Fú Enberek, megvolt a szombati tegnapon a háborúellensség is, és az van, hogy háború még mindig, viszont teljesen be vagyok tojva, hisz bár magabiztosan vezet a Párt, de ha mégsem, Brüsszel elviszi a pénzünket Ukrajnába, hogy az ukránok a mi pénzükből öljék meg a fiainkat a fronton (mondjuk akkor az orosz oldalon kellene lenniük, amiben persze van racionalitás, csak nincs), még szerencse, hogy geopolitikai-taktikai okokból nincs gyerekem. Se.
Ha mindenki követte volna a példámat a szaporodási semmittevésben, most nem lenne ekkora a veszély, ha nincsenek fiaiank a lányaink mellett, senkit nem lehetne elvinni a háborús veszéllyel fenyegetésbe, plusz kihalnánk végre, és nem hiányoznánk senkinek, leszámítva minket, de kihalva már ez sem egy nyomós érv a maradásra.
Amúgy a Felcsútok Géniusza feltalálta a stand-up tragedy műfaját, talán még senkit nem láttam ilyen őszinte gyűlölettel elkeseredni a színpadon, szóval van abban valami alapvető művészi teljesítmény, ha valaki egyszerre tud félelmet kelteni és rettegni, fenyegetőzni és bizalmat kérni, hitelesség helyett pusztán a vakhitre játszva. Jó, mondjuk máshogy nem is működbe ez a fajta duplagondol-alapú orwelli újbeszél.
Mert ugye Brüsszel a fújj gonosz, hisz fegyverkezik, és készül valami rémes forgatókönyvre is, mi ellenben - pár perccel később - már remekül tökös egy ország vagyunk, mert fegyverkezünk, és készülünk akár egy ukrán támadásra is. Hiszen Ukrajna ellenség, ezt eddig így azért nem mondta ki, dehát kurvul... izé, durvul a kampány. A kurvulás már rég megvolt.
Ő már az igazság utáni világban van, ahol semmi sem igaz vagy hamis, helyes vagy helytelen, ellenben mindig minden pont olyan (és mindig is úgy volt) ahogy abban a pillanatban állítja, a legfőbb argumentum pedig annyi, hogy: Csak!
Ez egy szigorúan monoton növekvő, egységsugarú, egyszerű, de nem érthető világ. Mert szimplán nincs mit érteni rajta, mert az igazság utániság nyilván túl van már aa racionalitáson is. Amolyan Wittgenstein-parafrázisként: „Amit nem lehet elmagyarázni, arról kiabálni kell!“ Tőmondatokban főleg.
És ezt aztán mindenféle jöttment kultúrantropológusok valószínűleg a „szélsőséges törzsiség“ fogalmával írnák le, ha lenne ennek bármi értelme.
A kampány a törzsfőnök-főtáltost hozza elő a Dagadtból, törzsi gyűléseket tart. Nem a háború ellen, a háború vonatkozásában ezek annyit számítanak mint lepkefing a tornádóban, ha nem lenn épp háború, akkor a cigányok, zsidók, ügyvédek, árdrágítók, ellenforradalmárok, meg a jó öreg Brüsszel ellen menne a hergelés, pontosabban akkor csak ellenük. De háborús retorikával, na persze.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése