Az életérzés valami olyasmi, amit jobbára az élete helyett érez az ember, csak nem fáj. A biológiai értelemben vett életet mondjuk nem lehet nem érezni, én is rendszeresen érzem ha fázom, ha melegem van, és nem gondolom hogy halott vagyok, ha egyiket sem érzem, inkább csak jó az idő. A napos vagy felhős járás (hajóvonták találkozása tilos!), nem amit az óra csinál.
És ebben a mostani kapitalizmusban, aminél persze volt már rosszabb, mindenféle teljesen felesleges cuccot akarnak nekünk eladni, hogy az nem egy új telefon, kóla, édesség, sör, tucat-popzene, hanem az életérzés. Is egyben. Ilyenkor az emberek egy része lázadni kezd az efféle ostobaság ellen, és punk lesz, hippi, krisnás vagy natúr, E-szám mentes bioinformatikus.
És egész addig marad is biopunk, krisnás informatikus vagy mentes hippi, míg rá nem jön, hogy ezzel pont úgy a rendszer része, csak másképp pont úgy.
Marcuse valami ehhez hasonlót hívott represszív toleranciának, hogy ugyanis egy liberális kapitalista demokráciában nem is lehet igazán lázadni. Mert egyrészt megveregeti az ember fejét a bárki, hogy persze lázadj csak, mi olyan liberálisok vagyunk, hogy még ez is belefér! Plusz másrészt a lázadás is csak egy piaci igény lesz, és ennek helyében rögtön legyártja valaki a kellékeit, és árulni kezdi. Amitől meg könnyen divatba jön az adott fajta lázadás, és mindenki lázadónak néz ki, aki csak akar. És olyannak, elvégre például a kék haj és a Ramones-póló is definiálja a punkot, minek ide bármi már?
Ilyenkor jön a kivonulás és/vagy a drog.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése