2012. június 25., hétfő

Hiperszubjektív földrajz IV.


Németország földrajzilag, kulturálisan és szakmailag is két részből áll: Voltendéká, Volteneszká, Ausztria és a Schwarzwaldklinik. Közös sajátosságuk hogy németül és törökül beszélnek bennük, szeretik a sört (és szeretnek beszélni róla), és sohasem kérdeznék meg, pontosan hogy is készül a kolbász.

Németországot is folyók tagolják (szelik szanaszét), mint például a Rajna, a Majna, Maya a méhecske és …. ööö … és számtalan egyéb folyó. Megvan: Duna, az is van, arra is. Domborzata a magyarhoz hasonlóan érdektelen, nincs se Himalája, se Amazonas, egyetlen számottevő geológiai képződménye Hamburg. (Ezt egyébként Jürgen Altewasser, a méltán elfeledett építész tervezte még az 1960-as években, ám nagy bánatára végül mégis Joachim Hamburg hentesről, a hamburger feltalálójáról nevezték el. A Beatlesről már nem lehetett elnevezni, mert közben hazamentek Liverpoolba, kivéve Stewartot, de rá meg már senki sem emlékszik.)

Németország fővárosa amúgy hivatalosan Berlin, gyakorlatilag viszont a Bayern München, államformája változó, a jelenlegi államfő neve épp nem jut eszembe, a leendő pedig Michael Schumacher, esetleg Arnold Schwarzenegger, ő már úgyis rutinos kormányos, a németeknek meg már úgyis van gyakorlatuk az osztrák születésű vezetőkkel. Pláne ha már vértelenül elfoglalták Kaliforniát.
Németország gazdaságilag erős, fő profilja az autógyártás (BMW, Audi, VW,… Porsche, …. Skoda), az autókhoz való versenyzők előállítása, az ócska technozene, de valljuk be, sörben a csehek jobbak.

A legfontosabb német exportcikk a kultúra, csak kiragadva néhány példát: Ludwig Beethowen, Mozart Kugeln, Gőte Siller, meg a Nájnundnájcig Luftbalón, meg a Dádádá. És akkor még nem is szóltunk az expresszionizmusról, amit durván túlzásba vittek, meg a bauhausról, amit nem eléggé.
A Németországba készülőknek ajánlható:
-          A kölni dóm, avagy a világ legrégebben épülő katedrálisa (felkészül a barcelonai Sagrada Familia).
-          Az Oktoberfest (szeptembertől novemberig különösen!)
-          Másnaposság elleni tabletta (októberben különösen).
-          Nyelvtudás – angol is a jó, a németek szerencsére nem franciák.
-          Kolbászos káposzta Bilagittal, vagy (vegáknak) sima káposzta Bilagittal.
-          Sok euró.

2012. június 20., szerda

Mai erős mondatok


„Ez most az, aminek látszik, vagy aminek gondolom?”

„Attól, hogy van diplomám, még nem vagyok teljesen hülye!”

„- Képzeld, két bajszos pasas van a  női vécében! - Nemá, és mit csinálnak ott? - Szerelik a vízcsapot.”

„- A Géza most szabadságon van???  – Kirúgták. – Akkor igen.”

Hiperszubjektív földrajz III.


Magyarország Kelet-Közép-Kelet Európában van, lángoktól ölelve és kicsi, ennek ellenére korábbi önmaga veszi körül. Az ország az Atlanti-óceán, Földközi-tenger és Fekete-tenger határolta területen fekszik, bár egyik esetében sem közvetlenül a parton.
Magyarország folyói jellemzően délnek folynak, meglepő mód északról, és több részre bontják az országot, úgy mint Zaláninnenn, Kőrösöntúl, és Dráva-Mura köze.

Magyarország fővárosa Debrecen és Székesfehérvár felváltva, vitás esetben Szeged vagy Budapest.
Lakói az egykor bejövetelt magyarok (régiesen mogyerik, esetleg mogyorók) leszármazottai, meg tucatnyi más nép, akik néha magukról sem tudják, hogy azok. (Mert kérdem én, találkozott már valaki élő, lélegző venddel mondjuk?) 
Hivatalos nyelve a hőbörgés, államformája legújabban a magyarhaza (korábban zemberek, még korábban köztársaság), alakja rántott hús (régebben bécsiszelet).

Gazdaságföldrajza:
-          Mezőgazdaság: fő termékek a krumpli és paprika (együtt is) valamint a kannásbor, a peronoszpóra és a zsebszerződés. Jellegzetes magyar kutyafajták a puli, a yorkshire terrier, az udvari  vegyes és a balatoni hekk. Plusz tájjelegű még a magyar szürkemarha, a szurkejuh, a szürkekacsa és a fehér (színváltozatban szürke) ló. Meg a fia.
-           Ipar: A meghatározó iparágak közül kiemelendő az építőipar, a konzervipar (zöldség-, gyümölcs- és állatkonzervek, vegyesen is), és a szervezett bűnözés (azaz fehérgallérosok a szürkegazdaságban).
-          Kereskedelem: alapvető exportcikk a pödört bajusz, a leendő Nobel-díjas kutató és az őrölt populizmus, régebben voltak buszok is, de mai is ugyanazok vannak. Az import legfontosabb tételeit a dobozos tej, a csempészett ukrán cigaretta és a kebab teszik ki, ezeket Magyarországon nem gyártják, vagy ha igen, exportálják.

A kulturális élet sokszínű, vannak könyvek, DVD-k meg okostelefonos alkalmazások, a lényeg, hogy minden formátumban van Barátok Közt. A zemberek színházba, plázába, lottózóba, kocsmába és az önkormányzat szociális osztályára járnak, mind remek alkalom a népi kultúra elemeinek (sápítozás, zárójelentés-mutogatás, tiltott helyen dohányzás) ápolására.

Jelentősebb nemzeti ünnepek: bármi ami hétköznapra esik, augusztus 20 a tűzijáték miatt, pünkösdhétfő (mermiaz?) meg az a pár nyugis nap a kétünnepközött.

A legjellegzetesebb magyar étel a parizeres szendvics, adrága palancsita olajos lángossal, az ipari trappista meg a tegnapi krumplistészta, de a paraszti konyha elmaradhatatlan kelléke a pörköltös bolognai spagetti is, tökfőzelékkel.
Magyarország pénzneme hivatalosan a forint, nem hivatalosan a tanácsadói szerződés, esetleg mégis forint, de borítékban, jelöletlen címletekben.

A Magyarországra utazóknak azt ajánlhatjuk :
1.       Tanuljanak meg magyarul, máshogy nincs esélyük.
2.       Ne fogyasszanak étteremben, kávézóban, kocsmában, bárban, kifőzdében és ne fizessenek hitelkártyával.
3.       Ne legyen sötét bőrszínük.
4.       Ne menjenek vonaton, állomáson, kocsmában vécére, a fröccsöt csak forralva igyák.
5.       Ferihegyen szálljanak át valami skandináv járatra inkább.

2012. június 19., kedd

Hiperszubjektív földrajz II.

Anglia a brit szigeteken fekszik, valamint kel,a a napi rutin diktálta időpontokban. Nevével ellentétben nem britek lakják és nem angolok, hanem  buszsofőrök, indiai és arab boltosok, meg tévészakácsok. A buszsofőrök főképp kövér fekete nők vagy erősen kopaszodó színtelen férfiak, a boltosok érthetetlen nyelven beszélnek (szemben például a pesti arab kolónia kifinomult, "cséncsmani-cséncsmani" angolságával), a tévészakácsok meg pöszék, bunkók vagy szimplán idegesítőek. Esetleg nők, ez esetben viszont megjegyezhetetlen a karakterük.

Földrajzilag Anglia három részre tagolódik, úgy mint észak és dél, meg London. Utóbbi valójában időutazó űrszörnyek űrállomása a múlt jövőjéből, vagy valami ilyesmi, meghatározó életformája az idegenvezető és a néma szórólaposztó.

Mezőgazdaágilag Anglia erőssége a mezőgazdaság. Birkák, tehenek, disznók meg sör, pite és vicces kalapok alkotják a termelés meghatározó részét. Az ipar főleg vasúti menetrendek és buszmegálló-táblák előállításával foglalkozik, miután a sütisdoboz-gyártás pár éve végleg átkerült Pakisztánba, meg Külső-Indonéziába.a

Politikailag Anglia stabil, csak két problémájuk akad:
- Mi az a Lordok Háza, és mire is kell nekik?
- Ki az a nagyfejű, tésztaképű pasas a tévében, egyáltalán mi az hogy "miniszterelnök"? Meg minek választás, hiszen van királynő meg ...ööö...izé.... király, ja az nincs, de nyilván van férje (nem a királynak), meg van az a jóképű gyerek, szép volt az esküvő, bár ocsmányul kopaszodik, szóval rá most szavazni is kell, vagy lesz csak úgy magától, a tésztaképű helyett?

A kultúra a a fakjú és a szorri kifejezések kifinomult, balanszírozott használatára épül, vannak ezen kívül régi uncsi festmények, új de érthetetlen festmények, vastag könyvek, meg kibelezett állatok modern múzeumokban. Meg énekelnek mindenhol hülye hangú emberek, akik nem férnek be az operába, ahová eleve be se mennénk. Meg a kultúrához tartozik a sport is ("ép testben még épp élek"), de ezt elszúrja az olimpia, ami egy nagy forgalmi dugónak várható, sok ideges külföldivel, az egész perifériáján meg néhányan futnak/birkóznak/felfújt bőrdarabok  után szaladgálnak. De ez az angoloknál hagyomány, meg hogy utána söröznek, és besörözve menetelnek, egy dallamra, melyet csak ők hallanak, ott belül.

Angliába utazni kétféleképp érdemes: egyirányú, vagy retúrjeggyel. Mindkettőnek vannak számos előnyei.


Következik: Magyarország

Hiperszubjektív földrajz I.


Alapvetés: A hagyományos földrajz unalmas, főleg, mert olyan helyekről írnak okos emberek, amikről tudnak, pláne jártak is ott. A kreatív földrajzban (antropológiában, néprajzban etc.) ellenben szárnyalhat a képzelet, gondoljunk csak Középföldére.... Illetve legen például Venezuela.

Venezuela Dél-Amerikai amerikai részén fekszik, szemben az inkább déli államokkal, ami Brazília, meg néhány keskenyebb ország. Venezuela őslakosai a vuvuzela indiánok voltak, de már nincsenek. A népesség így ma kizárólag venezuálokból áll (plusz néhány külföldi diplomata), hivatalos nyelv az urdu is lehetne, de inkább a spanyol egy tájszólása.

Venezuela igen aktív kereskedelmi kapcsolatokat ápol, fő exportcikke a csípős-savanyú nyersolaj, a vakkantott ólomüveg és a szociális demagógia. Meghatározó mezőgazdasági terménye a tarhonya, de jelentős a paprika- és cukorbányászat is. Komolyan vehető venezuál ipar gyakorlatilag nincs, leszámítva az évtizedek óta stagnáló cipőfűző- és hajolaj-gyártást, a hajolajat különösen azóta nehéz eladn,i hogy kiderült, valójában halolaj, csak nem annyira büdös.

Venezuela politikai rendszere a marxizmus-alkoholizmus ideológiájára épül, a többség ezt az irányzatot támogatja lelkesen, aki esetleg nem, azt megverik, miután a földre lökték nagyon durván.

A kulturális élet igen színes, például kék meg piros, meg még zöld kötésben is megjelennek Csavez Hugó a rajongva szeretvetisztelt elnökvezér napirend előtti és fogmosás utáni hozzászólásai. Az elnök rajongói amúgy a vörösingesek, de ennek eredetiségét Garibaldi és Molnár Ferenc utódai erősen vitatják.

A Venezuelába utazóknak azt ajánlhatjuk: ne tegyék! Sokkal közelebb is vannak sokkal jobb helyek, elég csak Ukrajnára, Fehéroroszországra vagy Kazahsztánra gondolnunk. Amúgy ne menjünk ezekbe az országokba sem. Maradjunk otthon és együnk retket, mert az jó.

Következik: naná Anglia...

2012. június 9., szombat

Mi lennék, ha nagy lennék? (A normailtás alternatívája)


Én egy jogász/politológus végzettségű, észak dunántúli kisvárosból származó egykori Fidelitasos helyettes-államtitkár szeretnék lenni, családi káeftével a háttérben, vagyonbevallásomban egy használt skodával meg egy fél lakótelepi lakással, nejem (szintén jogász, a koleszból ismerem) nevén a budai villa, a merdzsó meg a saját káefté. Állami autó mellé utazási költségtérítést vennék fel, plusz kellene az ingyen tömegközlekedésre jogosító kártya is. Műkörmös unkahúgom sikerrel pályázna egytrillió hektár állami föld bérlésére, öcsém lenne a Nagy Állami Zrt. vezérigazgatója, néha meghívnának a VIP-páholyba a (naná!) a Videoton meccsen, a csapat amúgy húsz évre előre megnyerné a bajnokságot, így azt már le sem kellene játszani, koncentrálhatna a BL-pótselejtezőjére.
De elkalandoztam: a lényeg, hogy magas lennék és sudár,  szép lennék és okos, és tag három állami cég felügyelőbizottságában is, az egyiknek a nevét is tudnám, a címét már nem. És lennék a médiahatóságban is, hogy az ilyen médiák ne ugráljanak, meg ne mondjanak rosszakat rólam, mer az már hogy néz ki, hogy egy ilyen magas rangú, fontos, kifinomult, képzett és választékos modorú személyt… ööö…. baszogatnak?

Hurrá nem nyaralunk!


Visszavonhatatlanul kezdődik a nyár, egyre több madár üvölt a fákon és egyre több a hajnalban részegen balhézó tinédzser az utcán. Pedig még el sem kezdődött az az iskolaszünet, de nyilván aki okosan osztotta be az igazolatlan-hiányzás keretét, az az utolsó két hétben már be sem jár, így ráér bulizni, ordítozni meg buszmegállóban hányni.

De az eljövendő nyárban nem ez a legidegesítőbb, hanem:

-          Nagy részében dolgozni kell, pedig én ehhez életem eddigi részében nemigen szoktam hozzá (ehhez képet tavaly nyáron elég könnyedén vettem).
-          Túl meleg van, vagy nincs elég meleg, vagy esik, vagy miért nem esik már, a lényeg, hogy a nyári időjárás mindig pocsék, jó idő csak ősszel meg tavasszal tud lenni. Meg télen, ha nagy a hó, ami kényelmetlen, de legalább nincs kánikula.
-          Azon kell gondolkodni hová menjünk nyaralni, vagy azon sajnálkozni, hogy idén sem tudunk nyaralni menni. Pedig nyaralni nem jó, az csak hülye nyugati szokás, hogy a nyári hőség elől elmegyünk délre, ahol még nagyobb a hőség, ott látványosan unatkozunk (és bosszankodunk a kaja- és sörárakon),napszúrást és egzotikus fertőzéseket kapunk, három nap után honvágyunk van, és mindezt pihenésnek nevezzük. Kultúrnépek ilyenkor északra vonulnak hűsölni, mondjuk a hegyekbe, a gazdag indiaiak például évszázadok óta a Himalája lankáira járnak nyaralni az agyforraló időszakban. Vagyis nyaraljunk Izlandon, de minimum a Magas-Tátrában.
-          Sokkal többen izzadják magukat büdösre, mint ahányan ennek tudatában vannak, így az emberi érintkezések mellett az egyszerű bevásárlás vagy buszon utazás is komoly kihívássá válik, arról nem is beszélve, hogy folyamatosan hallgathatjuk a „dekurvamelegvan, asztarohattéletbedekibaszottnagyahőség” mantrát, a lakosság azon kilencven százalékától, mely a nyilvános terekben a panaszkodást tekinti a verbális  kommunikáció egyetlen lehetséges módjának. (Vö: „akkoraadrágasáhogyrohadjonmegazorbán”, „azssidócigánybuziktehetnekmindenrű”, „akláriegyordaskurvamegmontaménrégdeahüjefijamnemhalgatrámértedeztmargitkám” etc.) Az ilyen mantrázás hangerővel és testszaggal párosítva valószínűleg még magát Mohandász Karamcsand Ghandit is kihozná a béketűrésből. A Mahatma amúgy ellenezte az erőszakot, de sosem utazott júliusi délutánon a 10-es buszon.
 
Összegezve: legyen április elejétől október végéig tavasz, november elejétől március végéig ősz, a maradék időben meg már lehet bármi.