2026. szeptember 24., csütörtök

Jogalap

Kiment a Márnemannyira Nemzeti Nyomozó Iroda a rendületlenül (ám lendületlenül) nagyon-nagyon nemzeti Alapjogokért Központ háttércégéhez. Mondanám, hogy az ÁVH, de azt a címkét már megkapta a Vagyonnal Mindentcsináló Hivatal, ami még nem is működik, de már tiszta ÁVH, gondolom már gyakorolják a vesék leverését árammal és nagy fekete autókkal. (A Dagadt már ki se mondja a nevét, csak ávéházik (meg a hulla hózik), csak hogy minden maradék hívének a szektában bevésődjön.)
Megvan, akkor az MNNI legyen Gestapó, persze csak Gest anyó nem perel a fater névhasználati jogaiért.

Pedig remek hely volt ez az Alapjogokért Központ, már a neve is vicces, mert alapjogokkal ők egyáltalán nem foglalkoztak, csak tojtak rájuk. Hiszen felcsútista propagandát toltak, és nem holmi „kutatásoknak“ álcázva, hanem bele az arcunkba. A jeles szervezeti intézmény vezetője például humorosnak szánt videókat tett ki, ahogy egy tál narancs mögül bazsajogja a jobb sorsra érdemes kamerába, hogy hú de kurva nagyot fog bukni a Tisza, úgy éljen a mrázágostoni módszertan! Mondjuk utólag már tényleg lehet röhögni ezeken a videókon, miközben az emberben azért felhorgad tőlük egy vasvillás Tiborc panasza. Szigorúan nem cz-vel.

A nyomozók ki- és rászállásának az volt a Jogalapja a Központtal szemben, hogy 
a háttércége, a valamilyen káefté havonta 3,5 millió forintot meghaladó delláért foglalkoztatott egy  külföldi volt tisztségviselőt, miközben az minimális munkát végzett csak. De legalább nemzetközi elfogatóparancs van érvényben szerénytelen személyével kapcsolatban, úgy több mint gyanús, hogy az illető Marcin Romanowski, korábbi lengyel igazságügyminiszter-helyettes. Az ottani Völner Pál, ha valakinek ismerős még e név. Ezt a faszit bújtatta a Ártunk és Ormányunk, de már lelépett (a választások után, naná), pedig még menedékjogot is kapott. Ami fura, mert a lengyelek EU és NATO szövetségeseink, szóval nem lehet mondani, hogy egy alávaló diktatúra lenne, ahonnan menekültként kel bújtatni körözött bűnözőket.

Diktatúrákkal ugye az előző kormány nem állt szóba, a kommunista párt uralta Kína például példaszerű demokrácia, és a putyuni oroszhonban sem esnek ki ellenzékiek ablakokon. És egyik helyen sem tiltanak be ellenzéki pártokat! Bezzeg Lengyelországban le merték váltani egy választáson az ottani kereszténykonzerv pártot.

Jut eszembe, magam is szívesen vállalnék egy külföldi fedőcégnél aligmelót havi három és fél milláért, csak az a feltételem, hogy hómofiszban legyen a távmunka, maximum havi kétszer.
Ha valaki tud ilyet, küldje el faxon az ímélcímemre. Vagy simán dísztáviratban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése