2024. július 2., kedd

Mindenki örül? Na, csak azért!

„Mindenki örül, hogy rajtunk a sor, hogy ismét naggyá tegyük Európát!“ - így kommentálta a Dagadt (pontosabb a fészbuk oldala szerkesztője, gondolom), hogy Agyarország átvette az Unió soros, féléves elnökségét. Amit persze felcsúti úgy értett, hogy ő vette át, de ez most mindegy, már megszoktuk, hogy mindent ő csinál személyesen, kivéve ami el van baszva, mert azt mások, még csak nem is ők, többes szám első személyben.

De ez a Mék Juróp Grét Egen szlogen, ez valahonnan rohadt ismerős, csak nem a pszichopata Trampli Donáld elnök bácsi jelszava volt ez, Amerikával persze? De igen, természetesen, Európa erős emberének, aki a történelem főutcáján menetel a megvetésbe, még egy eredeti jelszóra sem telik, az is úgy kell lenyúlni az általa körbenyalt baromarcútól, ha már például az egész Szuvenírvédelmi Hivatal, meg annak a módszertana egy az egyben putyini innováció. Madart tolláról ugyebár, despotát meg kinyalt seggekről.

És mekkora arc kell már ahhoz, hogy azt mondja, hogy "mindenki örül" annak, hogy rajta sor. Szerintem az uniós országok vezetőinek többségét eleve kiveri a víz a gondolattól, hogy a pártvezér és kancellár akarja fújni a passzátszelet, mert ő és populista hatalomtechnikája (melyet "nemzeti politikának", sőt patriotizmusnak hazudik), nagyjából mindennel szembemegy, ami az EU-ban értéknek számít.

Amúgy Európát nem naggyá kell tenni, hanem az EU-t jobban működővé. Európa ugyanis nagy, az unió is nagy, csak a felcsúti-féle alakok akarják szétverni, miközben olyan baromságokat beszélnek, hogy ez az unió  lenne az új Szovjetunió. (Sőt a teljesen agyhalott felcsútista propagandisták szerint már rosszabb, mint a Szovjetunió).

Még szerencse, hogy ez a soros elnökség, ez inkább csak afféle porondmesteri pozíció, tényleges hatalom nemigen jár vele. De ami még külön tetszett, hogy a Dagadték szentmisével ünnepelték meg, a ma kezdődő fél évüket. Mintha maga a Felcsútok Géniusza katolikus lenne, pedig papíron református, valójában meg ócska szájkeresztény, nagyjából az egész sleppjével együtt. Európa egy jelentékeny része meg nem is keresztény, mert vagy magasról tesz a vallásra, vagy valamely másikat gyakorolja, a keresztények meg közel sem mind katolikusok. De ha már valami kereszténykedést akarnak leművelni a nem is értjük miért, akkor már szervezhettek volna valami ökomenikus bohóckodást, az egy kicsivel korrektebb lett volna, de csak egy kicsivel.

De ez van, a mi vezérünk épp passzátszelet készül... nos, fingani, és ennek megfelelően adja meg a módját, mintha bármit is számítana...

cartoonmovement.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése