Sértődés sokadik vérig

Menczer Tamás, a nagyjából jelentéktelen tévés sportújságíróból lett kükümminisztériumi államtitkár kiakadt azon, hogy - nem meglepő módon - a svédek után a finnek is beszálltak a a homofób magyar „gyermekvédelmi“ törvény kapcsán induló perbe, és hát nem mellettünk. (Tényleg, az egy érdekes kérdés, hogy elsősorban diplomáciai, vagy külgazdasági vonalon titkárkodja-e az államot, mert az elsőre stílusa okán alkalmatlan, a másodikra viszont szintén, pedig abból van valami főiskolai diplomája, nem mintha ez mifelénk bármit is jelentene.)

Rendszer Tamás szerint a finnek eddig pitiztek, hogy kegyeskedjen Ártunk és Ormányunk a továbbiakban nem keresztbe feküdni a NATO-csatlakozásuknak, most meg hátba szúrnak minket, mert ilyen tisztességtelen gazemberek ezek a finnek mind. Meg isznak. Jó, ezt nem biztos, hogy ő mondta, lehet hogy csak sok Aki Kaurismäki filmet láttam, de a finnek akkor is gyanúsak, hogy a vodka meg a szauna is annyira népszerű náluk. Meg folyton autóversenyeznek.

Most meg belpofáznak abba, hogy mi hogy védjük meg az óvodásokat attól, hogy másik neművé műtsék őket, vagy hogy simán csak bebuzuljanak, mintha lenne hozzá közük. Mondjuk a másik 11 EU-s ország is mire föl szállt be az uniós bíróságon történő perbe, nem értjük, már azon kívül, hogy utálnak minket, irigyek páratlan kultúránkra, történelmünkre, valamint a jelen mindent elsöprő jólétére, ugyanakkor kedvelik Soros pénzét. (A jólét egyébként valóban igen elsöprő hazánkban, például egyre többeket sodor a „margarinos kenyér ebédre“ -paradigma felé, persze csak addig, míg nem duplázódik meg újra a kenyér meg a margarin ára. Addig is jó ez így, vegán menü, ami köztudottan egészséges, meg ugye az ökológiai lábnyoma is, de ha már nem lesz margarin és kenyér, akkor böjt lesz, ami Guru Seevash szerint a legegészségesebb, ő maga is teljesen egészségesen halt éhen harmincöt éves korában.)

De vissza az uniós baszakodáshoz. Államtitkár úrnak szólhatna valaki, hogy az EU az nem a Nemzetközi Együttműködés Rencere (powered by 135 Bátorember), így nem az van, amit a pártvezér és kancellár (valamint egynéhány majdnem titkos udvari tanácsosa) két feles után felböffent, hanem alkalmazkodni kell a közösen, nem mellesleg általunk is elfogadott alapelvekhez. Szóval a dolog az ott kezdődött, hogy nem kellet volna ilyen aljas törvényt hozni (sőt, eleve nem kellene a jogalkotást politikai fegyverként használni), akkor nem indult volna el az aktuális kötelezettségszegési eljárás, és most ennek a hólyagnak sem lenne miért hisztiznie.

Persze lehet, hogy pont itt a megfejtés, akarom mondani itt van a kutya lényege eltemetve. Hogy ezek a magukat hatalomközelbe (s némileg a hatalomba) felszopó senkik szeretnek megsértődni, munkaköri kötelességüknek tekintik, és direkt keresik az alkalmat, egy jó kis felháborodásra. Mert akkor lehet harcos hangvételű közleményt kiadni, az állami tévében durcásan puffogni, meg fél kézzel lehazaárulózni mindenkit, aki nem hisztizik velük.

Vagyis ha nincs ez az eset, akkor lenne más, mint ahogy van is, hisz mikor kicsit alábbhagy a sorosozás, feljebb tekerik az elembétékúzást, amihez a brüsszelezés adja a ritmusalapot (felkészül a sokadik migránspánik), csak arra kell figyelni, hogy néhány szavasnál hosszabb lehetőleg egyetlen üzenet se legyen, az óvodások szintjén maradjanak a közlések, elvégre a társadalmat infantilizálni minden önkényuralomnak szándéka. Mert az a siker egyik fontos záloga, meg vicces is a sok hülye, aki minden baromságot bevesz. És aki a legjobban teljesít ebben, abból még felügyelőbizottsági/ kuratóriumi tag is lehet, sőt akár államtitkár, mindegy is melyik minisztériumban.

Kis híján hajnali

Tudja fene mitől, de egyre korábban van reggel. Az még oké, ha felébredek mondjuk fél hatkor (nem mintha bármi dolgom lenne olyankor), de fél öt, vagy pláne a négy előtt, az kicsit már túlzás. De van az a helyzet, hogy az ember rájön, bár paradox módon még álmos, de közben végleg és reménytelenül felébredt, és lehet ugyan fél-egy órát próbálkozni a visszaalvással, de az álmatlanság esetén az alvás csak pont annyira költői, mint egy szorulásos délután, azaz minél jobban akarjuk végre az eredményt, annál kevésbé fog menni. Szóval biztos nem volt igaza Schopenhauernek, a világ nem akarat és képzet, leginkább csak képzet (egyesek szerint egy különösen kárörvendő, és kissé sértődékeny Isten képzete), az akarásnak meg már  népi bölcsesség szerint is nyögés a vége. Meg a biblikusan hangzó közhely szerint fogaknak hullatása és könnyeknek csikorgatása.

Hajnalban ez azzal is a néhányadik hatványra fokozódik, hogy egy négyórai ébredés esetén hatra már unatkozok, miközben éhes vagyok, de valahogy korán van még a reggelihez, meg az aznapi friss  hírekhez, jobb híján kávét főzök, ami viszont pont addigra hűl ihatóra, mikorra már nincs igényem a koffeinre. Hisz a lakásban fel-lá sündörgés miatt már értelmezhető tartományban a vérnyomásom, ha közben meg belenézek a hírtévé hajnali ismétléseibe, már azon is túl, és a határ a csillagos. Ég, mint a gyomrom, de hét után ehetek zabpelyhet (borús reggeleken zabpehelyt) natúr joghurttal, meg valami rendes rockzenével. (Nem értem, hogy van ez, de a zabpehelyhez nem illik a ska vagy a grindcore, előbbit pirítóshoz lehet fogyasztani, utóbbit pedig gyomorrontáshoz.)

A zabpehely azonban tényleg valami retró-alter-preposztpunk (PPP) zenei aláfestést kíván, akkor is ha egy ismerősöm szerint a mindennapi zab mellé lónyerítést kellen hallgatni, csak hogy beleedzőjünk a műfajba. Biztos van olyan is a jutyúbon, de máma még egyelőre maradtam a Pixies-nél, és az ő alter-rockjuknál, amit még a múlt század nyolcvanas éveiből felejtettek itt. 

Ez itt lejjebb az egyik elég híres daluk '88-ból, egyúttal nyolcadikos/elsős koromból (nem tudom, indokolt-e a "sláger" kifejezés használata, mert szerintem az mindig kerülendő), ami számomra egy igen egyszerű lelkű dzsánki szerelmes dürrögése, akinek alapból is tetszik a másik, de azért be is kéne tépni végre. Hogy a lírai Én számára milyen napszak van, vagy érdekli-e egyáltalán, azt tudja a fene, még jó hogy nem is fontos.

Szócsépléstan (középhaladó szint)

Hölgyeim és uraim, köszönöm a részemre megadott szólási lehetőséget, ígérem rövid, tömör, és mindenek előtt igen velős leszek, különösen ami a megfogalmazás lényegre törő jellegét illeti, tekintettel úgy szerény és visszafogott szónoki képeségeimre, mint az önök türelmének és toleranciájának kétségtelenül véges jellegére.

Úgyhogy egyből a lényegre térve határozottan és markánsan kijelenthetem a következőket: Valójában és ténylegesen, csak és kizárólag akkor és abban az esetben van szándékom és akaratom támogatólag fellépve az ügy mellé állni, ha és amennyiben teljesülnek, illetve megvalósulnak azok a feltételek és kritériumok, melyek állandó permanenciával biztosítják, az eddigi, avagy mindez idáig fennálló érvényes rendszerstruktúra szűnni nem akaró, egyenletes folytonosságát.

Ugyanakkor ennek ellenére sem ellenzem és utasítom el ab ovo vagy eleve az új és friss ötleteket és elképzeléseket, részemről, azaz szerintem a fejlődés és előrehaladás mindig és szüntelen a fenntartva megőrzés hajtóerejének motorja. Így hát ezért javaslom és indítványozom, hogy egy bizottság testülete vizsgálja és tanulmányozza a kérdéses téma- és tárgykör tematikájának pillanatnyi és aktuális veszélyeit és kockázatait, rendellenességekből fakadó problémáit. Mert pusztán csak ezek tisztázó egyértelműsítése által és révén lehetséges megfontolt és körültekintő döntést hozni. Ugyanakkor nem szabad, hogy az ügymenet esetlegesen túlbürokratizált eljárásrendje, a hatékony és effektív cselekvés gátja vagy akadálya legyen!

Mert a legnagyobb és legjelentősebb kockázat annak veszélye, hogy elhamarkodottan kapkodva, vagy épp ellenkezőleg, a folyamatokat illetően túlozottan elnyújtott késedelemml határozunk valamely döntési lehetőség kimeneti opciója mellett. Ugyanakkor azonban, annak dacára, hogy lehetnek jogos és legitim kérdések és bizonytalanságok a konkrét kézzelfogható esettel kapcsolatban, a helyzet körülményei valamelyest, mintegy bizonyos fokig jól átláthatók és felmérhetők, mondhatni a szituáció állapota és körülményei egy irányba tendálnak a  közös cselekvés alternatív választási lehetőségei tekintetében. Így aztán én magam is támogatom elősegíteni a korábban előzetesen beterjesztett javaslat ajánlását, és részemről egy igen szavazattal voksolok  a megvalósítás realizálására.

Hogy ne szaporítsam tovább a szót feleslegesen, hisz nincs is bűnösebb dolog, mint egyértelmű helyzetekben is csak az időt húzni a vég nélküli szócsépléssel, pazarolva időt, energiát (és mint az köztudott, az idő pénz, az energia pedig a megmaradás törvénye), szóval az önökkel, mint kompetens személyekkel közöni szándékozott mondandómat rövidre zárva, a jegyzőkönyv számára és az utókor okulására tömören csak annyit mondok tisztelt lakógyűlés, tisztelt közös képviselő asszony, hogy szerintem is ki kellen már cserélni azt a kurva villanykörtét a félemeleti lépcsőfordulóban!

Gyorstalpaló horizontépítés

Napok óta aggódom, hogy én beleférek-e az Alaptörvénység értékhorizontjába, mert az elmúlt hónapokban úgy szedtem fel pár kilót, hogy közben egy centit se nőttem. Ezt speciel nem is értem.Bár mintha most épp fogynék, mióta órák óta nem ettem, de úgy, hogy közben többször is voltam a konyhában, meg kétszer vécén, és végig gyalog. Szóval épülő testben épp hogy hálni járó lélek lennék, de mivel nem vagyok egy tőről metszett liberálmigráns buzipropaganda, nem is főztem mostanában ilyesmit, a Genderről meg idáig azt hittem, hogy egy zongoramárka, talán van esélyem. 

Minden esetre nagyon nem szeretném , ha kicenzúráznának a horizont alól, mert még sose voltam kint, szóval ismeretlen terep, ha már cenzúráznának, csinálják idebent, akárkik is. Elvégre az értékhorizont az pont arra van, hogy belül legyünk rajta, és higgyünk a magunkban, főleg  ma, de  lehetőleg holnap is, higgyünk a mindig elég távoli jövőben, meg mindenek felett  a szeretet és az összefogás erejében. (Ez komoly lehet, régebben plakátokon is kiplakátolták sokminden felé, de mostanában már nem nagyon látom, biztos mert már mindenki hisz, úgyhogy igyekeznem kell, hogy behozzam a sok fejlett többieket.)

Szóval összeszedtem, hogy mostantól miben is hiszek az Alap Tákolmány értékhorizontja által, arra tekintettel, illetve azon belül. Először is van ugye a teljesen egyedi történelmünk. Minden népé tök egyforma amúgy, de mi megjöttünk a Szíriuszról és máris magasszintű törzsi kultúrában találtuk fel az avas marhafaggyút, hogy ne nyikorogjon a szekerek kereke, később ez segített hozzá minket, hogy megnyerjük a napóleoni háborúkat, az első négy világháború nagyobbik részét, a pest-budai olimpiai focivébé mindkét döntőjét, valamint az asztrológiai Nobel-díjat, Trainonban. A finnugorokhoz annyi közünk van, hogy lenézzük őket, feláll nekünk a himnusztól, mindig annak a csapatnak szurkolunk, amelyik épp az aktuális fradi, nem kérdezzük meg, miből készült a pálinka, kanállal esszük a pörköltet (mert a villa pazarol), tudjuk, hogy a megfelelő vitaminok a férfias kopaszodáson és a lábszagon kívül mindenre jók, orvoshoz csak akkor megyünk, ha kell a táppénz a konyhafelújításhoz, nem nézünk szappanoperákat, csak ha épp az megy a tévében, és nem beleborulunk az árokba, hanem mi így szállunk le a bicikliről. Utáljuk egymást, de nem csak úgy általában, hanem minden konkrét apróság kapcsán szívből, és legalább két hétig életre szólóan.

Ezekről azt gondolom, mind belül vannak az értékhorizonton, identitást képeznek csinálni, és védenek a mindenféle külföld káros hatásaitól, ami fontos, mert - mint kikutattam - rajtunk kívül mindenki külföld! De komolyan, mindenki! Szóval nagy ellenszélben kell kősziklaként állva mennünk előre. A Nyugat már tényleg velejéig romlott, rohan a szakadék felé, de mi egy lépéssel mindig előtte járunk!

De most  csak ennyi, mert mennem kell, lassan meghozza a postás a kétkilós cévitamin tömböm (szeletelhető, meg lehet kenni lekvárral, májkrémmel, vagy ki is lehet sütni - és aztán is ráérünk kidobni a picsába), maga Sanyi Papgésa áldotta meg online, és abból fontos bevennem, hogy kora reggel, napkelte előtt is tudjak már nemzetben gondolkodva fotoszintetizálni, főleg párolt zabpelyhet vagy táplálékkiegészítős pirítóst, zsinóros mentében persze, ha már abban is alszok.

Az elszabadulás fünnepe

Április negyedike van, mely napot nagyon szerettem általános iskolásként, kivéve ha hétvégére esett, mert akkor mindegy volt. Hiszen munka- és iskolaszüneti nap volt, mint Magyarország „felszabadulásának“ évfordulója. Na igen, a dicstelen ám eredményes szovjet Vörös Hadsereg valóban kiverte innen a nácikat, csak aztán maradt is megszállónak, nekünk nem volt olyan mázlink mint az osztrákoknak, ahonnan azért 1955-ben csak kivonultak. Szóval a felszabadulás csak részben igaz, mert bár egy rövidke, nagyjából demokratikus időszak is jutott nekünk a háború után, de a felszabadulás az valójában megszállócserét jelentett, már középtávon is. Attól meg ritkán lesz jó hely egy ország, hogy meg van szállva, sőt a középkori inkvizítorok gyakorlata szerint a megszállottság (vagy csak annak a gyanúja) már egyéni szinten is könnyen elevenen elégetést okozhatott. És akkor most képzeljük el ezt országos makroszinten.

A hivatalos, avagy kanonizált történelmi emlékezet szerint 1945 április 4-én ért véget mifelénk a háború, ekkor húztak el az utolsó német egységek Nemesmedvesnél. Ez vagy így volt, vagy nem, de a történelmi emlékezet az lényegét tekintve mítikus egy rohadék, a tények csak azért nem hagyják hidegen, mert eleve nem is osztanak nekik lapot.

Nemesmedves ugyanakkor érdekes egy hely, Vas megyében található, a szentgotthárdi járásban, és előkelő helyen áll az ország legkisebb lélekszámú településeinek listáján. Először csak egy 2004-es adatot találtam, akkoriban 20 (húsz!) lakosa volt, de gondoltam azóta sem lett egy világváros, bár a jelenlegi 29 fős népesség azért százalékosan már tényleg komoly növekedés. És kérdem én, tud ilyet New York, Tokió vagy London? Nem hát! (Egyébként érdekes lenne látni, ahogy például a nagyjából 14 milliós japán főváros pár év alatt húszmilliósra nőne, bár a helyiek nem biztos hogy élveznének egy efféle emberkísérletet.)

Április négy viszont úgy 1989-90 óta már nem ünnep, bár én emlékszem több alkalomra mikor pont negyedikére esett húsvét vasárnap. Utána  is néztem: 1999-ben, 2010-ben, legutóbb pedig tavaly előtt történt ilyen, de például 1988-ban húsvét hétfőn volt a felszabadulás ünnepe, majdnem utoljára. (Mert április 4 utoljára 1989-ben volt piros betűs dátum a naptárban húsvét híján is, azaz vörös hadsereggel, de piros tojás nélkül.) 1994-ben ilyenkor már simán csak húsvét hétfő volt (pedig a következő hónapban, a választásokon már jöttek is vissza a posztkomcsik), azóta meg már a fenét sem érdekli önmagában, igazából engem se, meg is vagyok lepődve magamon, hogy ennyit túrtam utána.

Felszabadulás napi díszszemle, 1964

Fortepan (hu.wikipedia.org)

Brádörz kik?

Tegnap este gondoltam megtekintem újra azt a filmet, aminél kevés gusztustalanabbat láttam életemben, ugyanakkor ezen röhögtem a legbetegebbre magam moziban evör. The Brothers Grimsby (ócskamagyar változatban: Agyas és agyatlan) a címe és a méltán megosztó munkásságú Sacha Baron Cohen a főszereplője, meg Mark Strong.

Lett volna eme műremek a Viasat (Műhódon Át) 3 tévéadó-csatornán, legalább is a port.hu szerint, de mikor a kellő időben odakapcsoltam a távirányítót, valami fantasy-tündérmese-horror kezdődött. Gondoltam nem baj, ez biztos csak valami előzetes, de az is lehet, hogy így kezdődik az általam tekinteni szándékozott film, csak rég láttam, és ez a prológus ezért nincs meg nekem, mármint emlékileg a munkamemóriában.

Aztán eljövé a főcím, miszerint ez itt The Brothers Grimm címre hallgat (csak azért se írom le úgy, hogy „a The Brothers...“, bármennyire is hunglish lenne), úgyhogy vagy a portnál nézte be egy nem kellően bekávézott munkatárs a műszakja vége felé, és szúrta be az online műsorújságba,  hogy „agyasé sagyatlan“, vagy Viasatnál szívott valaki egyel több rakétát a kelleténél.

Értem én, hogy hasonlít a két angol cím, de a magyarok már nem (ez az, mikor végre lenne értelme a kirívóan kretén hazai címadásoknak), szóval lehet, hogy a csatornánál nézte el valami nemzetközi munkavállaló, de tudja fene, lehet hogy a portnál is az eredeti címekkel kapják a listát, de az biztos, hogy nekem elrontották az ágyból tévézésemet. (Ja, ekkora másodgenerációs boomer vagyok.) Úgyhogy hisztis-sértődötten be is szundítottam, ami legalább érdekes felfedezés volt, eddig nem tudtam, hogy dühből is el tudok aludni.

      

Vegetatív metafilm

Csinálnék egy filmet arról, ahogy lefilmezem a fű növését, miközben a háttérben egy-egy pohár paradicsomlevet próbálok kirántani, először olajban, aztán vajban, csakhogy legyen történet is, ami garantáltan sokáig kitart. Mert real time reflektálna az idő múlására, ami erősítené meditatív jellegét, és 132 480 percnél egy másodperccel sem lenne hosszabb. Ez amúgy három hónap (amiből a két szélső harmincegy napos), úgy számolom, annyi idő alatt már nem csak a fű nő ki látványos magasságúra, de a pitypang, a parlagfű, a kutyaszar, a sörösdoboz meg a használt óvszer is egy lakótelepen elvárható gyakorisággal (sűrűséggel) jelenik meg a filmezett területen.

Növényekkel forgatni amúgy tök jó, egy kanna vízből megvan a gázsi, és az is csak akkor kell, ha nem esik, a fűfélék közismerten nem dumálnak vissza, nem kell nekik  saját öltöző, és sosem késnek el, főleg azért, mert eleve nem mennek sehová. Ezért is lehet őket 0-24-ben filmezni, mert lehet hogy néha belealszanak a forgatásba, de ezt amúgy sem veszi észre senki. Ugyanakkor eszembe se lesz füvet nyírni, mert akkor oda a cselekmény meg a végén a hátha katarzis, ráadásul a műegésszel protestálnék is a növényi jogokért, szóval eleve hogy nézze már ki, ha a füvet gyilkolnám, pláne a főszereplőimet.

És mivel nem kell őket folyton isnstruálni, én nyugodtan foglalkozhatok majd a rántott paradicsomlé továbbfejlesztésével, ami az akciófilmes cselekményszál lenne,  ne csak annyi legyen a mozi, hogy a fű nő, én filmezem, a másik kamerával meg magamat veszem, ahogy filmezek, és ezt a kettőt váltogatom dinamikusan, akár néhány óránkénti sűrűséggel is. Mert mikor engem veszem a kettes kamerával mondjuk szerdánként, majd be lehet látni egy földszinti konyhaablakon, ahol a feszültség fokozódik.

Paradicsomlevet kirántani ugyanis korántsem egyszerű, még annál is egy kicsivel bonyolultabb, mint nézni, ahogy nő a fű. A hűtőből kirántani még sima ügy, mint a fűre lépni tilos, de panírozni már problémásabb, mert a fagyasztás is csak átmenetileg segít. Amúgy a tavalyi év nagy felismerése volt, hogy a paradicsomlé folyékony, én eddig azt hittem, csak a vodka miatt lötyög a pohárban a Bloody Mary, márhogy a paradicsom is oldódik alkoholban, mint annyi más dolog, például az önbecsülés. De maga a lé az nem folyékony, hát ki látott már folyékony levet. Az összes ilyen szögletes, jól pakolható téglaforma, csak körbe kell nézni az aldis teszkóban itt a sarkon.

De semmi baj, azért mire nyuszi ül a kinőtt fűben, én rájövök, hogy működik a dolog, addigra tuti lesz rántott paradicsomlevem, reszelek rá majonézt, és pikniket rendezek magammal a pázsiton (Mi? Hogy a nyusziig nem nő ki a pázsitos, mert az mindjárt jön? Nem, én nem a húsvéti nyúlra gondoltam, hanem a Függetlenségi Nyúlra, ő volt az a rágcsáló hazafi, akit sütve szolgáltak föl a bostoni teadélutánon. De ez a nyúl csak július elején jön, amire én már kész leszek a forgatással, vágni nem kell majd, úgyhogy csak nevezek az Oszkárra, és veszek egy karton tartóstejet, hogy ne kelljen állandón kimászkálnom a boltba a pszichiátriáról.

A svéd Brüsszel és a humoripar napszámosa

Ki vannak akadva a kormányhitűek, hogy Svédország is csatlakozott a gyermekvédelminek hazudott homofób törvény elleni perhez.  Ami úgy kezdődött, hogy az Európai Bizottság (felcsútiul: Brüsszel) még 2021-ben úgy látta, mintha mifelénk épp törvénybe foglalná a Párt a melegek hátrányos megkülönböztetését, összemosva a homoszexualitást a pedofíliával, ami finoman szólva sem passzol az uniós alapelvekhez. Ezt az eljárást támogatják például a spanyolok, a belgák, az írek, az osztrákok, a hollandok, és mostantól a svédek is. (Meg még pár ország, és jöhetnek még újabbak is.) Per meg úgy lesz belőle, hogy ez a kirekesztő szándék egy megalapozott sejtés, de az EU bíróságának kell megállapítania, hogy valóban az-e, vagyis lehet-e jogalappal szankcionálni. (Amúgy persze hogy kirekesztő, pofátlan, populista, fasisztoid aljasság.)

És ezen a ponton jön például (többek között) a bayer Zsót, és agyvérzés-közeli állapotba hergeli magát, miszerint:

„Nem kell nagyon sietni ám azzal a svéd NATO csatlakozással. Ezek az aljas gazemberek épp most szálltak be ellenünk abba a bizonyos perbe. Olyanok tényleg, mint az alkoholista férj: este összeveri az asszonyt, reggel pedig ártatlan arccal érdeklődik, hogy mi a baj, és miért nincs reggeli.

A svéd kurva anyátokér’, azé’ nincsen, rohadékok…“

Szép és lényegre törő szöveg, nekem a trágárságával nincs bajom, nem is lehetne (Bagoly! - mondanám Verébnek), a szemléletével annál inkább. Miszerint ha svédekkel vitánk van az EU-ban, akkor mi majd jól keresztbe fekszünk a NATO-csatlakozásuknak, mintha a két ügy össze lenne kötve. Persze lehet, hogy a bayer elvtárs (mozgalmi neve: Ötös Számú Párttagkönyv) egyszerűen csak végre átlát azon a szitán, amin én már húsz éve is. Mert hol van az EU központja? Igen, Brüsszelben, ami tényleg egy város, és nem az Erő sötét oldala, nem valami sátáni entitás szimbóluma. És hol van a NATO központja? Bizony, ugyanott. Szóval ha valakinek nem világos az összefüggés, az olvasson sok Origót és/vagy igyon többet.

- O -

És mindeközben a felcsúti (ez esetben már) nagyvasút egy másik vágányán Baginacsa Olivér tekintetes úr is felszáll a szexizmus-expresszre, csak ő nem a buzizós kocsiba vált jegyet, hanem a pre-feministába, ahol kellemes szalonzenére lehet (száz évvel ezelőtti stílben) elmélkedni azon, hogy mennyi minden nem való a nőknek. Például a humor. Az asszonyi állat (fehércseléd) főzzön, mosson, szolgálja a férfi princípiumot, mert őt speciel ez viszi közelebb nembéli lényegéhez, ahogy ezt korábban Ákosh Művész Úr, vagy Rákay Kálmán címzetes Filip Kegyelmes Úr is oly találóan megállapította. 

Olivérünk is pont ebben utazik, és a másik kettőhöz képest még szolidan is fogalmaz (sőt, azóta már elkövetett valami mentegetőzéssel elegyes, félszeg bocsánatkérés-félét is), de azért persze durván általánosít. Mert Pottyondi Edináról kérdezték, akibe nyilván gyáva volt beleszállni, így generálisan a nőket nevezte meg, mint a humoristaságra igazából alkalmatlan részhalmazát az emberiségnek. Vagyis hogy mindegy, egy nőnek milyen az ízlése, mennyire tanult, mennyire nyitott a világra, mennyi szellemességre képes, ha vaginája van (petefészke, méhe, meg ilyen kevésbé látványos női dolgai), akkor nemcsak hogy vájárnak vagy kohásznak nem alkalmas, de humoristának sem. És tessék mondani, mit tegyünk akkor az XX kromoszómás űrhajósokkal, egyetemi tanárokkal, írókkal, vadászpilótákkal és autóversenyzőkkel, illetve át kellene-e műttetni férfivá, mondjuk Amy Schumert, vagy a magyarok közöl például Kormos Anettet esetleg Ács Fruzsinát? Mert Nacsa Telivér... izé Olivér (elvégre nevekkel nem viccelünk, csak ha mégis) szerint ők ab ovo nem lehetnek viccesek, legalább is épp ezt mondta a szájával.

Egy pont ő, aki kábé annyira vicces, mint egy hajnali hasmenés, és ha nem tartaná ki őt és a haverját közpénzből az állami (már rég nem köz-) média, a piacon ha nem is halna éhen, de nem játszhatná el az arisztokratikus úrifiút játszó, nem kicsit büdös szájú dzsentrit.

Nem jut eszembe, hogy e szánalmas „ügy“ kapcsán ki mondta, de Nacsa elvtárs (jó elvtárs!) feltehetően az Ihosjózsef Kabaréipari Szakmunkásképzőben végzett, de ott is kettessel, így tulajdonképpen joggal formál igényt a magyar humorban tátongó, Sasjózsef alakú hiány betöltésére. Ennél többet  nem is kívánhat, mi meg azt, hogy de ne legyen kötelező nézni, ahogy viccessé próbálja erőlködni magát, sérelmünkre.

p.s. Mindeközben egy cím a 444-ről, mert erről az épületes baromságról már nincs kedven (gusztusom) külön posztot írni, a látszat ellenére ugyanis még van lelkem, ha olyan is, amilyen. Szóval: „Böjte Csaba atya arról beszélt gyerekeknek, hogy a terrorizmus miatt jogerősen elítélt Budaházy bácsi ártatlan, majd rávette őket, hogy imádkozzanak érte“. No comment.

Nemkurvázós road-movie (Még él a méla Béla)

Nem tartok direkt finn filmnapokat, de szembe jött egy Mika Kaurismäki film, ő meg egy régi kedvenc (a tesójával, Aki Kaurismäki-val együtt, szintén filmrendez ő), olyan örökbecsűek elkövetője, mit például az Aki másnak sírt ás, a Honey Baby vagy a Három bölcs barát. (Öccse, Aki pedig többek között a Leningrád Cowboys menni Amerika, A múlt nélküli ember vagy a Bérgyilkost fogadtam című műegészekért felelős - amúgy kettőjük közül ő csinálja a szomorkásabb, sötétebb filmeket.)

A Zsémbes: Egy Escort nyomában című hülye címet viselő mozgókép történetét - csupán a cím alapján - úgy képzeltem, hogy valami kapuzárási pánikban fetrengő nyomorult kisember (kövér, csóró és iszik) a kiégett, ám érző szívű prostival vigasztalódik, hajszál híján szerelem, de tragikusan nem lehetnek együtt, ám Helsinki külvárosa örökre megmarad nekik. Erre kiderül, hogy az escort, az itt egy autó, egy Ford, és jé tényleg, volt ilyen is valaha.

Ráadásul az  Fater a farmer kedvenc autója, amit összetör, hogy aztán ő is összetörjön, mikor kiderül, hogy a fiai szerint nem volt értelme már megjavíttatni, szóval egy szép, távoli farmra... izé, a roncstelepre vitették. (Amiért nagyjából, bár nyilván átmenetileg, de ki is lesznek tagadva.) Mert Fater maradi egy alak, szőrmesapkás-gumicsizmás tanyasi figura, akinek csak az 1972-es Ford Escort felel meg. Olyat meg legközelebb Hamburgban tudna szerezni, úgyhogy kiveszi a helyi bankból a pénzét és nekiindul. (Fontos, hogy kápé legyen nála, mert az biztosan pénz, az ilyen felhőben tárolt adatok szemfényvesztésével szemben.) Kezdetnek rögtön traktorral megy a reptérre, Ford márkájúval persze, babkonzervet(?) visz a gépre, hogy legyen mit ennie az úton, és nem is sejti, hogy escort az más is lehet, mint egy autó. Úgyhogy kissé meglepődik, mikor valami privát klubban köt ki, ahol szereznek neki egy 1972-es évjáratú vöröset...

mafab.hu

És ilyen az egész film, Fater csetlik-botlik a huszonegyedik században, ahova csak erős fenntartásokkal illik bele, persze őt is leütik, kirabolják (vagy előbb kirabolják, és aztán ütik le?), megjárja a kórházat és a rendőrségi fogdát is, csak mert egy olyan marhaságból csinál életdrámát, hogy milyen évjáratú a milyen márkájú kocsija. Mert Fater úgy szarik a mai fogyasztói társadalomra, hogy közben reménytelenül a tegnapi rabja, tárgybiroklás-fetisiszta, megcsontosodott beállításokkal. Ettől egyszerre vicces, szánni való és szerethető karakter, ami nem rossz, például egy átlagos Marvel-szemétben a főhősöknek egyáltalán nincsnek valódi emberi vonásai, csak ostoba külsőségei, idegesítő manírjai, amit tovább ront mikor a szemükkel lézereznek vagy egy felhőkarcolóval piszkálják a fogukat.

Van egy dupla mellékszál is a filmben, Fater két fiának története, az egyik boldog, de stresszes családapa, a másiknak meg épp esik szét az élete (inkluzíve a házassága is), csak ez az egyszeri nézőt kevésbé érdekli, van némi bűntudatuk, de kinek nincs, nem igazán jó testvérek, de az apjuk se az, akinek viszont pont Hamburgban él a tesója, és muszáj lesz találkoznia vele. Pontosabban Hamburg környékén lakik a fazon, mert neki meg háza nincs, csak lakóautója, mint afféle ittfelejtett hippinek. Az ő sztorija még érdekes is, valójában tök jó, hogy elég sok játékidőt juttat neki a forgatókönyv, együtt szereznek Escortot Faterral, van némi megkésett családegyesítési menete is a lányával, és lényegében ő a nem sajnálni való, szimplán csak szimpatikus ellenpontja a kissé bogaras főhősünknek. 

Meg nyilván az volt az alkotói koncepció, hogy két párhuzamos, „a testvérek egymásra találnak végre“ mesét tesznek egymás mellé, csak épp az egyik érdekes lett, a másik meg minek.

Ez a Zsémbes: izé nem egy korszakosan falrengető film, de pont az a kissé szórakoztató, némileg fordulatos, kellően emberi, ám semmiféle tanulságot nem erőltető darab, ami jól esik vasárnap délután, még akkor is, ha kint már kisütött a rohadék nap, én meg előtte még csöpögő esőben sétáltam több mint egy órát. Nyilván a szimbolikus érték miatt. Ja és persze a nem erőltetett, de legalább közhelyes tanulság az, főleg Fater számára, hogy az a rohadt kocsi nem is olyan fontos, pontosabban nem az a fontos. Még jó hogy nem ezért nézzük a filmet.

Vasvirág, napár, házikönyvtár

Azt láttam olvasni valahol, hogy Virágvasárnap, hogy az valami katolikus ünnep pont mára esése. (Azért mázli, hogy idén tényleg vasárnapra esik, ha már így hívják.) Nem tudom, a hozzá kapcsolódó népszokásokban mennyi a szekszuális töltet (mondjuk a villőzésben nem sok, bár elvileg jól hangzik), de nem mellesleg a virágok a növények nemi szervei, úgyhogy jobban belegondolva, mikor tegnap sétáltam a közeli parkban, valami bazi nagy orgiát láttam a virágba borult bokrok képében, ráadásul a fajközi fajtalanság jegyében még méhek is ügykezeltek arrafelé, tiszta fertő, komolyan mondom.

Amúgy persze bármi is legyen a mai nap értelme, a papok, a hívek, meg általában a nép rosszul tudják, szerintem ilyenkor Kurt Vonnegutra emlékezünk, a beszédeiből, esszéiből, újságcikkeiből összeollózott kötete kapcsán:

Ezt később még két másik hasonló elgyes gyűjtemény is követte (Halálnál is rosszabb; Vámpéterek, foma nagybömbök - jó tudom, az utóbbi kínosan hülyén hangzik), mindhárom itt van a polcomon, sőt olvastam is mindhármat, a Halálnál is rosszabbat többször is. De hát én egy régi vágású alak vagyok, még a gémeskútról hordom a wifit és könyveket olvasok, sőt ha veszek (inkább kapok) egy új könyvet, kényelmetlenül érzem magam, míg nem olvastam. Az, hogy csak úgy porosodjon a polcon, én meg ezernyi kötet között nagyon okosnak, kis híján értelmiséginek érezzem magam, az önmagában kevés, a nem olvasott könyv az nettó pazarlás. 

Kaját nem dobok ki (csak ha reménytelenül penészes és/vagy romlott, esetleg már mozog), könyvet meg nem hagyok olvasatlanul, a kényszeres neurózis nagyobb dicsőségére. De legalább nem drogozok, és nem lépek be  kádéenpébe.

Közfájdalmi zsarolós

Különsemjén Zsót, nagyképűségért és bornírtságért felelős bárca nélküli miniszterelnök-helyettes olyat szólt Dombóváron, valami templomfelújítás-avatón, hogy egy település akkor tud fejlődni, ha szót ért a kormánnyal. Ami innen nézve azért már megint csak zsarolásnak/fenyegetődzésnek tűnik, azaz csak a megszokott tempó, Ártuk és Ormányunk pont így szokott viszonyulni az önkormányzatisághoz. Hogy persze, az önkormányzat arra  van hogy helyi ügyekben döntsön, pont úgy, ahogy azt a Karmelitából szeretnék. Ma  Magyarországon a településeknek már alig van mozgásterük (azaz nincs pénzük, alapdolgokra se), már nem ők működtetik az egészségügyet, az oktatást, nincs közük a náluk zajló felújításokhoz, fejlesztésekhez, ami a pártvezér és kancellárnak, meg hűbéreseinek igen tetszik, hiszen vannak helyek még e kietlenedő országban, ahol a "polgároknak" (ugyan kérem!) van pofájuk ellenzéki polgármestereket meg képviselőket választani.

De ezek a megtévesztett szerencsétlen szavazók lássák jól (mondjuk láthatták volna eddig is), hogy bármi csak akkor lesz fatornyos megyei jogú városukban, ha kormányhitű a polgárjenő, zsákfalvakban meg akkor se, hisz az olyanokban úgysincs helyi ellenzék, arrafelé nem kell erőlködni. Amíg a képviselő-testület elsöprő kétharmada nem találja illatosnak a Főnök ánuszát, és nem posztol róla rajongó sorokat a fészbukon, addig ne is számítsanak arra, hogy valaha leaszfaltozhatják a Marharépa utcát, vagy hogy még ebben az évszázadban lehet újra óvodájuk. De nincs mese, fehérgalléros neofeudalizmus van, aki nem lép egyszerre, nemcsak rétest, de száraz kenyeret sem kap estére. Az meg szar ügy.

Olyat is szólt Semmijen komisszár nertárs (aki egyre inkább egy elhízott, alkoholista keselyűre emlékeztet, de persze én csontig hatolóan rosszindulatú vagyok), hogy az már ilyen szentistváni közhely, miszerint ami jó az egyháznak, az jó az országnak is, meg fordítva. Hát nem tudom, fordítva ez így hangozna: si kangászor za ój za kanzáhgye za ój ima. Ebből mondjuk csak az utolsó szó értelmes, de az legalább témába vágó egy kádéenpé nevű virtuális párt reprezentánsánál. 

De komolyabbra fordítva, mi az hogy az egyház? Én eddig úgy tudtam, hogy nálunk több egyház is van, az állam elvileg semleges, azaz nem lehete kedvence közülük, ehhez képest ez a barom úgy beszél, mintha a Római Kaotikuson kívül nem is létezne más.  És ami a kaotikusoknak jó, az a kormánynak is jó, mivel pedig a felcsútista világértelmezés szerint a kormány az egyenló az országgal (ezért van, hogy szerintük Magyarországot támadja "Brüsszel", ha a kormányt kritizálja az EU), már kész is a semjéni felböffenés logikai levezetése.

Pedig a szomorú helyzet az, hogy kormányunk nagyjából szarik az országra, őket a saját hatalmuk érdekli elsősorban, és néha kizárólagosan, minden más csak eszköz ehhez.  Vagyis amit hagyományosan politikának hívnak, az esetükbe szimpla hatalomtechnikát jelent, például nem jólétet akarnak teremteni sokak számára, hanem minél több szavazatot vásárolni, az aktuális választások közeledtével. És hívják ezt aztán szociálpolitikának (munkahelyteremtés, családvédelem, árstop, zsák krumpli a faluszéli házakba), de hazudnak.

Az indokolatlanul és alaptalanul miniszterelnök-helyettes tételmondata közmagyarra nagyjából úgy fordítható: Ami egy semjénzsoltnak jó, az a többségnek fáj.

A vak férfi, aki nem akarta megnézni a Titanicot

Az azonos című, 2021-es finn film (Sokea mies joka ei halunnut nähdä Titanicia) pont olyasmi, amire az embernek szüksége van, ha amúgy depresszív egy alak, de épp kifelé tart a legutóbbi gödörből. Nincs mit szépelegni rajta, nekem való, mert vicces, érzelmes, banális, felemelő, erőszakos, szomorkás és optimista egyszerre, miközben alaphelyzete és némely fordulata okán leginkább lehangolónak kellene lennie.

Főhőse (aki ez esetben tényleg afféle hős) Jaakko, aki szó szerint a lakásába zárva él, mert egyfelől mellkastól lefelé béna, így egy kerekesszékhez van kötve, másfelől meg vak is, így aztán a filmekről naphosszat csak beszél(get), mert amíg látott, jelentős geek volt, főleg mozgóképes vonalon. Így aztán megtartotta a lemezeit (sőt, gondosan szemeteszsákolva a VHS-kazettáit is), mert ilyesmiket az ember nem dob ki, meg hátha egyszer tényleg átjön a barátnője, és akkor majd együtt nézik John Carpenter legendás B-filmjeit, pontosabban ő inkább csak hallgatja.

Mert van egy barátnője, akit amúgy még sosem látott (és nyilván nem is fog, elvégre vak), pontosabban személyesen még sosem találkoztak, de minden nap órákig hanghívják egymást az internetes világhálón. Vele beszélget filmekről, meg bármiről, miközben szolidan füvezik, hiszen ha az ember vak és béna egyszerre, olyan nagyon már nem aggódik az egészségéért, ugyanakkor igénye van némi, akár bűnös élvezetre.

Beszélgetéseikből meg kiderül, hogy a csaj is beteg, valami érgyulladása van, ami elég fájdalmas, és durva kezeléseken kell átmennie. És ő veti fel, hogy igazából találkozniuk kellene, mielőtt egyikük végzetesen meghal (ha csak ideiglenesen, akkor ráérnek). Mert Jaakkoval ellentétben ő mintha félne a haláltól, a szokásos „Te ki lennél ebben vagy abban a filmben?“ játékukban, a Titatnic kapcsán is azt mondja, hogy ő a jéghegy szeretne lenni, de tart tőle hogy valójában ő a hajó. (És ez az egész Titanic-metafora rendre előkerül, mert a pasasnak megvan DVD-n a Cameron-féle film, a dikapriós, de még a fóliát se húzta le a tokjáról, mondván, hogy aki a Terminátort meg az Aliens-t csinálta, az ne gyártson efféle giccset, szóval megvette anno, de csak hogy nagyon ne nézze meg. Ja, innen a cím is.)

Szóval a nem túl hosszú játékidő nagyobbik fele arról szól, hogy a csávó végül is elindul meglátogatni a nőszemélyt, mert az rosszabbul van, és elég elkeseredett, még jó, hogy nem laknak messze egymástól, csekély ezer kilométer a távolság. Ez innen nézve rengeteg, de Finnország kurva nagy (másfélszer akkora, mint Nagy-Britannia, mondjuk Észak-Írország nélkül), szóval ott egy ezres átlagos distancia. Persze nem egy halmozottan hátrányos kihívásokkal küzdőnek, mint Jaakko, aki így aztán mások segítségére szorul, egész pontosan öt helyen öt idegen segítségére van szüksége, hogy elvonatozzon a messzire. 

mafab.hu

A pályaudvarig még oké a dolog, de ott már enyhén kirabolják, mindenki hülyének nézi hogy egyedül utazik, a vonaton meg valaki halálosan megfenyegeti, fokozott kirablás közben persze. Mert az emberek önzők, gonoszak, hősünk viszont túl sokszor nézett már a halál szemébe, úgyhogy nem igazán hat rá a film második felét eluraló gengsztertempó. Ő úgymond főállásban túlélő, így bár az egyszeri néző aggódik kissé, hogy ez most is sikerül-e neki, de naná, ez itt egy pozitív mozi, az elvárható könnyes hepienddel. Ami viszont most jár nekünk, elvégre ez nem egy nyálas hollywoodi giccs, itt a két főszereplőnk megérdemli a nagy találkozást. Melynek keretében, már a vége főcím után, de sejthetően a vak férfi is megnézi a Titanicot.

Szilárd a Párt, bárhova áll

„A Sziget Fesztivál nagyon könnyen megszűnhet, hogy ha mi a Petőfi Kulturális Ügynökségben úgy döntünk, hogy a Hajógyári-szigetnek a hozzánk került, tulajdonunkba került részére nem engedünk fesztivált” - ez bírta mondani egy rádióban az ő szájával a demeterszilárd alakú, könnyűzenéért felelős miniszteri biztos, meg irodalmi múzeumi főigazgató, aki a saját bevallása szerint is annyira felcsútista, hogy aki nála jobban, az már csak egy kitalált karakter lehet.

És igen, ez az a meglehetősen unszimpatikus kultúrkomisszár, aki a PeZeTa betűszóval leírható röhejes popszakmai „vének tanácsát“ is létrehozta összehívni, és ez a tény, meg a fentebb idézett nyilatkozata nyilvánvalóvá teszik, hogy a faszinak fokozatosan elhatalmasodó félisten-komplexusa van, könnyűzeneileg. Azaz lassan maga is elhiszi magáról, hogy ezen a terepen bizony ő fingja a passzátszelet, hogy a pop, a rock, a hip-hop, az elektronikus zenék vagy a mindenféle crossoverek, azok nem tehetséges fiatalok kreativitásából und lelkesedéséből, hanem az ő akaratából, meg a pártvezér és kancellár  kegyelméből kiutalt közpénzből keletkeznek főleg. Az a tipikus mentalitás tűnik jellemzőnek rá, hogy nem érdekli az alkotók/előadók autonómiája, szerinte a jó rockzene az mondjuk nem a fater garázsában próbáló srácok által lesz, hanem valami állami „kultúrpolitika“ programjaival. Demeter elvtárs valószínűleg megvenné a YouTube-ot is költségvetési forrásból, mert nehogy már mindenki csak úgy feltegyen mindenféle zenéket, amiket csinált, anélkül hogy a Nemzeti Táncdalbizottság előzetesen zsűrizte volna, vizsgálva azt is, mennyire veszélyes az adott darab az ifjúság lelki fejlődésére, és hogyan befolyásolja a hazafias nevelésük ideológiai céljait.

Szóval Szilárdunktól eddig sem állt távol némi, főleg Aczél Gyuri bácsitól származtatható diktatórikus hozzáállás, amire az sem mentség (mint ahogy Aczélnál sem volt az), hogy legalább van ízlése. És ezzel a szigetfesztiválozással ehhez képest is szintet lépett, mert a „bezárathatjuk a picsába, ha úgy tartja úri kedvünk“ dumával már a nyílt fenyegetődzés, zsarolás hímes mezejére tévedt. Ahová nagyon nem kéne, mert egyrészt mégis csak állami alkalmazott, aki vezetőként az állam nevében (is) beszél, másrészt meg értjük hogy ez a rezsim nagyából egy neo-kádárizmust működtet, de pont ezt utáljuk benne, de nagyon, szóval nem kellene még rá is játszani, hogy helló, én vagyok a Párt ökle, és oda ütök ahova köll. Fél szemem meg a szicíliai maffián, hisz a profiktól mindig érdemes tanulni.

Részemről lassan húsz éve, hogy utoljára jártam a Szigeten, de ettől még mindig azt gondolom, amit akkoriban, hogy ugyanis ez a fesztivál igen is nagyon fontos, teljesen függetlenül attól, hogy épp magyar vagy amerikai a tulajdonos. Szóval nem kellene fenyegetni a létében, hivatkozva arra, hogy a Demeter elvtárs portfóliójába tartozó kulturális ügynökségnek van a Hajógyári szigeten nyolc hektár földje, így ha nem mennek bele, akkor ott semmilyen fesztivál nem lesz. Jut eszembe, mi a frásznak van egy „kulturális ügynökségnek“ földterülete? Hogy ingatlanja van az még elmegy, valahol az irodáknak is lenniük kell, meg valahol meg kell tartani a mítingeket brénsztormingkor, de egy füves-ligetes földterület, az minek? Abszurdisztán, bassza meg.

Mentálisan kihívásokkal küzdők Földforgás-ciklusa

Ma van április egyedike, amikor nép bolondok napját szok, hogy miért pont, annak eredete tisztázatlan, de annyi biztos, hogy kelta eredetű, vagy nem. Mert vannak akik szerint már az ókori görögöknél is, ami igen lényeges, hiszen így kezdődik a legtöbb tudomány története, legyen az matek, fizika, filozófia vagy történetírás, és az emberi butaságnak (mentális egyszerűségnek, szellemi leárnyékoltságnak, avagy sokszor egyszerűen csak az együgyűségig terebélyesedő naivitásnak) ez tényleg illusztris egy társaság, akármit is jelent ez a fura szó. Aztán volt valami az 1563-as tridenti zsinattal, meg a Gergely-naptárral kapcsolatban is, hogy állítólag sokan nem is hallottak a naptárreformról, azaz nem tudtak róla, hogy akkortól január elsejével kezdődik az év, és hülyének lettek nézve, mikor március végén-április elején  itták le magukat a szerencsés új esztendő érdekében. Hogy aztán csodálkozzanak, mennyire szar a termés, hiába vetették be a földjüket a legjobb minőségű tarhonyával.

Egyébként meg egyáltalán nem érdekes, honnan a hülyéskedés szokása, lehet hogy az emberek egyyszerűen csak örültek, hogy végre végleg tavasz van, és akkor már miért ne ökörködjenek kissé, pláne mások kárára, hisz van az a legszebb öröm, ugyebár. Ám az elég valószínű, hogy aki április bolondja, az nem lehet egyúttal pünkösdi király (ami jó, egy király az legyen tiszta fejű, megfontolt), csak ha az újév péntek tizenharmadikára esik, de az meg ritka, nagyon komoly szerek hatása alatt kell elnézni valamit nagyon a naptári kalendáriumban, pláne a reform után, vagyis óta.

És akkor vidám szombat reggeli dalnak jöhet Bobby Brown önvallomása a nagy Frenk Cápától. Bobby akkora aranyifjú, hogy aranyeső hullik rája, bár gyanús, hogy a "golden shower" (amiből kap egy kicsit) itt a pornó kontextusában értelmezhető, azaz hősünket lehugyozzák, miközben maga sem biztos benne, hogy egyúttal megerőszakolják-e, vagy ő erőszakol, mert pont így akarta. Van jó autója, szép ruhája, meleg vagy mégsem, egy pompomlány a csaja, aki kiszolgálja őt, és tervbe van már véve az erőszakolása, csak közben mégis Bobby golyóit fogják satuba, hogy szimbolikusan vagy tényleg az nem világos, de az tuti, hogy az élet nem habostorta. Ám karaktere mindenképpen alkalmas arra, hogy jól élő hülyék még nem pünkösdi királya legyen, ha már ő az amerikai álom, mint ezt többször is hangsúlyozza. Hiszen az amerikai álom  a kényelmesen élő, buta szépfiú, meg a szintén buta dögös csaj, akik a középiskolai bandázásban érik el életük csúcspontját, és aztán harminc év múlva is azt emlegetik, hisz akkor voltak fiatalok, dögösek és kanosak, már volt autójuk, és még nem kellett a gyerekekkel, a jelzáloggal, meg a fasiszta főnökükkel foglalkozniuk.

A dal meg ehhez mérten kedvesen vidám, kissé infantilis, pont mint a megénekelt kitalált karakter, na jó, lehet hogy ő azért annyira nem kedves, csak váratlan helyzetekben is látja az élet napos oldalát. Mint én a múltkor, mikor találtam egy kókuszos csokit a szekrényben, a teásdoboz mögött. Miközben le sem hugyoztak!

Szakkifejez és mégis érthetetlen

Kedd délelőttönként, ha ámítógép-közelben vagyok, meg szoktam hallgatni a Tilos rádión az egyik kedvenc műsorom (Csonkamagyarország), de ha nem érek rá, akkor is, csak később, az archívumból. Most ráértem, de negyven percnél nem bírtam tovább, olyan mértékig volt hallgató-barátságtalan, hogy azt szinte személyes sértésnek vettem. A téma az archeogenetika volt, amitől a környékbeli jampecokon nem lesz úrrá a láz, de hát ilyen ez a popszakma, az archeogenetika az nem egy rakenroll-parti party, mint a rémes nyolcvanas években a Fenyőmikiéknél. (Izé... Fenyőmiki bácsiéknál.) Sőt, még engem sem érdekel különösebben, ezzel együtt bírtam volna tovább is, ha az egyik műsorvezető nem kezd el szánalmas módon menőzni az innen-onnan összeszedett, témába vágó tudásával, jól hallhatóan csak azért, hogy felvágjon kissé a meghívott, valódi szakértő előtt.

Gondoltam is legott, hogy átkapcsolok a Retrósláger rádióra, hátha épp valami Neoton a família ottan, ami az igényes és szar popzene modellértékű produktuma (mint manapság Ákossh), de legalább értem a szövegét. Aztán mégis adtam egy esélyt a tilosos arcoknak, de hiába.

Mert az okoskodó mikrofonista nem bírt leállni, csak úgy röpködtek a tökéletesen érthetetlen szakkifejezések, laikusok számára semmitmondó betű-szám kódok, meg egyáltalán, az egész kibaszott tudományos tolvajnyelv. Aminek persze van értelme, de csak a klánon belül, a szaknyelv lényege ugyanis az egyértelműség, azaz hogy ha valaki kutató leír mondjuk egy hipotézist, azt a másik szakember is úgy értse, ahogy a szerző, különben diskurzus helyett párhuzamos monológok zajlanának, az meg nem tudomány, csak szimbolikus/verbális pózolás, rosszabb esetben pofozkodás.

Ámde egy laikusoknak szánt műsor esetén a minimum, hogy igyekezzenek érthetők lenni, mert a legtöbb esetben a tudományos tézisek igen is lefordíthatók mindennapi nyelvre, jellemzően némi információ-veszteséggel (mert nem lehet annyira precízen szakszerű, mint egy tíz ember által olvasott tudományos folyóiratban), de cserébe az infó nagy része átmehet, annak is, aki nem szánt éveket az életéből az adott témára, vagy nem elég  behatóan.

Már nem is tudom, hány éve írok efféle ismeretterjesztő cikkeket, részben lelkesedésből, de főleg a pénzért, a szociálpszichológia és környéke témáiról, és átolvasva, véglegesítve a szövegeket, mindig kihúzok egy csomó felesleges szakkifejezést. Hogy nem interakció, hanem kölcsönhatás, nem stratifikáció, hanem rétegződés, nem adaptáció, hanem alkalmazkodás, miként a relevancia az jelentőség vagy fontosság, a referencia az vonatkozás, a kognitív disszonancia redukcióját meg inkább elmagyarázom egy összetett mondatban. Mert (és ez a már egyszer ideidézett kedvenc öncáfoló mondatom) nem akarok feleslegesen terminus technicusokkal dobálózni.

Az említett műsorban viszont pont ez történt, úgyhogy engem erre a hétre elveszítettek, eddig csak az uncsi elektronikus zenéiket kellett átvészelni, de félórás genetikai szakhalandzsákat hallgasson az, akinek két anyja van, vagy legalább egy diplomája, ami nem bölcsész vagy társadalomtudományi. Szóval nem én.

saját.én

(Grant Museum of Zoology)

p.s.  Bréking nyúz, megint nem tudok majd aludni miatta: „A dollárbaloldal külföldi utasításra akarja belerángatni Magyarországot a háborúba - A magyar emberek békét és azonnali tűzszünetet akarnak, de ez Gyurcsányékat nem érdekli.“ Ki lehet találni honnan van... De nem baj, majd ilyen szépek leszünk az atomcsapás után, mint a fenti képen a főemlős. Azaz szakszerűen a primáta.

Zsákutcás feudálpropaganda

Mostanában volt a fideszkádéenpé születésnapja, pontosan a harmincötödik, mer' 88-ban alakultak létrejönni, mint a fiatal demokraták pártja. (Abban az évben amúgy náluk jobb dolgok is születtek, például Petra...) Nagyon liberálisok voltak, sőt Kövér azóta parlamenti házmester akkoriban leginkább "balliberálisként" jellemezte magukat. Nos, azóta nyilván nem ez az öndefiníciójuk, de hát sok más sem stimmel már, hisz nem fiatalok (amiről nem tehetnek), és egyáltalán nem demokraták (amiről viszont annál inkább).

Mára már nem maradt belőlük más, mint a hatalom minden áron való akarása, az istenadta nép generális hülyének nézése, meg a hűbéri alapon intézményesített pénzlenyúlás. Illetve mostanában már ez utóbbihoz társul a pénzzel való nyílt hencegés is, elvégre egy efféle neofeudalizmusban már nem kell szégyellni a sok lenyúlt dellát, az már a hatalmi jelvények egyik legfontosabbika. (A rendszernek amúgy van egy határozottan maffianisztikus árnyalata is, de hát a Cosa Nostra is alapvetően a vazallusi rendszer alapján szerveződött, a két megközelítés mondhatni kéz a kézben jár, "az erősebb kutya baszik" -paradigma közös volta okán.

Régebben még írhattam volna egy "Egész nap csak körmönfonnak, ettől olyan körmönfontak" kezdetű, refrénű és mondanivalójú csasztuska-szerűséget, de ma már nem lenne értelme, az egykori srác bácsik ma már arra sem veszik a fáradtságot, hogy valami hihetőt hazudjanak az aktuális pitiáner aljasságuk mellé. A magyarok 97%-a nemet mond a szankciókra, mi? A pártvezér és kancellár meg igent az összesre, a "zemberekre" hivatkozva. Ha idejössz, nem veheted el a magyarok munkáját, meg a migráció eleve rossz, de mindjárt kéne félmillió vendégmunkás valahonnan Ázsiából. Kábé annyi, ahány magyar az utóbbi években lelépett szerte Európába, de róluk nem beszélnek, mert a migráció az ugye rossz, szóval mi is van az ötödik legnagyobb magyar város (London) hángerijen migránsaival, akik elveszik a munkát az ottaniak elől? Vagy ez mégsem ennyire egyszerű?

Meg a legújabb kedvencem: Bármikor kérdezik a Felcsútok Géniuszát a szomszédban zajló háborúról, mindig annyit bír kinyögni, hogy béke kell, békét akar, ő a béke pártján áll. Pont mint valami szépségkirálynő-választás dobogóesélyes kebelcsodája, csak egyrészt egy főminiszter ne ezen a szinten kommunikáljon, másrészt meg (túl azon, hogy ő izmok helyett tokában erős) ha már ezt tolja, hozzá kéne tenni valami nagyjából értelmes gondolatot arról, hogy mégis, szerinte hogy is kellene tető alá a hozni azt a békét, ami nem ócska szlogen lenne csupán, hanem megnyugtató valóság. E helyett azonban a népi döbrögi focimeccsre megy, és azt posztolja ki a fácséra, az EB-selejtezők kapcsán, hogy "Indul az európai hadjárat". Nyilván fene nagy békevágyától hajtva, csessze meg.

Mivel a komplett politikai propagandát a nyolcéves gyerekek színvonalára butították, igazából eleve nem tudnak már nem hazudni, mert a valóság mindig bonyolultabb annál, mint amit pár szavas tőmondatokkal le lehetne írni, vagy pláne értelmesen, racionálisan érvelve elmagyarázni. Vagyis hazudnak, mert úgy egyszerűbb, hatalomtechnikailag kifizetődőbb, és hazudnak mert sikerült egy olyan kommunikációs zsákutcába lavírozni magukat, ahol már nem tehetnek mást. Most képzeljük el, hogy kiáll a kormányinfón valami szakminiszter (aki egy fatális véletlen miatt ért a területéhez, nem úgy mint Pintér rendőrelvtárs az oktatás-egészségügy kombóhoz), és elkezd érvelni az aktuális döntéseik mellett, mint egy ember, és nem csak háromszavas szlogeneket ismételget, mint egy kenyérpirítóból továbbfejlesztett infodroid. Például valamelyik gazdasági miniszter (asszem van kettő is, minimum)  a nemzetközi tőkepiaci folyamatokról, a jegybanki alapkamat hatásairól, és a járulékrendszer legalább középtávú fenntarthatóságnak kritériumairól beszél, sőt (egek ura!) vitatkozik. Hát, ez most elképzelhetetlen, e helyett olyanokat böfögnek föl, hogy év végére egy százalékos lesz az infláció (melyik is?), mert a felcsúti ezt adta parancsba, illetve ha épp nyakig ér a szar (és ez egyre gyakoribb), akkor Brüsszel, meg már rutinból is Soros. Ami nemcsak világgazdasági megfejtésnek semmilyen, de jól látható agykárosodást okoz a pártszerű szekta híveinek is. 

Pedig harmincöt éve nem ilyennek indult a projekt, de ugye a hatalom eltorzítja a jellemet, a teljhatalom pedig fel is számolja, úgyhogy most, jellemtelenségük teljében, már ünnepelni is is csak maguk között mernek, pedig a propaganda szintjén még kurva büszkék magukra, mint a haza (bocs, Haza) megmentőire. Ám ez esetben a haza tényleg a magasban van, azaz egyre inkább csak a hatalmi elitet jelenti, ez persze megint csak beleillik abba, hogy ez itt maximum egy látszat-demokrácia, valójában meg egyre inkább egy rendi társadalom. "A haza nem lehet ellenzékben" - hangzott a jelszavuk még 2002-ben, ez mára kiegészült azzal, hogy az ellenzék meg nem lehet a haza. Sakk-matt.

Ma

Igazából nem tudom milyen nap van ma. Oké, péntek, de ezen túl? Úgy értem nem lehet péntek tizenharmadika, de közben majdnem az, mert  a harmincegyedikében csak a számokat kell felcserélni, ami meg elég könnyű. De ha egy hét múlva nagypéntek, akkor ez most a kispéntek, vagy mivel holnapután virágvasárnap, akkor most virágpéntek? Estleg a kettő egyszerre? Hát igen, ilyen bizonytalan az ember, ha nem figyelt hittanon, leginkább mondjuk azért, mert soha nem is járt ilyesmire, sőt  igénye sem volt rá.

Ezzel együtt ez a március utolsó napja forgalmas egy dátum, mármint évfordulóilag. Ma született René Descartes, Joseph Haydn és maga Johann Sebastian Bach, pontosabban nem ma, hanem régen, és minimum három különböző évben, minden esetre ők három neves halott, akiknek ma van a születésnapja. Sőt, a korban hozzánk közelebb álló hírességek közül olyanok születtek valamikor máskor ma, mint Christopher Walken, Ewan McGregor csepűrágók (a magyarok közül meg pl. Mácsai Pál), Al Gore, Clinton egykori alelnöke, és mindenek felett Angus Young, az ÉSZÍ/DÍSZÍ gitárosa. Igen, az a hatvanas éveiben is iskolásfiúnak öltöző, földön fetrengve szólózó fazon. Szóval ha valaki bírja a zenéjét, akkor az ma, a hatvannyolcadik születésnapja alkalmából hallgasson meg tőle valami zenét, de ha egy kicsit is érdekli még a bolygó jövője, akkor ne a Highway to Hell-t, az már annyira túl van tolva, hogy nem biztos, hogy kibírná az ózonréteg, vagy az a néhány maradék gleccser. (Az a szám, ilyen ipari mennyiségben már szellemi környezetszennyezés, én meg nagyon spirituális vagyok, szóval szerintem a szellemi az konkrét síkon is lesz, ha elég erősen tojunk rá magasról.)

Ja és az évfordulós forgalomról még: bezzeg az én születésnapom nem esik egybe senki nekem fontos hírességével, csak hülye uralkodókról ismert a nap, hogy akkor született Hadrianus császár, vagy Nagy Frigyes porosz király, meg hogy aznap választották királlyá, állítólag a Duna jegén Mátyást, a Hunyadit. Persze ezek is különböző években voltak megtörténni.

Én meg olvasok egy kis Kertész Imrét, ha már többször is emlegettem mostanában, neki mondjuk nincs születésnapja, viszont pont hét éve halt meg. Aztán hallgatok ACÉ/Villám/DÉCÉ-t, de valami korai darabot, még a Bon Scott-korszakból, akkor még pimaszok voltak, fiatalok, és nem ezek a harminc éve ugyanazt a négy akkordot játszó öregurak. 

És majd bedugok valamit a konnektorba, ahol köztudottan váltóáram van (230V, 50 Hz), a váltóáram meg ugye az AC (Alternative Current), majd kapcsolgatom kicsit a tévét, mert a távirányítóban meg egyenáram a ménkű, azaz DC (Direct Current), szóval megemlékezem Angus bácsi zenekaráról. Bár jobban belegondolva, ezt minden nap megteszem, kivéve ha kómába esek vagy elvonulok egy erdei kommunába, de nem rémlik, hogy ilyesmi bármikor is előfordult volna velem. Vagy pont egy erdei kommunában estem kómába, így nem emlékszem rá, az orvosi aktáimban meg érthetően nincs nyoma...

Horror alapkurzus és csonkolás-esztétika

A Nyolc ezüstért (eredetiben The Crused - csak hogy megint örülhessünk a príma magyar címnek) műfaji meghatározása szerint valami misztikus-fantasy-thriller-horror, szóval pont az, amit magamtól nem néznék meg. (Ilyenkor ezt úgy szokták mondani, hogy „még akkor sem, ha fizetnek érte“, de ez nyilvánvaló marhaság, ha fizetnek érte, én bármilyen szemetet megnézek, legfeljebb közben arra a pizzára gondolok, amit majd rendelhetek a pénzből. Gondolhatnék persze a villanyszámlára is, amit majd befizetek, de azt valahogy úgyis kiizzadom már addigra.)

Szóval magam előtt sem világos okokból, de letöltöttem a nevezett műegészt, megtekintettem nézni, és meglepően nem is szenvedtem olyan sokat, vagy eleget, avagy az elvárható mértékben. Ráadásul eleve úgy kezdődik, hogy első világháború (és most a világ légfélreérthetőbb félmondata: a kedvenc háborúm), a somme-i csata sáros vérfürdője valahol 1916 őszén, gázmaszkos katonák állnak fülig a sárban, amit egyébként lövészároknak hívnak, (mert a sáros gödör plusz szögesdrót, az már lövészárok), és aztán roham, hadikórház, halálhörgés, siralom, de mielőtt beleélném magam, hogy ez valami háborús Vér&Bél sztori lesz, kiderül, hogy ez csak a prológus. A tényleges történet az valamivel korábban (pontosabban 35 évvel korábban) és kicsit arrébb játszódik, bár a helyszín az még mindig Franciaország. Az egyik főszereplő meg az elején meglőtt tiszt (akiből egy ezüstgolyót is kioperálnak a tábori kórházban), csak nyilván még gyerekként.

elozetes.hu

Ott volt, hol nem volt, az isten háta mögött kettővel, szóval nagyon vidéken, hogy megérkezett a ködös mezőkre valami cigánykaraván. És le is táboroztak ottan, amit én nem értek, bárki láthatta, hogy ez a környezet eleve egy későbbi horror háttere lehet csak, de a cigányokat ez nem zavarta. Vagy nem túlzottan. De a környékbeli földbirtokosok nem nézték őket jó szemmel, úgyhogy mészárlással vezették le le felindultságukat, és e tekintetben igen naturalista a film, amennyiben premier plánban csapkodják le valami szablyákkal az üvöltő áldozatok kéz- és lábfejeit. Később ott a mezőn el is ássák a hullákat (kivéve azt, amelyikből madárijesztőt fabrikálnak), meg a romák vezérét élve, és nem foglalkoznak az öreg cigányasszonnyal, aki a purgatórium felé félúton, búcsuzóul még megátkozza őket.

Aztán indul a szokásos menet, először a gyerekek gárgyulnak meg hülye, de közös rémálmoktól (az egyik megpróbál megölni egy másikat azon a bizonyos mezőn, egy ezüst álkapoccsal átharapva a torkát), és jön az összes bevett klisé. Fáklyás emberek hajtóvadásznak a ködös erdőben, aztán egyre gyanúsabb, hogy nem is egy vadállat volt a kis Edward támadója, a nővérének meg hogy a kis Edward már nem teljesen a kis Edward. Ja, ez egyfajta farkasember-történet, aminél sablonosabb és uncsibb tematikát horrorhoz mára már ki sem lehetne találni. Mindenki megharap majdnem mindenkit, akik aztán maguk is jól átváltoznak, a külvilágból jött nyomozóról kiderül, hogy a családját is ilyen lények irtották ki, úgyhogy nemigen szereti megvárni, míg a megharapott elkezd vonyítani a Holdra, hanem csinál ezüstgolyókat, amiket aztán nem fél használni, bár sok alkalma nem adódik rá. 

mafab.hu

A végére persze mindenki meghal jól, kivéve Edwardot meg Charlotte-ot, a nővérét. Utóbbi üdítő kivételként harapatlan (haraptalan?) marad, de apu a megharapása után olyan kétségbe esik, hogy öngyi lesz, anyut véletlenül keresztüllövi a rémvadász, a családi kúria leég, így róluk meg pont annak a messziről jött rémvadásznak kell gondoskodnia. És mivel Edward, bár maga is a harapottak részhalmazát erősíti, de a szervezetében megakadt ezüstgolyó miatt tünetmentes, relatíve egész normális életet élhet, egészen az elején felvillantott világháborús csatáig, mert mikor a három német golyó mellett kipiszkálják belőle az ezüstöt is,  a biztonság kedvéért gyorsan meghal a műtőasztalon, pont ahogy arra számítani lehetett.

Mert általában is igaz az egész cuccra, hogy gyakorlatilag egyetlen váratlan mozdulat nincs benne, precízen egymás mellé pakolja az efféle történetek összes kliséjét és kiszámítható fordulatát. Ettől persze nem lesz unalmas, de rémes, gyomorforgató vagy borzasztó annál inkább. A képi világa ugyanis pazar, a látvány nyomasztó és/vagy naturalista mód véres, mindig tudjuk jól mi következik, és nem akarjuk látni, de nem lehet nem nézni. Nekem a színészek, miként az író-rendező neve sem mondott semmit, asszem egyikükbe se szaladtam bele korábban, úgyhogy még az se vonta el a figyelmem, hogy akkor most X mennyire megöregedett, az amúgy helyes Y-ból meg micsoda vasorrút csináltak a maszkmesterek.

Szóval összességében elég jó kis film ez Az átkozott (ez lenne igazából a helyes magyar cím), csak bírni kell gyomorral, és lehetőleg napfényes délelőtt/kora délután kell nézni, hogy ne álmodjuk tovább egy-egy mellékszálát. Így hát igen sokat kellene fizetnie valami pénzes hülyének azért, hogy én ezt még egyszer végignézzem. Ámde, illetve márpedig, egy misztikus, nem kissé horrorisztikus darabnál ez maga a minőség bizonyítéka.

Intelligens mesterség

Musk, Harari és Wozniak, azaz egy innovatív milliárdos, egy vízionárius író (egyeseknek filozófus), meg az Apple egykori társ-guruja arra kérik a mesterséges intelligenciát fejlesztő társaságokat, hogy inkább ne tegyék. Mert az MI olyan veszélyeket rejthet magában amit ma még nem is látunk, amit még elképzelni sem tudunk. Nem-e? Szerintem meg fent van mindenféle videómegosztókon az összes Terminátor film, az első két klasszikus, a relatíve nézhető harmadik, a felejthető szarok és a legutolsó, meglepően fogyasztható darab egyaránt. Meg egy Stanley Kubrick nevű jelentéktelen rendező már 1968-ban filmet forgatott a Ray Bradbury nevű szánalmas kis író ugyanabban az évben megjelent 2001 Űrodisszeia című ponyvaregényéből.

Ezek mind arról szólnak, milyen veszélyes egy mesterséges és valóban intelligens entitás, például mert szert tehet öntudatra, és az ezzel járó túlélési drive-okra, miközben eszközei is lehetnek az önérdek-érvényesítéshez. Csakhog ez nem szükségszerű.

Mert persze vannak pozitív/ vicces/ ironikus megközelítések is, amik nem vizionálnak rögtön végítéletet a (csaknem) gondolkodó gépetőlk. A fent említett fazonok lehet hogy nem olvasták Iain M. Banks Kultúra-regényeit, ahol a galaktikus metacivilizációban az MI-k már igazából teljes értékű állampolgárok, ők irányítják a bazi nagy űrhajókat, és a stratégiai érzék mellett humoruk is van. A hajók, pontosabban az azokat irányító (megszemélyesítő) MI-k ugyanis olyan neveket viselnek mint az Erkölcsi hulla, a Csavard Lazára, a Ne Taposs Rám, vagy a valahol már említett kedvencem (valami űrfregatt) amit úgy hívnak, hogy Ez Az Én Bulim, Itt Én Sikítok. 

Szóval az MI-kutatással az a helyzet, hogy a fene tudja hova vezet majd, ez tipikusan az az út amin végig kell menni, ha látni akarjuk hova vezet. Adott esetben akollektív pusztulásba, de hát pont ez volt, mikor az atombombán dolgoztak Oppenheimerék, vagy az ex-náci Von Braun csapata a holdutazáson. Utóbbinál korántsem voltak biztosak benne, hogy az Apollo 11 legénysége hazaér majd, sőt abban sem, hogy a holdi leszállásukból nem becsapódás lesz. De végigmentek, megnézték mi van az út végén a hatodik kanyar után, aztán mégse estek bele a kútba, ami. Egyébként pedig ha olyat csinálunk (mi, mint emberiség, mert galaktikus léptékben nem vagyunk sokan sokfélék) amibe aztán magunk döglünk bele, akkor nem biztos hogy kár értünk, legalább is ezt súgja az anarcho-kulturális hurrápesszimizmusom.

Amúgy a jeles férfiak azt szeretnék, ha hat hónapra állítanák le a kutatásokat. Innentől meg vicc az egész, mert mi a frász történhetne hat hónap alatt, ami miatt utána már nyugodtan lehetne tovább csesztetni a tanuló algoritmusokat? És hat hónap csúszás mennyit jelentene a terminátoros világvége eljöveteléhez, meg az abból adódó párszáz évnyi cívilizációs sötétséghez képest? Amúgy is, a cégek nyilván nem fogják korlátozni magukat, kockáztatni a lemaradást a konkurenciához képest, meg az elmaradó profitot, betiltani meg eleve reménytelen lenne az egészet. Hiszen anno az alkoholtilalom se jött be, a füvet is hiába tiltják, elvégre a raszta szív (örökké dobog, tudom vótmá), szóval szerény javaslatom szerint inkább legalizálják a füvet is. Így aztán ha az MI-k ránk szabadítják a világvégét, majd kihalunk kissé, de legalább rohadtul nem fog érdekelni. Minket leglább is.

Iain M. Banks

(newhumanist.org.uk)

Levelező társtalanság

Nem Kedves Tisztelt Cím!

Te egy akkora országos nagy türhő vagy, hogy azt se tudom, az mit jelent. De fel vagyok indulva, mert elszakadtak nálam a kötél idegeim, mióta a falat fúrod naphosszat felettem vagy mellettem, tudja fene, a vasbeton az úgy vezeti a hangot, hogy  szomszéd lakótelepen is hallani. Komolyan, ennél már az is jobb, mikor éjjel kettőkor szirénáznak a tüzet oltani induló mentők, vagy Slendriánék fenyegetik egymást családon belüli erőszakkal üvöltve, valamint a lépcsőházban az ajtóm előtt. Abban van tartalom, műsor, sóelem, de a falfúrás simán csak szétbassza a maradék központi idegrendszerem, és belerondít a Cannibal Corpse koncertlemezének műélvezetébe. Jó, hát nem mindig lehet megkülönböztetni a basszusszólótól vagy a refréntől, de azok derék művészemberek Buffalóból (Nem York), nem érdemlik meg, hogy háztartási barkácsgépekkel belepiszkáljanak a műalkotás kompozíciójukba.

És egyáltalán, te hogyishívnak! Van még nálatok fal, vagy már csak lyuk, ennyi fúrás után? Szerintem az utóbbi, úgyhogy most szólok, ha kizárólag lyukból van a fal, az megnehezíti a magánéletet, és nem tartja túl stabilan a felettetek lévő két emeletet, szóval a fejetekre omolhatnak a Szerbhorváthék is. Ami engem nem zavarna, én az elsőn vagyok, de tartok tőle, hogy ha két emelet megindul lefelé, akkor viszi az összes alatta lévőt, nekem meg most se új lakásra nem futja, de egy fapados temetésre sincs pénzem. Pedig a sok fúrástól ez lesz, pont ébren voltam akkor szeptember tizenegyedikén, és láttam a tévében a Baló Györgytől, hogy ha a felhőkarcoló felső emeletei lefelé indulnak, akkor az egész összedől a picsába. Pedig az nem panelből volt lenni, mint ez itt, ráadásul több, mint negyven éve, miközben nagyjából ötvenre tervezték.

Szóval ez az állandó falfúrás kibaszott gázos, kulturálisan, mentálisan és biztonságtechnikai szempontból egyaránt! Ha fúrni akarsz te kretén, vegyél magadnak néhány beton falazóblokkot, furkáld azokat, valahol a város szélén, vagy keress más hobbit. Mittomén, gyűjts használt vécépapírt, aludj téli álmot, verd ki leszbikus pornóra, csinálj kovászosuborka-lekvárt vagy találd fel hetente az örökmozgót. Bármit, amit úgy csinálhatsz otthon a négy fal között, hogy nálam nem hallatszik, nem látszik, és nem mállik le tőle a tapéta.

És ez most csak egy baráti figyelmeztetés, ha nem értesz a szép szóból, legközelebb sokkal csúnyábban fogok nézni a lépcsőházban, amint rájövök, hogy te melyik vagy a sok idegen arc közül.

Addig is, ha nem írok, ne válaszolj!

Üdvözlettelenül: a szakállas fazon az elsőről (Van basszusgitárom, és nem félek használni!)