Tegnap délután úgy voltam vele, hogy fenébe, már megint vasárnap, holnap egy újabb reménytelen hétfő (mert hétvégén a reménytelenség amúgy pihen), erre leesett, hogy szombat van. Naná, gondoltam, ha vasárnap lenne, már nem lenne! Elvégre hétfő délelőttre ígértem egy cikket, aminek írása még csak az első fázisában tartott, ami az ötlettelen tépelődés.
További fázisok:
- Az ötlettelenségre rágörcsölés: Azaz hogy a fenébe van az, hogy semmi, de semmi nem jut eszembe, pedig adott a téma, azon nem kell agyalni, de azon belül szabadon szárnyalhatok bármiről.
- Halvány ötletbe kapaszkodás: Na, ez jó lesz, ebből ki lehet hozni valamit, csak tudnám hogy mit?
- Kísérlet egy vázlat összedobására: Minden esetre leírok három-négy alcímet, azokra már csak fel tudok húzni valamit!
- Vázlat elvetése: Á, baromság az egész, ez így még szájbarágós okoskodásnak is béna lesz.
- A vázlat szükségességének elvetése: Mondjuk pont valami szájbarágós okoskodást várnak tőlem, úgyhogy elkezdek írni, azt' majd csak megy valamerre a szöveg.
- Ideologizálás: Na, tényleg megy ez... És akkor hívjuk most ezt spontán, avagy automatikus írásnak, az eleve igen szakszerűen hangzik.
Mindez persze csak totális ihlethiány, kreatív kiszáradás és/vagy kétoldali írásundor esetén van, alapból csak az ötleten görcsölök, ha az megvan, öt perc alatt összeáll a fejemben a nagyjábólja, a többi meg jön írás közben. Olyan ez az esetemben, mint a főzés, hogy csak nekiállni nehéz, aztán már majdnem élvezem. Főleg persze azt, ha valami végre kész van, és nincs már dolgom vele.
Nem bírom, ha dolgom van a dolgokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése