Milyen lehet az a diktatúra, amiről nem tudjuk pontosan, hogy milyen? Rémes, nyilván, nem mintha lenne rendes, jó kis diktatúra is, de talán az a legrosszabb, ha nem tudjuk, mit is vár tőlünk a Rendszer, mi a jó válasz, ha beállít két jehovás hittérítő-stílusú neogestapós. Márpedig az Évforduló című tavalyi darabbak ilyesféle a helyzet, mikor egy fiktív, akár jelenidejű Amerikában (hol máshol?) elszabadul a paranoid őrület.
A Jan Komasa lengyel rendező által elkövetett film műfajilag egy családi drámába oltott, disztópikus politikai thriller, ami így nem hangzik valami izgalmasan, pedig rohadtul az. Van egy család, a professzor anyukával, az étteremtulajdonos faterral, meg négy felnőtt gyerekkel, és ők így együtt liberális egy bagázs. Az egyik lány a férjével együtt környezetvédelmi ügyvéd, a másik leszbikus humorista, a harmadik még zoológusnak tanul, az egyetlen fiú meg a szülei házassági évfordulójára beállít egy rémesen karótnyelt csajjal, aki aztán évek szívós munkájával szétveri a családot. De nem közvetlenül, mert közben az egész társadalmat is. Ír ugyanis egy könyvet, a Változás címűt, ami körül egy komplett, fanatikus politikai mozgalom habzik fel, nem is túl lassan, hogy aztán az ennek mentén kibontakozó diktatúra immár családi szinten verje szét az emberi kapcsolatokat.
A sztorit egy-két éves ugrásokkal láthatjuk, mindig valami családi évforduló, születésnap kapcsán vesszük fel a történet fonalát, úgyhogy az önkényuralom pillanatfelvételek sorozataként bontakozik ki előttünk. Egyik alkalommal még csak azon akad ki az anya, hogy újdonsült menye mennyire elidegeníti tőle a fiát, de kettővel később már a Rendszer tényleg hittérítőnek kinéző ügynökei vallatják a közben munkanélkülivé vált idősebb házaspárt, a saját konyhájukba. Merthogy ők Változatlanok, akikre már a környéken is vadásznak a Változás hívei, hiszen az utcában már szinte minden háznál az új rezsim zászlaja leng, nagyjából a megszokottan csillagos-sávos helyett, és lenézően megmosolyogják azt, aki az alkotmányra mer hivatkozni. Aztán már össze is verik, mint a leszbikus lányt, Annát, aki aztán évekig bujkál, mert nincs velük, tehát ellenük van, mint egy rendes diktatúrában azt gondolni szokás...
Az Évforduló nyomasztó egy film, de ettől persze még igen jó, a szokásos nagyívű hasonlóktól eltérően itt tényleg egyetlen családon keresztül meséli el a zsarnokság működését. Mert ahol zsarnokság van, ott a hatalom nem áll meg az ember küszöbénél, nem az van, hogy otthon a négy fal között legalább még szabad lehetsz, mert mindig akad egy-egy agymosott szomszéd, aki csőbombát rak a postaládádba. Ehhez képest csak a díszlet, hogy kijárási tilalom, titkosrendőrség, utcai rohamcsapatok.
Nekem mondjuk hiányzott nagyon, hogy valójában az sem derül ki, mi a frász van abban a könyvben, az új uralom szentírásában, mert ez annyira csak a háttér, hogy nem vesztegetnek rá szót. Közben persze pont ettől lesz olyan gyomorszorítóan nyomasztó az egész, hogy az ellenség láthatatlan, így ha harcolna is valaki, nem tudja mi ellen menjen. Ami látható, az az erőszak és az elnyomás, de a mögöttes ideológia valahol ködbe vész. Akár mint egy rendes diktatúránál, ahol a diktátor és köre már rég nem hisz semmilyen eszmében, csak magában a hatalomban, az uralkodásért uralkodnak, annak a függői. Annyi a finom, ám fontos különbség, hogy ez esetben még valami Nagy Gonosz Cég is van a háttérben, mint a zsarnokság egyik fő technikai kivitelezője, elvégre az ott a disztópikus Amerika, nagy céges csápokkal mindenfelé.
És itt az a csavar, hogy Liz, a rendszer ideológusa, a Változás szerzője egyúttal családtag, legalább is papíron, mert igazából kívülálló. Mintha a Braun családdal ülnénk egy asztalnál, ahová épp beházasodott egy fura alak, bizonyos Adolf Hitler, aki rém udvariasan ugyan, de már a desszert előtt a mocskos zsidók sátáni természetéről indít egy könnyed csevegést.
A családnak az a része, aki nem hal meg (egyből) megy az ottani Gulágra (vagy Guantanmóra, ha már), esélye csak annak van, aki már évek óta konspiratívan ellenálló, mert ő legalább az elnyomó rendszerrel együtt nőtt fel lázadónak.
A műfaji meghatározása alapján eredetileg nem érdekelt ez a cucc (és a nagy politikai szociológiai megfejtéseket tényleg hiányolom belőle, de ez persze az én bajom), most meg ott tartok, hogy mindjárt újranézem, márpedig ez nálam akkora szó, hogy nagy.
p.s. Láttam egy filmnet, talán még tinédzserként, ami most eszembe jutott (leszámítva a címét), abban egy kisvárosba érkezik egy idegen, belép a helyi vegetáriánus klubba, aztán szép lassan átveszi a hatalmat ott, meg a környékes is. És egy idő után esténként már rohamcsapatok vadásznak az utcán a mocskos húsevőkre... A slusszpoén meg emlékeim szerint az volt, hogy a faszi nem is volt igazán egy pszichopata náci, csak látványosan és nyilvánosan akart öngyilkos lenni, azaz arra hajtott, hogy nyírja már ki valaki. Mert akkor bekerül a történelemben, ellenben ha simán csak vonat elé fekszik, a kutya sem fog emlékezni rá. (Tényleg ködösek az emlékeim, és hiába írtam körül, AI elvtárs is csak egy 2005-ös dél-koreai novellát tudott feldobni, mozgóképet nem.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése