Mindig van itt kéznél néhány igen tudományos könyv a házikönyvtáramból, nem mintha okosnak akarnék látszani általuk, hisz a kutya se látja (pláne mióta nincs kutyám), csak néha kedvem van valamiféle mindenféle szakirodalmat olvasni, néha meg kell, és ideális esetben a kettő keresztezi is egymást. Ideális esetek persze csak elméletben léteznek, ha mondjuk a kozmológiáról van kedvem olvasni, tuti épp a feminizmus történetéről kellene írnom valamit, ha meg főznék egy jó spagettit, nincs itthon tészta, csak gríz meg almaecet, de abból sehogy se jön ki egy bolognai. (Most például a műkincsrestaurálás dilemmáiról van itt mellettem egy könyv, meg egy esszékötet a brit politikatörténetről, és naná, hogy az egyéni és kollektív jövőképek dimenzióról kéne írnom, két múltfókuszú könyv társaságában. Jó, van itt a kupacban egy válogatás Philip K. Dick non-fiction írásaiból, az még jól jöhet, de a polcon sincs semmi hasznos, úgyhogy marad a net. Ja, és nincs itthon spagetti se, kint esik, tényleg rémes egy hely ez létezés.)
„Szép az, ami érdek nélkül tetszik“ - mondta egy Immanuel Kant nevű arc, aki állítólag többek által jelentősnek mondott híres filozófus volt, míg meg nem halt. Nos, akkor a szakirodalmak nem szépek, akkor se ha tetszenek, mert nem érdek nélkül olvasok a társas tehetetlenségről vagy a kognitív disszonancia redukciójáról, csak ilyesmikről szokok írni, és régi tapasztalat, hogy írás előtt érdemes olvasni is. Vagyis az írás az olvasás megtanulásával kezdődik, de ott még nem érdemes abbahagyni. Ezt is olvastam valahol...
De mi van azokkal a könyvekkel, amik annyira természettudományos témájúak, hogy nem muszáj olvasnom őket, így érdekem sem fűződik hozzájuk, ám érdekelnek. Nem tetszenek, nem tudom esztétikailag értékelni őket, de érdekelnek. (Bár van egy kedvenc Carl Sagan-könyvem, Az éden sárkányai - Tűnődések az emberi intelligencia evolúciójáról, az szép is, egy másik meg az Antropológia az ember halála után, annak már a címe is nettó költészet.), De akkor az érdeklődés az már érdek, vagy nem igazán, mert a „lődés“ egy visszafogott fosztóképző?
És akkor: Szakiordalom-e valami régi felfedező útleírása, amit gyakran fogyasztottam kvázi-szépirodalomként, főleg akkor, mikor nem vert ki a víz attól, ha valaki bármilyen szövegkörnyezetben leírja, hogy „kvázi-“.
Talán az, de akkor National Geographic egy csomó sorozata is játékfilm, csak afféle „true story“ alapon, azaz annyira trú, hogy teljesen, viszont nincs benne Nicholas Cage, pedig ő bármikor mindenben. És akkor még egy újabb kínzó kérdés, hogy mentálisan sérült-e, aki szereti olvasgatni a telefonkönyvet? Ilyet eddig csak egészen ócska vígjátékokban láttam, de ki tudja, lehet, hogy azok is titkos dokumentumfilmek, mint az ufósok, csak utóbbiak rém egyhangúak.
Tényleg, ha szép az. ami érdek nélkül tetszik, akkor milyen az, amit érdek nélkül unalmas, de nem csúnya? Kék?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése