Receptek

Láttam ma a könyvesbolt kirakatában (mert ugye nem megyek be: se pénzem új könyvre, se helyem hová tehetném, mert mindenhol könyv van itthon, plusz az én ízlésemnek egy kicsit sok volt a bor, a társasjáték, meg a könyvszerű színes izé) egy szép piros kötetet, Coca Kóla logóval, és azzal a megejtő címmel, hogy: A szakácskönyv.

Na már most két lehetőség van, az első a valószínűbb. Vagyis hogy kólával készült ételeket tartalmaz, na jó, nem magukat az ételeket, csak a leírásokat, miként is kell csinálni. Például a kólában pácolt bélszínt, a tárkonyos kólalevest, a kólás-mustáros öntetet vagy a kólás hurkát. Esetleg a csilis kólát, a rántott kólát (rizzsel, tartáral), netán a pirított kólát hagymával. Fontos persze, hogy Coca Kóla legyen, a Pepszi ezekhez a receptekhez ellenjavallt, ugyanis nem illik össze a tárkonnyal meg a fokhagymával, sőt a Pepszit be sem lehet habarni rendesen, mert rögtön kicsapódik benne a tejföl, és gusztustalan kólás túró lesz belőle. (Mellékszál, de kólából nem érdemes belsőséggel készülő ételeket főzni, a kóla az ugyanis egyfajta emésztőnedv, zselés trutymóvá oldódik benne a pacal vagy a májkrém, bár ezek fagyasztással fagylaltként hasznosíthatók, de ez esetben mondjuk a májat kis vaníliával, a pacalt fahéjjal érdemes felütni, így mindenképp illatosabb lesz a hányásunk, később.)

Ennek a szakácskönyv értelmezésnek unalmasabb alváltozata, hogy kólához passzoló ételeket tartalmaz (izé.. a leírásaikat), ekkor viszont csak a hamburger, hot-dog, sült krumpli receptjeire számíthatunk, esetleg a popcornra (úgy is mint pattogatott kukori), persze lehet, hogy valakinek ezekhez is szakácskönyv kell. Mert mondjuk pontos instrukciók nélkül a virslibe gyömöszölné a kiflit, két húspogácsa közé tenne egy zsemlét, a popcornt a fritőzben készítené, a krumplit meg a mikróban, de legalább a sült kukoricát úsztatná el kecsappal, annak már úgyis mindegy.

És a második alapeset az lenne, hogy a szakácskönyvben magának a Coca Kólának a receptje lenne. ez eddig nagy titok volt, de igazából a kólagyárosok sem bírják már magukban tartani meg unnak is már kólát gyártani, kólát, kólát, mindig csak azt a rohadt kólát, szabadulnának már az egésztől, hogy végre megvalósíthassák régi vágyukat és átállítsák a gyártósorokat krémes péksüteményekre. Kólát meg mindenki főzzön magának otthon, innentől legális, aki megveszi pár ezer forintért a könyvet, megkapja a licenszet is. Bónuszként pedig a pontos technológiáját annak, hogy kell a kólából pálinkát desztillálni, hogy jó legyen, vagyis menjen a hot-doghoz és ne vakuljon meg tőle a család.

Hogy melyik verzió a helyes azt nem tudom, bár nem is nagyon érdekel, hamdog hotburgert nem eszem, kruplit tudok sütni, a kóla receptje meg nem érdekel. Bár ha lenne ilyen könyv Dr. Pepperel...

Workshop

-Ide a tizenötös kell vagy a rövid?
- A tizenötös a rövid.

***

- Ez lenne mára a munka...
- Aha, és mit fogunk csinálni?

***

- Van háromfeles rugós, belsőmenetes, szelepvezérelt, fúvókás bizgentyűtők?
- Ööö, én ebből csak a létigét meg a határozott névelőt értettem...

***

-És ezt a ragasztót mire használjátok?
- Ragasztunk vele.
- Jó, de mit?
- Nem tudom, én nem szoktam.

***

- Mikor lesz már vége a munkaidőnek?
- Másfél óra múlva.
- És az hánykor lesz?

***

- Ez hatos?
- Nem, ez négyes.
- Mi a különbség?
- Egy harmad.

Artes liberales

Hallgatom a minap a rádióban, hogy a bölcsszet az igen is tudomány, és nagyon fontos, meg hogy hülyeség az, hogy csak mérnökökre, meg fizikusokra van a szükség a munkaerőpiacon. Ez nyilván igaz, a gáz az, hogy ezt külön műsorban kell a szánkba rágni, mikor minden
 valamairavaló kultúrállamban evidencia. Pont mint az, hogy nem köpünk a szőnyegre, nem hányunk az akváriumba és nem vágunk szalonnát a könyvtári könyveken. De van mostanában ez a kormányzati izé... szellemi blitzkrieg, hogy mindig van aktuális ellenség, néhány állandóval a háttérben. Vagyis voltak korábban az oroszok, a bankok, a rokkantnyugdíjasok, a kereskedelmi tévék, vannak a menekültek éppen, lesznek majd a bélyeggyűjtők, az MTK-drukkerek vagy a tejallergiások. Én mondjuk egy liberális bélyeggyűjtő vagyok, sőt a második diplomám a bölcsészkaron szereztem, de csak adminisztratíve, a szociológia ugyanis nem bölcsészet-, hanem társadalomtudomány, már ha valakit is érdekel a különbség. (Engem nem igen.)

A magam részéről egyébként a Gesamkunstwerk Narodnaja College-ba jártam Radzsasztánban (nem az indiai, hanem a kanadai Radzsasztánban, a csóró végén), ami, mint nevéből is látszik egy igen nemzetközi intézmény, iszonyúan liberális, halmozottan multikuti, aztán mégsem lett belőlem transznemű feminista drogdíler, sőt pár évig méd a diplomámat is használni tudtam (Amit persze az ELTE-n szereztem, két sör között.) Az persze kétséges, ment-e a világ előrébb attól hogy a helyi egytemen egymás után butítottam szociológiával az évfolyamokat, de rosszabb hely talán nem lett, még egyik volt hallgatómból sem lett öngyilkos merénylő vagy kormánypárti politkus, amennyire tudom. Persze még lehet, de bölcsész kurzusok alapvetően segítenek kivédeni az ilyenféle kisiklásokat. (Kivéve mikor nem, a Rosszabbik nevű szélsődemagóg párt is a pesti bölcsészkarról indult, igaz későb nettó nácikkal is erősítettek.)

Vagyis a mérnökök csinálják a hardvert, de a tartalomhoz kellenek a bölcsészek, Gutenberg is hülyén nézett volna maga elé a nyomdagépe mellett, ha nincs Biblia, hogy oké, akkor most nyomtassuk ki a sarki pék árlistáját meg III. Oroszlánszagú Leó legújabb rendeletét, de ezért kár volt az egész felhajtás... Hogy a Biblia? Hmm, igen azt már érdemes lenne nyomtatásban terjeszteni.

És ma már ott tartunk, hogy egy pékségnek is dizájn kell, honap, egy jó szlogen, a vásárló igények reális felmérése, marketing meg márka-építés, ez meg tényleg csupa bölcsész / alkalmazott társadalomtudományi meló, ami önmagában lehet, hogy többe van mint a kemence meg az ÁNTSZ-engedély, de ugyanúgy megkerülhetetlen. Posztindusztriális, fogyasztói társadalom de (öncáfoló kijelentés következik!) nem akarok itt terminus technicusokkal dobálózni. Uff, azért sikerült. Erre is jó a bölcsészdiploma. Meg lehet rajta vágni sajtot.

Hordozók

Ma jöttem rá, a cédéimet rendezgetve, hogy dehát nem is hallgatok cédéket jó ideje már, valójában zenét sem hallgatok direktben jó ideje már, ha meg néha mégis azt a TeCső nevű dolgon, ami az információs szupersztrádán egy népszerű lehajtó, vagy csomópont, tudja fene, a metafora még under construction.

És erről eszembe jutott, hogy, a másik szobába meg van egy halom kazettám (csomó műsoros! - mondjuk rejtélyes okból egymás mellé csúszott a Motorhead-koncertalbum meg a Viktoriánus zenélő dobozok című kiadvány, nyilván mert mindkettő angol valahol), de azokat meg végképp nem tartom számon, bár asszem a cédélejátszós izémben még van hely
kazettáknak is. De magnókazettát pont úgy nem hallgatok, mint ahogy nem nézek VHS-kazettákat (sőt, ha már itt tartunk DVD-t se nagyon), úgyhogy komplett gyűjteményporosodik a polcon (szerintem nem csak nálam), várják a következő retróhullámot, amikor menő lesz újra a walkman szivacsos fejhallgatóval, meg a márványkoptatott farmer. Akkor újra Bundesliga-frizurát hordunk majd, várjuk az osztálybulit a társutas lányosztállyal, tizenöt évesek leszünk újra (na jó, akkor kábé már háromszor vagy négyszer tizenöt) és arról álmodozonk, hogy egyszer majd mi leszünk a Sztív Herisz az Ájronmédenből. (Ő amúgy már a négyszer tizenötös kategória.)

De egy jelentős nosztalgia-mészárlás nélkül csak porosodik tovább a sok gyűjtemény, ami esélyes, hisz most sem látok féltégla-mobilokat (a mostaniak inkább járólapok, ha már az építőiparnál tartunk), sőt a gramofonlemezek sem mennek valami jól manapság, így kétséges , meghallgatom-e még valaha a Dead Kennedys-kazettámat, amit persze azóta megvettem cédén valami kemény két fontért, és a kazettához hasonlóan porosodik, csak másik polcon. És persze adódik a kérdés, hogy mégis min archiválja az ember a kedvenceit, hog majd a 2030-as nagy retróláz idején is meghallgathassa. (Ez persze álkérdés, majd lehívjuk a felhőből vagy abból ami akkor lesz és valahogy majd hívják.)

Egyszóval a Gutenberg-galaxis halott és élvezi, az ember ne zenét gyűjtsön, hanem bélyeget, az bármikor le tudja játszani a szemével, meg olvasson könyvet, ágyban párnák közt, elalvás előtt, én is azt teszem mindjárt. Aztán majd sértődött magnókazettákról álmodom...

Lakossági betelefonáló X

Hát kérem szépen, a megélhetési bemenekülő vándorlók igenis veszéjt jelentenek a Magyar Kárpáthaza kultúrális egyszínűségére, nekünk kérem a szürke egyetlen árnyalata kell, de az pirosfehér-zöldben.

Merugye a megélhetésiek érkeznek a zöldhatáron a Keleti Pájaudvarra, és zaklatják a Rogán Vuitton Urat aki épp ott sajtótájékoztat, a nemzeti megmaradásért aggódva, mikorfonokkal. Ez meg minket zavar, minket becsületes Magyarokat akik Népben és Nemzetben gondolkodnak, valamint szalonnát reggeliznek mintegy. Abáltat. Megugye poltikusaink és Vezetőink éjt nappallá téve, valamint arcuk verejtékével dolgoznak meg nyaralnak a Papagáj... izé, Kanári Szigeteken, ahol értünk barnulnak le koktélokkkal kéem szépen.

És akkor jönnek ezek a koszovói csecsemők, és hozák az anyjukat is, biztos terroristák, és ha eléggé elárasztanak minket, másnap már karikaturistákra lövöldöznek a belvárosban. Mer ne feledjük, ez az egész onnan indult, vigyázó szemeteket Párizsra ugye, mint nagy költőnk Petófi Béla mondta száz éve. Ott is ilyen megélhetésiek terrorizátak sérelmükre, pedg töbedik generációsok voltak, de ugye attól haigy vakainek már az apja is ott született, attól az még lehet élősködő bevándorló, kérem szépen.

Legalább hetedíziglen kell kérem itten születni, hogy ne legen az ember bevándorló, ez nálunk mondjuk megvan, van itt majd tízmillió szittya, csak azt a pár liberálbolsevik bevándorlót kéne kikúrni innen a búsba, lehetőleg máma még. Bocsánat, elragadtattam magam, de ha ezekre az élősködő megélhetésiekre gondolok, mindig felbaszódik bennem az ideg, és ilyenkor Bajer Zsoltot olvasok, az lehiggaszt, mármint idegi alapon.

Naszóval, szerintem a Kormánynak meg a Miniszterelnök Urnak teljesen igaza van, ez ittem ma a legnagyobb probléma, elvére mi lettünk a megélhetéseiek uj célországa vándorlásilag be, ugy értem. Mert itten van a Magyar Csoda (Szarvas), minket irigyel az egész Ejrópa, szóval szerintem nemcsak a koszóviai tenoristákra kell figyelni, szerinte,nemsokára jönnek a osztrákok meg a németek is, ha már ők a hanyatló nyugat. Meg a Franciák, őket iszorítják majd a arabok ugyis. Mi meg egy nagy menekülttábor leszünk, ahol ejróval kall fizetni, még belegondolni is szörnyü.

Hát csak ennyit akartam, én szóltam, ne mondják, hogy nem szóltam, mert de, épp az előbb.
Hajrá Agyarország, hajrá Mogyorók!

Londonban, sejj van számos...

Hülye turista, főleg ha magyar. Mert az valóban döbbenetes volt, hogy a hotelben egy magyar társaság (tényleg magyarokkal a szokásos szállónkban eddig még nem is találkoztunk, pedig évek óta) a reggelinél nekiállt zsávolyos asztalkendőből szalonnát bicskázni, avagy kalbászt meg májkrémet kenni a hotelbeli zsemlére, sőt a zsemlén kívül mást nem is ettek a kontinentális reggeli kínálatából. De hazai instant kávéhoz kértek forró vizet, meg ettek mellé zsírpapírból szalonnát, miközben furán nézték a kukoricapelyhemet. Csak ugye minek jönnek le reggelizni, a dunsztosüvegbe eltett libazsírt megehetnék a szobájukban is. Ezek után bele sem gondolok mit csinálhattak Londonban. (Fikázták a Tower Bridge-t, hogy bazmeg, a Lánchíd azért sokkal királyabb, aztán a Hyde parkban egy padon ülve nosztalgiáztak a Balatonfőkajári nyaralás képein. Meg vettek bigbenes alsógatyát, pirosbuszos pénztárcát, mert az aaaaanyira angol.)

Meg Londonban (is) látható ilyen őrségváltás, aminek az a lényege, hogy az ember szarrá fagy egy tömegben, miközben letapossák a lábát és olaszul üvöltöznek körülötte színes dzsekis emberek. És akkor jön a katonazenekar, ami a világ legócskább munkahelye lehet. Mert ugye az ember mégis csak a szórakoztató iparban dolgozik, de katonai a fegyelem, üvöltenek veled, ha nem elég fényesre pucoltad a cipőt, menetelés közben kell zenélni, és a végén még meg sem tapsolnak, fújás, díszlépés és húzás vissza a laktanyába. Egy színésznek legalább van taps, meghajlás, meg lazulás a büfébe, rajongói levelek, miegymás. Itt meg senki nem ír elalélt hangú levelet a negyedik sorban balról a második nagykabátos, kucsmás trombitásnak, akink amúgy is csak az orrát látta, messziről...

(További impressziók hamarost...)

Műsorszünet volt

Ahogy nézem, pont egy hónapja nem írtam ide, de most igen. Közben elutaztam és meghalt a nagymamám, eltemettük, beteg voltam,szóval semmi kedvem nem volt írni. Mert talán túl személyes lett volna, de azt én itt nem csinálom, illetve csak komédiázós felhangokkal, de a halálban kevés vicces dolog van, ebben a halálban meg csak tragikus volt, a részletek mellőzésével...

De most már folytatom  mindennapjaim, avagy lesz még szőlő, lesz még lágy kenyér! Persze nem egyszerre, az gusztustalan.