Médiahüjék

A pártszolgálatos köztévé híradója a múlt héten elfelejtette bemondani Bajor Imre halálhírét. Mikor páran rákérdeztek miért, az volt a válasz, hogy nem volt Kossuth-díja, és náluk ez a választóvonal. (A szerkesztőik kiválasztásánál pedig nyilván a szociopata hozzállás és a seggnyalás preferálása a választóvonal.)

Erre ma elfeéejtettk beszámolni Robin Williams haláláról is, és igazából magyarázkodniuk sem lett volna miért, hisz neki sem volt Kossuth-díja, az Oscar meg ugye nem ér, az a kokamólamámorban fetrengő, hanyatló nyugati liberalizmus fertőjének terméke, vagy termójének fertéke, ahogy jobban tetszik.
De nem, ezek az agyhalott hiradós rohamosztagosok mégis próbáltak magyarázkodni, és azt találták ki, hogy hát a színész öngyikos lett, ők meg féltek, hogy a halálhíre öngyilkossági hullámot indíthat el. Ezért nem mondták be a reggeli tévéhíradóban, még szerencse, hogy délre elmúlt az öngyilok tömeges fenyegetése, hisz a déli kiadásban már szerepelt a hír. (Nyilván az Országos Meteorológiai Szolgálat időközben narancssárgáról citromsárgára, később limezöldre enyhítette az öngyilkosság-riasztás fokozatát, plusz a TEK is levadászta és kinyírta az összes potenciális öngyilkost, hatékonyan védve meg a magyar társadalmat a szuicid kisebbségtől, azt meg az öngyilkosságtól.)

Ezen az alapon persze a Felcsúti Ramszesz halálhírét sem mondának be, hisz focisták, szalonna-gyártók és fideszes harci nyugdíjasok tömegei vonulnának különböző stadionok elé, ahol, miután leöntötték magukat kolbászzsírral, önégetéssel tiltakoznának a Gondviselés hibája ellen, amely elragadta tőlük életük fényló csillagát. Ezt pedig ugye a híradósok nem kockáztathatják, de híradót mégis kellene csinálni, csak épp nem lehet: mert vagy beleteszik a szörnyű hírt, vagy nem csinálnak híradot egyáltalán. Így aztán a dilemma elől nyilván tömeges öngyilkosságba menekülnek majd, remélve, hogy erről sem tudósít majd senki.

Jó reggelt, Vietnam! Valamint Észak-Korea!

Tészták

Na, most arról kellene valami okosat, hogy mi a különbség a tortilla, a dürüm, a pita, a pizza, meg hasonlóan sütőben sült cuccok között. Mert bizonyos polcokon és bizonyos helyek pultjainál ezek teljesen csereszabatosak, lepény-lepény, jó az a helyi parasztnak, lényeg hogy legyen benne liszt, legyen lapos, meg töltsünk bele valamit, aszt' kérdezzük meg, hogy "hagyma, meg csípős mehet?"

Pedig te jó ég, már a pasty ( a cornish) mekkora külön tudomány, hogy mennyi vaj, mennyi só, meddig pihentetni, eddig bármennyiszer is csináltam, sosem lett ugyanolyan, a töltelék pláne, pedig hivatalosan mindegyik a sajtos-hagymás-krumplis volt. Viszont jó lett mindegyik, az elmúlt hat-hét kísérletből nagyjából a középső(k) sikerültek a legjobban, vagyis hanyatlok, vagy csak simán elbíztam magam.

(Mellékszál: Párom szerint ő falafelben jobb, de legutóbb Pécsen kiderült, nincs annyi római kömény, ami szerinte elég volna, miközben szerintem a vonatkozó kaja épp jó volt, szóval lehet, a falafel szerinte az római kömény, kis vízzel meg sóval keverve, aztán jól kisütve. Meg csiliszósz - kicit cípősz mehet, bár ez konkrétan arab kajálda volt.)

Mindegy is, hétvégén lángost sütök, az a hangerijen pidza, csilivel meg nutellával autentikus, vagy ha így nem jó, valaki hozzon fokhagymát, anélkül nem jön ki a nutella íze.

Nehézsúlyú irodalom

Ma vittem vissza a könyvtárba az aktuális köteteteket, és láttam, hogy az egyik könyv, egy közel kilencszáz oldalas kis szösszenet úgy néz ki, hogy már az ócskapiacon sem igen lehetne elsózni, pedig egész biztos, hogy én voltam az első olvasója, azaz nekem sikerült egy olvasással majden a papírhulladék szintig leharcolni. De nem tehetek róla, teseenek tartósabb könyveket csinálni, olyanokat amiket az ember vihet magával a buszon, a munkahelyére, olvashatja a parkban is.

Egy ilyen vaskos kötet például eleve ne legyen fehér borítójú meg papírkötéses, koszolódik és gyűrődik ugyanis, ne csináljanak rá hülye aranyozott dombornyomású főcímet (mert a festék két nap alatt lekopik, és fehér alapon a fehér feliratot onnantól csak kitapintani lehet) és legyen mondjuk minimum kétkötetes, kt darab, egyenként 4-500 oldalas könyvet így is épp elég cipelni. (De legalább nem kall a kettőt egyszerre, leszámítva azt az időszakot, mikor épp az első kötet végére érnénk, és a biztonság kedvéért a másodikat is hurcoljuk magunkkal.)

Plusz nagyon gáz, ha kiesik a könyvjelző (vagy az annak használt kártyanaptár, blokk a sarki boltból, vagy a szelet vécépapír a tudjuk honnan), minmum százötven-kétszáz oldalas adagot lapozhatunk át újra...

Sport & Charity

Majd minden documentary műsorban feltűnik mostanában a jótékonyság motívuma, a tortasütős csajok a leukémiás gyerekek pénzgyűjtő gálájára sütnek, a motorépítő csávók a háborús veteránok javára árvereznek egyedi choppert, az autófelújító fickók meg egy remek Las Vegas-beli jótékonysági szervezetnek gyűjtenek, bár ez utóbbi esetben nem derült ki, milyen szervezetről is van szó? Remélhetőleg nem az ínhüvelygyulladásos krupiék idősotthonának, vagy a Középnyugati Tahók „Kurvasokat Veszttetem, Repülőjegyre Gyűjtök” Alapjának.

De ha már ilyen fontos a jótékonyság szerintem lehetnek prioritások: gyerekek, állatok, öregek, betegek előre, elvégre ők azok, akik mások segítsége nélkül nem tudnak kimászni a bajból, vagy csak az elve gázos alapbeállításaikból. A szomorú alkoholista egykori élsportolók segítő egylete is érdemes a támogatásra persze, de csak akkor, ha a környéken már nincsenek számottevő éhező gyerekek meg kivert kutya, az ugyanis, hogy a Totya még focista korában rákattant a kokainra viszkivel, most meg segélyből él, mérsékelten hat meg. Mondom, mérsékelten, vagyis igen, rajta is segíteni kell, csak ne álljon előre a sorban.

Mindez arról jutott eszembe, hogy az egyik csatornán épp egy egykori focistát láttam panaszkodni arról, hogy de szarul él, a háttérből ítélve kicsit jobban csak, mint én. Hát istenem, lepattant a Suzukija már, nekem meg biciklim van, és valamelyik bunkó szomszéd arról is lelopta a fékbovdeneket a közös tárolóban, szóval nem igazán értem a panaszt abban az országban, ahol nagyjából négymillióan élnek a létminimum környékén, egyszerűen fogalmazva szegények. És azért az tudható, hogy egy profi focista nem keres rosszul (teljesítményarányosan nézve meg pláne), és ha lenne agya tudná, hogy az ember nem a sportolóságból megy nyugdíjba, szóval lehetett volna tervezni, mert félrerakni, focifüggetlen egzisztenciát építeni, ne adj isten tanulni is. Tessék példát venni a Kovács Istvánról (nem, nem fogok kokózni), ő tanult is, meg vállalkozást is épített, és bár ma is egy félmüvelt izé, de kétségtelenül volt elég esze ahhoz, hogy felépíítse az életét. (Ha már profi bokszolónak nem volt nagy szám, javarészt negyvenes mexikói villanyszerelőket vert meg, a nagykutyák közül eggyel sem találkozott (legfeljebb koktélpartin), világbannok meg úgy lett, hogy az aktuális, üzleti okokból lemondott a címről, összerakták egy gyengébbel, de az első címvédés sem sikerült már. Vagyis nem vette el az aktuális világbajnoktól a címet, de legalább egyszer sem tudta megvédeni.)

Szóval az egy százalék az jövőre is megy ez kutyamenhelynek vagy szegény gyereket segítő alapítványnak, a nyomorgó élsportolók meg várjanak a sorukra. Mint már kifejtettem, az élsportot amúgy is ellenzem, amelyik megél a nézőkből-reklámokból, az tartson el profikat, a többiek meg csinálják azért mert szeretik, ne tömje őket az állam, azaz mi, pénzzel, csak mert könyvelés vagy tanítás helyett ők inkább főállásban kajakoznának. És nem, nincs ennek akkora közvetett társadalmi haszna, hogy megérné, nem kap kedvet az egészséges életmódhoz (ami nem is biztos, hogy a sportossal egyenlő, és biztos, hogy nem az élsportossal) a sok, tévé előtt sörrel meg szendviccsel szurkoló fotelpatkány, a nemzeti büszkeség meg inkább csak azoknak fontos, akiknek kicsi a farkuk/mellük, ez zavarja is őket, és olimpiai pirosfehérzölddel kompenzálnak. Én is fotelpatkány vagyok, kövér és elég lusta, utálom a focit, de bírom az autóversenyeket, és soha eszembe nem jutna beleülni egy formula egyes autóba (egyszer ültem egyben, alig fértem bele, széltemben, hosszomban egyaránt) versenyezzen vele a rossznyavaja, a frászt kapnám az első kanyarban nyilván, én kérem csak nézni szeretem, az autókban meg izzadjanak a jó fizettet gladiátorok, engem szórakoztatva.

Káni Kula Bá'

Most már tényleg elég volt a melegből, a fene sem bírja már ezt a hőséget sokáig tovább, valamint. A kutya legszívesebben kimenne zuhanyozni, ha be tudna mászni a kádba, ha lenne a csap kezeléséhez rendes hüvelykujja, ha tudná hogy működik, illetve ha nem lenne víziszonya. (De azért egy hideg vizes szivacs így is segít.)

Rajtam viszonyt a zuhany is csak átmenetileg segít, eleve izzadós vagyok, plusz kövér, ráadásul fejre izzadok, pontosabban fejtől lefelé fokozatosan csökkenő mértékben, persze a munka okán a lábam izzadság nélkül is passzentosan belerohad a munkavédelmi bakancsba, mely télen ideális viselet, nyáron viszont előzetes a pokolban ránk váró dolgokból. Főleg a szagélmény okán. A hétvégi szellőztetés ellenére szerdára már olyan büdös, hogy nem elég egyszerűen kirakni az erkélyre, de az ablakot is be kell csukni, ha nem akarok álmomban hányni (És nem akarok, ki akarna? Gusztustalan plusz életveszélyes.) Csukott ablak mellett aludni viszont reménytelen, reggel egy csatakos csomóvá gyűrt rongy, leánykori nevén lepedő mellett ébredek.

És akkor lehetne pl. zuhanyozni hűs vízben, de olyan nincs. Van a hidegvizes csapból folyó melegvíz, meg a melegvizesből folyó forró, ebből kellene a hűset kikeverni, egyelőre nem megy, de a NASA állítólag már dolgozik rajta, 2045-re ígérnek eredményt. Amúgy mosakodáshoz csak folyékony szappanom van, kétféle kivitelbe: hagyományos flakonos, illetve zacskós, ez utóbbi eredetileg hagyományos szappan celofánban, csak a kánikula hatására sértődötten halmazállapotot váltott.

A reggeli kukoricapehely hideg tejjel, feltéve, ha előző este nem felejtettem el ellenőrizni, hogy van-e tej a hűtőben, ha ugyanis nincs, a szekrényből előhalászott, frissen felbontott dobozba én bele nem iszom. Ekkor lehet enni vajas pirítóst, a vaj percek alatt olvad, a pirítós meg sokáig marad meleg. Kutyasétáltatás, szemétlevitel, porszívózás, mosogatás, bevásárlás, hangos beszéd, sűrű pislogás, erőteljes rágás  vagy hirtelen mozdulatok, egyszóval bármiféle fizikai tevékenység után (esetleg közben) az aktuális póló a szárítókötélen landol.

A munkahelyre menet puhára párolódom a buszon (saját levemben, kevés fűszerrel), bent pedig ravaszul elhelyezett (és nagy sokára kikísérletezett) ventilátor-rendszerrel próbálom szárazon tartani magam, hisz rövidnadrágos-szandálos időben én ugye vastag, kantáros hosszúnadrágot viselek, plusz ugye a bakancs, a szükséges vastag zoknival. A ventilátor-szisztéma elég jól működik, nyilván izzadok, mint a vágóállat, csak relatíve gyorsan párolog, a cuccom meg nagyjából száraz marad. Az persze feltűnő, hogy a folyamatosan vedelt hideg szóda ellenére a piszoárba alig helyezek el valamit, még jó hogy nem vagyok élsportoló, mert akkor magyarázhatnám órákig a dopping ellenőröknek, hogy de tényleg nem megy több..

A ventillátoroktól viszont vörös a szemem mint a nyúlnak, ez ellen lehet védekezni szemüveggel, de a sima szemüvegem nem jó, mert távolba nézésre való, nem is hordom folyamatosan, az ipari védőszemüveg meg rém viccesen áll (bár huzat ellen nagyon hatékony), így munkavédelmileg ellenjavallt, mert mi van ha bejön valaki és félrenyeli a rágóját a röhögéstől ahogy meglát. (Megvan a megoldás, az ajtónak háttal kell ülni! Csak akkor meg az a baj, hogy én kapok infarktust ha egyszer csak valaki mögém lép, mert nem látom ahogy bejön, és a munkavédelmileg indokolt, unalom és huzat ellen védő fülhallgatóim miatt nem is hallom. Matt.)

Vagyis az igazi megoldást az jelentené,, ha valaki betiltaná végre a kánikulát(szerintem  szó amúgy is kutyaszart jelent magyarul), alaptörvényben rögzítené, hogy a maximális megengedett hőmérséklet hazánkban 25 fok Celsius (és ezt csak borús idő esetén érheti el), valamint hetente legalább kétszer eljárná az esőtáncot. Vagy mindezt egyszerre.

Önreferencia

Van mostanában az a közkeletű gondolat, hogy míg a kormány(párt) határozottan és egységesen nyomul előre, zárt alakzatban, mint egy missé korrupt ám elszánt német tankhadosztály, addig az ellenzék az önmarcangoló töketlenkedés mintapéldája, önsorsrontó lúzerek gyülekezete, eleve meg sem érdemli a lehetőséget. Vagyis a fideszesek szégyentelen, arrogáns seggfejek ugyan, lopnak mint az állat, és még büszkék is rá, de hát nincs kire/kivel leváltani őket, nincs potens szereplő a másik oldalon, akire szavazni egyáltalán érdemes lenne.

Pedig az a helyzet nem pont ez. Egyfelől, mert egy liberális demokráciában (és másmilyen nem nagyon van, a demokrácia vagy a szabadságra épül, vagy nem is létezik – lásd a putyini „irányított demokráciát”) nem az erő kultuszának kellene dominálnia, az az autokrata, sőt, fasisztoid rendszerek sajátja, a demokrácia az deliberatív, vagyis értelmes vitán alapul, na jó, kellene alapulnia.

Másfelől a hazai politika nem a határozott/töketlen tengely mentén osztható fel, sokkal inkább az önreflexivitás, illetve annak hiánya alapján. Az ellenzék önreflexív módon viselkedik, azaz folyamatosan figyeli, elemzi saját helyzetét is, vitázik, taktikázik, újragondol, összeveszik, kibékül, értékeket és érveket próbál egyensúlyba hozni, hol hatékonyabban, hol teljesen dilettáns módon, de legalább megpróbálja. És mivel eleve több párt játszik ugyanazon a térfélen, többen hajtanak ugyanazon szavazókra, az összefogás kényszere és a versengés szükségessége közt őrlődnek folyamatosan.

Ezzel szemben az orbán-pártban (ez a fidesz utódpártja) nyoma sincs az önreflexivitásnak, ők az önreferenciában utaznak. Vagyis egy pillanatig sem elemzik saját lépéseiket, sem előre, sem utóla, mondjuk nem is kell, hisz nekik adott a főnök megfellebezhetetlen döntése, a miniszterelnöki toka felett ott az erő és a mindent lebíró akarat (tényleg, pont mint a Puffin-lekvárnál), nem kell hát ötletelni meg elemezni, lehet tovább haladni, nincs itt semmi látnivaló. Így aztán marad a saját magukra hivatkozás, az önreferencia, amikor minden döntésüket a saját korábbi döntéseikkel magyarázzák. A giccses emlékművel például csak a kötelességét teljesíti a kormány, mely kötelessége egyenesen az alaptörvényből származik, melyet persze ők írtak maguknak senkit meg nem kérdezve róla. Vagy a fidesz frakciója felszólítja (sic!) a kormányt, hogy tegyen már valamit a mezei pockok ellen, mintha a fideszes képviselők nem egytől egyig orbán kesztyűsbábjai lennének, mintha lenne valódi parlament a mostani fideszes törvénygyár und szavazógép helyett, illetve mintha e törvénygyár lenne az. Így aztán a kormánypárti kígyó nem hogy a saját farába harap, de lassan körbeér saját magán és eltűnik hirtelen, ez az a pillanat, amikor a semlecigabriellák már csak ennyit válaszolnak egy amúgy releváns újságírói kérdésre, hogy: Csak! És tényleg, racionális érvelésnek már nem marad tér ott, ahol fokozatosan eltűnik az összes lehetséges külső hivatkozás, és egyedül a vezéri akarat marad, a ’csak’ további indoklást nem igénylő vállrándítása.

És ez az üresség szükséges ahhoz, hogy működjön az orwelli trükk, azaz tetszőlegesen lehessen cserélni a mindenkori hivatalos álláspontot. Hisz ma Keletázsiával állunk háborúban, Óceánia mindig is Keletázsiával állt háborúban, akkor is, ha a múlt héten Eurázsiáról állította ezt a pártlap. Ha nincsenek referenciák, nincs racionális érvelés, akkor elég hazudni valami orbitálisat, és onnantól az lesz a hivatkozási alap, minden igazság origója. Gyurcsány még maga volt a patás ördög, mikor Putyinnal vacsorázott, meg a Déli Áramlat gázvezetékről tárgyalt, orbán most alig látszik ki Putyin fenekéből, kilóra eladja neki az energiaszektor nagy részét, így aztán a házi talpnyalói már a menthetetlenis mentegetik, hogy például az oroszoknak igenis lehet keresnivalója Kelet-Ukrajnában, a maláj gép meg miért ment arra? Ott kérem épp Vlagyimir Vlagyimirovics emberei cívódnak kissé, védik az orosz érdeket, ne tessék arra csak úgy repülgetni, mert ahol fát vágnak ott hullik a forgács és légvédelmi rakétákkal lődöznek bevodkázott kozákok.

Képzeljük el, hogy ha most mondjuk Bajnai lenne a főminiszter és barátkozna/üzletelne az oroszokkal, hogy üvöltözne az összes selmecigabriella nemzetáruló kommunistáktól, és nagy hangon követelné, hogy a NATO azonnal avatkozzon be nálunk is. Hisz ez itt az 1984-ből ismerős duplagondol, vagy az Állatfarmból a „négy láb jó, két láb rossz” ideológiája, ha ők csinálnak valamit az csak jó lehet, ha az ellenfeleik az csak rossz, mert ők a jók és mindenki más rossz. És ezt hogy lehet igazolni? Egyszerű, bele kell írni az alaptörvénybe, esetleg annak asztalába. Mindegy, a lényeg csak annyi, hogy ők legyenek önmaguk egyetlen hivatkozási alapja, így nem jön szembe a valóság. Egy darabig legalábbis.

Emlékműterv-műleírás

Mivel jól láthatóan (sőt, tapinthatóan) szezonja van a figurális köztéri szobroknak (meg a dinnyének, de ez most mellékszál), én is előállnék egy tervvel, egy olyan figurálissal tudják, nem ám modernista izével, hogy két tojáson egy kocka, mert az hogy néz már ki? Meg azt nem is érti a nép, a népnek kérem figurális kell, félpucér alakok hősiesen néznek valamerre, miközben bronzból öntött leplek nem lobognak körülöttük dinamikusan, a műkő talapzat felett. Ilyen szobor alkalmas emlékműnek, ezt már majdnem értik az emberek. Na, mondjuk a biztonság kedvéért írjuk is rá nagy betűkkel mi ez, hátha járnak köztéri emlékművünk felé hülyék is, persze nem annyira hülyék, csak olyanok akik azért olvasni még tudnak és értik a tőmondatokat, és akkor már igen jó lesz az emlékművünk, méltóságteljes és makulátlanul pontos. (Mert a makulásan pontos az nem elég jó, az nem felel meg perfekt cionista perfekcionista tökéletesség utáni olthatatlan szenvedélyes vágyunknak.)

Na szóval, én arra gondoltam, hogy valahol székesfővárosvármegyénk egyik reprezentatív terén állhatna a Halálcsillag Áldozatainak Emlékműve, mementóul a sok ártatlanul elpusztult (és amúgy is kényszersorozott) birodalmi rohamosztagos emlékének állítva, akiknek semmi közük nem volt Leila Hercegnő Szenátor Asszony elrablásához, illetve ha igen, csak parancsra cselekedtek. Persze a Halálcsillag Hadügyi Főbázison voltak komoly, magas rangú háborús bűnösök is, de legfeljebb majd azt külön ráírjuk az emlékműre, hogy az ő emlékükre nem vonatkozik a mementó emléke. (Darth Vader reichmarshall például elmenekült, ő s második világháború Halálcsillag áldozata lett villámcsapás által, de az meg természeti viszmajor.)

Az emlékművem, illetve az áldozatoké nagyon látványos lenne. Egy békésen lépegető, Csubakkára taposó birodalmi lépegetőre zuhanó csillagrombolót ábrázolna, melyre épp tüzet nyit a Millenium Falcon, körülötte halott rohamosztagosok. Meg timpanon, dór oszlopokkal, csak. És a timpanonra fel lenne írva (Arial betűtípussal), hogy: A Halálcsillag Áldozatainak Emlékére, Kivéve Főtiszttől Felfelé – Emlékük Örökké Élni Fog. (Ha túl hosszú, lehet két timpanon is, azt amúgy is szeretem, mert kifejező, és kihasználhatom végre a háromszögű vonalzómat teljesen.)

A szimbólumok rendszere világos ás átláthatóan transzparens: a lépegető a rohamosztagosokat szimbolizálja, Csubakka a hősies küzdelmüket a barbár lázadók ellen, a Millenium Falcon az eredendő gonoszságot, mely legyőzi őket, a csillagromboló meg csak szép, férfias és erőt sugároz. Mondjuk zavart okozhat, hogy pont a lépegetőre zuhan, de fontos tisztázni, hogy zuhan, tehát nem támadja maga is áldozat, a barbárság áldozata. (Itt indokolt lenne egy X-szárnyú beemelése is a kompozícióba, de az statikailag nehezen kivitelezhető, persze van az a pénz, amiért megoldanám.)

Az emlékmű legalkalmasabb helyszíne a Városliget lenne, ahol hátat fordítva az 56-os emlékműnek (magam sem bírom látni azt a nonfiguratív izét, hál hol ének ezek, a 21. században???) a park fái felé tájolódna, a kutyaszar és a bokor alatt pisilő öregasszonyok irányába. A műre az optimális rálátást a közeli nyilvános vécéből lehetne élvezni, onnan érvényesülne kifejező ereje és elsöprő gondolatisága, teret nyitva a szabad asszociációk terének mintegy. Persze csak feliratok adta értelmezési keret keretein belül.

Felmerülhet persze a gondolat, hogy a Halálcsillag áldozatainak inkább azokat kellene tekinteni, akik meghaltak azon a bolygón (a  neve most nem jut eszembe, de mind meghaltak, az biztos) amit szétlőve felrobbantott, de ezt most ne keverjük ide. Nekik majd tervezek egy másik szép emlékművet, majd lesz benne timpanon meg kettőskereszt, meg felrobbanó országalma a bolygó szinonimájaként szimbólumaként.

Ez úton várom az egyszemélyes, meghívásos pályázati kiírást.

Egy mondat a zsarnokságból

Hát kérem, én télleg sajnálom az ilyen lelőtt gép utasait, meg gázai gyerekek övezeteit, de én mostan nem ezekről akarok beszélni, hanem a hogyishíjjákról, hogy vót ez a buzivonulás, mer ezek buzulnak, meg vonulnak egyszerre és fertőzik a fijajinkat, akik is szintén buzulnak meg drogoznak, meg neveletlenek, én mútkó szálok fela buszra, mer vak vagyok és látom hogy csak ülnek meg bámulnak ki a zablakon nem aggyák át a hejüket egy sem, itt tartunk ez az ország kéremszépen, mer ezt meg kell mondani hogy ez a neoliberális nevelés az oka a magyarbálinték monták hogy lehet buzulni nyugottan, meg rugdalódni a miniszterelnökur fejivel a szobrával neki, hát az ijesmit télleg be kéne tiltani mosmá, mer én megmondom őszintén ez csak a zsidók érdekeit szolgájja, ők lassan kiszorulnak onnan izraelből kell nekik uj gyarmat, szerintem a gépet is ők lötték le az amerikajiakkal, hogy aztán jöhessenek gyarmatositani, a pápa is bocsánatot kért a zsidóktól, hát a főrabbijuk vagy mijük mikó kér má bocsánatot mitölünk, akik itt igaz magyarok vagyunk elnyomva kérem, eztet ki kell mondani végre, meg meg kell védni a kormányunkat akiket mi választottunk kétharmadan, szóval szerintem ilyenkor az ilyan gyurcsányók-féléknek kuss legyen má végre, hát elzavarták a a szemetet, ne akargyon visszagyünni meg furja a tarlosurat pedig dejó főispán vagy polgári mester vagy mi ő minekünk, de ezek támadják, mer csak gyülölködni tud ez a mocsok banda, pedig nekik is keresztényi szeretett kellene, mint minekünk, meg hogy halgassanak az orbánurra, aki a lelkit kiteszi értük, aszt csak gyalázzák, tudomásul kell venni, ez keresztény ország, a máriájé, itten nem lesz több buzulás meg ilyn ballibák sem lesznek hatalmon, tessenek má beleirni a alapkönyvbe törvénybe, hogy a mindég a fidesz nyer aszt pont, vagy hát minek is ezek a választások, ha ugyis csak a mocskok meg az igaz jobboldalijak köszt lehet választani, akkor meg minek, na mindegy ennyit akartam mondani szerkesztöur, hajrámagyarország, hajráorbánur, majd legközelebb is telefonálok a petöfihidrádijoba.

Mémek

Olvastam egy egyébként igen szellemes és szórakoztató könyvet a memetikáról (Németh Gábor-Sebők Zoltán: A mémek titokzatos élete; köszönet érte Erikának!) és még mindig nem tudom eldönteni, hogy ez az egész jelentős tudományos elgondolás, vagy csak humbug, jó marketinggel. (Vagyis a memetika is egy jól sikerült mém pusztán.) Ezt amúgy nagyjából tíz éve nem tudom eldönteni…

A helyzetet nehezíti, hogy az utóbbi években a ’mém’ kifejezés kapott egy sajátos, netes értelmet, mely szerint nevezett jelenség nem más, mint viccesre módosított, járványszerűen terjedő és módosuló képek/animációk, pedig ezeket viccesre módosított képeknek/animációknak kellene hívni. Mémek ezek persze, de hát annyi minden az, sőt ha belegondolunk, bizonyos szempontból minden az. Hisz ha a mémek eltérő gyakorisággal replikálódó információs minták, vagyis mém, illetve mémek rendszere a nyelv, a divat, az illem, a vallás és a fene tudja mi  minden még, tulajdonképpen az egész, természettől  megkülönböztetett kultúra.

Hisz például az ímél azért ímél magyarul is, mert a versengő elnevezések közül ez győzött, ez terjedt el és nem mondjuk a villanyposta, vagyis ez vált be a legjobban, mert rövid és mindenki érti, egy globális hálózatnak a nyelve is globalizált kérem szépen. A divatnál talán magyarázni sem érdemes, hogy minden mém, a patacipő, a farmer meg az ananászfej-frizura is. Mém, pontosabban mémek rendszere a kereszténység, mely obskúrus kis zsidó eretnekségnek indul, de a legtöbbeknek jobban bejön mint az addigi korrupt papság képmutatása vagy császár szobra előtti hajlongás. Kicsiben indul, aztán ahogy fertőz, exponenciális növekedésbe lendül, a tanítás újra és újra lemásolja magát, miközben persze folyamatosan módosul. (Mert például egy hosszú, arannyal hímzett lila ruhában, latinul kántáló bácsiról nem jutnának eszünkbe azok a sarus-szakállas sivatagi csávók, ha nem lenne közte a kereszténység komplett története, konstantini fordulattal, egyházszakadásokkal, mifenékkel.) Vagyis minden mém, pontosabban fogalmazva mindent mémnek lehet tekinteni, ami a kultúránk része. Ami meg nem, az gén, az már a természet territóriuma.

És szélsőséges esetben eljuthatunk odáig (egyesek el is jutnak), hogy mivel a teljes személyiségünk tanult, vagyis kulturálisan (társadalmilag) felépített, az idegrendszerünk biológiai alapjain, ez a személyiség sem más, mint gének és mémek rendszere, vagyis mi nem is vagyunk. Illetve igen, csak minden elemünk valahonnan jön, egyéniségünk mindössze abban rejlik, hogy ezek a kívülről átvett elemek egyedi mintázatban rendeződnek össze.

Ez viszont nem új gondolat, hisz csak arról szól, hogy bár tapasztalatilag az egyén az elsődleges a közösséggel szemben (hisz a közösség csak az egyéneken keresztül hozzáférhető, közvetlenül nem), logikailag ez fordítva van. Vagyis a közösség elsődleges az egyénnel szemben, a közösség csinálja az egyént (és hívjuk ezt szocializációnak), közösség nélkül az ember csak valami Maugli, nem beszél, nem szobatiszta (mondjuk szobája sincs), nem ember, legfeljebb  biológiai-rendszertani értelemben.

És pont erről beszélt annak idején Durkheim. Vagyis lehet, hogy mémeket hívhatjuk az ő munkássága nyomán úgy is, hogy társadalmi tények. Csak az már nem memetika, hanem igazi, módszertani kollektivista szociológia, mely igen nagyon kedves az én szívemnek.

Parental guidance is advised

„Bassza meg a kurva isten, gondolta John Domenico Musztafa bíboros, a Hittani Szent Kongregáció, más néven az Eretnekség Elleni Inkvizíció Szent Kongregáció prefektusa és főinkvizítora.”

(Dan Simmons: Endymion felemelkedése, 147. p.)

A káromkodásban egyfelől nincs semmi rossz, másfelől semmi jó sincs benne. Mert van az az érzelmi-hangulati helyzet, mikor egy szerűen egy basszameg passzol leginkább a nyelvi folyamatba, és van mikor egyszerű szellemi környezetszennyezés. Az előbbire számtalan irodalmi példát lehetne idézni Kurt Vonneguttól Charles Bukowskiig (hogy csak a szívemhez közel álló szerzők közül említsek kettőt), és van, amikor a mindennapokban is ez a legtermészetesebb, bár legtöbbször sérti a fülemet.

Mert hát legtöbbször semmi stiláris értéke sincs, egyszerűen szópótló töltelék valamint központozás, úgy vagyok vele, mint a humorral az egykori és jelenlegi főelvtársak, vagyis értem, csak nem szeretem. A pornolájzban például olyan töménységű és olyan véletlenszerű hogy az humoros, de csak egy darabig, aztán egyszerűen fárasztó, pont mint a „bazmegezmekkorafaszságbazmeg”-stílusban megnyilvánulók, leszámítva, hogy ők már az elején sem humorosak.

Ám néha büszkék rá, hogy a magyar nyelv milyen gazdag a káromkodásokban, színes és kifejező a trágárságunk (szemben mondjuk, a hülye angolokkal, ahol csak néhány négybetűs szó permutációira támaszkodhatnak), de ez egyfelől nem igaz, az átlagos bazmegelő is csak három-négy szót variál, másfelől ennek csak akkor van értéke, ha mondjuk (helyén kezelve) az irodalmi nyelvet gazdagítja, a büdös és félrészeg kolléga akkor sem lesz szimpatikusabb, ha olyanokat mond, hogy a „rézfánfütyülő rézangyalát”, a rezet meg amúgy is csak lopni szereti a raktárból.

A végkövetkeztetés: Nyugodtan álljunk neki, és építsünk káromkodásból katedrálist. De csak azt, a kupleráj vagy pártszékház nem ér.

Be Pride!

Azt hiszem mindenkinek igaza van, aki azt mondja,a 'melegfelvonulás' nem a melegek felvonulása, hanem egy polgárjogi tüntetés. Amely minél kellemetlenebb a hatalomnak, annál fontosabb mindenki másnak. Mert a polgárok mi vagyunk, legyünk akár zsidók, cigányok, krisnások, melegek, liberálisok, foci-nemkedvelők, mi mind csak gyanús szubkultúrák lehetünk a hatalom szemében, ahol állnak a férfiak rozsdás vasszagúan, ahol az a férfi aki kalbászt tölt, asszonyt lerendez és bepálinkázik...

de nagy hányingerem van ettől énnékem...

És jó látni a maroknyi normáslist a mérhetetlen ellendukker között.
(Szolid utóirat: Ha jól rémlik, egy Jézus nevű szakadár, és anarchoszindikalista csoportja a kiirtandók közé tartozott a Római Birodalom hatlmasságai szerint. Nyilván neki lett igaza, de  mit tettek szellemével a hivatalos egyházak... ikluzíve szent inkvizíció.... Pedig Jézus csak annyit mondott, mi lenne, ha a változatosság kedvéért megpróbálnánk szeretni, de legalább elfogadni egymást.)

A kádéenpé ma liberális fertőnek tekintené Jézus tanait, ha egyáltalán foglalkozna velük, egyéni képviselői indítvánnyal törvénnyé téve  tiltatná be azt a 'jézusista desktuktív csürhét'. Értjük.

Gay Hussar

A héten az életveszélyes unalom ellen megint ráfanyalodtam a Kossuth Nemzethy Főadóra („otthon a világban”) szigorúan csak estefelé, és meg kell állapítanom, hogy a Belépő című „kulturális” műsor igen szórakoztató, naponta felváltva vannak benne vállaható filmesek-zenészek, meg máriaországa-mintájú miskakancsókat alkotó, magukat bibliás-istenesként meghatározó keramikus nénik. Mivel tegnap opera meg színház volt a téma, ma menetrendszerűen érkeztek wassalbertes-kárpáthazás kretének a lovacskázó huszárokkal, bár ez utóbbiakról nem derült ki, mennyire bibliásak.

Viszont lesz Verőcén ilyen huszártalálkozó, rögtön a kárpáthaza templom mellett (bocs, nem is sejtem, hogy írják, egybe-e vagy külön, utánanézni meg nincs kedvem), ami ha jól értettem a wassalbert utcából nyílik (tudom hogy kell írni, de nincsen hozzá kedvem) ahol van a wassalbert (a turbómagyar, hátrafelé nyilazó polgármesternek ’albibácsi’) múzeuma is.

Meg a huszártalálkozó mellett, ahová több mint harminc huszár várható, lesz mindenféle íjazás, vagyis gyalog meg lóról, gondolom majd huszár üti gyalogot, az meg íjaz a nyilaival, vagy nyilaz az íjaival, ki hogy szokta. Meg lesz majd a Pablajozs Provezzorúr, a szívsebészből átképzett szívcsakrás vicces öregember, nyilván rendez majd lélekcsendesítő regölést is a beborozottan izzadó huszároknak, szokása az neki.

És itt a műsorvezető mikrofonállvány felteszi a kérdést, milyen is az igazi huszár? Hát kérem, az igazi huszár az nincs, ez a fegyvernem nem létezik már egy ideje, mondjuk a franciáknál még van ilyen alakulat, de ma már ők is valamiféle ejtőernyős desszantosok, már ha van nem ejtőernyős is, egyébként csak simán desszantosok.

A nálunk fellelhetők huszárok pedig két részre oszthatók: operetthuszárokra és opera hétvégi huszárokra Előbbiek erősen kisminkelt bájgúnárok, utóbbiak pedig jellemzően minimum középkorú, kissé túlsúlyos nagyon bajszos palik, akik szeretnek lovazni (így mondta a műsorbéli) meg szerintük jól mutatnak pitykés dolmányban kacagányos zekével, vagy valami. És persze már tavaly is találkoztak ott a Duna-parton, az élükön lovagolt be a faluba az ősmagyar polgi, persze huszárnak maskarázva, az iskola meg óvoda gyerekei meg lelkesen integettek, ha már kivezényelte őket, mint azt jól elszólta.

Pedig a gyerekek szerintem inkább Jedi-lovagok lennének (és főleg ilyeneket néznének), autóversenyzők vagy varázslótanoncok, és csak egy kisebb szubkultúrájuk lenne huszár vagy másféle lovazós. engem tényleg nem zavar, hogy ezek meg felnőtt férfi létükre lovaznak meg fura ruhákban izzadnak, de tegyék inkább otthon a négy fal között, és ne mutogassák az utcán, ahol a többségi nemhuszár nemlovazósok is láthatják. Vagy az ilyesmi csak másoknak tilos?

ps. A Gay Hussar az egy híres londoni magyar étterem, ha valakinek nem lenne meg.

pps. Hazafelé még a főminisztertől is halottam egy jó dumát, hogy ugyanis vállalkozóbb barát adórendszert szeretnének. Csinálni, tehát senki ne vegyen nekik olyat. (Na bumm, a vállalkozók meg nyilván vállalkozó-barátabb rendszerre gondolnak, de így jártak.) De akkor is: egy adórendszer ne legyen a barátom, akkor se ha bevállalós(abb). A főminiszter meg tudjon jelzős-szerkezeteket is fokozni, ne csak az arroganciáját.

Teljesítmények

Benyújtotta, aztán gyorsan vissza is vonta a Főpárt egy képviselője, hogy ezentúl a művészeknél a Kossuth-díj, a sportolóknál meg az olimpiai érem is doktori fokozattal egyenértékű, ha meg valaki rendelkezik valamelyikkel, már habilitálnia sem kell az egyetemi professzori (meg dékáni, rektori) kinevezésekehez. A javaslatot tehát visszavonták, de a hozzáállás a jól megszokott:

- Személyekre szabunk jogszabályokat, így aztán a kézilabdaedzőből is lehet rektor, ha már csináltunk neki újra önálló egyetemet.

- Kis kedvenceinnek lehetővé tesszük, hogy mellőzzék a másoktól elvárt szakmai kritériumokat, mert hiszen aki pl. elég gyorsan tud futni elég sokáig, az biztos alkalmas vezető oktatónak is az egyetemi szférában, aki pedig a kormány kedvenceként kapott Kossuth-díjat, az meg pláne. Ákos (angolul akosh) lehet például a Zenekadémia rektora is, elvégre van neki olyan díja, meg diplomája is, sőt nem is főiskolai hanem egyetemi, szóval már túl is teljesítette az elvárást, az elképzelés szerint ugyanis elég a díj/érem plusz egy legalább főiskolai (BA/BSc) diploma. Vagyis az óvónőképző levelezőn meg egy bronzérem a curling csapatversenyen már lehetővé teszi hogy az illető nagy tudós legyen, vagy legalább is hogy akként kelljen kezelni. (Özv. Gizdáné a másodikról meg isteni krumplis tésztát főz, tehát nyilván vele töltetjük ki az adóbevallásunkat is.)

De akkor (ha már, ugyebár), ha valakinek van fokozata, az kapjon automatikusan valamilyen érmet, PhD-hez a citációs index meg az impakt-faktor alapján járjon arany, ezüst vagy bronz, DLA-hoz meg a Kossuth (Munkácsy, Liszt stb.) díj, hisz az összefügés nyilván a másk irányba is működik. Nekem mondjuk nincs meg a PhD, de azért valameddig eljutottam, így járhatna nekem legalább egy Európa-bajnoki ezüst, az általam választott sportágban. Legyen mondjuk a tamagocsi.... izé a dzsúdó, abban úgyis ilyen nagydarab fószerek gyűrik egymást pizsamában.

Persze egyszerűbb megoldás is van. Mindenki kapjon elismerést ott és azért, amit tényleg elért (bár fenntartom, hogy a szórakóztatóiparon kívüli, közpénzből fizetett profi sportot be kéne szántani), másért meg ne. Aki meg ilyen ötletekkel áll elő, az menjen a fenébe, akkor is ha főpárti képviselő, iletve akkor főleg.

