2015. december 29., kedd

Overkill

Lemmy 1982-ben
(forrás: http://index.hu/kultur/zene/2015/12/29/meghalt_lemmy/)

A nap híre, hogy meghalt Lemmy, a Motorhead főnöke, ezt úgy kell hívni hivatalosan, hogy énekes-basszusgitáros, de igazából ő egy whisky-szagú, varacskos disznó formájú kalózkapitány volt, és nem a Motorheadben játszott, hanem ő volt a Motorhead. A világ legkeményebb rock and roll zenekara. (És tegyük hozzá, a Ramones mellett a világ legjobb rock and roll zenekara. Az ilyen limbóhintós hülyéskedést még véletlenül se tekintsük a kánon részének...)

Lemmy volt a zene Charles Bukowskija, a whisky-kóla a piros malbi meg a speed embere, aki még véletlenül sem akart semmilyen szubkultúra apostolává válni, ő zenélni akart, nagyon hangosan. (És nagyon dulván, írnám ha nem lenne kegyeletsértő, amúgy persze hogy nem az, az öreg is röhögne rajta.)

A Motorhead, azaz Lemmy amúgy húsz lemezen át játszotta pont ugyanazt a zenét, dehát úgy jártak, mint a már emlegetett Ramones vagy az AC/DC, hogy egyszer csak rátaláltak a tökéletes zenére, és onnantól meg ki akart volna mást játszani. A tökéletes zene amúgy három akkord meg valami torokhangú rekedt kántálás, de van ez is annyira szuggesztív, mint a preludium és fúga, csak máshogy. És hát letépi az ember fejét, ami valljuk be, időnként tényleg ránk fér.

Emlékszem, épp tíz éve, mikor Lemmy hatvan éves volt, pont Londonban voltam, és minden újság vele volt tele, a vasárnapi melléketekhez válogatáscédéket adtak, a lemezboltokban meg ott volt a díszdobozos Motorhead-összes. Én meg azóta sem vettem jellegzetes, láncos-koponyás pólót, de most már tényleg pótolom. Motorhead-póló nélkül az ember félkarú izé.

Ian Fraser Kilmister 70 éves volt. De micsoda hetven év lehetett az, emberek!

https://www.youtube.com/watch?v=1iwC2QljLn4

2015. december 28., hétfő

Olvasok, as usual...

És akkor amíg én lustulok (illetve dehogy, csak napi több órában Petra szövegével foglalkozom - jesszusom, remélem nem nyír ki azért, hogy belinkeltem), itt a hét, a hónap, mittomén, elmúétötév szövege: http://hvg.hu/velemeny/20155152_spiro_gyorgy_mondoka

Ha valakinek ez kevés, az meg sürgősen olvassa el a Feleségversenyt!

2015. december 25., péntek

Galaxisok

Tartozom egy megrázó vallomással: nem nézek filmeket. A tévében sem, nem járok moziba és egy dvd-t is lusta vagyok betolni a lejátszóba, a gépemen meg már lemezmeghajtó sincs.

Ez ahhoz képest fura, hogy egykor, még szombathelyi főiskolásként filmesztétikából írtam a szakdolgozatom, de az meg jövőre lesz épp húsz éve (ebbe még belegondolni is, hová lettek ifjúságom napjai...), azóta meg én és a film két külön dolog. Valójában a tévé is csak civilizációs háttérzajnak kell, mert nagyon panelproli vagyok, én nem tudok tevékenykedni, ha csend van. (Most épp a Terminator 2 megy, de ez esetben sem filmet nézek, csak a háttérzaj ugye, hisz amúgy írok.)

Viszont határozottan többet olvasok mostanában, ilyen vastag könyveket, ez már nyilván maga az öregedés, reggelente is egy egyre őszülőbb szakállú fazon néz vissza a tükörből, még pár év és lehetek valahol vállalati mikulás, elég dagadt is vagyok hozzá, talán leszerződtet a kokalóla.

De ez a film nem nézés nekem is fura, igazából az elmúlt hetekben tűnt föl, mint ahogy az is, hogy kedvenc számítógépes játékaimat sem nyitottam meg már ki tudja mióta, ezek amúgy egy autóverseny meg egy kamion-szimulátor, de Monzában is nyerjen más GT-futamot, Amszterdamban meg hetek óta hiába várják a tejpor-szállítmányt.

Sőt, írni sincs sok kedvem mostanság, ide is csak indulatból (mint az előző posztban) vagy efféle kulturális szplín okán, de azért majd igyekezni fogok, mert az olvasás után jelenleg az írás a második legjobb dolog, amit betűkkel művelhetek.
De filmekről nem fogok írni. Hajrá könyvek, réges-rég egy messzi-messzi Gutenberg-galaxisban, ha már a sztárvórszhoz sincs kedvem... De majd írok megint Iain M. Banks-ről, akihez képest az egész sztárvórz egy vicc, csak ő szerencsére megfilmesíthetetlen.

2015. december 17., csütörtök

Maffiákos

Az aktuális botrány Abszurdisztánban, hogy kovács ákos táncdalénekes ordas baromságokat szövegelt nagy nyilvánosság előtt, mire az egyik főszponzora lepattant, a kormány meg ezen berágva most épp ezt a szponzort szívatja, felmondva mindenféle minisztériumi szerződéseket.

Szóval, kezdjük az elején. Mindenek előtt fontos kijelenteni, hogy kovács ákos táncdalénekes munkássága egy nagy kupac szar, zavaros dagályoskodással felvezetett tucat popzene, az utóbbi évtizedek egyik tenyérbemászóan nagyképű sztárjától. (Ettől persze sztár, nyilván sok rajongója van, ám a tömegízlés kiszolgálásától még egy produkció sem lesz jó. Annak ellenére még lehet, de itt most nem ez a helyzet.) Vagyis kovács ákost szívből utáljuk már csak azért a köpedelemért is, ami az életműve egésze, a szintipoptól a röhejes "versekig".

Kovács ákos táncdalénekes méretes hülyeségeket beszélt az ezo-jobboldali szubkultúra tévéjében , no nem a szaniszlóferenci szórakoztatóan agyhalott módon, csak amolyan szexista, bunkó stílben, de ez pont elég lehet ahhoz, hogy egy Telekom szerű multicég méla undorral tolja el magától. Amihez joga van a normális (és igen, polgári) értékek nevében, meg valószínüleg a formális jog értelmében is, gondolom nem voltak olyan hülyék, hogy ilyen esetekre ne raktak volna bele valami záradékot a szponzorációs szerződésbe. Elvégre azt támogatnak akit akarnak, és akinek a támogatásától a saját imidzsük felértékelődését is várhatják. Márpedig egy hülyeségeket beszélő kormányzati dalnok nem biztos hogy hosszabb távon jót tesz a cég brandjének, szóval indokolt a lepattanás.

És még inkább indokolt azért, ahogy a kormány erre reagált. Az ugyanis még egy középszerű banánköztársaságban sem fordulhat elő, hogy a kormányzat, mint egy igazi maffia, azonnal kiáll az embere mellett és büntet, nagyjából letojva minden bevett civilizációs szabályt. Annyit érzékelnek, hogy a gonosz multi (minden multi ab ovo gonosz) betámadta jó ákosukat, és máris küldik verőembereiket, és már nem is zsarolnak, egyből ütnek. Na ilyen csak egészen lecsúszott banánköztársaságokban fordulhat elő.

És mint a maffiafilmek legromlottabb gengszterei, közepesen ájtatos képpel, műfelháborodva azon moralizálnak, hogy ez  miféle véleménydiktatúra már, hogy egy cég maga dönti el kit akar szponzorálni, hozzátéve, hogy hát ezt a németektől pont nem várnánk. A lázárjánosi értelemben vett lázárjános ehhez épp csak azt nem fűzte hozzá, hogy köcsög németek ne ugráljatok, tiétek volt Göbbels, és hogy itt kinek van joga véleménydiktatúrához azt mi döntjük el. Mi meg úgy döntöttünk, hogy nekünk. Úgyhogy kuss legyen, vagy létrehozzuk a fordított Szabad Európa rádiót, és egész Németországot, meg a zinternetet (az is arra van) elborítjuk kovács ákos táncdalénekes (külföldi használatra: akosh, komolyan) dalaival, aztán lesz majd fogak hullatása és könnyek csikorgatása.

És hogy ez az egész mennyire jogszerű a kormány részéről, az azért minimum kétséges, ehhez még a közbeszerzési törvénynek is lehet egy-két szava, de ezeknek nyilván semmi sem drága, ha akosh ilyen rém kellemetlen helyzetbe került pusztán azért, mert kibújt belőle a kádéenpés, ami önmagában ugyan kínos, de mióta a kádéenpé orbán tudatalattija, arrafelé legalább is nem szégyen.

És persze az is eszembe jut, hogy milyen kormány az, aminek kovács ákos táncdalénekes a líblingje, ahol ennyire futja az ízlésből és értékelvűségből. Meg a pataki attilára.
Fölpállott a száva, bazmeg.

2015. december 16., szerda

Sötétség délután

Így felnőttként már valóban utálom az évnek ezt az időszakát, mikor délután háromkor már villanyt kell gyújtani, mert nem találok bele a kanállal a joghurtba, illetve közben átesem a kutyán, akinek a szőréből meg tényleg nehezen jön ki a joghurt. Meg egyáltalán, ki látott már málnás labradort? (Én már igen, vicces, de egyáltalán nem praktikus, pláne ha a szőnyegbe dolgozza bele az anyagot.)

Szóval nem jó ez a sötétség délután, gyakorlatilag az van, hogy sötétben indulok el dolgozni, szinte sötétben érek haza, és szinte ocsmányul érzem magam, már pusztán ettől is. Szerintem tiltsák be a novembert és a decembert, a januárt ne, akkor születtem, és lehet, hogy a betiltás miatt visszamenőleg nem is lennék, nemsokára hamar. De arra tényleg semmi szükség, hogy ilyen hamar menjen le a rohadt napja, hát ennek már tényleg nem számít semmi, nálunk alig süt, a hülye ausztráliákoknak (vagy hogy írják az ausztriáliában lakókat) meg telibe, miközben lehetne az, hogy egész évben nálunk sokat, azok meg úgyis fegyencek leszármazottai meg bevándorlók, szóval kár beléjük.

Gyerekként viszont ez volt a legjobb része az évnek, vicces volt, hogy reggel iskolába menet még égnek az utcai lámpák, a napköziből hazafelé meg valóban tök sötét van, az iskola aulájában karácsonyfa, a bolt előtt piros ruhás fószer szaloncukorral terrorizál, és közben tudom, hogy anyámék már megvették a legókészletet, nemsokára építhetek. Most is van szaloncukor, de csak ha veszek magamnak, legó egyáltalán nincs (nyilván nem veszek magamnak), a karácsonyfa már mindenhol műfenyő, a céges bulira meg valami lakodalmast játszó szörnypárost szerződtetnek.

Röviden: már nemigen van mit várni, sötét van és a fő örömforrás az lenne, hogy legalább nem kell dolgozni, ám itt a bevásárlást, a főzést, és az ünnepi nagytakarítást érdemes számításba venni. Esetleg az egész helyett el lehet menni Ausztráliába kengurukat korkodildandizni, csak az meg drága, meg valahogy nincs karácsonyi hangulata. Csengőfrász, csengőfrász csengő ól dö déj, junó....

2015. december 12., szombat

Valami jót, valakinek

Álmomban két fideszes családtag voltam és közbe szereztem egymásnak. Törvényes volt bár fura, kicsit meleg érzés a lábaim között, de jó nagyon, ha a szagot nem számítjuk. Puha, és mondom, meleg. Kell ennél jobb?

Szerintem törvénybe kéne foglalni, hogy mindenki fideszközeli családtag (na jó, ha nem lehet mindenki, legalább én, de mindig), csak vannak akik fideszebb közelibb családibb tagiggabak, bár gyanús, hogy pont ilyen szavak nincsenek is a magyarabb nyelvebben bennebb. Nem baj, majd alapokmánytörvényet módosítunk a legfeljebb rosszabbikosokkal együtt, akiket majd elzavarunk két pofonnal a koalícióba. Aztán kuss legyen!

Miénk az ország, magunknak miénk az ország, ti meg építitek. Jajj..

-o-

És mindeközben a világban, by the way:

http://444.hu/2015/12/12/a-masodik-vilaghaboru-idejen-szorult-be-a-kemenybe-egy-brit-kisfiu-telaponak-cimzett-levele

És akkor én azt gondolom, hogy valami mégis nagyon rendben a világunkban, valaki a második világháború alatt gyerekként ír a Mikulásnak, és most, 72 év után teljesül. És ki nem szarja már le hitler adolfot? Úgy értem az angol bácsi, és az ő karácsonyi kívánsága még itt van velünk, a nácik meg a sírban.

2015. december 11., péntek

Zűrhajós

Mostanában olvastam Chris Hadfield ezredes könyvét (tényleg, azt minek kiírni a borítóra, hogy ezredes?), ami azt a hangzatos címet viseli, hogy Egy űrhajós tanácsai földlakóknak, meg egy baromi hosszú alcímet, ami után minimum egy MLM-kurzusra számítottam, bár az szerencsére elmaradt. Mondjuk nagyjából.

Hadfield ezredes egy laikusnak nyilván érdekes, hisz valóban kíváncsiak lehetünk arra, hogyan kakálnak az űrhajósok súlytalanságban, vagy mondjuk le kell-e nyelni a fogkrémet (tekintettel egy köpés hatásaira), meg egyáltalán, hogy jut el valaki odáig, hogy űrhajós legyen, ami meg sokszor nem jelet többet, mint hogy egyszer, pár napra Föld körüli pályára állhat. (Mint ugye Farkas B. százados elvtárssal is történt.)

És a derék, bár különösen idegesítő módon bajuszos ezredes ezeket szép sorban meg is válaszolja, illetve dehogy szép sorban, elég sokat ugrál-ide oda témák és időpontok között, de azért kiderül, hogy az űrhajók szűkek, kényelmetlenek és ráznak mint a szénásszekér, az űrállomások (neki a Mir-hez meg az ISS-hez is volt szerencséje) viszont szűkek, kényelmetlenek de legalább nagyon büdösek is (gondolom csak belülről) de a kilátás mindenért kárpótol, mint egy himalájai szállodában.

Viszont a szövegben előrehaladva egyre idegesítőbb Hadfield stílusa, kicsit szociopátiásnak tűnik, ahogy mindent alárendelve tör a célja felé, miközben folyton okoskodik. Tanácsa a földakók felé amúgy mindössze egy van, ezt ragozza unalomig: tűzz ki nagy célokat, tegyél meg mindent hogy elérd őket, és ha esetleg nem jön össze, akkor is lehetsz valaki, ha elég keményen akarod. Ennyi, ezért kár lett volna megírni a könyvet. Az őszintén szólva nem nagy tanítás, hogy legyél berepülő-pilóta ha űrhajósnak mennél, de ha nem jutsz fel az űrbe, berepülő-pilótának lenni is fasza dolog. Meg mindig légy készen és tervezz egy lépéssel előre, hát köszi. (Az ő példája itt amúgy az, hogy gitározik egy űrhajósokból álló zenekarban, egyszer Elton John előtt is felléptek valami jótékonysági bejzlin, és direkt napokig gyakorolt egy űrös-csillagos eltondzson számot, hogy ha esetleg felhívná őt a híres űrhajóst a színpadra, majd el tudja játszani vele. Nem hívta, eszébe  sem jutott eltondzsonnak, de az ezredes készen állt, mint egy rossz filmben: URAM, IGEN URAM!!! - ezt a végét most ilyen kiabálva kell elképzelni, tisztelgéssel)

Szóval Hadfield ezredest nem ezért szeretjük, igazából nem is szeretjük, de bírjuk ahogy beavat az apró dolgokba, mint mikor egy orosz kollégával valahol Oroszországban (esetleg Kazahsztánban) készültek saslikot sütni, és fél napi hússzeletelés és fűszerezés után előállítottak úgy öt vödör felkockázott húst, közben meg varacskos disznóra itták magukat. De így legalább az orosz kolléga titkos családi receptje titkos is maradt.

És persze Hadfield arról lett igazán híres, hogy Nemzetközi Űrállomáson előadta David Bowie Space Odity című világszámát, a lentiek meg feltették a klipet jutyúbra, ott meg milliók látták. Marketingnek igazán remek, nyilván a könyv is jobban fogy tőle.

Igazából a médiakarrierjéből már csak annyi hiányzik, hogy Simpsons vagy South Park szereplő legyen belőle. Bár az utóbbival vigyázni kellene. Hősünk ugyanis kanadai.

Piszkos tizenkettő

Ma, amikor szükségszerűen bekövetkezett náthán már túlestem és munkára adtam a fejem, egy bő hét után végre megint belehallgattam a tévesen közrádiónak nevezett propagandába, és majdnem lenyeltem a buszjegyem. (Épp a megállóban álltam, és igen egészségtelen módom pont a számba csippentettem a jegy sarkát, hogy két kézzel túrhassak a táskámban.) Közben meg azt mondja egy enyhén fenyegető és mindenképp hivataloskodó hang a fülembe, hogy (kábé) „Tizenkét illegális migráns lépi át másodpercenként Európa határait, és nem tudjuk, hogy közülük hány a terrorista.“

És én akkor ne nyeljem le a buszjegyem??? Nem mintha nagyon terrorfenyegetettnek érezném magam itt Kaposváron, ahová nemhogy autópálya nem vezet, de egy rendes vasútvonal sem, bár a térképeken talán  még rajta vagyunk. Az viszont elképesztő, ahogy fenyegető és manipulatív módon nyomják ezt az agresszív szellemi sötétséget: Másodpercenként tizenkettő, értitek parasztok? És terroristák vannak köztük, nem is sejtitek hogy milyen sok rohadt terrorista van közöttük, szóval így nézzetek ezekre a barbárokra. Ránk meg rajongással, mert a pártvezér és kancellár majd jól nem hagyja, hiába ugrálnak az ilyen nemzetközi brüsszelek vagy kik.

Amúgy részben Párizsban de 2005-ben Londonban is olyanok öltek, akik maguk nem bevándorlók csak azok leszármazottai, a londoni robbantásokat britnek született, normális középosztálybeliek tervelték ki és hajtották végre. Szóval inkább az integrációért, társadalmi kohézióért kellene valamit tenni, és akkor talán nem szöknének tizenöt éves osztrák lányok a közel-keletre, dzsihádistaként meghalni. Mert a kivándorló terroristákon nincs mit tematizálni, azok úgyis csak mindenféle arabokat robbantak fel, mondjuk magukkal együtt.

És amúgy meg egy normális ország józan kormánya szépen csöndben tolja a titkosszolgálatokat, hogy azok derítsék ki mekkora a veszély, és szűrjék ki a gyanús elemeket. Mert egy normális országban nagyjából a titkosszolgálatok értenek hozzá, nem a főállású rogánkrumplik meg szíjjártópéterek. És egy normális országban a kormány nem gerejszt hisztériát a polgárok körében, a polgárok pénzéből. Abból főleg nem.

2015. december 3., csütörtök

Abszurdisztán

Aszongyák ma a hírek, hogy a kormány "tájékoztatási kampányt" indít a menekültvótákról. Na ja, a tájékoztatási kampány fideszkádéenpés újbeszélül azt jelenti hogy kurva sok pénzt költenek majd az adónkból arra, hogy egymondatos, együjjas agyúaknak való, gyűlölködő szlogeneket kapjunk majd a képünkbe (lájtos náculás opcionális, "zemberek" és "megvéggyük" kötelező), de én ezen kormányzati szarháziak miatt többet már nem szégyellem magam. A "Kormány Információ" szintű ocsmány propaganda miatt szégyellje magát az, aki a fideszkádéenpére szavazott, meg aki szerint fasza dolog erre költeni az adóját, nem mellesleg egy fideszközeli szomszéd zsebét tömve.

Abszurdisztán - Hátasztán: 1-1

És az megvan, hogy egy - naná kormányzati - terv szerint, kötelezően fel kellene vennie plusz  munkaerőt annak a cégnek, amelynek 400 négyzetméternél nagyobb az alapterülete, és nincs benne csemegepult. Basszus, az összes skandináv bútorbolt, meg német barkácsáruház beszopta, hisz látott már valaki csemegepultot egy Praktikerben??? Én egyszer már láttam csokit a pénztár előtti polcon, meg nyáron jégkémes hűtőt, de a tíz deka parizerre vagy az ipari trappistára még dolgozni kell. Sokat.

A felcsúti viktor a magyarok Mao Ce Tungja, a cébéá a magyar teszkó (az ugye akár piac is lehet), a magyar ikea meg ezentúl csemegepultból nyomja a svéd húsgolyót, ha jót akar. Talált gyerekek ugyanott feldolgozva átvehetők.

Bűnösök vagyunk egy haragvó isten kezében.

2015. november 28., szombat

Névtelen feljelentés

Kedves Terrorközpont Elhárítás, lédiz end dzsentlömen!

Én ez úton szeretném magamat fel jelenteni a Központi Elterror Hárító hivatal szíjájénál, mer szerintem lehet hogy esetleg terrorista vagyok, nem kötelességből, szívből csupán.

Az úgy volt mélyen kedves Tenorista Elhárítók, hogy reggel kimentem a konyhába bele, és ott nagyon nagy késeket láttam, tisztára láthatóan elöl, mindenki által. És ezek a kések sokkal hosszabbak voltak, mint az amint jog szerűen magamnál tarthatnék hordani, ha vinném ki az utcára, de nem fér a zsebembe, egyikbe se. De ez mellékszáll. A lényeg, hogy ekkorák vannak, ez biztosan illegális, nagyon nem illiberális, meg veszélyes főleg.
Ráadásul a nagy kések mellett voltak veszélyes kinézetű villák is, meg egy feltűnően csőbomba alakú neszkáfés üveg, mondjuk úgy néz ki kívülről, mintha kávé is lenne benne, de lehet hogy csak kívülről van ráfestve megtévesztés alkalmának céljából. Vagy tényleg van benne valami, csak nem kávé hanem barna lőpor, ami a forró víztől nem robban, csak ha a csikket is belenyomjuk, így aztán meg lehet inni, ha a lebukás fenyeget, vagy szomjasak vagyunk.

És az is lehet, hogy én ezekkel a veszélyes fegyverekkel, meg a konyhának álcázott bombalaborommal valami csúnya dologra készülök, mondjuk kormány tagokat faragok ki karalábéból a késekkel, aztán meg a villákkal megvuduzom őketet a távolból oda. Mondjuk nem tervezek ilyesmit, de lehet hogy a soros ufói megkemtréleztek a gyíkemberek megbízásából, és most egy alvó ügyész... izé ügynök vagyok, olyan aki ébren van, csak nem tud róla.

Mer az ügynökök ilyenek, soxor nem is tudnak róla, hogy ilyenek, akik meg igen azok menekülő migrácsok, akik álcázzák magukat bevándorlónak megélhetésileg. De én nem, én tudom, hogy valahol erre születtem, csak egy sokkal rövidebb nevű városban, a nevére ne sm emlékszem, de hát szerintem mindenkinek sincsenek emlékei olyan kicsi korából, mikor még csak sírással beszélt. Vagyis nem migrácsoltam sehonnan nem, nekem nyilván agyat mostak az agymosó sorosok, és most úgy vagyok képzett agymosott, hogy nem is emlékszem rá, csak az a hihetetlen gonosz gyűlöletet égetem belülről, pártunk és kormányunk iránt, idegen zsoldban. Ami nyilván rossz, ha romlott lelkemnek jól esik is nyilván, de én nem vagyok mérce, meg az út meg az igazság, az egy másik közel-keleti terrorista élete volt.

Szóval szerintem az lenne a legjobb, ha az El Központ de Hárító terroristái jól betörnének hozzám videón, a földre löknének, nagyon durván, meg bilincselnének. És akkor biztos nem vuduznám meg a Kádár elvtársat (bocsánat, lemondtam az ujságot, így nem követem annyira, hogy ki most a Kádár elvtárs) vagy másik fontos baráti elvtársiast légkörben. Meg nem ordítana velem az asszony, hogy hol a karalábé, amiből ő pörköltöt akart főzni, hokedlivel.
Meg igazából nekem is kissé nyugtom lenne a zárkában benne, már évek óta tervezem, hogy egyszer megfejtem a Kisnaccsága című szakirodalom keresztrejtvényét, de ugye a bevásárlás, meg a munka meg a kutya mellett nem volt rá időm, pedig igen szép lap, ha hosszabban lecsuknának el is olvasnám, biztos.

Tessék engem autóba tuszkolni álarcosan, az lesz a legjobb mindenkinek, meg lenne belőlem sajtótájékoztató is, magukra férne szerintem, elvégre a jó reklám is reklám, meg én se lennék többet ilyen közveszélyes magamban. Le lakat alá velem! csukni, a címemet nem írom meg, úgyis tudják egy ilyen elvetemült alakét, csak annyit, hogy laktózérzékeny vagyok, úgyhogy kockasajt ne legyen a reggelimben legkésőbb holnap, csak ilyen ipari fáradtoljaból való, azt szeretem. Ja, de azért a 101-es szobába ne vigyenek, én pihenni is szeretnék a vallatások között.
Hazafias üldözettel!

(És ez volt az 500. bejegyzés itt, az 501-iket majd a Levi's nem szponzorálja egyszer.)

2015. november 27., péntek

Frájdéj nájt fívör

Egy ideje elvagyunk már a Valentin-nappal, lassan felnő(tt) egy generáció, akinek ez pont olyan természetes, mint a karácsony, lassan beszivárog a Halloween is, bár a tök az elsősorban még mindig főzelék a magyarnak, és mint miden ünnep, ezek is főleg a boltokban és a reklámokban vannak jelen, azok által vannak egyáltalán. Ez van, fogyasztói társadalomban élünk, egy élő társadalomban fogyasztunk, és a kereskedelem teljesen nyilvánvaló módon telepszik rá az ünnepekre. Az említett kettő annyiban speciális, hogy helyi hagyomány híján ezek eleve csak a marketingen keresztül lehettek az életünk részei, de hát ez is egy út, a külsőségekkel támadó ünnepnek is lehet előbb-utóbb valamilyen tartalma, azon kívül hogy a virág- és édességboltosok jól keresnek a sok túlárazott szeméttel.

A Black Friday viszont egyértelműen szintlépést, merőben új minőséget jelent, hisz ez a vásárlás ünnepe, amikor azért vásárolunk, mert az nekünk jól esik. Nincs a formán túli tartalom, nincs is rá igény, nem kell a szeretet, a hála, nem kell kifejezni vele semmit, csak tülekedni kell, vásárolni, sokat és nagyot, olyat amit egyébként, egy józan hétköznapon nem vennénk meg, vagy csak hosszas töprengés után.

Amikor viszont blekfrájdéj van, akkor olyan húdenagy kedvezmények vannak, hogy hülyék lennénk kihagyni, tehát rohanunk fogyasztani - legalább is erről szól az esemény nyugati rítusa.
Mert valójában nem azért veszünk meg mindenféle dolgot (na jó, már aki, én például ma csak zsemlét, tejet, vécépapírt meg ilyeneket vettem, a durva kilengés egy üveg akciós mogyorókrém volt, de az meg kellett a kekszhez) mert jót spórolhatunk vele, a vásárlási lázban nincs semmi racionális. Hisz például ha veszünk egy lézeres szalámiszeletelőt féláron, még mindig egy fél szalámiszeletelő árával többet költöttünk a kelleténél, mert másnap, kijózanodva rájövünk, hogy évek óta szeletelt szalámit veszünk vagy utáljuk a szalámit, esetleg vegetáriánusok vagyunk. A felesleges dolgok pedig olcsón is drágák.

Így aztán a blekfrájdéj valójában egy bacchanália, egy ereszd-el-a-hajam típusú kicsapongás, melybe ráadásul kiélhetjük rég lefojtott vadászösztöneinket, amikor a nagy szőrös férfiak/harcos amazonok elmennek a teszkóba, és test test elleni küzdelemben megvívnak a leárazott lapostévéért, amire persze egyáltalán nincs szükségük, illetve csak mit trófeára. És fullkontaktos küzdelem akkora adrenalinbomba, hogy még hazafelé is szédelegnek tőle, medmexet játszanak a szuzukival és a hálószoba ajtaját is úgy rúgják be otthon.

És közben egy pillanatra sem jut eszükbe, hogy vettek egy nyolcvanezres tévét kilencvenért, aminek a névleges árát csak a múlt héten nyomták fel százharmincra, hogy legyen miből fantasztikusakciózni. Aztán az új tévé mehet a klotyóba, tekintettel arra, hogy a lakás összes többi helyiségében már van egy, nem számítva a tablet-laptop-okostelefon állományt.

***

És ha már marketing, meg fogyasztás, idefűzök még egy kis szösszenetet, az évad leghülyébb reklámjáról.
Valamelyik telekom cég hirdetésében a kiscsávó nem játszhat a focimeccsen, mert nincs meg neki hülye csíkos focista zoknija. Erre anyu üzen apunak, aki a dolgozóban van éppen, nyakig szürke öltönyben (tényleg, a reklámokban mindenki irodában dolgozik, prezentációt gyárt a mítingre, és nem mondjuk kazánt fűt vagy traktort szerel a sárban), apu lenéz és látja, hogy jééé, rajta van a hülye csíkos zokni, és (bár ezt pont nem látjuk) elrohan a meccsre, a kölök már rúgja is a bőrt, ők meg öltönyben de máz zokni nélkül szurkol.

És én ezt az egészet nem értem, mert:
- Ha apu olyan hülye, hogy a fia, nyilván kisméretű, piros-fekete csíkos térdzokniját veszi fel szürke öltönyéhez, akkor nyilván süsü egy kicsit, de akkor hogy tudja kezelni az okostelefonját? Egyáltalán, hogy talál oda a meccsre?
- De ha már odaér és lepasszolja a zoknit, az már nyilván teljesen kinyúlt, a gyerek max csereként állhatott be később (egy lábszagú, kinyúlt zokniban), szóval mitől olyan boldog?
- Anyu (aki nem a dolgozóban van, szóva lehet hogy háztartásbeli) nem figyel arra, hogy a család gyengeelméjű férfitagja ne csináljon magából teljesen hülyét, illetve ha már elviszi a kiscsávót a meccsre, nem kérdez rá, hogy mindent összepakolt-e?

Persze lehet hogy mégis értem, ott lehet a megfejtés, hogy a kiscsávó focista, focistaapuval és focistaanyuval, ami ugye nagyjából mindent megmagyaráz.

2015. november 26., csütörtök

Status quo

Észak-Korea régóta amolyan freak-show a nyugatiak számára, nem látszik szándék a világ per illanat talán legocsmányabb diktatúrájának külső megdöntésére, időnkét lehet rémüldözni azon, hogy gyerekek halnak éhen árvaházakba, meg hogy a rosszul teljesítő tábornokokat légvédelmi rakétával végzik ki. Aztán minden megy tovább a megszokott módon, az elmebeteg rendszer tovább termeli elmebeteg szemétségeit, folyik a vér, nyomul a nyomor, mi meg jól megvagyunk itt magunkban, és bár nekünk sem fenékig, mégis elégedetten dőlhetünk hátra, hogy hát ezekhez képeset nekünk még ugye...

Ennek szellemében állnak az észak-koreai hírekhez a hazai portálok (ez esetben épp az origo, de lehetne bármelyik) kommentelői, akik - Rejtővel szólva - egyáltalán nem felebarátok, hanem egészen barátságtalanok. Az aktuális hír, hogy gyakorlatilag kötelezővé tették a férfiak számára kimdzsongun hajviseletét, a nőknek meg kedvetlen feleségéét, ami nyilván beteg dolog, de a derék kommentelők rögtön idomulnak ehhez a színvonalhoz. Egyikük azonnal cigányos vonásokat fedez fel a diktátor arcvonásaiban (na ehhez mekkora beszűkültség kell...) a másik viszont megemlíti, hogy de ott aztán nincsenek terroristák meg migránsok. Hát ja, ha az állam magához ragadja a terror eszközét, az két dolgot is eredményez, egyfelől külön terroristákra már nincs is szükség, másfelől meg oda nyilván a kutya sem akar bevándorolni, drótkerítés persze ettől még kell, csak épp a még ki nem irtott lakosság otthontartására.

Belegondolva, nagyjából az iszlám állam is valami hasonlót szeretne, csak ők fordítva álltak neki, adottságaiknak megfelelően, Vagyis esetükben nem egy állam kezd el terroristaként viselkedni, hanem terroristák szeretnének államként, bár ez egyelőre csak az elnevezésükben működik száz százalékosan. (Illetve ott sem, a franciák pl. következetesen Daesh-nek nevezik az egyik arab rövidítése alapján, pont azért, hogy ne ismerjék el „államiságát“.)

Észak-Korea viszont kétségtelenül állam, melynek vezetőit persze szívesen félreállítanák a nyugati hatalmak, csak hát Oroszország, meg Kína (főleg Kína) ezt annyira nem szeretné, és tudjuk, hogy a kínaiak mennyien vannak, szóval ha ők akarnak valamit, az nagyon akarva van. Ha meg nem, akkor felejtsük is el, pár millió ember nyomora nem ér annyit, hogy a kínai főpárttitkár ingerülten összevonja a dzsídípíjét, mert azt megérzik az usákok is, és a végén Butch Kansasból nem tudja megvenni az új, pornómeghajtású utcai Hummerjét.

Így aztán minden marad a régiben, kimirszen unokája tovább diktátorkodik egészen korai haláláig, amit persze nem egy tökös titkosszolga vagy egy lánglelkű forradalmár golyója okoz majd, simán szívrohamot kap zabálás közben,vagy agyvérzést egy állami prosti karjai között, aztán jöhet az XXL-es koporsó, meg az utódlási harc. Mim meg itt  csak azon csodálkozunk, hogy ez a zsírdisznó miért hord egy korábbi szíjjártópéter-frizurát? (És hogy húsz év múlva nálunk is kötelező lesz-e?)

2015. november 25., szerda

Xar ügy

Utálom az olyan napokat, amikor az az egyik vezető hír, hogy elkapták a pozsonyi kakifantomot. Mert én miért csak akkor hallok az ilyen világrengető történetekről, mikor már épp elkapják a faszit, miért nem izgulhattam én is a szlovák közvéleménnyel együtt a tavasz óta aktív  ürüklékpartizán rémtettein?
Az a nagy helyzet, hogy a magyar sajtó nagyjából-egészében elhallgatta ezt a geopolitikailag, kriminalisztikailag és proktológiailag is jelentős esetet, én legalább is nem találkoztam eddig egy cikkel sem, pedig minimum két portálra is ránézek néha, meg a szomszédnak jár valamelyik újság. És semmi.

Pedig számtalan izgalmas kérdés volt a nőkre szart kenő fantommal kapcsolatban. például hogy saját vagy idegen anyaggal dolgozott-e, ha sajáttal, akkor otthonról hozta, vagy helyben állította elő, illetve magára kent-e belőle, mondjuk kapcsolatteremtési céllal. (Valószínűleg egyébként otthonról hozta, és néha magára is kent belőle, mert mikor elfogták egy buszmegállóban kókadozott szarosan és részegen. Abba meg jobb nem belegondolni, mitől rúgott be, avagy belevizelt-e a becherovkás üvegbe, már csak az imidzs miatt is.)

Lehet hogy lesz belőle képregényfigura is, Szarman, az anti-szuperhős, valahol félúton Hasfelmetsző Jack és a Pókember között, akinek az a szuperképessége hogy büdös és elülnek mellőle a villamoson. A mekiben lesz majd Szarman menü, extra csokifagyival, barna inges, épp kefebajuszt növesztő identitászavaros tinédzserek meg példaképüknek választják, ami persze még mindig sokkal jobb, mintha a Mein Kampf kifestős változatára gerjednének. Aztán persze film is készül a Szarman-képregényekből, nem lenne nehéz találni egy a névben foglalt színészi kvalitásokkal rendelkező főszereplőt, a magyar hangja lehetne például Hajdú Sztív vagy Csonka Pici (jesszus, honnan tudok én ilyen neveket, de most komolyan???), aztán jönne a tévsorozat, de az már annyira szar lenne, hogy nem nézné senki, az első évad után menne a kukába...

És ez az egész még mindig tizedannyira sem lenne gusztustalan, mint egy átlagos kormányzati propagandakampány vagy a TVRTL2 tetszőleges saját gyártású műsora. Mert amit a pozsonyi csávó másokra kent, abban mi már gyakorlottan nyakig ülünk. Mi kérem, ebben is jobban teljesítünk.

2015. november 24., kedd

A fenevad száma

„A mennyországot úgy képzelem, mint ahol minden nap kínai kaja van. A pokol ugyanez, csak ott pálcikával kell enni“
(valami rockzenész, már nem emlékszem pontosan)

A 888.hu a legszánalmasabb kísérlet a hazai netes közelmúltból, ennyire izzadságszagú portált én még nem láttam. Az alapötlet az lehetett, hogy csinálni kellene egy ellen 444-et, abban a stílusban, csak kormánypárti tartalommal. Elvégre már maga a felcsúti is azon merengett nemrég, hogy a jobboldaliságot valahogy fiatalosan kellene előadni, még mielőtt nyugdíjastagozat lesz a fidelitászból. Pontosabban azt a valamit szeretné fiatalosra fazonírozva látni, amit ő jobboldaliságnak hív, és ami valójában nemzetieskedő giccsel leöntött nettó balos retorikájú populizmus, persze önmagában ez is kábé annyira fiatalos, mint Vágási Feri lakótelepi bőrdzsekije.

De aztán jött a 888 és annyira, de annyira fiatalos akart lenni helyből, mint más nekifutásból, lett is belőle kínlódás, meg fogaknak csikorgatása, de úgy, hogy a máig a monitorról csorog az izzadság, ha odatévedek. A nagy erőlködésnek nyögés a vége, a nyögésnek meg az, hogy az ember eme remek portál láttán arra gondol, hogy beszarás, és tényleg, valami bűzlik a Századvégnél. Mert a 888 szellemi atyja és vezérbloggere nem más mint géfodor gábor, főállású kormányzati Gollam, ez az ő játszótere, illetve drágaszága, hogy stílben maradjak.

És hát olyan is. Az írások nagyjából a baloldalt fikázó, középiskolai fiúvécék falfirkáit idéző színvonalon megalkotott publicisztikáktól, a harcos menekült ubd bevándolás-ellenes szövegekig, a lájtos náculásig és meleg hangú kormánybiztatásig terjed, mindez látványosan körbepárnázva állami (sőt kormányzati) hirdetésekkel. A legjobb az, mikor a belvárosi irodából játsszák (mit játsszák, élik!) a fotelforradalmárt, és keményen, őszinte magyar módra beszólnak a terroristáknak, ilyeneket, hogy: "A gyilkosok gusztustalan férgek.“; "Ha fontosak neked a nők jogai, akkor ne ölelgesd az asszonykövezésből migrált afgánt.“ vagy "Ne imádd az idegent. Az idegen az idegen. Nem szép vagy jó. Hanem idegen.“ - és még sorolhatnám. Az ilyen kemény és őszinte rockzene szövegek után nyilván megveregetik a saját vállukat és „faszagyereknek“ nevezik egymást, mert nagyjából ott tartanak, hogy ez a laza és fiatalos stílus. Pedig csak röhejes, plusz nagyon durva előítéletekkel operáló lúzer böfögés, személyes kedvencem az asszonyverésből migrált afgán, ezért nyilván megérdemli a szerző, a Nagy Valagrendet, bojtokkal. És amilyen egy országban élünk, előbb-utóbb meg is kapja majd, hisz mint tudjuk előbb-utóbb minden seggnyalóra jut egy segg, tehetség itt nem marad kihasználatlanul.

A 888 egyébként nagyot gurított a dizájnban is, az oldal szerkezete és színvilága olyan, mintha valaki betépve azt halucinálta volna, hogy 1997 van, és ő most beszáll az internetbe, aztán már lusta volt kezdeni valamit a végeredménnyel, elvégre őt azért fizették, hogy tervezzen oldalt és tessék, ez itt egy oldal. Kaotikus, idegesítőek a színek, a rovatcímek olyan esetlegesek, hogy biztosan egy borba fojtott megbeszélésen találták ki őket.

Így aztán nem a 444 ellenpólusa lett, nem a szigorú értékek mentén laza jófej, csak egy sarokban nyáladzó bamba hülyegyerek, aki még mindig hihetetlen viccesnek találja kimondani, hogy pisi meg kaki, meg hogy fing. Bár ezek amúgy tartalmilag is jól visszaadják e csodás médiaipari izét, és röhögnék is rajta, csak félek, alig áttételesen ezt is a mi pénzünkből tolják a képünkbe.

Mindazonáltal érdeklődéssel várom a 666.hu-t is, a hiánypótló sátánista-nemzeti konzervatív portált és szexshopot. (Ott most egy sorozatgyilkosos oldal van, de szerintem géfodorék simán beintegrálhatják ezt a tartalmat is, mindig van igény laza és fiatalos jobboldali sorozatgyilkosokról szóló tartalmakra.)

2015. november 23., hétfő

Szürkület

Hétfő van, sokat dolgoztam, ettől fáradt vagyok, Brüsszelben katonák cirkálnak az utcákon, Miskolcon eltűn a tizenhét éves Dzsenifer, a felcsúti kisvasút még mindig nincs kész, tök régen nem volt már békemenet, a teknősöm teljesen apatikus, és még mindig több hét van karácsonyig. És akkor  most nekem ne keseredjen meg a számban a porcukorba forgatott málnalekváros mézbonbon?

A hétköznapok (beleértve a szombat-vasárnapi hétköznapokat is) valami szürke, grízes masszává állnak össze, csak lapátolok, lapátolok előre, de csak újabb adag szürkés gríz vár, hétvégén is, csak akor nem kell annyira lapátolni. Ez amúgy nem nagy újdonság, mindig ez van a karácsony előtti másfél hónapban, sötétben indulok dolgozni, sötétben érek haza, a kettő között pedig nem biztos, hogy egyáltalán látok napfényt. Lélekben egy tengelalattjáró matróza vagyok, letöltök képeket napos őszi tájakról, és a legnagyobb szükségben sem nézek Tarr Béla filmeket, ez a túléléshez elég.

A szürkeség ellen nehéz tenni, a túl édes dolgok meg a csili sok mindenben segít, a vígjátékok viszont kerülendők, attól csak ideges lesz az ember, ami a késő őszi levertséggel igen rossz kombinációt alkot. Előny viszont a kutya, legalább is ha nem szenved épp krónikus őszi álomkórtól, de az igazi ellenszer a levegőváltozás.

Ennek két módja van. Az első ha sokat szellőztetünk, intenzíven füstölőzünk/illatgyertyázunk valamint kitiltjuk az autókat és jelentősebb ipari üzemeket településünkről. Ennél valamivel egyszerűbb elutazni, bár jellemzően költségesebb. Én például már évek óta várom, hátha kapok valakitől karácsonyra egy magánrepülőt, saját pilótával és korlátlan kilométerekkel, hogy a novembert a déli félteke különböző pontjain tölthessem. Tudom, hogy ez elég valószínűtlen, de hajlandó vagyok engedni. Jó lesz a gép húsvétra is, így legalább nyáron a Himalájába vagy az Andokba repülhetek, hogy ne kelljen itthon szenvednem a nagy melegtől, meg a rohadt naptól, ami állandóan csak süt, mintha le se akarna menni.

Ha azonban az embernek nincsenek multimilliárdos és zakkant rokonai, barátai vagy üzletfelei, akkor kisebb léptékben is lehet levegőváltozásra menni. (Még mielőtt családunk idegeire.) Érdemes felfedezni a túloldali kisboltot, direkt másik postán kapni idegrohamot sorban állás közben, vagy szándékosan lekésni a 23-as buszt, hogy a 18-as teljesen más klímájába is beleszagolhassunk. (Bátrabbak akár a távolsági buszokkal is kísérletezhetnek.)
Sőt, a túloldali kisboltban más márkájú kutyakonzerveket lehet kapni, így a szobatársként is működő eb a korábbiakhoz képest új aromákkal gazdagíthatja a szoba levegőjét. Ez esetben a levegő változása nem feltétlen pozitív irányú, büdös lesz, csak másképp.

És mire minden lehetőséget végigzongorázunk, már nyakunkon az ünnepek, jöhet a túlevés, a döglés és az ezek miatti lelkiismeret-furdalás, ami üdítően más lelkiállapot a jelenlegi nyúlós-ködös lehangoltsághoz képest.

2015. november 22., vasárnap

Jobbanélés

„Több pénz marad a munkavállalóknál és az időseknél is. Tovább nőttek a bérek és jövőre tovább nő a nyugdíj is. A reálbérek tartós növekedése jelzi, hogy a munkavállalók egyre inkább érzik a gazdasági növekedésnek, a közszféra béremelési programjainak, az adócsökkentéseknek, és a tartósan alacsony inflációnak a pozitív hatását. 2016-ban még több pénz marad a munkavállalóknál”. - írja a fidesz frakció közleménye, és nem, nem szakad a fejükre a plafon, mondjuk kérdés mekkora kárt lehetne tenni ezekben a tisztességtelenségben épp megőszülő, vastagbőrű ám üresfejű közéleti rinocéroszokban.

Akkor most jelezném, hogy a magyar reformok nem működnek, csak a haveri zsebek tömködése, de azt reformnak nevezni szimpla hazugság. És én mint munkavállaló nem élek jobban, én rosszabbul élek, sőt, igazából senkit sem ismerek, aki jobban élne, nyilván azért mert nem ismerek egy befolyásos fideszkádéenpés döbrögit sem.
Hisz sokan leírták már, szerintem én is, hogy a szolgálati Audi ablakából tényleg sikeresnek tűnik a kormányzás, övék az ország, maguknak építik, avagy havi egymillió fixel az ember könnyen viccel.

De ezek a fideszkádéenpés csávók talán nem is viccelnek, talán nem is szándékosan hazudnak, lehet hogy ők egyszerűen tényleg elhiszik azt a sok sötét ostobaságot, amit a mi százmillióinkból tolnak az arcunkba, egy tízéves gyerek értelmi szintjére belőve.
Kicsit olyan az egész, mint abban a híres történelmi anekdotában: mikor említették (ha jól rémlik) XVI. Lajos feleségének, Marie Antoinette-nek, hogy éhezik a nép, már kenyerük sincs, csak annyit kérdezett vissza, hogy akkor miért nem esznek kalácsot?

Mindenki annyit ér amennyije van, illetve ha nincs kenyér egyenek kalácsot, ez a két premissza nagyjából megalapozza a rezsim társadalompolitikáját, a konklúzió pedig valami olyasmi, hogy aki jól él az számít, aki nem az meg nincs is. A magyarok egyre jobban élnek, ha valaki ezt nem érzi, akkor nyilván nem magyar (vagy simán csak nincs is), mert a fideszes alternatív valóságban mindenkinek jól megy.
Lakópark vagy lakótelep, ez itt a kérdés.

2015. november 21., szombat

November rain

Végre kezd novembernek látszani a november, reggel még még mindig ez az indokolatlan tíz fok, de legalább szakad az eső, és kezdetnek ez is megteszi. A sárban végre tényleg barnák lesznek az eddig túl vidáman sárga levelek, ahogy az illik az év legócskább hónapjához. Hisz a november már nem október, amikor én kissé elutazom, és azt lehet várni, viszont rohadt messze még a karácsony, amit szintén lehet várni, nem a száncsengő, hanem a tartósabb munkaszünet okán. A november a túlélendő átmenet, akárcsak a február, akkor is már elegünk van a télből, de onnan nézve sosem lesz tavasz.

Novemberben leginkább egy csigaházban lehet átvészelni a nehéz napokat, úgy értem mind a harmincat, a csigaház az leginkább az ember lakása, sőt szobája, esetleg ágya, ahonnan csak egészen indokolt esetben bújik elő. Indokolt esetnek számít az a megrázó napi rutin, mikor dolgozni kell indulni, hogy úgynevezett „pénzt“ keressünk, ami csak újabb problémákat szül, hisz aztán a pénzel meg el kell menni a boltba mindenféle dolgokat venni. Ez utóbbi sajnos elkerülhetetlen, legalább is amíg nem leszünk öntisztulók és nem tanulunk meg rendesen fotoszintetizálni, bár télen pont a napfényből van a legkevesebb, ráadásul megint ki kell mászni érte az ágyból szobából.

Így aztán az ideális csigaház a lakóautó, abból egyáltalán nem kell kimászni, csak átmászni a vezetőülésbe és elhúzni délnek, mert akik élnek azok délnek mennek, akik haldokolnak északnak. (Majd üdítőznek egy vitorláson és integetnek ha elhagynak valakit, de ez igazából egy Kispál dalszöveg.) A lakóautó mellet amúgy jó a vitorlás is, egy kis vitorlás szűk, de lakályos kabinnal, sok kajával feltöltve, mert csak a Puffin lekvár ad neked erőt, és mindent lebíró akaratot. Ráadásul egy vitorlás eleve egy minimum mediterrán tengeren van a legjobb helyen, ahol nincs november, illetve van, de csak naptári értelemben.

2015. november 20., péntek

A Kiskegyed különkiadás

Reggel a lakás legkisebb helyisége felé haladva felkaptam az újságtartóból (na jó, a hűtő tetejéről) egy Kiskegyedet, pontosabban valami lapot, amiről csak a lámpagyújtás után derült ki, hogy mégsem teszkós reklámsaláta. Az mondjuk teljes rejtély, hogy került ez a lakásba, az egészen biztos, hogy én eddigi életemben még sohasem adtam pénzt ilyesmiért, ingyen meg nyilván nem osztogatják, különösen mert távolról, ellenszélben sem látszom célcsoportnak.

De a reggeli budista gyakorlatokhoz épp megfelelő, úgyhogy beleolvastam, és alig hittem a szememnek. Oké, én nagyon nem vagyok a bulvármédia fogyasztója, így kissé sokkoló volt a lap erős szellemi leárnyékoltságban fogant stílusa, plusz nem ismertem szinte senkit az ott felvonuló celebekből, leginkább még Fodor Gábort sikerült beazonosítani egy fotón, amint épp Czeizel Endre temetésén ácsorog. De ő itt nyilván a rendszerhiba, még egy efféle tökéletesre csiszolt tabloidba is kell egy kis entrópia. (Bocs, kicsit sok lett az idegen szó, tudat alatt biztos így kompenzálom az élményt.)

Az ismerősök közt volt Jennifer Aniston, mert tévét azért nézek, de a keretes írásban felsorolt pasijai közül csak a Brad Pitt neve mondott valamit. Nagy Feró évek óta szóra sem érdemes, Endivajna Timi meg nemtom ki, nyilván Endivajna legutóbbi trófeája, aki ezáltal nyilván gazdag, de hogy ezen kívül miért érdekes, fene se tudja. Endivajna sem érdekes, egy öreg, kövér, gazdag szemétláda, a mohó fajtából, nem nagy eset. Olyan mint Berlusconi, csak ő nem volt miniszterelnök, hanem az aktuális hazai haverja, az is elég a sikerhez.

Láttam viszont a lapban Cynthia Dictator-t (sic!), aki így arcra és művésznévre valami ex-pornós, lehet, azért ex, mert csak úgy hivatkoznak rá, mint a Í"fotóslány". Nos én inkább csak közélettel foglalkozó lapokat/portálokat olvasok, így szűk látóköröm alapján azt hittem egy rogán antalnál már nem lehet lejjebb, erre szembejön egy Szintia Diktátor, és nem átértékelem a világképem, mert nem csak hogy nagy az isten állatkertje, de nagyon nagy, ráadásul perverz genetikai kísérletek is zajlanak benne, okulásunkra nyilván.

A cikkek (na jó, szövegek) tematikusan változatosak, úgy mint: hiresek és gazdagok, gazdagok és híresek, főzés-zabálás-fogyás, ruhák. Ennyi, ha ez megvolt, már csak az elengedhetetlen ezo-sarok kell, Coelho, feng-shui, horoszkóp, monoszkóp, sztetoszkóp, gadnóz.

Ez utóbbiak közül egyértelműen a legkeményebb az „Így bánjon el az energiavámpírokkal!“ című minősíthetetlen trágyalé, ami tisztán és egyértelműen a Maunika-són szocializálódott ezo-anyukákat célozza meg, nyilván eredményesen. Már az illusztráció is erős, a szöveg mellett szexi csaj mosolyog, szája szélén kis vérrel, a túloldalon denevér sziluettje. pedig azt még az ezo-anyuk is tudják a müllerpéteri tanításokból, hogy a vámpír az itt szimbolikusan értendő, esetleg azt is, hogy a denevér nem vámpír, csak rossz a PR-ja.

Aztán jön a szellem sötétségének mélységes kútja, ilyen szövegekkel, hogy az energiavámpírok folyamatosan árasztják magukból a negatív energiát. Miközben az energia egy alapvetően fizikai fogalom, és nagyjából változtatóképességként definiálhatjuk, márpedig ez esetben a negatív energia ennek hiánya, esetleg az a képesség, hogy elérjük semmi se változzon, de az már elég zavaros, hogy ezt hogy lehet árasztani. Esetleg megállítják az időt, lefagyasztják a környezetüket? Nem világos, hogy ez mire volna jó.
Marad még az, hogy a „negatív energiát áraszt“ azt jelenti hogy „energiát vesz el“, bár ez meg grammatikailag nem stimmel,mert akkor nem az energia lenne negatív, hanem az árasztás, azaz energiát negatívan árasztana. Ez már elég újbeszél, csak felesleges, lehetne azt is írni, hogy energiát vesz el, de azt is minek, a „cikk“ szerzőjének nyilván korlátozottak a szellemi képességei. (Annyira, hogy a nevét sem tudja, mert ha tudná, biztos odaírta volna e zsurnalisztikai gyöngyszem alá.)

Aztán persze jön az energiavámpírok hét típusa (a tehetetlenség vámpírja, a hiba vámpírja, az irigység vámpírja, Tudor, Vidor, Hapci, Morgó), és végképp értelmetlenné válik az, ami már eleve anak indult, hisz hét emberi hibát bárki bármikor fel tud sorolni, és innentől csak oda kell mögé írni, hogy „vámpírja“, és máris mehet egy tévés jósműsorba, vagy az ilyen női lapnak látszó tárgyak szerkesztőségébe.

 A Kiskegyed amúgy saját fogalomrendszere szerint szintén egy energiavámpír, sötétséget, butaságot és felületességet terjeszt, pénzt kér mindezért, ráadásul büszke rá. Na jó ez utóbbi talán nem igaz, egy büszke szerkesztőség nem mikroszkopikus betűkkel szedné impresszumot. Úgyhogy marad a sötétség meg a pénz.

2015. november 19., csütörtök

Teminus technicus

Ma halottam egy interjúban valami terrorista-szakértőnek nevezett pasitól, hogy az iszlám terroristák (mondjuk muszlim terrorista lenne a helyes, de még inkább az iszalmista) baketrológiai fegyverekkel támadhatnak legközelebb. És többször is elmondta, hogy bakterológia. Pedig a bakterológia az szerintem vasutastan, a forgalmisták fiziológiai, pszichés meg főleg szociokulturális sajátosságaival foglalkozó tudomány. (szakirodalom: Terepmunka a bakterek földjén, Mítoszok a sorompó árnyékában, "Hogyha elindul a vonat" - Bakter népköltészet) Amire emberünk gondolt az nyilván a bakteriológia, bár még így sem az igazi, hisz nyilván nem baktérium-tudományi fegyverre, hanem baktérium-fegyverre utalt volna, ha már szőrszálat hasogatok a kakán is csomót keresve (hisz mi mástól is lenne rajta csomó, ha nem valami csúf baktérium-fertőzéstől).

De az ilyen magabiztos félremondások közül mégis csak az volt a klasszikus, mikor Pokorni Z. (akit a fideszes értelmiségi példájaként szokás emlegetni, nyilván mert szemüveges, de nem a szíjjártópéteri értelemben) azt mondta, hogy néhány egyetemi szak lehet hogy tényleg felesleges. Minek is kellene példának okáért balneológusokat képezni - vetette fel a tanárurasan öregedő demokrata - mikor a jelen geopolitika realitás az, hogy nem egyszerűen nincs tengerünk, de nem is várható, hogy lesz, így a bálnafelhozatal elenyészőnek mondható.

Aztán persze rajta röhögött a gonosz, Soros által pénzelt, posztliberális-protokommunista sajtó, hogy a balneológia az egy orvosi szakterület és gyógyvizek terápiás alkalmazásával, hatásaival foglalkozik. (Mint az közismert - tenném hozzá, mint Safranek a Macskafogóban, és teszem is, elvégre itt nincs Mr. Teufel, de még tejfel sem a hűtőben, borotválkozás közben meg nem tudom megvágni magam, ahhoz először is borotválkozni kellene...)

A tanulság pedig csak annyi, hogy addig beszélj ameddig a szókincsed ér, kivéve ha biztos vagy benne, hogy a hallgatóságod butább nálad. Akkor ugyanis mondhatsz bármit, sőt ha igazán rájuk akarsz ijeszteni, mond azt, hogy empiriokriticizmus. És hozzátehetjük egy régi (és méltán utált) főiskolai tanárom gyönyörű, és teljesen öncáfoló kijelentését: "Nem karok itt terminus technicusokkal dobálózni!"

2015. november 18., szerda

Szubjektív idő

Egy tizenkét órás munkanap elég rosszul hangzik, pláne mikor még csak reggel hat óra múlt, és az este hat kábé olyan messzinek tűnik, mint a budapesti olimpia vagy az első ember a Marson. (Egyébként az Egér a Marson is távoli már, úgy harminc éve láttam utoljára.)

De ehhez a rémítő perspektívához képest meglepően hamar eltelt a nap, talán az lehetett a trükk, hogy végig dolgoztam, úgy értem érdemi munkát végeztem, és nem valami mechanikus alibitevékenységet, minimum háromfelé kellett figyelnem, így nem is volt alkalmam azon rémüldözni, hogy milyen borzasztó lassan telik az idő.

Az igazi emberkínzás persze az, amikor nincs érdemi tennivaló, és marad valami Tóthék-jellegű dobozolás (szerencsére paranoid fasiszta őrnagy nélkül), az valami olyasmi, mint mikor valami különösen unalmas és ordítóan semmitmondó filmet néz az ember. Az ilyen filmek ugye eleve minimum két és fél órásak, de ez szubjektív időben sokkal több, így nekünk két napnak tűnik, mire az érdektelen szereplők végre elmennek vagy meghalnak, persze nem azon a végtelenül fájdalmas módon, amit megérdemelnének.

Vagy ilyen élmény lehet focimeccset nézni, de ez nem biztos, én életemben még egyetlen focimeccset sem néztem végig (valami néhány tesióra kivételével nem is fociztam), de az lehet olyan soha véget érni nem akaró vergődés, mint mondjuk majdnem minden David Lynch-film. Vagy a dobozolás.

Hájp hájp hurrá

Mostanában több filmes podcastot is hallgatok, és egyre jobban irritál az a rémes szleng, ami ezekben eluralkodik. Nem vagyok egy nyelvészeti purista, de azért tényleg képen kéne vágni (nagyon dulván) azokat, akik ilyen mondatokat szökkentenek ki foguk kerítésén:

„Nagyon hájpolták ezt a ribútot, pedig már a sztoribord is egy bulsit volt.“
„Nekem túl szpojleres volt a tízer tréler, de a szídzsíáj az jól nézett ki.“

És persze ezek tökéletes magyar mondatok, hisz a nyelv nem a szótár, hanem a nyelvtan, pontosabban a struktúra, de attól még dermesztően hatnak rám, persze lehet hogy csak simán öregszem.

2015. november 16., hétfő

Eb

Jót röhögtem, mikor olvastam a sok diadalittas győzelmi jelentést a hazai foci (vagyis fodbal) követőitől, annak kapcsán hogy végre kijutott a magyar válogatott az európa bajnokságra. Engem egész eddigi életemben egy egészen kicsit sem érdekelt a fodbal, nem nézem, nem játszottam, nem érdekel, ezért enyhe cinizmussal nézem a sok embert, aki afféle valláspótlékot kreál magának egy szórakoztatóipari látványosságból (nem, a profi fodbal nem sport, csak abból ered), de hát istenem, a briteknél van Jedi-egyház is, ami minőségileg ugyanaz, ha tartalmilag csak az ostobaság közös is.

Szóval így első ránézésre, és szigorúan kívülről, ez a siker azért nem tűnik olyan átütőnek, lehet hogy én vagyok a hülye, de talán nem igazán szerencsés azzal dicsekedni, hogy 44 év után végre ott leszünk (sic! - én pl. egyáltalán nem leszek ott, minek a többes szám első személy?) egy eb-n. Mert ezt azt is jelenti, hogy a magyar fodbalválogatott annyira béna volt, hogy 44 (!!!) évig nem jött össze a részvétel, pedig ennél még a létező szocializmust is hamarabb sikerült taccsra tenni, csak hogy stílben maradjak. Ráadásul ez is úgy jött össze, hogy sokkal többen lehetnek ma már résztvevők mint korábban, vagyis a nagyon bő mezőnybe is csak többedik kísérletre jutottak be az aranylábú kőagyúak, és ekkor is csak vigaszágon. És most a sok majdnem-vallásos fodbalhívő (élükön a felcsúti főpapjukkal) már a mennybemenetelt ünnepli.

Tőlem mehet, csak később ne legyen belőle nemzeti ünnep. Fodbalt meg továbbra sem nézek, csak footballt, amerikai kiadásban. Ott legalább nem játszik a nacionalizmus, meg egy elhízott miniszterelnökök kapuzárási pánikja

Az Eb meg kutya, néha direkt így szólítom...

2015. november 15., vasárnap

A legalja

Hogy az emberek mennyire nem látnak ki a saját fejükből, arra szép példa az itt látható bejegyzés, vagy épp ez. Van akinek a párizsi merényletek kapcsán is csak az jut eszébe, hogy rohadjon meg minden francia, ezek csinálták Trianont. (Tényleg, az ilyen arcok tudják egyáltalán, mi az a Trianon, vagyis hogy a Versailles-i palota-komplexum egyik része? Így Trianont valójában kőművesek csinálták... Affene, megint a konteóknál vagyunk, hisz nyilvánvalóan nem rabszolgák építették, hanem szabad kőművesek, és most már tudjuk miért...)

A saját fejünkből ki nem látás amúgy szép emberi tulajdonság, a legtöbben tényleg a saját fejükben kavargó zűrös és töredékes valamit fogadják el a valóság abszolút érvényes lenyomatának. Így ha ő azt olvasta, hogy Hitler jó ember volt, csak valami világösszesküvés démonizálja, akkor az úgy is van, ellenkező információ bevitelére nincs is szükség, csak összezavarná. Az előítélet klasszikus logikája mentén eleve kerülnek mindent, ami nem illeszthető be könnyen és hézagmentesen addigi hiedelemvilágukba.
Persze mindannyian így vagyunk ezzel, csak épp vannak patologikus változatok is, és ezek aztán igazán remekül tenyésznek a netes fórumokban, a reflexből trianonozó ostobától a Hitler feltámadását kívánó elmeroggyantig. De a legsúlyosabbak mégis azok, akik en bloc kiirtanák az összes menekültet, biztos ami biztos alapon,valami szörnyű kínhalált szánva nekik, mert akkor megnyugodnának, és vegetálhatnák tovább az agyhalottak egyszerű de unalmas létét.

Történelmileg talán eléggé megalapozott az az álláspont, hogy a párizsi (londoni, madridi, mumbai etc.) merényletekre a lehető legrosszabb reakció a hisztérikus kardcsörtetés meg bizonyos csoportok kollektív bűnösségének kinyilvánítása, hisz milyen értékek nevében szólal meg az, aki napalmot dobna az összes menekültre? Ő csak azért nem tömeggyilkos, mert nincs fegyvere, vagy csak a fotelből ennyire harcias? Mindegy is, ez a mentalitás hosszú távon már az ember alatti szintre vezet, oda, ahol az iszlám állam bomlott agyú fanatikusai működnek. Akik nem mellesleg pont ezt szeretnék, a maguk szintjére rántani le mindenki mást. Egyelőre részsikereik vanak, de még nem állnak nyerésre.

2015. november 14., szombat

Hősök tere

Hosszú szünet után megint belefutottam egy amolyan műsorszerűségbe a közrádiónak csúfolt pártcsatornán, de hát nyilván én vagyok a hülye, miért nem zenét hallgatok inkább a buszon? A műsor amúgy a Katonahőseink vagy valami hasonló címre hallgat, naponta jelentkezik és csak pár perc, elmondják benne, hogy pont száz éve ezen a napon, az első világháborúban (amit ők angolosan úgy emlegetnek: A Nagy Háború) melyik magyar katona vagy egység épp milyen hőstettet hajtott végre.

Mindenféle őrmesterek, zászlósok és főhadnagyok vernek vissza ellenséges támadást, fognak el kémeket vagy mentik meg sebesült bajtársukat, az egész egy nagy hősies diadalmenet, egyik kis győzelemtől a másikig. Ha valami marslakó teljesen véletlenül ebből a sorozatból próbálna tájékozódni, egyértelmű lenne számára, hogy mi nyertük a háborút. Hisz a napról napra sorjázó diadalok eleve kizárnak minden más lehetséges kimenetelt, hadifogságba esett, mocsárba fulladt, srapneltől széttépet vagy épp megfagyott katonákról nem esik szó, a műsor belső logikája szerint ők nyilván nem hősök, legfeljebb áldozatok, a nagy húsdaráló feledhető, névtelen, arctalan töltelékei.

És ez az, amitől az egész műsor nem több mint szemét militarista propaganda, ahol a vágóhídra hajtott embereket hősként mutatják be, persze csak azokat, akik legalább megöltek néhány másik embert. Miközben azok a másik emberek konkrétan a hazájukat védték, mert a nagy háborús nosztalgiában arra valahogy nemesik kellő hangsúly, hogy ott és akkor mi voltunk az agresszorok, mondjuk Oroszországban harcoltunk az oroszok ellen, oroszokat öltek katonáink és orosz falvakat terrorizáltak. Na ebben aztán semmi hősies nincs, ahogy ez egész világháborúnak nevezett vérengzésben sem, kardcsörtetető seggfej császárok meg a bunkó tábornokaik  tologatták a terepasztalon a zászlócskáikat, ettől aztán sok millió ember erőszakos halált halt.

És ami igazán tragikomikus ebben a rádiós izében (hát, műsornak azért mégsem nevezhető, maximum formai szempontból), nyilvánvaló, hogy egy katasztrofális bukásba torkolló háborúból azért nehéz napi szintű hőstetteket előbányászni. A mai hőstett például arról szólt, hogy valami felderítők valahol Oroszországban majdnem elsüllyedtek egy mocsárban, de aztán mégsem. Meg ástak fedezéket, meg lövészárkot, gondolom rendkívül hősiesen.
Ez annyira szánalmas, hogy akár röhöghetnénk is rajta, de arra sokkal megfelelőbb a Svejk. Amiben nem mellesleg az egész katonásdi pitiánersége és abszurditása is benne van.

2015. november 13., péntek

Tejbezsíros kenyér

Aszongya Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főmegbízott (meg rendes titkos belső tanácsos nyilván), hogy Magyarországon nincsenek is éhező gyerekek, illetve ha mégis vannak az csak azért lehet, mert a szülők elisszák, meg eldrogozzák a pénzt. De ha nem isszák el, akkor biztos jut a gyereknek zsíros kenyér vagy tejbegríz.

Én lefagytam ettől a süvöltő ostobaságtól, és eszembe jutott, hogy jesszusom, ez az ijesztő némber amúgy szociológus, mint végzettségem szerint én is, és az hogy lehet, hogy komolyan ilyeneket beszéljen. Aztán rájöttem,  a kérdés nem az, hogyan, hanem hogy mennyiért? Ugyanis a néni havi egymilliót szakít miniszterelnöki felszopóként, és a jelek szerint van az a pénz, amennyiért elhallgattatja a valahol mélyen belül sikoltozó tudóst, meg a lelkiismeretét. Ő ebben a szituációban ugyanis nem tudós hanem kormányzati komisszár, az orwelli duplagondol gyakorlója, aki tudja, hogy ostobaságot beszél, csak nem gondolja.

Mert ha nem beszélne ostobaságokat, akkor olyanokat kellene mondania, hogy bizony nagy gond a szegénység, ezen belül e gyermekszegénység, hogy nehogy közmunkából vagy segélyből nem lehet megélni, de már a sokakat érintő minimálbérből sem. Próbálna meg ő megélni egy kis falubak, épp közmunka híján megélni havi 22800 forintól, vagy ahogy Szabó Tímea megjegyezte, egyen egy hónapig zsíros kenyeret meg tejbegrízt, és érezze úgy, hogy ő most nem éhezik.
Mert aki zsíros kenyéren él (meg üres kenyéren, meg vízben főtt grízen, mikor hónap végén már a tej is luxuscikk) az éhezik, hisz alapvető tápanyagokhoz nem jut hozzá, és hamar meghal. De ez nyilván már nem látszik a szolgálati autóból, az még nem terepmunka ha őszipirtyósága tévékamerák előtt malacokat osztogat megszeppent nyomorultaknak. Ezt mondjuk szociológusként tudnia kellene, de úgy tűnik identitásának e szeletét már maga mögött hagyta, sérelmünkre.

p.s. Én amúgy egyszer találkoztam e nőszeméllyel, sok-sok évvel ezelőtt valami nyári szakkollégiumi hőbörgés alkalmával, és a fölényeskedő-kioktató stílusa már akkor is végtelenül unszimpatikussá tette. Akkoriban Párizsban élt és dolgozott, és mikor Pestről jött volna le a vidéki helyszínre, taxit akart rendelni magának (és a kétszáz kilométeres taxiszámlát kifizettetni a szervezőkkel), alig tudták meggyőzni, hogy mégis inkább kegyeskedjen intecityvel vonatozni, nem olyan balkáni az, hogy szétzilálja kifinomult lelkének egyensúlyát.

2015. november 12., csütörtök

Mindennapi

A legújabb kormányzati ötlet (vagyis a felcsúti ötlete, hisz a kormányzat csak belőle áll, a többi pusztán beszélő szerszám) hogy legyen az alaptanterv része a labdarúgás (magyarul fodbal), mint kötelezően választható elem. És ez teljesen logikus lépés is, a felcsúti kedvenc hobbija a fodbal, amit manapság főleg díszpáholyban szotyolázás útján gyakorol. (Ismerjük a régi poént: A munkásosztály itala a Napoleon konyak, amit választott képviselői útján fogyaszt.) Márpedig ha a főnök a fodbalt szereti (bár állítólag néha valódi focit is néz), akkor itt mindenki fodbalozni fog, avagy nem lesz lesz háború, de lesz olyan békeharc, hogy kő kövön nem marad. (És talán nem véletlen, hogy a jelen kormányzati kommunikációjával kapcsolatban nekem nagyjából Hruscsovtól Kádárig ívelő asszociációim támadnak.)

A fodbal jó, a fodbal élet, erő, egészség, illetve a fodbal képmutatás, korrupció és szánalmas pitiánerség, de ahogy borul el a főnök agya, úgy fedezik fel egyre többen magukban a látens fodbalistát. Meg a Háttérhatalom ádáz ellenfelét, de ez egy másik, amúgy szintén szívet melengető téma.

A Föld szívcsakrája, pedig nyilvánvalóan nem a Pilisben van, legalább is addig, amíg nem építenek oda egy stadiont, ami persze nem sport- hanem egészségügyi ntézmény, mint arra valamelyik kormánybarom egyszer rávilágított.

És ebben a koordináta-rendszerben logikus lépés, hogy a gyerekek tantervileg fodbalozzanak, bár az egész könnyen fordulhat kontraproduktívba, miszerint a fodbal, meg napi éneklés lehet az aktuális oroszóra. Amit ugye főleg azért utáltunk eleme erővel, mert kötelező volt, no meg azért, mert egy lépéssel sem vitt minket közelebb az Iron Maiden meg Queen dalszövegek, meg a német szinkronos Star Trek megértéséhez, pedig tizenhárom évesen ezek lettek volna a nyelvi kulcskompetenciák, legalább is szerintünk.

Amúgy a fodbalostobaság mellet ez a mindennapi éneklés a másik agyrém. Ami egyébként úgy merült fel, hogy a bülbülszavú exlelkész humánerőforrás-miniszter egy kórustalálkozón járt, aztán vérfagyasztó módon énekelni kezdett  a híradós kamerák előtt, majd benyögte, hogy ez a mindennapos éneklés milyen jó ötlet.  Lett bizottság is hamarosan, azóta meg a nagy kuss, per pillanat úgy néz ki, ezt a marhaságot azért már a fideszes alternatív valóságban is kínosnak érzik, és épp a sunnyogás fázisában nem énekelnek naponta. Ettől persze még mondjuk a karácsonyfa alól előpattanhat egy zavart tekintetű emberügyi miniszter, rázendítve az A csitári hegyek alatt című népies népdalra, gondolván, hogy az karácsonyi, ha már leesett benne a hó....

A vicces persze az lett volna, ha a miniszter  mondjuk  birkafőző-fesztiválra vagy aszfaltrajzversenyre látogat, a főnöke meg mondjuk a sárkányrepülésért rajong, vagy kedvenc hobbija a bonsai, ahol kicsi fákat kell hajtogatni papírból.

2015. november 11., szerda

Paranoid

Az már ugye a múlt hónapban Londonban feltűnt, hogy feltűnően sok a Toyota Prius, és egyre inkább érik bennem a gondolat, hogy tényleg nincs is olyan sok. Petrának lehet igaza, az egész városban van mondjuk 30-40 ilyen autó, csak egész héten engem üldöztek, és mindig úgy csoportosultak, hogy állandóan beléjük botoljak.

Ha reggel korábban indultunk el a hotelből, valahogy nem láttam egyet sem, aztán hirtelen nyüzsögni kezdtek, nyilván a bejárat előtt parkoló őrszem riasztotta őket.
Hogy pontosan mik is a céljaik az egyelőre homályos, nyilván a világuralomra törtnek és ezzel kapcsolatos az egész, nekem meg biztos kulcsszerepem van a terveikben ezért követnek.

Ám én nem dőlök be holmi hibrid autóknak, átlátok a szitán (bár egyelőre nem látok semmit a másik oldalán, de átlátok és ez a lényeg, meg hogy naponta háromszor mosok fogat), úgyhogy egyelőre bújkálok, mondhatni alámerülök és kibekkelek, és eddig sikeresen. Még nem találtak meg, a reptéren nyilván elvesztették a nyomomat, abban a tömegben mondjuk ez nem is meglepő.

Viszont már itthon is láttam Priust, többször is. Az egyik egy fickóé a szomszéd házból, bár az a kocsi hetek óta eltűnt, valószínűleg el akarják altatni a gyanakvásomat, de én ugye a szitán át ezt is látom. Aztán van még egy igen gyanús sötét színű darab, azt láttam úgy két hete, meg ma reggel is munkába menet a buszmegállóból, de azt hiszem nem vett észre.
Mert egyfelől én igen cselesen kurva korán járok dolgozni, és olyankor még sötét van ilyenkor, másfelől meg a megálló oldalán hosszan (két sarok között) nem égnek az utcai lámpák. Mondanom sem kell, ezt személyesen intéztem el a Háttérhatalomnál, aminek titokban dolgozom, így nem lehet kiszúrni, különösen ha felteszem álcázó jellegű harci kötött sapkámat. Ami tényleg jól álcáz, meg a fülem sem fázik tőle, élenjáró kínai technológia.

Persze lehet, hogy a Priusok is álcázzák magukat, én ma láttam egy gyanúsan settenkedő mentőautót, ami lehetett volna álcázott Prius is (ravasz, nagyon ravasz, hisz köztudottan közel van a mentőállomás), de én ugye biztonságban voltam a megállóba. Ami fölé vadiúj, fekete fénnyel világító ledlámpákat szereltettem, konspiratíve.

2015. november 10., kedd

Csillaggyár

Hallottam ma egy rádióhirdetést, hogy itt az új magyar musical (bocsánat: mjuzikel), név szerint a „Sztár Faktori“ (bár lehet, hogy nem pont így írják), és hogy ezt mindenkinek látnia kell nemsokára mindjárt. Ettől kissé megijedtem, mert a mindenkibe elméletileg én is beletartoznék, de gyakorlatilag meg nem szeretnék, mert a mjuzikelt a magam részéről az emberiség ellenes bűncselekmények közé sorolom.
Oké, van egy-két kivétel ami erősíti a szabályt, de a Hegedűs a háztetőn az tényleg jó, a Rocky Horror Picture Show meg nem is mjuzikel, hanem valami elborult transzvesztita vámpír-show.

Na de a többi mjuzikel tényleg pusztító hatású, az operett nevű rémálom egyenes ági leszármazottja, öl, butít és nyomorba dönt, megállítja a gyerekeket a fejlődésben, a felnőtteknél meg agyszuvasodást okoz.

És ez a cím, Sztár Faktori, ennél szánalmasabbat már nehéz lenne kitalálni. Tudjuk persze, hogy a kortárs popzene nagyobbik felét kitevő kulturális hulladék valóban sorozatgyártársban készül, az ipari tömegtermelés meg a marketing logikája mentén, de ezt azért rögtön a címben bevállalni, hát... Vagy nagyon tökös dolog, vagy nagyon ostoba, de legalább őszinte.

Azt persze nehéz elképzelni, amint özönlik a nép a Kongresszusi Központba, hosszú tömött bajszokkal sorokban állnak sorba, majd a pénztárnál benyögik, hogy „kétjegyeta sztárfaktorira lécciközéprehalehet“. Mert kínos címeket bemondani is kínos, én például igen csodálkoztam egykor, hogy egy bizonyos német vígjátéknak egyáltalán volt nézője a hazai mozikban. Hisz hogy néz már ki az, mikor benyögi az ember, hogy két jegyet kér a Hangyákagatyábanra. Nyilván elhadaraja, aztán gyorsan másfelé néz, csúsztatja a pént, villámgyorsan zsebre vágja a jegyeket és igyekszik nagyon gyorsan nagyon messze kerülni, remélve, hogy senki nem látta/hallotta az iméntieket, sőt, hogy egyáltalán nem járt ember aznap a mozi környékén sem.

Persze lehet, hogy ez csak az én szociális fóbia-csomagom része, de az biztos hogy ez a gagyi cím senkit nem serkent mjuzikel-tekintésre, és a helyzeten a kínos reklámok sem javítanak. Plusz most néztem meg az oldalát a fácsén, láttam a plakátját is, úgyhogy lehet, hogy hamarosan megvakulok.

2015. november 9., hétfő

Goodenough College

A Goodenough College egy valóban létező intézmény Londonban, akkor botlottunk bele, amikor a postamúzeumot kerestük (ami átalakítás miatt épp nem is üzemel, de ez nem tartozik ide), és ki volt írva a név egy kovácsoltvas kapura. Nekem meg nagyon megtetszett ez az „Elég jó Főiskola“ (igen, persze, hogy egy Goodenough nevű pasas alapította), elvégre magam is évekig tanítottam az Nagyjából Tűrhető Egyetemen.

Mert azért  kaposvári univerzitász enyhén szólva sem a Harvard vagy a Cornell, ezt határozottan állíthatom, pedig én a katedra kellemesebbik oldalán álltam. És nem, én sem voltam az hihetetlen nemzetközi l, bár némely hallgatókhoz képest néha érezhettem magam Nobel-díjasnak is (és most finoman tekintsünk el attól, hogy szociológiából nincs Nobel-díj), kis vidéki egyetem a miénk kicsit savanyú, kicsit sárga, de helyi busszal el lehet jutni oda.

Meg jó a kollégium. Persze az Elégjó is ezzel reklámozza magát (amúgy tényleg inkább magyar értelemben vett kollégium, mintsem valódi oktatási intézmény), hogy jók az apartmanok meg a társaság, szép a kert, meg jó helyen van a campus (közel a postamúzeumhoz, ugyebár), úgy rémlik egykori munkahelyem is ilyenekkel hirdette magát. Pedig az tényleg egy egyetem,  ami elsősorban mégis csak oktat, és csak másodsorban szállásol el, nem úgy mint a Goodenough, vagyis talán mégsem az a lényeg, mennyire modern az új kolesz. Mondjuk azt mégsem írhatták, hogy „gyere egy hátrányos helyzetű régió mellőzött egyetemére tanulni, álmos kisváros, rossz közlekedés, a diplomád meg hátha jó lesz valamire“.



Amikor én az ELTE-re jelentkeztem, eszembe sem jutott, hogy ilyenek érdekeljenek, tőlem írhatták volna az igazat is („A szociológiai intézet egy oktatásra szinte alkalmatlan, igen lepusztult egykori főúri palotában található a nyóckerben, kollégium a világ végén, munkásszállónak épült panelban.“), akkor is oda megyek. De az az ELTE, és persze érthető, ha egy Tűrhető Egyetem a szakok kötelező ledarálása mellett igyekszik egyéb előnyeit is kidomborítani. Szegény ember kézzel nőz.

2015. november 8., vasárnap

Ovi

A felcsúti elátogatott felcsútra, hisz a helyi óvoda évfordulója minimum miniszterelnöki szintű vizitet ér (biztos hívták a pápát is csak nem ért rá, vagy nem hívták, hisz az a szemét nyíltan a bevándorlók oldalára álltl, ellentétben magyar követőivel). Hisz ha már a falu adja a miniszterelnököt („-Nesztek miniszterelnök! - Nemááá! - De, miniszterelnök itt van azt vigyétek!“), akkor az oda öntött milliárdok miatt nyilván támadják (nem a falut, a miniszterelnököt), vagyis jól meg kell védenie (magát), amire ugye nincs s jobb alkalom egy óvodai ünnepségnél. Hja, ha valakinek eleve OVi a monogrammja...

És miután a min. eln. megtekinti az óvodások műsorát, spontán beszédet mond spontán ott termő szónoki pódium meg zászlókompozíció társaságában, a véletlenül arra járó újságírók spontán fotóznak, tényleg olyan meghitt, családias az egész, persze szigorúan keresztény-nemzeti értelemben. (Vagy keresztyén, sosem tudom épp merre áll a zászló.) Valamint a centrális erőtér hangulatában, ami engem még mindig az 1950-es évek meg a hűbéri feudalizmus sajátos keverékére emlékeztet. Hiába no, politikusaink, élükön a felcsútival ebben a legjobbak, senki nem ad át úgy dobozgyári öltözőt vagy sertéstelepet mint ők, senki nem tudja oly bravúrosan nemzeti-geopolitikai, sőt világpolitikai kontextusba helyezni saját pitiánerségét, mint a fideszkádéenpé jelesei.

Ennek megfelelően a min. eln. az óvodások műsora után (és talán a torta előtt, de a képriportokból ez nem egyértelmű) beszédében a bevándorlás témáját érintve ostorozta az Európai Unió (fideszül: Brüsszel - de fontos hogy a városnevet kellő megvetéssel eljtsük ki) tehetetlenségét, bár az ovisoknak arról már nem értekezik, hogy eme tehetetlenségnek ő nem csupán ostorozója, de legalább annyira generálója is. Botot dug a küllők közé, aztán jól lehordja a pofára eső másikat, hogy  minek ül biciklire az, aki nem tud biciklizni, dehát ő megmondta előre (meg nála volt a bot).

És legszebb persze ahogy igazi ovis módjára duzzog azon, hogy csúnya ellenzékiek meg csúnya brüsszelek báncsák az ő kedvenc terepasztalán épülő új játékát, pedig már akkor is majdnem eltört a mécses, mikor kiderült, hogy kész sem lesz időre. Most meg azt mondta, hogy ha kritizálják az ő kisvasútját, akkor meg kell hosszabítani Bicskéig, ha azt is kritizálják, akor meg Lovasberényig. És így tovább, a végén közvetlen vasúti összeköttetés lesz a vidéki haciendája meg Tokió között, hisz manapság nálunk ahol kormányzati akarat van, ott pénz is van, én már várom a felcsúti űrközpont bejelentését is. (Persze környezetbarát űrhajókat indítunk majd onnan, pálinkával mennek majd, meg árammal, ehhez persze sok pálinka kell, de az már van, meg sok áram, de arra meg ott lesz majd Paks2.)

Egy szóval a felcsúti pont úgy viselkedik, mint valami szigorú de jóságos földesúr, mellette az ispán meg a gazdatiszt, de közben van benne valami határozottan Lenin elvtársból is, pláne ami az örökös kioktató stílusát illeti. És nekünk ezzel az egyre sötétebb alakkal kellene valami huszonegyedi századot csinálni itt. Ne fog menni semmiképp.

2015. november 7., szombat

Gondok

Láttam ma a tévében valami részletet valami „menő házak“ típusú műsorból, és én ezt ilyen pontosn tudom. Igazából mást néztem, de aztán elmentünk sétálni mert ugya húsz fok napsütés, meg egy öreg kutya gyenge hólyaggal, vagyis kellemes a hasznossal, és mire visszaértünk, az említett kitudja miféle műsor ment a utazás csenölön.

Épp ott tartottak, hogy milyen jó a fürdőszoba, egy igazi kortárt szobor díszíti valami neves művésztől, és mutattak is valami krómozott csövekből hajtogatott nagyon kortárs obdzsektet. A műsorvezető pedig lelkesek közölte, hogy ez igazi remekmű, ráadásul a fürdőköpenyt is rá lehet akasztani.

Hát igen, mire is lenne jó holmi öncélú művészkedés (az igai művészet meg nyilván úgyis az hogy „copfos kislány a hintán, madárkalitkával, háttérben kutya“), a művészet az kérem legyen az ember hasznára is, úgy lelki, mint higiéniai értelemben is. Pláne ha valaki annyira kifinomult, hogy a fürdőszobába is műalkotásokat igényel, hogy zuhanyzás vagy szarás közben is az esztétikum megfoghatatlan minősége bizsergesse lelke legmélyét, vagy azt amit helyette ott mélyen tárol. (És tényleg, hogy meri civilizáltnak nevezni magát az, akiél a vécé és a fürdő nem két külön helyiség? Aki már így vette a lakást/házat, azzal lehet elnézőbbnek lenni, de aki direkt ilyet akart...)

És aki komolyan veszi a művésziség és funkcionalitás egységét, az rögtön vezethetne meleg vizet is a csőszoborba, hogy melegen tartsa a fürdőköpenyt, meg a picassós vécépapírt.
További javaslatunk az Apollinaire-versek mulatós stílusban, a Giacometti-állólámpák, vagy óegyiptomi szarkofágok bárszekrény/dohányzóasztal funkcióban újrahasznosítva. És milyen menő lehet, mikor az ember egy összetekert Chagall-vázlattal gyújt be a kandallóba.

A magam részéről egyébként sosem értettem, minek valakinek nagy és fényűző lakás, én inkább a csigaház-szerűekhez vonzódom, gyerekkoromban sokszor gondoltam rá, hogy ha nagy leszek és lesz sok pénzem, veszek egy lakóautót és abban fogok élni. A nagy és gazdag közül az első már kipipálva, úgyhogy mondhatni félúton vagyok a lakóautóm felé. Amit ráadásul sokkal könnyeb és gyorsabb takarítani, mint egy nagy hodályt, egyszerűen nincs vele annyi gond.

Mert az igazi gond a gond, azaz, hogy irtózom attól, ha sok dolognak kell egyszerre gondját viselnek, ezért nem volt (és nem is lesz) soha autóm vagy nyaralóm, a fenének lenne kedve állandóan figyelni meg észben tartani dolgokat, hogy adó meg olajszint, szemétszállítás, gyep, levegőnyomás, riasztó és autópálya-matrica - én örülök ha nem felejtem el megvenni a havibérletem, meg időre visszaviszem a könyvtári könyveimet, ráadásul mind megvan. Így is folytonos stressz a bevásárlás (mert biztos elfeljetek valamit), a buszmenetrend, meg hogy hova rajhattam azt a töltőt, ami épp kell.

Na ezzel a hozzáálással tényleg csak az hiányozna, hogy legyen egy marha nagy házam, a fürdőszobában meg egy kortárs szobor. Állandó frászban lennék tőle, és nem ecsak esztétikai értelemben.

2015. november 6., péntek

Nobody builder

Most láttam a tévében egy dokumentumfilmet testépítő nőkről, és teljesen elfelejtettettem miről akartam eredetileg írni. Asszem kiégett az agyam (most is csak a rutinok működnek), de ha mégsem, az étvágyam biztos elment mára és minden bizonnyal rosszakat fogok álmodni.

Ezek a profi testépítő izék (nem, mégsem nők, az egyszerűen nem lehet) iszonyú ijesztőek, amúgy Alien-szerűen, az ember már várja hogy savat köpködjenek egymásra a nagy vetélkedésben. Amúgy leginkább gusztustalanul szétgyúrt pasikra emlékeztetnek, akik valami női démonnak sminkelik magukat, de a smink alatt is borostásak, mély a hangjuk és ragyás a bőrük, a parókájuk meg úgy áll rajtuk, mint tehénen a gatya.

A főhős, akit végigkövet a kamera egyetlen kósza percig sem néz ki nőnek, ő is csak annyiban különbözik a többitől, hogy a szétgyúrt férfi testre nagy szilikonmelleket is aggatott (merthogy eme lényeknek a zsír elégetése után már nem marad értékelhető mellük), de felettük ott egy Stallone-áll a hozzá való orgánummal, üdvözlet szürreáliában.

És persze arról beszél az ő bödönhangján, hogy a testére műalkotásként tekint, hát persze, nyilván van az a kortárs képzőművész, aki kellően betépve valami ilyesmit fest vagy szobor meg, de legalább másnap reggel kicsit szégyelli magát miatta (meg fáj a feje), és igyekszik szemétként újrahasznosítani. Amit ez a nő meg a hozzá hasonlók csinálnak az nem művészet, legfeljebb egy jelenkori freak-show, egyenes folytatása a szakállas nőt, sziámi ikreket meg az Elefántembert mutogató viktoriánus performanszoknak.

És tényleg, megtekintve a műsorban bemutatott Miss Olympia döntőt a szörnyülködés és a visítva röhögés közt ingáztam, és nem az extrém izmok miatt, olyat láthattunk már sokat, de az azok az arcok, istenem... Azoktól fogok rosszat álmodni innentől sokáig, ha épp túl későn vacsorázom vagy túl nehezet. Úgyhogy ma csak egy kefírt, fontos a pihenés a fárasztó hét után.

2015. november 5., csütörtök

Püspökfalat

Végre egy igazi hely hír világháló információs szupersztrádáján, miszerint a kaposvári r.kat. megyés püspök olyat írt a Heti Válaszba, hogy a fal adja a másikat (valakinek), én meg félrenyelem tőle a zöldséglevest.
A pispek atya Európai Kalifátusról vizionál, keresztényüldözéssel meg állami terrorizmussal, az egész olyan minr semjén zsolt egy kissé nyomasztó ám egyúttal kéjes álma.

És persze az egészben az a legszebb, hogy szerzőnknek nagyjából annyi fogalma van az iszlámról meg a muszlimok életmódjából, amennyit gyerekként az Egri csillagokban meg A koppányi aga testamentumában olvashatott, vagyis a  muszlimok kardoznak, lovagolnak, tevegelnek és betiltják a vörösbort meg a disznótorost. Meg robbantgatnak is, bár az homályos, ez hogy fér össze a középkori tempóval, miként az sem tiszta, miért szórják fel az autópályákat homokkal (tevéik számára) közel-keleti olajsejkek (ha csak azért nem, hogy az új terepjáróikkal ralizhassanak rajtuk), de hát Beton atya láthatóan épp a látomásos próza hímes mezején kalandozik, onnan meg nem illik csak úgy visszarángatni a valóságba.

Amúgy kicsit szomorú látni, mikor egy magát tekintélyesnek gondoló szervezet (a r.kat. egyház) egy vezetője ilyen szélsőségesen zárkózik el nem csak a tények, de az elemi józan ész elől is, előítéletekből, politikai lózungokból, műveletlenségből és cinizmusból épít falat maga és a valóság közé. Püspökfalat, írnám ha. Bár végül is írom.

És ezek után én mennyivel vegyem komolyabban a r.kat. egyházat mint mondjuk egy ufóklubot, hülyeséget beszélni, meg kis zöld muzulmánokon parázni azok is tudnak, csak sokkal viccesebbek, ráadásul nem az én pénzemből, és ez azért húsbavágó különbség.

Amúgy nem tudom a derék főpap mit szed, de nekem is kell belőle!

(p.s. A szöveghez nincs közvetlen link és is csak egy beszkennelt változatot olvastam, de előbb-utóbb nyilván fenn lesz a honlapon is, reméljük előbb.)

2015. november 4., szerda

Megint szerda

Még mindig csak szerda van, pedig már minimum csütörtök estének kéne lennie, vagy csak lassan elkoptatja már az idegrendszerem a rendszeressé váló túlóra. Ha az ember sötétben indul el itthonról és sötéten is ér haza, az nem sokat segít a relaxációban, ilyenkor igazán gyötrelmes a hosszabb munkanap, pláne úgy, hogy még nagyon messze a karácsony. Ha mondjuk már jövő héten lenne, azért csak kibírnám valahogy, nézném, hogy kisült-e már  kalácsom, és lelkiismeret-furdalásom lenne, hogy már megint a legdrágább szaloncukrot vettem meg.

De az élet pocsék és főleg kiszámíthatatlan filmrendező, amit csinál az vagy halhatatlan vagy nézhetetlen (ebben a tekintetben leginkább Wim Wendersre emlékeztet), most pont a másodiknál tartunk, és csak az a gondolat segít, hogy naptárilag is szükségszerű a karácsony, hacsak el nem törlik addig kétharmaddal.

Karácsonykor persze nem a karácsony a jó, muszáj-ajándékok, ócska tévéműsor, még ócskább idő (a csúcs az volt, mikor egyszer három napig szakadt, nem a hó, az eső), hanem a nettó semmittevés, jó könyvek és hosszú forró fürdők, nagy alvás és zárva tartó boltok.

Addig viszont dolgozni kell, nyüzsögni, egyáltalán élni, ami fárasztó, mikor már rég kezdenénk bevackolódni a barlangunkba, puha dolgok közé, hogy ki se jöjjünk míg valaki nem szól, itt a tavasz, és egy medvének ezt a néphagyomány szerint illik személyes jelenlétével is nyomatékosítania.

2015. november 3., kedd

Itt van újra

Lassú, tömött sorokban vonul be az ősz, kicsit olyan mint egy megszálló hadsereg, napsütésben még felszabadítónak látszik, de hamar jön az esete, amikor sötét van, hideg, plusz sötét, mert azt nem lehet eléggé hangsúlyozni. A november elejében az igazi szemétség az, hogy dél körül adódhat pár óra, amikör gyönyörűek a színek, nem fagy le az orrom és az aranyszínű meg barna avar jótékonyan takarja a kutyaszart (mondjuk annyira, hogy néha én sem találom, ha fel akarom szedni, amiért ez utón is elnézést!), a város meg egy normális, és egész kicsit romantikus helynek tűnik, ami azért egy lakóteleptől azért tényleg nem semmi. De a csalóka napfény után hamar jön az este, a már említett, de eléggé nem hangsúlyozható sötéttel, plusz a hideg, amitől a sarki kisbolt előtt a zöldség-gyümölcs állványon vacogva húzódnak összébb a narancsok, elvégre déligyümölcsök volnának, hogy jönnek ők a az alig pár fokhoz. Meg hát az opcionális köd.

A köd és ónos eső együttese egyébként nem természeti jelenség, azt csápos és depressziós idegenek intézik, na nem gonoszságból, náluk ez pont úgy a művészi önkifejezés eszköze, mint nálunk a lépcsőházban az, hogy Prepacsekné tacskó alakúra nyírja a muskátliját. Így aztán minden jeges járdán hanyatt esésben az elfojtott gyermekkori traumák átesztétizált szublimációját kell tisztelnünk, vagy azt, hogy alkotó aznap különösen másnaposan kelt (vagy csápolt, vagy amit ők szoktak).

A rossz idő ellen ráadásul nem is lehet védekezni, rég feledésbe merültek már azok az ősi tudások, milyen mágikus formulákra is lenne szükség egy kicsivel magasabb napi középhőmérséklethez, milyen varázslattal lehet elállítani a havas esőt vagy hogy kell grogot főzni. Pedig ezek nélkül csak anyit tehetünk, hogy felöltözünk melegen, elhagyjuk a sapkánk, megkeressük a másik sapkánk, valamint időnként meleg teát iszunk, bár megfázásra az pont annyira jó mint indián ráolvasás a fogszuvasodásra.

A napok rövidülés ellen pedig végképp nincs mit tenni, sötétben kelünk és délután ötkor már  hülyén nézünk az órára, hogy most vagy megállt megint, és este van, vagy egyszerűen rossz felé billen az idő tengelye az elliptika síkjához képest. Esetleg a csápos idegenek, bár mindent azért nem lehet büntetlenül rájuk kenni.

Úgyhogy siessünk kiélvezni az őszi napot, mielőtt apró darabokra halunk meg.

2015. november 2., hétfő

A Sid Vicious-paradigma

Hallgattam ma munka közben egy podcastot, ahol a fiatalon kipurcant drogos sztárokról volt szó épp, kiemelt helyen Sid Vicious-ról, a Sex Pistols (khm...) basszusgitárosáról. Aki persze nem tudott játszani a hangszerén de legalább hangja sem volt, viszont ennek megfelelően értékelhető produkciót sem hozott össze, leszámítva, hogy viccesen és nyilván tök részegen lemezre üvöltözte a My way egyetlen valóban hallgatható verzióját.

Ezért volt érdekes hogy az egyik műsorvezető, Puzsér Róbert (igen, az a Puzsér és nem, nem vagyok hülye csak valamit hallgatnom kell egész nap, a pasi meg akkora öntelt hólyag, hogy az már vicces) egzaltált értelmezéseivel már-már odáig jutott, hogy Sid volt a tökéletes punk, akinek az élete maga a műalkotás, aki kompromisszummentesen felvállalta magát, meg elutasított mindent, amit utált, aztán ebe büszkén belehalt.

Pedig csak arról van szó, hogy Sid egy ócska kis drogos volt, egy ostoba és agresszív seggfej, aki annak rendje és módja szerint ki is nyírta magát huszonegy évesen. De még mielőtt túladagolta volna magát, rejtélyes körülmények között megölték a barátnőjét, és nem kizárt, hogy épp ő volt a gyilkos. Vagyis vele eleve csak sűrűbben voltunk, nem többen, azért az egy My way feldolgozásért nem érte meg a születéssel és a szocializációval bajlódnia, bár az utóbbiba nem fektetett túl sok energiát, vagy ha mégis, hát hiába.

De általában véve is zavaró, hogy az ilyen senkikből gyárt kulturális ikonokat a szórakoztatóipar, hisz rockzenében réggebben számosan tenyésző tehetségtelen dzsánkik közül bárki pofalemezét lehetne pólóra nyomni, Sid Vicious csak annyiban emelkedik ki közülük, hogy még épp biodíszlete lehetett a Sex Pistols nevű gigantikus médiahack elvirágzásának. De igazából nem volt művész, csak egy valóságsó amúgy szórakoztató szereplője, aki kitalálta magának a „drogos botrányhős“ szerepét, beleélte magát aztán meg belehalt, a hülyéje.

(p.s. És voltak persze a tehetséges dogos sztárok is, mint Kurt Cobain, csak náluk meg nem az az érdekes, hogy mit lőttek, hanem hogy mit alkottak. Ám aki nem alkotott semmit, annál maradnak a kábszeres-piás legendák, meg az érdekes halálokok.)

2015. november 1., vasárnap

Terepasztal

A hír az, hogy a felcsúti kisvasútnak el kellett volna készülnie tegnapig, hogy az építés mely fázisáról lenne szó, az nem világos, de annyi biztos, nem készült el az, aminek kellett volna. És ilyenkor kérni kell a kormánytól, az illetékes minisztériumtól, hogy a majd milliárdos állami támogatás, meg a csilliárdos EU-s pénz elköltésére engedjenek némi haladékot, abból a kibaszott pár milliárdból nem lehet ilyen gyorsan virítani kisvasutat bazmeg!

Most Nemzeti Nagyvállalkozó Mészáros bürgermejszter tokája nyilván idegesen rezeg, kis szemei riadtan kutatják a jövőt, hogy akkor most a Főnök engedélyezi-e a csúszást, vagy rögtön küldi a kivégzőosztagot...
Álprobléma persze, mondhatnánk, nyilván engedélyez mindent a Főnök kormánya a Főnök haverjának, de nem ilyen egyszerű. Mert itt kérem a Főnök terepasztalán épülő főnöki kisvasútról van szó, ami a Főnök pálinkázós hanciendájától (meg a stadionjától neki) megy a fasz tudja hova, de kit érdekel, a lényeg a honnan, meg az éberség, elvtársak.

Szóval a felcsúti bürgermejszter lehet ideges vagy nem, attól függ mit gondol róla a Főnök, de azt meg mi nem tudhatjuk, lényeg hogy menjen az a kisvasút mint a parancsolat, mert a kegyencnek levés lényege, hogy a kegyenc bármikor dobható. Mesélhetne Lajos...

2015. október 31., szombat

Hello Wien!

Tessék engem hülyének nézni, de nekem fogalmam sincs róla, hogy igazából mi is a Halloween, ráadásul nem is érdekel. A külsőségekkel nyilván tisztában vagyok, bár töklámpást én a nyolcvanas évek végén először egy német metálzenekar lemezborítóján láttam.

(Intermezzo:  A zenekar a Helloween volt, akkor azt hittem így írják a töklámpásos ünnepet, aztán mikor kiderült hogy nem, azt gondoltam sima elírás, és most, hogy rákerestem, rájöttem hogy inkább szójáték. Mert a logo, középen a tökkel igazából úgy tagolódik, hogy hell-o-ween. És ehhez nekem nagyjából huszonöt év kellett, bár az is igaz, nem ezen agyaltam minden nap, tizenhat éves korom óta.)

Aztán persze Angliában is láttam embereket hülye jelmezekben részegen énekelni, meg hülye jelmezeket a boltok polcain józanul (vagyis adott pillanatban nem a jelmez a részeg, hanem aki viseli, ez egy fontos tudományos megfigyelés, el is teszem későbbre), meg vicces édességeket. És persze ott volt a tonnányi amerikai film meg sorozat, vagyis képben lehetek a szokásokról, de miértekről gőzöm sincs. Ma pont elkezdtem utánaolvasni, de annyira untam, hogy visszaváltottam a kamionszimulátorra, elvégre romlandó árut kellett vinnem Southamptonból Cardiffba.

Az helyzet ugyanis, hogy annak az ünnepnek már a háttere sem érdekel, ami ennyire töményen giccses a felszínen, és ahol láthatóan a résztvevőket sem izgatja az egész, ahhoz nekem nem kell, hogy közöm legyen. Ahogy teszek a Valentin-napra is, a Karácsonyt meg csak azért tartom, mert ahhoz személyesen közöm van (a szekularizált formájában), hisz gyerekkorom óta (és már az ókori görögök is.. ja ők ezt pont nem), bár a kereskedelmi giccsrohamot ott sem kell kedvelni. A Halloweenből viszont pont csak ez a fogyasztási oldal lenne meg, az meg minek.

Ezzel együtt nem csodálkozom, hogy három napja folyamatosan embereket látok nagy narancssárga tököket cipelni, mi vagyunk Európa egyik legkevésbé vallásos társadalma, így aztán túl kevés az egy évre jutó ünnepünk (talán ezért megyünk neki eleve izomból a karácsonynak is). Ha valakinek jól esik a Halloween, csinálja, én meg mondjuk megemlékezem a Dívaliról.

Én is veszek majd tököt, csak én legyalulom és kaporral készítem el.

Konteó

Mostanában összeesküvés-elméletekben utazom, így aztán fiatalnak és trendinek érzem magam, mint egy keresztény-nemzeti érzületű termékmenedzser.
Hiszem, hogy a világ minden nehezebben érthető dolga mögött valamilyen titkos erő ördögi terve munkál, de ha mégsem, akkor egy ördögi erő titkos terve. Lényeg hogy a háttérben.

Az hogy ha elengedem a kalapácsot/dísztököt/semjénzsoltot és az leesik, ahhoz nem kell a Háttérhatalom, az csak simán a gravitáció, még én is belátom. Ám ha mondjuk semjénzsolt a levegőben marad (terminus technicussal: lebeg), az már nyilván boszorkányság, mely esetben vagy a Háttérhatalom boszorkányol... boszorkányozik (vagy hogy kell mondani), vagy maga semjézsolt. A második eset nem bonyolult, el lehet dönteni róla, hogy ő konkrétan boszorkány-e, ha ugyanis ugyanannyit nyom, mint egy kacsa, akkor az. (Lásd a vonatkozó ismeretterjesztő filmet a Monti Pájtontól.) Ha viszont a Háttérhatalom boszokányzik zik-zik, akkor azt nem lehet csak úgy kideríteni, mert épp azért a háttér az a hatalom, hogy ne látsszon a sötétben, meg akkor sem ha.

Márpedig kevés egyszerű dolog van, a gravitáció igazából a kivételek egyike, mert mondjuk az eső az már gyanús, mert hát hogy van az, hogy csak úgy víz jön az égből? Ki rakta oda azt a vizet, és főleg: mit rakott bele? És az eső még semmi a GDP-arányos államháztartási hiányhoz, vagy a kvarkokhoz képest, azokat aztán biztos Valakik mozgatják ellenünk, miszerint a vesztünkre törve, hisz normális ember az ilyesmit ne értheti.

A titkosan ördögi titkos összeesküvések ellen amúgy a legjobb a fémszálas bézbólsapka meg a nagy mennyiségben fogyasztott csili, de ez csak akkor használ közben kissé elborult tekintettel mantrázzuk hosszan a „migránsáradat“ misztikus formuláját. Attól garantáltan meghátrál a Háttérhatalom. Aztán jöhetnek az ufók. Vér fog folyni mindenhol, de leginkább bennünk.

2015. október 28., szerda

A technológia ellentétes vonulatairól

Most az van, hogy a helyi busztársaság, tényleg lecseréli a teljes flottát, mondjuk egyszerre bár vannak buszok, amiket nyilván megtartanak. Ezt onnan lehet tudni, hogy egyeseken megmaradt a nemrég kiépített utastájékoztató rendszer, kíírja a megállókat, meg bemondja a gépi néni is.

A többinél viszont kíméletlenül leszerelték, nyilván már szerelik be az új buszokba, a régiek viszont. A régiek viszont jobb esetben használják a húsz évvel ezelőttről megmaradt táblákat, de lehet hogy azt sem, a mélypontot ma láttam. Egy nagyjából velem egykorúnak saccolt Ikarusz (és tudjuk, az már nem kevés) egy olyan táblával érkezett, ami nem tábla volt, csak egy spirálfüzet a szélvédő mögött, golyóstollal felírt számmal. A manóba is, egy vastag filcre sem telt? A helyi busztársaság amúgy is spórol a kidobandó buszokon, ennyi rozsda és kosz rég nem volt látható egyszerre, eddig nyilván ügyeltek némileg a küllemre, de most már minek.

Ennek következtében, az egyedülálló buszcsere-programjával reklámozott városunkban per pillanat az ország talán legszakadtabb buszai nyomulnak, talán tényleg csak átmenetileg.

Ezzel szemben viszont ma láttam egy kutyát világító nyakörvvel, pontosabban egy hangra aktiválódóan világító nyakörvvel. Az nem volt világos, hogy csak a gazdi hangjára aktiválódik-e, nyilván nem, olcsó kínai vacak lehet, plusz ha Fifike (Nyuszifül, Túrógombóc - mindent hallottam már...) elveszik az őszi avarban sötétedéskor (mert akkora), a Manyi nénikből álló lakótelepi keresőcsapat bármely tagjának hangja perdöntő lehet. Még szerencse, hogy Fifikét (Tündérbogarat etc.) nem egy erő szélen hagyják el, mert minden rendes ragadózónak irányfény lehet a pirosan villogó nyakörv. Még jó hogy nem játszik karácsonyi dalokat kvarcórahangon nyekeregve, bár tényleg nem akarok ötletek adni. Én szeretem a kutyákat, nem csak a sajátomat, bár az elemes patkány-szerűeken azért joggal röhögök.

2015. október 23., péntek

Gömbös Gyula 2.0

Tessék mondani, én rögtön hazaáruló leszek, ha szerintem fasiszta a miniszterelnök? Soha a büdös életben nem voltunk "keresztyén" ország, ne is legyünk, és ne adja az ég, hogy egy széthízott arcú pálinkavedelő mondja meg, hogy szabad élnünk, miben hihetünk.

Márpedig zorbán elvtárs erre játszik, szarik a pénzedre (az már eleve nála van), a lelkedet akarja, de ne add.  Hagyd meg a nyugdíjas, kötött sapkás néniknek  a felcsúti iránti rajongást, ők már elvesztek, de mi ne legyünk politikai "keresztyének". Az eleve nem a hitről szól, csak az érdekről. A hit a tiéd, a felcsúti meg sohasem pofázhat bele a disznóvágás szagú szájával.

Nekem Isten olyan messze esik orbán viktortól, hogy nincs arra szó, egy pénzszagú politikus csak egy gusztustalan kis izé a teremtés művén, aki nem tükrözi vissza az örökkévalót. Mondjuk nem is várjuk el tőle, legfeljebb azt, hogy ne lopjon, de a jelek szerint azt is hiába.

Az ébredő erdőőr

A Sztárvórsz a tökéletes popkulturális termék, vallás und mítoszpótlék plusz Grimm-testvérekbe oltott Benedek Elek, tú in van. És az orromat is tiszticcsa, meg a hajam sem lesz annyira korpás tőle, illetve van az a pénz amitől mégis.

Az a fura, hogy az első, az eredeti és egyetlen (magyarul: only one) trilógia egy lineáris és kissé bárgyú történet volt, a háttérben egy kissé módosított megváltástörténettel. Mert hát itt is a Fiú a megváltó, csak épp az apát kell megváltani, a fater viszont pont a szeplőtelen fogantatás által született, szóval Anakin és Luke ketten együtt a megváltó, meg a kísértő gonosz is, és hab a tortán, hogy a végén minden rendes dzsedáj (nem dzsedi) megy a Valhallába, ahol vacak a térerő, ezért recseg a 3D-s hologram, ha onnan dumálnak.
Vagyis mitológiai alapon felesleges értelmezni ezt a szinkretista izét, ez csak valami látványos mese pattogatott kuki mellé, annak meg jó.

Ez a mostani felhajtás meg annyira semmilyen, színtelen szagtalan átlátszó folyadék, hogy csak a lelkileg nagyon tizenkét éveseket tölti el a felfokozott várakozás. Ez csak egy film, mondja bennem a szigorú gondolkodó, kit érdekel ez az egész már, mondja a bennem lakó tizenkét éves, aki rádöbbent, hogy  micsoda bóvli az, ahol egy kurva kicsi galaxisban mindenki rokon meg haver. (De tényleg, ki kíváncsi egy olyan univerzumra, ahol egy húszfős klán, meg pár tucat mellékszereplő mindenki, aki számít? Ahol az ember maximum a harmincadik rohamosztagos lehetne, akit lelő Han Solo, miután elhajolt a nyilván fénysebességgel haladó lézerlövedék elől? Egyáltalán: Lézer, lövedék?)

forrás: http://abolcseszmegmondja.blog.hu/ 

De persze a Sztárvórsz annyira jó üzlet, hogy mindent megtesznek majd a néző kiszolgálásáért, bár azt nem értem, hogy miért nem lehetett egyből folytatni a klasszik trlilógiát, minek kellett három felejthető film pluszban? Nyilván persze azért, mert hát jó üzlet, és a pénztárgép csengett rendesen, és főleg sokat, Lukasz bácsinak.

És persze a bennem lakó örök tizenkét éves várja az új filmet (szerintem a párom is), vagyis veszünk majd jegyet, ahogy lehet, és élvezzük a Jar-Jar nélüli mesét. Amit mindannyiunk szerencséjére nem Lukasz bácsi rendez.

Greenwich

Grennwich azért jó, mert felhőkarcolók tövéből indulva, automata vonattal, percek alatt igazi kisvárosi környzetben találja magát az ember, a Cutty Sark nevű klipper (modoros hangos útikönyvem szerint „tíklipő“) mellől ugyan a Canary Wharf (másik útikönyv szerint Kanári Rakpart, bár nekik a Regent Street valamiért nem Régens utca) felhőt karcolói látszanak, de ha a másik irányba tekintünk, rögtön vidéken érezzük magunkat.

Greenwichben volt a kedvenc haléttermünk, amit Petra azóta is sirat, a Beachomber Seafood, sajnos már a gugli utcakép is frissített, úgyhogy a keresésre azt írja ki, hogy végleg bezárt, meg kidobja a helyén nyílt francia étterem képét. Francba a franciákkal, ha lehetek ennyire etocentrista, pedig nekem nem fáj Trianon, így a széljobbos definíció szerint nem is vagyok magyar. (Nekem az fáj ami itt és most van e lángoktól ölelt geopolitikai realitásban, de félre a politikát.)

Van viszont a King's Arms, ami egy igen hangulatos pub, jó a kaja, kedves a személyzet, bár idénre felújították a helyet, minek következtében kicsit fakóbb lett az egész, de még mindig a jellegzetes angol kricsmi, amit annyira szeretünk, és amit teljesen lehetetlen imitálni itthon.

A kocsmával szemben pedig megtalálható Londoln talán legbüdibb nyilvános vécéje, ami annyira viktoriánus, hogy azóta nemigen újították fel, (és nyilván csak a férfi részlegről tudok) gyakorlatilag a földre kell pisilni, bár van kerámia a falon piszoár jelleggel, kezet mosni meg  mégis csak a szemben lévő kocsmában (miszerint King's Arms) érdemes, tekintette a jéghideg de alig csordogáló vízre, a szőrős szappanra meg a kézszárító maximum szimbolikus jelenlétére.

Greenwichben viszont van számos látnivaló, jó a tengerészeti múzeum, a helyi egyetem (inkluzíve a Painted Hall, ami egy méltatlanul hanyagolt turista-látványosság), meg ott van a királyi csillagokat vizsgáló, ahol minden utazónak kötelező egy képet csináltatnia magáról, ahol egyik lába a keleti, másik a nyugati féltekén van, de mindez semmi a menő second hand lemezbolthoz képest. Én például sosem bírom kivárni, míg Petra végigtúrja a (DVD) kínálatot, idén például, ott hagyva őt, fogyasztottam egy kólát, egy csokis törökmézet, csináltam pár indokolatlan fotót a helyi templomról, plusz hazatelefonáltam, mondjuk azt indokoltan. Mert időnként szoktam.




Ezek meg itt az indokolatlan képek, a harmadikat Petra csinálta, de vállalható, öregedvén tényleg így nézek ki.

És Greenwich továbbra is állandó program lesz, nem a látnivalók miatt (láttuk már mind), hanem a hangulat okán, ha öreg leszek és igazán tapasztalt, élnék ott.