2017. november 1., szerda

Van még számtalan ucca...

Naszóval:

1. 148-as busz
Valahogy mindig ezen a vonalon lyukadtunk ki, a hotel felől ez ment a Park Lane meg Knightsbirdge felé, amerre persze semmi dolguk nem volt, csak át lehetett szállni róla némi metrókra. A 148-as ugyanakkor maga a multikulti, olyan törzsi nyelveken beszéltek a mögöttünk ülők, amit esélyem sem volt beazonosítani. Meg főleg franciául, különösen vicces volt az a család, aki pánikszerűen ugrott le a "Westminster Cathedral" megálló hallatán, aztán jól láthatóan igen hülyém néztek maguk elé a megállóban, hogy seholse nincs a bigben, meg egyáltalán. Nyilván a Westminter apátságot keresték, mint minden turista, delegalább kis sétával megtlálhatták a Victoria pályaudvart, ami szerintem legalább olyan látványos, igaz én vasútfüggő (is) vagyok.

2. Portobello Road
Évek óta valahogy mindig akkor jutottam el arra, mikor épp nem volt semmi, de most rendesen szombat délben sodródtam a tömeggel (sodródtunk persze), és tényleg elbűvölő a hely, meg az egész Notting Hill. Semmi rojálbébis, fröccsöntött bigbenes, keménykalapos marhaság, hanem igazi kincsvadász hangulatú bámészkodás. Venni mondjuk csak egy pólót sikerült, illetve egy antikvárium előtt, az utcára kirakott 50 pennys könyvek között leltem egy Iain Banks-kötetet (A Song of Stone), na ez volt az igazi kincs, Banks nem sci-fi  könyvei közül eddig csak a Darázsgyár jelent meg magyarul, és az is remek volt, úgyhogy most épp nyakig ülök ebben.


3. Kutyákok
Petra kattant rá igazából a kutyákra, mondván. hogy legközelebb csak kutyákat fog fotózni, ha már az összes turistalátványosság megvolt többszörösen. A kutyadékok viszont igazán változatos témát kínálnak, buldogtól a labradudlin át az agarakig mindenféle jön szembe folyamatosan, egyszer még pulit is láttam, naná hogy a 148-as buszon.

4. Nagyon hülye ruhák
Valamiért egyre durvábban öltöznek a helyiek, és ráadásul mindenki ugyanúgy különböző, van a hipszter, a kurvás, meg az elvont, plusz a szakadt és persze mindenki azt hiszi hogy ő mennyire egyedi meg stílusos. Sőt, láthatóan nagyon egyedinek képzeli magát az ötszázhuszadik szakállas-sálas faszi meg poncsós bölcsészcsaj is, miközben én rendületlenül alsó-középosztálybeli turistának öltözöm, aki vagyok egyébként is. (Amúgy az ott a háttérben Harry Hart - avagy Galahad - háza, már ha valaki látta a Kingsmant.)


De a legviccesebb a sok állatjelmezes figura volt, kisgyerekeknél még elmegy, hogy kompletten krokodilnak vagy nyúlnak jelmezeskednek, de láttam én komolyan felnőtt faszit biciklizni faltól-falig Scooby Doo-nak öltözve, mondjuk csoda hogy egyetlen taxis sem ment bele egyetlen buszba sem a röhögéstől, de hát a közlekedés eleve veszélyes szakma. Figyelni kell a nem csekély forgalmat, centizgetni a többi autóst, és akkor jön szemből egy bicikliző szkubidú, hát ez az a kihívás, amit elkerülnék.

5. Luton (nem a város, a reptér)
A brit tempóhoz képest kurva lassan építik át a repteret, már két éve is le volt zárva egy jelentős része, és még mindig ilyen átmeneti helyzet van (láttam a világ legkisebb WH Smith-boltját, családilag Véhákovács, konkrétan egy bódé, pár üdítővel, három szendviccsel meg négy darab újsággal), de például a biztonsági ellenőrzés lekerült a földszintre, a helyére ellenben megint valami duty free shop került, pedig parfümöt meg bazi nagy csokikat tipikusan nem egy reptéren akarok venni.
Ellenben remek multikulti helyszín ez is, csak valahogy mindenki csehül, románul, meg lengyelül beszél benne, az utasok nagy részénél a slamposság nem stílus, inkább pénz kérdése, de legalább otthon érzi magát az ember.
És ezt órákon keresztül kellett tapasztalni, mert persze Pesten akkora szél volt, hogy fel sem bírt szállni a gép, ami hazahozott volna minket, szolidan több mint egy óra késéssel szálltunk fel, de legalább aludtam kicsit. 


Ja, és tegnap még nem voltak képeim, úgyhogy itt van Deepcut, ami nem Kentucky, de a híres filmes templomi mészárlás helyszíne:

+1:
Valahol péntek este jött a másfél órás szívinfarktus, mikor rájöttem, hogy elhagytam a tárcám, benne az összes készpénzzel, bankkártyával meg a személyimmel, ami egyben útlevél is ugye, tehát nem csak hogy pénzem nem volt, de haza sem tudtam volna jönni. Aztán eszembe jutott, melyik kávézóban vettem elő utoljára, hol hagyhattam. Laza egy órás buszozás/metrózás után csak visszaértem oda, és szerencsére megvolt a tárca, a pincércsaj eltette, és még ő örült, hogy én előkerültem, mert nyilvánvaló volt neki, hogy igazán nagy szarban lennék nélküle. Visszafelé persze nagy örömömben rossz irányba szálltam buszra (148-as, naná), az tűnt fel hogy szembe velem a London Eye, pedig én a Bayswater felé mentem volna. Mindegy, leszálltam a Westminsternél, és mentem metróval, Petra már a hotelben volt, mert csak hazatált egyedül is  a Portobelloról.

És a londoni napokban nem láttam tévét, nem interneteztem, és kiderült, hogy ezek nélkül is van élet. Ahogy persze volt húsz éve is, csak ahogy öregszem, felejtek. Fenébe...

2017. október 30., hétfő

Van számos ucca...

Persze megint semmi kedvem időrendben, vagy bármi, ezért próbálom tematikusan, vagymi. Azaz London 2017, part one. (A two az majd holnap, éjjel egykor szálltunk le, alig látok ki a fejemből.)

1. Turisták
A turisták azok Londonban definitíve franciák, ha mégsem akkor spanyolok vagy német tinédzserek.  De inkább franciák, sőt főleg. (Tényleg, Párizsban maradt valaki?) A pont most nem tudom hányadik legnagyobb magyar városban magyarokkal nemigen találkozni, még turista-alakzatban sem, amikor egyszer összefutottam egy adaggal (és tényleg ez az egzotikum, a magyar turista más magyar turistákkal találkozik), azt mondták helyinek gondoltak. Mire visszakérdeztem, hogy miért, slampos vagyok és enyhén büdös? Mint egy igazi londoni az angolszász eresztésből. (Bár lehet hogy tényleg slampos voltam, alapvetően az vagyok, plusz este volt, addigra meg már ragadós a metrószag.)

De a legjobb turisták azok voltak, akik direkt készültek szelfibotjaikkal, hogy akkor majd most ők, háttérben a Big Ben, de a bigben helyett egy szépen kivitelezett állványzatot fotózhattak, valami rendes rakétakilövőre hajazót, ami ennyi erővel lehetett volna Bajkonurban vagy Cape Canaveralben is. Csak mondjuk ott nincs Temze.

2. Hajléktalanok
Az elmúlt években gyakorlatilag csak egyféle hajléktalant lehetett látni a belvárosban: aki Big Issue-t árult.
Most viszont majd minden sarkon fekszik valaki rongyokba tekerve, minden metrókijáratra jut egy koldus (ahová meg nem, ott fiatal muszlim radikálisok kiabálnak valamit a a kalifátusról, bár ezt nem lehet érteni, mert a dzsihádistáknak nem telik jó minőségű ordibátorra. Viszont legalább a homelesseket nem zargatja senki, arrafelé nem rendőri ügyként kezelik.

3. Éttermek
A libanoni meg az indiai hely az most is rendben volt, de feltűnt, hogy akkora adagokat adnak, hogy alig lehet megenni, ráadásul a pincérek sehol sem beszélnek angolul. Vagy valami angolra hasonlító etnikus vakert nyomnak (ez még a jobbik eset), vagy ha benszülöttek, simán cockney-t. Márpedig én nem tudok kákniul, az nem angol, csak ugyanaz a nyelvcsalád, de "ájszajuszővókanondökraket" (vagy valami hasonló) típusú szövegekkel nem tudok mit kezdeni. (Márpedig Kingsman-helyszín úriszabóságban valahogy az utolsó szóig minden érthető volt számomra, és kellemesen elcsevegtem, mert a csaj ott angolul beszélt, nem a Rigó-utcai, hanem az Oxfordi értelemben.)
De  legjobb persze még mindig a szusi lájt kólával, esete a hotelszobában fogyasztva.

4. Deepcut
A vicces nevű hely valahol Farnborough közelében van (vagy csak nekem vicces? mindegy, a Farnborough biztos), és el kellett oda vonatozni/buszozni, mert Petra Kinngsman-függő, és az ikonikus templomi mészárlást persze nem Kentuckyban forgatták, hanem itt, legalább is a nagy részét.
Amúgy sem Farnboroughban sem Deepcutban nincs az égvilágon semmi érdekes, előbbi helyen láttam egy remek irodaházat, utóbbiban pedig ebédeltem angol reggelit, az autószerelő műhely melletti kávézóban, ami láthatólag a település szociális és részben gazdasági központja. A környék viszont remek, kicsit a Keeping Up Appearances hangultában, csak itt a nénik  nem virágos kosztümben nyomulnak, hanem farmerban és banyatankkal, és nyilván nem ezüstakanállal eszik a babkonzervet.

To be continued: 148-as busz, Portobello Road, kutyák, hülye ruhák, és a lutoni reptér mint egy szelet Kelet-Európa.
De majd csak holnap, most megyek aludni végre.


2017. október 24., kedd

Mosmér?

Nna, most mindjárt indulok. Este Pest, reggel már London. De utálok repülni.
Tessék most belegondolni, hogy épp zöldborsólevest fogyasztok, a tévében a Szimpszon Család (vagy hogy írják) magam meg aludnék egyet jól megérdemeltként délután. De nem utazni kell.
Ha túléltem, szólok.
Én szóltam.

2017. október 12., csütörtök

Thrash

Most, hogy már megint nyakig ülök az éjszakázásban (és sajnálatomra nem a mulató/kaszinó, hanem a munkahely-paradigma mentén - tizenhat tonnát rax, junó),, kezdem értékelni a pörgősebb időszakokat. Mert az már mégis csak botrány, hogy én rengeteg kávéval készülök az éjszakai menetre, és ehhez képest unatkozom mint egy könyvtáros, vagy minta párom, aki könyvtáros, és szerinte unalmas a munkája. Jelentem, most már értem.

Kétóránként kell megejtenem mindenféle minőségügyi ellenőrzéseket, de félgőz/félház esetén ez maximum 30-40 perc, a maradék másfél órában meg német thrash metalt hallgatok jobb híján, meg mert szeretem, illetve nem merek letölteni a munkahelyi gépre (azon át) semmit, miközben a munkatársam lazán feldolgozza a mulatós friss felhozatalát.

Ennyi erővel én is töltögethetnék le valami ilyesmit:



És akkor tőlem lehet a Bájer Münkhen, meg a Folxvágen, én a németeknek mindent megbocsájtok (Hitleren kívül), de az ország, ahol ezek a remek zenék teremnek (nicht nájundnájcih lufbalon) eleve nem lehet olyan rossz, kár hogy húsz éve nem jártam arra, de aki anglomán, az nem száll át Frankfurtban sem.

2017. október 9., hétfő

Paranoid

Valamelyik kádéenpés agyhalott szerint a "Soros-terv" a Sátán legvégső támadása, és ezt a marhaságot az országgyűlésben tette közkinccsé, a parlamentarizmus és paranoid skizofrénia nagyobb dicsőségére. Nyilván a józan ész ellen indított támadást a Sátán, és megtalálta a leggyengébb láncszemet, a kádéenpét, hisz náluk messzebb kevesen állnak a kereszténységtől.

Amúgy a derék agyhalott energiaügyi államtitkár szerint a gonosz ellen a legjobb fegyver a rózsafüzér (és ezt majd Soros György is megtapasztalhatja, vagyis akkor ő lenne a Sátán a Wall Streetről) bár a legtöbb akciófilmben a gyorstüzelő fegyvereket részesítik előnybe. Persze lehet hogy Rambo is hatékonyabb lehetett volna egy szolgálati rózsafüzérrel, de ő valamiért gránátvetővel harcolt a gonosz ellen, igaz nem is volt olyan kifinomult entellektüel, mint egy valódi kádéenpés államtitkár. Aki csak igen elvetemült rosszakarói szerint nem okosabb, mint egy drága öltönybe csomagolt zsák krumpli.

Ha viszont az ilyen apokaliptikus teológiai megközelítések válnak meghatározóvá a kormánypárton belül, akkor készülhetünk arra, hogy  pártvezér és kancellár lassan bevezeti a Szent Inkvizíciót is, lesznek nyilvános autodafék, boszorkányperek, esetleg elküldjük a még le nem zuhant Gripneket a Szentföld visszafoglalására.

Lassan tényleg szükség lenne  a politikai pszichiátria nevű új diszciplínára, hátha ki tudnák szűrni a nettó vallási őrülteket a paranoid téveszméikkel, biztos van már gyógyszer az ilyesmire is.
És valószínűleg a felcsúti is érdekes eset lenne, a mai parlamenti stand-up comedyjéből úgy tűnik ő egy szociopata, szado-mazo fantáziákkal. Ez utóbbi onnan jutott eszembe, hogy vonagábor rosszabbik elnököt bénának nevezte, akinek  nyakán póráz van, annak vége meg a Gazdi kezében. Na most, nemrég láttam újra a Ponyvaregényt, abban konkrétan van egy Béna nevű mellékszereplő (talpig fekete latexben) és neki igenis póráz van a nyakán. Biztos ez lappang a felcsúti tudatalattijában is, ami azért sok mindent megmagyaráz.


2017. október 8., vasárnap

Lakodalmas

Kaptam egy érdekes levelet, illetve nem én, hanem nem tudom ki. Illetve nem is levelet, csak valami küldeményt borítékban.

Az úgy volt, hogy a postaládámban volt egy boríték, precízen az én címemmel (emelet, ajtó, minden stimmelt), de egy tök ismeretlen név, amilyen a lépcsőházban sincs, de a szomszédban sem. És a rejtélyes idegen nem lehetett az előző lakó sem, mert olyan nem volt, ez a lakás a családunké (nagyszüleimé) volt, mióta ház megépült, így aztán nem tudtam mit kezdjek a borítékkal. Az egyértelmű volt hogy a luxemburgi bélyeget lebugázom róla (áztatás helyett mondjuk gőzölés által), de mi legyen a benne levő levéllel, elvégre levéltitok is van még a világon, kivéve ha az ember ímélt ír, mert azt simán olvashatja az orosz hírszerzés is.

Viszont fény felé tartva kiderült, hogy nincs is benne levél, csak valami kis kerek izé, úgyhogy felbontottam, hátha nem levélbomba. És nem az volt tényleg, egy hűtőmágnes volt benne, meg egy nyomtatott egyencetli "Kedves családunk/barátaink" megszólítással. És ebben egy párocska arra figyelmeztette családjait/barátait, hogy jövő nyáron házasodnak, itt és itt, ekkor és ekkor. A hűtőmágnesen ugyanez van írva, a cetlire meg az, hogy akkor most kedves családbarát tegye ki a  hűtőre, és akkor nem felejti el, hogy jövö nyáron mikor és hova kell vinni a nászajándékot, amire viszont ideje elkezdeni gyűjteni, mert különben mi a viharnak küldenek emlékeztetőt már idén ősszel?

A párocska nyilván toronyórát szeretne lánccal, jacuzzis alfa rómeót, meg egyiptomi nászutat Májámi Bícsen (ha még most neikállnak a család barátai, jövő nyárra ott is felhúzhatnak néhány piramist, múmiásan dobozolt egyiptomiakkal, a parton légkondis napernyőkkel), szóval jobb ha a kedves rokonság tudja, miért veszi fel a következő bedőlő hitelét.

Ez a fajta esküvői hiénázás amúgy teljesen összefér a kapitalizmus szellemével, de az esküvők körüli felhajtást mondjuk nem értem. Hülye ruhák, húsz éve  (talán nem véletenül) nem látott rokonok, kínos feszengés, a társaság egyik  fele eleve nem ismeri a másikat (jó esetben a szülőket meg a házasulandók néhány közös barátját leszámítva), így a násznép gyorsan két frakcióra szakad, a határokat meg majd csak az alkohol oldja fel, de akkor már minek.
Egy ilyen lakodalmi esküvő egyrészt felesleges, másrészt kurva sokba kerül, akkor már inkább költse az ember egyiptomi nászútra Májámi Bícsen, é akkor nem kell igen hülyén néznie maga elé pár nappal később, hogy akkor most mégis mi a túrót kezdjenek tizenkét szett kristálypohárral, közös életük kezdetének megalapozásaként. (Igen tudom, van már online kívánságlista is, és akkor az ember nem kap nyolc kenyérpirítót, de az meg annyira direkt lejmolás, hogy ennyi erővel egyszerűbb behaladni a kinézett rokon lakóingatlanába, és elhozni a plazmatévéjét.)

Vagyis házasodni kizárólag két tanú, és maximum négy családtag jelenlétében leszek hajlandó valaha (az egyik lehet a tanú, így egyszerűbb), akiket aztán meg lehet hívni egy ebédre egy jó étterembe, de lakodalom az nem lesz. Akkor sem ha véletlenül házasodnék. Nászajándékot elfogadok, számlaszám mellékelve.
A lakodalom a proletariátus operabálja, olyan is.


2017. október 7., szombat

Boldog lyukból bolond szél fúj

Állítólag az ember 44 éves korában a legboldogtalanabb. Nekem ez már nincs olyan messze, úgyhogy izgatottan várom a boldogtalanságot, milyen lehet a legboldogtalanabbnak lenni, főleg az eddigi boldogtalanságokhoz képest. Asszem boldog leszek attól, ha nem leszek sokkal boldogtalanabb mint most, ráadásul azzal a derűs gondolattal működhetem, hogy ez itt a gödör mélye, innentől már csak felfelé vezet az út, és a fény az alagút végén még nem a szembe jövő vonat.

Az persze érdekes, hogy mivel is lehet mérni a boldogtalanságot. Erre a belinkelt cikkből sem derül fény, csak annyit tudhatunk hogy a bevett kvalitatív és kvantitatív társadalomtudományi módszerekkel dolgoznak, ami ugye semmit nem mond el és legfeljebb annyira izgalmas mint egy vesekő. Az viszont kiderül, hogy sok éve már mindig a dánok bizonyulnak a legboldogabbnak, nyilván sokat fejlődtek a Hamlet nevű trónörökösük óta, aki azért nem volt az a kifejezetten mosolyalbumba való csávó.

Viszont az is hamar leesik, hogy bár persze fontos a gazdasági helyzet (a pénz nem boldogít, de a hiánya határozottan boldogtalanná tesz) meg a szociális háló (Nyuszi rokonai, barátai és üzletfelei), de mindeközben a dánok tömik magukba a legtöbb antidepresszánst, gyakorlatilag úgy eszik mint a cukorkát, és lássuk be, egy betépett társadalom joggal érezheti magát boldognak, ha egyszer az.

Erre lehet azt mondani, hogy de ez csak kémiai boldogság, de hát az igazinak gondolt boldogság is az, legfeljebb ott az idegrendszer állítja elő a megfelelő vegyületeket és nem a gyógyszeripar. A gyógyszeripar persze számos munkalehetőséget is teremt, relatíve jól fizet, így aztán az érintetteknek még több okuk van a boldogságra, pláne ha dánok.

A saját boldogságunkat pedig úgy tudjuk maximalizálni, ha még 44 éves korunk előtt dánok leszünk, (vagy ha ez ne megy legalább Dániába költözünk), addig is sok barátot gyűjtünk nem elsősorban a fészbukon, két pofára tömjük az antidepresszánsokat, és nagyon koncentrálunk arra, hogy minél előbb kisimult ötvenesek legyünk. Mert az ötvenesek és hatvanasok boldogabbak a negyveneseknél, előre tehát az öregedés útján, legyünk betépett nyugdíjasok. (Nehogy már a nyúl vigye apuskát!)

Vagy simán patkoljunk el huszonévesen, még boldogságindexünk csúcsán valamilyen különösen ocsmány betegségben, és nem illan el a korral a boldogságunk. Én erről pont úgy lekéstem, mint arról hogy dán legyek (bár szeretem a sajtot és az Olsen-banda filmeket), így aztán majd jövőre kiderül, milyen a legboldogtalanabb életkorban lenni. Ha egy fokkal jobb mint az általános iskolában, már nem lehet akkora gáz.


2017. október 5., csütörtök

Kis vidéki

Azt olvasom, hogy Budapest szenved leginkább az őszi poloska-inváziótól. Na, megint ez a vízfejű budapest-központúság, mintha én itt vidéken, nem szenvednék eléggé. Pedig de. Hetek óta szellőztetni sem merek, mert jönnek a zöld izék lábakkal, meg repülnek, meg egyáltalán.

Az is érdekes, ahogy pestről nézve minden vidék, ami mondjuk Budaörs után jön az M7-esen, vagy más hasonló után másik autópályán, gadnóz, nem autózom, miközben én egy városi, lakótelepi csávó vagyok, két főútvonal kereszteződésében lakom, és az erkélyem a szemben lévő tízemeletesre néz, meg az rendes esti autóbalesetre. A közeli teszkóban vásárolok (néha), kerülöm a közeli mekdoneldszet (majdnem mindig), százhúz tévécsatornát váltogatva bambulok a laptomomba, van két diplomám, az évi rendes nyaralást Londonban ejtem meg ősszel, és bár inkább bölcsész lennék, az elektronikai iparba ténykedek épp. De bizonyos kontextusokban én vagyok a "vidéki". 

Márpedig a vidéki, bizonyos nagykörúton belüli szubkultúrákban (és igen, tudom hogy ez is előítélet, meg túláltalánosítás, de én is így működök) az valami melegítőnadrágos, bajszos, falusi suttyó, aki műveletlen ugyan, de legalább ne is lát túl a falu határán. Az, hogy a vidék (ami nálunk tényleg egyenlő azzal hogy Magyarország mínusz Budapest) az eleve nem csak falu, hanem egy csomó város is, városias kultúrával, plusz hogy a falu az nem egyenlő azzal, hogy lepusztultság plusz disznószag, az bizonyos nézőpontból nem releváns. Van a főváros, a többi vidék, pont. A pesti egyetemi évek alatt rengetegszer találkoztam ezzel a mentalitással, mintha a földrajzi koordináták eleve determinálnák az embert. (Részben persze igen, a Rózsadombra születni nem pont ugyanaz a helyzet, mint egy borsodi faluvégre, a rosszabbikra, de biztosan nem születési/lakóhely szerint érdemes értékelni, pláne ha összemossuk közben Szegedet egy baranyai zsákfaluval mondjuk.)

Ráadásul pestinek lenni még mindig túl tág keret, lehet például utálni a sznob budaiakat, de egy Belváros - Józsefváros különbség is meghatározó lehet, és a végén persze itt is eljutunk oda, hogy a Lófasz utcaiak utálják a Citromhányás utcaiakat, be se mennek ugyanabba a kocsmába, és máris előállt egy rendes alvég-felvég konfliktus, mint bármelyik modellértékű faluban.

Mert igazból minden nagyváros az valójában rengeteg kis falu (most jöjjek elő megint  Londonnal? mert az aztán tényleg!), így aztán mindenki vidéki, lakóhelytől függetlenül, avagy kifordítva mindenki rózsaszín.
Csak a pestieket jobban szívatják a poloskák, ami azért történelmileg és társadalmilag is érthető, sőt némiképp igazságos.

2017. október 4., szerda

Mukásság

Reggel fél hatkor , mikor a legsúlyosabb arcok jönnek szembe a buszon az MP3 lejátszóba menekülök, a sehallselát-projekt a legjobb opció, mert az már tényleg tragikus, mikor rendes családanyák már a munkába menet is csak a munkáról tudnak beszélni, mintha nem az töltené ki a következő tizenkét órájukat valami gép mellett egy kellemetlen gyárban. Az ilyen fixációt legfeljebb a japánoktól szoktuk meg, arrafelé már szabadságra sem mennek az emberek, nehogy cserbenhagyják a cégüket. (Már nem a saját cégüket, hanem valami mikiegeres-alsógatyás, viszkivedelő pedofil jakuzáét, kinek ők derék - és főleg lojális - bérrabszolgaként dolgoznak, mint a Valamilyen Korporésön megbecsült le sem szart alkalmazottai.)

De tényleg milyen már az, mikor valakinek alig van élete a munkáján kívül, mikor az a viszonyítási alap mindenhez, mikor a munka határozza meg az emberi kapcsolatait valakinek, mikor az élet az a gyár vagy a hivatal vagy a bármi, meg hazafelé a bolt, mert be is kell vásárolni, meg tévében a barátokközt ha vén még olyan...

Én ellenben tényleg csak pénzért dolgozom, csak annyit, amennyit muszáj, mert én alapvetően emmittevő szeretnék lenni, ahhoz értek is, van benne gyakorlatom és a motivációs faktor is hibátlan. Már csak az kellene hogy valaki fizessen érte, és esküszöm hogy tényleg nem ülök buszra többet reggel fél hatkor, legfeljebb csak hazafelé.
Nem szeretnék munkanélküliséget, de munkásságot sem, valaki hagyhatna már rám egy nagyobb vagyont, nem dolgoznék többé, de vennék még egy új fikuszt,mert a mostani szerintem magányos, ellenék az öntözésükkel, meg néha mosogatnék is, plusz rengeteget dolgoznék,  bélyeggyűjteményem fejlesztésén. Meg kiraknék ilyen sokezer darabos puzzle-okat, persze csak ha nem fizetne érte senki mert egyfelől onnantól munka lenne, másfelől meg ha lenne rá pénzem, nyilván nem szorulnék rá a fizetésre. És ez igen szép lenne, elvégre Kant szerint szép az ami érdek nélkül tetszik, és számomra a rengeteg felesleges tevékenység pont ilyen, főleg ha nem kell időre meg pénzért csinálni, illetve csak akkor. Mert ha mégsem szakad a nyakamba hirtelen egy nagyobb vagyon, marad az érdekből dolgozás, ami logikusan nem szép, és amit a reggel buszozó családanyák sem szeretnek, meg sem szoktak, legfeljebb beletörődtek.
Amúgy brit tudósok nemrég arra jutottak, hogy tíz emberből négy, az hat.

2017. október 2., hétfő

A nap hírei

Lemondott a botka nevű szocialista izé, nem tudjuk miről, mert azon kívül, hogy ő lett volna egy zuhanórepülésben lévő párt miniszterelnök-jelöltje, meg óriásplakát arca, nem volt miről lemondania. Arról meg minek, úgysem lett volna sosem miniszterelnök (szerencsénkre), ha mondjuk  a polgármeterségéről mond le az még talán hír, de ez csak a szokásos politika bulvár, ügynöközés/árulózás, sértődöttség.

Miközben Las Vegasban tömegmészárlást rendez egy nyugdíjas, de csak ötven igazolt halott után lesz belőle vezető hír a hazai portálokon, addig is botkázunk vadul, szanyitibor böffent egy vodkaszagút arról hogy a másik összeszarta magát, mi pedig ezt az óvodás, kai-pisi-fing típusú kommunikációt a legnagyobb természetességgel tekintjük politikának, és csak ezt.
Nálunk egy népszavazás is a kaki-pisi vonalon kampányolódik, a hazudzás és az ijesztgetés mellett, és amikor mindezt a négyzetre emelik (elköltött pénzben is), akkor elnevezik "nemzeti" "konzultációnak".

Pedig a politika valami olyasmi ami most épp Katalóniában történik, ahol valódi kérdések mentén, valódi érdekek és érzelmek feszülnek egymásnak, kár hogy rohamrendőrökkel, ám sok hülye megélhetési politikus mellett ott van valami népi elhatározás is. Nálunk meg a népakarat annyi, hogy mindenki menjen a francba, és nem merjék emelni a sajtos pogi meg a tokaszalonna árát. Akkor béke lesz, ellenkező esetben viszont rengeteg fröccsöt fogunk inni, és hangosan szidjuk majd mindenki kurva anyját  sarki kocsmában, elvégre ilyen az igazi forradalmi hangulat, közvetlenül a gyötrő másnaposság előtt.

És ebben a közegben tényleg az a politika, hogy melyik jobbikos buzi, melyik kádéenpés kokainozik, meg ki az elempés ügynök az emeszpében, vagy a bíbíszíben vagy valamelyik másik betűszóban.
Amikor meg egy eszement embereket gyilkol laszvegaszban, abban az a hír, hogy "sokkoló videót", vér és bél, pánik, de szerencsére jó messze tőlünk.

Még jó hogy a botka nem a laszvegaszban polgármester, most arról is mondhatna le, sérelmünkre.

2017. szeptember 30., szombat

Semmise

Megint egész este a Me First adn the Gimme Gimmes feldolgozásait hallgattam, bizonyos dalokat amúgy is csak rock/punk/reggae vátozatban vagyok hajlandó elviselni, de ezek a csávók pont ezt nyújtják, és hát nincs is jobb egy tizenkét órás éjszakai műszak, meg pár ra alvás után, mint a Karma Chameleon-t hallgatni igen sok torzított gitárral, meg amúgy punk módra elővezetve, az úri közönség fokozottabb szórakoztatása végett.

De ma belebotlottam ifjúkorom egyik leggyűlöltebb számának húde szerethető feldolgozásába. Sinead O'Connor Semmise Nem Hasonlítható Hozzádse Nem (Nothing Compares 2 You)című nyavajgásáról van szó, ami kábé arról volt híres, hogy kopasz az énekesnő (pedig nem is Ionesco írta), meg nagyon szomorú a klipben, ahol nagyjából ő látszik, meg ő is főleg.

De ez itt, ez odabasz odateszi magát emberek. (Amúgy a végkimerülés határán már lehetek én is trágár, elvégre stílusértéke van, meg jólesik.)



Zözzef Ogás

A zösszefogás a jövőre nemsokára választásokon igen fontos lenne, mer' különben marad a felcsúti ramszesz, a sörhasával meg a globális paranoiájával (miszerint mindenki hülye csak ő a helikopter, ezért aztán üldözi a soros globális Soros-hálózat hatalma), márpedig nála még a bárki is jobb lenne. Feltéve ha a bárki nem volt szkinhed, nem ült pedofíliáért és nem ölt meg senki, ez esetben a felcsúti a kisebbik rossz, de csak ebben az esetben.

Most viszont ott tarunk, hogy az ellenzéknek kábé annyi esélye van, mint egy fikusznak a kutyaszépségversenyen, és ez nem csak a pártvezér és kancellár hibája, mert ugyan ő személyesen szabta át a választási törvényt a virsli ujjaival saját magára, ami nem lehetett egyszerű, tekintettel szalonnára borozó, és eképp egyre piknikusabb alkatára.
De mellette azért az ellenzék is tett arról, hogy nagyjából annyira higgyük el neki(k), hogy az ország - inkluzíve mi magunk - sorsának jobbítását akarják, mint az ezotévés jósnak, hogy pont most küldi a pénzenergiát, hisz azt láttuk hogy nagy dumáik vannak meg jó öltönyeik, de a szemükben valahogy nem látjuk lobogni a hazáért tenni akarás eszelős tüzét.

A szomorú heylzet az, hogy a legtöbb ellenzéki "politikus" elsősorban a nárcisztikus exhibicionizmusát akarja kiélni médiafelületeken (mert naná, hogy tetszik magának, de pont ezért meg kell mutatnia elbűvölő önmagát a köznek is), másfelől szeretne valami jó állást legalább pár évre. Ilyenkor a legjobb parlamenti képviselőnek lenni, de megteszi valami felügyelőbizottsági állás is, elvégre ha muszáj, az ember elnyomorog havi félmillióból is (plusz költségtérítés!), aztán majd leget építkezni a a kétezerharmincvalahányas választásra, addigra csak elviszi a sok fideszkádéenpés pálinkázó, pörköltzabáló tokanövesztőt az infarktus, aki meg marad az a kósalajos esetleg, de őt egy alacsonyabb evolúciós szinten álló ázalékállatka is lenyomja egy miniszterelnök-jelölti vitában.

Nekem viszont nincs ennyi időm várni, én a felcsútitól nem kihalásos alapon szeretnék megszabadulni, hanem lehetőleg a demokratikus választás, meg bírósági főtárgyalás segítségével, ahol például igen jól mutatna rogán gyepűvezető bajtárs meg lőrinc barát társaságában.

Lassan tényleg úgy vagyok vele, mint Churchill Sztálinnal, miszerint hogy ő Hitler ellen még az ördöggel is hajlandó összefogni, miközben saját konfliktusaikat nem sokkal később hidegháború néven kezdték lejátszani, de abból nem lett harmadik világháború, mert azzal minden fél tisztában volt, hogy azt a harmadikat atomfegyverekkel játszanák le ugyan, ám a negyediket már kövekkel és botokkal. Az meg senkinek sem hiányzott.
Most viszont még hidegháború sem várható a korábbi szövetségesek között, jó eséllyel az utolsó pillanatban sem vennék észre, mennyire esélytelenek, valahol olvastam egy szellemes kommentet, miszerint ezek a zuhanó repülőn is nekiállnának ejtőernyőt keresni, esetleg valami online pilóta-tanfolyamot, még gyorsan,hátha mégis. Miszerint esetleg talán. Elvégre egy zuhanó repülőn nincsenek ateisták.



Szóval a fecsúti keresztapát is le kellene sakkozni a tábláról, bár az ördöggel itt nem biztos, hogy össze kéne fogni, már amennyiben az ördög a Rosszabbik nevű párt, mert ott mondjuk van volt szkinhed, meg "pistának jó lesz", meg magyar gárda. (Tényleg, a pillanat, amikor usztics mátyás egykori színész végleg és visszavonhatatlanul ostoba seggfejnek mutatta magát a nyilvánosság előtt büszkén, pincérmellényben és piros-fehér csíkos terítővel a nyakában, az jobb volt mint a legnézhetőbb Angyalbőrben epizód, pedig abban meztelen nő is volt, meg Bodrogi Gyula.)

Szóval tessenek kedves ellenzékiek valami olyan szövetséget összefogni, amire esélyesként szavazhatok, mert ha marad ez a mostani baromfiudvar, én kénytelen leszek faszt rajzolni a szavazólapra, vastag piros filccel, csak hogy kicsit én is a népfelség részének érezhessem magam.

2017. szeptember 28., csütörtök

Tizenhat tonnát rax

Az a legjobb, mikor az éjszakás műszak még tizenkét órás is, éjfél körül kis híján horkolva borulok az asztalra, gyűlölök mindenkit aki épp az ágyában alszik, és reménytelennek látszik, hogy kibírom reggelig ájulás nélkül. Aztán valahogy csak elmegy az idő, szokás szerint fél hétre (mire hazaérek) átesek a holtponton, és nem arccal zuhanok az ágyba, hanem itt írogatok, kicsit fáradtan, de még nem igazán álmosan.

És elvileg az lenne a terv, hogy ma is bemegyek hatra, de majd meghányom magamban délután, ha elég gyűröttnek érzem magam, pihengethetek akár este nyolcig is, ráérek majd utána készülődni, de ha megyek be kell szereznek valami ennivalót is, mert amikor a múltkor itthon hagytam a bekészített lecsót, kénytelen voltam sósmogyorót vételezni vacsorára az automatából, némi tejeskávéval, de a ropi meg a mogyoró valahogy nem tűnik valódi főétkezésnek, bár a túléléshez nagyjából elég. Elvégre nem vagont rakodok, hanem nagyjából excel-táblákat töltögetek ki meg mindenféle alkatrészek QR-kódjait csipogom le kézi készülékkel,félúton egy raktáros meg egy pénztáros között, illetve csiptetős mappával fontoskodom szerteszét.

És amikor végre hazaérek, benyomok egy nagy tányér natúr kukoricapelyhet tejjel (ha nincs itthon tej, nekem jó szárazon is, de boltba nem megyek), vicces kutyás videókat bambulok a neten, miközben megállapítom, hogy a vicces kutyás videók egy jelentős része sima pornó lenne, ha kutyák helyett emberek szerepelnének benne, de hát a szexelő kabócákat sem tekintjük pornográfiának, bár emlősök esetén azért már karcolja a határokat nyilvános dugás. Ez persze mellékszál.

Most viszont tényleg úgy érzem magam mint a dalbeli tizenhat tonnát rakó Ésmennyi Abér (milyen hülye név lenne, tényleg), úgyhogy vízszintesbe helyezem magam, az ágyból amúgy is pont rálátni egy alvó ékszerteknősre, csak úgy motivációképpen...

2017. szeptember 26., kedd

Mér' én?

Megint rohadt éjszakás műszak, megint rohadtul nem aludtam nap közben, soroljam még mi a rohadt???

Négy hét múlva sem lesz sok alvás, csak akkor megyek a reptérre, hogy kialvatlan lehessek Londonban, odáig meg valahogy túlélek, morgolódva főleg.

Ilyenkor nincs az a kormánypolitikus, aki felhúzhatna, elég a magam baja, az éjszakázás eleve magányos műfaj, hozzám képest mindenki rosszkor pörög meg alszik, én meg akkor bírnék a legnagyobbat szunyálni, mikor pont indulnom kell...
Francba...

2017. szeptember 23., szombat

Akolmeleg

A "nemzeti" "közszolgálati" egyetem egy hallgatójára nagyjából négyszer annyi közpénz jut, mint egy átlagos hallgatóra máshol. Márpedig az egyetemek tele vannak költséges képzésekkel, mert mondjuk orvos, vadászpilóta, agrármérnök de még informatikus is sok pénzért lesz valaki, mondjuk a bölcsészek meg társadalomtudósok talán a kivételek, ott a közvélekedés szerint elég egy tábla meg egy kréta, bár aki ilyet közvélekedik, az nyilván nem hallott még a régészekről például.

Egyébként ezt a marhaságot annyira véli a köz, hogy mikor én voltam egyetemista, öt évig nem tudtam hogy néz ki az épület amibe naponta járok, mert a Szociológiai  Intézetet egy markáns cölöp állványzattal támasztották körbe, elhasználva rá egy kisebb erdőt (na ennyit az olcsóságról), úghogy csak képekről tippelhettünk, milyen is a hely kívülről, meg megnézhettük évekkel később, mikor az Andrássyról nevezett szegény iskolanővérek német nyelvű egyetem költözött oda, akkor hirtelen lett pénz a felújítására. Addig is érdekes élmény volt a nagyelőadónak használt bálteremben ülni, ahol  barokkos nagy tükrök meg a kristálycsillár mellett a linóleumpadló meg a kopott iskolai padok adták a kontrasztot, vagy talán nem is olyan nagyon, mert az egésznek volt egy sajátos fílingje, nevezetesen egy főúri palotáé, amit a bombatámadás meg a hadikórháznak használás után  részeg kőművesek meg tetőfdők gányoltak össze úgy, ahogy. Nem csoda hogy össze akart dőlni.

Nade. Azzal együtt, hogy a bölcsészcsinálás sem olcsó, tényleg jellemző, hogy a pártvezér és kancellár pont egy ilyen katonai-rendőri egyetemet lájkol milliárdokkal, mint ahogy az is logikus, hogy minden állami tisztviselőt (kiket ma már naná hogy nem köztisztviselőknek, hanem kormánytisztviselőknek hívnak, csak hogy mindenkinek világos legyen, hogy a köz helyett kit is szolgálnak) itt kell képezni, elvégre a jó állami hivatalnok az amolyan kormánykatona, fegyelmezett zsoldos, és öltönyben is vigyázban áll. De nem kötelességből, szívből csupán, a fegyelmezett hivatalnoknak merevedése/nedves bugyija lesz bárki társaságában helyettes államtitkártól felfele, az önállósága pedig alatta marad az irodájában vegetáló fikuszétól, mert az legalább valahogy jelzi, ha fény és/vagy vízhiánya van.

És az ilyen derék és lojális alattvalókat, meg parancsra ugró tányérsapkásokat képző egyetem minden pénzt megér (nekik), elvégre a főnök láthatóan szeret egyenruhás sorfal előtt vonulgatni, meg az ottani rektor társaságában még ő is okosnak érezheti magát, szóval ez a pártszolgálati egyetem egy olyan remek szemétdomb, ahol megbízhatóan ő lehet a kiskakas, neki arra van az akolmeleg. Ott aztán garantáltan kuss van és heves bólogatás, ami azért kell az ember önbizalmának, hisz nem lehet mindennap fideszes frakcióülés, hol ugyanez a hangulat, csak szolgálati audikkal katonazenekar helyett.

Akiből nem lesz rendőr, katona vagy vadakat terelő kormánytisztviselő, az még mindig lehet bakancsos, olajos kezű munkás (legalább is a felcsúti így képzeli a munkásokat, és nem mondjuk teszkós árufeltöltőnek), őt ugyan munkaalapú társadalmilag hagyják az út szélén, de a közmédia meg arra van, hogy ennek ellenkezőjét elmagyarázza, pontosabban elmagyarázza benne a sok kormánytisztviselő, aki már idegi alapon fideszes. Na pont ez ér meg nekünk minden fillért, meg annak az átlag négyszeresét is.

2017. szeptember 20., szerda

A nemzetközi helyzet fokozódik

Ma nem dolgozom. Elsősorban szeptember 20. tiszteletére, hisz jeles nap ez is, 1187-ben Szaladin e napon kezdi meg Jeruzsálem ostromát, 1870-ben ekkor ért véget a porosz-francia háború,1929-ben levetítik az első hangosfilmet Budapesten és 1990-ben ekkor ratifikálják Németország újraegyesítését. Valamint - elképzelhető, de nem biztos - Büdös Lajos konyhafőnök egy szeptember huszadikán találta fel a felöntött pörköltalapra épülő gulyáslevest, a BKV-nál is pont ezen a napon vezették be az izzadsággenerátor kék nejloninget, és ilyentájt lehetett, hogy valakik (elég sokan), valahol a harmicas évek elején Németországban a homlokukra csaptak, hogy "Tökös gyerek ez az Adolf, asszem rá szavazok..."

Valójában persze minden világtörténelmi párhuzam ellenére azért itthon csépelem a billenytűzetet, mert valami cseh beszállító nem szállította be a beszállítanivaló alkatrészt, így a kizsákmányolt proletariátus ma délelőtt nem termel autóipari biszbaszt, minek következtében nekem meg nincs mit minőségellenőriznem, avagy mindenki marad otthon, majd később ledolgozzunk.

És hát a ledolgozás az remek dolog, jövő hétre már eleve három tizenkét órás mókázást tervezek öt napra, mit mondjak, alig várom, nincs is jobb mint tizenkét óra a légkondiszárította neonfényben, nagyrészt egy monitor előtt, demost tényleg elviszem a tabletem, hogy szabad perceimben olvashassak vagy halgathassak valamit, mielőtt bedugnám a fejem a lézerhgesztőbe.

De igazából az van, hogy muszáj, mert valahol mínusz tizenóránál járok (mint amúgy elég sokan), és az nem használ az ember fizetésének, ha újabb mínuszokat hoz össze, önhibájám kívül, mert a csehek nem szállítanak. Persze mit is várhat az ember egy olyan népségtől, amelynek az országát Bohémiának hívják, Hrabalt meg az iható sört adták a világnak. Hát tudnak az ilyen bohémek rendes érintkezőket gyártani, pláne határidőre? Na ugye.
Szerintem rendeljünk inkább sört tőlük, meg knédlit, legfeljebb majd nem autóipari izéket gyártunk, hanem ételkiszállítást vállalunk, minden adag szószos knédlihez (sörrel) ajándék savanyúkáposzta jár, azt beszállíthatom én is, tele vele  a hűtőm és nem fogy az elvárt tempóban.

És akkor a munkanélküliség nem kérdés többé, csak távoli lehetőség. Így az érlelődő lokális proletárforradalom is elnapolható, egy időre.

2017. szeptember 16., szombat

Gonoszt birizgálni

Délelőtt elhaladtam a megyei könytárba, kivettek egy csomó sci-fit, meg a kiárusításban vettem társadalomtudományi alapművet is (elvégre lelkem mélyén még mindig egy értelmiségi sznob vagyok), Petrának összegumiztam néhány filmplakátot, aztán indultam haza. A buszmegállóban viszont azt írta ki a kijelző, hogy két perc múlva jön valami, ami elvisz hazáig, úgyhogy megvártam, elvégre az újra csöpögni kezdő esőben nem tűnt jó ötletnek a plakátokkal a hónom alatt hazáig sétálni. (Mellékszál, de mi a vihar az a „hón“, csak azt tudom mi az ami alatta van... Vagy hogy hol...)

Nade a buszon olyannal találkoztam, hogy ha origos „újságíró“ lennék, azonnal színes-szagos riportot kerekítenék belőle, mert feltűntek minden kormánypárti hecclap kedvencei, a migránsozó nyugdíjasok. (Akiknél ma csak a jobbikosoktól rettegő nyugdíjasok a népszerűbbek.) Volt ott minden,  ugyanis szerintük a határainkon szakadt hordák állomásoznak, csa arra várva hogy áttörhessék a kerítést, egyébként is, az egyik néni látta a rádióban, hogy valaki halotta, hogy ezeknek kilencven százaléke nem tud sem írni, sem... ööö... olvasni, legalábbis így írta a tévé. (Innentől lehet sejteni, hogy a néni a tévéjét még 1978-ban a magyaregyre kapcsolta, és azóta sem néz mást, arról meg nem halott, hogy hamvas lánysága óta több rádió is van a Kossuthon kívül. Az internet meg nyilván valami soros-izé, ahol pornó van meg bombareceptek, meg zsidó propaganda...)

catoonmovement.com

És persze ártunk és ormányunk „kampányai“ után nem csoda hogy itt tartunk, de az aszalt fejű fogatlan bácsi a muslincamintás zakójában, meg a gurulós szatyorhoz rögzített lángvörös bongyorhajú néni (tényleg, miért van minden néninek bongyorhaja, illetve miért gondolják, hogy a célkavörös az felettéb természetes?) olyan precizitással mondták fel a fideszkádéenpé egyujjas agyú üzeneteit, mintha tényleg lenne bármiféle tudásuk vagy kicsit is megalapozott vélményük a kérdésről.

Pedig ők csak abban a virtuális világban hisznek, amit a média eléjük pakol, nincsenek már referenciáik a dolgok állásáról, illetve azt hiszik, hogy a média maga a referencia, amit kinyomtatnak az újságban meg bemondanak a tévében az úgy van és kész, nincs mit nézelődni tessenek továbbhaladni. Ami persze már 1978-ban sem volt igaz, sőt pont annyira nem volt igaz mint ma, de ha évtizedekig elvoltak a hülye propaganda alernatív valóságával, akkor most ebben érzik magukat otthon, az a jó, ha jön a pártvezér és kancellár, kijelöli az ellenséget, meghirdeti a harcot, aztán lehet szurkolni mint egy focimeccsen, és lehet fröcsögve hőbörögni a buszon, pont mint mikor a fradiemtéká meg a vasas a téma a honvéd-szurkolóknál.

Pedig mndenki tudhatná hogy kormányviktor orbánfő és csatolt részei a valóság ellenében beszélnek, megállíccsák brüsszellet, a sörös-tervet meg a migrációt, bár ez utóbbit eddig nemigen sikerült, hisz ahhoz túl sok magyar él Berliben, Londonban vagy bárhol Európában. Ha már itthon Európa legaláb is zárójelbe került az oroszokhoz, azeriekhez és hasonló valóban félázsiai diktatúrákhoz képest.

De a buszon idáig nem jutnak el, pedig viszolgag hosszú az útvonala, ráadásul a 13-as járat. Balsors akit régen tép...
És innen a cím, ha valakinek nem esett volna le:


2017. szeptember 13., szerda

Oltási marhaság

Azt olvastam a 444.hu-n, hogy Esztergáylhorvátiban helyi rendeletet hoztak arról, hogy menekült csak akkor nyaralhat náluk, ha bemutatja az oltási könyvét. (Most elegánsan ugorjuk túl azon, hogy tegye fel a kezét akinek egyáltalán van bemutatható oltási könyve, nálunk csak a kutyának volt ilyen.) Alkotmányellenes persze az egész, de jellemző, nálunk is a sarki kisbolt eladói elsősorban a nemzetközi iszlamista hálózat terrorfenyegetésétől rettegnek, és csak másodsorban attól hogy lehányja őket egy lokális részeg, vagy a kassza tartalmát követeli egy betépett tinédzser, egy tűzőgéppel fenyegetődzve.

Szerintem ugyanakkor a frász sem akar eszergályhorvátiban nyaralni, valamint helyi képviselőtestület ezt a marhasgot megszavazó tagjai hülye faszok, nemtől függetlenül, de ez legyen az ő bajuk, ha már úgysem akar ott nyaralni senki. (Az egész amúgy abból indult, hogy egy osztrák orvosnőnek van ott egy parasztháza, amit felajánlott erre a célra a Migration Aid-nek, mely mint tudjuk egyszerre dolgozik a Sátánnak és Sorosnak, már ha a kettő nem ugyanaz, hisz mindkettőnek S-el kezdődik a neve, és biztos nem véletlenül ugyanannyi betű.)

Azonban a derék helyi bunkók helyében én nem állnék meg itt, betiltanám a bűnözést (vagy az már be van?), a fenyőillatot, a vaníliapudingot, de elvárnám a faluba érkezőtől az ápolt arcszőrzetet, a téligumi-szettet valamint a legalább alapfokú szlovén nyelvvizsgát, ezeknek is van annyi értelme mint oltási könyvet követelni. És tényleg, a fogorvosi leleteket csak úgy el lehessen sumákolni?

Egyszerűbb lenne ha hadat üzennének az Egybesült Államoknak, vagy az Ejrópai Unijónak, bár az nem teljesen világos, hogy ott pontosan kit is kellen felhívni egy ilyen ügyben, így ha tényleg tenni akarnak valamit, rohanjanak le egy másik zalai falut, és csatoljanak el tőlük legalább egy félszigetet, ha kell rendeletileg. Ha már így belejöttek.


2017. szeptember 12., kedd

Helyette

Fél délután írtam valamit, amit egy rendszerhiba eltörölt. És már senki sem tudja meg milyen vicceset/ lényeglátót / okosat írtam volna, valami politikai sorosozós ostobaság kapcsán, de innentől állíthatom, hogy állati jót.

Ámde órákkal később már a francot sem érdekli, hogy valaki szerint Kezdődik a Soros-Terv, pont most, pont itt, csak nekünk, én már inkább aludnék egy jót, elvégre négykor kelek, hajnalban naná.
Márpedig négykor kelni egyetlen esetben indokolt: ha az ember űrhajós, és feltétlenül nem akarja lekésni a Discoveryt, vagy az Apolló Kurvsokat. Minden más esetben csak a kapitalista kizákmányoláson alapuló kapitalista kizsákmányolás lehet az indok, vagy ha az ember csaja anniyra mánikákus, hogy négykor már kizavarja a reptérre, mert olyan nincs, hogy ő pár órával később érjen Londonba.

A második eset persze igazán tolerálható. (Pláne ha hagynak aludni a gépen.)

2017. szeptember 8., péntek

Húde

Hú de nem írtam semmit már napok óta, főképp azért mert éjszakázom, de nem egy mulatóban, hanem amunkahelemen, így aztán nap közben aludni próbálok, elég reménytelenül amúgy, ez a nappal aludni nem az én műfajom,  mikor fél hét körül hazaérek már két órája túl vagyok az aktuális holtponton, aztán zizegek fel salá, mint most.

De persze az is lehet, hogy az észak-koreaiak sugároznak be atommal direkt, szerintem a teknősöm lehet a beépített ügynökük, bár az nem világos, mit is akarnak tőlem, de végül is stratégiailag fontos akkumlátor-izéket gyártunk a BMW-nek, és meg már igazi ipari titkok tudója vagyok. Például hogy a nagyon ergonomikusnak kinéző gurulós irodai széken is fáj az ember háta, vagy hogy az étkezőben a jobb oldali mikóban érdemes mikrózni, és kifejezetten  jó a kávéautoamta, hallani ahogy tényleg frissen őröl.

De most aztán tényleg megyek aludni, mert a tegnapi három-négy óra alvás után büntetés volt az éjszaka, ha viszont most vagy soha van (márpedig nyilván), akkor vagy alszom végre egy jót, vagy éjjel simán összeesem, és a sürgősségin kezdem a szombatot. Kár hogy kisütött a rohadt nap, bár ahogy mélán elnézek balra, látom hogy van nekem sötétítő függönyöm is. Tudam persze eddig is, csak nem sejtettem, elvégre elég hogy felraktam azt a függönyt, még észre is vegyem?
Nu, jóéjt, úgy is mint kellmes délelőttöt.

2017. szeptember 4., hétfő

Mindjárt nemsoká

Kellemesen huszonkevés fok van, az ég ízlésesen borús, bár a fák levelei még bosszantóan zöldek, de végre jön valamiféle ősz, ami nekem a kedvenc évszakom, amikor veszélytelenül hordhatok kockás zakót, merenghetek z elmúláson, és be lehetek sózva, hogy mindjárt London.

Mert az egy igen szimpatikus gondolat, hogy jövő hónapban már mehetek Londonba, és ha Petra intéz valami szállodát, még hajléktalankodni sem kell (mert ha pl. én veszek repülőjegyet, akkor tuti elnézem az időpontot, és hajnalig ázunk az Oxford Streeten, mert reggel nyolckor indul a gép este nyolc helyett), amúgy én maradnék a szokásos hotelnél, de nyitott vagyok újabb pakisztáni portásokkal megismerkedni.

Az viszont vicces, hogy már nem múzeumokkal meg holmi kulturális látnivalókkal tervezünk, hanem az a fő kérdés, mikor melyik étterembe/pubba menjünk (libanoni, indiai, fish&chips a Black Prince-ben, cornish pasty a Waterloonál és talán valami pizza a Pizza Expressnél, mert csak, jó a pizzájuk, állati jó). Vagyis öregszünk reménytelenül (Petra mindjárt harminc, bár időnként elkérik a személyijét ha egy sört akar venni), megyünk persze a National Gallerybe, meg kell nézni vigyáznak-e még a kedvenc Turner-festményeimre, színház most nem lesz, de mozi esetleg, viszont valóban sülthalba, falafelbe meg paneer subjiba fektetjük a pénzünk, de hát az is hülye aki Londonban nem kajál jókat, a város gyakoraltilag erre van optimailzálva. Meg a szitáló esőre, ami sokkal, de sokkal szimpatikusabb az agyforraló napsütésnél. Tegnap láttam egy útifilmet Dorsetről, ahol általában borult az ég, gyakran esik, és igazán sok a köd, asszem imádnám.



2017. szeptember 3., vasárnap

Kozagaha

Na ez volt az a szám, aminek eszembe kellet volna jutnia a Dzséjésnéma Bob kapcsán, de mégse. pontosabban tudtam, csak nem gondoltam, avagy nem jött elő az aha-élmény, és itt nem a méltán semmibe vett norvég popzekarra gondolok.

Amúgy a dal vagy harcos kiállás a magunkat fűvel szétcsapás mellett, vagy ironikus antidrogista petíció, ezt már régebben sem tudtam eldönteni (e helyütt sem), és szerintem egyszer már volt itt is, de rohadt lusta vagyok hat év bejegyzéseit átnyálazni, inkább kétszer, mint egyszer sem:


Emmanuel Goldstein

A pestisrácok (szerintem persze prosti srácok, mert pénzért szopják le a fideszkádéenpét) azon lelkesedik, hogy ámerikában petíciót indítottak a fehérháznál a Soros ellen, aki gonosz, és áskálódik valamint soros, és már hetvenezren aláírták. Hogy soros az soros, és egy sorost ugye mégse, hisz pont azért soros, mert soros.
Na ja. Egy közel háromszázmilliós országban nem hetven, de hétszázezer agyhalottatt is össze lehet szedni, sőt még annyit is hogy egy trumpli-jellegű ősbunkó pénzcápát is elnökké lehet választani általuk (tényleg, ugye még mindenki emlékszik Daböljú Bushra, a csekély értelmű medvebcsra?), de erről tényleg nem Soros tehet. Ő egy filantróp pénzcápa, a gonosz kapitalisták között még azon kisebbség tagja, akinek van némi lekiismerete, nyilván ezért lett ő a főellenség a pártvezér és kancellár úgynevezett „politikájában“, mert valljuk be, a sorosozás az nem politika, nem kormányzás, az csak szimpla uszítás, valahonnan az ötvenes évekből, és az az értelme hogy elterelje a figyelmet az előbbiek hiányáról. Két perc gyűlölet volt még Orwell 1984-ében, két év gyúlölet van nálunk, eddig. (És innen a cím, ha valakinek nem esne le.)

Szóval amikor a prosti srácok örülnek hogy az ilyen teapartys alt-right arcok odaát is lelkesen sorosoznak, akkor igazolva látják az itthoni sorosozást, hogy lám-lám, ámerikában is pont ez megy. Pedig én naivan azt hittem eddig, a hazai szélsőjobb (a fideszkádéenpé) pont utálja ámerikát, ami ott történik az csak eleve utálatos lehet, hisz az igazi dolgok, a Nagy Világmegfordítás az Moszkvában zajlik, ahol vlagyimir vlagyimirovics Őfaszkalapsága dolgozik épp  a világ legkorruptabb diktatúrájának nagy művén, miközben trump elnök le se szarja a felcsúti Ramszeszt.

De persze ha a tengerentúli ostobaságot épp Soros felé fújja a bolond lyukból a szél, akkor rögtön nagy hívei lesznek az ottani demokráciának a fideszes prostik (inkluzíve fidelitász, meg békemenet, meg kádéenpé, bár ők épp lombikbébiznek a szoknyás agglegények egyházával), hiába, így megy ez, ha az embernek elvek helyett jobbára csak érdekei vannak, meg számlatömbje. 
Isten óvja a kiránynőt (izé.. a cárt), és az ő fasiszta rezsimjét!

2017. augusztus 30., szerda

Don't worry!

Vannak ezek a táncoló egri kukások,  a vidám fickók, akik nagyon gyorsan lettek igazi tizenöt perces sztárok a jutyúbón (avagy mi ez az angolkór? - a TeCső-n!), miközben meg vizsgálat indul ellenük, mert ugye munkavédelmileg életveszélyes, egy kukás ne fülhallgatózzón mert nem hallja ha valaki el akarja ütni, meg ne táncikáljon, mert az autó elé esik, amelyik el akarja ütni.

Miközben persze az előző munkahelyemen nekem is folyton fülhallgató volt a fülemben, podcastokat, rádiót meg hangoskönyveket hallgattam, mindegy, csak valaki beszéljen érdekeseket nekem, a fülembe bele. (Most ez nincs így, a mostani melóm nem olyan monoton und unalmas, a monitoron előttem meg tudok olvasni is, ha épp van húsz percem, pendrive kérdése az egész.) És engem időnként ott is csesztettek, hogy ne hallgassak munka közbe Thomas Mann-t, zombuljak csak szépen a többiekel, és örüljek hogy többségükkel ellentétben legalább érettségim van. Diplomákról ott mondjuk szó sem esett...

Persze adófizető polgárként meg azt mondom, hogy a kukásokban nem a hangulatuk a lényeg, hanem hogy valaki vigye el a szemetet, nem érdekel hova, oldják meg, azért fizetek, de viszont semmi kifogásom az ellen, ha mindezt vidáman teszik. Sőt, szeretnék vidám postásokat, vidám ügyfélszolgálatosokat, kisimult tanerőket és pozitív kisugárzású kórházi személyzetet látni magam körül,és a tragikus tekintetű buszsöfőröktől is szabadulnék, pláne mert reggel fél hatkor pont a depresszív életuntságot nem szeretnéd a sofőr arcán látni, mert így is van elég félnivalód az életben, gyalog meg azért kurva messze van a munkahelyed.

Viszont komolyan kedvet kaptam hogy kukás legyek (végre), hisz gyerekkoromban nagyon sok megspórolt zsebpénz-féleséget adtam egy rendes maxi-matchbox kaliberű kukásautóért, és nagyon menőnek láttam, hogy valaki csak úgy félkézzel lóghat egy mozgó autón, amiért amúgy bárkit azonnal elvisz a rendőr.

Ehhez képest most a vidám egri kollégákat csesztetnék (szemét ügy - mondhatnám), dehát úgy tűnik nálunk csak vlagyimir vlagyimirovics őfaszkalapsága látogatásának szabad őrülni, meg a világ legdrágbb úszóvébéjnek, ha valaki nem NER-kompatibilisen érzi jól magát, az vagy hazaárulás, vagy felségsértés, vagy csak emigrációs ok. Az egri kukások énekelhették volna a Barackfa-dalt ( a zenéjére a franc se emlékszik, de benne volt, hogy "talpaink egymáshoz érnek", mármint tánc közben, ami vagy képzavar, vagy biofizikai csoda), esetleg a Magarország halszagút, mindkettő olyan szép és hazafias lett volna, mint mondjuk az Alaptörvény Asztala egy falusi önkormányzat vécéje előtt.

A magyar amúgy is sírva vigad (ez amolyan nemzetkarakterológiai izé), aki nevetve vigad az vagy hülye, vagy jenki, vagy a keleti nyitás jegyében egy posztszovjet titkosszolgálat tart pisztolyt a fejéhez, és próbáljon meg nem mosolyogni. Nem kell, hogy őszinte legyen, az a felcsútinak sem megy, csak érződjön rajta az igyekezet.

Na ez az, ami kukásainkból hiányzik, én nem csodálkoznék ha nemsokára már Klagenfurtban vagy Newcastle-ben hordanák a szemetet. ha lehet, még a mostaninál is vidámabban.

2017. augusztus 28., hétfő

A mijen Bob?

Aztatat olvasom a' interhálóneten, hogy lesz fojtatása a Dzséj és Némabob filmnek (szerintem amúgy Csndesbob, már ha a szájlent mégse nem azt jelenti hogy néma, vagyis kuka, a törpei értelemben), de lehet hogy ribút lesz, bár hogy mi a búbánat az a ribút az nekem nemigen van meg igazából, a gúglefordítóból az derül ki, hogy "visszefelé-csomagtartó", de mozgóképben ez nekem magas, bár az ijen filmekben néha pakolnak szereplőket csomagtartóba, meg néha vissza onnan...


Mindenesetre jellemző hogy Kevinszmisz (aki a rendező Némabob) akarta fojtatti a sopstop című magyarcímű Klerksz címűt, a kettőt, gondolom hárommal, meg a Áruházi patkányok című leseírom milyen magyarcíműt, de. Inkább fojtat egy ijen Dzséjés... satöbbit, ami szerintem jó, én remekül röhögtem jót már az elsőn is, igazán itellek tuális vagyok, de az altesti humornak nem bírok ellene állni, egy jó altesti humor az üdít, frissít és csak az adhat nekem erőt és mindent lebíró akaratot. Kivéva ha Bensztiller van benne vagy Adamszendler, de a Kevinszisszéktől jöhet a kakipisifing. Bár gyanús, hogy mostan se nem ússzuk meg Beneflek nélkül.

Dehát mindeggy is, én mindenképp úgyis feltétlenül megnézem az új Dzséjésnéma Bobot, szerintem alig pár héttel a bebutató után már tőtöm is le, ezt még keresni is hajlandó leszek, mer' érdekel, persze fontos hogy kellően altesti legyen a humora, de az se baj ha csöcsök s lesznek benne, finomutaálsféleképpen.

Persze az igai az lenne volna, ha Dzséjés... satöbbi találkozna az Olsen bandával, de aszem azok má' mekhaltak nagyrészt, meg szerintem dánok, de mondjuk lehetne egy Dzséjésnéma vs. Predator vs. Mr. Bean, és rendezhetné valamelyik agyhalott aki a Dragonballt, annak a daramtugijája jobb mint a nagyfröccs, pedig annál kevés jobb dolog van, beleértve aztat is ha bajnok a Fradi (női kézilapdacsapata).

Szóval Némadzséj és Bob mencsék meg a világot und az emberiséket, mer' jó röhögni a hüjeségeiken, meg még jobb érzés megmentettnek lenni, úgy is mint ember, és mellesleg néző is.

2017. augusztus 26., szombat

Newsroom

Szombat reggel igazából tilos hírpotálokat olvasgatni, mert putyin, boxmeccs, és ócska politikai publicisztika mellett kábé az a hír, hogy húsz éve halt meg Dájána hercegnő, meg hogy az intim szőtrelenítés szorgosan szedi áldozatait. (Hogy miképp, azt nem tudom, egy ilyen című cikkbe én eleve nem merek beleolvasni.)

Régen ez úgy volt, hogy hogy nem volt interháló (információs szupersztráda), a szombati újság még a pénteki híreket hozta, amikor talán (esetleg, mégis, nemdebár) történt valami hírértékű, de vasárnap nem volt újság (a Vsárnapi Hírek az igazából hetilap), egyfelől hogy a szerkesztőségi rabszolgák is pihenhessenek (szombaton, mert a hétfői számnak nyilván vasárnap esete volt a lapzártája), másfelől meg nem volt még igazi bulvár, így eleve nem lehetett volna megtölteni releváns hírekkel egy vasárnapi számot.
Pedig a politikai bulvár például a rogánantali paradigma előtt sokkal viccesebb, és felettébb szürreálisabb lehetett volna, fürdőgatyás fotók Horn Gyuláról, Kovács László stewardesst zaklat a milánói járaton, Torgyyán Józsefnek intravénásan tolják be a pacalt az elvonási tünetek enhítésére, vagy Csurka István annyira be van baszva a lovin, hogy teljesen elfelejt zsidózni.

De ma már az információs világinternet szupersztrádájának hálózata miatt a szerkesztőségi rabszolgák egymásnak adják a billentyűzetet meg a vécékulcsot 0-24-ben, akkor is ha semmi hír sincs, ilyenkor kezdi el szedni áldozatait (szorgosan!) az intim szőrtelenítés, hát istenem, valamiről írni kell, a pina meg mindig tuti kattintás-generátor. És egy idő után jöhet a tökéletes vajaskenyér receptje is, miszerint széles pengéjű késsel kenjük és ne ejtsük a szőnyegre (kisebb cikk Murphy törvényéről), vagy a "tíz film amiben nem játszott Colin Firth", kezdve a Casablancával.

Amúgy persze van politikai bulvár is (nálunk simán ezt hívják kormányzásnak), pláne mióta a trumpli nevű fura donaldkacsa az amerikai elnök, aki maga is meglepődött, milyen melós ez az elnökösködés, és hogy mennyire semmi köze hozzá. Meg van az észak-koreai gázos frizurás csávó, aki légvédelmi rakétával végezteti a nem szimpatikus minisztereit, de ahhoz már habonyi értelemben vett bulvár kell, hogy belőle kis színes legyen, ahhoz ott túl sokan halnak meg fájdalmasan és indokolatlanul. Viszont nálunk a pártvezér és kancellárra mindig lehet számítani, legyen szó bepálinkázott dalolásról, nyaralási képekről, vagy a hamar klasszikussá vált "hellóröfik"-ről, utóbbit nyilván jól begyakorolta előre lőrincbaráton, meg reggel a tülör előtt.

Én viszont hétvégén inkább könyvet olvasok, a neten meg a laposföld-elméletet, az üreges-föld elméletet, a zsidó-világösszesküvést meg a ufo-rejtélyeket tanulmányozom, azok szórakoztatóbbak mint endivajanatímea intim szőrtelenítése, a hírértékük meg legalább akkora, vagy nagyobb...

2017. augusztus 23., szerda

Konfabuláció

A normandiai partraszállás hőse 96 évesen, 73 évvel az események után ismerte be, hogy igazából ott sem volt, Észak-Írországban ápolták törött bokával. Nem igen értem persze, hogy ennyi idősen minek ezt már elmondani, persze lehet hogy a bácsi pont azt gondolta ennyi idősen már mindegy, az ember már mindent nyugodtan bevallhat abban a korban, mikor az ember már elgondolkodik azon, vegyen-e tartós tejet?

És persze eddig senki nem gyanakodott, hiszen igazán színesen és meggyőzően tudott hazudni a D-napról, márpedig a történelem nem a tényekről szól (na jó a többségnek, vannak a kukacoskodó történészek, de ők még a Nagy Manituban sem hisznek), hanem a jó sztorikról, kérdezze meg bárki dózsa laci bácsit, aki 56-ban háromszor (vagy négyszer?) halt meg, miközben ő volt az óriásplakáton is, még jó hogy később egyszerre hét nővel is dugott, ez legalább egy meghalásért kárpótol egy akkora művészt und szekszszimbólumot mint lacibá'.

Meg ezembe jut a sztori, hogy anno Garibaldi pár száz emberrel szállt partra Marsalánál, ám évekkel később nagyjából tízezren mentek el a bajtársi találkozóra, miként 45 után nálunk is rohamosan emelkedett a korábbi ellenállók és partinázok száma, és utólag annyi magyar harcolt spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán, hogy a Franco-rezsim kifejezetten meglepő volt, legalább is utólag.

Szóval az amerikai tata a több mint hetven éves hazugságával valami igen emberit villant fel, mondjuk a háryjánosi értelemben, a münchausen-paradigma mentén. Akinek ez nem jön be az próbáljon barátkozni a szobanövényeivel meg a kutyájával, az emberek ugyanis hazudnak, először maguknak, aztán másoknak, ez utóbbi persze hosszú távon visszaüt, és már maguk is hisznek maguknak.

Én például nem harcoltam ötvenhatban, én később voltam jelentős rocksztár, nemzetközi hírű tudós és a nők bálványa egyszerre, sokat mesélhetnék arról mikor Lucy Liuval találkoztam Brian May születésnapi partiján, és - mit mondjak... - lenyűgöztem. A szépségemmel, a tehetségemmel és az éles eszemmel. De hogy pontosan mi is történt akkor, és hogy ki volt ott a királyi családból, azt csak kilencven akárhány évesen mondom majd el...

2017. augusztus 21., hétfő

Do the Trackman!

Kinyírták Trekkment (Trackmant, csak az meg úgy néz ki mint valami szőrös gyümölcs neve), a Vágányembert (Vagány Enbert), aki ha jól vettem le a MÁV (Megint Állunk Vazze) fészbuk-oldalának lett volna a kabalafigurája, pályázatilag, közönségszvazásolva. Azon most nem akadnák fel, hogy egy fészbuk-oldalnak mi a búbánatért kell kabalafigura (a mikrosütőmnek, a vécékefémnek, sőt nekem magamnak sincs kabalafigurám - jó, van egy püsskutyám, de nem cipelem magammal és nem én neveztem el James-nek), de ez a bekokózott Borat, ez kifejezetten vicces volt, a kínos értelemben persze, de vicces.


Nyilván amolyan magyaros (ungarische, hungarian style) Superman akart enni, bár a koncepció kissé zavaros. Ha ugyanis tud repülni, mint szupermen, akkor mi a frászért vonatozna, ha meg arra jó, hogy félkézzel felkapja az elakadt vonatokat és evigye (repülve!) a végállomásig, akkor meg miért Vágányember, illetve a repülve szupermenizált járatok valójában egy légitársaságot képeznének, ohne vágány.

De mielőtt a nyelvemet (tollamat?, klaviatúrámat?) köszörülhettem volna eme bénaságon, a MÁV úgy döntött, hogy a fészbuk-oldaluknak nem is kell kabalafigura, nyilván megsértődtek a cikiző kommenteken, meg rájöttek hogy eg fészbuk-oldal kabalafigura nélkül sem félkarú óriás.
Az persze vicces, hogy ezek a nagy állami cégek milyen mimóza-lelkűek, erről is nyilván Soros tehet. valamint Soros, miközben nem feledkezhetünk el arról, hogy Soros is Soros.

2017. augusztus 17., csütörtök

Durva tanyád

Már megint egy gyár, már megint a sok kedves munkatárs, aki Arany János nyelvévől leginkább a "kurvaanyád" és a "bazmeg" kifejezéseket használják, amitől ezek az ízes formulák teljesen elveszítik stílusértéküket. Hisz a trágárság csak akkor üt, ha nem töltelékszónak, igekötőnek, központozásként  vagy megszólításként használjuk - mint ezt már minimum egyszer itt is kifejtettem valahol.

Az viszont tényleg vices, mikor egy kurvaanyázó szakember, mielőtt kimegy vécére, szól, hogy "el kell mennem egy bizonyos helyre", mintha az ilyenek nem hugyozni járnának, jobb esetben brunyálni. Több órányi bazmegelés után feleslegesnek és stílusidegennek érzem az ilyen kisasszonyos finomkodást, ez nagyjából (csak fordítva) olyan, mintha egy viktoriánus otthonban a lédik és dzsentlemenek letakarnák az asztal lábát is, nehogy illetlen gondolataik legyenek tőlük, de közben a perzsaszőnyegre szarnának.

gotl1ke.com

Szóval amikor bizonyos helyre vonulnak félre azok, akik a "szarok rá!" felkiáltással regálnak a felmerülő problémákra, akkor az vagy a kognitív disszonancia minősített esete, vagy a jelentős eltompultságé, ahol egyáltalán nem gondol bele, mit is jelent ténylegesen szarni valamire, csak automatikusan használjaa, mint mondjuk azt hogy jónapot. Pedig vlójában az emberek legjobban más embereket szeretnek utálni, úgyhogy azok közül, akikkel a nap során találkoznak, csak viszonylag kevésnek kívánják őszintén, hogy legyen jó napja, a többinek azt mondanák szívük szerint, hogy rohadj meg, lehetőleg máma még.

De hát nem mérlegelnek, nem gondolkodnak, a jónapot, a bazmeg, viszlát mind-mind nem az agyból, csak a gégefőböl jön elő, pont ahogy Orwell írta az 1984-ben az újbeszél (newspeak) kapcsán. (Igzából az újbeszél az lenne, ha minden szót és nyelvi fordulatot olyan automatizmussal használnánk, mint a jónapot-ot, ekkor már nem lenne szükség gondolkodásra a beszédhez. Orwell szerint ez az ideális állapot egy totális diktatúra számára, ahol a gondolkodás már csak uralkodó elit kiváltsága, és fő fegyvere.)

És valószínőleg ez az automatizmus működik akkor is, mikor a szomszéd üzemből szembe jövő ismeretlenek látnak egy szakállas, szemüveges, fehér köpenyes palit (engem), és jónapot mérnök urat mondanak, reflexből. Nem baj, tanár úr voltam jó darabig, de így még senki sem szólított. Legközebb kipróbálom, hogy öltönyben, nyakkendőben szólít-e valaki igazgató úrnak mondjuk. Vagy államtitkárnak, kurvaanyázni annak sem mernének.

2017. augusztus 16., szerda

Jajj nekünk?

Mindenhol olvasom a kritikákat a Pappa Pia (én kérek elnézést, még leírni is fáj) című... khm... filmről, és az még enyhe kifejezés, hogy a földbe döngölik. Ez az a műegész, amit nyugodtan lehet utálni anélkül, hogy láttuk volna, én néhány részletet a neten, és tényleg az antidepresszánsom után nyúltam, hogy ne vájjam kia saját szemem. Vagy fülem, bár az nem lettt volna jó ötlet, hisz ha vájtfülű leszek, még jobban fáj az a fantáziatlan vernyákolás amit ezek mjúzikel címen előadnak.

A mjúzikel persze eleve emberiség elleni bűntett, mint ezt már kifejtettem, én már a mammamija nevű abbamjúzikelt sem láttam jó okkal, pedig a West Enden még színpadon is belefuthattam volna párszor, kurva sok angol fontért naná. Na de ennek a mozgóképnek (nem fogom filmnek hívni, az a Keresztapa meg a Hetedik pecsét, a címét meg én aztán le nem írom többet) már az elvezése is kínos, ilyenkor tényleg nem gondolnak a mozipénztár előtt tipródó potenciális nézőre? Hogy milyen rettenetesen kínos bemondani, hogy "Jónapot, kérek két jegyet a hangyákagatyábanra"? Egy szar cím mérhető százalékokkal csökkenti a mozis nézettséget, csak mert annyira kínos, hogy inkább a Dzsungellkmmandó 2-t nézzük meg, annak csak prosztó a címe, de nem arcpirító.

Erre a kínosságra (egymilliárd forintunkból nem mellesleg) nyilván azért volt szükség mert endivajna meg akarta mutatni, hogy a címlapon szivarozáson kívül tud még filmet is csinálni, meg nyilván endivajnatímea asszony is rágta a húsos fülét, hogy szeretne egy színes szélesvásznúban dzsetszkízni végre, lehetőleg Las Vegasban, de ha ott tényleg sivatag van, mint mikor a múltkor ott jártak (és nem csak aszály volt), akkor jó lesz Pesten is a Dunán.Vagy a Tiszán, mindegy, amelyik arra foly.

Úgyhogy ha valaki akarja látni endivajnatímea asszonyt dzsetszkízni, az feltétlenül töltse le, így nem kell látni a többi szörnyű részletet, meg az interneten nem kell bemondani a címét, a google ugyen megjegyzi, de az előzmények törölhetők, a későbbi szégyennel együtt,
Ja, és ezt az izét maaga Csupó Gábor rendezte Amerikából (lehet hogy szó szerint onnan rendezte, ez sokmindenre magyarázatot adna), aki mondjuk a Simpson családtól meg a Fecsegő tipegőktől züllött idáig, sérelmünkre.

2017. augusztus 14., hétfő

Első nap az iskolában

Zúg is a fejem rendesen, az új munkahelyemen gyakorlatilag egy nap alatt akartak elmondani mindent, amit a munkáról (a termékről, a hibalehetetőségekről, a gyártásról, a minőségiügyi vizsgálatokról, ezek dokumentálásáról, minden egyéb dokumentálásáról, valamint a büfé nyitvatartásról) tudni érdemes, úgyhogy most kavarog bennem valami káosz, érintkezőkkel, nyomtatott áramkörökkel, akkumlátorokkal meg különféle vaskos dossziékkal, de állítólag úgy két hét alatt összeáll a dolog. Vagy nem, ez esetben három vagy négy hétig tart - állítólag úgy szeptember közepén lép le az, akinek a helyére én kellek, meg amúgy sem érdemes az első nap után kétségbe esni, és keresni a pánikgombot.

Nem is áll szándékomban, bár még nem látom magam ahogy egyedül helyt állok, mondjuk eg délutáni műszakban, ahogy elnéztem, ez a hely simán elviselne két minőségellenőrt is egyszerre, ez persze már összesen hat, annyit meg nyilván nem akarnak fizetni, így egy kicsit kapkodósnak tűnik a meló, de legalább nem unalmas, inkább amolyan szabályozott őrület. Meglátjuk...

quotesgram.com

2017. augusztus 13., vasárnap

Turista vagyok, nem magyar

Aztat olvasom, hogy a spanyoloknak, no és főleg a katalánoknak elegük van a turistákból, Barcelonában egyre több a „Turisták haza!“ graffiti, mondván hogy ez nem turizmus, ez megszállás. Na ja, a turista is egyfajta migráncs, mondjuk olyan aki bevételt hoz, aztán haazamegy, de akkor is hogy képzeli a mocskos turistája, hogy csak így idejön (odamegy), igényi vannak, szobát bérel, megnézi a Sagrada Familiát pénzért, levegőt vesz meg fröccsöntött ajándéktárgyakat, nem tud katalánul (spanyolul meg minek, a hülyéje), meg csak néz, hát minek néz az ilyen, ki a fejéből?

Én egyszer töltöttem pár napot Barcelonában, tíz évevel ezelőtt, de a helyiek nagy része már akkor is tojt a turistákra, zavaró tényezőnek tekintették őket, és tényleg az volt a trend, hogy ami nem volt kötelező azt eleve nem írták ki spanyolul (csak katalánul, ami hasonlít, de csak annyira, hogy ne értse senki), angolul meg alapból semmit, minek is egy olyan városban, ami nagyrészt eleve a külföldi turistákból él. Kivétel volt a repülőtér, dehát azok mindenhol a világon egyformák, nagy plázák rengeteg üzlettel, ahonnan néha repülők is indulnak.

Én mondjuk egy konferenciára mentem, de az csak másfél nap volt, én meg négy napot dekkoltam a városban, mert így volt olcsó repülőjegy, szóval az időm nagy részében turista voltam, még jó hogy első nap elhagytam a gondosan beszerzett útikönyvem. A vonatkozó pizzéria pincérei bizonnyal haszonnal forgatták, hogy milyen látnivalókat érdemes megnézni a városukba, egyúttal gyakorolhatták a magyar nyelvet, amire arrafelé biztos nem sok lehetőségük adódik.

Egyszóval én tényleg nem értem ezt a turizmus-ellenes hangulatot, pláne mondjuk Mallorcán, ahol közismerten a turista a legfontosabb mezőgazdasági termény és ipari termék is egyben, akit nem kéne kiutálni, mert nélküle ehetnék a homokot, a csodás tengerpartjaikon.

2017. augusztus 11., péntek

Szerencsére nincs

Tegnap voltam egy ilyen epilepszia ambulancián, ahol kiderült, hogy nem vagyok epilepsziás. Hurrá!
Ki lehet nálam provokálni egy-egy rohamot, ha piálok, ha nem alszom eleget, ha nem eszem-iszom rendesen, ha túlstresszelem magam, de ha figyelek , nem kell több roham. Újabb hurrá!
Nempiálni lehet, aludni bonyolultabb (és nálam ez a fő gond, az alvásmegvonás), de bogyóval viszonylag jól megy, hát az étvágy az nehéz ügy, de egy ideje erőltetem, két vajas piritós akkor is lemegy reggel, ha nemigen lennék éhes. A stressz az stressz, azt intézze a Nagy Manitu (nekem Krisna), majd csak túl leszek rajta, mert egy új munkahely az nekem akkora stresssz, hogy alig látok ki  mögüle.
Félek az egésztől, pedig mindenki tök barátságos volt, tehát nyilván magamtól félek, hogy mégse felelek meg. Két diplomával egy középfokú végzettséget igénylő állástól...
Ha három hét múlva nem lesz gyomorgörcsöm munkába menet, akkor nyertem.
Addig is kommentelek és beszólok majd bárkinek, de (bocsi érte) egyik főtémám én (is) leszek, de majd tudósítom magam, hogy jártam.
Okulására bárkinek!

Vizes

Hát lement ez az úszóvébé, illetve vizesvébé mert vóterpólótak is benne a toronyugró hátúszók, csak minek. Először is ott van ugye hogy az eredetileg bemondott 25 milliárd helyett lett 170 (és még utólag is drágul), képzeljük el mi lett volna itt egy olimpiai csapás esetén, ami alsó hangon is ezeröt-kétezer milliiárdos tétel. (A GDP-nk gakorlatilag értelmezhetetlenné vált volna, minden pénz a versenyekre, főleg betonban, vasban és üvegben, a nép meg egyen rizst, csomó kínainak bejön.)

De a komolyabb kérdés, hogy mi szükség erre az egészre? Létezik olyan marha, aki szerint ettől most hirtelen baromira javult az országimázs, a világ mostantól nem egy fura autokráciának lát minket (akiket aktuálisan nagyon nem vennének fel az EU-ba), hanem valami szép és békés helynek, ahol a szorgos emberek, lám micsoda csodálatos dolgokat rendeznek meg, csupa lelkesedésből, pénz nem számít alapon? 

Nem, ilyen marha nincs, ha mondjuk Türkmenisztán mittudomén tornászvilágbajnokságot rendezne, senki sem mondaná, hogy az egykori Türkménbasi országa biztos egy példás demokrácia, sőt egyfajta földi paradicsom, csak mert olyan szépen tornásznak emberek a szép új sportcsarnokban, a világ csak teljesen elhülyült kormánybiztosok fejében ilyen egyszerű.
Pont így szarja le a világ, milyen fasza kis vébét rendeztünk, az ma már minimum hogy ilyen feltételek legyenek. Miközben azt mondjuk nem várják el, hogy milliárdokért rendezzünk megnyitót, nem kibaszott olimpia ez, a londoni atlétikai vébén, ha jól rémlék beszélt pár mondatban a miniszterelnök, meg a polgármester, valami ismertebb arc elénekelte a himnuszt, és a dolog meg volt nyitva, mégis remekül működött a dolog. Igaz London nemrég lenyomott egy olimpiát is...

Meg persze a kényszeres országimázsozáson túl, megy attól előrébb a világ, ha valaki az eddigieknél két századmásodperccel gyorsabban úszik le egy távot egy medencében? Ha igen, csak nagyon áttételesen.
Kurt Vonnegut Bajnokok reggelije című könyvében (most direkt nem írom hogy regényében, műfajilag a magam részéről nem foglalnék állást) van erre egy remek példa, asszem nem idéztem még.

Rabo Karabekian az absztrakt expresszionista festő elmegy egy kisvárosi kulturális központ megnyitójára, mint amolyan díszvendég, és a bárban beszélgetésbe keveredik a helyi erőkkel. Azok eldicsekednek nekik, hogy a városka büszkesége valami csaj, aki ezüstérmes lett úszásban az olimpián, és ez milyen csodálatos teljesítmény. Hozzátéve, hogy a szülei már páréves korától, minden áldott hajnalban vitték az uszodába, meg minden délután is, innen a remek eredmény. Mire Karabekian (nem mellesleg a Kékszakáll főhőse) annyit kérdez: „ Milyen ember az, aki csónakmotort csinál a lányából?“ A helyiek persze meg akarják verni (meg a kiállított képéért is, de ez mellékszál), pedig alapvetően igaza van.

Engem nem fog meg ez az "ők a mi fiaink meg lányaink" retorika, nekem ugyan nem rokonom egyik se, se a vóterpólózós csávók, se a katinka, az én hőseim űrhajósok meg csillagászok, meg rákkutatók. Lehet hogy egykor volt jelentősége - evolúciós szempontból - hogy ki milyen gyorsan fut vagy úszik, de ez ma igen felesleges, és ha már evolúciós szempontból nézzük, talán a rákkutatóknak van nagyobb fontosságuk. Amivel nem mondm azt, hogy nagyon áttéteesen a profi sportnak nincs ilyen fajta közösségi haszna, csak hát tényleg csekély. Meg hát ki az aki embereket akar nézni, ahogy faltól-falig úsznak, miközben annyi jó fil van a világban amit tuti nem látott még.
Kultúra emberek, kultúra. Sport csak aztán. (És csak élvezetből, nézni és csinálni egyaránt. Én szeretek úszni és tollasozni, de soha nem versenyeznék, az megöli az élvezetet.)
Vagyis 170 milliárdért csináltunk valamit, amit nem is kellet volna.

2017. augusztus 9., szerda

LeViz Elek

Számomra a nap híre kétségtelenül a Levizeltek egy családot a Metallica arizoniai koncertjén. Valahogy nem látom magam előtt, hogy lehet egy egész családot levizelni, egyszerre amolyan locsolókocsi stílben, vagy sorban egyenként szépen, ahogy a csillag megy az égen, szerintem amúgy sehogy sem érdemes.

A belinkelt cikkből annyi kiderül, hogy ez valami rendes stadionkoncert lehetett, a delikvensek meg nem a küzdőtéren álltak, hanem a lelátón, így volt esélye a részeg elkövetőnek háton hugyozni az előtte állókat. Tényleg, mennyire kell részegnek lenni, hogy valaki ilyet tegyen? Ha még lehányta volna őket az tekinthetnénk a normális üzemmenet részének, szerintem nincs is olyan Metallica-koncert, ahol ne hánynának le valakit. Viszont azt szerencsének kell tekinteni, hogy a pasinak a sörtől meg az olcsó viszkitől nem mondjuk hasmenése lett, nem szeretnénk elképzelni azt az esetet, igazából már a cikk címét sem (Lefostak egy családot...), vannak tabuk a kultúránkban, talán nem véletlenül.

És persze nem szoktunk találkozni olyan hírekkel, hogy „Levizeltek egy nézőt a Royal Albert Hallban“ vagy „Felháborodott nézők verték meg a brácsást egy Beethoven-vonósnégyes előadása után“, az ilyen levizelős palik valahogy mindig focimeccsen meg rockkoncerten tűnnek fel, lehet hogy nem szeretik Beethovent? (Na jó, esetleg azt a kutyás filmet, azon kicsit lehet röhögni...)
Amúgy Metallicára régen rendes metálos arcok jártak, persze akkoriban mikor a Metallica még egy rendes metálbanda volt, nem ez a „keménykedő nagypapák a rehabról“ mainstream izé, így aztán a hősi időkben nem vizelhettek volna le egy tízéves kislányt, ezek tényleg nem szégyellik magukat, hogy családi programmá küzdötték le magukat?

Meg a fater tényleg azt gondolta, hogy egy ilyen helyre nem csak a mutert kell elvinni, de a kiscsajt is? Azt még értem, hogy arrafelé egy meccs az tényleg bír családi program lenni, de azért nem kell mondjuk a tízévest elcipelni Slayerre, akkor sem ha Tom Araya egyre inkább a mikulásra hasonlít, bár a mikulás nem hord basszusgitárt a hosszú ősz szakállhoz.
Szóval jobban belegondolva, a hírben nem feltétlen a hátba hugyozás a legérdekesebb, bár kétségtelenül ez a leghumorosabb, elvégre senki testi épségében nem esett kár.