Télimpia

Láttam olvasni a hírekben, hogy most van a mostantól téli olimpia. Az van, hogy nekem már a nyári sem tűnik föl, de arról hallok ha jön, erről meg semmit, ezeknek a taljánoknak tényleg meg kell nyitnia, igen giccsesen persze, hogy egyáltalán észrevegye az ingerküszöböm.

És akkor még a politika kapcsán mondogatja mindenki, hogy micsoda véleménybuborékokban élünk. Miközben az én érdeklődésbuborékjaim sokkal gránitszilárdságúbbak, mert közéletileg azért járok szörnyülködni a kormányhitű médiába, de a fodbaleredmények, az aktuális háztáji popsztárok, a tévés vetélkedők és a vietnami fúziós konyha teljesen elmennek mellettem, annyira nem érdekelnek. 

Az meg igen, hogy keretezi a narratívákat a Párt propagandája, bár egyszer már elhatároztam, hogy ha egy műsorban/podcast-ben bármilyen szerkezetben felbukkan, „a narratíva (át)keretezése“, azonnal elkapcsolok. De ettől még mondjuk Mandinert olvasgatni az olyan mint állatkertbe menni, hogy jé, de fura izék ezek itt, van ami érdekes, van ami ismerős, van amitől undorodom, mondjuk cuki az nincs a Mandin, de néha felküzdik magukat a neutralitásig, hogy legalább nem visszataszító, amit egy-egy téma kapcsán épp művelnek.

Nade, sport. Az ugye alapból nem érdekel már egy ideje, a téli sportok meg különösen nem. A műlesiklás meg az óriásműlesiklás különbségét annyira sem tudom, mint az angol meg az ausztrál rögbiét, sőt az sem világos honnan ismerek olyan hülye szavakat, hogy „óriásműlesiklás“. Mi az az óriásműle? Mert a siklást azt értem, de az óriásműle az valami nagyon németesen hangzó izé, én valami bazi nagy, fából készült, belülről kárpitozott és markánsan fűszerezett természeti képződménynek képzelem, fürdővendégeknek... (Hisz arról szó sem lehet, hogy itt óriások siklanak le műn, annak semmi értelme.)

Az olimpiákról meg azt tudom, hogy olyan doppingmeghajtású versenyesemények (régiesen: sport), amiket pár évente két kínosan giccses „ünnepség“ közt rendeznek jobb híján, gondolom mert nyitóbevonulás után hetekig tart lebontani a díszleteket, aztán felépíteni az újakat és elpróbálni a záró kivonulást. Addig is a felvonulók kérték futnak, úsznak, illetve ez esetbe boboznak (azt régebben néztem néha), meg síelnek lefelé illetve vízszintesen, de felfelé valamiért soha. És ezt tényleg hosszan ki kell nyújtani, pedig egyszerűbb lenne, ha mondjuk a sílövők eleve a műkorcsolyázókra lőnének, mielőtt elgázolják őket szánkóval, vagy ha a kettes meg négyes bob helyett harminckettes és hatvannégyes lenne, és sokkal kevesebb lecsúszásból megoldhatnák az egészet.

Ez kicsit emlékeztet arra az ötletemre, hogy a Kaposvár-Dombóvár személyvonatok késéseit úgy lehetne a legegyszerűbben kiküszöbölni, ha a vonatok eleve Kaposváról Dombóvárig érnének. Így nem kellene mozdony se, az ember felszállna itt az utolsó kocsiba, és előre menne az elsőbe, ott meg leszállna Dombóváron, és ha mázlija van, jegy sem kell, mert egy ilyen hosszú vonaton nem biztos hogy az utazási sétaidő alatt belefut a kalauzba egyáltalán.

Szóval érdemes lenne elgondolkodni, összesen hány bobos tudja egymás mögött végigülni a pályát, hátha van annyi induló, és akkor nem kell bob sem, ami eredetileg persze biztos robert, csak jó ideje lebecsülik már.

Minden esetre a legcsekélyebb érdeklődés nélkül várom a híreket, hogy általam nem ismert sportszakmai szakágakban miféle egzotikus vadidegenek nem jutottak a döntőbe már megint, épp mint a legutóbbi Télimpián, amit ott rendeztek, abban a városban... nna.

Nézni azért nem fogom, mindennek van határa, plusz rengeteg jó horror a neten!

blog.teachersource.com

p.s. Jut eszembe, egyszer (kétszer) láttam az Eddie, a sas című filmes műegészt, az egészen télimpiás tematikájú, plusz valós történet alapján trúsztori, szóval az is érhet valami kreditek a kontextusban.