Nem lát, nem olvas, nem találkoz

Az mondta nyilatkozni Döbrögi elvtárs, hogy ő bizony úgy 2006-07 óta nem látott olyan közvéleménykutatási adatot, amiben nem a Fideszkád-ÉNP vezetett. Na most vagy az van, hogy egy ideje nem mer odanézni, vagy hazudik, én mindkettőt simán el tudom képzelni róla. Elvégre több független, (ami annyit jelent, hogy piaci alapon, vagyis bizalmi tőkével működő) cég is mért ilyesmit, nem is egyszer, csak azokat nem hozza le a Blikk meg a Népsport. Bocs, a Nemzeti.

De hát őt már rég nem zavarják a tények, ő már huszonéve mesél valami ostoba kémregényt, amiben nincs logika, állati primitív, de kibaszott ijesztőnek szánja, hogy ha nem rá lesz szavazva legközelebb, akkor mind meghalunk, és ez ennyire egyszerű. Mert Brüsszel, Moszkva, Washington az életünkre tör, mikor melyik menyire, hisz az azért sokat változott, mondjuk az ezredforduló óta, hogy épp ki az ellenség, és ki a szövetséges, legalább is az ő fejében. Mert amúgy egyértelműek a nemzetközi szövetségi viszonyok, a felcsúti iszonyai azok, amik (főleg aktuális érdekei mentén) változnak. De ez csak a rengetegszer emlegetett orwelli metódus.

Miként az is folyton változik, hogy éppen a nemzetközi politika tökös nagyágyúja néz-e rá vissza reggel a tükörből, vagy a Haza Bölcse, azaz hogy a kormányzást szarja-e le épp magasról, vagy a szövetségeseinket. Vagy mindkettőt, mert fodbal van. Nála nincs bel- meg külpolitika, politika van, ami egyenlő a a hatalom mindenáron való nagyon akarásával, meg az udvartartás jólétének biztosításával. Ha ehhez diktátorok seggét kell nyalni, akkor azt teszi, és hívja mindezt "konnektivitásnak", ha a hazai ellenzéket kell klasszikus pártállami módszerekkel szívatni, akkor bármikor kész Rákosi elvtárs-pajtás frazeológiáját előhúzni a fazsebéből, mint a minap, mikor a nemzetközi bankvilág intézett összehangolt támadást az ország ellen, egy hazai elemző véleménye képében. Valamint a Tisza, ugyebár. (Már megint felmerült a kérdés, hol is ered a Tisza? Igen, még mindig Ukrajnában!)

Amúgy valószínű, hogy ezzel az "én nem láttam még olyan kutatást..." dumával egyszerűen csak hazudott a pártvezér és kancellár, szokott ő olyat gyakran (gyakorlatilag mindenhol és minden közönségnek azt mondja, amit szerinte azok hallani akarnak, és nem érdekli, ha folyton magát cáfolja meg ezzel), mert aljas bár, de nem hülye. Például biztos nem olyan hülye, mint anno Hóbagoly miniszterelnökúr volt, aki 1994-ben nem értette, miért estek oly nagyon pofára a választásokon, hisz a kapmpánbyn akárhol tartott  kampánygyűlést, ott csak MDF-szavazókkal találkozott. Amiből levonta a következtetést, hogy mindenki az ő szavazójuk.

Ekkor a hibát Döbrögi nem követ el, viszont kényszeresen igyekszik egyszerre elszántnak, erősnek, és sebezhetetlennek mutatkozni, közben meg eljátszani a nép egyszerű gyermekét. (Ez amúgy hagyományos diktátortempó, csak szólok.) Ebből adódik némi kognitív disszonancia, de kampányüzemmódban, mikor már nem építgetni kell a saját imidzsét, hanem használni kíméletlenül, nos olyankor már csak a Vezér szerepe marad. Aki nem egy a néppel, hanem felette áll, viszont gyakran lehajol, hogy megsimogassa a buksiját.

És ilyenkor szemrebbenés nélkül belemondja a nyilvánosságba, hogy mindenki szerint ők vezetnek, kétszer annyian voltak a békemeneten, mint azon a másikon, mert a kampány egyik fő pillére a magabiztosan hazudás rutinná érett gyakorlata.

De mikor a hívekhez beszél zárt ajtók mögött, akkor azért érezni, hogy oda a magabiztosság, bár a valóságot a szektatagoknak is görbíti, csak kicsit másfelé.

A tralfamadoriaknak könnyebb

Valami kényszeres okból jellemzően követem, hogy kinek van épp születésnapja, halálnapja vagy, emléknapja, ehhez képest rendszeresen elmegyek az olyasmik mellett, mint hogy az egyik kedvenc íróm, Kurt Vonnegut 1922-ben pont november 11-én lökődött ki a szülőcsatornából. E jeles eseményt utoljára úgy három éve csíptem el, mikor pont száz éves lett volna, de halottként még csak tizenöt volt. Mára viszont nagykorúvá érett a halottnak levése is, ami mindenképpen fontos mérföldkő, csak a fene tudja hova vezető úton. 

Tényleg, ha van örökkévalóság, ilyen mennyeknek országos sugárzása, akkor ott hány éves az ember? Pl. Vonnegut ott mindig nyolcvanöt, ahány évesen beledermedt az időbe? Mert az vacak ügy lehet, illetve rémisztő érv az "élj gyorsan, halj meg fiatalon" (live fast, die young) szánalmas rakendroll alapelv mellett. Miközben híres regényhőse, Billy Pilgrim ugye kiesett az időből, ami jobban hangzik, mert a kiesében eleve benne van a visszaesés lehetősége, és hátha ott lehet választani, azaz abba az életkrába esik vissza az ember amiben jól tudja érezni magát, és nem kell egy örökkévalóságig hátfájnia, kopaszon és fogatlanul, mint egy újszülött. 

Részemről 33 éves lennék párszáz évnyi örökkévalóságig (mert aztán jöjjön az a kurva nirvána!), és nem a krisztusi kor, hanem simán nőügyek, pontosabban egy nő ügye miatt, de ezen az alapon jöhetne a harmincnégy is akár, csak ez a mostani, ez nem kellene. Persze ez a kor sem tart sokáig, mert az embereknek van az a furcsa szokása, hogy évről-évre más szám jelzi az életkorát, és nincs választásunk, hogy melyik, ami azért rém igazságtalan.

Mondjuk ez pont érdekes egy hipotetikus túlvilágban , túl azon amit már Woody Allen is feszegetett, hogy ugyanis nem az az igazi kérdés, létezik-e az a túlvilág, hanem hogy meddig van nyitva, és vannak-e ott kínai éttermek. (Mert azt meg valami metálzenész mondta, és valahol itt már idéztem is, hogy a mennyet úgy képzeli, mint ahol minden nap kínai kaja van, a pokol meg ugyanez, csak ott pálcikával kell enni. Mondjuk ez utóbbi megjegyzés szerintem Vonnegutnak is tetszene.

p.s. Ja, és a címhez, ha valakinek nem lenne meg: itt a rövid megfejtés, párolt bulvárkörítéssel.

Az emlékezésszünet fegyvernapja

Holnap lesz a fegyverszünetre emlékezés napja, mert 1918 november 11-én kötöttek fegyvert a szünetekre, ezzel vége lett annak az első világháborúnak, amit nem is így hívtak. Hát igen, az emberek gonoszak, önzőek, és agresszívak, minél több hatalmuk van, annál inkább, és amíg nem élünk anarchoszindikalista  közösségekben, vagy nem bombázzuk vissza a komplett civilizációt az egymástól javarészt elszigetelt hordák korába, addig lesznek háborúk a világban, valamint világháborúk a lesznekekben.

De 1918 után csináltak egy később nem sok mindenre jó Népszövetséget, hogy akkor ettől nem lesz több Nagy Háború (mert ez volt nekik a I.vh. - The Great War), persze lett, és utólag, a második fényében kezdték elsőnek hívni azt a világháborút, ami azért eléggé főleg európai volt, igaz itt széltében-hosszában, valamint hosszan.

És a második nagy civilizációs pofáraesés után lett a Fegyverszünet Napjából (Armistice Day) az Emlékezés Napja (Rememberence Day), mert több háborúban sem sikerült pont november tizenegyedikén tüzet szüntetni. Ja, ennyire nem tiszteli a hanyatló nyugat a hagyományokat. De azért a britek, meg úgy általában a Nemzetközöség országaiban ez legalább rendes ünnepnap.

Nálunk nyilván nem, nekünk Trianon kell fájni, elvégre egy kisebb versailles-i palota nagyon fájdalmasan szimbolikus egy helyszín. Pedig ennek a Trianon-mizériának a nagyon nagy részén túl lehetnénk rég, ha komolyan venné Ártunk és Ormányunk az EU-t és nem valami ellenséges birodalomként tekintene rá. (De tényleg, miféle ellenséges birodalom az, aminek a koronatanácsában ott ül a magyar fővezér, talpig vétójogban? Mindegy, logikát kár keresni ott, ahol mindig csak valami aktuális érdek volt helyette.)

Amúgy az emléknapról írtam már korábban is itt, meg lehet nézni a remek fotómat még 2014-ből, mikor  a kitörés százéves alkalmából rakták körbe a Towert kerámia pipacsokkal. ha már a piacsok a szimbóleumai az egésznek, ami eredetileg valahol Flandria mezején nőttek az elesett katonák sírján, legalább is az akkoriban népszerű vers szerint. És azóta tényleg első számú jelkép lett a pipacs, amit papírból ilyenkor szinte mindenki hord a ruháján a nagybritánoknál, nyilván hogy ki lehessen szúrni az utcán, kik a turisták, akiknek csak tegnap eset szállt le a gépe valahonnan.

Mondjuk Petrával mindig szereztünk be ilyen poppyt, van is itthon még kettő-három, szerintem ki is tűzöm az egyiket, ha már végre nem utólag jut eszembe az egész. Tényleg, hamvazószerda volt már idén? Nem tudom mi az, de jól hangzik!

www.n-kesteven.gov.uk

p.s. Itt az említett vers is, csak hogy legyen:

Flandria mezején

Flandria mezején pipacsok nőnek

Keresztjei közt egy temetőnek

Ez jelöli a mi helyünket; 

s bár fenn az égen

Még bátran szól a pacsirta ének

Lenn, az ágyúdörgésben 

nem hallod őket.

Mi vagyunk a halottak, 

kik pár napja még

Éltünk, elestünk, ragyogott 

ránk a naplemente

Szerettünk, szerettek minket 

s most itt a vég,

Flandria mezején.

Viaskodjatok Ti az ellenséggel;

Átadjuk a fáklyát elhaló kézzel;

Vigyétek Ti azt magasra tartva.

De ha hűtlenek lesztek hozzánk, mélyén a sírnak

Mi nem tudunk aludni, 

bár pipacsok nyílnak

Flandria meze

Negyvennyolc éves vagy, egyszerűen éld túl a napot!

Persze én ötvenegy vagyok (jesszus, hogy jutottam idáig, hol az a sok év?), de Steve, a róla elvevezett filmben még három ével zsengébb nálam, pláne mert megőszült szakállal pár évet simán feltagadhatok.

Arról van szó, hogy találtam végre egy ízlésemnek megfelelő, ezúttal ír/brit drámát, ami azért helyenként már-már dramedy (bár végül nem az), már csak valamelyik kedvenc színésznőmet hiányolom belőle, ha már Cillian Muprhy a férfi protagonista. (Na jó, Emily Watson azért jó, hogy benne van.)

Alapvetően kemény egy darab, elvégre a Steve egy Stanton Wood nevű fiktív angol állami javító-nevelőintézetben játszódik, ahol a nagykorúság felé közeledő fiúk  alapbeállításon is kibeleznék egymást bármikor, ha épp nem a legnagyobb haverok aznap. Maga az intézet afféle reformszellemű cucc, nyitottság, elfogadás, rehabilitáció, mifene, és mindez 1996 Angliájában.

A sztori során egy napot követhetünk végig, ami nyilván nem átlagos, de itt láthatóan egyik sem az, viszont érkezik egy forgatócsoport is valami dokut összefilmezni. Plusz megjelenik valami Szőr Akárki, a helyi parlamenti képviselő, mert kampány van, amire persze Stanton Woodban mindenki tesz magasról. De a forgatásnak is jelentős lehet a tétje, mert épp kérdéses, hogy érdemes-e ezt az egész bejzlit fenntartani, vagy börtönbe az összes bentlakóval, verjék szét egymás fejét ott, és különben is, az ingatlan értékesebb, mint az benne lakó, und tanulni próbáló srácok. Business as usual.

És hab a tortán, hogy a címszereplő Steve (ő lenne C. Murphy) maga is egy kissé labilis lelki alkat, persze a helyében, évek után ki ne lenne az. Mikor kiderül, hogy az intézet épületét már el is adták, pont úgy reagál, mint az aktív-agresszív fiúk. Mert minden ott dolgozó egyszerre börtönőr, pszichológus, tanár, valamint szülő- és akár barátpótlék, de ha valaki ebben a szituban túl empatikus, mint Steve, akkor könnyen kezdhet hasonulni a neveltjeihez. (Viszont ha ő nem foglalkozik velük , akkor senki, van akiről már a családja is lemondott.)Ami meg maga a skizofrénia, egyszerre kell hideg fejjel kívülről néznie őket, meg átérezni a gondjaikat, innen lesz  egyenes az út a függőségen át a terápiába.

A tanarak amúgy ezen a rémes helyen is alulfizetettek, frusztráltak, de valahogy mégis a magukénak érzik az ügyet, nem csoda, hogy a fontoskodó öltönyös Szőr Politikusról is úgy beszélnek maguk közt, mint akit bottal se piszkálnának, ha nem lenne muszáj jó képet vágni hozzá. (Ne is tudom miért a mai magyar rögvalóság jut eszembe erről.)

Reménytelenség van meg szétesés, de küzdés is, elvégre itt már senkinek sincs veszteni valója.

Cillian Murphy-nek ez igazi jutalomjáték (nem véletlen hogy sokat lobbizott a filmért, aminek egyik producere is ő), de jók a javítós csávók is, mintha tényleg amatőrökkel dolgoztak volna, pedig színészpalánták.

Mondjuk az egésznek van egy erősen dokumentumfilmes hangulata, a filmbéli stáb „felvételeiből“ is vágnak be bőven, ráadásul az ő jelenlétük indokolja is, miért viselkednek annyira szélsőségesen a srácok. 

Minden esetre Steve meg a többiek munkája olyan, amiből nem lehet hazamenni, legalább is fejben nem (pedig neki is van családja, meg egy normális élete „odakint“), de fizikailag is rohadt nehéz visszamenni a következő nap, főhősünk is a címben idézetthez hasonló buzdító beszédeket intéz magához az autóban, hogy aztán estére egy roncsként, néhány löket pia után üvöltse ki magából a feszültséget valami lomtárban. Mint a nemzet napszámosa ugyebár, kilátástalan meló, folytonos tánc az összeomlás szélén, de valakinek ezt is meg kell csinálni.

Tanulságos egy film, na. Meg nagyon jó, csak nézni rossz, és ez az igazi.

p.s. Egyébként az egész Max Porter nálunk 2024-ben megjelent kisregényéből készült, de ezt csak olvastam, mert a szerző (aki a forgatókönyvet is jegyzi) nekem eddig radar alatt maradt. De csak eddig, hisz ha a jó pap holtig tanul, akkor a szar szociológusnak még tovább kell. Majd olvasok tőle valamit.

A Trágyaszóró

„Amerika fantasztikus. Trump egy zseni. Orbán egy csoda“

(L. Krisztián hivatásos ájult rajongó)

A még pénteki, Amerikában abszolvált energetikai békemisszióról, vagy hogy a viharba kell azt hívni, mikor a vezér a sleppjével milliárdokért reprezentál egyet, szóval annak kapcsán a fenti idézetnél jellemzőbbet nem érdemes keresni. Lentulai nertárs elvtárs nem egyszerűen orgazmus közeli állapotba került attól, hogy testközelből láthatta a világpolitikai folyamatok alakulásának elbábozását, de nyilván el is élvezett, a zsenitől meg a csodától. Ez mondjuk lehetne a magánügy is, ha a nem mindannyiunk bőrére menne a játék, bár gyanús, hogy az efféle alakok ebből annyit érzékelnek, hogy koktélozás a VIP-váróban, különgép, szelfik a Lídör of Juróppal (az lenne a Dagadt, saját maga szerint), havaj, dizsi, napszemüveg, zizi, vattacukor. Az utánuk a vízözön meg le van szarva.

Valami ilyesmit élhetett meg Gerő Ernő elvtárs is, mikor 1928-31 között a moszkvai nemzetközi  Lenin Iskolában tanult, és azt érezhette, hogy ő most egy városban van a nagy Sztálinnal, ezért aztán a világ közepén is. Hogy ő hányszor esett extázisba a Generalisszimusz puszta gondolatától, azt nem jegyezték fel a történészek, de LK most élőben vallja meg, hogy a Trán Orbump nevű sziámi duótól épp nemrég.

Ez nem politikai táborhoz tartozás kérdése, ez két  másik dolog lehet:

- Vallásos révület, mely esetben nyilván van neki otthon orbanisztikus házioltára, ahol minden esete lefekvés előtt a főnök képéhez imádkozik. (Ajánlott irodalom: Vlagyimir Vlagyimirovics Majakovszkij: Beszélgetés Lenin elvtárssal) 

- Érdekvezérelt cinikus seggnyalás, a legprimitívebb, és ekként a leghatásosabbnak gondolt fajtából.

Amúgy mindegy is melyik, elvégre a fene tudja, agyhalottnak jobb-e lenni, vagy lelketlen nyaloncnak, sőt ez alak is mindegy, ő csak a típusos felcsútista propagandaizék mintapéldánya, akik központi pártutasításra öntik a nyakunkba a híg trágyát (mint Donáld abban a klipben), amit az igazság nektárjának gondolnak, vagy naná hogy nem, csak azt szeretnék, hogy akként ízleljük meg. És már megint mindegy, hogy ájult hívők-e vagy csak aljasok, mindkét változat mindenre képes. Mint az mostanában túl sokszor látható.

nypost.com

A meseszerű meg a sokkoló

Valamiféle bizarr érdeklődésből megnéztem az új Predatort, nem mintha érdekelt, volna, de ha ingyen van, meg rá is érek, miért ne?

Én összesen a második Predator-filmet láttam eddig, azt speciel moziban, de nem emlékszem rá, az első film meg talán megvolt anyáméknak VHS-en, de azt meg untam. Azért néztem bele mert Schwarzenegger, és bár nem érdekelt a Konana barbár, de a Terminátor az jó lett, bár Arnold azóta sem lett színész, csak jól tud látszani. Aztán untam, végig se bírtam, elvégre az rémesen semmilyen, hogy egy adag, egótól duzzadó macsó kommandózik a dzsungelben, több liter babaolajtól fénylőn, az ellenség meg láthatatlan. Brrr...

Azóta meg egyet se néztem, ugye eleve nem érdekel az „akciófilm“ mint műfaj (az nem is film, ma már látjuk, hogy a klasszikusnak titulált effélék csak a videojátékok előzményei voltak, azóta meg simán videojátékok, amikkel más játszik), a sci-fi az nagyjából jöhet, de a predátorolós ragadozást nem éreztem annak. (A Alien-szériát se igazán, kivéve a Prometheus-t.)

Ehhez képest néztem meg nagyjából a Predator: Halálbolygó című dolgozatot, elvégre az mégis milyen remekül C-kategóriásan hangzik, hogy Halálbolygó! Ennél csak a Terrorbolygó jobb cím, mondjuk Roberto Rodriguez alkotása is jobb volt ennél a mesefilmnél, de azért egy borús szombat délutánra elment, ha már épp a végére értem az aktuális regénynek (A Szegény párák újraolvasásának) újba meg rögtön utána nem volt kedvem belevágni. A horrorral meg nincs bajom.

Viszont ezt a filmet hiába halálbolygózzák össze már címében, ez tényleg egy mese, „a gépség és a szörnyeteg“, mert a három főszereplő közül az egyik egy predátor (állítólag jaucsa a kitalált faj neve, és vérontás a jele), a másik kettő meg Elle Fanning. Ő viszont két androidot játszik, pontosabban másfelet. Mert van Thia, a jófej gépi néni, akibe érzelmeket is tápláltak, de ő csak derékig, mert a lábait már hátrahagyta valami pusztítás miatt, a másik meg Tessa, akinek nincsenek igazi érzései, lábai ellenben igen. Meg a Fúde Veszélyes bolygón van valami gyakorlatilag sebezhetetlen szörny, akinek levágják ugyan a farkát, de másodpercek alatt nő vissza, és ő ezt a fejével is tudja! És Dek a jaucsa (akkor maradok ennél) őt akarja levadászni, mert amúgy otthon a klánban ő a legfejletlenebb nyomoronc, akit az apja megölt volna, csak a bátyja megvédte, így a bátyját ölte meg meg, míg Dek, a legkisebb, de nem királyfi meglógott. És gondolja, ha levadássza a nagyon szörnyet, majd jól visszafogadja a család. Mármint aki még életben lesz, mert amilyen náluk a csoportdinamika, ha összeveszenek a vasárnapi vérleves mellett, nem biztos hogy talál még otthon életben lévő rokont.

És akkor a fél robot, a teljesen atipikus idegen ragadozó, meg egy hozzájuk csapódó helybéli űrmajom jól elindulnak vadászni. A vadász maga fajtajelleg-szerűen morcos és erőszakos, bár a végére csaknem egy érző lény lesz, a robot meg alapból egy nagydumás, ironikusan kötözködő arc, úgyhogy kapunk egy felnövéstörténettel kombinált buddy movie-t. Míg az első Predator-film azért volt lapos és kurva unalmas, mert nem voltak benne a karakterek, sőt az idegen maga csak egy arctalan, minden egyéniséget nélkülöző fekete lyuk volt, ez pont azért kis híján nézhető, mert arca, hangja, és motivációja a van az ezúttal főszereplővé tett antagonistának.

Persze eredetiséget nyomokban sem tartalmaz a cucc, igazi popcorn-mozi, ami pl. Amerikában 13-as korhatár-karikával fut, elvégre emberek nem szerepelnek benne.  Vannak mindenféle csúszómászók, gigaszörnyek, de mindenki, aki embernek látszik, az android, egyenesen az Alien-univerzumból, mert az ottani gonosz vállalat, a Weyland-Yutani átküldte őket a szomszéd franchise-ba. Így aztán fröcsöghet nyugodtan a színes pneumatikafolyadék, oda se neki, mondjuk nem is igazán érdekeltek soha a nagy összecsapásos jelenetek, az az akciófilm része a csomagnak, ami meg ugye fújj.

Az egész egyben kicsit olyan, mint az 1985-ös Kedves ellenségem című hajótöréses sci-fi újragondolása ebben az élijenes-predátoros keretrendszerben. És az eddigi hétből a második, amit végig bírtam nézni, mert csak néha untam, az akciójeleneteket, igen. Azok itt sem tudtak lenyűgözni, mint ahogy máshol se, sohakor.

Viszont nem volt horror, amire azért kissé számítottam. Mert a drámát szeretem, és a legagyatlanabb slashereket, meg kisértetes baromkodásokat leszámítva a rendes horror az jellemzően kőkemény dráma is egyben. Úgyhogy kerestem, és találtam egyet, bár ne tettem volna.

- O -

A 2011-es, Megan Is Missing ugyanis egy rémes, nagyon nehezen tolerálható darab. Nem mintha rossz lenne, csak annyira realista módon fogja meg a sztorit, hogy az ember másnap is szarul van tőle.

Van benne két tizennégy éves lány, akik már korábbról tarumatizáltak, úgyhogy buliznak néha (főleg az egyik), olyankor isznak is, de amúgy semmi baj, átlagos tinédzserek. Mármint hogy ketten kiadják az átlagot, mert az egyik az iskolában népszerű, nagydumás alak, a másik meg a plüssmackóját ölelgeti otthon.

És Megan, a Népszerű a neten ismerkedik felelőtlenül egy idegen sráccal (szigorúan felemelt mutatóujjú ifjúságkritika!), aki aztán elrabolja. És nem lesz meg, de Amy a plüssös barátnő azért privátban is nyomoz utána, így a csávó őt is elrabolja. Kinzás és erőszakolás a sötét pincében, aztán Amynek be kell másznia egy hordóba, hogy kivigye a házból a fickó, és ne lásson semmit, ám a hordóban már ott van Megan oszló hullája. De nincs kegyelem, bemászik, aztán a gyilkos kivisz a hordót az erdőbe, a hullával meg az akkor még élővel, és akkurátusan elássa az egészet...

Na ennyi a sztori, csak hogy ne nézze meg senki.

Ellenben filmnek kifejezetten kreatív, mondjuk muszáj is annak lenni, gyakorlatilag egy no budget darab, amit egy hét alatt megírt a rendező, aztán egy hét alatt le is forgatott, aztán több országban betiltották. Híradórészletekből, a csajok videohívásaiból, buliban készült telefonos felvételekből meg a  gyilkos saját home videóiból van összevágva az egész, a fene tudja hogy ténylegesen mivel forgatták, de nekem belefér, hogy ami telefonos, azt pl. telefonnal. De nincsnek idegesítő kamerarángatások, meg indoklatlanul torz hang, ez a film pont azért sokkoló, mert olyan a világa, ami naponta jön szembe a képernyőnkön.

Mondjuk nálunk főleg biciklik vannak az alagsori tárolóban, nem kínzókamra, bár a lépcsőházhoz tartozó másik kettőben vagy húsz éve nem jártam.

Lustaságok vásáranap

Jeles nap a mai, mert vasárnap van, szóval túléltük a szombatot és nem várjuk a hétfőt, de nem megyünk templomba, mert a közelben nincs olyan ami érdekelne minket, és lenne ott sajtos pogi is kávéval. Valami ilyesmi életérzés söpör végig a lépcsőházon, pedig rohadt korán van még, a lakónépesség rajtam kívüli többsége még aluszik, és álmában csenget egy picit. Miszerint keljen fel ma fél tizenkettő előtt az, akinek két vér szerinti anyja van. (Ez fontos kitétel, ez a „vér szerinti“, hisz nálunk felvilágosultabb lépcsőházakban azért vannak leszbi párok, örökbefogadott gyerekekkel. Itt nem, ez egy konzervatív-szocialista lépcsőház, rasszista felhangokkal. Gondolom én, mert nem ismernem a lakókat, ezért a biztonság kedvéért egy saroknyi távolságon belül, ha nem is köszönök mindenkinek, de sokszor gyanús, hogy kéne.)

Gyerekként valahogy mindig arra gondoltam, hogy az emberek a hétvégén valami olyasmit csinálnak, amit igazán szeretnek, mert nincs iskola meg munkahely (illetve van, csak üresen áll, valamint tátong - bármit is jelentsen ez), de hamar kiderült, hogy az emberek dögleni szeretnek. A tévé előtt a fotelban, csak semmi kirándulás vagy legalább legózás a szőnyegen, pedig én tízévesen pont ezeket szerettem csinálni, de rajtam kívül senki. Később bulizni szerettem (volna) a hétvégén, de sosem voltam egy party animal, és mire főiskolás lettem, kiderült, hogy hétvégén valóban nincs is jobb, mint a döglés.

Ebben nyilván szerepe volt annak is, hogy akkoriban hétfőtől péntekig csekély négy-öt bulit sikerült abszolválni, és azokat kis is kellett heverni valamikor. Pláne, hogy elég lelkiismeretesen jártam órákra is (sőt, ez később, a pesti egyetemi évek alatt is megmaradt), de néha így is furdalta lelkemet az ismeret, hogy nekem itt mégis tanulnom kellene főleg. Bár ezt rajtam kívül valóban kevesen gondolták így. Plusz még mindig senki nem akart legózni velem.  (Én meg azóta is ha rosszat álmodok, az gyakran annyi, hogy valamiből vizsgáznom kell, de nem hogy nem voltam egy órán sem, a tantárgyról is csak ködös sejtéseim vannak...)

Úgyhogy a vasárnap jobb híján a feltöltődés ideje, ez lenne a döglés deklasszált lakótelepeken honos, polgárinak gondolt neve, de jobbára ez csak annyit jelent, hogy bazmeg, holnap már megint hétfő. Így aztán a többség a szorongásos-neurotikus tünetegyüttesét tölti újra, egy önfeledt másfél nap után, ami akár annyira önfeledt is lehetett, hogy valóban élmény megtapasztalni, miszerint túlélték a szombatot. Gondolom én másokról , én majd mindennap ugyanazt a neurózist töltöm újra, de ha nem, na az a hétvége akkor is ha kedd estétől tart csütörtök délutánig.

A szerző épp fejben hétvégét tart...

A múlt században persze.

p.s. Tényleg írtam a minap egy hosszabb szöveget a szubjektív időről, és igen, a hétvége sem egy naptári szakasz, hanem egy lelkiállapot. Miként például nagyban,  a Nagybetűs Tankönyvi Történelemben is volt a hosszú tizenkilencedik század (1989-1914), meg a rövid huszadik (1914-1990, mondjuk), talán nem kell magyarázni, hogy miért pont a mettől-meddig.

A boldogság nem-buddhista fogalma is a nem egyszerűen hosszú, hanem állandó hétvége lehet. Azaz döglünk, de fejben még legózunk azért, átélve az aktív nem-cselekvés élményét, ami közben bármikor megpihenhetünk.

Példátlan siker, ahogy vártuk (Történelmi!)

Na kérem, utánaolvastam a  washingtoni „csúcstalálkozónak“, ami ugyebár nem is volt csúcs, hisz egy nagyhatalom meg egy kis ország vezetője smúzolt, csúcstalálkozót meg nagyhatalmak közt szoktak tartanai. Egy orosz-amerikai, orosz-kínai, sőt indiai-amerikai, na azok csúcstalálkozók, a Dagadt amerikai látogatása inkább csak audiencia volt, Trampli Donáld megtolta kissé a felcsútista kampányt.

Nem ingyen persze. Mert eredetileg a pártvezér és kancellár azzal a dumával ment oda, hogy ő most jól összetérdencsúszik egy mentességet az orosz olajat érintő amerikai szankciók alól, de nyilvánvaló volt, hogy ez nem lesz ingyen. Az egyik opciónak az látszott, hogy majd amerikai fegyvereket kell vennünk százmilliárdokért, vagy mondjuk amerikai atomtechnológát, szintén annyiért. Vagy mind a kettőt. De az biztos volt, hogy a fosszilis meg a nukleáris energia közül valamelyikben be kell feküdni a jenkiknek, mert nem csípi azt a fehérházi pszichopata (inkább valami főtanácsadója), hogy olajat-gázt, meg atomerőművet is a ruszkiktól veszünk okosba'.

És hát így lett vala. Mert lett menteség, a Reuters szerint egy évre csak, de ezért kapásból közel ötszázmilliárdot kell levásárolnunk Amerikában. (Rosszindulatúbb olvasatban: ennyi a kenőpénz.) És ja, fegyvert veszünk főleg, meg nukleáris fűtőelemeket, meg LNG-t, ami cseppfolyósított földgáz. (Nyelvtannáci félperc: Sok marha következetesen LNG-gázról beszél, pedig a betűszó annyit jelent, hogy liquefied natural gas, szóval az LNG-gáz az magyarul cseppfolyósított földgáz-gáz lenne. Bacon-szalonna ugyebár...)

Szóval most úgy tűnik, hogy extra szuttyogtatás nélkül vehetünk még egy évik orosz olajat, de nem ingyen, hogy ez így megéri azt nem tudom, de talán. Mármint gazdaságilag, mert amúgy elvi kérdés lenne, hogy a háborús bűnös, tömeggyilkos Putyin dugja fel magának az olaját, bár azt nehéz, de egy plutóniumrúddal már megoldható lenne, azt most úgyis a jenkiktől veszünk majd.

Amúgy meg a múltkor hatszázmilliárdért vett az állam ők vannak (mint afféle családi XIV. Lajos) irodaházakat a Tiborcz Panasza Istvántól, csak hogy családon belül maradjon a pénz, ehhez képest valamivel kevesebb delláért még kapunk is valamit. Már ha kevesebbért, mert azért van szó moduláris (asszem ez annyit lejent, hogy kicsi és legóból épült) atomerőművekről is, arról csak szándéknyilatkozat van, de az viszont 20 milliárd dollárról, ami azért hat és fél ezermilliárd HUF, amiből máshol két komplett olimpiát is megrendeznek. (A tavalyi párizsi pl. 9 milliárd volt, euróban, úgy, hogy eléggé túlszaladtak a kereten. De ki enne ma már tavalyi párizsit? Tiszta szikkadt lehet, és szürkészöld...)

Egyszóval meglátjuk, mibe fáj ez majd nekünk, illetve hogy Donáld kacsa hány hét múlva táncol vissza a z egésztől, miután együtt golfozott valami texasi olajmilliárdossal. (És nem mellesleg: nyilvánvalóan nem „tárgyaltak“ semmiről Washingtonban, ez egy előre lezsírozott deal volt, csak kampányilag el kellett bábozni. És ez abból is látszott, hogy a kormányhitű kitartottak mekkora elánnal álltak bele, minden felcsútista portál percről-percre és élőben, é csak náluk, és nemcsak náluk, de náluk nagyon, és hát a főnök is külön kampányt épített az egészre. Pedig miután pofára estek a most esedékes lett volna „békecsúccsal“, nyitott szájjal nem szalad volna be még egyszer a faszerdőbe. Annál dörzsöltebb és gyávább egyszerre.)

p.s. Mindenhol azt olvasom, hogy micsoda szimbolikus jelentősége van annak, hogy a szekta kemény magját fapados géppel reptették,  pedig dehogy. Nincs olyan, hogy "fapados gép", olyan van, amin csak turistaosztály létezik. A fapados, (igazából diszkont) a légitársaság üzleti modellje, hogy pl. A-ból B-be repülnek, nincsenek csatlakozó járatok, minimalizálják a költségeket, rugalmasan árazzák a jegyeket, meg ilyenek. És értem, hogy a felcsútista sleppnek is van saját üzleti modellje, de annak lényege pont a költségmaximalizálás (papíron), de repülni azzal sem lehet...

Frankie sokadszor újratöltve

Épp túlestem a Frankestein idei, Guillermo del Toro által sérelmemre elkövetett filmes adaptációján, pedig meg se akartam nézni, hisz tudom mi a vége, de pár perc alatt beszippantott. Főleg a látvány, az atmoszféra, de jók lettek a karakterek meg a dialógusok is, meg hát a különc rendező (aki több, mint tíz év alatt hordta ki a Nagy Művet), itt-ott tekert egyet a sztorin, csak hogy az jöjjön ki a végén, amit ő itt és most ki akar hámozni ebből a gótikus-misztikus, antiutópisztikus, nagyjából klasszikusból. És meglepő módon nem a róka sokadik bőre lett a vége, hanem egy elég eredeti darab.

Az 1994-es, Kenneth Branagh-féle változathoz képest del Toro egyszerre tér el és marad hű Mary Shelley regényéhez. Legalább is amennyire emlékszem, marha régen olvastam már. De az tuti, hogy a még korábbi filmváltozatokban rendre horrort csináltak a sztoriból,  pedig ez dráma, meg elmélkedés arról, mi van ha az ember istent játszik, azaz életet akar csinálni valami nem hagyományos módon. (Mondjuk a középkori alkimistáknak is komoly kattanása volt a homonkulusz, a mesterséges ember, rögtön a bölcsek köve, meg az aranycsinálás után.)

De a regényben Victor és a névtelen teremtmény (aki nem igazán szörny, csak annak nézik, ezért néha úgy is viselkedik) kapcsolata a lényeg, ez Branagh-nál már előjön, itt meg ezen van a fókusz. És a regényhez hasonlóan szépen két fejezetben kapjuk meg a sztorit, egyszer elmeséli a jégbe szorult hajó kapitányának Frankenstein doktor, aztán a csontkamra-szökevény (egy ponton valahogy így utal magára), de ez nem két párhuzamos történet, hanem az egyik a másik folytatása,  míg össze nem érnek a szálak.

Ja, és a különbségek: az apróság, hogy Elizabeth itt nem Victor hanem az öccse, William mennyasszonya, az viszont már komolyabb, hogy végül a pasik bármelyike helyett a szörnybe lesz szerelmes. Mondjuk Mia Goth játssza (nomen est omen alapon), neki pedig meg se kell szólalnia ahhoz, hogy az emberbe belefagyjon a forró kávé, annyira nem evilági, de lehet, hogy egyszerűen csak több horrorban láttam, mint bármi másban.

Különbség aztán az is, hogy a családon belüli erőszak keretrendszerében itt a kis Frankenstein a szörny, mert apja ez esetben egy vén zsarnok, aki testi fenyítéssel nevel, és bár orvos, de nem menti meg a fiatal feleségét, Victor szeretett anyját. Szóval a felnőtt doktor Frankie (aki báró is) gyerekkori traumák miatt akart istent játszani, de pont olyan szar alak lesz, mint a faterja. A szokásos ügymenet szerint hullákból összerak egy működő embert, de nem tudja mit kezdjen vele. Eleve felnőttként kezeli, pedig az fejben még csecsemő, türelme meg nincs hozzá, úgyhogy láncon tartja valami alsóbb szinten. Elizabeth ébreszti rá a teremtményt, hogy máshogy is lehet viszonyulni a másikhoz, amitől az kezd nem csak biológiailag embernek lenni. (Ezt a melót fejezi be később a vak öregember.)

Plusz itt kapunk még Victornak egy pót-apát, egy gazdag fegyvergyárost, aki nem mellesleg Elizabeth nagybátyja, és egyszer majd kérni fog valamit, és nyilván azt, hogy ne kelljen meghalnia nemsoká. De támogatja a hulla-projektet, és a doktornak ennyi számít, mert láthatóan csak azok az emberek érdeklik, akiknek a maradványaival szakszerűen tud legózni.

Szóval néhány sajátos eltérést leszámítva a jól ismert sztori, már Branagh is azzal ment neki a saját projektjének, bő harminc éve, hogy ezúttal végre valaki hű lesz a regényhez, és nagyon mást itt se kapunk, leszámítva a gyerekkori háttérsztorit.

Viszont elképesztő a látványvilága, sohasem véresen realista, inkább olyan, mintha valami különösen kegyetlen mesefilm lenne, nyilván mert minden el van túlozva benne. (Méretekben is: Ha abroncsszoknya van a csajon az akkora, hogy nem értjük, hogy fért ki az ajtón, a családi kastély ebédlője akkora, mint egy sportcsarnok, a torony, ahol a doki kísérletezik egy gótikus felhőkarcoló, ahonnan szó szerint patakokban folyik ki a a vér, és sok hasonló.) De pont a túlzásoktól nem lesz horror, csak látványos, mint egy lezuhant csillagromboló. És a túlzáshoz tartozik, hogy a szörny/kreatúra gyakorlatilag egy superman, bazi gyorsan gyógyul, hiába lövik darabokra, és egymaga megemel egy fregattot (vagy mit), de ebben legalább van valami mélyen tragikus is. mert ugye magányos, a világ peremén tengeti napjait, de nem tud meghalni, bármi szörnyűség történik is vele.

És hát igen, kicsit nyúlós-nyálas a magánéleti-érzelmi szál, a végére már-már egy romantikus-egzisztencialista giccsbe csúszna át az egész, de a vége főcím szerencsére megmenti ettől a nézőt. Ám a két és fél órából az első kettő egészen rendben van, Mia Goth mellett Oscar Isaac (Frankie) és Christoph Waltz (Harlander, a fegyvergyáros) is jól hozza a maga figuráját, nem ezért fognak Oszkárt kapni, de megfutják a kötelezőt.

Annyira, hogy lehet, a hétvégén még egyszer megnézem, de csak az első felét, ahol még visszafogottabb az érzelmeskedés.

A költséges primitivizmus és a visszahatás

A rogánfejű propagandaminiszter égisze alatt az elmúlt kicsi több, mint három évben csekélyke 226,9 milliárd forintocskát égettek el olyan épületes kampányokra,  hogy Soros,  Brüsszel, Zelenszkij mind az ellenségeink, és ne hagyjuk! Valamit semmiképp se hagyjunk, hogy pont mit ne, az az óriásplakátok tőmondatos üzeneteiből már nem jött le, de a lényeg hogy nemet kell mondani az arra! Ellenben hagyjuk magunkat visszaküldeni a nemzeti konzultációt, mert különben mind meghalunk. (Oké, amúgy is meghalunk mind, de jobb lenne később, és nem Brüsszel ostromakor.)

Ezeket a „kormány információ“ fedőnevű pártkampányokat talán tavaly futtatták a csúcsra, hisz Ártunk és Ormányunk szerint ha nem ők nyernek az EP választásokon, akkor ledobják ránk az atomháborút a bárkik. Ők nyertek, mondjuk a valaha legrosszabb eredményükkel.

Csak ugye kisebb probléma, hogy miközben a kormányzat féktelenül puritán módon működik (hangsúly persze azon, hogy féktelenül), épp az elszabadult propaganda miatt bukott meg a kormány spórolási terve. Ez kicsit olyan, mint mikor valaki le akar fogyni, de gyenge jellem, ezért a biztonság kedvéért az összes pénzét kokainra költi, hogy így akkor már tuti nem vesz hirtelen felindulásból másfél kiló zsírban sült bonbont. Ráadásul bonbont a rendőrség drogosztaga árul, kokaint meg a régi haver, szóval nem kérdés melyiket válassza.

Merthogy ezt a pénzt nagyrészt egyetlen cég, egy pártközeli arc a saját lábunkon álló vállalkozása hörcsögölte be, hogy aztán előállítsa a világszinten is ordítóan primitív, óvodás szint alatti, közterületi vizuális környezetszennyezéseit.

Ez a legújabb (Telex/G7)

Ettől persze lehet még puritán a kormányzás, amennyiben azt teljesen hanyagolják, az egyik tegnapi posztban említett repülős osztálykirándulás is pont annak a legjobb illusztrációja, hogy ők inkább kommunikálnak, hisz ha mesékkel etetik a népet, azokban mindig győzhetnek, és ha van elég egyujjas agyú az országban, már mehet is tovább a hatalmi gőzhenger. És hát van elég, legalább is eddig volt.

A média maga az üzenet (the media is the message), mondotta volt még a távoli hatvanas években Marshall McLuhan. Ez csak annyit jelent, hogy a médiumok (a könyv, a tévé, az internetes világháló) önmagukban is befolyásolják, hogyan érzékeljük és értelmezzük a világot, függetlenül attól, milyen konkrét információt közvetítenek. Mert minden médium „kiterjesztése” az embernek: A kerék a láb kiterjesztése, a könyv a szemé, az elektromos média pedig az idegrendszeré, és ezek a kiterjesztések mind megváltoztatják, hogyan tapasztaljuk meg a a körülöttünk lévő valóságot.

Márpedig ha a kommunikáció (praktikusan: propaganda) maga a kormányzás, akkor a kormányzás a média, vagyis az ember (The Man) érdekeinek, mániáinak és mentális defektusainak kiterjesztése. Első körben egy országra, de szándéka szerint minimum az egész kontinensre. Több kontinensre akár.

A propaganda pedig szükségszerűen rohadt primitív, elvégre tömegekre kell hatnia, így a kormányzás is primitív, ami meg hosszú távon nyilván visszahat művelőire. Mint azt épp láthatjuk is megjönni.

Kék luxusgombák

Amikor egy médiumot elkezd bekebelezni a mostani rezsim, rendszerint exponenciálisan növekvő sebességgel kezd távolodni a valóságtól. Ma például azt olvastam a valaha szebb napokat megélt indexen, hogy luxussá válik a magyarok kedvenc csemegéje. Nem is tudtam hirtelen, az mi lehet? Pálinka vagy valami szalonnás pacalkolbász? Lángos? Mondjuk a lángos az már luxus bárhol, kivéve otthon készítve, de nem, a fékezhetetlen agyvelejű szerző a libamájra gondolt. Az lenne a magyarok kedvenc csemegéje, és nem a kis hubi sörrel meg a csokinyúl.

Szerintem meg egyrészt a libamáj sosem volt nagy népi kedvenc, legalább is az elmúlt nyolcvan-száz évben biztos nem, ellenben nem válik luxuscikké, hisz régen az. Luxuscikké lassan a gumiszerű, ipari trappista válik, meg esetemben mondjuk a szusi. Vagy bármilyen édesség, még jó hogy olyat csak keveset ehetek. De kétségtelenül irigylem azt, akinek most kezd luxuscikké válni a kilónként 23 ezer pénzért mért cucc. (Amúgy libamájban még a Kádár-rendszerben is, mármint az előzőben, nagyhatalom voltunk, csak épp hézagmentesen ment is az egész exportra, főleg a franciáknak. Ami fontos volt, mert cserébe a az elvtársak tudtak francia konyakot inni, hogy a saját  májuk is hízzon kissé. Hiszen a konyak a munkásosztály itala volt, amit vezetőin keresztül fogyasztott, mint az köztudott.)

Élni persze amúgy is luxus, lényegében persze halottnak lenni is az, hisz olyankor lemaradunk a komplett jövőről, a legegyszerűbb meg sem születni. De ha már így esett, meg kéne tanulni fotoszintetizálni, téli álmot aludni, és valahogy hallhatatlannak lenni. De ha ez együtt túl nehéz, akkor a leideálisabb életforma a gombáké, vagy valami egyéb telepes élőlényé, mindegy is. Mert onnantól, hogy valaki gomba, már nem érdekli a divat, a politika, a sci-fi sorozatok vagy autóversenyek, a libamájból meg pont azt szereti, amit az emberek már amúgy kidobnak. Csak jó helyre kell nőni (hisz arrébb menni utána már nem lehet), mert egy francia étterem mögött  ugyan van esély bomló májra, de arra is, hogy az ember a levesben vagy valami mártásban végezze. A fenébe, gombának lenni is túl bonyolult. Akkor legyünk inkább a kék szín egy különösen intelligens árnyalata az égen, és máris meg vagyunk oldva. Nem az örökkévalóságig (ez esetben ez lenne a luxus), csak pár milliárd évre, de pont ennyi ideig nem fog érdekelni minket a libamáj ára.

Állami osztálykirándulás

Na, akkor végre ma van a történelmi nap, no nem a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulója (elvégre a mi naptárunk szerint november van, de mikor én még az előző Kádár-rendszerben voltam általánosan iskolás, nem is volt matekóra ma), még csak nem is a mi Kis Októberink volt régebben pont ilyenkor, hisz az tényleg októberben volt, ekkora már le is verték a forradalom lázadásos komponensét.

Hanem ma van az, hogy a Felcsútok Géniusza, több tucatnyi ingyenélő seggnyalója társaságában már Amerikában egyesül az államokkal, mert tárgyalni fog Trampli Elnő Kúrral, gondolom nem magyar idő szerint, szóval majd. (Amúgy a NER Force One hívójelű nairbus fedélzetéről tényleg nem ingyenélő seggnyalók posztoltak vigyorgós szelfiket a dagadt döbrögivel, elvégre nem ingyen élnek kurva jól, hanem mert segget nyalnak, és az kemény munka lehet, még a sima kurválkodáshoz képest is. Azt Icus a sarokról például felárért se vállalja.)

Először nem volt világos, a felcsútinak miért kell ennyi udvaroncot közpénzből utaztatnia, mert egy normális országban elmegy a kormánydelegáció egy kisebb géppel, a többi százhatvan hűbéres meg vesz magának repjegyet egy-egy menetrend szerinti járatra, hisz elég pénzt vágnak ahhoz hozzá. De aztán rájöttem, hogy:

- Ez afféle jutalomutazás, amíg a főnök tárgyal a Fehér Ház romjain (az egyik szárnyát konkréten ledózerolták, hogy Donáld kacsának legyen szép nagy, dúsan aranyozott bálterme), addig ők várost néznek, aztán csinálnak pár alákérdezős „interjút“ a kormányférfiakkal (hisz kormánynők nincsenek), aztán este együtt basznak be a hotel bárjában. Költségszámlára.

- A mi döbrögink szeret mindig két számmal nagyobbnak látszani mint amekkora. A jelentősége persze. Úgyhogy ha néha az amerikai elnök is visz újságírónak hazudott propagandistákat a különgépén, akkor neki is egy csaknem teltházas géppel kell érkeznie, csak hogy a Holdról is látszon az ő világtörténelmi jelentősége. Ja, meg a pápa is így szok utazni, ő meg nemrég volt a Vatikánban a szűk, huszonhat fős családdal, csak hogy a fehér szoknyás bácsi is érezze rosszul magát, hogy neki egyik unokája sincs ott, pedig aznap különösen jó a svédasztal a fogadáson.

- Meg amúgy is: A pártvezér és kancellár egy beleszarós csávó, az a típus, akit személyében meghívnak egy házibuliba, de ő tizenöt részeg haverral érkezik, hogy aztán másnak már ne nagyon legyen kedve maradni.

- A jutalomutazásból ráadásul jövedelemadót se vonnak le, azt amúgy se szeretnek fizetni a fiúk céghálói.

Egyébként meg majd meglátjuk, hogy lesz-e értelme vagy valami eredménye ennek a „polgármester úr a falubusszal visz minket a meccsre“ hangulatú osztálykirándulásnak (az uralkodó osztályénak). Egyelőre annyit látni, hogy megpróbálja rádumálni a hülyehajút, miszerint minket mégse csesztessen szankciókkal, csak mert nem tőlük vesszünk például gázt, hanem a putyini diktatúrától. És az nagyjából előre borítékolható, hogy saját és lakájai véleménye szerint példátlan sikert ér majd el, de hát ez van, ha az ember alkatilag történelmi léptékű. Hogy ez siker lesz-e, az már középtávon eldől majd, de pár napot biztos várni kell, mert Trampli tata úgy működik, mint egy retardált óvodás a Nyuszi csoportból, mindig annak az álláspontjával ért nagyon egyet, akivel utoljára beszélt. Így aztán ha még három nap múlva is az lesz amiben történelmileg esetleg megállapodnak, akkor van esélye, hogy akár hónapokig is úgy maradhat.

De addig is az állami százmilliókkal megtolt „influenszerek“ legalább kirándulnak egy interkontinentálisat, szaros nyelvvel ugyan, de akolmelegben.

Ez meg egyszer volt már itt is, de mióta láttam a bábként mozgó Dagadtat mint Amerika Kapitányt, ez járt a fejemben:

Hammer to Fall

Avagy lesúlyt a kalapács, nem a szimbolikus hanem a konkrét. Mert ilyenek ezek a dél-koreai  bosszúfilmek, hogy előszeretettel kalapáccsal vesznek elégtételt a rosszfiúkon a bosszút jogosnak érző főszereplők. Ez működött már az 2003-as Oldboy híres jelenetében is, és működik az általam csak most megtekintett, Kim Jee-woonáltal rendezett, Láttam az ördögöt című, 2010-es műegészben is. Ráadásul mindkét film egyik főszereplője Choi Min-sik, aki itt is kalapáccsal teszi harcképtelenné áldozatait, csak épp ez esetben nem ő a boszúálló, hanem ő a sorozatgyilkos Jang Kyung-chul, akin bosszút áll egyik áldozata vőlegénye.

Mert megölni egy kommandós-aszcendensű különleges ügynök mennyasszonyát félnetek jó lesz, de a civilben iskolabusz-sofőrként ténykedő hentes és mészáros ezt nem tudja. Ő csak az éjszakában vadászik a magányos fiatal nőkre (mit tehetne, ez a hobbija), akik mondjuk lekésték a buszt vagy defektet kaptak, hogy aztán kalapáccsal verje őket eszméletlenre, és az otthoni kínzókamrájában bontsa fel őket karajra, tarjára, combra meg fejhúsra.

Jelen esetben azonban mellényúl, mert a csaj apja rendőrparancsnok, a vőlegénye meg ugye Kim Soo-hyeon, John Wick korai koreai kiadása, így a fater adja tippet, hogy a ki a négy gyanúsítottjuk, a csávó meg egyenként rájuk támad. Pontosabban csak háromra, mert a harmadik a hunyó, de addig is az elsőnek kalapáccsal veri szét a farkát (mi mással, ugyebár), a másikat a robogójával együtt gázolja el, és csak aztán veri péppé. Aztán igazi tettest az utolsó pillanatban mégsem öli meg, hanem marad az eredeti tervnél, miszerint lenyelet vele egy GPS- jeladót, amiben valami lehallgató cucc is van. És onnantól fogva ha a pszichopata ölni megy, megy utána, és egyre félholtabbra veri, és teszi egyre nyomorékabbá.

Mert a bosszú lényege ez esetben nem az, hogy fájdalmasan ugyan, de gyorsan haljon meg a főgonosz, hanem hogy addig kínozza, ameddig csak lehet. Ami persze emberileg nem érthető, no nem azért, mert ne érdemelné meg, hisz minden bosszúfilmnek az a veleje, hogy az ember elégtételt érezzen, látva megdögleni a rosszakat, lehetőleg fájdalmasan megdögleni. Csakhogy itt Jang Kyung-chul addig is erőszakol és öl, amíg kibontakozik rajta a bosszú, szóval Kim Soo-hyeon feláldoz néhány ártatlant, mert elvakítja a bosszú, sőt az áldozatok közt lesz halott menyasszonyának húga is. Nem csoda, hogy a végére zokogásba tör ki, mert egyrészt körülötte majd mindenki halott, másrészt viszont (részben ezért is) nem tűnik el a fájdalma a bosszútól. Verte volna szét Kim fejét azzal a nagy kővel, rögtön annak leleplezésekor. Bár gyanús, hogy az is csak fél órára hozta volna ki a lelkiállapotából.

A Láttam az ördögöt nagyon sötét film, nagyon kemény és erőszakos, a sorozatgyilkos extra kegyetlen, a haverja meg nyersen eszi az emberhúst, miközben a rendőrök béna amatőrök, és csak a bekattant bosszúálló az egy legény talpon a vidéken. (Ez mondjuk igazi tömegfilmes közhely, miközben ez minden, csak nem hollywoodi tucatvacak. Itt nincs semmi bravúrosan megkoreografált küzdelem, csak véres egymásnak esés, van a gonosz aki nagyon az, meg a veszteségtől kiégő néhai jófiú, aki szintén átmegy mészárosba. Ez amolyan „két nappal a világvége után“ helyzet, amire nagyon nem vágyunk. Ha ez lesz utána, inkább pusztuljunk bele a világvégébe, de ha ez van már most is, akkor elbasztuk.

Akiknek már nem kell külön vélemény

Megkaptam tegnap a postaládámba bele az aktuális Nemzeti Inzultációt. Gondoltam kitöltöm, pont fordítva, mint azt a felcsútista propagandagyár óhajtaná, aztán szokás szerint faszt rajzolok rá, vastag fekete filccel, és visszaküldöm. Aztán mégis összetéptem, mert tényleg felhúztam magam rajta, jobban mint a korábbiakon, pedig azokon is fúde.

De ez már minden alatti. Van ugye a Tisza párt állítólagos adóreform tervezete, ami szerintük pont nem az, amit az ormánypropaganda sulykol (és talán jobban tudják, milyen terveik vannak), és erről meg kell kérdezni a népet. Mert ugye Brüsszel bele akar rántani minket az ukrajnai háborúba, ehhez vannak itthon is kis segédei („pártok“, pedig csak egyre gondolnak, de annak sem írják le a nevét, mert nem érzik magukat perképesnek), és ez adóemeléssel járna, mert a háborúba főleg a pénzünk lenne belerángatva. 

Most szólok, ebben az értelemben már évek óta benne vagyunk, hisz az EU komoly pénzekkel segíti az ukránokat, az EU meg mi is vagyunk, akármit is ordibál a Dagadt. És nem azért, mert a volt Szovjetuniótól nyugatra mindenki annyira önzetlenül jófej, csak Putyin cárevics lábában is benne van a Hitler-bugi, ha gond nélkül bekebelezheti Ukrajnát, miért is állna meg ott? Jó, talán NATO-országokat nem merne lerohanni (ebben bíznak a volt szovjet tagköztársaság balti államok), de ez is csak egy remény, pszichopata diktátoroktól nem feltétlen lehet elvárni valamiféle józan racionalitást. Lásd Adolf néptárs esetét.

Szóval van ez a kérdőívnek csúfolt, a Völkischer Beobachter legszebb pillanatait idéző propaganda-uszítás, nem idézem ide, mindenki hozzáférhet, de tényleg ilyen típusú „kérdések“ vannak benne:

A háborúpárti brüsszeli vezetők azt parancsolnák nekünk, hogy mostantól minimum heti rendszerességgel minden magyar dugja meg magát hátulról, az ukrán nácik megsegítése érdekében! Ön mit szól ehhez?

A.) Örülök neki. Már eddig is szerettem megdugni magam hátulról, de most hogy ezzel az ukrán náci barátainkat is segíthetjük, naponta megteszem majd, csak béke ne legyen, a kurva életbe!

B.) Ellenzem, ezért én inkább mást se dugok meg hátulról, ha ezzel is a békét védhetem, ami majd el fog jönni, a ha Trump és Putyin Elnök Urak aláírják a Magyar békecsúcson, mondjuk Hódmezőtarjánban.

És akkor még szembe jött egy telexes videóösszeállítás, ahol az utca embereit kérdezték a konzultációról, akiknek amúgy láthatóan van hol lakniuk, szóval itt érzek némi fogalomzavart, mert szerintem az utca embere a típusos hajléktalan.

Mindegy is, ettől még tanulságos volt például a riadtan suttogó néni, aki láthatóan névmágia-révületbe esett, mert úgy hivatkozott a legerősebb ellenzéki erőre, hogy „a másik oldal, amelyik egy folyóról van elnevezve“. Mintha a Tisza mára már valami elátkozott kifejezés lenne. Gondolom ha meglát egy cipőbolt kirakatában egy Tisza edzőcipőt, keresztet vet, és gyorsan előhúzza a Semjén Zsót megáldja a békéscsabai kolbászfesztivált című laminált szentképét, amit a biztonság kedvéért mindig a táskájában hord, mert távol tartja a liberálkommunistákat.

És ha jól tévedek, ez a nő volt az is, aki persze nem verné nagy dobra a véleményét, Hogy Pénztáros Lőrincet is rühelli, mert „Ha meghallja, nemtom, lehet hogy vérpadra kerülök“. Ha meghallja a tugyukki döbrögi, de ugye Magyar Péterhez hasonlóan neki sem mondja ki a nevét, hisz a névmágia az komoly dolog, az nem szarral dobálózik, mint egy állatkerti majom. Ez azért szép orwelli pillanat volt, mágikus realizmusba csomagolt önkényuralmi reflex.

Ennek szellemében jött a szolgalelkűség a köbön a kormányhitű Zemberektől: 

„Épeszű ember nem válaszol úgy..., ahogy nem az elvárt“ 

„Fideszes vagyok, nem szoktam agonizálni, hogy irányítottak-e a konzultáció kérdései”

Voltak persze tömörebb kormányhitű megfogalmazások. Mint a bácsi, aki nem akar adót. Gondolom mert nyugdíjas, így SZJA-t nem fizet már, a 27%-os áfáról meg nem hallott, így azt hiszi, hogy egyáltalán nem adózik.

De a legjobb az az utcai ember volt, aki arra a kérdésre, hogy mit szól a kérdésekhez, annyit mondott, hogy egyetértek minden kérdéssel, jó kérdések, lényegertörőek. A válaszlehetőségekről nem volt véleménye, de a kérdések jók.

Gondolom az egész milliárdos kampány-parasztvakításnak ez is volt az egyik célja, nem?

p.s. Voltak persze normális megszólalkók is, csak nekik nincs sportértékük, mert nincs meg bennük az a freak-show megalapozású humorfaktor.

A videónak  meg itt a linkje.

Neki se mondjuk ki a nevét!

(reddit.com)

Kefél, lő, meghal

Aileen Wuornos hét férfit ölt meg, amiért ötször mondtak ki rá halálos ítéletet, ehhez képest béna volt az amcsi gazságszolgáltatás, mert csak egyszer végezték ki, bő tíz évvel az ítélet után. Máig is, a legismertebb sorozatgyilkosok között tartják számon, most pedig igazságot tennének a nevében. Mondjuk hét gyilkosságért lehetett volna hét halálos ítélete is, de kétszer azért, például rögtön az első esetnél, önvédelemből ölt.

A rém (Monster) című 2003-as film az ő történetét dolgozza fel, elég erős hatásokra építve. Magát Aileent Charlize Theron adja, aki tizenöt kilót hízott, és kábé ugyanennyi sminket dobott le a szerep kedvéért, elvégre egy lepukkant prostit kellet játszania. Aki tényleg a legalja, white trash alakoknak kell csak, lompos, loncsos és bozontos, benzinkutak összeszart mosdójában tisztálkodik, és amikor nincs dolgozásban, ócska lebujokban issza le magát.

És egy ilyen bárban fut össze a nála jóval fiatalabb különc leszbi, Shelby (Christina Ricci) szedi fel, bár Aileen eleinte ezt nem akarja (csak fokozatosan jön rá aztán, hogy ő is leszbikus), de aztán berúgnak, és együtt töltik az éjszakát. Már bontakozna a kapcsolatuk, de ezt Shelby (a valóságban Tyria) szülei eleve nem nézik jó szemmel, meg hát ugye jön az első gyilkosság. Ami ugye önvédelem, mert a reménybeli kuncsaft, aki az út szélén szedi össze a nőt, összeveri, megkötözni, és csak aztán kezdi erőszakolni, pedig hiába prosti a csaj, ezt már nagyon nem akarja. De kiszabadítja magát, és mivel saját testi épsége érdekében eleve pisztollyal a táskájában jár, halálra lövi a delikvenst. És csak azután rugdossa véresre.

Szóval már több okból is le kell lépnie, Shelby megy vele, Aileen megpróbál valami rendes munkát szerezni, naná, hogy nem jön össze, kiáll megint az út szélére, de a soron következő kuncsaft is golyókkal a testében végzi, és ebből csak kettő van a herezacskójába. Aztán innen nincs megállás. Shelbynek érthetetlen módon egy idő után elege lesz abból, hogy a párja már mindenkit lepuffant, aki elvinné egy körre pénzért, pedig ha belegondolunk, mi más tehetne? Rájött, hogy leszbi, nem akar férfiakkal kefélni, de kellene a pénzük.

A vége persze az, hogy rendőrök elfogják, bíróság, miazmás, az excsaja ellene vall, és bár Aileen a saját bevallása szerint a börtönben megtér Jézushoz, akivel majd együtt jön vissza a mennyből a végítélet fennforgásakor, de ez már nincs benne a filmben. Csak egy felirat, hogy tizenkét év halálsor után végül 2002-ben kapta meg a méreginjekcióját.

Magában a filmben az a fura, hogy szinte sajnáljuk a sorozatgyilkost, mert nagyjából úgy mutatják be, mint egy mocskos világ lecsúszott és megalázott áldozatát, azt persze a fene tudja menyire volt az, de dramaturgiailag teljesen hiteles a cucc. Talán ezért is van Aileennek máig is jelentős kultusza, hogy ő nem egy Ted Bundy, a mosolygós pszichopata, aki tényleg önként és dalolva dolgozott meg a kivégzéséért, mikor úgy 30-40 nőt ölt meg, már maga sem emlékezett rá pontosan.

No meg Charlize Teron élete átalakulását és egyben alakítását produkálta, pont olyan trampli, mint a valódi Aileen volt, meg is kapta érte a Golden Globe, meg az Oscar-díjat jól. A huszonéves Christina Ricci meg egyszerre nagyon cuki, rém romlott, és meglehetősen drámai, csak ahogy szokott, nem is értem ő miért nem Oszkár még mindig...

Globálisan természetes

A 34 éves, ugandai születésű, indiai származású Zohran Mamdani nyerte a New York-i polgármester-választást. Ami elég menő, mert a fazon egyszerre muszlim és szocialista, Trampli Donáld nyilván agyvérzésközeli állapotba került ettől. Pedig ő Washingtonban meg Floridában lakik, amik földrajztudomány aktuális állása szerint New York-ban vannak, szóval Mamdani neki nem polgármestere, miközben ő még mindig az új polgi elnöke. Nyilván annak őszinte sajnálatára, a győzelmi beszédében be is szót a Csodálatos Hajúnak (Trampli így is hivatkozott már magára), ami egy bevándorló, szociáldemokratától legalább is a minimum.

Mondjuk az efféle választásokban a nagybritánok előrébb járnak, ott  már régebben is volt muszlim tagja a Lordok Házának, a szintén muszlim Sadiq Khan meg már 2016 óta London polgármestere, no meg volt már hindu miniszterelnökük is Rishi Sunak személyében. (Sőt női miniszterelnök is volt már, eddig három (Margaret Thatcher, Theresa May, Liz Truss), a jenkik meg összesen két vesztes elnökjelöltet tudnak felmutatni női vonalon (Hillary Clinton, Kamala Harris), ráadásul midketten a Trampli tata ellen vesztettek, ami különösen kínos, avagy szégyenteli. Egy ekkora fogalmatlan bunkóval szemben veszíteni? Szánalmas...

Amúgy meg ez az egész csak maga a globalizáció egyik fejleménye (már túl azon, hogy a koreai porszívóm, meg az amerikai farmerem is Pakisztánban készült), úgyhogy igazából nem is nagy szám, hogy egy igencsak multietnikus Egybesült Államokban meg Egybesült Királyságban mindenféle származású, bőrszínű és vallású emberek mindenféle fontos pozícióba kerülnek.

Az igazi truváj az lenne, ha pl. Amerikában egy vállaltan ateista lenne az elnök, az ott elképzelhetetlen, minden politikus annyira szájkeresztény (afféle kötelező talajgyakorlatként), mint Makó Jeruzsálemtől. A briteknél meg az lenne a nagyot gurítás, ha a minielnök mondjuk kiírna egy népszavazást a monarchia eltörléséről, és a nép azt meg is szavazná. Na, ezek igazi sci-fik lennének, pont mint nálunk egy leszbikus (azaz egyúttal nőnemű) kormányfő, de nekünk csak orbánfők jutnak, nyilván mert ideológiailag nem vagyunk elég képzettek, illetve bele vagyunk ragadva egy száz évvel ezelőtti, autokrata-paternalista izébe.

Bele kéne húzni, mert nem tíz évre vagyunk lemaradva Ausztriától immár hetven éve mindig. (És tényleg, 1925-ben Bethlen Pista bácsi volt az orbánfő, aki a mostaninak is egyik példaképe, bár inkább Gömbös Gyulaként viselkedik, az osztrákok meg 1955-ben lettek igazán függetlenek, miután kivonultak a szovjet, meg a nyugati szövetséges csapatok.)

Lesz majd szilveszter is

Ma van Guy Fawkes Night, vagy Day, ebben megoszlik a véleményem, mindkét verzióval találkoztam már. De tekintettel arra, hogy ezt tűzijátékkal szokták ünnepelni, inkább nájt, viszont láttam már azt is, hogy az angol fiatalság már napközben elkezd inni az esti bulira, úgyhogy valóban tudja a fene. Amúgy az angol wikipédia is minimum négyféleképp emlegeti (Guy Fawkes Day, Guy Fawkes Night, Bonfire Night, Firework Night), ami szépen mutatja, hogy milyen komolyan haldoklik már a klasszikus brit liberalizmus, belefulladva saját magába.

Egyébként ilyenkor azt ünneplik emlékezni, hogy sikerült meghiúsítani egy I. Jakab király (aki igazából James volt, ráadásul skót) elleni merényletet. Mondjuk a vonatkozó uralgó nem volt egy arannyal hímzett jellem, azt a kevés vallásszabadságot is vissza akarta venni, amit korábban, mármint az anyja, Mária királynő alatt némileg élveztek a katolikusok. Elvégre Nagytermészetű Nyolcadik Henrik óta az anglikán volt az államegyház, és amit a Tudor-dinasztia dagadt kúró- és zabálógépe (aki amúgy tehetséges államférfinak indult, csak aztán agyára ment a minden) eldöntött még 1534-ben, az az 1600-as évek elején is eldöntött maradt. Legalább is a Dzsémsz Jakab szerint.

Szóval meg akarták ölni az összevissza esküdők, 1605-ben, a parlament, azon belül is a Lordok Háza felrobbantása által, de lebuktak, és ki lettek végezve jól. És az ő szakértőjük, mármint a „Lőporos Összeesküvés“ néven ismert ad hoc gerillamozgalom katonai szakértője volt ez a Guy Fawkes, aki annyira belebetegedett a kivégzésébe, hogy meg is halt tőle. Persze a legtöbben így vannak ezzel, ha felakasztják őket.

Szóval ma van az évfordulója annak, hogy nem sikerült a felrobbantás, ezért kell bulizni, meg tűzijátékozni, hisz épp elmúlt a Halloween, és messze még a szilveszter, bár a nagybritánok december 24-én inkább részegen buliznak, mintsem a családdal, arra ott a 25. nap, úgyis akkor van igazából karácsony. (Bár nem értem ez nekik miért fontos, Szilveszter az több pápa volt, Karácsony meg egy főpolgármester, de egyik sem Angliában.)

Csoportosan elkövetett

Tegnap este egy hír kiverte nálam a biztosítékot, ami nem szokatlan, ilyen hírek gyakorlatilag minden napra jutnak, jellemzően az országra, ahol élünk:

"A nyomozó ügyészség csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat Iványi Gábor, Gurmai Zita MSZP-s országgyűlési képviselő, Donáth Anna volt momentumos EP-képviselő, Szél Bernadett és Herényi Károly volt országgyűlési képviselő és két társuk ellen."

Amiről nekem meg az a véleményem, hogy a hatalom méltóságtalan urai menjenek a pokolba, de ezúttal szó szerint. A Dagadtnak az a baja Iványival (aki, ha jól tévedek, az első két gyerekét keresztelte, sőt ő adta össze az alanyt az Anikó asszonysággal), hogy a lelkésznek nem tetszik a rendszer. Ezért aztán hosszú évek óta folytat módszeres boszúhadjáratot ellene, és magasról szarik rá, hogy emiatt hány hajléktalan kerül vissza az utcára, vagy hátrányos helyzetű, esetleg speciális igényű gyereknek nem jut többet iskola. Mert ő harcol, elsősorban a saját démonaival (ez azért már világosan látszik), és ha valaki nem hajlong előtte az pusztuljon! És ez a mocsok játssza meg a nagy keresztényt, vonul el családig a dúsan aranyozott Vatikánba a pápával fotózkodni, miközben állítólag református. És speciel azt sem hiszem el neki, hogy egyáltalán hisz bármiben, a hatalmon meg a pénzen, meg az ezekkel járó talpnyaláson kívül.

Az úgy volt egyébként, hogy még 2022-ben ment a NAV házkutatni, lefoglalni, meg ilyen polgárbarát dolgokat csinálni, erre a fent említett politikusok elállták az utat. Állítólag egy NAV-os arcra csúnyán néztek, egyet meg meg is löktek, hát naná, hogy bűnözőként kell kezelni az összeset.

Arról meg, hogy "költségvetési csalással" vádolnak végletekig kiéheztetett jótékonysági szervezeteket (meg egy nem szájkeresztény kisegyházat, ami fenntartja azokat) az közröhej. Az állam e helyett például adhatott volna pénzt, a felcsúti vejének egyetlen irodaháza egyetlen emelete elég lett volna, hogy kifizessék, igaz akkor hatszáz milliárdból rögtön leugrott volna mondjuk pár százalék, és akkor a Récsöl meg a Pesta gyerekei tuti éhenhaltak volna Miamiban nyaralva. Oké, egy csomó jótékonysági intézmény tovább működhetett volna, de erős a gyanú, hogy valamelyik nagy (és kicseszettül "történelmi") egyház kinézte magának az ingatlanokat, meg esetleg magukat az iskolákat. Hogy majd ők jól működtetik tovább, elvégre a hit alapja náluk az agymosás, ahhoz meg be kell habzsolni minél több sulit

Ezeknek semmi drága, csak a villák, meg a yachtokkal ékesített nyaralásaik.

Menő, fiatalos, szánalmas, kínos

Be kell vallanom, egyre szórakoztatóbbnak találom a kormányhitű sajtót. Azon a főcímen például, felröhögtem hogy: "Orbán Viktor kemény üzenetet küldött a háborúpárti európai vezetésnek“.

Már-már érdekelni kezdett, milyen lehet az utcai békaharcos kemény üzenete, eleinte arra tippeltem, hogy elküldte a kurva anyjába az egész Európai Bizottságot, mert a diplomáciában az kemény üzenet, bár a Csöcsös Tocsogó Bár és Grillben a köznapi kommunikáció része.

E helyett annyit böffentett fel a pártvezér és kancellár, hogy Magyarországnak nem dolga finanszírozni Ukrajnát. Fú, ez aztán kemény, mint a kád széle, már csak arra vagyok kíváncsi, milyen a felcsúti, mikor kifejezetten barátságos akar lenni. Puszi, puszi, virág?

Igazából azért szórakoztató a felcsútista propaganda, mert folyton megpróbálják felpozicionálni a kövér döbrögit. Hol világpolitikai tényező, de csak szerényen persze, mert lehetne akár galaktikus vezér is, hol meg szuperhős harcos, akit mondjuk AI-vel kell lefogyasztani, mert az ócska képregénykultúrában sem bevett egy dagadt szuperhős.

444.hu

Na most, ez annyira kínos lehet nekik, miután a független und ellenzéki sajtó, no meg a közvélemény egy jelentős része ezen röhög. Elvégre erőltetett, szánalmas és végtelenül primitív, komolyan olyan, mint egy óvodai jelmezbál, ahol a homokozó és a hinta ura demonstrálja épp a hatalmát. Mondjuk lehet, hogy Trampli Donáldnak ez bejön, hiszen nemrég szintén AI-videóban vadászgéppilótaként, de koronával a fején szórta meg szarral az ellene tüntetőket. Sok-sok szarral. Mondjuk ugyanez jut eszembe a fenti képről is, hogy ez primitív kivagyiság már az a szint.

Amúgy a Dagadtnak nem Magyarország Kapitánynak kéne lennie Amerika Kapitány helyett? Hát hazaffy az ilyen, de tényleg? Vagy az imperialisták láncos kutyája (és ja, Putyin is imperialista), ha még megvan valakinek ez a kifejezés az ötvenes évek sötét történelméből? Oké van ott egy koronás címer, de (itt a piros) hol a piros fehérzöld?

Szíjjártó Kakadunak meg szólhatna már valaki, hogy Pókember egy tinédzser srác a története szerint, ő meg kereken 47, azaz magából csinál hülyét ezzel a borzalommal.

Mondjuk ő meg a főnöke mintha szeretne hülyét csinálni magából. A múltkor valami jutyúbos  műsorban vágták be azt a videót, ahol a felcsúti halad a Karmelita folyosóján, a nagyon fontos kormányülésre, és közbe valami asszisztens csaj felkérdezi (de tényleg mintha papírból olvasná), hogy nem felejtett el valamit a főminszter elvtárs? Merthogy kurvára nem töltötte még ki a Nemzeti Inzultáció kérdőívét. Erre a főnök megkérdezte a már ott üldögélő Kakadut, hogy ő föladta már. Az meg lelkes, mint akinek dupla kakaó jutott az óvodában, hogy naná, épp csak azt nem tette hozzá, hogy szívecskéket is rajzolt lá, meg pöttyös labdát.

Na, ez most az ő kommunikációjuk nekik, amiből elég egyértelműnek tűnik, hogy nem a mi valóságunkban léteznek, és nem elment az eszük, csak azt hiszik, hogy ez a menő, fiatalos kommunikáció. Hát egy faszt!

Intelligens ágens

Mindig bírom azokat a cikkeket, amelyekből kiderül, hogy nem vagyok túl intelligens, például mert nincs macskám, és bár rendszeresen álmatlanságban szenvedek, nincs elég nagy rendetlenség az íróasztalomon. Mondjuk íróasztalom sincs.

Erre most szembe jött egy különösen kretén szöveg, hogy aki ezt a négy mesét szereti, az akár intelligensnek is tekinthető Mások által intelligensnek mondottnak:

- Shrek – Az intelligens humorral rendelkezők választása

- Harry Potter – Az empatikus gondolkodók kedvence

- Az oroszlánkirály – A bölcs elemzők meséje

- Jégvarázs – Az érzelmi zsenik meséje

Nos, a humorom még lehet intelligens, de nem vagyok empatikus gondolkodó (bár ismerek patikusokat), de nem vagyok bölcs, se pedig érzelmi zseni. Bár az gyanús, hogy ezek a minősítések csak jól hangzó baromságok, pontosabban nem is hangzanak olyan jól, ezek csak olyan dumák, amivel az ezo-csajok demózzák, hogy szeretnének intelligensnek látszani, miközben gagyi meséket fogyasztanak főleg. Úgyhogy ezeket fel kell emelni kissé, hogy ugyanis valahogy bele lehessen hazudni őket az autonóm magaskultúrába, pedig

A Hairy Potter soha egy fél percig sem érdekelt, bármekkora hiszti is volt körülötte, a Jégvarázsról azt se tudom micsoda, az Oroszlánkirályt viszont kifejezetten utáltam. A Shrek még csak-csak, az első két rész fogyasztható, de nem kellett volna annál tovább erőltetni. Viszont az üzlet az üzlet, ha egy franchise beindul, már nem számít az ízlés, bár őszintén szólva nekem is van DVD-m (asszem a második) de már a fene sem tudja, hogy vettem vagy kaptam. Bár azzal nagy bajom tényleg nincs.

Szóval kultúrafogyasztási szokásokból azért nem érdemes az IQ-ra következtetni, mert erős a gyanúm, hogy bár a kettő között van valami összefüggés, de ilyen egyszerűen nem feletethetők meg egymásnak. Például mert az ember sokszor azt fogyasztja, amit a tömegkultúra elé lök, nekem is itt megy a háttérben a Kung Fu panda 3, nem mintha érdekelne, de civilizációs alapzajnak megteszi, ha már egyedül élek, és akarok a sajátomon kívül más hangot is hallani, és addig sincs ingerem, hogy magamban beszéljek, mint Robert DeNiro a Taxisofőrben.

Meg hát mégis csak jobb, mint a Sztárban Sztárbox, vagy hasonló szemetek. Vagy mondjuk az Agymenők végtelenített ismétlései.

Intelligens humor (Jutyúb)

Koncentrált, hatásos és aljas

Tölgyessy Péter vagy idős korára meghülyült, vagy csak kitört belőle  a féktelen önbizalommal kombinált szolgalelkűség, ami mindenképp rémes kombináció. De hát miután volt a néhai SZDSZ elnöke is, 98-tól beült a felcsútista frakcióba, ami nehezen értelmezhető elvszerű döntésként, pláne 2002 után, a polgári körözős, „a haza nem lehet ellenzékben“ idején.

Magyarország olyan kis pont, de a felcsúti olyan jelentős – jelentette ki a Partizánban, hozzátéve, hogy a miniszterelnök egy számottevő tényező. Ja, meg a tüske a köröm alatt, a bot a küllők között (ő mondta a saját szájával neki), akit ugyanakkor az EU vezetői már bottal sem piszkálnának, he nem lenne muszáj. 

Plusz TP szerint Magyar Péternek kincs koncepciója a kormányzáshoz (ez mondjuk könnyen  lehet, de a puding próbája ugyebár, no meg tényleg szeretném látni, ahogy ez a mostani banda megbukik), ez látszott a 23-i beszédéből is, ami „félperces internetes poénok sorából” állt, miközben a döbrögi igen koncentrált és összeszedett volt. Ukrajna, Ukrajna, Brüsszel, Brüsszel, másról sem szólt az egész főminiszteri agymenés, többek között az 56-os forradalomról se, egy állítólagos „állami“ (azaz nem párt-) „ünnepségen“. Amúgy beleolvasva a a Dagadt beszédébe, nekem az jött le, hogy a korábbi önmagához képest is szétesett volt, , a gyűlöletbeszéd jól megy neki, és ezzel próbálja elfedni azt, hogy kormányozni egy ideje már nem szok.

És mivel kormányzás címén csak propaganda zajlik, azt kellett felhangosítania, igen koncentráltan persze, miközben megpróbál világpolitikai tényezőnek látszani, pedig nem erre kapott felhatalmazást. Már amennyiben, hiszen a választási csalást hivatalos politikává tették, a választókerületek átrajzolásával, a pártpropagandát nyomató „közmédiával“, és egyáltalán, a szinte korlátlan állami pénzből űzött hazug kampányokkal. Ebben most a legújabb Nemzeti Inzultáció igazi szintlépést jelent, ahol megint csak az állam pénzén hazudnak valamit a riválisról, hogy aztán kérdéseknek álcázott önkényes vádaskodásba csomagolva csúsztassák azt a nép elé, hátha elég sokan szeretik majd az efféle moslékot.

TP arról is hadovált valamit, hogy arról is beszélt, hogy a magyar ellenzék szörnyű zsarnoknak tartja a pártvezér és kancellárt, amiben speciel igaza van. Miként igaz az is, hogy egy zsarnok, az ő lassan teljesen neofeudális rendszerével.

De hatásos, kurvára hatásos, mondjuk főleg a polgári demokrácia (volt nálunk egyáltalán olyan?) apró darabokra pofozásában. Az Európai Uniót azért még ő sem tudja szétverni, bár igénye nyilván lenne rá, csak az uniós vezetők mára már igyekeznek átnézni rajta, amikor csak lehet, ami azért az országnak nem sok jót jelent.

A karma nem kegyelmez

Valamikor hajnali négy körül kimentem vécére, aztán mikor mentem volna be a fürdőszobába (mert az két különböző helyiség, ahogy az normális. (Tényleg nem bírtam soha megszokni az olyan fürdőszobát, ami egyúttal a vécé is, pedig a hotelekben meg az amerikai filmekben mindig ez van.) Szóval behaladtam volna a fürdőbe, amikor a tök sötétben teljes lendülettel rúgtam bele a küszöbbe, ami pár centivel feljebb van a padlóhoz képest.

Szolidan felüvöltöttem, sőt az istent is emlegettem, nyilván negatív értelemben, de legalább nem tudtam visszaaludni a fájdalomtól. Lehet,  hogy mégis van valami ebben karma-dologban, elvégre rémes egy alak vagyok, és ennek megfelelően szar dolgok történnek velem.

És mivel halottak napja van, én meg nem vagyok halott, csak sebesült, kimentem volna a temetőbe a nagyszüleim sírjához (még egy akciós mécsest is vettem, csak az volt a gond, hogy a lassan elfeketülő körmű nagylábujjamat nyomta a cipő, de pont úgy hogy napkelte után is csillagokat lássak miatta. Nem baj, gondoltam megyek szandálban, ami így november elején nem igazán számít szezonális viseletnek, de elég tavaszias napsütés van (ami meg nem számít szezonális időjárásnak), úgyhogy nem volt esélyes, hogy lefagyjon a lábam. Aminek épp van elég baja anélkül is.

Úgyhogy elővettem a nyárról megmaradt szandált, ami viszont alulnézetből így festett:

A teknős épp lopja a show-t.

Nem láttam esélyét, hogy nem fog két darabra esni már egy rövid sétától, úgyhogy a temető elhalasztva, elvégre az ott elhantolt rokonok úgysem mennek sehova, de a sírkövek is ritkán indulnak túrázni unalmukban. Sőt, a mécsesek sem romlandók. Pedig a családilag érdekelt sírok nemrég lettek felújítva, képen láttam már, de gondolom élőben is pont ugyanolyan élmény. Pláne, hogy meglett a szemüvegem, ami valamiért a fürdőszoba polcán volt, ahová meg elsőre ugye nem sokerült bejutni.

Látni mondjuk nem sokkal többen látok vele, mint nélküle, mert koszosak a lencsék, hiába törölgetem az erre dedikált mikorszálas kendővel.Az ablaktisztító szerrel meg nem merek rámenni, a fene tudja nem tüntet el valami fontos bevonatot a műanyag lencséről. (Mittudom én, UV-szűrő réteg, az biztos van rajta.)

De legalább nem látom túl élesen a körmöm alatt feketedő száradt vért, meg a kissé bedagadt kisujjamat. de pont ez a kettő az, ami miatt épp fájdalmas cípőt húzni. Papucsban meg nem mehetek a ház előtti kukáknál messzebb, már csak a maradék önbecsülésem miatt sem, 

Rohadt egy karma.