Karl Friedrich Hieronymus von Münchhausen, báró foglalkozású egykori, ma ünnepelné a kerek, 204. születésnapját, ha nem a 304. lenne épp, no meg nem lenne halott 227 éve. Ő az aki arról volt híres volt híres, hogy igen lendületesen és színesen tudott hazudni, így ihletője volt egy nevét is magában foglaló irodalmi filmnek.
Ám minden híressége ellenére nem ő volt a nyugati kultúrtörténet legnagyobb hazudozója (hiába húzta ki magát a szarból a saját hajánál fogva), hanem inkább Sir John Mandeville a nagy utazó (szakmája szerint orvos és kuruzsló), akinek utaznia sem kellett, hogy hülyeségeket beszéljen össze. Utazásairól szóló „emlékiratai“ valahonnan egy messzi-messzi tizennegyedik századból származnak, mikor John testvér elment többször a Szentföldre, Egyiptomba, de Kínába, Malajziába meg az indonéz szigetvilágba is, ahol fura dolgokat látott. Volt az óriások birodalmában, a törpékében is, meg János pap országában is (ez valami bazi nagy, és persze rohadt ismeretlen klerikális császárbirodalom volt a nagyon távolkeleten, talán Indiában vagy nem, legalább is a kortárs, nem annyira uralkodó európai klerikusok fantáziájában). Valamint látta hogy a sivatag homokjának is van apálya meg dagálya, hogy valahol kurva messze a kígyók harminc méteresek, azaz nagyon kígyók, meg hogy főnixmadár ötszáz évenként égeti újjászületésbe magát, valami nagyon templomi szertartás keretében, Heliopoliszban, ami valahol Egyiptomban volt egy görög város. És Sir John egyedüliként eljutott oda, ha már nem ették meg korábban az óriások, persze csak miután már eltaposták.
thecollector.com
Münchausen báró hozzá képest azért nem lehet aranyérmes, mert ostobaságokat hazudott, Mandeville-nek ellenben nagyjából hitt a kortársak egy nem elhanyagolható része, főleg mert egy többek által messziről jöttnek hit ember akármit mondhatott. Nem voltak még interkontinentális repülőjáratok, így senki sem pattant át mondjuk Bombay-be, hogy aztán tájékoztassa a korabeli, igen szűk nyilvánosságot, miszerint nincs ott semmiféle smaragdból épült palota, viszont szar filmeket gyártanak futószalagon, amik hihetetlenül népszerűek a helyiek körében, ha már a hihetetlenségnél tartunk.
Mandeville elvtárs legnagyobb hazugsága persze ő maga volt. Először is, nem volt lovag, ami persze érthető, annak fényében, hogy nem is élt. Kitalált alakokat ritkán ütnek lovaggá, kivéve ha egy kerek asztalt ülnek körbe...
A Mandeville's Travels című irományt feltehetően egy Jan de Langhe nevű balga (de még nem belga) flamand állította össze, három-négy utazó szövegeiből, akik közül talán ketten is utaztak, maximum Észak-Afrikáig.
És míg Münchausenen hatása leginkább abban merült ki, hogy kiröhögték, a Mandeville-legendárium konkrét földrajzi felfedezéseket inspirált, például Kolumbusz esetében. Ami azért már igazán valami, legalább is annak fényében, hogy.
p.s. Háry János meg szóra sem érdemes, egyrészt mert a kalandjait megéneklő Az obsitos című elbeszélő költeményt (by Garay János) senki sem olvasta, másrészt meg egy Kodály-féle daljáték, ami rémes, ehhez képest meg már érdektelen, hogy melyik tényleges huszártisztről mintázódott alakja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése