Légitársaság-szimulátor

Olvasom, hogy a Sójomervélyz első, bár kissé koros gépe (a csodálatosan tipografált nevű A'lmos Vezér) gyakorlatilag hat órát töltött Ferihegyen (illetve a Franz Liszt International Lufthauptbahnhofon), aztán repült is vissza Angliába, ahol azóta a dinamikus növekedés jegyében dinamikusan parkol, valamint álmodik nagyot (vagy az az anyja, az emese, és ők csak simán álmos?) miközben a társaság emberi itthon liszt (ezúttal nem Ferihegy), ásványvíz, meg szilvalekvár forgalmazásába kezdenek. Repülés helyett.

Hát ez remek. Adott egy légitársaság, másfél géppel (már egy másodikat is kezdetek átfesteni), nulla darab járattal (amúgy slotok és repülési engedélyek nélkül - a legutóbbi repülésre is csak egyszeri engedélyt kaptak), ráadásul egy tádzsik társaság, a Somon Air dizánjával, piros-fehér-zöld farokfestéssel.

 

(A kép forrása az Index, ők meg a Wikipediáról szedték.)

A vicc az, hogy az illető társaság is igyekszik benyalni az államnak, a helyi főkutyának már ők az udvari szállítói, a hatból az egyik gépüket mag valamilyen vezérnek hívják... hát most akkor én vagyok a hülye, vagy ők?

Egyszóval a legújabb hángerijenervéjz még mindig egy kamunak tűnik. Azt mondják, októbertől indulnak a menetrendszerinti járatok, addig chartereznek, miközben charternek nyoma sincs (végül is gépek nélkül nehéz is lenne, mondjuk kisebb csoportokat a vezérigazgató is levihetne a kocsiján a bplgár tengerpartra), egy októberi indulás, meg hülyeség, ahogy van. Mert ugye eleve november elejétől indul a téli menetrend, egy hónapra nincs az a barom, aki ilyet tervezne, de a télire is lehet már foglalni gyakorlatilag bárhol, ők meg csak szeretnének repülni ide meg oda, London, Párizs, Amszterdam, aztán arra ébrednek, hogy a bilibe lóg a kezük. Én például szeretnék egy házat Kensigtonban, meg is tudom mutatni a képét, meg el is mondhatom, hogy jövőre tényleg megveszem, becsszó, csak előbb még gyűjtök pénzt jegyre, hogy elmenjek odáig, meg cipőre, mert a mostaniból kilóg a nagylábujjam. De ha ez meglesz, rögtön megyek a félmillió fonttal házat venni. Plusz hetente megírhatom, hogy a ház ugyan még nincs meg, de tárgyalok róla, a pénzre meg van egy komoly igéretem a Nemmondomeg Kitől.

Az üzleti terv meg titkos, nehogy lenyúlják mások, (mások= vizzer) akikkel viszon eleve nem versenyeznek, mert egész más kategóriába pozicionálják magukat,de akokr meg minek titkolózni? Ha én zöldséget árulok, akkor miért zavar, ha a szomszéd vasbolt tulajdonosa megtudja, honnan és mennyiért veszem a körtét, a karfiolt meg a karalábét, meg az egyéb, nem k betűs dolgokat?

Normális ember még mindig a konkurenciát válaasztja, különösen meert csak konkurencia van, a Falkonhangerijenmég mindig csak egy ködkép. De legalább szilvalekvárt már árulnak, kis varázsgombával az is összehozhatja a repülés élményét.

(És ha mondjuk öt év múlva ők lesznek a legsikeresebb társaság a régióban, majd nézek hülyén, de erre azért tényleg mikroszkopikus az esély. Már mint nem arra, hogy hülyén nézzek...) 

Vénai író

Azt hiszem igen tehetségtelen, vagyis minden igyekezettel együtt maximum középszar író lennék, utoljára nyolc-tíz éves korom környékén jutott eszembe ez a pálya (közvetlenül az után, hogy fájdalommal letettem a mozdonyvezető- illetve a kukás-karierről), azóta csak megélheti céllal írok. vagyis nekem nem ihlet kell csak előleg, illetve mivel ez amúgy nem divat, határidő, miszerint lapzárta. De azt legalább betartom, csak néha alkudom kicsit a cikkek határidejéről, ám kizárólag az udvariassági kereteken - és a nyomdai leadási határidőn - belül.

Pedig tényleg jó lehet írónak lenni, szabadság, alkotás, mifene, ám ugyanakkor elég vacak is, a sok gyötrődés, hogy jó-e amit az ember épp csinál, olvassa-e valaki, teccik-e nékik egyáltalán stb.

Úgyhogy leginkább hülye címekig jutok (szöveg meg nincs mögöttük, miként a kétsoros népdalaimat sem tudom soha befejezni: "Idesanyám süssön nékem gíroszt/papapammpapp tarraram papam....." és nincs tovább, ennyi), egy ilyen ma is adódott, és csak azért szövegeltem idáig, hogy leírhassam remek regénycím ötletem. A szöveg egy drogos, ám szeretnivaló bohém festőről szólna a Trainspotting stílusában, enyhe Douglas Adams-beütésekkel, a jövőben játszódna egy Franciaország cyberpunk-változatára emlékeztető bolygón, de történetet aztat nem tudok kitalálni, viszont a címe az lenne:

"Pasztellal baszd el!" - és iszonyú szellemes lenne meg provokatív, vulgárisan emelkedett, káromkodásból katedrális, ju nó. Valaki megírhatná, mert bár írni nem tudok, olvasónak elsőosztályú vagyok, nagypályás, nehézsúlyú, történelmi.

csupa nagybetűvel?

Azt hallom tegnap esete a rádióban egy váci műgyűjtőtől (esetleg a váci műgyűjtőtől), hogy "Polgármester Barátom", többször is, visszatérően. Nyilván nem nagy kezdőbetűvel mondta, de hallhatóan úgy értette, elvégre ő büszke rá, a hogy a bürgermejszter haverja, és ezt nem árt hangsúlyozni, nyilván jól jöhet még, ahogy jól jöhetett eddig is.

Nekem meg hányingerem van ettől a tempótól, hogy lassan csak az a magyar aki "Magyar!"-nak írja, hogy már a miniszerelenök is Miniszterelnök Úr (nem a megszólításban, már akkor is, ha csak simán emlegetik), nem is beszélve Házelnök Úr Őkegyelmességéről, aki különösen kényes a feudális formaságokra, persze csak akkor, ha a díszszázad épp neki tiszteleg. Ezeknek a főkutyáknak a titulusait lassan majd CSUPA NEGYBETŰVEL kell írni, akkora közjogi méltóságok ők. Ha meg egyszer nyer a mai ellenzék, majd a távozó kormány a távozó kétharmadával gyorsan kőbe véseti, hogy innneől örökre, e legalább négy évre csupa kisbetű jön, sőt a következő min.eln. automatikusan felveszi a nemecsek ernő nevet.

És amúgy a rangkórság mellett ez a hűbérúri fraternizálás, illetve a kettő keverése az igazán idegesítő. ("Misikém, akkor Polgásmeter Úrhoz hozzábaszunk egytrilliót a költségvetési tartalékból, kell neki Stadionra meg Jégcsarnokra, ez Magyar Nemzeti Magyar ügy, kérlekalássan! Alelnökhelyettes Úr is támogatja, meg a Tomikám is.")

Aztán jön az egyes szám első személy ("elintéztem, megmentettem, megoldottam, kiharcoltam - gumicsizmában szalonnáztam"), és már meg is van a Polgármester Barátom Úr, kinek nyilván ez a neve. Vagy nem, nézzen utána a halál...

Hiba a Mátrixban

Ma reggel odajöb hozzám a buszmegállóban egy valószínűtlenül alacsony és valószerűtlenül kövér öreg nő, és nekem szegezi a kérdést:
"Bocsánat, maga nem a Szerelem Jancsi véletlenül?" ("Nem én a Kejfel. Vagy a Paprika." - kellett volna válaszolnom, esetleg azt, hogy "Jee bébi jee, máj ném iz Láv. Dzsoni Láv." vagy végső esetben: "Nem, én a Gyűlölet Karcsi vagyok, vizszerelő és antagonista.")

Lefagytam egy pillantra, motyogtam valamit, és igyekeztem nem röhögni. Mert egy szerlemejancsi az szerintem vagy a farok neve egy dél-tiroli bőrnadrágos pornóban, megengedőbb értelmezésben pedig egy pufók, pucér szárnyas gyerek, hülye íjjal a kezében. Felhőn.

Mivel pedig nem vagyok egy farok (legalább is bízom benne), marad a bé verzió, és bár kövér vagyok, de pucéran nyíllal egy felhőn.... szárnyakkal... hát én inkább a pokol angyala lennék, olyasvalaki aki egy Rodriguez-féle slasherban mészárol túristákat és fűz láncot a heréikből/szemgolyóikból. Ezt viszont kihagynám.

De tényleg, lehet valakinek ilyen neve? (Most jut eszembe, lehetett sima félrehallás, Szeremlei vagy ilyesmi, de akkor min röhögtem volna?) Szóval biztos van ilyen név, ez is csak egy újabb hiba a Mátrixban. (Felkészül: Szerelem Juliska, Szerelem Csütörtök, meg Szitaszita Péntek, aki a polgármester duplán, Robinson oldalán.)

Digitális éden

Aztat harsogják egy ideje a médiákok, órisáplakitilag is nem melleseleg, hogy digitális átállás, és akinek nem nem telik a szettopboksz nevű kegytárgyra, az kaphat ingyen is az állam bácsitól (jut eszembe: az állam mifelénk elev csak bácsi lehet, sosem mutter mondjuk, bár a jó az lenne, ha egyik sem), szóval akinek szociális alapon jár, annak talán jut is.

Én meg azt nem értem, hogy a búbánatosban járna egy kütyü szociális alapon, nem pészméker ez vagy művese, nem tűnik az élet alapvető kellékének, és az emberi méltósághoz is kevés köze látszik lenni.
Lehet persze érvelni azzal, nyilván meg is teszik páran, hogy modern korunkban (atom, inkluzíve űrkorszak) ez is úgy kell, mint a levegő, valamint tudásalapú posztindusztriális társadalom meg információs szupersztráda, de ezekhez pont nincs köze. Mert aki eddig szobaantennával nézte a pártszolgaláti tévéket meg a két kereskedelmi mocskot, az épphogy kimarad mindabból amit webkettő, közösségi média, no meg a valós tájékozódás esélye. Választjat ugyanis kétféle tévés tematika közül:

- Fideszes államtitkári sajtótájékoztató/ régi magyar filmek/ focimeccs/ miseközveteítés,
- vagy Szexfaktor/Éjjel-nappal dagonya/háromfejű borjú/ Anyátok közt.

Hát, egyik sem a tudásalapú, információs társadalom talapzata, hogy kissé demagóg legyek, a derék szociálisan rászoruló választhat a politikai agymosás és a szimpla ízléstelenség között.  Mondjuk ha nekünk is lenne BBC-nk, más lenne a helyzet, annak vételét biztosítani a legszegényebbeknek ilyen szettopbokszokkal még akár vállalható is lehet a köz részéről. De ezt a hazai szemetet az én adómból nem támogassák, akinek meg a tévé a szórakozása, mégis ruházzon be havi egy rugót, hogy valami értelmeset nézhessen. Vagy egyszerűen szántsák be a magyar közmédiát és adjanak BBC-t mindenkinek, szinkronizálva meg feliratozva, ránk férne (és lenne mit, mondjuk egy hír-, egy szórakoztató, meg egy természetfilm/dokumentum csatornát, van mindegyik.)

És persze az egész legviccesebb része: aaki igényelni akar, letöltheti az űrlapot adott helyről. Nyilvánvaló, nem? Akinek a tévéje is szobaantennás, nyilván a neten intézi a dolgait. Szélessávon, wifivel, a tévéje meg azért olyan mert már nem érdekli, nem onnan tájékozódik, mondjuk akkor miért is rászorult, már hogy szociálisan?
Nyugdíjas özvegyeknek meg bonyultabb egy netes/telefonos ügyintézést megszervezni, mint besétálni a tanácsra: pedig pont erre a besétálós/sorbanállós tempóra alapul az egész.

A kutya éve

Rájöttem, hogy a kutyából pont ma három éve csináltam szobakutyát, avagy hazafuvaroztattam a kertből az állatorvossal, aki összevarta szegényt egy durva kutyaközi bunyó után, mit egy arra járó lompos és bozontos kollégával abszolvált.

Azóta a szobatársam, egy kedves öreg labrador, aki láthatóan örül annak, hogy velem/velünk lehet folytonosan, mi meg örülünk neki.

Ha fingik, ha lehányja a szőnyget, akkor is, elvégre mi sem vagyunk jobbak, ő viszont szebb. És valljuk be, őszintébb.

Nyugati égés (a Sopron-Bécs tengely)

Az emberek értelmesebbje északnak indul a kánikulában, fel a hegyekbe, hűs vízű patakok és árnyas fák társaságába. A hülyék meg mennek valami tengerpartra, ahol ugyanolyan rohadt meleg van, vagy még melegebb, viszont minden kétszer annyiba kerül, tömeg van, árnyékot meg pénzért vehet magának az ember, drágán. És a harmadik, a leghülyébb kategória, nos azok lennénk mi, akik a negyven fokban városokat néznek, hosszú buszozásokkal és vonatozásokkal kísérve, ezek között pedig lejárva a lábukat.

Vagyis: Szombathely, Sopron, Bécs, hétfőtől csütörtökig, jelentős részben Petra szépkártyájánk sérelmére, hőgutával, napszúrással és gyomorrontással súlyosbítva. És ennek ellenére jól eset...

(Na jó, mondjuk Szombathely az konkrétan nem esett jól, az enyhe napszúrásra jött az emészthetetlen, de lagalább drága rántott sajt (és tényleg emészthetetlen, pár óra múlva, mikor kihánytam, pont úgy nézett ki mint befelé, a komplett emésztőrendszerem tehetetlennek bizonyult vele szemben), úgyhogy a hétfő délután azzal telt, hogy feküdtem a szállodai szobában, és kerestem a magzati póznak azt a változatát, melyben nincs akkora hányingerem. Perta meg megbarátkozott az Angry Birds-el, mondjuk wi-fi és tévé hiányában muszáj volt neki, ha már könyvet nem hozott. (De hát könyvtáros, nyilván nem visz munkát a szabadságára.)

Sopronban nem voltam húsz plusz éve (tehát utoljára valamikor középiskolás koromban), azóta háromszor cserlődött ki a legtöbb sejtem, szóval új élmény volt. Nos, Sopron szép és élhető városnak tűnik, csak kurva meleg van ott, de ez az évszakokkal változik, legalább is így mesélik a helyiek. Én laknék is ott, de főleg télen, akkor szép lehet és nem ég le az orrom randán, meg van stílenaht, télen a német kultúra is barátságosabb.

És Bécs is szép város, de ott nem élnék, mert mindenki a ronda német nyelvet beszéli (vagy annak török akcentusát), de jó a metró, a piros villamos (csak majdnem minden megállló valamilyen gasse, hogy lehet ezt megjegyezni?), jó a Kultúrtörténeti barokk festménygyűjteménye (én valójában ezért mentem, megkaptam, persze nem konkrétan) és jó a falafel, bár olasz zsemlében adják (törökök, Bécsben - multikulti hejj!), viszont rossz a.... aaaaa.... izé. Megvan! Rossz az, hogy Bécs mégsem London!

És jó az is, hogy egyszer sem zaklattak kalauzok vagy ellenőrök arrafelé, konkrétan több mint tízezer forintot dobtam ki az ablakon vonatjegyre meg bécsi napijegyre, a kutya nem kérte egyszer sem ezeket a fecniket. Meg a normálisabb vonatkon nem csak volt légkondi de működött is, ezt a gyakorlatot a máv is átvehetné.
Mert légkondi nélkül folyamatos folyadékbevitelre volt szülségem, így is alig tartottam a lépést az izzadással. Viszont hiába volt a mindenablakos huzat, az ásványvíz nagyjából negyven fokosra hevült, kábé olyan volt, mint beleinni egy termálfürdő jakuzzijába, ha már buborékosat vettem.

És ha már újra a hőségnél tartunk: állandóan hallom, hogy Pécs milyen issszonyú mediterrán hangulatú hely. Pedig nem, a lakótelepek, a bezárt gyárak, a ronda térburkolat meg a vödörbe ültetett leanderek okán még egy város sem lett mediterrán (Kaposvár sem, itt még giccses bronzszobrok is súlyosbító tényezők). Viszont negyven fokban bármely város az, szóval Sopronnak és Bécsnek egyaránt határozottan mediterrán hangulata volt, Szombathely viszont a pokol előszobája, egyfelől mert nem is olyan jó, hely mint amilyenre főiskolás koromból emlékeztem, másfelől a fentebb emlitettek miatt.

És környezetvédelmi szempontból is rossz a hőség, ketten minimum negyven-ötven üres műanyag palackot termeltünk pár nap alatt, mennyi fát kellet ezért kivágni? (Az őskorban, merthát a műanyag azért főleg kőolaj-alapú. Illetve hány dínónak kellett meghalnia ezért?)

Szóval, amikor nem éreztem magam rosszul, jól éreztem magam, bár arra újra meg újra rácsodálkozom, hogy Petra a világ legbizonytalanabb túristája ("-Döntsük el pénzfeldobással merre menjünk! Fej vagy írás? -Nem tudom..."), a londoni utakat nyilván ezért tervezi meg aprólékosan.

(Ja és voltunk zaherban, oké Sacher, és ott ettünk a róla elnevezett tortából, meg kávéztunk, mert egyszer minden túristának meg kell ezt ejtenie Bécsben, nekem meg eddig mindig kimaradt. Jelentem a torta jó, ám túlárazott, a kávé remek de szintén. Borravalóval húsz eurót hagytunk ott két kis szelet sütiért meg két kávéért. Meg adtak vizet is, ez némileg enyhít a dolgon.)

Posványos

Már megint szólt a háttérben a pártszolgálatos rádió (nem én tekertem oda), és egész élután erről a "Tusványos" nevű izéről volt szó, mintha valami fontos, húdenagy jelentőségű esemény volna, pedig csak egy belterjes fideszes káderkeltető, zenével.

Mert Posványos (amúgy a fürdővel nem rendelkező Tusnádfürdő és Bálványos szellemes összevonásával jött létre az eredeti brand) egy amolyan lazább cserkésztábor benyomását kelti, házipálinkával, Ákos-koncertetel, Orbán-szaggal, meg a fidesz erdélyi kis segítőinek nemzethalált vizionáló, néha hardcore nacionalista szövegelésével.

Meg persze a Főnökével, aki sajna nem Bruce Springsteen, ám aki rendre ottan adja elő a legmeredekebb marhaságait (inkluzíve a nemzetére folyton rárontó baloldalról, meg a haldolkló nyugatról), csak hogy legyen min rágódni a törzsközönségnek, meg a nem törzsnek is.

Egyszóvl tömény pártpolitika az egész (bár a kis segédek rendre a "nemzetpolitika" szóval dobálóznak, ám igazából ők sem gondolnak másra, különösen egy fideszes renezvényen, mely párt eleve a nemzettel szereti azonosítani magát, a Pocakos Tábornok meg a Tuskó Hopkins legalább is gyakran erről röfög, alig burkoltan), kézből etetett határon túli politikusokkal, szobatisztára dresszírozott államtitkárokkal, meg az ún. holdudvarral, melynek legalább tényleg holdvilágképe van, tessék csak megnézni Bayer Zsoltot!

És a közpártrádióban ez megy egész délután. A kulturális magazinban, a napi közéleti vitaműsorban, a hírekben, az amúgy poltikasemleges délutáni magazinban, mindenhol folyamatosan előjön, sőt gyakran eleve onnan jelentkezik az illető műsor. Mintha ez az egész számítana, mintha egy tudományos konferencia, vagy Európa.hírű fesztivál lenne, nem egy a felszínen jobbos-nacionalista beltenyészet, melyhez egy pártsemleges médiumnak legfeljebb a tudósítás szinten lehetne köze.

De nem ez van, a derék rádiós rabszolgák lelkesen lihegnek, nyilván ha eljő végre a hétvége, és a nagyfőnök személyesen böffenti fel ezévi bölcsességét, orgazmust is színlelnek majd élő adásban, igazi azért remélhetőleg nem lesz nekik, illetve nem ettől.

Posvány az egész, na, úgyhogy esetefelé bedugtam a fülhallgatót, és megkeresetem a Bartókot, a szimfonikus költemények sokkal jobbak a szolgálati lihegésénél.

A hét legkínosabb kifejezése

Pedig még csak kedd van, ráadásul a szó már hétfőn megvolt: rojál bébi. És a rojálbébi valóban kínos, még Reza az iráni származású dél-londoni boltos is ügyel rá, hogy rég várt elsőszülöttjének legyen neve, mondjuk mire megszületik, de legalább kicsivel utána. Ehhez képest a rojálbébinek nincs neve csak neme (így leglább biztos nem lesz Samantha vagy Diana) meg mondjuk súlya. Szóval ez a névnélküli rojálbébiség egy leendő uralkodó esetében (bár, ki tudja, lehet hogy addigra a rég megérdemelt módon szétrohad a monarchia) égbekiáltó blama.

Láttam amúgy a tévében, hogy tökkelütött, és nyilván már nem szomjas royalisták, tetőtől-talpig Union Jack-be öltözve ünnepelnek a kórház előtt (ahol azért nyilván halnak is meg emberek napi rendszereséggel, és szülészet kivételével nem jókedvükben mennek oda a páciensek) és éneklik, hogy: "hepibörzdéj rojálbébi", mert ugye nevet nem tudnak a dalocskába illeszteni. Mondjuk némelyik már nem is igen lenne képes.
A rojálbébinek ráadásul a vezetékneve sem biztos, aktuális és reménybeli királyoknál ez arrafelé nem is lényeges, régebben az volt a vezetéknevük hogy Istenkegyelméből aztán jöhetett az Oroszlánszagú Leó, a rojálbébi faterja például a jogsijában Windsor, de ennyi erővel lehetne Foximaxi is, vagy Hohenzollern vagy Kovács.

És nyilván húsz év múlva is lesz jó néhány humorista meg republikánus (és pláne republikánus humorista) aki a jeles (vagy épp botrányos, már ahogy alakul) királyi sarj születsénapján jóízűeket rojálbébizik, és ha elég sokan elég sokat csinálják, bekerül az oxfordi nagyszótárba is (a gugliz meg a mugli meg ilynek analógiájára), hogy "royalbabying", mint a különösen dehonesztáló és alattomos sztenadapokat jelölő kifejezés. Rojálbébizni olyan lesz, mint felemlegetni, hogy az ember ovódás korábban ette a taknyát, későb hangyákat sütött meg nagyítóval, tinédzserként meg részeg nácinak öltözött egy jelmezbálon.

Rojálbébinek lenni persze még mindig jobb perspektíva mint például Linbergh-bébinek, kivéve ha az embert elrabolják majd megölik, mert akkor nem.

A rojálbébi ráadásul úgy hangzik, mint egy James Bond-film pornóverziója, vagy egy full extrás guminő, beépített pohártartóval. Szóval kerülni kellet volna, de nem sikerült, végül is szegény újszülött nem tehet róla.
Vagy igen, hát, ilyen karmát hozott össze előző életében.

Benn vagyunk a vízben

Hála az unalmas ám babrálós munkának, mi közben lehetetlen olvasni, ismét ráfanyalodtam a közpártszolgálati rádióra, és teljes volt a döbbenet. Történt ugyanis hogy elnyertük a nyolc (!) év múlva esedékes vizivilágbajnokság rendezési jogát, és a derék médiákok másról sem tudtak hadoválni egész délután. De hát hogy is tehették volna, mikor a Pocakos Tábornok is ott lengette a tokáját, és főminiszteri súlyávval adott izé... súlyt az eseménynek. Így aztán komplett műsorok maradtak el, volt helyettük rendkívüli Sportvilág, minek vége után kezdődött a szokásos Sportvilág, persze szóról-szóra ugyanaz volt. Nyilatkozott az összes Barcelonába nyomult fideszes farok, a főnök mellett, pártalelnöktől nagyotmondásügyi államtitkárig bezárólag, és ezt pár órán belül hatszor is le kellett adni.

Mert hár micsoda büszekség is ez, dagad a honfiúi sörhas (Orbán szerényen a maga sikerének is tulajdonította, végül is mondhatta volna, hogy ő intézte el az egészet, bár a vizet csak buborékkal szereti, fröccsben), nyakkendős senkik veregetik válon magukat, pedig:

- A szólamokkal ellentétben ez a VB nem a világ harmadik legnagyobb sporteseménye az olilmpia meg a foci vébé (amúgy minden más nyelven: világkupa) után, teccenek emlékezni olyanokra, hogy Formula-1, Tour de France, atlétikai vb, tenisz Grand Slam tornák, ne adj isten Super Bowl, de valszeg egy sima foci eb-t is nagyobb érdeklődés övez. (A vizilabda meg igazából maroknyi országnak fontos csak, azért lehet valamekkora etvasz, mert az egyik épp az USA.)

- Nem, nem várták magyarok milliói lélegzet visszafojtva a döntést (mint az OV állította a helyszínen) a pártmédián kívül még csak vezető hír sem volt sehol az ügy.

- És nem, nem Magyaországnak meg vezetőinek szóló elismerés volt, igazából a három vetélytársból kettő visszalépett, a harmadik Korea meg épp a megelőzőt rendezi (nyilván a biztonság kedvéért pályázatak anno több időpontra is), vagyis egyfős versenyben nyertünk, ezt ünnepli most a pártszolgálati síppal, dobbal, cintányérral, továbbá havaj, dizsi, napszemüveg. Na, ezt pont nem kéne...

Meg az az elérzékenyült hangnem, hogy a miniszterelnök úr személyes munkája meg részvétele mennyit számított meg hogy az úszócsaj milyen jól beszélt angolul (amerikai egyetemi tanulmányok után ez előfordul az emberrel), és hogy huszonkettőből huszonkettő szavazatot kaptunk - mér',  kire szavaztak volna?

És hab a tortán (vagy szar a palacsintában, nézőpont kérdése), hogy többen is felmondták a leckét: a nemzetközi szövetségnek 203 tagországa van, több, mint az ENSZ-nek, és ezek mind minket támogattak, azt mondták a magyarok meg tudják csinálni! (Ezennel átiratkozom szingaléznek...) Mind a 22 ember átlagosan tíz ország polgárai nevében nyilatkozott/szavazott ezek szerint. Mert máshogy nem lehet, hogy a döntést hozók között nem képviselt 180 ország (na jó, azok illetékes sportszövetségeinek) véleményét is pontosan ismerjük.

De az államtitkári agyak máshogy járnak, a fideszes logika nem e vilábról való, úgyhogy, legalább is a lakájmédiában, az egész bagázs a mennybe megy épp. Pedig mehetne inkább a fenébe is.
A közszolgálatinak csúfolt újságírok meg kibújhatnának  végre Orbán fenekéből (tudom, puha és meleg van odabennt), és körülnézhetnének a való világban. Tanulságos lenne.

Alien vs. Józan ész

Van az egyik tévécsatornán egy ilyen "ősi idegenek"-sorozat, ahol mindig ugyanaz a három fószer osztja az észt, hogy ugyanis valamikor régen itt jártak az úfók, és csináltak mindenféléket, csak a hülye régészek nem akarják észrevenni a nyilvánvaló nyomokat.

Az ufók amúgy alapesetben piramisokat építettek, amik vagy leszállóhelyek, vagy csészalj-töltőállomások vagy nemesfém előállító üzemek voltak. (Temetkezni nyilván csak véletlenül temetkezet beléjük pl. a fáraók, hát van ilyen , épp arra jártak, némmá piramis, mondták, aztán gyorsan meghaltak és múmiásan dobozolva belerakatták tetemüket. Ja, de előtte még televésték-telepingálták hieroglifákkal, csak hogy a kései utódok téphessék rajta a hajukat. illetve kapcsán.) És nem jut eszükbe, hogy azért vannak a világon sok helyen piramisok, mert nyilván az a legegyszerűbb és legstabilabb forma, amit tök magasra lehet építeni, mégsem fújja el a szél.

De ha az ufókok nem piramist építettek éppen (vagy sztónhendzset, ez valami kattanás lehetett náluk, hogy szerettek bazi nagy köveket ide-oda cipelni, meg legózni velük) akkor háborúztak, főleg egymással, minket csak kiiirtottak néha, játszották az isteneket, lerakták a nukleáris hulladékokat és génmanipulálták az emberiséget, nem feltétlen ebben sorrendben.

És ezt az egész elképesztő marhaságot azzal támasztják alá, hogy nehogymá egy ókori gyökér olyan precízen tudjon megfaragni egy követ mint mi a spéci lézeres baltáinkkal (pedig intelligenciája, szerszámai épp lehettek hozzá, meg ideje, mert végül is csak annak a kérdése), meg hogy a sok ősi eposz (Gilgames, Mahabharata, Ramajana - no meg a Biblia) tele van űrhajókkal meg atomfegyverekkel, istenek egyenlő földönkívüliek, a vízözön az egy lezuhant űrhajó miatt volt, isten pusztító tüze meg nukleáris baleset.

És az igazán szomorú az, hogy ezek a fickók hót komolyan tudósnak tartják magukat (hisz hipotéziseket megfogalmazni ollllyan tudddományosss ugyebár), közvetetten cáfolnak gyakorlatilag minden vallást, a józan ész nevében, naná. Pedig nem tesznek mást, mint a régi nagy elbeszélések, a nagy és tiszteletreméltó vallási tradíciók helyébe a saját szánalmas kis vallásukat helyezik, főleg hiten és alig tényeken alapuló rendszert eszkábálnak össze, és büszkék rá.

Elvileg persze lehet, hogy igazuk van, akár járhattak is idegenek a Földön régen, meg tegnap is (én kételkedem a szekepszisben - is), beleszólhattak a történelmünkbe, de ez így eddig simán csak izzadságszagú, ilyet bárki tud, minimális agymunkával.


"Nálunk a tempomnak egy tornya van, és az is feltűnően rakétaformájú. Ha a lábban megadott magasságát megszorozzuk pí négyzettel (ami egy nagy állandó ugye) és gyököt vonunk belőle, mekapjuk a Nagy Medve csillagkép és a naprendszerünk átlagos távolságának egytrilliomod részét. Pontosan! Nyilvánvaló, hogy ősi tempomnkat még az ufók építették, aki a Nagy Medvéről jöttek, különösen, mert a szökökút középpontjából nézve Olajban Főtt Szent Jeromos éjszakáján, a torony csúcsa épp a Nagy Medve felé mutat.

A másik érdekesség, hogy odabennt pont annyi padsor van, ahány csillagból az említett csillagkép áll, ráadásul az épület tájolása pontosan kelet-nyugati, vagyis aépítőknek tisztában kellett lenniük az égtájakkal is !!! Ezt nyilván nem tudhatták maguktól, mint ahogy a harangot sem vihették fel egydül a toronyba, akkor még nem is volt lift. de akkor hogy kerültek oda a harangok, és miért pont azon frekvencián szólnak, amely megfelel a kozmikus háttérsugárzás századrésze logaritmusának???

Egyértelmű, hogy az idegenek jelet akartak hagyni a kései utódoknak, hogy majd meglátogasság őket ha elég fejlettek lettek, de a templom építésének a távoli múlt ködébe vesző idején még nem bízhattak abban, hogy feljegyzésik fennmaradnak, ezért magába az épületbe kódolták az információt. Hiába, 1826 negyon régen volt, nekünk már csak a kövekből lehet megfejthető az üzenet."

Keleti nyitás (egy könyvrűl)

A sci-fi egyik legszimpatikusabb (al)műfaja az alternatív történelem, a "mi lett volna ha.." típusú történetek világa, ahol pl. Jézust nem szögezik fel a keresztre és tekintélyes reform-rabbiként éli az életetét, így elmarad a kerszténység nagy része, nem lesz inkvizíció vagy KDNP, a karácsony marad a téli napforduló ünnepe, szigorúan druida alapon.

A másik változat meg leggyakrabban valami olyasmi hogy a nácik nyerik meg a második világháborút (esetleg a harmadikat is), Von Braun nekik csinálja meg az Apolló-programot, és SS-tisztek masíroznak a Holdon. (Ahol persze, köszönhetően az egyhatod gravitációnak, igen viccesen fest a menetelés, meg nagy siegheil-ezéssel kombinállt gyakori karlendítésektől pattognának, mint a gumilabda.)

Az igazi persze, ha a kettő ötvöződik, ha évszázadokon át ível az alternatív történelem, így aztán a jelent is igen bizarr világnak láthatjuk, ahol semmi sem úgy van ahogy, vagy ahogy természetesnek gondolnánk.

Kim Stanley Robinson könyve (A rizs és a só évei) valami ilyesmi, amúgy elsőre kissé rágós olvasmány, én is csak második kísérletre tudtam rendesen belevonódni, jelenleg viszont vécére sem megyek nélküle, még a fele visszavan.

Itt az az alaphelyzet, hogy a 14. században nem Európa lakosságának egyharmadát pusztította ki a fekete halál, hanem gyakorlatilag az egészet. Így aztán kisebb tétovázás után mongolok mag arabok gyarmatosítják a lakatlan kontinens, Amerikát a kínaiak fedezik fel, a közel- és távol-kelet nagyahatalmai között őrlődő kis népek meg a multikulturális Indiában látják az utolső reményt. Pazar egy tabló, nekem mint az ázsiai kultúrák hobbista rajongójának különösen jelentős kulturális ínyencség.

A könyv amúgy lazán összefűzött kisregényekből áll, ahol a főszereplők ugyanazok, különböző korokban és helyszíneken jelennek meg, mindig más testbe reinkarnálódva, és útjaik persze mindig keresztezik egymást, hogy aztán (többnyire erőszakos) haláluk után, a bardóban, avagy a buddhista átmeneti létben beszéljék meg, mit is szúrtak el már megint...

És hab a tortán, hogy hőseink nem is mindig emberek, egyikük például tigrisként születik újjá a mogul uralom Indiájában. (Vérengző ragadozó, de egyébként rendes, érző szív, meg ilyenek.)

És beleolvastam a végébe (van ilyen, a karácsonyi ajándékot is szeretem előre megtudni), ott már Űrhajóznak, majd meglátjuk, hogy jutnak el odáig. Végül is az Út a lényeg, ha már Kelet...

Azok a csodáltos férfiak a repülő masináikkal

A Sólyom Hángerijen Ervéjsz tűnik a hét viccének, vagyis hogy egy három pacák által birtokolt, félmillió forintos tőkéjű káefté lesz majd az új Malév, ráadásul jövő hónaptól, máris. Ilyet valójában csak egy matolcsygyörgy-kaliberű negatív lángész képes kieszelni, és ráadásul hinni benne. Hogy ugyanis majd ők jól benyomulnak prémium kategóriába, de nem úgy mint mások, nemsoká lesz ötven gépük, tengerentúli járataik meg négymilliárd dollárjuk, na bumm legfeljebb a nevüket nem bírják majd kiejteni a prémiumutasok, vagy kik. estleg lefordítják angolra, de az sem jó, a Falcon az az F-16-os, azon meg nyilván a francnak van kedve utazni: kicsi a lábtér, nem fér be a sztyuárdesz, nincs hűtő a pezsgőnek meg filmet sem vetítetnek, a kézipoggyász meg az ejtőernyő. Plusz lenne ez a kellemetlen militáns hangulat, hőkövető rakéták miegyéb.

Szóval marad ez a feritél (csak nem a Feritől), és hiába röhög rajtuk nagyjából mindenki, az egyik fószer bizonygatja, hogy de bizony, olyan üzleti tervük van ám, meg akkora ötleteik, hogy a Lufthansa főnökei már megelőzési céllal nyugtatókkal tömik magukat, és rettegve várják az összeomlást. Etől függetlenül persze van az a pénz, a kérdés csak az, hogy hány stadion egyenlő egy Boeing 747-essel, hány baltás gyilkos a keleti befektetők pénzének egyenértéke, meg hogy sámán-táltos vonalon lehet-e utasszámot növelni.

Amúgy meg merjünk nagyot álmodni, legyen nagy és iszonyúan nemzeti légitársaságunk (ha már valakik nagy repülőkkel kompenzálnák a kicsi micsodájukat és piros-fehér-zöld festéssel lelkük sikító ürességét), és törjünk a csúcsra:

- A flotta álljon mondjuk 450 Boeing 737-esből vagy ugyanennyi A-320-asból, aztán kell még néhány Jumbo (vagy A-380), és négy-öt birodalmi csillagromboló, hisz az interkontinentális járatok után egyből bővíthetnénk az intergalaktikusra. (Ja, és kellene néhány kisebb gép a helyi járatokra, úgy értem a csillagrombolókon belüli közlekedésre. A rombolók amúgy jók lennének a következő vulkánkitörés esetére, ugyanis pl. Európán belül fel sem kellene szállniuk, az orruk ugyanis Ferihegyen lenne, a tatjuk pedig mondjuk Frankfurtban, közvetlen összeköttetés, mi kell még?)
- A bizniszklassz mellett kellene kutyás és macskás szakasz, képzett kutyakozmetikus-sztyuárdeszekkel, a macskáknak meg digitális kaparófával.
-Film helyett legyen színház repülés közben (csak ilyen, hogyismondják... sztendaposokat ne egengdejenek a fedélzetre), dzsakuzzival meg ingyen szpíddel, esetleg LSD-vel, akkor mindenkinek lesz saját mozija.
-Az ülések háttámláján legyen érintőképernyő, Fészbukkal. Meg gugli.
-Az útvonalak legyenek változatosak, a lényeg csak annyi, hogy minden járat Ferihegyről induljon és ott is szálljon le, mert ahol ilyen remek dolgok vannak, mint a Sólyomturul-Emeseálma-Máriaországa Nesönöl Hángerijen Nesönöl Ervéjzerlájn Limited Company Korporésön Kft., onnan egyszerűen értelmetlen elutazni, London megtekinthető a levegőből aztán húzás haza, így ráadásul egyetlen reptérrel megoldható az egész, még stadionra is marad.

Mindeközben Európában...

A miniszterelnök nevű minimiszter elment az Ejrópai Parlamentbe, hogy jól megvédje Magyarisztánt, inkluzíve engem is, pedig becsszó én nem kértem, és én mint nép, illetve zember, már évek óta nem értem, miért beszél a nevemben, baromságokat naná. Pedig amikor a deréj ejrópaiak (politikusilag) kritizálnak, akkor pont azt teszik amit, vagyis kritizálják a kormány bizonyos intézkedéseit (figyelem: még csak nem is a kormányt, a drága jó emberek), és nem, ők nem valami gyanús külső ellenség amely sötétben bújkál, meg már a spájzban van, ők az EU, meg mis azok vagyunk. Ehhez képest Zorbán elvtárs, főkagán és táltos, úgy tesz, mintha harcban állna az EU-val vagyis önmagával, de ha magát már nem számítja oda (Ázsiába húzza a szíve), akkor legalább is velünk, akik meg igen. Tehát a kormányzat butaságát, mohóságát és antidemokratikus tempóját kritizálók nem Magyarországot támadják (jelentkezzen, aki úgy érző ő, mint az ország egy része konkrétan támadva lenne!), hacsak Magyarország nem egyenlő a Fideszkádéenpével, de persze, hogy nem az, ez még viccnek is rossz lenne.

Persze a kormánypárti médiában (beleértve persze "közszolgálatit") mindig akad egy direkt termő szóvivő meg egy vállról indítható házi politológus, aki boldogan csujjogat, hogy "zorbánmevéttejahazát ijjujuj", mert hát érvelni nem tudnak. Egy szóvivőnél ez persze evidens, már ha a szóvivő selmecigabriellai paradigmájából indulunk ki, a politológus (illetve a médiában annak látszó, vagyis annak titulált izé) viszont elvileg érvelhetne is, csak ahhoz kéne egy két szilárd kiindulási pont, mondjuk adatok, meg ilyenek. Mert néha kijön belőlem a szociológus, és nem értem, hogy lehet szakpolitikákról értekezni okoskodó pofákat vágva, ha közben az illetőnek az alapvető számokról sincs fogalma, mondjuk, hogy munkanélküliség, létminimum, oktatással kapcsolatos összehasonlító vizsgálatok gadnóz. Így marad a sok "azt gondolom", "úgy érzem" és "meglátásom szerint", meg rágni a semmit, hogy most akkor hogy kommunikál a ki, mert csak ehhez értenek, hogy hogy kommunikál. Bárki.

És ebben a közegben Viktorviktor azt csinál amit akar, a nyilvánosságot a saját szintjére butította le, ami azért nem semmi, tekintve a szintet. A hárommillió házipálinka, a kizárólag trafikokból álló utcák, a jobbággyá tett pedagógusok, a lázárjánosi értelemben vett "akinek semmije sincs, annyit is ér" bunkóságok országa lettünk, de úgy tűnik itt ezt meg lehet csinálni. Csak azok fránya ejrópaiak szólnak be, azok a klubból, ahol mi is tagok vagyunk.

Pedig a vezér egy hős, egy gumicsizmás Hérakleitosz vagy Héraklész, már amelyik nem volt punnyadt filozófus, és még olyan marhaságokat sem beszél mint anno a kövér rózsadombi kisgazda, hogy tudniillik a bolsevizmus nedvesíti át a gátakat. (Merugye az Eu a hibás.) Tényleg, emlékszünk még a felejthhetetlen Orgyán-Torbán párosra? Akkor még azt hittük ennél nincs lejebb, és tessék! Határ a csillagos... a béka feneke!

A névnap nem habostorta (én dinnye!)

Holnap névnap van (mármint sérelmemre), én meg nem értem az egészet, mit kell azon kényszeresen ünnepelni (torta és borítékok társaságában) hogy volt egyszer egy pacák, aki már rég meghalt, az általam meg nemigen tiszetelt katolikus egyház valamely pápája pedig nagyjából poltikai okokból az égben lakó szentnek nyilvánította a valószínűleg egyáltalán nem szentéletű rablólovag-királyt, akiről pont el vagyok nevezve. (Persze igazából nem is róla, hanem a vér szerinti apámról, aki lehet, hogy már szintén halott, bár ez nem oszt, nem szoroz.)

Értem én, hogy a szentek kultusza fontos volt a középkorban, bár nem mindig spirituális okokból (hatalom und pénz is komolyan játszott), meg hogy a névnek is különös jelentőséget tulajdonított a nép (és mondjuk nem nevezte el Ferencnek a gyerekét, mert vagy lány volt, vagy csak nem akarta senki, hogy szegény legyen és madarakkal beszélgessen), de ahogy nem szoktam húsvétkor locsolkodni meg karácsonykor betlehemezni, nem érdekel a névnap sem. Ja, és egyáltalán nem gazdálkodom, tehát a névnapok abból a szempontból sem játszanak, hogy jelzik, mikor kell vetni, aratani, meg amit még csinálni kell, valamint pl. a Lőrinc nap meg a dinnye összefüggésének sem tulajdonítok jelentőséget, legfeljebb veszek marokkói dinnyét, azok úgyis muszlimok, arra biztos nem jár a nevezett szent belehu...zelni a gyümölcsbe, ami technikailag amúgy nehezen kivitelezhető aktusnak tűnik.

És ha már idáig asszociáltam magam, a hétvégén igazi kertészeti csodára tettem szert: egy gyönyűrüen piros, magokat alig tartalmazó dinnyére, aminek viszont egyáltalán semmilyen íze sincs. Úgyhogy fölkockázom, és megcukrozom mint az epret, úgy már majdnem meg lehet enni, ha már drága volt.

Hőségriadó

Mer' a hőség az olyan párosujjú patás, hogy bepánikol a riadótól, és jól elfut, szűkölve kucorog a sarokban, hogy nemá, ez már túl durva, hogy riadó, meg narancssárga figelmzetetés, inkább elsunnyogok a hátsó ajtón át...

Mert nyilván ennyi értelme lehet egy riadónak (hogyaszongya: ne menj a napra hajnali öt és esete nyolc között, meg igyál hideg szódát, sokat), mert egyébként ki az a búvalbélelt, aki minden ok nélkül a napon grasszál ötven fokban meg csöndben kiszárad, ha nem szólnak neki? Nos, az mászkál a napon, akinek muszáj, dolgozik, vagy oda tart épp, kenyeret/gyógyszert/vécépapírt/heroint kell vennie sürgősen, a gyerekért kell menni az óvodába/iskolába/kerületi nemibeteg-gondozóba, akinek meg ilyen gondja nincs, az lapul otthon az árnyékban, esetleg beköltözik a hűtőjébe. Az egész riadósdinak meg annyi az értelme, hogy a lángosképű, katasztrófaügyi főtábornoknak, meg a gumicsizmás főnökének újabb küldetéseket lehessen teljesíteni, az ő kis beteges és igen virtuális világukban. Kormány Viktorfő személyesen irányíthatja a hőség elleni harcot (és szerezhet újabb életerő-pontokat), aggódó tekintettel nézegetheti a hőmérőt a fészbukon, a rendőrminiszer küldhet esemeseket, hogy "ha meleg van izzadjon!", a főtábornok meg az árvíz és a télügyi megbízatása mellett lehet nyárügyi rendkívüli meghatalmazott miniszerelnelnöki helyettes alpöcs, helyettes államtitkári fizetésért, plusz költségtérítés és állami napszemüveg.

Nem lehetne a derék népet békén hagyni inkább, a hozzáértő meteomókusok megmondják hány fok lesz és várhatóan meddig, milen lrónikus betegségek esetén mire érdemes vigyázni, meg hogy használjunk naptejet, és ennyi. A nép meg izzad (szidja az atomot, merugye a globális felmelegedés is az atom miatt van), és ha télen, meglepő, nem várt fordulatként mégis hideg lesz, következő jégkorszakot vizionál. Addig is perszel a nap, a politikai főkutyák meg a megmentés helyett, a változatosság kedvéért, végezhetnék a munkájukat is, amiért olyan rohadt sok pénzt kapnak, jobbára érdemtelenül. Az irodáikban (otthonaikban, nyaralóikban, autóikban, yachtjaikon) meg úgyis van légkondi, szóval még át sem izzadják az Armanit. Vagy a Hugo Boss-t.

Úr ír (túlír)

Sokak szerint a rossz könyv a hosszú könyv, ami marhaság, de ettől néha még igaz. Feltehetően minden szövegnek van egy optimális terjedelme (egyfelől), meg van a grafomán szerző (másfelől), és persze, hogy legtöbbször a szerző a győztes, elvégre nem a lekvár főzi be a nagymamát. De én, mint olvasó eszem meg, ha már képzavar. És néhány példa, hogy ne csak általánosságban:

A sznobok által lenézett, de vitathatatlanul kvalitásos (und elkötelezett) Stephen King például néha túlírja a szövegeit, néha meg alul, már ha van ilyen kifejezés, de láthatólan akkor érzi elemében magát, ha a kiadó nem mondja meg, mennyi legyen a terjedelem, és szabadon gyárthatja történetei újabb mellékszálait, száz és száz oldallakon át. Kedvencem tőle a Rémkoppantók, ami pont azért jó, mert hosszú, minden apróság és történés el van mesélve, az utolsó mellékszereplő belső motivációi is tisztázottak, az olvasó előtt meg összeáll egy jelentéktelen kisváros ezerszínű világának teljes tablója, a világ kicsiben, de részletesen. Ez az, ha a hosszú jó.

Mert a hosszú szöveg csak akkor jó, ha szövegként is megáll, ha a szöveg nem pusztán hordozója a történetnek, hanem önálló forrása a műélvezetnek (játékosság, megformáltság, rácsodálkozás, ilyenek). Anthony Burgess vagy Salman Rushdie ép azért zseniális, mert élmény olvasni, akkor is ha épp nem sokatmegy előre a sztori. Elvégre nem lóverseny. És néha bőbeszédűek persze, de élvezzük.

És vannak azok a könyvek (épp egy sci-fit olvastam, onnan az egész), amik jók lennének egy 70-80 oldalas kisregénynek, de nem, a szerző, a büszke férfi, avagy az aktuális ösztöndíj megfelelni-vágyója, ötszáz oldalig meg sem áll, mert vaskos kötetet akar. (Meg nagymellű nőt, big mamutot, gyors autót, rohadt nagy barlangot - ez nyilván belénk van kódolva.) Így aztán a derék olvasó, vagyis jómagam, hármasával lapoz, mert a történet vége azért érdekli, mi a nagy rejtély, mi a megfejtése? Meg az első kétszáz oldalba fektetett energia és idő ne vesszen már kárba.

Pedig kárba veszik, az ember vackokat olvas sokáig, várva hogy jobb lesz, pedig dehogy. Ennél már csak az a rosszabb, ha nem a szépirodalom, hanem a tudományossság vizein futunk ilyen zátonyra (na, ez legalább nem képzavar, csak simán dagályos), mert a tudományos, vagy annak látszó szöveg halála sz értelmetlen túlírtság (de szép szó lett ez is), mert haladzsává teszi az egészet.

"A posztodern relativizmus dinamikus költőiségének elemelt, éterien lebegő, mintegy távolról disztingvált diszkurzív logikája implikálja a befogadó divergens hozzállását a textus egészének struktuális (rendszerbe foglalt, lehorgonyzott, egyfajta kötöttség-szabdság játékban pulzáló) ám kritikai-távlságtartó elfogadását, valamint a hatás és interoirizáció kiszámíthatatlanságát, illetve ennek eleve adottságát."

Jó, ezt halandzsát én alkottam, de sok ilyet olvasva megy ez csuklóból, ami szomorú, de mindeni a terjedelemre megy, az ad tekintélyt, meg az után fizetnek honoráriumot, már ha egyáltalán.

A rejtély

Pénteken sikerült az aktuális felhőszakadásban elázni, de annyira, hogy a legtöbb ruhadarabom csak két nappal később kezdte a száradás visszafogott jeleit mutatni. A cipőm vsizont (nyilván az ázott kutya, illetve a szaga mintájára) ázott tornacsuka szagú lett, ami nem meglepő, az viszont igen, hogy úgy is maradt. Nincs az a napon száritás/erkélyen szellőztetés ami segítene rajta, ahogy telt az idő és száradt, exponenciálisan egyre büdösebb lett, most már komolyan elviselhetetlen. A szagára önmagában rá lehet könyökölni, plusz könny szökik tőle az ember szemébe és minden frissen mosott zoknit azonnal és végérvényesen megfertőz.

Többféle magyarázat is adódik erre az anomáliára, a leglényegesebbek az alábbiak:

- Ebben biztos az élien ufók keze (csápja, állába, tapogatója) van, a földi tudomány erre önmagától nem lenne képes, az egész nyilván egy teszt, ahol azt vizsgálják, hogy a pálpusztai sajt véletlen kisiklása-e fajunknak, vagy direkt élvezzük, és veszélyt jelentünk a galaxis kifinomult szaglású lakóira.
- Éjszaka beosont El Bandi (a mehikói cipőmaffia eladója) és elvitte egy körre a cipőmet, direkt bosszúból mert levették a műsorról a sorozatát. 2030-ig mindenki cipőjébe belelép... (Én szóltam!)
- Az eső különösen büdös, sivtagi teveszarral dúsított volt, idefújta a golfáram, a globális felmelegedés miatt a góbi szaharából, aztán meg itt leesett.
- Az Adidas lopásgátlót épít a menőbb modellekbe (és az enyém ilyen, hisz ugye az enyém), ami különleges görénykivonatot tartalmaz, a tolvajok elriasztása (meg későbbi azonosítása) végett, és véletlenül ez aktiválódott. (Mikor ma bejött egy kövér nő a boltba...)
- Büdös a lábam.

Azért a víz azúr

Folyamatosan azt hallom a hírekben, hogy a Pocakos Tábornok (foglalkozására nézve miniszterelnök) személyesen irányítja az árvízi védekezést, nyilván több helyen is egyszerre. Vagyis nemcsak egykori jogász (és fontos itt az egykori jelző, elnézve azt amit ő és kis segédei a joggal művelnek), de tűzoltó, katasztrófavédelmi szakember, vízépítő-mérnök és vadakat terelő juhász is, hisz hogy máshogy tudna irányítani. Operatíve, személyesen.

Vagy inkább csak akadályozza az egészet, ahogy ott nyomul a gáton fontoskodó fejjel, körülötte a sajtó (a közé meg a sajátja, de az lényegében ugyanaz), a slepp (inkuzíve a Szent Nyálát Őrző Kólásdobozokat Gyűjtő franctudjaki) meg a Birodalmi Rohamosztagosok, miszerint testőrség. És az csak az egyik dolog, hogy útban vannak, meg nem a gátra figyel a nép, a polgármester meg a helyi főcsővezető, hanem a kegyelmes úr szavait (iránymutatását!) lesi, meg tafikért lobbizik mellékesen, de miféle hatékonysággal lehet ott dolgozni, ahol a fődespota szól bele mindenbe, fél szemmel őt figyelve, kicsit betojva kellen épp helyt állni.

A miniszterelnöknek ugyanis semmi keresnivalója a terepen, nem ezért fizetjük (na jó, egy-két PR-fotó belefér, de aztán húzzon haza), hordjon csak öltönyt kockás ing helyett, megfizetjük, és gondosokdjon róla, hogy rendszerszinten működjön a védekezés, delegáljon szakembereket a feladatra meg eszközöket és pénzt. Ennyi lenne a dolga és ez nem kevés, de annak semmi értelme, hogy homlokát ráncolja a gáton, hisz úgysem ért ahhoz, ami ott zajlik.

Persze gyanús, hogy azt gondolja, igen is ért hozzá, ért ő mindenhez, elvégre ő a fővarázsló, a kiválasztott, világnak világa, ő fújja a passzátszelet valamint szarja az ibériai viaszt. Árvíz ellen védekezni nélküle nem lehet, az kérem nem is védekezés, de ha ott van a helyszínen (a mobilkommunikáció mag a bazi széles sáv korában, könyörgöm!) akor oda van csapva, ahova köll, a sok hűbéres meg rettegjen csak. Tisztára, mint amikor Darth Vader személyesen érkezik ellenőrizni az új Halálcsillag építését, elvégre neki megvannak a módszerei, hogyan legyen az hatékonyabb. És mindenki lefossa a szép fényes csizmáját, csak épp ettől nem épül gyorsabban a műtárgy. (És hogy mi lett a Halálcsillag meg Darth Vader sorsa, azt ismerjük a történelemből.)

Oké, a Pocakos Tábornok utálja a vizet (mert elenyésző a házipálinka-tartalma, meg focizni sem lehet rajta), de ha már olyan nagy spíler változtassa borrá az egészet. Valaki egyszer már csinált ilyet, és saját bevallása szerint ez az illető a példaképe. Már hogy keresztények definiálja magát, a szájával. A tettei azonban...

Vízvezeték Joe

Elkezdődött a június, gyakorlatilag nyárnak kellene lennie, de nincs, ez az ősz meg lehangoló, víz van kint, víz van a vécében és azon kívül, ahol ereszt a cső, és szarszag van a lépcsőházban (valami dugulás vagy csőtörés okán), de olyan, hogy csípi a szemem. Abba, hogy a kutya érzékeny orra ezt hogyan veszi, már belegondolni sem merek. (Ha csak ezerszer lenne érzékenyebb, pedig többel, képzeljük el nekünk hogy esne egy sztenderd szarszag, ezerrel szorozva. Belehalánk nyilván, lekapcsolna az idegrendszerünk.)

Ilyem reménytelen időben az egyetlen esély, ha az ember elmenkül a valóságtól és sci-fi sorozatokat néz, vagy szombaton kerít egy vízvezeték-szerelőt, ami eleve Rejtő Jenő tollára kívánkozó kaland. És amikor megjön a szaki úgy mutatkozik be nekem, hogy "Csókolom, Vízvezetékszerelők vagyunk!". Most lépjünk túl azon, hogy egy ötvenes, borostás, szétvert fejű ember engem ne csókolomozzon (milyen szép ige!) de mi ez a többesszám? King of Pumpa, Earl of Tömítés és a Csavarkulcs Védelmezője? Mert akor jogos a többes szám első személy, de akkor én is lehetnék uralgó kiráj valahol, mint azt már többször jeleztem.

Ám a pali egydül van, de így sok belőle, a" hádábádádábádádá majd köllmég aakatrész, dabadáhá, számlakő badá nemkő hatezer dababadá" -iskola képviselője, mikor kérdezem mi a gond, aszongya: gumiharang! Nekem ebből semmi nincs meg, egy gumiharang ugyanis nem zeng-bong (vagy amit egy harang csinálni szok), ez valami tőmítés-szigetelés leghet nyilván, de ötezerből megvolt, ami nem rossz, legább nem üvölg a hülye kopasz alsó szomszéd, akinek az agya valószínűleg még mechanikus, és kikoptak a fogaskerekek.
Mert az aló szomszéd (a "szembeszomszéd" ugye egy tűzfal) azt mondja, hogy mi, idézem: "leáztattuk"! Ami minimum azt implikálja, hogy tettünk is érte (értsd: gumiharangot repesztettünk) és mindezt szándékosan (mert gonoszak vagyunk és kárörvendők), pedig mondhatta volna azt is, hogy "leáztunk".

A vicc pedig az, hogy tényleg leáztattam, csak nem őket (pfujj), hanem bélyegeket, de ezt a finom különbséget a kopasz und műveletlen szomszéd már nem érezné, hanem beismerésnek venné, hogy de tényleg.

A borús időből meg felhőszakadás lett, ami ilyenkor legalább is indokolatlan. Vagy sértő.