Vitathatatlanul vitátlan

Megnéztem azokat, aki megnézték a tegnapi "vitát" vagy legalább ismernek olyat, aki már találkozott valakivel, aki látott már olyat... Szóval ezt az agyzsibbasztó ostobaságot nyilván nem fogyasztottam ( helyette volt ugye a következő rossz sci-fi), csak utólag valami best of-jellegű válogatást, mintha ennek a' izének lettek volna legjobb pillanatai. (Na jó, a kutyapárti humorista megint jót ment, azért, szép, mikor a "köztévének" csúfolt állami propaganda-csatornán a "köztévének" csúfolt állami propaganda-csatornának szólnak be. De a sportértéke ennek csekély. Egyfelől mert nem látni a reakciókat (pedig azokat aztán megnéztem volna magamnak), másfelől meg én bedobtam volna egy basszameget legalább, úgyis élő adás, kivágni így nem tudják, hogy aztán csúnyán néz az óvónéni, azt meg ki nem szarja le?

Felesleges volt az egész, szánalmas kis bolhacirkusz, ahol az Párt (egyik) tévéje megpróbálta eljátszani a közszolgálatiságot. Ebből annyi sikerült, hogy kurva unalmas lett, még jó hogy nem láttam. (Mint valami Lőrincz L. László krimiben, ahol a pasi felvesz valami kis izét a padlóról, megszagolja, megkóstolja és kiköpi. Galambszar, még jó hogy nem léptünk bele! - közli.  Bár szerintem ez is volt már...)

Amúgy politikai beszédeket sem fogyasztok jó ideje már, nemek tessék először elővezetni, hogy érdemes-e belehallgatni, illetve hol, de inkább elolvasom a leiratát. Egy leírt szöveg kevésbé fájdalmas, mintha közben Fletó vagy Dagadt hangját, isten ments, arcjátékát kelljen érzékelnem. Akkor már inkább valami darabolós horror, ott is az a lényeg, hogy lemészárolt alanyok már ne sikoltozzanak, csak legyen ott az asztalon a legbelsőbb lényegük...

És valóban még egy...

Hát, tényleg ezek hete van, mert belefutottam az Atlas című netflixes cuccba, ami műfajilag egy B-kategóriás sci-fi, Jennifer Lopez rajongóinak. 

Valami olyasmiről szól, hogy felelőtlen emberiség hagyta a fejünkre nőni a mesterséges intelligenciát, de annyira, hogy valami Harlan nevű paranoid android lett az első AI-terrorista, aki ugyan nem akarta eleve kiirtani az emberiséget, csak annak túlnyomó részét, de azért elég pszichopata volt, ahhoz képest, hogy árammal működött. Vagy működik, és ez itt a kérdés, rögtön a műegész elején. Mert Harlan már huszonéve lelépett a Zűrbe, valami távoli bolygóra nyilván, és vagy most is onnan szövögeti össze ördögi esküvését, vagy meg sincs már, mióta nem volt a közelben garanciális szerviz.

És akkor jön a képbe Atlas Lopez az AI-szakértő (és mint a végére kiderül, már gyerekként háborús bűnös), akinek az anyja építette házirobotnak az akkor még nem terroristát, és a lányával együtt "nevelte", szóval boldogtalanul élnek, míg a muter meg nem halta magát, robotilag.

De most, végre Lopez jól kihallgatja egy másik gépfejűből, merre is bujkál Harlan, és felkérezkedik az oda tartó zűrhajóra, hogy csatába ereszkedjen a robottámogatású kommandósok mellett, mint szakértő persze.

Hisz ő olyan szakértője a témának, aki pont a gyerekkori traumái miatt utál mindent, ami szilícium-alapú és okoskodik, ettől még használja az összes kütyüt, de olyankor belül biztos köp egyet a lelke. Itt meg az lesz a szitu, hogy a géperejű kommandósokat szépen kiirtják a lázadó replikánsok androidok, ő meg egyedül marad a túlélésért. Pontosabban ketten marad a saját AI-s önjáró izéjében, és a végére megtanulja kedvelni annak programozott, ám tanulékony személyiségét. Ja, és győz is, a jó mindig győz, de néha még a kretén is.

filmsor.hu

A film nagyjából egésze úgy van összelopva, a Terminátor, az Én a robot, az Aliens meg a fene tudja még mi az alapanyag, amit szépen összefoltoztak egy szar forgatókönyv keretében, egy videojáték képi világával. J-Lo amúgy lehet, hogy nem is rossz színésznő, bár ez itt pont nem derülhet ki róla, ahhoz egy rendes szerep kellene, mert az önmagában nem elég hogy kétségbeesetten néz sokat, meg hogy a rajongók kedvéért többször is bemutatják a híres fenekét, feszülős nadrágba csomagolva.

És jellemző mód még mindig miatta érdemes leginkább megnézni ezt a dolgot, no meg Mark Strong okán, bár szerepet írni neki is elfelejtettek.

Non-diszkurzív vitátlanság mindjárt

Fú, mindjárt vitát imitálnak a vitátorok, vagy hogy kell mondani, ha valaki csak imitálja a vitát? Vitaminátor? Szóval lesznek ezek politikus alakú perszonális személyek a Közvár Kertbazárban, tévéileg persze, és úgy csinálnak majd, mint 1.) az állampárt tévéje a közé lenne, ezért nekik kö(z)telességük beléje menni, 2.) ahol aztán valódi vitát folytatnak majd, olyan közéleti diskurzust vagy mit.

A valóság ezzel szemben az, hogy nálunk nincs is köztévé, nálunk a Pártnak van állama, annak meg állami tévéje, a köz, a plebsz, az istenadta nép meg nem csak nagyjából van leszarva, hanem nagyon. Amit meg vitának hívnak, az nyomorult bolhacirkusz lesz, mert az nem vita, hogy témánként mindenki kap ilyen másfél-két perceket szép sorba, és felmondja gyorsan a TikTok-videónyi szövegét, amit begyakorolt otthon a tükör előtt, meg az egy háztartásban élő társ-gyerek-kutya közönség felé. Persze közönség az itt nem lesz, minek is, a végén még véleményt nyilvánítana a sok marha, akiknek van pofájuk, hogy egyáltalán véleményük legyen. (Mondjuk innentől nem világos, hogy az egész baromságot mi fenéért nem lehet lezavarni egy kibaszott tévéstúdióban? Valaki közbeszerzésen nyert közvetítőkocsit, és nem tudja eleget túlszámlázni?)

Szóval van az a felcsútista hozzáállás, hogy mikroméretű párhuzamos monológok is párbeszédnek számítanak, mi több, vitának, pedig ez ebben a formátumban egy vita paródiájának is szar. Nem vicces, viszont nyilván unalmas, és írom ezt úgy, hogy az egész egy óra múlva fog csak becsapódni. (Másvalakik képernyőjére, mert ennyire azért nem utálom magam, majd utólag belenézek, ha elég sokan túlélték agyvérzés nélkül.) Itt már maga a formátum a röhejes, és még csak akkor jön a tartalom, ami abból áll, hogy mindenki reagáljon röviden a Párt kampányszlogenjeire. Mondjuk hülye is, aki odamegy, ehhez asszisztálni. Én nézek valami rossz sci-fit, most úgyis ilyen hetem van.

Háború és béke, bazmeg, ezeknek ennyi a mondanivalójuk a létezésről  általában, de nagyon nem tolsztoji magasságokban...

Semmiről sokáig

Na, az úgy volt, hogy tíz évvel ezelőtt megjöttek a Szutymákok, akik az urak űrből, csak biztos csápokkal (a fene se tudja, nemigen vegyülnek), és szeretnek a föld alatt élni, de nem vakondok, meg nagyobbak is. És már azóta ők irányítják az emberiséget, az ő szolgáik vagyunk rab, de mindahányan, bizony mondják nékünk.

Mindenki rabszolga, de nagyon mindenki, még a gazdagok és híresek és szépek is, legfeljebb egy vajszínű árnyalatnyival másképp, és csak maroknyi ellenálló tervezgeti, hogy majd jól ellenál nekik, csak valahogy nem látjuk kibontakozni az általános. Lázadást, sztrájkot, relativitás-elméletet, mindegy. A Föld mint olyan ugyan nem egy siralomvölgy, de csak mert golyó, és ugye van az a mondás, hogy egy kellően fejlet technológia egy kellően fejletlen civilizáció számára megkülönböztethetetlen a csodától, na itt még ennyiről sincs szó.

Mert az Elrabolt világ című filmszerű (filmjellegű) izé elvileg egyfajta inváziós sci-fi lenne, de inkább valami lepukkan városnegyedben játszódó kriminek látszik, miközben egyik sem. Mert egyszerűen nincs értelmezhető története. Van egy alaphelyzet, hogy itt vannak az idegenek, és a fentebb vázolt a helyzet, és ebből nem bomlik semmilyen sztori, ami vinne valahova. Az ellenállók egyik vezérét kéne követnünk, meg a tesóját (ha jól értettem), aki rájön, hogy a vezér nem halott, csak el van bújva, meg van a már nem annyira kövér nyomozó, aki valamit nagyon akar, csak nem értjük, hogy most melyik oldalon is áll. Illetve ül az autójában főleg.

Szóval látunk városi gerillákat, akik pont nem gerilláznak, egy nyomozót, aki nyomoz, csak nem tudni mit, űrlényt meg nem látunk, pontosabban egyszer majdnem. Történet meg ugye nincs, atmoszféra van csak, de azt meg nem lehet bő másfél órán át befogadni, nem is értem hogy bírtam végig?

Már eleve a megtekintés motivációja is az volt ez itt egy sci-fi és szar (merthogy 2,4-en áll épp az imdb-n, és rémesen rossz kritikákat kapott), vagyis igazi érdekesség. Márhogy mennyire szar, de ez annyira, hogy még az igazi trash-élményt is elveszi az embertől. Meg másfél órát az életéből, bár az enyémből pont ennyi akadt rá.

port.hu

Ok nélkül se lázadó

Az életérzés valami olyasmi, amit jobbára az élete helyett érez az ember, csak nem fáj. A biológiai értelemben vett életet mondjuk nem lehet nem érezni, én is rendszeresen érzem ha fázom, ha melegem van, és nem gondolom hogy halott vagyok, ha egyiket sem érzem, inkább csak jó az idő. A napos vagy felhős járás (hajóvonták találkozása tilos!), nem amit az óra csinál.

És ebben a mostani kapitalizmusban, aminél persze volt már rosszabb, mindenféle teljesen felesleges cuccot akarnak nekünk eladni, hogy az nem egy új telefon, kóla, édesség, sör, tucat-popzene, hanem az életérzés. Is egyben. Ilyenkor az emberek egy része lázadni kezd az efféle ostobaság ellen, és punk lesz, hippi, krisnás vagy natúr, E-szám mentes bioinformatikus.

És egész addig marad is biopunk, krisnás informatikus vagy mentes hippi, míg rá nem jön, hogy ezzel pont úgy a rendszer része, csak másképp pont úgy. 

Marcuse valami ehhez hasonlót hívott represszív toleranciának, hogy ugyanis egy liberális kapitalista demokráciában nem is lehet igazán lázadni. Mert egyrészt megveregeti az ember fejét a bárki, hogy persze lázadj csak, mi olyan liberálisok vagyunk, hogy még ez is belefér! Plusz másrészt a lázadás is csak egy piaci igény lesz, és ennek helyében rögtön legyártja valaki a kellékeit, és árulni kezdi. Amitől meg könnyen divatba jön az adott fajta lázadás, és mindenki lázadónak néz ki, aki csak akar. És olyannak, elvégre például a kék haj és a Ramones-póló is definiálja a punkot, minek ide bármi már?

Ilyenkor jön a kivonulás és/vagy a drog.

Mások és problémák

Nem tudom mire gondolhatott az a fazon, aki délelőtt saját magával verekedett össze za egyik  közeli buszmegálló mögött, a négyemeletes ház árnyékában. Középkorú, őszes alak volt, szakállas, és kábé az én testalkatommal, mégsem én volta. Igazából persze néha felpofoznám magam, csak nem tudom hogy kell, nincs meg a technikám hozzá, no meg ideológiailag sem vagyok elég képzett. De ez nem én voltam, én épp anyáméktól jöttem hazafelé egy adag friss cseresznyével, szóval ha sok minden miatt, és aktuálisan verekedtem is volna megammal, már csak a helyzet sem indokolta.

A pasi viszont nem csak ütni ás rúgni próbálta magát a falnak támaszkodva, de közben folyamatosan álmában két macska volt, és szidta egymást. Hogy te milyen szar alak vagy Géza (vagy Jenő, tudja fene), mire válaszolt is, hogy de én még az autómat is nekem adtam, te mocsok! És én például nem szoktam adni magamnak semmit, mert rendszerint időben rájövök, hogy az a valami már az enyém, ettől még időnként veszek magamnak valamit. de közben tudom, hogy aki veszi a tudom én, füstült sajtot, az ugyanaz, mint akinek veszi. Asszem, a komolyabb skizofréniát még gyakorolnom kell, már ha kell egyáltalán.

Az illető viszont elszán árnyékbokszolt (merugye az árnyékben) a buszmegálló közössége meg érdeklődve nézte, mi lesz a meccs kimenetele. Valahogy egyiknek sem jutott eszébe mentőt hívni, pedig az arc valami súlyosat szedhetett be (ihatott rá) valami súlyos traumára, amit érdemes lenne megtekintenie egy pszichiáternek. Nálam meg nem volt telefon. De mikor felértem, gondolkodtam, hogy tárcsázzak e, de az erkélyről pont láttam egy mentőt bekanyarodni a buszmegálló irányába, és mikor levittem a szemetet, elnéztem arra, és láttam, hogy tényleg ott állt meg.

Másoknak, mármint a hozzánk képest idegeneknek, az életünk vagy teljesen érdektelen, vagy valóságshow, középút nincs, az empátia, szolidaritás meg ilyen elavult fogalmak. Mondjuk nagy részünk már eleve igényt sem tart rá, vagy ha igen, már nem számít rá. Ez itt a szép új világ, a poszt-posztmodern információs kor, mikor inkább lájkolunk valakit a fészbukon, minthogy elmennék vele kávézni. (Mondjuk előbbi ingyen van, és gyors, utóbbi meg macerás, és a macera rossz, kivéve ha a másokat macerálhatunk. Mindegy, lassan megértünk egy világvégére, régi mániám ez nekem, és akinek kalapács van a kezében, az ugye mindent szögnek lát, én mindenben a végromlást. Nyilván magamból kiindulva.)

A mások problémája szórakoztató, és addig se a magunkéval foglalkozunk.

Nemír, de néha majd muszáj

Mostanában a nemírást gyakorlom, mert van olyan, hogy beveszem a fogamzásgátlót (csak nem tudom mikor, és hogy néz ki), de közeleg a hónap vége, én meg tartozom a kiadómnak a havi penzummal, nemsoká. Ötlet van, ihlet nincs, de majd ráveszem magam. Az ihletre. Nem tudom hogy kell, de rengetegszer sikerült már, megoldom.

De a blog az bonyolultabb ügy, ahol elszántság kell. Ám mostanában nem láttam olyan filmet amiről, olvastam ugyan olyan könyvet, amiről szívesen, de szerintem az ismeretelméleti filozófia itt nem sokakat érdekel (pedig rájöttem, mi az idő, meg hogy nem volt mindig, ami egy időtől legalább is fura), a politika meg kapja be, de feltétlen a másét.

Untam már a közéletet, nem is egyszer, de ez a mostani kampány, ez mindennek az alja. Mert az aljának sosincs vége, sok éve gondoltuk, hogy ennél nem lehet aljasabb és/vagy primitívebb, erre jön a Bébi Gyurcsány meg Pszicho Peti, szerintem a Dagadt meg a Tóni vagy túl sokat iszik, vagy erre verik ki, de már nem érdekel.

Most ot tartok, hogy szavazni sem megyek. A felcsútista szektára ugye eleve nem,  a Fletó meg már annyira nárcisztikus, hogy hányingerem  van tőle (és a bé nejétől, mondjuk másért, ő okos, csak akkora demagóg, mint ide Mátraháza), a magyarpéteri értelemben vett MP-től meg kiver a víz. A faszi nekem eleve gyanús, ő nem simán leváltani akarja a Dagadtat, ha nem ő akar lenni a másik. Egy populista demagóg bazmeg! És az nekem kevés, hogy otthagyta a szektát...

Maradna még a Kutyafarkú Kétpárt, csak ők eleve szánalmasak, esetleg momentán a Momentum, ők meg lassan esélytelenek, mondjuk ezért pont ennek nyugodtságával esetleg rájuk savaznék. (Ja, az önkoris választás nem érdekel, nálunk marad a harminc éve ugyanaz, ha mégsem, júliusban piros hó fog esni.)

Szóval a politika egy időre menjen a picsába, magamról inkább nem, majd valami kultúráról, ha már íráskényszeres vagyok. (Mondjuk Thomas Nagel Az utolsó szó című episztemilogiai cuccáról, annak a pár embernek, aki olvas úgyis mindegy. Szerintem, de ez már egy ismeretelméleti kérdés, hogy szerintük is-e?)

A közbeszéd nem hagyja békén magát még mindig

A felcsútista frakcióvezető nertárs szerint tenni kell valamit a kommentelők ellen, mert az internetes világhálón akkora gyűlölet fortyog, hogy az vezet a politikai merényletekhez, mint az történt épp Szlovákiában is.

Azt mondta, a jogalkotásnak fel kellene lépnie a törvény erejénél fogva az emberi méltóságot sértő és életellenes kommentek ellen. Mondjuk ez eleve akkora baromság, hogy a fal adja a másikat. Nyelvileg is, hiszen a jogalkotás hogy a túróba tudna máshogy fellépni, mint a törvény erejével? Másrészt meg mégis hogy képzeli ezt a fellépést? Gondolom úgy, hogy lehetne például egy Névtelen Kommenteket Leleplező Nyomozó Hatóság (esetleg hivatal, de a hatóság sokkal jobban utal az állam erőszak-monopóliumára), amit vezethetne mondjuk ő, persze miniszteri fizetésért, plusz juttatások, ha már a vezénylő csillaga kihagyta a kormányból. (A frakcióvezetés nem komoly munka, ha már a parlament is csak egy ócska bábszínház.)

Olyat is szólt Kocsisvezető Frakciómáté - utalva pont a Fico elleni merényletre - hogy "Magyarországon pedig ez a verbális erőszak, a virtuális térben zajló polgárháború mindenképpen megfékezendő". Ez remek, de veszélyes! Mert akkor például be kellene zárni a Megafont, ami ugye a Párt virtuális ökle, sőt, lehet hogy be kellene zárni pár súlyosabb arcot onnan, meg a Prosti Srácoktól, ha már ők névvel gyűlölnek. Jó, nem túl hatékonyan, a szektatagokon kívüliek inkább csak röhögnek a szánalmas egyenpropagandájukon, pontosabban röhögnének, ha nem közpénz jellegét épp elveszítő havi százmilliókkal tolnák meg őket.

Szóval vigyázni kell az ilyesmivel, mert míg a Mandiner névtelen kommentelői egymás belét ontják ki naponta és virtuálisan, sőt a Zorigó szövegipari betanított munkásai sem vállalják a saját szellemi végtermékeiket, de a mérhetetlenül békepárti Dagadt háborús metaforái azért már bő húsz éve mérgezik a hazai közbeszédet, és róla pontosan tudni lehet, hogy kicsoda, ismerik sokan, és ezért nem szeretik. 

És ha már Zorigó, a jeles rettegve uszító portál, egy lépéssel jut e a címlapján odáig, hogy kijelölje az igazi ellenségeket, nagy békepártiságában:

„történelem: Emberek tucatjait gyilkolták meg aljas szélsőbaloldali terroristák"

„Ukrajnát éltető merénylő akarta meggyilkolni Ficót - itt vannak a felkavaró fotók“ 

„ Magyar Péter egyik legfőbb rajongója pezsgőt bontana, ha Orbán Viktort lelőnék“ (Ez különösen tetszik, nem MP bontana pezsgőt, hanem egy rajongója, akit biztos ő maga választott rajongónak és/vagy fizet neki érte.)

Mondjuk a világháborút én még hiányolom kicsit, egy rendes heti világháború nélkül náluk már nincs is címlap. Még szerencse, hogy a frakció úrvezető szerint az ilyenekre a jogalkotásnak kell ráhatni, a törvény erejével által, pedig közéjük is lövethetne volna.

p.s. Nekem is sok már a politik, ja. Csak a téma az utcán lever, és bár szívesen írnék már valami jó aktuális filmről, de a Kingkong Godzillát rugdossa, vagy a Kungfu Panda 8 nem érdekel, ezek jó eséllyel nemhogy nem jók, de filmnek is alig...

Ki, be, le

Aszonta  Lézer János valami befektetés megfektetése kapcsán, hogy a nem kell nagy lakótömböket építeni a 18. kerületben, így aztán a vasutat sem kell a föld alá vinni (ja, eleve a Földön van, hol is lenne, a Marson?), mert az kurva drága lenne, meg a minek? A vasút az amúgy felcsútista kerületi kollégája szerint villamos, ami tényszerűen igaz, a villamos is sínen meg, azaz vas úton, de a köznyelv valahogy mégsem ugyanúgy nevezi a kettőt (pedig a nyomtávjuk is azonos), márpedig egy lakossági fórumon javallott a köznyelv használata, persze bazmegelős faszozás nélkül. Utóbbi hiába nagyon köznyelv. De ennyit a a kötött pályás villamosvasútról.

A nyelv viszont nehéz ügy, Lézer Miniszter Úr (úgy is mint közlekedési és  építésügyi) például azt szólta, hogy: „aki ezt a vasútvonalat elviszi, ki fog baszni magukkal”. Én először nem is értettem, ki itt a mondat alanya (a kibaszást az értettem, milliméterre pontosan), hogy akkor a vasútvonalat elvivők, vagy elvinni akarók magukkal, csak a miniszteriális fószernek nem megy nagyon a toldalékolás, alanyeset-tárgyeset, igeragzás meg az egyes és többes szám, szóval amit épp elbasz ki. Aztán leesett, hogy a "maguk" az itt az aktuális hallgatósága, akik biztos arra laknak, vagy csak a 18. kerületnek szurkolnak, és el lenne baszva a napjuk, ha elvinnék le a vasutat. A föl alá el, vagy mi van. Mert Jánosunknak szíve ügye  akerület, a sofürje már lassan segítség nélkül odatalál, így bármikor mehet megmenteni a lakóságot, az ottanit.

Erre a háborúpárti, guruló dollárokból keményen drogozó, szélsőbaloldali sajtó azon rugózik, holmi TikTak videókat idézve, hogy egy kormánytag nyilvánosan használja a baszik szót. Köznyelvi értelemben, azaz a nagy lakótömböket tervező befektető, aki ugye a vasutat, még szerinte sem akar közösülni az összes környékbelivel, de talán még a lakossági fórumon megjelentekkel sem. 

Csak simán szét akarja ba... kúrni a környék idilli világát, elvégre a google szerint: „A XVIII. kerület egy csendes lakónegyed, ahol a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér található. A Péterhalmi erdő fái békés sétákra invitálnak, a Bókay Kalandpark pedig kötélpályákkal és játszóterekkel várja látogatóit. Az alacsony árfekvésű Lőrinc-Center bevásárlóközpontban akciós divatáruk kaphatók, míg az Üllői úton kisboltok és autókereskedések sorát láthatjuk.“ 

Komolyan, kedvem lenne oda költözni, egy nemzetközi repülőtér közelsége maga a csend és a nyugalom záloga, várom hogy az Üllői Úti Fuck invitáljanak, meg az akciós divatáruk... És milyen príma kis lakossági fórumok vannak arrafelé, de tényleg. Már csak azt kell megtudnom, merre is fekszik ez a kis ékszerdoboz, csak nem tudom Miniszter Őr sofőrjének a számát. Úgyhogy maradok itt, a szintén édeni lakótelepen, vasút itt is van a közelben, bár hiányérzetet okoz, hogy mióta a taszári reptér nem működik (pedig ott még a klinton elnök különgépe is leszállt, még a múlt században) legfeljebb egy-egy súlyosabb közlekedési baleset után repkednek felettem a mentőhelikopterek. De azokat sem lehet a föld alá vinni, pontosabban csak túl drágán.

Hírek helyett

Vacsora utáni sétámat végeztem tegnap dél körül, és mivel nem töltöttem fel semmi hallgatnivalót a telefonomra, rádiót hallgattam. A kereskedelmiek ócska tucatpopjától kiver a sikongató  lábrázás, úgyhogy jobb híján Kossuth rádiót fogyasztottam, ami elvileg köz-, gyakorlatilag állampárti média.

A Déli krónika című nettó szégyenfolt  annyiban jobb csak a zorigónál, hogy itt nincsenek csöcsök és seggek, vagy ha vannak is, legalább nem hallatszanak bele a címlapba, ami persze egy rádióműsornál eleve fura is lenne.

De a hírek, azok jobbára egyetlen témáról szólnak: kurvára kampány van elvtársak, mindenki szarja össze magát a zuniótól, egyúttal főleg a hazai, és még inkább a budapesti ellenzéktől, akinek ráadásul van pofája vezetni is! Úgyhogy az elvileg pártatlan állami média hírműsorában lemegy Szent Királyialek Szandra komplett választási reklámja, ami mi másról szólhatna, hogy de azok... azok aztán de kibaszott gonosz és/vagy beteg emberek. Egy politikai reklám itt hír, be is kell játszani gyorsan. Gondolom azért pont ez már nem lenne muszáj, csak túljtejesítenek a propagandista elvtársak, akik valamiért még mindig a mi pénzünkből szerkesztők.

Kiderül például, hogy Magyar Péter (az új Soros Gyurcsány von der Fassetudja) fűvárosi listája telis-tele van gyanús alakokkal. Az egyik cége pár éve indult egy közbe' szerzésen (Ordas Eszter, ezt minden mondatba bele kell fűzni, hogy ordas, értitek?), és megkárosította volna Budapestet! Világos, nem? Nem károsította meg, de ha rajta múlik baszki, fú, ne tudjátok meg, ez kartellezett! (Ami nyilván nem szép, csak épp Nerisztán napi gyakorlata.)

A másik becsmérelte a rezsicsökkentést (egy Brüsszelben, a kurva anyját!), a harmadik meg pár éve hozzászólt egy fészbuk-bejegyzéshez, és azt írta, hogy mivel szar az oktatás, nálunk is hasonlóan birka az emberek egy jelentős része, mint az oroszoknál. A mi nagy barátainknál, hát mit meg nem enged ez magának, az ember tisztára fel van háborodva az idegtől, tessék mondani, nincs erre valami törvény, hogy hány év súlyosbított?

És persze a nemköz csak pártmédiában, a hírekben szinte nincsenek saját anyagik, az origó-magyarnemzet- mandiner szentháromságra hivatkozna nyalnak be a meleg szarig a Dagadtnak és szörnyrezsimjének. Mindegy is, nekem lassan dolgozni kell mennem, plusz így csütörtök hajnalra (tudom, éjjel ez még, de nemrég keltem) megvan a heti trágárságadagom is, már ha van ilyen egyáltalán, a kibaszott ég alatt.

A nem ideális fehér bőrű

Parragh: Az ideális a fehér bőrű, keresztény kultúrájú, európai gondolkodású munkaerő importja lenne, de hát ez is kifogyott - olvasom itt.

Tényleg látta már valaki Parragh elvtársat, amikor valami okosat mondott? Ő lenne a kereskedelmi és iparkamara elnöke, aki kudarcos vállalkozóból lett vonalas, valahogy mindig pont a kormányzat narratíváját felböfögő megmondóember és pénzbeszedő. (Mert ugye minden vállalkozónak kötelező belépnie az általa vezetett kamarába, amitől elsöprő többségük soha semmilyen értékelhető szolgáltatást nem kap, viszont fizethet tagdíjat. Nem sokat, de itt az elv a lényeg, hogy fizess a semmiért, ami lehetne egyfajta rendszerfilozófia is, bár magasabb szinteken ez úgy működik, hogy mondjuk valaki összeollóz egy „tanulmányt“, oldalanként pár millióért, így aztán széles margó, dupla sorköz, ha már oldalra fizetik... A sok pénz semmiért ebbe az irányba működik.)

És Parragh elvtárstól a rasszizmus sem idegen, tőle nem meglepő ez a keresztény kultúrájúsággal kombinált fehérbőrűzés, bár  pont az európai gondolkodásra ez már nem jellemző, dehát ő annyira európai, mint Makó Jeruzsálemtől. Plusz árulkodó, hogy neki az ember munkaerő, akit importálni lehet és kell, és ha nincs készleten elég nekünk tetsző típus, muszáj a másikból rendelni. Az import kifejezés e mellett azért is fontos, mert különben a szakszerű, ám az agymosó propaganda által démonizált "migráns" szót kellene használnia.

Szerintem meg okos és szép embereket kellene idevonzani (ez is import, csak jobban hangzik), ellenben a csúnyákat és butákat ösztönözni kellene, hogy menjenek máshová az EU-n belül (az a legegyszerűbb, ha kihagyjuk az opciók közül a thaiföldi meg bangladesi cipőgyárakat vagy a kínai munkatáborokat), ezzel legalább tovább bomlasztják az amúgy rohadó nyugatot, ahol lassan csak muszlim terroristák vannak, helyi anarchisták a no-go zónákban, átoperált óvodások. Meg dzsender (amit nálunk G-vel ejtünk), kurva sok dzsender mindenfelé.

Mehetne az elsők között Parragh is, elvégre kellően csúnya és hülye, vele nem többen vagyunk, csak sűrűbben. Plusz akkora barom, hogy nem egyszerűen beleesik a másoknak ásott vermébe, de hülye mosollyal az arcán, maga ugrik bele.

Lógnak a szeren

"Pár nap alatt kellett kitalálniuk a szakképzőiskoláknak, mire van szükségük, ha beüt a háború vagy egy katasztrófa“ - ez a cím remek összefoglalása annak, hol is tart ma az oktatás úgy általában. Az egészségügyhöz hasonlóan amúgy is túl gyakran katasztrófa-üzemmódban működik, de most még tervezzék is meg egy hétvége alatt, hogy mi lesz, ha beüt valami igazán nagy mocsok? Mi van? Ezek a disznófejű nagyurak már teljesen hülyék, és vagy az van, hogy túl sok szert tolnak, vagy hogy túl keveset, azaz nem szedik rendesen a gyógyszereiket. (Azt eddig is tudtuk, hogy a hatalom az egyik leghatékonyabb tudatmódosító szer, ami a kokain mellett szintén remek valóság ellen,  de az ilyesmire lennének már bejáratot terápiák.)

Az elvárt tervezés ez esetben gazdasági természetű, azt kellet megadniuk az Illetéktelen Minisztériumnak, egy „védelemgazdasági követelménytámasztó és tervező táblázat” keretében, hogy rendkívüli helyzetekben mennyit igényelnek az előre megadott árukból és szolgáltatásokból. Egy iskolaigazgató helyében ilyesmi jutna eszembe, hogy mindegy, háború lesz vagy tornádó, űrlények inváziója vagy valami tömeges kihalást okozó esemény, mindenképpen kell kurva sok ivóvíz, babkonzerv meg vécépapír, ha ezek megvannak, már csak egy nagyobb adag optimizmusra lenne szükség. Ez utóbbit palackozva árulják, vodka, gin és egyéb fedőneveken, vagy a dark weben por alakban, gondolom az utóbbit érdemes rendelni, mert az tanárok és diákok számára egyformán illegális, így nincs belőle felesleges feszkó (hiszen az rombolja az optimizmust), az hogy normál esetben börtön jár érte, egy világvége esetén már úgyis rohadtul mindegy.

De pont a gazdaság jelenlegi számait elnézve, így lehetnek ezzel államunk vezetői is (az állam ők vannak), így nem csoda, hogy úgy beszélnek, úgy viselkednek, és úgy totyognak, mint egy kacsa... izé, mint akiknek nem sikerült beállítani a gyógyszerezését, de legalább a feketepiacról ellátják magukat anyaggal. Persze lehet, hogy csak sorminta-szerűen pszicho- és szociopaták.

cheezburger.com

A kis felmosás-rejtély

Az odáig rendben van, hogy a néhai házmesterek mai utódai néha felsöprik a járdát is a lépcsőház előtt, de ma azt láttam, hogy valaki fel is mossa! A járdát. Ezt nemigen értettem, szerintem erre való az eső (hogy szépen megálljon a víz a kátyúkban), szóval biztos valami rendellenes kosz kerülhetett oda, amit nem jó, ha látnak a többi lakók, netán bele is lépnek. Valami, ami egyszerre látványos, gusztustalan, potenciálisan fertőző és mégsem kormánypropaganda.

Például a kutyaszar. De annak meg nincs újdonságértéke, kutyaszar gyakran van a járdán, itt nálunk a ház sarkán emberszar is (hajléktalan emberszar, persze igazából mindenkié az, miután hamar a csatornába száműzzük), kutyaszart már  sokat láttam a járdán (főleg a szélén, legalább), de olyat hogy valaki felmos ott olyat még nem. A kutyaszarral való  megküzdés bevett technikája ugyanis viszonylag egyszerű: hagyni kell megszáradni, aztán elhordja a szél, az eső, a járókelők cipőtalpa, ahogy megy az már az az ókori görögök óta. (Mert nekik valahogy mindenhez közük van, ami óta.)

Szóval valószínűtlen volt, hogy pont kutyaszart mos fel a néni, de hogy mit, az nem kérdeztem, emberekkel csak indokolt esetekben beszélek, és hosszú évek óta nem magázódtam, szóval már nem is menne. De majdnem biztos lehetek benne, hogy nem is hányást, mert az felénk szintén előfordulós, bár a lakóság elöregedésével párhuzamosan már nem olyan rendszerszintű a jelenléte, mint a kutyaszaré. A Margitka nénik legfőképp zsebben is hordható méretű kutyákat sétáltatnak sokan, de ritkán hánynak a redbull-vodkától.

Úgyhogy szerintem valaki megöltek ott, a hullát meg már vagy elvitték, vagy megették a sétáltatott fifikék, a vért, és a hulla flaszterra krétázott körvonalát viszont el kellett tüntetni, mert ha ott marad, más napra harminc százalékot esne minden lakás értéke, a szomszéd házban is! Márpedig a lakótelep egyik alapvető szociál-gazdasági sajátossága, hogy a lakók jelentős százalékának a lakása az egyetlen érdemleges tulajdona, esetleg megfejelve egy lassan nagykorúvá érő alsókategóriás autóval. Szóval gyilkolásszon mindenki kedvére, csak ne a mi utcánkban, és pláne ne a lépcsőházunk előtt. (NIMBY - azaz Not In My Backyard, mondja erre a művelt spanyol, aki valamelyest tud angolul.)

Mindent el

A második világháború vége felé az őrület határán már rég túllendülő Adolf Hitler folyton a mindent elsöprő csodafegyverben bízott, miközben a valóság talaján kamaszokat küldtek a tűzvonalba meghalni. A mindent vivő  lap, a csodafegyver viszont nem jött, úgyhogy Alfi bá' önhalálba gyilkolta magát, ami persze nem volt csoda, de legalább fegyver sem, bár feltehetően pisztollyal csinálta.

Putyin elvtárssal nem lesz ilyen szerencsénk, mert lehet, hogy nem kissé pszichopata a fazon, de láthatóan nem érzi úgy, hogy a fejére omolna az egész háborús szarkupac, melyet régóta és több helyütt építget. Viszont csodafegyverekkel ő is szok álmodni, csak valahogy mindig a negyven éves haditechnikával akarja kivívni a végső győzelmet Ukrajnában, amiről persze senki sem tudja már, hogy mi a fene lehet?

Volt ugye a szupertanki, amiből pont annyit sikerült gyártani, hogy felvonulhassanak egy szolidabb díszszemlén, de így is lerobbant belőlük egy-kettő. azaz a végső elsöprő győzelem helyett a Vörös tér átszelése sem sikerült maradéktalanul.

Most meg van neki (tágabban persze az oroszoknak is, csak nagy részük nem élvezheti) vadiúj tengeralattjárója, ami vonatkozó propaganda szerint mindent elpusztíthat! Ráadásul nukleáris!

Na most, a modern harci tengeralattjárók, miként a repülőgép-hordozó hajók nagy része nukleáris, elvégre kis atomerőmű hajtja őket (meg a hazaszeretetből sarjadó harci láz, nyilván), sőt digitális is, amennyiben nem fogaskerekekkel működik a fedélzeti számítógép, pedig az nagyon steampunk lenne.

És mire is jó egy mindent elpusztító harci szerkezet? Elpusztítja-e, teszem azt a Holdat, a gyomorrontást, a szegénységet vagy az ördögi lángosos fagyit? Gondolom nem, szóval nem mindent pusztító, esetleg az szeretne lenni, de az senkinek sem lenne jó, a tengeralattjárójának meg a személyzetének pláne nem. Mert a mindent elpusztító először is elpusztítja maga körül a tengert, aztán magát is (hisz maga is a minden része), bár ez már nem harcászati, inkább teológiai és/vagy metafizikai kérdés. Az oroszok  lehet, hogy feltalálták a tenger alatti fekete lyukat, bár a fekete lyukak mindent elnyelnek magukon kívül, de magukat nem tudják, hisz nem lenne, ami elnyelné őket, illetve azokat. (Avagy: Eltűnik-e végül a kígyó, aki a saját farkába harap, és elkezdi lenyelni magát, hátulról előre? Illetve ha Isten mindenható, akkor tud-e akkora követ teremteni, amit még ő sem képes felemelni?)

A relatív döbbenetes

A Májkroszoft saját böngészőjében a kezdőoldal magától az, hogy összehord a szél mindenféle bulvárhíreket, teljesen random módon, a lényeg, hogy legyen benne brit királyi család, alkoholista/drogos/öngyilkos hollywoodi híreség, tuti fogyókúra-recept és időjárás-előrejelzés. A horoszkóp viszont felháborító mód hiányzik, így nem tudom meg esténként, hogy még mindig vízöntő vagyok-e, vagy már önthetek tejet is a teámba?

De legidegesítőbb rovat a „Fú, de kurvára megöregedtek ezek a sztárok!“ - szekció, ahol mindenki, aki szerepelt mondjuk egy negyven évvel ezelőtti filmben, a kilencvenes években berúgott a slágerlistán, vagy csöcst villantott a bármilyen gálán, és azóta már nem olyan fiatal, hamvas, jóképű és nagymellű, kokaintól áthatott tekintetű, mint egykor, nos ők szándékolatlanul bár, de rémesen festenek a közönség szórakoztatására. Elkúrt plasztikai műtétek, tizenöt rehab, vagy ilyenek opcionálisak, de nem kellenek a minőségi tartalomhoz, elég ha valaki kellően rég hagyta el a szülőcsatornát, és az ötven-hatvan évvel korábbi önmagához képest már „döbbenetesen“ néz ki. Döbbenetesen szarul.

Mintha az öregedés valami katasztrófa lenne, valami rémes dolog, aminek a lényege nem az, hogy milyen sokat élt már valaki, hanem hogy milyen hamar meg fog halni, nyilván hamarabb mint az olvasó. Aki bár nem híres, de legalább nem nyolcvan akárhány, és ez már valami, mert soha nem lesz már belőle világklasszis filmrendező, amilyen teszem azt Clint Eastwood, de nem is néz ki úgy, mint egy múmia!

Pedig az öregedés természetes (hú de nagy igazságokat írok én itt, egy indokolatlanul derűs hétfő délutánhoz képest), sőt jó, amennyiben csak az nem öregszik meg, aki meghal fiatalon, és ha úgy vetődik fel a téma, hogy e kettő között kell választani... 

Innen nézve a kopaszodás, az egyel több dioptriás szemüveg vagy az éjszakai műszak is sokkal jobb a halálnál, ráadásul életkortól szinte függetlenül.

Túl súlyos gond

- Nem akar valaki meghalni mostanában, aki olyan átlagos termetű? - érdeklődött Aranka a Száraztészta Is Kapható Csirkebolt előtt - Nem gondoltam, hogy a Géza eddig él majd, meg pláne hogy kihízza a koporsóját. Most adhatom el, de mit írjak a hirdetésbe? Összkomfortos, bársonnyal bélelt koporsó, első tulajdonostól, megkímélt állapotban eladó, kövérek kíméljenek?

- De miért vettél neki koporsót, előre? - húzta meg a sörét Sanya, az épp két állás közt lévő vízaknamentesítő - nem ráérünk az ilyesmire akkor, ha a másik megboldogul halni?

- De akciós volt, gondoltam nem érdemes várni, a bársonybélést meg gyakorlatilag ingyen adták, állítólag bontott anyag valami igen előkelő pesti kuplerájból. Ezen még államtitkárok is dugtak, bazmeg!

- És? A Gézának ez már mit számít majd? Illetve mit számítana volna, vagy számított majd, vagy... áhh, kurva igeidők... - Sanyának fogytán volt a söre.

- Neki mindegy lett volna akkor már, de nekem nem, elvégre nekem kell majd a koporsója mellett állnom, és hogy mutatnék már valami ócska deszkadoboz mellett? Az én fekete selyemruhámban, amiben fateromat is temettük. Márhogy rajtam volt persze - Aranka nem véletlenül ütötte fel sütőrummal a sörét.

- De végül kihízta?

- Ki, a rohadék, most meg a nyakamon marad, ő is meg a koporsója is, pedig tizenhétben még úgy számoltam, hogy mostanra már a föld alatt lesz mind a kettő. A lakás megmarad nekem, és végre csinálhatok élménymasszás-kozmetikát a kisszobából. De így még a tanfolyamba sem kezdtem bele, mondjuk nem is találtam ilyet, pedig igényem az volna rá, a fene se bírja már a szalag mellett a Gríz és Pelenka üzemben.

- Ezt nem tudom, én csövekkel foglalkozok, de azt a koporsót azért el lehetne cserélni egy jó méretűre, nem?

- Lehetne, de minek, közben kiderült, hogy hamvasztást akar. Belerendelte a végiratába is, vagy hogy mondják ezt hivatalosan. Ügyvéd előtt!

pinterest.com

Ön meg elidegen

A világ legveszélyesebb helyeiről olvastam valami nettó marhaságot, ahol csupa vulkán meg szakadék, meg vérengző fenevadakkal hódító rezervátum volt felsorolva, pedig ide kurva ritkán megy bárki, csak úgy. És nem egyszerűen azért, mert ezek veszélyesek, hanem mert nincs ott túl sok bármi, amiért megérné odamenni. Akik viszont mennek, azok tisztában vannak a kockázatok és mellékhatásokkal, mert vagy extrém sportolók, vagy ott dolgoznak, mint serpa, geológus vagy vadakat terelő vadőr.

És akkor meg is érkeztünk a valódi legveszélyesebb helyekhez: ezek a munkahelyek. Bár a mindenféle életmód-rovatokban a munkahely az szinte mindig iroda, ahol prezentációkat gyárt  a humánerőforrás a mítingekre, de ettől vannak még bányák, tűzoltó-laktanyák és Márnem Lenin Kohászati Művek is. Az érdekes viszont az, hogy ettől még minden munkahely igen veszélyes, az iroda, a bölcsőde vagy a szerkesztőség is, amennyiben nem fizikailag, de mentálisan.

Egy rémes poszt-posztmodern kapitalizmusban létezünk, aminél persze volt már rosszabb (lásd: valódi  rabszolgaság), aminek lényege - és ezt tényleg Marx óta tudhatjuk - a kizsákmányolás, azaz hogy javarészt apró alkatrészek vagyunk mindenféle nagy gépezetekben, amik igazi célját, működési logikáját vagy felépítését sem mindig láthatjuk át, de a villanyszámla nem fizeti ki magát, úgyhogy tesszük, amit mondanak a nálunk csak egész kicsivel illetékesebbek. Mert valamiből élni kell, és elviseljük annak tudatát, hogy esetleg jóval kevesebbet fizetnek nekünk annál, mint amit a tevékenységünk valójában ér.

És sokunknak sok közünk azért nincs a munkánkhoz, Karl bácsi innen vezette le az elidegenedés fogalmát. Mert valaki más gyárában, irodaházában, szennyvíztelepén dolgozunk valaki másnak, amely ténykedésünk haszna is valaki másé, miként az eredményét sem látjuk, túl azon, hogy mi megtetük, amit megkövetelt a szervezet. de valójában nincs közünk hozzá.

És ha van valami abban a rémesen hegeliánus gondolatban, hogy az emberi életnek célja van, és ez nem más mint megvalósítani saját nembéli lényegünket (egyszerűbben ez lenne az önmegvalósítás), akkor a munka erre pont nem jó, miközben az egész létünket ez keretezi. ha van akkor is, ha épp nincs akkor is, a munkához képest vagyunk valakik (vagy senkik) a társadalomban, a személyiségünkre meg szarik a rendszer, akkor is ha a lelkünk nem a vállalatot illeti  meg.

És ja, utópiák főleg  könyvekben léteznek (és ott is sokszor sírás lesz a vége), meg egy globális világ nem tud nem bonyolult lenni, de épp a civilizációs fejlődés adna lehetőséget, valamivel nagyobb szabadságfokra, kissé már túl a nettó gazdasági érdekeken. Hogy például a szabadidő ne arról szóljon, hogyan „termelem újra a munkavégző képességem“, a fenébe is...

De ennyit a mai vasárnapról, ami már eleve a holnapi hétfőhöz, mint munkanaphoz látszik igazodni, miközben délelőttre még jól jönne egy kis önmegvalósítás.

pinterest.com

Nem, nem, ő aztán soha

"A közös bennünk az, hogy nem akarjuk megmondani másoknak, hogyan éljék az életüket" -szólt a Felcsútok Géniusza a kínai köztévének, miután pompásan, elvtársias légkörben nyalta körbe a Kínai Kommunista Párt főtitkárát, és az ottani diktatúra elnöként, nagy antikommunizmusától hajtva.

De akkorát hazudni is csak ő tud, nemhogy szemrebbenés nélkül, de derűs félmosollyal, hogy „ők“ (és ezzel nem a felcsútistákra utal, ez már inkább királyi többes) nem akarják megmondani másoknak, hogyan éljenek. Hiszen más sem csinálnak már nagyon-nagyon nagyon rég. Folyamatosan nyomják, hogy az apa férfi (az infláció  nő), hogy a sírt, hol nemzet süllyed el, buzik állják körül, hogy nó migrésön, mert nálunk a keresztény (kisebbség) az úr(hatnám), miközben ők maguk legfeljebb szájkeresztények, de azok aztán nagyon, és bort isznak, miközben vizet prédikálnak mindenki másnak, beleértve a szektás szavazóikat is.

Nálunk szólásszabadság van, mindenki azt mond amit akar, mert minden állat egyenlő, csak egyes állatok egyenlőbbek, van aki úgy kalapozza össze a pénzt, hogy legyen felülete megszólalni, míg másokat (ezek tök véletlenül mindig a szervilis, kormányhitű, hitvány kis propagandisták) maga a Párt töm ki, közpénz jellegét nemrég elvesztett milliárdokkal. Utóbbinak nyilatkozik is a Dagadt és udvartartása, az előbbivel (az ún. független médiával) kurvára szóba sem áll, de például a megafonos újhülyék szabványosított, szélsőségesen primitív kárálását önmagába is százmilliókkal tolja meg a fészbukon. És nem, ezek az arcok nem akarják megmondani, hogyan élj, miben higgy, kire szavazz, vagy mégis?

Mondjuk az eleve hívők táborán kívül már szinte hatástalanok, mert egy kicsit is kívülről nézve látszik, hogy ők maguk nem hisznek semmiben, ők bankszámlájuknak hisznek, és nem szarnak oda, ahonnan enni kapnak, ellenben rákenik a szart arra, akire az enni adó kéz rámutat.

A mostani önkényuralomban pont annyira nem akarja az állam ő van megmondani, hogy éljünk, ahogy nem hagy senkit az út szélén (a betegeken, a szegényeken, a diákokon, meg a kisebbségeken kívül), ahogy két hét alatt megszünteti a bűnözést és a szegénységet, vagy kivívja a szabadságot Brüsszellel szemben, ami maga sötét diktatúra fellegvára. 

Ja, én meg a villamos vagyok, és álmomban csöngetek picit.

Életérzés a forró flaszteron

Elégedetten üldögéltek az emberek a Volga presszó (lehet, hogy azóta már bisztró) teraszpótló, a járdából elhiénázott nyitott felületén, és élvezték, hogy nincs árnyék, a tűző napon percek alatt lesz langyos a sörük  és/vagy sosem hűl ihatóra a kávéjuk, miközben remek kilátás nyílik egy parkolóra, mögötte a főútra, és egyáltalán, pompás szórakozás a poros flaszteron napszúrást kapni, drágán.

