A félrehallás klasszikus műfaj, olyan mint a gyerekszáj, csak ellenkező irányba, hogy nem mondjuk a hülyeséget, de belehalljuk bármibe. Ami szerintem azt jelzi, hogy az agyunk egy hátul bujkáló beépített ügynöke mondani is akarja, de a felettes énünk visszazavarja a balettba ugrálni. Így csak hallás útján vagyunk hülyék, mert valahogy azért kell.
Kedvenc félrehallásom máig is Szárnyati Géza (malacra), ahogy talán Halász Judit énekelte a napköziben lemezről, amit csak később hívtunk bakelitnak, és azóta is nézünk bután, hogy mi az a vinil? De ez nem félrehallás, ez félretudás, ami viszont nem tévedés, csak egyfajta konszenzus arról, ami nem úgy van. Úgy tudni valamit (rosszul) ahogy mindenki más is, az nem tévedés, csak sima kis kollektív pszichózis.
De mostanában napokig birizgált egy reklám, amiben valami okos sütőt vagy mit hirdet a valamelyik nagyon cég, én meg néztem magam elé hülyén, hogy mi a frász az a tészta sziszt? (Taste Assist, és erre hallás után jöttem rá, igaz sokadjára, de ez van, ha a reklámnarrátor dél-kelenföldi kiejtéssel angol.)
Viszont ha valakinek egy digitálisan pötyögtethető sütőtől kell segítség, hogy legyen valami íze a bárminek, annak inkább egy-két tuti telefonszám kell, hogy rendeljen magának kaját. Nekem meg nem kellene reklámszövegekre figyelnem fél füllel se, bár a tévé a civilizációs háttérzaj, csak hogy ne legyen csönd. A múltkor találtam a jutyúbon valami városi háttér(fehér)zajt, tíz óra hosszan, hogy arra milyen jól lehet aludni, ha valaki eleve városi zajokhoz szocializálódott. Részemről mondjuk két főútvonal kereszteződésében lakom, szóval a szolid duruzsolásba úgyis beleordítana egy-egy mentő az éjszaka közepén. A reklámoktól meg ugye hülyén nézek, miközben egy erdőben megőrülnék a csendtől (meg hogy jönnek a vérrókák), szerintem egy regényben kéne laknom, de olyanban, ahol kevés a tájleírás és lassú a cselekmény. És a tészta főleg mákos vagy paradicsomos (szigorúan külön), de semmiképp sem félrehallott.
Egy sziszt!
emag.hu
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése