A védett szuvenír és a "Közöd hozzá?"-paradigma

Az Átlátszó és a Transparency International is megtagadja az együttműködést a Szuvenírvédelmi Főhivatallal, mondván, hogy ők nem politikai párt vagy mozgalom, und nem gyakorolnak közhatalmat, szóval a sekélyen sem tisztelt Sóhivatal, ez a putyini diktatúrát idéző csürhe menjen a picsába. (És ja, az oroszoknál momentán, illetve már megint, a szokásos ügymenetnek megfelelően diktatúra van. Az a despotizmus már nem eufemizálható „autokráciának“, ahol az ellenzékieket megölik, vagy ócska koncepciós perekkel küldik szibériai munkatáborokba, aztán ölik meg, és ahol az árulónak bélyegzett, korábbi rendszerhű alakok is feltűnően gyakran esnek ki sokadik emelti ablakokból. Az ilyen rendszer az diktatúra.)

Amúgy tényleg az oroszoktól nyúlhatták le a Dagadték ennek a "Hivatalnak“ a koncepcióját, meg az azt megalapozó törvényt, hogy ugyanis nem lehet csak úgy külföldről támogatni mindenféle civil szervezeteket meg sajtótermékeket, mert az sérti Agyarország szuverenitását. Magyarországét mondjuk nem, de a különbség a felcsútista szekta, meg úgy általában az ország között, az pont az a nagy M. 

A ruszkiknál mondjuk a mindenféle antiputyinista söpredék simán csak „külföldi ügynök", és ott ezt annyival cinikusabban intézik, hogy még nekik kell ekként regisztráltatni magukat. A pártvezér és kancellár önkényuralma itt még nem tart, bár igénye az nyilván volna rá, hisz nekik aztán tényleg a legszebb öröm a kár. Akár. (Egyébként ha például egy német alapítvány támogat egy magyart, az per definitionem nem is külföldi támogatás, mert az EU-n belül azért szabadon áramolhat a pénz, ahogy a felcsútisták is megtolták Salvini vagy Le Pen kampányát, és akkor azzal szerintük nem volt semmi baj.)

Az fentebb említett  két szervezettel az a probléma amúgy, hogy a választói akaratot befolyásolják, és közben elfogadnak donációt külföldről is. Hát, ez tényleg kurva nagy botrány, elvégre a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenységet nálunk kizárólag pártirányítás alatt álló minisztériumok, hivatalok, oligarchák, állami cégek, álcivil kormányhitű szervezetek, elfogult és kiegyensúlyozatlan közmédia állami média, különféle „kutatóintézetek“, alapítványok, szövetségek és egyházak végezhetnek. Közpénzből persze, azaz az adófizetők maguk finanszírozzák meg a saját befolyásolásukat, ez így szuverén kérem szépen! Igen nagyon szuverén!

Erre jön egy ilyen Átlátszó, és azt válaszolja a hivatalnak, hogy az általuk kért adatok egy részéhez semmi közük, amihez meg igen, azt nézzék meg a honlapjukon, ott van minden. Ami szép fricska a a régóta Döbrögi-üzemmódban működő hatalomnak, akik már nyilván gondolkodnak, hogy akkor most hogyan lehetne mégis kicsinálni őket. Elvégre ötleteik számosak, gátlásaik nincsenek, és Semmilyen Zsolt bármikor kész benyújtani valami törvényjavaslatot, éjfél előtt öt perccel, csak hogy másnapra már írott jog legyen belőle. Elvégre ez pont így nagyon illiberális, ami ugye az önkény, a cinizmus, és a hatalommal való visszaélés kombója, egy szóba sűrítve. Nem ideológia, nem politika, hatalomtechnika, de az minden áron.

Ma is kék a fű...

... és zöld az ég, legeljetek lóherét!

Kellett nekem még tegnapelőtt este rákattintanom egy bluegrass számra, az Algoritmus azóta tényleg azt hiszi, hogy ez engem érdekel, stílszerűbben, hogy karmolom. Pedig dehogy, én még mindig a ska-t, a halálmetált meg a menetelős punkot kedvelem, a lényeg hogy legyen bennük ritmus és/vagy üvöltözés, nem baj ha anarchista felhangokkal.

És mindehhez képest elém dobott valamit a Jutyúb, ami kis híján tetszik, különösen, mikor a bácsi egy antik hallókészülékbe trombitál, a néni meg hangszernek használ valamit, ami nyilván igen hiányzik a szomszéd lakókocsi mosóteknőjéből. De több ilyet azért majd nem szúrok be ide, kivéve ha valaki kitalálja, hogy lehet egy kacsán dudálni, felföldi slágereket.

(A vaudeville amúgy nagyjából vígoperettet jelent, nem mintha abból a szennyből lenne szomorú, és egyszer voltam egy ilyen nevű londoni színházban, de szerencsére ott pont nem énekeltek, abban a darabban, az simán csak vígjáték volt, a The Importance Of Being Earnest, Wilde Oszkártól. De ennek persze ez esetben semmi jelentősége.)

Tengervizelők

Az andalúziai Marbellán, Spanyolországban büntetni tervezik ha valaki a tengerbe hugyozik. (Izé, vizel, de az olyan modoros, a pisál meg mag olyan tahó...) Ami igazán vicces, mert ugye hogy tervezik ellenőrizni? Mondjuk lehetne, hogy mindenkin csinálnak egy hólyag-ultrahangot, fürdés előtt, aztán utána is, és akiknél szignifikáns a különbözet, azok rögtön fizethetik is be a 750(!) eurót.

Ez akkora marhaság, hogy nyilván semmi értelme, büntetni legfeljebb azokat lehet akik a partról, stégről, sziklaszirtről csinálják, de csak persze ha van róla minimum videofelvétel, és bíróság előtt is bizonyítható, hogy nem manipulált. Ilyen esetből viszont nyilván egy sem akad, úgyhogy ha nem a hugyozásról lenne szó, ide lehetne idézni a régi magyar, de mindenképp népies szólást, miszerint adnak a szarnak egy pofont.

És mi lesz a halakkal? Azok is biztos a tengerbe ürítenek mindent, azt mégsem büntetni meg őket senki, kivéve ha lehalásszák őket és a tányéron végzik. (Miután a saját ürülékükben úszkáltak, na így egyen ezentúl bárki halat!)

Anno egy exbarátnőm, Mariann nem akart megfürdeni az Adriában, pedig neki csak annyi baja volt, hogy a sok hülye turista beleáztatja az izzadt testét, ami eléggé fújj. Szóval neki már az izzadsággal baja volt, azt nem tudom az egyéb testnedvekbe belegondolt-e? És a derék marbellai hatóságok az izzadságba? Vagy hogy hány liter naptej kerül a strand vizébe naponta? Gondolom nem, de arrafelé egy vonatkozó spanyol játék-dokumentumfilm szerint José Luis Torrente is kavart, szóval pont a racionalitást nem is várná tőlük az ember.

A kaszt vagy a rassz?

Isabel Wilkerson egy fekete, izé... afro-amerikai író és újságíró, akinek könyvéből, ahhoz képest, hogy 1961-ben született, tavaly már film készült, ami egy kicsit Wilkerson életrajza is, ha már. (Az hogy megfilmesítik egy élő szerző írását az persze nem akkora különlegesség, de az már ritkább, hogy a személyét is.) A sztorija persze nyilván érdekes, hiszen mindössze harminchárom évesen ő lett az első fekete nő, aki Pulitzer-díjat kapott, ez ilyen Oscar, csak újságíróknak.

Mindig is valahogy nyakig volt a polgárjogi témákban, és ha jól tudom 2020-ban jelent meg a Caste: The Origins of Our Discontents című könyve, amiben valami olyasmit állít, hogy az amerikai feketékkel szembeni előítéletek, no meg az ebből fakadó kirekesztés történelmileg rokonítható az indiai kasztrendszerrel, meg a náci fajelmélettel, amivel mondjuk nehéz vitatkozni.  Merthogy a bőrszín avagy a rassz-hovatartozás önmagában már kevésnek tűnik. Elvégre az indiaiak lényegében egy rasszhoz tartoznak (ez mondjuk nem teljesen pontos), úgyhogy kénytelenek kaszt-alapon utálni egymást. A nácik meg azokat a zsidókat üldözték, akik lényegében ugyanolyan fehér emberek voltak, mint bárki Európában.

A könyv, ami lényegében egyfajta szépirodalomba oltott kultúrantropológia és társadalomtörténet, elég gyorsan akkora hatást keltett, hogy elkészült belőle az Origin avagy Származás című film Ava DuVernay forgatókönyve alapján és rendezésében. Kissé életrajzi dráma, kissé kiáltvány, kissé fene tudja mi, mert kissé zavarba ejtő, hogy akkor mi itt a szikár tény a szerző életéből, és mi a fikció.

Mondjuk valószínűleg a fikció a legkevesebb, mert például legtöbbször eleve mint non-fiction műre hivatkoznak  a könyvre. Mert van benne egy konkrét gyilkossági ügy amiben kikérik Isabel (Aunjanue Ellis-Taylor) véleményét, fehér férje halála, az idősek otthonába pakolt mozgássérült anyja, meg több párhuzamos ügy a rasszizmus témájában, aminek a nyomába ered. Ezek az élete tényei, miként az is, hogy valóban elment Indiába meg Németországba is, egyfajta kultúrtörténeti nyomozás keretében. (És vannak benne konkrét történelmi események rekonstrukciói is, mint a zsidó nőbe beleszerető náci párttag sztorija, csak persze minden át van szűrve, igazából kétszeresen is. Egyrészt mert az eredeti könyv azért mégis csak egy irodalmi mű, ha tényirodalom is, másrészt meg mindebből egy játékfilm készült, de ezektől a hitelessége valahogy mégsem kérdőjeleződik meg.)

Mindig is bírtam az igaz történeten alapuló filmeket, az valahogy ad nekik egy sajátos vajszínű árnyalatot, és ez is remek lett. Nagy vállalkozás volt anno Wilkerson külső és belső utazása (és nyilvánvalóan személyes tragédiái egyfajta feldolgozása is), de ebből filmet csinálni sem lehetett egy ujjgyakorlat.

Ez így most honnan?

Van abban valami báj, meg valami annál is alapvetőbb értetlenség, mikor késő este a Jutyúb eléb dob egy videót, amit nem tudom miből szűrt le az algoritmusa. Mert ha valamit nem szoktam hallgatni, akkor az az ilyen country-variáció, amit állítólag úgy is hívnak, hogy bluegrass. Vagy valami hasonló, de ennek még utána kell olvasnom a valahol. (Oké, megvolt, ez egy akusztikus hangszerekre épülő népzene féle az Appalache-hegység környékéről, és valami Izé And The Blue Grass Valakik nevű bandáról kapta a nevét - legalább is a wiki szerint, aki szerintem meg igazából Viktória, csak hülyén becézve.)

Szóval ennek bluegrassnak van egy egész minimalista változata, mikor egyvalaki penget valami szakadt hangszert, és esetleg énekel hozzá. Ha valaki még hegedül is mellette, miközben egy harmadik meg valami dobot nézeget, az a műfajon belül már a filharmonikus orkesztra. De az igazi az, ha valaki a csirkeól előtt vagy a kedvenc kecskéi társaságában danol, azt' ezt százezrek nézik. Kábé mintha nálunk a Puskás Valamiben (Aréna, Stadion, Űrközpont?) lenne nyolc egymás utáni hétvégén egy-egy ötvenezres táncház. Ilyen csűrdöngölős.

Hasmenéses autóverseny-propaganda, valamint a kommunisták

Ma az aktuális hasmenéses hányinger második napján, főleg autóversenyt tekintettem. A kettőnek nyilván nem volt köze egymáshoz, csak az volt a tévében sok, miszerint Forma 1, 2, 3. Persze fordított sorrendben, mintegy visszaszámlálás jelleggel, de a Forma Nullát már nem vártam meg, hátha kilőnek a valahová.

Amúgy jó volt, pláne ahhoz képest, hogy két napja mindenmentes száraztápon meg teán élek, az autóversenyhez viszont járt nekem magamtól egy adag Popcorn márkájú pattogatott kukorica, csak mert rendes vagyok. plusz ugye a versenyek izgalmai, amik jelentős részben arról szóltak, hogy esik-e épp Silverstone-ban, vagy már szárad a pálya az alattuk?

És hát az Egy Forma futamot a Lewis Hamilton nyert, aki ilyet már rég nem csinált, de ez legalább a hazai nagybritán versenye volt, bőgött is egy jelentőset, mint aki nem mindjárt negyven lesz, hanem csak négy múlt.

redbubble.com

De a legjobb az volt, hogy beolvastam a Zorigóba (mert a GP-hírek rovatuk néha szinte fogyasztható), ahol a tudósítások címábe már eleve le sem írták Hamilton nevét. Mert náluk az a policy, hogy a félig feka britet utálni kell, csak részben a bőrszíne miatt persze, de mindenféle emberi- meg polgárjogi kezdeményezések mögé is odaáll, azaz rohadt kommunista szélsőliberális anarchista majom (a nem kívánt rész sem törlendő!), szóval nehogy már valami jót kelljen írni, vagy esetleg a vonatkozó címlapos cikk címében emlegetni, a mocsadékot!

Mert ilyen az, mikor egy autóverseny (fodbalmeccs, kocsmai verekedés, elvadult Scrabble-parti) eredményét is a Párt irányvonala szerint kell tálalni, miközben persze komoly munka kitalálni, mi a Párt irányvonala aznap délután. Például nemrég még a Le Pen-féle francia szélsőjobb elsöprő sikeréről lelkendeztek, most meg az van, hogy "A kommunisták, a szocialisták és az antiszemita szélsőbal szövetsége nyerhette a választást, Macron és Marine Le Pen pártja előtt". Hát elvtársak, megdöglünk mind, nem csak a franciák, pláne mióta a kommunisták ránk hozták ezt a rohadás kánikulát. Rám meg külön a hasmenést, az különösen nagyon kommunista dolognak tűnik.

Nagyobb már Európa?

A Dagadt annyira gyorsan, mintegy hatékonyan teszi épp (újra) naggyá Európát, hogy álmában két macska és játszik egymással. Elmegy Kijevbe, hogy aztán ott ne történjen vele semmi, nyilván elmondta az ukrán elnöknek, hogy ő aztán kurvára denagyon békét akar, úgyhogy tessenek behódolni a VV Putyinnak, azt' akkor béke lesz, de akkora, hogy a fal adja a másikat.

Aztán elment Moszkvába is, hogy smúzoljon kissé a háborús bűnös tömeggyilkossal, és hívta mindezt "békemissziónak". Merthogy ő az akivel szóba áll mindkét fél, csak az nem világos, hogy melyik szarja le jobban és magasabbról. Ezért mondjuk kár volt utaznia, ezt skype-on is közölhette volna, hogy hé, kössetek már tűzszünetet, mer' én békepárti vagyok ám! És nyilván a kedvéért köt majd tűzszünetet az agresszor és a megtámadott, majd 2026-ban, vagy később, attól függ hogy állnak a  számok.

De legalább ilyen szép volt, mikor a pártvezér és kancellár elment Azerbajdzsánba is (és ha már egy országnak is lehet eposzi jelzője: a Baltás Gyilkost Hősnek Tekintőkhöz), és gratulált az ottani posztszovjet diktátornak, hogy milyen szép nyugalom lett is Karabahban. Ja, elvégre több mint százezer örmény menekült el onnan, és azóta meglepően stratégiai a nyugalom. Ez a hülye meg gratulál hozzá.

Miközben nálunk a kormánynak még valami keresztényvédelmi államtitkára is van (aki talán épp Csádban védi a keresztényeket), a faszit úgy hívják, hogy Azbej Tristan, és ebből már látszik hogy pont örmény származású. De egy rohadt szava nem volt arra, hogy a muszlim (ha már egyáltalán vallásos) azeriek pont a keresztény örményeket üldözték el onnan, ahol pár ezer éve éltek, mert nálunk akkora a keresztényvédelem, hogy nem is látszik. És ennek az államtitkárkának a főnöke, a Felcsútok Géniusza még gratulál is a diktátor kollégának, pedig akár csendben is maradhatott volna.

Csak épp akkora már az arca (szimbolikusan is), hogy nem bír csöndben maradni. Fingja a passzátszelet, amitől fél Európa bűzlik, de ezt már írtam korábban, és minek folyton?

(Ellenben ma olvastam a 444-en a nap "cikkét" arról, hogy szerdára két vármegyében is figyelmeztetést adtak ki a rekord hőség miatt. Csak azt nem bírták belefogalmazni, hogy melyik az a kettő - bár lehet, azóta már korrigáltak, annyira nem érdekel. Ja, és ezt a kretén vármegyézést hagyhatnák a francba, legalább ők. Azok megyék, ez miért nem elég?)

Mindenki örül? Na, csak azért!

„Mindenki örül, hogy rajtunk a sor, hogy ismét naggyá tegyük Európát!“ - így kommentálta a Dagadt (pontosabb a fészbuk oldala szerkesztője, gondolom), hogy Agyarország átvette az Unió soros, féléves elnökségét. Amit persze felcsúti úgy értett, hogy ő vette át, de ez most mindegy, már megszoktuk, hogy mindent ő csinál személyesen, kivéve ami el van baszva, mert azt mások, még csak nem is ők, többes szám első személyben.

De ez a Mék Juróp Grét Egen szlogen, ez valahonnan rohadt ismerős, csak nem a pszichopata Trampli Donáld elnök bácsi jelszava volt ez, Amerikával persze? De igen, természetesen, Európa erős emberének, aki a történelem főutcáján menetel a megvetésbe, még egy eredeti jelszóra sem telik, az is úgy kell lenyúlni az általa körbenyalt baromarcútól, ha már például az egész Szuvenírvédelmi Hivatal, meg annak a módszertana egy az egyben putyini innováció. Madart tolláról ugyebár, despotát meg kinyalt seggekről.

És mekkora arc kell már ahhoz, hogy azt mondja, hogy "mindenki örül" annak, hogy rajta sor. Szerintem az uniós országok vezetőinek többségét eleve kiveri a víz a gondolattól, hogy a pártvezér és kancellár akarja fújni a passzátszelet, mert ő és populista hatalomtechnikája (melyet "nemzeti politikának", sőt patriotizmusnak hazudik), nagyjából mindennel szembemegy, ami az EU-ban értéknek számít.

Amúgy Európát nem naggyá kell tenni, hanem az EU-t jobban működővé. Európa ugyanis nagy, az unió is nagy, csak a felcsúti-féle alakok akarják szétverni, miközben olyan baromságokat beszélnek, hogy ez az unió  lenne az új Szovjetunió. (Sőt a teljesen agyhalott felcsútista propagandisták szerint már rosszabb, mint a Szovjetunió).

Még szerencse, hogy ez a soros elnökség, ez inkább csak afféle porondmesteri pozíció, tényleges hatalom nemigen jár vele. De ami még külön tetszett, hogy a Dagadték szentmisével ünnepelték meg, a ma kezdődő fél évüket. Mintha maga a Felcsútok Géniusza katolikus lenne, pedig papíron református, valójában meg ócska szájkeresztény, nagyjából az egész sleppjével együtt. Európa egy jelentékeny része meg nem is keresztény, mert vagy magasról tesz a vallásra, vagy valamely másikat gyakorolja, a keresztények meg közel sem mind katolikusok. De ha már valami kereszténykedést akarnak leművelni a nem is értjük miért, akkor már szervezhettek volna valami ökomenikus bohóckodást, az egy kicsivel korrektebb lett volna, de csak egy kicsivel.

De ez van, a mi vezérünk épp passzátszelet készül... nos, fingani, és ennek megfelelően adja meg a módját, mintha bármit is számítana...

cartoonmovement.com

A gondolkodó állat

Mostanában egyre nagyobb bajban vagyok, mikor le kell szállítanom a szokásos havi szociálpszichológia alakú, tudományos ismeretterjesztő igénytelenségű cikkeimet. Mer' úgy 2015 óta írom ezeket, ha jól emlékszem, és már magam sem emlékszem, milyen témákat írtam már meg. Ma például nekiálltam valami játékelméleti ihletettségűnek, de úgy három bekezdés után megérett bennem a bizonyosság, hogy én erről már írtam, talán nem is olyan régen, szóval már valamikor időszámításunk után.

Úgyhogy bár ma kettőt is meg akartam írni, csak egyet sikerült, aztán jól lefagytam, hogy de akkor én most miről? Jelenleg úgy állok a magammal vívott meccsel, hogy marad a téma, csak kiemelek belőle egy szeletet, és azt fogom majd fú de részletesen, sőt, lehet hogy alaposan megírni: Nem kizárt, hogy igen szakszerűen.

De ha kitalálok egy másikat, ami még tuti nem volt, az lenne az igazi. Mondjuk valami ilyesmit, hogy "A tériszony hatása a párkapcsolatokra, a repülés és az óriáskerekek viszonylatában". Esetleg "Az alvás pszichológiája és politikai szociológiája napjainktól napjainkig." de tényleg, mostanában már néha elég marginális témákat veszek elő, és próbálok értelmezni az adott tudomány fogalomrendszerével, ami néha persze a szociológia lesz, nem mintha a többségnek feltűnne a különbség. pláne ha nekem se nagyon.

De asszem maradok a döntéselmélet heurisztikus izéinél, meg az önigazolásnál (mikor megmagyarázzuk magunknak, hogy jó ötlet volt zenélő szalámiszeletelőt venni kenyér helyett, mert a kenyérhez az úgysem lenne jó), az olyan hálás téma. Elvégre a legtöbben abban a hiszemben éljük a létezésünket, hogy racionális állatok vagyunk (én nem) és emiatt különbözünk el a természettől. Miközben simán csak gondolkodó állatok vagyunk, a gondolkodásunk viszont bazi nagy részben irracionális, de hát ezért szép a popszakma...

A kenyér halált okoz

Bírom az olyan ostoba "cikkeket", amik például arról szólnak, hogy a multivitaminok fogyasztása korábbi halálhoz vezethet. (Be se linkelem, amit mostanában olvastam.) Oké, van olyan vitamin amit túl lehet adagolni (asszem ezek a zsírban oldódók, mert amik vízben, mint a C, abból jobbára kipisiljük a felesleget), de egy átlag multivitaminban a napi szükségletnek csak bizonyos százaléka van, és az bizony kevesebb, mint száz. Hisz ezek csak kiegészítők.

De akkor miért van az, hogy egy nagymintás vizsgálatban is 3-4% hamarabb hal meg, mint akik nem fogyasztanak ilyesmit? erre két válasz is van:

- Az első, hogy 3-4% az bármilyen vizsgálatnál a statisztikai hibahatár, ennyivel félre is lehet mérni, pláne ha nem egyértelmű, hogy pontosan miért is haltak meg azok, akik. (Elütötte őket a villamos, pedig multivitamint szedtek?)

- A második meg hogy jó eséllyel azok szednek nagy dózisban vitaminokat, akik eleve nincsenek túl jó állapotban, szóval nem kell meglepődni, hogy elhullanak, mint az őszi légy. Avagy a fogyasztók közt eleve több az idős és/vagy krónikus beteg.

Ez kicsit olyan, hogy bizonyos jelenségek együttjárása nem jelent automatikusan oksági összefüggést. Mint ahogy a gyilkosságért elítélt bűnözők kilencvenpár százaléka rendszeresen eszik kenyeret, de én is, azt' mégse öltem meg még senkit. Egyelőre, tegyük hozzá, hisz ki tudja mit okoz a szeletelt rozskenyér. (Ja, és még valami. Bárki, aki kenyeret eszik, előbb utóbb meg fog halni! akkor is ha nem öli meg valaki más.)

Vagy ott vannak a gólyák. Sokáig volt érvényes az a megállapítás, hogy ahol több a gólya, ott több gyerek születik. De nem azért mert a gólya hozza a gyereket, hanem mert a gólyák inkább vidéken szeretnek fészkelni, falun például, ha már emberközelben. És jó darabig az volt, hogy falun, egy tradicionálisabb közösségben, jellemzően magasabb volt a gyerekszám, mint városban. És ehhez pont a gólyáknak nem volt közük. (De asszem ezt a példát már elsütöttem korábban valami hasonló téma kapcsán...)

Hurrá, optimizmus!

Rishi Sunak az Egybesült Nagybritán Királyság miniszterelnöke, mint annyi más elődje, az aktuális válság elől választásokba menekül, és bízik benne, hogy a pénteki szavazás után is ő marad a főkormány miniszterfő. Amire gyakorlatilag semmi esélye, de fő az optimizmus ugye, meg a lepényhal meg utoljára. Miközben a konzervatívok fennállásuk legrosszabb eredményére számíthatnak, valami elsöprő munkáspárti fölény mellett. legalább is ezt mérik a közvéleményt kutatók. (Hogy pl. a Labour akár 450, míg a toryk talán ha 75 képviselő helyre számíthatnak. És ezt körzetenként kell mérni, hisz arrafelé csak egyéni választókörzetek vannak, semmi pártlista, így könnyebb mellémérni, de ekkora különbségnél azért nehéz lenne Sunak folytatódó miniszterelnökségére fogadni. Nem is igen teszi senki.)

Szóval ő már nem sokáig lakik a Downing Street 10-ben, de ahhoz képest hogy hindu, mintha nem venné komolyan a karmát, a társadalomkutatást meg a fogadóirodákat, persze valószínű, hogy dehogynem, ez részéről csak a kötelező optimista duma, ha a szakadék szélén, akkor ott.

Nekem meg erről eszembe jut a Dagadt, akinek ilyesmi miatt nem kell aggódnia ugyan, de ettől még beszélhet hülyeségeket. (Tényleg, milyen lenne már, ha a Felcsútok Géniusza áttenné a székhelyét a Downing Streetre, persze csak azután, ha Brüsszel után Londont is elfoglalta...)

Most például azt a dumát tolja, hogy hamarosan az általa összekalapált "frakció" lesz Európa legnagyobb jobboldali frakciója. Pedig nem. Először is nem frakció, amit az osztrák meg a cseh nacionalista-protofasiszta kollégákkal összehozott, mert az EP-ben egy frakcióhoz kell 23 képviselő (ez megvan), de az is, hogy hét országból legyenek tagjai, a három meg nem hét, még a felcsútista matekban sem. Meg hát ők eleve nem jobboldaliak (az Európai Néppárt meg nem baloldali, bármit is hisztizik erről dajcstamás), csak populista hatalomtechnikusok, akik még simán liberálisok lennének, ha az hozná a több szavazatot. Esetleg félkatonai nácik, munkásőrök vagy vadakat terelő juhászok, amire csak igény mutatkozna.

Szóval valahol viccesek lennének ezek hurráoptimista pártvezér és kancellárok, mint a miénk meg nagybritánoké, ha közben nem lennének szánalmasak. Bár nem egyformán veszélyesek, ez kétségtelen, mert a demokrataság kettejük közül csak Mr. Sunak oldalán játszik.

A menekülő ember

A nagy menekülő című filmnek annyi a lényege, hogy Michael Caine meglóg az öregek otthonából, mert sürgős mennivalója van egy normandiai partraszállással kapcsolatos megemlékezésre. Ha már anno ott volt partra szállni, vagy hetven évvel korábban. Amiből látszik hogy Bernard (Caine) nem igazán fiatal már, amire még rá is játszik, de ez persze nem nehéz neki. Mert a film tavalyi, ő meg már akkor is kilencven volt. (Glenda Jackson, aki a feleségét játszotta, azóta meg is halt.)

Volt nemrég a Harold Fry valószínűtlen utazása, de a "vén fószer világgá megy" tematika igazi klasszikusa A százéves ember aki kimászott az ablakon, és eltűnt. (Utóbbit előbb olvastam, csak aztán láttam a filmet, de véletlenül mindkettő tetszett.)

Itt is kapunk egy klasszikus road movie-t, csak részben hajóval, egy csomó flashback-et a háborús időkből, meg a feleség szelíden ironikus drámáját. Ja és van Bernardnál újabb keletű veterán is, egy fekete fickó, aki biztos valahol a közel-keleten hagyta a lábait, vagy legalább is az egyiket, de az övé egy kevésbé kibontott történetszál.

Amúgy szépek a képek, részben mert szép a táj, de ez angol illetőségű filmeknél úgyszólván megszokott, a sztori meg szépen 8avagy különösebb pátosz nélkül) mesél arról, hogy igazából nem lehet szépen megöregedni, csak megöregedni lehet, de rengeteg mindent túl lehet élni közben, és nem érdfemes különösebben bánkódni az elmúlt idő miatt.

Lehet, hogy ez lenne A nagy menekülő tanulsága, de lehet, hogy valami más, tanulságokban mostanában nem vagyok jó.

Például nem tudom, mi elől is menekül Bernard, hisz ő lenne (az újságok szerint) a Nagy Menekülő, de ez nekem nem jött le a képernyőről. Viszont feltűnően hasonlít az egész Harold Fry sztorijára. Mindketten pontosan tudják, hová tartanak, és hogy nem lesz könnyű menet, mindketten otthon hagyják az asszonyt, akivel évtizedekig éltek egy igazi kispolgári életet, és aztán egyformán címoldalra kerülnek a lapokban, meg a tévé képernyőjére. És mindkettejüknek valahogy a múltjukkal kell megbékélniük, talán ez elől menekülnek.

Eltűnőben a visszavétel

A Felcsútok Géniusza szerint Az emberek megkezdték Európa visszavételét. Remélem tőle, mert leginkább ő akarja elvenni. Az a populista, öntelt hadoválás, amit mostanában, de főleg az EP-választások óta előad, egyszerre szánalmas és felháborító, ami legalább egy valamirevaló teljesítmény, ha sérelmünkre is.

Ilyeneket delirál, hogy "Eltűnőben az életünk kereteit meghatározó keresztény civilizáció", amin persze maga is dolgozik, hisz annyira keresztény, amennyire én helikopter. Vagyis nem igazán. Miközben a legkormányhitűbb szennylap már arról ír (közöl heveny epeömlést), hogy „Manfred Weber elképesztően frusztrált ember, megátalkodott ellensége Magyarországnak“. Mer' ez a Weber ez ilyen, tisztára meg van átalkodva, főleg ellenünk. Én mondjuk nem tudom, hogy kell átalkodni, főleg meg, de én nyilván hazaáruló vagyok, mert nem tetszik a Dagadt rendszere, nagyon nem.

Meg a felcsútinak az is baja, hogy a "brüsszeli bürokraták" folyton Ukrajnába küldik a pénzt. Ha már a a kedves mentora, VV Putyin volt szíves egy mocskos háborút indítani ellenük, akik ráadásul a szomszédaink. Ja, és Ukrajna is Európa, ha ez eddig nem esett volna le a főnöknek, nagy löttyös indulatában.

Persze hülyeségeket beszélni mindig könnyebb, és rendszerint kifizetődőbb, elég megnézni a legutóbbi kampányukat, ami annyi volt, hogy "Háború!", meg béke, és arcokat is mellékeltek hozzá, csak hogy tudja az egyszeri ember is, ha nem a felcsútista szekta nyer (az EP-választásokon, az önkormányzatit azt pont leszarták), akkor lesz itt olyan atomháború, hogy több már biztos nem. De szerencsére nyertek, csak nem eléggé, a többség azért más pártokra szavazott, miként az Európai Parlamentben sem vette be őket egy frakció se, most próbálnak hegeszteni valami alkalmi koalíciót legalább, de frakció valószínűleg abból se lesz.

Szóval hogy is áll most ez a "foglaljuk el Brüsszelt" projekt? Rosszul, Brüsszel feltűnően még mindig Belgium fővárosa, és nem mondjuk Komárom-Esztergom megyéé. Illetve vármegyéé. És egy rohadt főispán sincs ott, hogy rendet rakjon a mocsadék bürokraták között, persze jobban belegondolva a főispán is csak egy rosszul hangzó bürokrata. Várjuk Európa visszavételét, pláne mert a magyar pártvezér és kancellár kiközösítésére is egyre több az ötlet, hiába leszünk mindjárt a Soros elnökök... Te jó ég, a mik?

Szurk

Én annyira nem követtem a fodbal EB-t, hogy csak két nappal később értesültem róla, hogy kiesett a magyar válogatott, mert mondjuk pontosan ennyire érdekelt. Most viszont arról szól minden, hogy milyen remek volt szurkolni, csak azt nem tudjuk, az pontosan mit jelent.

Nos, szurkolni néha remek, de csak ha versenyautók köröznek egy pályán (ez palikul úgy volt, hogy aszfaltcsíkon), de ha mindig ugyanaz nyer, az kurva unalmas, leszámítva ha az illető az, akinek szurkolunk, mert akkor lelkesítő és unalmas.

A szurkolás egyébként azt jelenti, szurokkal önteni le a törököket a vár fokáról, igen lelkesen és közepes halálfélelemből fakadóan, ez ma azt jelenti, hogy a stadionokban lehet "mocskos buzik!" skandálással lelkesedni, hogy aztán legyen egy kis kocsmai verekedés is. A fogalommá vált B-közép például azt jelenti, hogy részeg és agresszív idióták balhét akarnak, de minden áron, így aztán meg is kapják.

Ez persze rém leegyszerűsítő és tudománytalan álláspont, de mindegy, soha nem voltam egy szurkoló alkat, így soha sem tartottam fontosnak elmélyedni a szurkolás árnyalataiban, lélektanában, vagy esztétikájában. (Bár egyszer, nem is olyan rég írtam valami sport-tárgyú szociálpszichológia cikket, mert akkor jó ötletnek tűnt, de emlékeim szerint a szurkolás ott is csak egy lábjegyzet volt, hogy identitásképzés meg hasonlók.)

Szóval én alkatilag nem értem a fradistákat és hasonlókat, de a még a Forma-1 Ferrari-fanatikusait se, és mostanában ott is leginkább csak annak drukkolok, hogy izgalmas legyen a verseny, de nem bír az lenni. A fodbal meg - legalább is válogatott szinten feltétlenül - a sportok március 15-ikéje, amennyiben az eget is piros-fehér-zöldre kell olyankor festeni, és aki nem tűzi ki a kokárdást, az egy hazaáruló mocsok. Persze a fodbalban és a március 15-ben közös, hogy mindkettő nagy üzlet, csak az utóbbi politikailag, az előbbi meg gazdaságilag is.

Amivel meg legyen boldog, aki erre gerjed, csak engem hagyjanak békén vele. (Avagy: csinálják otthon a négy fal között? Na jó, csinálhatják a stadionokban is.)

Sportjában él a nemzet... vagy hal. (vecteezy.com)

Csatába ereszkedni

Még mindig akkora békepártiság van a kormányhitű oldalon, hogy a fal adja a másikat. Kedvenc szennyoldalam főcíme persze a fodbalról szól, mi másról, de a mindent átható békeszeretet még ennek kapcsán is átszüremlik, miszerint következik a: „A mindent eldöntő, skótok elleni gyilkos csata“.

Gondolom a gyilkos csata is arra való, hogy béke legyen, és azért mindent eldöntő, mert ha a szoknyás viszkivedelők nyernek, akkor most azért fog kitörni az atomháború. Meg a valahányadik világ. Elvégre ha a diplomácia a háború folytatása más eszközökkel, akkor a fodbal a háború kiterjesztése más területekre. A fodbal az kérem harc, egy bajnokság az hadjárat, a fodbalisták meg hősök, akiket épp ezért jól meg is kell fizetni, ha már hamburgerek reklámozásából nem jön össze az új Ferrari. Egy háborúban, pláne egy gyilkos csata kapcsán semmi nem lehet elég drága, aki meg szánalmasnak tartja az egészet az nyilván egy mocskos hazaáruló. Aki vagyok.

Ehhez képest az úszás például maga a béke szigete. Az immár nagyjából NER-kompatibilis Indexen például az úszó EB kapcsán az a cím, hogy: „Mennydörgés Belgrádban, már nyolc aranyéremnél tartunk“. Oké, értem én, hogy a mennydörgés az másképpen égiháború, de mégis csak egy időjárási jelenség, ami nem gyilkos csata, még annak sem, akit agyonbasz a villám. (Mert az gyilkosnak gyilkos ugyan, de nem csata, a villámmal nem lehet megküzdeni. Annál már egy szélmalommal is esélyesebben.)

Szóval vannak egyfelől a labdakergetős csapatsportok, ott csatákat vívnak, meg az egyéni izék, ott simán csak versenyeznek. (Persze a labdakergetősöknél is csak az az igazi, ha (mű)füvön történik a megesés, elvégre van az a kifejezés, hogy csatamező, ami nem annyira illik egy fedett sportcsarnok műakármi borítására.)

Ez eddig egy kompakt elméletnek tűnik, hogy tehát az igazi harc a csoportos futkározás, de akkor mi van a boksszal, a birkózással, meg a vívással? Képzelem, ha azok lennének a Dagadt kedvencei, micsoda nyelvezetet találna hozzá a sajtója, te jó ég!

Szürke és majdnem monodráma és szórakoztató

Mármint A sarki iroda című film, csak hogy megint egy film legyen. Ebben Orson (Jon Hamm) egy élére vasalt , ötvenes hivatalnok, aki a meghatározatlan állagú Authority Inc. új alkalmazottja, és egy íróasztálnál... csinál valamit, egy szánalmasan csupasz és rideg, szinte monokróm, csupa beton irodaházban. Kimért és robotszerű módon, ahogy az a hely szelleméhez illene.

Például 55 perc koncentrált munka után engedélyez magának 5 perc szünetet, és mindegy, hogy ha épp a szünet leteltével kell pisilnie. Akkor is visszaül az asztalához, mert a következő szünetben annál nagyobb öröm végre vécére mennie. Amivel nyilván azt akarja mondani a költő, hogy a pasi eleve nem normális, csak épp egy fából faragott bürokratába fojtja a kitörni készülő őrületét.

Ami érthető, hisz számára a külvilág egy idegen, rigid, és ha nem is feltétlen ellenséges, de minimum közömbös hely. Ahol odakint - hogy kellően metaforikus legyen a cucc - nem véletlenül van csak borult ég, szállingózó hó és betonba álmodott civilizáció, bent meg a szögletes, szigorúan monoton módon semmilyen iroda, sok egyforma asztallal, meg egészen fura kollégákkal.

thoughtcatalog.com

És akkor egyszer csak talál egy ajtót a lift meg a vécé között, mögötte meg egy irodát, ami üres, de mintha csak valami magasabb beosztású főnökre várna. És ez az iroda más, mint a kinti teremkarám, például alkalmas tartósabb emberi tartózkodásra, és vannak benne színek. De csak ott. Amikor beszél róla a többieknek, a főnöke közli, hogy de nincs is ott semmilyen ajtó, tehát nincs mögötte semmilyen iroda (és rajta kívül tényleg senki sem látja). Vagyis tényleg nem nagy megfejtés, a hely csak Orson fejében létezik, az az ő menedéke, ahová időnként visszavonul, míg ki nem vágják a cégtől, persze csak miután elzavarják pszichiáterhez.

Ő meg visszamegy, beveszi magát a színes, életszerű irodába, avagy a film logikája szerint nyilván megőrül. Már ha őrülésnek számít, hogy visszavonul a saját belvilágába, de a külvilág nyilván annak veszi. Levedli a szögletes bürokrata álcáját, és nem hagyja magát kidobatni a biztonságiakkal, hanem visszamenekül a privát menedékébe. És itt a vége, elfutott végre, hisz a saját elménkből már tényleg nincs hova hátrálni.

A sarki iroda remek kis film, és tényleg kicsi. Jóformán egyetlen, unalmas térben játszódik, néhány karakterrel, és az elhangzó szövegek kábé kilencven százaléka Orson belső monológjainak füzére, minek következtében még az is gyanús, hogy az egész, tokkal-vonóval az ő fejében játszódik. Szóval monodráma ez a nyomasztóbb fajtából, ami viszont fura módon elég sokszor humoros is egyben, ami számomra azért igazi csemegévé teszi a műegészt. Kamaradarab egy szürreális világból, olyan sötét humorral, hogy röhögni sem lehet rajta. Vagyis éppen jó.

A Nagy Felszolgálás

Galileo Galilei 1633-ban ezen a napon (a main) vonta vissza tévtanát, mely szerint föld kering a Nap körül. Hogy virágföld vagy szántóföld az mindegy is, de a Nap körül nem kering semmi, mert a Nap egy nagy lámpa a lapos Föld (így, Nagy Betűvel) felett. Sőt, egyes elméletek szerint a ebből a Napból van vagy 365, és minden nap másik Nap világít, ezért pont ilyen hosszú egy év. Nem a szökőév persze, mert olyan nincs, az év eleve nem tud szökni, mert az ilyen idő, az meg legfeljebb eltűnt lehet, de annak a nyomában egy Marcel Proust nevű alakot küldött a Háttérhatalom, akiről azóta is kevesen hallottak. Még olvasva is!

Szóval Galilei tévedett abban, hogy a bármi kering a Nap körül, de tévedett a korabeli inkvizíció is, mikor azt mondta gondolni, hogy az egész fordítva van és a Nap a Föld körül (állítólag nyolcvan nap alatt). Mert a Föld lapos, ha nem az lenne, az ausztrálok leesnének róla, meg a délamerikánok is, plusz a délafrikánok, bár e három közül Ausztrália valószínűleg nem létezik, pontosabban csak annyira, mint Középfölde, azaz kissé. Elvégre még sohasem ismertem senkit, aki találkozott volna már olyannal, aki járt Ausztráliába, az ország neve is valószínűleg egy félrehallás, miszerint Ausztria, csak valakinek sok volt a sör, és nem bírta rendesen kimondani.

Szóval a lapos Föld egy nagy korong egy bura alatt, meg jégfallal a szélén (ezt hívják Antarktisznak) és a burán körbe vannak a napok, amik így mindig egy kicsit máshonnan világítanak, ettől vannak évszakok. A Hold meg nem sajtból van, csak sajt alakú ezüstből, de abból csak egyre futotta a Teremtőnek. Aki feltehetően egy kozmikus séf, és komoly teológiai valamint természettudományos kérdés, hogy akkor most előételnek vagy főfogásnak szán minket? Amúgy nem szán minket, ezért is fog felszolgálni, miután leveszi a burát (pontosabban a miénket), a különféle szentírások ezt hívják világvégének.

A klímaváltozásnak nevezett globális (korongális) felmelegedés pedig azt jelzi, hogy hamarosan elkészülünk, már kezdjük is érezni ahogy puhára fő bennünk a lélek, szóval hamarosan következik az Armageddon, magyarul a Felszolgálás. Persze Galilei mindezt még nem tudhatta...

A Bostoni Egyetemen legalább nagyjából tudják.

(bu.edu)

Belze Bubi

Nem, ő nem egy rajzfilmfigura vagy bárénekesnő a múlt század húszas éveiből, a Kolor Lokálból, hanem Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke. Akinek a Dagadt szerint „belzebubi“ szerepe van. 

Nyilván azért, mert felvették a tiszaparti Tiszapárt képviselőit a néppárti frakcióba az EP-ben, amitől Felcsúton időzvén Bicskéig felbaszódott benne az ideg, csak ezt így nem lehet lekommunikálni, még a kormányhitű médiában sem (ami ezúttal persze az állami médiarádió), úgyhogy marad a szokásos mantra. Miszerint háború emberek, há-bo-rú (!!!), meg a háborúpártiak, akik arrafelé javarészt a Néppárt. Hiszen ahogy szokásos péntek reggeli kinyilatkoztatásában felböffentette magából a Felcsútok Géniusza, gyorsuló ütemben formálódik Brüsszelben a háborúpárti koalíció.

De akkor idáig mi a vihar volt? Hisz eddig úgy tudtuk (tőle és kis hűbéreseitől), hogy ott már baromi régen háborúpárti a koalíció, mer' Európa nagy része eleve háborúpárti, de a Néppárt (aminek nemrég még a felcsútista szekta is tagja volt), na az főleg, és igen nagyon. És nem csak hogy pártolják a háborút, de „Ennek a koalíciónak a második programja az migrációpárti, ők a Soros terv végrehajtói, és újabb migránsokat akarnak Európába hozni ". Jó, mi? Ez a faszi volt már a Liberális Internacionálé alelnöke, most meg a liberálisok a démoni sátánok, nemrég még a Weber vállát veregette, most meg ő a Soros ellenség, az ördög maga, akinek patáinál csak szarvai látványosabbak. Ő meg harcos békepárti.

Köpönyegforgatásban már régen abszolút rekorder a pártvezér és kancellár, valóságfüggetlen ostobaságok puffogtatásában is feketeöves (ott mondjuk vannak derék újfasiszta versenytársai, szerte a kontinensen), de mindig tud szintet lépni, ha épp minőségileg nem is, akkor mennyiségileg. Márpedig minőségileg már egy ideje nem, van a:

- dollárbaloldal,

- a Soros-terv,

- a migráció,

- meg a háborúpártiság, azt' annyi.

Abban viszont tud csúcsokat dönteni, hogy percenként hányszor tudja kimondani hogy 'háború', elvégre ismétlés a tudás anyja, apja, valamint kedvenc háziállata. Csak épp ezeket a terapeutájának kéne nyomnia, valahol távol a közélettől, de nincs ilyen szerencsénk.

Az önző Én

Azt olvasom az internetes újságos világhálón, hogy valahol Puerto Rico közelében, egy szigeti makákók (akik majmok, bár ők ezt nyilván nem tudják, vagy nem így) az aktuális hurrikán után sokkal kedvesebbek lettek egymással. Pedig a cerkóffélék (cercopithecidae) családjába tartozó makákók arról hírhedtek, hogy egymás közt is agresszívak, két pengőért az anyjukat is, mert bár nem olvasták Darwint, de az evolúció az evolúció!

Erre a hurrikán után nem basszák ki egymást az árnyékból, miközben a negyvenplusz fokban pont az árnyék az egyik legfontosabb erőforrás, sőt az is lehet (bár ezt brit tudósok pont nem figyelték meg), hogy vesznek virágot meg bonbont egymásnak a születésnapjukra. Szóval a makákóknál a baj szolidaritást szült (bár a japán makákóknál tudja fene), ebből is látszik, hogy legalább nem emberek.

Nálunk ugyanis a szolidaritást többször annyian tartják fontos értéknek, mint ahányan gyakorolják, de hát mi vagyunk az intelligensebb faj, nálunk a dolgok már inkább fejben zajlanak. Elméletben védjük a környezetet, gyakorlatban bazi nagy benzinfalók ablakán vágjuk ki a szaros pelenkát műanyagba zacskózva, elméletben tisztességesek vagyunk, miközben nem kérünk és nem adunk számlát, de hazavisszük a fél gyárat/irodát, csak mert jól jön otthon egy harmadik négyes imbuszkulcs vagy tűzőgépes pendrive.

Aminek az a lényege, hogy az emberek többsége önző és képmutató egyszerre, nyilván mert ők már legalább is hallottak Darwinról. Utálom is őket rendesen.

közönséges makákó

(hu.wikipedia.org)

A ponyva újabb árnyalata

"- Mit csinál egy író, mikor nyaral?

 - Máshol próbál úgy tenni, mintha írna."

A Csábító leckék végre nem egy rossz film, de nem is elég jó. Mélyre menően emelkedett akart lenni, valami Dosztojevszkij-magasságú, de csal lektűr lett, ha már irodalmi hasonlatoknál tartunk. És ott is kell tartanunk, mert a a film nagy része narráció, a főszereplő  csaj több részletben, de a végére konkrétan felolvassa a novelláját, amitől ő elhanyagolt tinédzserből végre felnőtt lesz, a tanára meg egy roncs.

Mert az alaphelyzet az, hogy van egy festőien világvégi kisváros valahol Tennessee mélyén, és ott él a sikertelen íróból lett irodalomtanár, meg a csaj, akit a gazdag szülei magára hagytak egy bazi nagy házban, ezért író. Márhogy kitöltse valamivel az ingerszegény életét. És eme igyekezetében rákattan  a tanár úrra, vibrál is köztük valami, de igazából a szövegek szintjén zajlik a románc, mert a csaj ír, a pasi meg olvassa, és fotografikus a memóriája, úgy néha egyikük, néha a másikuk fejében szól a szöveg, gondolom innen a sok narráció.

Fizikailag igazából nem történik köztük semmi, egyszer talán csókolóznak, de gyanús, hogy az is fikció a fikción belül. Legfeljebb cigiznek együtt az iskolai focipálya szélén, meg kávéznak a nagydarab fekete tesi- (und fizika, asszem) tanárral, aki a baseballcsapat edzője, de nagyon jót sütiket is süt, csak titkolja a renoméja miatt. (Amúgy ő lenne a vígjátéki elem, ha már a műfaji megjelölésben a dráma mellett ez is szerepel.)

port.hu

Szóval Cairo (Jenna Ortega) meg Miller tanár úr (Martin Freeman) kapcsolata kicsit titkos és misztikus, ám egyáltalán me utópisztikus. A vége legalább is. Mert a pasi nem akarja a fizikai közeledést (amúgy is van egy nimfomán, alkoholista neje), az alapvetően érzékeny és sebezhető (mi több, sebzett) csaj meg átmegy Fekete Özvegybe, és bosszút áll. Bepanaszolja Millert az iskola vezetésénél, hogy kikezdett fele, ettől azt felfüggesztik, elhagyja a felesége, de végre van miről írnia. Amit Cairo művel, az meg maga az intellektuális bosszúpornó, csakhogy ugye pont ettől válik felnőtté. Hogy egy gátlástalan kis ribanc lesz belőle, aki a legjobb barátnőjét is kész már kicsinálni, ha az nem tart vele. Miközben értjük őt, csak nem szeretjük értre, a tanár úr meg egy nettó lúzer.

A Csábító leckékben a legjobb az atmoszférája, vonzó és nyomasztó egyszerre, kicsit mindenki szeretett volna egy efféle középsuliba járni annak idején,  miközben néha azért a hideg veríték kiveri az embert tőle. Meg a diákjaitól, írnám, ha nem csak kettőt ismernénk meg közülük, plusz a két elcsábítandó tanárt. (Persze ebből jön az atmoszféra nyomasztó fele, ebből az ürességből.)

A színészek jók, a képek hatásosak, a dramaturgia ötletes (remekül folyik össze a fantázia a világa a valósággal), de nincs elég súlya az egésznek. Dráma avagy sorstragédia helyett tényleg csak egy lektűrt kapunk, ami még mindig nem rossz opció, tekintettel a sok szemétre való filmre.

Ráadásul ebben a gimnazista csaj - középkorú tanár témában nem megy elég mélyre, az egész kapcsolat taglalása jobbára kimerül mindenféle irodalmi idézetek puffogtatásában, amik kissé üresen konganak, és a lányt nyűgözik le, de a nézőt kevésbé. Meg hát az egész egy képes hangoskönyv, ami nem lenne baj, csak akkor az a könyv legyen is olyan. Mert Cairo novellája mondjuk csak egy szoftpornó, egy kísérleti jellegű fantáziálás, aminek aztán túl komoly következményei lesznek, sérelmünkre is.