Az idő jár

Nnna, ha ugye már végre be tudok lépni a saját blogomba, panaszkodok kicsit az időjárásra. (Igen, Maris kedvéért: "Marad a faszomgeci hideg.")

Mert micsoda dolog az, hogy holnap már március, itten meg hó, jég és mínusz 9-10 fok van (éjszakára mínusz húszat is jósolnak), én meg ugye Trockijnak öltözve osonok le a sarki kisboltba, pedig tudnék kosárlabda-szurkolónak, porszívó-ügynöknek vagy simán bölcsésznek is öltözni.

Az viszont felháborító (vagy le), hogy még itt is, egy fontos csomópontban sem takarítják a járdákat, mínusz sokban meg odafagy a sáros latyak, nálam meg valami ismeretlen madarak szállnak meg az erkélyen, mert ha véletlenül süt a nap, az idesüt, plusz szélvédett a hely. Már gondoltam, hogy rakok ki nekik valami kaját. (Azóta raktam...)

Részemről ma a város másik végén lett volna dolgom, gondoltam nem busszal hanem gyalog (autóm nincs, vezetni sem tudok) megyek, de ebben az időben gyalogoljon egy órát a fene.

Szóval tessék az időjárásnak észrevennie magát, micsoda dolog ilyenkor súlyos mínuszokkal dolgozni?

Részemről valami óceáni éghajlaton élnék, ahol enyhe a nyár, de a tél is, sőt az ideám egy olyan hely, ahol egyáltalán nincsenek évszakok, de Hawaii kicsit visszataszító.

Érzelmes vén fasz vagyon, mittegyek...

Életjel

Na, emberek (különösen Thea!) végre sikerült! A hülye gugli mindenáron valami ellenőrző kódot akart tőlem, én meg azon a ponton rendszerint visszaléptem, hogy hát tudja a franc...

De most rákattintottam, és hat másodperccel később jött SMS-ben a kód, amivel be tudtam lépni ide.

Ennyit a cirkuszművészetről.

Viszont közbe' történtek dolgok, én a magam részéről örvendek a hódmező vásárhelyi eredménynek (igen, direkt írtam külön, jól hangzik az, hogy hódmező). Nálunk most jellegzetesen -7, estleg -9 van, nap közben is, én bármikor öltözhetem Trockijnak, szemüvegesen, szakállasan, nagy sildes sapkában (és mondjuk a sálammal, amit a párom tényleg Skóciából rendelt). De Hódmezőre visszatérve, én valami hasonlót várnék áprilisre is, avagy tessék össszefogni, esetleg menni a levesbe.

De mivel későn sikerült felizzadni magam a saját blogomra, egyelőre ennyire kevés a kontent, holnap majd hosszabb leszek, mindenképp.

A doktor táncol

Lassan mennék aludni, mert holnap koránkelés, reggel már a fővárosban továbbképződöm, de ezt itt még muszáj megosztani, gondolom mindenkinek megvan miért (avagy mi két okból). Mondjuk boldog szülinapot nekem, én már igen jól szórakoztam, ezen itt:

Túlvilág újratöltve

Olvastam ma a magyarnarancson egy  igen jó kis cikket, egy eddig általam sem igen ismert összeesküvés-elméletről, vagyis arról, hogy a mennyország igazából itt van közel, a NASA fel is fedezte de titkolják. (Az mondjuk tényleg vicces, hogy ugyanazok szerint fedezte fel a náza a mennyországot, akik szerint a holdra se bírtak elmenni, illetve nincs is hold, az csak a nap hátoldala.)

A Túlvilág név is onnan jön, hogy az a másik dolog pont a föld pályáján kering, csak ellenfázisban, azaz mindig a Nap túloldalán van hozzánk képest, ezért nem láthatjuk. Hogy ez miért tökéletes baromság egy elliptikus pálya esetén azt könnyű belátni, ha mégsem ott az elején belinkelt cikk. Mindenesetre idelopom az ábrát:

magyarnarancs.hu

És hát ugye tényleg elég nagy hülyeség lenne, ha a mennyország annyit jelentene, hogy van egy eddig ismeretlen bolygó a naprendszerünkben, ahol egy kicsit jobb a klíma, édesebbek a gyümölcsök, nincs környezetszennyezés meg bürokrácia. Az kérem egy jól működő kis autonóm sziget valahol a Csendes-Óceánon, ami a két hatsávos főútvonal találkozásában lévő lakásomból, meg az íróasztalom mögül nézve persze valóban mennyei, nincs több csekk meg formanyomtatvány, de lehet friss banánt (bánónt?) szüretelni. Viszont az igazi Mennyek Országa az valahol belül lehet vagy nem, de az enyémbe minden esetre ne másszon bele a NASA, vagy ha igen, tényleg titkolja.

De nem, a mennyországnak valahol kívül kell lennie, a tudatalattink mégis csak egy mocskos hely, egy lelki meddőhányó, álmomban két Darth Vader voltam és játszottam egymással. Belőlem például csak akkor lehet egy éteri félisteni lény, ha nincs túl sok stressz de eleget aludtam, nem látok dossziékat és számlákat, viszont ehhez már tényleg meg kell halni, majd néhány évtized múlva.

És akkor jöhet a mennyország, nem a Nap túloldaláról, mert bár nem hiszek, de még bízok abban a nem ismert tartományban amelyet úgysem fog felfedezni a NASA.

És addig is igen jól szórakozom a konteókon, bár szerintem az összeesküvés-elméletek nagy része remek alapanyag lenne egy-egy Doctor Who (avagy Doktorkiafene) epizódhoz, valaki megcsinálhatná már őket. Én, itt, csak röhögök, de legalább valaki máris jól szórakozik...

I Scream

Vészesen közelegnek a választások, nekem meg gőzöm sincs hogy kire/mire fogok szavazni, hogy kikre nem, az mondjuk egyértelmű. Ártunk és ormányunk legfeljebb a megvetésemre számíthat a szavazatomra akkor sem, ha piros hó esik,szóval ne  tessék ez ügyben intézkedni. (Ez az intézkedés persze úgy nézne ki, hogy törvényt hoznának arról, hogy márpedig a hó piros, miután egy nemzeti konzultáción ki jönne az az eredmény, hogy az emberek 102%-a jobban szeretné, ha piros lenne.)

A baj az, hogy igazi alternatíva sem látszik, így aztán - mint eddig szinte mindig - a kisebbik rosszra fogok szavazni, már ha rájövök, az melyik lehet. Olyan ez, mint mikor gyerekkoromban azért ettem citromfagyit, mert még az tűnt legvállalhatóbbnak (vagy épp az egyetlen opciónak), ha már a csokivanília elfogyott. Hiába no, hiánygazdaság volt, a Volga Presszóban háromnál többféle fagyi nemigen volt egyszerre, borból is kétféle (Stendhal: Vörös és fehér), bár ez utóbbi engem ötévesen nem igazán zavart.

És most a választásokon az van, hogy rá kell jönnöm, melyik a citromfagyi, ami még ehető a többihez képest. Ahol a többi az nyilván a mentolos fokhagyma, az ázott labrador, a kókuszos hungarocell meg a csípős demagógia. Ízű fagylaltok.

Igazából persze a vaníliát keresném, de az nincs a választékban, mondjuk nem is csoda, hisz az igazából egy közép-amerikai orchidea-féle (pontosabban egy egész nemzetség), nálunk csak importáru, mint megannyi eszme is.

Péntek esti láz

Még mindig az első hónapot gyűröm az új munkahelyemen, mondhatni tartanak a mézeshetek, már ha a mézeshetek ennyire stresszesek bírnak lenni. De ez csak harctéri idegesség, még kissé elveszettnek érzem magam az egészben, ellenben csütörtökön megyek Pestre "képzésre" (illetve a francokat, Budára), úgyhogy a negyedik héten kiderül végre, pontosan mit is várnak tőlünk, bár egy nap alatt ez azért elég instantnak tűnik.

Viszont elég gyorsan megszoktam, hogy végre megint egy irodában dolgozom (semmi gyár kérem, semmi gyár!), nagyon komolyan tudok bámulni a laptopra, fontoskodva rendezgetem a szövegkiemelőket a dossziékon, és úgy kávézom mint egy különösen laza félisten. Ja, és okosan nézek az értekezleteken. A munkámról egyelőre csak papírokból tudtam tájékozódni, de az ami ugye - remélhetőleg - változik végre, illetve a mai nappal már kezdett is változni, ma már odáig jutottam, hogy dolgoztam is, méghozzá végig. Érdekes hogy az ember harmincnyolcadjára is képes rácsodálkozni, hogy mennyivel gyorsabban megy el a munkaidő, ha van mit csinálni, én ilyet utoljára gyárban tapasztaltam, egyetemi katedrán soha. (Igaz hogy a gyárban is mindig meglepődtem ezen a természetes pszichológiai reakción, de hát én szociológus vagyok. Pontosabban voltam, most egy felkapaszkodóban lévő proletár.)

Most már csak az a kérdés, milyen gyorsan lesz újra péntek, mert az a kedvenc napom, pontosabban a péntek délután, amikor olyan messzi még a hétfő, ami ma van... a fenébe is.

De holnap már kedd, és holnap ilyenkor már azt fogom gondolni, hogy már csak három napot kell dolgoznom, hogy aztán két napot pihenhessek, ami elég jó arány, elviselném állandóra is. Pláne hogy csütörtökön nem is kell dolgoznom, ami tovább javítja a hétvége bekövetkeztének esélyét. 

Mert ugye nekem hiába mondja bárki, hogy hétvége (mint az a nevéből is látszik) minden hét végén van, és nem csak minden másodikén, de hiszem ha látom. Péntek délután akkor lesz, ha már túl vagyunk a péntek délelőttön, addig meg még bármi történhet, mittudomén meteorit, dzsurasszikpark, fiúzenekarok, gadnóz. A péntekért kérem meg kell küzdeni! Robinsonnak mondjuk nem, de neki így évekbe telt míg összefutottak...

Benni Hill Só

Ma délután megnéztünk egy filmet, illetve tévéfilmet, a Szabadság-különjárat címűt, ami el első magyar  története alapján készült. Mert 1956 nyarán néhányan eltérítették a Malév Budapest-Szombathely járatát (na ja, autópályák még nem voltak) és nyugatra disszidáltak a Li-2-es maréknyi utasával együtt. A többi utas közül egyébként csak egy házaspár maradt kint (a gépeltérítőkön kívül, of course), a többiek hazarepültek a diktatúrába. Na ja, nekünk cárevics kell.

A sztoriból készült kábé egyórás darab amúgy remek néznivaló, jók a színészek, feszes a dramaturgia, és a tévé előtt alsógatyában is lehet ülni. Amúgy itt az előzetese:

De az igazán jó poén az volt, mikor véletlenül rábukkantam a bennyhillthis.com-ra, ami azt tudja, hogy tetszőleges jutyúbos videókat felgyorsít és aláteszi a Benny Hill Show jellegzetes főcímzenéjét (ami eredetileg egy nashville-i szaxofonos szerzeménye, de ezt én is csak pár órája tudom), ettől szinte bármi ellenállhatatlanul vicces lesz. Különösen a fentebb látható tévéfilm-előzetes. Ezt sajnos nem tudom ide beszúrni, de alant a link:

http://bennyhillthis.com/?v=xMLOx4kdfRY

Amúgy koncertfelvételeket is igen jó móka bennihillezni, bár mondjuk egy Pogues esetén Shane McGowan a gyorsított felvételen tűnik normál mozgásúnak...

444!

A cím ezúttal nem népszerű portálra vonatkozik, csak arra, hogy napokon belül 44 éves leszek, csak ez így jobban mutat. A 444-et valószínűleg nem érem meg, sőt nyilván a 88!-at sem, az utóbbi ugyanis a Heil Hitler! neonáci kódja, mint az közismert. Hejj, Hitler pedig nem szeretnék lenni.

Ehhez képest még a héten is volt olyan ránézésre ötvenes nő, aki "fiatalembernek"szólított, pedig a szakállam már legalább fele részben tök ősz, ami legalább is el kellett volna, hogy gondolkodtassa. Még jó hogy a munkahelyen mindenki tegeződik mindenkivel, ilyen problémákba eleve nem lehet belefutni, még a főosztályvezető fikuszát is letegezhetjük, a nélkül, hogy a korán kellene gondolkodnunk. (És nem a Koránon, mielőtt valaki...)

A romlott nyugatiak szerint persze az életkorral összefüggő kérdések fontossá tétele tiszta age-izmus (csak a tudomány számára lehet fontos), de az határozottan látszik, hogy például én határozottan jobban szerettem huszonkét éves lenni mint negyvennégy, de ma már (mint igazából mindig) a saját korosztályommal értem meg magam a legjobban.

Mert hogy a hatvanas években milyen cigiket szívtak, hogy Illés, Metró vagy Omega, hogyHazfias Népfront az nekem már csak történelem de nem közös élmény, az meg hogy a mai srácok mit szívnak, mit hallgatnak, mi a viszonyuk a közélethez legfeljebb csak kutatás téma lehetne, de személyes közöm már nincs hozzá.

Ennyi idősen megrekedtem valahol középen, na...

Atomteknős, munkahely, keménydrog

Fú, megint rég nem írtam ide, de az volt az ábra, hogy új munkahely (ha jól rémlik "munkaerőpiaci tanácsadó" vagyok épp, havi háromszázért), meg valamiért a böngésző elfelejtette a jelszavam, amit naná hogy én is, úgyhogy egy hétig eleve be sem tudtam lépni a saját blogomba. Illetve csak olvasóként, de az elég unalmas, hisz ha én írtam minek olvassam el, a pénzért írt cikkeimet sem szoktam soha, minek bosszankodjak azon, hogy utólag ezt-azt máshogy fogalmaznám meg.

(Mondjuk a blog esetében azért néha bűnbe esem, és elolvasok évekkel ezelőtti bejegyzéseket, amikre már alig emlékszem, és szörnyű bevallani, de időnként elég jól elszórakoztatom magam. E kávéházi szegleten...)

A munka amúgy még viszonylag formálódóban van, irodám már van, a laptopot még közbeszerzik, de jó lesz a vége, ahogy most látom, lelkes és jófej kollégáim vannak, nem lesz nehéz együtt dolgozni velük. És végre nem egy kibaszott gyár a munkahelyem, az nem nekem való, ha még egy fél évet le kellett volna húznom az iparban, asszem ráállok az intravénás keménydrogra, és nem kérek hozzá előételnek fokhagymás kenyeret. (Trainspotting, ha valaki nem értené az utalást...)

Viszont egyfolytában meg vagyok fázva, a fene se bír rendesen felöltözni ebben a hülye télben, hogy egyszer mínuszok, ma meg konkrétan tavasz van, legalább is felénk. Hajlamos vagyok az összeesküvés-elméletekre, szerintem Trump meg a kínaiak vannak a háttérben, valamit biztos babrálnak az atommal, nekem meg összezavarodik a teknősöm bioritmusa. Úgyhogy ide ne jöjjön nekem egy Trump, mert parókán rúgom, és akkor igen meg lesz alázva, szóval inkább ne babráljon az atommal. Ja, meg a Kimdzsong Hülyegyerek se, bár ahogy elnézem, őt mondjuk amúgy is hamarosan elviszi valami szívroham vagy krónikus merénylet, de addig is hagyja békén a teknősömet, aki legutóbb három napig nem mert előjönni az ágy alól.

Ennyit az időjárásról.

És ha még visszatérhetek a munkára, az volt az első heti tapasztalat, hogy le kell szokni az aggódásról, és megkedvelni a jogi szlenget. Ennyit dr. Stangelove-ról.

Hatodik szimfónia

Ezt most muszáj közkinccsé tennem, mert az általam igen kedvelt Emily Wells egyik legjobb munkája végre meglett a jutyúbon (magyarul: Te Cső) az eddig nem talált verzióban, itt már van hozzá ének is, meg mivel egy élő előadás felvétele, jól látszik hogy tényleg egyedül van a színpadon, és a dobgép ,meg a looper segítségével egedül is adja elő:

Jajj, de el vagyunk mi képedve ettől idelent. Megyek és hallgatok mégy egy kis CocoRosie-t, mostanában nagyon bejön a kicsit artisztikus, enyhén nyavajgós sub-pop.

Csillagok, csillagok...

Azt olvasom, hogy a kiejthetetlen nevűnek keresztelt Oumuamua kisbolygó tényleg egy kisbolygó, nem pedig egy birodalmi csillagromboló, pedig az utóbbit sokan szerették volna. Mondjuk csak addig míg ide nem ér, mert a vonatkozó dokumentumfilmek szerint a csillagrombolók barátságtalan hadihajók, nemigen visznek segélyszállítmányokat, nincs rajtuk Starbucks (pedig a nevéből kiindulva kellene hogy legyen), valamint nem lóg Wunderbaum, plüsstigris és Fradi-zászló a parancsnoki híd ablaka előtt. A csillagromboló az csillagot rombol, meg az ellenség önbizalmát, valamint alkalmas tortalapátnak is kisbolygó méretű sütemények esetén.

444.hu

Az Oumuamua azonban szivar alakú, ráadásul a csillagászok szerint csak "űrbéli anyag". Ami így igaz, elvégre az űrben van és anyag, semmiképp sem egy elvont eszme egy bolygó felszínén, az a marxizmus például, ami ráadásul úgy elvont eszme, hogy közben - nagyon helyesen - anyagelvű. De egy kisbolygó az konkrét kő meg fém meg jég, meg amiből az ilyenek állni szoktak rendszeresen, miközben persze egy csillagromboló is anyag az űrben, csak az egyszer rég elvont gondolatként kezdte valami űrhajótervező fejében. Vagy a Dzsordzs Lukaszéban, ez attól függ, hogy tagjai vagyunk-e a több országban bejegyzett Jedi-egyháznak, mert ha igen, akkor igen örülünk a hírnek, hogy nemrég felfedezték a Tatuint. Pontosabban egy kettős csillagot ami körül bolygók is vannak.

Pedig jó lenne, ha mégis űrhajó lett volna, tőlem akár jöhettek volna vele a birodalmi rohamosztagosok is. Sokkal szarabb attól sem lenne a helyzet idelenn, de legalább történne valami igazán fontos, és nem csak az hogy Brüsszelben harcolunk a sorossal, meg fáklyásfelvonulunk a Rosszabbik oldalán, meg ízléstelenül vágunk disznót. Egy űrbéli invázió legalább izgalmas lenne, lenne tétje az életünknek, és nem az lenne a központi kérdés, hogy zseléset vagy kókuszosat (mindkettőt amúgy), meg hogy mikor jön ki az új ájfon, miért hülye a főnökünk, ki ölte meg Laura Palmert illetve hová tűnt Damon Hill?

De egy szivar alakú űrkavics nem tereli el a figyelmünket erről a sok  nagyon fontos jelentéktelen dologról, akkor sem, ha egy másik naprendszerből érkezett. Amíg nem hoz csápos migránsokat, csempészett ukrán cigarettát vagy dizájner drogokat, csak annyit ér mint légypiszok a tavalyi naptáron.

Legyen világosság!

Az időjárás mostanában minden,csak nem az. December közepén nekem ne csöpögjön az eső tizenöt fok napsütésben, pláne ne úgy, hogy tíz percig esik, húsz percre eláll, aztán kezdődik elölről a ciklus. Érte én hogy globális felmelegedés van meg éhen haló jegesmedvék, de hogy télen napi váltásban van ősz  meg tavasz, az már mindennek a teteje.

Manapság persze mindenki úgy emlékszik, hogy az ő gyerekkorában még voltak fehér karácsonyok, mondjuk én nem, szerintem fehér karácsonyt legtöbbször akkoriban is a tévében láttam, bár néha azért becsúszott IRL is. De ebben a mostani őszben/tavaszban teljesen felesleges ilyeneken ábrándozni, egyszerűen nem vagyunk azon az éghajlaton, ahol ez valószínű lenne, sőt az is lehet, hogy ha kihagyjuk az ipari forradalmat, akkor is ez lenne a helyzet. Legfeljebb fáznánk karácsonykor, ha eltávolodunk a kandallótól, a szegényebbek meg festői rongyokba bugyolálnák magukat, az úgyis olyan dickensi.

Az egész karácsonyról él bennünk (szerintem mindenkiben) valami romantikus-szirupos kép, karácsonyfa, gyertyák, ajándékok, az ablakon kinézve a szállingózó hó, szeretet, tojáslikőr, nagymosoly, kollektív boldogság minden szinten. (A lakosság egy markánsan kisebbségi részének meg persze Kisjézus és éjféli mise is, de a többség elvan ezek nélkül, elég ha van forralt bor.)

És ennek az idealizált képnek persze soha egyetlen családi karácsony sem felel meg, hülye ajándékokat veszünk, anyu az egész napi konyhaszolgálat után estére már síkideg, lefekvés előtt meg bambán meredünk magunk elé, hogy csak ennyi volt? A Kokakóla reklámjaiban sokkal pompásabb és szerethetőbb az egész, a karácsonyi filmekben meg akkora a hepi a hepiendben, hogy leugrik a képernyőről. Ehhez képest nekünk enyhén fáj a hasunk, hiányérzetünk van és nem enyhe nosztalgiánk a gyerekkor után, amikor valódi extázisba tudtunk esni a új Lego-készlettől.

Az viszont idei megfigyelés, hogy mintha most nem tört volna ki a szokásos karácsony előtti össznépi őrület. A boltokban csak épp jelzésértékűen vannak alkalmi dekorációk (a helyi plázában például van néhány feldíszített műfa, de a korábbi évekhez képest ez kifejezetten szegényes), a környéken pedig szinte egyáltalán nem látni az  ablakokban és erkélyeken színes fényeket. Az elmúlt években össznépi mániává vált, hogy indokolatlan mennyiségű világító-villogó színes izéket pakolnak ki az ablakokba, meg fényfüzéreket applikálnak a házakra, de idén semmi. Összesen egy forradalmár tartja a hadállásait a szomszéd utcában, ő most is műfenyő ágakkal kombinált villogó fényekkel, világító rénszarvassal, fenyővel és télapóval, meg egy nagy kerek, stroboszkópszerű epilepszia-generátorral köszönti az utca népét, messziről úgy fest mintha egy illegális tűzijátékgyár robbant volna fel az erkélyén.

whyy.org

Hogy ez a mánia lecsengőben, annak lehetnek anyagi okai is, elvégre drága az a sok biszbasz, amivel a járókelőket lehet levillogtatni, meg az áram sincs ingyen, de az is lehet, hogy a többség egyszerűen rájött, hogy ennél feleslegesebb dekorációt nehéz lenne kitalálni (hisz ők csak hátulról élvezhetik, bár van akinek pont ez a zsánere), plusz a karácsonyi giccsek között is minimum dobogós a a világító rénszarvas villogó piros orral.

Persze dolgos népünket ismerve én mégis inkább arra tippelnék, hogy erre már tényleg nem akarnak pénzt kiadni. Ennyit az időjárásról.

Dobozolás helyett

Úgy néz ki, mondjuk 99%-ig tuti, hogy januártól megint lesz munkám, végre olyan amihez a diplomáimra is szükség van. Mindenféle hülye formátumú önéletrajzokat gyártottam, meg a "motivációs levél" című, agyrohasztóan értelmetlen szöveget, de legalább sínen van a dolog és akkora fizetésem lesz, amekkora eddig még soha se nem volt egyáltalán. Még  egyetemi oktató koromban sem, igaz hogy a katedra az legfeljebb tekintélyt ad, de gazdag vagy szép nem lesz tőle senki, a hazai fizetések mellett különösen nem.

Így aztán lehet, hogy mégis lesz még értelme annak, hogy olyan sokat jártam iskolába (21 év nappali +3 levelező), pedig mostanában már kezdtem azt gondolni, hogy megállhattam volna az óvoda után rögtön. Amúgy is elég fiatalon születtem, hatéves koromra pedig már profin építettem fakockákból bármit (tornyot, várat, másik tornyot, sajtfüstölő manufaktúrát), és ma is készségszinten alszom be ebéd után. Ennyivel simán el  lehet boldogulni, ha az embernek betanított munkási pozíciót ajánlnak, ahol annyi lenne a munka hogy négy kisebb dobozt be kell rakni egy nagyobba.

De most változott a helyzet, mondhatni fordult a fakocka, nekem meg olyan egetverő közhelyeket kellett írnom magamról, hogy jó a kommunikációs készségem, meg jól kezelem a konfliktusokat és a többi közhely, amik persze igazak, csak mindig mindenki ugyanabból a húsz öntömjénező jelzőből választ random módon hatot egy önéletrajzba.

Pedig mennyivel érdekesebb lenne, ha az ember olyanokat írhatna bele, minthogy "jó vagyok az ágyban", "kanállal eszem a pörköltet", "nem hordok zoknit" vagy "kedvenc filmes műfajom a cselekményes pornó". Én mondjuk egyszer valami munkára jelentkezve beleírtam a hobbik közé, hogy "sör, pizza, hardcore bélyeggyűjtés", gondoltam a hobbi-rovatban már nem kell olyan merevnek lenni, lássák hogy van humorom. Nyilván látták is, nem is hívtak vissza, de asszem én sem akartam annyira éjszakai árufeltöltő lenni.

Szóval januártól meló, addig kreatívan pihenek, illetve fogok, amint rájövök, azt hogy kell.

Isten hűtője

Mostanában valahogy sokszor kerülnek elő a médiákokban a Lapos Föld-hívők, már magyar tagozatuk is van. Ők ugye azt gondolják und hirdetik, hogy a Föld lapos, a közpe az Északi-sark, déli meg ugye nincs is, csak egy bazi nagy jégfal a korongvilág körül, hogy az óceánok le ne csorogjanak az űrbe bele. Meg hogy a bátor felfedezők se essenek le  valahova. (Hogy hova az nem teljesen tiszta, mert arra például nincs válasz, hogy mi a vihar lehet a lapos föld alatt. A Nagy Galaktikus Teknős, aki a hátán viszi az egész hóbelevancot? Vagy a Nagy Manitu pipázik arrafelé?)

civilhetes.net

A fenti ábra azért is különösen vicces mert megmutatja, hogy a laposföld határain túl, azaz a valamiféle burán (légkörön?, vagy ez egy igazi, rendes kupola?) kívül nem a nagy semmi van, nem valamiféle buddhista nirvána (az amúgy is agyonnyomná a létezésnek eme kis szigetét), hanem az univerzum egy nagy tál tejszínhab Isten hűtőjében, ezét is jegesedett el a föld széle. Egyébként ez a kupolás laposföldes elképzelés valamiféle gigantikus hógömbnek képzeli el a bolygónkat, amit időnként megráz valaki, és olyankor tél lesz.

Minden esetre nyomasztó gondolat, hogy valami óriásgyerek éjjeliszekrényén vagyunk a hógömb, akkor már mégis csak jobb az Isten hűtője-koncepció, bár ha tovább erőltetjük ezt a globális felmelegedést, akkor azt kockáztatjuk hogy megromlik a tál tejszín amiben úszunk, a Teremtő meg átkapcsol a Seregek Ura funkcióba, és kiönti a francba az egészet.

Viszont ez a modell azt is megválaszolja, hogy mi van a Lapos Föld alatt, fölött valamint körbe-körbe. Nos, alatta - a hűtő alsóbb polcán - egy műanyag dobozban fél adag pacalpörkölt van, mert az Úr ugyan mindenható, de kissé gyenge a gyomra, és nem bír egyszerre túl sokat enni belőle. Fölöttünk meg egyfelől a tejszínestál fedele van (ezért látjuk sötétnek az "űrt"), a felettünk lévő polcon meg egy fél doboz tojás, meg hátul egy elfelejtett tányér spárgakrémleves, abban is úszik amúgy egy lapos bolygó. Ott élnek a kis szürke lények, akik időnként lelátogatnak az isteni hűtő alsóbb régióiba, de ők igazából nem humanoidok, hanem értelmes penészgombák végtagokkal.

Amúgy tényleg gyarmatosítani akarnak minket, mert sejtik hogy az Úr nemsoká észreveszi a romlott leves-univerzumot, és akkor mennek a nagy mennyei lefolyóba, a repülő csészealjaikkal együtt.

Szóval ez van, a tudósok (az összes) meg évszázadok óta vagy hazudnak, vagy simán csak nagyon hülyék, de leginkább az utóbbi. Az a pár aki rájött a hűtő-univerzum valódi természetére meg simán letagadja, hülye "földgömböket" mutogat, meg műholdakról és Holdutazásról hadovál.

A delfinek persze az elejétől fogva mindent tudnak, de szarnak a fejünkre.

Szelhetetlen álloda

Épp most megy az egyik csatornán a Lehetetlen szálloda (Hotel Impossible) című műsor, aminek az a lényege, hogy a kis kopasz szakértő megérkezik egy lepukkant és némileg csődközeli szállodába, jellemzően valahová Amerika tyúkszaros hátsó udvarába, és megpróbálja gatyába rázni a helyet. Legalább annyira rámenős és szőrszálhasogató mint Gordon Ramsay a hasonló éttermes sorozatában, csak egyáltalán nem trágár, amit részemről a műsor hátrányai közé sorolnék.

De ezekről az epizódokról persze eszembe jutnak a saját szállodás élményeim, amelyeket alapvetően én is ilyen alsó-középkategóriás, enyhén lepukkant helyeken gyűjtöttem be. 

Volt például az a barcelonai hotel, ahol (bár nem tudok spanyolul, izé... katalánul), de az lehetett kiírva egy táblára, hogy "A lépcső elromlott, kérjük használja a liftet!". Ugyanis a hely az átépítés alatt is rendületlenül üzemelt, és épp a lépcsőházat verték szét egészen kis darabokra, mikor megérkeztem. A szobához járt erkély is, kár hogy a személyzet a frissen mosott lepedőket szárította ott, bár amúgy sem terveztem az erkélyen napozni januárban. Viszont a reggelinél olyan kenyérpirítót üzemeltettek aminek egyetlen fokozata volt, a szenesítő, úgyhogy gyorsan rájöttem, miért én vagyok az egyetlen a vendégek között, aki kenyeret pirít.

A dalmáciai nyaralásokkor is remek hotelekben laktam, vagy minimalisták voltak (ágy, asztal, szék, járólap), vagy bumfordi módon idézték meg a hetvenes éveket (gondolom akkoriban épülhettek), néha már vártam hogy kilép a szekrényből Tito marsall, és ismerteti a Jugoszláv kommunista Párt legutóbbi kongresszusának határozatait.

Amúgy épp egy tengerparti hotelben esett meg az egyik legszürreálisabb dolog i velem. A déli melegben ugye kultúrember nem megy le partra, megfőni az ötven fokban, a lazacvörös német turisták közé, hanem kiül az árnyas és szellő erkélyre sörözni. Én is vettem egyik nap egy hatos csomagot, és az ötödik félliteres doboz után már elég részegnek éreztem magam, mikor észrevettem, hogy alkoholmentes sört iszom. Láttam a kék dobozos Karlovackót a boltban, gondoltam ilyet még úgysem ittam, és tényleg jól a fejembe szállt. Tényleg van abban valami, hogy minden fejben dől el, és csak másodsorban a sörfőzdében.

A londoni szállodák meg nagyjából egyformák voltak, egyik sem a Savoy vagy a Ritz, de mindegyik igazi kis viktoriánus ékszerdoboz volt. Egy olyan amit a szenilis nagynéni harminc éve egy penészes padláson felejtett. A pénztárcabarát londoni hotelben nagyon kicsi szobákba juthatunk el nagyon szűk folyosókon, hogy aztán élvezhessük a hátsó parkolóra nyíló kilátást meg a szomszédok gyanakvó tekintetét. De legalább a reggeli svédasztal kellően szegényes ahhoz, hogy nem egye túl magát az ember. (Ezek alól egy kivétel volt, a Queen's Hotel Norwoodban, de onnan meg egy órát kellett buszozni a belvárosig, viszont messze a legjobb volt a kipróbáltak közül.)

És a legtöbbet (több mint tízszer) felkeresett szállodában valami mindig hiányzik. A kádhoz nincs dugó (tejeskupakkal pótolható), a mosdónál nincs szappan (98p-ért a sarki drogériából) meg hasonlók. Idén meglepődtünk, mert volt szappan, dugó mondjuk nem, de kád sem, a zuhanyzóhoz persze minek, viszont nem volt tévé. Csak egy távirányító. Gondoltam is, hogy a recepción majd leadom finom utalásféleként, hogy "nézzék mit találtam a szobában", hátha estére lesz tévé, de aztán ez elmaradt. Viszont vécépapírt is úgy kellett kérni elsőre, aztán persze hoztak egy csomót, de cserébe egyik nap csak egy törölközőt kaptunk, biztos azt gondolták, hogy majd a vécépapírral elintézzük, az van bőven...

Külön Kussolunk

Karácsony Gergelytől kiszivárgott egy kisebb öszödi beszéd ("a faszért hagytam magam rábeszélni erre a miniszterelnök-jelöltségre"), ami több szempontból is figyelemre méltó.

Egyfelől egy Karácsonynak miért pont két héttel a névnapja előtt kell a fejébe húznia a szaros bilit, illetve ha ennyire nem akar jelölt lenni, akkor mi a búbánatért vállalta? Azt nyilvánvalóan tudja, hogy miniszterelnök az nem lesz belőle, talán nem is a kerületi polgármesterség a legjobb előtanulmány ehhez, az kevés hogy valaki okosakat mond és szemüveges.

Plusz a mérhetetlen népszerűségű (értsd:olyan kicsi, hogy nem is mérhető) pártja mellett az emeszpé miniszterelnök-jelöltje is ő lesz, márpedig egy ilyen csodacsapat élén veszíteni igazán remek dolog. Közben meg szigetvári v. az együtt nem tudom kije azonnal bejelentette, hogy a Karácsony akkor innentől csak egy téli ünnep, de semmiképp sem az ő miniszterelnök jelöltjük.

Pedig ha lehetne rá, mármint az ünnepre szavazni, nyilván simán nyerne a választásokon, aztán mehetne az agyalás a húsvéttal kötendő esetleges nagykoalícióról, miközben augusztus huszadika beülne a március tizenötödike frakcióba, mert a redbull errész nem hozott annyi szavazatot, mint a talpramagyar. A pünkösd meg maradna egy parlamenten kívüli törpepárt, október huszonharmadikával egyetemben. Róluk ugyanis úgysem tudja a többség, hogy mik is.

A jelenlegi ellenzék tényleg remek műsorral szórakoztatja a nagyérdeműt, szerintem a főszereplők legtöbbször már maguk sem tudják hogy éppen kivel összefogva állítanak majd listát egymaguk, illetve hogy pont akkor melyik pártban is lesznek majd. Vagy hogy most melyikben vannak. A legviccesebb az volt mikor sz.h. molnár gyula, úgyis mint emeszpé elnök felkonferálta a Karácsonyt, mint az Együtt vezetőjét, pedig ő Párbeszéd nevű pártszerűség társelnöke vagy mi, nem mintha amúgy nem lenne teljesen mindegy, két egyszázalékos formációnál.

Az Együtt új neve amúgy lehetne Külön, a Párbeszédé meg a Kussolunk, hátha az őszinteség hozna még fél százalékot. A déká meg szövetkezik a szolidaritással (jé, azok még megvannak valahol az asztal alatt?), de más nem akar vele szövetkezni, a momentum meg az elempé nem szövetkezik senkivel, ök mindketten egyedül akarnak kormányt alakítani a remélt öt százalékukkal. Pedig az van, hogy momentán nem lehet más a politika, nagyotmondásból az eddigi felhozatal is erős volt, nincs piaci igény az újabb adagokra.

Úgyhogy a magát demokratikusnak definiáló pártok töketlenkedése legfeljebb a Sas-kabaré színvonalát éri el, az meg csak hajszálnyival van a Móricka-viccek felett, vagyis szánakozva és némileg elborzadva nézzük, de röhögni azt már nem tudunk rajtuk. Szavazni rájuk meg pláne nem.

Csillagok újra

Mindjárt jön az új Star Wars film, én meg nem tudom, hogy érdekel-e? Egyfelől mert gyerekkorom nagy (és részben valláspótló) mitológiájából valami futószalag-franchise lett, másfelől meg az előző epizód (tehát  hetedik és nem a Rogue One) is csak valami ostobácska újrajátszás volt, azt meg minek.

Ráadásul ijesztő látni a neten, hogy milyen sok rajongó van, akik heti rengeteg órában gyártják és vitatják meg elméleteiket a legjelentéktelenebb részletekkel kapcsolatban is, jutyúb-videókban magyarázzák egymásnak a tutit. A könyvesboltokban, de már  könyvtár sci-fi polcain is eluralkodtak a sztárvórz könyvek (asszem nagy részüket irodalmi túlzás lenne regénynek nevezni) meg a képregények, a rajzfilmekről nem is beszélve. Nyilván le vagyok maradva a trendektől, de én ma láttam először a tévében olyat, hogy Lego-sztárvórz rajzfilm. Vagyis rajzolt lego-figurákkal játszatnak el teljesen érdektelen sztorikat, komolyan, már várom a lego-gyűrükura hangoskönyvet, nem tudom az milyen lenne., de ha üzletileg pozitívnak ígérkezik, úgyis meghúzzák.

askideas.com

Persze nem biztos hogy eleve tojok az új filmre, legfeljebb megvárom míg mozin kívül is meg lehet majd nézni, mert nagyon nem vagyok már gyerek és nincs igényem az ilyenfajta hollywoodi mitológiára. No meg valljuk be őszintén,  ezek igazából nem jó filmek, pontosabban filmnek nem jók. Látványorgiának, videojáték-alapanyagnak valamint happy-meal menü betétnek kitűnőek, meg próbálják velük behúzni a mítoszba és a fogyasztói csoportba a mai tinédzsereket, csak őket már sokkal több inger éri. Vannak például ezek a szuperhősös képregény-izék számolatlanul, ezekhez képeset a Star Wars csak egy sok elképzelt világ közül. 

Főleg azoknak, akiknek amúgy nincs saját életük, ezért ezeken keresztül próbálnak bevonódni legalább egy képzeletbelibe, meg azoknak is akiknek ez csak kikapcsolódás, de engem meg egyre jobban hidegen hagynak. A szuperhősös "univerzumokkal" például semmilyen viszonyban nem vagyok, nem is érdekeltek soha,a Star Wars meg legfeljebb nosztalgia valahonnan harminc évvel ezelőttről, egy jó Tarantinót sokkal többre értékelek ma már, mint George Lucas fantasyját.

Mert azt még fontos leszögezni, hogy a Star Wars nem sci-fi, nincs benne semmi tudományos. Az űrhajóknak hangjuk van a légüres térben,  a lézerkard annyira értelmes mintha egy mesterlövészpuskát (azaz az adott csúcstechnológiát) arra használnánk, hogy leüssünk vele valakit, az összes űrlénynek megfelel ugyanaz a gravitáció és légkör etc.

A Star Wars egy fantasy, egy lovagregény és részben egy megváltás-történet (itt a klasszikus trilógiáról lenne szó, ahol a Fiú váltja meg az Atyát, de hát nem a Biblia világában vagyunk), illetve újabban valami politikai-krimivel kombinált akciófilm / road movie.

Nézze meg, akit érdekel, hogy én közéjük tartozom-e azt tudja az Erő.

Jézus Krisztus szupermarket

Nemsokára jön a Kisjézus nevű télapó a plázából, és hoz lapostévét, ikszbokszot meg szeretetet, bár ez utóbbit elég nehéz becsomagolni, jobbra rántott halba meg süteménybe próbáljuk, de ha nem jön fel rendesen a piskóta vagy reped a bejgli, akkor csak elkeseredettség lesz belőle, meg családon belüli kiborulás.

Én egyébként kissé aggódom a karácsony miatt, az ágyam végében már áll egy műfenyő (tavaly december óta amúgy, kipusztult a plafonig érő hibiszkuszom, és egyszerűen kell oda valami zöld), de félek hogy éjszaka megtámad és rám szórja a leveleit. Mert egy műfenyő is hullatja a műtűleveleit, csak nem olyan tempóban.

Az viszont vicces, hogy évről évre egyre nagyobb a szakadék a tévéreklámok kandalló előtt mosolygó, meg a konyhában szintén fülig érő vigyorral közösen sütit sütő családképe, meg a teszkóban az akciós szaloncukorért tülekedő félrészeg családapák, és a szűk konyha káoszában az idegösszeomlás szélén egyensúlyozó, karikás szemű családanyák között. Nem csoda hogy mindenki inkább beköltözne a tévéjébe, de mivel ez nem megy, görcsösen próbálnak hasonulni az ott látható idillhez.

Így aztán se Jézus, se téli napforduló (kinek mi az érdekes), csak akciós csirkemell, kedvezményes hitel, meg kezdőrészlet nélküli okostelefon. Még jó hogy nekem nincs pénzem, így idén kivonom magam a vásárlási őrülés alól, esetleg meglepem magam egy kis fogkrémmel meg domesztosszal, ha már úgyis épp fogytán vannak. Ez egyfelől kényelmetlen érzés, ugyanakkor furcsa mód megnyugtató is, a pláza meg a teszkó idén nélkülem ünnepel a sormintaszerű műfenyőkkel.

Érdekes, hogy a húsvéttal miért nem történt meg ugyanez? Ott csak a gyerekeknek szóló csokiizékre meg a nagy kajálásra megyünk rá, az ilyen locsolkodós népszokások meg a nagy városiasodásban már úgyis kihaltak, másra meg már amúgy sem emlékszünk generációk óta.

Mondjuk a karácsonyból is egyre kevesebbre, a Jézus Krisztus szupersztár helyett maradt a szupermarket, meg a hiper. Nem panaszképp mondom, nem állnék le siránkozni valamiféle "régen minden jobb volt"-stílusban, ilyen a kultúránk, de szerencsére az is belefér, hogy nem kötelező szeretni.

Kufárok

Van nekem számos kedvenc zenekarom, de ha csak egyet és tényleg egyetlenegyet kellene megnevezni, akkor gondolkodás nélkül rávágnám, hogy Queen. És a Queen-nek az egyik legjobb száma a Don't stop me now, amit viszont azt hiszem most már soha többet nem leszek képes önszántamból meghallgatni.

Mert kábé másfél hónapja minden tévécsatornán, félóráként lemegy az egyik telekomos cég reklámja, amiben ráadásul nagyon bénán elgajdolják a dalt (éneklésről beszélni itt - Freddie Mercury viszonylatában - túlzás), illetve egy részét, én meg lassan már pisztollyal lőnék a tévére, mint Elvis a rosszabb napjaiban.

Mindig szörnyű látni/hallani mikor valami jó dolgot ilyen olcsón kiárusítanak (és mindegy mennyit fizetett a multi a dalért, a művet magát már a reklám által ócsosította) , nem hiszem hogy a Queen maradék tagjainak pont erre a pénzre lenne szükségük, hogy ki tudják fizetni a villanyszámlát.

Az pedig hogy karácsony előtt - hozzám hasonlóan - elég sok embernek lesz hányingere attól, ha meghallja az egyik nagy slágerüket, nem sokat dob a zenekar kissé már amúgy is megtépázott imidzsén. Gondolok itt az Adam Lambert-féle turnéra. Meg a We will rock you című musicalre, amit Londonban 10-11 év alatt (amíg ment) nem voltam hajlandó megnézni, mert egy dalokra felfűzött musical eleve értelmetlen. Ha akarom hallgatom a dalokat, nem kell hozzáizzadni valami béna történetet, még akkor sem ha az izzadság egyenesen Ben Elton hónaljából jön.

A musical ugye eleve egy emberiség elleni bűntett (de erről már értekeztem), a Queen meg mégis inkább egy rockzenekar volt. De ha a Hammer to fall is reklámzene lesz, avagy eladják annak, akkor én akár kölcsönből is veszek egy repülőjegyet, elmegyek és személyesen pofozom fel Brian Mayt meg Roger Taylort. Nem szívből, kötelességből csupán.

Templomosok

Soltész - valamilyenügyi - államtitkár szerint igen jó és fontos, hogy itthon felújítják a templomokat, hisz Brüsszelben meg épp "vérpadra" állítják Magyarországot a sorosok. Azt most hagyjuk is, hova lehet még fejlődni a vérpadozás után (a vérpad az most eléggé beakadt nekik, de kábé ez az ultima ratio, ennél erősebbet már nemigen tudnak majd mondani, de persze meglátjuk), meg hogy nem Magyarországgal van baja az EU-nak hanem orbánnal és elvtársaival.

De az már tényleg beteges, hogy templomfelújítással kell harcolni a kötelezettségszegési eljárások ellen, imaházak kimeszelésével a bizottsági meghallgatások aljas szokásával, és gondolom szerveződik már az imakommandó is, hisz a Brüsszelben lakó Sátán  ellen leghatásosabban a Lajos Atya és a Nénik nevű formáció tud tenni, Nyékládházán.

Amúgy a ma délelőtti meghallgatáson (az EP állampolgári jogi, igazságügyi és belügyi bizottsága előtt amúgy) az különösen vicces volt, mikor a meglepően kakaduszerű szijjártó péter józan, érzelmi kitörésektől mentes vitát kér. Itthon meg koncepciós perről, boszorkányüldözésről meg ugye az említett vérpadról hadoválnak (nagyjából ebben az erősödő sorrendben, gondolom majd jön az Armageddon emlegetése is), mintha a hazai, megszólítani szándékozott szavazó nem nézne tévét vagy netet, és nem látná hogy az itthon nagypofájú külügyminiszter milyen  behúzott farokkal oldalazgat odakint.

De idehaza legalább felújítják a templomokat, részünkről nem hagyjuk hogy kitépjék az Európa gyökereit adó kereszténység izé... gyökereit. (Az ókori görögök meg rómaiak pedig kinyalhatják...)