Az utolsó és az utolsó előtti császár egyben

Ma lenne kereken 120 éves Pu Ji (uralkodói nevén Hszüan-T'ung), Kína utolsó császára, a Csing-dinasztiából, aki szédületes uralkodói karriert futott be. Három évesen lett császár, miután meghalt elhunyni a nagybátyja, az előző császár, de hat évesen már le is mondatták a trónról az aktuális forradalmárok. Mondjuk addig is az apja volt a tényleges régens, vagyis hat évesen úgy mehetett volna nyugdíjba, hogy még csak császárkodnia sem igazán kellett, máris mehetett volna mondjuk Európába, mint nyugalmazott császár, és koncentrálhatott volna arra, hogy megtanuljon rendesen írni-olvasni, meg késsel-villával is enni, ha már Nyugat.

telex.hu

E helyett 26 évesen újra munkába kellet állnia, mint a japánok által katonailag tákolt bábállam. Mandzsukuo köztársasági elnöke, majd 1934-45 közt császára. Abban legalább már volt praxisa. Dolga mondjuk itt se sok akadt, kirakati bábu volt nagyjából, sok rendjellel, hatalom nélkül, de mikor ennek is vége lett, ő a kommunista Kína állampolgáraként találta magát, ahelyett hogy (mint az Fülig Jimmy mondaná) Lózan Cseleszbe ment volna filmsztárokkal hetyegni. Vagy Londonba, arrafelé mindig is értékelték az emigráns uralkodókat.

Ő ellenben, immár középkorúként (és nem mellesleg öt év szovjet fogság után) a Mao Ce-tung féle kínai átképzést élvezte ideológiailag, mintegy kilenc éven át, egy börtönben, hogy aztán úgy 1959-ben szabaduljon. Kellet neki császárkodni ugyebár, három évesen azért több esze lehetett volna máshová születni! 

Így hát átnevelték, császártalanították, és lett belőle valami kertészféle, később könyvtáros, 67-ben pedig meghalt, szigorúan csak az után hogy megírta az önéletrajzát. Amit nagyon régen olvastam is, pedig vaskos, sokszor unalmas egy könyv (tényleg, ezzel az életúttal vártam volna valami felzaklatóbbat, de fazon annyira konfuciánus volt, hogy ez eleve nem működhetett), és a napokban újra a kezembe került.

És anno láttam Bertolucci róla szóló filmjét is a könyvből, Az utolsó császárt, az is vaskos volt és unalmas, de ez sem volt meglepő. Bertolucci a nagyon látványos, nagyon felületesen mély,  és rém érdektelen filmek mestere volt. Két filmen aludtam el moziban életemben, az egyik Az utolsó tangó Párizsban volt pont tőle, a másikra nem emlékszem. És egyszer majdnem a Titanicon, de abban nem volt benne Pu Ji, legalább is nem feltűnően.