2024. március 16., szombat

A milyenmacska?

Álmomban két macska voltam, csak az egyiknek sikerült, a nem nekem. de bele tudtam élni magam a másikba, aki élte azt az életet a fal túloldalán. Amin én már átestem, persze, aki keresi a bajt, az megtalálja, aki meg nem, arra rátalál. Látomásos költészetem sosem segített ki semmiből, legfeljebb megúszni a pillanatot, ami majdnem olyan mint uralni, csak mégse.

A kutyahiány-paradigma

Egyszer régen, valamikor régesen, mikor még volt kutyám, szóváltásba keveredtem egy nénivel. Aki valami spárból vagy honnan, de hazafelé, azt mondta, hogy a kutya rámordult, és hogy én kérjek bocsánatot azonnal.

Fasza, egy paranoid android néne, meg a világ legbarátságosabb kutyája (egy hatszoros anyuka, de már inkább nagymama labrador-jellegű), akit a környékbeli játszótéren a kiscsajok felválva akartak sétáltatni, kicsit, csak mert akoora jófej.

És jön a néne, és üvölt velem, hogy fel fog jelenteni! Mondtam, hogy remek, tegye meg, valahogy ki kell szűrni  a pszichopatákat, nagyot fogok majd röhögni a feljelentésén. Mire ő, hogy de rám küldi a hadsereget!
OK, részemről tisztelem más pszichopátiáját, csak ne sérelmemre, ha kérhetném.

Vonatkozó néni így aztán annyira volt fontos, vagy érdekes, hogy uralta a pillanatot, de csak azt. És ez az egész arról jutott eszembe, hogy de viszont hiányzik a kutyám. Judit biztos tudna mesélni kecsékről, vagy Petra németjuhászokról. Ilyen ez a popszakma...

Jut eszembe, Petra róla is tudna...

2024. március 15., péntek

Te is fiam?

2068 éve ölték meg Julius Caesart, aki cézár volt, csak nem sokáig, míg közbe nem jött a Teisfiam Brútusz. Erről híres a mai nap, meg hogy nem megyek sehová kokárdát hordani. (2002-be végleg elinflálta a felcsútista szekta.) Amúgy van kokárdám, fel is teszem a karácsonyfára.

A július hónappról elnevezett cézárt amúgy huszonhárom késszúrással szúrták le ölni. De a kérdés: Ki számolta? Hogy egy-két-há', na nemár a negyedik az nem számít, az nem is érte a veséjét! A történelem rémes, véres, és főleg unalmas. Kivéve a horror-részleteket, de azok meg minek?

Szóval március tizenötödikén ezt ünnepeljük, meg valami hazai lázongást, de hogy az pontosan mi volt, azt én nem tudhatom, még ne töltöttem le Rákay nertárs vonatkozó filmjét. Amúgy mindenkinek megvan a rémes iskolai ünnepségek kötelező feszengése? (Én időnként még szavaltam is, te jó ég!) Na, ezt kéne ma éreznünk, én már érzem is, úgyhogy zászlófelvonás jelleggel, egy biztos volt már dal, csak mert bírom. Jó reggelit!

2024. március 14., csütörtök

Olvasni a minek?

A felcsúti döbrögi üzenetet írt a magyarságnak, úgy en bloc (gondolom akkor nekem nem, én megvetem őt, ergo nem vagyok eléggé magyar), márc. 15.alkalmából. Fasza. Egy szabadságellenes wannabe diktátor autokrata, aki elvileg a szabadság ünnepén. Azt tudjuk, hogy van bőr a képén, és van elképzelésünk róla, milyen vastag!

Képzelem milyen jó lesz, mikor mondjuk a Felcsútok Géniusza (avagy Vezénylő Tábornok) üzenetét felolvassák mind a két a tucat chilei magyarnak. Akik persze mind a követség alkalmazottai, néznek is hülyén:

- Te Géza, ki üzent itt a mit?
- Hát a Főnök, tudod, a miniszterelnök!
- Az itteni?
- Nem te barom, az otthoni, tudod, az a dagadt.
- És mit üzent?
- Tudja a fasz, gondolod, hogy ilyenek olvasgatok szabadidőmben? Nektek persze kötelező elolvasni, tik csak efféle beosztottak vagytok!
- Én is, főnök, izé, nagykövet elvtárs?
- Te főleg, milyen attasé is vagy?
- Hát izé, ilyen dolgokért felelős. Mondjuk ha adunk fogadást gyakran, én intézem a szendvicseket. Már kuponom van Alejandro szendvicsbárjába, nekünk direkt nem másnapos kaviárral dolgozik! Amúgy asszem valami hadügyi vagy gazdasági, esetleg valami másügyi attasé vagyok, gondolod, hogy olvastam a munkaköri leírásom? Te se, baszod, pedig te a nagykövet vagy!
- Nagyon is követem mi van, minek nekem ehhez olvasni, baromarcú?

Ja, minek is? Ezt?

A felcsinált cipő

Gyerekkoromban valahogy mindig azzal riogattak az iskolai tanarak, hogy ha nem tanulok elég jól, majd valami jó szar szakmám lesz, például cipőfelsőrész-készítő. Én ennek nekirökönyödtem meg, mert odáig azt hittem, hogy vannak helyek, gyárak, üzemek, termőföldek, fóliasátrak, ahol a cipők előállnak (attól függően persze, hogy gyártják vagy termesztik őket, ez nem volt tiszta, csak annyit tudtam, hogy a tarhonyát biztos termesztik), de úgy egyben. 

Aztán kiderült, hogy talán biztos valahol külön gyártják a talpát meg a felső részét, sőt még a fűzőt is, ami eleve három üzem, és akkor van egy negyedik, ahol ezeket összeszerelik. Szóval hogy szomorú dolog lehet cipőfelsőrész-készítőnek lenni, azaz csak készíti, készíti a felsőket (sőt lehet, hogy csak részben), de ha egész cipőt akar látni, le kell néznie a lábára.

Ez valahogy azzal analóg, mikor az ember elutazik valami híres és igen dús városba, és nem tud annyi múzeumot végigdúlni, meg annyi étterembe beülni (bárban lerészegedni), hogy azt mondhassa: ja, én ismerem a helyet. Láttam. az egészet. Mint mikor Barcelonában első este elhagytam az útikönyvem, aztán kószáltam csak a városban benne, de egyszer csak, egy sarkon befordulva feltűnt a Sagrada Familia, egyszer meg egy másik sarok után a Picasso múzeum. Vagy Londonban az Abbey Road után az Alexandra's Place. Asszem így hívják, de utólag a gugli is csak az Alexandra Palace nevű szórakoztatóipari izét adja ki, pedig amire én gondolok, az egy közepesen lepukkan, egykor futurisztikusnak szánt lakótelep-féle. De legalább meglett.
Nyilván lenéztem a lábamra. Az meg vitt, jófelé.

Rabok vagytok most, vagy szabadok soha?

Rákay "Philip" Kálmán, kormányhitű propagandista, producer és közpénz-szivattyú olyat nyilatkozott szólni, hogy nekik hazafias kötelességük volt Petőfiről filmet csinálni, és mindenkinek hazafias kötelessége elmenni a moziba, annak megtekintése szándékával. Amire én hazafias, és persze igen polgári módon csak annyit bírok reagálni, hogy baszódj meg Kálmán (s Különsemjén Zsót)!

Ha szerinte az a hazafias kötelesség, hogy hat és fél milliárdot (ugyebár hatezer-ötszáz milliót) basszanak el egy filmre, akkor eleve nem érdekel, de amivel ez lett minden idők legdrágább magyar mozija, több mint a duplájába került, mint az eddigi rekorder, a hárommilliárdos Kincsem. A harmadik meg, ha jól tévedek, a Sorstalanság, másfél milliárdért. Vagy is pár évente duplázódik a rekord, csak minek? A Sorstalanság nem volt túl jó, de szódával elment, a  Kincsem egy látványos de érdektelen vacak volt, és ha ez a trend, akkor a Most vagy soha egy igazán súlyos giccsnek ígérkezik, ami profi, igényes, és szar.

Amúgy meg belenézek, ha valahonnan le lehet tölteni, de a kurzusfilmek eleve nem érdekelnek, a látványos-kosztümös kurzusfilmek meg különösen nem, pláne ha ennyire tenyérbemászó alakok akarnak épp kioktatni hazafiságból általa, Filmként ettől még működhet, de én tényleg a fekete humorral fűszerezett kamaradrámákat karmolom (meg persze a cselekményes pornót), látványos történelmi filmből utoljára a Három testőr legutóbbi, szerencsére végre francia feldolgozása volt számomra nézhető. Abban volt vér, veríték, könnyek és nem pusztán a barokkos külsőségekkel akarták eladni a cuccot. De azért a műfaj így sem a kedvencem.

Rákay nertárs egy rossz ízlésű, felkapaszkodott, képmutató pojáca, és bár van az az alapelv, hogy nem az alkotó számít (ő itten kreatív producer volt, bármit is jelentsen ez a mindenbe belepofázáson túl), hanem a mű, de ez csak korlátozottan érvényes. Roman Polanski például anno egy 13 éves lányt molesztált, amitől valahogy nem volt már nagy kedvem a filmjeihez (pláne a különösen ócska Keserű méz után), és gondolom senki sem tenne ki szívesen egy festményt, az ifjú Adolf Hitlertől, pedig nem is volt rossz festő, csak rém középszerű.

Úgyhogy a Most vagy soha majd letöltés áldozatává válik általam, és akkor majd jól megírom, hogy tényleg egy olyan orbitális giccs lett-e, amit várok, nagy előítéletességemben.

Update:
Egy cím a 444.hu-ról, ma reggelről: Rákay Philip szerint a ballib filmesek beteg lázálmaikat öntik a közönségre, a Petőfi-film viszont még magának Petőfinek is tetszene
Hát nem remek?

papaigabor.wordpress.com

2024. március 13., szerda

A király őrült, a Lear disszonáns

Jelentős hiba jelleggel megtekintettem a Lear király 2018-as (tévé)filmváltozatát. Eddig szabotáltam, mondván, hogy elrágott csont ez már, és szeretem, ha egy filmnek nem tudom a végét, mondjuk sejtem, de nem tudom, hogy minden főszereplő belehal a sztoriba. Itt viszont már eleve untam a történetet, a szereplőket, csak a látványt nem untam, az tényleg pazar volt. Ja, meg a színészek, a címszerepben a nagyon öreg és undorítóan baromállat Anthony Hopkins (hiába, nagy művész ő), de Emma Thompson, Emily Watson, Florence Pugh, Jim Broadbent vagy Chris Ecclestone is igen nagyot ment, már persze az adott kereteken belül.

És jó volt még a koncepció, miszerint a jelen Angliájában játszódik az egész, ami királyságnak ez esetben is királyság, csak épp katonai diktatúránk öltözve, Lear meg nem megőrül a darab 8izé, film) során, hanem eleve egy zakkant vénember, félúton Fidel Castro és Hitler között, de hát a nyolcvan éves korára már a diktátort is megviseli a diktatúra. A sztorit most nem mesélném el, eleve illik tudni, meg utána lehet olvasni, mondjuk annyi fontos, hogy azért kissé mintha húztak volna Shakespeare-ből.

rottentomatoes.com

Amitől viszont nézhetőnek nézhető ugyan a műegész, mégis fogyaszthatatlan, az a szöveg. Nem tudom, hogy az eredeti angolban az eredeti Shakespeare-szöveget mondják el föl, vagy valami modernizáltabb, de még mindig rémesen archaikus változatot, a magyar szinkron viszont Vörösmarty fordítását használja, szóról-szóra. És ez borzasztó.

Egyszerűen nem passzol a látvány és a duma, Range Roverek és londoni felhőkarcolók között tizenkilencedik századi, ma már igen archaikusnak ható dumákat nyomnak (magyarul), ami eleinte csak idegesítő, aztán szétveri magát az élményt. Pedig Kenneth Branagh tudott a huszadik századba helyezett Shakespeare-adaptációt művelni (Lóvátett lovagok), ahol nem ragaszkodott az avíttas szövegekhez, vagy mikor ige, akkor abban a korban is játszódott (V. Henrik), esetleg régies és modoros (avagy eredeti) volt a szöveg, de meseszerű az egész, és kellően régen a jelenhez képest (Sok hűhó semmiért.)

Ám ez, ez annyira disszonáns, mint ide Anglia, ráadásul mikor például arról beszélnek, hogy itt a kardom, akkor meglóbálnak egy géppisztolyt, én meg nem kapjak agyfaszt tőle? (A helyes válasz: De!)

Bollárdal oldal

Zorigót olvasni mindig egy sajátosan mazochista élvezet, de egyúttal arról is szól, hogy van kihez képest műveltnek és kifinomultnak éreznem magam. A dizájnjukban visszatértek valami húsz évvel ezelőtti stílushoz, de a tartalom az töményen az 1950-eséveket idézi. Csak most nem Tito marsall az imperialisták láncos kutyája, hanem "dollárbaloldal" mindenki, aki nem a felcsútista szekta. 

Van is ilyen külön rovatuk, hogy dollárbaloldal, oda meg ugye rendszeresen írni kell valamit a méltán névtelen szerzőknek. (Azért néha elgondolkodom, hogy vajon szégyellik-e kicsit a szerzők, milyen aljas módon működnek, és ezért az anonimitás? De asszem inkább nem, ha valaki elég sokáig ír és beszél szemét és ostoba hazugságokat, akkor előbb-utóbb hozzábutul a stílus maga az emberhez, onnantól meg el is hiszi, amit delirál.)

A legújabb agymenésük most az volt, hogy:
"Így akarja elvenni a dollárbaloldal a tanárok pénzét -
Gyurcsányné, Donáth Anna, Cseh "Katka" és társai megbízóik utasításait követik."

Érdekes, hogy csak Donáth Anna nevét bírták normálisan leírni, a Dobrev az eleve csakis Gyurcsányné lehet, hisz napi három-négy gyurcsányozás a minimum elvárás lehet, de ezt a "Katkát" ez mondjuk nem értem, nem mintha logikát keresnék benne. De ennyit formáról, a tartalom maga érdekesebb.

Mert ez a dollárbalodal ez olyan limuzinszocialistákból áll, akik el akarják venni a tanárok pénzért, mert az inkább nekik kell. Nyilván először jól felpofozza a tanárokat a dollárbaloldal (a tanárokat), hogy nekik nem kell holmi tetves forint, először váltsák át dollárra a fizetésüket, aztán adják oda borítékban, mert csakis készpénz...ja ezt a pártvezér é kancellár meg kis segédje szokta volt mondani. (A készpénz előnye persze annyi, hogy nem lehet elektronikusan lekövetni, így a drogdílerek és a korrupcióban érdekelt politikusok kedvence.)

Amúgy én szerencsétlen még bele is olvastam a "cikkbe", amiből kiderült, hogy a Soros-birodalom és a dollárbaloldal egyre kétségbeesettebben próbálja támadni Agyarországot, az Európai Parlament kapuzárási pánikban van, így a nemsoká esedékes EP-választások előtt, még egy nagy utolsót akar támadni rajtunk, pontosabban Ártunkon és Ormányunkon, de ilyen apróságok a kormányhitű médiát már nemigen érdeklik.

Mert az úgy van, hogy ha valami véletlenül jól sül el, azt a felcsúti döbrögi rögtön egyes szám első személybe teszi, mint az ő személyes sikerét, ha meg elbassza, akkor az egész külvilág az országot támadja, ami ellen persze ő (egyes szám első személyben) hősiesen védekezik.
Hát, nálunk már a pszichopátia lett maga a kormányzati politika, és az is marad, amíg tömegek kajálják nagy kanállal a demagóg populizmust.

2024. március 12., kedd

Az értelmezési keretek ostobasága

Belenéztem egyik éjjel A nép szolgája című ukrán sorozatba, ha már eddig kimaradt, meg épp az álmatlanság nevű hobbimat gyakoroltam. Ez az ugye, amiben Zelenszkij, a jelenlegi elnök, egy töritanárt játszik, akiből elnök lesz, és igyekszik szétcsapni a mindenféle oligarchák között.

Ha jól sejtem, a sorozat pont a 2019-es elnökválasztás előtt ért véget, valami ötven epizód után, így pont remek kampányeszközként működött VZ számára. Hogy aztán az életben is elnök legyen a faszi, és történelmi alak, bár akkor még nem volt számításba véve a háború, ami sok mindent átírt azért.

Maga a sorozat (összesen négy epizód megtekintése után) becsületes iparosmunka, politika- und társadalomkritika, némi komikus felhanggal, de tényleg csak némivel, mert alapvetően nem vicces, viszont afféle népi hőst faragott Zelenszkij karakteréből, ami meg jól jött a politikai karrierjéhez.

Viszont mikor utánanyaltam kissé a szériának a port.hu-n, megdöbbentő volt a kommentszekció. Fasisztáznak, komcsinzak teli szájjal a fazonok, de pont a sorozatról nem sok szó esik, azaz kevés. Viszont a közéleti aljasság anonimitással takart indulatai szabadon áramlanak. Ilyeneket olvastam, hogy:

- „Zseniális színészi produkció, elvesztettünk egy remek bohócot, kaptunk egy háborús bűnöst. Maradt volna a kaptafánál.“
- „Zelenszkij legalább annyira háborús bűnös mint Putyin, egyébként meg mindketten az USA körhintájába ültek fel.“
- „Ne beszélj már hülyeségeket kérlek! Ez a fickó zsidó származású orosz. 5 éve beszél ukránul.
Felbérelték az árulót, egyszerre csinàlja ki az Ukràn és az Orosz népet, meg az EU-t. A jenki jól jàr.“

Most az általános helyesírási hendikeptől tekintsük el (az ukrán meg az orosz itt melléknév,, tehát magyarul kisbetű), és borzadjunk el a tartalomtól. Miféle szellemi leárnyékoltság kell ahhoz, hogy valaki itt a Putyin nevű pszichopatának drukkoljon. Ez a Zelenszkij nyilván jól megtámadta magát, az oroszok meg előrelátóan védekeztek, a mocskos ukrán fasiszták ellen. Hősiesen persze, ahogy szoktak. Az ukránok meg háborús bűnösök, mert közismerten ők voltak az agresszorok, az elnökük meg zsidó. Brrr...

ndtv.com

Coachonya

Olyat szólt a miskolci Kocsonyafesztivál főnénije, hogy a kocsonya a magyar puding. pedig szerintem a magyar puding az a csoki-vanília-puncs-banán-eper sokszögű édesség, a kocsonya meg simán a kocsonya. Többes számban kocsonyákok. 

Amúgy itt nálunk a megyében - ami nem vármegye simán csak megye, csak azért is szóval itt van egy Mezőcsokonya nevű falu, amit én gyerekkoromban következetesen Mezőkocsonyának értettem. Nem tudom, a helyükben lehet, hogy rámennék valami effféle fesztiválra, például Csokonyavisontával együtt, ott még gyógyfürdő is van, mondjuk hol nincs?

De ha a kocsonya a magyar puding, akkor melyik a nem magyar? A cseh? Vagy a lengyel? (Azok is.) Gondolom az angolra gondolta a néni, de a hagyományos angol karácsonyi puding az édesség, sok kandírozott gyümölccsel meg viszkivel, a Yorkshire meg egy sós felfújt, de annyira fel, hogy két d-vel, puddingnak írják.

Na most ebből a választékból melyiknek felel meg a kocsonya? Akkor már szellemesebb volt Kőhalmi Zoltánnak az a mondása, hogy a sajtos-tejfölös lángos a magyar pizza, a tehén gyümölcseivel....

2024. március 7., csütörtök

Kicsit előtte

A világvége előtt két nappal kisütött a Nap. Még épp időben, elvégre mikor ha most nem? Valahogy feljött a téma, hogy hova mennél el, ha bárhová? Nos,  én bármikor rávágtam volna, hogy Londonba, csakhogy ott pont voltam sokat (lehet, hogy nem eleget), de tudtam mondani három másik várost.

Prága, Barcelona, Odessza, ez volt három. Ebből kettő aztán megvolt (Prága Erikával, aki akkor már rég a volt barátnőm volt, máig hálás vagyok neki, hogy a barátom maradt.) Barcelona meg privátim, amúgy jobban belegondolva, Erika találta az olcsó repjegyet.

Odessza viszont kimaradt, azt valamikor még be kell pótolnom. Ha vége lesz a kibaszott háborúnak...

2024. március 6., szerda

Nem csak egy csaj

A No Doubt az egyik kedvenc zenekarom volt, effelől Nincs Kétség. De nem a Just a Girl volt a kedvenc számom tőlük, nagyjából idáig. Most meg két nap alatt harmadszor nézem meg ezt a koncertfelvételt, ami ezerszer jobb a szám klipjénél. Ja, minden színpadiasságval (mondjuk egy koncert milyen is legyen?) együtt, asszem bírom ezt az energiát, erre még én is ugrálnék, de így csak itthon, a fotelből..

Mondhatni egy unalmas szerda reggelre ideális.