Terepasztal

A hír az, hogy a felcsúti kisvasútnak el kellett volna készülnie tegnapig, hogy az építés mely fázisáról lenne szó, az nem világos, de annyi biztos, nem készült el az, aminek kellett volna. És ilyenkor kérni kell a kormánytól, az illetékes minisztériumtól, hogy a majd milliárdos állami támogatás, meg a csilliárdos EU-s pénz elköltésére engedjenek némi haladékot, abból a kibaszott pár milliárdból nem lehet ilyen gyorsan virítani kisvasutat bazmeg!

Most Nemzeti Nagyvállalkozó Mészáros bürgermejszter tokája nyilván idegesen rezeg, kis szemei riadtan kutatják a jövőt, hogy akkor most a Főnök engedélyezi-e a csúszást, vagy rögtön küldi a kivégzőosztagot...
Álprobléma persze, mondhatnánk, nyilván engedélyez mindent a Főnök kormánya a Főnök haverjának, de nem ilyen egyszerű. Mert itt kérem a Főnök terepasztalán épülő főnöki kisvasútról van szó, ami a Főnök pálinkázós hanciendájától (meg a stadionjától neki) megy a fasz tudja hova, de kit érdekel, a lényeg a honnan, meg az éberség, elvtársak.

Szóval a felcsúti bürgermejszter lehet ideges vagy nem, attól függ mit gondol róla a Főnök, de azt meg mi nem tudhatjuk, lényeg hogy menjen az a kisvasút mint a parancsolat, mert a kegyencnek levés lényege, hogy a kegyenc bármikor dobható. Mesélhetne Lajos...

Hello Wien!

Tessék engem hülyének nézni, de nekem fogalmam sincs róla, hogy igazából mi is a Halloween, ráadásul nem is érdekel. A külsőségekkel nyilván tisztában vagyok, bár töklámpást én a nyolcvanas évek végén először egy német metálzenekar lemezborítóján láttam.

(Intermezzo:  A zenekar a Helloween volt, akkor azt hittem így írják a töklámpásos ünnepet, aztán mikor kiderült hogy nem, azt gondoltam sima elírás, és most, hogy rákerestem, rájöttem hogy inkább szójáték. Mert a logo, középen a tökkel igazából úgy tagolódik, hogy hell-o-ween. És ehhez nekem nagyjából huszonöt év kellett, bár az is igaz, nem ezen agyaltam minden nap, tizenhat éves korom óta.)

Aztán persze Angliában is láttam embereket hülye jelmezekben részegen énekelni, meg hülye jelmezeket a boltok polcain józanul (vagyis adott pillanatban nem a jelmez a részeg, hanem aki viseli, ez egy fontos tudományos megfigyelés, el is teszem későbbre), meg vicces édességeket. És persze ott volt a tonnányi amerikai film meg sorozat, vagyis képben lehetek a szokásokról, de miértekről gőzöm sincs. Ma pont elkezdtem utánaolvasni, de annyira untam, hogy visszaváltottam a kamionszimulátorra, elvégre romlandó árut kellett vinnem Southamptonból Cardiffba.

Az helyzet ugyanis, hogy annak az ünnepnek már a háttere sem érdekel, ami ennyire töményen giccses a felszínen, és ahol láthatóan a résztvevőket sem izgatja az egész, ahhoz nekem nem kell, hogy közöm legyen. Ahogy teszek a Valentin-napra is, a Karácsonyt meg csak azért tartom, mert ahhoz személyesen közöm van (a szekularizált formájában), hisz gyerekkorom óta (és már az ókori görögök is.. ja ők ezt pont nem), bár a kereskedelmi giccsrohamot ott sem kell kedvelni. A Halloweenből viszont pont csak ez a fogyasztási oldal lenne meg, az meg minek.

Ezzel együtt nem csodálkozom, hogy három napja folyamatosan embereket látok nagy narancssárga tököket cipelni, mi vagyunk Európa egyik legkevésbé vallásos társadalma, így aztán túl kevés az egy évre jutó ünnepünk (talán ezért megyünk neki eleve izomból a karácsonynak is). Ha valakinek jól esik a Halloween, csinálja, én meg mondjuk megemlékezem a Dívaliról.

Én is veszek majd tököt, csak én legyalulom és kaporral készítem el.

Konteó

Mostanában összeesküvés-elméletekben utazom, így aztán fiatalnak és trendinek érzem magam, mint egy keresztény-nemzeti érzületű termékmenedzser.
Hiszem, hogy a világ minden nehezebben érthető dolga mögött valamilyen titkos erő ördögi terve munkál, de ha mégsem, akkor egy ördögi erő titkos terve. Lényeg hogy a háttérben.

Az hogy ha elengedem a kalapácsot/dísztököt/semjénzsoltot és az leesik, ahhoz nem kell a Háttérhatalom, az csak simán a gravitáció, még én is belátom. Ám ha mondjuk semjénzsolt a levegőben marad (terminus technicussal: lebeg), az már nyilván boszorkányság, mely esetben vagy a Háttérhatalom boszorkányol... boszorkányozik (vagy hogy kell mondani), vagy maga semjézsolt. A második eset nem bonyolult, el lehet dönteni róla, hogy ő konkrétan boszorkány-e, ha ugyanis ugyanannyit nyom, mint egy kacsa, akkor az. (Lásd a vonatkozó ismeretterjesztő filmet a Monti Pájtontól.) Ha viszont a Háttérhatalom boszokányzik zik-zik, akkor azt nem lehet csak úgy kideríteni, mert épp azért a háttér az a hatalom, hogy ne látsszon a sötétben, meg akkor sem ha.

Márpedig kevés egyszerű dolog van, a gravitáció igazából a kivételek egyike, mert mondjuk az eső az már gyanús, mert hát hogy van az, hogy csak úgy víz jön az égből? Ki rakta oda azt a vizet, és főleg: mit rakott bele? És az eső még semmi a GDP-arányos államháztartási hiányhoz, vagy a kvarkokhoz képest, azokat aztán biztos Valakik mozgatják ellenünk, miszerint a vesztünkre törve, hisz normális ember az ilyesmit ne értheti.

A titkosan ördögi titkos összeesküvések ellen amúgy a legjobb a fémszálas bézbólsapka meg a nagy mennyiségben fogyasztott csili, de ez csak akkor használ közben kissé elborult tekintettel mantrázzuk hosszan a „migránsáradat“ misztikus formuláját. Attól garantáltan meghátrál a Háttérhatalom. Aztán jöhetnek az ufók. Vér fog folyni mindenhol, de leginkább bennünk.

A technológia ellentétes vonulatairól

Most az van, hogy a helyi busztársaság, tényleg lecseréli a teljes flottát, mondjuk egyszerre bár vannak buszok, amiket nyilván megtartanak. Ezt onnan lehet tudni, hogy egyeseken megmaradt a nemrég kiépített utastájékoztató rendszer, kíírja a megállókat, meg bemondja a gépi néni is.

A többinél viszont kíméletlenül leszerelték, nyilván már szerelik be az új buszokba, a régiek viszont. A régiek viszont jobb esetben használják a húsz évvel ezelőttről megmaradt táblákat, de lehet hogy azt sem, a mélypontot ma láttam. Egy nagyjából velem egykorúnak saccolt Ikarusz (és tudjuk, az már nem kevés) egy olyan táblával érkezett, ami nem tábla volt, csak egy spirálfüzet a szélvédő mögött, golyóstollal felírt számmal. A manóba is, egy vastag filcre sem telt? A helyi busztársaság amúgy is spórol a kidobandó buszokon, ennyi rozsda és kosz rég nem volt látható egyszerre, eddig nyilván ügyeltek némileg a küllemre, de most már minek.

Ennek következtében, az egyedülálló buszcsere-programjával reklámozott városunkban per pillanat az ország talán legszakadtabb buszai nyomulnak, talán tényleg csak átmenetileg.

Ezzel szemben viszont ma láttam egy kutyát világító nyakörvvel, pontosabban egy hangra aktiválódóan világító nyakörvvel. Az nem volt világos, hogy csak a gazdi hangjára aktiválódik-e, nyilván nem, olcsó kínai vacak lehet, plusz ha Fifike (Nyuszifül, Túrógombóc - mindent hallottam már...) elveszik az őszi avarban sötétedéskor (mert akkora), a Manyi nénikből álló lakótelepi keresőcsapat bármely tagjának hangja perdöntő lehet. Még szerencse, hogy Fifikét (Tündérbogarat etc.) nem egy erő szélen hagyják el, mert minden rendes ragadózónak irányfény lehet a pirosan villogó nyakörv. Még jó hogy nem játszik karácsonyi dalokat kvarcórahangon nyekeregve, bár tényleg nem akarok ötletek adni. Én szeretem a kutyákat, nem csak a sajátomat, bár az elemes patkány-szerűeken azért joggal röhögök.

Gömbös Gyula 2.0

Tessék mondani, én rögtön hazaáruló leszek, ha szerintem fasiszta a miniszterelnök? Soha a büdös életben nem voltunk "keresztyén" ország, ne is legyünk, és ne adja az ég, hogy egy széthízott arcú pálinkavedelő mondja meg, hogy szabad élnünk, miben hihetünk.

Márpedig zorbán elvtárs erre játszik, szarik a pénzedre (az már eleve nála van), a lelkedet akarja, de ne add.  Hagyd meg a nyugdíjas, kötött sapkás néniknek  a felcsúti iránti rajongást, ők már elvesztek, de mi ne legyünk politikai "keresztyének". Az eleve nem a hitről szól, csak az érdekről. A hit a tiéd, a felcsúti meg sohasem pofázhat bele a disznóvágás szagú szájával.

Nekem Isten olyan messze esik orbán viktortól, hogy nincs arra szó, egy pénzszagú politikus csak egy gusztustalan kis izé a teremtés művén, aki nem tükrözi vissza az örökkévalót. Mondjuk nem is várjuk el tőle, legfeljebb azt, hogy ne lopjon, de a jelek szerint azt is hiába.

Az ébredő erdőőr

A Sztárvórsz a tökéletes popkulturális termék, vallás und mítoszpótlék plusz Grimm-testvérekbe oltott Benedek Elek, tú in van. És az orromat is tiszticcsa, meg a hajam sem lesz annyira korpás tőle, illetve van az a pénz amitől mégis.

Az a fura, hogy az első, az eredeti és egyetlen (magyarul: only one) trilógia egy lineáris és kissé bárgyú történet volt, a háttérben egy kissé módosított megváltástörténettel. Mert hát itt is a Fiú a megváltó, csak épp az apát kell megváltani, a fater viszont pont a szeplőtelen fogantatás által született, szóval Anakin és Luke ketten együtt a megváltó, meg a kísértő gonosz is, és hab a tortán, hogy a végén minden rendes dzsedáj (nem dzsedi) megy a Valhallába, ahol vacak a térerő, ezért recseg a 3D-s hologram, ha onnan dumálnak.
Vagyis mitológiai alapon felesleges értelmezni ezt a szinkretista izét, ez csak valami látványos mese pattogatott kuki mellé, annak meg jó.

Ez a mostani felhajtás meg annyira semmilyen, színtelen szagtalan átlátszó folyadék, hogy csak a lelkileg nagyon tizenkét éveseket tölti el a felfokozott várakozás. Ez csak egy film, mondja bennem a szigorú gondolkodó, kit érdekel ez az egész már, mondja a bennem lakó tizenkét éves, aki rádöbbent, hogy  micsoda bóvli az, ahol egy kurva kicsi galaxisban mindenki rokon meg haver. (De tényleg, ki kíváncsi egy olyan univerzumra, ahol egy húszfős klán, meg pár tucat mellékszereplő mindenki, aki számít? Ahol az ember maximum a harmincadik rohamosztagos lehetne, akit lelő Han Solo, miután elhajolt a nyilván fénysebességgel haladó lézerlövedék elől? Egyáltalán: Lézer, lövedék?)

forrás: http://abolcseszmegmondja.blog.hu/ 

De persze a Sztárvórsz annyira jó üzlet, hogy mindent megtesznek majd a néző kiszolgálásáért, bár azt nem értem, hogy miért nem lehetett egyből folytatni a klasszik trlilógiát, minek kellett három felejthető film pluszban? Nyilván persze azért, mert hát jó üzlet, és a pénztárgép csengett rendesen, és főleg sokat, Lukasz bácsinak.

És persze a bennem lakó örök tizenkét éves várja az új filmet (szerintem a párom is), vagyis veszünk majd jegyet, ahogy lehet, és élvezzük a Jar-Jar nélüli mesét. Amit mindannyiunk szerencséjére nem Lukasz bácsi rendez.

Greenwich

Grennwich azért jó, mert felhőkarcolók tövéből indulva, automata vonattal, percek alatt igazi kisvárosi környzetben találja magát az ember, a Cutty Sark nevű klipper (modoros hangos útikönyvem szerint „tíklipő“) mellől ugyan a Canary Wharf (másik útikönyv szerint Kanári Rakpart, bár nekik a Regent Street valamiért nem Régens utca) felhőt karcolói látszanak, de ha a másik irányba tekintünk, rögtön vidéken érezzük magunkat.

Greenwichben volt a kedvenc haléttermünk, amit Petra azóta is sirat, a Beachomber Seafood, sajnos már a gugli utcakép is frissített, úgyhogy a keresésre azt írja ki, hogy végleg bezárt, meg kidobja a helyén nyílt francia étterem képét. Francba a franciákkal, ha lehetek ennyire etocentrista, pedig nekem nem fáj Trianon, így a széljobbos definíció szerint nem is vagyok magyar. (Nekem az fáj ami itt és most van e lángoktól ölelt geopolitikai realitásban, de félre a politikát.)

Van viszont a King's Arms, ami egy igen hangulatos pub, jó a kaja, kedves a személyzet, bár idénre felújították a helyet, minek következtében kicsit fakóbb lett az egész, de még mindig a jellegzetes angol kricsmi, amit annyira szeretünk, és amit teljesen lehetetlen imitálni itthon.

A kocsmával szemben pedig megtalálható Londoln talán legbüdibb nyilvános vécéje, ami annyira viktoriánus, hogy azóta nemigen újították fel, (és nyilván csak a férfi részlegről tudok) gyakorlatilag a földre kell pisilni, bár van kerámia a falon piszoár jelleggel, kezet mosni meg  mégis csak a szemben lévő kocsmában (miszerint King's Arms) érdemes, tekintette a jéghideg de alig csordogáló vízre, a szőrős szappanra meg a kézszárító maximum szimbolikus jelenlétére.

Greenwichben viszont van számos látnivaló, jó a tengerészeti múzeum, a helyi egyetem (inkluzíve a Painted Hall, ami egy méltatlanul hanyagolt turista-látványosság), meg ott van a királyi csillagokat vizsgáló, ahol minden utazónak kötelező egy képet csináltatnia magáról, ahol egyik lába a keleti, másik a nyugati féltekén van, de mindez semmi a menő second hand lemezbolthoz képest. Én például sosem bírom kivárni, míg Petra végigtúrja a (DVD) kínálatot, idén például, ott hagyva őt, fogyasztottam egy kólát, egy csokis törökmézet, csináltam pár indokolatlan fotót a helyi templomról, plusz hazatelefonáltam, mondjuk azt indokoltan. Mert időnként szoktam.

Ezek meg itt az indokolatlan képek, a harmadikat Petra csinálta, de vállalható, öregedvén tényleg így nézek ki.

És Greenwich továbbra is állandó program lesz, nem a látnivalók miatt (láttuk már mind), hanem a hangulat okán, ha öreg leszek és igazán tapasztalt, élnék ott.

Játékkutya

Egy tizenöt éves kutya elvileg már attól elfárad, hogy örül, hogy sétálni indulunk, ehhez képest Dudli minden sétának ugrálva/rohangálva indul neki, később persze meg vontatni kell, mert a szervezete (ízületei, tüdeje, mittomén, a kutyában is van egy csomó kütyü, pont mint bennünk, csak máshol, vagy nem) szól az agyának, hogy most már vegyen vissza, egy hatgyerekes, ki tudja hány unokás öreg néni ne pattogjon mint a gumilabda, mert bírni kell a séta végéig, például fel kell mászni a lépcsőn az elsőre, ha már a gazdi nemigen bírna felcipelni egy közel negyvenkilós nagyjából labradort.

Illetve lehet, hogy nem pont ezt üzeni a szervezete, a kutya nem olyan szofisztikált szervezet (miként az ember sem az), de általában azért már spórol az erővel. Ma viszont egyfolytában nyüzsgött, nyüszögött, lihegett, lelkesedett, a séta végén felfelé is tekert a lépcsőn, és csak egy extra mászkálás után dőlt ki végre. Miközben, már a délutáni lelkesedés közben is bele-bele ásított az izgatott nyöszörgésbe, de úgy, hogy majdnem kiesett a száján.

De legalább valószínű, hogy most aztán már alszik rendesen, és nem arra ébredek az éjszaka közepén, hogy egy nedves kutyaorr szaglász az arcom mellett. Igazi állott kutyaszájszaggal kísérve persze, hisz ha már nem alszom, legalább legyen rossz is. De most alszik, mint akit lecsaptak, illetve ahogy reményeim szerint én is fogok mindjárt. Hiába no, kis műanyag játékkatonák vagyunk egy közepesen vicces isten kezében...

The Importance of Being Earnest

Nos, idén kellett Petrával színházba is menni, mert egyik kedvenc színésze, David Suchet (szinkronrenezők kiejtésében: szacset - pedig szüsé) épp Londoban játssza a The Importance of Being Earnest egyik szerepét, lédi braknellt amúgy, nyilván nem így írják, csak rohadt lusta vagyok felnyúlni a polcra a könyvért. Ez Oszkár Vájd vígjátéka, ami magyarul Bánböri címre hallgat valamiért, pedig Bánböri egy fikción belül is kitalált szereplő, tehát kábé annyira valóságos, mint a sikeres magyar modell, és itt most nem valami Dubajban befutott szőke csajra gondolok.

Az előadás amúgy konvencionális volt,  csereszabatos díszlet, kosztüm und szereplőgárda, viszont ezzel együtt is igen profi, a nyilván előre ismert poénokon is jókat röhögtem. Talán az lehetett a rendezői koncepció, hogy a szöveg maradjon az eredeti, a színészek meg majd hozzáteszik  a maguk metakommunikációját, és tényleg, mindannyian önfeledten esnek-kelnek, affektálnak, grimaszolnak, és a cucc működik. És persze a legjobb az előadás arca, Mr. Suchet, aki bár nem főszereplő, de azt próbálnak csinálni belőle. Ő meg látványosan jól érzi magát szoknyaszerepben, egyetlen jól eltalált hangsúlyától röhög az egész osztály, izé... nézőtér. Illetve az osztály is, egy komplett középiskolás osztály ült előttünk tanárnénistül, és a sok műkörömmel fácsézó, vécében cigiző, leendő alkoholista brit tini felhőtlenül röhög a viktoriánus poénokon. Ebben persze benne van az is, hogy az egész viktoriánus kor kissé önmaga paródiájának tűnik, ma már.

Szóval messze esett ez bármely kortárs színházi nézőponttól, de cserébe igen nézőbarát volt. Asszem Moldovánál olvastam, hogy az embernek minden színházi előadás tetszik külföldön, aminek legalább negyven százalékát érti, én meg itt gyakorlatilag az egészet, úgyhogy részemről 10-ből 9 pont. Bár az előkelően Grand Circle-re keresztelt kakasülőn azért néha elővett a tériszony...

London, first impressions

London vegyes, na persze az időrend vagy az elemi logika teljes mellőzésével, de kérem én nem azért olvastam hazafelé végig Irvin Welsh-novellákat, hogy itt engem a logikával baszogasson bárki. (A baszogat szót kizárólag Welsh miatt használom, én amúgy a magánéletben, privát nyelvhasználatomban sohasem vagyok trágár, minek is, stílusértéke csekély, műveletlenségre vall, meg a faszomat sem érdekli. A trágárság szar.)
Na de következzenek alapvető megfigyeléseim miszerint attól hogy paranoiás vagy, még lehet, hogy üldöznek.

A Toyota Pryus-összesküvés

Az kizárt, hogy egy városban, legyen az magyarországnyi is, ennyi Toyota Pryus legyen. Pedig minden piros lámpánál legalább hármat számoltam össze, úgyhogy Petra elméletét követve ez amolyan Truman-show, ötven Pryus köröz Londonban, és jelentik egymásnak, hogy merre járunk, aztán arra csoportosulnak. Én meg naiv vagyok, nem írom fel a rendszámukat, így aztán csak gyanús, hogy ezek világuralomra törnek. Hogy miért, az nem , világos, de legalább már látom, hogy mit terveznek, Londonban pl. egyre kevesebb a fekete taxi, és egyre több a színes-barbis. Meg a Pryus.

Átveszik a hatalmat, aztán majd... aztán a hatalommal hatalmaskodnak, vagyis hatalmaznak, nna..., szóval majd jól uralnak minket a Háttérhatalom utasítására a szabadkőműves-összeesküvés jegyében (oké, megy ez!), ufó-energiával módosítva az auránkban a csí-energiát és ha a Hold a Mars házába lép, az összes Pryus gyilkológéppé változik, és baktériumokat öl majd citromillattal. Állítólag...

Divat

Londonban ma ( a Toyota Pryuson kívül) trendi a a kopaszodás, a sántítás, még mindig a papírpoharas kávé, a street art, viszont egyáltalán nem trendi a szelfibot, a gyerekeit bigben előtt ugráltatva fényképező olasz turista, meg a tolakodás, bármennyire multikulti is a város. A klasszikus fekete néni ( az igazi »Fat Mama«), a hipszter dzsanki meg a tőzsdei bróker ugyanolyan udvarias. Előre engednek ha úgy alakul, észreveszik ha a pároddal vagy és átadják a helyüket (átülnek máshová), hogy egymás mellett ülhessetek.

Ha könyökkel hozzád ér valaki, már elnézést kér. Na, ez trendi. (És ehhez képest a reptéren...)

Reptér

És ehhez képest a reptéren magyar izék várnak a gépre. A lábadra rakja a bőröndjét, a vesédbe könyököl, mert ő siet. Hogy hova büdös francba, az bizonytalan, már az ócska Ryanair is helyre szóló jegyet ad, tehát értelmetlen a másikat letaposva a beszállókapuhoz rohanni. De honfitársaink teszik, legviccesebb a bácsi, aki megáll, eldönti, hogy a mozgójárda túl lassú, ezért inkább mellette siet, miközben mi a mozgójárdán andalgó séta közben lehagyjuk. (A bácsi megbukna fizikából, ez nem a fénysebesség, ez esetben az én komótos sétám meg a mozgójárda sebessége összeadódik.)

Kaja

Csak hogy valami másról is. A kaja az még mindig mindent visz. A kedvenc indiai éttermemben meg sem bírtam enni a szokásos vega fúdetálat (grand thali amúgy, bár nyilván ez sem mond sokkal többet), a libanoni étteremben eltakarítottam mindent, csak felállni alig bírtam, sőt a kedvenc Baker Street-i pizzeriánk is mega méretre váltott. És akkor még szó sem esett a King (hülye szövegszerkesztő nem tud aposztrófot) s Arms meg a Black Prince sült hal & krumplijáról.

Nu, ennyi hirtelen, nyilván még írok ez ügyben, coming soon: színikrtika!

Lassan

Lassan indulni kell, pedig maradnék még, ősz van és begubózva tenném el magam télre. Ehhez képest reptér és London, múzeum és színház és asztalfoglalás, vadidegen emberekkel kellene beszélnem, angolul, de nem ez a gond, hanem hogy emberek. Szociális fóbiáim vannak, én úgy lettem szociológus, hogy ne kelljen emberekkel beszélni, most meg ez a házi feladat. Páromtól, aki szintén.

Jól érezném magam egy emberek nélküli világban, illetve dehogy, disszonáns vagyok, mint egy félresikerült túrós táska. a mazsola még megvan, de a töltelék már megromlott. Szeretném magam emberekkel körülvenni, de ezekkel?
Az embereknek szaga van, borzasztó ízlése, sőt véleménye. Melléd ülnek a buszon, számolják hányszor fújod ki az orrod, blikket olvasnak, barátokköztről dumálnak, beleállnak az aurádba a kolbászszagukkal, kis patkányforma kutyájuk van, és menőnek tartják céklavörös hajat.
Dosztojevszkij szerintük szovjet pártfőtitkár volt, Széchenyi egy tér, a kínai kaja az, ha rizs van a pörkölthöz és Micimackó vezetékneve Egynaponhogyha.

Ehhez képest én meglepően sok normális embert ismerek, vagyis mégis jól érzem magam egy velük berendezett világban, csak egyre nehezebb emberekkel találkozni, úgy értem újakkal.  Pedig hiányoznak, még úgy is hogy utálnivalóan antiszociális vagyok.
Álmomban két macska voltam és játszottam egymással. Akik nem utaznak.

Until the end of the world

A legtöbb hírforrást böngészve egyértelműnek tűnik, hogy közeleg a világvége. Gyorsan de biztosan. A menekültmigráns terroristákból például sokkal több jön naponta, mint k.e. (kerítés előtt) bármikor, igaz azonnal a leggyorsabban passzoljuk is tovább őket, kicsit eltartva magunktól, mint a kutyaszaros zacsit, aminél az egyetlen szempont, hogy minél előbb a kukához érjünk vele. És a terrormenekültek mellett nagyjából két hír van még: rogán krumplikutya megkapta az Őfelsége Személye Körüli Miniszter posztját, meg előzetesben van Lakodalom Lajos, a legvisszataszítóbb sómeneknek járó Zámbó Dzsimi-díj tiszti fokozatával kitüntetett igen-igen visszataszító sómen.
Közben Merkel néni népszerűsége is esik, Marx halott, Lenin halott és én sem érzem valami jól magam, az emberek meg több mint fele szerint ez az egész demokrácia nem is olyan fontos, elvoltunk nélküle kilencvenig is. Megannyi jel, mely feltartott mutatóujjként jelzi, hogy közelednek az apokalipszis lovasai. Esetleg feltartott középső ujjként azt, hogy nem mellesleg baszódjunk is meg, lehetőleg máma még.

Ezzel együtt a közeledő világvége akkor lett biztos, mikor rábukkantam a szent korona rádióra a neten, a hazai náci szubkultúra e kis szigetére, mely az emberiséggel, de legalább is a nyugati kultúrával kapcsolatban az utolsó halvány reményeimet is.

Épületes dolgokat hallottam például a budaházy nevű elmeroggyanttól arról, hogy ideje lenne visszafoglalni Kárpátalját. Két nemtomki figurát, akik (naná) menekülteket mocskosállatoztak röhögve, meg egy harmadikat, akit úgy mutattak be, hogy igen rendes ember, régi szkinhed és fradista. Átfogó ismereteket szereztem arról a magyaroké az első értékelhető kultúra a világon, mindenki más tőlünk tanult meg lemászni a fáról, hogy a háttérhatalom az a zsidók, a cigányok meg genetikailag alsóbbrendű bűnözők.
Ezek amúgy olyan témák, amik amúgy magukat „nemzetinek“ nevező orgánumok rendszeresen izzítanak, ezek a szentkoronások (szenkoronázók?) egyszerűen csak nem kódolják, nem csomagolják eufemizmusokba a lelkükben melengetett gyűlöletüket, hanem nyíltan, és igazából büszkén nácik. Bajtársazzák egymást, arról ábrándoznak, hogy majd a nyugati foglalt házak mintájára „kaszárnyaszerűen“ élnek együtt a többi bajtárssal, nosztalgiáznak a régi szép 2006-os időkön, mikor még a barikádon küzdöttek mindenki más ellen.

Néha persze kibukik belőlük hogy ők igazából egy kis szubkultúra, akik nem fogják visszacsinálni Trianont, nem döntik meg a rendszert és akiken igazából röhög a józan többség. De ezeken a gyenge pillanatokon gyorsan túllépnek, felidéznek néhány szép magyarszigetes élményt, és jól megbeszélik, hogy nem néznek, nem hallgatnak, nem olvasnak olyan orgánumokat, amik a zsidó világ-összeesküvés érdekében terjesztik hazugságaikat. Vagyis a kurucinfón és egy-két hasonszőrűn kívül semmit.
Hisz valahol a náci is ember, szereti magát otthonosan érezni a világban, csak neki kicsit nehezebb. Még jó hogy hamar vége lesz, hisz a világ ahol Lakodalom Lajos soványan és szomorúan raboskodik If várában (vagy a Gyorskocsi utcában, fene tudja), már tényleg a pusztulás szélén áll.
Úgyhogy mindenki vegyen gyorsan babkonzervet. Sokat.

Szívás

Takarítok mint egy állat (egy szép és elszánt állat persze), pormacskákra uszítom a kutyát, vízkövet támadok vegyi fegyverrel, a vécé előtt térdelek, pedig nem is kell hányom. Csak sósavazom, ami hangulatában igen hasonló élmény, bár az eredmény egészen más.

Pedig takarítani végső soron értelmetlen, hisz úgyis kosz lesz megint, és nem, ez nem ugyanaz, mint hogy enni is felesleges, mert úgyis éhesek leszünk. Mert az evés élvezet, és csak nagyobb családi ünnepek alkalmából megerőltető, a takarítás viszont mindig az, valamint fárasztó mint a Kossuth rádió hírei. Sokkal jobb ülni a fotelban, nézni ahogy csendesen száll a por a fikuszra, és arra gondolni, hogy valahol mások takarítanak, és elégedetté válni a gondolattól, miközben a háttérben csendben bontják a jogállamot.
Híreket mondunk, a világháború még nem tört ki.

Másfelől takarítani nem is rossz, az ember érzi, jobb esetben látja is, hogy tett valamit, hogy nyomot hagyott a világban, mulandó nyomot persze, de ez is olyan szép. Olyan ősziesen melankolikusan elmélyült, de az is lehet, hogy csak agyamra ment a hideg zsíroldó.

Álmomban kutyaszőrmentes szőnyegeken szökellek, aztán felébredek, elmélázok a hámló tapétán és lélekben feladom, mert lehet a cél maga a küzdés, de mégis a mi a frásznak?
Ám egy óra múlva már elborult tekintettel porszívózok, megállíthatatlanul török előre, és nem ejtek túszokat.

Ex cathedra

Találtam egy elég semmilyen írást az egyetemek jellegzetes tanártípusairól (már ha ez írás egyáltalán), és persze rákattintottam, hogy megnézzem, a kilences listából melyik lehettem én. Szerencsére talán egyik sem, ha már nagyon magamra kell húzni valamelyik sematikus figurát, akkor a nagyon lelkes tanársegéd lettem volna, leszámítva, hogy kilenc év nappalis diákoskodás után én már nem két évvel voltam idősebb a hallgatóimnál, hanem héttel-nyolccal már az elején is. Meg talán egy fél évig voltam csak tanársegéd, aztán érdemeim hiányától eltekintve, tisztán akkreditációs okokból adjunktus lettem, mentségemre szóljon, hogy ennél magasabb polcra aztán már nem is kerültem. És soha nem hordtam nyakkendőt az óráimon.
(Ja, és a nagyon lelkes tanársegédnél illusztrációként Matt Smith látható, mint a Doktor.)

Arra viszont tényleg rájöttem, hogy az egyetemi előadás lényegét tekintve egy tudományos stand-up comedy, mert szerintem a szociológia a legérdekesebb tudomány, de ezt a nézetemet azért kevesen osztották, legalább is az elején. Mondjuk tudok legalább három emberről, aki végül szociológus diplomát is szerzett, azt már nem tudom, hogy (legalább részben) az én hatásomra. Vagy annak ellenére.

Kanapéhuszárok

Délelőtti bevásárlás közben hallgatom a rádiót, a Lánchíd konyakról elnevezettet, néha szeretek szörnyülködni és röhögni rajta (váltakozó arányban persze), de egyre ritkábban, a vérnyomásomat kellő szintre emeli a reggeli tejeskávé is, politikailag inkorrekt uszításra csak különösen szutykos reggeleken van szükségem a megfelelő lendülethez.
Ma valamiért mégis belehallgattam, de annyira megdöbbentő volt a tartalom, hogy majdnem sima fogkémet vettem a gyógynövényes helyett, illetve elfelejtettem a fél bevásárló-listát.

Szegény hülye papp endre beszélgetett egy nem emlékszem a nevére palival, aki a vitézi rend főkapitánya. (Igen én ezeket a neveket így írom, csupa kisbetűvel, ezeknél  kreténeknél ez a minimum, eposzi jelzőt meg egyelőre még nem érdemeleték ki, mint bayer „fehérjehalmaz“ zsolt.)
Szóval beszélgetett ez a két derék hazaffy, az ország dolgairól, az ország legfontosabb dolga persze a menekültkérdés, tehát arról. Hogy ezek nem is menekültek, hazaáruló, agymosott liberális aki ilyet állít, de még csak nem is bevándorlók, ezek kérem megszállók, küldik őket szervezetten a tudjukkik. Mert meg akarják szállni Európát, rövid időn belül Eurábiát akarnak csinálni belőle (nyilván, hogy aztán közel-keleten legyen sok hely a zsidóknak, bár ezt már nem mondják ki), mi vagyunk az utolsó végvár, és az van mint a török hódoltság idején, hogy ha Magyarország elesik, elesik Európa is.

Erre hozzáteszi sz.h. papp endre, hogy de akkor legalább Európa támogatott minket, a német tartományok küldtek pénzt a török elleni küzdelemre bezzeg ma...
Bezzeg ma, tehetjük hozzá mi, az EU küld pénz a menekülthelyzet kezelésére (mi meg épp most kérünk újabb pár millió eurót a menekült gyerekek ellátására), a „minket elözönlő“ menekültek pedig elsöprő többsége pedig már Ausztriában meg Németországban van, a maradék meg arra tart éppen. De sz.h. papp endre jobban tudja, ha ő azt mondja, hogy Európa cserben hagy minket, akkor mi cserben vagyunk hagyva, különben is, Amerikában meg verik a négereket.

A fővitéz kapitányi rend (vagy ki) meg kifejti, hogy ők egy keresztény katonai rend, szóval ha a kormány füttyent nekik, ők már mennek is hazát védeni. Mert a rendkapitány vitéz úr arról delirál, hogy kilencvenmillió (!) honfoglaló érkezik összesen, és ezzel beállítja az ostobaság heti rekordját. Azért csak a hetit, mert jövő héten jöhet valami kormányzati főfasz, és benyöghet valamit a százmilliós álomhatár fölött is. (A határ a csilagos ég, Magyarország jobban teljesít, Kátya nem hátrál!) De ők majd jól védenek, mert ők egy keresztény katonai rend, szerintem ők keresztényien katonáskodnának (vérfürdő előtt tábori mise) és katonásan keresztények (aki nem imádkozik egyszerre, nem kap rétest estére, és megvesszőzik).
A fővitéz persze kissé csalódott, mert a kormány még nem szólt nekik, hogy siessenek hont védeni, nyilván viszket már az ujjuk a szimbolikus ravaszon, pengés szögesdróttal álmodnak, és izzadtan ébrednek, megkönnyebbülve, hogy tegnap óta sem vezették még be a kalifátust Európában.

Ráadásul szerinte túl liberális még mindig az oktatás, bezzeg a muszlim radikálisok azt tanítják a gyerekeiknek, hogy kell elvágni  hitetlenek torkát, nálunk meg nincs rendes hazafias meg honvédelmi, már kis kortól. (Képzelem az milyen lenne, kezdenék a lóról hátrafelé nyilazással és eljutnának odáig, hogy ha atomvillanást látnak, bújjanak a pad alá.)
Ők minden esetre már nyolcéves kortól vesznek fel tagokat a vitézi rendjükbe (persze ezek még nem lesznek igazi, pallossal avatott vitézek), szerintem meg öntöttvas serpenyővel kellene képen törölni azt a szülőt, aki ilyen bomlott agyú bohócok karjaiba löki a gyerekét.

És persze külön szánalmas az egész azért is, mert ma kietlen hazánkban van több vitézi rend is, három-öt-kilenc, ki tudja azt számon tartani. És ezek a rendek nagyjából azzal foglalkoznak, hogy vicces terítőkkel a vállukon karddal lapogatják egymást templomokban, meg rossz helyesírású nyilatkozatokat adnak arról, hogy az összes többi vitézi rend hazaáruló, és csak ők az egyetlen hiteles. És majd csak ők védik meg a hazát, ha jő az ellen.
Szavakban nagyon kemény csávók ezek, elszántak és nem ejtenek túszokat, de ha valami komoly válság lenne valamikor, ezek tuti, hogy már aznap délután egy bécsi szállodából szerveznék a hazaffyas ellenállást.

Takonygyár

Igen taknyos vagyok, valamint individualista, vagyis nem érdekel, hogy a kollégáim fele az, köhögjön mindenki a saját kontójára, nem én vagyok a szakszervezet (én ugye urlagó kiráj szeretnék lenni), én csak szeretném bevenni a reggeli vitaminomat, a nélkül, hogy fuldokolni kezdenék tőle, mert az éjszaka összegyűlt trutymó mellett már nem fér le a gigámon.

Ma egyébként már volt fűtés a Gyárban, legalább a reggeli két-három órában, ezzel már túl lehet élni, úgyhogy az eddigi két pulóvert egyre cseréltem. És finoman úgy érzem, azt üzeni a meggyötört testem, hogy kifelé mászom az aktuális takonykórból, ma már a köptetőt sem kívánom, pedig nekem még az íze is bejön, nyilván teljesen indokolatlanul. Und nix hőemelkedés, ami legalább annyira jó lehet, mint egy húzósabb Barátok közt, de ezt csak gondolom, ez a legrégebben futó tévésorozat, amiből garantáltan egy percet sem néztem meg szándákosan. (Nem mondom, hogy nem látta,m egyetemista koromban komolyan be kellett előznünk a töriszakos nőszemélyeket, ha az emeleti tévészobában (ez is milyen szép régi szó) mi inkább mégis a Rém rendes családot néztük volna...)

Szóval jobban vagyok (ez fontos, jövő vasárnap indulunk, a sokszor emlegetett Londonba), de közel sem száz százalékos, egyelőre minimális bevásárlás/házimunka (csak ahol látszik, de hétvégére nagy attakot tervezek), hamar bebújok a barlangomba, forró leveseket vacsorázom, sok csilivel, aztán a puha ágy, és szarok rá mik a hírek, hogy rogánkrumpli Őfelsége Személye Körüli Miniszter lehet, vagy hogy állami földeket játszanak át haveroknak. Per pillanat a túlélésre játszom.

Zünnepek, zajándékok

Közeleg a karácsony, oké tudom, hogy nem, de mindjárt október, az pedig A Hónap Amikor Karácsonyi Dekorációt Raknak Ki A Legelvetemültebb Üzletláncok. A mértéktartóbbak csak egészen a végén, a mohóbbak már valamikor a hónap közepe felé. (Láttam én már OBI-ban október elején rengeteg műfenyőt, meg hatmillió-trilliárd, viszont egységesen ízléstelen karácsonyfadíszt.) Az angolszászoknak egyszerűbb, előbb Halloween/Mindenszentek, de november elején már ők is csúcsra járatják a karácsonyi biszbaszokat. Nálunk nincs Halloween (szerencsére), bár egyes boltokban évről évre feltűnnek a koponya-nyalókák, hülye álarcok, meg a felejthetetlen klasszikus, az ízlésesen dobozolt, hatos kiszerelésű gumipatkány, melyet valóban nem nélkülözhet egyetlen jól felszerelt háztartás .

Ráadásul karácsonykor statáriális ajándékvásárlási kényszer lép életbe, én pánikszerűen inkább pénzt kérek mindenkitől, rám ne legyen gondja senkinek, az online bélyegboltok forgalmát majd felpörgetem magam. Én viszont ajándékozok, de az meg piszok nehéz. A saját készítésű ajándék tíz éves kor felett már kínos, kivéve, ha az ember jó nevű képzőművész, a vicces zoknik nem fedik le az ajándék karácsonykor életbe lépő definícióját, illatszert eleve nem veszek, mert illatokban nem rossz az ízlésem, hanem nincs egyáltalán. Édességgel nyilván nem lehet nagyon mellélőni (mondjuk mogyoróallergiás és cukorbeteg ismerősnek azért meredek a mogyorós csoki), filmet/zenét már úgyis mindenki letölt magának, könyvet meg csak a saját ízlésem mentén tudok vásárolni, az meg sajátos. Szerintem a családban senki nem hallott még Iain M. Banks-ről, Irvine Welsh-ről vagy Lawrence Norfolk-ról. Aztán ilyenkor ősszel felmerül, hogy majd Londonban nézek valamit, ez néha be is jön, de hát ott meg minden ajándékbolt ugyanazt a hatszázféle kínai műanyag szart árulja (Kínában hatalmas raktárak lehetnek, telis-tele fröccsöntöt Big Ben-nel, minden méretben és színben, legalább is így képzelem. Meg hogy van zenélő is!)

De az utolsó pillanatra azért összeállnak az ajándékok, és eddig még senki sem panaszkodott, mondjuk az nagy illetlenség is lenne, elvégre ajándék lónak túros a háta, és ne nézd! Amúgy az jó, ha valaki célozgat rá mit szeretne, egyik karácsonykor én közöltem a párommal, hogy azt a könyvet akarom ott. (Egy Queen-album volt egyébként, nem lemez, hanem bazi nagy kötet, tele ritka meg addig nem publikált fotókkal, meg sztorikkal, és ugye jövőre lesz harminc éve, hogy a zenekar elszánt rajongója vagyok. Jesszus, öregszem. Mentségemre szolgáljon, hogy tizenkét évesen kezdődött a rajongás.)

Szóval idén karácsonyra is bonbonokkal, teákkal, könyvekkel meg ízléses ám felesleges biszbaszokkal szórom meg a családot, de ez van kérem én ehhez értek. Meg a bélyegekhez, de egy félrenyomott húszfilléres ívnek vagy egy pápalátogatásra datált elsőnapi borítéknak nem igen örülne senki. Rajtam kívül mármint, bár pont ezek már vannak.

Sima arab szolga

Olvasom, hogy Lázár marad (hál az égnek, mondanám Moldovával, ez már talán lopott eleget, az utóda kezdené az elejéről...), hogy a felcsúti beszólt, hogy kicsi segédje beszólt mindenkinek, de igazából az jutott eszembe, túl e hányásszagú kocsmán, hogy ha minden jól megy, pont három hét múlva színházba megyek, Londonban. Ez a mindennapi stressz mellet egy megnyugtató gondolat, csak tartanánk már ott.

De ha már a mindennapi stresszről van szó, épp a szomszéd műhelyt is átépítik, csak ez ott annyit jelent, hogy már második napja több légkalapáccsal verik szét a betonpadlót, tőlem úgy 3-5 méterre. Ezért irgalmatlan a zaj, és néha akkor por van, hogy tíz méterre már nem lehet ellátni. Mi meg belélegezzük, végül is a minimál fizetésért áldozatokat is kell hozni, az nem lehet, hogy csak úgy nyugodtan robotoljunk, mint valami sima rabszolga, nekünk megalázott rabszolgának kell lennünk, akit még szívatnak is. (Nem mellesleg, a "sima rabszolga" kifejezést helytelenítette a helyesírás-ellenőrző, ajánlata: "sima arab szolga". Háát, gratulálok... Bele sem gondolok, mire utalhat.)

És állítólag ez lesz egy hétig. Mondták. Vagyis még két-három hét a munkahelyi pokol, de aztán London. Ami zajos, zsúfolt és stresszes. Vágyom oda.

Szosziolodzsi

Szociológus abból lesz, akinek van némi ambíciója a tudománnyal kapcsolatban, de matematikusnak tehetségtelen, közgazdásznak gyáva, pszichológusnak felületes, történésznek meg lusta. Ja, és a jogászokat meg lenézi.

Ez a definíció persze én lennék, de ismertem elég évfolyamtársat meg kollégát, akikre ez nagyjából igaz (nagyjából, mondom, mert volt aki pl. történész is volt/van egyben), a , szociológia szak igazából azért volt vonzó, mert ebből is egy kicsit, meg abból is egy kicsit, aztán lehetett bízni benne, hogy végül az egész összeáll valami nagyjából komplett nézőponttá. És csodák csodája, összeállt. Először úgy negyedévesen, és még inkább mikor tanítom is kellett a szociológiát, hisz egy két féléves „Bevezetés a..." kurzusnál tényleg muszáj volt összeraknom, mitől is van egy ilyen tudomány. És ezt nagyjából el is hitték nekem, olyannyira, hogy később többen szociológia szakra mentek második diplomáért. (Mint a kedvesem is - tényleg, ez is a motivációkhoz tartozik, nekem is volt egy eredeti modellem, az első szociológiatanárom még a szombathelyi tanárképzőn. Le is írom gyorsan a nevét: Heleszta Sándor, béke poraira.)

Az viszont vicces, mikor mostanában megkérdezik tőlem, mi a szociológia egyáltalán, mert ere az a válaszom, hogy röviden nem tudom elmondani, de van egy tuti másfél órás előadásom a témáról. (Annak meg az a konklúziója, hogy nincs egységes definíció, hisz ahány iskola, ahány paradigma, annyi meghatározás, ezek meg egy nagyjából kontinuus vonalat alkotnak, mondjuk a családi hasonlóság elvén kapcsolódva egymáshoz. Itt aztán vége is a beszélgetésnek, legalább is ebben a témában.)

Amúgy történésznek ma is lusta lennék, a pszichológusok túl sokat foglalkoznak emberekkel face to face, az meg nekem sok, a jogászokat már nem nézem le annyira, de kicsit még mindig többnek tűnik arrafelé a seggelés, mint a rendes szkeptikus agy, de persze a pályán kívülről mindig könnyebb okosnak lenni. Én épp minden szempontból nagyon könnyen vagyok okos...

Fuck Olympics!

Egy új közvélemény-kutatásból (pontosabban legalább kettőből) kiderült, hogy a magyarok kevesebb mint a fele szeretne csak budapesti olimpiát, és a támogatók alig vannak többen az ellenzőknél, a maradék meg simán bizonytalan. Vagyis az olimpiarendezés egy abszolút megosztó kérdés. Megosztóbb, mint a pártpolitika (ott egyértelműen a Minden Politikus Húzzon a Francba Párt vezet), mint a kutya vagy macska, esetleg a spenót vagy sóska kérdés, pedig ezek aztán igazi törésvonalak amai magyar geopolitikai realitásban.

Ebből pedig következne, hogy hagyni kell a fenébe az egészet, mint Boston meg Toronto, illetve ha valami hasznot akarunk húzni belőle, kezdjük el teríteni a „Fuck Olympics!“ feliratú pólókat. Esetleg lehet népszavazás is, de az mégsem jó ötlet, mert akkor olyan demagógia-özön szakadna ránk, hogy a fal adná a másikat, félmilliárdért megint valami haveri cég nyomná tele óriásplakátokkal az országot, tőmondatos üzenetekkel persze. (Az Olimpia Jó!; Magyarország megérdemli! és hasonlók, mondjuk én még emlékszem, hogy 2005-ben Londonban is az volt a kampány, hogy „Back the Bid!“ meg öt karika, oszt jónapot, mindenhol csak ennyi volt kiplakátolva, irdatlan mennyiségben. Úgy látszik ez egy ilyen műfaj, csak épp az egészet meg lehetne úszni egy elegáns hátralépéssel.)

Az olimpia elleni érvek számosak, no meg az esélyünk sem túl nagy, de legalább az előkészítésre is tízmilliárdokat lehet költeni, nyilván jelentős korrupciós felárral, vagyis közel a felét el lehetne lopni, ezért önmagában megéri pályázni.

Amúgy persze az olimpiának önmagában sincs sok értelme, van néhány látványos, a sóbizniszbe tartozó sportág, melynek versenyeit rengetegen nézik, meg egy csomó töltelék, mert egy légpisztolyversenyen vagy a húsz kilométeres gyalogláson azért kevesen rágják tövig a körmüket, leszámítva nyuszi a versenyző rokonait, barátait és üzletfeleit. Hisz önmagában attól nem lesz jobb senkinek, hogy az adott év addigi legjobb eredményén három kört javítva lesz bajnok kisöblű puska fekvő számban az izlandi versenyző. Pontosabban az izlandi versenyzőnek nyilván jobb lesz, meg örül neki az a néhány izlandi aki épp akkor józan, de a világ nem megy tőle előre, egy centit sem. Plusz a dopping, ami szerintem simán engedélyezni kellene, aztán vívjanak meg egymással a nemzetek gyógyszerészeti intézetei.

Ráadásul az olimpiát eredetileg arra találták ki a régi görögök, hogy addig se legyen háború, de az újkoriak esetében ez messzemenően nem jött be. Mióta feltámasztották e nemes(?) hagyományt, összehoztuk a világtörténelem két legvéresebb háborúját, miközben azokon kívül is folyamatosan folyik a vér a világban, egyszerre több helyen is. Ez a béketeremtő funkció láthatóan nem működik (konfliktus esetén inkább az olimpia szünetel nem a háború, lásd 1944-et), viszont arra jó, hogy egészen ocsmány rendszerek próbálják legitimálni vele magukat, mint 1936-ban a hitleri Harmadik Birodalom, Brezsnyev Szovjetúniója vagy legutóbb Kína meg a Putyini cárság. Ezért meg igazán kár ennyi erőfeszítést tenni, a világ szempontjából tök mindegy, hogy az aktuális csodasprinter egy olimpiai döntőben vagy egy pénzdíjas atlétikai nagydíjon futja-e meg a százméteres világcsúcsot.

Az én összeesküvés-elméletem

A világot egy titkos társaság irányítja, a főnöke Donald kacsa, aki igazából űrlény, és egy távoli bolygóról érkezett ide, egy fotelnek álcázott tér-idő görbületi féregjárat-generátorral. (Erre bizonyíték Steven Spielerg Howard a kacsa című filmje, mely bohókás mesének álcázva mutatja meg a valóságot a beavatottaknak. Donald kacsa amúgy Howard Stern álnéven rádiós műsorvezető, innen a filmbéli név is, valamint zsidó, mint Spielberg, az összefüggés gondolom innentől már nyilvánvaló.) A rajzfilm-Donald évtizedek óta arra szolgál, hogy hozzászokjunk, lassan megkedveljük, és így kisebb legyen az ellenállás a leendő kacsa-rezsimmel szemben.

A titkos társaság tagja még Elvis (aki él, csak már egy női testben), Kennedy elnök (aki Dallasban lelövette hasonmást egy Lee Harvey Oswald hasonmással, hogy aztán mindketten a zsidó szabadkőműves kacsáknak dolgozzanak), és Obi-wan Kenobi, aki eredetileg egy kitalált figura volt, de azóta már programoztak egy igazit, ő rendszerint Donald Trump (értik ugye? Donald...) telefonjának háttértárában bujkál, onnan aktiválják emelt díjas esemessel, ha szükség van rá.

Valójában ők döntenek mindenről, a globális felmelegedéssel át akarják formálni a Földet, mert az invázióra készülő kacsák egy melegebb és fülledtebb bolygót szeretnének gyarmatosítani. Az elolvadó jégsapkák vizét amúgy telekinézissel Afrikába viszik majd, hogy ott csináljanak kellemes, lápos vidékeket. De még nem most, előbb ki kell üríteni a megfelelő területeket.

Ezért van a menekülthullám is, el kell üldözni onnan az embereket, lehetőleg Európába, amit aztán egy nagy drótkerítéssel körbevéve egy nagy rezervátummá alakítanak. Ez a folyamat most indul, igazából Orbán is az ő ügynökük, pontosabban ő egy robot, élő szövet a fémvázon, és Donald titkos főhadiszállásáról irányítják táv. És ha ez megvan, háborút robbantanak ki Észak- és Dél-Amerika között  (ennek a felelőse Kennedy,  a Disznó-öbölnél történt incidens csak kicsinyített főpróba volt annak idején, meg a kubai rakétaválság is), aztán majd az emberek jól kinyírják egymást, a maradék meg Európába menekül.

Ez után a már olvadt antarktiszi jeget, illetve ekkor már vizet, le lehet teleportálni Afrikába, és megérkezhet a kacsák inváziós anyahajója a Tojásrakó II. Afrika elfoglalása és Európa végleges lezárása után lerohanják Ázsiát, Ausztráliával viszont eleve nem foglalkoznak majd, az ausztrálokat sem igen érdekli a világ, amíg van sör meg lóverseny, ők majd jók lesznek génbanknak, ha a korábban Európának nevezett Központi Menekülttáborban kitörne a lepra vagy a sunnyogó pestis, és nem lenne elég rabszolga az amerikai kukoricaültetvényekre.

Nos, röviden ez a háttere a mostani menekültválságnak, ami mint látható, még csak a kezdet.
A legjobb amit tehetünk, hogy mégsem építünk több kerítést (hisz pont ez lenne az ördögi terv egyik kulcseleme), valamint beszerzünk több zsáknyi kacsatápot. Vesztegetéshez elengedhetetlen.

A buszon állatozás lélektana

Reggel a buszon hallom a mögöttem ülő alulművelt banyát, amint reggel negyed hatkor (!) már teli szájjal nácul, hogy ezek a bevándorlók anarchista állatok mind, meg terroristák, táborokba kell zárni őket, aztán gázt nekik. És nincs vele egyedül, ez dehumanizáló tendencia elég általánosnak látszik, sőt sokan azt gondolják, ez valami magyar karakterjegy. Pedig a híres Milgram-kísérlet óta köztudott, hogy ez általános emberi sajátosság, az emberek nagy részében ott lapul a SS-keretlegény, csak épp nem érik olyan ingerek, amitől előjönne. Ahhoz különleges helyzet kell, stressz.

És látszólag nálunk ez épp nincs meg, hisz száz emberből kilencvenkilenc még sohasem látott élő menekültet. Csakhogy pártunk és kormányunk tett róla, hogy tartson tőlük, a gyomorforgató plakátkampánytól a kardcsörtető kerítésépítésig mindent beleadott, és mikor már tényleg túlfeszítette a húrt, akkor boldogan vízágyúzott, meg nyomta a könnygázt, gyerekek arcába is.

Az buszon állatozó némbernek igazából csak azt kellene elképzelnie, hogy az ő gyerekének tolják az arcába a könnygázt, aztán őt tapossa meg a pánikba eső tömeg, egyből lapítana benne a lelki Gestapo. Nyilván nem tűnne el, de talán kapna egy pofont Empátia Kapitánytól.

Csak hogy pártunk és kormányunk az empátiában nem erős, tényleg, ennyi szociopatát egy rakáson ritkán lehet látni, mint manapság egy kormányülésen. Ők a hisztériakeltésben, a pánikban érdekeltek, hogy aztán hős rendteremtőként léphessenek fel, a felcsúti el is mondta, hogy ő csak harc közben van elemében. Ezért van, hogy állandóan háborús metaforákban beszél még a monetáris politikáról is, harcol, megvéd, küzd és persze mindig győz, sokszor már egyes szám első személyben. Ami akár vicces is lehetne, de nem az, mert a bőrünkre megy, meg ez esetben a menekültek bőrére is, pár ezer ember nyomora láthatóan nem érdekli, ha újra a haza megmentőjének szerepében páváskodhat.

Aki vicces az a szíjártó „Ananászfej“ péter, aki mostanában napi huszonnégy órában sértődik meg és kéri magának, egyre durvuló hangnemben, nyilván van az a pont, mikor már a speed sem elég, hogy szinten tartsa magát. Így aztán a magyar diplomácia vezetője szarik a diplomatikus hangnemre, és halál faszára küldi az osztrák kancellárt, a horvát miniszterelnököt és még egy csomó fontos embert, akikkel neki munkaköri leírása szerint is jóban kellene lennie. Nyelni egyet, és ha már válaszol, akkor udvariasan, ha meg nem megy, akkor kocsmát vezessen vagy fociklubot, ott elmegy ez a stílus.
A legjobb persze az volt, mikor az az ENSZ főtitkárát oktatta ki, nem kis fölényességgel, mert hát valóban, hol is van egy ENSZ-főtitkár egy semmihez sem értő fideszes karrieristához képest. Ban Ki Mun nyilván azóta is álmatlanul forgolódik éjszakánként, azon rágódva, hogy most akkor mondjon le, vagy elég ha csak nyilvánosan megkorbácsolja magát, a felcsúti oltárképe előtt? (Ilyen egyébként számos orbán-rajongó néni komódján, szekrénysorán, kredencén található, nagyon vicces képeket lehet találni a neten...)

Mindenesetre ezek a csávók annyira szánalmasak (és buta módon próbálnak számításból gonoszkodni), hogy még az amúgy tragikus események közepette is visznek némi abszurd humort az életünkbe. Pedig jobb lenne, ha azt a nagy arcukat vinnék valahová jó messzire, én Szíriát ajánlanám, ott most igen jól lehet harciasnak lenni.

Híradó

Az állami tévé orosz nyelvű napi híradót indít. Pont akkor, amikor az ember már-már arra gondolna, a fideszekádéenpé már elég mélyre mászott Putyin elvtárs/cárevics ánuszába. De nem, mindig lehet mélyebbre. Mert valljuk be őszintén, ez lesz az a híradó, aminek nem lesz kimutatható nézettsége. Egy eleve alacsony nézettségű állami csatornán megy majd, valamikor éjjel, ettől önmagában nullához konvergálna a nézettség, de hány orosz anyanyelvű vagy oroszul jól tudó ember él ebben az országban? Nyilván nem sok, és ha hasonló arányokban választják az állami párttévét, éjjel, mint a teljes populáció (és miért választanák más arányban, attól, hogy valaki tud oroszul, még nincs két feje), akkor ez lesz a világ legdrágább híradója. Már ha az egy nézőre jutó költségeket nézzük, hisz három emberért rántják be az egész infrastruktúrát.

De legalább az egyik műsorvezető (bizonyos Aljona) melleit már láthatta ország-világ, valami „celebakarok lenni léccilécci"-típusú műsorban, tehát ezért már kár lesz nézni, akkor is ha egy éjfél környéki műsorsávban bármi elképzelhető.

Egyébként ha idegen nyelvű híradót akarnak adni (a már létező angol verzió mellett), választhattak volna valami elterjedtebbet is, mondjuk németet, de az igazi nagy durranást egy beás és/vagy lovári híradó jelentette volna. Rögtön lehetett volna mutogatni a minket nem eléggé tisztelő Brüsszelnek, lám nálunk nincs is kirekesztés... (Ez a Brüsszel egyébként nem is egy város, ez csak átverés, igazából Herr Joachim Brüsszelről van szó, aki a Háttérhatalom Világkormányának Európai Helytartója, valamint északi rítus szerinti szabadkőműves főpáholymester és a Ku-Klux-Klán helyi tagozatának birodalmi varázslója. Valójában még senki sem látta, női lapokon és zöldpárti képviselőkön keresztül küldi parancsait a Háttérhatalom alvó ügynökeinek, álmukban naná, hogy azok Továris Putyin hatalmára törjenek.) De  mi hősiesen ellenállunk az európai nyomásnak, rendes félázsiai népként hódolatunkat ajánljuk a cárevicsnek, ha ehhez műsoridő kell, meg Aljona mellei, akkor az is meglesz. Mert csak.

Hőguta

Igazán remek mostanában a munkahelyem, már amennyiben az ember baleseti sérülésekre vagy tartós érzékszervi károsodásra vágyik olthatatlanul. Merthogy a műhelyt épp átépítik, de a munka nem áll meg, business as usual, illetve hová lesz a cui prodest? Mert a cégnek nyilván úgy éri meg, hogy menjen csak a két dolog párhuzamosan, nekem viszont a fülem mellett flexelnek, hegesztenek, illetve baromi nagy fém válaszfalakat csakpodnak húszkilós kalapácsokkal, teljes erőből. És szörnyű nagy kosz van, a vastagabb rétegekben halott német katonát is találhatunk, esetleg dínócsontokat.

Ez már megy egy ideje, de ma megjöttek a fűtésszerelők, nyilván szezon előtt át kell vizsgálni a rendszert, meg hát ki kell próbálni, úgyhogy ültünk bent az eleve harminc fokban, és akkor teljes erővel beindult a fűtés...

Lehet hogy menekülteknek kellett volna kiadni magunkat, én például elég szőrt hordok az arcomon, és nagyjából három mondatok tudok arabul, iszonyú kiejtéssel nyilván. (Az arabban vannak olyan hangok, amiket a legtöbben csak közvetlenül a hányás előtti pillanatban adunk ki, vagy ha a moziban váratlanul mellénk ül Kövér László, és félrenyeljük a popcornt. Vagy popcornot, már amelyik a pattogatott kukoricát jelenti...)

Ám ha tényleg menekültnek néznének (indokoltan amúgy, a kalapálás idején tényleg mindenki menekülne), és rugdalnánk kissé mi is azt a fém válaszfalat, talán minket is levízágyúznának, ami a hőguta egy frissítő ellenpólusa. De könnygáz az nem köll.

Kéne szólni a kormányzó férfiaknak (akik egykor nyilvánvalóan a Darth Vader Úttörőcsapat tagjai voltak mindahányan), hogy nálunk a gyárban is nagy most feszültség (néhol 380 volt), forrósodik a levegő, szóval küldhetik a locsolókocsit. Csak ne felejtsenek el a portánál belépőkártyát kérni, különben a biztonsági őrök hazazavarják az egész bagázst.

Kerítők

A román határra is építünk kerítést, nem végig persze, csak egy darabig, a szerb határtól kezdve, hogy ne lehessen röhögve megkerülni, így viszont egy másik EU-tagállam területére tereljük őket. Plusz eme másik EU-tagállamtól választjuk el magunkat szögesdróttal, persze csak egy rövid határszakaszon, de a dolog szimbólumértéke így is erős.

Mert ha megkerülik a meghosszabbított kerítést, majd kicsit még hosszabbítunk, a végén meg teljesen körbekerítjük magunkat. Jobb is így, a sok eltérő kultúrájú legalább nem tolja ide a pofáját, járulékos veszteség, hogy így aztán kis idő múlva a felcsútinak sem lesz kebab a körúton, de ezt a hatalmas áldozatot ő nyilván meghozza nemzetéért, hol sírban süllyed el.(Vagy mi van épp, én kétnaponta olvasok híreket - mentális épségem okán - de legutóbb az volt a pártbrossúra, hogy a kereszténység van itten veszélyben. Mondjuk  amilyen nálunk a kereszténység, hegedűslórántostúl, püspökkarostul, szerintem nem kár értük, de egy új Luther vagy Kálvin az már nagyon kellene...)

A csúcs pedig nyilván az lenne, hab a torkán, ha az ejtőernyős szír családanyák ellen is védekezve, felülről is dróttal fednénk be ezt a lángoktól ölelt geopolitikai realitást (korábban: Magyar Köztársaság), így miénk lenne a világ legnagyobb galambketrece. Szarnánk bele nyilván, meg várnánk a tápot másoktól, de isssssszonyú önazonosan. Mi, mogyorók, akik Árpáddal bejöttünk. (Már aki...)

Füles (az utolsó, tényleg)

Nnnna, végre ma kimacerálták  a fülemből a "csíkot" (mint kiderült ez lehet a nemhivatalos neve), fülem sajog, lelkem  nem kevésbé, de barátom a fájdalomcsillapító, meg a kutyám, utóbbi mondjuk inkább lelkileg segít. (Az öreg labradorok szerintem egyáltalán nem értenek a fülészethez, Dudlinak konkrétan egyetlen használható egészségügyi tanácsa sem volt. Pedig kérdeztem, hogy ez most akkor hogy, talán nem voltam elég konkrét...)

Viszont megint elégedett voltam a kaposvári kórházzal, ez az általános egészségügyi halálhangulat mellett azért nem rossz, érkezéstől távozásig pont harminc percet töltöttem az intézményben, regisztrációval, várakozással, vizsgálattal együtt, és nem figyelt kövér pók, vagy penészedő egérkaki a sarokból, tiszta volt, modern és gyors. (Bár még mindig Windows XP-t használnak, ami kissé tájidegen.)

Viszont pár napig még ne mossak fület, mondta a szakszemélyzet, nyilván jobb fület, de akkor hogy fogok én kellemesen párolódni a fürdőkádba? Ott akkor is nedves leszek hallójáratilag, ha direkt nem mosom, ha viszont nem fürdök, büdös leszek,  szóval a választás annyi, hogy büdös vagy süket...
Szerintem büdös és süket, legalább megismer a kutya, akkor is ha nem hallom meg...

Macera

Nos, szerintem megvolt a havi trágárság-adagom, úgyhogy próbálok simán csak életszerű lenni, pláne mert nagy felfedezést tettem az orvostudomány területén.

Legfőképpen azt, hogy ha az embernek fáj a füle, egy héten át, sőt napról napra jobban, akkor tényleg lehet, hogy valami baj van, amit nem gyógyít a kamillatea, pedig az a rákon kívül bármit. Nálam például az volt az eset, hogy bedugtam a fülhallgatót a fülembe, majd később kihúztam, ám a kicsi műanyag izé a végéről, no az bent maradt. Bent is volt egy bő hétig, amíg már annyira fájt, hogy túllépve egészségügy-fóbiámon, mentem a fülészetre, ahol kiderült, hogy egy darab fülhalgató van a fülemben, valami véres-gennyes beágyazottsággal, fájt is piszkosul, mikor a dokinő kiszedte, fáj azóta is, bár már főleg csak az a gyógyszeres szalag/géz, mit betömködött, és holnapig ki sem szedhetem.

Viszont kiderült, hogy a "macerál" az egy orvosi szakkifejezés (vagy legalább is van orvos aki használja), az ambuláns kezelőlap szerint a "státusz", többek között "egyebekben macerált hallójárat ill. dobhártya".

Persze hogy macerált, az utolsó napokban fájt, mint a fene, én más fülét is maceráltam volna, ha nekem jobb lesz tőle, a saját fülem meg tényleg az enyém. Fáj mondjuk most is, de nem merem kihúzni a cuccot, szerdáig benn kell tartani, de holnap remélhetőleg nagy megkönnyebbülés lesz, ha kiszedik. Most meg viszket, belülről, de nem merek macerálni...

Baszódás

Nyilván mindenki hallotta már, aki akarta, de most ideteszem újra, egy darab szabadság, hisz a trágárság szabaddá tesz...

Baszódjál meg KDNP!

Rendkívüli helyzet

Olvasom ma reggel szinte bármelyik hírportálon, hogy az osztrákok úgy döntöttek, a rendkívüli helyzetre tekintettel beengedik a Magyarország felől érkező menekülteket. A rendkívüli helyzet azt jelenti, hogy a magyar állam (azaz a kormány, azaz a fideszkádéenpé, nálunk momentán ezek ekvivalensek) szarik bele, mi lesz ezekkel az emberekkel, a felcsútit saját hatalmán kívül tényleg nem érdekli senki és semmi.

A hatalomhoz meg pénz kell, ezek ilyen egymásba jól átváltható valuták, úgyhogy lehet állami földeket lenyúlni, haverokra közbeszerzéseket kiírni zavartalanul, a bamba tömeg meg nyugodtan fasizálódjon menekültügyileg. (Nemrég még azon csodálkoztam, hogy a Lánchíd rádióba betelefonáló bácsi konkrétan lövetne mindenkire a határsávban, mára ez lett az alap, kiegészítve azzal, hogy miért nem védik otthon a hazájukat, mintha egy polgárháborúban lenne hazai oldal, illetve hogy ezek a kisgyerekkel menekülő emberek igazából megszállók, a háttérhatalom (a tuggyukkik) küldik őket, üzenjünk hadat az egybesült államoknak...)

És amíg a magyarok jelentős része végre kihozhatja magából a nettó nyilast, a magyarok egy másik jelentős része kaját meg ásványvizet visz az állam által magukra hagyott embereknek. Meg tüntet a parlamentnél „not in my name“ táblákkal, vagyis hogy a felcsúti és hűbéresei csak a saját nevükben beszéljenek, az övékben nem, ők még embernek érzik magukat, és megvetik ezeket az antihumánus hatalomtechnikai szemétládákat, teljes joggal amúgy. Én is megvetem a felcsútit és az ő fasiszta rezsimjét.

És akkor egy hosszabb intemezzo: Hosszú évekig nyomták a jobber sajtóban, hogy itt ők meg vannak támadva, őket folyton és általánosítva fasisztázzák. Miközben ez tipikus műbalhé volt, én pl. egy cikkre, publicisztikára vagy hasonlóra sem emlékszem amiben  a fideszt vagy a felcsútit explicit fasisztának nevezte volna bármi, a jobboldali sajtó, mely alapvetően a sértődés/felháborodás paradigmájába szorult, kreált magának egy fantomvádat, aztán jól kikérte magának. Most azonban eljutottunk oda, hogy ezek tényleg fasiszták. Félreértés ne essék, nem nácik, fasiszták. Korporatívnak nevezett, államelvű maffia, erő- és hatalomkultusz, idegengyűlölet, a máshogy gondolkodók démonizálása/kitagadása a nemzetből, meg valami végtelenül perverz küldetéstudat. Ami eredetileg nyilván csak üres duma volt, pénz kellett und hatalom, ehhez jött jól a nacionalista retorika, de hát vigyázni kell milyen maszkot vesz fel az ember, mert egyszer csak az lesz az arca, a felcsúti szerintem már maga is elhiszi, amit ordibál. És mikor azt olvasom a bencsik andrás (csupa kisbetűvel) nevű izétől, hogy „ne kerteljünk, ezek állatok“, akkor az olasz típusú fasizmusból lassan megérkezünk a rendes hitleri fajelméletig. Vagyis nyakig ülünk a szarban.

De  mondom néktek felebarátaim, egyszer minden vécét lehúznak, egyszer ezek is eltűnnek a történelem kloákájában (azért némi letöltendő is jól esne világ rendjének), addig is meg az van, hogy:

„De az állam csak magyarázkodik, dumál, felháborodik, bekéret – azt az egyet nem csinálja, amit bármilyen normális, egy kicsit is érző ember rögtön megcsinál, ha meglátja, mi a helyzet.

Nem segít.

Írhatnám, rég volt ilyen nyomasztó és megalázó érzés magyarnak lenni. Szerencsére azonban ott van az a sok segítő, adakozó, aktív magyar, akik miatt viszont borzasztó jó – embernek lenni.“ (forrás)

Street Food

A sztrítfúd nagyon trendi, amolyan gasztroblogger-startup, mindenki ebben nyomul, ma már a Michelin-csillag helyett (na jó, mellett) az igazán menő kaja az, amit ananászfrizurás, sztk-szemüveges csávók (nem, nem hipszter, én ismerem a hatvanas éve beat-irodalmát, és ez a szó teljesen mást jelent, véletlenül sem divatérzékeny majdnembölcsészt), szóval ilyen fickók adnak el fúziós kajákat drágán. A fúziós kaja az amúgy csak annyi, hogy pörköltes szusi hasábburgonyával, vagy rántott szójaszósz milánói módra, pitában. Pedig a csalamádés hamburger is az volt, meg a lángos-palacsinta, vagy az angoloknál a fish&chips, rendesen furgonból, újságpapírban, ahogy kell.

Itthon, fatornyos falunkban legfeljebb kebab van (Tényleg, centire ugyanez pár éve még gyros volt, mi változott? Átvette a török maffia?) meg Meki, úgyhogy a sztrítfúd az nekem inkább Londonban van. Cornish pasty főleg, szendvics persze, meg ott a szusi is az, ettem már pályudvari padon, vonaton, parkban, egészen kicsi doboz sörökkel, meg kihajtható műanyag villás tésztasalátákkal. Meg gyümölcssaláta. Jegeskávé. Cheescake az előzőleg gondosan lenyalogatott kihajtható műanyag villával fogyasztva. Igazából bármi, amihez nem kell kés-villa, meg nem kell melegíteni.

Amúgy a legjobb utcai kaját is Londonban ettem sok éve, valahol a Kensington High Street metrómegálló közelében (Churc Street? talán, szokás szerint lusta vagyok megnézni...) egy lengyel boltot találtam, ahol volt fűszeres-csípős indiai zöldségekkel töltött pirog. Na az isteni volt, bár mint kiderült, a pirog is egyféle szamósza, de attól még fúziós, bár egy kötényes néni szolgált ki (ohne kecskeszakáll meg ananászfej), így persze egyáltalán nem trendi. Plusz egy rendes kisbolt volt, semmi dizájnfurgon. De most hogy így eszembe jutott, lehet hogy jövő hónapban arra járván (járva?, basszus végül tényleg nem lettem magyartanár) megkeresem.
A sok Kingsman-helyszín között erre is juthat majd idő...

Addig is meg csinálok itthon magamnak zöldséges szusit, bár nem hiszem hogy lemegyek a ház elé megenni, csak hogy sztrítfúd legyen. Persze volt már olyan, hogy Petra saját készítésű pasty-jét kutyasétáltatás közben ettük, hamár. De kutyasétáltatás közben szusit enni elég perverz ötlet, egyik kézzel fogom a pórázt, a másikkal meg mártogatom a cuccot a szójaszószba, amit nem tudom melyik kezemmel fogom, nyilván a harmadikkal, mert a negyedik kell a kutyakaka felszedéséhez, de evés közben az nem az igazi... Ha viszont csak kiülök a lépcsőház elé, az maximum yard-food, de az meg egyáltalán nem  trendi.

Felejtős

Húha, asszem elfelejtettem, hogy hónap eleje van, és kellett volna valami kulturális cikket küldeni a kiadónak. Vagy nem kellett volna, tudja a fene, de legalább nem reklamáltak. Hétvégén talán írok valamit, sőt biztos, elvégre nem szedek fogalmazásgátlót.

Mert rá kell jönnöm, ahogy öregszem, kifejezetten rosszul viselem a határidőket, mindig egyszerre szakad rám, hogy át kell utalni pénzt, fel kell adni szerződést, vissza kell vinni valami könyvtári könyvet, holnap lejár a buszbérletem, és úristen, mikor is kell megetetni a teknőst??? A nagy előre gondolkodóból utolsó pillanatos pánikreakciós lettem, mint mikor valaki a szülőszobában döbben rá, hogy egek, ő terhes. (És persze utólag érti, mi volt az a sok reggeli rosszullét meg, meg hogy nem a kovászos uborkától hízott el...)

Terhes még nem voltam, úgy tervezem nem is leszek, de én is két nappal a határidő után szoktam rádöbbenni, hogy mi is volt az a meghatározatlan rossz érzés az előző héten, hogy valamit elfelejtek. Pedig akkor még eszembe juthatna, de valahogy biztos vagyok benne, hogy még ráér az épp nem tudom micsoda.

Holnap pl. buszbérletet kell vennem, szombaton könyvtár, és fel kell vennem pénzt is, hogy jövő héten intézhessük a londoni hotelszámlát. Ez rajtam kívül nyilván senkit sem érdekel (leszámítva egy-két munkatársat, de szerintem ők csak annak örülnek, hogy épp van kihez szólniuk), de néha olvasom magam, szóval ez esetben amolyan emlékeztetőnek is használom a blogom, ami azért - valljuk be - a webkettő igencsak legalja. De legalább nem posztolok cuki macskás videókat a fészbukra és nem nézem a történelmi egyházakat nagy kereskedelmi tévéket (csak a kicsiket, de az bocsánatos bűn), plusz ebben a posztban nem is írtam semmi trágárságot, nyilván ezt is elfelejtettem. Eddig legalábbis, bazmeg.

Karitász

A magyarok nincsenek hozzászokva az idegen vallásokhoz (mondta valamelyik államtitkár a százból, mindegy is melyik droid volt). A magyarok ellenben hozzá vannak szokva a szögesdróthoz (a Műszaki Határzár Helyettes Államtitkárság legújabb rezsiharcos eszközéhez), meg a rendőri zaklatáshoz. És szeretik látni, hogy ez alkalommal nem ők állnak a lófasz rosszabbik végén, hanem keresztényi szeretettel uszulnak a menekültek ellen, akik ugye genetikailag és bőrszinügyileg is fertőzőek, mint azt Hóbagoly Elvtárs oly precízen náci módon kifejtette.

Talán a hvg-n volt egy publicisztika, ahol a szerző nagyon röviden kifejtette, mi pártunk és kormányunk lényege. Az ugyanis, hogy "Ez a kormány káoszt generál, hogy ő legyen a rendteremtő, de ahhoz meg nem ért.“ Olimpiát persze rendeznének, pedig az kicsit nagyobb dolog, mint a Keleti pályaudvar.

De ami talán igazán gyomorforgató ebben a részvétlen, gyűlölködő közegben, az az, hogy pl. az állam gyakorlatilag kivonul onnan, ahol elemi kötelessége lenne segíteni. Önkéntes orvosok és ápolók segítik a menekülteket, a kormány meg csak arról károg ezek az illegális bevándorlók (sic!) betegségeket terjesztenek talán biztosan, legalábbis gyanús hogy tuti.

És egy igazán szerény kérdés: hol a jó büdös francba vannak ilyenkor az ún. "történelmi" egyházak, meg az ő segélyszervezeteik? Nyilván ők sincsenek hozzászokva az idegen vallásokhoz...

Erika

Erika névnapja van ma (meg tudom, két hét múlva születésnap is), szóval előbb-utóbb úgyis olvassa itt, hogy boldog névnapot, miszerint drakulálok. Bár nem rémlik Szent Erika, aki pont a mainap született, esetleg épp augusztus végén főzték meg olajban a rómaiak (mit adtak nekünk a rómaiak???) vértanúnak, de nyilván az én műveltségem hézagos. Barátom a gugli meg főleg a róla elnevezett szobanövényről dob ki találatokat, Úgyhogy akkor innen az üdvözlet Leedsbe, gondolom odaér...

CocoRosie

Valamelyik nap a munkában, szokásos módon amúgy, rádiót hallgattam felvételről. Avagy letöltött rádiós anyagokat, ami igen vonzó, mert én válogatom ki, plusz nem kell amiatt aggódni, van-e normális vétel.

Szóval, Para-Kovács műsorát hallgattam épp, aki egy CocoRosie nevű zenekar számait játszotta a műsorában, nekem meg annyira tetszett, hogy hazaérve egyből rákerestem a jutyúbon, és tényleg, ez kérem marha jó.

Amolyan szétcsúszott popzene, sub-pop, ha már fel kell címkézni, és jajj de nagyon elvagyok én képedve tőle. Pedig nem gondoltam volna, hogy ez nekem bejön, pedig.

Amúgy itt a link, és még csomó dolgot lehet hallgatni/látni tőlük. Részemről imádom.

Jöjjenek a mentők, angolul embjulensz - avagy: Kolinförsz, Kolinförsz damdamdamm dö nájt

Nos, már harmadik napja hallgatok egy podcastot, aminek a részeit Petra töltötte le, nyilván mert nagyjából a brit populáris kultúráról szól, legalább is tematikája szerint. Amúgy sajnos nem arról szól, hanem két nőszemély, egy idősebb meg egy fiatalabb dumál egymással, hamisítatlan hülyeliba stílben. (Ezért nem is írod ide a címet.)

Közös bennük, hogy mindkettő anglomán, sorozatfüggő, filmadatbázis-buzi, és az érdeklődésük tökéletesen felületes, irodalmilag meg Ninc Hornby náluk a csúcs, naná hogy Helen Fielding mellett. Amúgy a kisebbik az idegesítőbb, valami  végzett nőszemély (lehet hogy píédzsdízik is, ez nem teljesen tiszta előttem), pösze de legalább iszonyúan affektálva beszél angolul (jorkshör jhunó), és végtelenül modoros, ami a minimálszókincs mellett mondjuk elég vicces. A másik legalább emberszerűbb, de tematikusan ugyanaz.

Vagyis ők lennének a tökéletes bölcsész plázacicák. Jól tudnak angolul, erre nagyon büszkék is,  valamiféle sznobériával viszonyulnak a világhoz, bár nem világos mire sznobok. Mert az odáig oké, hogy „én ezt nem is láttam magyarul, ezt meg csak angolul olvastam, a fordítás biztos , mondjuk nem olvastam“, ez tiszta sznobéria (nem a műről beszélek hanem arról, én milyen magas szinten fogyasztom, lenézve azt aki inkább megvárja a magyar fordítás, mert pl. angol helyett franciából jó vagy csak mert jobban szeret az anyanyelvén olvasni), csak ők nem Walter Scottot olvasnak eredetiben, hanem a Harry Pottert meg a szingli csajos ponyvákat. Azokat meg minek.

A rövidebbik csaj az a tipikus angol szakos, aki megtanulta a nyelvet jól, de ez még csak technikai tudás, ami mögé műveltséget kellene pakolni, de az nála a Mamma Mia meg a Bridget Jones, pedig ponyva helyett olvashatna mondjuk Lawrence Norfolkot is, ám eddig nem derült ki, hogy ilyet tenne.

Ráadásul a popkultúráról tényleg csak fecsegnek, pedig ha már bölcsészek lehetne valami értelmes gondolatuk is. A Colin Firth-nek szentelt epizód például nagyjából abból áll, hogy végigveszik a filmjeit, és sorra megállapítják, hogy kolinförsz itt jól néz ki, itt eszméletlenül jól néz ki, kolinförszek ez jól áll, valamint szépen öregszik. Na ez már fáj...

Persze a nőszemélyek még mindig szórakoztatóbbak munka közben, mint mondjuk az állami pártszolgálati rádió, ahol naponta, afféle győzelmi jelentésként olvassák be, hogy már megint rekordot döntött az illegális bevándorlók száma, egyre agresszívabbak és betegségeket terjesztenek. (Pedig nem is bevándorlók, bevándorló ugyanis az, aki azért jön, hogy itt maradjon, de ők nem akarnak itt maradni. Mondjuk ezt teljesen megértem.) Szóval ehhez a náci propagandához képest a két csaj még mindig a jobb opció, rajtuk legalább röhögök.

Folytatás

Nos, vége a nyári szabadságnak, ami elég őszies volt, én meg a munka frontján ásítozom második napja.
Igazából ide is kellene valami beszoktatás, első nap leléphetnék korábban, a vezetőség bonbonnal várna, meg kapnék olyan dömpert, billenőset...

Így viszont meló, minden átmenet nélkül, hülye rádióműsorok hallgatása, de legalább rosszul alszom, álmosan dolgozni viszont igazán pokoli. Délután meg hülye híreket olvasok, a menekült  migráns illegális bevándorló határsértő terroristákról főleg, meg hogy a Lezli Mándoki ingyenes koncertje alig száz millióba fájt, bár azon őszintén csodálkozom, hogy stadion nem épült a múlt héten, mondjuk szentistván alakú újkenyérből hamár. Ja, meg a felcsúti táncol egy videón, ember, micsoda hír már!
Megyek aludni, holnap meg írok valami csúnyát a podcaston okoskodó bölcsészlányokról. Akik nem tudom, csúnyák-e, de legalább röhögök rajtuk...

Mi kutya

Ma leült mellém a buszon a Szörnyű Néni (nyilván nem így hívják, mondjuk, Szörnyűné Alattomos Aranka), laza mozdulattal a lábamra csapta a gurulós szatyrát, vesén könyökölt, és megkérdezte hol szállok le. Mondtam neki, ő meg szólt, hogy dejó, ő is ott szállna le a templomnál, énmeg, hogy deaz nemaz, ő meg, hogy dehogynem, és közben a könyöke a vesémben, szóval inkább arrébb menetem,

Nem azt mondom, hogy a néniket be kellene tiltani at all, de a vesén könyöklés lehetne egy jogi kategória, vagyis hogy más veséje tabu. Plusz: más kutyáját lehet dicsérni, de gyalázni csak a gazdi hallótávolságán kívül. (Egyébként ez igen sportszerű, az én dudli kutyámat gyakran dicsérik a fülem hallatára, más szörnyű (csivava-formájúakat) meg csak hallótávolságon kívül gyalázunk párommal.) Mert én tudom, hogy az az idegrángásos tollseprű valakinek az ő kedvenc fifikéje, és
pont úgy bírja, mint mi a nekünk legszebb kutyadékot.

Anti-antimodernizmus

Azt olvasom egy interjúban... na ja, mediatizált világban élünk, velem például csak egészen ritkán fordul elő, hogy elmegyek valahova és történik velem valami (pedig állítólag másokkal ez rendszeresen megesik), a legtöbb inger közvetetten ér, látom, hallom, olvasom valahol. A múltkor ugyan kimentem az erkélyre, de egyfelől rohadt meleg volt, másfelől meg basszusmeghajtású autók versenyeztek az ház előtt, az meg kinek hiányzik.

Szóval olvasom egy valamiféle népművésszel készült interjúban, hogy ő nemigen megy sehová a falujából, tévéje nincs, újságot nem olvas, az internetről nem tudja micsoda, a rádiót meg kikapcsolja, ha rossz híreket hall. (Hallgassa az állami pártszolgálatit, azzal ilyen gond nincs.) Mert ő ilyen természetközeli ember, kell a fenének a sok hír, attól hogy ő tud a legutóbbi thaiföldi szökőárról (de nem tud) még semmi nem változik meg. Nem kell ide ez a sok városi huncutság, ősein is milyen jól megéltek egykor. (Egy fenét éltek meg jól, másfél évszázada a paraszti lét korántsem volt az a bukolikus románc, amilyennek a mai összkomfortos romantikusok elképzelik. Nyomor volt, állandó gürizés, vacak étrend, torokgyík és korai halál.)

Én meg nézek hülyén magam elé, hogy ennyire tuskó hogy lehet már valaki, aki amúgy művészként definiálja magát. Mert attól, hogy ő nem akar tudni a világról, a világ az időnként becsönget, hogy mondjuk jó napot kívánok, én a globális felmelegedés lennék, hoztam egy kis szárazságot, magának kérem fel tetszik majd kopni az álla nemsokára. És az Ember, Akit Nem Érdekelnek a Hírek ugyanúgy használ áramot, gondolom ő sem a kútból húzza az ivóvizet és nem jurtára kér építési engedélyt, vagyis nem vonult ő ki a világból, hogy aztán egy vállrándítással elintézhesse. Inkább úgy fest, mint a falu bolondja, aki letolt gatyával áll a kocsma közepén, de mivel befogja a szemét, gondolja őt sem látja senki, lehet nyugodtan hülyének lenni, és lehugyozni a padlót, meg a lábát.

És ezek az emberek (hisz ez igazából egy típus) még büszkék is rá, hogy fogalmuk sincs mi zajlik körülöttük, ők nagyon természetes és pláne romlatlan módon élnek, ők az új elit, szemben a romlott civilizációval. A nagy függetlenségük persze csak az első fogfájásig tart, akkor mindjárt érdekes lesz, hol a fogorvos, mit fedez a biztosítás és addig is hol lehet valami fájdalomcsillapítóhoz jutni. A romlott világból.

Buszos összeesküvés

Ma elég sokat buszoztunk, hogy részt vegyünk egy összeesküvésen, akarom mondani esküvőn, amelynek én már a fogalmát sem értem, eskü ugyanis egyáltalán nem volt. Én egy esküvőt úgy képzelnék el, hogy van eskü, kéz a Biblián/Koránon/Bhagavad Gítán, harsány istenengemúgysegéljen, esetleg vérszerződés, opcionálisan. Ehhez képest semmi eskü, csak egy minimalista kérdezz-felelek, kijelented-e?, igen, és te?, naja. Lehet, hogy a templom esküvőkön van eskü, a templomokat olyan helynek nézem, de emlékszik a fene, az elmúlt harmincpár évben összesen két templomi összeesküvésen voltam, de ott meg mindig azzal voltam elfoglalva, mikor kell felállni, meg leülni, meg hogy miért edzőcipő lóg ki a pap miseruhája alól.

De a nem esküdözős esküvésig is el kellett jutni, jellemzően busszal, mert a vasútállomás felénk per pillanat nem létezik, van valami Mad Max-díszlet, mellette néhány konténer, és valahonnan indulnak vonatpótló buszok, ki tudja honnan, így egyszerűbb volt rögtön az eleve nem pótló busszal menni. Volt légkondi, nyugdíjas kirándulócsoport, meg rövidgatyás sofőr, aki egy Edda válogatáscédével büntette az utasokat. Úgyhogy bedugtam a fülembe a zenegépet, így érdekesebb volt, tényleg van abban valami megkapó, ahogy a hetven pluszos nénik a Flogging Mollyra tátognak, időnként eltalálva a ritmust.

Mi a kilométerben rövidebb, időben hosszabb úton mentünk, egyfelől mert érdekesebb a táj, másfelől meg sokkal menőbb, hiszen ha Sásd felé megyünk Pécsre, akkor alattunk a hatvanhatos út, a rút sziksztisziksz, ami nem is rút, inkább csak elhanyagolt. Legközelebb amúgy motorral kellene menni, nagy terpesztős chopperrel, az alkatom és a testszőrzetem megvan hozzá, csak előtte vissza kell fognom a mosakodást, sőt a mosást is, nincs visszataszítóbb, mint egy motoros, tiszta farmerdzsekiben. (Na jó, van, de mondjuk vaníliás gombapörköltet nem áll szándékomban készíteni.)

Ilyen időben eleve pólót, rövidnadrágot, strandpapucsot kellene hordani, miközben az esküvői dresszkód öltöny lenne, de arról meg szó sem lehetett, úgyhogy maradt a hosszú vászonnadrág meg egy ing, meg a permanens stressz, hogy mikor izzadok rá foltokat. (Végül is minden esküvőre kell egy nagydarab izzadó rokon/ismerős, ezt a figurát én  hozhattam volna, ám a légkondinak hála nem izzadtam le, ami pompás, úgysincs lila zakóm, anélkül meg az átizzadt ing félkarú izé.) De legalább kötelességszerűen fényképeztem, ez nyilván ilyen termékenységi rítus, hogy legyen sok fénykép, amiken valaki mindig épp pislog, vakarózik, ásít vagy csak simán életlen az egész. Be is teszek ide egy képet, amit én csináltam a Nikon Ltd.-vel kooperálva:

Meleg volt, na. De a háttérben (alig) látható lépcsőkön később álltunk is a komplett násznéppel, akikből két egész embert ismertem, meg egy felet, már a majdnem ifjú párt leszámítva. A szertartás amúgy nem tartott sokáig, ez szerencsére valami basic-csomag lehetett, ohne versmondólány meg nászinduló. Halász Judittól a Csészényi téri csoportképig nagyjából negyven percbe belefért, ami igen dicséretes, ha én valaha ilyenre vállalkozom, ebből is próbálok majd húzni. Maris egyébként igen helyes, és kissé lámpalázas menyasszonynak tűnt, és nyugis volt az egész, nem toporgott az ajtóban a következő násznép, mint mifelénk szokásos.

És a szerkli (fülig Jimmy szerint ez ilyen udvari körhallás) után indultunk is, mert hamar délutánra itthon kellett lenni, hisz számtalan dolgom van, ezzel a szöveggel párhuzamosan már vadul írom a hétfőre esedékes szociálpszichológia cikkemet. Na jó, igazából felváltva, de mindkettő meg van nyitva. Visszafelé is pompásan buszoztunk, nem feltétlen a Parti Nagy Lajos-i értelemben.

Ja, és a címért ez esetben is elnézést, a humorom ebben a hőségben valahol a sasjózsefi mélységekben szárnyal. Érti mindenki ugye: sas, meg szárnyal...

Kerítők

Azt írja az újság, hogy épül-szépül a drótkerítés a déli határon, és kész is lesz, pont augusztus végére, ahogy azt felcsúti ex cathedra kinyilatkoztatta. Na ja, nem neki kell építenie a kánikulában, ő csak böffentett egyet arról, hogy kisnyuszi alakú lelkét nagyon megnyugtatná, ha rohadt gyorsan kerítenének a fiúk ott délen, aztán Posványoson már megfellebbezhetetlen kijelentést tesz az ügyben.

Így aztán a kerítés épül, igaz nem pont az, amit akartak, kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miént. Rajtunk röhöghet majd mindenki. Arról van ugyanis szó, hogy a három méteres kerítés (szögesdrót van az ő tetején) helyett konkrétan csak a szögesdrót tekercseket húzzák ki a földön(!), atlétikusabb menekültek jól időzített nekifutással akár át is ugorhatják. Hát ez van, ennyire tellett, a hirtelen felböffentett határidőbe csak ez fér bele. A hivatalos magyarázat persze az, hogy ez még nem az igazi kerítés, az csak november végére lesz kész, ez amolyan előkerítés, sőt, a kerítést védő kerítés. Hisz az igazi kerítés, a tényleges, a komoly az nagyon drága ám, nem lehet csak úgy őrizetlenül hagyni, mert köztudott, hogy a menekültek közt sok a bűnöző, biztos ellopnák.

E logika mentén én javasolnék egy kerítésvédő kerítést védő kerítést is. Ez lehetne például a szögesdrót előtt egy dupla sor, sűrűn ültetett árvácska, tudomásom szerint az a zoroaszter vallásúak számára szent növény, ezért nem léphetnek rá, a többiek meg csak simán rendesek, illetve van szépérzékük. Aljas bűnözők amúgy, de az árvácskákat nem taposnák le, elvégre vannak határok az ember életében.

Persze az is lehet, hogy szó sincs kettős védelemről, egyszerűen csak olyat szólt a főnök, hogy augusztus végére kész lesz, és akkor kész lesz, akkor is ha agán gyerekek potyognak délről. Hisz a fideszben és kormányban (igazából mindkettő egy emberből áll, ezek a szervezetek csak az ő kivetülései) már régóta honos a Don Corleone Módszer, a stratégiai menedzsment és a humánpolitikai fejlesztés szintjén egyaránt, így egy rogánantali értelemben vett szíjjártópéter vigyázzba vágja magát a főnök szavát hallva, már ha nem akar másnap reggel lófejet találni az ágyában.

Szívküldi

"Jó napot kívánok, szeretném kérni Lou Reed-től a Heroint. És küldeném mindenkinek, aki szereti."

Valami tévécsatornán láttam a minap egy kívánságműsort (valami Lejárt Jogdíjú Klipek Csomagban Channel lehetett), és rácsodálkoztam, hogy a műfaj még létezik. Hogy egyáltalán. JúTyúb után X-ben, a nem Y, hanem ABC-generáció számára még mindig létezik ez az üvöltően anakronisztikus dolog, ahol ráadásul Aradszky Lászlót meg Máté Pétert kérnek a hetvenes években rekedt népek.

Pedig ha belegondolunk ez természetes, vannak még olyanok, akik a laptopot már sosem fogják másnak látni, mint valami flancos írógépnek, az internet meg számukra olyasvalami, ahol csalók vannak, zaklatás meg pornó, de hogy pontosan mi módon vannak ott,és hogy hol is van helyileg az az internet, az több mint homályos.

Mert ha Malvin néni Sydney-ben él már 56 óta, sokkal egyszerűbben lehetne neki skype-on boldog szülinapot kívánni, plusz az személyesebb is lenne, mint mikor egy parkolópályára tett, izzadó műsorvezető olvassa be a Duna Akármin, ottani idő szerint hajnali háromkor. De akinek a net valami fekete mágia, az mégiscsak a telefonban, meg a postai levélben bízik, plusz benne lehet a tévében (szóban), ami valóban nagy élmény - volt még húsz éve is. Ma már egy Duna Akármis kívánságműsornak kimutathatatlan a nézettsége, egy gördeszkán áteső vizslát százszor többen néznek meg a hálón. Én persze a magam részéről nézem az ilyen műsorokat, mindig, ha pont ott ragad be a távkapcsoló. Ilyenkor álmomban két Tibi bácsi vagyok, és pontos labdákat dobálok egymásnak.

Laikus nyelvészet

Mostanában többször belefutottam egy sajátos, nyelvileg kirekesztő szubkultúrába, melynek képviselői, a tizenkilencedik század legszánalmasabb hagyományait követve akarják védeni a magyar nyelvet, a mindenféle idegen hatásoktól. Ők a hardcore „nyelvművelők“, dilettáns kiadásban, erős átfedésekkel a rovásírásos militánsokkal, ám nyilvánvalóan félreértik a nyelv mibenlétét.

A Magyarító könyvecske és hasonló kiadványok szerzői a nyelvet elsősorban szótárnak látják/gondolják, melyben elsődleges a szókincs, és a grammatika csak valami kötőanyag, ami lehetővé teszi, hogy ezekből a szavakból értelmes szövegeket alkossunk. Pedig alapvetően tévednek. A nyelv elsősorban a struktúra maga, a mód, ahogy kifejezzük magunkat, ehhez képest a szókincs csak a tartalom, mely a struktúra mentén összeáll. A szókincs viszonylag gyorsan változhat, korról korra rakódnak rá rétegek ( a magyarra például szláv, török, német, cigány stb.), de a nyelv nem ez, hanem a mögöttes szerkezet, a maga sajátos logikájával.
Így lehet a magyar finnugor nyelv, miközben az önjelölt nyelvészek azon háborognak, hogy ez mekkora hülyeség, mert a pl. a finn és magyar szavak között alig találunk hasonlóságokat, az alapszókincsben is. De hát a nyelvrokonság bizonyítékai sokszor nem a hasonlóságok, hanem a különbözőségek, illetve azok rendszerszerűsége. A hasonló hangzású szavak önmagukban semmit sem bizonyítanak, mint ahogy azok hiánya sem. Nemrég hallottam egy példát Nádasdy Ádámtól, valahogy így hangzott: „A komputeres innováció bázisát a dinamikus szoftverfejlesztés adja.“ Ez ugye egy hibátlan magyar mondat, alany és állítmány a helyén, miközben idegen szavakkal dolgozunk. De nem a szavak teszik a nyelvet, így az önkéntes, és egyáltalán nem fékezett habzású nyelvőröknek nem az idegen szavakat kellene irtaniuk, pláne, mert ha az összes jövevényszavat kiirtanánk, akkor annyit tudnánk mondani egymásnak, hülye tekintettel, hogy „te ló“, aztán a többit mutogatnánk.

Ráadásul a nyelvet egyáltalán nem kell őrizni, meg művelni, az valami organikus dolog, ami változik, de nem fejlődik. (Hisz egy aktuális köznyelv nem jobb vagy rosszabb a száz évvel korábbinál, hanem más, egyszerűen nincs valami nyelv feletti kritériumrendszerünk, mellyel a fejlődés fogalma egyáltalán értelmezhető lenne.) Plusz a nyelvet nem lehet rombolni, hisz a nyelv pont az, ahogy használjuk, ahogy írunk meg beszélünk, és nem valami akadémiai szabályrendszer nagyszótárral. Illetve az is, de itt két külön jelenségvilágról van szó.

Amikor beszélünk, vagy levelet írunk, nem ronthatjuk el a nyelvet, hisz az csak performancia, az egyedi hibáinktól nem változik az általános szabály. Ha viszont egyre többen hibáznak ugyanúgy, akkor egy idő után az lesz a helyes, és előbb utóbb ehhez a változáshoz alkalmazkodik a hivatalos szabályrendszer is.

De a nyelvet védeni tényleg hülyeség, egyfelől nem szorul rá, másfelől ez a védelem értelmezhetetlen. (Hisz a védelem valójában a változások negligálását jelentené, valami idealizált „normál állapot"-hoz való ragaszkodással, ami lehetetlen, és ezért értelmetlen is. Ennyi erővel tiltakozzunk a gravitáció ellen, az talán még a kortárs nyelvújítók...izé, nyelvrégítők  munkásságánál is viccesebb lenne.)

Mivel állandóan rádiót hallgatok (na jó, munka közben, de állandóan dolgozom, legalább is így tűnik), a rádióra azért van egy jó nyelvrégítő kifejezésem, lehet hogy írtam már, de lusta vagyok utánanézni. Szóval a rádió legyen mondjuk "villanyos halljakend".

Sötétség délben

Kocsis Máté fideszes alfőfasz (bocs, de ezt a gyökeret nincs kedvem kevésbé egyenesen megnevezni), és nyolcadik kerületi polgármester arról értekezett a fészbukon, hogy a menekültek (újfideszül: népvándorlók) tönkreteszik/tették a Köztársaság (újfideszül: szentmásodik jánospál pápatér) teret, a népvándorló gyerekek/felnőttek ott őrjöngenek, kakálnak, lopnak és késelnek, nyilván nem véletlenül lett hirtelen építési terület a tér jelentős része.

Erre a gonosz balliberális 444.hu újságírói aljas, nemzetárulással felérő módon kisétálnak a nevezett térre, a bolsevik fényképezőgépükkel, és ott semmi ilyesmit nem találnak. Nyilván ők is a megélhetési népvándorlók oldalára álltak, mikor békésen alvó embereket, meg szappanbuborékot fújó gyerekeket találtak ott, és ezt gyomorforgató nyugalommal meg is örökítették. Közben meg örült az a magyargyűlölő fejük.

Az egyujjas agyú Kocsis nyilván nem járt arra, csak kellet valamit lökni a napi gyűlöletpenzumhoz, esetleg járt arra, és szándékosan hazudott nagy nyilvánosság előtt, de mindegy is, ő csak azt tolja amit a főnökétől lát, azaz ő akar lenni a józsefvárosiak megmentője, a lokális kerítésépítő híró, a „Józsefváros a Józsefeké Mozgalom“ tiszteletbeli elnöke. Pedig csak simán aljas, amikor ott próbál feszültséget kelteni, ahol épp nincs, nyomorból és gyűlöletből építene magának plusz népszerűséget (ha esetleg a szervezett korrupció önmagában kevésnek bizonyulna), szóval menyjen a francba, lehetőleg máma még. Amit művel a szimpla xenofób uszítás, bár ő nyilván a magyar zemberek megvédésének hívja, de csak azért, mert a x-el kezdődő betűk már túl bonyolultak neki. És pont ettől gyanúsak is.

(Igazából kissé nyelvészkedni akartam ma, de ezen kiakadtam, úgyhogy azt majd holnap. Tényleg,  mint egy rossz viccben: „-Mi az? Sötét és felmegy tőle a vérnyomásod. - Kávé? - Nem, fideszes szóvivő.“)

Update: Közben rájöttem, hogy az idézett cikk képeit a királyi MTI készítette, polgári értelemben vett keresztény konzervatív fényképezőgépével, mert ezek e balliberálbolsevikok már fotózni is lusták, fene a háttérhatalmukba.

Lók

Nem tudom mikor lesz a Nemzeti Vágta nevű izé... sóelem, de nyilván nemsoká, mert teljesen akaratlanul is egyre többször futok bele a róla szóló hírbe. A múltkor egy rádióműsorban valami kormányzat helyettes kommunikátor arról értekezett, hogy azért kell megtolni 150 millával a cuccot, mert aakkorra turizmust generál mint ide Monte-Carlo, és hát ugye a magyaros hagyományok. Na ja. Olcsó operetthuszárnak öltöztetett zsokék tényleg hagyományosan nyargalásznak a Hősök terén körbe-körbe, több éve már. Bár nekem gyanús, hogy azért vannak ennél régebbi hagyományaink is. Ilyen például a kocsmai verekedés, mégsem rendezünk belőle világkupát a Kossuth téren, miközben igény az volna rá. (Egyéni és csapatverseny, női, férfi és vegyesváltó, szertorna széklábbal és dákóval, a szünetben a tántorgó cheerleaderek Ordenáré Lajos Tűzoltózenekara.)

Értem, hogy a hagyományok nem öröktől fogva léteznek, valamikor azokat is lekezdték, de szerintem az igazi hagyomány nem azért jött létre, hogy hagyomány legyen. Az emberek csináltak valamit, aztán úgy maradt, és jóval később észrevették, hogy mondjuk nincs már igazi karácsony giccsesen kidekorált haldokló örökzöldek nélkül. Ez a hagyomány, és ebben a kontextusban a „hagyományteremtő szándékkal“ szófordulat nagy marhaság, a hagyomány lesz, és nem csinálják, nem direkt annak tervezik.

A turisták meg nyilván kajálják, csak jól kell pozicionálni az eseményt, német nyugdíjasok és brit legénybúcsú-harcosok kellő mennyiségű varázsgomba után biztos élveznék, csak arra kellene ügyelni, hogy a Mátészalkának szurkoló német ultrák össze ne verekedjenek Gyopároshajcihő brit rajongóival.

De ahhoz, hogy az esemény igazán népszerű legyen, kell még néhány dolog. A lovakat szponzorálhatnák forma-1-es csapatok, a nagy pénzért a lovak (szerintem egyébként a ló többeszszáma lók) elviselhetnének egy kis kályhaezüstöt vagy redbulltetkót, és lejátszható lenne a Mercedes-Renault meccs, környezetbarát módon. (Vagy legalább körnezetbarátabb módon. Mert az megvan, hogy a világ metánkibocsátásának nagy részét szarvasmarhák fingják össze, de azt nem tudom, a lók mennyire vannak benne.) A győztesekkel lehetne szelfizni, a veszteseket virslibe darálnák. Lenne lócitromlé a lómegállóban, „I Lóve Lóvé“ póló (esetleg „I Lóve Póló“ feliratú lóvé) meg ló alakú semjénzsolt-barbi. Meg nyilván szaladgálnának lovak körbe, teljesen értelmetlenül, hisz sok kör után is csak ugyanott tartanak, ahonnan elindultak volt. Majd. Francba az igeidőkkel...

It's been a good day...

please don't take a picture, pedig tényleg nem is volt rossz nap (mint az ismert R.E.M.-slágerben, melyet parafrazálni voltam szíveskedni), így, hogy a Windows csekély másfél óra alatt frissítette magát, már ki sem akarom vágni a laptopot az ablakon. Pedig egy órája még ószövetségi átkokat szórtam volt Bill Gates irányába/sérelmére, melyek közül még a fajok közötti keveredés tabujának megszegésére való felszólítás volt a legenyhébb, úgyhogy most nyilván igen csuklik valahol, miként a háziállatai is.

De amúgy a munkahelyen laza napom volt (igen unalmas, de laza), jó könyveket találtam a könyvtárban, érkezett egy adag honorárium a bankszámlára meg egy csomag bélyeg nagy, szigorú borítékban (köszönet Áginak, ő asszem nem csuklik, vagy ha mégis, nem miattam), és hát működőképes a gépem, amit nem ettem le puncsfagyival, de nem rajtam múlt.

Lassan közeleg a nyári szabadság, tényleg lassan, majd jövő hét után veszek ki három teljes napot, ez pont elég arra, hogy ne utazzak el sehová, de a Gusztus Huszadik hosszú hétvégével együtt pont kilenc nap, ami nagyjából két nagymosás, hat porszívózás, egy (de átfogó) ablaktisztítás és legalább harminchat kutyasétáltatás, anélkül, hogy közelről látnám a villamossági gyárat. Plusz természetesen sok előre betervezett könyv elolvasása (itt a 40%-os teljesítés már igen jónak mondható), meg a bélyeggyűjtemény permanens birizgálása.

Utazás meg októberben, de akkor legalább London, az mondjuk nem esne jól nyáron, és ne mondja senki, hogy arra milyen enyhe idő van, volt már majdnem-hőgutám arrafelé nyáron.

Most pedig lehetne ötösöm a lottón, már jöhetne egy nagyobb adag szerencse is. De nem segítek be azzal, hogy lottószelvényt is veszek, a szerencse ezt oldja meg egyedül.

Tré-ler

A világ egy nagy globális falu, egy médiafalu, ahol a média maga az üzenet, hogy ezzel a vulgármekluheni eszmefuttatással egyúttal bebiztosítsam a kettest, és hát az üzenetfaluban üzenetek vannak, főleg médiailag, esetleg médiumokailag.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy átlagos hírportál megnyitásakor, avagy kapcsán, szembe jön sok hír filmekről, valamint filmelőzetesek, hírek filmelőzetesekről, hírelőzetesek filmen, meg egy adag filmszínész, akik arról beszélnek miért jó filmszínésznek lenni, és egyúttal reklámozzák a filmhírek előzeteseit is.

A valóság ehhez képest rendre hátrébb szorul, megölte, elgázolta, kirabolta felrobbant, a kettő között pedig politikai hírek vannak politikusokkal, néha csak előzeteseikkel. Ám amikor nyár van, és a politikusok nyaralnak (ezt egyébként uborkaszezonnak hívják, Uborcha szigete után), a filmbemutatók pedig a Minyonok, Agymanók és A hangya bermuda-háromszögében rekedtek (javasolt újabb nyári címek: Pronyó nyulak, Agyő gyagya és Nyekk a nyavalyás), így maradnak az előzetesek.

Az persze már a moziban is úgy van, hogy húsz-harminc percnyi előzetes megy a film helyett (hisz addig is nézhetnénk már azt, amiért fizettünk), a legjobb az a felállás, mikor a Selyempónik Szivárványországban előtt valami mutáns tejesember rombolja le Manhattant, vagy a kannibál nőgyógyász szűzpecsenyét süt a találjuk ki miből. Ráadásul a mai filmek definitíve képregény adaptációk, úgyhogy az előzetesekkel sokat lehet spórolni, gyakorlatilag megmutatják mindazt, amit a jeles alkotásban látni érdemes, a műegész élvezetéhez teljesen felesleges újabb jegyet venni. A netes előzetesekkel pedig teljesen felesleges mozijegyet venni egyáltalán, a TeCső megmutatja mindazt, amit nagy megkönnyebbülésünkre nem is akarunk végignézni.

(És igen, tudom, hogy vannak jó mozifilmek a jelen kínálatában is, de én kisvárosi vagyok, a helyi moziban a képregény-adaptáció a film, meg esetenként valami ölős-baszós keményzsarus, de én egyik típusnak sem vagyok célcsoportja. Így aztán nem is értem, miért a Pókember 6. előzetese a vezető hír...Ja, a címért bocs, meleg van, na.)

Hűszaki miba

Már megint épp akkor adta be a kulcsot a laptomonon az Ablakok, mikor cikket kellene írnom. A világoskék halál sohasrm olyankor jön, mikor csak autóversenyeznék egyet, vagy macskás videókkal szedálnám magam, ami azért jellemzően ráér később is.

És ez csak az ámítógépnél van így, ha például főzni akarok, valahogy mindig van gáz, bàr ha épp nincs kedvem megázni, attól még eshet. Csakhogy megázni soha sincs kedvem, cikket írni meg havi rendszerességgel muszáj, meghát fizetnek érte, ami jót tesz nekem, szakmailag és emberileg egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy pénzben fizetnek, ami általában a legkevesebb.

Na mindegy, kicsit később felhívom az öcsémről elnevezett szakembert, hátha tud valami gyors megoldást. Mert három oldalnyi szöveget már bajosan tudok a tableten bepötyögni, mint ezt itt. Pontosabban be tudom (a sóskafőzeléket is meg tudom enni, ha pisztolyt nyomnak a fejemhez), csak nincsen hozzá kedvem úgy emberileg, mint szakmailag.