Nemaza Feri

Szombat Tizenharmadika van, ez csak egy hangyányi árnyalattal jobb, mintha péntek lenne, mert az mégis csak aggasztóan közel esik. És vannak ezek az időzónák, amiknél mikor az egyikben péntek tizenkettedike van még, a másikban már szombat tizenharmadika, és mennyire peches az a bárki, aki mondjuk épp egyikből a másikba utazik, hisz külön-külön, de összejön neki a P13. (És mondjuk úgy hívják, hogy Üdvöske, mert ma akkor van a névnapja. Bocs, rákattantam kissé az egészen hülye, de valami tér-idő anomália okán anyakönyvezhető keresztnevekre. Tényleg, Anomália névnap mikor van? Szerintem február 29. lenne az ideális, már csak azért is, mert jelentésében él a nemzet.)

Egyébként meg hónapokkal ezelőtt találtam valami érdekeset, ami viszont ma aktuális. Hogy ugyanis születésnapja van Zimmer Ferencnek. Aki nem a Tímár Péter-film Zimmer Ferije, sőt egyáltalán nem volt egy vicces alak, miként a története sem. 

Zimmer fajtárs ma született még 1891-ben, ilyen kereskedőfélének tanult, aztán tartalékos főhadnagyként harcolt az első világháborúban, nyilván a rossz oldalon, azaz a miénken. Alapítója volt a durván antiszemita, mondhatni protonáci Ébredő Magyarok Egyesületének, és tagja a Tudományos Fajvédő Egyesületnek. És miközben valami részvénytársaság igazgatója volt, az 1939-es választásokon bejutott a parlamentbe is, naná, hogy a Nyilaskeresztes Párt listájáról. (Később aztán függetlenként politizálgatott a Tiszteletlen Házban, de ez utólag sem menti, hogy mekkora náci volt.)

A háború után perbe fogták „népellenes bűnök“ vádjával, de érdekes módon nem mint nyilast, hanem mint cégvezetőt. Hogy miért pont, azt tudja fene, nem találtam róla semmit. de hát így jár az ember, ha alsó-középszerű vígjátékokat néz, és viccből rákeres a címszereplőre. Amúgy Zimmer Nemferi Ferencről azt sem tudja az utókor, mikor és hol halt meg, nem mintha kár lenne az emlékéért.

Az eredeti volt már, ja. Ez egy feldolgozás.

Kik ezek a mik?

A figyelők figyelnek, ezért hívják őket így, meg figyelnek a sötétből, megfigyelnek, na. Ez az alaphelyzete a nem meglepő módon A figyelők című filmnek is, ami pont úgy néz ki mint egy M. Night Shyamalan alkotás, pedig nem is ő rendezte. Hanem a lánya Ishana, ő csak a producer volt. És úgy látszik, ez a sztorivégi csavarra visszafelé felfűzött, mitológiailag terhelt filmkészítési metódus családilag is öröklődik, bár a csajnak ez az első nagyjátékfilmes rendezése, szóval lehet, hogy később azért némileg lehasad majd a fater stílusáról.

A figyelők egyébként egy A.M. Shine-regény adaptációja, amelyben a fiatal, tragédiától sújtott művészlélek, Mina (Dakota Fanning) egy vidéki autóút során lefullad egy nyugat-írországi erdőben, ahol csend van, köd, és nyilván halál. Aztán talál egy bunkerszerű bunkert, ahová gyorsan be is invitálják, hogy aztán fogoly legyen ott a többi három vesztessel együtt. És akkor jönnek a szabályok. Hogy nappal lehet mászkálni az erdőben (és kell is, mert élelmet kell gyűjteni/vadászni), de napnyugta után tilos, mert aki kint marad azt levadásszák azok a bizonyos figyelők. Napkeltéig tehát a bentlakók bent tartózkodnak a kopár nappalira emlékeztető kecóban, melynek az egyik fala üveg, pontosabban egy csak kívülről átlátható belülről tükör, a valakik meg kívülről figyelik őket. Mert nekik ez a tévében a valóságsó (a lakóknak meg egy igazi tévében megy egy igazi, végtelenítve), egyszerűen falkában érkezve nézik az embereket hajnalig. Ja, mert nem bírják a fényt, ezért is lehet nappal erdőzni a mászkálásban.

Az hamar nyilvánvaló, hogy ezek az izék nem emberek, viszont szeretnék megtanulni, hogy kell embereket utánozni, a fene tudja miért. (Persze, el akarják foglalni, be akarnak épülni, el akarnak vegyülni, mi másért?) Aztán kiderül, hogy de nem is űrlények, hanem valami nagyjából humanoid alakváltó faj, ám csak innen a Földről, pontosabban egyenesen a kelta mítoszokból. Meg még sok más mitotógiából. És a maroknyi ember a bunker alatt talál egy másik, nagyobb bunkert, és onnan tudják aztán ők is, no meg azt, hogy lehet megszökni az elátkozott erdőből, ami pont akkora, hogy napnyugta előtt ne érj ki belőle. És szöknek is, óhatatlan veszteségek mellett persze, hogy aztán jöjjön a már nem annyira nagy csavar a végén, mert azért a finom utalások azok a film utolsó harmadára egyre konkértabbak.

A figyelők amúgy műfajilag elegyes vegyes, elindul, mint valami thriller, középsúlyos horror aszcendenssel, aztán kis híján lesz belőle valami inváziós sci-fi (elvégre a Figyelők nem emberek, jöhettek volna a zűrből is), de inkább belép a misztikum, hogy aztán egy konkrét tündérmesében érjen véget a sztori. Ez akkora katyvasz, hogy már élveztem. Viszont kimarad egy csomó ziccer.

Először is, adva van négy nagyon különböző ember, összezárva egy rémes helyzetben, ebből sokkal komolyabb kamaradrámát ki lehetett volna hozni, de a dramaturgiai eszköztárból csak lapos, papírízű párbeszédekre futja. Még szerencse, hogy a színészek jók, ők azért mentik a dolgot, legalább is kihozzák döntetlenre.

Nem igazán kezdenek semmit azzal sem, hogy az emberek gyakorlatilag egy terráriumban élnek, és szinte a hüllők szenvtelenségével viselik el a sorsukat, da vajon miért? Oké, mindenkinek van valami múltbéli traumája (kinek nincs?), de ezekbe nem mennek bele, igazából csak Mina esetében, aki mellet a többiek tényleg néha nagyon mellékes szereplők. Az mondjuk legalább kiderül a végére, hogy igazából ki is van bezárva a hova, de hogy miért, az elég elnagyolt marad.

Aztán ott van a nagy rejtély, amit jó tempóban adagolva fejt meg a film, ám mikor már majdnem felépít egy sajátos mitológiát, a végén nem kezd vele úgy igazán semmit.

De a képi világ gyönyörű, az atmoszféra erős, mondjuk én egy darabig nem hogy erdőbe nem akarok menni, de a kisebbik szoba meg a konyha ablakai előtti fákat is furcsa szorongással néztem kora reggel. Szóval A figyelők hatásos, kétségtelenül hatásos, nem nagyon jó, de ahhoz eléggé, hogy üssön. És bár egyáltalán egy klasszikus hollywoodi stílusú darab, de a napokban három Jancsó-filmet is újranéztem, és azokhoz képest maga a Disney-univerzum. Ohne Mikiegér natürlich.

A szereptévesztő misszionárius

Az elmúlt időszakban akkora békemissziót repülőzött össze a Dagadt, hogy a fal adja a másikat. Tárgyalt ugye Zelenszkij után Putyin elvtárssal is, és közvetlen utána Kijev minden eddiginél barbárabb bombázásában (rakétázásában) lépett szintet a békeharc. Ha a felcsúti ennyit bír elérni, akkor sürgősen hagyja abba, mert még néhány békemisszió, és mind meghalunk. (És ez nem túlzás, elvégre mind meghalunk. Egyszer majd.)

Közben ez az egész nagyjából arra volt csak jó, hogy az orosz diktátor hivatkozhasson arra, hogy lám, mégis csak szóba áll vele az EU. Pedig biztos szóltak neki, hogy a pártvezér és kancellár épp Brüsszel ellen vív szabadságharc jellegű háborút, csak még nem foglalta el, ahogy ő sem Kijevet. Az uniós vezetők meg közben kiakadtak, hogy de a Dagadtnak nincs is joga az EU nevében tárgyalni, ez a soros elnökség (amit az ország tölt be, nem ő személyesen, bármennyire is magáévá tette már XIV. Lajos elvét, hogy " Az állam én vagyok!"), szóval ez legfeljebb annyi lapot oszt neki, hogy ceremónia-, porond- vagy fedélzetmester lehet az Európai Tanács eseményein. De uniós diplomáciát művelni egyszemélyes show keretében, na ahhoz pont nincs semmiféle joga avagy felhatalmazása.

Úgyhogy most ot tartunk, hogy egyre több ország vezetői gondolkodnak (részben nyilvánosan) azon, hogyan is nézhetnék levegőnek a Felcsútok Géniuszát, azaz hogyan bojkottálhatnák a magyar soros elnökség rendezvényeit. Ez amúgy egyszerű, nem kell odamenni. Vagy pont akkor kell sokaknak pisilni és/vagy kávézni, mikor Kormány Viktor orbánfő kezdi produkálni magát.

Ez egyébként már meg is kezdődött. Országunk fura ura ugyanis fel akart szólalni az Európai Parlamentben, ahogy amúgy a soros elnök ország vezetői ilyenkor fel is szoktak, de neki valahogy pont nem találtak időt. Elvégre most alakul az új parlament, mindenféle tisztségviselőket meg kell választani, pozíciókról egyeztetni, úgyhogy sorry Mr. Prime Minister, de nincs időnk a hadoválását hallgatni. Küldje el ímélben, ha nem tudja mi az, mert leragadt az SMS-nél, akkor kérdezze meg valamelyik helyettes államtitkárát vagy gyerekét, már ha nincs épp átfedés a kettő között.

E mellet a Fehér Házban is felelőtlen diplomáciai kalandozásnak tartják a rapid béketurnét, az ukránok meg joggal aggódnak, ha bárki az ő kihagyásukkal akar a fegyverszünetről meg béketárgyalásokról egyeztetni a ruszki rezsimmel. Szóval a főminiszter már megint sáros gumicsizmában, félrészegen szeretne bálkirály lenni, elvégre büszke rá, hogy ő mindenkivel mer táncolni, és csak minden harmadik partnerét hányja nyakon.

Ahogy a törökök érzékelik Európát...

stanleymilton.com

--- O ---

És akkor még egy kis nemzetközi helyzet:

Joe Bidennek sikerült Putyinnak hívnia a mellette álló Zelenszkijt az aktuális NATO csúcson, ahová az ukrán elnök is hivatalos volt, tekintettel arra, hogy - amint véget ér a háború - komolyra fordulhat Ukrajna NATO-csatlakozása. De ha Biden papa marad az elnök, lehet hogy végül tévedésből az oroszokat veszik fel. 

Mondjuk volt ilyen terv, még kilencvenes évek elején, hogy ha már vége a hidegháborúnak, miért is ne tartozhatna az akkori két nagyhatalom (Kína még épp csak a fasorban volt) egy katonai tömbbe, elvégre anno az EU is azért jött létre, hogy az évszázados hagyományokkal bíró francia-német-brit ellentéteket, melyek hosszú háborúkat okoztak rendszeresen, felszámolják, inkluzíve a németek ne csináljanak már egy újabb világháborút, ha lehet. És hát lehetett.

De az durva, hogy Oroszországot egy posztkágébés pszichopata diktátor vezeti, Amerikát egy demens vénember, Kínát meg a Kommunista Párt (totális megfigyeléssel, átnevelő táborokkal, és megannyi szépséggel a hiénakapitalista, erőletetetten modernizáló máz alatt). És Amerikán az sem segít, ha Trampli Donáld lesz az elnök, mert akkor a nagyhatalmak közül már kettőt vezet egy-egy gátlástalan, mindenkin átgázoló fasz, amivel hát finoman szólva sem leszünk beljebb.

És az a szörnyű helyzet, hogy ezekhez képest még a lassú, tesze-tosza Európai Unió is egy kvázi-paradicsom, mert rengeteg sebből vérzik, de minden itthon elordibált kormányhitű baromság ellenére nem egy diktatúra, és nincsenek birodalmi álmai. Mondjuk a felcsúti féle wannabe-diktátorok ellen azért kiépíthetne valami komolyabb, mondhatni intézményesebb immunrendszert.

Rangkórság-sor

Olvastam tegnap a Zindexen, hogy kiderült melyik a legjobb magyar egyetem. Nyilván az, ahová én is jártam, melyik is lehetne, bár az kissé lehangoló, hogy az ELTE (mert ugye arról van szó) az "előkelő" 190. helyen áll az európai egyetemi rangsorban. Szóval még csak nem is a világ 190. legjobb egyeteme, pusztán itt a kontinensen, ahol persze azért elég nagy sűrűségben fordulnak elő az efféle felsőiskolák. És közben meg a szegedi a 228., a pécsi meg (ahová több, számomra fontos ember is járt) a 314. Na ezekhez képest nem olyan nagyon rossz az a 190. hely, de úgy van ez is, mint a csak nálunk világhírű művészeinkkel. A magyar viszonylatban elitegyetemek is csak nálunk elitek, mondjuk az ELTE kapcsán ez nekem is gyanús volt. Persze a teljes képhez hozzátartozik, hogy összesen 684 intézményt vizsgált a Quacquarelli Symonds (ami egy londoni székhelyű, felsőoktatásra specializálódott elemző cég), és így az egykori egyetemem az első harmadban van. 

De ettől még nem egy Oxford, ami viszont idén csak a harmadik, mert az első a svejci  ETH Zurich, a második meg a londoni Imperial College. Utóbbiban én is jártam. Nagyon tudományos hely, de nekem igazából csak pisilnem kellett, és nem volt biztos, hogy kibírom-e a Természettudományi Múzeumig, pedig onnan az már közel van.

Egyébként gyanús, hogy az efféle rangsoroknak csak korlátozott az érvényessége, elvégre nehezen elképzelhető, hogy például egy nagy egyetem mindenféle eltérő tudományterületen ugyanolyan menő legyen, átlagolni meg semmi értelme. Hogy mondjuk a természettudományi kar az világszínvonalú, de a náluk végzett jogászok javarészt krumplit sütnek a Mekiben, így átlagban azért erős közepes az univeritász.

Amúgy az a gyanúm, hogy mikor én oda jártam, itthon az ELTE volt a legerősebb a szociológiában, és talán ez azóta is így van, tudja fene, én épp krumplit szeretnék sütni a Mekiben.

A horror hálójában

Túlzottan nyár van, az indokoltnál vagy szükségesnél sokkal jobban, én meg a tűző nap helyett sötét horrorokat nézek. Mert a Napba egyébként lehet nézni, csak megvakulunk tőle, a filmeknél viszont legfeljebb az agykárosodást kockáztatjuk.

Amúgy ez nem is szép verőfényes nyári idő (bár a verőfény szerintem igen plasztikus kifejezés), hanem dögletes kánikula, pokolian szar idő, ilyen értelemben maga az időjárás-horror. (Mellékszál, de milyen lehet akkor az időjáráspornó?) Szóval teljesen indokolt horrort nézni, és nem csak kompenzációs céllal, miszerint túl jó az idő, egyensúlyozzuk ki, nehogy még jó kedvünk legyen tőle, mert akinek ettől a negyven foktól jó kedve lesz az vagy mazochista, vagy nyugdíjas kohász, aki csak röhög, hogy de fiúk, a kemencék mellettihez képest ez maga a hűsölés.

Nade, a film, A félelem fészke maga annyira sablonosnak tűnt már a leírásból is, hogy muszáj volt megtekinteni. Benne halloween van épp, a falban valami kopogó szellem lakik, a szomszédban valahol meg egy kísértetház. Csináltam is egy adag pattogatott popkornot, hogy ez rémes lesz, és ezt fogom élvezni benne, nem lesz itt dráma, csak ócska klisék, de legalább lesz mihez képest kifinomultnak érezni magam, vagy legalább is az ízlésem.

Ehhez képest a műalkotás, bár hozza az elvárt sablonosságot, de közben meg kurva unalmas. Oké, az ilyen filmeknél eleve a sejtetés a lényeg, hogy húzzák az időt, meg a néző idegeit, hogy annál nagyobbat üssön a nagy csavar (de szép kép, zavar), de ez itt nem működik. 88 perc az egész, és ehhez képest idegesítően lassú, hangsúllyal azon, hogy idegesítően. Miközben nem félelmetes. Helyenként nyomasztó, néha röhejes, néha már-már majdnem kis híján drámai, de alapvetően idegesítő.

Az az alapszitu, hogy van egy kiscsávó, kissé kirekesztett (iskolatársilag zaklatott), elég magányos, meg az ő fura, passzív-agresszív mód pszichopátiás szülei, úgyhogy már nem csodálkozunk, mikor a srác előbb kopogást hall a szobája fala mögül, aztán már hangokat is. Pontosabban egy hangot, valami kislányét, aki nyilván vagy halott vagy a fiú képzeli, de talán mindkettő, engem már itt elveszített a sztori, merthogy nem érdekelt. Minden esetre a hang lesz a terapeutája, ha már igazi nem jut neki, a néző  meg várja, hogy végre történjen valami, ha már a játékidő kétharmadáig csak a helyzetet vázolják az alkotók. Amit húsz percben is el lehetett volna intézni, bár lehet hogy ennyire sablonos karakterek esetén már az is sok lett volna. A szülők nyilván SS-es őrök voltak előző életükben, valamelyik koncentrációs táborban (innen a nevelési elveik), a kissrác meg egy Stockholm-szindrómás túsz, aki még anno az IRA, az ETA vagy a Vörös Hadsereg Frakció  terroristái végeztek ki. Oké, lapozzunk.

screenrant.com

A nyomorult kölyöknek már az iskolája is olyan mint egy börtön, ami persze lehet, hogy felüdülés az otthonának nevezett kopár lepratelephez képest. Sötét, lepukkant, és üres. a házuk. Ahol természetesen nyikorognak az ajtók, ha már alapvető horrorelem, hogy a zsanérokat sohasem olajozzák, miként senki nem néz hátra, mikor kéne (ellenben fél percig bámul meredten bármi borzalmat a leendő áldozat, és csak aztán kezd el sikítva szaladni, persze túl későn már), a túlvilág meg rögtön a fal (ajtó, ruhásszekrény, kert vége) mögött van, közvetlenül balra le.

Itt is van elásott hulla, rohadó sütőtökök garmadája, meg ugye a hang a fal mögött, aki már nem kislány, hanem egy szörny, aki régebben persze kis szörny volt még, csak már akkor sem cuki, de legalább a srác eltitkolt, torzszülött nővére. Rádumálja Kiscsávót, hogy mérgezze meg a zakkant őseit, aztán maga is megöl néhány hívatlan vendéget, és ennyi. Visszazárják ugyan, ezúttal a pincébe, de ez mintha nem is zavarná, sátáni kacaj, függöny.

A film egybehányja gyakorlatilag az összes horrorelemet (apropó, különösen felemelő szekvencia, mikor a szülők szó szerint halálra hányják magukat), izgulni egy pillanatig sem lehet rajta, viszont mikor elindul a cselekmény (azaz az utolsó fél órában) látni nem lehet belőle túl sokat, lévén hogy mindenhol vagy sötét van, vagy sötét lesz mindjárt.

Úgyhogy egy kérdés van a A félelem fészkével (eredetiben: Cobweb, azaz Pókháló) kapcsolatban: mi a fenének kellett ezt egyáltalán megcsinálni?

Reptér

Széles körben zúgnak, zúgolódnak az olaszok, főleg a nem kifejezetten jobboldaliak (és vannak ők számosan), mert a milánói Malpensa repülőteret Silvio Berlusconiról, Olaszország egykori miniszterelnökéről nevezik el. Hát ja, egy bordélyt stílszerűbb lenne az unga-bunga partijairól elhírhedt egykori médiamágnásról és populista pszichopata politikusról (PPP) elnevezni, mondhatni az méltó emléket állítana méltatlan személyének.

Berlusconi érdemtelenül kerülne olyan társaságba, amiben többek közt Kolombusz,  Leonardo da Vinci, Verdi vagy Fellini is benne van. Ugyanis róluk már van repülőtér elnevezve a taljánoknál, és oké hogy SB miniszterelnök is volt, de azt mi innen pontosan látjuk, hogy az önmagában semmit nem jelent, attól még bárki lehet egy rohadék. 

A jelen kontextusában mondjuk Berlusconi volt az olasz Trump, azaz gátlástalan üzleti hiénából lett közveszélyes populista hatalomtechnikus. Műveletlen volt, bunkó, kicsapongó, és nehezen küzdött meg az öregedés tudatával, miként a kopaszodással is. De egyvalami biztosan nem volt: nagy formátumú államférfi, pláne történelmi személyiség, csak egy nyomulós, mindenkin átgázoló szélhámos. Jobban belegondolva, reptér helyett egy bőr- és nemibeteg gondozót is simán el lehetne nevezni róla, ahogy például Putyinról egy vágóhidat.

Nem vegán, Vega

Ma van Suzanne Vega dalszerző-énekes 65. születésnapja, szóval ha magyar lenne, innentől lehetne mondjuk angyalföldi kisnyugdíjas, ami nyilván nem lesz. Egyrészt mert amerikai (közelebbről New York karcosabb oldalán nőtt föl), másrészt meg az efféle művészfélék nemigen szoktak nyugdíjba menni. Mert egy részük meghal fiatalon, a többieket meg nyolcvan felé sem lehet lerúgni a színpadról, és ez különösen igaz az ő generációjára, meg az előtte lévőre.

udiscovermusic.com

Azt hiszem mára a legtöbben úgy vannak vele, hogy vagy nem hallottak róla, vagy hallottak róla, csak nem hallottak tőle semmit. Aki viszont ismer némi valamit a Suzanne Vega-életműből, annak kábé a Tom's Diner című tényleg sláger van meg (azt tuti mindenki ismeri, csak épp nem tudja, hogy mi a címe a kitől), esetleg a Luka, de az már a haladó szint. Szóval a szélesebben értelmezett popkultúrában szinte egyslágeres előadó, ami elég szomorú egy negyvenkét éve tartó pályafutás, meg tizenhat nagylemez után. (És ja, én se hallottam az összeset, de azért elég sokat.) Vagy lehet hogy egyáltalán nem szomorú, mert a szélesebb értelemben popkultúra az tele van ócskaságokkal, úgyhogy nem baj, ha az ember megmarad egy szűkebb réteg kedvencének, pláne ha közben folyton önazonos is. meg lássuk be, azért nem az a tombolva ugrálós zene az övé, inkább ilyen finoman, ironikusan melankolikus. Csúnya szóval: értelmiségi.

És akkor egy másik majdnem sláger, az én kedvenceim közül, ez már-már kis híján derűs:

p.s. Valami furcsa késztetésből megnéztem, milyen névnapok vannak ma, mert hátha elfelejtek valakit nem felköszönteni, nem szokásom ugyanis névnapot köszöntgetni, illetve csak ritkán, elfelejteni viszont rendszeresen szoktam, szóval ma van:

Lili, Nóra, Amábel, Bence, Bende, Bene, Benedek, Benediktusz, Csende, Csendike, Eleonóra, Elga, Félix, Helga, Helka, Helma, Helza, Holda, Hulda, Lilian, Liliróza, Lilla, Nella, Nelli, Norina, Olga, Olivér, Piusz, Placid, Placida, Ráchel, Ráhel, Rákhel, Rákis, Szederke, Szende, Szendike, Ulrik napja. 

Ha valaki véletlenül ismer egy Amábelt vagy Szendikét, az feltétlen tartsa meg magának az információt.

Rítusművesek

Olvastam egy interjút az egyik hazai főszabad-kőművessel (vagy hogy a fenébe kéne ezt elválasztani), és igazi sírva röhögős hangulatba kerültem tőle. Mert ezeket a komolykodó faszikat nem lehet nem kiröhögni, miközben - legalább is számomra - rémesen szánnivaló is az erőlködés, ahogy valami vallás nélküli vallást, valami igazi mítoszok nélküli misztikumot habosítanak maguk köré, a hülye kis rítusaikkal. De tényleg, náluk már csak a bor- meg pálinka lovagrendek a szánalmasabbak, de ők legalább rendi alapon bebasznak, ami ha nem is egy életprogram, de rekreációs tevékenységnek legalább is általános. Várom már egyébként, hogy az ásványvíz-sommelier-k (mert vannak ilyenek, komolyan) mikor alapítanak már valami rendet, ahol hülye egyentalárokban, bazi nagy érmékkel a nyakukban (mint egy alkotmánybíró) öblögetik az idei Perrier-t, és arról vitatkoznak, hogy de a 2022-es évjárat jobb volt.

Ámde a szabadkőművesekről. Van belőle brit meg francia eredetű változat, hiába no, a London-Párizs rivalizálás mocskos mancsa még közéjük is betette a lábát. A mai változata valahol a felvilágosodás korában kezdődött, bár korábban is voltak már ilyen vallásos-etikai-okkult izék, Skóciában például már a 16. században is, de a modern verzió már a szabadság, egyenlőség, testvériség, tolerancia és emberiesség mentén próbál valami identitást gombolyítani magának. Ez az öt szépen hangzó elv persze annyira általános, hogy igazából teljesen üres, biztos ezért kellenek a rítusok, a misztikus máz, a lángoló kard meg a háromszögletű oltár és az egyéb kínos külsőségek, amiknek szerintük persze mély szimbolikája van. Ja, a Ku-Klux-Klánnál is van minden barromság, igen nagyon szimbolikusan, Birodalmi Fősárkányok, lángoló kereszt, meg titkos társaságosdi, csak ők rohadék fajgyűlölők, a szabadkőművesek meg alapvetően békés alakok, jelentős jótékonykodási együtthatóval. Mondjuk ezért is aljas húzás tőlem, hogy egy bekezdésben emlegetem őket a Klánnal, de itt tényleg csak a külsőségekről van szó.

Mert az elég érthetetlen, hogy a jótékonykodáshoz, meg a világ dolgainak megbeszéléshez mi szükség van az ő röhejesen színpadias gesztusaikra? A gyerekkórház vagy a Vakok Intézete számára adakozni lehet ezek nélkül is, sőt határozottan egészségesebbnek tűnik. (Ahogy mondjuk a Rotary Klub csinálja, miközben a fentebb linkelt interjúban a hazai latinrítusú nagymester arról is beszél, hogy a Rotary azért távoli rokonuk, amolyan kőműves light.)

De ha valaki szimplán csak jótékonykodik, az önmagában nyilván nem elég menő, kellenek a titkos és misztikus, kicsit utópisztikus külsőségek. Illetve belsőségek, elvégre kerülik a nyilvánosságot, legalább is felénk még.

És az is érdekes, hogy ha valaki amúgy valami egyház mentén vallásos, mint a nyilatkozó „nagymester“, annak minek egy efféle valláspótlék? Szerintem itt két alapvető válasz lehetséges:

- Az egyik, hogy a mai intézményes (keresztény) vallások nagy része, pláne a protestánsok, már túl kevés rítussal élnek, túl puritán az egész, ezért kell valami terep, ahol ki lehet élni a rituális szükségleteket.

- Vagy éppenséggel van elég rítus a templomban (talán a katolikusoknál inkább, de a nem keresztény szcénában ott vannak rögtön a krisnások), ez pedig egy idő után függőséghez vezet, és a civil pályán is igény támad rájuk.

Ha meg valaki nem vallásos, vagy legfeljebb egyházfüggetlenül, a maga módján, akkor meg tényleg a kőszabad művesek hókuszpókuszaiban találhat rá arra, ami az esetleg benne támadó hiányt kipótolhatja. Ilyenkor a rítusoknak van valami kétségtelen mentálhigiénés haszna, mint mondjuk az Anonim Alkoholisták (Túlevők, Szerencsejáték-függők) szeánszain, amik szintén elég ritualizáltak, gondolom hogy egyben tartsák kissé a szétesni készülő személyiséget, a rítus valamiképp keretezi a létezést, ha értelmet nem is ad neki. És lehet, hogy így lesznek a szabad műkövesek is rítusfüggők. Avagy ha akarom, értem én, de ettől még kiröhögöm.

A világot deszkázó jelentés

A színház az olyan, hogy kicsit exhibicionistának, kicsit nárcisztikusnak, és meglehetősen tehetségesnek kell lenni hozzá, hogy valaki jól csinálja. Vidnyánszky Böhöm Attila legnagyobb baja az, hogy a tehetsége megvan, de a nárcizmusból nem kiskanállal mert magának, ezért egy sértődékeny kegyenc lett belőle, pedig. Így aztán maga alá gyűrte a színházi világ szinte teljes, az államtól függő szeletét, és amolyan kulturális földesúrként viselkedik. Ha meg valakiknek ez nem tetszik, azok nyilvánvalóan „.el szeretnék pusztítani ezt az intézményt ugyanazok az erők, akik 65-ben felrobbantották. Ugyanazoknak az erőknek van jogfolytonossága, gondolatfolytonossága. Ezek az erők 11 éve mást se csinálnak, csak nagyítóval néznek bennünket, és keresnek fogást rajtunk.”

Szép kis sértettséggel felütött üldözési mániája van a bácsinak, az kétségtelen. És mikor azt ATV-s műsorvezető (merthogy a fenti idézet ott röppent ki fogai kerítésén), felveti, hogy egy színésznő panaszai, vagy egy 15(!) fős tüntetés, az nem egyenló azzal, hogy felrobbantják az épületet, őt meg a szökőkútba lövik, akkor csak mantrázza tovább, hogy de éberség elvtársak, éberség, mert őtet itt most direkt ki akarják csinálni, a sötét erők, akik csak akkor boldogok, ha sátáni vigyorral az arcukon rombolhatnak végre egy jót. Úgyhogy én most akkor ideszúrok egy remek kis dalt, ami egy az egyben a Főigazgatórendezőfő Urat támogatja, úgyszólván minden sorával:

A jó, meg a rosszak és csúfak

Ja, én is unom, hogy mindig a rohadt putyinista diktatúrával foglalkozom, de ez van, a téma az utcán lever. Most épp az a hír, hogy Oroszországban elrendelték Navalnij özvegyének letartóztatását. Merthogy egy szélsőséges szervezet tagja, külföldi ügynök és bla, bla, bla, a szokásos bullshit. A szélsőséges persze kortárs oroszul azt jelenti, hogy demokrata, a külföldi ügynök meg nyilvánvaló, hisz most is valahol Litvániában van (ha jól rémlik), így letartóztatása annyira csak elméleti lehetőség, mint Putyin cárevicsé, aki ellen a hágai nemzetközi bíróság adott ki elfogatóparancsot. (De mint tudjuk, azok ott Hágában szintén egy szélsőséges szervezet, ezeknek van pofájuk tisztességtelenségben megőszült háborús bűnös tömeggyilkosokat zaklatni.)

Remélhetőleg Julija Navalnajának lesz annyi esze, plusz túlélési ösztöne, hogy nem megy vissza, mint a néhai férje, aki aztán gyorsan és kulturáltan elhalálozott valami sarkköri büntetőtáborban. Váratlanul és tisztára magától, nyilván. Persze több példa mutatja, hogy a külföldre menekülés se mindig egy életbiztosítás, például Litvinyenko néhai titkosszolgálati elvtársat is Londonban kínálták meg egy kis radioaktív teával, amibe gyorsan bele is halt meg.

De ami igazán rémes, az a hazai kormányhitű (azaz szélsőjobbos) kommentelők szubhumán hozzáállása. A Zorigón ugye nem lehet kommentelni, pedig ott biztos még jobban elszabadulnának a neonáci indulatok (de még csak nem is írnak az esetről), de amit a nertársak a Mandineren leművelnek, az is elég gyomorforgató. Egy szerény kis gyűjtés, hogy miket is gondolnak az agyhalott, de legalább is amorális kartársak, az egykori orosz ellenzéki aktivista özvegyéről:

„OLyan mint a tróger,moslék embere!!!Felkötni!“

"A "szélsőséges szervezet tagja" az nem kérdés!!! Röviden "HAZAÁRULÓ" külföldről finanszírozott ÜGYNÖK!! JOGOS!!!“

"Ostoba sötét luk. Uszít, lázít, elárulja, eladja hazáját, azt meg van sértődve, ha ezek után elfogató parancs van ellene.“

"Hihetetlen, hogy mennyire didaktikus az orosz. Ezt a nőt rég  meg lehetett volna nevelni. Pl.kognitiv medve terápiával. De ott is az empatikus pedagogia terjed. Na, majd Kadirov .....“

Jó, mi? Ehhez azért gyomor kell, az meg nekem még nem az igazi. De mégis, mennyire kell ostobának/ elvakultnak/ aljasnak lenni ahhoz, hogy valaki ilyeneket írjon le? Én valahogy úgy képzelem, hogy ezek alakok nem egyszerűen frusztráltak vagy kudarcosak (én is az vagyok, aztán mégse megyek le állatba, kommentekben sem), hanem már-már a szó klinikai értelmében betegek. Az ilyenek néznek halálpornót (ha valaki nem tudja mi az, ajánlom a Vörös szobák című filmet, abba persze nem mutatják, de így is sokkoló), meg ábrándoznak arról, hogy ki mindenkinek vernék szét a fejét puskatussal. De szerencsére többségük csak a klaviatúráig jut, bár gyanús, hogy az efféle alakok szoktak iskolákban meg plázákban lövöldözni, ha súlyosbodik az állapotuk...

A nemzetközi helyzet rövid megfejtése

Tőlünk balra (már ha előttem van Észak) akkora a háborúpártiság, hogy lobbiereje van. Az EU-ban például már jóformán csak a nagybritánok nem háborúpártiak, mert ők azon kívül azok. Azon belül meg mi vívjuk a békeharcot a Szeretett Vezető élén, aki egymaga. Vele még szóba állnak a felek, bár állítólag nem egészen. De ettől még neki missziója van, de nem ilyen papos, hanem egészen békés, nem téríteni akar, csak teremteni olyat, ami nem háború, hanem békés csaba.

A Nyugaton (vagy a Nyugatiban?) a szekszsopokban már csak háború alakú vibrátorokat lehet kapni, másra már nem izgulnak az ottaniak fel, arrafelé a legnépszerűbb még mindig a Star Wars, ami már nevében is egy nómen eszt ómen. Olyan dolgaik vannak a németeknek vagy a franciáknak, hogy légierő, meg pácélos hadosztályok, sőt haditengerészet. Nekünk bezzeg az első kettő csak jelképesen, és olyan békepártiak vagyunk, hogy haditengerészetet például egyáltalán nem tartunk fenn működtetni. Nálunk még a huszároknak sem kell ló, mert a ló egy háborús állat, szemben Szarházy altábornagy Úrral, aki csak agresszív és buta. De állat persze.

Az Unióban, ami már majdnem Szovjet, hanem rosszabb, viszont háborúpárti kolaíció alakult a háborúpártiság jegyében támogatva a háborút, valamint a pártiságot. A strasszburgi parlamentben Brüsszelben folyton azon dolgoznak, hogyan legyen több háború, mert a több háború a jobb háború, ha háborúról van szó (márpedig háborúról van szó) a mennyiség feltétlen átcsap minőségbe, de főleg nagyon!

Mi ellenben a béke szigete vagyunk, miközben Párizsban a párizsiak már be se mennek az arab negyedbe, mióta van falafel máshol is, akkora a háborús helyzet fokozódásának eszkalálódása. De ez itt körülöttünk, ez egy nó vór zón, ami feltehetően sumérul azt jelenti, hogy nó dzsender, az apa férfi, az infláció nő. De háború az nincs, és nem is lesz , elvégre akkora a békeharc, hogy kő kövön nem marad, azaz mégis mi a faszt lehetne elfoglalni rajtunk?

békegalambok

A védett szuvenír és a "Közöd hozzá?"-paradigma

Az Átlátszó és a Transparency International is megtagadja az együttműködést a Szuvenírvédelmi Főhivatallal, mondván, hogy ők nem politikai párt vagy mozgalom, und nem gyakorolnak közhatalmat, szóval a sekélyen sem tisztelt Sóhivatal, ez a putyini diktatúrát idéző csürhe menjen a picsába. (És ja, az oroszoknál momentán, illetve már megint, a szokásos ügymenetnek megfelelően diktatúra van. Az a despotizmus már nem eufemizálható „autokráciának“, ahol az ellenzékieket megölik, vagy ócska koncepciós perekkel küldik szibériai munkatáborokba, aztán ölik meg, és ahol az árulónak bélyegzett, korábbi rendszerhű alakok is feltűnően gyakran esnek ki sokadik emelti ablakokból. Az ilyen rendszer az diktatúra.)

Amúgy tényleg az oroszoktól nyúlhatták le a Dagadték ennek a "Hivatalnak“ a koncepcióját, meg az azt megalapozó törvényt, hogy ugyanis nem lehet csak úgy külföldről támogatni mindenféle civil szervezeteket meg sajtótermékeket, mert az sérti Agyarország szuverenitását. Magyarországét mondjuk nem, de a különbség a felcsútista szekta, meg úgy általában az ország között, az pont az a nagy M. 

A ruszkiknál mondjuk a mindenféle antiputyinista söpredék simán csak „külföldi ügynök", és ott ezt annyival cinikusabban intézik, hogy még nekik kell ekként regisztráltatni magukat. A pártvezér és kancellár önkényuralma itt még nem tart, bár igénye az nyilván volna rá, hisz nekik aztán tényleg a legszebb öröm a kár. Akár. (Egyébként ha például egy német alapítvány támogat egy magyart, az per definitionem nem is külföldi támogatás, mert az EU-n belül azért szabadon áramolhat a pénz, ahogy a felcsútisták is megtolták Salvini vagy Le Pen kampányát, és akkor azzal szerintük nem volt semmi baj.)

Az fentebb említett  két szervezettel az a probléma amúgy, hogy a választói akaratot befolyásolják, és közben elfogadnak donációt külföldről is. Hát, ez tényleg kurva nagy botrány, elvégre a választói akarat befolyásolására irányuló tevékenységet nálunk kizárólag pártirányítás alatt álló minisztériumok, hivatalok, oligarchák, állami cégek, álcivil kormányhitű szervezetek, elfogult és kiegyensúlyozatlan közmédia állami média, különféle „kutatóintézetek“, alapítványok, szövetségek és egyházak végezhetnek. Közpénzből persze, azaz az adófizetők maguk finanszírozzák meg a saját befolyásolásukat, ez így szuverén kérem szépen! Igen nagyon szuverén!

Erre jön egy ilyen Átlátszó, és azt válaszolja a hivatalnak, hogy az általuk kért adatok egy részéhez semmi közük, amihez meg igen, azt nézzék meg a honlapjukon, ott van minden. Ami szép fricska a a régóta Döbrögi-üzemmódban működő hatalomnak, akik már nyilván gondolkodnak, hogy akkor most hogyan lehetne mégis kicsinálni őket. Elvégre ötleteik számosak, gátlásaik nincsenek, és Semmilyen Zsolt bármikor kész benyújtani valami törvényjavaslatot, éjfél előtt öt perccel, csak hogy másnapra már írott jog legyen belőle. Elvégre ez pont így nagyon illiberális, ami ugye az önkény, a cinizmus, és a hatalommal való visszaélés kombója, egy szóba sűrítve. Nem ideológia, nem politika, hatalomtechnika, de az minden áron.

Ma is kék a fű...

... és zöld az ég, legeljetek lóherét!

Kellett nekem még tegnapelőtt este rákattintanom egy bluegrass számra, az Algoritmus azóta tényleg azt hiszi, hogy ez engem érdekel, stílszerűbben, hogy karmolom. Pedig dehogy, én még mindig a ska-t, a halálmetált meg a menetelős punkot kedvelem, a lényeg hogy legyen bennük ritmus és/vagy üvöltözés, nem baj ha anarchista felhangokkal.

És mindehhez képest elém dobott valamit a Jutyúb, ami kis híján tetszik, különösen, mikor a bácsi egy antik hallókészülékbe trombitál, a néni meg hangszernek használ valamit, ami nyilván igen hiányzik a szomszéd lakókocsi mosóteknőjéből. De több ilyet azért majd nem szúrok be ide, kivéve ha valaki kitalálja, hogy lehet egy kacsán dudálni, felföldi slágereket.

(A vaudeville amúgy nagyjából vígoperettet jelent, nem mintha abból a szennyből lenne szomorú, és egyszer voltam egy ilyen nevű londoni színházban, de szerencsére ott pont nem énekeltek, abban a darabban, az simán csak vígjáték volt, a The Importance Of Being Earnest, Wilde Oszkártól. De ennek persze ez esetben semmi jelentősége.)

Tengervizelők

Az andalúziai Marbellán, Spanyolországban büntetni tervezik ha valaki a tengerbe hugyozik. (Izé, vizel, de az olyan modoros, a pisál meg mag olyan tahó...) Ami igazán vicces, mert ugye hogy tervezik ellenőrizni? Mondjuk lehetne, hogy mindenkin csinálnak egy hólyag-ultrahangot, fürdés előtt, aztán utána is, és akiknél szignifikáns a különbözet, azok rögtön fizethetik is be a 750(!) eurót.

Ez akkora marhaság, hogy nyilván semmi értelme, büntetni legfeljebb azokat lehet akik a partról, stégről, sziklaszirtről csinálják, de csak persze ha van róla minimum videofelvétel, és bíróság előtt is bizonyítható, hogy nem manipulált. Ilyen esetből viszont nyilván egy sem akad, úgyhogy ha nem a hugyozásról lenne szó, ide lehetne idézni a régi magyar, de mindenképp népies szólást, miszerint adnak a szarnak egy pofont.

És mi lesz a halakkal? Azok is biztos a tengerbe ürítenek mindent, azt mégsem büntetni meg őket senki, kivéve ha lehalásszák őket és a tányéron végzik. (Miután a saját ürülékükben úszkáltak, na így egyen ezentúl bárki halat!)

Anno egy exbarátnőm, Mariann nem akart megfürdeni az Adriában, pedig neki csak annyi baja volt, hogy a sok hülye turista beleáztatja az izzadt testét, ami eléggé fújj. Szóval neki már az izzadsággal baja volt, azt nem tudom az egyéb testnedvekbe belegondolt-e? És a derék marbellai hatóságok az izzadságba? Vagy hogy hány liter naptej kerül a strand vizébe naponta? Gondolom nem, de arrafelé egy vonatkozó spanyol játék-dokumentumfilm szerint José Luis Torrente is kavart, szóval pont a racionalitást nem is várná tőlük az ember.

A kaszt vagy a rassz?

Isabel Wilkerson egy fekete, izé... afro-amerikai író és újságíró, akinek könyvéből, ahhoz képest, hogy 1961-ben született, tavaly már film készült, ami egy kicsit Wilkerson életrajza is, ha már. (Az hogy megfilmesítik egy élő szerző írását az persze nem akkora különlegesség, de az már ritkább, hogy a személyét is.) A sztorija persze nyilván érdekes, hiszen mindössze harminchárom évesen ő lett az első fekete nő, aki Pulitzer-díjat kapott, ez ilyen Oscar, csak újságíróknak.

Mindig is valahogy nyakig volt a polgárjogi témákban, és ha jól tudom 2020-ban jelent meg a Caste: The Origins of Our Discontents című könyve, amiben valami olyasmit állít, hogy az amerikai feketékkel szembeni előítéletek, no meg az ebből fakadó kirekesztés történelmileg rokonítható az indiai kasztrendszerrel, meg a náci fajelmélettel, amivel mondjuk nehéz vitatkozni.  Merthogy a bőrszín avagy a rassz-hovatartozás önmagában már kevésnek tűnik. Elvégre az indiaiak lényegében egy rasszhoz tartoznak (ez mondjuk nem teljesen pontos), úgyhogy kénytelenek kaszt-alapon utálni egymást. A nácik meg azokat a zsidókat üldözték, akik lényegében ugyanolyan fehér emberek voltak, mint bárki Európában.

A könyv, ami lényegében egyfajta szépirodalomba oltott kultúrantropológia és társadalomtörténet, elég gyorsan akkora hatást keltett, hogy elkészült belőle az Origin avagy Származás című film Ava DuVernay forgatókönyve alapján és rendezésében. Kissé életrajzi dráma, kissé kiáltvány, kissé fene tudja mi, mert kissé zavarba ejtő, hogy akkor mi itt a szikár tény a szerző életéből, és mi a fikció.

Mondjuk valószínűleg a fikció a legkevesebb, mert például legtöbbször eleve mint non-fiction műre hivatkoznak  a könyvre. Mert van benne egy konkrét gyilkossági ügy amiben kikérik Isabel (Aunjanue Ellis-Taylor) véleményét, fehér férje halála, az idősek otthonába pakolt mozgássérült anyja, meg több párhuzamos ügy a rasszizmus témájában, aminek a nyomába ered. Ezek az élete tényei, miként az is, hogy valóban elment Indiába meg Németországba is, egyfajta kultúrtörténeti nyomozás keretében. (És vannak benne konkrét történelmi események rekonstrukciói is, mint a zsidó nőbe beleszerető náci párttag sztorija, csak persze minden át van szűrve, igazából kétszeresen is. Egyrészt mert az eredeti könyv azért mégis csak egy irodalmi mű, ha tényirodalom is, másrészt meg mindebből egy játékfilm készült, de ezektől a hitelessége valahogy mégsem kérdőjeleződik meg.)

Mindig is bírtam az igaz történeten alapuló filmeket, az valahogy ad nekik egy sajátos vajszínű árnyalatot, és ez is remek lett. Nagy vállalkozás volt anno Wilkerson külső és belső utazása (és nyilvánvalóan személyes tragédiái egyfajta feldolgozása is), de ebből filmet csinálni sem lehetett egy ujjgyakorlat.

Ez így most honnan?

Van abban valami báj, meg valami annál is alapvetőbb értetlenség, mikor késő este a Jutyúb eléb dob egy videót, amit nem tudom miből szűrt le az algoritmusa. Mert ha valamit nem szoktam hallgatni, akkor az az ilyen country-variáció, amit állítólag úgy is hívnak, hogy bluegrass. Vagy valami hasonló, de ennek még utána kell olvasnom a valahol. (Oké, megvolt, ez egy akusztikus hangszerekre épülő népzene féle az Appalache-hegység környékéről, és valami Izé And The Blue Grass Valakik nevű bandáról kapta a nevét - legalább is a wiki szerint, aki szerintem meg igazából Viktória, csak hülyén becézve.)

Szóval ennek bluegrassnak van egy egész minimalista változata, mikor egyvalaki penget valami szakadt hangszert, és esetleg énekel hozzá. Ha valaki még hegedül is mellette, miközben egy harmadik meg valami dobot nézeget, az a műfajon belül már a filharmonikus orkesztra. De az igazi az, ha valaki a csirkeól előtt vagy a kedvenc kecskéi társaságában danol, azt' ezt százezrek nézik. Kábé mintha nálunk a Puskás Valamiben (Aréna, Stadion, Űrközpont?) lenne nyolc egymás utáni hétvégén egy-egy ötvenezres táncház. Ilyen csűrdöngölős.

Hasmenéses autóverseny-propaganda, valamint a kommunisták

Ma az aktuális hasmenéses hányinger második napján, főleg autóversenyt tekintettem. A kettőnek nyilván nem volt köze egymáshoz, csak az volt a tévében sok, miszerint Forma 1, 2, 3. Persze fordított sorrendben, mintegy visszaszámlálás jelleggel, de a Forma Nullát már nem vártam meg, hátha kilőnek a valahová.

Amúgy jó volt, pláne ahhoz képest, hogy két napja mindenmentes száraztápon meg teán élek, az autóversenyhez viszont járt nekem magamtól egy adag Popcorn márkájú pattogatott kukorica, csak mert rendes vagyok. plusz ugye a versenyek izgalmai, amik jelentős részben arról szóltak, hogy esik-e épp Silverstone-ban, vagy már szárad a pálya az alattuk?

És hát az Egy Forma futamot a Lewis Hamilton nyert, aki ilyet már rég nem csinált, de ez legalább a hazai nagybritán versenye volt, bőgött is egy jelentőset, mint aki nem mindjárt negyven lesz, hanem csak négy múlt.

redbubble.com

De a legjobb az volt, hogy beolvastam a Zorigóba (mert a GP-hírek rovatuk néha szinte fogyasztható), ahol a tudósítások címábe már eleve le sem írták Hamilton nevét. Mert náluk az a policy, hogy a félig feka britet utálni kell, csak részben a bőrszíne miatt persze, de mindenféle emberi- meg polgárjogi kezdeményezések mögé is odaáll, azaz rohadt kommunista szélsőliberális anarchista majom (a nem kívánt rész sem törlendő!), szóval nehogy már valami jót kelljen írni, vagy esetleg a vonatkozó címlapos cikk címében emlegetni, a mocsadékot!

Mert ilyen az, mikor egy autóverseny (fodbalmeccs, kocsmai verekedés, elvadult Scrabble-parti) eredményét is a Párt irányvonala szerint kell tálalni, miközben persze komoly munka kitalálni, mi a Párt irányvonala aznap délután. Például nemrég még a Le Pen-féle francia szélsőjobb elsöprő sikeréről lelkendeztek, most meg az van, hogy "A kommunisták, a szocialisták és az antiszemita szélsőbal szövetsége nyerhette a választást, Macron és Marine Le Pen pártja előtt". Hát elvtársak, megdöglünk mind, nem csak a franciák, pláne mióta a kommunisták ránk hozták ezt a rohadás kánikulát. Rám meg külön a hasmenést, az különösen nagyon kommunista dolognak tűnik.

Nagyobb már Európa?

A Dagadt annyira gyorsan, mintegy hatékonyan teszi épp (újra) naggyá Európát, hogy álmában két macska és játszik egymással. Elmegy Kijevbe, hogy aztán ott ne történjen vele semmi, nyilván elmondta az ukrán elnöknek, hogy ő aztán kurvára denagyon békét akar, úgyhogy tessenek behódolni a VV Putyinnak, azt' akkor béke lesz, de akkora, hogy a fal adja a másikat.

Aztán elment Moszkvába is, hogy smúzoljon kissé a háborús bűnös tömeggyilkossal, és hívta mindezt "békemissziónak". Merthogy ő az akivel szóba áll mindkét fél, csak az nem világos, hogy melyik szarja le jobban és magasabbról. Ezért mondjuk kár volt utaznia, ezt skype-on is közölhette volna, hogy hé, kössetek már tűzszünetet, mer' én békepárti vagyok ám! És nyilván a kedvéért köt majd tűzszünetet az agresszor és a megtámadott, majd 2026-ban, vagy később, attól függ hogy állnak a  számok.

De legalább ilyen szép volt, mikor a pártvezér és kancellár elment Azerbajdzsánba is (és ha már egy országnak is lehet eposzi jelzője: a Baltás Gyilkost Hősnek Tekintőkhöz), és gratulált az ottani posztszovjet diktátornak, hogy milyen szép nyugalom lett is Karabahban. Ja, elvégre több mint százezer örmény menekült el onnan, és azóta meglepően stratégiai a nyugalom. Ez a hülye meg gratulál hozzá.

Miközben nálunk a kormánynak még valami keresztényvédelmi államtitkára is van (aki talán épp Csádban védi a keresztényeket), a faszit úgy hívják, hogy Azbej Tristan, és ebből már látszik hogy pont örmény származású. De egy rohadt szava nem volt arra, hogy a muszlim (ha már egyáltalán vallásos) azeriek pont a keresztény örményeket üldözték el onnan, ahol pár ezer éve éltek, mert nálunk akkora a keresztényvédelem, hogy nem is látszik. És ennek az államtitkárkának a főnöke, a Felcsútok Géniusza még gratulál is a diktátor kollégának, pedig akár csendben is maradhatott volna.

Csak épp akkora már az arca (szimbolikusan is), hogy nem bír csöndben maradni. Fingja a passzátszelet, amitől fél Európa bűzlik, de ezt már írtam korábban, és minek folyton?

(Ellenben ma olvastam a 444-en a nap "cikkét" arról, hogy szerdára két vármegyében is figyelmeztetést adtak ki a rekord hőség miatt. Csak azt nem bírták belefogalmazni, hogy melyik az a kettő - bár lehet, azóta már korrigáltak, annyira nem érdekel. Ja, és ezt a kretén vármegyézést hagyhatnák a francba, legalább ők. Azok megyék, ez miért nem elég?)

Mindenki örül? Na, csak azért!

„Mindenki örül, hogy rajtunk a sor, hogy ismét naggyá tegyük Európát!“ - így kommentálta a Dagadt (pontosabb a fészbuk oldala szerkesztője, gondolom), hogy Agyarország átvette az Unió soros, féléves elnökségét. Amit persze felcsúti úgy értett, hogy ő vette át, de ez most mindegy, már megszoktuk, hogy mindent ő csinál személyesen, kivéve ami el van baszva, mert azt mások, még csak nem is ők, többes szám első személyben.

De ez a Mék Juróp Grét Egen szlogen, ez valahonnan rohadt ismerős, csak nem a pszichopata Trampli Donáld elnök bácsi jelszava volt ez, Amerikával persze? De igen, természetesen, Európa erős emberének, aki a történelem főutcáján menetel a megvetésbe, még egy eredeti jelszóra sem telik, az is úgy kell lenyúlni az általa körbenyalt baromarcútól, ha már például az egész Szuvenírvédelmi Hivatal, meg annak a módszertana egy az egyben putyini innováció. Madart tolláról ugyebár, despotát meg kinyalt seggekről.

És mekkora arc kell már ahhoz, hogy azt mondja, hogy "mindenki örül" annak, hogy rajta sor. Szerintem az uniós országok vezetőinek többségét eleve kiveri a víz a gondolattól, hogy a pártvezér és kancellár akarja fújni a passzátszelet, mert ő és populista hatalomtechnikája (melyet "nemzeti politikának", sőt patriotizmusnak hazudik), nagyjából mindennel szembemegy, ami az EU-ban értéknek számít.

Amúgy Európát nem naggyá kell tenni, hanem az EU-t jobban működővé. Európa ugyanis nagy, az unió is nagy, csak a felcsúti-féle alakok akarják szétverni, miközben olyan baromságokat beszélnek, hogy ez az unió  lenne az új Szovjetunió. (Sőt a teljesen agyhalott felcsútista propagandisták szerint már rosszabb, mint a Szovjetunió).

Még szerencse, hogy ez a soros elnökség, ez inkább csak afféle porondmesteri pozíció, tényleges hatalom nemigen jár vele. De ami még külön tetszett, hogy a Dagadték szentmisével ünnepelték meg, a ma kezdődő fél évüket. Mintha maga a Felcsútok Géniusza katolikus lenne, pedig papíron református, valójában meg ócska szájkeresztény, nagyjából az egész sleppjével együtt. Európa egy jelentékeny része meg nem is keresztény, mert vagy magasról tesz a vallásra, vagy valamely másikat gyakorolja, a keresztények meg közel sem mind katolikusok. De ha már valami kereszténykedést akarnak leművelni a nem is értjük miért, akkor már szervezhettek volna valami ökomenikus bohóckodást, az egy kicsivel korrektebb lett volna, de csak egy kicsivel.

De ez van, a mi vezérünk épp passzátszelet készül... nos, fingani, és ennek megfelelően adja meg a módját, mintha bármit is számítana...

cartoonmovement.com

A gondolkodó állat

Mostanában egyre nagyobb bajban vagyok, mikor le kell szállítanom a szokásos havi szociálpszichológia alakú, tudományos ismeretterjesztő igénytelenségű cikkeimet. Mer' úgy 2015 óta írom ezeket, ha jól emlékszem, és már magam sem emlékszem, milyen témákat írtam már meg. Ma például nekiálltam valami játékelméleti ihletettségűnek, de úgy három bekezdés után megérett bennem a bizonyosság, hogy én erről már írtam, talán nem is olyan régen, szóval már valamikor időszámításunk után.

Úgyhogy bár ma kettőt is meg akartam írni, csak egyet sikerült, aztán jól lefagytam, hogy de akkor én most miről? Jelenleg úgy állok a magammal vívott meccsel, hogy marad a téma, csak kiemelek belőle egy szeletet, és azt fogom majd fú de részletesen, sőt, lehet hogy alaposan megírni: Nem kizárt, hogy igen szakszerűen.

De ha kitalálok egy másikat, ami még tuti nem volt, az lenne az igazi. Mondjuk valami ilyesmit, hogy "A tériszony hatása a párkapcsolatokra, a repülés és az óriáskerekek viszonylatában". Esetleg "Az alvás pszichológiája és politikai szociológiája napjainktól napjainkig." de tényleg, mostanában már néha elég marginális témákat veszek elő, és próbálok értelmezni az adott tudomány fogalomrendszerével, ami néha persze a szociológia lesz, nem mintha a többségnek feltűnne a különbség. pláne ha nekem se nagyon.

De asszem maradok a döntéselmélet heurisztikus izéinél, meg az önigazolásnál (mikor megmagyarázzuk magunknak, hogy jó ötlet volt zenélő szalámiszeletelőt venni kenyér helyett, mert a kenyérhez az úgysem lenne jó), az olyan hálás téma. Elvégre a legtöbben abban a hiszemben éljük a létezésünket, hogy racionális állatok vagyunk (én nem) és emiatt különbözünk el a természettől. Miközben simán csak gondolkodó állatok vagyunk, a gondolkodásunk viszont bazi nagy részben irracionális, de hát ezért szép a popszakma...