Mind meghalnak, csak nem éltek boldogan

A Mimi, a sötétség hercege, bár néhol horrornak próbálják eladni, egy vérfagyasztó dráma. Na jó, a végére szó szerint az. 

A címszereplő srác árva, plusz deformált a lába, nem a rím miatt, csak hogy a kokainos szemétládák e miatt is terrorizálhassák. Amúgy egy nápolyi pizzériában csinál nápolyi pizzákat, és szenved el zaklatásokat, mikor beesik egy vámpírsminkes, gótikus kiscsaj, bizonyos Carmilla, aki eredetileg a bandával lóg, de később kiderül, hogy nem pont szabad akaratából. 

Így aztán Mimivel, aki neve ellenére hímnemű, elszöknek, pontosabban ki a világból belőle. A lány fixa ideája, hogy ő Drakula leszármazottja, innen sejthető, hogy mentálisan nem teljesen ép, de a csávó szerelmes lesz belé nyilván, meg amúgy sincs vesztenivalója. És folyton hallucinál, vagy ábrándozik, vagy valami ilyesmi, ez a nézőnek sem teljesen tiszta, gondolom szándékosan. (Szóval a film egy része feltehetően Mimi fejében játszódik. Ami szép teljesítmény Brando De Sica rendezőtől, aki a neorealizmus talán leghíresebb alakjának, Vittorio De Sicának az unokája...)

Így mikor a csaj eltűnik, a srác összeomlik, és megpróbálja megtalálni, miközben nem mellesleg vérbe fojtja két fő zaklatóját. Aztán meglesz Camilla, aki igazából egy tizenöt éves kamasz, anyakönyvileg Renata, és disszociatív személyiség, de mióta szedi a gyógyszereit, már nemigen jön elő a vámpír-énje. Pláne ha nem drogozzák be az igazából fogvatartói. Miközben Miminek meg pont csak az maradt, a vámpírkodás meg a bosszú angyalát játszás. Kibékíthetetlen ellentét, mondanák a főtárgyaláson, hisz kettejük újbóli találkozásának nyilván sírás lesz a vége.

Ebben a filmben a vér tényleg csak drámai segédeszköz, a halál pedig szükségszerű, hisz a történet fő szála az, hogy a fagyi előbb-utóbb valamiképp visszanyal. Nem lehet valakit büntetlenül folyton megalázni, mert egyszer csak kitör, mint az Etna, vagy egy elszabadult hajóágyú.

Mimi szabad lesz a maga módján, de túl nagy árat kell fizetnie érte. És nem csak neki. Mert míg egy klasszikus bosszúfilmben (lásd Oldboy) főleg a rosszak szívják meg, itt hullik bárki, mert az élet, a sors vagy a karma nem dramaturg, hogy válogasson a szereplők között, csak a szikár szükségszerűségek működtetik.

A Mimi, a sötétség hercege egy szabadulás- és elbukástörténet, ahol a főhősnek nincs, de nem is lehet jó megfejtése az életre. 

Igazi szombat délutáni kis nyomasztás volt, nehogy jó napom legyen, mondjuk minek is?

Persze drámának egész minőségi, csak kicsit túlrajzolt.