Már megint egy kicseszett nap New York szerte szét. Van az amerikai filmeseknek az a kattanása, hogy ha nem Hollywoodban iparoskodnak arccal a kassza felé, akkor New York van, elvégre az amerikai USA az piros-fehér-kék, avagy maximum három értéket vehet fel kulturálisan. Van a nyugati part, Lózan Cselez meg a háli Vúd (plusz Szanfransziszkó), van a keleti part, a Nyújork-Boszton tengely, a többi meg a középnyugati, középközepi, középbármi érdektelen suttyóság, a white trash, redneck... (és ide kellene valami kék még) világ, lenéző jelleggel.
És a Tétova nemzedék az „egy nap a Big Almában“ woodyalleni tematikája mentén szokásos, elvégre New York a világ olvasztótégely-fővárosa, ott nem egyszerűen bármi megtörténhet, de minden meg is történik, minden rohadt huszonnégy órában többször is. Ez a 2012-es műegész már a világvége jegyében fogant, ami persze nem jött el, én meg megettem a félretett összes babkonzerveket.
Nem mellesleg a film eredeti címe Generation Um... ami kábé Ööö... generáció lenne, hisz nem egy tétova, hanem egy teljesen felesleges nemzedékhez tartoznak a főszereplő nemhősök, akikkel nem többen vagyunk, csak sűrűbben. Ja, posztmodern felnőttség-válság meg a világba vetettség elveszettsége, ilyeneket szoktak öblögetni értelmiséginek látszó tárgyak a zeitgeist korszellemének jegyében , és mindehhez ott van a nagyváros, mint az elidegenedés szimbólumának jelképe.
Sztori ennek megfelelően nem nagyon van, az egszisztencialista önmagába fordulás nehezen tűri az ilyesmit. Van három unszimpatikus arc, a John nevű Keanu Reeves, meg két csaj, akiknek nem emlékszem a nevére, egyfajta baráti nem mindig édes hármasban tengődnek a metropoliszban, gyakran részegek és életük fő célja, hogy ez így is maradjon. Így aztán a trió egyetlen napját bemutató film maga is szexbe és drogba fullad, de ettől még nem rakendroll, pedig az is egy klasszikus trió lenne.
Felesleges kérdés, hogy lehet-e a műalkotás célja a céltalanság ábrázolása, hiszen persze, a mű az olyan, hogy szólhat bármiről, de ettől lehet még teljesen felesleges is. Például mert nem érdekes, nincs miért nézni, mindent láttunk már ebből többször, és szerencsésebb esetben azért a való világban nem jött szembe egy betépett csaj, aki azon lamentált, hogy menyi idő alatt bomlana le a telefonja, ha feldugná a seggébe? De sokadszorra tényleg nem hiányzik már a luvnya, aki a másnaposan ül a vécén, és épp nagyon nihilista stílben beszélget valakivel. pedig alapvetően bírom az efféle kilátástalan drámázást, mert ha jól csinálják, nagyon is életszerű.
Ez a film nyilván az ürességet, kiégettséget, sodródást akarja bemutatni, de ezzel a vállalással egy kurva hosszú sor végére állhat, ahol sokkal jobb művek vannak előtte. Ha valaki, mint például engem, vonz ez a téma (rettenetesen kínos modoroskodással: kor- és kórtünet), akkor olvasson inkább valamit Bret Easton Ellis írói munkásságából, mondjuk a Nullánál is kevesebb vagy A vonzás szabályai című darabokat, nekem most épp a Holdpark a kedvencem tőle. (És ha valaki erre gerjed, beleképzelheti valamelyik karakterbe a Keanu bácsit is, nekem nem hiányzott ez a nem igazán korszakos színész.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése