Ezen a hidegfronttal dúsított szombaton, unott médiafogyasztásom közepette nem tudok megszabadulni a Valentin Bálint nevű romai kaotikus szent emléknapjától. Mondjuk jellemző, hogy nevezett Valentinus (amúgy 3. századi pap und vértanú) egyszerre a szerelmesek, a lelkibetegek és az epilepsziások védőszentje. Amiből logikusan következik, hogy a szerelem nem sötét verem, hanem nyavajatörés (ez lenne az epilepszia régi, népies elnevezése), valamint lelki baj, persze néha már az is baj, hogy az embernek van lelke, legalább is ha a régi görögöknek igazuk volt, azaz a lélek egyik alapfunkciója a vágyak hordozása. (Mellékvágányi tanulság: legyünk buddhisták, azok eleve a vágynélküliséget célozzák meg.)
De ha már Római Valentin névnapja van, a hírek közt kikerülhetetlen, hogy a Nagy Ő végre megtalálta a hozzá illő betűtípust, legalább is a forgatókönyvírói szerint. Az aktuális „párkeresős“ műsor ugyanis egy scripted reality, azaz meg van az írva, fel van az véve jó előre, de ettől még Mancika néni lerágja a körmét, hogy a Buci néven megosztó személyiségű, öregedő ripacs most akkor fog-e pornózni, vagy inkább romantikusan pénzéhes? Azaz kit választ jobban? És én ezt ennyire tudom, pedig a műsorból tényleg egy percet sem, de kinyitom laptopot, és rám dől minden mocsok, például azt se tudom, hogy honnan tudom, hogy Buci-e van az illető celeb?
Viszont az ilyen húspiac-jellegű trash-műsrok mintha arról szólnának, hogy az aljamédia még mindig valahol a középkori nőképnél tart, azaz nem tudja eldönteni, hogy a Nő mint olyan, akkor most inkább Szűz Mária, az éteri tisztaság szimbóleuma, vagy Éva a bűnbe vivő, az Édenből kiűzetés társtettes felbujtója? Lehet, hogy nem is akarja eldönteni, mert bár a törzsközönségük nagy része eleve képtelen három dimenzióban gondolkodni, de a kettősségekben azért még érzi a dinamikát.
De azzal már tényleg hagyjanak békén mindenféle bulvárportálok, hogy mit árul el rólam a Valentin-napi programom a kapcsolatommal kapcsolatban? Nos, porszívóztam, olvastam, megetettem a teknőst, sétáltam, írtam, és megint olvastam kicsit, meg néztem egy bérgyilkosos dél-koreai drámát, ez szerintem mindent elmond. Még önmagában az is, mit olvastam: Anthony Quinton: A tökéletlenség politikája. Az angol konzervatív gondolkodás vallásos és szekuláris tradíciója Hookertől Oakeshottig. Érzelmesen hangzik, nem?
(Oké, tényleg nem ünnepeltem soha ilyen marhaságokat, akkor se ha volt kivel, legfeljebb az alkalomra tekintettel aznap nem olvastam Schopenhauert, nem mintha gyakran előfordult volna ilyesmi, a jellegtelen jeles napokon kívül is.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése