Ma van a csokoládé világnapja, és Pédia Wiktória szerint „Ünneplésére a csokoládéfogyasztás jellemző“. Milyen meglepő! De tényleg, a munka ünnepét például munkaszüneti nappal ünnepeljük, a római kaotikus egyházban a nagypéntek az egyetlen nap, mikor nincs mise, a hinduknál szinte minden ünnep böjttel kezdődik, nemzeti ünnepeinken pedig igazi nemzetmegosztó autodafék keretében pártoskodik minden jelentős és teljesen jelentéktelen politikus. Avagy az igazi ünnep- vagy emléknap az olyan, hogy valami nincs, valamit nem csinálunk, vagy sokkal kevésbé. Ezen az alapon pedig a csokoládés világ napján pont nem kéne csokit enni, hanem mondjuk sósperecet üres kávéval, csak hogy érezzük a súlyát, milyen is, mikor az élet kakaót ad, de nem csinálhatunk belőle limonádét... vagy valami ilyesmi, lehet, hogy eredetileg citromos csokival van szólva a mondás.
De azt is megtudtam, hogy „ az étcsokoládé napját január 10-én, a tejcsokoládé napját július 28-án, a fehér csokoládé napját szeptember 22-én és a csokoládéval bevont akármi napját december 16-án“ ünneplik valakik. Azaz a mai alkalom a Csokoládés Ökumené Napja, bár az nem teljesen világos, mikor is volt az egyházszakadás, de az valószínű, hogy tejcsokoládés szekta vált ki az étcsokoládésból, hiszen az nyilván egy későbbi fejlemény, hogy tejet is lehet a cuccba tenni. És akkor hozzájuk képest is elhajlók a fehércsokisták.
Vagyis: az étcsokis mozgalom az ortodoxiát képviseli, a tejcsokis a belőle kiszakadt református szárny, a fehér csoki követői meg rasszisták, mert szeptember 22-én az Orrszarvúak Világnapja lenne igazából, de ezek nem csak a fehér- , de általában is az emberi felsőbbrendűséget hirdetik, biztos mert még sosem jött nekik szembe egy orrszarvú. Akkor szerényebbek lennének...
A Csokival Bevont Akármi hívei viszont teológiailag szinkretisták, csokizmusnak álcázott üzleti érdekek képviselői, mert nekik mindegy, hogy pálcikás jégkrém vagy fánk, csak legyen mögötte egy multicég, aki fizeti a bevonat-guruk magángépeit.
saját.én (Brighton, 2014)
A csokoládé egyébként 1550 körül jelent meg Európában, állítólag pont ma, de igazából már senki sem emlékszik rá, mert a szemtanúk túl sokat ittak a 16. században, rumot főleg, aminek aztán lett jelentősége csoki vonatkozásában is. Így eshet meg, hogy feljegyzések szerint a szintén ekkortájt, a taljánoknál megjelent első fagylaltok gyümölcsösek voltak, maximum vaníliásak (a vanília is 1510 után jelenik meg a kontinensen), de ha valaki komolyan veszi a dialektikus csokizmus ideológiáját, az nem csak hiszi, de tudja is, hogy az első fagyi is csokis volt, ez úgyszólván történelmi szükségszerűség. Mert a kakaó a tézis, a tej az antitézis, és e kettő első szintézise csakis a csokifagyi lehetett, jóval a édesipari-forradalommal megjelenő tejcsoki előtt.
Persze a csokifagyi eleinte még a munkásosztály édessége volt, de a modern gyáripar kialakulása után, a 18. század végére már csak választott képviselőin keresztül fogyaszthatta, és nagyjából az 1800-as évek első negyedétől számítjuk az édesipari szakszervezetek betagozódását a szervezett bűnözésbe („barna galléros korszak“), amikor is a burzsoázia elkezdte kisajátítani a csokit, pusztán saját élvezetére. Azóta is a bonbonok korát éljük, ahol a minőségi trüffel a szűk elit időtöltése, míg az egyszerű embereknek meg kell elégedniük a lila tehenes pótszerekkel, amik egyharmad csokitartalom mellett kétharmadnyi marketingből állnak, de aki nem evett még mást, annak ez a csoki.
Szóval a nemzetvilágözi-nap alkalmából pont ilyeneket nem kell enni, mindenki keressen otthon valami lekvárt, mielőtt még kiderül, hogy teszem azt a ribizlinek is évfordulója van, és azt sem lehet ma enni sajttal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése