas keresztje egyébként is az égtáj mind a négy irányába mutat (északra, délre, jobbra, meg le), azaz bármerre megyek dönteni, szerinte valami majd csak lesz, ami lehet akár a bármi is. Semmitmondás az egész.

Minden esetre nemsoká le akarom vinni a szemetet, de mivel korán még sötét van, a közvilágítás meg néhol inkább köz, mint világítás, ahhoz azért megvárok legalább egy-két fényszöget, aztán kitűzöm magam elé a kukát, kezemben a szemeteszacskóval. És el fogom érni, legfeljebb megfagyok a visszaúton, mint Scott kapitány, aki észak felé indult a Déli-sarkról, el is tévedt jól, mert köztudott, hogy a Déli-sarkról felfelé kell menni hosszan, és csak aztán északnak. (Egyébként is volt az a Kispál-dalszöveg, hogy „akik élnek azok délnek mennek, akik haldokolnak északnak“, és ugye Scott északnak ment...)

De ennyit a vitorlába fogott szelekről.

A sértődésszolgáltatás igazsága, és a vád mint ítélet

Kakadu Péter gazdaságügyi külminiszter idegebe jött, mert a független sajtó kérdezni merészelte arról, hogy is van ez a gazdasági csdasikernek eladott akkugyáras sztori, jelenleg épp gödi viszonylatban. Avagy hogy mérgezték a munkásaikat, a környezetet, a környékbelieket, és minden jel szerint erről a kormány,  meg a Kakadu akkugyárasító nertárs tudott, csak szart rá, mert nem érte meg nekik botrányt csinálni. Se gazdaságilag, elvégre valakik tuti jól kerestek ezzel az aktuálisan és nálunk döglődő iparággal, politikailag meg főleg nem, hisz két hónap múlva választás, ahol élethalál lesz a tét, legalább is ebbe hergelődik bele az ország közéletileg még úgy-ahogy aktív fele.

Az meg, hogy az idegbe jött kükümminiszter miként reagált a felkérdezésre, az mesekönyvbe illő. (Valami Grimm-mesébe persze, azok nettó horrorsztorik.) Először is kikérte magának, hogy őt meg se kérdezte a Telex, mielőtt kitette a témába vágó cikket, és akkor ugye most ne kérdezzék, ez a vonat elment köcsögök! A szépséghiba itt annyi csupán, hogy de, kérdezték, ki is rakták az ímélt, de ez Kakadut nem zavarta, mert ezek az egészen államférfiak érdemi válasz híján mindig elő tudják hízni a mindent vivő lapot: Be fogom perelni magukat, majd a bíróságon találkozunk!

Ennek látszólag semmi értelme, a bíróság majd eltökörészik kissé hónapokig az üggyel, aztán lesz valami himihumi ítélet, első fokon, ami pont a közvéleményt már egy kicsit sem fogja érdekelni.

De pont ez a lényeg. Mert amíg nincs bírósági verdikt, addig teli szájjal lehet üvölteni, hogy ez a Brüsszel zsoldjában álló szennymédia hogy hazudik napi huszonhat órában (minimum!), döntés a választásokig úgysem lesz, könnyen lehet, hogy el sem indul addig egy bármilyen eljárás, így bizonyítani senkinek nem kell semmit (egyik oldalon sem). Ennek megfelelően a média hazugságára azt fogják bizonyítékként prezentálni, hogy lám-lám, Miniszter elvtárs beperelte a Telexet. Értik emberek, be-pe-rel-te! Márpedig nem hörög a paraszt, ha a szél nem bántja, mivel be vannak perelve, nyilván vaj van a fülük mögött, amivel most ki kell menni a napra, és az egész a nyakukba folyik, mert ilyenek ezek mind! A beperelés ebben a kontextusban olyan, mint A tanúban, hogy elnézést Virág elvtárs, ez nem a vallomás, ez már az ítélet. Ha a pétergazdasági miniszter és rendkívül meghatalmazott orosz nagykövet perrel fenyeget, azzal egyúttal ítéletet is mond  a független sajtó aljasságáról.

Quod erat demonstrandum, avagy ezt kellett bizonyítani: akit megvádolnak valamivel, azt nem véletlenül, miként a hírhedt Szőlő utcában is, a bentlakó fiatalkorúak nem elítéltek voltak, többségükben csak vádlottak, vagy azok se, de aki vádlott az bűnös, hát nem? De, ez sokak fejében így áll össze, elég emberében ahhoz, hogy megérje bíróságosat játszani a kormányférfiaknak, ha már a komplett jogrendszert und igazságszolgáltatást a saját hatalmi játszmáik terepasztalaként kezelik. De ők nem komplettek persze.

Elátkozott napok jönnek

Rémes lesz ennek a hétnek a vége, talán rémesebb, mint maga a hét. Először is péntek tizenharmadikával kezdődik, ami eleve borzasztó, annál már csak egy csütörtök 13 lenne rosszabb, már ha hinnénk a félremagyarázásoknak. Azok szerint ugyanis azért péntek, mert Jézus kereszthalála, és azért 13, mert annyian voltak előző este az utolsó vacsorán, ami egy híres Leonardo da Vinci freskó. Amit többször is leloptak az illetékes milánói kolostor faláról, és annál is többször igényelték vissza utána az áfát. Szóval ha ez a vacsorás dolog lenne a szerencsétlenség forrása, akkor csütörtök 13-tól kéne rettegni.

De a valóság ezzel szemben az, hogy a tizenhárom azért szerencsétlen, mert eredetileg ennyien voltak a hét törpe, de Hófehérke már hatot megfőzött ragunak, mire a hetediknek végre lehetősége volt elmondani, hogy ők nem vicces háziállatok, csak egy hormonzavaros, genetikailag tré beltenyészet, de rendes arcok amúgy. És hogy ennyi borssal már nem jó a törperagu, ellenben egy kis fokhagymát tehetne bele. Ha már Puki, Kuki, Töki és a többiek a bográcsban végezték, legalább egy kis fokhagymát megérdemelnének, no meg zsályát, de csak csipetnyit.

Mondjuk a kamu Jézus-sztori legalább ennyiben igaz, hogy egy vacsora a központi dráma benne.

Amúgy nem tudni, a Hófehérke-afférkor péntek volt-e aznap, igazából még nem volt feltalálva a mai értelemben vett naptár, így rendszerint csütörtököt mondtak, de annyiban nem téved az ostoba néphagyomány, hogy hat törpének tényleg az volt az utolsó vacsorája, egyúttal az első is, immár főfogásként.

Összegezve: péntek helyett csütörtök tizenharmadikától kell tartani, esetleg csütörtök hatodikától is, tekintettel a hat aradi törpe vértanúra.

És mikor végre a péntek vége eljön, máris itt a Valentin-nap, ami az apokrif egyház kalendáriumában Valentin Bálint Béla emléknapja, aki a cipőfelsőrész-készítők védőszentje is lehetne, ha hordott volna cipőt. De mikor elvégezte az istentagadás szakot a jogi karon, fogadalmat tett, hogy onnantól élete végéig papucsban fog járni, és mindig lesz rajta zokni! Mert a csupasz lábfej utálatos Isten szemében, már ha létezik, ha meg nem, a lábgomba az. Így aztán télen-nyáron papucsban járt, legfeljebb télen nem hagyta el a lakását, hisz az istentagadás amúgy is tipikus távmunkás állás, pizzát, sört és kokaint meg lehet házhoz rendelni. (Mondjuk a legendárium szerint nyáron se nagyon ment sehová, mert akkor meg túl meleg volt, ellenben ősszel és tavasszal gyakran esett, ráadásul alig harmincéves korára elszakadt a bal lábas fogadalmi papucsa.)

Magam nem ünnepeltem soha a valeninnapot, minimum 1993 óta. Előtte is csak egyszer, 1992-ben, bár csak közben jöttem rá, hogy épp azt teszem.

Aznap volt a középiskolai szalagavatóm, átmentem a középfokú szóbeli angol nyelvvizsgán, és összejöttem Erikával, igazából már másodszor, de ezúttal tartósan, és ő mondta, hogy valentinnap. Nagyon romantikus volt. De később asszem már nem volt ennek igazi jelentősége, másokkal meg még annyi se, ami jelentős megkönnyebbülés volt, mert engem se érdekelt, de legalább el se várták tőlem.

És akkor ezekről a szörnyűségekről (mint a csütörtök, a péntek meg a szombat) már nem is kell írnom a héten, mindenkinek kellemes húsvéti májusfaállítást, és bokáig érő fület kívánnék, ha lenne értelme, vagy legalább egy egész kicsit érdekelne.

Elgurult frázisharc

Mindig megnyugtató, száraz, meleg érzés a békepárti-kormányhitű médiát olvasni, ahol a névtelen ám galamblelkű szerzők (tényleg, ezek azért névtelenek, mert ennyire szerények!) keresztényi békességgel írnak még olyan rút, anyagias dolgokról is, mint a gazdaság. A mai legbékésebb cím az, hogy „Macron ledobta az atombombát – ez történt“. 

Nos, az történt, hogy a francia elnök szerint az EU összekaphatná már magát, vagy a kínai gazdaság, meg a Trampli Donáld egomán őrülete lenyomja, mint a bélyeget. Vagyis egy határozottabb és egységesebb uniós gazdaságpolitikát sürgetett. Ez lett a Párt egyik szócsövében már az atombomba ledobása, a háborús ultima ratio, mivel eleve képtelenek leszakadni a Dagadt huszonéve puffogtatott harci metaforáiról. Nagy békepártiságukban persze.

Pedig fogalmazhatnának mondjuk butácska közmondásokban is, tekintettel a néplélekre és a zeitgeist korszellemére, annak is lenne húzása. Macron kapcsán például ez lenne a képes beszéd, amiben nincs atombomba és hadjárat, de tudjuk, hogy a fecske a Felcsútok melyik ormán fészkel: 

Egy fecske disznót győz, de sok lúd sem csinál nyarat! A ludak nem olyanok, ők a kertek alatt megfagynak. A fecske ellenben addig jár a kútra, míg maga esik bele! (És az onnantól az az ő kútja, nyilván.)

indianexpress.com

Szerencsétlen francia prezident meg nem is tudja, hogy már megint atomot dobott a Zorigó személyi állományának tudatalattijára, ő ilyen földhözragadt fazon: „Példaként említette a vegyipart, az autóipart és a gépgyártást, ahol szerinte mindössze tizennyolc hónap alatt „a feje tetejére állt” a helyzet.“

Most komolyan, hol van a gépgyártás a mindent vivő atomvillanáshoz képest? A gépgyártásnak nincs retorikai íve, szerényen névtelen hazai propagandistáknak kell felpimpelniük a mondanivalót, hogy üssön, mint Mike Tyson az első menetben. Frazeológia kérdése az egész, a propaganda frázisokból épül, az érvek itt feleslegesek

A macronos atombomba mellett a három másik vezető anyag a néhai hírportálon:

- Felháborító! A Politico publikálta az 5 lépéses Zelenszkij-tervet

- Elképesztő: a világ nagyhatalmai Budapestre látogatnak

- Őrületes hisztériát csapott Zelenszkij a béketárgyalás miatt – totál elgurult a gyógyszere

És basszus, ez valamikor még egy mértékadó  médium volt, csak aztán jöttek a nertársak és felzabálták.

A fenti címekből a felháborító amúgy az, amiről hónapok óta tárgyalnak, míg a felcsúti döbrögi a sarokban kiabálva duzzog; az elképesztő az, hogy majd jön a kínai meg az amerikai külügyminiszter, ők személyükben a világ összes nagyhatalma is egyben; egy elgurult gyógyszer miatt meg bárki hisztizne, nem? Utóbbi egyébként arról szól, hogy a ruszkik elsunnyognák az Abu-Dzabiban folytatott béketárgyalásokat. A moszkavi diktátor szóvivője „a tárgyalások keretében végzett munkát konstruktívnak, ugyanakkor rendkívül összetettnek nevezte“, vagyis húzzák az időt, és ebből az ukrán elnöknek elege lett. Meghát ugye a gyógyszere is hova tűnt?

Elhasználódó külsőségek

Vannak ezek a tipikus első világbeli problémák, hogy a vajas popcorn nem elég vajas ízű , a banán túl görbe, a sorozatok a tizedik évad után mind unalmasak, a Pornhubon meg néha akadozva fenekelik egymást a meztelen lányok. Valami ilyesmi lehet az is, amit a Zindex lök elénk, hogy ugyanis: „Az olimpián dobogós sportolók egymás után panaszkodnak érmeik minőségére“. A manóba is, ez micsoda válságtünet már! De tényleg, én is ismertem valakit, akinek azért ment tönkre a házassága, mert gagyi 14 karátos aranygyűrűt kapott a pasijától, pedig mindenki tudja, hogy 18 alatt nincs komoly kapcsolat.

Márpedig ha valaki kurva sok szponzori meg állami pénzből arra tette fel a komplett életét, hogy ő érjen le leggyorsabban a hegytetőről a völgybe, akkor az a minimum, hogy minőségi legyen az aranyérem, az ezüst az persze lehet valami gyérebb aranyból is, az már kit érdekel. (Nyilván azt, aki nyerte.) Ehhez képest az is lehet, hogy nem is színarany! Hát micsoda világ ez. Világ ez egyáltalán? Na ugye!

Ráadásul a cikk szerint többen is kifogásolták a közösségi médiában (az érmek mellett) a szalagok minőségét is. Fene tudja, nem olvastam ilyesféle panaszt, de el tudom képzelni, mikor valaki belesír a fészbukba, hogy "...sífutottam baszki tíz kilométert, elfáradtam, mint egy döglött ló, de nyertem, erre valami kínaipiacos szalagon akasztják a nyakamba az a randa érmet, ami már attól fémhulladéknak néz ki, hogy rám rakták. Majdnem hozzájuk vágtam bazmeg, hogy ez nektek olimpia? Ennél a nagymamám túrós rétese is magasztosabb, ez az ócska érem a szalaggal meg tűzijátékkel is szánalmas lenne. Apropó, hol a tűzijátékom, a fomaegyben azt is szoktak, meg bazi nagy vázákat osztani is. Itt meg? Pusztulat..."

Legalább is így képzelem, persze az egyetemi diplomaosztón én voltam talán az egyetlen, aki térdnadrágban vette át az oklevelét, de július eleje volt, rohadt meleg, én meg kétszáz kilométert nem fogok öltönyben buszozni.

És akkor még a hab a torkán:

„...a BBC kiemelte, hogy 2025 februárjáig összesen 220 kérés érkezett a 2024-es párizsi olimpiai játékokon szerzett érmek pótlására azok kopása, illetve elhasználódása miatt.“

Te jó ég, de mégis mire használják azokat giccses érmeket, hogy „elhasználódnak“?

Jut eszembe, nagyköveteket bekérettek már az ügyben, különféle fővárosokban?

p.s. Persze lehet, hogy az érmeknél is csak a "tervezett elavulás" jól ismert jelenségével találkozunk, azaz sz éremlobbi összefogott a szalaggyártókkal, és arra játszanak, hogy minden érmet legalább kétszer-háromszor kelljen újragyártani, mert az nekik profit és dicsőség is egyszerre. (Milyen szépen mutat majd az éves kimutatásban, hogy a Luigi Costello & HxianPing Érmeverde Korporésön csak idén 300% százalékkal növelte olipiaiérem-termelését...)

Hullahopp

Van abban valami morbidul vicces, mikor egy halálhírtadó cikk közepén ott egy hirdetés, amiben ilyen kerekes hullaszállító dobozt reklámoznak, amivel leginkább a kórházak folyosóin lehet találkozni, ahogy tolják az egykori emberből maradt anyagot a hullaházba.

Az még csak-csak, hogy ezt egy kórház vagy mentős szervezet online rendeli meg (bár nem valószínű), de hogy nem egy bulvárcikkbe szúrt reklám hatására, az tuti. De akkor kire céloznak a reklámmal? Valakinek kell ilyesmi otthonra, olyan tempóban hullik a háztartás? Vagy nem bízik benne, hogy a halottszállítók kellően higiénikus dobozt hoznak majd neki, és vesz sajátot, hogy majd abban? Persze lehet hogy vannak, akik direkt ilyet gyűjtenek. Elvégre motorokat gyűjteni is menő, de banális, bélyeget gyűjteni már  nem is menő, nade egy hullaszállító kocsi, pláne ha többféle is van a fészerben, az nagyon egyedi. Valamint gyanús, hogy a gyűjtő esetleg hullákat is gyűjt hozzá, azaz sorozatgyilkos, de önmagában ez még lehet egy ártatlan hobbi. Értelme szinte semmi, de ez a hobbi lényege, az önmagáért való hülyeség. meg hogy legyen drága, de az itt megvan:

Biztos ebben a műfajban is vannak kategóriák, hogy alapmodell, áramvonalas sportváltozat (ha valaki nagyon gyorsan akarja tolni - nekem pl. a porszívóm áramvonalas), terepjáró, igen kövér hullákhoz való XXL-es kocsi, meg az okos hullafurgon, ami szekennel, és mire a boncteremig érnek, már nyomtatja is három dében a halotti maszkot, kívánságra óegyiptomi vagy kora középkori stílusban. (Az Andy Warholos feláras!)

Van persze az egésznek egy közéleti megfejtése is. Miszerint olyan szarul áll az egészségügy, hogy maga a Nemháttér Hatalom tolja elénk az efféle hirdetéseket, csak hogy tudjuk, nem csak a halálunkig hanyagol el minket a rendszer, de még akkor is. Aki nem vesz magának hullakocsit, nem kap rétest estére, illetve lepedőbe csavarva fagyasztják majd le kutyakajának.

Legalább is elképzelhető, ha már bármi más is.

Explicit tartalomvigyázat

Vagyis trágár kissé, de ez van, ilyen lábbal keltem napok óta, meg a hatalomtechnikai propaganda eleve azon a szinten van, hogy nem zavar ha nem eltartott kisujjal írok róla. Ha ugye tartalomhoz a forma, akkor aktuális Ártunk és Ormányunk elénk hányt üzenetei igen durva formákat érdemelnek.

A Párt hatalomtechnikai lecsóba csapása ott kezdődik, hogy először is csinálnak valami orbitális disznóságot. Lásd: Teszünk mi a hatalmi ágak szétválasztására, rendeletileg kikormányozzunk magunkat a jogállamból, mikor folyamatban lévő pereket visszamenőlegesen szüntetünk meg, és egyébként is, ki a faszom az a Montesquieu? (Ha szarul állok a sakkban, kitalálom, hogy a bástya léphet átlósan is, sőt, már hat lépéssel ezelőtt is léphetett, szóval most én adtam mattot, mégiscsak.)

A tetteket azonban szavaknak is kell követniük, és innen jön kormánylázár-infós, meg zorigómandíneres halljakend-hadművelet, három fokozatban, gyorsuló hangerővel:

- Az első a magyarázkodás, mikor próbálnak érveket tákolni, nem mintha hinnének bennük, csak etetni kell a nyilvánosságot. Mag a híveket, 

hogy lám, az ő bölcs vezérük milyen fifikásan átlátja az összefüggések bármijét.

- A második a hülyeség/aljasság egyre hangosabban kiabálása, hogy nem nem igaz semmi, amit bárki más mond, ellenben az van hogy a tények velük vannak, így igen, kék fű és zöld az ég, legeljetek lóherét, vagy lófaszt se kaptok többet!

- A harmadik a kurvaanyázás.

És mikor a harmadik fázis életbe lép, az első automatikusan kiesik. Ha már csak az ellenség kurva anyját van (aki innentől ellenség), akkor már nincs mit magyarázni, a Sátán helytartója elleni küzdelem már nem igényli az argumentációt.

Példa, csak mert épp a nőképek változásáról írtam cikket:

1. „Mink kérem nem indítunk női asszonyállatokat a választásokon, sok dolguk van nekik a családban, nem rakunk rájuk még egy terhet, csak mer' rendesek vagyunk bazmeg! Tiszteljük a fehércselédek princípiumát, arról úgyse tudja senki, mi a frász lehet. Ja igen, adómentesség, nagyon adómenteség, az már semmi? He?“

2. „ Családbarát, értitek parasztok, csa-lád-ba-rát! Rombolják a családokat, de mi családbarát alapon támogatjuk a családokat, mert családbarátok vagyunk. Még egyszer mondom: családbarát a kormány, a Párt, csak mi, csak családbarát!“

3. „Mindenki más buzi! Drogos buzi! Bűnöző drogos pedofil buzi! Libárbolsevik náci, de csak mer' buzi!“

A kortárs kultúra egyik lényegi sajátossága az akceleráció, azaz hogy nem egyszerűan változik, hanem egyre gyorsabban változik. (Ez a gondolat is olyan rémesen, avíttasan kétezres évekbeli, ma már a szingularitás a menő.)

Ami ez esetben azt jelenti, hogy a propaganda is egyre gyorsabban, mondjuk egy hét helyett sokszor már egy-két napon belül eljut a harmadik fázisba, és ahogy kurvul a kampány, nyilván lesznek ebből még órák is. Már.

Vámpírkoktél

Vannak történetek, melyeket érdemes is időnként újra megfilmesíteni, és vannak, melyeket csak szoktak. A Drakula szerintem az előbbi, nekem nem hiányzott egy újabb Bram Stoker-feldolgozás, pláne ha annyir nem újszerű, mint az egykor szebb napokat látott Luc Besson változata. A kiégett francia azt nyilatkozta, hogy ő most aztán tényleg az eredeti regényt fogja filmre vinni, mert az nem egy gótikus horror, hanem egy szerelmi történet, csak Stoker idejében még nem volt mozi, az olvasók fantáziája meg a horrorelemekre gerjedt rá.

Ez így igen szép, de szerintem pont ugyanezzel a koncepcióval állt elő Francis Ford Coppola, még a kilencvenes évek elején, meg is csinálta a filmjét, ez a mostani meg gyakorlatilag annak egyfajta remake-je. Vizuálisan ötpercenként ugranak be az embernek az 1992-es film képei, ami nem lenne baj, csak minek? Az egy igen jó film a maga romantikus meseszerűségében, ez meg ugyanannak a fapadosabb kiadása. Miközben ugyanúgy menő a látvány, hátborzongatóan jó a zene, és rendesen lett összeválogatva a szereplőgárda, csak az egésznek nincs húzása.

Caleb Landry Jones nem rossz Drakula, nade Gary Oldmannal versenyez, és alulmarad, mert azért nem akkora művész, inkább csak sajátos fejszerkezete van, abból jön a karaktere minimum fele. Winona Ryder helyett pedig megkapjuk Zoë Bleu-t, aki feltűnően Rosanna Arquette-re hasonlít. (Ja, a lánya, mint kiderült.) Na, ő legalább nem azt a szende úrikisasszonyt hozza, amit már ununk, lényegében miatta érdemes végigülni a bő két órát, aminek vagy felében benne sincs.

Mert a történetet ismerjük, a szereplőket ismerjük, a korábbi változatokkal való folytonos összehasonlítást nem tudjuk elkerülni, Besson meg nem tud hozzátenni túl sok újat, elvégre ezt a cuccot már harmincpár éve is szerelmi történetként tolták elénk. Amit viszont hozzátesz, az azért nem annyira rossz.

Az egyik újítása, hogy ez alkalommal Drakula nem a viktoriánus Londonban vámpírol, hanem ugyanekkor Párizsban (a Nagy Franc Forr századik évfordulója táján), és ha már Franciaország, akkor ilyen vámpírhipnotikus megigézés helyett varázsparfümmel dolgozik. Na, itt megy át egy-egy jelent erejéig bohózatba az egész, ami önmagában nem lenne baj, de itt nagyon tájidegen. Kis különbség még, hogy a ügyeletes vámpírszakértő tisztet nem Van Helsingnek hívják, csak úgy hogy „a pap“, mert az (Christoph Waltz hozza a szokásost), de amúgy mindegy is.

Ebben a filmben több a vallási utalás, a tébolyda, fura kis lények, mag valamelyik porosz-francia háború talán, plusz ez már nyúl a Harry Potterből meg a Hegylakóból is, dehát ez van, ha már a posztmodernt is nosztalgiával emlegetjük.

Olyan régen olvastam a regényt, hogy már tudja fene, melyik verzió a szöveghűbb, még szerencse, hogy nem is érdekel.

Úgy voltam ezzel a Drakulával, mint a múltkori (Guillermo del Toro-féle) Frankenstein-nel. Hogy alapvetően nincs baj vele, csak nem értem, miért kellett időt és pénzt nem kímélve megcsinálni, ment-e ettől előrébb valami?

Az is lehet persze, hogy a 18 éves önmagam anno lelkesedett azért a filmért, amit ez itt túl sokban másol, így a 52 éves énem ezt már nem tudja szívből kedvelni. Avagy elvagyok én ezzel a változattal is, de lehetne már egy olyan, amiben Drakula - tudom is én - űrlény, nem halhatatlan, csak időutazó, esetleg ő volt Hasfelmetsző Jack is, valamint Hitler, vagy mint azt valami nagyon B-filmes műalkotásban tényleg meghúzták: Júdás a Jézus-sztoriból, csak hogy értelme legyen, miért is ragadt valahol az élet meg a halál közt félúton. Már túl a szerelmen, ami nekem azért ehhez kevés lenne.

Ez a film ellenben valahol az élvezetesség és a feleslegesség között ragadt be, ha valaki ki tudja kapcsolni a korábbi élmények emlékeit, teljesen jó darab, ha meg nem, akkor simán csak két óra, amit megint kitöltöttünk valamivel.

Lefelé

Valami kormányzati pártférfi beszólt a jobb híján népvezér és pártja programjára, hogy ezek a mocskok a Tiszából, ezek nem hogy nem építenének új stadionokat, de lebontanák az eddigieket is, mert nem szeretik a fodbalt, és amúgy is fel voltak mentve tesiből. És eleve utálnak mindent, ami Magyar (jó, hát kivéve a jobb híján népvezért), márpedig a fodbal nagyon magyar, nagyon hagyományosan az, mint a nyereg alatt puhított hátrafelé nyilazás, meg a halálfejes cseresznyepálinka véreshurkával. És ennek megfelelően starétigiai ágazata a fene tudja pontosan mindek. De kurva fontos, na!

Én meg utánanéztem, hogy is állunk stratégiailag, mondjuk válogatott szinten, a honnan kellene visszabontással. Nos, 1966 óta, tehát az elmúlt hatvan évben, a magyar hangerijen fodbalválogatott négyszer is kijutott a világ bajnokságára. 66-ban még negyeddöntőt játszottak (bármi is legyen az) aztán még háromszor a csoportmeccseknél véreztek el. De azért az nem rossz egy nagy hagyománytól, egyben nemzetgazdaságilag fontosan kiemelt ágazattól, hogy tizenöt VB-ből négyen(!) is ott voltak.

Amit csak egy kicsit árnyal, hogy ugyanazen időszak alatt hatszor jártak emberek a Holdon.Hét kísérletből, hisz volt az az Apollo 13 is. Ráadásul régebben nem jártak ott, mint ugherese válogatott a Copa de Világon.

Hogy ezt hova lehetne visszabontani az nem teljesen világos. Viszont az már egyértelmű, hogy egy VB-re kijutni, az nem szarral gurigázás, az kérem komolyabb dolog mint elmenni a Holdra, sőt annál is komolyabb, mint visszajönni onnan. A rendes hegymászók tudják, hogy mikor fölérnek a csúcsra, az kevesebb, mint az út fele, mert totál kimerülve biztonságosan ereszkedni, az néha nagyobb kihívás. Nos, a magyar fodbalistákból válogatott válogatott úgy nagyjából a szigorúan nagybetűvel írt Aranycsapat óta van lejtmenetben (amennyire az a statisztikákból látszik, mert a statisztikához értek, a labdakergetés meg nem érdekel amúgy), és hát hosszú az út lefelé. De szigorúan Nélkülem. Tőlem aztán sóval hinthetik be az egészet, de borsot ne pazaroljanak rá, azért Kolumbusz egy komplett kontinenst fedezett fel véletlenül.

Ahol viszont valami egészen mást értenek fodbal alatt:

arnoldzwicky.org

Törzsi gyúlás

Fú Enberek, megvolt a szombati tegnapon a háborúellensség is, és az van, hogy háború még mindig, viszont teljesen be vagyok tojva, hisz bár magabiztosan vezet a Párt, de ha mégsem, Brüsszel elviszi a pénzünket Ukrajnába, hogy az ukránok a mi pénzükből öljék meg a fiainkat a fronton (mondjuk akkor az orosz oldalon kellene lenniük, amiben persze van racionalitás, csak nincs), még szerencse, hogy geopolitikai-taktikai okokból nincs gyerekem. Se.

Ha mindenki követte volna a példámat a szaporodási semmittevésben, most nem lenne ekkora a veszély, ha nincsenek fiaiank a lányaink mellett, senkit nem lehetne elvinni a háborús veszéllyel fenyegetésbe, plusz kihalnánk végre, és nem hiányoznánk senkinek, leszámítva minket, de kihalva már ez sem egy nyomós érv a maradásra.

Amúgy a Felcsútok Géniusza feltalálta a stand-up tragedy műfaját, talán még senkit nem láttam ilyen őszinte gyűlölettel elkeseredni a színpadon, szóval van abban valami alapvető művészi teljesítmény, ha valaki egyszerre tud félelmet kelteni és rettegni, fenyegetőzni és bizalmat kérni, hitelesség helyett pusztán a vakhitre játszva. Jó, mondjuk máshogy nem is működbe ez a fajta duplagondol-alapú orwelli újbeszél. 

Mert ugye Brüsszel a fújj gonosz, hisz fegyverkezik, és készül valami rémes forgatókönyvre is, mi ellenben - pár perccel később - már remekül tökös egy ország vagyunk, mert fegyverkezünk, és készülünk akár egy ukrán támadásra is. Hiszen Ukrajna ellenség, ezt eddig így azért nem mondta ki, dehát kurvul... izé, durvul a kampány. A kurvulás már rég megvolt.

Ő már az igazság utáni világban van, ahol semmi sem igaz vagy hamis, helyes vagy helytelen, ellenben mindig minden pont olyan (és mindig is úgy volt) ahogy abban a pillanatban állítja, a legfőbb argumentum pedig annyi, hogy: Csak!

Ez egy szigorúan monoton növekvő, egységsugarú, egyszerű, de nem érthető világ. Mert szimplán nincs mit érteni rajta, mert az igazság utániság nyilván túl van már aa racionalitáson is. Amolyan Wittgenstein-parafrázisként: „Amit nem lehet elmagyarázni, arról kiabálni kell!“ Tőmondatokban főleg. 

És ezt aztán mindenféle jöttment kultúrantropológusok valószínűleg a „szélsőséges törzsiség“ fogalmával írnák le, ha lenne ennek bármi értelme.

A kampány a törzsfőnök-főtáltost hozza elő a Dagadtból, törzsi gyűléseket tart. Nem a háború ellen, a háború vonatkozásában ezek annyit számítanak mint lepkefing a tornádóban, ha nem lenn épp háború, akkor a cigányok, zsidók, ügyvédek, árdrágítók, ellenforradalmárok, meg a jó öreg Brüsszel ellen menne a hergelés, pontosabban akkor csak ellenük. De háborús retorikával, na persze.

Fázistorlódás

Tegnap délután úgy voltam vele, hogy fenébe, már megint vasárnap, holnap egy újabb reménytelen hétfő (mert hétvégén a reménytelenség amúgy pihen), erre leesett, hogy szombat van. Naná, gondoltam, ha vasárnap lenne, már nem lenne! Elvégre  hétfő délelőttre ígértem egy cikket, aminek írása még csak az első fázisában tartott, ami az ötlettelen tépelődés.

További fázisok:

- Az ötlettelenségre rágörcsölés: Azaz hogy a fenébe van az, hogy semmi, de semmi nem jut eszembe, pedig adott a téma, azon nem kell agyalni, de azon belül szabadon szárnyalhatok bármiről.

- Halvány ötletbe kapaszkodás: Na, ez jó lesz, ebből ki lehet hozni valamit, csak tudnám hogy mit? 

- Kísérlet egy vázlat összedobására: Minden esetre leírok három-négy alcímet, azokra már csak fel tudok húzni valamit!

- Vázlat elvetése: Á, baromság az egész, ez így még szájbarágós okoskodásnak is béna lesz.

- A vázlat szükségességének elvetése: Mondjuk pont valami szájbarágós okoskodást várnak tőlem, úgyhogy elkezdek írni, azt' majd csak megy valamerre a szöveg.

- Ideologizálás: Na, tényleg megy ez... És akkor hívjuk most ezt spontán, avagy automatikus írásnak, az eleve igen szakszerűen hangzik.

Mindez persze csak totális ihlethiány, kreatív kiszáradás és/vagy kétoldali írásundor esetén van, alapból csak az ötleten görcsölök, ha az megvan, öt perc alatt összeáll a fejemben a nagyjábólja, a többi meg jön írás közben. Olyan ez az esetemben, mint a főzés, hogy csak nekiállni nehéz, aztán már majdnem élvezem. Főleg persze azt, ha valami végre kész van, és nincs már dolgom vele.

Nem bírom, ha dolgom van a dolgokkal.

Télimpia

Láttam olvasni a hírekben, hogy most van a mostantól téli olimpia. Az van, hogy nekem már a nyári sem tűnik föl, de arról hallok ha jön, erről meg semmit, ezeknek a taljánoknak tényleg meg kell nyitnia, igen giccsesen persze, hogy egyáltalán észrevegye az ingerküszöböm.

És akkor még a politika kapcsán mondogatja mindenki, hogy micsoda véleménybuborékokban élünk. Miközben az én érdeklődésbuborékjaim sokkal gránitszilárdságúbbak, mert közéletileg azért járok szörnyülködni a kormányhitű médiába, de a fodbaleredmények, az aktuális háztáji popsztárok, a tévés vetélkedők és a vietnami fúziós konyha teljesen elmennek mellettem, annyira nem érdekelnek. 

Az meg igen, hogy keretezi a narratívákat a Párt propagandája, bár egyszer már elhatároztam, hogy ha egy műsorban/podcast-ben bármilyen szerkezetben felbukkan, „a narratíva (át)keretezése“, azonnal elkapcsolok. De ettől még mondjuk Mandinert olvasgatni az olyan mint állatkertbe menni, hogy jé, de fura izék ezek itt, van ami érdekes, van ami ismerős, van amitől undorodom, mondjuk cuki az nincs a Mandin, de néha felküzdik magukat a neutralitásig, hogy legalább nem visszataszító, amit egy-egy téma kapcsán épp művelnek.

Nade, sport. Az ugye alapból nem érdekel már egy ideje, a téli sportok meg különösen nem. A műlesiklás meg az óriásműlesiklás különbségét annyira sem tudom, mint az angol meg az ausztrál rögbiét, sőt az sem világos honnan ismerek olyan hülye szavakat, hogy „óriásműlesiklás“. Mi az az óriásműle? Mert a siklást azt értem, de az óriásműle az valami nagyon németesen hangzó izé, én valami bazi nagy, fából készült, belülről kárpitozott és markánsan fűszerezett természeti képződménynek képzelem, fürdővendégeknek... (Hisz arról szó sem lehet, hogy itt óriások siklanak le műn, annak semmi értelme.)

Az olimpiákról meg azt tudom, hogy olyan doppingmeghajtású versenyesemények (régiesen: sport), amiket pár évente két kínosan giccses „ünnepség“ közt rendeznek jobb híján, gondolom mert nyitóbevonulás után hetekig tart lebontani a díszleteket, aztán felépíteni az újakat és elpróbálni a záró kivonulást. Addig is a felvonulók kérték futnak, úsznak, illetve ez esetbe boboznak (azt régebben néztem néha), meg síelnek lefelé illetve vízszintesen, de felfelé valamiért soha. És ezt tényleg hosszan ki kell nyújtani, pedig egyszerűbb lenne, ha mondjuk a sílövők eleve a műkorcsolyázókra lőnének, mielőtt elgázolják őket szánkóval, vagy ha a kettes meg négyes bob helyett harminckettes és hatvannégyes lenne, és sokkal kevesebb lecsúszásból megoldhatnák az egészet.

Ez kicsit emlékeztet arra az ötletemre, hogy a Kaposvár-Dombóvár személyvonatok késéseit úgy lehetne a legegyszerűbben kiküszöbölni, ha a vonatok eleve Kaposváról Dombóvárig érnének. Így nem kellene mozdony se, az ember felszállna itt az utolsó kocsiba, és előre menne az elsőbe, ott meg leszállna Dombóváron, és ha mázlija van, jegy sem kell, mert egy ilyen hosszú vonaton nem biztos hogy az utazási sétaidő alatt belefut a kalauzba egyáltalán.

Szóval érdemes lenne elgondolkodni, összesen hány bobos tudja egymás mögött végigülni a pályát, hátha van annyi induló, és akkor nem kell bob sem, ami eredetileg persze biztos robert, csak jó ideje lebecsülik már.

Minden esetre a legcsekélyebb érdeklődés nélkül várom a híreket, hogy általam nem ismert sportszakmai szakágakban miféle egzotikus vadidegenek nem jutottak a döntőbe már megint, épp mint a legutóbbi Télimpián, amit ott rendeztek, abban a városban... nna.

Nézni azért nem fogom, mindennek van határa, plusz rengeteg jó horror a neten!

blog.teachersource.com

p.s. Jut eszembe, egyszer (kétszer) láttam az Eddie, a sas című filmes műegészt, az egészen télimpiás tematikájú, plusz valós történet alapján trúsztori, szóval az is érhet valami kreditek a kontextusban.

Az utolsó és az utolsó előtti császár egyben

Ma lenne kereken 120 éves Pu Ji (uralkodói nevén Hszüan-T'ung), Kína utolsó császára, a Csing-dinasztiából, aki szédületes uralkodói karriert futott be. Három évesen lett császár, miután meghalt elhunyni a nagybátyja, az előző császár, de hat évesen már le is mondatták a trónról az aktuális forradalmárok. Mondjuk addig is az apja volt a tényleges régens, vagyis hat évesen úgy mehetett volna nyugdíjba, hogy még csak császárkodnia sem igazán kellett, máris mehetett volna mondjuk Európába, mint nyugalmazott császár, és koncentrálhatott volna arra, hogy megtanuljon rendesen írni-olvasni, meg késsel-villával is enni, ha már Nyugat.

telex.hu

E helyett 26 évesen újra munkába kellet állnia, mint a japánok által katonailag tákolt bábállam. Mandzsukuo köztársasági elnöke, majd 1934-45 közt császára. Abban legalább már volt praxisa. Dolga mondjuk itt se sok akadt, kirakati bábu volt nagyjából, sok rendjellel, hatalom nélkül, de mikor ennek is vége lett, ő a kommunista Kína állampolgáraként találta magát, ahelyett hogy (mint az Fülig Jimmy mondaná) Lózan Cseleszbe ment volna filmsztárokkal hetyegni. Vagy Londonba, arrafelé mindig is értékelték az emigráns uralkodókat.

Ő ellenben, immár középkorúként (és nem mellesleg öt év szovjet fogság után) a Mao Ce-tung féle kínai átképzést élvezte ideológiailag, mintegy kilenc éven át, egy börtönben, hogy aztán úgy 1959-ben szabaduljon. Kellet neki császárkodni ugyebár, három évesen azért több esze lehetett volna máshová születni! 

Így hát átnevelték, császártalanították, és lett belőle valami kertészféle, később könyvtáros, 67-ben pedig meghalt, szigorúan csak az után hogy megírta az önéletrajzát. Amit nagyon régen olvastam is, pedig vaskos, sokszor unalmas egy könyv (tényleg, ezzel az életúttal vártam volna valami felzaklatóbbat, de fazon annyira konfuciánus volt, hogy ez eleve nem működhetett), és a napokban újra a kezembe került.

És anno láttam Bertolucci róla szóló filmjét is a könyvből, Az utolsó császárt, az is vaskos volt és unalmas, de ez sem volt meglepő. Bertolucci a nagyon látványos, nagyon felületesen mély,  és rém érdektelen filmek mestere volt. Két filmen aludtam el moziban életemben, az egyik Az utolsó tangó Párizsban volt pont tőle, a másikra nem emlékszem. És egyszer majdnem a Titanicon, de abban nem volt benne Pu Ji, legalább is nem feltűnően.