Lezajlott a semmit eldöntő mindenvoltakok, azaz a korábban fidesznek hívott Nihilista Párt aktuális kongresszusa, ami kábé annyira volt izgalmas, mint egy gyors lefolyású hasmenés, vagy épp az egykori Magyar Szocialista Munkáspárt XII. kongresszusa még 1980-ban. Ott is az volt a fő csapásirány, hogy a rendezvényen lehetőleg ne történjék semmi lényeges (de történjen néhány látszatváltoztatás), ugyanakkor a Párt sugallja politikája erősségét és változatlanságát.
Na, ezt perfektül lehozták a bácsik (fiúkat még se írhatok a fejben hetvenes hatvanasok kapcsán), felejteni nem akarnak, tanulni már nem képesek, így dagasztják tovább azt a kupac bűzös izét, amiről még mindig nem akarják észrevenni, hogy lószar. Ők még minden erejükkel keresztény, konzervatív, nemzeti, szuverenista, szabadságharcos, mindenharcos kiállásnak akarják látni amit műveltek (nem pedig hatalomtechnia-alapú önkényeskedésnek, agresszív propaganda csomagolásban), és nem értik miért van az, hogy valamiért lassan mindenki szembe jön velük az autópályán.
Tegnap a Zorigó már reggel próbálta feltekerni a tét sorsdöntőségét: „Ma eldől, hogy Orbán Viktor marad-e a Fidesz elnöke – minden, amit a tisztújító kongresszusról tudni érdemes“. Mintha legalább is lett volna több jelölt, de persze nem volt, a néhai állampártban az ilyesmi már réges-rég nincs szokásban. (És amikor volt, a ködös kilencvenes években, akkor se volt tétje egy-egy kóbor ellen-elnökjelöltnek, legfeljebb Fodor Gábor esetében, aki fideszesből aztán gyorsan átment eszdészes miniszternek...)
És a kongresszusi felkészülés ráhangolása jegyében a Dagadt közzétett egy „röpiratot“, ami nem tudom mi, biztos valami plakátmagányra optimalizált publicisztikai műfaj, minden esetre biztosan a pártvezér írói munkásságának része, mint anno Csurka Pista bácsinál a nettó zsidózás. (Leszámítva, hogy ő tényleg író volt, néha kifejezetten jó író.)
Ebben arról delirál, hogy itten kérem tizenhat évig permanens szabadságharcolás zajlott (a Brüsszelnek hívott EU, Soros, a multik meg az ukránok ellen), amiben ő volt a vezénylő tábornok. Na ja, így jár az, aki lassan harminc éve folyton háborús metaforákban beszél. Hogy csak tiszta (ige)forrásból idézzek: „A döntő tényező a velünk szemben manőverező négy ellenséges hadtest ereje és összehangolt támadása volt” (Tényleg, hova lett az elmúlt két hónapban az az igen nagyon nagy békepártiság?)
A főnöknek az élet harc, de ha véletlenül néha nem az, sürgősen keres valami ellenséget, utólag csodálkozom is, hogy a hétfejű sárkány nem bukkant fel a kampányukban... Amúgy a Felcsútok Egykori Géniusza a Holdról is látható vereséggel kapcsolatban sem képes önreflexióra, még ott tart, és gondolom ott is marad, hogy nem harcoltak elég keményen, rosszul vívtak meg csatákat, vagy beléjük sem álltak. Pazar megfejtés ez, hogy nem voltak eléggé agresszív még nagyobb szemétládák, tehát majd legközelebb ennek szellemébe kell jobban szítani a vágyott polgárháborút...
Az egész kiáltványos-magyarázkodós röpirat persze lehetett volna sokkal rövidebb is: Én vagyok a führer (ha már az EU szerinte „Reich-Európa“), és változatlanul szarok a valóságra, a valóság menjen a picsába, de előtte hozzon egy üveg törkölyt! Kolbásszal!
De még a Zindexnek sem jött be, hogy „Sorsdöntő nap jön a Fidesznek, alapjaiban szervezhetik át a párt működését“, nem volt itt semmi sorsdöntés. Semmilyen döntés nem volt, a sors meg majd magától intézi a többit.
Arra jutott ugyanis a tekintetes (de nem igazán tekintélyes) kongresszus, hogy a Vezér maradjon a helyén, mert ő nem adja fel soha, soha, soha. Valamint soha. Szerinte amúgy a kormány lassan bántalmazó kapcsolatban lesz az országgal, ma az ország a Varga Judit. Ami baromság és bunkóság egyben, baromság mert az ország másfél évtizedig szenvedte el a bántalmazó kapcsolatot a kormánytól, de persze őt nem zavarta ez, ha ő lehetett a bántalmazó, vargajuditozni meg személyeskedő bunkóság, plusz épp Varga számára lehet megalázó, aki pedig milyen jó embere a Dagadtnak. De most itten diktatúra lopakdik épülni kérem, nagyon nem jó, ha valakinek kétharmados többsége van, de csak ha az a valaki az valaki más.
Az meg hogy mostantól nem választókerületi elnökök lesznek, hanem megyeiek, az maga a lufihámozás, úgy csinálnak, mintha csinálnának valamit, részemről hiányoltam is mindenféle (párt)bizottságok megalapítását. Az értelem ebben mindössze annyi, hogy kevesebb hűbérest tudnak kitartani a kevesebb pénzből, de azok legalább beülhetnek az elnökségbe, ami már majdnem olyan, mintha lennének valakik.
Az ilyen matatások mellet volt még néhány szőrmentén önkritikus hozzászólás, az „emberarcú fideszesek is vannak valahol“ paradigma mentén (katonai párttá váltak, nem tudták elmondani a problémákat felefele, miazmás), miközben a Vezér harcol tovább, immár teljesen a neofasiszta szélsőjobb felé tábornokoskodva magát, szánalmas pávatánca keretében. Valamint mindenki más sérelmére.
A megújulás jegyében pedig a régi emberekkel a régi módszereket próbálják túltolni a Haza üdvéért persze.
Ebben amúgy lehet valami, ha ugyanis jól csinálja a fasizálódást, a végén tényleg végleg kiírja magát a hazai közéletből, ami egy felettébb pozitív kimenetel lehet.
p.s. Egy komment a HVG-rőL:
„nem kell aggódni, azt ígérte, mindig itt lesznek“
Nem aggódunk, amíg mindig ott lesztek, ahol most vagytok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése