Politikai túlélet

Egy kevésbé frekventált igeforrásból a mai nemszent lecke:

"A külföldi titkosszolgálati hadjárattal megvalósított puccsal hatalomra juttatott gyarmati adminisztráció kis főnépbiztosa maga is áldozat, parlamenti őrjöngései által is bizonyítottan súlyosan beteg ember, akinek pszichopata személyisége nemcsak megmákonyozott szektahíveiben korbácsol fel vérgőzös, gyilkos vágyakat, hanem maga is egyre primitívebb proletártempóba süllyedve mocskolja a nála különbeket. Tankönyvi tünet, hogy nincs benne belátás, empátia, tisztelet, egyszóval semmi olyasmi, ami a civilizált, egészséges embert emberré teszi. Ez az intellektuálisan jelentéktelen, erkölcsileg rothadt bukott NER-lovag abban leli egyetlen örömét, hogy habzó gyűlölettel válogatás nélkül sérteget és rágalmaz bárkit, aki épp útjába kerül. Természetes, hogy az ilyen ember szabályt, törvényt nem ismerve önkényuralomra tör. Ezt a típust nevezi Hamvas Béla hivatásos gonosztevőnek"

Tűéles látlelet. Nem feltétlenül a jelenlegi miniszterelnökről, Jobbhíjánnépvezér Péterről, hanem azokról a sötét összeesküvés-elméletekről, amik a demokratás (milyenes?) szerzők fejében gomolyfelhősödnek, hogy efféle mentális záporok zivatarozzanak belőlük.

Amúgy MP tényleg egy nárcisztikus-túlmozgásos alak, aki az elődjéhez hasonlóan élvezi a konfliktusokat, bár a Felcsútok Géniusza a vége felé már nem élvezte, csak benne maradt a maga kavarta viharban. Igazából konfliktuskerülő lett, amennyiben kizárólag a saját lakáj-alakú, betanított sajtómunkásainak nyilatkozott, előre megbeszélt „kérdésekre“ „válaszolva“, amikor meg beleszállt például az ellene tüntetőkbe, rögtön elvesztette az önkontrollt. A komfortzóna elhagyását már rég nem bírta akkorra a Vezér.

Az új führer jól söpör pedig inkább cinikus-alázó üzemmódban működik, mintsem habzó szájjjal gyűlölne (miközben ez sem egy államférfi tempója), de speciel belátás, empátia, tisztelet pont az elődjében nem volt egyáltalán. Ő csak az erőt tisztelte, az meg nála volt, tehát valójában saját magán kívül lenézett mindenkit.

Számomra a legviccesebb a külföldi titkosszolgálatozás, ami maga a kognitív disszonancia redukciója. Mert arról van szó, hogy a felcsúti a tökéletes politikus, az ideáltipikus államférfi maga, aki ennek megfelelően tévedhetetlen,  a hívei számára napról napra az a dogma, amit ex cathedra kinyilatkoztat. Akkor is, ha az épp homlokegyenest az ellenkezője annak, amit előző héten mondott. Ha tehát egy ekkora formátumú orákulum veszít a választáson, az nem lehet az ő hibája, de még bizalmi embereié sem (hiszen jól választotta ki őket), így legfeljebb a másodvonal a hibás, de még sokkal inkább a gaz, és szükségképpen külső ellenség. A titkosszolgálatok, na. A „hadjáratukkal“. 

Erre persze nincs bizonyíték, hisz attól titkosak ezek a sötétben bujkáló, ellenfülke-forradalmár szolgálatok, sőt az az igazi bizonyíték, hogy nincs bizonyíték! Ha lenne, nem lennének elég titkosak a hadműveletek, tehát elég eredményesek sem, márpedig a tiszás kétharmad maga az eredmény, tehát a bizonyíték hiánya a titkosság létének bizonyítéka, az a gyanús, ami nem is látszik!

Érdekes az is, hogy amikor nyert a későbbi Hatalmi Főpárt, akkor a választási eredmény (fülke)forradalom volt, de ha nem, akkor puccs. Ez ennyire egyszerű. (Az megvan még, hogy meccs addig tart, míg nem nyer a Dagadt? Maga mondta.)

A világ vagy fekete vagy fehér, a szürkének nemhogy ötven árnyalata nincs, de mi frász az a szürke egyáltalán? Vagy kurva nagy szuverenitás van, vagy gyarmat vagyunk, a kettő közt nincs átmenet, aki szerint igen, az maga is vagy gyarmatosító, vagy azok szolgája, pont.

Az efféle gondolkodás tényleg kétbites, az egyik politikai oldal szép, okos, hazaszerető és mindenek felett tehetségesen alkalmas, a másik ugyanez szorozva mínusz eggyel, azaz sátánian gonosz, inkompetens, betegesen hazaáruló mocsadék. Ennek megfelelően a szépek és okosak győzelme mintegy történelmi szükségszerűség, míg a másikaknak a bukása az, csak idő kérdése az egész. Történelmileg meg évtizedek sem számítanak nagy időnek, csak ki kell várni a Nagy Időket, az újra mindenképp eljövő aranykort, melynek prófétája már közöttünk jár, csak a megvezetett tömegek nem ismerték fel elég sokszor (elég sokáig) benne az isteni karizmát. Így egy félkész művet hagyott maga után, de be lesz az fejezve, és nagy béke lészen, ha kő kövön nem marad, akkor is!

És most mondja valaki, hogy a posztfideszesség nem egy szektalét. Angyali küldetésekkel és ördögi megszállottságokkal, ahol az Armageddon nem csak egy középszar film, hanem a közélet érvényes olvasta. (vö. Pilhál tata a Magyar Nemzetben: „Teszem hozzá, a vágy a háborúskodásra sosem belülről jön. Manipuláció. Az ördögöt kell keresni mögötte.“ És nem, nem Vlagyimir Vlagyimirovicsra gondol közben. Hanem az EU-ra, ami mögött a Sátán áll, gondolom így rendesen szarvakkal meg patákkal, és háborús gerjedelmében Szaddam Husszeint dugja hátulról, ahogy azt a South Park című dokumentumsorozatban is láthattuk. Az ördögözést afféle ultima ratio-nak szánják, a nagy végső érvnek, deigazából az érvek ordító hiányáról szól.)

p.s. Persze bizonyos helyzetekben igen kényelmetlen a szektalét, olyan kínos, viszketeg érzés (és nem, nálam nem árad a Tisza, ez a mostani bagázs nekem az előző döbrögi-rezsimhez képest felüdülés, persze ezen még javíthatnak):