Műhullaipar

Ovasom -mert itthon, szó szerint lábdozva mást nemigen tudok csinálni - hogy nem is rossz üzlet a műhulla-biznisz, van például egy amerikai cég, amelyik anatómialig pontos, kívánságra vérző, lélegző stb műtesteket gyárt. Vagyis nem csak hullákat imitálnak, de majdnem-hullákat is, valahol 50 és 100 ezer dollár közöti árfekvében, elsősorban az orvosképzés számára. Tehát játék- , szex- és vudubabákkal nem foglalkoznak, pedig igény nyilván ezekre is lenne. Gyártanak viszont mű döglött kutyát. (Vagy döglött műkutyát, de mégis inkább az első verzió a helyes, mert egy műkutya nem élt soha, tehát eleve nem tudott megdögleni.)

És a modelljeik tényleg élethűek, nálam működnek fogyókúrás segédeszközként is,de sajnos ma már ebédeltem. Mindegy ha sokat nézegetem cég weboldalán a galériát, beérem majd egy almával is vacsoraidőben.

Vagyis ez afféle tudományos horror, hiszen egy jó kis darabolós-élveboncolós film után is kikívánkozik az emberből a sajtos omlett, meg hajlamos az olvasólámpa fényénél aludni, miközben racionálisan tudja, hogy ez csak film, művér és műbelek jól bevilágítva, premier plánban. Vagyis ha az embert elbozaszt egy nyúzott-csonkolt-összeégett hulla, akkor a hatás működik az esetben is, ha szilinkoból meg sógyurmából szoborták művészi hajlamú és tudományos érdeklődésű enyhén perverzek. Üzleti alapon. (Amúgy a cég filmekbe és tévésorozatokba is szállít testeket.)

syndaver.com/gallery

Amynnire az iskolai biológia és/vagy rajzszertában található műcsontváz picit sem ijesztő, ezek a fósszerek vizont igen. Ráadásul mindegyyiknek nevet is adnak, elvégre egy élethű daraborosgyilkos-áldozatnak nem lehet csak úgy gyártási száma, ha már olyan sokat dolgoztak rajta akkor minimum kijár  neki egy John vagy Colin, a helyett hogy AW-476-55Z. 

És az is érdekes, hogy az egyenénk kialakított, főleg 3D-nyomtatott alkatrészeket aztán gondos kézművesmunkával varrják össze, és a hosszas kísérletezés után arra jutottak, hogy az összeálllításhoz a legjobb a mentolos ízű, viaszos fogselyem. Képzelem mennyi kísérletezés lehet e mögött: először medvecukorral próbálkoztak,  csak azt rohadt nehéz volt befűzni a tűbe, aztán jött  a paradicsomos spageetti, de mindent összekentek a szósszal, ott is ahol a Johnnak (vagy Colinnak) nem is kellet volna véreznie.  Végül rátláltak a fogselyemre, de a málnás nem volt elég viaszos, a hagymás szalonnás ízesítésűt meg mindig leszopogatták a kollégák, a mentolos viszont végre bevált, a mentoltól még a hullák is kapnak egy vajszínű árnyalatot, és megspórolható vele a Tic-Tacos bedörzsölés.

Plusz hasznos a munkatársak szájhigiénéje szempontjából is, így nem lesz belőlük szemléletető eszköz a fogorvosi karon, az egyetem kénytelen lesz venni tőlük egy művészeien ramaty fogsorú műfejet, drágán.

Haditudósok

Ha már - mint az előző posztban írtam -  a tét a létra, izé... a lét a tét, vagyis hogy jönnek a sokan migránsok illegálisan erőszakoskodva mindjárt, akkor a köztévének csúfolt pártközlönynek kutya kötelessége bemutatni, hogy is fenyegetik a keresztény civilizációt. Nagyon, effelől nincs kétség, de itt már nem holmi menekültekről meg illegális munkavállalókról van szó, hanem egyenesen a civilizációk összecsapásáról. Ezért hát a pártköztévé napok óta tudósít a Szaloniki mellett sátrazó kábé kétszáz menekültről, akiket szimplán csak  "migránskaraván" néven emleget, és naponta többször jelentekezik be  stábjuk onnan élőben, a folyamatos bréking nyúz jegyében.

És a fideszes szekta hívei nyilván be szopják ahogy kell, hisz amit a tévesen köztévének nevezett izé közöl, az nem egyszerűen hír, az a kinyilatkoztatás a legfelsőbb köröktől, iránymutatás hogy mit is kell gondolni  világról.  A tények bekaphatják, esélyük sincs a tőrőlmetszett dogmtikával szemben, Góg és Demagóg fiai ők.

Úgyhogy az álhírtévévé alakított M1 gyakorlatilág átállt az élő haditudosítás műfajára, ahogy a 444 fogalmaz. Ilyen reggeli élő bejelentkezésssel például, hogy: "Éjszaka viszonylagos nyugalom volt, de most úgy tűnik, hogy újra talpon vannak és valamire készülnek."

Hát ez tényleg példátlan, a meddigtűrjükmég minősített esete. Nem elég hogy ezek mocskos migránkaaravánosok éjszaka alsznak és nyilván csak azért viszonylagos a nyugalom, mert néhány elfajzott prosztatájú potenciális terrorista hajnali fél kettőkor is kimegy hugyozni, de reggel meg újra talpon vannak. Mer' ezek ilyenek, fel merészlnek kelni reggel, a helyett hogy megfulladnának álmukban vagy rájuk esne egy meteorit az isteni igazságszolgáltatás jegyében, aztán meg készülnek valamire. Mosakdodnak, reggeliznek, fogat mosnak, ilyesmiért itthon már rég elvitte voln őket a TEK kommandója. Hiszeen a terroristák is mit szoktak csinálni a merényleetek reggelén? Igen, mosakodnak, felöltöznek, reggeliznek, aztán indulnak öldökölni, szóval az ilyesmi eleve gyanús. Hisz ha nem készülnének semmire, csak szeretnének tovább heverészni a sátraikban, akkor mire fel ez a nagy készülődés? Na ugye!

A párttévé munkatársai azonban résen vannak, ők tudják azt is amit nem tudnak, és hihetetlen szakmai bravúrral képesek máris haditudósításokat adni, pláne ha a menekültmigránsok kicsit huzakodnak is a rendőrökkel. Az már kérem a harmadik világháború, amiről ugyan azt hittük, hogy atomfegyverekkel fogják vívni, de inkább kövekkel meg botokkal (pedig azzal a negyediket kellene, az atomháború után), opcionálisan könnygázzal.

És a haditudósításokból azért nem maradhat ki a kötelező kormányzati panelek egyike sem, azért utalgatni kell rá, hogy általuk 150 fősre becsült "karaván" (ami persze nem maga az inváziós sereg, csak egy előretolt helyőrség) kinek érdekében is csinálja ott Szalonna Niki mellett a balhés sátrazást. Hiszen az összeesküvés nyilvánvaló, ez abból is látszik, hogy a sátras karavánerek (vagy hogy hívják azt, aki karavánol migránsilag) egymás között valami érthetetlen nyelven beszélnek, nyilván hogy a mások ne értsék meg jól. Pedig beszélhetnének mondjuk magyarul is, már csak párttévés haditudósító kedvéért, hisz ártunk és ormányunk szerint tudnak magyarul. Mert mi másért plakátolták volna tele az országot pár éve a "Ha Magyarországra jössz..." kezdetű, magyar nyelvű plakátokkal? 

Akkor ugye ilyneket üzentek az akori karavánereknek, hogy nem vehetik el magyarok munkáját, de tiszteletben kell tarataniuk a kultúránkat, pedig a mások munkájánk elvétele a kutúránk része, miként az is hogy dögöljön meg a szomszéd tehene is. De ez persze csak liberálbolsevik propaganda, öngyűlölő magyartalanok rosszindulatú áskálódása.

A tudjuk kik érdekében, akik a hanyatló Nyugaton irigykednek  mi fantasztikus eredményeinkre. (Nálunk jobban csak  Észak-Koreát valamint az Üzbeg- Türk és Egyébisztánokat irigylik, de a bomlasztást nálunk kell kezdeni, ha már mi akarunk lenni a Kelet legnyugatibb védőbástyája, igazi félázsiai lendülettel.)

nemtomhonnan (a 444.hu kommentszekciójából)

Mert nálunk Mifelénkben remekül mennek a dolgok, sokezer órásplakát bizonyítja, hogy jajj de csodásan kormányoz az orbánfő, egyre szebbek, okosabbak és gazdagabbak vagyunk, csak plakátok meg szögesdrót kérdése az egész. A plakátkampány jobban teljesít!

A lét a tét

A felcsúti berúgta a kampánymotort, jól megaszondva, hogy az EP-választás tétje nem más, mint a keresztény civilizációnk léte.

Hát először is, ez ugye nyilvánvaló baromság, a tét ugyanis az, melyik pártszövetség szerez többséget az Európai Parlamentben, és ennek megfelelően ki lehet majd az Európai Bizottség, úgy is mint az uniós kormány vezetője. De a jobb-bal-liberlis-zöld-neonáci-mifene képviselők aránya nem sok befolyással lesz úgy általában a civilizációnkra. Ami egyébként nem keresztény, legalább is a szó vallási értelmében nem, legfeljebb a kereszténység, a  keresztény morál által meglapozott, de az erkölcs meg nehezen mosható össze az intézményes vallással, pláne történetileg. Tessék csak a keresztes háborúkra vagy a Szent Inkvizícióra gondolni.

Zorbán fejében ez a "kereszténység a tét" nyilván azért merült fel (szigorúan csak mint kampányszöveg, annyira keresztény ő, mint amennyire én atomfizikus), mert ennek leple alatt lehet újra kezdezni a régi, jól bevált migránsozást. Amit persze soha abba se hagytak, egy percre sem, csak lejjebb tekerték a lángot, de miután látják, hogy az Erzsike nénik már kissé telítődtek a sorosozással, a junckerezés meg eleve nemigen izgatta fel őket, kell egy kicsit megint migránsozni. Ami egyébként látens arabozás, finoman adagolt terroristázós felhangokkal, és ha már úgyis kereszténydemokratát játszanak épp, a korábbi egyujjas nacionalizmus helyett, még jól is jön a sok sötét képű arab, aki majd biztos ide akar jönni jól. Hogy elvegyék a munkánkat (az enyémet vihetik!), a lányainkat és a vallásunkat, még szerencse, hogy ez utóbbi a többségnek nincs.

Beleértve természetesen a mini szterelnök urat is, aki tőrőlmetszett politikai kurzuskeresztény, ha Jézus ma járna közöttünk már rég Soros-ügynöknek nyilvánította volna, miközben ráküldi a NAV-ot, a TEK-et meg még néhány betűszót.

Persze lehet, hogy ezt a tétezést úgy értette, hogy neki személy szerint a kereszténység a tét, már fontolgatja a megtérését, de egyelőre a májusi választási eredménytől teszi függővé. Először bizonyítsa az Úr, hogy mellette áll (ezt tudná egy fölényes győzelem elintézésével kimutatni), aztán majd megnézi mi is van abban a tíz parancsolatban. Meg hogy mennyit lehet lealkudni belőle, mert azért azt senki sem várhatja, hogy ő hatnál többet is betartson egyszerre, hisz még a kormányzásra, a focira meg Lőrinc barátra is oda kell figyelnie, és hát az elhízottan rosszul öltözés is sok figyelmet und energiát igényel.

Ha viszont nem nyernek májusban, pontosabban nem elég fölényesen, akkor majd elnapolja a megtérést, az kurvaisten.

Az európai keresztény civilizáció meg bekaphassa, majd csinálunk magunknak Nemzeti Sámánügyi Hivatalt, ahol na vajon ki lesz majd a főtáltos?

Igen, a Deutsch Tomi, az egész pártban valószínűleg neki volt eddig a legtöbb látomása, úgyhogy másra már úgyse lenne jó. De ti ne vegyetek drogot, legyetek popsztárok, és megkapjátok ingyen!

25, 27 - a napi nem nyerő számok

Éppen ma 25 éve halt meg Kurt Cobain, a Nirvana énekes-gitárosa, zeneszerzője, szövegírója, arca és spirituális atomreaktora. 52 éves lenne ha élne, de jó tempóérzékkel csatlakozott a 27-esek klubjához, azokhoz a híres zenészekhez, akik épp 27 évesen húzták le a rolót. Ilyen volt Brian Jones (a Rolling Stones gitárosa), Janis Joplin, Jim Morrison vagy Jiky Hendrix, no meg - már Cobain után - Amy Winehouse is. Ez a huszonhetes valami elátkozott szám lehet az angolszász popkultúrába, nyilván a tizenhármas helyett, elvégre  nehéz ügy tizenhárom évesen és híresen meghalni alkohol, drog vagy öngyilkosság-túladagolásban.

Kurt Cobainnek ez utóbbi jött össze, gondolom túl lassúnak találta a drog általi lelépést, ezért a heroint fegyverre cserélte, és R.E.M.-et hallgatva kinyírta magát a háza garázsának padlásán. Egyértelműen meg volt zuhanva, akkorra már kiderült számára, hogy az elcseszett gyerekkort (szülők válása, érzelmi magány, agresszív mostohaapa, miazmás) nem tudja kompenzálni a rocksztár-státusz sem, sőt. Egyáltalán nem akart generációja ikonja lenni, zavarta a népszerűség és pláne a nyilvánosság, a búcsúlevelében is arról ír, hogy nem élvezi az egészet, nem tud mit kezdeni a felé áradó rajongással.

Sérült volt, de legalább tudta magáról.

És közben végiggondoltam, hogy én milyen lehettem 27 évesen. Hát, sokkal jobb passzban voltam mint ő, épp megszereztem a második diplomám, tanítani kezdtem a helyi egyetemen, pont nem volt érdemi magánéletem, ami miatt aggódnom kellett volna, de még volt sok barátom, és bíztam a jövőban. Na jó, hosszú távon azért ez a bizalom nem bizonyult megalapozottnak, de elvoltam mint egy rendesen öntözött szobanövény, akit néha az erkélyre is kitesznek, alapvető érdeklődéssel vártam a jövőt. Azóta persze sokkal sötétebben látok mindent, de már 45 vagyok, azaz a huszonhétévességem is nagykorú lett közben, hiába maradtam fejben huszonkettő. Mert nekem nagyjából akkor fejeződött be a személyiségfejlődésem, utána  már csak műveltebb lettem, de érettebb semmiképp.

Kurt esetében meg valahol 10-12 éves korban állt be az Én, aztán maradt is olyan. Egy kiskamasznál meg nem csoda, hogy nem bírja a sztárságot, még heroinnal sem.

De a művei legalább érvényesek, és ez is valami, nem lett belőle Zsír-Elvis, nem kell magát vegasi kaszinókban ráznia a napi betevő ópiátokért. Legalább.

Címlapfiú

A magyar kormány azt szeretné, ha a szlovén kormány nem hagyná, hogy karikatúrák jelenjenek meg a felcsútiról Szlovéniában. Nyilván azt is szeretné, hogy sehol se jelenjenek meg róla karikatúrák (egy helyettes államtitkár jellegű létforma ezt nyilván úgy írná, hogy Róla), de amíg nem vettünk még néhány katonai helikoptert, nem mernek egyszerre hadat üzenni a világ összes országának, pontosabban azoknak, ahol nagy a gúnyos karikatúráknak való kitettség veszélye.

Még szerencse, hogy Szlovénia egy tőlünk független ország, és az ottani politikai vezetésnek esze ágában sincs belepofázni abba, mi jelenhet meg egy lapban és mi nem. Ezt a gyakorlatot amúgy sajtószabadságnak hívják, ami annyira távol áll a pártvezér és kancellártól, hogy már pusztán e szó hallatán is kereszteket vet semjén zsoltra, távozz tőlem sántán! Magára elvégre mégsem vethet, ha már nem keresztény, azt meg nem tudom, hogy a Fideszes Apaszentegyház Hatalomtechnikai Patriarchátusának milyen ördögűző rituáléi vannak.

444.hu

Nyilvánvaló, hogy Kormány Viktor orbánfő meglátta az ominózus címlapot a sajtószemle két focihíre között, és felbaszódott benne az ideg. A nagykövet meg ment és intézkedett, olvasói levelet írt, aztán egy diplomáciai jegyzéket is átadott. Hiába no, egy karikatúra minimum diplomáciai jegyzéket ér, figyelmeztetés gyanánt, de ha ezek a szlovénokok nem tanulnak belőle, és legközelebb náci húsvéti nyúlnak ábrázolják a főnököt egy vécépapír csomagolásán, akkor abból már hadüzenet lesz. Sőt annál is rosszabb: teleplakátolják majd Magyarországot kék alapon "Meddig tűrjük még hogy Szlovénia...?" meg "Joga van tudni micsoda egy trágya hely az a Ljubljana" szövegű út  menti balesetveszélyekkel. (Javasolnám még, hogy utaljanak a szlovén főváros német nevére is, ami ugye Laibach, és hogy ilyen néven működik egy sokak által - amúgy tévesen - nácinak nézett alternatív rockzenekar is, ami biztos nem véletlen, Szlovénia a hanyatló nyugat ópiumának láncos kutyája. Talán értenék...)

De tényleg döbbenetes, hogy ártunk és ormányunk mennyire elszakadt már a demokrácia normalitásától, ezek tényleg komolyan gondolják, hogy egy szíjjártópéteri értelemben vett, külügyminiszternek látszó, kispályás focista fogja megmondani, hogy a tőlünk délre normális országban mi jelenhet meg egy címlapon. Vagy komolyan elvárják, hogy majd az ottani kormány fog az ő stílusukban rendet tenni?

Mert ugye nem valószínű, hogy a szlovén balközép kormánypártok majd Marjan Sarec miniszterelnök közvetlen, ám nem nyilvános utasítására egyszer csak megvetetik hozzájuk közel álló üzletemberekkel a Mladina (Ifjúság) című lapot, aztán hirtelen ötlettől vezérelve meg is szüntetik. Ott nem jön a semmiből Laurence Mesar a gáz-és részvényszerelő, hogy a víz alá nyomja a független sajtót, félúton egy focimeccs meg egy kolbásztöltés között.

Az olyan elfajzott politikai rendszert, amit arrafelé nyög a nép, liberális demokráciának hívják, mondjuk feleslegesen, mert maga a kifejezés egy tautológia, hisz a demokrácia (a modern demokrácia) az eleve csak liberális lehet, mert a szabadság nélkül semmiféle valódi népakaratról vagy népuralomról nem lehet szó. Illiberális demokrácia nincs, tehát Vlagyimir Vlagyimirovics Oroszországa, vagy az Orbánisztán-medence egy nem létezhető berendezkedéssel próbálkozik, ám az ilyen próbálkozásoknak jellemzően sírás a vége. Csak az nem mindegy, ki fog majd sírni akkor.

Zorbánék láthatóan közel állnak ahhoz hogy igazi bömbölő sírásba törjenek ki, valódi középső csoportos stílben, legalább is erre utal, ahogy egyre dühösebben, egyre hülyébb pofákat vágva nyüszítenek és toporzékolnak. De hát a vezér egyszer már elszólta magát, mikor azt mondta, hogy neki személy szerint nem a diktatúrával volt baja a nyolcvanas években, hanem azokkal, akik működtették. Na ja, ha tehát ő lehet a diktátor, akkor minden oké, hisz ő egy jellemes, sosem hazudó, és a józan ész határán túl is erkölcsös ember, akinél ráadásul nem is arra kell figyelni amit mond, hanem arra, amit tesz. (Tényleg, lehet tettekkel hazudni?)

Úgyhogy ennek a példátlan, az arab-izraeli konfliktusokkal vetekedően súlyos nemzetközi diplomáciai botránynak szerintem csak egy megoldása lehet: A Mladina tulajdonosa ajánlja fel önként és ingyen a lapot az orbánista médiaalapítványnak, az nevezzen ki új főszerkesztőt (ötlet: Dózsa László 1942- ), aki aztán jól nem hagyja majd fogni, hogy ilyen gusztustalan címlapokkal jelenjen meg az immár népben és nemzetben gondolkodó, kersztyén-konzervatív értékrendet tükröző, nyomtatott satóperiodika-termék. Ha az új főszerkesztő nem tud szlovénül az nem lesz probléma, elvégre ő szerkeszti majd a lapot, nem pedig olvassa. Amúgy is, arra a kis időre míg beszántják az egész lapot a picsába, minek is megtanulni szlovákul vagy hogy, a főnökök és klánvezérek amúgy is Horvátországba járnak nyaralási célból üdülni a yachtra. (És a diplomáciai jegyzékkel, meg az ellenséges felvásárlással még kifejezetten kesztyűs kézzel pofozzák fel őket, elvégre közéjük is lövethetnének, Charlie Hebdo reloaded.)

Én pedig a budapesti kormánynak (most majdnem azt írtam, hogy a mi kormányunknak) szeretnék átnyújtani egy diplomáciai jegyzéket, mert az az ország, ahol az alábbi kép elkészülhetett, az szánalmas egy nyomoronc, amit ostoba senkiháziak vezetnek rokonaik, barátaik és üzletfeleik érdekében, szotyihéjat köpködve.

De igen büszkén.

No milk today

A tej az a kedvenc italom (bár a paradicsomlé sem semmi csak keverve nem jó a kettő), az alkoholokat kizárólag a hatásáért fogyasztom, vizet meg szomjúság ellen. 

Ennek megfelelően mindig van tej a hűtőben, bár túl sokat nem ihatok belőle, és azt is inkább este. Viszont egyre gyakrabban jön szembe az a marhaság (ez esetben szűkebben: tehénség), hogy a tej az igazából egészségtelen, mert egyfelől az ember csak csecsemőként kellene hogy igya (szopja, nyeldekelje, gargalizálja vagy fulladozzon tőle), meg egyébként sem nekünk lett kitalálva, hanem a kis szar vasmarháknak, egy felnőtt embernek ez testidegen. Na ja, a gyümölcsök nagy része meg arra lett kitalálva, hogy állatok egyék meg őket, és aztán szarják ki valahol arrébb a magokat, így biztosítva az adott növény szaporodását. Innen nézve tehát az áfonya is testidegen, a tehén legalább emlős, de kérdem én, van-é az áfonyabokornak emlője? Na ugye!

Ráadásul a tehén is testidegen növényeket fogyaszt, így a húsevők meg a tehénen, csirkén, disznón keresztül valójában közvetett vegetáriánusok, pláne ha a Cordon Bleu-t zöldkörettel eszik.

Nade. Épp ma olvastam egy megdönthetetlennek látszó érvet a tejivás ellen, miszerint a tej arra való, hogy az aranyos kis bociból jó nagy marha legyen, nekünk viszont nem érdemes pont erre törekednünk.

Persze ez nem mindig sikerül, a világ, inkluzíve a közélet, tele van jó nagy marhákkal, de ezt a Prosectura már rég megénekelte, igaz egy másik kifejezéssel élve. 

Dalszövegükben ugyanis a lírai alany azt énekli a refrénben, hogy "én egy ici-pici sperma voltam, de jó nagy geci lettem", aminek aztán tényleg aktuálisak az áthallásai. (De most nem szúrom ide, mert a dal amúgy szörnyen vacak... Azért itt a link.)

Égő!

Bocsánatot kért az a lengyel pap, aki nyivánosan (és nem mellesleg: kis ministránsfiúk részvételével) könyveket, többek között Harry Potter-köteteket égetett. Mert hogy azok istentelenek, szentségtelenek und bálványimádók. Na ja, a pap az ő bácsi egyujjas agyával azt gondolja, hogy csak szent könyveket lenne szabad nyomtatni, elvégre a Gutenberg nevű alak is azért találta fel a könyveknek az ő nyomtatásukat, hogy Bibliákat préseljen papírra. Mondjuk eleve nem csak azért, meg tényleg, most egy katolikus pap döntse el hogy akkor mi a szent könyv? Vagy mondjuk mi a szent könyv egy hindunak? Másképp fogalmazva: Égetne az atya mondjuk Bhagavad Gitákat, mert az szerinte bálványimádó, nem szerepel benne Jézus vagy legalább Mózes, és egyáltalán, ki a kurva isten az a Krisna?

444.hu

Mert ugye az van, hogy:

- Szabad társadalomban élünk. Szeretnénk élni legalább is, avagy jobb pillanatainkban azt gondoljuk, legalább a vélemény szabad, ha a szólást már korlátozza is a kormányzati (nemzetstratégiai jelentőségű) médiaholding, vagy egy hülye pap a lakótelep szélén. Egy szabad társadalomban (ahogy annak idején TGM megjegyezte, szabad vallást is gyalázni, szabad gyalázni a gyalázókat, tiltakozni, tüntetni és ellen tüntetni, de egy dolgot nem lehet: meggátolni, hogy a másik véleménye megjelenhessen, pusztán az okból, hogy nekünk nem tetszik, hogy az a vélemény ott speciel nem a miénk, bottal sem piszkálnánk. Ízlésről és világnézetről nem érdemes vitatkozni. Lehet, de nem érdemes. És a lengyel pap bácsi pont ezt nem veszi észre: ami neki nem tetszik z nem eleve rossz, az neki, és  hozzá hasonlón gondolkodóknak nem tetszik, és pont. Másoknak meg aa katolicizmus nem tetszik, pláne a felénk is honos nacionál-katolik biznisz, azt' mégsem éget senki bibliákat. (Pedig a Biblia nevében, rá hivatkozva rohadt sok embert öltek meg a történelem eddigi menetében, a Harry Potterre hivatkozva eddig senkit, de igen tudom, várjunk párszáz évet, aztán meglátjuk. Csak addig ne tessenek könyveket grillezni...)

- Tényleg mi lenne, ha innentől minden vallás képviselői elkezdenének könyveket égetni, persze mindig a konkurensekét, hisz az lenne a logikus, nem holmi ifjúsági regények hamvasztása. Vagy minden könyvet elégetne minden bigott bármelyik vallásból, ami nem pont az ő egyetlen s örökkévaló szentírása. Eltűnnének a könyvek, pedig én épp most olvastam újra a Sátáni verseket Salman Rushdie-tól, ott már  konkrétan a szerzőt akarták megölni a vallási fanatikusok, ezért a regényért.

- A 444 is idézi Hesse híres mondását, miszerint ha valahol könyveket égetnek, akkor ott előbb-utóbb embereket is égetnek majd. Az utolsó nagy, szimbolikus könyvégetéseket felénk a nácik rendezték legutóbb, és emlékszünk ugye a auschwitzi kemencékre. És akkor különösen rémes, hogy egy lengyel pap akciója, valahogy mégis erre rezonál.

A legrémesebb persze az, hogy valószínűleg tök komolyan gondolta az egészet, a bocsánatkérés meg leginkább azt jelenti ezekben az esetekben, hogy sajnálja hogy lebukott, hogy kiderült, hogy ekkora botrány lett belőle. Csinálta volna otthon a négy fal között.

Ceterum censeo: könyveket égetni minden körülmények között barbárság, na jó, egy esetben nem, ha az embert épp a fagyhalál fenyegeti azt is lehet, de a képen látható egyházi alkalmazott láthatóan nem fázik, csak buta mint a sár.

Álmában biztos ő a Szent Inkvizíció, és boszorkánypereket is rendez. (Könyvet meg nem kell égetnie, hisz alig van olyan aki bármit is el tudna olvasni, úgyhogy beéri emberekkel...)

Viszont érdekelne, hogy honnan tudta, hogy a heripotter az gonosz, bálványimádó meg a varázslást népszerűsíti? Olvasta? Mert akkor a zsoltároktól meg az evangéliumoktól vette el az időt, vagy nem is olvasta, de akkor meg mire fel? És egyáltalán, a vallások papjainak ideje lenne tudomásul venniük, hogy bár szerintük az ő hitük és rituáléik jelentik az egyetlen üdvözítő utat, a világ többi része ezt sokféle módon gondolja másképp.

És az mindenképp alapvető lenne, hogy élni és élni hagyni. De könyvégetéssel ezt nehéz elérni, ez már kezdetnek is szar.

Ez itt inkább az Élni és halni hagyni (Live and Let Die) mentalitása, ja ja, Dzsémszbond, Mekkártni meg a Gánzenrózesz:

Gondolom a pap bácsi eltüzelné ezt a klipet is, csak még nem tudja, hogy a YouTube miképp lehetne gyúlékony. Nem is fogja.

Ctrl+Alt+Est

Még mindig a kórház, de hát sokáig nem láttam, nem olvastam híreket, a világból egy belső udvart láttam meg felhőket, úgyhogy magam vagyok önmagam témája. De hát mi más is legyen, mikor az utóbbi időben a nap fénypontja az ebédre tálalt sárgarépafőzelék volt, meg hogy melyik nővér vett épp aznap feszülős nadrágot.

Viszont túlestem életem első urológiai vizsgálatán, inkluzíve prosztatavizsgálattal, ami nem fájdalmas, csak rém kínos, nekem eddig még egyetlen pasas sem nyúlt be a fenekembe. Mondjuk érdekes kérdés, hogy ilyenkor férfi vagy női orvos a kevésbé feszélyező, de valójában mindegy, a kínosság a helyzetben van és nem az orvosban, aki aznap úgyis a sokadik páciensét ujjazza meg, a pályafutása egészére vetíteni meg már nem is érdemes.

Még jó hogy nem talált semmit, de azért három hónap múlva menjek vissza kontrollra. Számolom a napokat mit ne mondjak, nincs is jobb, mint egy jó kis altesti kontroll. Ctrl+Alt+Est.

Szent ég...

A kórházi unalmat többek között rádióhallgatással próbáltam oldani, és rátaláltam a Karc FM nevű fideszkádéenpés propagandaadóra, ami sokszor igen szórakoztató, különösen a betelefonálós műsoruk, ami minden ilyen zombirádión kötelező gyakorlatnak tűnik.

Volt ilyen a boldogtalan emlékű Lánchíd konyakon rádión is, meg van ilyen a Klubrádión is, de karcefem mindent visz a Paláver című khm... műsorsávval. Itt a betelefonálók szinte egytől egyig összeesküvés-elméletekben gondolkodó, orbánhitű tanúságtevők, leginkább kifejezik feltétlen imádatukat és hűségüket a pártvezér és kancellár iránt, meg engesztelhetetlen gyűlöletüket a liberálbolsevista bevándorláspárti sorosbrüsszel ellen, akik az életünkre törnek. Pontosabban az ő életükre, elvégre az enyémre például nem, hisz én a liberálbolsevista ésatöbbi...

A legszebb az, hogy a "moderátor" (ne hívjuk műsorvezetőnek, ez nem műsor, hanem telefonos pártaktíva) a bayerzsolt nevű ötös számú párttagkönyv, gondolom a médiafüggetlenség nagyobb dicsőségére, néha meg valami kata (a vezetéknevét nem bírtam megjegyezni), aki a bayer negédes-ájtatos változta, de legalább szép hangja van.

Viszont ez a kata is bődületes baromságot aranyoskodik ki magából, a minap valami parlament előtti, naná ellenzéki tüntetés kapcsán háborgott, hogy már bárki csak úgy tüntethet a Szent Parlament  (sic!) előtt. Mert a Kossuth tér az egy szakrális hely. Hogy mi a búbánattól az homályban maradt, miként az is, hogy akkor most az összes, mondjuk néhányzáz Kossuth tér is az, vagy a pastit a csak a Szent Parlament szakralizálja meg, jó keményen háturul.

Az viszont kérdés, hogy a parlament mitől szent? Egyáltalán mire gondolunk, mikor parlamentet mondunk, a képviselőkre, az épületre, a közjogi eszmére vagy ezek valami furcsán összenőtt egységére?

Mert a képviselők nem szentek, jó eséllyel egy sincs közöttük, a közjogi berendezkedések lényegükből adódóan világiak, egy épület meg ami a frásztól lenne szent? Szent egy ember lehet, leglábbis így hallottam a katolikusoktól, ehhez képest a magyar egyház lelkesen ugrál törzsi totemek körül (szentkoronázik, hogy mást ne mondjak), de ez szerintem szimpla bálványimádás, pláne keresztény szemszögből.

De ha már nekik a korona szent, akkor lehet hogy az összeszentezi az egész épületet ahol hülye ruhás bácsik őrzik, az meg magasról leszakralizála a teret ahová építették. De akkor viszont a Kossuth tér ősszeszentezi a várost, az az országot, az a kontinenst, ami ugye a bolygót magát, és innentől nincs megállás a Szent Galaxis koncepciójáig. Szent ég, ugyebár...

Ez a szentkorona meg maximum ereklye, emlék, de nem spirituális atomerőmű a Szíriuszról (pedig olvastam már ilyet is), szóval a szent az se a parlamantnak, se a koronának nem vezetékneve.

Ellenben viszont (példának okáért) Jókai keresztneve tényleg az, hogy Bableves, Dobos Józsefé meg az hogy Torta.

Ez pedig a Szent Ukrán Parlament a szentek kórusával (ezserossz.blog.hu)

Kórházi izék

Nos, az elmúlt tíz napban kórházban voltam (és nem volt wi-fi, ezért nem írtam), mert trobitálózós, izé trombózisos lett a korábban megénekelt jobb lábam. Illetve már a megéneklés pillanatában az volt, csak még nem tudtam, s amit nem tudunk az ugye nem fáj, ez mondjuk fájt, meg is tudtam a diagnózist hamar.

Hát, hospitalizálódtam erősen a kórházban (vagy kórházolódtam az ispotályban, kinek melyik változat szimpatikusabb), de még nem hiányzik, igaz kábé egy órája értem haza, egy eltévedő taxis miatt némi késéssel. Kórházban lenni persze nem jó, de nem is rossz, csak kényelmetlen, és legfőképp unalmas. Egy fehér falat bámulni naphosszat, majd a éjhosszat hallgatni a szobatárs horkolását (aki úgy fűrészel, hogy hullik tőle a vakolat), miközben csak fekszem mint egy nyamvadó kis cigarettavég, az nagyon nem a komfortzónámba tartozó helyzet.

A harmadik napon már legalább tudtam olvasni, végig is rágtam két vaskos regényt (ennyi az összes előnye a kórházban fekvésnek), meg tableten néztem vicces-ölős filmeket, ha épp röhögni akartam. Röghögni persze a szomszéd ágyon fekvő fazonon is lehetett, de igazából csak nekem. Mert ő, a biztonság kedvéért háromszor annyi hashajtót nyakalt be, mint kellett volna, és reggelre perfektül összeszarta magát, az ágyát, a pizsamáját, talán csak a haját nem. Én ezen tudtam felhőtlenül szórakozni, tekintve hogy nem érzek szagokat, de a többiek arcán már nem volt olyan őszinte a mosoly. Pedig ugye a káröröm lenne a legszebb... 

A fazon amúgy az épp utána takarító tanulónővérek előtt még szégyellte magát, de este már röhögve mesélte mindenkinek a sztorit, aki csak arra járt, a takarítónőtől a főorvosig bezárólag.

És közben eszembe jutott, hogy lehet hogy a kórházi kaja tényleg leginkább csak ennyit érdemel? Hogy éjszaka összefossuk magunkat vele, bár nem általa? 

Szokás mifelénk szidni az ottani menüt, mondjuk nem érdemtelenül. Tízből kilencszer volt pont ugyanaz a generálleves, illetve meglepően sokféleképpen tálaltak fel répát (párolt répa, répás rizs, répafőzelék), de tíz nap alatt egy szem almát sem kaptam, gondolom arrafelé lényeg az egészség, a gyógyulás meg a diéta, nem holmi vitaminok.

Viszont vérhigítót kell szednem egy teljes éven át, nem szájon, hanem injekciós tűn át, magamnak itthon (vagy egy kávéházi szegleten, bár félő, hogy ott rám hívnák a yardot), azaz innentől naponta hasba szúrom magam. Menni fog, már gyakoroltam, szinte rutinosan szurkálom magam, bár egy mélyvénás trombózis nélkül azért nem biztos, hogy ez lenne az új hobbim.

A kórház amúgy tényleg egy totális intézmény (Goffman), mint a laktanya, a börtön vagy a kolostor, például itt sem tudtam megnézni a hétvégi forma egyet, bár az előző helyeken még soha nem is próbáltam de remélem nem is fogom.

Elég volt nekem a helyi ispotály.

Nulla hulla

A globális felmelegedéstől lokálisan olvadnak ki a hullák a Csomolungmán, amit magyarul Mount Everestnek hívunk. Az elmúlt években elhalálozott hegmászók holttesteit lehozták a hegyről, de a régebbi testek mostanság olvadnak ki a gleccserekből, főleg a kínai oldalon, ezért most próbálják eltakarítani őket, még az idei mászószezon kezdete előtt. Nulla hulla a cél, vagy legalább is nulla látható hulla, elvégre ha valaki kurva sok pénzért elmegy odáig, hogy felmásszon, akkor ne jöjjön már szembe Joe 1973-ból, mirelit állapotban, egy gleccserbe fagyva fekve. Már ha fekve lehet egyáltalán szembe jönni.

Nade. Sosem értettem miért megy fel valaki egyáltalán egy hegyre, mikor lent sokkal kellemesebb, ráadásul mikor felér az ember, körbenéz, és látja, hogy nem sok látnivaló van, aztán jöhet is le. Gondolom nem véletlenül nem nyolcezer méter magasan épülnek a nagyvárosok, képzeljünk el mondjuk egy londoni forgalmat und légszennyezést abban a ritka levegőben, tényleg elég élhetetlen hely volna. Plusz vicces lenne a metró, ami magasabban jár a hegybe fúrva bele, mint sok repülőjárat.

A sztenderd válasz persze az, hogy azért kell felmenni a hegyre mert ott van, de ez nekem kevés. Itt van pár percre a teszkó meg az aldi, mégsem ott vásárolok, kábé tizenöt nyakkedőm van a szekrényben, mégsem hordtam egyet sem már évek óta, három fogkefém van de csak az egyiket használom. De hogy azért menjek fel egy hegyre, hogy aztán lejöhessek, az már tényleg értelmetlen, értelmetlenebb mint a harmadik fogkefe.

És ha a hegymászás sport (mondjuk az), akkor se lesz több értelme. Én igazán távol ülök a sportoktól, nem csinálom, nem nézem, nem érdekel, de amíg egy labdajátékban mondjuk látok fantáziát (és oké, szeretek tollaslabdázni), egy futásban vagy épp hegymászásban már nem látom az értelmet. Nyilván megvan az összes érv, hogy de a teljesítmény, a kihívás meg önmagunk legyőzése és az ezzel járó sikerélmény, csak minek. Pláne ha az ember egy gleccserbe fagyott hulla lesz az Everesten, akkor aztán cseszheti a sikerélményt, hisz annyira legyőzte magát, hogy bele is döglött. Megvolt a kihívás, és emberfeletti módon sikerült nem emberré válnia. Én akkor inkább a virágöntözés és ékszerteknős-etetés sportját űzöm, a bélyeggyűjtésről nem is beszélve.

Abba még viszonylag kevesen haltak bele, nehéz is elképzelni, hogyan menne a belehalás a nagyítók, albumok meg kis papírfecnik segítségével, függőségnek meg van olyan jó, mint a hegymászás.

Csak attól nem fáj a lábam, a hullámat meg úgyis elhamvasztják majd anno, úgyhogy az Everestről biztos nem kell majd eltakarítani, tetemem látványa nem zaklatja majd fel a pénzes hegymászó-turistákat.

Ez is valami.

A jobb lábam

Úgy fáj a lábam, mint akinek fáj a lába. A gond annyi, hogy a jobb lábam másfélszer olyan vastag, mint a bal, de legalább tapintásra valami keménygumi-féle. Kulturáltan tudok sántikálni vele, bár Oscarra azért nem jelölnek érte, legalább is is gondolom, nem láttam filmezni senkit mikor mentem a boltba.

Eleve utálok betegnek lenni, pedig vagyok az rendszeresen, (de egy megfázás az elmúlik, lehet számítani rá, hogy napról napra jobb lesz, de ez a lábfájás csak rosszabbodik, egyre rosszabb a body, ha már így kora reggel lehet ennyire ócska szóviccel élnem) ám a lábam mégis csak az a részem, amivel két lábbal a földön ugyebár. Oké, most másféllel, de hát épp ez zavar igencsak. Kenegetem, felpolcolom, igyekszem vigyázni rá, de akármit csinálok, a jobb lábam a rosszabb.

Mindegy, ma is el  kell indulnom dolgozni, nem vagyok szobanövény, hogy majd valaki úgyis megöntöz, majd sokat üldögélek sérelmükre, de legalább fizetnek érte, holnap viszont lesz valami céges buli is, hát tényleg pont ez hiányzik nekem, de az ingyen kaja azért jöhet. Bár bulihangulathoz azért kellene egy használható, jobb láb, mindkét értelemeben.

Aktuális panaszkodásomat ezzel be is fejezném, a következő posztban majd írok valami kulturális-vicceset, vagy kiröhögöm a hazai, politikának nevezett freak-showt.

pont így érzem magam (filmbaratok.hu)

Magnó a fejbe

Gondolom mindenkivel előfordul, hogy valami dal belemászik a fejébe, és egész nap nem megy ki belőle. Az persze kérdés, hogy egy bármelyik dal pontosan hol mászik ki az ember fejéből (én az orra tippelek), mikor végre, de az biztos hogy a fülünkön át megy be. Emlékszem arra a nyárra, amikor a Chumbawamba című magnó nem bírt leállni odabent bennem, főleg az A lábamon alig, alig, alig, mégis elhányok a falig című nettó világsláger (Tubthunping amúgy, de a lényege tényleg a magyarosított cím), ami egész fura módon még ma is csak egy kicsit idegesítő. Pedig egy ilyen koros sláger már annyira az ember agyára bír menni, mikor ezredszerre is lenyomják a torkán, hogy például ha meghallja hogy iminimiszeminimijupasuvaminimi, akkor kedve támad a szervezett bűnözéshez, már csak a fegyveres leszámolás lehetősége miatt is. De a Chumba világszáma mégis csak némi vakarózást okoz, esetleg kisebb kiütéseket, de ma sem támad kedvem maffiózni tőle. Ebben persze benne lehet az is, hogy távolba vesző egyetemista ifjúságom idején sosem hallgattuk józanul, mondjuk kérdés, hogy de akkor mit.

Ellenben, és ez az egész apropója, ma egy Kispál szám nem bírt leállni a fejemben lévő magnóban. (Igen nekem még az van a fejemben, én már fiatal felnőttként vettem életem első cédéjét, a tinédzserkorom az kazettákkal telt el, a késő nyolcvanas és a korai kilencvenes években.) Mer a Kispál az ifjúságom lexebb dalai, ez mondjuk pláne, sérelmünkre:

Ismerős ez a dal rajtam kívül még valakinek? De komolyan...

Vagy ez? A tegnapi magnó a fejembe:

Konteó a konyhakertből

A bayerzsoltként ismert ötös számú párttagkönyv szerint a pénteki, új-zélandi tömegmészárlás is végső soron egy Orbán-ellenes összeesküvés része. Persze nem csak a zorbán ellen esküsznek az összék, hanem gyengíteni akarják a bevándorlásellenes politika erőket, en bloc. 

Merthogy a muszlimok lemészárlása nyilván szimpátiát ébreszt az áldozatok, meg az általuk képviselt csoport iránt. És hát az új-zélandi muszlimok között valószínűleg kevés a maori, talán több az angolszász, de nagyobb felük bevándorló buddhista, aki épp egy Christchurch nevű városban tért át az iszlámra.

Így aztán most mindenki szegény bevándorló muszlimokat félti und sajnálja (a bayer-típusúaknak egyébként az is bevándorlónak számít, akinek már az apja is ott született), és ez meg épp a bevándorlás-ellenes tábort gyengíti. Azaz lehet hogy épp a bevádorlásista sorsok állnak a gyilkosságok mögött, hogy a kedves szélsőjobbos nácibácsikat kényelmetlen helyzetbe hozzák általa.

Azt tudjuk, hogy bayernak rég elmentek otthonról, de hogy lassan csak egy konyhakerti növény szintjén képes csak értelmezni a világot, az még most is meglepő. Ez az összeesküvés-elmélet nemzetközi szinten is dobogós lehet, pláne mikor azt kezdi fejtegetni, hogy a helyszín sem véletlen. Mert ugye egy Christchurch, azaz Krisztus temploma nevű város különösen alkalmas rá, hogy általa a migránssimogatók felmutathassák a keresztény terrorizmus az iszlám terrorizmus ellenpontjaként.

Egyébként, ha jól emlékszem, épp Christchurch volt az a város, melyet a legkomolyabban sújtott egy 2011-es cunami, amit a bayeri logika mentén természetesen a globális felmelegedés hívei (sőt, támogatói) szerveztek, hisz Trumpli elnöktől tudjuk, hogy olyan nincs, de erre ők cunamizálnak egy szökőárat, csak hogy nekik legyen igazuk és ne az igazságnak.

Jelen esetben meg a felcsúti úgy kerül képbe, hogy az ötös párttagkönyv szerint napokon belül belekeverik őt is, nem véletlen, hogy már az egész világsajtó azzal van tele, hogy a merénylő többek közt Magyarországon is járt. Biztos valami titkosszolgálati akció áll az egész történet mögött, bár arra nem tippel melyik titkosszolgálat(ok)é. 

Gondolom a Kingsman nincs benne, ehhez ők túl kifinomultak, meg bayer úgyse látta a filmet, mert minek, hisz nem érti a viccet.

Meg úgy általában a világot sem, és/vagy simán egy barom.

Az értelmezés hatalma

Azt írja az origo egy címében, hogy "A Fidesz nagy fölénnyel nyerte meg a március 15-ét", és "cikk" azzal indokol hogy ők a legtudatosabbak és a leghatékonyabbak a közösségi médiában. (A valóság ezzel szemben az, hogy nekik van pénzük erre szakosodott profikat megfizetni.)

Nade. A cím azért mindenképp röhejes, hiszen a nemzeti ünnepet egy focimeccsnek látja (ezen mondjuk nem lepődök meg, biztos Lőrinc barát cége árulta a forradalmi szotyit), méghozzá olyan focimeccsnek, amit a fészbukon játszanak, az instán meg a többin. Hát, elég érdekes világlátás, hogy egy ünnepet egyáltalán meg kell nyerni, méghozzá lájkokkal és megosztásokkal. Eddig úgy tudtam, hogy az ünnepeket megtartani kell, elvileg egy ünnep épp arról szól, hogy legalább akkor nem akarunk mindenképp meccselni egymással.

Mert akkor ki nyerte a karácsonyt? És hogyan lehet edzeni a húsvétra, és melyik rokon vagy barát nyerte meg a legutóbbi születésnapomat? Az utóbbit gondolom én, egyrészt mert az enyém (ha már az ország, a hatalom és a dicsőség nem), másrészt mert megértem, és ez is teljesítmény.

A "Médianéző Központ" nevű khmm... kormány-nyúlvány (hát, végül is ők szarták, nyilván közpénzből) "mérése" szerint ötszörös a fidesz-fölény a fészbukon, mert a pártok oldalainak március 15-ei interakciói (kedvelés, megosztás, komment) 84 százaléka a fideszé.

Ez akkora baromság, hogy sikoltozik bennem a mélyre temetett szociológus.

Először is: mennyiségi alapon ez értelmezhetetlen, hisz hogy március 15-én épp hány "interakció" van, az önmagában nem mutatja meg, hogy ebből hány kapcsolódik az alkalomhoz. Mert lehet, hogy sokan egy teljesen más témában korábban megjelent posztot kommenteltek vagy osztottak meg, meg vagy épp egymással beszélgettek egy poszt alatt, attól már szinte függetlenül.

Másodszor:a kommentek tartalma és irány is fontos lenne, mert ha egy fideszes bejegyzés alá érkezik például ötszáz komment, de ebből háromszáz lényege az, hogy "a kurva anyátokat", akkor ez egy vesztett meccs, ha már annak akarják tekinteni.

Harmadszor: valójában a kedvelések száma mérhet még talán valamit, csak ott meg nem látjuk a motivációt, egyetlen kattintás még nem mutatja meg a teccikelő felhasználó elkötelezettségét, hogy mást ne mondjak. Azaz nem mindegy hogy felületes és ingatag szimpátiából nyom valaki egy like-ot, vagy mély és aktivitásra ösztönző valódi rajongásból. Pedig ez a meccs eredménye szempontjából korántsem mindegy.

Azaz nem csak az a fontos, ki hány pofont kap és ad, hanem az is hogy mekkorákat. Mint a Blöff című filmben, mikor Brad Pitt bunyózik egy pajtában, és sok kapott pofon után csak egyet üt, de az ellenfele nem kel fel többet. Na, ez az amikor a mennyiség önmagában semmit sem jelent, csak ha átcsap minőségbe, ugyebár. De a fideszes médiagecik csupán a mennyiségre mennek, majd igyekeznek azt beállítani az egyetlen érvényes mércének.

Ez sima önbecsapás, és mint az elején is írtam, az ünnep nem verseny.

Ha az lenne, a vesztesek mi lennénk.

Mozgóképes izék

Igazán nem tudom hogy csinálják ezt a tévécsatornák, de szombat este olyan lejárt szavatosságú vacak filmeket adnak, hogy kiszárad tőle a  cserepes tujám. Mert az asztalról elég jól rálát a tévére, de nem értékeli a Múmia visszatért vagy mondjuk Dzsentlemanus című ócskaságokat. (És még nem is ezek a legelrettentőbb példák - a Múmiánál sokkal szenvedéstelibb lehet a Mamma mia, de ami meg nézhető, azt már láttam.) Még jó, hogy van DVD meg internet, és hagyhatom a fenébe a tévéműsorokat. 

Igaz, a neten viszont főleg közéleti vitaműsorokat nézek, de nyilván perverz vagyok, hisz ezek engem szórakoztatnak. Nem minden alkalommal, de legtöbbször. Ha véletlenül mégsem, akkor jöhetnek a Star Wars-os youtuberek a mindenféle rajongói elméleteikkel, amikkel el lehet menekülni a hazai közélet elől, egy elképzelt univerzumba, mert annak ugyebár nincs valódi tétje, hogy ki lehetett Snoke legfőbb vezér. Viszont a sztárvórz már gyerekkoromban beakadt nekem, nyolcévesen még dzsedi-lovak akartam volt lenni, hisz tényleg menő lehet ha az ember a fotelben ülve, az Erő segítségével szedi elő a vaníliapudingot a hűtőből.

Szóval mennek ezek a videók rendszeresen, de ma véletlenül a tévében is találtam valamit, ami igen csak nézhető. Délután, naná, a főműsoridőbe már csak vackokat lehet beszerkeszteni. Ez pedig a Totál káosz (Big trouble) című remek vígjáték, én filmen tényleg rég röhögtem ennyit. És most láttam először, holott 2002-es, és több kedvenc színészem (na jó, igazából színésznőm) is játszik benne. Afféle lövöldözős-üldözős-félreértéses helyzetkomikumra épül főleg, hihetetlen a tempója, de tényleg végig lehet röhögni. Talán Guy Ritchie filmjeire emlékeztet leginkább, de több a humor és lájtosabb az erőszak. Elkövette Barry Sonnefeld, aki a Men In Black-et is, és akkor már sejthető a stílus.

Legalább annyira ajánlott mint a C-vitamin, ha már a nevetés közismerten gyógyít.

Beteg egy ünnep

Tegnap volt a Nemzetközi Teisfiam Brutus? Nap, de én óvakodtam március idusától. Konkrétan betegeskedéssel töltöttem az időt, miként most is, de mára már jobban vagyok (egy kicsivel), például elmosogattam a tagnapi koszos edényeket, mivel tagnap leginkább csak feküdtem, úgy meg nem csak forradalmat csinálni nehéz, de mosogatni is.Ma is van egy permanens hányinger und szédülés, de nem annyira, étvágy semmi, de legalább köhögök. Ennyit a forradalom és szabadságharc évfordulójáról.

Viszont a hétvégén végre indul a forma-1, ez némileg vigasztaló, elvégre az egyfajta, mondjuk műszaki forradalom, csak pátoszos versek meg szónoklatok nélkül, ám a tömeg meg zászlólobogtatás az speciel stimmel.

És mivel tegnap kimaradtam az itthoni ünnepségekből, a neten sem voltam hajlandó olvasni vagy nézni, csak a főcímekkel találkoztam a különböző portálokon. De az ekkora mintából is világos, hogy ócska politikai hőbörgés volt az egész, a felcsúti megint nem mondott semmi értelmeset (legfeljebb annyit, hogy a Birodalom visszavág), az ellenzék meg ellenzett, de mindenkitől ugyanazokat a lózungokat halljuk évek óta, nekem meg ezek nélkül is pont hányingerem volt.

Legalább az f-1 időmérőn nyert Hamilton, az egykori Brit Birodalom nevében, bár a marcipán csauseszku szerintem nem pont erre gondolt, hisz a britek épp kilépnek abból Birodalomból, ami a kontextus alapján épp az EU (Brüsszel meg Soros). Vagy nem lépnek ki, ezt épp fene sem tudja, de az látszik, hogy a Brexit-népszavazással alaposan lábon lőtték magukat. Most meg nyavalyognak, hogy akkor ezt így most hogy...

Hát, tessenek forradalmat csinálni.

parkocka.hu

Ez is én voltam egykor

http://www.communicatio.hu/doktoriprogramok/kommunikacio/cikkek/bacsvanl/fenomszoc.htm

Keresője

Többedszer jött szembe a "diplomások társkeresője" című, gondolom nem pornó oldal hirdetése, változatos portálokon. Gondolom nem pornó, mert egyrészt ott azért már csak nem megy az ilyesmi, meg a dugáshoz eleve nem elsődleges a diploma. Sőt, általános iskolai végzettséggel, még bőven érettségi előtt is tud az ember csókolózni, nem elsőre persze, de mindegyik nagy élmény.

Viszont egyáltalán nem értem, hogy egy diplomásnak, miért is kellene diplomás társ, pláne efféle szánalmas módon? Hisz az érzelmek állítólag függetlenek a végzettségtől, miként a szobanövény sem sértődik meg, ha rossz hangulatban öntözöm, de akkor sem, ha nem vagyok kertészmérnök.

Asszem nekem diplomás társaim voltak eddig (na jó, néhányan még csak a diploma felé tartottak, akkor amikor) sőt voltan, akinek érettségije sem volt, mikor összejöttünk, középiskolás koromban. Ja, mondjuk akkor nekem sem.

Ajánlom még:
- bélyeggyűjtő, ékszerteknős-tartó, társadalomtudósók társkeresője
- anglomán könyvtárosok társkeresője
- komolyzenerajongó punkok mennyetekafrancbanja (társkeresőt mégse írhatok)
- sötét bunkó vagyok, nemértem a világot, ha te sem írjál...
- anális fészbuk-profilok dugnának a hitelkártyáddal
- diplomás szinglik szeretnének azok maradni...

Fegyveres szőnyegek

Fú de utáltam már gondolatát is, hogy valami közéleti témáról írjak már megint, a helyett, hogy a bolt előtt piáló bácsikon élcelődnék. De. Nem voltam boltban, se benne, se előtte, cikket írtam pénzért már megint (mármint munka után, mert az írás ugye nettó szórakozás, hepi fíling a vellneszben -amúgy majdnem, kivéve ha lapzárta). Viszont a szerény összegért ócska feleseket vásárló szakemberekhez képest a Zalkotmány Bíróság tagjai tizenkét millás terepjárókat kapnak. Na ja, nem vesznek, kapnak nekik ez jár (négykerék-meghajtással), hisz a városban közlekedni csakis terepjáróval lehet. De ha kevesebb mint tíz millió az ára, akkor lenézik az alkotmánybírót, meg köcsögözik, és az sértő, különösen egy alkotmánybírónak, aki lehet hogy bíra. Tudja fene hogy mondják, magam még nem álltam egyik előtt sem, de nem volt ügyvédem sem soha, viszont ismerek egy volt ügyészt, tehát jogilag műveltnek számítok. (Na jó, nem is ismerek, csak ismertem vala egykor, de azóta már többször beszéltünk.)

És akkor, mikor én megmentett pandabébikről akarok olvasni, vagy skóciai politikai feszültségekről, e helyett jönnek az alkotmánybírók terepjárói, pedig nekik biztos nem kell, annyi pénzért én tuti nem taxival járnék, nekem lenne egy taxim sofőrrel. De istenem, a kicsi szívük tizenmillás terepjárólól álmodik nekik, és hát annyit tesznek éjjel-nappal az országért, a nemzetért, a magyarság általános magát szarul érezésért, hogy az a minimum. Ne sajnáljuk tőlük, nekik is biztos kurva sok fontos dolguk van olyan faluvégeken, ahová nem visz aszfaltozott út, kell ahhoz a terepjáró. És egy alkotmánybíró nem mehet holmi Lada Nivával, még lenézik a faluvégi senkik, ahogy a miniszterelenök úrnak is köll a faszán puritán kolostor pár rongyos milliárddért.

Nem is sok, az iparművészeti múzeum ingyér ad hozzá antik szőnyegeket, elvégre a nép az antik szőnyegeket ugye választott képviselőin keresztül gyönyörködheti, már ha átjut a mindenféle fegyveres őrségen.

Ám legalább örül a szívem, hogy a főminiszter szép szőnyegek közt puritán. A Gundelből. Én is így csinálnám, csak rongyrázó faszfej vagyok, és a sarki aldiba  járok, meg a közeli garázsboltba. Fene az arisztokratikus manírjaimat...

Tűrhető péntek

A péntek azért tűrhető, illetve főleg azért, mert péntek. Gyorsabban telik a munkaidő, a szemét melegfront maradt, de már legalább nem most jött mint tegnap (történette volna vala vele, na ja, a magyarban bosszantóan kevés az igeidő, feltételes módok nélkül is), a vércukrom is alig szédül, legfeljebb én néha általa.

A péntek értelme, hogy még kurva messzinek tűnik a hétfő, és tényleg viccesek a közéleti hírek. Mint ma az, hogy a médiatanács (szintén nemecsekernő jelleggel, azaz kisbetűvel) szerint a riposzt nevű Völkischer Beobacter nem hogy nem rúgott bele a hajléktalanokba, de egyenesen a kirekesztésük ellen szólalt fel, valahogy így:

Hát, mondhatnám, hogy álljon ki melletted a riposzt, de ennyire rosszat senki felebarátomnak nem kívánnék, akkor sem ha egészen barátságtalan.

Mert lehet arra gondolni, hogy ők tényleg kiállnak valakik mellett, de a felcsúti geci meg a bajszos szar szerintem nem hajléktalan, csak simán visszaélnek mindannyiunk türelmével, meg ugye nekik mindent szabad. Meg hát a Sándor-palota meg a cseszettül puritán milliárdos kolostor nem is kisebb aluljáró, ezt onnan tudjuk hogy az említetteknek szabad oda bújniuk.  Magánrepülővel mondjuk.

És még jó, hogy a riposzt kiáll mellettük, elvégre a hajléktalanokat bántani tényleg erkölcstelen lenne, márpedig egy keresztén-konzervatív népnemzeti kormányhoz közel álló nyalógéptől mi sem áll távolabb, mint az erkölcs. Izé, annak telensége. Jó látni, hogy a hatalom fenekéből ki sem látszó lap ilyen karakánul kiáll az elesettek mellett, ennyi empátiával és segítőkészséggel viszonyul az egyik legláthatóbb szociális problémához. De hát  migránsokon edzett társadalmi érzékenységük csak a cigánysággal kapcsolatban érzett szolidaritásukhoz mérhető, nem csoda hát, hogy a türelmünkkel visszaélő mindent szabadoknak beszólnak, hisz ezzel is csak a hajléktalanokat védik.

És jajj de jó, hogy ezt a médiatanácsosok is így látják, ahogy nézem csupa jogi doktor, az meg a vidéki gázszerelő mellett a második legjobb szakma. ha már mindenki annyit ér, amennyije van...

Szép ez az ország, maguknak építik.

Részeg orosz

Most jött szembe a 444.hu-n az alant látható két cím, a kulturális sztereotípiák nagyobb dicsőségére:

Hát igen, a részeg oroszok. Hogy minden orosz alapbeállításon részeg azt minimum Jelcin óta sejtjük, csak akkor mi a hír ebben? Sok helyen biztos rossz a vízminőség, a vodka (miszerint vizecske) meg fertőtlenít, megvidámít és az orrukat is tisztíccsa.

Amúgy a fenti hírek fejléce kis híján szellemes, bár Piszkos Alfréd nem hajtott volna neki egy hídnak, kivéve biztosítási  csalás társtettesként való elkövetése alkalmából, Fülig Jamesnek meg nem döftek kést a hátába, bár egy kocsmai verekedés alkalmával az áldozat jelezte, hogy a csapos mesélte, milyen szép kés áll ki a hátából. Egy darab húszcentis kagylóritkaság nyéllel, de azt épp Jimmy felejtette a matrózban. Vagy fedélzetmesterben vagy kiben, nem vagyok jó a hajózásban, én hajón leginkább hányni tudok meg unatkozni, nem feltétlen ebben a sorrendben.

De részeg orosszal magam is találkoztam már, persze a fene tudja, tizenéve volt már Londonban, Prágában, esetleg Barcelonában, de biztos valami jelentős turisztikai célpontnál (Ha nem jelentős turisztikai célpontba utaznék, akkor az Bugyi lenne, vagy Pornóapáti, de Ondód szóba sem jöhet.). De az biztos, hogy a részeg orosz savanyú uborkával itta a vodkát. Vagy vodkával ette a savanyú uborkát, nézőpont kérdése. És nem hajtott neki semmiféle hídnak, és hátbaszúrás nélkül ment ki dohányozni, füvet venni vagy vagy csak felhajtani egy prostit. Akkor valószínűleg Barcelona lehetett, az előbbi három opció az ottani óvárosban állt fenn, mikor Pesten még nem találták fel a bulinegyeded romkocsmákkal.

Bár a romkocsmákban mintha több lenne a részeg angol  részeg orosznál, bár tudja fene, nem járok ilyen helyekre, a legközelebbi romkocsma is nagyjából kétszáz kilométerre van tőlem. És bár a közeli garázsbolt előtt is rendszeresen fogyasztanak a szakik, gondolom nem ugyanaz.

Az azért érdekelne, hogy az a bizonyos 34 éves Vlagyimir milyen szakmában mozog. Mert lehet hogy mondjuk vándorköszörűs, és a hátába csempészve lopta el, cigiszünetnek álcázva a kést. Ha már a csapos, akarom mondani a műtős mesélte, milyen szép kés is van benne...

Rohadt egy hétfő

A hétfőt azt be kellene tiltani már végre, szerintem kezdődjön szerdával a hét, de legyen két-három szombat benne, lehetőleg egymás után. Akkor talán lenne esélyem némi ihletre, mert még mindig azon vergődöm, hogy nem vagyok képes összehozni egy szociálpszichológia cikket. Már ímélben sem merek a főszerkesztő szeme elé kerülni, pedig a klaviatúra sok mindent elbír.Viszont fáradt vagyok mint a nyúl, egy kád forró vízre vágyom meg nagy alvásra, miután az egész napom azzal telt, hogy vártam, mikor telik már le a munkaidő, mikor dobhatom magam hanyatt a fotelban.

És az ilyen nyavalyás hétfőknek nagy negatívuma, hogy kora estére már alig bírom nyitva tartani a szemem, és valószínűleg a legunalmasabb társaság vagyok, aki annyit bír mondani hogy öööö, meg hogy fffffú, és váratlan pillanatokban arra ébred, hogy alszik.

Szegény párom sem tudott mit kezdeni velem, vagy legalább érdemben kommunikálni, még szerencse, hogy az egyik kedvenc komédia-sorozatunk ment a tévében, így legalább a kínos csendbe bele lehetett röhögni olykor. Vagy nem volt kínos a csend, tudja fene, Petra elég hallgatag típus, én vagyok a  nagyszájú, de ha amikor nem, akkor meg pláne feltűnök magamnak.

A rémes hétfőt amúgy kulturálisan lehet túlélni, személyes stratégiám Sosztakovicsot hallgatni, a kamaradarabjaiban is meglepően sok árnyalatot fedezek fel, a tizedik szimfóniája meg tényleg elbűvölő. És ha meglenne a Goldberg-variációk Bachtól, azt raknám be reggel, de nem tudom hova raktam a cédét, a jutyúbon meg nem az igazi, laptopon kamarazenét hallgatni is ócska.

Ezért csak röviden, boldok hédfőt for everyone:

A passzív optimista

Egy hete próbálok zöld ágra vergődni egy pszichológiai ismeretterjesztő cikkel (nem olvasom, írnom kellene), de nem megy. Oké, nem vagyok pszichológus, de itt szociálpszichológiáról lenne szó, abba meg nekem is szabad belekontárkodnom. Legalább is szerintem.

Ez esetben személyiségtípusokról kellene értekezni, szociálpszichológiailag naná, ilyen cselekvéstípusok meg interakciók, meg szerepek meg mifenék, a személyiség fényének tükrében. (Azért erre az utóbbi képzavarra kissé büszke vagyok...)

De a személyiség-tipológiák, az ókori szangvinikus-kolerikus... estébé cuccoktól a modern MLM-ízű szarokig nem sokat érnek. (Kivéve James elméletét, aki szerint vannak finom és durva lelkű emberek. Részéről ezzel le is írta az személyiségtípusokat - szimpatikusan egyszerű, mit ne mondjak.)

Viszont van saját személyiségelméletem is, amit szerintem itt már leírtam, de ismétlés a tudás kétszer, ha meg mégsem, akkor most először:

Szóval szerintem két alapvető dimenzió van: aktivitás és passzivitás, illetve optimizmus és pesszimizmus. Így vannak:

• Aktív optimisták: Ők azok, akik hisznek benne, hogy a dolgok alapvetően jól fognak menni, és tesznek is érte, mondjuk szeretik a vajas pirítóst és vesznek is vajat hozzá. És nem sütik meg az Mp3-lejátszójukat a kenyérpirítóban mint tettem én, még szerencse, hogy a MicroSD kártya még működik belőle. Az aktív optimista ezen felül ambiciózus, ami nem egyenlő a nyomulós gecivel, csak majdnem.
• Passzív optimisták: bízik benne, hogy a dolgok majd valahogy úgyis jól alakulnak, de nem különösebben tesz ezért semmit, és ezt az izét úgy hívja hogy karma, a sors vagy a végzet. Azt' várja a jó végkifejletet, legfeljebb nem ebben az életben. Na, ez lennék én, az igazi passzív optimista, legalább is saját magamat illetően. A "valahogy majd csak lesz" hozzáállása ez, a minimális beavatkozás elve alapján, avagy a világ elműködik nélkülem is, ha meg tőlem kell valami, majd jön és szól.
• Aktív pesszimisták: Nem hisznek a jövőben, abban hogy a világ valaha élhetőbb hely lesz számukra (No Future! - ha valaki még emlékszik a brit punkra), de tesznek is azért, hogy ez így legyen. Drugs and Rock'nRoll (szex nincs, ennyi droggal az már nem megy), anarchia az egybesült kirájságban, Trainspotting forever. (Az öngyilkos terrorista például nem aktív pesszimista, mert felrobbantja magát ugyan, de várja, hogy várja őt a negyven gyönyörű szűz a mennyországban. Szóval ő igazából optimista, csak sajátosan tesz érte.)
• Passzív pesszimisták: Na őket aztán már ki nem szarja le?  Mindegy is...

Mit kezdeni

Állítólag a magyarok nem tudnak mit kezdeni a felhalmozódott vagyonnal. Pontosabban a lakosság, az állam ugyanis szereti lakosságnak hívni polgárait, ha különösen szemét hazugságra készül. És mivel persze hogy vannak olyan vagyonok, aminek a felhalmozódásával én lakosságilag nem tudok mit kezdeni, a mondat akár még igaz is lehetne.

Elvégre tiborcz lőrinc meggazdagodásával tényleg nehezen tudok mit kezdeni, pedig én direkt nem nősültem be a felcsúti vérszerződésben, főleg mert nem akartam. Meg nem is ismertem őket, de ha a karma akarja, lehettem volna Elios Ráhel, mert néha akkora a sötétség, hogy még én is világítanék benne, de nem látszana hogy pasi vagyok.

De ha nem a mészáros foglalkozású Gázos Lőrinc vagyonáról van szó (nehéz hogy ne arról legyen, állítólag övé a legnagyobb és hát khmm... azzal a fejjel, már értem a sikerei okát), akkor csak is a lakosságnak nevezett állampolgári emberek tömegeinek népes csoportja lehet az alany, adóalany főleg. (Most olcsó poén lenne, hogy azért nem tudnak mit kezdeni az emberek a lakossági vagyonokkal, mert adóalanyok, de adóalanynak lenni épp hogy drága poén, szóval mégsem.)

Én például tudnék mit kezdeni a vagyonommal, ha lenne. Mert egy lakótelepi lakás nem vagyon, csak az adóhatóság szempontjából, az a megélhetési kényszer óhatatlan költségekkel kombinálva. Ha ezen túl is lenne vagyonom, tudnám mire költsem. Utazásra, bélyegekre, óhatatlan kiadásokra, még meg is takarítanék. Vagy mégsem, hisz mire vagyona van az embernek, azt már megtette. Na jó, Felcsúton nem mindenki, pedig vicces lenne elképzelni, ahogy lőrinc barát a konyhaasztal viaszosvásznán vág egyet a kolbászból, és azt mondja, hogy a médiaportfólió már elég, de az eredményes gázszereléshez kellene még egy Magyar Nemezt. Ők meg ugye hülyén beszántották, de csak van valahol az asztalfiókban pár száz milla, indíccsuk úlyra, hamár. Az az Idők végzetű lap, meg mehet valahová, de nem a levesbe, mert a levest is el kell adni, de újsággal?

(Itt elképzelek egy monológot: 'A jogok, érted a jogok, aztat kell, aztán majd lesz neki címe vagy mije, fejléce bazmeg. De minálunk vannak a kiadási jogok tökre, amit adunk ki baszod, azt hívhatjuk ahogy akarjuk. Eztet még gézájjék papírozzák le, le legyen nekem papírozva, vagy a főszerkesztő vagy hogy hívják, mehet tőlem talpfát heggeszteni. Zabhegyezőbe tudod, ahogy a mondás tartya.

Nemtom főni szót-e, van evalami foricifetájfronton, kelle újabb csapat neki, de asszem most elég , emnnyünk a minőségre, a Mencseszter Sziti Junájtöd kell, vagy az egyik, ha a mencseszeter vagy a szitijujántöd az kettő. vagy három. De ez lesz a minőségi bevárlás majd, a puskás pancsó-terv izé per nulla. Pont. Akarom mondani nem  per, pont nulla....'

Müzliszelet és neveken szólítás

Ahogy ma jöttem haza a boltból, az aldiból belőle, beszólt nekem egy erősen szőkített autójú nő, hogy mit mászkálok az úton, mikor ő ki akar kanyarodni. Ez épp a bolti üzlet kijáratánál történt, miután kijártam hazafelé, és Alfa Júlia (én a verdája alapján így neveztem el) a járdán parkolt, aztán hirtelen elfogta a ellenállhatatlan kikanyarodási vágy, biztos miattam, mindig is furcsán hatottam a nőkre. (Például többen is szerelmesek lettek belém, ami egész életemben érthetetlennek találtam, de ez más téma.)

Szóval Julis (per julis, ha már letegezett, mondjuk ő nem pont becézve), nehezményezte, hogy ő most akkor hat egész négy tized másodperccel később tud majd kikanyarodni, és ekkora késés az ő műkörmösénél már megengedhetetlen, a végén még törli a kapcsolatukat a fészbukon. Én legalább is így képzeltem, ő csak próbált a nevemen szólítani, de határozottan emlékszem rá, hogy nem Bazmeg Köcsögnek hívnak. (Egyszer ismertem valakit, akit mindenki úgy szólított, hogy Lófasza Seggedbe, de szerintem őt sem ezen a néven anyakönyvezték. Amennyire tudom, a Lófasz családban csak bibliai neveket adnak a gyerekekben, ez amolyan hagyomány.) 

Én közöltem vele, hogy létezik társadalmi munkamegosztás, minimum két értelemben. Egyrészt ha ő a járdán parkol, akkor én az úton viszem a tejet meg a müzliszeletet, másrészt pedig kellenek a világba a bunkók, hogy a normális többségnek legyen kihez képest normálisnak éreznie magát. Valójában persze ez sem ebben az irodalmi-szociológiai tónusban zajlott, de amilyen az adjisten, olyan a nerinyáljmár. Mindenesetre érdekes, hogy ha valaki autóban ül, és az arra valót legrosszindulatúbb feltételezésem szerint nem arca verejtékével, hanem egyéb testnedveivel kereste, máris a világ királyának képzeli magát. Ő állhat a járdára, pont szemben két üres parkolóhellyel, és hülyének nézhet bárkit, hisz csak a maga szintjén képes kommunikálni.

Azt meg, hogy "Kedves hölgyem, az ön relatív szellemi deprivációja és nem szordínós antiszociális attitűdje, érthető ugyan, de nem akceptálható", nos ezt úgysem értette volna.

Tényleg boldogok a lelki szegények.

A maguk fogalmai szerint.

A nap mondata

Pedig még fél tíz sincs. De vagyok olyan tufa, hogy a kései reggeli mellé tévét nézek, ez esetben a diszkoveri csenelt. Ami sokkal inkább a szórakoztatás trash-reality műfaját műveli, mintsem az ismeretterjesztést. Persze a csatorna nevéből nem is következik az ismeretterjesztés, felfedezni meg az emberi hülyeséget is lehet, legfeljebb nem érdemes.

A legjobb műsorok egyike - mármint a sötét ostobaság feltérképezésének mezején - a raktárárveréses zsáner, különös tekintettel a britekre, akik még az amerikaiaknál is sötétebbek és agresszívebbek bírnak lenni, pedig az igazán nehéz. (Ja, és az egyik állandó szereplőt Boudica-nak hívják, amit hát úgy ejtenek hogy 'Budika'. Khmmm...)

Nos, ma reggel pont ebbe a "raktár-háborúk júkéj" sorozatba szaladtam bele (már amennyiben a fotelben ülve lehet szaladni a bele), és ott hallottam meg a nap mondatát. Épp egy olyan raktárat árvereztek, ami tele volt műszaki cuccokkal, amikről ránézésre nehéz volt megmondani, mik is lehetnek, valami hifinek tippelték, talán nem alaptalanul.

És akkor az egyik szőke second hand trader benyögte a nagy mondatot:

„Szerintem ezek még a régi korokból maradhattak fenn, amikor áramról ment a zene és nem mobilról.“

No more comment.

Klím, a változás

Azt olvasom, hogy a klímaváltozás ellen igazából nem úgy lehetne fellépni, hogy az egyéneket próbáljuk rávenni szokásaik megváltoztatására, hisz nagyjából száz cég felel a az egész balhé nagy részéért. Szóval az olyan cikkek amik az alábbiakhoz hasonló okosságokat közölnek Malvinka nénivel a földszint kettőből, nem látják a lényeget.

• Autó helyett használják a tömegközlekedést.
• Hosszabb utakra inkább vonattal menjenek, mint repülővel.
• Kevesebb húst és több zöldséget egyenek.
• Kapcsolják le a lámpát, ha elhagynak egy szobát.
• Zárják el a vizet zuhanyzáskor, amíg besamponozzák a hajukat.

És tényleg, ezek a bölcs tanácsok nekem sem jönnek be.

Először is: nem használok autót, nem tudok vezetni, nem is akarok, nem értem azokat akik a négyütem-hatfokozat fétisre gerjednek. De akarna a fene tömegközlekedni, ha lenne pénze autóra és sofőrre, szigorúan együtt. De én igazából, ha valóban kurva gazdag lennék, buszt vennék magamnak, és amolyan Air Force One stílusban rendezném be. Használnák persze tömegközlekedést is, de a magánvasutamon remek antik gőzmozdonyokkal húzatnám a luxusvonatokat, és gázoltatnám el  a rögbicsapatom rosszul teljesítő játékosait. Vagy inkább mégsem, hisz így csak egy afféle mészároslőrinc lennék, mondjuk galaktikusan jobb ízléssel. Bár az ízlés szerintem pont a klímának tök mindegy. (A klímának a klíma mint légkidiconáló nem tök mindegy, de ez messzire vezetne.)

Másodszor: Mi számít hosszabb útnak? Én már vonatoztam négy órát Siofóktól Kaposvárig (amik mégis csak egy megyében vannak), miközben egy London-Budapest repülőjárat ennél minimum másfél órával rövidebb. Na most, Londonba akkor se mennék vonattal ha nem a MÁV (Megint Állunk Vazze) tempójában működne a dolog. Mert  nálunk amúgy a Pest-Vác vasútvonal menetideje még mindig nagyjából annyi, mint mikor még Petőfi üdvözölte propagandakölteményben az első magyar vasutat.

Harmadszor: A húsevés nem szép dolog, de klímaszempontból azért gáz, mert sok termőterületet visz el a takarmánytermesztés, és mert az állati gázok ugyebár. Állítólag a tehénfing annyi metánt juttat a levegőbe, mint a fél ipar, vagy az egész. Persze nem egy tehén, hanem az összes. Mikor levágják szegényeket már nem finganak tovább (álmukban csöngetnek picit), de akkor meg a húsipar termeli a klímaváltozást. A húsipar amúgy is gusztustalan, nem véletlenül nincs kolbászból a kerítés, minden hülye szólás nagyobb dicsőségére.  Egyébként pedig számos ismerősömnek a tehenekéhez hasonló a metánkibocsátása, csilisbab fogyasztása esetén még több is. És mégsem hasznosítjuk a húsukat  sztéknek, vagy panírban kisütve.

Negyedszer: Először is kapcsoljuk fel a lámpát, ha bemegyünk egy szobába. Sok sérülés elkerülhető így, sok klímakatasztrófához vezető felesleges orvosi ellátás. (Nem láttam még hibrid mentőt, azok mind ilyen négyütemű szarok. És mennyit fogyaszt egy műtő százon?) De ha takarékoskodni akarunk a Föld-gyilkossággal, ne vegyünk égőt a kiégettek helyére, én ezt művelem hónapok óta, de mondjuk én látok a sötétben. Ja nem, csak ismerős vagyok a saját lakásomban, nem megyek neki a hűnek vagy a ruhásszekrénynek, persze csak akkor, ha tudom épp melyik helyiségben vagyok. Az előszobában felejtett felmosóvödör ellen ez persze nem véd. Oda világítás is kell, mert nem elég felmosóvödörnek lenni, annak is kell látszani.

Ötödször: Nem szoktam zuhanyozni. Egy a jelszóm, tartós béke, ezzel is a klímát védem, én kérem fürdők, nagy kád vízben elterülve. Hajat meg eleve nem mosok, mert ha vizes lesz, feltűnően látszik, hol ritkul. Hívhatjuk kopaszodásnak, de mégsem, mert az rímel a baszásra. Amúgy meg nehéz elzárni a vizet, ha a párom rendszeres elszúrja a csapot, hiába mondom neki, hogy csak finoman bánjon vele, de nem teszi. Persze ez még mindig jobb, mintha velem bánna nem finoman.

Gyorsabban tágul az univerzum, mint eddig hittük. És ez engem hol vigasztal?

Koncentráció

Ma belefutottam egy hírbe, amiben arról van szó, hogy egy hét után végre adtak enni annak az iraki családnak, akik a tompai tranzitzónában várakoznak. Hogy elbírálják a menekültkérelmüket.

Azaz nem koncentrációs táborban vannak, nem bűnözők, csak emberek akik - szerintem érthetően - a hátuk mögött hagynák Irakot (de tényleg, volt valaki felénk, mondjuk az elmúlt huszonöt évben, aki Irakba akart menni, és nem inkább onnan el?), ezek a gecik meg szórakoznak velük.

De az igazán kiakasztó számomra azok tömkelege, akik szerint dögöljenek csak meg, elárasztanák az országot, meg tönkretennék a keresztény kultúrát. Ja, mind a négyen.

Mondják ezt azok, akik folyton a kereszténységre hivatkoznak, de valahol a nácizmus körül vélik megtalálni. Felebaráti szeretet vagy Sieg Heil? Választani kéne

Mert a kiszolgáltatottat szívatni,  mindig is remeg dolog a lelkükben náciknak, meg persze bármilyen wannabe diktátornak.

És ne legyenek kétségeink, a felcsúti Ramszesz egy wannabe. De arra törekszik, ne csak az legyen.

Koncentráltan ennyit erről.

Fegyveres szórakozás

Olvasom, hogy egy etiópiai énekes véletlenül lelőttek a saját koncertjén. Mert a közönség lövöldözéssel szórakoztatta magát, ami arrafelé állítólag bevett módja a szabadidő eltöltésének.

A cikkben ráadásul azt is megemlítik, hogy nemrég egy vőlegény alt meg az esküvőjén, mikor az egyik tanú egy kézigránáttal szórakoztatta a barátját.

De azért innen még van hová fejlődni, én például roppant a vadászbombázókat, de egy taktikai atomcsapás is nagy truváj lenne, egy csapásra oldana meg számos politikai problémát.

Burkolt gyanúsítás

Írni lusta vagyok, illetve most pénzért inkább, de rajta vagyok a témán. Addig is le petite Queen, az Innuendo nagyon kedvenc.

Rekreatív

Aszongyák, kreatív írás. A mi? Miért, van nem kreatív is? (A hivatali űrlapok kitöltésén kívül, már úgy értem.) Nekem kérem az aláírásom is kreatív, magam sem tudom elolvasni, de minek is. Jobb napokon azért még emlékszem a nevemre nekem. Rosszabb napokon meg úgyse megyek senki közelébe, aki kérdezhetné.

Mi itt, a  Mifaszom köz 3. lépcsőházkollektívája amúgy is ismerjük egymást, már legalább három üvöltözés óta, itt nem kell bemutatkozni a szomszédnak, elég ha a szórólapokat a saját postaládámból egy másikba dobom, az újrahasznosítás nagyobb dicsőségére. A kurvaanyázás meg nem hallatszik át a falon, legalább is ebben bízom.

De. A kreatív írás, amit egy ismerősöm sérelmemre számon kért rajtam, az tényleg nincs, nem van, nem volt, nem lesz. Mindenki be van zárva a saját kis nyelvi magánzárkájába, minél öregebb, annál inkább, és örülhet ha nem az a kreatív aha-élmény, mikor az annál inkább helyett azt írja, hogy anál inkább. Az ostoba szóviccek meg butácska modorosság olyan olcsó fogások, hogy én is gyakran élek velük, ha már olcsók. Hiába na, a középszerűségem csak nem bír átcsapni tehetségbe, a mennyiség nem  alakul át minőséggé, legalább is nem automatikusan.

És sok embertől hallottam már, hogy fú de benne van az a nagy mű, a könyv, amihez képest a Bűn és bűnhődés  vagy a Sátáni versek az semmi, csak a lehetőségre vár hogy kijöjjön belőle. Vannak elképzeléseim arról, hogy egy wannabe Dosztojevszkijből mi is jön ki a mikor, de szerintem ők nem erre gondolnak. A magam részéről tudom, hogy bennem biztos nem bújt el egy Dosztojevszkij sem (fjodormihajlovics-indexem nagyjából 0,0001), se egy Kurt Vonnegut, másik kedvencemhez Anthoy Burgess-höz meg annyi a közöm, hogy ő kitűnő nyelvész is volt , én meg nem, én vagyok az aki a nyelvtudományi doktori iskolában nem szerzett fokozatot. (Beteg a doktor - hogy egyik kedvenc Burgess-regényemet idézzem.)

Szóval némi vergődés után arra jutottam, hogy az írás egy remek hobbi, de a nagyregényeket inkább olvasni szeretem. A világban ténykedni eleve értelmetlen, szavakkal vagy máshogy, annyit vállalok belőle, ami még szórakoztat. 

És ez még szórakoztat, pláne amíg marad a faszomgeci hideg. (Ja, van aki érti.)

Kultúrpop

Gyerek (na jó, korai tinédzser) koromban is értékeltem mindenféle zenét, a kibelezős metál meg a eklektikus Queen mellett már akkor is bejött mondjuk David Bowie, Sztravinszkij meg a káposztás tészta. Meg Tanita Tikaram, aki az akkori közhiedelemmel ellentétben nem egyslágeres előadó, volt neki legalább három, bár ennél sokkal több jó dalt írt/énekelt.

Ezek itt például az első lemezéről vannak, arról amin a Twist in My Sobriety című konkrét világslágere is található, és amit nem idézek ide, mert aki ismeri annak van már belőle egy teli hócipőnyi, aki meg nem, annak meg minek. 

Tanita amúgy láthatóan nem csak európai felmenőkkel rendelkezik, apja fidzsi-maláj-szingaléz felmenőkkel bír, a brit hadsereg tisztje volt, lánya meg Németországban született, hogy aztán Londonba költözzön. 

Nekem az első három albuma volt meg akkoriban, azaz mind a három ami volt akkoriban, és mindegyik tetszett. Itt most pont azokat linkeltem be, amik kissé vidámabbak, a borongósakat nem egy borús szombat délelőtt kell hallgatnom.

A wikipédia amúgy folk-pop, esetleg folk és pop előadóként kategorizálja, én mondjuk a folkot nem látom benne, ez inkább amolyan kultúrpop. Pont annyira populáris, hogy időnként felférjen a slágerlistára, miközben kellően értelmiségi ahhoz, hogy szégyenkezés nélkül lehessen szeretni. Ez a zene nem jön szembe a nótatévében, bár zenés muzsikák és dallamos melódiák vannak benne, de  a nő angolul énekel, ki tudja miről. Ráadásul sok dala kifejezetten melankolikus-szomorkás, viszont előnyük, hogy egy szál gitárral is működnek, tábortűz mellett vagy romkocsmában, kórházban vagy pártszékházban... Ő a fogyaszthatóbb Suzanne Vega, és ha rockosabban tolná, lehetne az európai Alanis Morisette. De szerencsére inkább egyik sem.

Tanita Tikaram amúgy idén lesz ötven éves, hiába no,  így múlt el ifjúságunk édes madara, (ma már csak hülye képzavarokra telik), az idő vasfogának keze betette a lábát. Na, pont ezért kellenek most csak a relatíve vidámabb dalok, úgy értem legalább zeneileg vidámak.

V mint agyonnyilatkozat

Ha már a politikusoknak vagyonnyilatkozatot kell tenniük, gondoltam én is, egy hajszálnyit ugyan elkéstem, de például a fűtésszámlával is így vagyok, még sincs túl hideg a lakásban. Tehát jelentős vagyonom van, értékesnek nem értékes, de jelentős.

- 1 darab lakás, panelproli-tároló jellegű, két szobával és panorámás kilátással két főútvonal találkozására.

- 4 darab szobanövény, elfogadható állapotban, bár a fikusz kicsit agresszív.

- Jelentős házikönyvtár, értéke nagyjából nulla, a való világban nem olvas senki. Legfeljebb képernyőről. (Pedig megvan Sztálintól A leninizmus kérdései című alapmű is, meg az Andersen összes illusztrálva, angolul. A sorszámozott, dedikált első kiadású Salman Rushdie-t nem is említeném, hátha rám törnek a betörők. Vagy be a rámtörők, ez még nem világos.)

- Bélyeggyűjtemény arccal a mennyiség felé, azért van benne pár ritkaság is, értéke a hibahatáron belüli, mert bélyeget sem gyűjt már senki. Képernyőn sem, a képernyőn csak mutogatni lehet.

- 1 darab 2-es típusú diabétesz, időnkénti szédüléssel és rendszeres gyógyszerköltséggel.

- 1,7 darab szorongásos depresszív tünetegyüttes 80%-os tulajdonrésze (a maradék húsz százalékkal másokat nyomasztok).

- Egy halom porosodó repülőmakett, a pre-bélyeg korszakomból, eszmei és anyagi értékük felbecsülhetetlen. Mert olyan kicsi.

-Néhány részvény a Duna-Gőzhajózási Társaság kibocsájtásában, de lehet hogy ők már nincsenek a tőzsdén.

- Kukahasználati jog 1/30-ad része, amennyiben nem felejtem el befizetni a közös költséget.

- 1 darab londoni (greenwichi) luxusapartman, néha éjjel álmomban. Megfizethetetlen, minden értelemben.
- 1 darab vágyakozás egy saját vitorlásra (vagy legalább is többségi tuladonrészére), amin indokoltan lehetek tengeribeteg mindenképp.

És persze én is a Gundelben ebédelek hétfőtől-péntekig, persze nem személyesen, hanem választott képviselőimen keresztül.

enyém, mind az enyém (két oldal a 17 album egyikéből)