2026. szeptember 16., szerda

A valóság után futó tahó (Torrente 6.: Az elnöki ügy)

Jut eszembe, eszembe jutott, hogy ha már tegnap érintőlegesen hivatkoztam José Luis Torrente kitalált karakterére, idén kijött egy új Torrente -film, sorrendben a hatodik. És minthogy a múltkor megtaláltam egy videómegosztón, most meg is néztem.
Egyrésztmásrészt: Pont olyan mint az előző öt, ami kellemes komfortérzetet biztosít, és közben sokkal politikusabb, ha már a címszereplő volt rendőr ez alkalommal politikusnak áll. Nyilván a korrupció vonalán megvezetve, mert ő nem csak egy bunkó, de ostoba is, akit könnyű beetetni, de végül persze kimászik a bajból, csak hogy ne legyenek teljesen boldogtalanok a lelki szegények.

Santiago Segura még mindig hézagmentesen hozza a rasszista korrupt taplóállatot („Lassan több itt a kínai, mint az ember!“), aki így tökéletesen alkalmas kortárs politikusnak. És talán itt botlik egyet a koncepció, ugyanis a Trampli Donáld (és megannyi epigonja) viszonylatában José Luis már nem is annyira karikatúra, mint inkább látlelet. Amikor botrányt csinál a tévévitán (és rekordnézettséget), már csak az hiányzik a dumájából, hogy a a bevándorlók megeszik a kutyákat, megeszik a macskákat, megeszik a háziállatainkat! (Cserébe van benne egy paródia-Trump, mintha nem önmaga paródiája lenne a sárgafejű.)

filmek.hu

Aztán csodálkozik, mikor szembe jön vele a politikai korrektség elvárásrendszere, nem érti, nem szereti, de az őt szerződtető kis szélsőjobbos pártnak pont megfelel, mint a nép hangja, akinek ami a szívén és a nadrágjában (meg a whiskyspoharában), az a száján.
És nem tudom mennyire csavar, de hősünk itt az elnökségért indul, mintha Spanyolország nem lenne királyság. Santiagio Segura biztos republikánus... (Néha azért miniszterelnököt mondanak, de máskor államfőt, lehet, hogy csak a szinkron következetlen, vagy ez eredetiben is szándékosan zavaros.)

Mert itt van azért egy nem túl eredeti, de hatásos politikakritika, miszerint a mai arcok annyira a mindennapoktól elszakad egoista úrhatnámok, hogy hozzájuk képest egy prosztó, a külvárosi csehóból kukázott futóbolond a hiteles karakter, az önazonos jelölt. 

Nekem a Torrente a 21. század Olsen bandája, mert az még bájosan bumfordi, nagyon kispolgári burleszk volt, ez meg ugyanaz taknyos, bunkó, trágár és undormányos változatban, pont amennyire már nem vagyunk túl optimisták a világ állást illetően. Még annyira sem, mint 1970-80-as évek Dániájában. Ilyen értelemben Torrente korunk hőse. Korunk hőse ugyanis antihős, vagy mert vagy pitiáner hedonista, vagy magától elszállt kőgazdag tech-guru, de leginkább ennek keveréke (lásd Maszk Élon esetét).

Torrente lehet akár az európai, kései Al Bundy-klón, alkoholista beütéssel, de lehet, hogy ez csak azért jutott eszembe, mert Csuja Imre mindkettejük szinkronja, kábé ugyanazokkal a manírokkal. Gondolom van neki ez a suttyó kisember hangja, ami prímán illik az efféle karakterekhez, és igazából jobban áll a fülemnek, mint Seguro eredeti orgánuma. (Ez a Woody Allen - Kern András eset újrajátszása.)

Rutinból összedobott film ez, de legalább szórakoztató, mint rendesen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése