Tegnap két viccesen szánalmasan rémes mozzanata is volt a tévesen még mindig (makacsul!) közéletnek nevezett hazai szardobálásnak. (Nem, ezek már rég nem sárral...) Azt is eddig is tudtuk, hogy a fidesz utódpártja nem kifejezetten az igazmondó juhászok felülreprezentáltságáról híres, de minimum az utóbbi huszonöt évben már arról ismerni meg felénk, ha a politikus hazudik, hogy mozog a szája.
Úgyhogy két gyöngyszem tegnapról:
No. 1.: Lázár. J. wannabe földesúr és lelkében iparbáró szerint ő onnan tudta, hogy szervezett bűnözőket szerveztek a tiszások szervezni az ő fantasztikus lakossági magamutogatására, még Gyöngyösön, hogy hát a rendőrség hivatalból igazoltatta a hangosan elégedetlenkedőket. Aztán meg Pintér S. terhelt, nyugdíjas nagyvállalkozó, ám még aktív miközehozzáügyi miniszter átadta az adatokat a Felcsútok Géniuszának, mert ez akkora bűnügy, hogy a kormányra tartozik. Ami pedig a kormányra tartozik az a Pártra is... illetve dehogy, az Lázár J.-re is, mert ő is a kormány, ha nem is olyan mértékben, mint a Dagadt.
Erre asz illetékes megyei Heves Rend Őrkapitányság kiad egy nyilatkozatot, hogy ottan és akkor bizony a rendőrség senkit nem igazoltatott.
Milyen meglepő! Egy ilyen komoly miniszter hazudik? Aha. Pedig korábban még milyen szépen üvöltözött a mikrofonba arról, hogy bűnözőket küldtek rá a másik bűnözők, tényleg tök hangos volt aztán. Nyitott szájjal. Igen, abba az erdőbe.
No. 2.: Van ez a Pócs J. nevű gyakorló nárcisztikus alak, aki láthatóan sokkal jobban szeret tiktokos meg fészbukos videókban szerepelni, mint amennyire egyáltalán képes rá, de lelkesedése okán kétségtelenül az egyik legjelentősebb hazai online trash-celeb. (Már sokan várják, mikor tesz ki olyan videót, amint real time-ban hányásig iszik szőlőkaró-pálinkát hagymás vérre, vagy kihívás jelleggel egy teljes órán át Kantot olvas komolyabb agyvérzés nélkül.)
Na, ez a közpolitikai médiatényező többek között azt delirálta egy videójában, hogy Gyöngyösön fizetett emberek zavarták meg Lázár J. ama fergeteges fórumát, ahol később tiszások vertek meg egy Rácz R. nevű férfit, valami faluból. Hogy aztán az illető falu alpolgármestere szóljon, hogy nem, a csávót az ő rokonai verték meg, csak ilyen kis elszámolási vita volt, hogy kinek kellett volna vinnie a könyvklubra a teasüteményt. Hogy ki volt a. Soros.
És mivel az illető szerint ő ezt már azelőtt közülte Pócs J. parlamenti szavazógép és elszabadult propagandaágyúval, hogy az belekiabált az internetbe, Pócs nem szimplán tévedett, hanem hazudott egy jót ő is, hátha már csak pont ennyi hiányzik a Haza fényre derüléséhez.
De ki a faszom az a Tisza P., akit folyton emlegetnek, hogy felbujtotta azokat, akiről nem is tudhatják, hogy kik, a mennyire büntetett előéletükkel?
Durvul a kampány, na.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése