Vernisszázs az avaron

Átadódott az új Néprajzi Múzeum miniszterelnökileg, akinek érdekes meglátásai voltak a hagyomány, a tudomány meg az identitás szempontjából, azaz vonatkozásában. Az épület amúgy nagyon rendben van, végre nem egy nemzeti színház jellegű ócska giccs (nagy doboz ráragasztott csicsákkal mint egy ízlést nélkülöző újgazdag esküvői tortája), bár az furcsa, hogy a felcsúti döbrögi szerint semmi szépet nem látunk egy betonkockában. Mondja ezt egy újragondolt betonkocka előtt. (Oké, meg van görbítve és be van füvesítve a teteje, télen ja esik rá hó, lehet sípálya is, túinvan jelleggel.) De nekem tényleg tetszik, egy mifelénk szokatlanul bátor modern darab, pont mint a magyar zeneház. Csak azt nem értem, miért kellett ezeket a Városligetbe odabaszni, mikor nyilvánvalóan lett volna tucatnyi más lehetőség, egy csomó olyan terület a fűvárosban, ahol jól jött volna egy múzeumi negyed okozta városrész-rehabilitáció. (Próbálnának meg Londonban a Hyde Parkban építeni egy új nemzet galériát, nem csak a polgármester, de királynőtől lefelé mindenki belebukna. Jó, mondjuk Birminghamben meg nagyon röhögnének.)

origo.hu

De hogy a pártvezér és kancellárnak miféle árvalányhajas (tév)képzetei vannak a nemzeti kultúra mibenlétéről, arról eléggé árulkodott a megnyitó beszéde. Hogyaszongya:

„Tulipánminták kanyarodnak a hímestojásainkon, a búzaszálak hajlonganak a díszes edényeinken és széles mező tárul elénk a kalocsai szőtteseken, éppen úgy, mint nagyanyáink vasárnapi asztalán, vagy ahogy öregszünk, egyre inkább a mienkén is.”

„A magyar lélek olyan, mint a természet vadvirága...“

Hát igen a  búzaszálként hajlongó hímes kalocsai szőttesektől, hamar eljutott a magyar lélekig, és széleskörű, ám rém ostoba öblögetésbe kezdett arról, hogy a magyar világ milyen egyedi, és hogy létezésünknek mélyebb oka van. Most röviden, polgári nyíltsággal erre annyit lehet mondani, hogy egy faszt! A magyar lélek meg a magyar világ az olyan egyedi, hogy ezt más népek meg sem érthetik, no ez önmagában hülyeség, attól vagyunk mind emberek, hogy igen is érthetjük egymás kultúráját, bármelyik törzsbe, klánba, később nemzetbe születtünk is. Az más kérdés, hogy legtöbbször nem akarjuk érteni. Plusz a németek, a franciák, a skótok vagy a csehek is elmondhatják, sőt el is mondják magukról, hogy ők menyire egyediek, és a kultúrájuk igazán világraszóló. És igazuk van, minden kultúra világraszóló.

És a nemzeti kultúrák egyediek is, hát kábé a nagy francia forradalom utántól, mikor Európában kezdenek  létrejönni a mai értelemben vett nemzetek, előbb kulturális, aztán politikai értelemben. És bár a kulturális nemzetfogalom kialakulásában szerepe volt a szőtteseknek meg a népszokásoknak, meg például annak, hogy mi volt az adott etnikum kedvenc tudatmódosítója, de a legfontosabb azért a nyelv volt. Azon egyszerű okból, hogy természetes módon azokkal érezzük magunkat együvé tartozónak, akiknek gond nélkül értjük a nyelvét. (Ismertem olyan angolt, aki akcentus nélkül beszélt magyarul, ezért nyilván magyarnak gondolták, úgyhogy bulikban gyakran kellett elővennie valami igazolványát, hogy de ő tényleg Liverpoolban született.)

A felcsúti meg leragad ennél a tizenkilencedik század első felére jellemző nemzetképnél, ami a reformkorban, de még egészen a kiegyezésig is igen menő volt und haladó, de könyörgöm lapozzunk már! Csak az idézett mondatra reagálva: a hímestojást vagy eleve festve vesszük, vagy beszerzünk a teszkóban zsugorfólia-alapú izét, és magunk olvasztjuk rá, edényeink dísztelenek, és az ikeából vannak, és már néha nagymamám sem kalocsai szőttessel terített meg ünnepeken, de hétköznap műanyag tálcáról ette a brokkolis pizzát.. Ettől még igen jó volt krumplistésztában, a pizzát meg rendeltük, mert nem született olasznak. Én sem, de én már  magamnak sütöm. És a nemzethalál ettől még nyugodtan elmarad, kér még egy fröccsöt és még egy cigit, hogy ejj ráérek én még.

A főnöknek meg szólhatna valaki, hogy a néprajzosok ma is gyűjtenek régi rokkát meg fejőszéket, de mondjuk a hatvanas-hetvenes évek tárgykultúráját is. Hisz nép még van, nem kell leragadni De hát látszik, hogy a a vezér nemigen járt abba a múzeumba, aminek az új épületét veretes hülyeségeivel megnyitotta.

Akik élnek azok délnek mennek, akik haldokolnak északnak

Namost az van, hogy ha egy filmet az alábbi nemtom mivel (plakáttal? - maradjunk annyiban hogy képpel) reklámoznak, akkor nekem ahhoz annyi kedvem van, mint hajdúnak a harangöntéshez. Sosem bírtam amikor szőrös-büdös pasik kardoznak a tundrán vagy valami egyéb, baljóslatú tájon. Márpedig ez maga a fantasy,csak ha történelminek pozicionálják, akkor orkok helyett vikingek vannak benne, és nincsenek sárkányok. Utálom a fantasyt.

puliwood.hu

Az Északi című műegész amúgy az utóbbi kategória, ez itt történelmi dráma, vikinges naná, ami azért jobbára a fantasy műfajhoz közelít. Egyrészt mert a fantasy is az északi mitológiákból építkezik előszeretettel (még a mostani, marveles szuperhősös szarok is, Thorral meg Lokival), másrészt azért a vikingek világát sem ismerjük olyan alaposan, azért van ott is bőven hozzáképzelni való. (Jut eszembe, egy vikinges film volt eddig amit bírtam, az Erik a viking, bár hiába vártam benne Erika felbukkanását. De hát minden film hazudik...)

Amúgy ettől a cucctól már ott elriadtam, hogy két és negyed órát fog elvenni a hátralévő életemből. Miért nem tudnak semmi ilyen történetet másfél órában elmesélni? Arra gyanakszom, hogy rohadt sokba kerül a látványvilág megteremtése, úgyhogy mutatni is kell a settinget, amíg csak lehet. Plusz itt még elég híres hírességek (N. Kidman, W. Dafoe, Björk, A.Taylor-Joy, A. Skarsgard) is alakítanak szerepeket, szóval dolgozzanak csak meg a gázsijukért.

A sztoriról nem sokat lehet mondani, valami viking herceg története (Amleth egyébként, ő  ihlette Hamletet is), aki pont olyan szőrös, és gondolom büdös, mint az összes többi, de legalább a történelmi hűség jegyében a sisakján nincsenek szarvak. Amúgy unalmas és közhelyes az egész, no és az a rémes műnyelv, amellyel ájtatosan öblögetnek végig, az valami embertelen. Már az elején feltűnik, mikor megjön a henci, számos női rabszolgát láncon vezetve, és az öreg viking király aszongya neki:

„Szolgáljatok föl ennek a bátor szívű emberölőnek valami italt, mit rákkocinthatok“, mire a Nicole Kidman: „Fogadd el kelyhemet kedves rokon!“ Értem én, hogy Kidman asszony kelyhét még jelen állapotában is sokan fogadnák, na de így ember nem beszélt soha. Mint valami rémes görög sorstragédia, ám a vikingek nem voltak görögök, és az epidauroszi színházban szándékosan a mindennapoktól elemelt műnyelvet használtak, iszonyú stilizált előadásokban.

artmozi.hu

Ez meg egy realista-naturalista film lenne, legalább is látványvilágában, minek következtében általában sötét van és csak a tűz fénye világítja meg a szakállas fejeket. Ha meg nem, akkor alkonyodik, vagy éjszaka van az erdőben, de ott legalább látványos a karácsonyfaszerűen, hullákkal feldíszített tölgy vagy bükk, vagy valami egyéb. (Nem vagyok ornitológus, nem érdekelt soha, milyen fákon fütyülnek a madarákok.) De hát minek is finomkodni ez egy bosszútörténet, a királyfi apját megöli a gaz rokon, átveszi a trónt meg a királynét, így a királyfi vendetta-üzemmódba kapcsol. Tényleg a Hamlet-történet eredetije, épp ezért semmi meglepő fordulatra nem lehet számítani tőle, leszámítva, hogy mintha itt már meg sem kellene őrülnie a hercegnek, eleve nem tűnik normálisnak.

Szomorú, hogy ezt az izét az a Robbert Eggers rendezte, aki A világítótorony című tényleg drámai és elgondlkodtató nyomasztást. Tudom, hogy Az Északi is rétegfilm, miként azt is, hogy én nem tartozom abba a bizonyos rétegbe.

gamestar.hu

p.s. A cím egyébként egy Kispál és a Borz dalszöveg részlete, a 0 óra 2 perc című opuszból.

TresTéVé

Búcsúbulit tartott a Prosti TV, mert kitartótisztjük nem ad nekik több pénzt. Ja, hát  kutya se nézte, de legalább sokba került, a választások után meg végképp okafogyottá vált. Mókás volt amúgy, ahogy ezek a negyvenes-ötvenes faszik (kivéve Stefka Múmia Istvánt főizgatót, ő lassan nyolcvan) bézbólsapkában adták a laza-trendi jobbost, hogy megszólítsák a fiatalokat. Jenki mintára amúgy, csak még annál is igénytelenebbül, ami viszont mégis csak egy teljesítmény.

Most meg DJ Jeszi faszi is szomorkodott egyet, hogy annyira sikerült a fiatalok megszólítása, hogy nyugdíjasoktól is kapott búsongó-hálálkodó leveleket. Nyilván ők nézték a tévét, a megcélzott generáció meg nem, ezeknek a sajtózseniknek meg most jut eszükbe, hogy akkor esetleg interneten folytathatják. Ahol ugye a célcsoport médiát fogyaszt. Mekkora felfedezés!

Meg nyilván feltűnt nekik mondjuk a Partizán, ami egy sikeres brand lett a jutyúbon, igaz hogy abba bele is kellett tenni sok munkát meg (eleinte) sok lemondást, és idő kellett hozzá. De ma már egy rendes szerkesztőségként működve nem csak politikát nyomatnak, hanem kulturális témákat is, sőt már egy kissé bulváros late night show-juk is van. És mindezt a neten, szóval minek ide kábeltévé? (A ProstiSrácok tévéje amúgy csak és kizárólag politikai témákat csócsált, csak és kizárólag a kormánypropaganda kurva unalmas paneljeit újra meg újra visszaböfögve. Aztán csodálkoztak, hogy maroknyi egyujjas agyún kívül senkit sem érdekelnek. De mindegy is, írtam már róluk nemrég.)

Mindenesetre jelentős lehet a kognitív disszonancia, hisz egyfelől imádniuk kell a vezért, másfelől a vezér udvartatása nem akarja tovább finanszírozni a médiahobbijukat, amit lényegében maguknak csináltak. Illetve követtek el különös igénytelenséggel, előre megfontolt szándékkal.

Még egy rendes trash-élményt sem tudtak adni, mint a vicces emlékezetű Bp. TV, Kiszel Anettkával meg Lexike Tündével, vagy kikkel. Rajtuk röhögtünk, és csak egy kicsit fájt, mert az egész annyira elementárisan szemét volt, hogy néha nem lehetett nem nézni. Egyébként azért van utóda ennek a típusú „műsorkészítésnek“, én úgy két éve fedeztem fel magamnak a Hatoscsatorna nevű izét... csatornát. Kedvencem a Hihetetlen magazin, ahol az egykor jobb napokat látott Dombóvári Gábor, meg valami ufókutató faszi (nem jut eszembe a neve, utánanézni meg minek, de ő műsorral azonos című nyomtatvány főszerkesztője) vagy ufóizélnek egy lendületeset, vagy a titkos háttérhatalom világuralmi terveit fejtik meg, inkább röhejes, mint irritáló módon. Ja, és néha feltűnik benne az egykori Bácsfi Diána (most nemtom épp hogyhíjják), a kézeres évek elejének média-neonyilasa, aki egy szálasista mozgalmat szervezett, mintegy hat fővel. Most így negyvenes nőként még mindig ugyanolyan lófejű, csak protonáci egyenruha helyett tizenhat éves iskoláslánynak szeret öltözni, és mítoszkutatónak definiálja magát, bármit is jelentsen ez. (Főleg ilyen ezonénis izéket, ezért is lenne nehéz definiálni.) Mit mondjak, egy élmény.

Ez a remekmű-sorozat meg fenn van a neten, több helyen is, például a TeTyúbon. Enjoy!

Ez veszélyes!

Kanadában rájöttek a hatóságok, hogy a cigaretta tűzveszélyes! Ez mekkora egy felfedezés már, pár tízezer évvel azután, hogy az ember háziasította a tüzet. De hát így megy ez, a hivatalok lassan dolgoznak, ez kell az alapos laposságok felfedezéséhez, például hogy égő  dolog tűzveszélyes. Pontosabban nem is az, de még néhány ezer év, és a kanadaiak rájönnek, hogy az égés amit a cigi produkál, az maga a tűz és nem ennek veszélye. De odáig még sokat kell fejlődnie a ontológiának, érdemes lenne több pénzt pumpálni a filozófia tanszékekbe.

Csak hogy érthető legyen: az ásványvíz nem nedves, hanem maga a nedvesség, a műanyag igazából természetes anyagokból van (a hagyományos lemez meg nem bakelit, hanem vinyl), az édes íz viszont lehet maga az édesség, mint valami tulajdonsága.

Viszont a túl sok víztől be lehet pisilni, a bortól be lehet rúgni (és pisilni), az autók balesetet okozhatnak, a napon le lehet égni, a szextől gyerekek képződhetnek, az éhezés halálhoz vezethet, a tudatlanság (jobb híján) előítéleteket szülhet, a rendes egyetemi oktatás meg kritikus szemléletet okozhat.

Ezeket is érdemes lenne számba venni a derék kanadai hatóságoknak.

Bár ki tudja, ha egy ország alapvetően köztársaság, az államfője mégis egy királynő egy másik kontinensről, viszont északról és délről ugyanaz az állam határolja (vö. Alaszka), akkor nem csoda, hogy még ott vannak leragadva, miszerint a cigaretta tűzveszélyes. Az óceán meg víz. Főleg.

Általában minden árt

Mindig szörnyülködve röhögök az olyan cikkeken, hogy mi mindent ne együnk, mer' árt az egészségnek. Egyfelől ki egész itt egyáltalán, hogy a sége veszélybe legen, másfelől meg minden kaja ártalmas. Próbált már valaki egy ültő helyében megenni hat kiló kenyeret, egy kiló sóval? Na ugye! A kenyér öl! A só is öl, mit gondolunk, a híres magyaros vendégszeretet jegyében miért fogadjuk hagyományosan sóval és kenyérrel a messziről jötteket? Pusztuljanak a rohadt migránsok!

A legutóbbi ilyen remekműben megemlítik például a  margarint, a sót, a gyümölcsleveket, meg a gabonapelyheket is. Így generálisan, azaz mintha minden margarin tele lenne baszva sötétben bujkáló, gonosz transzzsírokkal, minden gabonapehely cukrozott, szivárványszínű gyerekgyilkos lenne, ami már reggel öl, nehogy a kölök eljusson az iskolába, vagy hogy már egy kukoricakonzerv egyenes út a krematóriumba? (Tényleg, így készül a készen vett pattogatott kukorica?)

Meg ne együnk sajtot, ha nem akarunk meghalni, de komolyan. A sajt a Sátán ötödik hadoszlopa. Hogy melyik az első négy, azt így hirtelen nem tudom, az apokalipszis lovasaihoz lehet valami közük. Vagy az égtájakhoz, hisz hiába megyünk keletnek, délnek, bármerre, úgyis  meg fogunk halni előbb-utóbb, legfeljebb egy kelet nyugat mozgás esetén másik időzónában, tehát pro forma előbb. Mondjuk ha itthoni idő szerint nyolckor pusztulnánk ki, az Angliában csak hét, azaz egy órával rövidebben élünk, halottkém szakszervezet szerint. Úgyhogy ha épp haldoklási fázisban vagyunk, mindig utazzunk nyugatról keletre, mert annyival is tovább élünk. Csak közben ne együnk sós cukorkát margarinos sajttal.

Én nagyon odafigyelek az ilyesmire, az első fél kiló zsíroskenyérig például csak natúr zabpelyhet eszek natúr joghurttal leöntve. Kár hogy fél óra múlva már éhes vagyok, és még csak reggel hat, tehát nehéz küldetésnek tűnik két almával kihúzni ebédig. Pláne mert az almát a szakértők szerint meg kell hámozni, aztán kivágni a szemétbe, és csak a héját megenni, mert a többi része csak cukros víz. Nem tudom, nagymamám fordítva csinálta, hámozta ugyan az almát, de a héját dobta el, mondjuk nem is élt tovább 85 évnél. És még sajtot is evett, fehér kenyérrel, amúgy minden öngyilkos hajlam nélkül.

Amúgy hé, az élet halált okoz, mindenkinél, annál is aki friss bio-búzacsírát eszik egész életében. És mellékbüntetésként neki sokkal tovább kell ennie.

Ez például nem árt. Nyilván mert meg sem esszük.

(napidoktor.hu)

Tramplik egymás közt

Volt ez az jenki "konzervatívok" kihelyezett dzsemborija Budapesten, a CPAC. Eleve furcsa nekem egy ilyen betűszó, valahogy az ugrik be róla, hogy CCCP, különös tekintettel a logóba ékelt ötágú csillagra. Szerintem van az a bevodkázott orosz főtiszt, aki simán felvonulna ezzel a győzelem napi díszszemlén.

No meg a konzervatív azért idézőjeles, mert ezek az irritáló faszik és nők igazából populista, horogkeresztény seggfejek. Akik nagy és ízléstelen villák kertjében rendezett partikon értekeznek az amerikai felsőbbrendűségről, és a krisztusi elveket emlegetve küldik el a mexikói szobalányt a picsába, hogy már megint két perccel később hozta a délutáni pezsgőjüket. Örüljön hogy nem erőszakolják meg, vagy akár vissza is toloncoltathatnák a légyszaros szülőhazájába.

És tényleg ez a mentalitás, niggereznek, buziznak, persze csak egymás között, nyilvánosan nem mernek, ártana a támogatói alapjuknak, de a hétvégén harcias prédikátorokkal ájtatoskodnak etnikailag homogén gyülekezetükben, és a prédikátor azért teli szájjal buzizik meg zsidózik, mert neki szabad, a nézők pont erre a műsorra fizettek be. (Ha valaki látta a Kigsmant, és abban a templomi jelenetet, el tudja képzelni. Persze nem a mészárlásra gondolok, csak a verbális erőszak részére.)

Ez Trampli Donáld exelnök közössége, akiknek most nagyon fáj, hogy már megint demokrata elnök van. Oké, Biden sem egy matyóhímzés, de vele nem az a baj, hogy ne lenne demokrata, hon hogy folyton attól kell tartani, hogy mondjuk elalszik a saját kongresszusi beszédén.

De a Trampli szektának nagyon tetszik, hogy itthon a felcsúti döbrögi már megint fölényesen, és zsinórban abuzálta félholtra a liberális demokráciát, valami ilyesmit szeretnének ők is, már csak a reváns miatt is. Úgyhogy ha volt értelme ennek pesti politikai autodafénak, akkor az következő három lehetett: 

- Egyrészt a pártvezér és kancellár megint nemzetközi porondon villoghatott, mert mostanában nemkívánatos személy minden rendes demokráciában, és egy fél napra világpolitikai tényezőnek érezhetett magát, mondjuk pont alaptalanul.

- Az itthoni rajongói szektának is lehetett demózni, hogy a főnök mekkora nagy szám, és a hazai közönségnek nem kellett az orrára kötni, hogy ez egy afféle C-kategóriás összeröffenés, ahová egyetlen republikánus nagymenő (politikus vagy véleményvezér) sem jött el. Persze bejelentkezett Trampli maga is, de csak egy előre felvett, percnél is rövidebb videoüzenetben, ami egyébként pont azt jelenteni, hogy alapvetően szarik a felcsúti fejére.

- A jenkik viszont bízhattak abban, hogy hátha sikerül valamit ellesni abból, amitől a fideszkádéenpé (s külön semjénzsót) kirobbanthatatlan a hatalomból. Ez szerintem nem jött össze nekik. Mert bár a felcsúti egy szociopata, diktátorhajlamú és ügyes hatalomtechnikus, addig Trampli egy nettó idióta, egy erőszakos elefánt a porcelánboltban, aki pont a hatalomtechnikával kapcsolatban teljesen fogalmatlan. Ráadásul az USA nem egy posztkomcsi állam, ott nem lehetne megcsinálna azt a totális hatalomkoncentrációt, amit itt összehoztak. Arrafelé még vannak tényleges ellensúlyok, valódi civil mozgalmak, meg egy tényleg gránitba vésett alkotmány, amikkel mi itt, Európa rosszabbik végén nem rendelkezünk.

Ez az egész igen drága volt nekünk, végtelenül ostoba, így teljesen felesleges, ám szomorúan tanulságos.

A szórakoztató ökörség elviselhető súlytalansága

Nicolas Cage nem a kedvenc színészem, szerintem elég kevés embernek, bár  mintám nyilván nem reprezentatív. De ez itt, mármint A gigantikus tehetség elviselhetetlen súlya pont a századik filmje, úgyhogy ezért érdemes megnézni. Mert igazából ő is tisztában van azzal, hogy játszott igazán nagy filmekben is, meg egy rakás szarban. És mivel itt saját magát alakítja, a kiégett, elvált adósságban úszó filmsztárt, akit még a lánya sem bír igazán, kutyáról meg nem tudunk.

Mindig várja a nagy visszatérést, azt a kurva nagy durranást, ami majd újra felteszi őt  térképre, de az csak nem akar jönni. Hiába jár a producerek nyakára, valahogy sosem ő kell Hollywoodnak. 

És akkor jön egy ajánlat, valami spanyol milliárdosnál kellene jópofizni Mallorcán, egymillió dolláros gázsiért. És hát nem teheti meg, hogy ne fogadja el, bár az ürge valószínűleg,  gengszter, (vagy talán, vagy tudja fene), Pedro Pascal meg egy az egyben úgy néz ki mint egy sztereotip dél-amerikai kokainbáró. A villája is olyan, meg a sítlusa, úgyhogy Cage mellett rászáll a Szíjájé is, valami emberrablási ügy okán.

port.hu

És innentől tényleg felhőtlenül lehet szórakozni, a gengszter-alakú ugyanis a színész nagy rajongója, úgyhogy Cage szemszögéből végül is nem olyan rossz a buli. 

Ez egy kémes-akciós, titkosügynökös-üldözős vígjáték, ami még csak műfaji film sem akar lenni szerencsére. Nem veszi túl komolyan magát, de kellően önreflexív és önironikus, itt szinte minden a legócskább popkulturális toposzokból épül fel, csak hogy a főszereplők magukon is röhögjenek egy lendületeset. Cage meg lubickol ebben, (de Pascal is) Elvégre egy századik filmnél kijár neki, hogy saját magára, meg a felemás karrierjére is gúnyos mosollyal tekintsen.

Vicces a milliárdos, aki azt hiszi, hogy Sztanyiszlavszkij is az életére törő tábornok embere, vicces a jenki filmsztár, aki a tengerparton piálva már csak a végítélet eljöveteléről értekezik, és nem érdekli, hogy régen micsoda filmekben játszott, meg vicces ahogy egy Nicolas Cage-filmben Nicolas Cage filmekről beszélgetnek. Aztán kiderül, hogy a spanyol lehethogy-szervezett-bűnöző igazi kedvence a Paddington 2, Cage ettől kiborul, és ez is vicces.

Ja, és a szövegek rém trágárak, de itt ennek is megvan a stílusértéke.

hu.ing.com

Kamu az egész!

Élon Maszk szerint a twitter profiljainak kilencven százaléka kamu. Nem tudom honnan tudja, meg pontosan mit is ért az alatt, hogy kamu. A behazudok magamnak egy diplomát, akkor az már kamu profilnak számoltatik? Vagy csak az igazi kamu, mikor brit tinédzser lánynak hazudom magam,, pedig nem is vagyok brit? És akkor még mindig nem tudjuk, hogy a legnyilvánvalóbb eseteken kívül ezt honnan  frászból lehet tudni, 

De látok benne egy új karrierlehetőséget, ezentúl kamuprofil leszek hómofiszból, sőt több kamu profil. Hogy jól tudjam lájkolni egyikkel a másikat, mint mikor álmomban két macska voltam, és játszottam egymással. lennék például egy brazil gengszter, maszkos (de nem élonos) profilképpel, hisz inkognitó is van a világon, lennék egy japán lányokból álló, cincogva visítozó popzenekar, amelynek az összes száma feldolgozás, és kizárólag igen kretén animékből összevágott klipjei lennének. Mert az annyira titokzatos, hogy vonzaná a rajongókat. Egy harmadik profilomban viszont bevallanám, hogy igazából én vagyok Banksy, egyébként George-nak és hívnak, ha nem festek graffitiket, egy japány lánycsapatot menedzselek.

Ha nem röhögnének ki nagyon durván az első napokban (és hát miért is, a közösségi média felhasználóinak minimum fele szánnivaló idióta - a jelen lévők természetesen a másik ötven százalékhoz tartoznak), kénytelen lennék egy darabig csinálni, nagyjából míg rá nem jövök, hogy nincs az a pénz... (Pénzem így sincs, de legalább önbecsülésem se, úgyhogy nem kéne a maradékot tovább rombolni.)

antropos.hu

Vagy írhatnék én is olyan hülye cikkeket, amik a bulvárosabb portálokon szembe jönnek, mint hogy "egy tuti tipp, amitől jobb lesz a szex" (vegyél neki drogot), "a legjobb dolgok, amiket egy gitárral csinálni lehet" (eladni, szalonnázni a hátlapjáról, verekedni vele, esetleg zenélni) vagy például "mit tegyél, ha füstölni kezd az autód?" (eleve ne legyen autód)K.

De lehet, hogy ez nem menne nekem, alapvetően egy értelmiségi sznob vagyok, még szerencse, hogy igény sem mutatkozik rá.

Új világ, régi nóta

Nahát, van új kormányunk, mondjuk főleg régi arcokkal. Épp ideje, már hetek óra rágtam a körmöm, mert van remek ormánypártunk, de ormányunk eddig nem, én meg megtaknyosodtam, bár nem tudom hogy ez jön ide. Gondolom az ormányból.

A bulvársajtó is rárepült a miniszteri castingra, az egész kezdett olyan lenni, mint egy valóságsó, sejtetésekkel, gyanúsítgatásokkal, kremlinológiai , pontosabban karmelitológiai "elemzésekkel", de kurva unalmas egy műsor volt. Nyilván a kormányban egyetlen akarat van, a miniszterek leginkább csak bábok, arra valók hogy sajtótájékoztatókat tartsanak, a közeli vállalkozókat jól fizető állami megrendelésekkel lássák el, meg hogy általában visszaverjék a fényt.

Nem is igen jegyeztem meg, kik lettek tagjai a mostani kabinetnek, de az új hadügyvédelmi miniszter elképesztő pofátlansága azért átvitte az ingerküszöbömet. Először is közpénzből vettek neki egy repülőgépgyárat, aztán miniszter  lett belőle, és a minisztériuma (még az elődje idején) rendelt is tőle kiképzőgépeket. Képzelem milyen keményen be fog szólni majd a cég tulajdonosának, ha például nem szállítanak határidőre. De legalább nem lesz bonyolult összehozni egy találkozó, mert a általában egy helyen tartózkodnak, a beszóláshoz meg elég egy tükör. (Itt nem tudom nem Robert De Niro  ikonikus tükrös jelentére gondolni, a Taxisofőrből.)

De nekem a nap politikai híre, hogy megszűnik az Új Világ Néppárt. Ezt még 2020 szén gründolta Pálinkás József, a miniszterként csak egykori, de legalább akadémiai elnöknek is. És hát elég dicstelen vége egy közéleti karriernek, egy láthatatlan és jelentéktelen pártocskát feloszlatni. Tudja fene, ezek az arcok nem bírnak nyugdíjba menni, és mondjuk írni egy könyvet, vagy többet is, ha már professzorok meg akadémikusok. Vagy a kertészkedés is egy szép hobbi. De Pálinkás profnak is pártot kellett alapítania, aztán átélni a teljes politikai jelentéktelenséget. Ez annyira régi nóta már, a perifériára sodródó politikusok mindig pártot alakítanak, aminek jellemzően a tagsága kimerül a z elnökségben (választmányban, vagy ahogy hívják épp), akik viszont lelkesen reszelik a fingot, mikor az ország meg a nemzet sorskérdéseiről öblögetnek, hogy aztán eltűnjenek a balfenéken.

Nem tudom, milyen lett volna az új világ (őszintén szólva nem is igen érdekel), de az vicces, hogy csak egy nagyítóval látható közéleti klub, néppártnak hívta magát

Hogy

A magánynak van egy rémesen izés oldala: magamnak vágom le a hajamat. Ezt anno Petra intézte, aki szintén nem értett hozzá, de legalább volt egy külső nézőpontja, plusz rajta kívül nem akartam tetszeni senkinek. Hát, most sem akarok, de a tükör előtt küzdeni a folyton lemerülő  hajnyíróval, meg szembesülni azzal a húsz év letöltendővel, akinek kinézek, borzasztó, de tényleg.

És tegnap óta már az öcsém is negyvenegy éves. Az öcsém, enberek! A többiekbe már bele sem merek gondolni. Másnak felesége van, vagy férje, gyereke, én meg soha nem leszek már. Hogy sújt ez a gyönyörű kurvaélet.

Csakúgy

 És most. Nincs kedvem írni, de hátha tetszik valakinek

Iktatási ünnep

Mindenféle kormányközeli oldalakon jön szembe a hirdetés, hogy ünnepeljük együtt N. Katalin köztársasági elnöki beiktatását, holnap. Hát, ünnepeljen a fene. Egyrészt mert  mi a lótúrótól lenne ez ünnep, az érintetten és kedves családján kívül bárkinek is, másrészt meg úgy tűnik, már megint talált valami főhivatalnok egy kis lenyúlható közpénzt, hogy erre a bürokratikus aktusra is külön hirdetési kampányt kell felfűzni. Tessék mondani, vattacukor, zenebohóc és ugrálóvár is lesz, mer'az jó lenne a népnek, addig sem az élelmiszerárakra gondol.

Egy random orbánista pártkáder Főméltóságú Asszonnyá celebrálása amúgy nem igazán tűnik ünnepi, de még emlékezetes alkalomnak sem. Igazából magának a köztársasági elnöki pozíciónak sincs semmi értelme, mert lehetne ugyan ellensúly (ellenkönnyű, ha pontos akarok lenni, mert jogilag sincs sok lehetősége beleszólni a kormányzati döntésekbe), de ebben a rendszerben ez fel sem merül. Csakis megbízható, vissza nem pofázó jelölt jöhet szóba, aki vagy csak a Párt által lehet egyáltalán valaki (lásd Káder János tízévnyi bamba semmittevését), vagy olyan mértékig cím- és rangkórós, hogy egy ilyen szimbolikus, ám palotával, testőrséggel, kaviáros fogadásokkal, miazmással járó pozícióért bármely segget hajlandó kinyalni, amit csak elé tolnak. Mint a dicstelenül lebukó Pali 'bá, az örök karrierista bájgúnár. Mindkét esetben garantált, hogy az "elnök" tudni fogja hol a helye, ki a főnök, ki fingja a passzátszélbe a spanyol viaszt. És hogy ő csak egy végrehajtó, rosszabb esetben egy báb.

Novák nertársnő nyilván az első kategóriába tartozik, a Párt nélkül sosem hallottunk volna róla (mondjuk így is minek?), és csak a sütikészítős posztjait lájkolók ismernék. Nem veszítenénk ezzel semmit, bár szarabb hely nem lesz ez az ország attól, hogy ő mostantól a Sándor-palotából reprezentálja ezt a rémes rezsimet. Hogy egyre vacakabb ez a kis geopolitikai realitás körülöttünk, azt a főnökének köszönhetjük, Katalinunk nem oszt, nem szoroz, hisz nem lát, nem hall nem beszél majd, innentől sem. Meglepne, ha rácáfolna erre, nem mintha bánnám. De asszem, ha komolyan venné magát, a beiktatás után hamar kiiktatnák, mint rendszerhibát.

p.s. Jut eszembe, május tizennégy azért jelentős alkalom, Izrael állam kikiáltásának és a Varsói szerződés létrejöttének évfordulója, valamint holnap lesz Tim Roth, Cate Blanchett, Mark Zuckerberg és az öcsém születésnapja. De az első háromra nem írok rá. (Ez de randa egy kifejezés, ráírni v.kire, jajj...)

Éjféli mágikus realizmus

El kell ismerni, hogy vannak olyan irodalmi művek, amik egyszerűen nem alkalmasak a megfilmesítésre, legalább is az alapanyag durva megcsonkítása és/vagy eltorzítása nélkül. Ilyen például Kurt Vonnegut szinte tetszőleges szövege, de Anthony Burgess nyelvi játékossággal teleszórt könyvei is. (Egyszer bírtam végignézni a Gépnarancsot, de kínlódás volt a többször olvasott regény után, aminek a nyelvezete is önálló műalkotás, és még Stanley Kubrick sem tudott csodát tenni vele.)

És ilyennek gondoltam Salman Rushdie bármely tetszőleges regényét is, hisz azokat a kulturális utalásokkal átszőtt, néha már kényelmetlenül túlcizellált, és sokrétegű szövegeket egyszerűen lehetetlennek tűnt mozgóképre izzadni. Épeszű rendező  meg sem próbálta volna, hacsak nem maga Rushdie az egyik közreműködő, hisz ő aztán tudja, mire gondolhatott a szerző. És mivel Az éjfél gyermekei esetében ő volt a társ-forgatókönyvíró meg a film narrátora, Deepa Mehta rendező megúszta, hogy eleve lehülyézzem.

És nem mellesleg, ez esetben érdekes adaléknak tűnt, hogy ez nem valami brit vagy amerikai adaptáció, hanem rendes bollywoodi darab, bár reméltem, hogy azért nem fognak random pillanatokban formációs táncra perdülni a szereplők. (Na jó, félig kanadai, mint a rendező maga is. Úgyhogy nincs is hülye össztánc, szitáros diszkózenére.)

A film meg jó, egy rendes "életrajzi" dráma, India, Pakisztán meg a későbbi Banglades történelmével a háttérben, az 1940-es évektől a hetvenesekig. Van két fiú, akiket születésükkor direkt elcserélt egy szolgáló, a gazdag család fia a harmonikás utcazenészhez kerül, az ő gyereke meg előkelőékhez. Koldus und királyfi sztori, csak itt nem tudatosan cserélnek. És a fiúk között van egy fura telepatikus kapcsolat, de nem a gyerekelhelyezési anomália miatt, hanem mert mindketten 1947 augusztus 15-én születtek, pontban éjfélkor. Azaz még épp hogy aznap. A dátum pedig jelentős, hisz akkor lett független az addigi brit gyarmat (ami aztán nem sokáig maradt egy ország, hisz a hindu-muszlim törésvonal mentén kivált Kelet- és Nyugat-Pakisztán, előbbi lett aztán a mai Banglades).

És a történelmi éjfél gyermekei speciális képességekre tettek szert, a gazdagékhoz került Szálim például össze tudja kapcsolni őket magán, mint médiumon keresztül. Az összeset, mert nem csak Sívával, a másik elcserélttel tud fejben kommunikálni, de a kilencszázkilencvenkilenc másikkal is, akik szintén ugyanabban a percben hagyták el a szülőcsatornát. Vagyis összesen 1001 gyerekről van szó, legalább is eleinte, mert a hatvanas évekre már több mint négyszázan nem élnek közülük, de a maradék valami vicces-mesés közéleti-kulturális undergroundot működtet. Igazából Szálim tudata maga a forradalmi szalon, ideológiai vitákkal, személyeskedésekkel és árulással, ahogy azt kell. Hisz fiatalok, lázadó hajlamúak, és nagy előnyük, hogy telepatikusan szervezkedhetnek, ami a merev vallási előírások, a kasztrendszert fel nem adó szokások, meg úgy általában a szüleik rém tekintélyelvű generációja miatt nem egyszerű ügy.

(Mellékvágány: Érdekes, hogy akkoriban, azaz hatvanas évek forradalmárkodó nyugati, főleg amerikai ifjúsága kapcsán írta azt Herbert Marcuse, hogy esetükben már a 'represszív tolerancia' működik. A tolerancia pedig úgy lehet represszív, vagyis elnyomó jellegű, hogy igazából már mindent szabad, ezért szinte semminek nincs súlya. Míg Indiában és Pakisztánban a rendszer merevsége miatt nem lehet lázadni, addig mondjuk Észak-Amerikában simán hátba veregetnek, hogy oké fiam/lányom lázadj csak nyugodtan,  ez egy szabad ország. És innentől súlytalanná válhat bármiféle protestálás.)

Az éjfél gyermekei ráadásul a regény történetét is jól transzformálja filmmé, tényleg szerencsés helyzet, ha mindkettőt ugyanaz írta, a forgatókönyvet ráadásul a rendezővel közösen.

És fura, de a filmet úgy tíz éve mutatták be, nekem meg eddig még sosem jött szembe. Mondjuk nem kerestem, ami érthető, ha nem is hallottam róla, és - mint az elején írtam - nem gondoltam, hogy valaha film lesz bármelyik Rushdie-kötetből. De most bepótoltam, és tényleg megért 140 percet az életemből. Egy átlagos szuperhősös hulladék is simán van ennyi, csak az nálam nyolc napon túl (sem biztos hogy) gyógyuló elbutulást okoz, pedig máma már nem kéne tovább...

snitt.hu

Az igazi Black Friday

Ma van péntek tizenharmadika évfordulója, csak nem tudom hányadik. Biztos nem is fontos, a lényeg, hogy a szilveszter meg a húsvét hétfő ne essen erre a napra. Ugyanakkor brit tudósok megállapították, hogy az emberek 68,3%-a rendszeresen vesz levegőt ezen a napon, a többiek pedig gyakran, valamint annak a valószínűsége, hogy valami súlyos szerencsétlenség érjen minket, 50%. Azaz vagy lesz valami súlyos, vagy nem, és ezt ők ennyire pontosan tudják, statisztikailag!

A péntek tizenhárom egyébként azért számít szerencsétlen napnak, mert a légből kapott, ezért megbízható népmesék szerint ekkor feszítették keresztre Júdást a római zsidók, aki ráadásul 30 ezüstöt fizetett ezért. Mikor rájött, hogy ez nagyon nem érte meg, bánatában felakasztotta magát, mielőtt behajthatták volna rajta az áfát. Legalább is így hallottam Drábik professzortól, a szenilis-nemdialektikus antiszemitizmus hazai fővarázslójától. (Tényleg nagy koponya az öreg, mindegy neki, hogy Trianonról vagy a natúr joghurt áráról van szó, két lépésben eljut a zsidó világ-összeesküvésig, és ehhez csak a tényeket meg a formális logikát kell figyelmen kívül hagynia. Ja, meg sokszor összefüggő mondatokban sem tud fogalmazni már, de ezt betudom a kornak, meg a haza sorsa feletti aggódás miatt elfogyasztott töménynek.)

És ha már, megwikipédiáztam, ki az aki pont május tizenharmadikán született, és nem kedvelem, szóval innen nézve ráfér egy kis pech. Nos, Schmitt Pál bukott álamfő, Szili Katalin  volt házelnök és a szabadstílusú gerinctelenség Európa-bajnoka, Denis Rodman profi sportbunkó és Kimdzsongun elvtárs elvtársa, és Robert Pattinson azokból a szörnyű nyálas tinivámpír-izékből. Na, ők most jól megszívják, elvégre a legszebb öröm, akár öröm, it's Friday, I'm in love... 

(Igazából teszek rá.)

24.hu

Népszerű témásítás

Mindig is mondtam, bár gondolta a fene, hogy a népnek ideológiailag elég képzetnek kell lennie, mert különben nem nyeli be a mindenre is felkent hatalom, harcosan  lelkesítő propagandáját. Az ideológiai nevelés pedig a kultúránál kezdődik elvtársak, a kúltúrált emberanyag kitermelésének viszont elengedhetetlen lépcsője a népszerű popkultúra becsatornázása, a hatalomtechnikai manőverekbe. Vagy alájuk.

Így aztán Vlagyimir Vlagyimirovics és az ő fasiszta rezsimje rádobott 100 millió rubelt egy, a jelenlegi háborút népszerűsítő koncertsorozatra. Amit nem mellesleg egy „Társadalomkutató Szakértői Intézetet (EISI) „ nevű kamu szervezet szervezett meg, első állami megbízásaként.

Nálunk ennyiből a tervezett Petőfi-film kábé 11,3%-a jönne ki. Ebből is látszik, hogy a szovjet hagyományőrző jellegű oroszok mennyivel előttünk járnak. Ők értik, hogy milyen fontos a totálisan kontrollált állami média agyrémeik terjesztésében, de szemben a puhapöcsű magyar kormánnyal, nem tűrik mellette a független sajtót, úgyhogy nyugodtan közölhetik, diktátoruk népszerűsége immár 80% feletti! És még az is lehet, hogy valakik, (nem a fent említett intézet, ők koncerteket szerveztek épp) tényleg ezt mérték, hisz olvastuk Orwelltől az 1984-et, ahol Winston Smith a végére már szerette Nagy Testvért. Mondjuk sok más esélye addigra már nem volt, a kognitív disszonancia redukciójára.

De az azért szép, hogy 'társadalomkutató szakértők' régi vágású népművelőset játszanak a háborús propagandában. Biztos valami barterüzlet lehet mögötte, azaz valahol zenei producerek és vidéki művházigazgatók politikai közvélemény-kutatást hegesztenek épp, egy sok ezer fős, rétegzett, valószínűségi mintán. Sugalmazó, mondhatni elvárt válaszokkal ugyan, de így legalább igen megbízható lesz a kutatásuk, ha érvényes nem is. Ők persze nem szakértők, de a változatosság gyönyörködtet, a szakértelem meg köztudottan bolsevista trükk. (Oké, egy bizonyos nézőpontból épp a putyinisták a bolsevikok, elvégre a szó jelentése annyi, hogy 'többség', meg nyakig ülnek a sztálini nosztalgiában, de ha kell, másfél másodperc alatt tagadják ezt le, és lesznek a szavak szintjén monarchista, pravoszláv ókonzervatívok.)

Amúgy lehetne egy csomó más dolgot is koncertekkel, táncházakkal, lókolbász-fesztiválokkal vagy versmondó-versenyekkel népszerűsíteni. Például a mélyszegénységet, a funkcionális analfabetizmust, a hatalmi önkényt, az irritábilis bélszindrómát,   a kizsákmányolást, a környezetszennyezést vagy a sötét ostobasággal kombinált arroganciát. Mindegyik van annyira vonzó, ugyanakkor további népszerűsítésre szolgáló téma, mint  a szomszéd ország lerohanása, egy véres háború keretében. Esetleg fel lehetne venni (a háború altémájaként) erre a listára a csoportos nemi erőszakot és a földönfutóvá tételt, mint fontos, de messze alulértékelt társas aktivitásokat, melyek értékeinek elismeréséért igen is küzdeni kell! 

Mindhalálig, vagy legalább a zártosztályig, attól függ melyik lesz előbb.

Nem állt fenn a hozzáértés veszélye

"Isten hozott, de én viszlek el,

 gondold meg, hogy miket teszel.

 Rendőrnek nevelt a jó anyám..."

(Prosectura)

Moldova Györgynek még 1977-ben jelent meg az Akit a mozdony füstje megcsapott című vasutas riportkönyve, és ha jól rémlik, abban olvastam először a "hülye, hülyébb, leghülyébb - rendőr, postás, vasutas" szlogent, persze egy önironikus vasutast idézve.

És ez most onnan jutott eszembe, hogy szembe jött a hír, miszerint két kamasz beperelte a rendőrséget, mert (még két évvel ezelőtt) 72 órán át tartották fogva őket, valami olyan bűncselekmény gyanújával, amit el sem követtek. Idáig ez nem lenne egy nagy történet, a csodálatos és szakmailag mindig a spiccen lévő zsandárok is hibázhatnak néha, hisz ahol fát vágnak, ott hullik a forgács, meg néha egy-egy hüvelykujj. E konkrét esetben azonban tudták (tudniuk kellett volna), hogy az utcai  rablással gyanúsítható alakok 30-50 közötti, nagydarab, borostás faszik voltak, ehhez képest vittek be bilincsben, vezetőszáron három cingár 15 éves srácot. Meg egy lányt, ő aztán tényleg középkorú férfinak nézhetett ki.

És utána még hónapokig nyomozták a nagy büdös semmit, majd a kellő mennyiségű aktatologatás és sumákolás után lezárták az ügyet, de elnézést azt pont nem kértek. Úgyhogy most azért perelnek a srácok, hogy legalább utólag, ha lennének oly szívesek, no meg az állam fizessen nekik sérelemdíjat, ha már az egyik erőszakszervezetében inkompetens barmok barmolnak el egyszerű dolgokat is.

Amúgy a rend őreinek összesen annyi érv volt, hogy hát akár ezek a tinik is lehettek volna, úgyhogy jogos volt a három nap a fogdában, mert fennállt az elrejtőzés meg a bizonyítás megnehezítésének lehetősége. Na ja, ha valaki ártatlan, az tényleg jelentősen megnehezíti, hogy rábizonyítsák azt, amihez semmi köze. Miként a rendőrnek levést is megnehezíti az elemi logikai képességek hiánya. Persze az is lehet, hogy teljesítménybérben dolgoznak, és a srácok lesittelése még kellett a havi előállítási/őrizetbevételi kvóta teljesítéséhez. Ma már az agyar államból bármit kinézek.

Idióták és angyalok (rajzfilm noir)

Rajzfilm, ja. Nem csupán animációs, annak mostanában a számítógépelt,  3D-s dizniskedéseket hívják, de ez rendesen rajzolva van, két dében, nagyon szigorú minimalizmussal. És nem (csak) ezért nyomasztó (miközben el bírom képzelni azt a mai tizen- vagy huszonévest, akinek már pusztán képi világa elviselhetetlen szenvedést okoz), hanem mert egy sivár, részvéttelen és romlott világot mutat be, adekvát vizualitással.

No meg a folyton jelen lévő zenével és hanghatásokkal, tekintettel arra, hogy szöveg az igazából nincs benne, a kakaterek morognak, köhécselnek sóhajtoznak, ám  értelmes szavakat nem bírnak kinyögni. Mondhatni a valóságnak erre az oldalnézetére nincsenek már szavak. Néha egy-egy dalnak vannak felismerhető szövegfoszlányai, de ez sem szükségszerű, Tom Waits (az egyetlen igazából nevesített közreműködő) bármikor képes emfatikus mormogásba fullasztani az elve kvázi-halandzsáját.

Meg hát ebben a filmben mindenki aljas, gonosz, egomániás bunkó, a főszereplő kiváltképp, és ennek megfelelően csúnyák, plusz még nevük sincs. (Minek is, úgysem mondanák ki, ha már mást sem.) A főszereplőt ugyan Angelnek hívják az ismertetők, de ez nem igazi név, inkább csak afféle kényszerű jelző. Mert ez az erőszakos, naphosszat kocsmázó lárvaállapotú egy reggel  arra lesz figyelmes, hogy két szárny kezd kinőni a hátán. Hátából. Szóval fokozatosan angyallá változik, és minden törekvése ellenére kénytelen jót cselekedni, pedig az legalább olyan visszataszító számára, mint az ő egész létezése nekünk. És akkor van benne a világ szürke, sivár reménytelenségének felmutatásán túl egy kis társadalomkritika is: a csúf bunkó fura adottságából a többi csúf gonoszok (maffiózók nyilván) megpróbálnak sikerpénzcsillogást csinálni, de persze ezt is elbasszák, mondjuk antihősünk is rájön menet közben, hogy jóakarói az igazi ellenségek.

mafab.hu

Ez az egész nemmás, mint 78 percnyi lelkünkbe taposás, a feloldozás esélye nélkül. (Ilyenkor az a kötelező bölcsészduma, hogy nagyon kafkai az egész, Az átváltozás parafrázisa, ami igaz, csak nem vagyunk vele beljebb.) Bill Plympton író, rendező, producer nem segít az élmény feldolgozásában, hasba rúg, azt' otthagy. És bár az Idióták és angyaloknak még humora is van, de az olyan éjsötét, hogy nem lesz tőle jobb. Valahol sejtjük, hogy az egészet úgy kellene nézni, mint egy vidámparki elvarázsolt kastélyban a torz tükörképeket, azzal a kicsi, de fontos megkönnyebbüléssel, hogy a valóság azért nem ennyire trágya. Pedig de, a film meg jól belenyomja az orrunkat, mert nekünk ez jár.

Szóval megtekintése csak a depresszión és generalizált szorongáson túliaknak ajánlott, lehetőleg egy napfényes délutánon, hogy legyen hova reménykedve kinézni a mű sötét,  monoton monokróm univerzumából. 

Amúgy mestermű, ami abból is látszik, hogy fáj.

Számos mozgóképek

Egy kivételes barát (2019, tomhenkszes életrajzi dilemmázás)

Két lépés távolság (2019, drámai, haldoklós szívdöglesztés)

Három óriásplakát Ebbing határában (2017, az utóbbi évek egyik legjobb filmje)

Négy esküvő és egy temetés (1994, mondjuk hogy vígjáték)

Az ötödik elem (1997, brúszviliszes űropera)

Hatodik érzék (1999, brúszviliszes-misztikus izé)

Hetedik (1995, bredpittes-misztikus izé)

A nyolcadik utas a halál (1979, űrszörnyes klasszik)

A kilencedik kapu (1999, dzsonideppes-misztikus izé)

Tíz kicsi indián (1976, krimi, ahol agát a Kriszti)

Tizenegy több, mint három (1976, magyar TV-film)

Tizenkét dühös ember (1957/97, ebből remake is készült)

A 13. emelet (1999, egy másik Mátrix)

Tizennégy vértanú (1970, az aradiak)

Tizenöt éves kismama (1998, aki Kirsten Dunst)

Tizenhat szál gyertya (John Hughes híres-nyálas tinifilmje )

Tizenhét (2017, osztrák dráma)

Tizennyolc (2005, kanadai középfajú)

Tizenkilenc késszúrással (1991, magyar TV-film)

Húsz óra (1965, egy hazai klasszikus Fábri Zoltántól)

21- Las Vegas ostroma (2008, kevinszpészis-kaszinós drámaféleség)

A 22-es csapdája (1970, Joseph Heller klasszikusa egy közepes fimen)

A 23-as szám (2007, dzsimkerris thriller)

24 - A szabadulás (2008, Kefír Szádörlend sorozatos, átívelő film)

Huszonöt, huszonegy (2022, koreai drámsorozat)

Huszonhat komisszár (1933, szovjet filmdráma, olyan is)

Chapter 27 (2007, független dráma, John Lennon gyilkosáról)

28 nappal később (2002, Danny Boyle príma kis zombifilmje)

29-es vágány (1988, misztikus-drámázós gerioldmenes)

30 nap maximum (2020, francia rendőrös, erőltetett komedi)

31 (2016, középvacak, gonosz bohócos horror)

32 hét (2020, felejthető, amnéziás izé)

A harminchármak (2015, chilei bányászos, banderaszos trú sztori)

T-34 (2019, orosz háborús, sajnos aktuális)

És a kakukktojás: 35 mm-es film. Amit ma már alig-alig, mégis elhányok a falig, pedig egykor a fényképezőgépekben meg a filmkamerákban mindig ez volt, és bár az SD-kártya tényleg kényelmesebb, de nekem hiányzik. Nagyon boomer vagyok, nyilván.

p.s. Nyilván a magyar címek alapján listáztam (vö. A nyolcadik utas az Élijen), egy csomó kimaradt (28 nap, 28 héttel később etc.), és rengeteg nem jutott eszembe, mert csak.

Heti Világpont.hu

A hávégéponthu szerint "Fény derült Putyin nyakkendőjének titkára". Mi van? A titkára? Mi a frász a titok abban, hogy milyen nyakkendőt hord, hogy arra fényt kell deríteni? (És ja, csak hogy ne hagyjam ki a kézenfekvő hülye szóviccet: az sem lenne titok, ha a titkára kötné meg neki.) De ez a magát mértékadónak gyanító hírportálon külön "cikket ér", valami RAI Uno-s interjút is idéznek, ahol egy olasz nyakkendőgyáros valószínűsíti, hogy igen, ezt tényleg ők nyakkendőgyárthatták. Mintha az egésznek lenne akár egy lepkefingnyi jelentősége is, hogy pszichopata diktátorok esetében a legfontosabb kérdések közé tartozna az öltözködésük, a frizurájuk, vagy hogy szeretik-e a csípős mustárt, és (a megbízható amerikai hírszerzési információk szerint) milyet szartak tőle reggel.

E remek közleménnyel kapcsolatban inkább az a kérdés, hogy:

- Kit érdekel a cárevics nyakkendője, azaz ki volt itt a célközönség?

- Van valami kvóta a hávégéponthunál, hogy napi hány cikk címében kell szerepelnie a Putyin névnek?

- Érdekes még a népirtással felpántlikázott háború, vagy már  milánói divathétre gyúr a szerkesztőség?

Még szerencse hogy nem vagyok elfizető (eleve nem lenne rá minimális pénzem se), így most nem kell lemondanom, hogy elvtársak, azért vannak határok. Én nem várnám meg, míg az origó mintájára a fél címoldal megtelik csöcsös, segget villantó, franc se tudja kicsoda médiaribancokkal. 

Erre is derüljön már fény!

Az át- és visszakozott

A Damned (az Átkozott) egy londoni illetőség punkbanda, igazi klasszikus, még ha a punk esetében rohadt fura is leírni ezt. De hát 1976-ban alakultak (legalább is így mesélik, én nem tudom, összesen két éves voltam, egy fél kontinenssel arrébb), és elképesztő módon még napjainkban is működnek. Pedig a kopott fényű hetvenes években az egész zenei mozgalmuk üvöltötte, hogy 'No Future!', erre most, bőven hatvan fölött még mindig megtekinthető például  Dave Vanian énekes, aki nem akar nyugdíjba menni. Pedig megérdemelné, bő 45 év punkzenészkedés után az is csoda, hogy még él, biztos a rendszeresen viselt hullasmink miatt, egyszerűen nem tesz érte kerülőt a halál, hisz úgy fest, már rég elvitte melegebb éghajlatra, és most csak kísért egy kicsit, mert a pokolban ugyan sok a haver, de kurva magas a fűtésszámla is. (Még nem éri el a hazai lakótelepek árszintjét, de így is elég stresszes lehet, elkárhozás közben még erre is figyelni.

És ez az egész már megint onnan jut eszembe, hogy a reggeli kávé mellé kellett valami ébresztő zaj, próbálkoztam Sosztakovics tizedik szimfóniájával, de belealudtam. Azaz vissza, ami persze hajnali négy felé nem olyan meglepő, de nekem meg van az a kattanásom, hogy ha fölkelek, akkor föl legyek kelve. Ne csak imitáljam, hogy csinálok valamit, mert a közkeletű elképzeléssel ellentétben, szerintem az alvás nem valami csinálása, hanem annak hiánya. Ja, hát dolgozik a tudatalattink, de az nem mi vagyunk, csak a háttérképünk. De ha már kikeltem az ágyból és voltam vécén (optimális esetben ebben a sorrendben), akkor csinálnom kell valamit. Reggelit például még nem, az órákkal később jön, addig is hülyeségeket írok ide, szakszerű hülyeségeket máshová, pénzért, és közben hallgatnom kell valamit, ami részben elnyomja a fejemben a hangokat. Bírom az automatikus írást, de azért még a hagyományos módon, fejben fogalmazok, szóval ez a szöveg is itt, ez előbb megvan a fejemben, mint a klaviatúrán, de gondolom sokan vannak még így ezzel. Elvégre rég volt már a hatvanas-hetvenes évek, és az a sok új, izgalmas drog. És nem mellesleg a következő hatvanas évekre is vagy negyven évet kell még várni, és egyáltalán nem biztos, hogy lesz még tudat a Földön, amit módosítani lesz érdemes.

Persze elhalálozási és reinkarnációs okokból addigra én már rég mosónő leszek Radzsasztánban, ha csak a karmámat addig el nem baszom. Átkozottul.