2017. július 26., szerda

Gnózis

Az isteni tudás az enyém, legalább is ezt mondta  álmomban a furcsa kis ember, én már tudom hogy készül a narancsos sárkány, mitől kék a szivárvány egyik csíkja, mi a tuti lottó-kombináció. De nem akarok nyerni, szegény vagyok, ám értékelem, a lemondást gyakorlom, távol állnak tőlem a világi hívságok, csak legyen net meg kábeltévé, nem vágyok többre.

Mert a titkos isteni tudás meglepő helyeken van elrejtve. Hétvégén mikor kórházban feküdtem nem volt kábeltévé, nézhettem ki az ablakon naphosszat, viszont az ablak előtti fa ágai egy enberi arcot formáztak (egy részen), és mintha beszélt volna. Mondjuk ilyeneket mondott hogy "ne sózd meg a krumplit sütés előtt" meg hogy "etesd meg a teknősöd",de ha másfél napnál tovább fekszem a sürgősségin, talán komolyabb kinyilatkoztatásokba is belefutotottam volna.

De mivel a gyakorlatlan beteg vagyok, viszont gyógyíthatatlan racionális, elmaradt a titkos tudás, maradtam én, aki javíthatatlan kételkedő,a gnózisra nem fogékony, szorri... Gnózisbárkimásnak...

2017. július 24., hétfő

Bocsi, epilepszia

Eukaptilusz, nem nem, ez epilepszia basszameg, kicsit sokszor ébredtem mostanában mentőben, néha ha nézem milyen messze  a buszmegálló, már izgulok hogy hazaérek-e?
Mert egy epilepszia-rohamban pesze öndtudatlan leszel, és otthon is lehetsz egyedül, de kis rutinnal tudod, hogy kell túlélni, és ne mentőben ébredj.
Nekem eddig ez egyszer jött össze, amúgy mindig mentőben ébredrem, legutóbb a helyi sürgősségi osztályon, ott is aludtam.
Ja, és nincs munkám épp, szóval lehet ötleteket....
És igen, én is unom, hogy megint bocsánatot kérek, de a munkanélvülivé válás, meg egy kórházi ágyon fekvés talán elegendő. (Eett már valaki össze buszmegállóban vagy épp buszon? Ha igen dumáljunk róla!)

2017. június 23., péntek

Önlelepel

Állítólag megint rájöttek hogy kicsoda Banksy, a közepesen titokzatos bristoli graffiti-művész, most (is) valami Robert a fő gyanusított, akia Tömeges Támadás nevű zenekarban van és csinál valamit (nem tudom hogy énekel vagy ukulelézik, nem hallgatok zenét, az árt a bőrnek), merthogy ő olyan zenész, nyilván több ezer másikkal együtt, aki grafitizett is korábban, sőt kiskorában jó jegye volt rajzból.


Pedig eléggé tévednek, mint ahogy azok is akik szerint Banksy az Májkel Dzsekszon, csak karriert váltott, meg hitelezőket, Banksy ugyanis én vagyok, sőt a családom is!
A dolog eléggé nyilvánvaló, nekem is B-vel kezdődik a nevem (és van benne N is meg S, meg A, pontosabban Á, de ugye a nemzetközi karrier miatt...) Plusz járok bankba is, és az egyik kedvenc helyem Londonban a BANKSIde Gallery, igazából innen a művésznév.

Ezenkívül társadalmilag igen kritikus vagyok, remek a humorérzékem és mások által tehetségesnek mondottnak tartanak. Mások. Meg tudom hol van Bristol, meg hogy az egy város, ahova akkor megyek mikor itthon azt mondom hogy kurva nagy sor volt a teszkóban, azért jöttem később, pedig akkor megyek ki alkotni. A falat már jó előre kinézem a streetview-n, és ha megvan akkor már fújhatom. Ha nem akkor is, akkor csak veszek valami babkonzervet a teszkóban, hogy mégse üres kézzel ugyebár...

És persze a szerzőségem be is tudom bizonyítani. Ha valaki küld nekem ímélben egy Banksy-művet, én szignálom az elektronikus aláírásommal, visszaküldöm, és az eredetiségével kapcsolatban máris eloszlattam minden kétséget. Hisz elektronikus aláírás az nagyon megbízható, én meg nem hazudok, azt csak a haragosaim állítják rólam, de ők meg hazudnak, ahogy minden krétai, mondta egy krétai a régi matekpéldában. Szóval senki ne merjen csalással vádolni egy engem, különben róla is alkotok valami vicceset, egyelőre csak egy közeli, mondjuk Honvéd utcai falra, mert a fapados jegyek is kissé megdrágultak. Vagy simán ráküldöm a Tömeges Támadást, az ukulelés énekessel együtt. (Nemtom mi az az ukulele, de nekem fenyegetően hangzik.)

2017. június 21., szerda

Élet bármikor

Időnként felmerül bennem, hogy kéne írnom valamit, nem mert lenne bármi mondanivalóm is, csak mert írni jó, legalább is nekem, de mit tegyek ha csak az inger van meg, de mondanivaló vagy ihlet sehol, sőt honoráriummal sem üldöz senki. Persze. erre találták ki a blogot, ám mi van ha nem akarok fészbukos stílben az ebédemről írni (mert egy közepesen odaégett omlett szerintem keveseket mozgat meg meg érdemben), ha a napokban a két legfontosabb esemény sorrendben, hogy megharapott az ékszerteknősöm, és egy nap késéssel fizettem be a közös költséget, sőt, ha a teknősharapás miatt nehezemre esik gépelni, de erről meg pláne.

Valamint találtam egy közeli boltban laktóz- cukor- és bármimentes vaníliafagyit, aminek viszont olyan az állaga mint a tejszínes fűrészpornak, és félek hogy megtámad, ha hagyom kiolvadni, de legalább biztos hogy invázió készül az űrből, és én már összefutottam a vegyifegyverükkel.
Vagy hogy láttam egy macskát a környéken, aki feltűnően hasonlít a volt tanszékvezetőmre, csak nála is rozmárszerűbb, persze lehet hogy egy kövér róka volt, mindenesetre a kukában kotorászott, szóval lehet hogy mégis inkább a tanszékvezető.

De lehet hogy csak simán rohadt meleg van, estére leolvad az idegrendszerem, plusz tényleg nehéz gépelni ha két ujjat ki kell hagyni. A négyből, amit használnok, jobb napokon.
De a szájjal festős próbálkozásaimat majd közzé teszem, meg valami filmkritikát, de ehhez különösen durván mizantróp hangulatba kell kerülnöm.

2017. június 14., szerda

Műszaki érzéketlenség

Rémes egy hetem van, sőt rémes egy kéthetem lesz a következő ketttőben, nem privátim (bár a kánikulánál csak a rohadt meleget utálom jobban) csak a munkahelyen. A kollégám - aki velem ellentétben tényleg ért ahhoz, amit csinálunk - három hétig táppénzen, és persze minden akkor romlik el, amikor  csak én vagyok hadra fogható, és nyilván pont úgy, ahogy nem nagyon tudok mit kezdeni vele. Ha egy gépnek van három problémája egyszerre (mert mennyi lenne, háromszor veri vissza kenden a magyar igazság), akkor abból egyet megoldok rutinból, egyet kicsit lassabban a gondviselés közbenjárásával, a harmadiknál meg nézek bután, hogy ennek igazából működnie kne, de nem teszi, viszont nekem kellene működésre bírnom, de persze nem bírom.

Ilyenkor lehet azzal védekezni, hogy nekem a bölcsészkarról van a diplomám, sőt a távoli ködbe vesző középiskolás időkben is elektronikát tanultam (na jó, inkább próbáltak tanítani nekem), a gépészethez kábé annyit értek mint a halbiológiához, akkor is ha valami rém egyszerű dologról van szó. (A halbiológiához egyébként annyit értek, hogy majdnem mindig meg tudok különböztetni egy halat egy hüllőtől, pedig az nem könnyű, mert  mindkettő h-val kezdődik, Meg van benne l is!)

Úgyhogy nincs mese, holnap majd risztani kell valami szakit, aki egyfelől olyanokat kérdez majd, hogy a felét sem fogom érteni, másfelől meg remek alkalo lesz a megszégyenülésre, hogy ilyen kis semmiségeket sem tudok megoldani. De mindegy, ma a felségterületemhez tartozó négy gépből három ment és három döglött be, viszont csak egyet sikerült újra rendes működésre bírnom, naná hogy azt, ahol csak gombokat kellet nyomkodni hozzá a billentyűzeten, meg bámulni közben a monitort. Ez mondjuk igen jól megy, ami abból is látszik,  ahogy most is épp nyomkodom a billentyűzetet, és néha nézem a monitort is, elvégre gépeljen vakon, tíz ujjal aki tud ilyet, én a két s fél ujjas, mondat végén felpillantós gépírást művelem, igaz azt magas szinten, elvégre emeleten lakom.

Haraszty István: Agyágyú (artpol.hu)

Az ilyen mindenféle-vezérelt ipari célgépekkel is jól elboldogulok, amíg gombokat kell nyomkodni, érzékelőket piszkálgtni és figyelni hogy világít-e az az izé ott hátul, vagy hogy abbahagyta-e a világítást végre. Ennél bonyolultabb kérdéseknél csavarhúzóval birizgálom a rugós akármiket, amíg a mittoménmi a helyére ugrik, esetleg vissza vagy át.
Ha viszont ez sem segít, van az embernek kollégája, aki valószínűleg kombinált fogóval a kezében született és az óvodában csavarhúzó volt a jele (nem a vodka-narancs, a szerszám), úgyhogy hármas szintű problémáknál a "Gééééézaaaa!!!" hangsort akalmazom torokból (persze a valóságban nem gézának hívják, csak nem akartam kiírni hogy tibi, elvégre személyiségi jogok is vannak a jogi tankönyvekben.), és a probléma öt perctől három napig terjedő időn belül megoldva.(Itthon viszont már oldottam meg cső-szelep problémát vízveszetékszerelő nélkül, még az alkatrészeket is meg tudtam venni egyedül, ha így megy tovább pár év múlva már tapétázom is, igaz már most is késő lenne...)

Most azonban nem ér rá még hetekig a dolog, én mra feladtam a küzdelmet, úgyhogy holnap jöjjön a szaki, az önérzetem sárba tiprása, de működjön végre az a két halom ócskavas. Tényleg, azt még nem próbáltam, hogy ráteszem a kezem, és nagyon komoly tekinettel azt mondom hogy "múkodj!", de egy próbát megér, esetleg kipróbálok valami sámántáncot, hülyébbnek már úgysem néznek tőle, de egy csavarfeszítő még megtalálhatja az optimális pozíciót tőle, no meg a lelki békéjét. Valamint az enyémet, nem mellesleg.

2017. június 12., hétfő

Ond kond? Előd álmos!

„Az Álmos Király Televíziót a médiaterror miatt hoztam létre immáron negyedik esztendeje, mert Magyarországon ugyanaz a hírszolgálat működik, mint a Rákosi-Kádár-rendszer idején. A helyzet most sokkal rosszabbb, mert akkor volt Szabad Európa Rádió, Amerika Hangja, később Varsárnapi Újság, amely miatt hajnalban keltünk fel és megérte. Most mindezeket igyekszünk pótolni. Az ÁKTV minden munkanapon élő adást ad, bemutattunk az Álmos Király Akadémiáról több száz tudatépítő előadást. 106 televezízió közül egyedül közvetítettük élőben a Vérszerződés emlékünnepséget, a Petőfi-temetést és sok-sok egyéb rendezvényt. A változás mérhető, de még kevés, mert végidőben mindenki megmérettetik, és csak a legjobbak maradnak meg. Szegődj társul, vállalj részt a fenntartásunkból, telefonálj, tanulj, nyíljon meg a lelked, Égig érjen a szellemed, tarts előadást, légy a társunk, mentsük meg együtt Magyarországot! Az áldó erő amit kaptam, ellenkezőjére fordul mindazokon, akik lelkük éretlensége miatt elbizonytalanodnak, szélkakas módjára forognak. Ahogy többször bebizonyosodott, ők saját fejükre vonnak ítéletet, amitól mindenkit óvok. Ezért csak az jöjjön, akinek lelke és szíve tiszta, a magyarságért dobog, másért nem akar élni, minden lépését a Teremtő akaratának rendelte alá, azaz meghozta élete legfontosabb döntését.
A Jóisten áldjon meg minden igaz jó magyar embert!“

Semmi kétség, el fogok kárhozni az már kurvaélet. Egyértelműen érzem, hogy nem ér égig a szellemem, én még a Rákosi-Kádár féle médiaterrorban élek (mit élek? dagonyázom, tapicskolok, fetrengek), sosem keltem hajnalban a vasárnapiújságért, és asszem nem fáj Trianon. Definitíve nem vagyok magyar, már ha az Álmos Király Televízió lánglelkű működtetőjének magyarságkritériumait nézzük, nálam annyira nem lengene ki a magyarométer mutatója, hogy az helyből tíz év letöltendő hazaárulás. (Apropó, nem kell valakinek haza? Épp árulom, elég drágán mondjuk, mert hülye azért nem vagyok, nekem ugyan nem sokat ér de keresni azt szeretnék rajta. Hogy aztán jöhessen a sátáni kacaj, amit ideje lenne elkezdenem gyakorolni, csak a Háttérhatalom még nem küldte az oktató-cédét.)

Ráadásul én alávaló az ELTE-re jártam, mondhatni le se szartam az Álmos Király Akadémiát, pedig az ilyen tudományegyetemek csak agymosásban utaznak, szemben az Ősi Tudást közvetítő Akadémiával, ahol felnyílhat végre az ember szeme egy spirituális aha-élményre, és nem a norvég popzenekari értelemben. Így aztán a talmudista államcsíny társutasként elkövetett tettestársává válok magam is, persze csak míg le nem csap rám a Magyar Médiaszolgálat gyorselemző csoportja, ők már egy gunyoros HVG-publicisztikát is ízekre szedtek, bár az nem világos hogy a sós-édes-savanyú vagy a fej-tor-potroh vonalon haladva inkább. (Egyébként furcsa mód most az álmos királytól találtam el a hvg-re nem pedig fordítva, mint ahogy az rendszerint történik.) Így aztán tuti hogy én is el vagyok veszve, bár mostanában gyakran vagyok álmos, ami nagyon király, szóval lehet hogy mégis van remény, lehetek még igaz magyar, sőt Magyar, ha már a helyesírás mellőzése is a nyereg alatt puhított hátrafelé nyilazáshoz tartozik.

Az Álmos Király TV/ Akadémia/ Buborékos ásványvíz egyébként kubinyi tamás, korábbi echotévés műsorvezető és gyakorló turbóhunmagyar projektje, és olyan mérhetetlenül szórakoztató, hogy még mindig rá vagyok kattanva. Ebben persze nincs semmi meglepő, a küldetéstudatos ostobaság grafomániával és szereplési kényszerrel kombinálva pusztító erejű humorforrás, melynek élvezeti értékét direkt növeli, hogy nem vele, hanem rajta nevetünk. Pedig önmagában egy horthy-szobor avatása vagy a vérzserződés évfordulós ünnepségei nem tűnnek nagyon szórakoztató programoknak, de a tálalás olyan pazar módon trash, hogy szem nem marad partra vetett hal tőle. Szigorúan nem hádé kép, szót sem érdemlő hang, egy részeg nagybácsi által videózott  ballagás képi világa, ha néha seggre esne valaki, egyből mehetne bármelyik anyag az erre szakosodott tévéműsorokba, a kutyán áteső kisgyerekek meg a hátsókerti Jackass-imitációk mellé. De legalább nem médiaterror, ellenben tudatépítés a megfelelő irányba, amerre mindig van lejjebb, spirituális ötös metróval a rovásírásos Szíriuszra.

Ma egy barkácsáruház előtt láttam nagy zsákokat, az volt rájuk írva hogy „szarvasmarhatrágya“, de gondoltam hogy bullshit. És már megvan, miről jutott eszébe az álmos király egy fárasztó önmagamnak.

2017. június 10., szombat

Zenés felár

A kormány ösztönzi, hogy minél több étteremben, kávézóban, csárdában, vendéglátóhelyen legyen élő cigányzene, mert ez egyszerre szolgálja a foglalkoztatás bővülését, a közös zenélés és éneklés élményét és a nemzeti kultúra, identitás erősödését - írja valamelyik államtitkár a sok közül, én meg nem tudom hogy most röhögjek vagy szörnyülködjek inkább.

Amit ugyanis "cigányzenének" neveznek az ugyan hellyel-közzel még tekinthető zenének (szar zenének, hogy pontos legyek), cigánynak azonban kevéssé, hisz az nem más mint a magyarnótának titulált, népies műdal formáját öltő kulturális tömegpusztító fegyver, amit speciel legtöbbszr cigányok adtak elő, és alsó-középosztálybeli nyugdíjasoknak lábadt könnybe a szeme tőle, fél üveg kövidinka után. (Legalább is az elmúlt évtizedekben, a korábbi dzsentri hagyomány e tekintetben érdektelen, legfeljebb a fideszkádéenpé horthy-fetisizmusát lehetne rákenni, de minek.)

Már leírtam itt is, hogy ha én diktátor lennék, a magyarnóta meg az opretett az elsők között lenne a betiltandók listáján, az Iron Maiden meg a Ramones viszont énekórai anyaggá válna, mert a magyarnótánál ócskább, hamisabb, idegesítőbb giccset senki sem tudna rajzolni, de ha mégis, mire lenne az jó? Az mondjuk érdekes lenne, ha az éttermekben meg kávézókban (!) valódi cigányzene szólna, valami a nótázós rémségnél autentikusabb, bár egy latte macchiatóhoz szervírozott Amaro Drom azért így is érdekes kísérlet lenne. Mert a "jó ebédhez szól a nóta" -paradigma mégis csak a pörköltet nokedlivel tekinti jó ebédnek, de hogy ez hogy működne egy teázóban vagy egy kínai étteremben, az már kérdéses, és várakozásaink szerint igen vicces is egyben. Liu Cheng és népi demokratikus zenekara...

Én például kifejezetten rossz néven venném, ha ebédem vagy vacsorám fogyasztása közben valami prímás büntetne az asztalomnál holmi sírva vigadós nyekergéssel, az ilyesmit én zaklatásnak veszem és rendőrt hívok, valamint nem áll szándékomban 'zenés felárat' fizetni sehol, soha, semmiért.
A közös zenélés, éneklés élményével meg tényleg menjenek a francba, az maga a katasztrófa, ha valami bebaszott társaság üvöltözi a "Gyere Bodri kutyám, szedd a sátorfádat" ("Come on my dog Bodri, take your camping set!") méltán elfeledett slágert, miközben én csak a rántott sajtomat szeretném megenni végre, agyvérzés nélkül. Lehet hogy felcsútiéknál  a részeg óbégatás a nemzeti identitás része, de akkor én inkább átiratkozom írnek, az ő néies műdalaikat jóformán az egyetlenek, amiket el bírok viselni.

meselokepeslapok.wordpress.com

Még épp hogy csak kezdjük (én meg a generációm) kiheverni a Kodály-módszert,  a kulturálisan galaxisnyi távolságban lévő népdalok nyüstölését meg a rohadt szolmizálást, már pont nem álmondunk hülye kézjelekkel, erre pártunk és kormányunk a még hányingerkeltőbb nótázásból akr kulturális teljesítményt bűvölni.
Csesszék meg, ha valakinek nóta kellett eddig is meg kaphatta (például az iszonyú Dankó-rádiótól, amit az én pénzemből - is - működtetnek), ha van rá  igény csak csinálják meg hallgassák (és akkor most direkt nem írom ide, hogy de csak otthon a négy fal között, tőlem elhagyott kavicsbányákban is bulizhatnak rá), de senki ne csináljon ebből a hulladékból kultúrpolitikát,vagy ha igen támogsság a sátánista death metált is, hisz annak is van egy elkötelezett szubkultúrája, és lássuk be, egy közös fekete misénél (bakkecskeáldozattal) kevés felemelőbb van. Különösen a közös élmények, a nemzetietlen kultúra és identitás szempontjából.

Ajándékosságoskodás

Kaptam névnapi ajándékot, annak ellenére hogy a névnapom (illetve a fenét az enyém, rengeteg emberé egyszerre, és pont erről van szó: nincs benne túl sok személyes, ezért szerintem nem is ünnep) több mint két hét múlva esedékes, illetve akkorra várható a becsapódása, de a párom nem akarta már rakosgatni a csomagot, úgyhogy az egyszerűség kedvéért megkaptam tegnap. Én meg mint ahogy máshol karácsonykor szokás, egy éjszakát őrizgettem, aztán ma reggel felbontottam, mondván, a fene sem fogja magát még két hétig azzal stresszelni, mi a vihar lehet benne. Plusz épp indultam volna boltba, szóval meg kellett nézni ezért is, hogy ha mondjuk öblítő, diabetikus nápolyi vagy fürdőszobai csaptelep van benne, azokat már ne vegyek feleslegesen.

De könyvek vooltak benne. Tizenhárom darab, egyenként szerencsére nem túl vastag könyv, monokultúrás tematikával, merthogy Dr. Who mind, de legalább angolul, úgyhogy azeddogi négy ilyen tematikájú könyvből hirtelen lett tizenhét.


Ami igazán remek, de én egy ideje már nem veszek könyveket, legfeljebb ajándékba, mert nem tudom hova tenni őket, a lakásban található polcok és szekrények nagyjából vagy ruhákat vagy könyveket tartalmaznak, az utóbbiak túlsúlyával, kivéve a konyhában, ott azért főleg edényeket tartok, meg két kanalat, hátha az egyikkel épp nincs kedvem enni.
Könyvet viszont jó ideje csak könyvtárból szerzek be, azt vissza lehet vinni, és onnantól nekik foglalja a helyet a polcon, kivéve mikor a könyvtár kiárusítós polcáról elhozok egy-két kötetet, amit nem lehet otthagyni, betévedek egy antikváriumba, vagy valami középkori lovagkirály emléknapján teljesen indokolatlanul kapok egy csomót. Aminek persze örülök nagyon, a fejfájás csak később jön, de pl. az ágy alatt még rengeteg hely van, legfeljebb kilakoltatom a pormacskákat, poregereket és poregyéb állatokat.

Ez a mennyiség havi kettővel számolva kitart karácsonyig, akkorra viszont szobanövényt kérek , diabetikus nápolyit vagy fürdőszobai csaptelepet inkább, pláne mert havi kettővel számolni eleve erős túlzás. Hisz épp most hosszabbítottam meg a könyvtári tagságomat, úgyhogy a hosszútávolvasási edzésprogramom keretében onnan is el kell olvasnom rengeteg könyvet, ne vesszen már kárba a beiratkozási díj. Fizettem érte, úgyhogy kölcsönzök, olvasok,  ha beledöglök is, elvégre az olvasás az nem játék, nem léha kikapcsoldóás, az kérem kemény munka, férfias helytállás és embert próbáló kihívás, a bátrak viadala.
Csak a Puffin adhat nekem erőt és mindent lebíró akaratot!

Iskolapélda

Olyat nyilatkozott a minap a parragh nevű iparkamarai fősenki, hogy a polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat, és pedig hiba. (Ami valami közkeletű jópofaság szerint több mint bűn.)
Ha a parragh nevű lászló kilátna még a fideszes szopóálarca mögül, észrevehetné hogy az önkormányzatoknak nincsenek gimnáziumaik, amit a polgármesterek egymaguk amúgy sem zárathatnának be, de ez fel sem merül, hisz amelyik gimnázium nem állami, az valamelyik egyház közpénzkifizető-helye, úgyhogy a mondat helyesen úgy hangozna, hogy a helyettes-államtitkárok meg a püspökök nem mernek gimnáziumokat bezáratni, pedig attól a haza közismerten fényre derül. (Valamint nálunk a faluban nincs antiszemitizmus, de igény az volna rá.)

Odáig még rendben is lenne a dolog, hogy mindenkinek alkotmányos joga hülyeséget beszélni, viszont a parragh nevű egykori hidegburkoló-vállakozó sötét ostobasága ma kormányzati akarattá alakul, ez a barom meg úgy dumál bele a felsőoktatásba is, hogy simán letagadhatná, hogy valaha járt egyetemre. Ő csak a jövőbeli olcsó munkaerőt látja a mai fiatalokban, neki a kiművelt emberfőkről szóló szöveg csak valami régi hadova, ő épp a vállakozókkal kapcsolatos összes negatív sztereotípiát igyekszik saját alantas személyébe sűríteni. Sikerrel persze, parraghnál kevés ellenszenvesebb alakot látni a mai magyar közéletben, ahhoz már tényleg egy kormánypárti frakcióülésre kell bejutni. Kábé annyira kompetens az oktatási kérdésekben mint én az űrkutatásban, elvégre elég sok sci-fit olvasok, azokban meg marha sok az űrhajó. (Sőt ennyi erővel szeretném megreformálni a magyar természettudományos és műszaki felsőoktatást, elvégre hosszabb időt töltöttem el a londoni Imperial College-ben, mert elsőre nem találtam a férfivécét, mikor bementem pisilni.)

Szóval ha parragh elvtárs be akar valamit zárni, próbákozzon először a saját kamarájával, mert nemigen találkozni olyan vállakozóval, aki szerint ez egy hasznos és remek szervezet, ami sokat segít neki az érdekérvényesítésben, inkább pofátlanságnak tekintik a kötelező tagságot, és sarcnaka befizetendő pénzt, amit úgy vesznek el tőlük, hogy nem kapnak érte semmit. És ennek belátásához még gimnáziumba sem kell járni senkinek, ott ennél komolyabb dolgokról van szó.

Én például nem jártam gimnáziumba, gimnáziumot csak néhány buli alkalmával láttam belülről, azt' mégis milyen rendes nagy marha lett belőlem. Azt meg kifejezetten élveztem, hogy a szakközépben nem volt énekóra meg földrajz, mert ezeket különösen utáltam. (Mondjuk az oroszt meg a kémiát is, de ezek sajnos nálunk is voltak.)
De a lényeg, hogy azóta sem akartam bezáratni / felrobbantani egytelen gimnáziumot sem, sőt ragadozó dínókat sem engednék szabadon egy ilyenben.

2017. június 8., csütörtök

Lap Top Secret

A hét eddigi legjobb címe kétségtelenül a "Félmilióért bérelt oktatólaptopot a KDNP frakciója", egy igazi sűritménye a mai magyar közélet abszurditásának, de hát ez a minimum egy büszke und erős európai országban, ami annyira büszke 's erős, hogy ezt kurva nagy betűkkel kell bizonygatnia magának, (Na jó, igazából csak a pártvezér és kancellár meg a kormányzatnak csúfolt hűbéresei bizonygatják nagy hangon, pont mint mikor valaki hangosan fütyül a sötétben, mint attól kevésbé lenne betojva.) De ez az "oktatólaptop" ez igazán szép, ez plakátkampány nélkül is elmeséli hol élünk, Hátasztán fővárosa Budapest, koordinátái egyre inkább ismeretlenek.

Először is (pro primo): mi a búvalbélet istennyila az az oktatólaptop? Egy laptop, amin meg lehet tanulni hogy kell egy laptopot használni? Vagyis egy átlagos laptop nagy T betűvel a fedelén, esetleg egy lebutított gép, amin csak nagybetűk vannak, a numerikus billentyűzeten meg csak ötig a számok, mert a kádéenpés képviselők még csak odáig tanulták a felnőttképzésen? Persze az is lehet, hogy az oktatólaptop olyan mint az autósiskolák autói, két billlentyűzete van két touchpad-el, és az oktató időben félreránthatja a kurzort, ha a növendék meg akarja nyitni az INDJEN VIJaGRA!!! tárgyú íméljét.

Másodszor (pro másik primo): minden országgyűlésparlamenti képviselőnek jár szolgálati laptop, még a kádéenpéseknek is, vagyis eddig nyilván nem tudták használni, vagyis igencsak megérni venni nekik olat, drágán. Kreatívabb klerikális honatyák jobbára szalonnát meg hagymát vágtak rajta, a kíváncsibbak rájöttek hogy ki lehet nyitni, és észrevették hogy ez egy írógép, csak nem tudták hol kellene befűzni  papírt, a többiek meg csak simán berakták a számzáras műbőr aktatáskájukba, mert észrevették hogy az igazán fontos emberek ilyeneket hordanak a táskájukban.

newlaptopcomputer.blogspot.hu

Harmadszor (pro mégegy primo): És ha most végre tudják használni a laptopot (avagy már nincs szükségük oktatólaptopra, egyedül is kimerészkedhetnek az információs szupersztrádára), előbb-utóbb túllépnek a macskás gifeken és felfedezik maguknak  pornót, márpedig érdekes frakcióülés lesz az, amikor tisztességtelenségben megőszült, népben-nemzetben gondolkodó derék homofóbok feledkeznek bele a laptopjukba, majd fordulnak rossz irányba a pornhubon, miközben semjénzsolt a nemzetpolitikáról értekezik oly érdekfeszítően, hogy maga is elalszik a saját hangjától. És biztos lesz olyan  kádéenpés, aki elfelejti (vagy nem tudja) lenémítani a zuhanyzóban rosszalkodó iskoláslányos videót, és kénytelen lesz köhögőrohamot színlelni, mig összecsukja a gépét, és hirtelen elhatározásból rá is ül, mintha sosem lett volna köze hozzá.
Innen nézve nem is olyan sok az a félmilla egy oktatólaptopért, csak aztán tényleg legyen műsor is.
Fel torreádor, öld meg Gabikát!

2017. június 7., szerda

Lekszakármi

Többször hallotta a napokban a rádióhírekben hogy "lex Taigetosz", ami az újságírói (médiamunkási, verbálproletári) igénytelenségi verseny aktuális dobogósa. Értem én, hogy nem lehet mindig leírni hogy a tanulási nehézségekkel küzdő diákokkak kapcsolatos szabályozás-változtás tervezete aa téma, de hogy egy ideje minden törvényről avagy tervezetről csak leksz akármiként lehet beszélni, sz kissé túlzás, a lex civil , a lex CEU és hasonlók után már rámjön a sikongató lábrázás attól a szótól hogy lex. (Oké, némileg anarchista is  vagyok, s mint ilyen kissé idegenkedem az állam törvényeitől, de csak a hülye korlátozásoktól, a kresz például teljesen rendben van.)

Javaslom hogy valaki nyújtson be egy törvényjavaslatot Vlagyimir Iljics Uljanov (kollégáinak csak Lenin), műveinek és eszméinek terjesztése, propgálása vagy megengedő hangsúllyal való emlegetése ellen, azaz tiltására, és a sajtó gyorsan nevezze el Lex Empiriokriticizmusnak. Hátha ettől leszoknak a lexezésről és az illető betűkombinációt legfeljebb a lexikon és lexikális kifejezésekben használják. (A lexebb, lexarabb és hasonlóan lexánalmasabb kifejezéseket használó szóviccbűnözőket pedig fel kell majd pofozni.)

De erre persze nem sok esély van, az újságírók (valamint tévé- és rádióirók) nyilván továbbra is felhőtlenül lexeznek majd, miközben a hazai lakónépesség (nép, zemberek, állampolgárok, alapsokaság) egy jelentős részének fogalma sincs róla mi az a Taigetosz, mire jó és hogy kerül egy oktatási jogszabálytervezet mellé, mert görögül annyit tudnak hogy gírosz, esetleg szirtaki, Szókratész meg egy brazil focista volt. Spárta meg egy hosszúkás zöldségféle, amit vajon párolunk ha szezonja van, mert ha nincs, akkor nem.
Úgyhogy az indokolatlan és fékevesztett lexezésnek semmi értelme, mert lehet hogy a görög-latin kultúra ismeretének valamiféle minimuma egykor része volt az alapműveltségnek, de akkoriban még párbajoztk a tiszt urak ha valaki azt állította hogy csalnak a kártyában, ominbusszal mentek az ifiurak a találkára és sokan tartottták elegámsnak a pofaszakállt. De ma már az is hülyeség, hogy az orvosok valami fura konyha-latint nyomnak, mondván hogy az legalább nemzetközi, de a valóságban ők is angolul beszélnek ha épp rájuk jön a nemzetközi konferencia.

És igazából a lexezés ellen is lehetne törvény hozni. Azt nyilván úgy emlegetnék hogy Lex Exlex, legalább is egy darabig, aztán szreveszik, hogy ebben több iksz van mint a Xerxészben, elszégyellik magukat és abbahagyják. Gondolom...

2017. június 5., hétfő

TópArt

Annyira jelentőségteljesen itten van a nyár a napsütésével neki, hogy tegnap már strandon is voltam, sérelmemre. Nem sttrandolni, csak úszni egy jót, ami valóban vicces vállalkozás, mert többet buszoztunk és gyalogoltunk (sokkal, sokkal többet), mint amennyit én végül is úszkáltam a közeli tóban benne, mellkutya hátúszásban, ami a saját stílusom, de legalább működik.
A víz pont kellemesen volt hideg, viszont le kellene engedni belőle egy keveset, és tölteni rá frisset, ha már a tó igazából nem is természetes, hanem egy patak duzzasztásával mérnökösködtek sok vizet egy völgybe. Mert a víz kissé zöldes volt, és helyenként indokolatlanul habzott, de legalább nem aggódtam a vízbe pisilők miatt, mert egyrészt kevesen voltak, másrészt meg a vízminőségnek amúgy mindegy volt már, minimum tavaly ősz óta. Meg szél is volt pont onnan volt fújva, amerre én haladni akartam, így tízpercnyi erőteljes tempózással közel másfél métert sikerült halaadni, valójában azért kellett küzdeni, hogy annál a stégnél érjek ki ahol bementem, és ne sodorjanak be a hullámok a nádasba, ahol szerintem nem matulabácsik vannak hanem döglött halak meg a parti büfékben kapható összes italféle palackjai, és persze némi nád is, fedezékül a partról vízbe pisilőknek.

Újra megértettem miért is utáltam már gyerekkoromban is strandolni, mert a strandon meleg van, tömeg, letposott fű és eltaposatlan bogarak, leégett sörhasak és unottan cigiző családanyák, méla unalom és túlárazott lángos, nekem külön egy garantált leégés, valamint az érzés, hogy ha ez a pihenés, akkor én hadd menjek be dolgozni... És még bambi is kapható, rohadjon meg ahol van.

Mellettünk ráadásul bográcsozás zajlott, de nem az a vidám vízparti party, hanem mint mikor négy-öt hajléktalan táborozik a lakótelep szélén és egy felaprított szekrénysor lángjánál főzik a löncshúskonzervet. Bográcsozni ráadásiul eleve reménytelen ügy, bármit is akar az ember készíteni, a vége valami piros lé lesz állati tetemdarabokkal meg krumplival. (Répa nem kell bele külön, az majd lesz utána a hányásban.) Ha eredetileg gombás melegszenvicset szeretnénk készteni bográcsban meg citromfagyit, akkor is valami identitászavaros, a paprikás krumpli és a pörkölt között megrekedt izé lesz belőle, ami ugyanakkor nem gulyás. De a szúnyogokat talán távoltartja, és akkor mégsem volt hiába, igazából fokhagyma kérdése az egész. Ami egyébként vámpírok ellen is jó, elvégre vérszívók azok is, csak műveltebbek mint a szúnyogok.

2017. június 4., vasárnap

Csendőri intézkedés

A nemzeti együttműködésnek csúfolt gumicsizmás akarnokság eddig sem szűkölködött a csendőrszellemű és párttitkárlelkű hűbéresekben, akik valamiért mindig a mások, főképp a beosztottjaik kinézetét, viselkedését és megnyilvánulásait igyekeztek bürokratikusan szabályozni, hisz egy igzai hűbéres felfelé nyal, lefelé tapos. A kretén fideszes polgármester, meg a kaposvári rektor a hülye dresszkódjaikkal, a klikesített iskolaigazgatók akik felsőbb engedély nélkül még azt sem árulhatták el a sajtónak, hány gyerek jár az intézményükbe vagy a vezetői állást megpályázó bírók, akiknek Szájerné Rémes Arrogancia főhivatalvezető asszony kíválóságáról kellett értekezniük a hozzá írt pályázatukban, mind ezt a lokálfeudalizmust mutatták meg a maga eredendő bunkóságában.

És ezekhez zárkozótt fel most a fővárosi törvényszék, ahol a frissen odaejtőernyőzött gazdasági igazgatóhelyttes képzeli magát egy ávósba oltottt tánc- és illemtanárnak. Az persze eleve vicces, hogy az elszámolások és költségtervezetek helyett a nádpálcás erkölcscsőszködéssel foglalkozik, dehát ez van , mikor a szakértelem helyére beül a sötétség, és valaki csak annyit lát a körülötte lévő világból,  hogy ez itt az ő kis szemétdomja, itt mostantól ő kukorékol.

A nagy vihart kavaró belső rendelkezésekből több portál is szemezgetett, de azért idemásolom  a legjobbakat (innen):


  • A munkaidő 8.00-16.00, vagy ahogy az igazgatóhelyettes megfogalmazta: "kerüljük azokat a kellemetlen helyzeteket, amikor 15:55-kor már kikapcsolt gép előtt ugrásra készen várják, hogy az óra elüsse a 16.00-t".
  • Túlórázás esetén nem számít bele a túlórába a készülődéssel töltött idő. "Nettó egy óra fizetett túlmunka, egyenlő, nettó egy óra tényleges munkavégzéssel."
  • Napi kétszer lehet rágyújtani. "A cigarettázó munkatársak esetében délelőtt és délután egy-egy alkalommal tolerálható a munkaidő kiesés cigarettázási okból." 
  • Tilos a személyeskedés. "Egymás segítő munkakultúra kialakítása az elvárásom, feltételek nélkül, a személyeskedés teljes elkerülésével."
  • Tilos a pletykálás, a kéretlen véleményalkotás, a híresztelés, a munkahelyi közösség széthúzása, uszítása, az ügyeskedés.


Személyes kedvencem a „tilos a személyeskedés“ kitétel, egy ilyen kategorikus tiltáshoz minimum definiálni kellene, mi is számít személyeskedének, miként fájóan hiányzik a pletykálkodás, az ügyeskedés, a munkahelyi közösség széthúzása és a többi, ötvenes éveket éveket idéző frázis precíz meghatározása. Pedig egy bíróságon mégis csak a jogi egzaktságnak kellene jellemeznie a belső kommunikációt is, úgyhogy szükség lenne egy nagyjából háromszáz oldalas végrehajtási utasításra is, meg persze a pontos szankciók meghatározására.
Az „Ildi egy ordas nagy ribanc“ mondat például személyeskedésnek vagy pletykálkodásnak számít-e, és mennyiben súlyosbítja a tényállást ha a harmadik, tehát már illegális cigiszünetben hangzik el, a hátsó kijárat és a kukák között félúton? (A megfejtés nyilván az, hogy Ildire rá kell állítani néhány fedett ügynököt, és ha tényleg ribancnak minősül - minimum, hogy másoknak ellenszolgáltatás fejében ajánl szekszet - az operatív jelentések tanúsága szerint, akkor a róla beszélő munkatárs pletykálkodott, ha nem, csak rosszinulatú személyeskedés volt az egész, súlyosabb esetben uszítás.)

A 15.55-kor a kikapcsolt gép előtt startra kész dolgozók problémája pedig egyszerűen megoldható, a sszámítógépekre nem kell ki/be kapcsoló gombot szerelni, az igazgatóhelyettes asszony pontban 16.00-kor (greenwichi középidő plusz egy óra!) saját kezével basssza le a főkapcsolót, amivel egyúttal kioldja a munkatársakat a székükhöz rögzítő hevedereket is. Ez a módszer -mármint csapjuk le a főkapcsolót és nincs több gond - amúgy remekül működött a minap a British Airways informatikai központjában is, másfél millió fontnyi kár igazán semmiség egy szakember határozott döntéseihez képest...

A büntetéseknél pedig a fokozatossság elvét kell érvényesíteni. A bűnösnek először csak önkritikát kell gyakorolnia (illegális cigizőknek mellékbünntetésként ki kell nyalniuk egy hamutartót is), aztán jöhet a nyilvános megszégyenítés, miszerint kaloda, megvesszőzés és végül néhány nap áristom, visszaesőknek nehéz vasban.
A pletykálkodás és  széthúzás ellen pedig be kelll tiltani a beszédet, a dolgozók (munkaerő, humánerőforrás, proletariátus) ezentúl csk írásban kommunikálhatnak, a cenzúrahivatal előzetes jóváhagyása után. A cigarettázást pedig teljesen be kellene tiltani, hisz mikor az emberek együtt cigarettáznak, rögtön pletykálkodni kezdenek, a helyett hogy a nemzeti konzultáció kérdéseinek jelentőségét vitatnák meg. Sőt, nem elég pusztán a cigrettát tiltani, hisz a kis szemétládák legfeljebb átszoknának a pipár, íg azt is titnai kell, a vízipipával, szivarral, bagóval és tubákkaal egyetemben.

Valamint be kellene tiltani azzt is, hogy egy bírósági dolgozó másik bírósági dolgozóval házasodjon, barátkozzon, egy buszon utazzon vagy egy utcában lakjon, hisz az ilyen helyzetek is a pletykálkodás, személyeskedés és az uszítás melegágyai, melyek kockázata a tilalommal jelentősen csökkenthető. (Az ügyeskedésé sajnos nem, azt a legtöbben egyedül is el tudják intézni.) Azok a dolgozók aki mégis házasok, megtarthatják az állásukat, feltéve ha fél éven belül elválnak, és igazolhatóan eltérő lesz az irányítószámuk. Az igazgatóhelyettes asszony természetesen ezt is személyesen fogja ellenőrizni.

Persze egyszerűbbb lenne a gazdasági komisszárhelyettes asszonyt egyszerűen elküldeni a fenébe, a cérnagyárban úgyis anyagmozgatót keresnek három műszakba, kádertemetőnek az is megteszi, ott legalább csak magában dünnyögheti a baromságait, nem pedig körlevelekben.

2017. június 3., szombat

Energia, megmaradás

Donald trump, úgy is mint két lábon járó rendszerhiba, a rá jellemző primitív bunkósággal egyszer csak arra eszmélt reggel a klotyón, hogy ő márpedig felmondja az aktuális klímaegyezményt, mert a rendes gazdaság az mégiscsak olyan, hogy rég halott esőerdők meg dínók maradványait égetjük nagyban, akit ez meg zavar az annyit is ér. Egyfelől van még elég olajjá préselődöt dínótetem, másfelől meg egy trump féle seggfejet végképp nem izgat, hogy mi lesz ötven év múlva, ő már eleve hetven múlt, tartós tejet már csak óvatosan vesz, az a Föld melyen ő már nincs jelen, meg nyugodtan megérett a pusztulásra. Pont mint XV. Lajos, azaz utána a vízözön, ami az ő nézőpontjából jogos is lehet, elvégre a nevezett Lajos alatt még kitartott az ancien regime, csak az utódját, a tizenhatodikat fejezte le a hálátlan, ám erősen forradalmi utókor, már csak a példa statuálása végett is, elvégre a statuálás a lényeg.

Szerencsére meglehetős az egyetértés abban, hogy még egy trump sem tudja felülírni a természet és a piac szabályait, azaz ha a többiek ettől még jobban összezárnk az egyezmének betartása mellett, a felmelegedés negatív hatásai miatt meg már az olajcégek is aggódnak, hisz ők sem egy másik bolygóról teleportálják ide a benzint meg a kerozint.

És ehhez jön még hozzá, hogy trump sem lesz örökké elnök (remélhetőleg maximum egy cikluson át, és most arra is lehet esély, hogy ne töltse ki ezt sem), szóva könnyen lehet, hogy mire 2020 után élesben tojnák le a kibocsátási kvótákat, már egy olyan elnöke lesz az egybesült államoknak, aki életében már olvasott el könyvet, talán többet is. Mert trump ugye arra veri a fa... arra büszke, hogy ő bizony életében könyvet ne olvasott. (És mellékszál, de nyilván csak az tud büszke lenni arra, hogy soha egy könyvet el nem olvasott, aki nem olvasott el soha egy könyvet, így aztán a tévedésből elnök olyan mint egy ömagába dugott hosszabbító, igen rövid áramkör, áram nélkül.



Amúgy is vannak az olajnál, a szénél meg a földgáznál környezetbarátabb energiaforrások, még akkor is ha mindezek természetesek, csak pár százmillió év, mire újratermelődnek, például belőlünk, a dínók helyett. Így adódik a megoldás, hogy fűtsük az erőműveket emberekkel, kidobott okostelefonokkal, és politikai demagógiával, ezekből úgyis túl sok van, de ha ez nagyon radikális, lehet másfelé is indulni, ott van a szélenergia, a vízenergia, a napenergia, a holdenergia, az ufóenergia meg a szeretet és az összefogás ereje, bár az utóbbiakhoz erős hit is kell. És még ezek mellett is lehet újabb megoldásokban gondolkodni, feltalálhatná már végre valaki a hidegfúziót, esetleg az örökmozgót, például valószínűségi alapon:


Az ingyenenergia persze sosem lenne ingyen, az áram árának nagy része - az adóktól eltekintve is - a szállítás költsége, mert az remek dolog ha van egy fúziós reaktor valahol ezerötszáz kilométerre innen, és termeli ingyen az áramot, de a szállítás meg maga a hálózat így sokba kerülne, a villanyszámlánkon gyakorlatilag nem sokat változtatna az egész.  Úgyhogy mégis csak fel kellene találni a fészbuk-tüzelésűú erőművet, az úgyis van mindenkinek otthon sok, már csak azt kell kitalálni, hogy hajtsa meg a mosógépet meg tűzhelyet. Persze  legtöbb otthon hülyeségmeghajtással is működne, de a hülyeség nyilván sötét anyagból van, az után meg egyelőre csak sötétben tapogatóznak a fizikusok. Addig is igyon mindenki redbullt.

2017. június 2., péntek

Dáváp

Azt mondják a tévében, valami reklámban, hogy ez itt az eddigi legjobb dávápolás. Csak háttérzajnak kellett a képláda, föl sem néztem a laptopból, csk elgondolkodtm, mi a fene az a dávápolás, illetve hogyan is kell csinálni. Hissz nem ismerek senkit aki dávápolna (szokna dávápolni), legalább is senkit aki beismerné, de még olyan humanoidot sem aki tudná mi az. A reklám szövegíróján kívül, napersze. 

Aztán húsz perc múlva újra dávápolt a néni a tévében, akkor már odanéztem, és elég lehangolóan „Dove-ápolás“ volt a megfejtés, és valami hónaljkenegető izét reklámoztak épp, amúgy teljesen feleslegesen, hisz én már rég rájöttem, hogy a fogkrém-szappan-mosogatószer hármassal minden lehetséges tisztítási/mosási ügy eintézhető a háztartásban, no meg a tisztálkodás. Ha a szappannak nem lenne olyan ocsmány íze, a fogkrém is megspórolható lenne, e tekintetben a mosogatószer (különösen a mostani gránátalma illatú) jobb választás, csak hülyén habzik tőle az ember szája, ettől még igen hasznos ha ruhát vagy hajat kell mosni. Plusz a fogkrém jó pattanásra is, lehet vele ezüstöt tisztítani és a szerencsésen gyógynövényes amodent árnyalatúra festett konyhában is javítani lehet vele a lepattogzott foltokat. Plusz a kutya nagyon utálta, úgyhogy mikor nagyon zavart a labrador-jellegű, elég volt rálehelni, ez majdnem ért annyit mint a porszívóval zajongás, vagy kádéenpésnek a Marx-összes.

Amivel csak azt akarom mondani, hogy felesleges hónaljápolóval külön dávápolni (amúgy azt értem, hol van az ember hónalja, de melyik felette a hón?), ami meg amúgy is valami érdekes népszokásnak hangzik, mint a csujogatás meg a csűrdöngölés, csak egyel hátrébb a Néprajzi Lexikonban (illetve nem, megnéztem, tényleg nincs bennne), amikor jönnek a legények a jányokhoz dávápolni a pünkösd utáni hatodik kedd délutánján, subában a kukoricagóré felől, felhágva az ámbitusra, félrehúzva a firhangot, hangosan, teli torokból gajdolva hogy dáváp-dáváp. Esetleg hogy vápsuvápp, és szőkőévekben esetleg azt is hogy subidubi. És akinek erre azt válaszolta az ott lakó jány, hogy íííjjujujj!!! azt jól megkergették és onnantól mehettek együtt a fonóba libát címerezni, mert a dolog ettől hivatalos lett.

De ez a mostani hónaljkenegetéses dávápolás, ez valami városi elkorcsosulás, posztmodern métely, bezzeg az ősmagyarok még nyereg alatt puhították a hátrafelé nyilazást, nem fogllkoztk a hónaljukkl sem, hagyták hogy a szőrzet összenőjön a szakállukkal, így csak egyfelé nem kellett borotválkozniuk.

2017. június 1., csütörtök

A hosszúhét vége

Közeleg a hosszú hétvége, a háromnapos, ami már hosszú, még nem annyira mint a karácsonyi, ami két hetes, de hát nekem úgysem mond semmit az hgy pünkösd, ehhez képest ki nem érdemelt a hétfői lazulás. Szerintem a pünkösd hétfő csak a keresztényeknek legyen munkaszüneti nap (de csak az igazi keresztényeknek, azaz a kádéenpések ne is reménykedjenek), a többiek meg választhassanak egyéb jeles napok közül, amikor nekik nem kell dolgozni.

Én például január huszonnegyedikét tenném a magam számára munkaszünetté: 1458-ban ezen a napon választották királlyá Hunyadi Mátyást akiről Erkel nem írt operát,  de születtek róla népmesék Helyei László hangján; sokkal később, ám e napon lett India miniszterelnöke Indira Gandhi; ezen a napon halt meg Churchill (született Sir Winston); ekkor született John Belushi a vagányabb Blues-testvér, meg én is, szóval simán lehetne ez egy privátim birosbetű a naptáramban: Másnak persze nem lesz kötelező pont ekkor ünnepelnie, legalább is amíg nem leszek uralgó főkirály, mert onnantól igen. És akkor nem csak úgy formálisan kell ám majd ünnepelni, kötelező lesz a szívből lelkesedés, az őszinte elérzékenyülés valamint a kis papírzászlócskák nagy mosollyal kísért lobogtatása, azaz mindenki nagyon boldog lesz e napon, különben a tömegbe lövetek.

De a pünkösdöt tényleg meghagyom annak, aki legalább alapfokon el tudja magyarázni mi az a szentlélek, miért pont galamb alakú, és miért mindig hétvégén akar kiáradni. (Én úgy képzelem, arrafelé az idő máshogy működik, nemigen számít hogy hétköznap van-e vagy sem, úgy értem egy szentlélek nem jár nyolcra dolgozni, így nem akkora dolog, hogy szombaton tovább alhat, és gondolom a mennyek országában az itteni pirosbetűs ünnepeken is nyitva vannak a boltok és még melegen kiér a pizza.) Vagy az van hogy mindig árad kifelé, csak ilyenkor sokszoros szorzóval számít, aranykártyás ügyfeleknek bónusszal? Mondjuk nekem nem pont a kereszténységben vannak törzsutaspontjaim, máshol gyűjtöttem a kilométereket, esetleg megtarthatnám a janmastamit vagy a divalit, ha már mozgó ünnep kell, mert legalább ezeket is a holdhónapok alapján számolják.

És lehet hogy csatlakozom majd a Repülő Spegettiszörny Egyházához, ez egy remek pasztafáriánus gyülekezet, tisztelik a tésztára és húsgombócra emlékeztető Spagettiszörnyet, aki megteremtette a hegyeket, a fákat és egy törpét, majd visszavonult a mennyországba, ahol beindította a sztriptíztáncosnő-gyártást a sörvulkán tövében, Egy ilyen kellően punk vallásnak biztos érdekes ünnepei vannak, és remélhetőleg elég sok is, csak van valahol egy karibi banánköztársaság, ahol államvallást lehetne csinálni belőle, ott aztán lehetne munkaszüneti nap pünkösd is, a paradicsomszósz kiáradásának ünnepe. Ketchup-vasárnap, ketchup-hétfő, szerelemcsütörtök, dobszerda.



Előjelek

Van az, amikor már a látszat sem számít, kell a pénz a haveroknak és kész, pénzt pedig pártunk és kormányunk háromféleképpen tud csinálni. Vagy matolcsy hauptbankfhürer nyom egy csomó bankót stikában (ez a kevésbé jó), vagy tanácsadókra/tanulmányokra költünk milliárdokat (elvégre azt tudományosan kell megalaponi, hogy esőben vizes lesz az autópálya, vagy hogy a hatos metrónál utasokkal is kell számolni), de legjobb a hirdetési kampny. Ez túinvan hasznos: egyfelől már megint az állampárt /kormányállam / pártkormány üzenetétől hangos megannyi óriásplakát, és róluk ír a rádió, másfelől meg annyi szép milliárdért lehet rendelést feladni nyuszi rokonainak, barátainak és üzletfeleinek, azzal a sok szép nullával. Hisz a nulla a legszebb szám, szép kerek és akkor jó ha sok van belőle, egy tetszőleges természetes szám mögött, kormányzati szinten is a gazda szeme hizlalja a nullák számát.

Most például a nemzeti konzultációnak csúfolt uszítás „sikerét“ köszönnék meg nekünk a mi pénzünkből, gondolom kurva drágán. Hisz büszkék lehetünk rá, hogy majdnem nyolcmillió választópolgár több mint háromnegyede leszarta a fideszkádéenpés levélszemetet, és eszébe sem volt visszaküldeni. Ők persze rra büszkék, hogy a választópolgárok kevesebb mint negyede sötét barom, és ilyen primitív ostobaságok visszaküldésével tölti az idejét, persze lehet hogy az 1,7 millióból vannk párezren, akik a kukába dobás utáni második legjobb megoldásként faszt rajzoltak a „kérdőívre“ és úgy adták fel.

De hogy erre újabb reklámkampányt húzzanak fel, az annyira pofátlan lépés, hogy lassan tényleg közeleghet az armageddon, bizony mondom néktek, ezek már a végidők jelei, semjészoltnak biztos súgtak fentről, így ők már tudják, mikortól nem lesz holnap, úgyhogy addig is jól akarják érezni magukat, az meg nyilván nincs ingyen.
Én az ellenzék helyében nagyon figyelném, mikor indulnak meg a kormánypártiak májámiba meg laszvegaszba, vagy ízléstől függően tajföldre táj kaját enni táj lányokkal/fiúkkal, vagy mikor kezdenek el olyan önfeledten sajtótájékoztatni, hogy már majdnem őszinték. Ezek mutatják majd az utolsó napol eljövetelét, amikor tudják, hogy már minden  mindegy, már mindent szabad, egyszer az életben legalább. Én már látok ezt-azt...


2017. május 30., kedd

Hosszútávolvasás

Ez olyan mint a hosszútávfutás, csak könyvekkel. Merthogy nem tudom nem észrevenni magamon, hogy egyre vastagabb könyveket olvasok, egyre katonásabb tempóban, heti és napi etapokra beosztva. Most például kivettem egy terjedelmes trilógiát a könyvtárból, összesen közel kétezer oldal, megnéztem mikorra kell visszavinnem (hosszabbításokkal együtt), és azóta napi százoldalas adagokban kell fogyasztanom, Mert csak így végzek vele időre, és persze hagyok némi biztonsági rést is, hátha egyik nap csak nyolcvan oldal sikerül, másnap meg egész esete cselekményes pornót nézek és/vagy cikket írok pénzért, esetleg időlegesen elfejtem a latin betűket.
És a táv teljesítéséhez ki kell használni minden alkalmat, hisz munka, házimunka, ábrándozás, aggódás és bambulás a napi program, ezek mellé kell bepréselni az olvasnivalót, így aztán olvasok a vécén és a fürdőkádban (harmincvalahány éve biztos), de nem olvasok evés közben, illetve igen de netes portálokat, nálam az evőeszköz mellé laptop is jár az ebédhez, viszont könyvet olvasok a buszmegállóban, a munkahelyen szünetben, a bankban soromra várva, viszont a vonaton, repülőn és szénásszekéren inkább alszom, engem bármilyen jármű rövid távon elringat.

Ennek az egészenk az az értelme, hogy mostanában egyre komolyabban eluralkodik rajtam a mélyen bennem lakó lovassági tiszt, a percmutató szerint élek, élére vasalom a bevásárlólistámat és preszókratikus filozófusokat olvasok fel a szobanövényeknek, csak a miheztartás végett. 

Ez nálam onnan lehet, hogy diéta címszóval egyfolytában figyelnem kell mit eszem, én bármelyik ételnél a kalória/szénhidrát tábláztot előbb nézem meg a boltban, mint azt, milyen ízesítésű, emnnyibe kerül, mi a halmazállapota, illetve egáltalán mia francot is tartok a kezemben, ami sárga zacskóban van és százötven kalória van benne. Vaníliás ízben.
És ez a élelmi percízkedés egyre inkább kisugárzik az élet egyéb területeire, pont mint a fogfájás, ma már a teknőstáp csomagolását is elolvastam rutinból, miután fogpiszkálóval tisztogattam ki a sószórón a lyukakat. Úgyhogy egy napom am úgy néz ki számokban, hogy hét óra alvás, huszonhármas busz,  nyolc óra munka, kétezer kalória, hatvan perc intenzív mozgás és száz oldal (ez esetben) űropera. Tisztára mint egy porosz tiszt, komolyan mondom, néha már kedvem támad lerohanni Lengyelországot, különösen ha Laibach-ot hallgatok előtte.


De mindez nem valami sötét, militáns hangulat, én háborús agresszorként is kifejezetten derűs, pozitív energiákat sugárzó alak lennék, tényleg csak akkor gyújtanék fel falvakat ha nagyon muszáj, és zokszó nélkül enném a harci tojáspor-konzervet. Persze csak akkor, ha már túl vagyok a napi száz oldalamon, mert ha még nem, véreskezűséggel kompenzálnám a frusztrációmat, a kommandósaimmal megszállnék egy könyvtárat és a túszul ejtett civilekkel egész nap platóni dilógusokat olvastatnék, elrettentésül. Esetleg szellemi gladiátorjátékokt rendeznék, aki rosszul érvel, nem kap rétest estére. A többiek sem, csak nekik sejtelmük sem lesz róla, miért?
De én teljesítem a kötelességem, megyek is olvasni (még negyven oldal!), máma már nem hasadok tovább.

2017. május 29., hétfő

Indulatnyelvészet

Mostanában határozottan az indulatnyelvészkedés jeleit fedezem fel magamon, avagy zavar ahogy mások használják a nyelvet. Nem az hogy rosszul (úgy eleve nem lehet, mert ha értem akkor okés, ha nem akkor meg szimplán csak nem az a nyelv), hanem hogy mások. Mert a mások legtöbbször kerülik a barokkos körmonatokat, a trágárságot teljesen diszfuncionálisan használják, és olyan fordulatokkal élnek, melyek hallatán az ember legszívesebben páros lábbal rúgná szájon a beszélőt. Amitől ő maga ugyan seggre esne, de akkor is.

Például „Úgy hidd el, hogy...“-al kultúrember nem kezd mondatot, ez olyan súlyosan proli modorosság, hogy leglább nincs is semmi értelme. Odáig még megvan, hogy az illető épp valami orbitálisat készül hazudni, ezért nyomatékosítja, hogy bár a közlendője hihetetlen de igényt tart rá hogy elhiggyék, azonban nyelvtanilag értelmezhetetlen. Mégis hogy higgyem el??? Állva, ülve, naiv rajongással vagy csak alig-alig?

Egy másik negatív kedvencem az, mikor valaki a vesszőket az „érted“ szó beszúrogatásával helyettesíti: „Elmentünk a teszkóba érted, kellet venni érted ilyen izéket, amik kellenek hozzá érted...“ Ennek az értedezésnek (ez amúgy angolul a „you know“-zás) járulékos funkciója, hogy leglább hangsúlyozni sem kell, ami igen hasznos ha az ember amúgy is hadar, bár nem világos miért is kell hadarnia annak, akinek amúgy sincs túl sok mondanivalója. Se szókészlete, hogy kósza gondolatait kifejezze, persze lehet hogy pont erre jó az értedezés, kitölti a lyukakat a szövegfolyamban. Innen nézve az érted az új izé, a szofisztikáltab ööö...-zés. Én persze statárialisan lábon lőném azt, aki így beszél, de hát ez az indulatnyelvészkedés lényege.
Párja a mondat végére elhelyezett „...hallod?“, aminek szintén semmi értelme, hogy hallom-e, arra érdemes az elején rákérdezni, de ha mégis azt akarja vele mondani a másik hogy „hát még ilyet“ esetleg hogy „ez aztán fura“ akkor nyugodtan mondhatja azt is, én lenni beszél madzsar kicsit.

A politikai nyelvhasználat meg persze a nettó pöcegödör, ott sohasem azt mondja senki, amit akar, hanem azt ami még épp tűri a nyomdafestéket (na jó, inkább a pixelt), így a „Felhívnám Répa Endre képviselőtársam figyelmét, hogy nem mellesleg kapja be a faszomat!“ helyett annyit mondanak hogy „soros embere“ és azt gondolják a párbajt kívánó vérigsértés ezennel meg is történt. Innen nézve a soros az új bazmeg és fasz kettő az egyben, kurvaanyád tartalmú extra kondicionálóval. Ha valaikre sorost mondanak az olyan, mintha bazi nagy narancssárga pöttyökkel esene ki a paintball-ból, miközben teljesen hétköznapi sértéssé válik, ma már minden jöttment sorost mondhat a szomszédjára ha mondjuk az az az ablaka alatt galambokat etet. Meg a macskájával.
Márpedig ez szegényíti a magyar nyelv sértéseinek legendás sokféleségét, unokáink már nem fognak tudni tíz percig káromkodni egyhuzamban, szóismétlés nélkül, ha a kapával belevágnak a lábujjukba, vagy indokolatlanul hamar elfogy a szilvapálinka. És ezért a jelen politikusnemzedéke lesz a felelős, talán megérne a téma egy kormánymegbízottat, jó fizetéssel, titkárnővel, benzinszámlával. (Gankszta Zolit helyettes államtitkárnak, őt legalább nem kell dekódolni.) És hát milyen vicces lenne, ha például a parlamentben mindenki azt mondaná, amit komolyan gondol, egy plenáris ülésen fél órán belül vérbe folytanák egymást, a nép nagy örömre, aki meg pont erre gondolt, igazán komolyan.
És ehhez elég lenne precízen és választékosn sértegeni egymást, hiába, a szó veszélyes fegyver.

(És amúgy a sorosozásról jut eszembe: dajcstomi azt nyilatkozta a 24.hu-nak, hogy Soros annyira utálja a felcsútit, mint a szikkadt szart. Ami szerintem már elég jó nem-mellébeszélés, viszont még nem elég pontos. elvégre a szikkadt szarnál jobban utáljuk a frisset, a ház előtti fehérre aszalódott kutyakaka csak fele olyan gusztustalan, mint ami még gőzölőg, különös tekintettel a szagokra. Azaz ha valakit igazán, szívből gyűlöl az ember, azt inkább hasonlítsuk a friss szarhoz, de ha dajcstomi ragaszkodik a szikkadthoz, akkor ezzel azt kommunikálja, hogy másokat még jobban, szóval a felcsútinak még dolgoznia kell az első számú közellenség címért. Ha már láthatóan erre hajt.)

2017. május 27., szombat

Nyelvében fél

Erdogan török elnök és wannabe diktátor betiltotta az aréna szó használatát a sportlétesítmnyek nevében, mert a régi rómaiak népszórakoztatás jellegű vérfüdőkre használták az arénákat, és az mégis csak tűrhetetlen, hogy mindenféle focisták meg kosárlabdázók ilyen szörnyű emlékeket idéző helyeken népszórakoztassák a közönséget. Még a végén mészárlás lesz egy leppatanóból és oroszlánokkal tépetik szét a lesen lévő védőt. (Ezt muszáj volt beszúrnom, mert tegnap végre megtudtam mi a fene az a les - már azon kívül, hogy magas fa izé, ahonnan ártatlan és fegyertelen állatokat mészárolnak felfegyverzett seggfejek - ami igazán szép egy tőlem, aki életében még nem nézett végig focimeccset, de legalább nem is érdekli az egész.)

Édekes amúgy hogy a török főfaszinak az örmények ellen elkövetett újkori népirtás például annyira nem fáj, hogy Törökországban beszélni is tilos róla, de orchidea-finomságú lelke beleremeg, ha a galdiátorviadalokra gondol, és mint minden rendes diktátor, nem létező problémákat próbál megoldani, hanem szavakat (és ezen keresztül persze gondolatokat) igyekszik betiltani, ami nyilván egy nettó marhaság, hiszen a nyelvvel sok mindent lehet tenni, de a hatalmi parancsra valahogy kevéssé érzékeny. Hisz a nyelv az a mód, ahogyan egymással kommunikálunk, és sem az Akadémia, sem a kormány nem mondhatja meg, mlyen szavakkal és fogalmakkal gondolkodjuk és beszéljjünk másokkal. (Mert George Orwell disztópiája, az 1984 újbeszélje és duplagondolja bár fenyegető rémkép, de valóság csak egy valóban totális diktatúrában lehet, olyan meg nincs, bármit is mondjanak a gyíkemberező paranoiások.)

Az viszont nem teljesen világos, miért pont az aréna szó verte ki erdogannál a biztosítékot. Ennyi erővel be lehetne tiltani a tábor szót is, hisz emlékszünk még Auschwitzra. (Tényleg, nem is értem, a németek miért nem találtk ki valami jobb nevet a lager sörre, elvégre kulturális érzékenység is van a világon...)

Vagy megpróbálhatná kiírtani a trágárságot komplett, figyelmen kívül hagyva annak létező irodalmi stílusértékét, hisz a trágárnak tekintett szavak forrásvidéke a szex, a prostitúció, a vérfertőzés, a salakanyagok ürítése és Isten teológiai pozíciója, illetve ezek változatos kombinációi. Az viszont világos, hogy trágárság mindig lesz, ha nem lehet leírni/kimondani azt hogy fasz meg picsa, ha nem lehet a teremtőt negatív értelemben emlegetni, akkor majd a fütyi meg a punci lesz a trágárság csúcsa, és azt kell majd üldözni a törvény erejével, mert akármilyen kiterjedésű is a nyelv adott pillanatban, mindig van neki széle, mindig vannak olyan szavak, melyek kijelölik a határokat, hogy na ezt már mégsem kellene. És ha majd a fütyi is be lesz tiltva, dühös fociultrák arra szólítják fel ordítva a bírót, hogy kapja be a bögyörőjüket, anyuka tévé előtt meg befogja a gyerek fülét, mert ezek a mocskosszájú alakok ilyen vérlzító trágárágokat üvöltöznek. Így mondjuk el lehetne jutni az orwelli példázathoz, mikor is évről évre egyre vékonyabbak lesznek a szótárak, de ehhez még annál is diktatúrább helyzet kellen, amiről erdogan csak nedves álmaiban vizionál.

Esetleg tiltsuk be a kereszténységet, elvégre keresztes háborúk plusz szent inkvizíció egyenlő szovjeturalom (csak egy másik szakállas forradalmárral a zászlókon), plusz a római arénákban gyakran léptek fel keresztények is, főleg állateledelként, és hát ez is micsoda rémes konnotáció már...

Mióta azt mondták hogy cukorbeteg vagyok, én betiltanám az összes karamellás-mogyorós csokit, azok reklámjait, sőt a szóösszetétel kimondását is, elvégre micsoda dolog, hogy ezek a karamellás-mogyorós rohadékok naponta provokálnak a boltban, meg a tévében. Márpedig az enyém mára már népbetegség, a demokrácia meg ugye népuralom, és csak azért nem követelek szigorú anticsoki-terrrort, mert azért kapni édesítőszerrel kszült csokoládét is, többek közt kókuszosat, ami elég ok arra, hogy megmeneküljön a világ. A sztívia az emberiség harmadik legnagyobb találmánya a science-fiction és a szeletelt kenyér után.

2017. május 25., csütörtök

Sötétség bármikor

Lakossági fórumot tartott Kispesten a kormánypárt közröhögéssel kísért legújabbkori főalakja, a Rezsidisznó személyesen, ahol a nemzetinek nevezett, konzultációnak csúfolt izét népszerűsítette. És most nem is rugóznék azon, hogy ez a „lakossági fórum“ néven futtatott nyugdíjas pártaktíva mennyire messziről bűzlő módon pártállami kommenista tempó, ezen már nem akadok fenn, hisz jelenleg is egy bolsevik párt van hatalmon. De a kommunikált tartalom, az tényleg rémes.

Először is: nemzeti koznzultáció nincs. A nemzeti itt annyit jelent hogy fideszes, legalább tizeöt éve használják magukra ezt a jelzőt változatlan pofátlansággal, mintha ők lennének a nemzet és csak ők, a konzultáció  meg sima fasiszta propaganda. (Most kissé elgondolkodtam, leírjam-e azt hogy fasiszta, de nincs más választásom ha egyszer az, eme kérdőívnek álcázott aljas uszítás után még gömbös gyula is megnyalná a tíz virsli ujját, pedig ő igazi fasiszta volt, öndefiníciója szerint is.)
És ezt a fasiszta propagandát postázta nekem a kormány a saját adófizetői pénzemből, hogy aztán valami minden eddigit alulmúlót hazudjon a képembe, az én még több pénzemből. Király.

Másodszor: a sokadik tudósítást olvasva a sokadik remek lakossági verbális autodafé megrendezéséről, nem tudom nem észrevenni, hogy a kormánypárti droidok még annyit sem bírnak értelmesen kinyilatkoztatni, ami abban a nyomorúságos „kérdőívben“ áll (fáj a kérdőív szót még idézőjelben is leírni ebben a kontextusban, sikít a bennem eltemetett szociológus), így egyfelől marad a processzorba beégetett három modat recitálása, és mikor már ők is unják, saját skizoid vízióik, üldözési mániáik és házilag barkácsolt (magyarul hómméd) összesküvés-elméleteik elődása következik, melyek legalább szórakozatóak, noha ijesztő belegondolni, hogy ezeknek a pszichopatáknak amúgy mekkora hatalom van a kezében.

És ebben a szellemi ámokfutásban a rezsidisznó létségtelenül a legmélyebbre  megy, én mondjuk már eleve nem értem, hogy mondhatta bárki a kormánypártnál azt, hogy milyen jó arc ez a szilárd, meg milyen penge kommunikátor, toljuk őt a média elé, meg a pártvezetésbe. Miközben csak zsírfejben, ostobaságban és nagyszájúskodásban menő a csávó, de a felelős politikust valahogy mégsem ezen tulajdonságok mentén írnám le, ha valaki pisztolyt nyomna a halántékomhoz.

A Narancs tudósítása szerint most is remek monológot vágott le, best of fidesz diszkóritmusban, a „sorosozás“ nevű urbánus népszokás keretében, opcionális komcsizással, és olyan remek mondatokkal, mint hogy Brüsszelt a Kommunista kiáltvány alapján hozták létre. E szerint a fickónak tényleg elmentek otthonról, illetve nem olvasott Marxot, mert ennek a marhaságnak akkor sincs értelme, ha jóindulatúan feltételezzük, hogy "Brüsszel" itt nem a várost jelöli, hanem az EU központját. Meg a NATO-ét, ha már itt tartunk, lehet hogy azt is a Marx-Engels szerzőpáros találta ki a Genfi-tó alján egy búvárharangban?
Meg mondta azt is, hogy aki teleszüli a világot, azé a világ. Nem tudom miért ekkora kattanás a bolsevik jobboldalon ez a teleszülés, én még ott tartok, hogy emberiség van és nem ugrálok törzsi totemek körül, tőlem szülje tele a világot akinek pont ehhez van kedve, én úgysem akarom teleszülni, szóval nekem senki nem konkurencia, teleszülésileg. (Meg amúgy sem elég széles a medencém, méhem meg csak akkor van, ha betéved egy az ablakon, de attól meg sikoltozom, ahogy az egy rendes rovarfóbiástól elvárható.)
Viszont fideszék tényleg azt képzelik, hogy szülni az ilyen hazafias izé, a szülés az leendő humánerőforrás, alattvalók, adfizetők és törzsszavazók előállítása, valamint főleg állami programok és párthatározatok szerint működő politika program. Tényleg valahol a hatvanas-hetvenes évek határvidékén járnak fejben. Mert fizikailag meg Ibizán, ami a korabeli kádereknek azért nemigen jött össze.

És ebben a pártban régen még a Pokorni volt alelnök, már akkor gondoltam hogy fog ő még hiányozni, és tényleg, előbb jött smittpál (az álamfő), mára meg sikerült a rezsidisznóig zülleni. Az agresszív kisnagymalacig.

2017. május 24., szerda

Rejtőernyő

Amikor én ernyőt viszek magammal nem esik az eső, ma is úgy sikerült nem megáznom, hogy egész nap magammal cipeltem egy ernyőt. És ugye nem esett, mert ha esett volna tuti megázok, az ernyőt ugyanis nem nagyon lehet kinyitni, de ha mégis, összecsukni nem tudom, ha viszont szél is van (volt szél), nem is kell vele vesződni, szétkapja a picsába és lehet egyből kidobni.
Van egy remek esőkabátom is, szép kék és olyan mintha hengerelt gumicukorból lenne, igazi gumisszaggal, csak abban meg úgy nézek ki mint egy óvodáscsoport, pontosabban annak egy tagja, bár korra és kilóra lehetnék egy kisebb csoport. Minden esetre az esőkabát bonyolult műfaj, csak akkor praktikus ha itthonról megyek hazajönni, azaz közben nem kell levenni, mert egyfelől mindent összecsöpögtetek vele, másfelől magamat is, miközben megpróbálom a tasakjába visszagyűrni, rokonoknál, boltban, postán magamon tartani meg kínos, plusz bele is rohadok negatív percek alatt. Azaz ideális kutysétáltatáshoz, esőben kirándulshoz, esetleg városnézéshez, de kutya ugye már nincs, esőben kiránduljon az akinek két anyja van, a várost meg már láttam sokszor. (Londonban meg sosem sikerül megázni, ott kulturáltan mindig akkor esik főleg, mikor mi alszunk, vagy hosszabban időzünk valami fedett helyen.)

És mindez természetesen elmélet, hisz ma itt nálunk nem esett, illetve majdnem de meggondolta magát, máshová ment esni, én meg csak itthon jöttemm rá mitől nehéz a táskám, mikor már mindent kipakoltam belőle, még azt a két süteményes villát is, amit valami előttem is rejtett okból hurcolok nem tudom már mióta, oda-vissza a munkahely-lakás viszonylatban. De legalább a fogyatkozó villák rébusza megoldódott, legaalább is részben. (Eddig az volt az elméletem, hogy parajelenséggel állok szemben, mert mintha egyre több bögrém lenne az egyre kevesebb villával párhuzamosan, vagyis nyilvánvalónak tűnt, hogy a villák bögrévé változnak, ami nem jó, mert bár a bögrére is fel lehet tekerni a spagettit, de rohadt nehéz leenni róla.) És deviszont még mindig meg tudok lepődni, hog jé, a kábé tíz éve  hordott táskámon van egy rekesz, amit valahogy sosem akarok észrevenni, és abba tettem reggel az ernyőt (a helyesírás ellenőrző szerint: Ernőt), most meg találok mellette egy Gandhi-életrajzot, fél marék golyóstollat, és a két villát. Meg a rég nem látott tébékártyámat. De legalább már nem csdálkozom miért nehéz a szerintem üres táskám, és most  egy darabig nem akarom mindenáron az ufókra fogni. Van nekik elég bajuk a gyíkemberekkel is.

2017. május 22., hétfő

Folytassa pápa!

A hosszú hétvégén (ami csak vasárnapból állt, de még ott volt a szombat este is, szóval nem panaszkodom) behabzsoltama a The Young Pope, avagy  az ifjú pápa című sorozat első, és ezidáig egyetlen évadját, mert az első két rész után nem tudtam leállni vele, némileg beszippantott, ami a Dr. Who óta nem fordult elő velem, mivelhogy nemigen akarok srozatokat nézni. Nem érdekelnek ugyanis a szuparhősök, a terroristák, a nyomozók, bár jut eszembe a Dextert egy darabig elég hűségesen néztem, csakhogy egyszer csak elegem lett a történet újabb és újabb csavarjaiból, pedig eleinte érdekes volt, hogy az ember egy majdnem szimpatikus sorozatgyilkos főhősért szoríthat.

Nade a pápás cucc: hát először is nem Pápán játszódik, ez úgyszólván már a legelején kiderül, mikor is folyton Rómát mutogatják, igazából a The Old Vatican jobb cím lett volna, a főszereplők ugyanis egyértelműen a reneszánsz és barokk fogadótermek, kerengők és erkélyek, a parkok és sétányok és szökőkutak, melyekben vagy melyek körül humán mellékalakok mozognak, pont annyira jelentősen, mint egy vasúti terepasztalon a kis festett figurák. Ott is mindenki csak azt lesi, mikor jön ki a gőzmozdony az alagútból, a peronon várakozó ólomkatonák csak a szükséges díszlet. Miként itt is a jövő-menő apácák, papok és turisták, akik legtöbbször csak páran vannak, épp csak jelzésértékűen. Igazából a pápa meg néhány intrikus bíboros számít csak, persze főleg a pápa, akit Jude Law alakít elég jól, amennyiben tud sokáig hideg cinizmussal nézni (mondjuk a fején kívül mással nem is kell játszania, a nagy barokkos jelmezekből csak az látszik ki), sátánian vigyorogni, és teátrálisan imádkozni. Visszatérő elem, hogy az audiencián fogadott fontos emberek rendere azt hiszik hogy elaludt a székében, mire közli, hogy csak imádkozott, ami érdekes, mert tíz részből nem derült ki, hogy hívő-egyáltalán, mondjuk lehet hogy nem, az csak zavarná az uralkodásban.


Mert XIII. Piusz (avagy Lenny Belardo az államokból) egy gyakorló pszichopata (bár a vége felé a nézőnek az gyanúja, mintha mégis csak lenne lelke), kiszámíthatatlan hangulatember, ókonzervatív forradalmár, perverz diktátor és verbális inkvizítor, miközben néha drukkolunk neki, hogy tegye már tisztába az egyházat, melynek élére került, természetesen ócska hatalmi taktikázások nyomán.

Az epizódok amúgy kurva lassúak, leginkább vicces csipkékbe öltözött főpapok beszélgetnek benne főpapi palotákban vagy mediterrán kertekben sétálva, de a szövegek (und a képek, azok már túl szépre fényképezett képek) annyira erősek, hogy a sorozat tökletesen adddiktív, az meber megnéz belőle még egy részt, aztán még egyet, és na jó még egy utolsót, de ott meg nem lehet csak úgy abbahagyni, és ez így mehet éjszakába nyúlóan.
És a hírek szerint lesz következő évad is, bár állítólag Jude Law nélkül, egy újabb pápával, ha már az eddigit akár ki is nyírhatta Paolo Sorrentino az író-rendező, mert hogy él-e vagy hal-e a végén, azt taktikusan nem kötötte a nézők orrára, gondolom azért, hogy bármerre folytathassa. Amúgy majdnem mindegy is, csak folytassa, bár én nem bánnám, ha egyelőre maradna XIII. Piusz.

2017. május 21., vasárnap

Tömegpusztító médiákok

Pártunk és kormányunk (ártunk és ormányunk?) ma már rég nem a tizenkét évesek szintjén kommunikál, jelenleg valahol az óvoda középső csoportja környékén jár, eljutva az egyszavas üzenetekig. Felháborító! Valamint Soros! És Brüsszel!
Ennél egy lépéssel sem megy tovább, nincsenek összetett mondatok, nincs érvelés, mondjuk minek is lenne, ezzel a végtelenül primitív uszítással már rég nem az ellentábor híveit vagy a bizonytalanokat akarják meggyőzni, csak a szektás, birkamenetelő híveket egyben tartani. Ők ugyanis nem egy politikai irányzat követői, még csak nem is egy párt elkötelezett szavazói, hanem Magyarország legnagyobb vallási szektája, Agyarországé ha már a kezdőbetűk elhagyásával szórakozom, ők lennének kis hazánk agyarország része. Nekik meg pont jó, ha a rezsidisznó azt mondja hogy Soros a hibás, Brüsszelben mindenki Soros, és a tisztánlátás kedvéért hozzáteszi, hogy egyébként is Soros.

Amúgy bátor, avagy önbizalomtól túltengő az a párt, amelyik egy rezsidisznót mer a szervezet egyik arcává tenni, aki simán elismeri egy interjúben hogy ő ugyan nem túl okos, de a főnöknek bármikor benyal a meleg szarig és szerinte ezt elvhűségnek hívják, pedig csak szimpla talpnyalás, plusz szépemlékű kutyámnak több szabad akarata, önállósága volt, mint tetszőleges fideszkádéenpés droidnak.

És mostanában szép lassan a rövid pórázon tartott házi sajtó is erre a szintre süllyed, kedvencem e műfajban az origo, aki miután megírta hogy Soros meg akarta ölni az anyját (nyilván Brüsszel is meg akkarta ölni az anyját, sőt valószínűleg meg  is ölte, hisz hallott valaki valaha Brüsszel anyjáró? na ugye!), mst eljutott odáig, hogy a Momentumos csávók simán csak Lenin-fiúk, ami felháborító, különösen a női aktivistáknak, akik még annyit sem értek, hogy leleninleányozzák őket. (Ez de szép szó lett: leleninleányoz.)  Nekem egyébként közhelyeket puffogtató nyomolús yuppieknak tűnnek ezek a momentumos hellófiúk-leninlányok, de azért valahol Berija és Oszama Bin Laden közé pozicionálni őket legalább is aránytévesztés. Mert ugyan ki tudja miért, begaloppozztak az origo szerkesztőségnek alig nevezhető irodájába (merthogy az ott a propagandaminisztérium ostobaságügyi főosztálya), és szakállas főmomentum (akit én valamiért legszívesebben Mikkamakkának hívnák, van benne valami alapvetően kandúrszerű, a lázárervini értelemben) szerinte karakánul, mások szerint kínosan verbálisan zaklatni kezdte a róluk lejáratót író médiamunkást, de azért ez még nem a magyar 9/11, bármennyire is rettegnek a derék sajtóvonalon pártmunkás elvtársak Mikkamakkától.

Meg elég nevetséges, hogy kormány alfeléből ki sem látszó „újságírók“ kezdenek el itt színpadiasan félni, mikor nekik tényleg van az a pénz, és mögöttük a filmügyi fodrász, a Nemzeti Együttműködő hörcsög áll (parkol a Bentley-ével), és ő fúja nekik passzátszél helyett is a szivarfüstöt. Oké vajna endre nem egy Soros (például egyetlen jótékonysággal foglalkozó alapítványáról sem hallottam még, nem alapított egyetemet, nem írt könyveket, ő csak annyiban Soros, hogy ő is sokkal fiatalabb feleséget hord divatkiegészítőként), de kis haznk geopolitikai realitásában ha valaki mögött ő áll, akkor ott kérem nem kell beszarni, ott állva van!
Viszont érdeklődve várom, a Lenin-fiúk után mitől kezd el majd félni az origo, szerintem ideje lenne újra elővenni a terrorista migránsokat, ők valahogy úgy ellaposodtak a sok sorosista brüsszel-bérenc árnyékában (ez de szép képzavarra sikeredett), ideje lenne egy komolyabbatt rettegni tőlük. Akik ugye a román-magyar határon akarnak belépni a ZEU-ba, legalább is a bakondi nevű miniszterelnöki főtábornok szerint, aki ez alapján több mint tíz éve nem fogyaszt híreket, kimaradhatott neki a románok 2007-es csatlakozása. (És az MTI persze korrigál, de én inkább elhiszem azt a verziót, hogy a főtábornok hülye, ez nyilván benne van a munkaköri leírásában is.)
A kormáy házi médiájában meg nekiálllhatnak gyakorolni, hogy kell egy  mondatba foglalni a Soros, Brüsszel, migráns és rezsicsökkentés szavakat úgy, hogy továbbra is kerüljék az összetett mondatokat. Különben jövőre a választási kampányba már csak annyit bírnak majd üzenni a szektánk, hogy hörrr, meg helóheló esetleg hogy nemá!
Information is the weapon of mass destruction.

2017. május 19., péntek

Kertitörpe-esztétika

Ma láttam egy ablakból kilógatott, létrán mászó Mikulás-figurát, ami így májusban kissé fura. Decemberben mondjuk roszabb a helyzet, olyankor végtelenül kínos. Úgy tíz éve, mikor megjelentek az ablakból lógatott Mikulások, mintegy öt percig még vicces is volt, de ahogy tíz-tizenöt félméteres kövér fószer rohamozott egy tízemeletes lakótelepi házat, az már inkább szánalmasnak tetszett, és a helzet évről-évre romlott. Viszont a huszonöt fok, napsütésben kifejezetten vagány, punkos gesztus kilógatni egy karácsonyi giccset, én a vállalkozó szellemű lakó helyében a lakásajtóra is tennék egy mozgásérzékelős éneklő műhalat, hisz nincs is annál mókásabb, mint mikor özv. Ló Béláné egy félemeletnyire hajítja a harminc tojással bélelt bevásárlószatyrát, mikor ráüvölt egy plasztik ponty, hogy „Óóóldmekdonáldhedafarmhéjahéjahó!“

Mondjuk nálam is kint van még  karácsonyi műfenyű (az egyik), mert egyfelől nem volt hova tenni, másfelől meg a sarokból hiányzik valami bazi nagy szobanövény, ami volt ott korábban, és a műfenő legalább zöld, meg erősen hunyorítva, naplementekor szinte igazinak látszik, bár valódi növények ritkán nőnek ki fém karácsonyfatalpból. De legalább nem kell öntözni, attól amúgy sem lenne nagyobb, csak rozsdásabb az alja.

Viszont a karácsonyfán kívül már nem alkalmazok semmilyen ünnepi dekorációt, húsvétkor nem lógtak festett tojások a sehol, a többi ünnepre meg ötletem sincs (tekintettel arra, hogy nem tartok halloweent), tényleg, mivel lehetne dekorálni a lakást augusztus huszadika vagy mindenszentek alkalmából. Szentistvános csokifigurával meg aranypapírba csomagolt (ország)almával, illetve szentek képeivel díszitett lampionokkal és kis elektomos vértanú-máglyákkal esetleg, március 15-én meg a gyerekek körbejárhatnák a szomszédokat és a rokonságot, majd becsöngetve azzal fenyegethetnék a háziakat, hogy ha nem kapnak csokit, felolvassák a tizenkét pontot, a sajtó szabadságától odáig hogy unió Erdéllyel.

sunikft.hu

Én persze kimaradnék az ilyesmiből, a húsvét is annyi volt, hogy hétfőn nem kellett dolgozni, de megnyugtató lenne a tudat, hogy a sok új hülye ünnepi szokásból való teljes kimaradással mennyit spórolok, pénzben és idegrendszer-túlterhelésben egyaránt. Ez pont olyan, mint mikor az ember nem vesz kertitörpét a ház elé és a vicces postaláda helyett beéri azzal, amibe viszont bele lehet tenni a leveleket. És nem csinál hülyét magából egy létrázó Mikulással, pláne, ha amúgy egyszintes házban lakik. De a nyári mikulás az azért rendben van, itt merész kulturális gesztusnak érzem a nettó giccset, csak fontos, hogy októberre kapjon nyuszifüleket meg hímes tojásokat a puttonyba, november elejére meg be kell vonni mint a régi papírpénzt, hisz négyszázhuszonnyolc környékbeli vicces figura között már elveszne a poén. Ilyenkor érdemes a „Szent István bután nézi a Redbull Air Race-t“ című diorámát kitenni az ablakba, de szigorúan csak nyárig, nehogy a tömeggel tartsunk véletlenül.

2017. május 18., csütörtök

Hétvég-e?

Múlt szombaton dolgoztam, ezen a szombaton is dolgozom majd, de legalább a jövő szombatot munkával tölthetem végre. Fárasztó ugyan, de lagalább érdekes számtani szimmetriában gyönörködhetek, miszerint három egynapos hétvége után jön egy háromnapos. Már ha jól emlékszem mikor lesz pünkösd hétfő, ami valami rejtélyes okból munkaszüneti nap, mintha legalább is a lakosság számotevő része lenne keresztény. Pedig a túlnyomó többség a Mittomén Szarokrá egyház híve és egzotikus kisebbségként tekint azokra akik pünkösd alkalmából a szentlelket keresik a nyuszitojásban, vagy már megint összekevertem a valamiket az izékkel. Nekem mondjuk zsidónak kellene lennem, hogy ne is dolgozhassak szombaton, de a helyzet az hogy kell a pénz, aranyozott gyémánt orrkarikára gyűjtök. Balck Sabbath you know...

Úgyhogy inkább kommunista szombatnak tekintem mondjuk a múlt szombatot, pontosabban neokommunistának mert a pénzt azért felveszem érte, viszont garantáltan a dolgozók életszínvonalának emelésére fordítom, illetve legalább egy dolgozóéra, mert én például biztos jobban élek több pénzből, bár úgy hallottam sokan vannak ezzel így. Ha viszont a múlt szombat volt a komenista, akkor a mostani legyen a kiegensúlyozottság jegyében a szélsőjobbos, a jövő heti meg az ultraliberális, bár ezeken még dolgozni kell. Ne tudom pontosan milyen szendvicset csomagol magának egy neonáci és mit hallgat az mp3 lejátszóján, de a liberális szombaton  majd currys omlettet rakok a szendvicsbe a multikulti jegyében meg citromos nápolyit, olvasnivalónak megteszi John Stuart Mill, nála klasszikusabban liberális szerző úgyse nem nincs. Viszont holnap megyek könyvtárba, szerintem Mein Kampf nincs nekik, vagy legalább is nem kölcsönözhető, majd veszek ki Nyírőt, ő elég nyilas volt, waffen-SS indulókkal meg tele a net, bár nem tudom mennyire tudok belehelyezkedni a hangulatba. Ha nem megy, majd szélsőjobbos szombat helyett tradicionalistát tartot, szigorú királypártisággal szemlélve a gépeket és a termelést, Habsburg-házi uralkodók életrajzain elmélkedve, a szentkorona oltalma alatt. Ennek is lesz annyi értelme mint anno a kommunista szombatnak, ami csak annyit jelentett, hogy pihenés helyett ingyen dolgoztak a népek.

Amúgy a szombati munka nem olyan rossz, kevesen vagyunk, családiasabb a hangulat és elég gyorsan elmegy az idő, a gond az, hogy vasárnap is, az egynapos hétvége dédapáinknak még természetes volt, de nekünk már nagyon kevés, három egymás után meg egyenesen büntető jellegű. A harmadiknál vasárnap már úgy érzem magam (mert volt már rá példa) mint egy össze-visssza öntözött szobanövény egy huzatos sarokban, vagy mint egy kiöntött ürge (nem műgyantából, a lyukból), bár az nem világos, miért csak vizes hasonlatok jutnak eszembe. Talán utálok leizzadni vagy megázni, én igazából azt szeretem, ha már kint vagyok a vízből. De az még később jön.

2017. május 17., szerda

Ember a Holdon

Donald „Tévedésből Elnök“ Trump odaüzent a NASA-nak, hogy még az első ciklusában (mintha lenne majd második, bár ezektől minden kitelik, kokakólamámor, rakendroll, elhízás, Trump) szeretne egy emberes Hold-expedíciónak integetni, azaz mondjuk három és fél éven belül tessenek feldurrantani néhány palit a Holdra, píár-szeempontből főleg. Mert villantani kell valami nagyot, ha már a kormányzás nem megyen (bár legutóbb Kennedy rugózott ezen a holdozáson meg a határidőkön, de őt nem fel- hanem ledurrantották Dallasban az ürgebőrbe bújt szíjájés kágébések az efbíájtól), meg a kínaiakat is meg kell verni az űrversenyben. ha már szovjetek ugye már nincsenek is, a maradék oroszokkal meg pont együttműködnek, mondjuk muszáj nekik, hisz a Szojuzokon kívül per pillanat mással nem lehet feljutni az ISS-re, a jenkiknek sem. Kína viszont saját, nem nemzetközi űrállomást tervez, űrhajójuk már van hozzá, szóval per pillanat jobban állnak mint az amerikaiak, azaz nem csak többen vannak, de sűrűbben is.

Trumpnak meg nyilván nagy bánata, hogy neki nem jutott valami jó kis főgonosz akivel megküzdhet. Reagannek még ott volt a nyakán a hidegháború, az utódainak az Öböl-háború, de még a nyomoronc Duplavé Bushnak is jutott egy terrorizmus elleni háború meghirdetése, és az ezzel járó hősi póz, miközben a jó Donald még javában az ingatlanspekuláció és szexuális zaklatás területén ügyködött, meglehetős sikerrel. De mire elnökké szégyenült, már semmilyen kontextusban nem hangzott jól az a szó hogy háború, Irak, Afganisztán kilőve (a szó konkrét és átvitt értelmében is), a vietnami háborút kissé okafogyott lenne újrakezdeni, esetleg le lehetne rohanni Iránt vagy Észak-Koreát, de az ilyen bombázásba csomagolt lerohanás már az elődeinek sem jött be, úgyhogy tényleg marad az űrverseny. pláne, hogy végre megint van kivel versenyezni.

Úgyhogy gondolta, küldjünk embert a Holdra, ez a műsor ugyan volt már, de elég régen ahhoz, hogy a nép kíváncsi legyen az ismétlésre, elvégre a Szomszédok is elég jó nézettséggel megy ma is, bár gondolom a Fehér Házban nem nézik. Meg ha már párszor voltak zűrhajósok a Holdon (valamint a Hold mellett, a Hold körül és a Hold helyett máshol), akkor ugye megvan a technika hozzá, csak le kell porolni az Apollót, bármi is legyen az, aztán háromketőegy, bummfel és már meg is van a főműsoridős elnöki beszéd.


(Az mondjuk apróbb probléma, hogy az Apolló leszállóegységének számítógépe csak alig sokkal butább egy átlagos okostelefonnál, vagyis nem leporolni kéne a régi vasat, hanem újat tervezni, amin van wi-fi és bejön a CNN meg a Pornhub, valamint nem csak leszáll robotpilótával, de tud délolasz stílusú ragut készíteni fagyasztott májkrémből és újrahasznosított vizeletből is.)

Hogy aztán a zűrhajósok igazából mi a frászért is mennének a Holdra, avagy mit csinálnának ott azért tonnányi miliárd dollárért amibe az elnöki önfényezés kerülne, az más sosem fog kiderülni, tekintve hogy a NASA szelíden de határozottan elhajtotta a Trumpot, hogy inkább legózzon kicsit, az minden szempontból jobban jön az országnak mint egy holdutazás. Például addig sem twittel hülyeségeket és nem foglalja rögtön elnöki rendeletbe, ha rossszat álmodott. 
(Amúgy jobban járnánk ha kiderülne, Donald Trump igazából nem is létezik, ő csak Andy Kaufman nagy gegje, akkor öltözik Trumpnak, ha már unja Elvisként hülyteni az oklahomai szupermarketek közönségét. Ennek szellemében a következő dal:)


2017. május 16., kedd

Hellogoodbye

Petra ma némi sunnyogás  után csak kibökte hogy foglalt londoni repülőjegyeket októberre, úgyhogy legalább az időpont már adott, holnap szólok hogy úgy öt és fél hónap úlva kivennék egy hét szabadságot, ne mondhassák hogy nem szóltam időben.
Amúgy rám is fér majd az őszi út, nekünk rendszerint ez van nyaralás helyett (tavaly mondjuk pont nem volt, tavaly halál volt és újratervezés), őszölünk Londonban, ahol igazán remek idő van ősszel, szeles, kissé esős de csak mérsékelten hideg. Miközben esős.
Mi meg megyünk, maradunk pár napot, aztán jövünk, igazi hellogoodbye-forduló, szerintem direkt nehéz lenne ott élnem, London a hely ahol turista vagyok, szabadon und felelőtlenül, huszonéve már, az nekem nem biztos hogy beleférne, hogy ott is dolgozni kelljen mennem.

És minden ellenkező híreszteléssel szemben laknak még arrafelé nagybritánok is, bár esetenként kétségtelenül több spanyol szót hallani, a cirkáló diákcsoportok (akik adott pillantban a városban tartózkodók felét is kiteszik) meg felváltva németek és franciák, nem mintha nem lenne mindegy, egyformán hangosan üvölgenek a fülemben a buszon, a metrón, a boltban és az utcán. A hotelportás pakisztáni, a takarító orosz, a buszsofőr lengyel a greenwichi piacon a sushibár szakácsa meg naná hogy magyar. Nagybritánok is leginkább múzeumokban láthatók, igaz egyelőre még ritkábban kiállítási anyagként, inkább idegenvezetőként és teremőrként, de a helyzet még változhat.

Egy ekkora városban megszámlálhatatlan az étterem, még jó hogy mindig ugyanabból az ötből választunk, de hát muszáj visszamenni a múltkor talált libanoniba, a kedvenc indiait nem lehet kihagyni, meg megint ott kell enni fisendcsipszet ahol a múltkor, egyfelől mert jó volt, másfelöl meg pont azt a kocsmát verte szét Colin Firth mint titkosügynök, még jó hogy a verekedés nincs benne a kaja árában.

Viszont valaki feltalálhatná már a teleportot, mert a vonatozás - hajnali kelés - reggeli reptéri tipródás - repülés közben audni próbálás - újabb vonatozás - egyéb tömegközlekedés logikai láncot igazán kihagynám a programból. Mikor gyerekként először ültem repülőn nem is érdekelt hova megyünk (nyaralni a tengerhez amúgy), maga a repülés volt a kaland, na ez a része már sok éve elkopott a dolognak, rühellem az egészt, én már nem utazni szeretek, csak simán ott lenni valahol, ami nem itt van, mert a levegőváltozást még igénylem.

De legalább vehetek végre Motorhead-pólót, feketét, nagy láncos koponyával, hogy ezzel is hóvirágszerű lelkem finom rezdüléseit sugározzam a külvilág felé, meg hát bitang jól is néz ki. A Ramones-pólom már elég viseltes(vagyis itt-ott lyukas), de abból nem kell új, most pont jó, most végre rendesen punk, de annyira, hogy ha felveszem, elkezdem fontolgatni egy bomberdzseki beszerzését, kell a változatosság a fekete bőrdzsekimmel. Persze ezekhez a Motorhead is jól illik, csak rendesen le kell harcolni a pólót, mit egy ember.
Ja, és azért benézek majd a National Gallerybe is, mert Lemmy melllett Turner művészetével is jóban vagyok, úgy tűnik arrafelé a csúnya és különc öregemberek tudnak valami fontosat az esztétikum természetéről.