Hatos szimfoni

Csak mert. Lehet hogy hogy volt már, fene sem néz utána, de én mindig el vagyok képedve ettől.

Hello Wien!

Eztet a hellovínet eztet én nem értem egyáltalán, nem akarok tököt faragni a főzelékből, hülyén öltözni némi csokiért, amit ugye mint gyakorló cukorbeteg hát nem is...

Ehhez képest buta arcú szülők nyilatkoznak a tévében, hogy az oviban is van helló vín buli (vagy halló, de annak sincs sokkal több értelme), ami abból áll, hogy a szülők visznek sütit, a gyerekek meg megeszik. Ezt régebben vasárnap délutánnak hívták, az ovisok meg gondolom nem öltöznek zombi-apokalipszisnek, vagy szekszuális zaklatás pandának.

A Halló Wien az valami interurbán hívás lehet (ha a mobilkorszakban még van értelme ilyesminek), mikor az ember az osztrák fővárost akarja hívni, csak minek. A cseh főváros nekem sokkal szimpatikusabb, csak valamiért nincs Halloprague nevű angolszász ünnep, pedig a megnézném az ijesztőre faragott, kivilágított knédlit, egy vámpirikus söröskorsó mellett.

De ez a helovínezés nálam tényleg érthetetlen, nincs még beágyazva, például nemrég voltam a sarki boltban és egyáltalán nem is lehet kapni nagy sárga tököt, vagy praktikus, hatos kiszerelésű gumipatkányt, ami ilyenkor Angliában már alapvető. De hát az angolok ráérnek, lemészárolt pszichopatának öltözve, nem kicsit részegen mennek a buliba, ahol aztán az akváriumba hánynak, de a hagyomány az hagyomány, az utcasarkon hányni meg nem túl kulturált.

Viszont a helovín így aztán nem sokban különbözik egy átlag szombat estétől, legfeljebb hogy hülye jelmezekben állnak a kocsma előtt az utcán, mert bent nincs hely, meg nem lehet dohányozni, de ezt a tradíciót talán nélkülözhetjük.

Volt viszont a fentebb beidézett Helloween nevű német metálbanda, asszem őket eléggé bírtam, ez például valami, amit akkoriban szerettem. Az akkoriban a sötét nyolcvanas évek végét jelenti, azóta jobb az ízlésem, bár  nosztalgia-faktor is működik, szóval.

A helovín egyetlen mentsége amúgy az, hogy legalább nem Valentin-nap. Legalább.

Népi kanál

A népmesékkel az a bajom, hogy túl messzire van már tőlem a népinek nevezett paraszti kultúra, népdalostól, meséstől, hímzett falvédőstül, egy lakótelepi csávónál meg eleve más hiánybetegségek bírnak összejönni, így a problémák sem közösek. Tőlem mégis azt várja valamiféle magát többségnek gondoló sokaság, hogy identitásom alapvető része legyen valamiféle  subás-furulyázós-legkisebb királyfis kultúrkör, mikor én már kiskamaszként is pankrációt néztem a sky channelen, és mondjuk tizenkét évesen nekem igenis a Transformers volt a népmese, funkcionálisan.

Kinőttem naná, ma is inkább Oscar Wilde-t olvastam angolul, meg némi gazdaságszociológiai szakirodalmat, de a népi kultúra az az aktuális népé, nem a százötven évvel ezelőttié. Ha már nem vágunk disznót a harmadikon, de tudjuk mi a Halloween (bár engem mondjuk nem érdekel), akkor nem megtagadjuk a hagyományokat, csak vannak sajátjaink. Ismerek falusi kamaszokat, akiket érdekelnek a traktorok,a szántás, a lótenyésztés meg a tehenészet, de a bigmeket a mekdonalszban veszik, és nem, nem puhítják nyereg alatt. És hasonszőrű ír kamaszokkal fészbukon kommunikálnak angolul, mert nekik ez a természetes, nem a csűrdöngölés. Nem mintha nem férne össze, de minek.

Néhányszor próbálkoztam a hagyományosnak gondolt népi kultúrával, de nem ment, nem a legkisebb királyfi hanem Luke Skywalker volt a minta, nem a Sejhajj-babám, hanem a Queen, nem  bográcsos pörkölt, hanem egy rendes olasz pizza.

És hát erre jó a multikulti, választhatom úgy a saját világomat, hogy közben eszembe sem jut megkérdőjelezni, hogy mások ilyen hun-szkíta-faszomtudja, nyereg alól hátrafelé nyilazós alakok akarnak lenni, hisz naná hogy csinálják, ha azt bírják.Ha egyikünknek sem kötelező a másik kultúrája, én üdvözlöm a sokféleséget.

De a magyar népmeséket nem kérném, igazából semmilyen népmeséket sem. De ha mondjuk a Trainspotting annak számít, akkor  modern népmesék érdekelnének.

Szemét ügy

Mindenfelé olvasom, hogy mindenfelé gondok vannak a szemétszállítással, illetve az a gond hogy szemétszállítás az nincs. Felénk még van, de talán túl ritkásan, bizonyos időpontokban egy kisebb méretű szemeteszsákot sem tudok belepréselni a Kukába, Szundiba vagy Morgóba már nem is próbálom.

Azaz vagy türelmesen gyűjtöm a szemetet a lakásban, esetleg türelmetlenül, de ez az eredmény szempontjából mindegy is, vagy újrahasznosítok, de igazából a fenének van kedve almacsutkát enni száraz kenyérhéjjal, vagy üres mosószeres flakonba tölteni a maradék sütőolajat. Végül is fizetek azért, hogy elvigyék a szemetemet, nem pakolom soha a kuka mellé, de legalább régi hűtőt vagy szakad fotelt sem helyek ki a közönség nagyobb örömére, csak lomtalanításkor. Igaz arról meg rendre megfeledkezem, de ha nem akkor nem viszek hanem hozok, ha már előtör belőlem a guberáló.

Egyszer például találtam egy teszkós szatyornyi bélyeget, Petrával napokig válogattuk, rendszereztük, egyszer meg teli bélyegalbumot, amiről egy tájékozatlan guberáló már precízen lerángatta a bőrborítást, pedig az volt értékes, ami benne volt, nem abban amibe csomagolták. (Mint a Szilveszteri durranások című filmben ahol Hugh Laurie szól rá a kisfiára, hogy az autóval játssz amit apa húsz fontért vett, és ne a dobozzal, amiben hozták...)

Ja, és van még egy opció a konyhai hulladék eltüntetésére, vagyis hogy lehúzom a vécén. Ez egy krumplihéjnál még működik is, vagy a zöldülő zöldbab-maradéknál, ami persze sárga, ezért is feltűnő ha már zöldül. Asszem itt nincs reverzibilitás, a sárga színű konzerv zöldbabból már sosem lesz zöld, legalább is nem a vállalható módon.

És valami furcsa módon, még mindig bennem bujkál az a gyerekkori kattanás, hogy én kukás akarok lenni. Mondjuk racionálisan nemigen érthető, miért akarnak a kissrácok rendre kukások lenni (a lányok meg valahogy soha), gondolom a nagy autó, érdekes felszereléssel, plusz még villogója is van, és szemben mondjuk a mentőkkel itt kevés tragédiával kell naponta szembesülni. A bulvárhírekkel sugallt világképpel szemben, azért viszonylag ritkán találnak a kukákban halott csecsemőt vagy levágott kezet.

Nyilván nem lettem volna szívesen kukás, ha már (bár mittomén, Londonban egy kellemes kertvárosban belefért volna, azért a pénzért), de tízévesen kifejezetten vágytam a játék kukásautóra, amit sosem kaptam meg, nyilván nem célozgattam rá elég egyértelműen.

De nem baj, majd most rámegyek a kukásautós bélyegekre, ha már úgyis van összefüggés a kettő között. A bélyeg ugyan nem viszi el a szemetet kellő sűrűséggel, de az aktuális albumban azért jól mutat.

Dokument jeszty

Mert hát nekem személy szerint ötvenhat, pont annyit jelent, mint a médiákok szerkesztőinek nekik  sem jut eszükbe túl sok (ma eddig egész nap semmi ötvenhatos műorr a tévékben láthatóan, legfeljebb majd még nyomnak néhány beszédet, pláne ha megszólal a főminiszter felcsúról), hogy ugyanazok a komédiasorozatok és főzős műsorok, mikkel amúgy is háttértévézem.

 De nekem vannak - legalább is nekem - érdekes cuccaim:

Ezek itt a saját szekrényemből, nyilván még nagyszüleim tették félre eme lapokat, asszem ezek által máris nyakig ülök a történelemben, privátim, pedig ahogy épp tegnap megjegyeztem, nem sok közöm van hozzá. De a család az család, nekem meg már amúgy sincs mit eltenni, majd ha az utókor érdeklődik, nézzenek körül a felhőben...

Fejben dől el

Holnap már megint forr a dalom, vagyis a dalom évfordulója forr (bárhogy is kell azt),már megint egy nemzeti ünnep ami nem sokat jelent a többségnek. Vagyis nem azt, amit épp jelenthetne, mert hát igazából nincs közünk már a történelemhez, az valami ami az iskolai tankönyvekben van, küzdjenek meg vele az iskolások. nekünk az számít, ki lesz a forma-1 világbajnoka, honnan lehet a legjobb pizzát rendelni és mikor döglik már végre a hőn utált szomszéd, lehetőleg a neve napja előtt. Az ilyen forradalmak meg arra jók, hogy elhízott politikusok öblögessenek méretes baromságokat, az meg kinek hiányzik, mint nemzeti ünnep. Mindenki csak párhuzamot von a korábbi forradalom hősiessége meg a saját frázisai nagyszerűsége között, elvégre ők az igazi örökösök, a folytatók, a láng őrzői, szemben  többivel, akik a haza ellenségei, akikkel szemben ma is forradalmi módon kell megvédeni az amit.

Mondjuk nem csoda, hogy ez a fajta "ünnep" a francnak sem hiányzik. Ha a forradalom fejben dől el (remélem nem az enyémben, egy forradalom elég nagy dolog, a fejemben meg nincs túl sok hely, mert ilyen agy, meg hasonlók..), akkor logikus hogy örülnek a népek a munkaszünetnek,meg rendelnek pizzát, és a nagy und méltóságteljes megemlékezés helyett megtekintik a Dögös sunák 3 vagy a Pokoli terrorhajsza 2 című filmalkotást, esetleg e kettőt egymás után. Mindkettő igen forradalmi persze, már ami a szarságot illeti, de hát az is valami, ha az ember mer szabad lenni Bergmantól meg Fellinitől, és elmegy az ócskaság legvégső határáig, ehhez ráadásul géppisztoly sem kell.

Az efféle állami ünnepek elég tartalmatlanok az átlagos felhasználók számára, mint ahogy mondjuk 'gusztus huszadika is (elvégre ki érzi magát megszólítva valami nagyon kora középkori király által?), de legalább van tűzijáték, holnap meg az se nem lesz, csak beszédek által elkövetett szellemi környezetszennyezés. És miközben karácsonykor  sem valami fazonra emlékezünk, aki kétezer éve született, hogy később felszögezzék egy fára, hanem lazulás van, kaja-pia meg ajándékok, de legalább van családi program, meg hagyományok, úgy október huszonharmadika is akkor lehetne igazából ünnep, ha lenne tűzijáték vagy legalább valami tradíció mögötte. Mondjuk családi vacsora, jegyre vett parizerből, de ehhez persze idő kell, hagyományokat nem lehet utasításra csinálni, meg talán még van pár évünk a következő jegyrendszerig.

Amúgy tényleg nehéz ráhangolódni az aktuális ünnepre, egyfelől mert nekem, középkorúként semmi személyes közöm hozzá (a politikusi "beszédek" meg ugye eleve a trash kategóriában indulnak), anyám is kétéves volt akkoriban, nagyszüleim, akiknek még voltak emlékeik róla, meg már nem élnek.

Plusz nem érdekelnek igazából a "nemzeti" ünnepek, hogy kultúrák és hatalmak épp  mikor hol estek egymásnak, az nekem másodlagos. Asszem emberiség mégis csak egy van, és az igazán érdekes, hogy állunk a galaxisban? Hogy állunk a teremtő felől nézve, már ha van olyan? Mert ebből a perspektívából belegondolva, oly mélyen lényegtelen akár több száz év emberi konfliktusainak összessége, mint a légyszar az 1936-os naptáron.

Asszem nálam fejben így dől el a dolog.

Osztálytalálkozatlan

És tényleg nem telt új bejegyzésre egy darabig, most is lassan megy, mert igazából fekve gépelek, az meg valahogy nem természetes, mondjuk írógéppel nehezebb lenne. A lúdtoll-ténta kettősről már nem is beszélve.

De remélem, hogy holnap odaérek az (általános iskolás) osztálytalálkozómra, mert megígértem, meg mert tényleg érdekel. Szörnyű belegondolni (á, dehogy), ám harminc éve fejeztem be az általánost, és az általános műveltségem helyett azóta csak specializálódtam. 

Úgy fáj a hátam, hogy ha fel kell kelnem, vagy épp le kell feküdnöm, gyakran a Teremtőt emlegetem, persze negatív értelemben. Ehhez képest ma is kísérleteztem a takarítással, meg is kaptam az érte járót, maradtam volna inkább ágyban benne.

Érdekes amúgy az az osztálytalálkozó műfaj. Eddig fészer voltam valami érettségi találkozó-félén, de általános avagy főiskolai izéken még soha, mondjuk az általánoshoz legalább nem kell kétszáz kilométert utaznom. Tíz perc séta a hely itthonról, és jó a kaja is abban étteremben benne neki, viszont kilókat bírok felszedni a rántott vargányájuktól.

És update: nem is holnap lesz, ma van. De én már este tízkor nem állok neki készülődni, meg elindulni, persze jellemző rám a sztori. Meg a fészbukra, és a hozzá való viszonyomra, hisz hiába nézem a zárt csoportot, meg az ő értesítéseit, bejegyzéseit, én még most sem látom, mikor módosult a holnapi időpont maira. Hát, ennyit rólam...

Mingyá-mingyá

Tényleg mindjárt írok valami relevánsat is, csak még nem tettem ki, amivel próbálkoztam, nem voltam vele elégedett.

Zajlik az élet körülöttem, plusz elkapott valami lázas-takonykóros influenza-szerűség, úgyhogy nehezebben megy az írás...

Commandante

Csak mert szeretem. Guevarat is.

Vej Ling történetei (újratöltve)

Vej Ling egy délután a kolostor kertjében sétált egy fiatal szerzetessel, amikor hirtelen meglátott egy színes pillangót a fűben.
- Látod milyen szép ez a pillangó? - kérdezte Vej Ling a szerzetest - Pedig milyen egy randa szőrös hernyó volt korábban, most pedig, hogy ráléptem milyen gusztustalan sárga lé folyik belőle? Tisztára büdös lett tőle a sarum.
- De miért kellett eltaposni?- kérdezte a szerzetes.
Vej Ling erre jól pofán vágta. A szerzetes hirtelen megvilágosodott.

***

Egy alkalommal idegen nomádok érkeztek Manamana kolostoránk falai tövébe. Letáboroztak pár napra, majd egy reggelen váratlanul megtámadták a szent helyet, beörték a kaput és az udvaron sétáló szerzetesek közül sokat megöltek. Betörték a szentély ajtaját is, ahol az arany szobrokat és ősi iratokat őrizték, benéztek, elégedetten bólintottak, majd ahogy jöttek, úgy távoztak is.
- Mi volt ez? - kérdezék félve és megdöbbenve a szerzetesek. Már akik megmaradtak.
- Jelmezes főpróba - vonta meg a vállát Vej Ling.

***

Vej Ling egyszer elutazott Gung Bao kolostorba, hogy az ott élő híres lámával megfoltoztassa rizsfőző lábosát, egyúttal húsz év után újra megfürödjön a szent Lapsang Souchong forrás vizében. Hogy húsz év után fürödjön egyáltalán.
Mikor megérkezett a kolostorba meglepődve látta, hogy a szent forrás elapadt. Így aztán rögvest visszafordult, mert egy büdös és retkes szerzetesnek nagyon megfelel a lyukas rizsfőző lábas is.

***

A szerzetesek egyik nap épp az esti szertartásra gyülekeztek, amikor hirtelen egetverő vihar csapott le a kolostorra. Az udvaron gyyülekezők percek alatt bőrig áztak, így aztán elindultak vissza a celláik felé, hogy átöltözzenek.
Ám az átjáróban, maga Vej ling apát várta őket, és meglepődve kérdezte:
- Hát hová mentek, mikor most épp tűzszertartást kellen bemutatnotok a szentélyben?
- Vissza a celláinkba, száraz ruháért - válaszolták a szerzetesek.
Vej Ling elégedetlenül csóválta a fejét.
- Ma reggel is láttam a celláitokat, finoman szólva sem hasonlítanak a szentélyre. Eredjetek vissza az oltárhoz, mielőtt kialszik a szent tűz..
- De hát csurom vizesek vagyunk!
- Akkor tényleg nem értem, mi gondotok a tűzzel.

***

Vej Ling híresen kényes volt szépen hímzett papucsaira, így a személyes szolgálatára rendelt novíciusnak mindig különös gondot kellet fordtania a papucsok tisztán tartására, valamint arra, hogy finom szantálfüsttel illatosítsa őket.

Egy alkalommal azonban elfogyott a szantál, így  novícius rózsaoljat öntött izzó faszénre, és így füstölte át a papucsokat.

- Nagyon ötletes, nagyon ötletes - mondta ere Vej Ling, majd feddőleg eltörte a tanítvány térdkalácsát egy mángorlóval, a homlokát és a nyakát peig kakukkfűvel dörzsölte be, elrettentésül a többiek számára.

- Köszönöm Mester - köszönte meg a tanítást a novícius, majd pár hét múlva meghalt seblázban, és mosónőként született újjá Radzsasztánban.

- Így megy ez - mondta az esetről Vej Ling. A szerzetesek hálásak voltak a tanításért.

***

Egyik télen Ragyaverte rinpócse, a méltán ismeretlen hegyi remete Manamana kolostorában töltötte a böjti hónapot, melyet influenzával tett emlékezetesebbé. A böjt alatt persze csak naponta egyszer evett egy keveset, és mindössze három órát aludt, a hónap leteltével mégis kövérebb, vidámabb és kipihentebb volt, mint valaha.

- Hogy csinálod ezt testvér? - kérdezte tőle Vej Ling - Ekkora lemondások és önmegtartóztatás mellett hogy lehetsz ennyire formában?

- A napi egyszeri evés azt jelenti, hogy mindig eszem egyet, ha meglátom  napot, és ez nagy lemondás, mert influenzásan nincs valami nagy étvágya az embernek. Három órát aludni könnyű, ha naponta öt órát meditálhatsz némán, csukott szemmel.

- És mitől vagy ennyire vidám?

- A sok szextől. Szemrevalóak a falubeli lányok, a lelki tanítómesterem meg nem írta bele a szabályaim közé, hogy tilos kefélnem. Szerintem nem is gondolt rá egy remeténél.

Vej Ling arra gondolt, hogy nem is választott rossz pályát.

***

Manamana kolostorában, melynek Vej Ling egy időben az apátja volt, rendszeresen kísértettek a Tan előtti időkből ismert démonok. Az apát kinevezésekor fogadalmat tett, hogy addig nem vesz magához tisztított vajat, míg meg nem tisztítja a démonoktól a kolostort.

Vej Ling már három éve száraz lepényeket evett reggelire, üres teával, mikor megelégelte a böjtöt, és egy reggel vajas teát ivott, és fűszeres vajat kent a lepényére. A szerzetesek értetlenül nézték a két pofára zabáló apátot.

- Mester, vajat eszel, pedig a démonok még a múlt éjjel is gyötörték Darjeeling testvért. Miért teszed ezt?

- Untam már a száraz lepényeket, meg ugye a gyomorsavam... - mondta elgondolkozva Vej Ling - Egyébként is, igyon ezentúl üres teát Darjeeling testvér, mondjuk, hogy most ő jön.

A szerzetesek tisztelettel hajoltak meg apátjuk bölcsessége előtt. És cellájukban tettek félre vajat későbbre.

***

Sokszor látták a környékbeli jakpásztorok, hogy a kolostorba érkező vándor kereskedők a főkapuhoz közeledve egy csomó értékes holmit szórnak ki az út szélére.

- Áldozat az égieknek, hogy sikeres üzleteket köthessünk - magyarázták.

- De akkor miért nem a kolostorban, az oltáron ajánljátok fel ezt a sok mindent? - kérdezték értetlenkedve a parasztok.

- Hát, ha az égiek mégsem jönnek le idáig a cuccokért, mi még mindig felszedhetjük őket, visszafelé jövet.

***

Egy alkalommal egy vándor varázsló érkezett Manamanába, és különböző varázsfőzeteket készített a szerzetesek nyavajáira. Felkereste az apátot is, és érdeklődött, hogy neki milyen problémái vannak.

- Fáj a derekam és beteg a kedvenc kecském - válaszolta Vej Ling.

A varázsló készített is egy főzetet a fájós derékra kalucsnis útifűből, rettegő pitypangból és friss jakhányásból, melybe tett még majorannát, kurkumát és egy csipetnyi vadborsot is.

Vej Ling beleszagolt a főzetbe majd elégedetten bólintott.

Később jóízűen fogyasztotta el a frissen sült kecskehúst (a kecskét le kellet már vágni, nagyon beteg volt), melyet egy újszerű páclével készítettek. Volt benne kalucsnis útifű, rettegő pitypang, majoranna, kurkuma, vadbors, és valami furcsán ismerős, de nem meghatározható összetevő is.

- Höhh - böffentett elégedetetten Vej Ling, és letörölt a szája sarkából egy darab répát.

crowmedia.com

Előterjeszt, és?

Nagykőrös beintett az EU-nak, legalább is az önkormányzata, amelyik "megalapozatlan, kommunista aljamunkának" tartja a Sargentini-jelentést. Nyilván mert megalapozatlan kommunisták írták a megalapozatlan Soros "Fősátán" György ördögi sugalmazására, hisz közismert a kommunisták vonzódása az okkult dolgokhoz, mint a dialektika, a téeszesítés vagy az empiriokriticizmus. Ilyen szellemi háttérrel csakis aljamunkára telik a kommunistáknak, ráadásul a polgári-keresztény Magyarországot feljemunkával nem is tudnák alattomosan támadni, annál az magasabb szinten, haladóbb módon konzervatív. Vagy nem, de ezt egy kommunistának hiába magyaráznák a strasbourgi brüsszeliek.

De a kommunisták nem kommunistázhatnak szabadon, hisz szerencsénkre itt a Nagykőrösi önkormányzati képviselő-testület (esetleg a képkormányzati önviselő-testület), amelyik olyat szól az ő előterjesztésében, hogy abba talán egész Brüsszel beleremeg, de a főtere mindenképp. Elvégre Nagykőrösön van a nemzet szívcsakrája, meg a konzervgyár is, Cegléd és Kecskemét között félúton, vagyis a város nem egy vizesnyolcas, ode kell rá figyelni egész Európának.

Azt hiszem ez a fajta pótcselekvés az, amit "szimbolikus politizálásnak" szoktak hívni okoskodó elemzők, amivel kisvárosi polgármesterek és képviselők szokták hülyének tettetni magukat. Mert nyilván azt gondolják, hogy egy ilyen buta fogalmazványt össze lehet ütni gyorsan, megszavaztatni szintén, és lám az országos médiákokba is be lehet kerülni vele. Pont mint az ismert viccben, mikor az elefánt meg hangya mennek, és  a hangya azt mondja: "Hallod elefánt, hogy dübörgünk?"
Egy kis indokolatlan kommunistázás meg mindig jól jöhet, elvégre kommunista az akit nem szeretünk, meg mi magunk, akik voltunk.

Szkopj le!

Hogy a fenti címből melyik betűt kell kihagyni, hogy értelmes legyen és ne csak egy ócska szóvicc, azt mindenki eldöntheti maga. Én az sz betűt hagynám ki, már csak az esetleges családanyák és kispapok miatt is, előbbiekből tuti van néhány az olvasóim közül, az utóbbiból meg gondolom nemigen. 

De én itt most a macedóniai népszavazás kapcsán  vicceskedek Szkopje, az ottani főváros nevével, ahol arról szavaztak a népek, hogy mi is legyen az ország neve, pontosabban hogy legyen-e Észak-Macedónia? Illetve csak szavaztak volna, az alig több mint egyharmados részvétel nyomán ugyanis érvénytelen az egész, így a görögök továbbra is háboroghatnak azon, hogy a szomszéd országot majdnem úgy hívják mint az ő egyik tartományukat Makedóniát. Ami szerintük abszurd, mert egyrészt ők a makedónok (inkluzíve Nagy Sándor meg a lókedvelő faterja) leszármazottai, másfelől a macedónok cével hátha egyszer maguknak követelik majd Makedóniát kával. 

Sosem lehet tudni, elvégre Richard Branson is bejelentheti még igényét a Virgin-szigetekre, Ausztrália Ausztriára (esetleg fordítva), a manchesteriek meg maguknak követelhetik a Man szigetet és a Chesterfield fociklubbot.

Szóval a görögök félelme nyilván jogos, muszáj megakadályozniuk hogy a Macedón Köztársaság EU meg NATO-tag legyen, hisz köztudott, ezek a szervezetek arról ismertek hogy a tagok területi követelésekkel lépnek fel egymással szemben, néha háborúznak kicsit egymással, csak hogy formában maradjanak. (Ez például Vlagyimir Vlagyimirovicsra egyáltalán nem jellemző, a Krím-félsziget is egyszer csak becsúszott a mellényzsebébe, mikor pont nem nézett oda. Meg az egykori Jugoszlávia, aminek Macedónia is része volt, szintén békében, virágeső és örömujjongás közepette esett darabokra, mint az közismert.)

A macedónok azonban láthatóan tesznek magasról  az egészre, mert hiába szavazott több mint kilencven százalék a változtatásra, végül majd a parlamentnek kell döntenie, még jó hogy dönthet is, bár kérdés, hogy akkor mire föl volt ez az egész népszavazás. Úgyhogy egyelőre náluk a "kopj le!" forgatókönyv érvényesült, már ami az Észak-atlanti Európai Szövetség Uniót illeti.

Szkopje (travelcircle.hu)

Szerintem a macedónok (akik igazából und etnikailag albánok és bolgárok, elegyes vegyesen) nem is karnak csatlakozni. A NATO-hoz még talán, az jól jönne egy következő polgárháborúban (lásd: Koszovó), de az EU az minek, a végén még pénzt adnának fejlesztésekre.

Szerintem amúgy a britek állnak az egész mögött, mint ezt a fenti kép is bizonyítja. Mert ugye látható rajta egy piros emeletes busz, ami több mint árulkodó. Mert ilyen főleg csak a briteknél van máshol, azaz az Egybesült Királyság keze már betette a lábát Macedóniába. És a britek a brexit olajozott menetén és néhányak által látható előnyein felbuzdulva meg akarják kímélni a macedónokat az egésztől. ki sem kell majd lépniük az EU-ból, mert be sem lépnek, vagy mire esetleg mégis, az már szétesik magától is.

És akkor majd lehet még több piros emeletes buszt eladni, lehetőleg olyanokat, amik már a helyes módon közlekednek, a bal oldalon. Mert nehogy már Brüsszelből mondják meg a strasbourgiak, hogy melyik oldalon kell menni, ez a függetlenség sárba tiprása lenne, meg persze a görögök is a jobb oldalon közlekednek, pedig nekik nincs is Nagy Sándorról elvezett autópályájuk. Vagy Kis Gézáról.

Ordítóprogram

Mindig hálás téma a különböző fordítóprogramok bénázásait elővenni, igazán szórakoztató  a sok marhaság, amit összeraknak néha. Ráadásul a gugli fordítója mostanában kéretlenül fordít mindent amit csak ér, azt kell bejelölni, ha valami furcsa perverzió miatt még is az eredeti nyelven szeretném látni a szöveget.

Ma például egy Gordon Watson nevű londoni műkereskedő oldalát nézegettük (nem mintha venni akarnék tőle valamit, például nyolcezer fontot akkor sem adnék egy mégoly művészi csillárért, ha valaha láttam volna ennyi pénzt egyben), ha már egyszer ő volt a tévében a műsorával, a valamelyik ismeretterjesztőnek pozicionált csatornán. És hát a fordítóprogram ismét remekelt. A kerámia tárgyak között feltűnően sok élethű zöldség volt, amit le is fordított rendesen kerámia padlizsánnak vagy kerámia karfiolnak, de amikor odaértünk, hogy "Kerámia pattyás squash", azért némileg lefagytam. Még szerencse, hogy láttam már patiszont, főztem már patiszont, ettem már patiszont, sőt egy időben termesztettem is patiszont, így nem jöttem zavarba. Sőt a "két kerámia csilló"-ról is megállapítottam, hogy azok csilik, bár hogy paprikát (zellert, uborkát, csattanó maszlagot) miért jó nekem kerámia-formátumban megvennem drágán, azt az ordító program sem árulta el, mondjuk nem is kérdeztem.

"a világszőnyeg térképe"

De persze ez nekem nem volt elég, megnéztem a dizájner bútorokat is, ahol olyan pazar félrefordításokkal lehetett találkozni, mint "vasaló és üveg oldalasztal", ami persze vasból meg üvegből volt neki lennie, de az iron szót tényleg viccesebb vasalónak magyarítani.

Miközben természetesen lónak nyoma sem volt, se vasból se másból (mondjuk lóból), csak egy sima kis asztalnak, középkategóriás sznobok vastag pénztárcájára méretezve.

De a félrefordításoknak van egy rokon műfaja is, mikor valaki az anyanyelvén, például magyarul ír valamit, ami mégsem néz ki annak. Minek következtében ezeket is gyakran kell fordítani, de a vonatkozó programoknál egyelőre nem tudnak funkcionális analfabétául írt szövegeket magyarra, vagy bármilyen más nyelvre áttenni. Ez persze a szórakoztató-faktorukat nem befolyásolja.

Az ilyen szösszenetek legjobb lelőhelyei a különféle összeesküvés-elméletekkel foglalkozó oldalak, de ha valaki lusta átrágni magát a számtalan egetverő hülyesége, ott a mindmeghalunk.com című remek oldal, efféle gyöngyszemekkel:

Az ilyen típusú (javarészt a fészbukról származó) bejegyzések pontosan dokumentálják, hogy szerzőik heroikus küzdelmet folytatnak a magyar nyelvvel, hogy aztán csúfosan alul maradjanak, Gutenberg, Kazinczy és a komplett hazai oktatási rendszer nagyobb dicsőségére.

Személyes kedvencem az a fazon, aki a galaxist ksz-el írja (galakszisnak), gondolom a kekszet viszont x-el, hogy meglegyen a kellő egyensúly. Hogy a Szekszuális Zaklatás Pandát hogy írja azt nem tudom, de valószínűleg pont úgy nem ismeri a South Parkot, mint ahogy az egykor legendás magyar zenekart sem. (Mert annak tényleg úgy írták a nevét, hogy Kex.)

De ennyi kultúra elég is lesz mára, én lassan megyek vissza röhögni. Hisz a konteók önmagukban már rém unalmasak, gyíkemberek, illuminátusok, lapos Föld, üreges Föld - mindig ugyanaz a lemez, de azon, ahogy belegabalyodnak édes anyanyelvükbe, még mindig felhőtlenül tudok mulatni.

Arról nem is beszélve, hogy a sok félagyút olvasva milyen makulátlanul okosnak érezheti magát az ember. Hát nem remek?

Ropilé

Hozzászoktam már a feleslegesebbnél feleslegesebb netes hirdetésekhez, de néha azért szembejön olyan, amin fennakadok. Most például azt látom a zindex szélén, hogy "Étel Bróker". Ami ugye teljesen értelmetlen, mert nyilván egy kajarendelő oldal, de egy pizza vagy grillcsirke megvásárlásával nem leszek résztulajdonos az adott étteremben, úgyhogy a haszonból sem fogok részesedni. A kaja ugyanis alapvetően nem részvény, arra csak annyiban hasonlít, hogy pénzt kell érte adni, de utána megehetjük, ami a részvényeknél nemigen működik.

Ráadásul a hirdetés azzal a kérdéssel kezdődik, hogy "Szoktál enni?". Nem, nem szoktam, évek óta napfényen, relatív páratartalmon és kozmikus háttérsugárzáson élek. De ha ennék, akkor sem egy ételbrókertől rendelném a mindennapi betevőt, egy szakácsban valahogy nagyobb bizalmam van. Ő legalább tudná, hogy kell elkészíteni a rántott sajtot, akkor is ha fogalma sincs a tej aktuális világpiaci áráról, meg annak középtávú kilátásairól.

Meg egy szakács tud főzni mondjuk polipropilént is, amit úgy kell, hogy először kipréseljük a ropi levét, aztán beletesszük a polipot.

A bosszútávfutó magányossága

Ma esete úgy kilenc után jöttem hazafelé busszal, és a végállomástól hazáig én voltam az egyetlen utas. Se felszálló  nem volt sehol, se leszálló, utóbbi mondjuk különösen nagy mázli, mert ha leszálltak volna valahol például ketten, akkor még mindig fel kellett volna szállnia valakinek, hogy velem együtt is  üres legyen a busz.

Amúgy tényleg jobb kilencig dolgozni, mint nyolcig, mert így legalább van csatlakozásom, fél tízre már otthon is vagyok, ellenben ha nyolckor jövök el, fél órát állhatok a megállóban az egyetemnél, hogy aztán a belvárosban ne tudjak átszállni semmire. Persze nem is akarok mindenáron átszállni, teljesen meg lennék elégedve egy közvetlen járattal bármikor, mikor én épp utaznék, de ha ez már nem is megy, legalább legyen normális menetrend. De nincs, hosszú várakozás van és nagy séták, ami ilyenkor még elmegy, de húsz centis hóban vagy szakadó esőben már nem tűnne olyan jó bulinak. És mindez a helyi busztársaság miatt, akik azért nem bírnak beállítani normális esti járatokat mert kevés az utas.

Na de ma bosszút álltam, direkt még később buszoztam haza, a nap talán legkevésbé kihasznált járatán, tök egyedül, igazi kiválasztottnak érezve magam. Mert a híresek und gazdagok hosszú autókkal limuzinolnak, de hol van egy ilyen, egy nagy buszhoz képest.

Ami ráadásul  Baszof Dijör 2015 modell, legalább is a felirat szerint. Hogy ki volt ez a kedves Mr. Baszof azt nem tudom, de a neve alapján orosz lehetett, és gondolom híres, ha egy egész 2015-öt neveztek el róla. (Mondjuk azt nem értem, hogy miért ilyen hülye helyesírással, mert ugye Basof Dear lenne az értelmes írásmód, nem ez a Bus of the Year marhaság. Tisztára sznobok.)

És ez a Baszof márkájú busz ráadásul ugyanaz volt, mint amelyikkel az egyetemtől mentem befelé a buszállomásig, csak ott a 18-as hirtelen átvedlett 10-es járattá (tényleg, ez legális?), de ettől még ugyanaz a sofőr volt beszerelve előre, onnan ismertem meg. Ami meg azért jó, mert így nem lehet lekésni a tízest, akkor sem ha a tizennyolcas késik.

Ez itt persze nem az a busz, de azért jól néz ki, ráadásul képes osztódással szaporodni, néhány kerékkel kiegészítve az egyes szintek önálló életre is képesek lehetnek, így egyszerre több vonalon is járhat. Persze nem túl gyorsan, pontosabban attól függően az utasok milyen gyorsan tolják, hisz motor csak a legalsóban lenne. De legalább igazságossá tenné a tömegközlekedést, mert  a forgalmas vonalakon sokkal gyorsabban mehetne a busz, és egyúttal sokkal több ember amúgy siralmas edzettségi állapotán javítana.

Persze nem lenne olyan elit, mint egyedül utazni egy járaton, de hát nem járhat mindenkinek a kitüntetett figyelem és törődés.

Egyébként amikor leszálltam a ház előtt, a busz üresen ment tovább, nem is értem miért, hisz teljesítette küldetését, engem hazahozott, ez után már simán vissza is fordulhatott volna. Persze csak az után, hogy a sofőr megérdeklődte, délelőtt mikorra kérem a holnapi fuvart.

Minden alatt eggyel

Kőbe vésték Balog Zoltán egy mondatát - olvasom az index cikkében, de már nem is csodálkozom. Sőt, fel sem háborít, csak legyintek, hogy ja, így megy ez, közepesen giccses térkő-műkő-pázsit lényegű "emlékhelyeknél" kortárs politikusok sablonos avatóbeszédeiből vett közhelyes idézeteket kell kőbe vésni, mi mást?

Amivel persze az illető márnemminisztert Luther és Kálvin és Bocskai szintjére emelte a művész, hiszen az ő szobraik állják körbe a miniszteri idézetet, ami mellé a szerző nevét udvariasan csak most vésték föl, mondván megvárták mg már nem lesz magas polcon lévő állami főizé.

Ez kicsit olyan, mintha egy nagy tudóst valami teljesen más ügyért (sikkasztásért, közlekedési vétségért, mittomén) némi letöltendőre ítélnének, így csak a szabadulása után kapná meg a Nobel-díjat az amúgy világrengető felfedezéséért, hiszen már nem egy börtönben ülő bűnöző, hanem területének elismert szaktekintélye, újra.

Amivel csak azt akarom mondani, hogy a márnemminiszter visszamehet persze lelkésznek, és állhat a templomi szószéken újra, de amit mond, annak érvényességét nem az adja, hogy honnan mondja. A szószékről vagy a miniszeri bársonyszékből egyformán igaz lehet a felvésett mondata ("Tartsd meg a hitet, újítsd meg és erősítsd meg a hitet, és ekkor ez a hit megtart téged."), mint ahogy az is, csak az egésznek van valami kellemetlen mellékíze mégis.

Mert valami alapvető, minden vallás által elismert erény nagyon hiányzik az egészből. Amikor a szobrász megkereste hősünket, hogy engedélyt kérjen az idézet felhasználására, ő nagyon megtisztelőnek érezte, természetesen igent mondott, és láthatóan nem merült fel benne, hogy mire is kellene neki itt tekintettel lenni.

A szerénységre, arra.

Rovátkolt barmok

Rettenetesen elegem van a sok poloskából, lódarázsból, lepkéből meg abból a hosszúkás típusú, különösen gusztustalan rovarból, aminek a nevét nem tudom, de undorítóan nagy csápjai vannak.

Igazi sovinisztaként úgy vagyok vele hogy szeretem megválogatni milyen egyéb élőlényekkel osztom meg a saját élettereimet, legyen szó a lakásomról vagy a munkahelyemről. És nálam csak olyan egyéb élőlények lehetnek, akiket én hoztam oda, vagy maguktól jöttek de szabad szemmel nem láthatók. (Mert a baktériumok, vírusok, apró atkák sem a szívem csücskei, csak ellenük úgysem tehetek semmit, tehát marad a fatalizmus.)

Így aztán rendeben van a teknős, rendben volt a kutya is, plusz maradhatnak a szobanövények (sőt, azokból jöhetne több is, de valahogy nem állnak sorban az ajtóm előtt.), de a poloskákban meg lódarazsakban nincs semmi szerethető, igazából egy szimpatikus vonásuk sincs. Viszont tele van velük a környék, ez a hátránya annak, hogy a lakótelepünk elég zöld, azaz sok a növény van, nagy fák, meg ilyen kisebb izék, amik olyanok mint a fa, csak alacsonyabbak... bokrok, na.

Mert ezek a hülye rovarok meg bogarak (minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár, akkor sem ha egy régi fauvében utazik épp) szeretik a zöld növényeket, ennél jobban már csak a lakásban uralkodó kellemes klímát, fényviszonyokat és potenciális táplálékforrásokat kedvelik, mikért be akarnak jönni. És miután bejöttek, maradnának is, mintha nem lennék elegen a lakásban, plusz a teknős meg a növények ugye, és még a páromnak is kulcsa van hozzá. De a rovátkolt barmok (ez ugye a rovar szó eredete a nyelvújítás alkalmából) nem kapnak kulcsot of course, mert ilyen kinézettel és viselkedéssel nincs esélyük arra, hogy közelebbről is meg akarjam ismeri őket. Vagy pláne megkedvelni.

Mert én már kisgyermekkoromtól fogva utálom a rovarokat, zsigerileg undorodom mindentől, aminek ízelt lába van, a rákot is csak majonézes szendvicsben viseltem el, kizárólag lábmentes állapotban. H tehetném, mert mondjuk én lennék az uralkodó királyelnök-főminiszter, betiltanám a rovarokat, vagy legalább is távoltartási végzést adatnék ki ellenük, miszerint az én pár száz méteres körzetemben nem tartózkodhat rovar (kivéve méhek, de csak ha csinálnak mézet), sőt beszélni sem szabad róluk.

De amíg ez nem jön össze, marad az a verzió, hogy a lehető legkevesebbet szellőztetek (amíg nem lesz szúnyogháló az ablakon, de ahhoz meg pénz kell, ami most nincs), és olyankor is őrségben állok a nyitott ablak mellett, nem jön-e be véletlenül valami illegális ízeltlábú migráns, mert ha igen, fegyverrel lépek fel ellen. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy látszólag rendszertelenül csapkodok egy konyharuhával, hátha megijed a betolakodó, és kirepül az ablakon. 

A látszat persze nem csal, a csapkodás valóban rendszertelen, mint minden igazi pánikreakció. de másra nem telik, lecsapni nem akarom őket, mert hátha nekik is joguk van élni, meg gusztustalan rovarpüré marad utánuk a bútorokon vagy a falon, valamint nem vagyok híve a vegyi fegyvereknek, így a rovarirtók sem jönnek képbe. Plusz ott a hullákat is nekem kellene eltakarítani, csakúgy mint az ilyen ragacsos rovarcsapdáknál, ahol extra feltét a lelkiismeret-furdalás, hogy a gyors vég helyett lassú kínhalálra ítélem az áldozatokat.

Vagyis csapkodok, terelek és amennyire csak lehet hanyagolom a szellőztetést. Meg várom a telet, amikor nem lesznek repkedő ízeltlábúak, legalább is nem ilyen tömegben, és nyugodtan szellőztethetek. Amitől akkor persze hideg lesz, de megnyugtató, rovarmentes hideg.

Sun Co.

A cím így elég hülyén fest, de nem teljesen értelmetlen, helyes kiejtése ugyanis: szánkó. Mert láttam ma két srácot az utcán, akik vastag kabátban, kötött sapkában egy szánkóval haladtak ismeretlen céljuk felé. És közben kissé aggódó arccal nézték, ahogy a szép fekete felhők elhúznak a nap elől, ami ettől kisüt, és a aminek következtében a hőmérséklet elindul fölfelé, a lélektani határt jelentő tíz fok irányába.

Oké hogy reggel még elég hideg volt (a munkából hazafelé menet éreztem, hogy végre tényleg elmúlt a nyár) de a szánkót elővenni azért tényleg túlzás volt, egyfelől mert a talajmenti fagyokon még nem lehet szánkózni, másfelől meg azok is legfeljebb holnapra várhatóak, már ahol.

Vagyis a szánkó nyilván nem szánkózásra kellett, hanem mondjuk szánkó-szépségversenyre, szánkós ételek fesztiváljára, vagy simán csak szánkós tüntetésre mentek, ahol követelték a városvezetéstől az alanyi jogon járó havat, továbbá a helyi jégcsarnok kiterjesztését  a teljes észak-nyugati városrészre. (Azért csak arra, mert az jobbára lakóterület, így a sok jég nem akadályozza az ipart, a turizmust, a szervezett bűnözést, vagy ezek valamilyen tetszőleges elegyét.)

És persze a sok hó meg jég mellett be kellene tiltani a napot és bandáját (holdat, csillagokat, szentjánosbogarakat) mert azok is sütnek a fényükkel, amitől elolvad a hó. Még attól is elolvad, ha a Hold süt, csak az nem látszik, a csillagokról nem is beszélve, amik állítólag szintén napok, csak rohadt messze tőlünk. De ez ugye nem mentség semmire.

Még jó, hogy vannak olyan mozgalmárok, akik még az őszi széllel kombinált szikrázó napsütésben is kiállnak a szánkózás mellet, nagyvonalúan megfeledkezve arról, milyen hónap van és mennyi az esélye ilyenkor a hónak. Mennyi az esélye egyáltalán bármikor...

Persze az is lehet, hogy csak simán be voltak tépve.

Ókor iszik magában

Ovasok egy cikket a 444.hu-n a nemrég halálra gázolt, ökrös szekérrel Európában kószáló magyar vándorról, amikor hirtelen megakad a szemem egy mondaton:

"A letáborozás oka az volt, hogy az egyik ökre mindenórás volt, és az elléshez meg kellett állniuk, méghozzá nyugodt körülmények között."

Nem tudok annyira városi szociológus lenni (pedig állítólag ez különösen urbánus szakma), hogy ne tudjam, az ökör az a herélt hím szarvasmarha. Aki tehát mindenórás, elleni készülő ökörről ír, az egy szarvatlan marha und tényleg nagyon városi.

Gondolom az lehetett a probléma, hogy az "ökrösszekér" afféle gyűjtőnév lett, minden belefér, aminek kereke van és tehén alakú dolgok húzzák, hogy azok aztán pont ökrök-e, az másodlagos.

Ez kicsit olyan, mint mikor tulajdonnevek köznevesülnek (a helyesírás-ellenőrző minden áron "köznedvesülnek"-et akar íratni velem, mintha annak lenne értelme, mármint a pornószakmán kívül), így a fagyasztott kaja az mirelit (pedig az egy márkenévnek indult) a gázolajjal hajtott motor az dízel, a szendvics az nem Sandwich grófja és a makadámútról sem sokaknak jut eszébe John McAdam skót mérnök.

Így aztán az ökrösszekér is lehet általános érvényű, valami ami úgy nem lovaskocsi, hogy közben nem is szamárkordé, de négylábúak húzzák, mondjuk ökrök, egyszarvúak vagy zsiráfok.

A google persze nem ismeri a jelenséget, mert bár "ökör" szóra kiadja a releváns találatokat, de azért rákérdez: Erre gondolt: Ókor?

Nyilván a google is rettenetesen városi bölcsész, az ökörrel nem tud mit kezdeni (még egy pofa sört sem lehet inni vele mert ugye ő magában...), de az ókor az ugye már valami, hisz mint tujuk mifelénk minden tudomány úgy kezdődik, hogy "már az ókori görögök is..."

Kivéve például a szociológiát, de ebbe most nem mennék bele.

A hetedik nap te magad mégy

Mármint dolgozni. Mert a mostani munkámban az is benne van, hogy úgy négyhetente vasárnap délután/este is be kell jönni, mert jönnek a diákok, és felügyelni kell őket.

Ettől a vasárnap esti munkába jövéstő nekem teljesen átrendeződött az időérzékem, mivel a péntekem szabad volt, így akkor volt nálam szombat (még jó hogy nem vagyok zsidó, mikor tartottam volna a sábátot?), szombaton meg vasárnap, ma esete pedig már úgy beszéltem a még tartó ciklusról, hogy a múlt hét. Nekem olyan hétfői hangulatom van, ami folytatódhat holnap is, mikor tényleg hétfő lesz, szerencsémre nem vagyok Garfield (csak a testalkatom egy kissé), azaz nem utálom direktbe a hétfőt, legfeljebb vasárnap este.

Mert a vasárnap este azért mindig kissé szomorkás, vége a hétvégének, másnap dolgozni kell, valamint vége a hétvégének. De így hogy a vasárnap este nekem már lokálisan hétfő van, kimaradt ez a szplín, amit nem bánok. Plusz - ahogy Moldova írta valahol - titokban és igazán nem végiggondolt módon abban bízom, hogy ha akkor dolgozom, mikor mások még pihennek, majd pihenhetek, mikor ők még dolgoznak.

És ez valójában működik is, erre való az a péntek, amikor nem nekem kell zárni a műintézményt, nyugodtan nézhetem reggel, ahogy a tömegek dolgozni indulnak de én nem (egy reggel sem indulok dolgozni, legfeljebb kora délután, de ilyen már volt más munkahelyen is, éveken át), sőt délután is azt csinálok amit csak akarok, vagyis leginkább semmit.

Esetleg elhatározom, hogy jövő héten már tényleg leáztatom azt a három kanadai bélyeget...