Utánzás-alternatívák

Egy kilenc éves kissrác lett a sirályvisítás-imitáló verseny legnagyobb sztárja, és ha jól értem, korcsoportja győztese, egy belga városban, ahol annyira ráérnek már bármire, hogy ilyen versenyt is rendeznek, komoly zsűrivel, meg mindennel. (Bár hogy ez a minden mi is, az nincs meg, leszámítva, hogy a kölyök sirályjelmezben visongott, biztos az átélés miatt, bár a Sztanyiszlavszkij-módszert nyilván nem kérte számon rajta senki.)

A város neve amúgy De Panne, ami a fordítóprogram szerint franciául annyi, hogy "A bontásból", bár ez nyilvánvaló marhaságnak hangzik, hacsak nem nomen est omen alapon értjük, mert akkor már stimmel, azaz mégis. Fontosabb viszont hogy nem Bruxelles, ami ellen ugye szabadságharcot vívunk, ami egy elnyomó hatalom és egyben saját maga szimbóleuma, és ami Brüsszel művésznéven a végtelenített felcsútista szappanopera egyik főszereplője. Egy olyan városban nyilván nem rendeznek sirályutánzó megmérettetést, hanem helyette meztelen, utcán hugyozó kisfiúknak állítanak szobrot, két globalista elnyomás között. Mert ilyenek ezek a belgák, akár franciául beszélnek, akár hollandul, hogy jó dolgukban már azt sem tudják, mihez kezdjenek magukkal, nagy-nagy elbizakodottságukban.

wikipédia

Mert lássátok feleim, sirály módra rikoltozni pont olyan dekadens, tehát romlott, vagyis a hanyatló nyugatra jellemző posztmodern, woke, valamint elembétékú ármány, ami már középtávon is a végromlást hozza el a keresztény civilizációra, csak nem annyira veszélyes, mint rabigába hajtani olyan büszke nemzeteket, mint a Dagadt meg a gazdag barátai. 

Mert ha már neofeudalizmus épül, ideje újra- pontosabban visszadefiniálni a nemzet fogalmát is. Hisz nemzet, a natio eredetileg tényleg csak a kiváltságos rétegeket jelentette, mint a nemesség, a felsőpapság, meg a számottevőbb hadvezérek, később esetleg néhány gazdag, bár még mindig kissé lenézett polgárféleség. De az istenadta nép, az nem volt része a nemzetnek, az csak a 18. század végén, 19. század elején (a Nagyfarncia Forra Dalom után) kezdett az lenni, a kulturális (azaz nem kiváltságalapú, rendi) nemzetfogalom megjelenésével. Szóval ha a nemzet nálunk a hatalmi slepp és üzletfeleik megbonthatatlan szövetsége, akkor itt a nemzet van elnyomva Brüsszelből... Izé, nem is -ből, hiszen maga Brüsszel az elnyomó, mondhatni személyében.

És ezért lenne jobb nekünk, ha inkább Brüsszel is sirályiutánzó versenyt rendezne magának, azzal innen nekünk nem lenne túl sok dolgunk. Mi megrendeznénk a Turultojás-imitáló Nemzeti Közbeszerzést, vagy a Tokaszalonna Utánzó Versenyt, utóbbiban a fél kabinet esélyes lenne, különösen a 'túl szoros nyakkendőre lógatott' kategóriában. A győztes helikopteres disznóvágást nyerne, zászlórendes tisztikereszttel.

Nagyon csúnyán utálni

Nemigen tudtam ki a fene az a Lilu, az megvolt hogy valaha műsorot vezetett valami zenetévén, de az ilyen tévépop az ugye tőlem távol, az RTL-nek meg csak a másodlagos csatornáját nézem, egy-két komédiás sorozat okán. De most utána néztem, hogy ő Kovalcsik Ildikó Magdolna, kis híján kortárs, aki tényleg műsoros dolgokat csinál még mindig, amúgy nem egy érdekes vagy emlékezetes karakter, mint ahogy általában az ilyen kertévés arcok nem szoktak.

De most többször is szembe jött kormányhitű portálokon, hogy már állandó, mondhatni eposzi jelzője is van arrafelé, miszerint „Orbángyűlölő Lilu“. Ez szép, ahhoz hogy valakire ennyire rámenjenek a karakterbérgyilkosok, ahhoz már le kell tenni az asztalra a disznószaros gumicsizmát, minimum!

Ehhez képest nekem annyi jött le, hogy a nőnek nem tetszik a rendszer, de hát vannak még ezzel így pár millióan. (Félek amúgy, hogy csak pont egy pár, azaz kétmillióan, de összesen ám, és ezekből sokan csak savaznak, de nem szavaznak, meg inkább csak ízlésük van, nem annyira véleményük.)

Az aktuális támadási felület meg az lenne, hogy "Nagyon csúnya titok derült ki az Or**n-gyűlölő Lilu múltjából“ (Azért a nagyon csúnya - konnotációjú - szavakat én se mindig írom le...)

A nagyon csúnya titok meg az, hogy már akkor sem bírta Rákay Kálmán elvtárs-pajtás fejét, mikor még egy helyen dolgoztak, és ennek hangot is adott. És ja, így volt ezzel a fél ország már akkoriban is, hogy rühellte azt a nagyképű, irritáló pojácát, és azóta a még felebb még inkább. Elvégre már a Bencsik Brothers felcsútista atlétái (kétszer százas seggnyalás váltóban olimpikonok) is nekimentek ennek a kedves, kifinomult, szociopata baromnak, pedig feléjük nem szarnak annak a fejére, akivel egy asztalról esznek, csak hogy megint kifordíthassak valami amúgy is ostoba mondást.

És persze én is a saját kis elfogultságaimmal élek, úgyhogy ha valakit a magyarnemzetnél meg a mandinernél utálnak, az nekem rögtön egy kicsit szimpatikus. De persze a tévében ettől még nem nézem meg, mert kikerestem, hogy ő vezeti a Cápák között című capitaly-kamurealityt, ami hát... brrr..

Főleg az ingyen a lényeg

A dél-indiai Bengaluru városában ingyen kajával, taxis ingyenfuvarral sőt, ingyenes egészségügyi szűréssel vennék rá a szavazókat, hogy menjenek el a választársa. Ez remek (mondjuk a szúrésnek még  értelme is van), de részemről hiányolom az örök élet és az ingyensör ígéretét, nálunk ezekkel lett egy látható,  ma már az Európai Parlamentbe készülődő valahányadik elő a Kétkutya Farkpárt.

Bengalur egyébként Karnataka állam fővárosa, egy apró, alig kétmilliós kisváros (nagyjából akkora, mint Pest-Buda), ahol a lakosság nagy része (84%-a) hindu, akiknek meg nem illendő ingyensört ígérni, hisz nem isznak alkoholt. (És 13% a muszlimok aránya, akik szintén nemigen se.) Úgyhogy a helyiek inkább szívnak ezt-azt, nem csak átvitt értelemben, és aztán, lelazult hangulatban már biztos isznak is, elvégre a vallási szabályok ma már inkább múzeumi látnivalók, azaz porosak, uncsik és minek.

Én is ismertem olyan muszlim srácot az egyetemi koleszban, aki attól még hogy tilos, ivott bort (pontosabban főleg fröccsöntött), de csak zárt helyen, leginkább pinceborozókban, mert akkor Allah nem látja felülről. Ebből is látszik, mennyire volt komoly hívő, avagy mennyire gondolta komolyan az isteni mindenhatóságot, hogy Allah teremt egy komplett univerzumot (vagy többet), de a födémen már nem lát át. Persze a teremtés idején még nem találtatta fel az emberekkel a röntgensugárzást, így neki se volt, azóta meg minek, ha már úgyis van a kezében özönvíz meg végítélet, bár hogy pont az iszlámban ez hogy működik, azt nem tudom pontosan.

Ja, és az illető vendégdiák nyugodtan sörözött kerthelyiségekben, elvégre sörről és Unicumról szó sem esik a Koránban, amit nyilván nem olvasott, de így mesélték neki a teheráni tévé hitszónokai, lehet hogy nagyjából félrészegen.

Szóval ezek a vallási szabályok is sokszor annyit érnek, mint az ingyensör, hogy jó ha van, de főleg nincs, írva vagyon persze, de betartva már nem annyira vagyon, hisz minek is ha már egyszer írva?

De hogy mit kell ígérni az állampolgárnak, hogy választóvá menje magát a szavazókörig, azt nem tudom, de a sör-virsli kombó bejöhet, csak kifelé jövet kell osztogatni, nehogy az alany egyen-igyon, azt' lelépjen. Persze ha ez nem elég hatásos, még mindig ott van a zsarolás vagy a fizikai erőszakkal fenyegetés, ezek is beváltak már több remek diktatúrában, az indiaiak meg úgyis sokáig voltak gyarmat.

Az összes visszabeszélés szánalmassága

Már maguk sem tudják hol is vannak a hogyan, nem értik a világot,  a saját képükre meg szerencsére nem formálhatják, így Ártunk és Ormányunk prominensei jobb híján össze-vissza beszélnek. A Gulyás alakú Gergely, úgy is mint Őfelsége Személye Körüli Miniszter (vagy az a Tóni?) olyat szól, hogy a NATO háborúra készül! És? Ez neki csak most esett le? Akkor most szólok, hogy a NATO egy katonai szövetség, tehát per definitionem folyton háborúra készül. Hangsúly azon, hogy készül, ami nem egyenló azzal, hogy szeretne. De hát a katonai szövetségek már csak ilyenek, akarják a békét, és közben szárazon tartják a puskaport.

Közben a Dagadt, aki a Gulyás főnöke, hűbérura és lelki vezetője, Brüsszelel háborúzik, ami vicces, tekintettel a tényre, hogy a NATO központja is ott van. A kommunizmus közepén, legalább is a Felcsútok Géniusza szerint, pontosabban még nincs tejesen kommunizmus, de már erősen dolgoznak rajta a..., nos, ööö.. hát a kommunisták, kik mások, akik mindenfélének álcázzák magukat. Liberálisnak, zöldnek, emberjogi aktivistának, hirdetőoszlopnak és habos süteménynek az ereszen, attól függ Deutsch T. Listavezető Úr mennyit szívott épp aznap délelőtt. (A keményen drogozó kisember, ugyebár, úgy is mint a Párt lándzsahelye, egy trágyadombba döfve.)

Minden esetre a pártvezér és kancellár, meg kis segítője, a valamilyen Miklós (indián nevén : Vicces Bajusz) az érthetetlen mód Alapjogokért (Sem Aggódunk) Központ vezetője már arról delirál, hogy ők aztán létrehozzák az antiglobalista erők globális koalícióját, egy amolyan nacionalista internacionálét, ami azért nagy mutatvány lenne, ennél már csak az menőbb, mikor Münchausen báró  a  saját hajánál fogva húzza ki magát a mocsárból. Vagy vízből, tudja fene, de a felcsútista táborban bíznak abban, hogy szarral is működik a kunszt.

Az egyébként Szánthó (Vethő?) névre hallgató Bajusz (közben azért utánanéztem) olyat röppentett ki az ő fogainak kerítésén, hogy abba a világ belesápad: „...mi vagyunk a wokebusters, woketalanítunk, lecsapoljuk a mocsarat Brüsszelben és Washingtonban is”. Vókbasztörz, mi? Ettől tényleg majdnem lefagytam, pedig épp kisütött a Nap.

Egyébként tényleg szép, mikor egy ennyire kurva nagy magyar ilyen szép szittyásan fejezi ki magát, ő aztán most beszól a hanyatló Nyugatnak, hisz nyilván egy magyar, közepesen jelentéktelen, ám legalább totál semmirekellőn alak, meg az egomán szociopata felettese fognak innen rendet rakni két nagyhatalomnál is egyszerre. Ez még akkor is kibaszott nagy baromság, ha az egyiknek tagjai vagyunk, hisz a Dagadtat lassan már az EU tanácsában is levegőnek nézik, már amikor nem épp lesajnálják. 

Jut eszembe, a ruszkikkal mikor lesznek ilyen tökösek, a sok közpénzből luxusban heverésző senki mikor rak majd rendet Moszkvában? Vagy tartják magukat a feudális alapelvhez, miszerint nem szarnak abba a kézbe, ahonnan enni kapnak, mert akkor már le se szarnák őket. 

Na  mindegy, ezt a költői képet inkább nem gondolom tovább, de legalább a napi betevő trágárság-adagom is kipipálva.

p.s. avagy update: Közben az virít a zorigós címlapon, hogy a felcsúti döbrögi szerint "Választások lesznek szerte a világban, amiket meg kell nyerni". Most már szóljon neki valaki, hogy oké főnök, a választások meg lesznek nyerve. mármint mindegyiknek lesz majd nyertese, az ő egójától függetlenül, mert a választások természete már csak ilyen. Hogy van győztese, meg nem. (A 'vesztes' szót egyébként nem ismeri, jó ideje már.)

Alálos Étfő

Azt olvastam, hogy nálunk meg a nagybritánoknál hétfőn halnak meg a legtöbben. Az ágyban párnák közt, túladagolásban meghalókon kívül csak kocsmai verekedésben késelés által, meg az autóbalesetben meghunyók halnak el jellemzőan a kórházon kívül, a többiek inkább a sürgős intenzíven, ahol hétfőn nagy a torlódás.

Hiába, elkényeztetett egy népség vagyunk, eleve kórházba járunk meghalni (ami nem is akkora nagy művelet, évezredekig ment mindenkinek kórház nélkül), a helyett, hogy kimennénk az erdőbe, ha érezzük közeledni a véget, és akkor ott, a folyamat végén helyben komposztálódnánk, jelentősen csökkentve széndioxid-lábnyomunkat, egyúttal növelve az erdei talaj termőképességét. (Bukolikus-halálos életkép: „Hejj anyjuk, olyan szép verőfényes délelőtt van, jó nap ez a közelgő tüdőembóliámnak, megyek is sétálni egyet az erdőn!“)

Na, ez lenne a normális, természetes és egyben ökologikus, e helyett megvárjuk, míg valami igen rideg helyen fekve, csövek lógnak ki belőlünk, több irányba is, valami folyton pittyeg a háttérben, és  már megint intravénás tökfőzelék az ebéd, pedig már a tegnapit se sózták meg rendesen, mintha nekünk nem lenne már amúgy is teljesen mindegy.

És érthető, hogy hétfőn halnak meg a legtöbben, akkor is, ha péntek-szombat kellene, a nagybritánok esetében főleg, hisz - bár korlátozottak a tapasztalataim, de - például London péntek este berúg, nagyjából úgy en bloc, a kocsmák előtt is tömegek söröznek, pedig egy átlag napon inkább csak cigizni járnak ki. A metró meg tele van részeg csajokkal, akik egyre boldogabbak a fantájuktól, aminek jobb esetben csak a negyede vodka. Szóval olyankor kéne a metrópótló éjszakai busz alá esniük, hogy már egy kis cédulával nagylábujjukon érje őket a hétfő, egy barátságos hűtőben. 

De nem, ott (miként nálunk is), az átlag infarktusos is azt gondolja, hogy kicsit szúr a mellkasa, de majd alszik egy nagyot, reggelire kis szalonna a gyógysör mellé, azt' a hét elején benéz az orvoshoz is esetleg.

Persze én is pont ilyen vagyok, ha péntek délután ér el a ramaty, inkább megvárom, hátha elmúlik magától a hétvégén. És általában el is szokott, egy-két héten belül. De nem is szoktam ám hétfőn meghalni! Főleg szerda-csütörtök nálam a napja, néha szombat, de csak ha süt a Nap vagy borult az idő, minden más esetben kitűnően vagyok már attól, hogy a tévében van műsor a reklámok között, hogy van itthon tea, vagy hogy Kamerunban másfél százalékot javult az egy főre eső GDP, a nem tudom mihez képest.

Odakint hülyék járnak

Tényleg nem egész húsz percet sétáltam esőben hazafelé, de legalább három hülyébe botlottam (az egyikbe konkrétan is), pedig ilyenkor mindenki, aki teheti, inkább autóból fröcsköli a le a maradék gyalogosokat.

Az első hülye a TB-ügyfélszolgálat ajtaját rángatta, elszántan és látszólag percek óta már, pedig csak egészen nagy betűkkel volt kiírva rá, hogy NEM BEJÁRAT, plusz mellette nyitva volt a másik ajtó, ami meg igen. Ám a két ajtó közt volt egy korlát, ami lebírhatatlan akadálynak bizonyult a sztereotip módon kopasz és tréningruhás illetőnek, pedig nem tűnt különösebben részegnek, inkább akaratosnak, hogy márpedig ő azon az ajtón fog bemenni, neki nem mondja meg minden hülye tábla ilyen betűkkel, hogy merre a micsoda, az kurvaélet!

A második hülye jött szembe az utcán, maga elé tartva az ernyőjét, nehogy véletlenül lásson valamit a dolgokból, amik arra vannak, amerre megy. Én taktikusan húzódtam a jobbra eső házfal felé, és vártam, hogy vajon nekem jön-e. Nem tehetek róla, egyszerűen érdekelt, hogy ha nem vak, akkor mennyire bátor? És ja, nekem jött, ekkor reflexből felemelte az addig pajzsként hordozott ernyőt, de fel már nem nézett a másik kezében tartott telefonjából. 

Nos igen, eleve ott az ernyő, mint első védvonal  a külvilág ellen, de hogy biztosan ne nézzen a lába elé, pörgette kicsit a fészbukot is. Vagy a Tiktakot, nekem mindegy.

A harmadik hülye meg a néni volt, a közepesen hosszú szőrű szobacirkálóját sétáltatva, aki kulturáltan megvárta, míg szarik az eb, egy papírzsebkendővel gondosan kitörölte a fenekét, felszedte egy kezére húzott zacskóval a zsebkendőt, és elhelyezte a közeli szemetesben. A szart mondjuk otthagyta...

Úgyhogy mire hazaértem, már nem lepett meg milyen ócska az idő (hideg van, majdnem mint a hűtőben, esik és fel-feltámad a szél) ez egyszerűen csak a kollektív karma, miszerint nem érdemlünk többent, és örülhetünk, hogy legalább tornádó nincs, ahhoz már tengerentúli módon kell kreténnek lenni, a populáció nagy átlagában persze.

Akciós

Még reggeli közben szembe jött a hülye kérdés, hogy miért olyan hallgatagok az akcióhősök? Persze legalább ilyen indokolt kérdés, hogy mér' kell nekem folyton olvasni evés közben, de ez még ilyen gyerekkori beakadás. (A fürdőkádban és a vécén ülve is muszáj olvasnom, valamint vonaton, de séta közben csak hangoskönyveket fogyasztok, bár rendszerint így sem nézek a lábam elé.)

Szóval az akcióhősök azért hallgatagok, mert nincs mit mondaniuk. Nincs itt semmi misztikus köd, a múlt sötét árnyinak fojtogató súlya (már amennyi súlya egy árnynak egyáltalán lehet), és nincs szó arról, hogy egy kemény fickó esetében nem a szavai, hanem a tettei beszélnek. És most hagyjuk azt, hogy például a beszédaktus-elmélet szerint a tettek sokszor maguk a szavak (ígérni, hazudni, káromkodni, esküdni azért főleg szavakkal szokás, miközben ezek tettek), az akcióhősöknek egyszerűen nincsenek szavaik, nem írtak nekik olyat a forgatókönyvbe. És leginkább azért nem, mert a legtöbb akcióhős kétdimenziós figura. Papírból kivágott alak, hurkapálcikára ragasztva, az egyszer használatos figura az óvodai bábszínházban, mielőtt a Tepsifüles csoport rituálisan ellássa homokozóban. 

Az akcióhősök jelleme annyira árnyalatlan, hogy jellemtelenek, nekik motivációjuk van, de azt se kell túlzásba vinni, elvégre a mai világ frusztrált emberéből szinte bármitől kitörhet az állat.

Megerőszakolták a feleségét, paradicsomos ragut főztek a lányából (és nem tettek bele bazsalikomot!), lelőtték a kutyája sípolós játékát vagy valami hasonló, de ha nem a bosszútól lesz hőssé, akkor sokat pofozták nadrágszíjjal gyerekkorában, ettől aztán nagy-nagy igazságérzete fejlődött ki neki, csak nem látszik a zord külső takarta rossz modor miatt. (És még mondja valaki, hogy nem ér gyereket verni, pedig lehet, hogy csak készül a következő Arnold Jean-Claude Segal, aki majd a Rambo 13 - Az újra-újra-újranyitás című kasszasikerben lesz a hatodik rosszfiú, akit lelőnek a film negyedik percében, felvezetés jelleggel.)

"Szakértők szerint az akcióhősök hallgatagságának fő oka, hogy a dumálással ne vonják el a nézők figyelmét a lényegről: magáról az akcióról.“ Ez viszont pont így van, de hozzátehetjük, hogy az akciófilmeknek viszont nincs drámája, csak akció van (főleg helyette, meg bármi helyett), az úgynevezett 'történet' funkciója annyi, hogy egy autós üldözéssel összekösse a verekedést a tűzpárbajjal, esetleg lehet benne cuki kisgyerek vagy dugható némber, a lényeg hogy meg kelljen menteni, de nem ez nem kötelező. Sokszor elég, ha tömegesen, szigorúan monoton módon látjuk meghalni a rosszfiúkat, a rosszfiúk embereit, és a végén felrobbanni a Halálcsillagot. Vagy annak aktuális megfelelőjét.

Pontosabban látja az, aki ilyet néz, én úgy igazán tizenöt éves koromban bírtam utoljára a műfajt, biztos a kamaszkori hormonok miatt, amik azóta elmúltak.

Van hüvelykujjam, mint egy Szűznek

A májkroszoftos böngésző már megint elém cseszte a horszpókomat, pedig nem kértem, nem érdekel, és még csak nem is szórakoztató. De komolyan, egy fingós viccnek van kábé ekkora szórakoztató-értéke, lehet hogy ugyanazok írják. Most viszont már csak azért is megnéztem, hogy a csillagok állása szerint milyen vagyok mikor, micsinálok a mivel. A hogy.

Nos, én Vízöntő vagyok (állítólag csak nagybetűvel írva hatásosan), ez idáig stimmel, szoktam vizet is önteni, de teát is gyakran, fröccsöntő gépet meg láttam már, biztos ezért vagyok pozitív, mert mondjuk egy ööö... Bika vagy egy Oroszlán nem önt semmit, elvégre egyiknek sincs hüvelykujja, a Mérlegnek meg semmilyen ujja, szóval nekik rosszabb. Pozitívan stabil vagyok, egyúttal levegős, és bolygóm az Uránusz, ahová meg el sem tudok utazni kedvezményesen, gondolom tengeralattjáróval. Elvégre azok neve szokott úgy kezdődni, hogy U kötőjel. Ja, és visszafogott szerető vagyok, ami egyedülállóként persze nem akkora kunszt, de az már nem stimmel, hogy néha szeretkezés helyett is szeretek beszélgetni, hacsak nem beszélek magamban, de attól meg hülyén néz rám a sarokból James a plüsskutya, aki máskor azért elég megértő. (Egyébként nem tudom, mi olyan fontos abban hogy erotika, mert igazából az elém lökött kóklerisztáni közlöny kábé csak erről ír, néha olyan álnevek alatt, hogy szerelem, meg intimitás, sőt hogy fehérnemű. Szóval alsógatyát is a születésemkor érvényes bolygóállás szerint kéne választanom. Olyan uránisztikusat, bár félek, hogy az pont radioaktív.)

És mindezt csak azért, mert az év egy bizonyos napján születtem, néhány történelmi naptárreform után, és némileg koraszülöttként, így nem lettem Bak vagy Halak, de a kínai horoszkóp szerint amúgy is tigris vagyok, viszont ha egy hónappal előbb születtem volna, akkor bivaly lennék. És most őszintén,  kinek van kedve egy komplett, de szerencsére csak potenciális állatkertnek lennie?

Na, ez már menőbb...

(opensea.io)

Ám ha már ekkora önismeretre tettem szert, főleg magamról, megnéztem, nagyjából utólag, mit ír a mai napomról?

Hát, hogy „Kedden szinte egész nap ott motoszkál a fejedben egy gondolat és talán egy érdekes ötlet fogalmazódik meg benned. Ne hagyd elveszni, jegyezd fel és ne mulaszd el később sem elővenni. Lehet, hogy ez lesz az, amelyik egy napon hatalmas pozitív változást hoz az életedbe.“

Nos, a múltkor eszembe jutott egy remek szociálpszichológiai téma, amit meg lehetne írni. Fel is jegyeztem, van egy jó kis másfél oldalas vázlatom, már csak írni kellene, de annak nekiállni a legnehezebb, amíg már nem lesz muszáj, a leadási határidőre tekintettel. Szóval maximum az lehetne a hatalmas nagy változás az életemben, hogy egyszer betartom a határidőt, de az se lesz, mert rendszerint azért betartom. pontosabban többször igen, mint nem annyira.

És egyébként is, ez már két napja volt, szóval a horoszkopó káefté munkatársa vagy csak találgatott, vagy jól látta a közeljövőt, utólag.

Ettől persze ma is jegyeztem fel valamit a bigbenes hűtőmágnes alá, miszerint a maradék jobbra hátul, csak hogy ne egy hét múlva találjam meg kissé zölden, ami egy nem spenótos tészta esetében legalább is problémás lehet. De hogy nem kapok majd ételmérgezést, az nem hatalmas pozitív változás, hisz általában nem szoktam azt kapni, bár biztos volt már rá példa, de ugye a kilencvenes évekre csak hézagosan emlékszem.

Háborús övezet a belvárosban

A Polgárháborúval nem tudom, hogy vagyok. Alex Garland új filmje (amiről azt mondta, hogy egy darabig tuti az utolsó) vagy elég jó, vagy hatásvadász vacak, vagy nem is film, a szó hagyományosabb értelmében. (Valahol olvastam is róla, hogy műfajilag egy vizuális pofánvágás, és ennél jobb most nekem sem jut eszembe.) Hogy legyen hozzá határozottabb viszonyom (bár miért is kellene?), meg kéne nézni még egyszer, de a fenének sincs kedve hozzá, nyomasztó a világ meg az életem e nélkül is,  tömegsírt meg a híradóban is lehet látni, ha nem is ennyire közelről és érzékletesen fényképezve.

Ja tényleg, a fényképezés itt a kulcs, mert a soványka történet néhány haditudósító fotós kis utazását lekísérő road-movie, pár nap, nem túl sok mérföld, de valahogy el kell jutniuk Washingtonba. Mer' polgári háború dúl az Usákokban benne, Kalifornia és Texas egyesített hadereje (WTF?) épp a főváros felé közelít, hogy a jogtalanul már harmadik ciklusát töltő, állítólag diktátor elnököt levadássza, hatalomátvételi céllal. A hadifotós tudósítók, azaz az Öreg, a Kiégett, a Túlmozgásos meg a Kezdők meg előbb akarnak odaérni, hogy lefényképezhessék a nagy leszámolást, sőt, hogy a feltűnően Trampli Donáldra emlékeztető elnökkel még valami interjút is összehozzanak.

És itt tényleg az út a lényeg, a nagyon közeli Amerika háborús borzalmai, a billenős teherautóval egy nagy gödörbe borított hullákkal, a vidéki autómosóban a plafonról lógó halálra kínzott "fosztogatók" véres maradványaival, a tömegbe lövető karhatalommal, és megannyi bájos részlettel, melyet Garland szinte teljes naturalizmussal mutat be (mikor meg nem, akkor nem is értem, egyáltalán minek), és amitől nincs kedvem újranézni a filmet, legalább is ebben az évtizedben már biztos nem.

Szóval nem egy  cselekményközpontú mozi, viszont igenerőteljes. Lenne, ha tudnánk bármit is, hogy lesz Ukrajna meg a Gázai övezet a keleti parti Amerikából, mindjárt most a nagyon közeljövőben, vagy ha már politikailag kerülgeti a forró kását, legalább a karaktereknek lenne...nos, karakterük. Jellemábrázolhatnák őket egy kicsit, de nem. Egyedül Kirsten Dunst nyújt valami enyhén emlékezeteset a középkorú, és igen nagyon kiégett haditudósító szerepében, de túl sok teret neki sem hagy a forgatókönyv.

port.hu

Azon legalább eldilemmázik a film, hogy mit is gondoljunk azokról (meg mit gondoljanak ők saját magukról) akik rezzenéstelen arccal, folyamatosan kattintgatva nézik végig közelről mások lemészárlását. Mert oké, hogy nem avatkoznak közbe, hisz akkor maguk is áldozatokká válnak, a háborút dokumentálni meg nem kell félniük, de mennyire vastag bőrt kell növeszteni ahhoz, hogy ezt ennyire gyakran, ennyi érzelem nélkül tegyék? Már csak ezért is rossz nézni a Polgárháborút, mert a borzalmak és a torokszorító hangulat mellett nincsenek azonosulható karakterek, egy picit sem érinti meg a nézőt, hogy lassított felvételben lövik le a főszereplőt. pontosabban többet is. Végső soron belehelyezkedünk az ő pozíciójukba, na ez az igazi pofánvágás.

Amitől lehet, hogy végső soron jó ez a film. Vagy legalább is hatásos, miközben nem direktben hatásvadász.

Nyakig érő semmi

Aszongya a Dagadt, hogy Brüsszelből csak a baj jön. Ja, meg a pénz, hacsak (mint a viccben) el nem basszák. Ha jön, elbasszák itthon, haverok-buli-közbeszerzés alapon. De mint a szólás is szólásmondja, a pénz bajjal jár. és ennyi, a logikai kígyó saját premisszáiba harap, hisz ha nem jön pénz, az a baj, ha meg jön, csakis bajjal.

Isteni ez a semmiről sem szóló kommunikáció, a pártvezér és kancellár meg a propagandaminisztérium lélegeztetőgépére kötött megannyi „influenszer“ olyan mondatokat ír és mond, amik már teljesen nélkülöznek bármilyen referenciát, azaz égvilágon semmire sem vonatkoznak, így jelentésük sem lehet.  (Tényleg, ezek a megafonos csajok/ csávók szeretik magukat véleményvezérnek nevezni, pedig saját véleményük se volt még soha, mióta ötévesen eldöntötték, hogy mákos vagy a diós bejglit szeretik-e jobban.)

Hosszú évek kemény munkájával sikerült tőmondatokra butítani sz úgynevezett „üzeneteiket“, amiknél eleve indokolatlan a többes szám, mert mindegyik annyit közöl csak, hogy övék az ország, a hatalom és a dicsőség, és ez maradjon is így. (Igen ez pont részükről enyhe blaszfémia, elvégre akkora szájkeresztények, mint ide egy mekkai zarándoklat.) Hogy ezt az egy darab  üzenetet most abba a keretbe illesztik-e, hogy ki a Soros főgonosz Gyurcsány kottájából dollárért, vagy hogy milyen sikeres szabadságharcot vívunk Brüsszel (vagyis az EU, azaz saját magunk) ellen, az mindegy is, a mélyben egyiknek sincs konkrét jelentése, a hatalom nagyon-nagyon akarásán túl.

És egy másik mondás azt szólja, hogy nagy akarásnak nyögés a vége, na pont erre vár már jó ideje, több mint  a fél ország, hogy ezek nyögjenek el már valahova. És nem csak azért, mert unalmasak az üres mantráik, hanem mertközben lassan tényleg nyakig ér a szar. 

Erre is kéne valami szólásmondás, például hogy „ Kárnak, szarnak nem akad gazdája.“ vagy „ A ki megyen halad, a ki szarik, marad“. (Dr. Margalits Ede: Magyar Közmondások és közmondásszerű szólások)

Lehet-e gyalog utazni?

Nem. kirándulni, túrázni (mondjuk turházni is) lehet gyalog, ahogy lehet gyalog káromkodni, ábrándozni, mások feleségét  megkívánni, hazudni vagy megvilágosodni is. Zarándokolni viszont főleg gyalog lehet, az nem zarándoklat ha valaki elrepül valami többek által szentnek mondott helyre, aztán körbejárja csodaforrást vagy bármit, és ledől a párcsillagos hotelben.

A Harold Fry valószínűtlen utazása című tavalyi mozi viszont épp egy hagyományos értelemben vett zarándoklatról szól, ez angol címben explicit benne is van: The Unlikely Pilgrimage of Harold Fry. 

Van a címbéli fazon, egy unalmas nyugdíjas valahol Dél-Angliában, aki kap egy levelet, hogy egy nő, egy régi munkatársa rákos, és már egy hospice-házban várja a halált. Ír is neki egy levelet, és elindul a sarki postaládáig, hogy feladja. De meggondolja magát, elmegy a postáig, aztán tovább a benzinkútig, de ott már a kasszában ülő kékhajú tetkós csaj tanításának hatására úgy dönt, elviszi a levelet maga. Nagyjából 500 mérföldnyire, és gyalog. De annyira hirtelen az elhatározása, hogy haza se megy, ahogy van elindul, és kezdődik a road-movie.

És Harold (Jim Broadbent) gyalogolja, csak gyalogolja azt az ötszáz mérföldet, függetlenül attól hogy korábban még túrázni sem járt, hogy elmúlt hetven, meg hogy a felesége sem veszi jó néven az egészet, plusz féltékeny is kissé, több mindenre is. (Ez az igazi Indy 500, nem mikor körbe-körbe, autókkal.) Egy idő után lesz az egésznek egy nem kicsi Forrest Gump-hangulata (a futós részre gondolok), mikor  a férfi bekerül a hírekbe, egyre többen ismerik fel mindenfelé, és Sheffield magasságában már követői is lesznek, egy komplett hippitábor alakját öltve fel. Szerencsére jelenlétük csak egy intermezzo.

derbyshiretimes.co.uk

Az mondjuk a film közepére leesik, hogy Harold nem megy valahová, hanem részben menekül valami elől, részben meg vezekel. Kissé unalmas, de nagyjából kihagyhatatlan egy ilyen drámánál, hogy van valami sötét titok a főhős múltjában, és pont eljött a sebek feltépve gyógyítgatásának ideje. És bár a fazon saját bevallása szerint nem vallásos, de mégis makacsul hisz abban, hogy amíg ő gyalogol, amíg úton van, addig a nő ott a közeledő távolban életben marad.  Ja, ordító egy közhely, hogy nem a megérkezés, hanem maga az út a fontos, és ez a rémes coelhóság az, amitől a Harold Fry... nem lesz annyira jó, mint amennyire lehetne. Pedig recept szerint benne van minden: öregedés, betegség, halál, a múlt sötét árnyai, a másik serpenyőben meg az újra (vagy végre?) felfedezett élet, csak nincs akkora súlya az egésznek, amekkora lehetne.

Azon még át lehet lendülni, hogy nemigen értjük a főszereplő motivációját (illetve azt idővel egy kissé, de csak egy kissé), meg hogy irreális az egész, ahogy van, de hát a már említett Forest Gumpon sem kérjük számon a naturalizmust, nem az a műfaj. Itt viszont kapunk egy komplett útifilmet a vidéki Angliáról, festői képekkel és érzelmes háttérzenével, de ez pont az egész drámaiságából tör le egy, már észrevehető darabot.

Ettől persze jó film ez, jó színészekkel, jól összerakva, és a hétvégi Rebel Moonhoz képest tényleg Shakespeare. Illetve valami kortársabb, mondjuk Harold Pinter vagy Ton Stoppard, esetleg Martin McDonagh, szóval valami rendes dráma, arccal nem mindenáron a katarzis felé.

A kis pénzérme-dilemma

Eldőlt, hogy Baranyi Krisztina a Kilencedik Ferenc város polgármestere, a kutyapárti listán indul a fűvárosi listájukon. (És esetükben ez nem elütés részemről.) Mert hogy az új felcsútista szabályok szerint, nem a kerületi bürgermejszterek alkotják a közgyűlést hanem, lesznek listák. Azaz a Párt visszaállítja azt a rendszert, amit korábban épp megszüntetett, mert akkor az felelt meg az érdekeinek, most meg ez. Kurva nagy demokraták még mindig, folytatólagosan és sérelmünkre.

De most nem erről háborognék, hanem egy tisztán matematikai problémát vetnék fel. Azt mondotta ugyanis a polgárasszony-mester, hogy három párt is megkereste, és tipródott is ezért sokat, végső soron pénzfeldobással is eldönthette volna, melyik listáján induljon a közgyűlésért. Márpedig három lehetőség közül egy pénzfeldobással dönteni nehéz, hisz szerintem még egy ilyen fontos embernek sincs a birtokában háromoldalú érme. Pedig minden ilyesmi eleve háromdimenziós, csak rohadt nehéz úgy feldobni, hogy pont az élére essen, és úgy maradjon. (Plusz a lehetőség, melyet az ember arra tesz fel, hogy az élére esik, rém nagy hátrányból indul a fejjel vagy írással párosított választásokkal szemben.)

Persze ha több feldobás lehet, az más, de nem feltétlen pusztán valószínűség-alapon működik. Például abban az esetben sem, ha azt mondom, hogy ha fej, akkor A pártot választom, ha meg írás, akkor B és C közt választok egy újabb feldobással. Mert ilyenkor A pártnak ötven százalék az esélye „nyerni“, B-nek és C-nek viszont már csak 25-25. Azaz eleve van preferencia sorrendem, hogy inkább szeretném A-t választani, mint a másik kettőt, valójában már választottam is, szóval minek dobálni?

Meg lehetne úgy csinálni, immár tisztán valószínűségi alapon. hogy feldobok egy érmét háromszor, A, B és C párt „nevében“, és ha két azonos van, akkor a kettő közül választok egy második feldobással. Ha mindhárom dobás eredménye ugyanaz, akkor újrakezdem, amíg nem lesz két azonos és egy különböző eredmény (hisz három különböző ugye eleve nem lehet).

Ám ha mégis ragaszkodnék ahhoz, hogy pontosan egy dobásból akarom eldönteni, tisztán véletlenszerűen, az is megoldható. csak túl kell lépni az érme-paradigmán, és dobni egyet kockával. Annak ebben a tér-idő kontinuumban pont hat oldala van, azaz osztható hárommal, így lehet az 1,2 az A párté, a 3,4 a B-é, az 5,6 meg a C-é, és meg is vagyunk.

Fura, hogy egy vasárnapi ebéd utáni punnyadás közben mi minden eszembe nem jut egy alapvetően politikai hírről. Már hogy politika pont nemigen, mondjuk a Kutyapártról annyi a véleményem, hogy fokhagymásan szeretem a párolt brokkolit, és nem csak akkor ha látok valakit az utcán, amint egy szaxofont visz.

Pimasz grimasz rutinból

Kávé helyett (tényleg, ez nem lehet - a TV mintájára - KV?) Zorigó,  süt a nap, a kedvem jó, hahó... na nem, ezt azért nem, mondjuk hogy nem szar a kedvem, nem teljesen, avagy nem eléggé. De a vérnyomásomat még fel kell tornázni a pincéből, a TV-ben az F1 ehhez kevés, elvégre az unalom nem öl, csak zombivá csinál.

És a derék kormányhitű aljabulvár platform már rögtön a zabpelyhem után azzal fogad, hogy "Brüsszel háborúpárti, progresszív vezetői“ már annyira rettegnek, de annyira (a fasz tudja mitől), hogy el akarják hallgattatni a békepárti véleményeket. Nyilván arra céloznak, mikor egy túlbuzgó, török-jellegű kerületi polgármester be akarta tiltatni a Felcsútista Internacionálé „konferenciáját“, csak nem sikerült. 

Mert arrafelé demokrácia vagyon, ami ez esetben annyit jelentett, hogy a polgárjenő hülye és elfogadhatatlan dolgot tett, az intézményrendszer, jelesül az ottani legfelsőbb bíróság, meg egy napon belül helyretette őt. Mert ez a normális működés, amit itthon speciel nem látni, a rezsim korrekciókat lassan nyomokban sem tartalmaz.

De legalább a zorigós Anonymusok egyszer végre jól használták a belga főváros nevét, mert tényleg egy brüsszeli, önkormányzati vezető volt barom, és nem egy EU-s. Azaz évtizedes brüsszelezés után egyszer csak feltűnk valakinek, hogy az egy város, nem egy birodalom, persze lehet, hogy simán csak leszóltak nekik a Pártközpontból, hogy most brüsszelezhettek nyomorult szolgák, most még értelme is lehet, már ha valaki nagyon bele akarja látni, mint én most. (Amúgy ez nyilván nem így esett, brüsszeleznek ezek a lakájok, ha köll, ha nem köll, ha már a munkás ököl odacsap úgyis, naponta sokször.)

De egyet  változatlanul nem értek. Mi ez a kibaszott háborúpártizás még mindig? Tényleg elhiszik, hogy a szektatagokon kívül bárki beveszi, hogy a EU vezetői (elnököktől, sőt királyoktól a kerületi polgármesterekig mindenki) tényleg szeretné, hogy az ukrajnai öldöklés minél tovább tartson? Mert csak akkor alszanak jól, akkor jó az étvágyuk és és a reggeli székletük, ha tudják, valahol  messzebb épp most is halnak meg sokan?

Egyébként igen, szerintem ezt hiszik. Mármint hogy az elég sokáig ismételgetett, bornírt és aljas baromságokat egyszer csak igazságnak kezdik el látni azok is, akik addig még nem  adták fel teljesen a normalitást, a józan észbe kapaszkodást. Legalább is velük, propagandistákkal ez már megtörtént, és gondolják, hogy hátha üdvözült mosolynak látszik majd az önagymosott, bambán hülye vigyoruk.

Énekeljünk a Nagy Vezetőnkről!

Tegnap annyira büszke voltam (csöndben, magamra), hogy fejből tudom Hitler születésnapját, hogy el is felejtettem, augusztus... izé, április huszadika a marihuána világnapja is. (Oké, ez így hülyén hangzik, igazából az alapos, és korántsem szelektív történelmi ténytudásomért dicsértem szembe magam-magam, hisz az is megy fejből, hogy Karl Marx viszont 1883. március 14-én halt meg Londonban, és egyszer voltam a sírjánál a Highgate temetőben. És ezt is fejből tudom még, mármint hogy voltam ott.)

Viszont eszembe jutott, hogy mennyire más lett volna a világ, ha Adolf  rendesen füvezik, hisz aki be van szívva, az ritkán lesz agresszív állat, és akkor sem rögtön arra gondol, hogy hé emberek, a fanatizálható hülyék sorakozzanak fel mögém, azt' mehetünk népírtani!

De a diktátorok általában vagy eleve pszichopaták, vagy tolnak helyette/mellé szereket, Kim Dzsong Un, Észak-Korea fura véreskezű ura például a jó konyakot szereti, de literszám ám, meg talán a kokaint, legalább is így tippelik szíjájé illetékesei. Amiktől majd hamarabb meghal, de ha esetleg ma délután, már az sem lenne elég hamar.

Az őt dicsőítő legújabb dalgyári késztermék (ami egyébként centire olyan, mint az összes előző) szerencsétlen statisztái viszont pont úgy vigyorognak, mint akik  a forgatás előtt toltak el egy rakétát, nem nukleárisat persze, pedig simán csak kötelező lehetett nekik. Mint ahogy arrafelé nagyjából mindenkinek, mindig mosolyognia kell, különben egy véletlen baleset során félholtra verik egy munkatáborban.

De mivel mára többnyire felhős und hűvös időt jósolnak előre a jelzések, itt ez a bizonyos "dal", mely a felületesen sekélyesek számára a fény lehet  borultságban, de valójában csak azt mutatja meg, hogy hozzájuk képest mi még csak nem is vagyunk nyakig a szarban. Legfeljebb derékig.