Macera

Nos, szerintem megvolt a havi trágárság-adagom, úgyhogy próbálok simán csak életszerű lenni, pláne mert nagy felfedezést tettem az orvostudomány területén.

Legfőképpen azt, hogy ha az embernek fáj a füle, egy héten át, sőt napról napra jobban, akkor tényleg lehet, hogy valami baj van, amit nem gyógyít a kamillatea, pedig az a rákon kívül bármit. Nálam például az volt az eset, hogy bedugtam a fülhallgatót a fülembe, majd később kihúztam, ám a kicsi műanyag izé a végéről, no az bent maradt. Bent is volt egy bő hétig, amíg már annyira fájt, hogy túllépve egészségügy-fóbiámon, mentem a fülészetre, ahol kiderült, hogy egy darab fülhalgató van a fülemben, valami véres-gennyes beágyazottsággal, fájt is piszkosul, mikor a dokinő kiszedte, fáj azóta is, bár már főleg csak az a gyógyszeres szalag/géz, mit betömködött, és holnapig ki sem szedhetem.

Viszont kiderült, hogy a "macerál" az egy orvosi szakkifejezés (vagy legalább is van orvos aki használja), az ambuláns kezelőlap szerint a "státusz", többek között "egyebekben macerált hallójárat ill. dobhártya".

Persze hogy macerált, az utolsó napokban fájt, mint a fene, én más fülét is maceráltam volna, ha nekem jobb lesz tőle, a saját fülem meg tényleg az enyém. Fáj mondjuk most is, de nem merem kihúzni a cuccot, szerdáig benn kell tartani, de holnap remélhetőleg nagy megkönnyebbülés lesz, ha kiszedik. Most meg viszket, belülről, de nem merek macerálni...

Baszódás

Nyilván mindenki hallotta már, aki akarta, de most ideteszem újra, egy darab szabadság, hisz a trágárság szabaddá tesz...

Baszódjál meg KDNP!

Rendkívüli helyzet

Olvasom ma reggel szinte bármelyik hírportálon, hogy az osztrákok úgy döntöttek, a rendkívüli helyzetre tekintettel beengedik a Magyarország felől érkező menekülteket. A rendkívüli helyzet azt jelenti, hogy a magyar állam (azaz a kormány, azaz a fideszkádéenpé, nálunk momentán ezek ekvivalensek) szarik bele, mi lesz ezekkel az emberekkel, a felcsútit saját hatalmán kívül tényleg nem érdekli senki és semmi.

A hatalomhoz meg pénz kell, ezek ilyen egymásba jól átváltható valuták, úgyhogy lehet állami földeket lenyúlni, haverokra közbeszerzéseket kiírni zavartalanul, a bamba tömeg meg nyugodtan fasizálódjon menekültügyileg. (Nemrég még azon csodálkoztam, hogy a Lánchíd rádióba betelefonáló bácsi konkrétan lövetne mindenkire a határsávban, mára ez lett az alap, kiegészítve azzal, hogy miért nem védik otthon a hazájukat, mintha egy polgárháborúban lenne hazai oldal, illetve hogy ezek a kisgyerekkel menekülő emberek igazából megszállók, a háttérhatalom (a tuggyukkik) küldik őket, üzenjünk hadat az egybesült államoknak...)

És amíg a magyarok jelentős része végre kihozhatja magából a nettó nyilast, a magyarok egy másik jelentős része kaját meg ásványvizet visz az állam által magukra hagyott embereknek. Meg tüntet a parlamentnél „not in my name“ táblákkal, vagyis hogy a felcsúti és hűbéresei csak a saját nevükben beszéljenek, az övékben nem, ők még embernek érzik magukat, és megvetik ezeket az antihumánus hatalomtechnikai szemétládákat, teljes joggal amúgy. Én is megvetem a felcsútit és az ő fasiszta rezsimjét.

És akkor egy hosszabb intemezzo: Hosszú évekig nyomták a jobber sajtóban, hogy itt ők meg vannak támadva, őket folyton és általánosítva fasisztázzák. Miközben ez tipikus műbalhé volt, én pl. egy cikkre, publicisztikára vagy hasonlóra sem emlékszem amiben  a fideszt vagy a felcsútit explicit fasisztának nevezte volna bármi, a jobboldali sajtó, mely alapvetően a sértődés/felháborodás paradigmájába szorult, kreált magának egy fantomvádat, aztán jól kikérte magának. Most azonban eljutottunk oda, hogy ezek tényleg fasiszták. Félreértés ne essék, nem nácik, fasiszták. Korporatívnak nevezett, államelvű maffia, erő- és hatalomkultusz, idegengyűlölet, a máshogy gondolkodók démonizálása/kitagadása a nemzetből, meg valami végtelenül perverz küldetéstudat. Ami eredetileg nyilván csak üres duma volt, pénz kellett und hatalom, ehhez jött jól a nacionalista retorika, de hát vigyázni kell milyen maszkot vesz fel az ember, mert egyszer csak az lesz az arca, a felcsúti szerintem már maga is elhiszi, amit ordibál. És mikor azt olvasom a bencsik andrás (csupa kisbetűvel) nevű izétől, hogy „ne kerteljünk, ezek állatok“, akkor az olasz típusú fasizmusból lassan megérkezünk a rendes hitleri fajelméletig. Vagyis nyakig ülünk a szarban.

De  mondom néktek felebarátaim, egyszer minden vécét lehúznak, egyszer ezek is eltűnnek a történelem kloákájában (azért némi letöltendő is jól esne világ rendjének), addig is meg az van, hogy:

„De az állam csak magyarázkodik, dumál, felháborodik, bekéret – azt az egyet nem csinálja, amit bármilyen normális, egy kicsit is érző ember rögtön megcsinál, ha meglátja, mi a helyzet.

Nem segít.

Írhatnám, rég volt ilyen nyomasztó és megalázó érzés magyarnak lenni. Szerencsére azonban ott van az a sok segítő, adakozó, aktív magyar, akik miatt viszont borzasztó jó – embernek lenni.“ (forrás)

Street Food

A sztrítfúd nagyon trendi, amolyan gasztroblogger-startup, mindenki ebben nyomul, ma már a Michelin-csillag helyett (na jó, mellett) az igazán menő kaja az, amit ananászfrizurás, sztk-szemüveges csávók (nem, nem hipszter, én ismerem a hatvanas éve beat-irodalmát, és ez a szó teljesen mást jelent, véletlenül sem divatérzékeny majdnembölcsészt), szóval ilyen fickók adnak el fúziós kajákat drágán. A fúziós kaja az amúgy csak annyi, hogy pörköltes szusi hasábburgonyával, vagy rántott szójaszósz milánói módra, pitában. Pedig a csalamádés hamburger is az volt, meg a lángos-palacsinta, vagy az angoloknál a fish&chips, rendesen furgonból, újságpapírban, ahogy kell.

Itthon, fatornyos falunkban legfeljebb kebab van (Tényleg, centire ugyanez pár éve még gyros volt, mi változott? Átvette a török maffia?) meg Meki, úgyhogy a sztrítfúd az nekem inkább Londonban van. Cornish pasty főleg, szendvics persze, meg ott a szusi is az, ettem már pályudvari padon, vonaton, parkban, egészen kicsi doboz sörökkel, meg kihajtható műanyag villás tésztasalátákkal. Meg gyümölcssaláta. Jegeskávé. Cheescake az előzőleg gondosan lenyalogatott kihajtható műanyag villával fogyasztva. Igazából bármi, amihez nem kell kés-villa, meg nem kell melegíteni.

Amúgy a legjobb utcai kaját is Londonban ettem sok éve, valahol a Kensington High Street metrómegálló közelében (Churc Street? talán, szokás szerint lusta vagyok megnézni...) egy lengyel boltot találtam, ahol volt fűszeres-csípős indiai zöldségekkel töltött pirog. Na az isteni volt, bár mint kiderült, a pirog is egyféle szamósza, de attól még fúziós, bár egy kötényes néni szolgált ki (ohne kecskeszakáll meg ananászfej), így persze egyáltalán nem trendi. Plusz egy rendes kisbolt volt, semmi dizájnfurgon. De most hogy így eszembe jutott, lehet hogy jövő hónapban arra járván (járva?, basszus végül tényleg nem lettem magyartanár) megkeresem.
A sok Kingsman-helyszín között erre is juthat majd idő...

Addig is meg csinálok itthon magamnak zöldséges szusit, bár nem hiszem hogy lemegyek a ház elé megenni, csak hogy sztrítfúd legyen. Persze volt már olyan, hogy Petra saját készítésű pasty-jét kutyasétáltatás közben ettük, hamár. De kutyasétáltatás közben szusit enni elég perverz ötlet, egyik kézzel fogom a pórázt, a másikkal meg mártogatom a cuccot a szójaszószba, amit nem tudom melyik kezemmel fogom, nyilván a harmadikkal, mert a negyedik kell a kutyakaka felszedéséhez, de evés közben az nem az igazi... Ha viszont csak kiülök a lépcsőház elé, az maximum yard-food, de az meg egyáltalán nem  trendi.

Felejtős

Húha, asszem elfelejtettem, hogy hónap eleje van, és kellett volna valami kulturális cikket küldeni a kiadónak. Vagy nem kellett volna, tudja a fene, de legalább nem reklamáltak. Hétvégén talán írok valamit, sőt biztos, elvégre nem szedek fogalmazásgátlót.

Mert rá kell jönnöm, ahogy öregszem, kifejezetten rosszul viselem a határidőket, mindig egyszerre szakad rám, hogy át kell utalni pénzt, fel kell adni szerződést, vissza kell vinni valami könyvtári könyvet, holnap lejár a buszbérletem, és úristen, mikor is kell megetetni a teknőst??? A nagy előre gondolkodóból utolsó pillanatos pánikreakciós lettem, mint mikor valaki a szülőszobában döbben rá, hogy egek, ő terhes. (És persze utólag érti, mi volt az a sok reggeli rosszullét meg, meg hogy nem a kovászos uborkától hízott el...)

Terhes még nem voltam, úgy tervezem nem is leszek, de én is két nappal a határidő után szoktam rádöbbenni, hogy mi is volt az a meghatározatlan rossz érzés az előző héten, hogy valamit elfelejtek. Pedig akkor még eszembe juthatna, de valahogy biztos vagyok benne, hogy még ráér az épp nem tudom micsoda.

Holnap pl. buszbérletet kell vennem, szombaton könyvtár, és fel kell vennem pénzt is, hogy jövő héten intézhessük a londoni hotelszámlát. Ez rajtam kívül nyilván senkit sem érdekel (leszámítva egy-két munkatársat, de szerintem ők csak annak örülnek, hogy épp van kihez szólniuk), de néha olvasom magam, szóval ez esetben amolyan emlékeztetőnek is használom a blogom, ami azért - valljuk be - a webkettő igencsak legalja. De legalább nem posztolok cuki macskás videókat a fészbukra és nem nézem a történelmi egyházakat nagy kereskedelmi tévéket (csak a kicsiket, de az bocsánatos bűn), plusz ebben a posztban nem is írtam semmi trágárságot, nyilván ezt is elfelejtettem. Eddig legalábbis, bazmeg.

Karitász

A magyarok nincsenek hozzászokva az idegen vallásokhoz (mondta valamelyik államtitkár a százból, mindegy is melyik droid volt). A magyarok ellenben hozzá vannak szokva a szögesdróthoz (a Műszaki Határzár Helyettes Államtitkárság legújabb rezsiharcos eszközéhez), meg a rendőri zaklatáshoz. És szeretik látni, hogy ez alkalommal nem ők állnak a lófasz rosszabbik végén, hanem keresztényi szeretettel uszulnak a menekültek ellen, akik ugye genetikailag és bőrszinügyileg is fertőzőek, mint azt Hóbagoly Elvtárs oly precízen náci módon kifejtette.

Talán a hvg-n volt egy publicisztika, ahol a szerző nagyon röviden kifejtette, mi pártunk és kormányunk lényege. Az ugyanis, hogy "Ez a kormány káoszt generál, hogy ő legyen a rendteremtő, de ahhoz meg nem ért.“ Olimpiát persze rendeznének, pedig az kicsit nagyobb dolog, mint a Keleti pályaudvar.

De ami talán igazán gyomorforgató ebben a részvétlen, gyűlölködő közegben, az az, hogy pl. az állam gyakorlatilag kivonul onnan, ahol elemi kötelessége lenne segíteni. Önkéntes orvosok és ápolók segítik a menekülteket, a kormány meg csak arról károg ezek az illegális bevándorlók (sic!) betegségeket terjesztenek talán biztosan, legalábbis gyanús hogy tuti.

És egy igazán szerény kérdés: hol a jó büdös francba vannak ilyenkor az ún. "történelmi" egyházak, meg az ő segélyszervezeteik? Nyilván ők sincsenek hozzászokva az idegen vallásokhoz...

Erika

Erika névnapja van ma (meg tudom, két hét múlva születésnap is), szóval előbb-utóbb úgyis olvassa itt, hogy boldog névnapot, miszerint drakulálok. Bár nem rémlik Szent Erika, aki pont a mainap született, esetleg épp augusztus végén főzték meg olajban a rómaiak (mit adtak nekünk a rómaiak???) vértanúnak, de nyilván az én műveltségem hézagos. Barátom a gugli meg főleg a róla elnevezett szobanövényről dob ki találatokat, Úgyhogy akkor innen az üdvözlet Leedsbe, gondolom odaér...

CocoRosie

Valamelyik nap a munkában, szokásos módon amúgy, rádiót hallgattam felvételről. Avagy letöltött rádiós anyagokat, ami igen vonzó, mert én válogatom ki, plusz nem kell amiatt aggódni, van-e normális vétel.

Szóval, Para-Kovács műsorát hallgattam épp, aki egy CocoRosie nevű zenekar számait játszotta a műsorában, nekem meg annyira tetszett, hogy hazaérve egyből rákerestem a jutyúbon, és tényleg, ez kérem marha jó.

Amolyan szétcsúszott popzene, sub-pop, ha már fel kell címkézni, és jajj de nagyon elvagyok én képedve tőle. Pedig nem gondoltam volna, hogy ez nekem bejön, pedig.

Amúgy itt a link, és még csomó dolgot lehet hallgatni/látni tőlük. Részemről imádom.