Apróm

Olvasom, hogy van egy amerikai vállalkozás, amely 10 dollárnyi aprót  (negyeddollárosokat) ad 15 dollárért, mondjuk ebbe benne van a szállítási költség. Persze lehet, hogy kamu az egész, sőt valószínű, de a probléma valós, hogy ugyanis honnan a fenéből vesz az ember egy nagy marék aprót, ha épp kell. És az usákokban majd mindenkinek kell a negyeddolláros, azzal megy az összes automata, miszerint mosógép, kávé, üdítő cigi és újság, amik persze nem fogadnak el kártyát, az átlag jenki meg nemigen hord készpénzt magánál, illetve amit igen az is papír alapú. Így aztán pár dollárnyi mosás-szárításért túrhatja át az összes zsebét, táskáját valamint összes autója kesztyűtartóit. (Ezekben egyébként soha senki nem tart kesztyűt, miként kalapot sem a hátsó ablakban, ideje lenne megváltoztatni a nevét mindenféle-bizbasz-tartóra például.)

Az apró amúgy nálam is gond, például mikor a heti rendelt kaját kell fizetni és ugye pontos összeg kéne, mikor a munkahelyi kávéautomata nem tud visszaadni (vagyis szinte mindig, pontosabban ha tudna visszaadni akkor nincs benne anyag, ha meg mindkettő adott akkor simán rossz), meg mikor otthon felejtem a telefont, aztán mehetek a pénzbedobóshoz, amit szerintem lassan már csak én használok.

És a másik probléma az, hogy ugyanakkor rengeteg felesleges apróm van, teljesen valószínűtlen helyeken (tornacsukában, kutyatál alatt, szemüvegtokban), javarészt felhasználhatatlan címletben (vagyis egy meg kétforintosok, régi húszasok, sőt találtam már egy könyvben papír kétszázast is) vagy már nem létező pénznemekben (drachma, schiling) esetleg már nem létező országokból (mert találok néha jugoszláv dínárt is.) És mivel nem gyűjtök érméket, pénzt meg inkább csak a bankszámlámon, mindez nettó szemét, zavaró tényező ha nyomja a ballábam nagylábujját vagy félrenyeli az eb.

De minden közül az igazán idegesítő a felhasználható, csak épp értéktelen apró, ennek jellegzetes példája a Londonban felgyűlő kétpennys, ami nagy, randa és semmit sem lehet venni érte, igazából sokszor két pennyért sem igen. Ez mindig megmarad, ott sem lehet hagyni a pénztárnál/kocsmapultnál, mert a hülye angolok/bevándorlók mindig precízen visszaadnak, nyilván ők sem szeretnének külön vacakolni a rézpénzekkel. A helyzeten csak az segít némileg, hogy minden nagyobb üzletlánc bevezette már az automata pénztárakat. Azokba meg nyugodtan bele lehet táplálni azt a fél kiló aprót, amit egy szerves-organikus pénztárosnak már nem lenne pofám a képébe tolni.

Menő élményeim

Na, szóva’. Vótunk Londonba, eztet ott úgy mongyák hogy Lándönba, ami tök menő, mer ugye nem mindenki megy oda, csak mink meg az a csomó paraszt aki még vót a gépen, de minek, ezek úgyis mind mosogatni mentek, deaztis hijába. Mink viszont túristák mentünk, mer london az menő, és az ilyen menők mint mink, azok oda valók londonba menni. Menő!

 Akkó most elmesélem merre voltunk menőzni londonba. Hát először is a repülő. Ferihegy elég menő lenne, de szar, meg kurva drága, deazér vettünk a dutyifribe kétliteres sanel parfümöt. Má’ odafele, mer ekkora arcok vótunk, ha már londonba megyünk, ami ngen sirály, akkó nem szarozunk ilyenken, virícsuk a lóvét ezerrel.  A gépen rajta meg vettünk kicsi borokat meg féldecis söröket, meg ilyen lehányt színű pólós tedimacit a otthoniaknak, had lássák, mink repülővel mentünk ám, nem vonattal, mint a parasztok meg  csórók.

A londoni reptér az elég tré, nincs álmenyezett, pedig a kömüvessuliban is alap, hogy szarul zsaluzol, aszt rábaszod a álmennyezetet, máris sirály. De ezek ottan gyíkarcúak, ilyen csövek vótak a plafonon, meg kurva hosszú sor, de azér átjutottunk, azt kerestük a vonatot ami nem vót sehol, pedig monták. Szóval felszáltunk egy buszra, meg le, nem bírták felváltani a húszejurósomat, vagy mi vót a  bajuk, nem értettük. Aszt kiderűt, hogy nem is ejró van hanem font, azt váltottuk, asztán buszoztunk be a városba. Ja mer a reptér kinnn van a pérón, mondom hogy tök hüjék ezek a angolok.

Akkó megérkeztünk a városba ami london, valami pályaudvar mellé és vettünk sört. Helyi Steffilt, ami tök más, mint a itthoni, de a doboza az olyan. Meg az ize. Aztán vettünk ilyen metrójegyet, de nehezen ment, ezek nem beszélnek semmilyen nyelvet, csak lehúzzák a menő turistákat mint mink. Hogy buszjegyet hol lehet venni arra nem jöttünk rája, úgyhogy csak metróval jártunk mindenhova. Azt ha a metró fement a főd fölé, le is szálltunk mindig, nem tuttuk, akkó érvényes a jegyünk-e még arra. Vótunk például a trafalgár téren, vót ott valami múzeum, de csak képek vótak benne, sok félpucér nővel meg majdnem pucér jézussal, de a csöcsökponthun jobban vannak, nem jézusosak mondjuk. Ja, meg nncs is trafalgár nevű megálló a térképen, pedig ottan van, leszáltunk onnan, de a térképre hüjék voltak felrajzolni írni. A Csering krossz meg egy pályaudvar, pedig tökre aszittük valami jó metálbanda, de nem, mindegy vót arra jó kocsma ott ittunk fröccsöt, aztat ott valami szájbernek vagy minek hívják, rohadt drága de nem rossz.

Aztán mentünk a britismuzeumba is mumiákat nézni, de nem lettek meg, sok bazi nagy sírköveket láttunk meg törött vázákat, el is ment a kedvünk töle gyorsan, de a sarkon vót egy jó kocsma, ottan ittunk dzsint, ami tök vodka, csak szarabb az ize. Márhogy van neki. Aztán megnéztük a kovent gárdent, de nem vót ott kert, pedig monták, hogy a gárden az az, de kornyikáltak ilyen emberek a gödörben, ócska vót, de vettem egy tök jó pólót, amin egy rothadó koponya hányik éppen, hát ez mégiscsak jobb mint a unalmas festmények a muzeumba, azok tök egyformák, így higgyétek el nekem.

Grinicsbe mentük egyik nap utolsóelötti nap, kiderűt hogy nem grinicsvilics, az nem is londonba van, nem is tuttunk füvet venni, csak kivülről mekbámulni ilyen vitorlást, ami nem is ment sehová, mer’ nem is vót alatta víz, de láttunk mellette igazi pofaszakállas angolt. Meg sört. Meg láttuk  keleti féltekét vagy a nyugatit má nem emlékszek mejik van ott, de nagyon látványos. És arról a féltekéről ami ott látható nézik a csillagokat meg a héli üstökőst, úgy is hívják hogy Vizsgáló Rojál. Csinátunk is rólam olyan helyi képet ahogy nézek felfelé ahol. Mongyuk a vizsgálón kívül, mer nem vettünk ingyenes belépőt, kellet a pénz sörre, de igy is elég menő.

A londoni kaják elég trék, szaguk van meg minden, meg ilyen ázsiai izék főzik, büdösek na. Még jó hogy találtunk igazi angol kajáldát is, vót mekdonálsz meg pidza hát, meg ittunk sört. Meg ugye soppingoltunk ezerrel, nemazé repülünk (!) londonba, hogy csak hüje muzeumokat nézzünk (egyikbe mongyuk vótak ilyen gépágyus repülők meg tankok, az jó vót), hanem vásárolás ment ezerrel. Vettem én ilyen bigbenes kulcstartót meg ilyen karácsonyfaégős tóvarbridzs, ami nem az a kártya, meg ilyen faking voltam a faking londonba pólót, had irigyeljék otthon a gizdák. Szóval menő dógokat vettem, meg órát is, rolexeset egy tizesé  a Roxford sztíten, komojan!

Meg vótunk igazi teszkóba is! Nem ilyen szar magyarba, hanem igazi nyugati angolba, ahol tök menő cuccok vannak, ilyen szendvicsek meg minden. Ott vetünk Kajzer sört, ami tök ritka, meg nagyon angol sör a Kajzer. Meg tök érdekes szendvicset, sonka vót benne meg sajt, és háromszögűletre vót vágva, amitől sokkal tök finomabb, meg menő. És egy padon ettük meg egy parkba, talán pont ott ahol a angol kirájnő is szok enni ilyen menő szendvicseket. De hát mink is menők vagyunk, mink londonba esszük a szendvicset a kiráji parkban a nővel.

Ottan ráadásul nem csak teszkó van de spár is, meg sansz…. sanissz… sinész… mindegy, valamilyen buri, de mongyuk tök egyformák, viszont otthon ijen nincsen is, legallább is nálunk a lakótelepen bisztos. Szóval má biztos tök menők vagyunk, mennyi helyen vótunk má.

Asztán mikor haza kellett jönni vettünk még a reptéren ami a emeleten már nem is annyira tré, a dutyifríben tobleróne angol csokit ötkilósat, meg másfél literes olcpájsz aftersérv arcsszeszet. Meg pléjsztésönt, de londonit ám! A gépen meg láttuk a sok parsztot akiket idefele, gondótam én má akkó, nem jött be a mosogató meló, meséték is a előttünk ülő parasztok hogy ilyen tóverba vótak meg operába, mosogatás hejett nyilván, de hijába, nem lehet mindeni akkora menő arc mint mink. Meg a gyíkok monták láttak bífitereket, nagy ügy, mink ittunk is olyat.

Jövőre meg Lózan Cseleszbe megyünk filmsztárokkal hetyegni, meg dutyifríbe!

Gyászos sörfesztivál

Hát szóval, volt ez a „szabadság koncert” nevű izé a Hősök terén (a budapestin, nem itt a helyi lokalitásban, a cukorgyár és a temető közé ékelt templom mellett), és igen szépen jelezte, hol is tart ma a magyar társadalom und hatalmi elit, emberileg és szakmailag egyaránt. A béka feneke alatt kicsivel. Mert:

-          A szervezők szerint itten a rendszerváltásra volt emlékezve, pedig a rendszerváltás nem esemény, hanem folyamat, melynek Nagy Imréék újratemetése kétségtelenül szimbolikus pillanata volt, de csak az egyik.

-          A lassan hivatalos kánonná váló felfogással szemben nem azért ment ki a Vörös Hadsereg anno, mert a felcsúti focista hazaküldte őket, ott és akkor, pedig nyilván ezért volt az egész felhajtás. (Az már csak hab a torkán, hogy a derék főpárti főminiszter jól elment Portugáliába néppártozni, mert ugye kínos lett volna, hogy az alkalomból ide látogató német államfő nemigen akar találkozni vele négyszemközt, pláne, hogy később viszont Demszkyvel meg hazaáruló, liberálbolsevik, nemzetvesztő etc. egykori ellenzéki haverjaival vacsorázott barátilag. Akiknek volt pofájuk aktívan közreműködni a rendszerváltásban, míg a felcsúti azért inkább szájkaratéban volt erős, meg neki amúgy sem a rendszerrel volt baja, csak azokkal, akik irányították, vagyis, hogy azok nem ő volt, mint ezt volt szíves kifejteni.)

-          Június 16. nem ünnepnap, miként október 6. sem, ez egy kivégzés, és egy jócskán megkésett temetés évfordulója. Úgyhogy dermesztően ízléstelen ez alkalomból (nem mellesleg, a gyászszertartás egykori helyszínén!) sörfesztiválos rockkoncertet szervezni, és hívni mindezt nemes egyszerűséggel ’örömünnepnek’. Ez már megint az olyan jól ismert, arroganciával kevert kivagyi bunkóság, a” csakazértis szarunk bele” mentalitása.

-          Ráadásul két ilyen, khmm…. lejárt szavatosságú bandával, akik egykori nagyságuk romjain igyekeztek végleg porig alázni magukat, a felvételek tanúsága szerint meglehetős sikerrel. És ne felejtsük el, hogy ez az egykori nagyság is igen relatív, az Omega csak nálunk volt világsztár, nyugaton legfeljebb egynapos érdekesség a vasfüggöny mögül, a Scorpions meg csak a másodvonal volt minden komoly rocker számára, hisz létezett a Iron Maiden is (tényleg, ők még ma sem kínosak, vállalhatón öregszenek nyilván), meg a Judas Priest, nem is beszélve a Metallicáról. Vagy a Slayer! Hozzájuk képest a skorpiók inkább csak a vicces németek voltak az izzadós-menetelős metál B-ligájában. Volt egy világslágerük, bő harminc éve, de az meg nem is rock, meg mondjon valaki még egy számot tőlük, ami nem a Változás szele... Na, ugye.

-          De a közönség nem is azért ment, mert akkora rajongó, hanem mert ingyé’ volt, márpedig ha valami ócsó vagy ingyenes, bukj rá, mint gyöngytyúk a takonyra, ez a lecsúszó alsó-középosztály életfilozófiája és egyben politikai credója.

-          És végül adódik a kínzó kérdés, hogy kinek is rendezték ezt a cirkuszt? Talán a főminiszternek, aki szereti ünnepeltetni magát, de aztán ott sem volt, így aztán eggyel kevesebb emléktáblára vésetheti fel majd a nevét, pedig komoly passziója az neki. Esetleg a közönségnek, de azoknak meg mindegy ki a fellépő, ha van sör meg nincs belépő, jöhetne bárki, csak ne komolyzenét játsszon, mert az idegen a hazai néplélektől, mely azt tekinti zeneirodalom csúcsának, mikor Lakodalom Lajos tombitaszólózott Fülig Zámbó Dzsimi egyik romanto-erotikus nagyívűjében. Esetleg nem is rendezték senkinek, csak volt valami kormányközeli rendezvényszervező, akinek kellett kis pénz, az illetékes helyettes-államtitkár meg oda sem figyelve szignálta ki azt a 300 milliócskát, elvégre sietni kellet a délutáni fallabda-meccsére. Londonba.

Sár, dob, állás

A közélettel kapcsolatos kommunikáció (netán: diskurzus) egyik alapeleme, gránitsziládsárgú kőbe vésett pillére (avagy betonba öntött nagyívű fundamentuma, mindegy is, a képzavar az képzavar tisztelt hölgyeim és uraim, kedves barátaim), hogy a sárdobálást mint olyat (milyet?,) be kellene végre fejezni, és hozzálátni az árkok betemetetéséhez. Pedig Uj Péter lényeglátó meglátása szerint a megfelelő intenzitású sárdobálással az árkok igen is betemethetők, bunkóság te szülj nekem rendet!

Hát legyen, tegyük fel, hogy kietlen hazánkban a végsőkig fokozzuk a karaktergyilkossággal tűzdelt mocskolódó hangütésű negatív kampányt, elvágva az értelmes beszéd é a racionális gondolkodás utolsó halvány reményét is (itt még tisztázandó, hogyan kell elvágni a reményt, és pontosan mivel is?), ettől valahogy béke lesz és egyetértésben pácolt szeretet, de mi lesz azután? A rosszabbikosok vagy a Főpárt kis vazallusai nem lesznek szimpatikusabbak attól, hogy nem akarják minden héten lámpavasra húzni a Gyurcsánybajnai Koncsitavursztot, mert ettől még bátran hazudnak és lopnak tovább (hiába no, kicsit azért büszkék is rá), a maradék emeszpések meg attól, hogy nem leplezik le permanensen a lopakodó diktatúrát, még permanensen csomagolják el maguknak a maradékokat, ameddig még lehet (és közben kicsit azért szégyellik magukat). Kenyér ettől nem lesz, de elvezik m indennapi cirkuszunk is, ami legalább két okból is rossz.

A főpárti sajttájokon szocializálódott rajongóknál komoly elvonási tüneteket okozhat, ha nem kapják meg napi selmecigabriella-adagjukat, a hirtelen megvonástól agresszívvá, kiszámíthatatlanná válhatnak, hisz olyan nekik a bukottbaloldalozás, mint törékeny virágnak az éltető napfény. Ráadásul a végén még Ertéel-híradókból tájékozódnának, márpedig az Ertéel épp most lépett szövetségre a Sátánnal, homlokán (vagy inkább homlokzatán) a Fenevad bélyege, hallhatatlan lelke örök üdvösségét kockáztatja minden viktoriánus. (Elég egy tudósítás Felcsútról, és a derék főpárti társutas már megy is a levesbe, amit egy nagy kondérban kevergetnek vasvillával a patás kollégák.)

Másrészt lehet, hogy a hívek hamar megunják az Ertéeles faszhelikoptert, olvasni kezdenek (könyveket! mondjuk, könyveket! hát hova vezet ez???), aztán a végén még a gondolkodással is megpróbálkoznak, netán a Főpártról meg a Vezérről is támadnak súlyosan eretnek gondoltaik, amitől ugye elkárhoznak mint fentebb, ráadásul másra szavaznak, vagy egyáltalán nem, aztán főhet a derék főpárti képviselők feje, hogyan kellene úgy hegeszteni  a választási szabályokat, hogy egközelebb Mari néni meg z Orbán-zászlós Lujzika szavazataival is meglegyen  négyötöd.

Egyszóval nem, ne hagyja abba senki a sárdobálást, a mai magyar politikának per pillanat ez az egyetlen működőképes szelete, ez még megy, nem kellene szétbarmolni ezt is. (Oké, mondjuk a lenyúlásban is jók, csak annak hagyományosan nem a politika az elsődleges terepe, hanem a fehérgalléros bűnözés, akkor is, ha a kettő gyakran összeérni látszik.)

Nagy kutak

Mivel a böngésző állandóan felajánlja, hogy lefordítja az adott magyar oldalt alapból angolra, ezért kipróbáltam hogy nézne ki az előző bejegyzés, persze visszafordítva magyarra. Nos, a régi poén még mindig működik, íme, vágatlanul:
(Mondjuk az angol nem ennyire rémes, de kétszeres gépi fordítás megteszi hatását.)

Nad kutak

Egyes hölgyek, akik szeretik a dolgokat ilyen kutya sétál ki lelkesen, és a hó és a fagy, és közel támadási mód, ha látják a nagyobb kutya olyan békés ez. Ebben az esetben a rémült arcát kezdenek húzza, zsebre a csomagokat rágcsáló, még jó, hogy nem indul a spin őket a pórázt, mint Huckleberry Finn a halott macska spárga. Aztán nagy ívben elkerülik a "nnagy Kutty", azaz minket, a Dudle nem nagy, ez normál méretű labrador típusú (nyomokban tartalmaz más fajták), esetleg egy kis zsír, de ez csak azért van, mert a régi és mozgassa kevesebb az étvágyat, hogy ugyanaz, mint amikor ő volt a terror Töröcskei kert barátok.

De nem értem, mi ez a félelem, mert:

- Tudományosan igazolták, hogy FAKTUM igazolt tény, hogy a nagy kutyák nem a nagy kutya, mert kölykök reggelire, és néha a vacsorát. (Kivéve az elképzelhetetlen esetben, ha az olcsóbb kutya konzerveket a beledarálnak néhány késő morzsákat és Blökit, szó szerint értelmezte a "kutya konzerv".) Tény, hogy a nagy kutyák macskák alig esznek, hogyan macskák nem is vadászik egerek fogyasztanak el, különösen szörnyű kínzás egyszerűen csak szeretem őket halálra a kisebbeket.

- A nagy kutyák testalkata nem fertőző! Ez nem valószínű, hogy lehet, hogy Fifike túl közel egy nagy kutya, elkapták nagy kutya próbanyomat, akkor mire hazaértem Icuka néni (földszint kettő, mint invective Gézáné) Fifike már kétszer olyan magas, mint amikor elindult, és nem fér bele a kocsi egy héttel később, hogy csak alszik az erkélyen. Plusz a nyak, a büdös konzerv csirke túl sok a nyugdíj, így a nagyétkű Fifi kénytelen törmelék-tészta diéta, ami a haj lesz unalmas válik morcossá, így a ravaszság tényező általában monoton lefelé.

- Az én tapasztalataim szerint a komoly nagy kutya nem nagyon érdekli a kiskutya, mint a valós életben, uh, mint az emberek, a kutya ugat (jó, nyafogás, nyögve, vernyákol), a nagy kutya mozog, nincs szükség a lakókocsi, a Yorkshire-Chihuahua egyszerűen nem éri el a küszöböt a stimuláció. Tehát egy nagyon kis kutya ugat hiába, nem lesz egy nagy kutya, akkor azt mondják, nem maguk a felugatni nagykutyaságig. Amint ez megtörténik, hogy megszülessen.

Nad kuták

Vannak a nénik, akik ilyen kutyaszerű izéket sétáltatnak lelkesen, valamint hóban-fagyban, és infarktusközeli állapotba kerülnek, ha meglátnak egy nagyobb ebet, bármilyen békés is legyen. Ilyenkor rémült arccal kezdik el rángatni, zsebrevágható kiszerelésű rágcsálóikat, még jó, hogy nem kezdik el pörgetni őket a pórázon, mint Huckleberry Finn a döglött macskát a spárgán. Aztán nagy ívben kikerülik a ’nnagy kuttyát’, konkrétan minket, pedig a Dudli nem is nagy, teljesen normális méretű labrador-jellegű (nyomokban más fajtákat is tartalmaz), kicsit talán kövér, de ez csak azért van, mert öreg és kevesebbet mozog, az étvágya meg ugyanolyan, mint amikor ő volt a töröcskei kertbarátok réme.

Én viszont nem értem mi ez a félelem, ugyanis:

-        -   Tudományosan kimutatott, miszerint verifikált ténybeli faktum, hogy a nagy a kutyák nem attól nagy kutyák, mert kiskutyákat reggeliznek, esetenként vacsoráznak. (Kivéve azt a nem elképzelhetetlen esetet, mikor olcsóbb kutyakonzervekbe beledarálnak néhány néhai Morzsát és Blökit, szó szerint értelmezve a ’kutyakonzerv’ kifejezést.) Sőt, a nagy kutyák macskákat sem igen esznek, miként a macskák sem azért vadásznak egérre, hogy elfogyasszák azt, egyszerűen csak szeretik különös kegyetlenséggel halálra kínozni a náluk kisebbeket.

-          - A nagy kutyák testalkata nem fertőző! Vagyis nem fordulhat elő, hogy Fifike túl közel megy egy nagy kutyához, elkapja tőle a nagykutyaságot, aztán mire hazaérnek Icuka nénivel (földszint kettő, Förmedvény Gézáné néven), Fifike már kétszer akkora, mint mikor elindultak, és nem fér bele a kosarába, egy hét múlva meg már csak az erkélyen alhat. Plusz a csirkenyak meg a büdöskonzerv túl sokat visz el nyugdíjból, így a nagyétkű Fifi selejtes-száraztészta diétára kényszerül, amitől fakó lesz a szőre, morcossá válik, szóval a cukiság-faktora monoton lefelé tendál.

-         -  Tapasztalataim szerint a komoly nagykutyákat nemigen érdeklik a kiskutyák, pont mint az életben, izé, mint az embereknél, a kiskutya ugat (na jó, nyüszít, vinnyog, vernyákol) a nagykutya halad, még karaván sem kell hozzá, egy yorkshire-csivava egyszerűen nem éri el az ingerküszöbét. Szóval a kiskutyák igenis hiába ugatnak, nem lesz belőlük nagykutya, mondhatni nem tudják felugatni magukat a nagykutyaságig. Arra ugyanis születni kell.

Fodbalverseny

Mingyá kezdődik a fodbal ejrópa... izé fodbalvilág-bajnokság verseny, Rijóban vagy Lózan Cseleszbe, már amelyik délebbre van a Amerikában. A köztévé is ezen rugózik' mongyuk érthető, a fodbalozó hapsik több nézőt vonzanak mint egy rogánantali harcias kiállás sajtótájékoztatilag, vagy borbásmarcsi amint meglepődik egy fokhagymát szagolgató lovon, vagyis ló láttán.

A közrádjóba meg este írók beszélnek a fodbalról, hogy ugye a tizenegyes az maga a tömény görög dinnye, izé dráma, pedig az a metaxa meg a úzó. Meg hogy pszikológiája van neki, jól. Én hüje meg aszittem, csak köpködő félműveltek rohangásznak meg üvölgenek a biróval, asztán hazamennek ízléstelen házaikba sportkocsival csajaik műmelleihez. Persze nem is vagyok pszikologus, már igy iskolailag papírozva, mert egyébként.

Még jó hogy nem nézem az ilyesmit, asszem negyven év alatt egy meccset sem láttam, bár a hetvenes évekre nemigen emlékszek. De az biztos, hogy a fodbal nem a világ globuszának legnépszerűbb sportja, mert az az adócsalás.

Ráadásul most olvasom egy újságcikk címeként, hogy "A futball az igazi művészet!". Na ilyet kultúrember viccből sem ír le...