Szellemképződés

Ma van az eltűntek világnapja, csak nem tudni, hogy ők ünneplik-e? Mert az eltűnés az olyan, hogy akár többen is nem tudják, hol van valaki, először is azok, akiket érdekel, aztán meg azok, akiknek amúgy is mindegy. De lehet hogy maga az eltűnt se tudja hol van, vagy hogy került oda, vagy ki ő egyáltalán, tehát nem biztos hogy tudja, hogy eltűnt, azaz a biztonság kedvéért jobb, ha nem ünnepli meg a világnapot feleslegesen. 

Aki teljesen eltűnt az statisztikailag meglehetős valószínűséggel halott, de szociálisan mindenképp, legfeljebb a család kényszeresen nem nyúl a szobájához, az utolsó pizza doboza még mindig az ágy alatt, de az ugyanott éhen halt hörcsögöt már megették a rovarok, a maradék meg belerohadt a szőnyegbe.

Persze az eltűnés nem feltétlenül tragikus, lehet sima bunkóság is, mikor valaki egy szó nélkül lelép valakitől, aztán nem veszi fel a telefont, és nem válaszol az üzenetekre, ködelőtté válik utána, bár angolul ezt úgy mondják hívni, hogy ghosting. Ami igazából und eredetileg a szellemkép a tévéképernyőn, de aki magyarosan ragozva ghostingol, az nem áttetszően épp hogy látszik, hanem egyáltalán nem. (Miközben a ghost az szellem, a ghosting meg lehet az, amit egy szellem csinál. Hogy kísért. Azaz nem eltűnik, hanem éppen fel, csak nem látszik élőnek.)

És párkapcsolatilag ez tényleg bunkóság, tudom, volt már benne részem, de talán nem csináltam nagyon. És a ghosting mindkét értelme, az el- meg feltűnés is lehet gáz, hisz az is vérlázító, mikor az embert levegőnek nézik, de az is, mikor az exe, akár egy kísértet, időnként szellemkép az üzenőfalán, mert alkalmilag jelentkezik, hogy tudassa, neki most milyen jó. Mondjuk pont ilyen azért nem jött még szembe.

Ellenben egy mérgező-kizsákmányoló munkahelyen, amit valaki úgyis ott akar hagyni a fenébe, a seképsehang eltűnés teljesen racionális és énvédő-jellegű. Egy pillanat alatt vége a kommunikációnak, nem kell agresszív tahókkal veszekedni, kioktatásokat a szőnyeg szélén állva hallgatni, levegőnek lehet nézni a bántalmazó főnököt vagy kollégát, a faképnél hagyás keretrendszerében. Mert ennyit ér csak a viszony. Mondjuk egy bántalmazó párkapcsolatnál is lehet ez rövid távú megfejtés, de egy bántalmazó, munkahellyel, teniszklubbal, egyházzal vagy gyógyfürdővel (praktikusan az ottani bunkókkal) kapcsolatban maga a végleges megoldás. (Endlösung - írnám, ha tudnék németül, és nem lenne népirtással lejáratva a kifejezés.)

Tényleg vannak olyan helyzetek, mikor egyszerűen a faképnél hagyás, a szellemmé válás a legegyszerűbb, magam néhány veszekedést rendre úgy oldottam meg, hogy elmentem egy időre máshová.

Amúgy a fene se akart itt lelkizni, Nők Appját se olvasok, csak úgy két éve írtam egy cikket a ghosting jelenségéről , most meg elém került és rá kellett jönnöm, hogy én ezt értem, élem is időnként. Egy idézet jelenség két alapvető tényezőjéről:

„Adott a szorongás, és nincs eszköz a feloldására. Így lelépünk, akkor is ha ez nem megoldás, csak menekülés. Nem is feltétlen végleg, vagy hosszabb távra, talán sokan tapasztalták már, hogy egy-egy párjukkal folytatott veszekedés közben is képesek voltak becsapni maguk mögött az ajtót. Csak mert nem látták, hogy ebből a konfliktusból hogy lehetne jól kijönni? Ki lehetne-e jönni egyáltalán? És mivel megoldani nem tudták a helyzetet, inkább otthagyták az egészet, hátha elmúlik magától. (Ez maga a struccpolitika, hisz elszaladni a veszekedésből, igazából azt jelenti, hogy szimbolikusan épp homokba dugjuk a fejünket.)“

És ehhez az érzelmi kavarodottsághoz képest a másik fontos kiindulópont a racionális érdek, mondjuk megígérünk valakinek valamit, amit egyáltalán nem tartunk be (esetleg eleve nem is akarjuk), de onnantól kerüljük az illetőt, úgy kényelmesebb. Ez lenne a mérgező munkahelyes eset B-oldala, akivel nem találkozunk, az nem kér számon rajtunk semmit. Ebben is van némi szorongás, de inkább ésszel cselekszünk, mint indulatból. Okunk mondjuk bármelyikre lehet, több is:

- Menekülés egy szorongató, stresszes helyzetből

- Menekülés a felelősség elől

- Félelem a meg nem feleléstől

- Félelem az elköteleződéstől

(Jobban belegondolva a második meg a negyedik ugyanannak az érmének a fejvagyírása.)

És a ghostingban (persze csak utólag) már nincs igazi hibás. Mert a faképnél hagyó úgy érzi, nincs más választása, mint jelzés nélkül eltűnni, hátrahagyva élete egy szeletét, aki viszont elszenvedi, annak sem kell magát hibáztatna, hisz a másik eltűnése nem az ő döntése volt, pláne ha amúgy nyitott lenne a kommunikációra.

Na, ilyenekről is írtam régebben, és meglepő volt olvasni, mert arra emlékeztem, hogy volt ez is téma, de maga szöveg szinte teljesen új volt, annyira nem emlékeztem rá. Úgyhogy legközelebb újraolvasom az identitáshazugságokról szóló, szintén több éves okosnak látszásomat, mert gőzöm sincs, miket írhattam bele róla. Aztán ha tetszik, majd megint elkezdek jól konyhapszichologizálni annak kapcsán. Amit egyébként igen utálok, csak a szabad asszociációkhoz  ki kell majd várni az Identitáshazugok Világnapját, gondolom.