Jöjjenek a mentők, angolul embjulensz - avagy: Kolinförsz, Kolinförsz damdamdamm dö nájt

Nos, már harmadik napja hallgatok egy podcastot, aminek a részeit Petra töltötte le, nyilván mert nagyjából a brit populáris kultúráról szól, legalább is tematikája szerint. Amúgy sajnos nem arról szól, hanem két nőszemély, egy idősebb meg egy fiatalabb dumál egymással, hamisítatlan hülyeliba stílben. (Ezért nem is írod ide a címet.)

Közös bennük, hogy mindkettő anglomán, sorozatfüggő, filmadatbázis-buzi, és az érdeklődésük tökéletesen felületes, irodalmilag meg Ninc Hornby náluk a csúcs, naná hogy Helen Fielding mellett. Amúgy a kisebbik az idegesítőbb, valami  végzett nőszemély (lehet hogy píédzsdízik is, ez nem teljesen tiszta előttem), pösze de legalább iszonyúan affektálva beszél angolul (jorkshör jhunó), és végtelenül modoros, ami a minimálszókincs mellett mondjuk elég vicces. A másik legalább emberszerűbb, de tematikusan ugyanaz.

Vagyis ők lennének a tökéletes bölcsész plázacicák. Jól tudnak angolul, erre nagyon büszkék is,  valamiféle sznobériával viszonyulnak a világhoz, bár nem világos mire sznobok. Mert az odáig oké, hogy „én ezt nem is láttam magyarul, ezt meg csak angolul olvastam, a fordítás biztos , mondjuk nem olvastam“, ez tiszta sznobéria (nem a műről beszélek hanem arról, én milyen magas szinten fogyasztom, lenézve azt aki inkább megvárja a magyar fordítás, mert pl. angol helyett franciából jó vagy csak mert jobban szeret az anyanyelvén olvasni), csak ők nem Walter Scottot olvasnak eredetiben, hanem a Harry Pottert meg a szingli csajos ponyvákat. Azokat meg minek.

A rövidebbik csaj az a tipikus angol szakos, aki megtanulta a nyelvet jól, de ez még csak technikai tudás, ami mögé műveltséget kellene pakolni, de az nála a Mamma Mia meg a Bridget Jones, pedig ponyva helyett olvashatna mondjuk Lawrence Norfolkot is, ám eddig nem derült ki, hogy ilyet tenne.

Ráadásul a popkultúráról tényleg csak fecsegnek, pedig ha már bölcsészek lehetne valami értelmes gondolatuk is. A Colin Firth-nek szentelt epizód például nagyjából abból áll, hogy végigveszik a filmjeit, és sorra megállapítják, hogy kolinförsz itt jól néz ki, itt eszméletlenül jól néz ki, kolinförszek ez jól áll, valamint szépen öregszik. Na ez már fáj...

Persze a nőszemélyek még mindig szórakoztatóbbak munka közben, mint mondjuk az állami pártszolgálati rádió, ahol naponta, afféle győzelmi jelentésként olvassák be, hogy már megint rekordot döntött az illegális bevándorlók száma, egyre agresszívabbak és betegségeket terjesztenek. (Pedig nem is bevándorlók, bevándorló ugyanis az, aki azért jön, hogy itt maradjon, de ők nem akarnak itt maradni. Mondjuk ezt teljesen megértem.) Szóval ehhez a náci propagandához képest a két csaj még mindig a jobb opció, rajtuk legalább röhögök.

Folytatás

Nos, vége a nyári szabadságnak, ami elég őszies volt, én meg a munka frontján ásítozom második napja.
Igazából ide is kellene valami beszoktatás, első nap leléphetnék korábban, a vezetőség bonbonnal várna, meg kapnék olyan dömpert, billenőset...

Így viszont meló, minden átmenet nélkül, hülye rádióműsorok hallgatása, de legalább rosszul alszom, álmosan dolgozni viszont igazán pokoli. Délután meg hülye híreket olvasok, a menekült  migráns illegális bevándorló határsértő terroristákról főleg, meg hogy a Lezli Mándoki ingyenes koncertje alig száz millióba fájt, bár azon őszintén csodálkozom, hogy stadion nem épült a múlt héten, mondjuk szentistván alakú újkenyérből hamár. Ja, meg a felcsúti táncol egy videón, ember, micsoda hír már!
Megyek aludni, holnap meg írok valami csúnyát a podcaston okoskodó bölcsészlányokról. Akik nem tudom, csúnyák-e, de legalább röhögök rajtuk...

Mi kutya

Ma leült mellém a buszon a Szörnyű Néni (nyilván nem így hívják, mondjuk, Szörnyűné Alattomos Aranka), laza mozdulattal a lábamra csapta a gurulós szatyrát, vesén könyökölt, és megkérdezte hol szállok le. Mondtam neki, ő meg szólt, hogy dejó, ő is ott szállna le a templomnál, énmeg, hogy deaz nemaz, ő meg, hogy dehogynem, és közben a könyöke a vesémben, szóval inkább arrébb menetem,

Nem azt mondom, hogy a néniket be kellene tiltani at all, de a vesén könyöklés lehetne egy jogi kategória, vagyis hogy más veséje tabu. Plusz: más kutyáját lehet dicsérni, de gyalázni csak a gazdi hallótávolságán kívül. (Egyébként ez igen sportszerű, az én dudli kutyámat gyakran dicsérik a fülem hallatára, más szörnyű (csivava-formájúakat) meg csak hallótávolságon kívül gyalázunk párommal.) Mert én tudom, hogy az az idegrángásos tollseprű valakinek az ő kedvenc fifikéje, és
pont úgy bírja, mint mi a nekünk legszebb kutyadékot.

Anti-antimodernizmus

Azt olvasom egy interjúban... na ja, mediatizált világban élünk, velem például csak egészen ritkán fordul elő, hogy elmegyek valahova és történik velem valami (pedig állítólag másokkal ez rendszeresen megesik), a legtöbb inger közvetetten ér, látom, hallom, olvasom valahol. A múltkor ugyan kimentem az erkélyre, de egyfelől rohadt meleg volt, másfelől meg basszusmeghajtású autók versenyeztek az ház előtt, az meg kinek hiányzik.

Szóval olvasom egy valamiféle népművésszel készült interjúban, hogy ő nemigen megy sehová a falujából, tévéje nincs, újságot nem olvas, az internetről nem tudja micsoda, a rádiót meg kikapcsolja, ha rossz híreket hall. (Hallgassa az állami pártszolgálatit, azzal ilyen gond nincs.) Mert ő ilyen természetközeli ember, kell a fenének a sok hír, attól hogy ő tud a legutóbbi thaiföldi szökőárról (de nem tud) még semmi nem változik meg. Nem kell ide ez a sok városi huncutság, ősein is milyen jól megéltek egykor. (Egy fenét éltek meg jól, másfél évszázada a paraszti lét korántsem volt az a bukolikus románc, amilyennek a mai összkomfortos romantikusok elképzelik. Nyomor volt, állandó gürizés, vacak étrend, torokgyík és korai halál.)

Én meg nézek hülyén magam elé, hogy ennyire tuskó hogy lehet már valaki, aki amúgy művészként definiálja magát. Mert attól, hogy ő nem akar tudni a világról, a világ az időnként becsönget, hogy mondjuk jó napot kívánok, én a globális felmelegedés lennék, hoztam egy kis szárazságot, magának kérem fel tetszik majd kopni az álla nemsokára. És az Ember, Akit Nem Érdekelnek a Hírek ugyanúgy használ áramot, gondolom ő sem a kútból húzza az ivóvizet és nem jurtára kér építési engedélyt, vagyis nem vonult ő ki a világból, hogy aztán egy vállrándítással elintézhesse. Inkább úgy fest, mint a falu bolondja, aki letolt gatyával áll a kocsma közepén, de mivel befogja a szemét, gondolja őt sem látja senki, lehet nyugodtan hülyének lenni, és lehugyozni a padlót, meg a lábát.

És ezek az emberek (hisz ez igazából egy típus) még büszkék is rá, hogy fogalmuk sincs mi zajlik körülöttük, ők nagyon természetes és pláne romlatlan módon élnek, ők az új elit, szemben a romlott civilizációval. A nagy függetlenségük persze csak az első fogfájásig tart, akkor mindjárt érdekes lesz, hol a fogorvos, mit fedez a biztosítás és addig is hol lehet valami fájdalomcsillapítóhoz jutni. A romlott világból.

Buszos összeesküvés

Ma elég sokat buszoztunk, hogy részt vegyünk egy összeesküvésen, akarom mondani esküvőn, amelynek én már a fogalmát sem értem, eskü ugyanis egyáltalán nem volt. Én egy esküvőt úgy képzelnék el, hogy van eskü, kéz a Biblián/Koránon/Bhagavad Gítán, harsány istenengemúgysegéljen, esetleg vérszerződés, opcionálisan. Ehhez képest semmi eskü, csak egy minimalista kérdezz-felelek, kijelented-e?, igen, és te?, naja. Lehet, hogy a templom esküvőkön van eskü, a templomokat olyan helynek nézem, de emlékszik a fene, az elmúlt harmincpár évben összesen két templomi összeesküvésen voltam, de ott meg mindig azzal voltam elfoglalva, mikor kell felállni, meg leülni, meg hogy miért edzőcipő lóg ki a pap miseruhája alól.

De a nem esküdözős esküvésig is el kellett jutni, jellemzően busszal, mert a vasútállomás felénk per pillanat nem létezik, van valami Mad Max-díszlet, mellette néhány konténer, és valahonnan indulnak vonatpótló buszok, ki tudja honnan, így egyszerűbb volt rögtön az eleve nem pótló busszal menni. Volt légkondi, nyugdíjas kirándulócsoport, meg rövidgatyás sofőr, aki egy Edda válogatáscédével büntette az utasokat. Úgyhogy bedugtam a fülembe a zenegépet, így érdekesebb volt, tényleg van abban valami megkapó, ahogy a hetven pluszos nénik a Flogging Mollyra tátognak, időnként eltalálva a ritmust.

Mi a kilométerben rövidebb, időben hosszabb úton mentünk, egyfelől mert érdekesebb a táj, másfelől meg sokkal menőbb, hiszen ha Sásd felé megyünk Pécsre, akkor alattunk a hatvanhatos út, a rút sziksztisziksz, ami nem is rút, inkább csak elhanyagolt. Legközelebb amúgy motorral kellene menni, nagy terpesztős chopperrel, az alkatom és a testszőrzetem megvan hozzá, csak előtte vissza kell fognom a mosakodást, sőt a mosást is, nincs visszataszítóbb, mint egy motoros, tiszta farmerdzsekiben. (Na jó, van, de mondjuk vaníliás gombapörköltet nem áll szándékomban készíteni.)

Ilyen időben eleve pólót, rövidnadrágot, strandpapucsot kellene hordani, miközben az esküvői dresszkód öltöny lenne, de arról meg szó sem lehetett, úgyhogy maradt a hosszú vászonnadrág meg egy ing, meg a permanens stressz, hogy mikor izzadok rá foltokat. (Végül is minden esküvőre kell egy nagydarab izzadó rokon/ismerős, ezt a figurát én  hozhattam volna, ám a légkondinak hála nem izzadtam le, ami pompás, úgysincs lila zakóm, anélkül meg az átizzadt ing félkarú izé.) De legalább kötelességszerűen fényképeztem, ez nyilván ilyen termékenységi rítus, hogy legyen sok fénykép, amiken valaki mindig épp pislog, vakarózik, ásít vagy csak simán életlen az egész. Be is teszek ide egy képet, amit én csináltam a Nikon Ltd.-vel kooperálva:

Meleg volt, na. De a háttérben (alig) látható lépcsőkön később álltunk is a komplett násznéppel, akikből két egész embert ismertem, meg egy felet, már a majdnem ifjú párt leszámítva. A szertartás amúgy nem tartott sokáig, ez szerencsére valami basic-csomag lehetett, ohne versmondólány meg nászinduló. Halász Judittól a Csészényi téri csoportképig nagyjából negyven percbe belefért, ami igen dicséretes, ha én valaha ilyenre vállalkozom, ebből is próbálok majd húzni. Maris egyébként igen helyes, és kissé lámpalázas menyasszonynak tűnt, és nyugis volt az egész, nem toporgott az ajtóban a következő násznép, mint mifelénk szokásos.

És a szerkli (fülig Jimmy szerint ez ilyen udvari körhallás) után indultunk is, mert hamar délutánra itthon kellett lenni, hisz számtalan dolgom van, ezzel a szöveggel párhuzamosan már vadul írom a hétfőre esedékes szociálpszichológia cikkemet. Na jó, igazából felváltva, de mindkettő meg van nyitva. Visszafelé is pompásan buszoztunk, nem feltétlen a Parti Nagy Lajos-i értelemben.

Ja, és a címért ez esetben is elnézést, a humorom ebben a hőségben valahol a sasjózsefi mélységekben szárnyal. Érti mindenki ugye: sas, meg szárnyal...

Kerítők

Azt írja az újság, hogy épül-szépül a drótkerítés a déli határon, és kész is lesz, pont augusztus végére, ahogy azt felcsúti ex cathedra kinyilatkoztatta. Na ja, nem neki kell építenie a kánikulában, ő csak böffentett egyet arról, hogy kisnyuszi alakú lelkét nagyon megnyugtatná, ha rohadt gyorsan kerítenének a fiúk ott délen, aztán Posványoson már megfellebbezhetetlen kijelentést tesz az ügyben.

Így aztán a kerítés épül, igaz nem pont az, amit akartak, kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miént. Rajtunk röhöghet majd mindenki. Arról van ugyanis szó, hogy a három méteres kerítés (szögesdrót van az ő tetején) helyett konkrétan csak a szögesdrót tekercseket húzzák ki a földön(!), atlétikusabb menekültek jól időzített nekifutással akár át is ugorhatják. Hát ez van, ennyire tellett, a hirtelen felböffentett határidőbe csak ez fér bele. A hivatalos magyarázat persze az, hogy ez még nem az igazi kerítés, az csak november végére lesz kész, ez amolyan előkerítés, sőt, a kerítést védő kerítés. Hisz az igazi kerítés, a tényleges, a komoly az nagyon drága ám, nem lehet csak úgy őrizetlenül hagyni, mert köztudott, hogy a menekültek közt sok a bűnöző, biztos ellopnák.

E logika mentén én javasolnék egy kerítésvédő kerítést védő kerítést is. Ez lehetne például a szögesdrót előtt egy dupla sor, sűrűn ültetett árvácska, tudomásom szerint az a zoroaszter vallásúak számára szent növény, ezért nem léphetnek rá, a többiek meg csak simán rendesek, illetve van szépérzékük. Aljas bűnözők amúgy, de az árvácskákat nem taposnák le, elvégre vannak határok az ember életében.

Persze az is lehet, hogy szó sincs kettős védelemről, egyszerűen csak olyat szólt a főnök, hogy augusztus végére kész lesz, és akkor kész lesz, akkor is ha agán gyerekek potyognak délről. Hisz a fideszben és kormányban (igazából mindkettő egy emberből áll, ezek a szervezetek csak az ő kivetülései) már régóta honos a Don Corleone Módszer, a stratégiai menedzsment és a humánpolitikai fejlesztés szintjén egyaránt, így egy rogánantali értelemben vett szíjjártópéter vigyázzba vágja magát a főnök szavát hallva, már ha nem akar másnap reggel lófejet találni az ágyában.

Szívküldi

"Jó napot kívánok, szeretném kérni Lou Reed-től a Heroint. És küldeném mindenkinek, aki szereti."

Valami tévécsatornán láttam a minap egy kívánságműsort (valami Lejárt Jogdíjú Klipek Csomagban Channel lehetett), és rácsodálkoztam, hogy a műfaj még létezik. Hogy egyáltalán. JúTyúb után X-ben, a nem Y, hanem ABC-generáció számára még mindig létezik ez az üvöltően anakronisztikus dolog, ahol ráadásul Aradszky Lászlót meg Máté Pétert kérnek a hetvenes években rekedt népek.

Pedig ha belegondolunk ez természetes, vannak még olyanok, akik a laptopot már sosem fogják másnak látni, mint valami flancos írógépnek, az internet meg számukra olyasvalami, ahol csalók vannak, zaklatás meg pornó, de hogy pontosan mi módon vannak ott,és hogy hol is van helyileg az az internet, az több mint homályos.

Mert ha Malvin néni Sydney-ben él már 56 óta, sokkal egyszerűbben lehetne neki skype-on boldog szülinapot kívánni, plusz az személyesebb is lenne, mint mikor egy parkolópályára tett, izzadó műsorvezető olvassa be a Duna Akármin, ottani idő szerint hajnali háromkor. De akinek a net valami fekete mágia, az mégiscsak a telefonban, meg a postai levélben bízik, plusz benne lehet a tévében (szóban), ami valóban nagy élmény - volt még húsz éve is. Ma már egy Duna Akármis kívánságműsornak kimutathatatlan a nézettsége, egy gördeszkán áteső vizslát százszor többen néznek meg a hálón. Én persze a magam részéről nézem az ilyen műsorokat, mindig, ha pont ott ragad be a távkapcsoló. Ilyenkor álmomban két Tibi bácsi vagyok, és pontos labdákat dobálok egymásnak.

Laikus nyelvészet

Mostanában többször belefutottam egy sajátos, nyelvileg kirekesztő szubkultúrába, melynek képviselői, a tizenkilencedik század legszánalmasabb hagyományait követve akarják védeni a magyar nyelvet, a mindenféle idegen hatásoktól. Ők a hardcore „nyelvművelők“, dilettáns kiadásban, erős átfedésekkel a rovásírásos militánsokkal, ám nyilvánvalóan félreértik a nyelv mibenlétét.

A Magyarító könyvecske és hasonló kiadványok szerzői a nyelvet elsősorban szótárnak látják/gondolják, melyben elsődleges a szókincs, és a grammatika csak valami kötőanyag, ami lehetővé teszi, hogy ezekből a szavakból értelmes szövegeket alkossunk. Pedig alapvetően tévednek. A nyelv elsősorban a struktúra maga, a mód, ahogy kifejezzük magunkat, ehhez képest a szókincs csak a tartalom, mely a struktúra mentén összeáll. A szókincs viszonylag gyorsan változhat, korról korra rakódnak rá rétegek ( a magyarra például szláv, török, német, cigány stb.), de a nyelv nem ez, hanem a mögöttes szerkezet, a maga sajátos logikájával.
Így lehet a magyar finnugor nyelv, miközben az önjelölt nyelvészek azon háborognak, hogy ez mekkora hülyeség, mert a pl. a finn és magyar szavak között alig találunk hasonlóságokat, az alapszókincsben is. De hát a nyelvrokonság bizonyítékai sokszor nem a hasonlóságok, hanem a különbözőségek, illetve azok rendszerszerűsége. A hasonló hangzású szavak önmagukban semmit sem bizonyítanak, mint ahogy azok hiánya sem. Nemrég hallottam egy példát Nádasdy Ádámtól, valahogy így hangzott: „A komputeres innováció bázisát a dinamikus szoftverfejlesztés adja.“ Ez ugye egy hibátlan magyar mondat, alany és állítmány a helyén, miközben idegen szavakkal dolgozunk. De nem a szavak teszik a nyelvet, így az önkéntes, és egyáltalán nem fékezett habzású nyelvőröknek nem az idegen szavakat kellene irtaniuk, pláne, mert ha az összes jövevényszavat kiirtanánk, akkor annyit tudnánk mondani egymásnak, hülye tekintettel, hogy „te ló“, aztán a többit mutogatnánk.

Ráadásul a nyelvet egyáltalán nem kell őrizni, meg művelni, az valami organikus dolog, ami változik, de nem fejlődik. (Hisz egy aktuális köznyelv nem jobb vagy rosszabb a száz évvel korábbinál, hanem más, egyszerűen nincs valami nyelv feletti kritériumrendszerünk, mellyel a fejlődés fogalma egyáltalán értelmezhető lenne.) Plusz a nyelvet nem lehet rombolni, hisz a nyelv pont az, ahogy használjuk, ahogy írunk meg beszélünk, és nem valami akadémiai szabályrendszer nagyszótárral. Illetve az is, de itt két külön jelenségvilágról van szó.

Amikor beszélünk, vagy levelet írunk, nem ronthatjuk el a nyelvet, hisz az csak performancia, az egyedi hibáinktól nem változik az általános szabály. Ha viszont egyre többen hibáznak ugyanúgy, akkor egy idő után az lesz a helyes, és előbb utóbb ehhez a változáshoz alkalmazkodik a hivatalos szabályrendszer is.

De a nyelvet védeni tényleg hülyeség, egyfelől nem szorul rá, másfelől ez a védelem értelmezhetetlen. (Hisz a védelem valójában a változások negligálását jelentené, valami idealizált „normál állapot"-hoz való ragaszkodással, ami lehetetlen, és ezért értelmetlen is. Ennyi erővel tiltakozzunk a gravitáció ellen, az talán még a kortárs nyelvújítók...izé, nyelvrégítők  munkásságánál is viccesebb lenne.)

Mivel állandóan rádiót hallgatok (na jó, munka közben, de állandóan dolgozom, legalább is így tűnik), a rádióra azért van egy jó nyelvrégítő kifejezésem, lehet hogy írtam már, de lusta vagyok utánanézni. Szóval a rádió legyen mondjuk "villanyos halljakend".

Sötétség délben

Kocsis Máté fideszes alfőfasz (bocs, de ezt a gyökeret nincs kedvem kevésbé egyenesen megnevezni), és nyolcadik kerületi polgármester arról értekezett a fészbukon, hogy a menekültek (újfideszül: népvándorlók) tönkreteszik/tették a Köztársaság (újfideszül: szentmásodik jánospál pápatér) teret, a népvándorló gyerekek/felnőttek ott őrjöngenek, kakálnak, lopnak és késelnek, nyilván nem véletlenül lett hirtelen építési terület a tér jelentős része.

Erre a gonosz balliberális 444.hu újságírói aljas, nemzetárulással felérő módon kisétálnak a nevezett térre, a bolsevik fényképezőgépükkel, és ott semmi ilyesmit nem találnak. Nyilván ők is a megélhetési népvándorlók oldalára álltak, mikor békésen alvó embereket, meg szappanbuborékot fújó gyerekeket találtak ott, és ezt gyomorforgató nyugalommal meg is örökítették. Közben meg örült az a magyargyűlölő fejük.

Az egyujjas agyú Kocsis nyilván nem járt arra, csak kellet valamit lökni a napi gyűlöletpenzumhoz, esetleg járt arra, és szándékosan hazudott nagy nyilvánosság előtt, de mindegy is, ő csak azt tolja amit a főnökétől lát, azaz ő akar lenni a józsefvárosiak megmentője, a lokális kerítésépítő híró, a „Józsefváros a Józsefeké Mozgalom“ tiszteletbeli elnöke. Pedig csak simán aljas, amikor ott próbál feszültséget kelteni, ahol épp nincs, nyomorból és gyűlöletből építene magának plusz népszerűséget (ha esetleg a szervezett korrupció önmagában kevésnek bizonyulna), szóval menyjen a francba, lehetőleg máma még. Amit művel a szimpla xenofób uszítás, bár ő nyilván a magyar zemberek megvédésének hívja, de csak azért, mert a x-el kezdődő betűk már túl bonyolultak neki. És pont ettől gyanúsak is.

(Igazából kissé nyelvészkedni akartam ma, de ezen kiakadtam, úgyhogy azt majd holnap. Tényleg,  mint egy rossz viccben: „-Mi az? Sötét és felmegy tőle a vérnyomásod. - Kávé? - Nem, fideszes szóvivő.“)

Update: Közben rájöttem, hogy az idézett cikk képeit a királyi MTI készítette, polgári értelemben vett keresztény konzervatív fényképezőgépével, mert ezek e balliberálbolsevikok már fotózni is lusták, fene a háttérhatalmukba.

Lók

Nem tudom mikor lesz a Nemzeti Vágta nevű izé... sóelem, de nyilván nemsoká, mert teljesen akaratlanul is egyre többször futok bele a róla szóló hírbe. A múltkor egy rádióműsorban valami kormányzat helyettes kommunikátor arról értekezett, hogy azért kell megtolni 150 millával a cuccot, mert aakkorra turizmust generál mint ide Monte-Carlo, és hát ugye a magyaros hagyományok. Na ja. Olcsó operetthuszárnak öltöztetett zsokék tényleg hagyományosan nyargalásznak a Hősök terén körbe-körbe, több éve már. Bár nekem gyanús, hogy azért vannak ennél régebbi hagyományaink is. Ilyen például a kocsmai verekedés, mégsem rendezünk belőle világkupát a Kossuth téren, miközben igény az volna rá. (Egyéni és csapatverseny, női, férfi és vegyesváltó, szertorna széklábbal és dákóval, a szünetben a tántorgó cheerleaderek Ordenáré Lajos Tűzoltózenekara.)

Értem, hogy a hagyományok nem öröktől fogva léteznek, valamikor azokat is lekezdték, de szerintem az igazi hagyomány nem azért jött létre, hogy hagyomány legyen. Az emberek csináltak valamit, aztán úgy maradt, és jóval később észrevették, hogy mondjuk nincs már igazi karácsony giccsesen kidekorált haldokló örökzöldek nélkül. Ez a hagyomány, és ebben a kontextusban a „hagyományteremtő szándékkal“ szófordulat nagy marhaság, a hagyomány lesz, és nem csinálják, nem direkt annak tervezik.

A turisták meg nyilván kajálják, csak jól kell pozicionálni az eseményt, német nyugdíjasok és brit legénybúcsú-harcosok kellő mennyiségű varázsgomba után biztos élveznék, csak arra kellene ügyelni, hogy a Mátészalkának szurkoló német ultrák össze ne verekedjenek Gyopároshajcihő brit rajongóival.

De ahhoz, hogy az esemény igazán népszerű legyen, kell még néhány dolog. A lovakat szponzorálhatnák forma-1-es csapatok, a nagy pénzért a lovak (szerintem egyébként a ló többeszszáma lók) elviselhetnének egy kis kályhaezüstöt vagy redbulltetkót, és lejátszható lenne a Mercedes-Renault meccs, környezetbarát módon. (Vagy legalább körnezetbarátabb módon. Mert az megvan, hogy a világ metánkibocsátásának nagy részét szarvasmarhák fingják össze, de azt nem tudom, a lók mennyire vannak benne.) A győztesekkel lehetne szelfizni, a veszteseket virslibe darálnák. Lenne lócitromlé a lómegállóban, „I Lóve Lóvé“ póló (esetleg „I Lóve Póló“ feliratú lóvé) meg ló alakú semjénzsolt-barbi. Meg nyilván szaladgálnának lovak körbe, teljesen értelmetlenül, hisz sok kör után is csak ugyanott tartanak, ahonnan elindultak volt. Majd. Francba az igeidőkkel...

It's been a good day...

please don't take a picture, pedig tényleg nem is volt rossz nap (mint az ismert R.E.M.-slágerben, melyet parafrazálni voltam szíveskedni), így, hogy a Windows csekély másfél óra alatt frissítette magát, már ki sem akarom vágni a laptopot az ablakon. Pedig egy órája még ószövetségi átkokat szórtam volt Bill Gates irányába/sérelmére, melyek közül még a fajok közötti keveredés tabujának megszegésére való felszólítás volt a legenyhébb, úgyhogy most nyilván igen csuklik valahol, miként a háziállatai is.

De amúgy a munkahelyen laza napom volt (igen unalmas, de laza), jó könyveket találtam a könyvtárban, érkezett egy adag honorárium a bankszámlára meg egy csomag bélyeg nagy, szigorú borítékban (köszönet Áginak, ő asszem nem csuklik, vagy ha mégis, nem miattam), és hát működőképes a gépem, amit nem ettem le puncsfagyival, de nem rajtam múlt.

Lassan közeleg a nyári szabadság, tényleg lassan, majd jövő hét után veszek ki három teljes napot, ez pont elég arra, hogy ne utazzak el sehová, de a Gusztus Huszadik hosszú hétvégével együtt pont kilenc nap, ami nagyjából két nagymosás, hat porszívózás, egy (de átfogó) ablaktisztítás és legalább harminchat kutyasétáltatás, anélkül, hogy közelről látnám a villamossági gyárat. Plusz természetesen sok előre betervezett könyv elolvasása (itt a 40%-os teljesítés már igen jónak mondható), meg a bélyeggyűjtemény permanens birizgálása.

Utazás meg októberben, de akkor legalább London, az mondjuk nem esne jól nyáron, és ne mondja senki, hogy arra milyen enyhe idő van, volt már majdnem-hőgutám arrafelé nyáron.

Most pedig lehetne ötösöm a lottón, már jöhetne egy nagyobb adag szerencse is. De nem segítek be azzal, hogy lottószelvényt is veszek, a szerencse ezt oldja meg egyedül.

Tré-ler

A világ egy nagy globális falu, egy médiafalu, ahol a média maga az üzenet, hogy ezzel a vulgármekluheni eszmefuttatással egyúttal bebiztosítsam a kettest, és hát az üzenetfaluban üzenetek vannak, főleg médiailag, esetleg médiumokailag.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy átlagos hírportál megnyitásakor, avagy kapcsán, szembe jön sok hír filmekről, valamint filmelőzetesek, hírek filmelőzetesekről, hírelőzetesek filmen, meg egy adag filmszínész, akik arról beszélnek miért jó filmszínésznek lenni, és egyúttal reklámozzák a filmhírek előzeteseit is.

A valóság ehhez képest rendre hátrébb szorul, megölte, elgázolta, kirabolta felrobbant, a kettő között pedig politikai hírek vannak politikusokkal, néha csak előzeteseikkel. Ám amikor nyár van, és a politikusok nyaralnak (ezt egyébként uborkaszezonnak hívják, Uborcha szigete után), a filmbemutatók pedig a Minyonok, Agymanók és A hangya bermuda-háromszögében rekedtek (javasolt újabb nyári címek: Pronyó nyulak, Agyő gyagya és Nyekk a nyavalyás), így maradnak az előzetesek.

Az persze már a moziban is úgy van, hogy húsz-harminc percnyi előzetes megy a film helyett (hisz addig is nézhetnénk már azt, amiért fizettünk), a legjobb az a felállás, mikor a Selyempónik Szivárványországban előtt valami mutáns tejesember rombolja le Manhattant, vagy a kannibál nőgyógyász szűzpecsenyét süt a találjuk ki miből. Ráadásul a mai filmek definitíve képregény adaptációk, úgyhogy az előzetesekkel sokat lehet spórolni, gyakorlatilag megmutatják mindazt, amit a jeles alkotásban látni érdemes, a műegész élvezetéhez teljesen felesleges újabb jegyet venni. A netes előzetesekkel pedig teljesen felesleges mozijegyet venni egyáltalán, a TeCső megmutatja mindazt, amit nagy megkönnyebbülésünkre nem is akarunk végignézni.

(És igen, tudom, hogy vannak jó mozifilmek a jelen kínálatában is, de én kisvárosi vagyok, a helyi moziban a képregény-adaptáció a film, meg esetenként valami ölős-baszós keményzsarus, de én egyik típusnak sem vagyok célcsoportja. Így aztán nem is értem, miért a Pókember 6. előzetese a vezető hír...Ja, a címért bocs, meleg van, na.)

Hűszaki miba

Már megint épp akkor adta be a kulcsot a laptomonon az Ablakok, mikor cikket kellene írnom. A világoskék halál sohasrm olyankor jön, mikor csak autóversenyeznék egyet, vagy macskás videókkal szedálnám magam, ami azért jellemzően ráér később is.

És ez csak az ámítógépnél van így, ha például főzni akarok, valahogy mindig van gáz, bàr ha épp nincs kedvem megázni, attól még eshet. Csakhogy megázni soha sincs kedvem, cikket írni meg havi rendszerességgel muszáj, meghát fizetnek érte, ami jót tesz nekem, szakmailag és emberileg egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy pénzben fizetnek, ami általában a legkevesebb.

Na mindegy, kicsit később felhívom az öcsémről elnevezett szakembert, hátha tud valami gyors megoldást. Mert három oldalnyi szöveget már bajosan tudok a tableten bepötyögni, mint ezt itt. Pontosabban be tudom (a sóskafőzeléket is meg tudom enni, ha pisztolyt nyomnak a fejemhez), csak nincsen hozzá kedvem úgy emberileg, mint szakmailag.

Kommjunikésön

Az MTVA nevű szervezeti szörnyszülött ezentúl nem maga végzi kommunikációs feladatait, ami nem is meglepő. Már miért is lenne képes kommunikálni egy tévé/rádió/hírügynökség, hát hogy is lenne neki embere pont ere? És pont úgy, hogy eddig volt sjtóosztálya, de most meg már minek? Ráadásul évi rongyos 80 milliárdból (érdemes hangsúlyozni, hogy ez tényleg nyolcvanezerszer egymillió forint) gazdálkodva, tényleg miből is tellene rá, inkább megbíznak egy külsős céget, melyet tök véletlenül egy harmadvonalbeli fideszes, a felcsúti korábbi tanácsadója vezet. Und alapított.

A Trinity nevű cég persze nem a legnagyobb közpénzszivattyú (viszont csak az), alig több mint 40 millából elkommunikálgat a tévé meg a rádió számára, úgy tűnik, a hátsóbb sorokban álló fideszesek már az ilyen, az igazi cápák számára aprópénznek számító összegért is lehajolnak.

Az MTVA nevű izé, zselés-nyúlós állagú, kissé büdös de legalább érdektelen pártmédia persze amúgy is remek kifizető hely volt korábban is, a szellemi holdudvar, meg néhány kisfideszes számára. (Tényleg, rájöttem hogy az aktuális rezsim nyaloncait azért becézik szellemi holdudvarnak, mert szigorúan tartózkodnak attól, hogy autonóm módon alkossanak véleményt, ők csak eszmeileg visszaverik a vezér fényét, esetleg a vezér fényét visszaverő fontosabb ajtónállók fényét. És így tovább, egészen a „köz“tévé műsorvezetőiig, akik már a személyiségüket is leadják a ruhatárban munkakezdéskor.)

A legjobb az, mikor blogírásért fizetik ki a minimálbér mondjuk ötszörösét, olyanoknak, akiknek amúgy is van jól fizetett, állami vagy államközeli munkájuk, és akár havi kettő-négy (!) bejegyzést is elvárnak tőlük. Meg hogy „szerkesszék“ a saját blogjukat. Az milyen kemény meló lehet, szerkeszteni az egy darab heti bejegyzést, meg kommenteket olvasni...

Én hülye meg még mindig ott dolgozom ahol. De ha jön egy anarcho-moralista rezsim, talán nekem is jut majd valami kis konc, amit büszke rendszertagadóként azonnal elfogadok majd, csak hogy leleplezzem a hatalom végtelenül korrumpáló hatását. De kommunikációs munkát is vállalok, elvégre majdnem abból doktoráltam. (Ez persze nem azt jelenti, hogy inkább másból, hanem hogy egyáltalán nem.)

Világvége I.

Ma kétszer is tapasztaltam, hogy közeleg a világvége, hogy lassan felfeslik a valóság szövete és közeleg a Nagy Reccs, a világ egyetlen nagy és kaotikus, meghatározatlan hullámfüggvénnyé válik, vagy azzá esik szét. Igazából tudja a fene, én a kvantumelméletről főleg sci-fikben olvastam, ehhez képest elég jól dobálózom általam sem értett fogalmakkal.

De a lényeg az, hogy közel a vég, szaporodnak a jelek, égen és földön, de főleg a földön. A mai két esemény apróságnak tűnik, de csak azoknak, akik nem látják a magasabb összefüggéseket. Egy lepke megmozdítja a szárnyát Tokióban, Floridából meg lakatlan szigetet csinál egy Godzilla, ugyebár.

Szóval:
- A gyári férfivécében (jó, nyilván van több is, gondolom, de én csak a legközelebbit használom, azt is csak ha nagyon muszáj) kicsi rózsaszín kockákat találtam a piszoárokban, illatosítás gyanánt. Márpedig ahhoz a vécéhez történelmileg hozzátartozik az irdatlan húgyszag, de akkora, hogy rá lehet könyökölni. A pici rózsaszín kockák meg a lepisilésre inzetnzív eperillat kibocsátásával reagálnak, ami legalább is tájidegen. Nem mondom, hogy kérem vissza a régi bűzt, mert dehogy, viszont ezt a helyzetet még fel kell dolgoznom, szerencsére jön a hétvége.

- Hazafelé a buszon azt hallom a rádióban, hogy gyermek-hospice intézményt építenek egy baranyai faluban, és csak ennyi a hír. Motoszkál bennem némi halvány hiányérzet, aztán rá jövök mi nem stimmel. A hírben szó sem esik arról, hogy a helyiek felháborodottan tiltakoznának, esetleg máris aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy hozzájuk aztán ne vigyék a haldokló gyerekeket, van nekik elég bajuk, nem akarnak kisírt szemű szülőket az ő békés kis településükre. Amúgy semmi bajuk a rákos gyerekekkel, meg gondoskodjanak is róluk, csak ne náluk. No, ez az, ami elmaradt, pedig bármilyen karitatív/szociális intézményre így szoktak reagálni a tetszőleges helyiek, a gyerekotthontól a drogrehabilitációs táborig. Mondhatnánk, hogy ez igazából pozitív, pont nem a világvége közeli eljövetelére utal, csak épp annyira kilóg a trendből, hogy ez eset egyértelmű hiba a Mátrixban, a szétesés biztos előjele.

Innentől figyelek a többire is.

Verbális front

A szokásos koreográfia: kutyasétáltatás, unalom elen rádiózás, sírva röhögés. De a mai eresztés, pontosabban az a fél óra, ami hallottam a Lánchíd konyakról nevezett rádióban, annyira erős élményt adott, hogy nem bírom nem megörökíteni.

Az első betelefonáló, akihez szerencsétlenségem volt, aknazárat telepítene a határra, mögé meg határőröket tűzparanccsal, és akkor aztán nem jönne ide senki. (Szerintem én sem, jegyzem meg közbevetőleg, ki akar egy lágerben élni?)
Ám ekkor jön a műsorvezető, szegény hülye Papp Endre, kire még gyerekkorom tévéjéből emlékszem, és megértéstől csöpögő hangon mélységes egyetértéséről biztosítja a vértolulálos hallgatót. Vagyis az empatikus bájolgás részéről csak álca, a szelíd külső egy szikár diktátort takar, aki különösebb megfontolás nélkül lövetne, felülmúlva még Lenin elvtársat is, aki az ismert anekdota szerint visszadobta a gyerekeknek a labdát, pedig közéjük is lövethetett volna. Persze a derék műsorvezetőnek van egy másik oldala is, két náculó nyugdíjas között bejátszik egy-egy operett-áriát, ami így 2015-ben különösen súlyos szellemi környezetszennyezés.

Papp elvtársnak egyébként igen örülnek a hardcore hallgatók, ő nem vitatkozik mint a másik, hagy mindenkit összefüggéstelenül monologizálni. A direkt náciknak is jár tőle egy verbális buksisimogatás, az egy fokozattal árnyaltabban fogalmazókat meg egyenesen verbális fellációban részesíti. (Huh, sikerült megúsznom, hogy leírjam a „leszopja“ szót.)

Ennek a hozzáállásnak nagy haszonélvezője volt a következő bácsi, aki a hagyományos, a Völkischer Beobachter fénykorát idéző zsidózással indított (inkluzíve patkányozás), aztán kommunistázott-gulágozott egyet, zsidózással körítve, a legprimitívebb történelmi hazugságok vezérfonala mentén. Viszont gyakorlata így is maximum 3.5-öt (drei komma fünf) ért, mert kihagyta a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét, csak egyszer Gyurcsányozott, a Bajnaizás pedig fájóan hiányzott a művészi összhatásból.

De a legjobb a harmadik néni volt, a jellegzetes Orbán-fan, aki annyira rajong a felcsútiért, hogy még a pozícióját sem sikerült eltalálnia, végig miniszterezte. Mikor PE elvtárs rákérdezett, hogy melyik miniszterre gondol, mondta hogy a felcsútira (mondjuk harmadik nekifutásra bírta kinyögni a nevét), erre kijavították, hogy ő miniszterelnök, a néni helyeselt: igen-igen, ő a mi miniszter urunk. („Ismerem személyesen, a lányom a Sportkórházban dolgozik, nem is mondok többet...“) Miniszter urunk egyébként akkora szám, hogy talán meg sem érdemeljük, száz évben egyszer, együtt rezdül a magyarsággal lelkileg... végül is hallottam már az összes ilyen panelt a vallás híveitől, melyben van külön Magyarok Istene, és OVi az ő prófétája.

Ennél talán nincs is lejjebb, persze nyilván van, a keserű tapasztalat az, hogy mindig van lejjebb. Ha a politika ennyire személyfüggővé válik, és a rációt teljesen kiszorítja a vallásos révület, akkor hívek fanatizmusának nincs határa többé. Meg nincs a gusztustalan, rothadó eszme meg világmagyarázat, melyet a szent háború önkéntes betelefonálói elő ne rángatnának a történelem szemétdombjáról.

Azért egy jó kis, bő lére eresztett Gyurcsányozást igazán hiányoltam, a nélkül nem teljes a szórakozásom. Meg hát attól, mert a felcsúti rezsimjétől hányingerem van, még nem vagyok automatikus rajongója egyetlen ellenzéki figurának sem, ők egyszerűen a kisebbik rossz, és egy demokráciában ez is valami. Rajongáshoz ott van a Queen, úristen, majdnem harminc éve már, a vallási nézőpontot meg keleti szent iratokból szerzem be, nem ostoba politikai beszédekből.

Civilizáció

Az egyik legidegesítőbb nyelvi fordulat mostanában a „civil“, ezúttal nem politikai kontextusban, csak mint egyszerű, mindennapi taplóság. A neves színházi rendező szerint civil az aki nem színházi ember (ennek megfelelően az ő párja egy civil), a műsorvezető-szerű celeb megkérdi a fecsegős műsorban a másik médiamajmot, hogy jön ki a civilekkel, de még a nem igazán híres énekes is szeret „nem civil“ közönség előtt fellépni, azok legalább értékelik.

Ebben a kifacsart jelentésben a civil annyit tesz, hogy nem szakmabéli, de mivel majdnem mindenki bennfentes valamilyen területen, hozzá és a pár hasonszőrűhez képest nyilván ott és akkor mindenki más civil, így aztán mindenki civil, majdnem mindenki máshoz képest, civil az egész világ és civil benne...na mindegy.

Ez az egész civilezés csak azért érdekes, mert jól mutatja, hogyan lesz egy eredetileg használható szó nagyjából jelentés nélküli. Ha a válogatott vízilabdázó civilekről beszél, nem tudhatjuk, kikre is gondol. A nem vízilabdázókra, a nem válogatott vízilabdázókra, a nem profi sportolókra? Egy katonánál legalább még értettük, hogy a civil az minden nem katona, de itt? Ha bárki bármilyen helyzetben büntetlenül civilezhet, már nem is tudjuk, mi az eredeti referenciacsoport, a lecivilezetettek pontosan milyen szempontból nem brancsbeliek, mi okozza végzetszerű fogyatékosságukat.

Hisz a civil ilyenkor bár nem egyértelműen negatív kifejezés, azért kétségtelenül van egy lekicsinylő stichje, a civil nem megvetésre méltó, csak sajnálatra, hisz nem is mindig tehet róla hogy civil. Szegénykém így született, és nemigen volt esélye kitörni. Szemben a szép, okos és kívánatos szakemberekkel, akik viszont épp saját tehetségüknek und mindent lebíró akaratuknak köszönhetően emelkedtek felül a civilek szürke tömegén, váltak beavatottá, és így különlegessé.

Ebből adódóan a rendes ember eleve civilnek tekinti magát , mert rühelli a sok kis kasztra, rendre, klánra szakadó társadalmat, ahol mindenáron különlegesnek és szektatagnak kell lenni, ha csak a vécészerelők szabadkőműves testvériségében van hely, akkor ott, a lényeg az, hogy az élet lehető legtöbb területén vehessük elő a mi/ők dichotómiát. De persze leginkább valami doktorúr, tanárúr, mérnökúr, művészúr lenne az ember, vagy ha nő, hát nőben ugyanezek, akkor már bárki valaki lehet, nem holmi civil, körön kívüli lúzer. És akkor meleg hangon, kissé gügyögő tónusban lehet verbálisan simogatni szegény kis civileket, akik nem értik a mi emelkedett világunkat. A civilekkel együtt érezni morális tartás dolga.

A civilek ugyanis olyan közönségesek. Átlagosak és egyáltalán nem érdekesek, kisebb ház körüli szolgálatokra amúgy megfelelnek.
Ich bin ein civil.

Pamparappapampampam, dudák, dudák...

Valaki már jó ideje, nagyjából félpercenként nyomja a dudát valahol a ház körül, a jelek szerint minden különösebb eredmény nélkül. Hisz ha történt volna valami érdemleges, talán abbahagyta volna, bár lehet, hogy a dudálás a hobbija, és épp a megyei bajnokságra edz, közönség előtt, csak hogy szokja a stresszt. Mondjuk ahogy kinézek, ez is egy lehetséges szcenárió, mert a zaj forrása egy „kicsi a pöcsöm“ mintájú optikaituning-rémálom, a sofőrből meg egy szőrös alkar látszik, másfél kilós, víz- és aszteroida-álló órával.

De ha mégsem egy sportoló, akkor igazán leeshetne már a húsz fillér a fazonnak, hogy akinek dudál az nincs itthon, vagy csak neki nincs itthon, de ha mégis, honnan tudja, hogy pont neki dudál valaki. Én még filmélményeimből sem emlékszem, ahogy egy Jane a fejéhez kap, hogy jé, Joe dudál az utca végén... Pedig a valóság csak a filmek halvány mása, mint az köztudott.

És persze a mobiltelefonok korában lehet hatékonyabban is jelezni Cicusnak, hogy megjöttünk, itt állunk a ház előtt. Már ha nem vagyunk épp fasírtban Cicussal, aki nem veszi fel a telefonját (legalább is amíg el nem magyarázzuk, miért fizettünk egy redbullkólát annak a lotyónak múlt szombaton), ez esetben viszont nem biztos, hogy a környék fellármázása a legjobb békülési stratégia. A női magazinok és romantikus komédiák szerint az autódudánál hatékonyabb a virágküldő-szolgálat, az nagyjából ötven százalékos hatásfokú, azaz vagy bejön, vagy nem. De a duda semmiképp, az csak vörös fejű Máris szomszédokat eredményez, meg könnyű testi sértések ígéreteit.

Mándéjmándéj

A hétfő az a nap, melyet érdek nélkül utálok. Utálom ugyanis akkor is, ha épp szabadságon vagyok, ha húsvéthétfő, pünkösdhétfő vagy karácsonyhétfő következik, a hétfő esszenciálisan vacak nap. Iskolába kell menni, dolgozni kel menni, lelkiismeret-furdalást kell érezni, mert egész hétvégén csak tehénkedtünk (értelmes tevékenységek, esetleg értelmes tehénkedés helyett), és ez a hatás annyira erős, hogy az itthonmaradós, nyaralós-telelős hétfőkre is kihat, olyankor is jö a vasárnap esti rosszkedv.

Ráadásul mivel a hétfő a kellésről szól, ha épp nem tanulok, dolgozok, betegeskedem hétfőn, vagyis ha akár jó napom is lehetne, akkor is kényszeresen takarítok, mosok, főzök, írok, csak hogy ne érezzem bűnösnek magam. Hisz a hétfő a tevékeny hét tevékeny kezdete, volt két napom megpihenni, ha nem tettem meg, vagy nem eléggé, hát így jártam, de most aztán dolgozni kell, meg sürögni és... forogni azt nem, szédülős vagyok. Így a szabad hétfő igazából extra stressz, házimunkával kell kompenzálnom a szabadnap miatti bűntudatomat, pont mint egy agyhalott japán jómunkásembernek, akit az öngyilkosság szélére sodor az önvád, mert holmi nyaralás okán egy teljes hétre cserbenhagyta a vállalatot.

A szabad hétfő ráadásul meghosszabbítja a hétvégét, és három nap után nehezebb visszazökkenni a taposómókus malomkerékbe, vagy mibe. Ha aztán valami állami ünnep pont keddre esik, a négynapos szünet összezavarja az időérzékem valamint a bioritmusom, a hétvége után rögtön jön a következő, aztán szerdán lesz hétfő, kész rémálom.

Még jó, hogy holnap munkanap lesz, komolyan mondom, kész megkönnyebbülés.. Kár hogy utálom a hétfőt, mindenképp.

Agyar memberek

A magyar emberek egyetértenek  kormánnyal. En bloc, mindenki, minden rezdülésével, minden amit a kormány tesz, azt közvetlenül a magyar emberek akarták, pont így és példátlan egységben. - Ezt a sületlenséget már évek óta hallgatjuk a felcsútitól és bio-diktafonjaitól (ún. „szóvivők“), ma sem mondott mást, pedig Posványoson mindig nagyot szokott gurítani, rendszeresen igazi kocsmai svunggal kiabál bele a világba méretesebbnél méretesebb sötét ostobaságokat. Idén mintha kifogyott volna a lendület, a vezér és kancellár löttyedtebb volt a vártnál és nem csak fizikai értelemben. Én vártam volna minimum egy nagyívű víziót a nyugat alkonyáról, egy zavaros de határozott szcenáriót Európa agóniájáról, de aztán nem böffentett fel semmi újat, marad a kérődzés a szokásos témákon, Brüsszeli elnyomás, menekültek, terroristák, Ejrópa az ejrópaijaké,már sorolni s unalmas. Talán annyi az észrevétel, hogy ezeket a paneleket egy az egyben elmondhatná egy jobbikos dzsemborin is, és komolyan nem tudom, ezek miért vanak még mindig két külön pártban?

A baloldal gyalázása is szokásos műsorszám, a törzsközönség nyilván elvárja, miközben persze bealszik rajta, vagy kimegy sörért, viszont a színvonal évek óta meredeken zuhan. Már sehol egy áltörténelmi eszmefuttatás, valami Horthy-korszakból itt maradt szlogen, vagy legalább egy székely góbéság. itt már csak óvodásokra szabott tőmondatok vannak, a helyi homokozóba ez is jó, azon kívül meg a szofisztikált szövegeivel sem menne semmire.

A baloldaliaknak szerinte az a bajuk, hogy nem szeretik a magyarokat. És azért nem szeretik őket, mert magyarok. Így, egyszerűen. Nem arról van tehát szó, hogy bizonyos baloldaliak, bizonyos magyarokat nem kedvelnek,  konkrét viselkedésük, nem pedig etnikai hovatartozásuk alapján, ó dehogy, a baloldaliak szerte Európában egyszerűen minden magyart utálnak, differenciálatlanul. Mert ezek a baloldaliak ilyenek. Nyilván a magyar baloldaliak is, akikkel kapcsolatban innentől több eset lehetséges:

a) Nem magyarok - ez nagyjából a fideszes kemény mag véleménye amúgy.
b) Magyarok, de tele vannak önutálattal, ettől frusztráltak, és gonosz dolgokat csinálnak - ez lenne a nem harcdore orbán-rajongók nézőpontja.
c) Magyarok, és nem utálják a magyarokat, csak épp a felcsútit és hűbéreseit (akik persze rendszeresen a magyarsággal azonosítják magukat, meg gazdasági érdekeiket) - ez lenne a normális álláspont (naná, az enyém).

Ez szánalmas és aljas geciség bárhol máshol akkora ügy lenne, hogy a felcsúti holnap nem lenne miniszterelnök. (Képzeljük el mondjuk David Cameront, amint a gonosz, Munkáspárt meg a romlott Liberális Demokraták tagjait és támogatóit tagadja ki épp a nemzetközösségből...)

De épp a felcsútitól tudjuk, hogy a magyar társadalom soha nem volt sok kultúrájú, meg hogy egy a tábor und zászló, meg a haza nem lehet ellenzékben, szóval a maga perverz módján logikus, hogy lassan mindenkit kitagad a nemzetből, aki nem ő meg a holdudvara, de hát itt is téved. Régebben azt írtam volna, hogy hazudik, de gyanús, hogy már egy ideje (fene tudja mióta) tényleg elhiszi a sok ostobaságot amit beszél, hisz nincs senki a környezetében, aki ne az ánusza körül sertepertélne a nyelvével, ilyen udvaroncokkal aztán könnyű elszakadni a valóságtól. Ceterum censeo: a szolgálati Audi ablakából tényleg jól nézhet ki az ország, csak az emberek nagy része a minimálbér rosszabbik végén áll. (Értsd: az a fő kérdése, megmarad-e a minimálbéres állása, nem az, hogy most harminc- vagy harmincötszörös szorzóval képződik az alapfizetése.)

Így aztán nyugodtan szónokol arról, milyen jó irányba megyünk, minden szép és jó, ami esetleg mégse, az meg a gonosz mások hibája, hogy EU, vagy USA vagy bevándorlók (akik mögött az USA áll), magyar reformok működnek. Na ja, nekik.

Állati

Így péntek délutánra már annyira kipukkadtam, hogy egy macskás videót tekintettem meg az információs szupersztrádán, ami lássuk be,már mindennek a legalja. Ráadásul több macskás videó lett belőle, ha már a rohadt oldal mindig felkínált egy újabbat, ez annyira hatott rám, hogy hirtelen felindulásból megittam fél liter tejet a hűtőből (dobozból persze, de legalább kiittam rendesen, úgyhogy más már nem nyalja meg utánam), gombolyaggal egyelőre még nem játszom, de már furcsa idegenkedéssel nézek a kutyára. remélem ez reggelre elmúlik, elvégre sétálnunk kell együtt, pontosabban végig kell vontatnom az ebet a környéken. Ha már a kora esti séta után életben maradt, hála a ventilátornak...

Amúgy egyszerű lelkemnek még mindig nagy felfedezés, hogy az interháló, pontosabban a webkettő tartalma nagyjából a pornó, süti, macskák, összeesküvés-elméletek négyszögbe helyezhető el, meg van a fészbuk, ami sokaknak az internet, de legalább ott is sok a macskás videó.

A macskák egyébként vagy aranyosan alszanak, vagy aranyosan játszanak valamivel/bújnak be valahova, vagy aranyosan idegesítik a kutyákat, esetleg aranyosan esnek le valahonnan (néha pont egy kutyára). A cuki macskás videók viszont nemigen tematizálják a macskaszar, a tüzelő macska vernyákolása, a toxoplazmózis, a kanárimészárlás vagy a gázolt macska kérdéskörét, és így alkalmasak a gyanútlan néző félrevezetésére, hisz ezek nélkül nem teljes a kép. (Egyébként a kutyák is elsőre mindig igen jófejnek tűnnek, aztán mikor az emberhez beköltözik egy, szembesül a bélgázok rettenetes valóságával, meg azzal, hogy horkol, mint egy fűrészmalom.)

Videón persze majdnem minden állat lehet cuki, bár a csótánynak vagy a varacskos disznónak azért nem könnyű.

Pont a határon

Lesz idén is „Hivatalos Ponthatárváró Rendezvény“, ki nem találnánk, a nemzeti közszolgálati egyetemen, ezen az überkatonarendőr-apparatcsik képezdén/ben, az egykori orbánhonvéd katonásdis játszóerén. De a helyszín igazából mellékes, a komolyan röhejes maga az esemény, meg hogy ennek már hagyománya van, mintha legalább is szépségkirálynő-választás lenne, sörfesztivállal meg tinidiszkóval kombinálva.

Eleve mi abban a jó, hogy az ember a kánikula közepén tök ismeretlen fazonokkal várja, hogy másfél óra után, százharminhetediknek kiírják végre, hogy felvették-e a laposrekettyési katolikus tanítóképző mezőőr-filozófia szakpárjára, miközben mellette valaki meg azért görcsöl, hogy elég lesz-e a pontszáma állatesztétika mesterképzésre, de ő csak fél órával később tudja meg. És mit csinálnak addig? Van valami DJ Kezeketamagasba, aki addig is reklámfilmzenéket mixel egy dajcstamás besztoffal, meg melegkonyhás büfé hot-doggal? Árulnak-é pólókat „Én is vártam a pontokat!“ esetleg „I szív pont“ felirattal, a nagy esemény emlékére? És van-e lelkisegély a fel nem vetteknek, illetve a nemoda felvetteknek? (Az elégedetleneket meg kivezetik a keretszámlegények...)

A KISZ-tábor/fideszes pártaktíva hangulat azért is kínos, mert közben a szerencsétlen alanyok úgy szurkolnak a nekik tetsző ponthatárért, mintha legalább is lenne befolyásuk rá. Minta kettővel lejjebb csúszna a vadakat terelő juhász szak ponthatára csak azért, meg sokan szorítanak érte élőben. Miközben a pontszámok már megvannak, most már épp csak közzé  teszik őket. Pont mint a választásoknál, ott is úgy szurkol egy-egy párt rajongótábora, mintha ott és akkor alakulnának ki az adatok, mintha még a szavazás zajlana, nem pedig az eredmények feldolgozása.

Ilyesmit élőben, hordában követni legfeljebb a lottóhúzásnál indokolt, bár ott is felesleges. Aki meg kimegy egy ilyen Hivatalos Rendezvényre, az elég szánalmas bizonyítványt állít ki magáról, akkor inkább fel se vegyék sehová, próbálkozzon jövőre, mondjuk otthon várva az adatokat.

És a végére egy fontos kérdés: ha van hivatalos rendezvény, akkor kell lennie egy vagy több nem hivatalosnak is, például valami gerilla-pothatárvárónak, lassú zenével, sok basszussal meg vizipipával, ott senki nem keseregne, mindenki örülne, vagy pont leszarná.

A Gyűjtő

Tegnap jöttem rá, hogy miért ütközök állandóan a Stanley Gibbons cég reklámjába, szinte tetszőleges (amúgy magyar nyelvű) oldalon. Eddig azt hittem, hogy a főprofilként bélyegkereskedéssel foglalkozó cég nagy reklámkampányba kezdett a magyar oldalakon (is), de az már gyanús volt, hogy szó szerint mindenhol az ő logójuk jött szembe, míg végre rájöttem, hogy ezek a reklámok pont nekem szólnak.

Ez egy olyan vívmánya a fogyasztói társadalomnak, amiről tudtam, csak valahogy sosem jött szembe. Mert hát a Google tudja, sőt meg is jegyzi, milyen oldalakat látogat az ember, így aztán a megfelelő algoritmusok elintézik, hogy célzatosan bombázzák reklámmal. Nincs ezzel semmi gond, tényleg jobb egy bélyegbolt oldalát nézegetni, mint mondjuk a legújabb korpa elleni csodaszerét, valamint nem érdekelnek az autós, képregényes, macskás, terhes-szoptatós, okostelefonos vagy befektetést ajánló oldalak.

A bélyegesek azok mondjuk igen, bár Stanley Gibbonséknál pont nem vettem még semmit, sem online sem irl, pedig a londoni üzletükben többször is voltam már, de ők tényleg komoly ritkaságokban utaznak, horror árakkal, úgyhogy marad a szemben lévő konkurencia, ott barátibbak az árak, és kis szerencsével túrhatok magamnak valami igazi ínyencséget. Eddig legalább is sikerült. Üzletelni meg tényleg jól lehet a neten, nekem sikerült már szolid haszonnal összehozni egy tranzakciót, mikor vettem néhány bélyegcsomagot egy hazai online boltban, megtartottam ami kellett belőle, a többit meg elsóztam egy másik oldalon egy skót kollégának, kicsit töbért, mint amibe az egész került.

Van most is néhány tételem, csak valahogy lusta voltam eddig lefényképezni őket, hogy aztán feltegyem valami csere/adok-veszek oldalra, de ez bonyolult ügy, mert elég sok keresgélés után tudom nagyjából reálisan beárazni. Ez kifinomultabb dolog, mint egy útszéli prostinál, hogy dugás tíz egység, gumi nélkül tizenöt, havibérletre húsz százalék kedvezmény. Vagy a sarki zöldségesnél (mert arról legalább van tapasztalatom), hogy banán kétszáz, barnuló banán száz, miközben a barnuló banán a jó banán (bánón!), különösen, ha sütibe kell.

A bélyeg árát is sok minden határozza meg, kor, ritkaság, állapot etc., de leginkább a kereslet-kínálat, özv. Pacalosné a földszint négyből nyilván egy lyukas söröskupakot sem adna egy fordított egypennysért, de ha valami isteni csoda folytán lenne neki egy, odaadná egy kockasajtért is, és röhögne rajtam, hogy milyen reménytelenül hülye vagyok. Pedig tényleg, az egypennysek tetszőleges évjárata a legunalmasabb bélyegek kategóriájába esik, én meg az esztétikumra megyek és a régiségre, vagyis régi és/vagy szép darabok hoznak lázba, de egy igazi ritkaság jól jönne. Vennék belőle egy új lakást, meg befektetném jelentős részét. Bélyegbe, naná.

Mások által unalmasnak mondott hobbim van, de lehetne rosszabb is. Egyszer találkoztam egy csapat papírszalvéta-gyűjtővel, egyikük még banán (izé, bánón) címkéket is gyűjtött, ez alatt már csak a szeletel kenyerek vonalkódjainak gyűjtése lehet, bár az emberi elme határtalan.

(p.s. A hülye helyesírás-ellenőrző következetesen nem húzza alá a bánón szót, szóval egy ócskaság. Vagy csak tud valamit...)

Bölcs ész

Sic transit gloria mundi.
(A betegszállítás a világ glóriája.)

Ma belehallgattam egy régi rádióműsorba, ahol főleg fizikatanárok beszélgettek a természettudományos oktatásról, és persze megállapították (na jó, egy értelmes fazon kivételével), hogy alapvetően minden jó, ahogy van. Nem kell ide ilyen angolszász típusú science (meg hogy tanulják csak meg a gyerekek a törvényeket, a feszültségről például annyit kell tudniuk, hogy az a dolog, amit a feszültségmérő mér, az áramerősséget meg talán értik majd), de a nagy porosz szellem egy másik pontos is előtört.

Azt mondta ugyanis az egyik fizikatanár, hogy hát milyen gyökerek is ezek a bölcsészek, nem tudnak ezek semmit, úgyhogy  középiskolában tanulják csak ugyanazt a fizikát a leendő bölcsészek meg a leendő csillagászok, mert legalább ragad rájuk valami tudományos szellem. Aztán mikor bölcsészkednek, néha eszükbe juthatnak, mi is a valódi, a kemény tudomány, és hátha nem csak lila elmélkedésekre telik nekik.

Nos ez a szemlélet tipikusan az a szakbarbár hozzáállás, amikor nem ismerem a másik  szakma logikáját, de határozott véleményem van róla, hogy az milyen, és ezt az általam konstruált rendszert aztán fölényesen alázom a porba, szigorúan szakmai alapon, módszertanilag pedáns eljárással. (Ennek egyébként tipikus példája, amikor a teremtéselmélet hívei azzal teszik magukat nevetségessé, hogy amúgy megfontolásra érdemes érveik prezentálása előtt, leírják a darwinista elméletet, majd földbe döngölik. Csakhogy az általuk leírt primitív szellemi tákolmány már Darwinra sem volt jellemző - nem mellesleg, Darwin is hívő volt - , a modern evolúcióbiológiára meg végképp nem, így a derék kreacionisták már az előtt hiteltelenítik magukat, mielőtt egyáltalán nekiállnának saját rendszerük kifejtésének, Hisz aki a rivális elméletet sem ismeri, az mennyire lehet alapos, mennyire komolyan vehető?)

Szóval a humán (avagy társadalom-) tudományokról csak egy csőlátó fizikus gondolhatja ma már, hogy pont a természettudomány logikája mentén kellene működniük, illetve ezt gondolták még a 19. század pozitivistái is, de rajtuk már kissé túllépett a világ. A szociológia például azért nem társadalmi fizika, sőt, azért nem egyféle tudomány van csak, mert eleve más a kiindulópontjuk, no meg a céljuk.

Kezdjük azzal a szép neokantiánus gondolattal, hogy egy valóság van, szóval nincs olyan, hogy természet meg kultúra kettőssége, ám ezt az egy valóságot legalább kétféleképpen lehet nézni. Ha az általános törvényekre, szabályszerűségekre tekintettel vizsgáljuk a világot, akkor természetnek fog látszani, ha az egyedire, és az értékvonatkozásokra figyelve, akkor kultúraként. A Fuji egy geológus számára egy bizonyos vulkántípus példája, egy általános kategória reprezentánsa, egy kultúrtörténész számára pedig kulturális szimbólum, hitek és mítoszok forrása (nekem meg egy fényképezőgép-márka, de ez mellékszál, különben is régen elromlott már). Hogy az illető hegy a természet vagy a kultúra része-e, arra a válasz is-is, a nézőpontunktól függ.

És pont itt van a különbség a tudományok között, a humán tudományok (Henrik Rickert kifejezésével a kultúrtudományok) érdeklődésének középpontjában az egyedi jelenségek állnak, azokat akarja megérteni, magyarázni, melyhez az általános szabályszerűségek csak eszközül szolgálnak. A természettudománynak meg épp az általános törvények megfogalmazása a célja, melyhez az egyedi megfigyelés, kísérlet, az egyedi események magyarázat csak eszköz. A történészt azért érdeklik a forradalmak általános törvényszerűségei, mert meg akarja érteni a francia forradalom lefolyását. És ezek a törvényszerűségek akkor is hasznosak, ha nem tudja olyan egyenletekbe foglalni, mint „nyomor plusz kilátástalanság szorozva az elnyomó erőszak négyzetével egyenlő a lázadás intenzitása“.

Vagyis attól, hogy a kultúrtudományok más motivációval pörögnek, mint a természettudományok, és mások a módszereik (részben, teszem hozzá,) még rendes tudományok azok, adatokból indulnak ki, logikusak, és ami igen fontos, a tudás itt is falszifikálható, mert talán épp a racionális kritika lehetősége az, amitől tudományos lesz a tudás. Ami nem cáfolható az lehet vallási dogma, vagy puszta fikció, pont mint az a nézet, mely szerint csak az a rendes tudomány, amit fehér köpenyben űznek egy laboratóriumban, és az eredmények matematikai szimbólumokkal fejezhetők ki. A valóság ennél kicsit tágabb hely.

Sziget

Most olvastam a megfelelő időelőrejelző meteomókusoktól, hogy hétvégéig marad ez a hőség, úgyhogy bár határozottan nem hiszek az ilyen babonákban, de fontolgatom, hogy eljárom az esőtáncot. Egyelőre valami electric-boogie jellegű mozgássor jött össze, ami egyfelől igen röhejes az én testalkatommal, másfelől meg leizzadok tőle (mert mindig lehet egy kicsivel jobban izzadni), ami épp nem tartozik az elsődleges célok közé.

Így felmerül, hogy menekültstátuszért folyamodok Izlandon (rajtuk biztos nem akkora a nyomás, kerítést sem terveznek mostanában, mondjuk nekik könnyű, lévén egy sziget lakói), úgyis ez lesz a következő évek-évtizedek egyik slágertémája, a klímamenekültek kérdése. Szóval ha sokáig marad ez az idő (illetve sokáig jár, ha már időjárás), középhőmérsékleti kivándorló leszek, itt hagyom az elsivatagosodó lakótelepet, és irány a mediterránum felé mozduló Izland, ami innentől lehet majd Grönland is (mert ugye nem jégsziget lesz, inkább zöld, mint Írország, csak kevesebb viszkivel és több rohasztott cápahússal), szerintem gyorsan beilleszkedek majd, vérbeli izlander leszek, László Lászlóson, ha jól értettem az ottani névadási szokásokat.

Tehát vagy lehűlés, vagy halál utazás, főleg stoppal, mert pénzem épp nincs, majd hajót is stoppolok, lesz nálam törölköző...

Petőfi halott és élvezi

Nos, a történelem tényleg ismétli önmagát, ráadásul tényleg úgy, hogy ami eredetileg tragédia volt, az később komédiaként tér vissza. Pontosabban (a jelen esetre alkalmazva) ami eredetileg hősies és tragikus volt, az most szánalmas tragikomédiává züllik, ahogy azt láthattuk két napja, „Petőfi“ „temetése“ kapcsán.

Hisz az, hogy egy csapatnyi turbómagyar, a tudománnyal és a józan ésszel szembemenve egy burját nő csontjait ássa el stikában, az önmagában is röhejes, de ahogy aztán az egészet valami nemzetinek hazudott, zavaros giccsbe csomagolva teszi, arra igazából már nincsenek szavak. (A legjobb amúgy a félig bőgatyás csikósnak, félig pusztai sámánnak öltözött bácsi (?) volt, aki perfektül hozta a minden igaz magyar rendezvénynél elengedhetetlen nemezföfeveget, bár az csak tarsolylemezzel az igazi.) De az adott szubkultúrában evidens, hogy a tudomány az valami gyanús kozmopolita dolog (hja kérem, a „nemzeti tudomány“ per definitionem értelmetlen, a tudomány többek közt attól az ami, hogy nemzetközi), a tudósok mindenféle összeesküvésekben ülnek nyakig, biztos zsidók meg szabadkőművesek, meg van valami közük az illuminátusokhoz, bár azt rendes turbómagyar már nem tudja kiejteni, ettől mondjuk pláne gyanús.

Nekik a cselesen földbe rejtett csontok igenis Petőfi maradványai, hisz a hazug tudósokkal, meg a mögöttük álló háttérhatalommal szemben ők hisznek, nekik megvilágosodásuk van, aha-élményük és égi útmutatásuk, a bizonyítékok ehhez képest másodlagosak, mint Szent Tamásnak a saját istenbizonyítékai. Mert hogy az idézett szent szerint is a hit az alapja mindennek, az Isten léte mellett szóló érvek nem többek intellektuális játéknál. Miként Petőfi azonossága sem bizonyítandó kérdés, ez egy axióma, nem szükséges bizonyítani, hisz ez képezi minden bizonyítás alapját: Ezek itt a költő csontjai, tehát mindeni, aki mást mond, hazudik, és azért teszi, mert a szabadkőművesek... etc.

Végső soron logikus, saját paradigmájukon vagy nyelvjátékukon belül nem is lehet racionálisan érvelni a hülyeségeik ellen, ők már letűzték az origót, és minden ahhoz képest értelmezhető. Ha meg valaki mégis a tudományra hivatkozik, az egyszerűen csak egy másik nyelvjátékban van, melyből nincs átjárás a Barguzin-hívőkébe, úgyhogy ők nyugodtan sámándobolnak tovább, az úri közönség meg röhög és/vagy ledöbben, aztán mindenki békésen hazamegy, csak néhány égő szemű próféta próbálja meggyőzni a másikat, nyilván mert valahogy még nem hallott a posztmodernről. Érvelés helyett itt ugyanis csak hittérítés lehetséges, ezt mondjuk a turbóagyarok érzik jobban, ószövetségi szintű átkokat szórva a nemzet árulóira, hátha azok egyszer csak összeroppannak, és megvilágosodva, áldó imádság mellett borulnak oda, hol új hitük szerint Alexander Petrovics sírja domborul.

És a saját értelmezési keretükben az is teljesen normális, hogy a wannabe világforradalmár, első generációs városi értelmiségi, szerb származású Petőfi legyen a hátrafelé nyilazós, táltosos, kozmikus ősmagyar (bocsánat, lehet hogy szkíta-hun, szittya, sumír mittudomén) folytonosság emblémája, haló porai meg a globális háttérhatalom elleni harc misztikus fegyverei.

Az a gyanúm, hogy mitológiának gyakorlatilag bármi megteszi, modern, konstruált mítoszainknak nem elengedhetetlen része a belső logika vagy a tartalmi koherencia, mindig előállítható az a tetszőlegesen nyakatekert narratíva, amitől a fekete nem hogy fehér lesz, de egyenesen maga a mennyei fényesség. Mondjuk pont ebből látszik, hogy csak egy összefércelt világmagyarázat, hisz egy valódi kinyilatkoztatástól azért bármikor többet várnánk.

És jut eszembe: Petőfi hogy röhöghet ezen az egészen, már ha onnan, ahol épp van, látni ezt az egész bolhacirkuszt.

Elvágy

A napokban azon kaptam magam, hogy majdnem lenne kedvem egy tengerparti nyaraláshoz, ami már évek óta nem fordult elő. Sem a nyaralás, sem a kedv, mondjuk pénz sem lett volna hozzá, ahogy most sincs, de most ellógnék pár napra valahová Dél-Dalmáciába. Szigorúan csak pár napra, mert többet nem bírok ki egy tengerparti városkában, ott túl kevés a látnivaló, strandolni meg utálok, lemegyek úszni napjában legalább kétszer, de semmi fetrengés. A helyi templomot, halászkikötőt, halpiacot, sima piacot meg a kagylóból készült biszbaszokat áruló ajándékboltokat erős beosztással kihúzom három napra, közben egy napot mondjuk olvasgatással töltök, egyet meg a szomszéd, hasonló, de történelmibb kisváros megtekintésével, aztán jöhetek is haza.

Egy ilyen pár nap viszont most jól esne, valójában Dalmácia északi felén is, megnézném megvan-e még a kedvenc pizzériám Crikvenicában, befizetnék egy hajókirándulásra, melynek lényege, hogy az ember háromnegyed órát halad egy lélekvesztőn, hogy aztán a szemközti sziget kikötőjében egyen fagyit, meg este kiülnék egy zenés teraszra, hogy ezredszerre is rájöjjek milyen végtelenül idegesít a jellegzetes délszláv tamburazene. (És a mindenkori mélypont, mikor az előadóművészek belecsapnak a Forró szél főcímzenéjébe, tekintettel a turistákra, akik pont ezért jöttek, mármint a rágós tintahalon meg a kagylóból való biszbaszokon kívül.)

Régen persze minden jobb volt, az akkor még Jugoszláviából a kagylóból készültek mellett mindig lhozni kilós vegetát, literes rumpuncsot (máig sem tudom, mi lehetett ez az körömlakkszagú izé) és travaricát, olcsó Adidas cuccokat, meg nekem műsoros kazettákat - Ájron Médent, Kvínt meg ilyesmiket, amiket itthon csak ritkán és horror áron lehetett kapni, de inkább úgy sem. (Ez később már inkább LET3 cd-vé módosult, Jugoszlávia meg egy poszt-polgárháborús országcsoporttá. De hát sic transit gloria mundi, amiből a tranzitot értjük, Gloria meg este fan. Na, jó ez pl. egy lopott poén, csak tudnám kitől.)

És én jugóban ittam először szevenapot, és a polgárháború idején ott láttam először olyan út menti katonai ellenőrző pontokat, ahol tudható volt, hogy ezek a faszik tényleg lőnek, ha arról van szó. (Amúgy nem mazochisták voltunk, csak a Belgrád-Nis autópálya volt a legrövidebb út Görögország felé. És mindeközben Vukovár körül már bezárult az ostromgyűrű...)

Persze valószínű, hogy az egész tengerpartra vágyakozás két dolog szerencsétlen összetalálkozásából jön: egyfelől a nosztalgia, másfelől meg ez a rohadt meleg, ami egyébként egy vízparton semmivel sem jobb, csak épp egy fürdőhelyen legitim viselet a hülye szalmakalap és bemehet az ember a boltba egy szál rövid gatyában is. Hogy élvezze a szeletelt kenyér és a postabélyeg után az emberiség harmadik legfontosabb civilizációs vívmányát. A légkondit, áldassék érte az Úr neve.

Munkáslevelező X.

Én kérem teljesen egyetértek a határkerítő zárral, a műszaki dróttal, mer ezeket a mikulásokat...izé miskárolókat...naa, migránsolókat távol kell tartani a kerítéstől, mer ezek olyanosk, hogy átmásznak rajta a szájukkal meg menekülteznek, már hogy őketet fogaggyuk be, mer mirajtunk akarnak élősködni rajtunk. Én, eztet már megírtam a betelefonálós műsorba is mostan meg küldök róla egy internetet mer fontos, hogy mindenki halljon róla meg egységesen, lépjen fel a bevándorlók ellen, akik el se induljanak ide, meg menjenek haza mind.

Mer az a lényeg kérem, hogy ez itten a mi országunk, magunknak építettük össze, az ilyen kaftánok vagy mik meg ottan Kafkanisztániában háborúznak, meg itt tapossák le nekünk a veteményest. Mer letapossák! Ezek kérem nem is igazi emberek, ezek otthon csak biztos bánónt esznek meg fákon ugrálnak, itt meg sértegetik a zöldhatárt ájfónnal (ez ilyen újmódi palatábla, csak beszél is), szóval úgy csinálnak mint mink művelt népek, de kúltúrálatlanosok igaziból, bálványimádók, meg lehet kannibálok is, ilyen emberevők.

És ezeket engedjük be ide, hogy megfertőzzenek minket afrikai betegségekkel, meg a lányainkat mikor erőszakonak? Meg jól mondja a Zorbánur palkátja, nem akarnak dolgozni és elveszik a munkánk, eztet kéne mindenkinek rendesen végiggondolnia, mielőtt óbégatózik itten, hogy igy meg ugy meg mindenféle, hát gondoljon csak arra hogy a lányát megerőszakolja egy écces néger terrorista, aztán csak öelgesse őtet. Meg robbantgatnak is ugye ilyen paszternákkal vagy mivel.

Az ilyeneket meg kell állítani, azt annyi, ide ne gyöjjenek. Láttam a tévébe mútkor azt a adást, tudja, amibe van az az ember, na az mondta, hogy minden ilyen bevándorló az impotenciális terrorista, Nyújorkból küldik őket a Telaviviak, az Alkajdával, meg adnak nekik fegyvert, ilyen robbantós paszternákot is, aztat lenyelik, és csak akkor robban, mikor már itt vannak és ittak rá kövidinkát. Ezt meg a szomszéd monta, ő nagyon okos ember, sok iskolája van, teknikumot is végzett, még a kutyája is mijen okos, komolyan mondom kéremszépen, labrador amúgy.

Szóval végső soron nem kell ezekkel szarozni, atomot nekik, azt nem ugrálnak többet. Nem kell ide még sátortábor se, nem uttörők ezek vagy mi, a magyar ember itten csak alig él meg egyik napról az egyik napra, ezeknek meg sátor is jut, hátmég mit nem, ássanak maguknak egy gödröt, azt lakjanak abban, és örüjjenek, hogy rendesek vagyunk, mert ha morcosak leszünk közéjük is lövethettünk volna, nem konkétan persze csak úgy képzetesen. Hogy csak tudják, hol lakik a magyaroknak az uristene, már a Zorbánuron kívül, ugy értem.

Tehát végül is csak azt akartam mondani tecciktudni, hogy én helyeslek amit a kormány csinál, ők legalább megvédenek minket, nem mint az a tolvaj mocskos Bajcsány vagy ki, na annak a feje se állt jól. De most hogy végre mi vagyunk a világ vezető hatalma, meg mindenki tőlünk akarja tudni, hogy élünk ilyen jól, mostan nem hagyhatjuk, hogy ilyen koszos idegenek kifosszanak minket. Köszönöm, csak ennyit akartam mondani, hajrá agyarország, hajrá agyarok!

Negyedik

Ennek a hétnek sosem lesz vége. De ha igen, akkor gyorsan, mint egy igazán kiszámítható gengszterfilmben, jön a péntek este (frájdéj nájt fívör, tesó!), akkor néha tízig is fennmaradok, de mindjárt vasárnap lesz (a szombat észrevétlenül mosódik bele hőségbe), és már egy meghatározatlan állagú hétfő üldöz, én meg nézem az órát, hogy ha most elalszom, még alhatok hét teljes órát...

Hogy aztán frissen vidáman álljak bele az új hétbe, a kilátástalan messzeségbe felsejlő, de egyre távolodó pénteket várva. Ilyenkor a legrosszabb a csütörtök, már majdnem vége, de mégsem, már látom a hétvégét, de még félem a hajnali három ötvenkor megszólaló ébresztőt. Volt egy film,  Az évszázad csütörtökig tart című, pedig dehogy, a csütörtök tart egy évszázadig, pont a csütörtök nem akar csütörtököt mondani, értem mondjuk, én sem szólítom néven magam. Így aztán a szerda vállán csütörtök ül, és ordít csütörtökül, dömdödöm. Csütör tök jó.

És egyáltlán, milyen hülye szó ez a csütörtök. A péntek az egy szép hangzású szó, kemény, férfias, de nem a csárszbronzoni, inkább az alandöloni értelemben. A hétfő vagy a szerda is jól szól, mint két vadnyugati alak, az ördög jobb és bal keze, középen kedd, a szófukar, rejtélyes alak, ő a banda esze nyilván, vagy nem. (Az ő csaja Szájhar Mónika, és száz lépésről lyukat lő a verébfingba.)
No de a csütörtök, ő nem kemény, ő a puhány alak, kövér és sokat izzad, büdös a szája a szivartól, és őt ütik le először egy kocsmai verekedésben. (Vasárnap meg arisztokratikusan ül a sarokban és csak a poharát húzza arrébb, ha az asztalába beleáll egy kés.)

És pont egy ilyen csütörtököt kell kibírni hosszan, mielőtt felsóhajthatok, hogy de legalább péntek van. Régebben már kedden láttam az alagút végét, hogy mindjárt itt a hétvége, most meg ezen a rohadt csütörtökön nem jutok át sehogy, kövér vagyok, szőrös és izzadok, de legalább nem büdös a szám...

Holnap péntek, a szó naptári értelmében.

Sugar, sugar

Csák Norisz az egyetlen ember, aki elszámolt végtelenig. Kétszer!

Végre átadták a NATO új légvédelmi radarját Medinán, és  rádióban a polgármester máris radarturizmust vizionált, vagyis, hogy majd jönnek a radarturisták sokan, radart nézni jól, ettől a faluban meg lesz (sőt: generálódik) sok bevétel, fellendülés, miazmás.

A radarturizmus nyilván a szegény ember Tour de France-a vagy Rebull Errésze, és hát szegény Medinának is kell valamit felmutatnia, ha már Mekka elhappolta előtte a régóta jól menő kábakő-turizmust. Így aztán, akinek az isten nagy, beton tölcséres fagyit adott, az próbál radarturizmust csinálni belőle, vagy köré. Én azért finoman kételkedem benne, hogy tömegével jelennének meg hátizsákos radarmániások, vagy prémium radarturisták, akik valósággal ellepik a négycsillagos Hotel Radart, talán a helyi főzésű Radar sörben lehet fantázia (ha elég sokan olvassák félre, radlernak), de pl. a radír-manufaktúra biztos bukás lenne, a szóviccekkel már rég nem lehet eladni semmit.

Ha én néha turista vagyok, inkább meglepődöm egy mobil-átjátszó, egy mozgó lokátorállomás vagy egy erdőszéli rozsdás gőzmozdony láttán, de olyan még nem volt, hogy direkt ezért mentem volna oda. (Valójában azért mentem, hogy aztán hazabuszozzak/vonatozzak a rohadt sok gyaloglás után, ami így utólag belegondolva elég abszurd. Akkor már logikusabb elbuszozni valahová, és onnan hazamenni, költségben ugyanannyi, de mégiscsak hazafelé megyünk.)

Ráadásul az említett radar épp azért került oda, ahova, mert előtte már legalább két másik helyre nem kerülhetett, állítólag civil tiltakozás miatt, de persze inkább azért, mert a hivatásos politikusok rámarkoltak a témára virsli ujjaikkal. Merthogy a radar állítólag veszélyes, főleg mert sugároz, de annyira, hogy a környékén állandóan hármasikrek születnek, összesen öt fejjel (egyenlőtlen eloszlásban), a földeken meg kipattog tőle a kukorica, csak meg kell permetezni vajjal. De a medinai helyiek gyárilag sugárállók, plusz kedvencük a popkorn, de persze az is lehet, hogy mégis a valóságnak van igaza az ő fizikai törvényeivel, és a radar is főleg akkor veszélyes ha otthon tarjuk a hűtő tetején, vagy közvetlenül  ház mellé ültetjük, hogy jó kis árnyékot adjon augusztusban.

De ott aztán tényleg veszélyes, mert hát az embert csak ne sugározza senki, a Nap se (mert az bő rákot csinál, ami egy kövér ízeltlábú), nekem is itt a könyvespolcon a fejem mellett a router, és tisztára fáj a bal könyököm. Ami egyébként be is lilult, ezt csinálja a sugár!

A hét kérdései

Bátor, mi több hősies antimeleg (vö. buzizó) aktivisták szardarabokat helyeztek el a hétvégi Pride útvonala mentén, elsősorban az Opera környékére fókuszálva. Legalább is a hírek szerint.
Az ugyanis csak találgatás, hogy antimeleg buzizók voltak, a szar az, ami nagyon is konkrét, a többi igazából összeesküvés-elmélet (jesszusom, hogy kell ezt majd írni az új hejesírási szabájzat szerint?), mert hát egyszer csak büdös lett, és ugye pont ott amerre, és akkor amikor, illetve kicsivel előtte. Pedig egyáltalán nem biztos hogy az antimeleg-front (anti- melegfront?) állt, esetleg guggolt a háttérben, lehet, hogy az illetők egyszerűen nem szeretik az operát. Vagy szeretik, csak a pestit nem, mert rühellik az új vezetést, keveslik a modernista Verdi-értelmezéseket, vagy csak nem jött be a gengszter-biznisz és mehetnek vissza a balettba ugrálni.

Lehettek persze urbánus gerillakertészek is, ez most nagyon kúl trend valahol, erre utal hogy a szardarabokat nem a járdára helyezték a kutyaszar mellé (ahol amúgy fel sem tűnt volna) hanem növények mellé, gerillatrágyázást hajtva vére. (E gondolaton felbuzdulva már várom a gerillaszippantósok felbukkanását, akik csendben jönnek az éj leple alatt, kiszívják a cuccot, és elosonnak vele valami titkos helyre, ahol elmondhatatlan dolgokat művelnek a pöcegödör tartalmával.)

De akármi is volt a motiváció (azért én hajlok rá, hogy antimeleg hidegek voltak), médiahekknek remekül bejött, aznap pl. az Indexen a szarszagról szólt legnagyobb betűs prájdos tudósítás, és hát lássuk be, ekkora médiavisszhangot ennél kisebb, vagy kevésbé rendkívüli erőfeszítéssel elérni igazi teljesítmény. Az ember csak teszi a dolgát, a végeredmény meg címlapot ér, persze lehet hogy a szagra külön rá kellett gyúrni (mittudomén: fokhagymadiéta, kvargli-túladagolás), de a lényeg a termékelhelyezés, az hozza a pubicityt.

És itt még eg kínzó kérdés felmerül. Helyben előállított vagy elvitelre készített termékről volt szó? Ha otthontól hozták az sem lehetett rossza móka (valaki a hátizsákodnak préselődik a villamoson, és nem is sejti, mi van benne), de a tetthelyen előadott produkció az igazi. Már látom, ahogy néhány túl rövid hajú, Nagyonnagy Magyarország pólós, sávos Árpád guggol az Andrássy úton, finoman gyöngyöző homlokkal erőlködnek, aztán elömlik arcukon a siker és megkönnyebbülés semmivel össze nem téveszthető fénye. Az őket addig „moskocs búzik!“ feliratú transzparensekkel álcázó bajtársak kemény, férfias büszkeséggel nyújtják az előkészített vécépapírt (amit aztán higiénikus teszkós zacskókba pakolnak, elvégre nem hagyhatnak bűnjelet, már azon kívül, amit eleve ott akartak hagyni) és huncut félmosollyal elvonulnak. Kezet persze egyik sem mos...

A csend

A nap beszélgetése:

- Málnaszörpöt iszol?
- Nem, ez céklalé.
- De málnaízű?

És az a baj, hogy egyre több az ilyen szöveg, és már egyáltalán nem vicces, viszont jól jelzi, mennyi teljesen felesleges, időkitöltő fecsegést folytatunk. Az ilyen szövegek sajátossága, hogy nem mondunk igazából semmit, de legalább csend sincs. Néha persze kell az üres duma is, ez lenne a kapcsolatfenntartó kommunikáció, amikor épp csak jelezni akarom, hogy tudok a másikról, szerintem is egy térben vagyunk, és egyfajta készenléti üzemmódba kapcsoltam, ha véletlenül lenne valami releváns közlendőnk.

De ezek a párbeszédek lassan eluralják a mindennapjaimat, tőlem ne kérdezze meg hogy vagyok az, akit amúgy nem érdekel, (épp ezért néha el is mesélem, hogy vagyok, annak akit nyilvánvalóan nem érdekel - ez olyasmi, mint amikor ellentűzzel oltják az erdőt). Engem sem érdekel, mit eszik a kollégám, sem az, hogy aludt, és nem kérdezem meg reggelente senkitől, hogy él-e még a macskája.

Mára annyira zajos lett az életünk, hogy nem viseljük el a csendet, ezért ha egynél többen vagyunk egy helységben, kényszeresen beszélni kezdünk, mindegy miről, az időjárás pl. mindig kéznél van. Én nem értem mire föl ez az egész, ha valaki nem bírja a csöndet, kacsolja be a tévét, rádiót, könyörgöm, mindkettőt elég rég feltalálták márt. Hisz a tévé pont azoknak való, akik nem bírják a csendet, de nem akarnak beszélgetni senkivel.

Én például írni, tevékenykedni, sőt néha olvasni sem tudok megfelelő háttérzaj nélkül, viszont egy szekrénnyi jó könyv, egytucatnyi válogatott tévécsatorna és megfelelő mennyiségű sóskeksz társaságában hónapokig ellenék egyedül is. Mondjuk néha valaki hozzon fagyit, meg gyümölcsöt...

Gubera (Nagy a jólét!)

Ma reggel, a kutyasétálás meg az éjjel-nappali felé menés közben nem tudtam nem észrevenni, hogy az útba eső kukák majd mindegyikénél áll valaki, jellemzően könyékig, néha derékig elmerülve a bűzben. Persze nem új jelenség ez, de arányaiban mintha egyre kiterjedtebb lenne, lassan kitör a bandaháború a zsírosabb (ez esetben inkább: visszaváltható üvegesebb, fémhulladékosabb) konténerekért, és majd egy-egy rongyos alak őrzi őket, mint lomtalanításkor a reményteljesebb kupacokat. A hajléktalan input-output menedzserek pedig csak betenni engednek majd dolgokat, a kivéthez tagsági igazolvány kell a kartelltől.

Pedig ez csak egy lakótelep, ami még nem a nyomorult gettó, bármit is szövegeljenek róla balmazújvárosi repperek, de nem is a villanegyed, a lokális Bel Air. A guberálóknak azonban ez a lecsúszó alsó-középosztályi környék is adhat valamit, én sem tudok úgy kidobni egy régi ruhát vagy használati tárgyat, hogy az tíz percen belül el ne tűnjön a szemetes mellől, ahová bezacskózva teszem, elvégre jobb a régi farmer is, ha nincs a zsebében krumplihéj.

És persze a kukák oldalára/tetejére helyezve rendszeresen látok bezacskózott kenyeret, kajamaradékot, azok sem időznek ott sokáig, ami sokat elmond társadalmunk jelenlegi állapotáról. És a jövőbeli kilátásairól is, ha már itt tartunk. És amíg gyerekoromban a guberálók még leginkább hajnalban meg este jártak, szégyellve amit csinálnak (amire kényszerülnek), ma már lekopott róluk minden tartózkodás, egyrészt mert nyilvánvalóan nincsenek egyedül, másrészt meg pont annyira érdekli őket a társadalmi elvárás, meg illem, amennyire az adott társadalomtól, a sajátjuktól számíthatnak.

És ekkor olvasom, hogy a kormány hatszáz milliót költ nemsoká egy újabb plakátkampányra, amiben a fantasztikus sikereinket ecsetelné, múlandó emlékművet állítva önnön nagyszerűségének, és nem mellesleg ismét kitömve egypár haveri zsebet. És közben tovább nyomják az olimpiarendezési bullshitet, arra is kell majd még néhány tízmilliárd, mint ahogy annyi mindenre még, elvégre gyerekeik nem mindegyike tulajdonosa még egy legalább ötvenmilliós ingatlanak. Van még hová fejlődniük, a mások pénzén persze, és van még mit kommunikálni. A hivatali autó hátsó üléséről meg nem kell észrevenniük a guberálókat, de ha mégis, majd jól be lesznek tiltva.

Szpícs

(Államtitkár úr! Itt a heti beszéde, a helyszíneket és időpontokat a sofőr tudja, Odettke a titkárságról majd csomagol töpörtyűs stanglit és megköti a nyakkendőjét.)

Jelszavaink valának: Erő! Fit! Oktatás! Mit üzen ezzel a költő? Ezek az alapvető fundamentumaink, erre építjük a jövőt a mában! Mert a ma a miénk, ma még legalábbis, ezért megcselekedjük amit nem követel a haza, de még kér a nép. Erősek vagyunk, mögöttünk a tömegek, nem is merünk hátranézni, élcsapat vagyunk. Fittek vagyunk (vagy fitek, fene se igazodik ki ezeken a külföldiül szavakon), mert miénk az erő, és nem félünk használni. Oktatás! Na azzal csak okosan gazdálkodjunk, merengő bölcsészek helyett kérges bakancsú és magasszárú tenyerű betanított munkásokat kell képeznünk. Ha kell, a legfelsőbb fokon, ez nyilvánvaló evidencia. A többi ország nem ország, összeszerelő Magyarország mennyország! Igen, mi így leszünk gyarmat, büszkén és olcsón, mert a munkaalapú  munkáé a jövő, legalább is máma még, a munka nélküli munkának nincs becsülete. Dolgozni csak pontosan, szépen, munkaruhában, kékben, minimálbérért érdemes. Így kerülhetjük el, hogy a rút anyagik elvonják tekintetüket a lélek magasabb régióiról. Ahol a nemzet lakozik, ahol a magyarság sírva vigad, mert népszokás az, amit a nép szok.

A nemzet ugyanis a lélekből fakad, és ott lakozik, tehát fakad és lakozik egyszerre, ilyen ügyes, e kettős természet a nemzet misztikus titka, ettől leszünk erősek. Meg fitek, nemzeti alapon, mert a kozmopolita fit, az csak rút szibarita váz, kokakólamámorban fetrengő konzumidióta, indokolatlan mustár a mákos gubánkon.

Ha a föld Isten kalapja, Magyarország a zsíros haj alatta, ahogy a költő is mondhatta volna. (Tudják mi hiányzott a második Kossuth-díjamhoz? Az első.) Minket nem alázhat meg senki, nem lehet még egyszer olyan, hogy a sírt, hol nemzet süllyed el, lánckerék tapossa, mert  magyar lélek erős, természeténél fogva az. Csak áll mint a kőszikla, és rendületlenül megy előre! Akadályt nem ismerve beteljesíti küldetését, akármi legyen is az. Beteljesíti az evezőspályán, az úszómedencében, a focipályán, az ájemefben (ezt IMF-nek írják, csak máshogy ejtik, azért írtam úgy, tudom, hogy államtitkár úr oroszos volt; ha bonyolult mondjon nemzetközi színteret) meg Brüsszelben (Bruxelles eredetiben, csak úgy semmi értelme), az EU Rópai Unió központjában is. Mert a magyarokat nem lehet semmibe venni, a magyarok kiállnak magukért, erősek mint a csípős paprika és okosak mint a mongúz (róka, csodaszarvas, puffogó vipera - mindegy, valami állat legyen, lehet a helyiekhez alkalmazkodni), ami köztudottan gyakran a talpára esik, és kilenc farka élete van.

És ezt az életerőt nem vehetik el tőlünk, mi vagyunk Európa igazi reménysége, a dús haj, amibe tép a szél (tetszik emlékezni az előző kalapos hasonlatra?), mi vagyunk a megújulás, mibennünk bíztak elejitől fogva. Megvédtük Európát a tatároktól, a törököktől, a száj- és körömfájástól, épp most védjük meg a beélhetési megvándorlóktól, nemzetünk erős rés a bástyán. De hogy beteljesíthesük ezt, összefogás kell, sőt összébb fogás vagy egyenesen összébebb fogásabb, együttműködés leginkább, mert egységesen fogva tudjuk bevégezni  nagy művet. Építkeznünk kell, kőről kőre, falazóelemről falazóelemre mert amit megépítettünk magunknak, azt már nem építi meg más, az már sokáig a miénk.

Ebben a szellemben szeretném ezennel átadni az új községi mászókafestés felavatását (a holnapi helyszínen: megnyitni a hagyományosnak számtó Első Főzőretek Fesztivált, holnapután pedig: leleplezni lófő Durvaffy Edömér  tábori fülorvos emléktáblájának leendő helyét) a közösségnek, teljen bennük sok örömük és gyarapítsa mindannyiukat úgy fejben, mint lélekben.

Megélhetésiék

A sarki újságosnál már nem lehet újságot kapni, lottót sem vagy rágót, a bódét úgy 100-120 afgán illegális bevándorló lakja mostanában, de ők csak hasist meg hamis rolexet árulnak, a visszajárót meg zöld orbitban adják. Állításuk szerint a Balaton Szándra jöttek, de látták a fotókat okostelefonon, és mégsem merészkedtek el Zamárdiba, nem érzik magukat méltónak, ha már ide jöttek, tiszteletben tartják a kultúránkat. Márpedig a Szándra nem mehetnek olyan arcok, akik ennyire elszúrták a szálkásítást, ráadásul vallási okokból józanok, a magukkal hozott cucc nagy részét pedig az embercsempészeknek adták, akik az éj sötétjében juttatták át őket a Dunán, ami szerintük egy újabb határfolyó.

Úgyhogy elfoglalták a bódét, gondolván, legalább az olvasnivalóra nem lesz gond, mondjuk magyarul pont nem tudnak, de a cicis magazinokhoz nem is kell. És pont a cicis magazinok azok, amikből jelentős hiány volt otthon a tálibok alatt, az országba becsempészett három példányt pedig öt percre is egy vagyonért adta bérbe a helyi hadúr, de hát a túlkereslet nagy úr. Eredetileg a szomszédos nemzeti dohányboltot nézték ki, mint potenciális sex-shopot, de mivel egyikük nem nézett ki 18-nak, sőt nem is volt annyi aznap, az árus kizavarta őket redbullból font karikás ostorral.

Maradt az újságosbódé, legalább is addig, míg elbírálják menedékkérelmüket, ami hosszúnak ígérkezik, mert egyiküknek még orvosi igazolást kell szerezni Kabulból arról, hogy egy robbanásban elvesztette a jobb szemét és a bal kezét. Elvégre ezt bárki mondhatja.

Az afgán illegálisok egyébként jól érzik magukat, így utólag bánják már, hogy nem repülővel jöttek első osztályon, de csak most tudták meg a kormánytól, hogy nemcsak lehetőségük, de pénzük is lett volna rá. Meg hogy betegségeket hurcolnak be, ettől mondjuk kicsit megijedtek de orvos végül is nem látta őket, így nem hozhatta rájuk a frászt.

Nem terveznek tovább migrálni, az újságosbódét bővítenék egy toi-toi (ejtsd: toátoá) vécével és élveznék a magyar szociális rendszer hihetetlenül bőkezű támogatásait, melyekhez képest a német vagy a svéd segély megalázó alamizsna, az meg kinek kell. Dolgozni nem akarnak, de elvennék a magyarok munkáját, a hamis rolexek eladásából igazira gyűjtenek, az megy a kinézett Jaguárhoz. Helyeslik a szögesdrót kerítést, elvégre ne jöjjön ide mindenféle jöttment szír meg kongói. Egyszóval hosszú távra terveznek, hisz csak holnapután megy a legközelebbi fapados Malmőbe.