Mi kutya

Ma leült mellém a buszon a Szörnyű Néni (nyilván nem így hívják, mondjuk, Szörnyűné Alattomos Aranka), laza mozdulattal a lábamra csapta a gurulós szatyrát, vesén könyökölt, és megkérdezte hol szállok le. Mondtam neki, ő meg szólt, hogy dejó, ő is ott szállna le a templomnál, énmeg, hogy deaz nemaz, ő meg, hogy dehogynem, és közben a könyöke a vesémben, szóval inkább arrébb menetem,

Nem azt mondom, hogy a néniket be kellene tiltani at all, de a vesén könyöklés lehetne egy jogi kategória, vagyis hogy más veséje tabu. Plusz: más kutyáját lehet dicsérni, de gyalázni csak a gazdi hallótávolságán kívül. (Egyébként ez igen sportszerű, az én dudli kutyámat gyakran dicsérik a fülem hallatára, más szörnyű (csivava-formájúakat) meg csak hallótávolságon kívül gyalázunk párommal.) Mert én tudom, hogy az az idegrángásos tollseprű valakinek az ő kedvenc fifikéje, és
pont úgy bírja, mint mi a nekünk legszebb kutyadékot.

Anti-antimodernizmus

Azt olvasom egy interjúban... na ja, mediatizált világban élünk, velem például csak egészen ritkán fordul elő, hogy elmegyek valahova és történik velem valami (pedig állítólag másokkal ez rendszeresen megesik), a legtöbb inger közvetetten ér, látom, hallom, olvasom valahol. A múltkor ugyan kimentem az erkélyre, de egyfelől rohadt meleg volt, másfelől meg basszusmeghajtású autók versenyeztek az ház előtt, az meg kinek hiányzik.

Szóval olvasom egy valamiféle népművésszel készült interjúban, hogy ő nemigen megy sehová a falujából, tévéje nincs, újságot nem olvas, az internetről nem tudja micsoda, a rádiót meg kikapcsolja, ha rossz híreket hall. (Hallgassa az állami pártszolgálatit, azzal ilyen gond nincs.) Mert ő ilyen természetközeli ember, kell a fenének a sok hír, attól hogy ő tud a legutóbbi thaiföldi szökőárról (de nem tud) még semmi nem változik meg. Nem kell ide ez a sok városi huncutság, ősein is milyen jól megéltek egykor. (Egy fenét éltek meg jól, másfél évszázada a paraszti lét korántsem volt az a bukolikus románc, amilyennek a mai összkomfortos romantikusok elképzelik. Nyomor volt, állandó gürizés, vacak étrend, torokgyík és korai halál.)

Én meg nézek hülyén magam elé, hogy ennyire tuskó hogy lehet már valaki, aki amúgy művészként definiálja magát. Mert attól, hogy ő nem akar tudni a világról, a világ az időnként becsönget, hogy mondjuk jó napot kívánok, én a globális felmelegedés lennék, hoztam egy kis szárazságot, magának kérem fel tetszik majd kopni az álla nemsokára. És az Ember, Akit Nem Érdekelnek a Hírek ugyanúgy használ áramot, gondolom ő sem a kútból húzza az ivóvizet és nem jurtára kér építési engedélyt, vagyis nem vonult ő ki a világból, hogy aztán egy vállrándítással elintézhesse. Inkább úgy fest, mint a falu bolondja, aki letolt gatyával áll a kocsma közepén, de mivel befogja a szemét, gondolja őt sem látja senki, lehet nyugodtan hülyének lenni, és lehugyozni a padlót, meg a lábát.

És ezek az emberek (hisz ez igazából egy típus) még büszkék is rá, hogy fogalmuk sincs mi zajlik körülöttük, ők nagyon természetes és pláne romlatlan módon élnek, ők az új elit, szemben a romlott civilizációval. A nagy függetlenségük persze csak az első fogfájásig tart, akkor mindjárt érdekes lesz, hol a fogorvos, mit fedez a biztosítás és addig is hol lehet valami fájdalomcsillapítóhoz jutni. A romlott világból.

Buszos összeesküvés

Ma elég sokat buszoztunk, hogy részt vegyünk egy összeesküvésen, akarom mondani esküvőn, amelynek én már a fogalmát sem értem, eskü ugyanis egyáltalán nem volt. Én egy esküvőt úgy képzelnék el, hogy van eskü, kéz a Biblián/Koránon/Bhagavad Gítán, harsány istenengemúgysegéljen, esetleg vérszerződés, opcionálisan. Ehhez képest semmi eskü, csak egy minimalista kérdezz-felelek, kijelented-e?, igen, és te?, naja. Lehet, hogy a templom esküvőkön van eskü, a templomokat olyan helynek nézem, de emlékszik a fene, az elmúlt harmincpár évben összesen két templomi összeesküvésen voltam, de ott meg mindig azzal voltam elfoglalva, mikor kell felállni, meg leülni, meg hogy miért edzőcipő lóg ki a pap miseruhája alól.

De a nem esküdözős esküvésig is el kellett jutni, jellemzően busszal, mert a vasútállomás felénk per pillanat nem létezik, van valami Mad Max-díszlet, mellette néhány konténer, és valahonnan indulnak vonatpótló buszok, ki tudja honnan, így egyszerűbb volt rögtön az eleve nem pótló busszal menni. Volt légkondi, nyugdíjas kirándulócsoport, meg rövidgatyás sofőr, aki egy Edda válogatáscédével büntette az utasokat. Úgyhogy bedugtam a fülembe a zenegépet, így érdekesebb volt, tényleg van abban valami megkapó, ahogy a hetven pluszos nénik a Flogging Mollyra tátognak, időnként eltalálva a ritmust.

Mi a kilométerben rövidebb, időben hosszabb úton mentünk, egyfelől mert érdekesebb a táj, másfelől meg sokkal menőbb, hiszen ha Sásd felé megyünk Pécsre, akkor alattunk a hatvanhatos út, a rút sziksztisziksz, ami nem is rút, inkább csak elhanyagolt. Legközelebb amúgy motorral kellene menni, nagy terpesztős chopperrel, az alkatom és a testszőrzetem megvan hozzá, csak előtte vissza kell fognom a mosakodást, sőt a mosást is, nincs visszataszítóbb, mint egy motoros, tiszta farmerdzsekiben. (Na jó, van, de mondjuk vaníliás gombapörköltet nem áll szándékomban készíteni.)

Ilyen időben eleve pólót, rövidnadrágot, strandpapucsot kellene hordani, miközben az esküvői dresszkód öltöny lenne, de arról meg szó sem lehetett, úgyhogy maradt a hosszú vászonnadrág meg egy ing, meg a permanens stressz, hogy mikor izzadok rá foltokat. (Végül is minden esküvőre kell egy nagydarab izzadó rokon/ismerős, ezt a figurát én  hozhattam volna, ám a légkondinak hála nem izzadtam le, ami pompás, úgysincs lila zakóm, anélkül meg az átizzadt ing félkarú izé.) De legalább kötelességszerűen fényképeztem, ez nyilván ilyen termékenységi rítus, hogy legyen sok fénykép, amiken valaki mindig épp pislog, vakarózik, ásít vagy csak simán életlen az egész. Be is teszek ide egy képet, amit én csináltam a Nikon Ltd.-vel kooperálva:

Meleg volt, na. De a háttérben (alig) látható lépcsőkön később álltunk is a komplett násznéppel, akikből két egész embert ismertem, meg egy felet, már a majdnem ifjú párt leszámítva. A szertartás amúgy nem tartott sokáig, ez szerencsére valami basic-csomag lehetett, ohne versmondólány meg nászinduló. Halász Judittól a Csészényi téri csoportképig nagyjából negyven percbe belefért, ami igen dicséretes, ha én valaha ilyenre vállalkozom, ebből is próbálok majd húzni. Maris egyébként igen helyes, és kissé lámpalázas menyasszonynak tűnt, és nyugis volt az egész, nem toporgott az ajtóban a következő násznép, mint mifelénk szokásos.

És a szerkli (fülig Jimmy szerint ez ilyen udvari körhallás) után indultunk is, mert hamar délutánra itthon kellett lenni, hisz számtalan dolgom van, ezzel a szöveggel párhuzamosan már vadul írom a hétfőre esedékes szociálpszichológia cikkemet. Na jó, igazából felváltva, de mindkettő meg van nyitva. Visszafelé is pompásan buszoztunk, nem feltétlen a Parti Nagy Lajos-i értelemben.

Ja, és a címért ez esetben is elnézést, a humorom ebben a hőségben valahol a sasjózsefi mélységekben szárnyal. Érti mindenki ugye: sas, meg szárnyal...

Kerítők

Azt írja az újság, hogy épül-szépül a drótkerítés a déli határon, és kész is lesz, pont augusztus végére, ahogy azt felcsúti ex cathedra kinyilatkoztatta. Na ja, nem neki kell építenie a kánikulában, ő csak böffentett egyet arról, hogy kisnyuszi alakú lelkét nagyon megnyugtatná, ha rohadt gyorsan kerítenének a fiúk ott délen, aztán Posványoson már megfellebbezhetetlen kijelentést tesz az ügyben.

Így aztán a kerítés épül, igaz nem pont az, amit akartak, kicsit sárga, kicsit savanyú, de legalább a miént. Rajtunk röhöghet majd mindenki. Arról van ugyanis szó, hogy a három méteres kerítés (szögesdrót van az ő tetején) helyett konkrétan csak a szögesdrót tekercseket húzzák ki a földön(!), atlétikusabb menekültek jól időzített nekifutással akár át is ugorhatják. Hát ez van, ennyire tellett, a hirtelen felböffentett határidőbe csak ez fér bele. A hivatalos magyarázat persze az, hogy ez még nem az igazi kerítés, az csak november végére lesz kész, ez amolyan előkerítés, sőt, a kerítést védő kerítés. Hisz az igazi kerítés, a tényleges, a komoly az nagyon drága ám, nem lehet csak úgy őrizetlenül hagyni, mert köztudott, hogy a menekültek közt sok a bűnöző, biztos ellopnák.

E logika mentén én javasolnék egy kerítésvédő kerítést védő kerítést is. Ez lehetne például a szögesdrót előtt egy dupla sor, sűrűn ültetett árvácska, tudomásom szerint az a zoroaszter vallásúak számára szent növény, ezért nem léphetnek rá, a többiek meg csak simán rendesek, illetve van szépérzékük. Aljas bűnözők amúgy, de az árvácskákat nem taposnák le, elvégre vannak határok az ember életében.

Persze az is lehet, hogy szó sincs kettős védelemről, egyszerűen csak olyat szólt a főnök, hogy augusztus végére kész lesz, és akkor kész lesz, akkor is ha agán gyerekek potyognak délről. Hisz a fideszben és kormányban (igazából mindkettő egy emberből áll, ezek a szervezetek csak az ő kivetülései) már régóta honos a Don Corleone Módszer, a stratégiai menedzsment és a humánpolitikai fejlesztés szintjén egyaránt, így egy rogánantali értelemben vett szíjjártópéter vigyázzba vágja magát a főnök szavát hallva, már ha nem akar másnap reggel lófejet találni az ágyában.

Szívküldi

"Jó napot kívánok, szeretném kérni Lou Reed-től a Heroint. És küldeném mindenkinek, aki szereti."

Valami tévécsatornán láttam a minap egy kívánságműsort (valami Lejárt Jogdíjú Klipek Csomagban Channel lehetett), és rácsodálkoztam, hogy a műfaj még létezik. Hogy egyáltalán. JúTyúb után X-ben, a nem Y, hanem ABC-generáció számára még mindig létezik ez az üvöltően anakronisztikus dolog, ahol ráadásul Aradszky Lászlót meg Máté Pétert kérnek a hetvenes években rekedt népek.

Pedig ha belegondolunk ez természetes, vannak még olyanok, akik a laptopot már sosem fogják másnak látni, mint valami flancos írógépnek, az internet meg számukra olyasvalami, ahol csalók vannak, zaklatás meg pornó, de hogy pontosan mi módon vannak ott,és hogy hol is van helyileg az az internet, az több mint homályos.

Mert ha Malvin néni Sydney-ben él már 56 óta, sokkal egyszerűbben lehetne neki skype-on boldog szülinapot kívánni, plusz az személyesebb is lenne, mint mikor egy parkolópályára tett, izzadó műsorvezető olvassa be a Duna Akármin, ottani idő szerint hajnali háromkor. De akinek a net valami fekete mágia, az mégiscsak a telefonban, meg a postai levélben bízik, plusz benne lehet a tévében (szóban), ami valóban nagy élmény - volt még húsz éve is. Ma már egy Duna Akármis kívánságműsornak kimutathatatlan a nézettsége, egy gördeszkán áteső vizslát százszor többen néznek meg a hálón. Én persze a magam részéről nézem az ilyen műsorokat, mindig, ha pont ott ragad be a távkapcsoló. Ilyenkor álmomban két Tibi bácsi vagyok, és pontos labdákat dobálok egymásnak.

Laikus nyelvészet

Mostanában többször belefutottam egy sajátos, nyelvileg kirekesztő szubkultúrába, melynek képviselői, a tizenkilencedik század legszánalmasabb hagyományait követve akarják védeni a magyar nyelvet, a mindenféle idegen hatásoktól. Ők a hardcore „nyelvművelők“, dilettáns kiadásban, erős átfedésekkel a rovásírásos militánsokkal, ám nyilvánvalóan félreértik a nyelv mibenlétét.

A Magyarító könyvecske és hasonló kiadványok szerzői a nyelvet elsősorban szótárnak látják/gondolják, melyben elsődleges a szókincs, és a grammatika csak valami kötőanyag, ami lehetővé teszi, hogy ezekből a szavakból értelmes szövegeket alkossunk. Pedig alapvetően tévednek. A nyelv elsősorban a struktúra maga, a mód, ahogy kifejezzük magunkat, ehhez képest a szókincs csak a tartalom, mely a struktúra mentén összeáll. A szókincs viszonylag gyorsan változhat, korról korra rakódnak rá rétegek ( a magyarra például szláv, török, német, cigány stb.), de a nyelv nem ez, hanem a mögöttes szerkezet, a maga sajátos logikájával.
Így lehet a magyar finnugor nyelv, miközben az önjelölt nyelvészek azon háborognak, hogy ez mekkora hülyeség, mert a pl. a finn és magyar szavak között alig találunk hasonlóságokat, az alapszókincsben is. De hát a nyelvrokonság bizonyítékai sokszor nem a hasonlóságok, hanem a különbözőségek, illetve azok rendszerszerűsége. A hasonló hangzású szavak önmagukban semmit sem bizonyítanak, mint ahogy azok hiánya sem. Nemrég hallottam egy példát Nádasdy Ádámtól, valahogy így hangzott: „A komputeres innováció bázisát a dinamikus szoftverfejlesztés adja.“ Ez ugye egy hibátlan magyar mondat, alany és állítmány a helyén, miközben idegen szavakkal dolgozunk. De nem a szavak teszik a nyelvet, így az önkéntes, és egyáltalán nem fékezett habzású nyelvőröknek nem az idegen szavakat kellene irtaniuk, pláne, mert ha az összes jövevényszavat kiirtanánk, akkor annyit tudnánk mondani egymásnak, hülye tekintettel, hogy „te ló“, aztán a többit mutogatnánk.

Ráadásul a nyelvet egyáltalán nem kell őrizni, meg művelni, az valami organikus dolog, ami változik, de nem fejlődik. (Hisz egy aktuális köznyelv nem jobb vagy rosszabb a száz évvel korábbinál, hanem más, egyszerűen nincs valami nyelv feletti kritériumrendszerünk, mellyel a fejlődés fogalma egyáltalán értelmezhető lenne.) Plusz a nyelvet nem lehet rombolni, hisz a nyelv pont az, ahogy használjuk, ahogy írunk meg beszélünk, és nem valami akadémiai szabályrendszer nagyszótárral. Illetve az is, de itt két külön jelenségvilágról van szó.

Amikor beszélünk, vagy levelet írunk, nem ronthatjuk el a nyelvet, hisz az csak performancia, az egyedi hibáinktól nem változik az általános szabály. Ha viszont egyre többen hibáznak ugyanúgy, akkor egy idő után az lesz a helyes, és előbb utóbb ehhez a változáshoz alkalmazkodik a hivatalos szabályrendszer is.

De a nyelvet védeni tényleg hülyeség, egyfelől nem szorul rá, másfelől ez a védelem értelmezhetetlen. (Hisz a védelem valójában a változások negligálását jelentené, valami idealizált „normál állapot"-hoz való ragaszkodással, ami lehetetlen, és ezért értelmetlen is. Ennyi erővel tiltakozzunk a gravitáció ellen, az talán még a kortárs nyelvújítók...izé, nyelvrégítők  munkásságánál is viccesebb lenne.)

Mivel állandóan rádiót hallgatok (na jó, munka közben, de állandóan dolgozom, legalább is így tűnik), a rádióra azért van egy jó nyelvrégítő kifejezésem, lehet hogy írtam már, de lusta vagyok utánanézni. Szóval a rádió legyen mondjuk "villanyos halljakend".

Sötétség délben

Kocsis Máté fideszes alfőfasz (bocs, de ezt a gyökeret nincs kedvem kevésbé egyenesen megnevezni), és nyolcadik kerületi polgármester arról értekezett a fészbukon, hogy a menekültek (újfideszül: népvándorlók) tönkreteszik/tették a Köztársaság (újfideszül: szentmásodik jánospál pápatér) teret, a népvándorló gyerekek/felnőttek ott őrjöngenek, kakálnak, lopnak és késelnek, nyilván nem véletlenül lett hirtelen építési terület a tér jelentős része.

Erre a gonosz balliberális 444.hu újságírói aljas, nemzetárulással felérő módon kisétálnak a nevezett térre, a bolsevik fényképezőgépükkel, és ott semmi ilyesmit nem találnak. Nyilván ők is a megélhetési népvándorlók oldalára álltak, mikor békésen alvó embereket, meg szappanbuborékot fújó gyerekeket találtak ott, és ezt gyomorforgató nyugalommal meg is örökítették. Közben meg örült az a magyargyűlölő fejük.

Az egyujjas agyú Kocsis nyilván nem járt arra, csak kellet valamit lökni a napi gyűlöletpenzumhoz, esetleg járt arra, és szándékosan hazudott nagy nyilvánosság előtt, de mindegy is, ő csak azt tolja amit a főnökétől lát, azaz ő akar lenni a józsefvárosiak megmentője, a lokális kerítésépítő híró, a „Józsefváros a Józsefeké Mozgalom“ tiszteletbeli elnöke. Pedig csak simán aljas, amikor ott próbál feszültséget kelteni, ahol épp nincs, nyomorból és gyűlöletből építene magának plusz népszerűséget (ha esetleg a szervezett korrupció önmagában kevésnek bizonyulna), szóval menyjen a francba, lehetőleg máma még. Amit művel a szimpla xenofób uszítás, bár ő nyilván a magyar zemberek megvédésének hívja, de csak azért, mert a x-el kezdődő betűk már túl bonyolultak neki. És pont ettől gyanúsak is.

(Igazából kissé nyelvészkedni akartam ma, de ezen kiakadtam, úgyhogy azt majd holnap. Tényleg,  mint egy rossz viccben: „-Mi az? Sötét és felmegy tőle a vérnyomásod. - Kávé? - Nem, fideszes szóvivő.“)

Update: Közben rájöttem, hogy az idézett cikk képeit a királyi MTI készítette, polgári értelemben vett keresztény konzervatív fényképezőgépével, mert ezek e balliberálbolsevikok már fotózni is lusták, fene a háttérhatalmukba.

Lók

Nem tudom mikor lesz a Nemzeti Vágta nevű izé... sóelem, de nyilván nemsoká, mert teljesen akaratlanul is egyre többször futok bele a róla szóló hírbe. A múltkor egy rádióműsorban valami kormányzat helyettes kommunikátor arról értekezett, hogy azért kell megtolni 150 millával a cuccot, mert aakkorra turizmust generál mint ide Monte-Carlo, és hát ugye a magyaros hagyományok. Na ja. Olcsó operetthuszárnak öltöztetett zsokék tényleg hagyományosan nyargalásznak a Hősök terén körbe-körbe, több éve már. Bár nekem gyanús, hogy azért vannak ennél régebbi hagyományaink is. Ilyen például a kocsmai verekedés, mégsem rendezünk belőle világkupát a Kossuth téren, miközben igény az volna rá. (Egyéni és csapatverseny, női, férfi és vegyesváltó, szertorna széklábbal és dákóval, a szünetben a tántorgó cheerleaderek Ordenáré Lajos Tűzoltózenekara.)

Értem, hogy a hagyományok nem öröktől fogva léteznek, valamikor azokat is lekezdték, de szerintem az igazi hagyomány nem azért jött létre, hogy hagyomány legyen. Az emberek csináltak valamit, aztán úgy maradt, és jóval később észrevették, hogy mondjuk nincs már igazi karácsony giccsesen kidekorált haldokló örökzöldek nélkül. Ez a hagyomány, és ebben a kontextusban a „hagyományteremtő szándékkal“ szófordulat nagy marhaság, a hagyomány lesz, és nem csinálják, nem direkt annak tervezik.

A turisták meg nyilván kajálják, csak jól kell pozicionálni az eseményt, német nyugdíjasok és brit legénybúcsú-harcosok kellő mennyiségű varázsgomba után biztos élveznék, csak arra kellene ügyelni, hogy a Mátészalkának szurkoló német ultrák össze ne verekedjenek Gyopároshajcihő brit rajongóival.

De ahhoz, hogy az esemény igazán népszerű legyen, kell még néhány dolog. A lovakat szponzorálhatnák forma-1-es csapatok, a nagy pénzért a lovak (szerintem egyébként a ló többeszszáma lók) elviselhetnének egy kis kályhaezüstöt vagy redbulltetkót, és lejátszható lenne a Mercedes-Renault meccs, környezetbarát módon. (Vagy legalább körnezetbarátabb módon. Mert az megvan, hogy a világ metánkibocsátásának nagy részét szarvasmarhák fingják össze, de azt nem tudom, a lók mennyire vannak benne.) A győztesekkel lehetne szelfizni, a veszteseket virslibe darálnák. Lenne lócitromlé a lómegállóban, „I Lóve Lóvé“ póló (esetleg „I Lóve Póló“ feliratú lóvé) meg ló alakú semjénzsolt-barbi. Meg nyilván szaladgálnának lovak körbe, teljesen értelmetlenül, hisz sok kör után is csak ugyanott tartanak, ahonnan elindultak volt. Majd. Francba az igeidőkkel...

It's been a good day...

please don't take a picture, pedig tényleg nem is volt rossz nap (mint az ismert R.E.M.-slágerben, melyet parafrazálni voltam szíveskedni), így, hogy a Windows csekély másfél óra alatt frissítette magát, már ki sem akarom vágni a laptopot az ablakon. Pedig egy órája még ószövetségi átkokat szórtam volt Bill Gates irányába/sérelmére, melyek közül még a fajok közötti keveredés tabujának megszegésére való felszólítás volt a legenyhébb, úgyhogy most nyilván igen csuklik valahol, miként a háziállatai is.

De amúgy a munkahelyen laza napom volt (igen unalmas, de laza), jó könyveket találtam a könyvtárban, érkezett egy adag honorárium a bankszámlára meg egy csomag bélyeg nagy, szigorú borítékban (köszönet Áginak, ő asszem nem csuklik, vagy ha mégis, nem miattam), és hát működőképes a gépem, amit nem ettem le puncsfagyival, de nem rajtam múlt.

Lassan közeleg a nyári szabadság, tényleg lassan, majd jövő hét után veszek ki három teljes napot, ez pont elég arra, hogy ne utazzak el sehová, de a Gusztus Huszadik hosszú hétvégével együtt pont kilenc nap, ami nagyjából két nagymosás, hat porszívózás, egy (de átfogó) ablaktisztítás és legalább harminchat kutyasétáltatás, anélkül, hogy közelről látnám a villamossági gyárat. Plusz természetesen sok előre betervezett könyv elolvasása (itt a 40%-os teljesítés már igen jónak mondható), meg a bélyeggyűjtemény permanens birizgálása.

Utazás meg októberben, de akkor legalább London, az mondjuk nem esne jól nyáron, és ne mondja senki, hogy arra milyen enyhe idő van, volt már majdnem-hőgutám arrafelé nyáron.

Most pedig lehetne ötösöm a lottón, már jöhetne egy nagyobb adag szerencse is. De nem segítek be azzal, hogy lottószelvényt is veszek, a szerencse ezt oldja meg egyedül.

Tré-ler

A világ egy nagy globális falu, egy médiafalu, ahol a média maga az üzenet, hogy ezzel a vulgármekluheni eszmefuttatással egyúttal bebiztosítsam a kettest, és hát az üzenetfaluban üzenetek vannak, főleg médiailag, esetleg médiumokailag.

Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy egy átlagos hírportál megnyitásakor, avagy kapcsán, szembe jön sok hír filmekről, valamint filmelőzetesek, hírek filmelőzetesekről, hírelőzetesek filmen, meg egy adag filmszínész, akik arról beszélnek miért jó filmszínésznek lenni, és egyúttal reklámozzák a filmhírek előzeteseit is.

A valóság ehhez képest rendre hátrébb szorul, megölte, elgázolta, kirabolta felrobbant, a kettő között pedig politikai hírek vannak politikusokkal, néha csak előzeteseikkel. Ám amikor nyár van, és a politikusok nyaralnak (ezt egyébként uborkaszezonnak hívják, Uborcha szigete után), a filmbemutatók pedig a Minyonok, Agymanók és A hangya bermuda-háromszögében rekedtek (javasolt újabb nyári címek: Pronyó nyulak, Agyő gyagya és Nyekk a nyavalyás), így maradnak az előzetesek.

Az persze már a moziban is úgy van, hogy húsz-harminc percnyi előzetes megy a film helyett (hisz addig is nézhetnénk már azt, amiért fizettünk), a legjobb az a felállás, mikor a Selyempónik Szivárványországban előtt valami mutáns tejesember rombolja le Manhattant, vagy a kannibál nőgyógyász szűzpecsenyét süt a találjuk ki miből. Ráadásul a mai filmek definitíve képregény adaptációk, úgyhogy az előzetesekkel sokat lehet spórolni, gyakorlatilag megmutatják mindazt, amit a jeles alkotásban látni érdemes, a műegész élvezetéhez teljesen felesleges újabb jegyet venni. A netes előzetesekkel pedig teljesen felesleges mozijegyet venni egyáltalán, a TeCső megmutatja mindazt, amit nagy megkönnyebbülésünkre nem is akarunk végignézni.

(És igen, tudom, hogy vannak jó mozifilmek a jelen kínálatában is, de én kisvárosi vagyok, a helyi moziban a képregény-adaptáció a film, meg esetenként valami ölős-baszós keményzsarus, de én egyik típusnak sem vagyok célcsoportja. Így aztán nem is értem, miért a Pókember 6. előzetese a vezető hír...Ja, a címért bocs, meleg van, na.)

Hűszaki miba

Már megint épp akkor adta be a kulcsot a laptomonon az Ablakok, mikor cikket kellene írnom. A világoskék halál sohasrm olyankor jön, mikor csak autóversenyeznék egyet, vagy macskás videókkal szedálnám magam, ami azért jellemzően ráér később is.

És ez csak az ámítógépnél van így, ha például főzni akarok, valahogy mindig van gáz, bàr ha épp nincs kedvem megázni, attól még eshet. Csakhogy megázni soha sincs kedvem, cikket írni meg havi rendszerességgel muszáj, meghát fizetnek érte, ami jót tesz nekem, szakmailag és emberileg egyaránt. Arról nem is beszélve, hogy pénzben fizetnek, ami általában a legkevesebb.

Na mindegy, kicsit később felhívom az öcsémről elnevezett szakembert, hátha tud valami gyors megoldást. Mert három oldalnyi szöveget már bajosan tudok a tableten bepötyögni, mint ezt itt. Pontosabban be tudom (a sóskafőzeléket is meg tudom enni, ha pisztolyt nyomnak a fejemhez), csak nincsen hozzá kedvem úgy emberileg, mint szakmailag.

Kommjunikésön

Az MTVA nevű szervezeti szörnyszülött ezentúl nem maga végzi kommunikációs feladatait, ami nem is meglepő. Már miért is lenne képes kommunikálni egy tévé/rádió/hírügynökség, hát hogy is lenne neki embere pont ere? És pont úgy, hogy eddig volt sjtóosztálya, de most meg már minek? Ráadásul évi rongyos 80 milliárdból (érdemes hangsúlyozni, hogy ez tényleg nyolcvanezerszer egymillió forint) gazdálkodva, tényleg miből is tellene rá, inkább megbíznak egy külsős céget, melyet tök véletlenül egy harmadvonalbeli fideszes, a felcsúti korábbi tanácsadója vezet. Und alapított.

A Trinity nevű cég persze nem a legnagyobb közpénzszivattyú (viszont csak az), alig több mint 40 millából elkommunikálgat a tévé meg a rádió számára, úgy tűnik, a hátsóbb sorokban álló fideszesek már az ilyen, az igazi cápák számára aprópénznek számító összegért is lehajolnak.

Az MTVA nevű izé, zselés-nyúlós állagú, kissé büdös de legalább érdektelen pártmédia persze amúgy is remek kifizető hely volt korábban is, a szellemi holdudvar, meg néhány kisfideszes számára. (Tényleg, rájöttem hogy az aktuális rezsim nyaloncait azért becézik szellemi holdudvarnak, mert szigorúan tartózkodnak attól, hogy autonóm módon alkossanak véleményt, ők csak eszmeileg visszaverik a vezér fényét, esetleg a vezér fényét visszaverő fontosabb ajtónállók fényét. És így tovább, egészen a „köz“tévé műsorvezetőiig, akik már a személyiségüket is leadják a ruhatárban munkakezdéskor.)

A legjobb az, mikor blogírásért fizetik ki a minimálbér mondjuk ötszörösét, olyanoknak, akiknek amúgy is van jól fizetett, állami vagy államközeli munkájuk, és akár havi kettő-négy (!) bejegyzést is elvárnak tőlük. Meg hogy „szerkesszék“ a saját blogjukat. Az milyen kemény meló lehet, szerkeszteni az egy darab heti bejegyzést, meg kommenteket olvasni...

Én hülye meg még mindig ott dolgozom ahol. De ha jön egy anarcho-moralista rezsim, talán nekem is jut majd valami kis konc, amit büszke rendszertagadóként azonnal elfogadok majd, csak hogy leleplezzem a hatalom végtelenül korrumpáló hatását. De kommunikációs munkát is vállalok, elvégre majdnem abból doktoráltam. (Ez persze nem azt jelenti, hogy inkább másból, hanem hogy egyáltalán nem.)

Világvége I.

Ma kétszer is tapasztaltam, hogy közeleg a világvége, hogy lassan felfeslik a valóság szövete és közeleg a Nagy Reccs, a világ egyetlen nagy és kaotikus, meghatározatlan hullámfüggvénnyé válik, vagy azzá esik szét. Igazából tudja a fene, én a kvantumelméletről főleg sci-fikben olvastam, ehhez képest elég jól dobálózom általam sem értett fogalmakkal.

De a lényeg az, hogy közel a vég, szaporodnak a jelek, égen és földön, de főleg a földön. A mai két esemény apróságnak tűnik, de csak azoknak, akik nem látják a magasabb összefüggéseket. Egy lepke megmozdítja a szárnyát Tokióban, Floridából meg lakatlan szigetet csinál egy Godzilla, ugyebár.

Szóval:
- A gyári férfivécében (jó, nyilván van több is, gondolom, de én csak a legközelebbit használom, azt is csak ha nagyon muszáj) kicsi rózsaszín kockákat találtam a piszoárokban, illatosítás gyanánt. Márpedig ahhoz a vécéhez történelmileg hozzátartozik az irdatlan húgyszag, de akkora, hogy rá lehet könyökölni. A pici rózsaszín kockák meg a lepisilésre inzetnzív eperillat kibocsátásával reagálnak, ami legalább is tájidegen. Nem mondom, hogy kérem vissza a régi bűzt, mert dehogy, viszont ezt a helyzetet még fel kell dolgoznom, szerencsére jön a hétvége.

- Hazafelé a buszon azt hallom a rádióban, hogy gyermek-hospice intézményt építenek egy baranyai faluban, és csak ennyi a hír. Motoszkál bennem némi halvány hiányérzet, aztán rá jövök mi nem stimmel. A hírben szó sem esik arról, hogy a helyiek felháborodottan tiltakoznának, esetleg máris aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy hozzájuk aztán ne vigyék a haldokló gyerekeket, van nekik elég bajuk, nem akarnak kisírt szemű szülőket az ő békés kis településükre. Amúgy semmi bajuk a rákos gyerekekkel, meg gondoskodjanak is róluk, csak ne náluk. No, ez az, ami elmaradt, pedig bármilyen karitatív/szociális intézményre így szoktak reagálni a tetszőleges helyiek, a gyerekotthontól a drogrehabilitációs táborig. Mondhatnánk, hogy ez igazából pozitív, pont nem a világvége közeli eljövetelére utal, csak épp annyira kilóg a trendből, hogy ez eset egyértelmű hiba a Mátrixban, a szétesés biztos előjele.

Innentől figyelek a többire is.

Verbális front

A szokásos koreográfia: kutyasétáltatás, unalom elen rádiózás, sírva röhögés. De a mai eresztés, pontosabban az a fél óra, ami hallottam a Lánchíd konyakról nevezett rádióban, annyira erős élményt adott, hogy nem bírom nem megörökíteni.

Az első betelefonáló, akihez szerencsétlenségem volt, aknazárat telepítene a határra, mögé meg határőröket tűzparanccsal, és akkor aztán nem jönne ide senki. (Szerintem én sem, jegyzem meg közbevetőleg, ki akar egy lágerben élni?)
Ám ekkor jön a műsorvezető, szegény hülye Papp Endre, kire még gyerekkorom tévéjéből emlékszem, és megértéstől csöpögő hangon mélységes egyetértéséről biztosítja a vértolulálos hallgatót. Vagyis az empatikus bájolgás részéről csak álca, a szelíd külső egy szikár diktátort takar, aki különösebb megfontolás nélkül lövetne, felülmúlva még Lenin elvtársat is, aki az ismert anekdota szerint visszadobta a gyerekeknek a labdát, pedig közéjük is lövethetett volna. Persze a derék műsorvezetőnek van egy másik oldala is, két náculó nyugdíjas között bejátszik egy-egy operett-áriát, ami így 2015-ben különösen súlyos szellemi környezetszennyezés.

Papp elvtársnak egyébként igen örülnek a hardcore hallgatók, ő nem vitatkozik mint a másik, hagy mindenkit összefüggéstelenül monologizálni. A direkt náciknak is jár tőle egy verbális buksisimogatás, az egy fokozattal árnyaltabban fogalmazókat meg egyenesen verbális fellációban részesíti. (Huh, sikerült megúsznom, hogy leírjam a „leszopja“ szót.)

Ennek a hozzáállásnak nagy haszonélvezője volt a következő bácsi, aki a hagyományos, a Völkischer Beobachter fénykorát idéző zsidózással indított (inkluzíve patkányozás), aztán kommunistázott-gulágozott egyet, zsidózással körítve, a legprimitívebb történelmi hazugságok vezérfonala mentén. Viszont gyakorlata így is maximum 3.5-öt (drei komma fünf) ért, mert kihagyta a Cion bölcseinek jegyzőkönyvét, csak egyszer Gyurcsányozott, a Bajnaizás pedig fájóan hiányzott a művészi összhatásból.

De a legjobb a harmadik néni volt, a jellegzetes Orbán-fan, aki annyira rajong a felcsútiért, hogy még a pozícióját sem sikerült eltalálnia, végig miniszterezte. Mikor PE elvtárs rákérdezett, hogy melyik miniszterre gondol, mondta hogy a felcsútira (mondjuk harmadik nekifutásra bírta kinyögni a nevét), erre kijavították, hogy ő miniszterelnök, a néni helyeselt: igen-igen, ő a mi miniszter urunk. („Ismerem személyesen, a lányom a Sportkórházban dolgozik, nem is mondok többet...“) Miniszter urunk egyébként akkora szám, hogy talán meg sem érdemeljük, száz évben egyszer, együtt rezdül a magyarsággal lelkileg... végül is hallottam már az összes ilyen panelt a vallás híveitől, melyben van külön Magyarok Istene, és OVi az ő prófétája.

Ennél talán nincs is lejjebb, persze nyilván van, a keserű tapasztalat az, hogy mindig van lejjebb. Ha a politika ennyire személyfüggővé válik, és a rációt teljesen kiszorítja a vallásos révület, akkor hívek fanatizmusának nincs határa többé. Meg nincs a gusztustalan, rothadó eszme meg világmagyarázat, melyet a szent háború önkéntes betelefonálói elő ne rángatnának a történelem szemétdombjáról.

Azért egy jó kis, bő lére eresztett Gyurcsányozást igazán hiányoltam, a nélkül nem teljes a szórakozásom. Meg hát attól, mert a felcsúti rezsimjétől hányingerem van, még nem vagyok automatikus rajongója egyetlen ellenzéki figurának sem, ők egyszerűen a kisebbik rossz, és egy demokráciában ez is valami. Rajongáshoz ott van a Queen, úristen, majdnem harminc éve már, a vallási nézőpontot meg keleti szent iratokból szerzem be, nem ostoba politikai beszédekből.

Civilizáció

Az egyik legidegesítőbb nyelvi fordulat mostanában a „civil“, ezúttal nem politikai kontextusban, csak mint egyszerű, mindennapi taplóság. A neves színházi rendező szerint civil az aki nem színházi ember (ennek megfelelően az ő párja egy civil), a műsorvezető-szerű celeb megkérdi a fecsegős műsorban a másik médiamajmot, hogy jön ki a civilekkel, de még a nem igazán híres énekes is szeret „nem civil“ közönség előtt fellépni, azok legalább értékelik.

Ebben a kifacsart jelentésben a civil annyit tesz, hogy nem szakmabéli, de mivel majdnem mindenki bennfentes valamilyen területen, hozzá és a pár hasonszőrűhez képest nyilván ott és akkor mindenki más civil, így aztán mindenki civil, majdnem mindenki máshoz képest, civil az egész világ és civil benne...na mindegy.

Ez az egész civilezés csak azért érdekes, mert jól mutatja, hogyan lesz egy eredetileg használható szó nagyjából jelentés nélküli. Ha a válogatott vízilabdázó civilekről beszél, nem tudhatjuk, kikre is gondol. A nem vízilabdázókra, a nem válogatott vízilabdázókra, a nem profi sportolókra? Egy katonánál legalább még értettük, hogy a civil az minden nem katona, de itt? Ha bárki bármilyen helyzetben büntetlenül civilezhet, már nem is tudjuk, mi az eredeti referenciacsoport, a lecivilezetettek pontosan milyen szempontból nem brancsbeliek, mi okozza végzetszerű fogyatékosságukat.

Hisz a civil ilyenkor bár nem egyértelműen negatív kifejezés, azért kétségtelenül van egy lekicsinylő stichje, a civil nem megvetésre méltó, csak sajnálatra, hisz nem is mindig tehet róla hogy civil. Szegénykém így született, és nemigen volt esélye kitörni. Szemben a szép, okos és kívánatos szakemberekkel, akik viszont épp saját tehetségüknek und mindent lebíró akaratuknak köszönhetően emelkedtek felül a civilek szürke tömegén, váltak beavatottá, és így különlegessé.

Ebből adódóan a rendes ember eleve civilnek tekinti magát , mert rühelli a sok kis kasztra, rendre, klánra szakadó társadalmat, ahol mindenáron különlegesnek és szektatagnak kell lenni, ha csak a vécészerelők szabadkőműves testvériségében van hely, akkor ott, a lényeg az, hogy az élet lehető legtöbb területén vehessük elő a mi/ők dichotómiát. De persze leginkább valami doktorúr, tanárúr, mérnökúr, művészúr lenne az ember, vagy ha nő, hát nőben ugyanezek, akkor már bárki valaki lehet, nem holmi civil, körön kívüli lúzer. És akkor meleg hangon, kissé gügyögő tónusban lehet verbálisan simogatni szegény kis civileket, akik nem értik a mi emelkedett világunkat. A civilekkel együtt érezni morális tartás dolga.

A civilek ugyanis olyan közönségesek. Átlagosak és egyáltalán nem érdekesek, kisebb ház körüli szolgálatokra amúgy megfelelnek.
Ich bin ein civil.

Pamparappapampampam, dudák, dudák...

Valaki már jó ideje, nagyjából félpercenként nyomja a dudát valahol a ház körül, a jelek szerint minden különösebb eredmény nélkül. Hisz ha történt volna valami érdemleges, talán abbahagyta volna, bár lehet, hogy a dudálás a hobbija, és épp a megyei bajnokságra edz, közönség előtt, csak hogy szokja a stresszt. Mondjuk ahogy kinézek, ez is egy lehetséges szcenárió, mert a zaj forrása egy „kicsi a pöcsöm“ mintájú optikaituning-rémálom, a sofőrből meg egy szőrös alkar látszik, másfél kilós, víz- és aszteroida-álló órával.

De ha mégsem egy sportoló, akkor igazán leeshetne már a húsz fillér a fazonnak, hogy akinek dudál az nincs itthon, vagy csak neki nincs itthon, de ha mégis, honnan tudja, hogy pont neki dudál valaki. Én még filmélményeimből sem emlékszem, ahogy egy Jane a fejéhez kap, hogy jé, Joe dudál az utca végén... Pedig a valóság csak a filmek halvány mása, mint az köztudott.

És persze a mobiltelefonok korában lehet hatékonyabban is jelezni Cicusnak, hogy megjöttünk, itt állunk a ház előtt. Már ha nem vagyunk épp fasírtban Cicussal, aki nem veszi fel a telefonját (legalább is amíg el nem magyarázzuk, miért fizettünk egy redbullkólát annak a lotyónak múlt szombaton), ez esetben viszont nem biztos, hogy a környék fellármázása a legjobb békülési stratégia. A női magazinok és romantikus komédiák szerint az autódudánál hatékonyabb a virágküldő-szolgálat, az nagyjából ötven százalékos hatásfokú, azaz vagy bejön, vagy nem. De a duda semmiképp, az csak vörös fejű Máris szomszédokat eredményez, meg könnyű testi sértések ígéreteit.

Mándéjmándéj

A hétfő az a nap, melyet érdek nélkül utálok. Utálom ugyanis akkor is, ha épp szabadságon vagyok, ha húsvéthétfő, pünkösdhétfő vagy karácsonyhétfő következik, a hétfő esszenciálisan vacak nap. Iskolába kell menni, dolgozni kel menni, lelkiismeret-furdalást kell érezni, mert egész hétvégén csak tehénkedtünk (értelmes tevékenységek, esetleg értelmes tehénkedés helyett), és ez a hatás annyira erős, hogy az itthonmaradós, nyaralós-telelős hétfőkre is kihat, olyankor is jö a vasárnap esti rosszkedv.

Ráadásul mivel a hétfő a kellésről szól, ha épp nem tanulok, dolgozok, betegeskedem hétfőn, vagyis ha akár jó napom is lehetne, akkor is kényszeresen takarítok, mosok, főzök, írok, csak hogy ne érezzem bűnösnek magam. Hisz a hétfő a tevékeny hét tevékeny kezdete, volt két napom megpihenni, ha nem tettem meg, vagy nem eléggé, hát így jártam, de most aztán dolgozni kell, meg sürögni és... forogni azt nem, szédülős vagyok. Így a szabad hétfő igazából extra stressz, házimunkával kell kompenzálnom a szabadnap miatti bűntudatomat, pont mint egy agyhalott japán jómunkásembernek, akit az öngyilkosság szélére sodor az önvád, mert holmi nyaralás okán egy teljes hétre cserbenhagyta a vállalatot.

A szabad hétfő ráadásul meghosszabbítja a hétvégét, és három nap után nehezebb visszazökkenni a taposómókus malomkerékbe, vagy mibe. Ha aztán valami állami ünnep pont keddre esik, a négynapos szünet összezavarja az időérzékem valamint a bioritmusom, a hétvége után rögtön jön a következő, aztán szerdán lesz hétfő, kész rémálom.

Még jó, hogy holnap munkanap lesz, komolyan mondom, kész megkönnyebbülés.. Kár hogy utálom a hétfőt, mindenképp.

Agyar memberek

A magyar emberek egyetértenek  kormánnyal. En bloc, mindenki, minden rezdülésével, minden amit a kormány tesz, azt közvetlenül a magyar emberek akarták, pont így és példátlan egységben. - Ezt a sületlenséget már évek óta hallgatjuk a felcsútitól és bio-diktafonjaitól (ún. „szóvivők“), ma sem mondott mást, pedig Posványoson mindig nagyot szokott gurítani, rendszeresen igazi kocsmai svunggal kiabál bele a világba méretesebbnél méretesebb sötét ostobaságokat. Idén mintha kifogyott volna a lendület, a vezér és kancellár löttyedtebb volt a vártnál és nem csak fizikai értelemben. Én vártam volna minimum egy nagyívű víziót a nyugat alkonyáról, egy zavaros de határozott szcenáriót Európa agóniájáról, de aztán nem böffentett fel semmi újat, marad a kérődzés a szokásos témákon, Brüsszeli elnyomás, menekültek, terroristák, Ejrópa az ejrópaijaké,már sorolni s unalmas. Talán annyi az észrevétel, hogy ezeket a paneleket egy az egyben elmondhatná egy jobbikos dzsemborin is, és komolyan nem tudom, ezek miért vanak még mindig két külön pártban?

A baloldal gyalázása is szokásos műsorszám, a törzsközönség nyilván elvárja, miközben persze bealszik rajta, vagy kimegy sörért, viszont a színvonal évek óta meredeken zuhan. Már sehol egy áltörténelmi eszmefuttatás, valami Horthy-korszakból itt maradt szlogen, vagy legalább egy székely góbéság. itt már csak óvodásokra szabott tőmondatok vannak, a helyi homokozóba ez is jó, azon kívül meg a szofisztikált szövegeivel sem menne semmire.

A baloldaliaknak szerinte az a bajuk, hogy nem szeretik a magyarokat. És azért nem szeretik őket, mert magyarok. Így, egyszerűen. Nem arról van tehát szó, hogy bizonyos baloldaliak, bizonyos magyarokat nem kedvelnek,  konkrét viselkedésük, nem pedig etnikai hovatartozásuk alapján, ó dehogy, a baloldaliak szerte Európában egyszerűen minden magyart utálnak, differenciálatlanul. Mert ezek a baloldaliak ilyenek. Nyilván a magyar baloldaliak is, akikkel kapcsolatban innentől több eset lehetséges:

a) Nem magyarok - ez nagyjából a fideszes kemény mag véleménye amúgy.
b) Magyarok, de tele vannak önutálattal, ettől frusztráltak, és gonosz dolgokat csinálnak - ez lenne a nem harcdore orbán-rajongók nézőpontja.
c) Magyarok, és nem utálják a magyarokat, csak épp a felcsútit és hűbéreseit (akik persze rendszeresen a magyarsággal azonosítják magukat, meg gazdasági érdekeiket) - ez lenne a normális álláspont (naná, az enyém).

Ez szánalmas és aljas geciség bárhol máshol akkora ügy lenne, hogy a felcsúti holnap nem lenne miniszterelnök. (Képzeljük el mondjuk David Cameront, amint a gonosz, Munkáspárt meg a romlott Liberális Demokraták tagjait és támogatóit tagadja ki épp a nemzetközösségből...)

De épp a felcsútitól tudjuk, hogy a magyar társadalom soha nem volt sok kultúrájú, meg hogy egy a tábor und zászló, meg a haza nem lehet ellenzékben, szóval a maga perverz módján logikus, hogy lassan mindenkit kitagad a nemzetből, aki nem ő meg a holdudvara, de hát itt is téved. Régebben azt írtam volna, hogy hazudik, de gyanús, hogy már egy ideje (fene tudja mióta) tényleg elhiszi a sok ostobaságot amit beszél, hisz nincs senki a környezetében, aki ne az ánusza körül sertepertélne a nyelvével, ilyen udvaroncokkal aztán könnyű elszakadni a valóságtól. Ceterum censeo: a szolgálati Audi ablakából tényleg jól nézhet ki az ország, csak az emberek nagy része a minimálbér rosszabbik végén áll. (Értsd: az a fő kérdése, megmarad-e a minimálbéres állása, nem az, hogy most harminc- vagy harmincötszörös szorzóval képződik az alapfizetése.)

Így aztán nyugodtan szónokol arról, milyen jó irányba megyünk, minden szép és jó, ami esetleg mégse, az meg a gonosz mások hibája, hogy EU, vagy USA vagy bevándorlók (akik mögött az USA áll), magyar reformok működnek. Na ja, nekik.

Állati

Így péntek délutánra már annyira kipukkadtam, hogy egy macskás videót tekintettem meg az információs szupersztrádán, ami lássuk be,már mindennek a legalja. Ráadásul több macskás videó lett belőle, ha már a rohadt oldal mindig felkínált egy újabbat, ez annyira hatott rám, hogy hirtelen felindulásból megittam fél liter tejet a hűtőből (dobozból persze, de legalább kiittam rendesen, úgyhogy más már nem nyalja meg utánam), gombolyaggal egyelőre még nem játszom, de már furcsa idegenkedéssel nézek a kutyára. remélem ez reggelre elmúlik, elvégre sétálnunk kell együtt, pontosabban végig kell vontatnom az ebet a környéken. Ha már a kora esti séta után életben maradt, hála a ventilátornak...

Amúgy egyszerű lelkemnek még mindig nagy felfedezés, hogy az interháló, pontosabban a webkettő tartalma nagyjából a pornó, süti, macskák, összeesküvés-elméletek négyszögbe helyezhető el, meg van a fészbuk, ami sokaknak az internet, de legalább ott is sok a macskás videó.

A macskák egyébként vagy aranyosan alszanak, vagy aranyosan játszanak valamivel/bújnak be valahova, vagy aranyosan idegesítik a kutyákat, esetleg aranyosan esnek le valahonnan (néha pont egy kutyára). A cuki macskás videók viszont nemigen tematizálják a macskaszar, a tüzelő macska vernyákolása, a toxoplazmózis, a kanárimészárlás vagy a gázolt macska kérdéskörét, és így alkalmasak a gyanútlan néző félrevezetésére, hisz ezek nélkül nem teljes a kép. (Egyébként a kutyák is elsőre mindig igen jófejnek tűnnek, aztán mikor az emberhez beköltözik egy, szembesül a bélgázok rettenetes valóságával, meg azzal, hogy horkol, mint egy fűrészmalom.)

Videón persze majdnem minden állat lehet cuki, bár a csótánynak vagy a varacskos disznónak azért nem könnyű.

Pont a határon

Lesz idén is „Hivatalos Ponthatárváró Rendezvény“, ki nem találnánk, a nemzeti közszolgálati egyetemen, ezen az überkatonarendőr-apparatcsik képezdén/ben, az egykori orbánhonvéd katonásdis játszóerén. De a helyszín igazából mellékes, a komolyan röhejes maga az esemény, meg hogy ennek már hagyománya van, mintha legalább is szépségkirálynő-választás lenne, sörfesztivállal meg tinidiszkóval kombinálva.

Eleve mi abban a jó, hogy az ember a kánikula közepén tök ismeretlen fazonokkal várja, hogy másfél óra után, százharminhetediknek kiírják végre, hogy felvették-e a laposrekettyési katolikus tanítóképző mezőőr-filozófia szakpárjára, miközben mellette valaki meg azért görcsöl, hogy elég lesz-e a pontszáma állatesztétika mesterképzésre, de ő csak fél órával később tudja meg. És mit csinálnak addig? Van valami DJ Kezeketamagasba, aki addig is reklámfilmzenéket mixel egy dajcstamás besztoffal, meg melegkonyhás büfé hot-doggal? Árulnak-é pólókat „Én is vártam a pontokat!“ esetleg „I szív pont“ felirattal, a nagy esemény emlékére? És van-e lelkisegély a fel nem vetteknek, illetve a nemoda felvetteknek? (Az elégedetleneket meg kivezetik a keretszámlegények...)

A KISZ-tábor/fideszes pártaktíva hangulat azért is kínos, mert közben a szerencsétlen alanyok úgy szurkolnak a nekik tetsző ponthatárért, mintha legalább is lenne befolyásuk rá. Minta kettővel lejjebb csúszna a vadakat terelő juhász szak ponthatára csak azért, meg sokan szorítanak érte élőben. Miközben a pontszámok már megvannak, most már épp csak közzé  teszik őket. Pont mint a választásoknál, ott is úgy szurkol egy-egy párt rajongótábora, mintha ott és akkor alakulnának ki az adatok, mintha még a szavazás zajlana, nem pedig az eredmények feldolgozása.

Ilyesmit élőben, hordában követni legfeljebb a lottóhúzásnál indokolt, bár ott is felesleges. Aki meg kimegy egy ilyen Hivatalos Rendezvényre, az elég szánalmas bizonyítványt állít ki magáról, akkor inkább fel se vegyék sehová, próbálkozzon jövőre, mondjuk otthon várva az adatokat.

És a végére egy fontos kérdés: ha van hivatalos rendezvény, akkor kell lennie egy vagy több nem hivatalosnak is, például valami gerilla-pothatárvárónak, lassú zenével, sok basszussal meg vizipipával, ott senki nem keseregne, mindenki örülne, vagy pont leszarná.