Sosem értettem az emberek ilyenfajta szabadidős igényeit. Ha tűz a nap, és a hátamon csorog az izzadság, akkor én árnyékba vágyom, és még inkább valami hűvös helyre. De komolyan, a flaszteron vendéglátózásnál még strandolni is jobb, de csak valami természetes vízparton (városi fürdők hangos tömegtől ölelt betonmedencéi nem érnek!) hátha hűsít a víz, és a szél nem csak arra jó, hogy felkeverje a padka tövében porladó száraz kutyaszart.

Viszont ahogy elnéztem az ott üldögélőket (és elnéztem, mert annyira vagyok szociológus, hogy figyeljem az embereket, de annyira már nem, hogy szóba is álljak velük, ha nem muszáj), ők élvezték a dolgot, miközben én csak szokásos egészségügyimet sétáltam, mivel hétvégén sem lehet nem mozogni. Viszont a mondjuk, hogy alsó-középosztálybeli arcok (már ha az efféle kifejezéseknek van még értelmük egyáltalán) valamiféle high life-életérzést sugároztak, hogy nézzétek csórók, süt a nap, sört iszom, de nem dobozból ám, meg kávét, főzöttet, és ezt mind egy pincér szolgálja ki nekem, és a cigim sem sodrott, hanem eredeti dobozos! Én vagyok lenni a Honvéd utca pártatlan oldalának királya, inkognitóban persze, mert vegyülök a néppel, de persze nem akárkivel.

És a parkoló tövéből két hajléktalan tényleg nézte őket, nem mintha irigykednének, de mi mást lehet ott nézni egyáltalán? Aztán jött a rendőrpáros, és igazoltatta őket, én meg mellettük elhaladva hallottam a nagy kérdést az egyik zsandár részéről, miszerint minek is üldögélnek ők itt? Nyilván nagyon gyanúsan, különben nem igazoltatták  volna őket. Részegek nem voltak, pontosabban egyáltalán nem tűntek annak, senkit nem inzultáltak, de nekik néha már üldögélni sem szabad, elvégre az a gyanús főleg, aki nem gyanús. A rendőröknek meg mintha benne lenne a munkaköri leírásukban, hogy azokat basztassák, akik tuti nem mernek visszaszólni. A terasznak csúfolt útakadály területén ülő, egymással ordibáló verőember-alakúak személyi irataira meg valahogy nem voltak kíváncsiak, elvégre ők ott fizető vendégek.

Az underclass, meg a lecsúszó alsóközép között tehát a pincér, meg a járdára kitett asztal képezi meg a társadalmi távolságot, és mivel évek óta nem ültem be semmilyen vendéglátóipari egységbe, egyértelmű, hogy hova tartozom. Mondjuk ezt eddig is tudtam, csak rég láttam már valami egyértelmű szignált, státuszjelzőt, ami ezt megmutatta volna. És eszembe jutott, hogy a múltkor elkezdtem igen szédülni, és leültem a lakótelepen valami bokor tövébe, hogy a vérnyomásom/ vércukrom visszatérhessen az értelmezhető tartományba, de volt annyi szerencsém, hogy abban a pár percben nem járt arra rendőr. Mert amúgy személyi sem volt nálam, szóval magamnak is gyanús voltam, igen nagyon gyanús...

A megvanmég-próféciák

Mondanám, hogy évek óta tologatom az Elveszett próféciák megnézést, de igazából el is feledkeztem róla, hogy a hasonló című Neil Gaiman - Terry Pratchett könyvből (jó, eredetiben Good Omens - Azaz jól elveszett prófétikus előjelek, nyilván) készült valami sorozat, meg a sorozatokat jobbára kerülöm, kivéve ha ok nélkül lázadást, tömeges kihalást vagy sztárvórzot tartalmaz, akkor talán belenézek az elejébe, hogy aztán jól elunjam, de erről  már nyavalyogtam korábban.

Most viszont éjfél előtt kelek, reggel hat-hét körül ebédelek, és dél-fél egy magasságában vacsorázom, hogy négy után lefekhessek, ami nem baj, csak sajátos, ellenben a korai óráimban, amik normál időszámítás szerint még éjszakaiak, jobbára csak punnyadok.  Pontosabban hétvégén kókadok egyet a kint még sötétben, hétköznap már fél kettőtől munka van, de szombaton, mint ma is, csak valami passzív-agresszív pihenésre vágyok. A horror például igen jó ilyenkor, üdít, frissít és nem akarok elaludni tőle (mert miket álmodnék?), de most belenéztem e fent nevezett sorozatba, hogy ha a könyv vicces volt, akkor ez is hátha, bár aludtam már bele sztendapos jópofáskodásba, igazából elég sokszor. (Avagy a humor nem tart ébren, a vérben tocsogás már inkább, bár az néha túlzottan is.)

A sorozat amúgy nem rossz, mondhatni szellemes, de nekem igazából semmit nem ad hozzá a regényhez. Az első részben az összes poént előre tudtam, pedig több mint tíz éve olvastam a könyvet, a másodikban is, a harmadikban előre kitaláltam, mert már megvolt, milyen srófra jár a dramaturgia, aztán ennyi, a többi részt még nem tekintettem meg, de talán majd fogom. Egyelőre ingadozom, mint a középparaszt téeszesítéskor.

í

A sátánista apácák, a kiégett angyal és a kiégettebb démon jók, a sátán kutyája rendben van, az Armageddon meg határozottan élvezetesebbnek ígérkezik Brúsz Vilisz nélkül, csak az egész így már nem köt le. Egyszerűen nem bírom az adaptációkat, ha már korábban olvastam az irodalmi alapanyagot, a feldolgozás valahogy sosem passzol a fejemben megképződött látványhoz, így az elsőbbségi elv alapján az én mozim mindig jobb, mint amit holmi stáb rakott össze a képernyőre. (Azt azért bírom, hogy mikor Tennant, azaz Crowley autózik, márpedig autózik sokat, a hátérben mindig valami Queen szól. ez a fejemben lévő filmből hiányzott.)

Ez kicsit olyan, mint hogy bírom a balettet, de csak cédéről (na jó, mp3-ban), mert mondjuk Sztravinszkij Tűzmadár című opusza esetében nem akarom nézni, ahogy anorexiás táncosok ugrálnak. Az meg már  a végső pusztulat, mikor feliratozzák, hogy a laikus nézőnek (és majdnem mindenki az), meglegyen a története is. Nekem elég a zene, bár nem purista vagyok, vagy az elvontság lelkes híve, inkább csak műveletlen, aki azért szereti a zenét. (Ha az nem musical, operett, rádióspop vagy mulatós endlösung.)

Szóval az Elveszett próféciákban zavar hogy sorozat, hogy David Tennant (mint az egyik főszereplő) nekem még mindig a tizedik Doktor, meg hogy olvastam már, és a magam számára is meglepő módon még mindig túl jól emlékszem a könyvre. Amit viszont kedvem lenne újra elolvasni, csak nincs meg, úgyhogy nemsokára esetleg megint beiratkozom a könyvtárba, hátha nem lopta el még senki a kötetet, az elmúlt évtizedben. 

Addig is olvasok valamit, Gaiman-től a Sosehol megvan valahol itthon, az épp jó lesz, London Underground, de nem tömegközlekedési értelemben.