2017. szeptember 20., szerda

A nemzetközi helyzet fokozódik

Ma nem dolgozom. Elsősorban szeptember 20. tiszteletére, hisz jeles nap ez is, 1187-ben Szaladin e napon kezdi meg Jeruzsálem ostromát, 1870-ben ekkor ért véget a porosz-francia háború,1929-ben levetítik az első hangosfilmet Budapesten és 1990-ben ekkor ratifikálják Németország újraegyesítését. Valamint - elképzelhető, de nem biztos - Büdös Lajos konyhafőnök egy szeptember huszadikán találta fel a felöntött pörköltalapra épülő gulyáslevest, a BKV-nál is pont ezen a napon vezették be az izzadsággenerátor kék nejloninget, és ilyentájt lehetett, hogy valakik (elég sokan), valahol a harmicas évek elején Németországban a homlokukra csaptak, hogy "Tökös gyerek ez az Adolf, asszem rá szavazok..."

Valójában persze minden világtörténelmi párhuzam ellenére azért itthon csépelem a billenytűzetet, mert valami cseh beszállító nem szállította be a beszállítanivaló alkatrészt, így a kizsákmányolt proletariátus ma délelőtt nem termel autóipari biszbaszt, minek következtében nekem meg nincs mit minőségellenőriznem, avagy mindenki marad otthon, majd később ledolgozzunk.

És hát a ledolgozás az remek dolog, jövő hétre már eleve három tizenkét órás mókázást tervezek öt napra, mit mondjak, alig várom, nincs is jobb mint tizenkét óra a légkondiszárította neonfényben, nagyrészt egy monitor előtt, demost tényleg elviszem a tabletem, hogy szabad perceimben olvashassak vagy halgathassak valamit, mielőtt bedugnám a fejem a lézerhgesztőbe.

De igazából az van, hogy muszáj, mert valahol mínusz tizenóránál járok (mint amúgy elég sokan), és az nem használ az ember fizetésének, ha újabb mínuszokat hoz össze, önhibájám kívül, mert a csehek nem szállítanak. Persze mit is várhat az ember egy olyan népségtől, amelynek az országát Bohémiának hívják, Hrabalt meg az iható sört adták a világnak. Hát tudnak az ilyen bohémek rendes érintkezőket gyártani, pláne határidőre? Na ugye.
Szerintem rendeljünk inkább sört tőlük, meg knédlit, legfeljebb majd nem autóipari izéket gyártunk, hanem ételkiszállítást vállalunk, minden adag szószos knédlihez (sörrel) ajándék savanyúkáposzta jár, azt beszállíthatom én is, tele vele  a hűtőm és nem fogy az elvárt tempóban.

És akkor a munkanélküliség nem kérdés többé, csak távoli lehetőség. Így az érlelődő lokális proletárforradalom is elnapolható, egy időre.

2017. szeptember 16., szombat

Gonoszt birizgálni

Délelőtt elhaladtam a megyei könytárba, kivettek egy csomó sci-fit, meg a kiárusításban vettem társadalomtudományi alapművet is (elvégre lelkem mélyén még mindig egy értelmiségi sznob vagyok), Petrának összegumiztam néhány filmplakátot, aztán indultam haza. A buszmegállóban viszont azt írta ki a kijelző, hogy két perc múlva jön valami, ami elvisz hazáig, úgyhogy megvártam, elvégre az újra csöpögni kezdő esőben nem tűnt jó ötletnek a plakátokkal a hónom alatt hazáig sétálni. (Mellékszál, de mi a vihar az a „hón“, csak azt tudom mi az ami alatta van... Vagy hogy hol...)

Nade a buszon olyannal találkoztam, hogy ha origos „újságíró“ lennék, azonnal színes-szagos riportot kerekítenék belőle, mert feltűntek minden kormánypárti hecclap kedvencei, a migránsozó nyugdíjasok. (Akiknél ma csak a jobbikosoktól rettegő nyugdíjasok a népszerűbbek.) Volt ott minden,  ugyanis szerintük a határainkon szakadt hordák állomásoznak, csa arra várva hogy áttörhessék a kerítést, egyébként is, az egyik néni látta a rádióban, hogy valaki halotta, hogy ezeknek kilencven százaléke nem tud sem írni, sem... ööö... olvasni, legalábbis így írta a tévé. (Innentől lehet sejteni, hogy a néni a tévéjét még 1978-ban a magyaregyre kapcsolta, és azóta sem néz mást, arról meg nem halott, hogy hamvas lánysága óta több rádió is van a Kossuthon kívül. Az internet meg nyilván valami soros-izé, ahol pornó van meg bombareceptek, meg zsidó propaganda...)

catoonmovement.com

És persze ártunk és ormányunk „kampányai“ után nem csoda hogy itt tartunk, de az aszalt fejű fogatlan bácsi a muslincamintás zakójában, meg a gurulós szatyorhoz rögzített lángvörös bongyorhajú néni (tényleg, miért van minden néninek bongyorhaja, illetve miért gondolják, hogy a célkavörös az felettéb természetes?) olyan precizitással mondták fel a fideszkádéenpé egyujjas agyú üzeneteit, mintha tényleg lenne bármiféle tudásuk vagy kicsit is megalapozott vélményük a kérdésről.

Pedig ők csak abban a virtuális világban hisznek, amit a média eléjük pakol, nincsenek már referenciáik a dolgok állásáról, illetve azt hiszik, hogy a média maga a referencia, amit kinyomtatnak az újságban meg bemondanak a tévében az úgy van és kész, nincs mit nézelődni tessenek továbbhaladni. Ami persze már 1978-ban sem volt igaz, sőt pont annyira nem volt igaz mint ma, de ha évtizedekig elvoltak a hülye propaganda alernatív valóságával, akkor most ebben érzik magukat otthon, az a jó, ha jön a pártvezér és kancellár, kijelöli az ellenséget, meghirdeti a harcot, aztán lehet szurkolni mint egy focimeccsen, és lehet fröcsögve hőbörögni a buszon, pont mint mikor a fradiemtéká meg a vasas a téma a honvéd-szurkolóknál.

Pedig mndenki tudhatná hogy kormányviktor orbánfő és csatolt részei a valóság ellenében beszélnek, megállíccsák brüsszellet, a sörös-tervet meg a migrációt, bár ez utóbbit eddig nemigen sikerült, hisz ahhoz túl sok magyar él Berliben, Londonban vagy bárhol Európában. Ha már itthon Európa legaláb is zárójelbe került az oroszokhoz, azeriekhez és hasonló valóban félázsiai diktatúrákhoz képest.

De a buszon idáig nem jutnak el, pedig viszolgag hosszú az útvonala, ráadásul a 13-as járat. Balsors akit régen tép...
És innen a cím, ha valakinek nem esett volna le:


2017. szeptember 13., szerda

Oltási marhaság

Azt olvastam a 444.hu-n, hogy Esztergáylhorvátiban helyi rendeletet hoztak arról, hogy menekült csak akkor nyaralhat náluk, ha bemutatja az oltási könyvét. (Most elegánsan ugorjuk túl azon, hogy tegye fel a kezét akinek egyáltalán van bemutatható oltási könyve, nálunk csak a kutyának volt ilyen.) Alkotmányellenes persze az egész, de jellemző, nálunk is a sarki kisbolt eladói elsősorban a nemzetközi iszlamista hálózat terrorfenyegetésétől rettegnek, és csak másodsorban attól hogy lehányja őket egy lokális részeg, vagy a kassza tartalmát követeli egy betépett tinédzser, egy tűzőgéppel fenyegetődzve.

Szerintem ugyanakkor a frász sem akar eszergályhorvátiban nyaralni, valamint helyi képviselőtestület ezt a marhasgot megszavazó tagjai hülye faszok, nemtől függetlenül, de ez legyen az ő bajuk, ha már úgysem akar ott nyaralni senki. (Az egész amúgy abból indult, hogy egy osztrák orvosnőnek van ott egy parasztháza, amit felajánlott erre a célra a Migration Aid-nek, mely mint tudjuk egyszerre dolgozik a Sátánnak és Sorosnak, már ha a kettő nem ugyanaz, hisz mindkettőnek S-el kezdődik a neve, és biztos nem véletlenül ugyanannyi betű.)

Azonban a derék helyi bunkók helyében én nem állnék meg itt, betiltanám a bűnözést (vagy az már be van?), a fenyőillatot, a vaníliapudingot, de elvárnám a faluba érkezőtől az ápolt arcszőrzetet, a téligumi-szettet valamint a legalább alapfokú szlovén nyelvvizsgát, ezeknek is van annyi értelme mint oltási könyvet követelni. És tényleg, a fogorvosi leleteket csak úgy el lehessen sumákolni?

Egyszerűbb lenne ha hadat üzennének az Egybesült Államoknak, vagy az Ejrópai Unijónak, bár az nem teljesen világos, hogy ott pontosan kit is kellen felhívni egy ilyen ügyben, így ha tényleg tenni akarnak valamit, rohanjanak le egy másik zalai falut, és csatoljanak el tőlük legalább egy félszigetet, ha kell rendeletileg. Ha már így belejöttek.


2017. szeptember 12., kedd

Helyette

Fél délután írtam valamit, amit egy rendszerhiba eltörölt. És már senki sem tudja meg milyen vicceset/ lényeglátót / okosat írtam volna, valami politikai sorosozós ostobaság kapcsán, de innentől állíthatom, hogy állati jót.

Ámde órákkal később már a francot sem érdekli, hogy valaki szerint Kezdődik a Soros-Terv, pont most, pont itt, csak nekünk, én már inkább aludnék egy jót, elvégre négykor kelek, hajnalban naná.
Márpedig négykor kelni egyetlen esetben indokolt: ha az ember űrhajós, és feltétlenül nem akarja lekésni a Discoveryt, vagy az Apolló Kurvsokat. Minden más esetben csak a kapitalista kizákmányoláson alapuló kapitalista kizsákmányolás lehet az indok, vagy ha az ember csaja anniyra mánikákus, hogy négykor már kizavarja a reptérre, mert olyan nincs, hogy ő pár órával később érjen Londonba.

A második eset persze igazán tolerálható. (Pláne ha hagynak aludni a gépen.)

2017. szeptember 8., péntek

Húde

Hú de nem írtam semmit már napok óta, főképp azért mert éjszakázom, de nem egy mulatóban, hanem amunkahelemen, így aztán nap közben aludni próbálok, elég reménytelenül amúgy, ez a nappal aludni nem az én műfajom,  mikor fél hét körül hazaérek már két órája túl vagyok az aktuális holtponton, aztán zizegek fel salá, mint most.

De persze az is lehet, hogy az észak-koreaiak sugároznak be atommal direkt, szerintem a teknősöm lehet a beépített ügynökük, bár az nem világos, mit is akarnak tőlem, de végül is stratégiailag fontos akkumlátor-izéket gyártunk a BMW-nek, és meg már igazi ipari titkok tudója vagyok. Például hogy a nagyon ergonomikusnak kinéző gurulós irodai széken is fáj az ember háta, vagy hogy az étkezőben a jobb oldali mikóban érdemes mikrózni, és kifejezetten  jó a kávéautoamta, hallani ahogy tényleg frissen őröl.

De most aztán tényleg megyek aludni, mert a tegnapi három-négy óra alvás után büntetés volt az éjszaka, ha viszont most vagy soha van (márpedig nyilván), akkor vagy alszom végre egy jót, vagy éjjel simán összeesem, és a sürgősségin kezdem a szombatot. Kár hogy kisütött a rohadt nap, bár ahogy mélán elnézek balra, látom hogy van nekem sötétítő függönyöm is. Tudam persze eddig is, csak nem sejtettem, elvégre elég hogy felraktam azt a függönyt, még észre is vegyem?
Nu, jóéjt, úgy is mint kellmes délelőttöt.

2017. szeptember 4., hétfő

Mindjárt nemsoká

Kellemesen huszonkevés fok van, az ég ízlésesen borús, bár a fák levelei még bosszantóan zöldek, de végre jön valamiféle ősz, ami nekem a kedvenc évszakom, amikor veszélytelenül hordhatok kockás zakót, merenghetek z elmúláson, és be lehetek sózva, hogy mindjárt London.

Mert az egy igen szimpatikus gondolat, hogy jövő hónapban már mehetek Londonba, és ha Petra intéz valami szállodát, még hajléktalankodni sem kell (mert ha pl. én veszek repülőjegyet, akkor tuti elnézem az időpontot, és hajnalig ázunk az Oxford Streeten, mert reggel nyolckor indul a gép este nyolc helyett), amúgy én maradnék a szokásos hotelnél, de nyitott vagyok újabb pakisztáni portásokkal megismerkedni.

Az viszont vicces, hogy már nem múzeumokkal meg holmi kulturális látnivalókkal tervezünk, hanem az a fő kérdés, mikor melyik étterembe/pubba menjünk (libanoni, indiai, fish&chips a Black Prince-ben, cornish pasty a Waterloonál és talán valami pizza a Pizza Expressnél, mert csak, jó a pizzájuk, állati jó). Vagyis öregszünk reménytelenül (Petra mindjárt harminc, bár időnként elkérik a személyijét ha egy sört akar venni), megyünk persze a National Gallerybe, meg kell nézni vigyáznak-e még a kedvenc Turner-festményeimre, színház most nem lesz, de mozi esetleg, viszont valóban sülthalba, falafelbe meg paneer subjiba fektetjük a pénzünk, de hát az is hülye aki Londonban nem kajál jókat, a város gyakoraltilag erre van optimailzálva. Meg a szitáló esőre, ami sokkal, de sokkal szimpatikusabb az agyforraló napsütésnél. Tegnap láttam egy útifilmet Dorsetről, ahol általában borult az ég, gyakran esik, és igazán sok a köd, asszem imádnám.



2017. szeptember 3., vasárnap

Kozagaha

Na ez volt az a szám, aminek eszembe kellet volna jutnia a Dzséjésnéma Bob kapcsán, de mégse. pontosabban tudtam, csak nem gondoltam, avagy nem jött elő az aha-élmény, és itt nem a méltán semmibe vett norvég popzekarra gondolok.

Amúgy a dal vagy harcos kiállás a magunkat fűvel szétcsapás mellett, vagy ironikus antidrogista petíció, ezt már régebben sem tudtam eldönteni (e helyütt sem), és szerintem egyszer már volt itt is, de rohadt lusta vagyok hat év bejegyzéseit átnyálazni, inkább kétszer, mint egyszer sem:


Emmanuel Goldstein

A pestisrácok (szerintem persze prosti srácok, mert pénzért szopják le a fideszkádéenpét) azon lelkesedik, hogy ámerikában petíciót indítottak a fehérháznál a Soros ellen, aki gonosz, és áskálódik valamint soros, és már hetvenezren aláírták. Hogy soros az soros, és egy sorost ugye mégse, hisz pont azért soros, mert soros.
Na ja. Egy közel háromszázmilliós országban nem hetven, de hétszázezer agyhalottatt is össze lehet szedni, sőt még annyit is hogy egy trumpli-jellegű ősbunkó pénzcápát is elnökké lehet választani általuk (tényleg, ugye még mindenki emlékszik Daböljú Bushra, a csekély értelmű medvebcsra?), de erről tényleg nem Soros tehet. Ő egy filantróp pénzcápa, a gonosz kapitalisták között még azon kisebbség tagja, akinek van némi lekiismerete, nyilván ezért lett ő a főellenség a pártvezér és kancellár úgynevezett „politikájában“, mert valljuk be, a sorosozás az nem politika, nem kormányzás, az csak szimpla uszítás, valahonnan az ötvenes évekből, és az az értelme hogy elterelje a figyelmet az előbbiek hiányáról. Két perc gyűlölet volt még Orwell 1984-ében, két év gyúlölet van nálunk, eddig. (És innen a cím, ha valakinek nem esne le.)

Szóval amikor a prosti srácok örülnek hogy az ilyen teapartys alt-right arcok odaát is lelkesen sorosoznak, akkor igazolva látják az itthoni sorosozást, hogy lám-lám, ámerikában is pont ez megy. Pedig én naivan azt hittem eddig, a hazai szélsőjobb (a fideszkádéenpé) pont utálja ámerikát, ami ott történik az csak eleve utálatos lehet, hisz az igazi dolgok, a Nagy Világmegfordítás az Moszkvában zajlik, ahol vlagyimir vlagyimirovics Őfaszkalapsága dolgozik épp  a világ legkorruptabb diktatúrájának nagy művén, miközben trump elnök le se szarja a felcsúti Ramszeszt.

De persze ha a tengerentúli ostobaságot épp Soros felé fújja a bolond lyukból a szél, akkor rögtön nagy hívei lesznek az ottani demokráciának a fideszes prostik (inkluzíve fidelitász, meg békemenet, meg kádéenpé, bár ők épp lombikbébiznek a szoknyás agglegények egyházával), hiába, így megy ez, ha az embernek elvek helyett jobbára csak érdekei vannak, meg számlatömbje. 
Isten óvja a kiránynőt (izé.. a cárt), és az ő fasiszta rezsimjét!

2017. augusztus 30., szerda

Don't worry!

Vannak ezek a táncoló egri kukások,  a vidám fickók, akik nagyon gyorsan lettek igazi tizenöt perces sztárok a jutyúbón (avagy mi ez az angolkór? - a TeCső-n!), miközben meg vizsgálat indul ellenük, mert ugye munkavédelmileg életveszélyes, egy kukás ne fülhallgatózzón mert nem hallja ha valaki el akarja ütni, meg ne táncikáljon, mert az autó elé esik, amelyik el akarja ütni.

Miközben persze az előző munkahelyemen nekem is folyton fülhallgató volt a fülemben, podcastokat, rádiót meg hangoskönyveket hallgattam, mindegy, csak valaki beszéljen érdekeseket nekem, a fülembe bele. (Most ez nincs így, a mostani melóm nem olyan monoton und unalmas, a monitoron előttem meg tudok olvasni is, ha épp van húsz percem, pendrive kérdése az egész.) És engem időnként ott is csesztettek, hogy ne hallgassak munka közbe Thomas Mann-t, zombuljak csak szépen a többiekel, és örüljek hogy többségükkel ellentétben legalább érettségim van. Diplomákról ott mondjuk szó sem esett...

Persze adófizető polgárként meg azt mondom, hogy a kukásokban nem a hangulatuk a lényeg, hanem hogy valaki vigye el a szemetet, nem érdekel hova, oldják meg, azért fizetek, de viszont semmi kifogásom az ellen, ha mindezt vidáman teszik. Sőt, szeretnék vidám postásokat, vidám ügyfélszolgálatosokat, kisimult tanerőket és pozitív kisugárzású kórházi személyzetet látni magam körül,és a tragikus tekintetű buszsöfőröktől is szabadulnék, pláne mert reggel fél hatkor pont a depresszív életuntságot nem szeretnéd a sofőr arcán látni, mert így is van elég félnivalód az életben, gyalog meg azért kurva messze van a munkahelyed.

Viszont komolyan kedvet kaptam hogy kukás legyek (végre), hisz gyerekkoromban nagyon sok megspórolt zsebpénz-féleséget adtam egy rendes maxi-matchbox kaliberű kukásautóért, és nagyon menőnek láttam, hogy valaki csak úgy félkézzel lóghat egy mozgó autón, amiért amúgy bárkit azonnal elvisz a rendőr.

Ehhez képest most a vidám egri kollégákat csesztetnék (szemét ügy - mondhatnám), dehát úgy tűnik nálunk csak vlagyimir vlagyimirovics őfaszkalapsága látogatásának szabad őrülni, meg a világ legdrágbb úszóvébéjnek, ha valaki nem NER-kompatibilisen érzi jól magát, az vagy hazaárulás, vagy felségsértés, vagy csak emigrációs ok. Az egri kukások énekelhették volna a Barackfa-dalt ( a zenéjére a franc se emlékszik, de benne volt, hogy "talpaink egymáshoz érnek", mármint tánc közben, ami vagy képzavar, vagy biofizikai csoda), esetleg a Magarország halszagút, mindkettő olyan szép és hazafias lett volna, mint mondjuk az Alaptörvény Asztala egy falusi önkormányzat vécéje előtt.

A magyar amúgy is sírva vigad (ez amolyan nemzetkarakterológiai izé), aki nevetve vigad az vagy hülye, vagy jenki, vagy a keleti nyitás jegyében egy posztszovjet titkosszolgálat tart pisztolyt a fejéhez, és próbáljon meg nem mosolyogni. Nem kell, hogy őszinte legyen, az a felcsútinak sem megy, csak érződjön rajta az igyekezet.

Na ez az, ami kukásainkból hiányzik, én nem csodálkoznék ha nemsokára már Klagenfurtban vagy Newcastle-ben hordanák a szemetet. ha lehet, még a mostaninál is vidámabban.

2017. augusztus 28., hétfő

A mijen Bob?

Aztatat olvasom a' interhálóneten, hogy lesz fojtatása a Dzséj és Némabob filmnek (szerintem amúgy Csndesbob, már ha a szájlent mégse nem azt jelenti hogy néma, vagyis kuka, a törpei értelemben), de lehet hogy ribút lesz, bár hogy mi a búbánat az a ribút az nekem nemigen van meg igazából, a gúglefordítóból az derül ki, hogy "visszefelé-csomagtartó", de mozgóképben ez nekem magas, bár az ijen filmekben néha pakolnak szereplőket csomagtartóba, meg néha vissza onnan...


Mindenesetre jellemző hogy Kevinszmisz (aki a rendező Némabob) akarta fojtatti a sopstop című magyarcímű Klerksz címűt, a kettőt, gondolom hárommal, meg a Áruházi patkányok című leseírom milyen magyarcíműt, de. Inkább fojtat egy ijen Dzséjés... satöbbit, ami szerintem jó, én remekül röhögtem jót már az elsőn is, igazán itellek tuális vagyok, de az altesti humornak nem bírok ellene állni, egy jó altesti humor az üdít, frissít és csak az adhat nekem erőt és mindent lebíró akaratot. Kivéva ha Bensztiller van benne vagy Adamszendler, de a Kevinszisszéktől jöhet a kakipisifing. Bár gyanús, hogy mostan se nem ússzuk meg Beneflek nélkül.

Dehát mindeggy is, én mindenképp úgyis feltétlenül megnézem az új Dzséjésnéma Bobot, szerintem alig pár héttel a bebutató után már tőtöm is le, ezt még keresni is hajlandó leszek, mer' érdekel, persze fontos hogy kellően altesti legyen a humora, de az se baj ha csöcsök s lesznek benne, finomutaálsféleképpen.

Persze az igai az lenne volna, ha Dzséjés... satöbbi találkozna az Olsen bandával, de aszem azok má' mekhaltak nagyrészt, meg szerintem dánok, de mondjuk lehetne egy Dzséjésnéma vs. Predator vs. Mr. Bean, és rendezhetné valamelyik agyhalott aki a Dragonballt, annak a daramtugijája jobb mint a nagyfröccs, pedig annál kevés jobb dolog van, beleértve aztat is ha bajnok a Fradi (női kézilapdacsapata).

Szóval Némadzséj és Bob mencsék meg a világot und az emberiséket, mer' jó röhögni a hüjeségeiken, meg még jobb érzés megmentettnek lenni, úgy is mint ember, és mellesleg néző is.

2017. augusztus 26., szombat

Newsroom

Szombat reggel igazából tilos hírpotálokat olvasgatni, mert putyin, boxmeccs, és ócska politikai publicisztika mellett kábé az a hír, hogy húsz éve halt meg Dájána hercegnő, meg hogy az intim szőtrelenítés szorgosan szedi áldozatait. (Hogy miképp, azt nem tudom, egy ilyen című cikkbe én eleve nem merek beleolvasni.)

Régen ez úgy volt, hogy hogy nem volt interháló (információs szupersztráda), a szombati újság még a pénteki híreket hozta, amikor talán (esetleg, mégis, nemdebár) történt valami hírértékű, de vasárnap nem volt újság (a Vsárnapi Hírek az igazából hetilap), egyfelől hogy a szerkesztőségi rabszolgák is pihenhessenek (szombaton, mert a hétfői számnak nyilván vasárnap esete volt a lapzártája), másfelől meg nem volt még igazi bulvár, így eleve nem lehetett volna megtölteni releváns hírekkel egy vasárnapi számot.
Pedig a politikai bulvár például a rogánantali paradigma előtt sokkal viccesebb, és felettébb szürreálisabb lehetett volna, fürdőgatyás fotók Horn Gyuláról, Kovács László stewardesst zaklat a milánói járaton, Torgyyán Józsefnek intravénásan tolják be a pacalt az elvonási tünetek enhítésére, vagy Csurka István annyira be van baszva a lovin, hogy teljesen elfelejt zsidózni.

De ma már az információs világinternet szupersztrádájának hálózata miatt a szerkesztőségi rabszolgák egymásnak adják a billentyűzetet meg a vécékulcsot 0-24-ben, akkor is ha semmi hír sincs, ilyenkor kezdi el szedni áldozatait (szorgosan!) az intim szőrtelenítés, hát istenem, valamiről írni kell, a pina meg mindig tuti kattintás-generátor. És egy idő után jöhet a tökéletes vajaskenyér receptje is, miszerint széles pengéjű késsel kenjük és ne ejtsük a szőnyegre (kisebb cikk Murphy törvényéről), vagy a "tíz film amiben nem játszott Colin Firth", kezdve a Casablancával.

Amúgy persze van politikai bulvár is (nálunk simán ezt hívják kormányzásnak), pláne mióta a trumpli nevű fura donaldkacsa az amerikai elnök, aki maga is meglepődött, milyen melós ez az elnökösködés, és hogy mennyire semmi köze hozzá. Meg van az észak-koreai gázos frizurás csávó, aki légvédelmi rakétával végezteti a nem szimpatikus minisztereit, de ahhoz már habonyi értelemben vett bulvár kell, hogy belőle kis színes legyen, ahhoz ott túl sokan halnak meg fájdalmasan és indokolatlanul. Viszont nálunk a pártvezér és kancellárra mindig lehet számítani, legyen szó bepálinkázott dalolásról, nyaralási képekről, vagy a hamar klasszikussá vált "hellóröfik"-ről, utóbbit nyilván jól begyakorolta előre lőrincbaráton, meg reggel a tülör előtt.

Én viszont hétvégén inkább könyvet olvasok, a neten meg a laposföld-elméletet, az üreges-föld elméletet, a zsidó-világösszesküvést meg a ufo-rejtélyeket tanulmányozom, azok szórakoztatóbbak mint endivajanatímea intim szőrtelenítése, a hírértékük meg legalább akkora, vagy nagyobb...

2017. augusztus 23., szerda

Konfabuláció

A normandiai partraszállás hőse 96 évesen, 73 évvel az események után ismerte be, hogy igazából ott sem volt, Észak-Írországban ápolták törött bokával. Nem igen értem persze, hogy ennyi idősen minek ezt már elmondani, persze lehet hogy a bácsi pont azt gondolta ennyi idősen már mindegy, az ember már mindent nyugodtan bevallhat abban a korban, mikor az ember már elgondolkodik azon, vegyen-e tartós tejet?

És persze eddig senki nem gyanakodott, hiszen igazán színesen és meggyőzően tudott hazudni a D-napról, márpedig a történelem nem a tényekről szól (na jó a többségnek, vannak a kukacoskodó történészek, de ők még a Nagy Manituban sem hisznek), hanem a jó sztorikról, kérdezze meg bárki dózsa laci bácsit, aki 56-ban háromszor (vagy négyszer?) halt meg, miközben ő volt az óriásplakáton is, még jó hogy később egyszerre hét nővel is dugott, ez legalább egy meghalásért kárpótol egy akkora művészt und szekszszimbólumot mint lacibá'.

Meg ezembe jut a sztori, hogy anno Garibaldi pár száz emberrel szállt partra Marsalánál, ám évekkel később nagyjából tízezren mentek el a bajtársi találkozóra, miként 45 után nálunk is rohamosan emelkedett a korábbi ellenállók és partinázok száma, és utólag annyi magyar harcolt spanyol polgárháborúban a köztársaságiak oldalán, hogy a Franco-rezsim kifejezetten meglepő volt, legalább is utólag.

Szóval az amerikai tata a több mint hetven éves hazugságával valami igen emberit villant fel, mondjuk a háryjánosi értelemben, a münchausen-paradigma mentén. Akinek ez nem jön be az próbáljon barátkozni a szobanövényeivel meg a kutyájával, az emberek ugyanis hazudnak, először maguknak, aztán másoknak, ez utóbbi persze hosszú távon visszaüt, és már maguk is hisznek maguknak.

Én például nem harcoltam ötvenhatban, én később voltam jelentős rocksztár, nemzetközi hírű tudós és a nők bálványa egyszerre, sokat mesélhetnék arról mikor Lucy Liuval találkoztam Brian May születésnapi partiján, és - mit mondjak... - lenyűgöztem. A szépségemmel, a tehetségemmel és az éles eszemmel. De hogy pontosan mi is történt akkor, és hogy ki volt ott a királyi családból, azt csak kilencven akárhány évesen mondom majd el...

2017. augusztus 21., hétfő

Do the Trackman!

Kinyírták Trekkment (Trackmant, csak az meg úgy néz ki mint valami szőrös gyümölcs neve), a Vágányembert (Vagány Enbert), aki ha jól vettem le a MÁV (Megint Állunk Vazze) fészbuk-oldalának lett volna a kabalafigurája, pályázatilag, közönségszvazásolva. Azon most nem akadnák fel, hogy egy fészbuk-oldalnak mi a búbánatért kell kabalafigura (a mikrosütőmnek, a vécékefémnek, sőt nekem magamnak sincs kabalafigurám - jó, van egy püsskutyám, de nem cipelem magammal és nem én neveztem el James-nek), de ez a bekokózott Borat, ez kifejezetten vicces volt, a kínos értelemben persze, de vicces.


Nyilván amolyan magyaros (ungarische, hungarian style) Superman akart enni, bár a koncepció kissé zavaros. Ha ugyanis tud repülni, mint szupermen, akkor mi a frászért vonatozna, ha meg arra jó, hogy félkézzel felkapja az elakadt vonatokat és evigye (repülve!) a végállomásig, akkor meg miért Vágányember, illetve a repülve szupermenizált járatok valójában egy légitársaságot képeznének, ohne vágány.

De mielőtt a nyelvemet (tollamat?, klaviatúrámat?) köszörülhettem volna eme bénaságon, a MÁV úgy döntött, hogy a fészbuk-oldaluknak nem is kell kabalafigura, nyilván megsértődtek a cikiző kommenteken, meg rájöttek hogy eg fészbuk-oldal kabalafigura nélkül sem félkarú óriás.
Az persze vicces, hogy ezek a nagy állami cégek milyen mimóza-lelkűek, erről is nyilván Soros tehet. valamint Soros, miközben nem feledkezhetünk el arról, hogy Soros is Soros.

2017. augusztus 17., csütörtök

Durva tanyád

Már megint egy gyár, már megint a sok kedves munkatárs, aki Arany János nyelvévől leginkább a "kurvaanyád" és a "bazmeg" kifejezéseket használják, amitől ezek az ízes formulák teljesen elveszítik stílusértéküket. Hisz a trágárság csak akkor üt, ha nem töltelékszónak, igekötőnek, központozásként  vagy megszólításként használjuk - mint ezt már minimum egyszer itt is kifejtettem valahol.

Az viszont tényleg vices, mikor egy kurvaanyázó szakember, mielőtt kimegy vécére, szól, hogy "el kell mennem egy bizonyos helyre", mintha az ilyenek nem hugyozni járnának, jobb esetben brunyálni. Több órányi bazmegelés után feleslegesnek és stílusidegennek érzem az ilyen kisasszonyos finomkodást, ez nagyjából (csak fordítva) olyan, mintha egy viktoriánus otthonban a lédik és dzsentlemenek letakarnák az asztal lábát is, nehogy illetlen gondolataik legyenek tőlük, de közben a perzsaszőnyegre szarnának.

gotl1ke.com

Szóval amikor bizonyos helyre vonulnak félre azok, akik a "szarok rá!" felkiáltással regálnak a felmerülő problémákra, akkor az vagy a kognitív disszonancia minősített esete, vagy a jelentős eltompultságé, ahol egyáltalán nem gondol bele, mit is jelent ténylegesen szarni valamire, csak automatikusan használjaa, mint mondjuk azt hogy jónapot. Pedig vlójában az emberek legjobban más embereket szeretnek utálni, úgyhogy azok közül, akikkel a nap során találkoznak, csak viszonylag kevésnek kívánják őszintén, hogy legyen jó napja, a többinek azt mondanák szívük szerint, hogy rohadj meg, lehetőleg máma még.

De hát nem mérlegelnek, nem gondolkodnak, a jónapot, a bazmeg, viszlát mind-mind nem az agyból, csak a gégefőböl jön elő, pont ahogy Orwell írta az 1984-ben az újbeszél (newspeak) kapcsán. (Igzából az újbeszél az lenne, ha minden szót és nyelvi fordulatot olyan automatizmussal használnánk, mint a jónapot-ot, ekkor már nem lenne szükség gondolkodásra a beszédhez. Orwell szerint ez az ideális állapot egy totális diktatúra számára, ahol a gondolkodás már csak uralkodó elit kiváltsága, és fő fegyvere.)

És valószínőleg ez az automatizmus működik akkor is, mikor a szomszéd üzemből szembe jövő ismeretlenek látnak egy szakállas, szemüveges, fehér köpenyes palit (engem), és jónapot mérnök urat mondanak, reflexből. Nem baj, tanár úr voltam jó darabig, de így még senki sem szólított. Legközebb kipróbálom, hogy öltönyben, nyakkendőben szólít-e valaki igazgató úrnak mondjuk. Vagy államtitkárnak, kurvaanyázni annak sem mernének.

2017. augusztus 16., szerda

Jajj nekünk?

Mindenhol olvasom a kritikákat a Pappa Pia (én kérek elnézést, még leírni is fáj) című... khm... filmről, és az még enyhe kifejezés, hogy a földbe döngölik. Ez az a műegész, amit nyugodtan lehet utálni anélkül, hogy láttuk volna, én néhány részletet a neten, és tényleg az antidepresszánsom után nyúltam, hogy ne vájjam kia saját szemem. Vagy fülem, bár az nem lettt volna jó ötlet, hisz ha vájtfülű leszek, még jobban fáj az a fantáziatlan vernyákolás amit ezek mjúzikel címen előadnak.

A mjúzikel persze eleve emberiség elleni bűntett, mint ezt már kifejtettem, én már a mammamija nevű abbamjúzikelt sem láttam jó okkal, pedig a West Enden még színpadon is belefuthattam volna párszor, kurva sok angol fontért naná. Na de ennek a mozgóképnek (nem fogom filmnek hívni, az a Keresztapa meg a Hetedik pecsét, a címét meg én aztán le nem írom többet) már az elvezése is kínos, ilyenkor tényleg nem gondolnak a mozipénztár előtt tipródó potenciális nézőre? Hogy milyen rettenetesen kínos bemondani, hogy "Jónapot, kérek két jegyet a hangyákagatyábanra"? Egy szar cím mérhető százalékokkal csökkenti a mozis nézettséget, csak mert annyira kínos, hogy inkább a Dzsungellkmmandó 2-t nézzük meg, annak csak prosztó a címe, de nem arcpirító.

Erre a kínosságra (egymilliárd forintunkból nem mellesleg) nyilván azért volt szükség mert endivajna meg akarta mutatni, hogy a címlapon szivarozáson kívül tud még filmet is csinálni, meg nyilván endivajnatímea asszony is rágta a húsos fülét, hogy szeretne egy színes szélesvásznúban dzsetszkízni végre, lehetőleg Las Vegasban, de ha ott tényleg sivatag van, mint mikor a múltkor ott jártak (és nem csak aszály volt), akkor jó lesz Pesten is a Dunán.Vagy a Tiszán, mindegy, amelyik arra foly.

Úgyhogy ha valaki akarja látni endivajnatímea asszonyt dzsetszkízni, az feltétlenül töltse le, így nem kell látni a többi szörnyű részletet, meg az interneten nem kell bemondani a címét, a google ugyen megjegyzi, de az előzmények törölhetők, a későbbi szégyennel együtt,
Ja, és ezt az izét maaga Csupó Gábor rendezte Amerikából (lehet hogy szó szerint onnan rendezte, ez sokmindenre magyarázatot adna), aki mondjuk a Simpson családtól meg a Fecsegő tipegőktől züllött idáig, sérelmünkre.

2017. augusztus 14., hétfő

Első nap az iskolában

Zúg is a fejem rendesen, az új munkahelyemen gyakorlatilag egy nap alatt akartak elmondani mindent, amit a munkáról (a termékről, a hibalehetetőségekről, a gyártásról, a minőségiügyi vizsgálatokról, ezek dokumentálásáról, minden egyéb dokumentálásáról, valamint a büfé nyitvatartásról) tudni érdemes, úgyhogy most kavarog bennem valami káosz, érintkezőkkel, nyomtatott áramkörökkel, akkumlátorokkal meg különféle vaskos dossziékkal, de állítólag úgy két hét alatt összeáll a dolog. Vagy nem, ez esetben három vagy négy hétig tart - állítólag úgy szeptember közepén lép le az, akinek a helyére én kellek, meg amúgy sem érdemes az első nap után kétségbe esni, és keresni a pánikgombot.

Nem is áll szándékomban, bár még nem látom magam ahogy egyedül helyt állok, mondjuk eg délutáni műszakban, ahogy elnéztem, ez a hely simán elviselne két minőségellenőrt is egyszerre, ez persze már összesen hat, annyit meg nyilván nem akarnak fizetni, így egy kicsit kapkodósnak tűnik a meló, de legalább nem unalmas, inkább amolyan szabályozott őrület. Meglátjuk...

quotesgram.com

2017. augusztus 13., vasárnap

Turista vagyok, nem magyar

Aztat olvasom, hogy a spanyoloknak, no és főleg a katalánoknak elegük van a turistákból, Barcelonában egyre több a „Turisták haza!“ graffiti, mondván hogy ez nem turizmus, ez megszállás. Na ja, a turista is egyfajta migráncs, mondjuk olyan aki bevételt hoz, aztán haazamegy, de akkor is hogy képzeli a mocskos turistája, hogy csak így idejön (odamegy), igényi vannak, szobát bérel, megnézi a Sagrada Familiát pénzért, levegőt vesz meg fröccsöntött ajándéktárgyakat, nem tud katalánul (spanyolul meg minek, a hülyéje), meg csak néz, hát minek néz az ilyen, ki a fejéből?

Én egyszer töltöttem pár napot Barcelonában, tíz évevel ezelőtt, de a helyiek nagy része már akkor is tojt a turistákra, zavaró tényezőnek tekintették őket, és tényleg az volt a trend, hogy ami nem volt kötelező azt eleve nem írták ki spanyolul (csak katalánul, ami hasonlít, de csak annyira, hogy ne értse senki), angolul meg alapból semmit, minek is egy olyan városban, ami nagyrészt eleve a külföldi turistákból él. Kivétel volt a repülőtér, dehát azok mindenhol a világon egyformák, nagy plázák rengeteg üzlettel, ahonnan néha repülők is indulnak.

Én mondjuk egy konferenciára mentem, de az csak másfél nap volt, én meg négy napot dekkoltam a városban, mert így volt olcsó repülőjegy, szóval az időm nagy részében turista voltam, még jó hogy első nap elhagytam a gondosan beszerzett útikönyvem. A vonatkozó pizzéria pincérei bizonnyal haszonnal forgatták, hogy milyen látnivalókat érdemes megnézni a városukba, egyúttal gyakorolhatták a magyar nyelvet, amire arrafelé biztos nem sok lehetőségük adódik.

Egyszóval én tényleg nem értem ezt a turizmus-ellenes hangulatot, pláne mondjuk Mallorcán, ahol közismerten a turista a legfontosabb mezőgazdasági termény és ipari termék is egyben, akit nem kéne kiutálni, mert nélküle ehetnék a homokot, a csodás tengerpartjaikon.

2017. augusztus 11., péntek

Szerencsére nincs

Tegnap voltam egy ilyen epilepszia ambulancián, ahol kiderült, hogy nem vagyok epilepsziás. Hurrá!
Ki lehet nálam provokálni egy-egy rohamot, ha piálok, ha nem alszom eleget, ha nem eszem-iszom rendesen, ha túlstresszelem magam, de ha figyelek , nem kell több roham. Újabb hurrá!
Nempiálni lehet, aludni bonyolultabb (és nálam ez a fő gond, az alvásmegvonás), de bogyóval viszonylag jól megy, hát az étvágy az nehéz ügy, de egy ideje erőltetem, két vajas piritós akkor is lemegy reggel, ha nemigen lennék éhes. A stressz az stressz, azt intézze a Nagy Manitu (nekem Krisna), majd csak túl leszek rajta, mert egy új munkahely az nekem akkora stresssz, hogy alig látok ki  mögüle.
Félek az egésztől, pedig mindenki tök barátságos volt, tehát nyilván magamtól félek, hogy mégse felelek meg. Két diplomával egy középfokú végzettséget igénylő állástól...
Ha három hét múlva nem lesz gyomorgörcsöm munkába menet, akkor nyertem.
Addig is kommentelek és beszólok majd bárkinek, de (bocsi érte) egyik főtémám én (is) leszek, de majd tudósítom magam, hogy jártam.
Okulására bárkinek!

Vizes

Hát lement ez az úszóvébé, illetve vizesvébé mert vóterpólótak is benne a toronyugró hátúszók, csak minek. Először is ott van ugye hogy az eredetileg bemondott 25 milliárd helyett lett 170 (és még utólag is drágul), képzeljük el mi lett volna itt egy olimpiai csapás esetén, ami alsó hangon is ezeröt-kétezer milliiárdos tétel. (A GDP-nk gakorlatilag értelmezhetetlenné vált volna, minden pénz a versenyekre, főleg betonban, vasban és üvegben, a nép meg egyen rizst, csomó kínainak bejön.)

De a komolyabb kérdés, hogy mi szükség erre az egészre? Létezik olyan marha, aki szerint ettől most hirtelen baromira javult az országimázs, a világ mostantól nem egy fura autokráciának lát minket (akiket aktuálisan nagyon nem vennének fel az EU-ba), hanem valami szép és békés helynek, ahol a szorgos emberek, lám micsoda csodálatos dolgokat rendeznek meg, csupa lelkesedésből, pénz nem számít alapon? 

Nem, ilyen marha nincs, ha mondjuk Türkmenisztán mittudomén tornászvilágbajnokságot rendezne, senki sem mondaná, hogy az egykori Türkménbasi országa biztos egy példás demokrácia, sőt egyfajta földi paradicsom, csak mert olyan szépen tornásznak emberek a szép új sportcsarnokban, a világ csak teljesen elhülyült kormánybiztosok fejében ilyen egyszerű.
Pont így szarja le a világ, milyen fasza kis vébét rendeztünk, az ma már minimum hogy ilyen feltételek legyenek. Miközben azt mondjuk nem várják el, hogy milliárdokért rendezzünk megnyitót, nem kibaszott olimpia ez, a londoni atlétikai vébén, ha jól rémlék beszélt pár mondatban a miniszterelnök, meg a polgármester, valami ismertebb arc elénekelte a himnuszt, és a dolog meg volt nyitva, mégis remekül működött a dolog. Igaz London nemrég lenyomott egy olimpiát is...

Meg persze a kényszeres országimázsozáson túl, megy attól előrébb a világ, ha valaki az eddigieknél két századmásodperccel gyorsabban úszik le egy távot egy medencében? Ha igen, csak nagyon áttételesen.
Kurt Vonnegut Bajnokok reggelije című könyvében (most direkt nem írom hogy regényében, műfajilag a magam részéről nem foglalnék állást) van erre egy remek példa, asszem nem idéztem még.

Rabo Karabekian az absztrakt expresszionista festő elmegy egy kisvárosi kulturális központ megnyitójára, mint amolyan díszvendég, és a bárban beszélgetésbe keveredik a helyi erőkkel. Azok eldicsekednek nekik, hogy a városka büszkesége valami csaj, aki ezüstérmes lett úszásban az olimpián, és ez milyen csodálatos teljesítmény. Hozzátéve, hogy a szülei már páréves korától, minden áldott hajnalban vitték az uszodába, meg minden délután is, innen a remek eredmény. Mire Karabekian (nem mellesleg a Kékszakáll főhőse) annyit kérdez: „ Milyen ember az, aki csónakmotort csinál a lányából?“ A helyiek persze meg akarják verni (meg a kiállított képéért is, de ez mellékszál), pedig alapvetően igaza van.

Engem nem fog meg ez az "ők a mi fiaink meg lányaink" retorika, nekem ugyan nem rokonom egyik se, se a vóterpólózós csávók, se a katinka, az én hőseim űrhajósok meg csillagászok, meg rákkutatók. Lehet hogy egykor volt jelentősége - evolúciós szempontból - hogy ki milyen gyorsan fut vagy úszik, de ez ma igen felesleges, és ha már evolúciós szempontból nézzük, talán a rákkutatóknak van nagyobb fontosságuk. Amivel nem mondm azt, hogy nagyon áttéteesen a profi sportnak nincs ilyen fajta közösségi haszna, csak hát tényleg csekély. Meg hát ki az aki embereket akar nézni, ahogy faltól-falig úsznak, miközben annyi jó fil van a világban amit tuti nem látott még.
Kultúra emberek, kultúra. Sport csak aztán. (És csak élvezetből, nézni és csinálni egyaránt. Én szeretek úszni és tollasozni, de soha nem versenyeznék, az megöli az élvezetet.)
Vagyis 170 milliárdért csináltunk valamit, amit nem is kellet volna.

2017. augusztus 9., szerda

LeViz Elek

Számomra a nap híre kétségtelenül a Levizeltek egy családot a Metallica arizoniai koncertjén. Valahogy nem látom magam előtt, hogy lehet egy egész családot levizelni, egyszerre amolyan locsolókocsi stílben, vagy sorban egyenként szépen, ahogy a csillag megy az égen, szerintem amúgy sehogy sem érdemes.

A belinkelt cikkből annyi kiderül, hogy ez valami rendes stadionkoncert lehetett, a delikvensek meg nem a küzdőtéren álltak, hanem a lelátón, így volt esélye a részeg elkövetőnek háton hugyozni az előtte állókat. Tényleg, mennyire kell részegnek lenni, hogy valaki ilyet tegyen? Ha még lehányta volna őket az tekinthetnénk a normális üzemmenet részének, szerintem nincs is olyan Metallica-koncert, ahol ne hánynának le valakit. Viszont azt szerencsének kell tekinteni, hogy a pasinak a sörtől meg az olcsó viszkitől nem mondjuk hasmenése lett, nem szeretnénk elképzelni azt az esetet, igazából már a cikk címét sem (Lefostak egy családot...), vannak tabuk a kultúránkban, talán nem véletlenül.

És persze nem szoktunk találkozni olyan hírekkel, hogy „Levizeltek egy nézőt a Royal Albert Hallban“ vagy „Felháborodott nézők verték meg a brácsást egy Beethoven-vonósnégyes előadása után“, az ilyen levizelős palik valahogy mindig focimeccsen meg rockkoncerten tűnnek fel, lehet hogy nem szeretik Beethovent? (Na jó, esetleg azt a kutyás filmet, azon kicsit lehet röhögni...)
Amúgy Metallicára régen rendes metálos arcok jártak, persze akkoriban mikor a Metallica még egy rendes metálbanda volt, nem ez a „keménykedő nagypapák a rehabról“ mainstream izé, így aztán a hősi időkben nem vizelhettek volna le egy tízéves kislányt, ezek tényleg nem szégyellik magukat, hogy családi programmá küzdötték le magukat?

Meg a fater tényleg azt gondolta, hogy egy ilyen helyre nem csak a mutert kell elvinni, de a kiscsajt is? Azt még értem, hogy arrafelé egy meccs az tényleg bír családi program lenni, de azért nem kell mondjuk a tízévest elcipelni Slayerre, akkor sem ha Tom Araya egyre inkább a mikulásra hasonlít, bár a mikulás nem hord basszusgitárt a hosszú ősz szakállhoz.
Szóval jobban belegondolva, a hírben nem feltétlen a hátba hugyozás a legérdekesebb, bár kétségtelenül ez a leghumorosabb, elvégre senki testi épségében nem esett kár.




2017. augusztus 7., hétfő

Siker

Márha. Végül is újra van munkám, jövő héten kezdek is, minőségellenőr leszek a Videotonnál, valahogy szimpatikussá váltam a mai állásinterjún. Ez volt amúgy az első lehetőség, de elhatároztam ha felajánlják a melót én biza elfogadom, nekem tényleg fizetnem kell valamiből a villanyszámlát, a munka meg a pénz jobb mint  a villanyossági gyárban, plusz jobbak a körülmények. Ahogy az egyik főnök mndta, itt vannak körülmények, legalább. (Légkondi, mifene, ez nekem már a luxus csúcsa, plusz azért külön pénzt fizetnek, ha adott hónapban nem voltam táppénzen...)

Lesz munkaruhám is, fehér köpeny, na ebben tényleg furán fogom érezni magam, de a kék munkásruhát is megszoktam, pedig az valóban érdekes élmény volt az egyetemi katedra után, még jó hogy én ott is Ramones polóban nyomtam a szociológiát. Úgyhogy következik életem harmadik munkahelye, ez szerintem 43 évesen elég jó, közben persze keresem majd a negyediket, még nem tettem le teljesen arról hogy egyszer valakit érdekeljen mit tudok igazából. (Például órákig tudok értekezni a Dr. Who-ról, a Star Wars-ról meg a szociológiatörténet klasszikusairól, bár Max Weber meg Emile Durkheim valoszínűleg sokkal kevesebbeket érdekel a doktornál, dehát ezért a blog címe is.)

Vagyis még nem látom magam szigorú, szemüveges minőségellenőrként (bár szemüveges vagyok), bár nyilván belerázódom majd, végül is jobb mint a tescoban árufeltöltőnek lenni, itt nem kell feltölteni az árukat, csak fikázni, ami ugye egyfelől könnyebb, másfelől meg jobb érzés. Majd meglátom...

2017. augusztus 4., péntek

Lehetőség

Kicsit unom magam már, hogy magamról írok (tényleg hogy néz ez ki a saját blogomban) de mostanában főleg a saját legfontosabb témám vagyok, keményebbnek kell lennem mint Vágási Feri (leszámítva, hogy én már beszálltam az internetbe) és elszántabbnak mint Taki bácsi (nyilván túl sok Szomszédokat nézek), mert munkát keresek at all.

Igazából Julcsi melója kéne (ha már mentőorvosnak túl bölcsész vagyok), íróasztalnál okoskodva baszni a semmit remek lenne, , erre most van esély, majd meglátom. Vagy lehet egy másik gyár, oda meósnak jelentkeztem, csak mer kell a pénz, majd meglátjuk. Nyomás alatt bazmeg, minden nyomás alatt történik.


És jut eszembe, régen még még humorom is volt, most meg csak ez a nyavajgás, de asszem jövök ki a szorongásból (miután jönnek a lehetséges melók), egyszer még vicces is leszek. Indibecsszó.

2017. augusztus 2., szerda

Szplín vatever

Olvastam ma egy remek cikket a 444.hu-n, a semmiről, annak filozófiai és (jóval későbbi) fizikai konzekvenciáiról. És tényleg, mekkora vita volt anno, hogy van-e semmi, pedig tök egyértelmű. Mióta munkanélküli lettem pontosan tudom, hogy főleg a semmi van, csak szeretném, ha lenne végre valami.

Igazság szerint itt ülünk a nyár közepén a hőségriadóban, na ilyenkor tényleg uborkaszezon van (de tényleg, én most kaptam anyámtól egy üveg kovászos uborkát, mert szeretem), cikket is írtam mert hónap eleje van (és az nem semmi, hogy ebben a rohadt hőségben én még írok), de közben alattomosan és látványosan terjed a semmi, ami annyira semmilyen, hogy az már kézzelfogható.

A munkaerőpiac pillanatnyilag egy fekete lyuk, miként lasan a bankszámlám is, a pánik viszont lassan valóságos, valaki tényleg alkalmazhatna már zsellérnek, vagy hogy hívják az ilyen kizsákmányoltat, mert kell a pénz a villanyszámlára, meg a két véka búza, hogy egyek.
És ez azért is fontos, mert szeretek a semmiről elmélkedni, a semmiről való elmélkedéshez azonban mégis csak kell valami, például én, amint a semmiről elmélkedem, a semmiből önmagában viszont nekem sem lesz semmim.

Semmi ellen egyébként mostanában valam menő bévétamin koktélt szedek, de csak egy hónapig, olyan kurva drága hogy még egyszer nem fektetek belé, avagy egy hónapig most biztos szedem. Aztán majd lófaszt, de egy tavalyi bölcsességem szerint a lófasz szerencsét hoz, elvégre a lóhere folytatása más eszközökkel. Hátha.

Nézegetem egy ideje, de nem találtam rá, melyik számot linkeltem be anno a CocoRosie-tól, úgyhogy lehet hogy ismétlés, de a semminél jobb: (amúgyszerintemmég nem volt itt, pedig remek)


2017. augusztus 1., kedd

Gyerekkorom lexebb dalai (akárhány)

Amikor a nyolcvanas évek végén, még nem túl nagy kamaszként rákattantam a magyar alternatív rockra (hívjuk az egyerűség kedvéért így), akkor volt egyfelől az Európa Kiadó, másfelől a Kampec Dolores, nekem később, úgyszólván utólag jött a Trabant meg a Balaton (meg hogy eximóasszony fázik zik-zik), de kortársként a Kispál, amely akkor még teljesen underground volt, bár először a föld fölött, a helyi kereskedelmi szakmunkásképző tornatermében láttam őket, miután egy óra késéséssel kipakolták a cuccukat egy wartburg-kombiból. No előzenekar, a promóció A4-es fénymásolt plakátokkal.

De ugye az Európa Kiadó az más tempó volt, mire a Kispál megalakult, ők már túl voltak egy hosszabb feloszlás utáni újjáalakuláson, ők még (ha jól emlékszem, de mikor emlékszem én jól?) a rendszerváltás előtt adtak ki lemezt, biztos véletlenül, minden esetre főiskolás éveim beárnyékolója volt a Romolj meg! („Most romolj meg, szelíden, szépen és halkan“), érdekes módon nem feltétlen negatív értelemben, úgy tűnt, ha József Attil punk lenne, pont ilyen dalszövegeket írna. Mondjuk közvetlenül az öngyilkossága előtt, de a Jenőn (a bizonyos Menyhárton) látszott hogy nem az a vasutas típus. (E tekintetben Víg Mihályt később is jobban féltettem.)


Aztán közben utánanéztem, és tényleg: a Popzene 87-es, a Szavazz rám! meg 89-es, szóval ha szorosan veszem két lemezt is csináltak a rendszerváltás előtt, kérdés hogy 89 minek számít? Az én tizenöt éves koromnak ez nem kérdés, de akkor engem a kazettamásolás sokkal jobban érdekelt mint egy újratemetés, a fősuli még messze volt, de a Megalázó durva szerelem az már megvolt, valamilyen értelemben biztos.

És a Menyhártban az volt a jó, hogy ő volt az a rocksztár, akiről elhitted, hogy te is lehetnél, a zene az úgy volt punk hogy reagge volt, meg ska, meg valami alteros lebegés (az első lemez címével ellentétben sosem lett popzene, azt utáltuk volna), esetleg rockabilly, de az már a Pistolsnál is belefért a punkba, a Menyhárt meg világéletében úgy festett a színpadon, mintha egy karikaturista rajzolta volna oda, és ezt az esetlenséget szeretjük úgy hívni, hogy emberi.
És elment amerikába, ahol még a legszűkebb körben sem volt rocksztár, de még bátrabb volt hogy hazajött, szóval tőle akkor kétség nélkül ezt vágom ide, úgy is mint lokális világslágert, mint helyiérdekű globális csakmiértjüket:


2017. július 26., szerda

Gnózis

Az isteni tudás az enyém, legalább is ezt mondta  álmomban a furcsa kis ember, én már tudom hogy készül a narancsos sárkány, mitől kék a szivárvány egyik csíkja, mi a tuti lottó-kombináció. De nem akarok nyerni, szegény vagyok, ám értékelem, a lemondást gyakorlom, távol állnak tőlem a világi hívságok, csak legyen net meg kábeltévé, nem vágyok többre.

Mert a titkos isteni tudás meglepő helyeken van elrejtve. Hétvégén mikor kórházban feküdtem nem volt kábeltévé, nézhettem ki az ablakon naphosszat, viszont az ablak előtti fa ágai egy enberi arcot formáztak (egy részen), és mintha beszélt volna. Mondjuk ilyeneket mondott hogy "ne sózd meg a krumplit sütés előtt" meg hogy "etesd meg a teknősöd",de ha másfél napnál tovább fekszem a sürgősségin, talán komolyabb kinyilatkoztatásokba is belefutotottam volna.

De mivel a gyakorlatlan beteg vagyok, viszont gyógyíthatatlan racionális, elmaradt a titkos tudás, maradtam én, aki javíthatatlan kételkedő,a gnózisra nem fogékony, szorri... Gnózisbárkimásnak...

2017. július 24., hétfő

Bocsi, epilepszia

Eukaptilusz, nem nem, ez epilepszia basszameg, kicsit sokszor ébredtem mostanában mentőben, néha ha nézem milyen messze  a buszmegálló, már izgulok hogy hazaérek-e?
Mert egy epilepszia-rohamban pesze öndtudatlan leszel, és otthon is lehetsz egyedül, de kis rutinnal tudod, hogy kell túlélni, és ne mentőben ébredj.
Nekem eddig ez egyszer jött össze, amúgy mindig mentőben ébredrem, legutóbb a helyi sürgősségi osztályon, ott is aludtam.
Ja, és nincs munkám épp, szóval lehet ötleteket....
És igen, én is unom, hogy megint bocsánatot kérek, de a munkanélvülivé válás, meg egy kórházi ágyon fekvés talán elegendő. (Eett már valaki össze buszmegállóban vagy épp buszon? Ha igen dumáljunk róla!)

2017. június 23., péntek

Önlelepel

Állítólag megint rájöttek hogy kicsoda Banksy, a közepesen titokzatos bristoli graffiti-művész, most (is) valami Robert a fő gyanusított, akia Tömeges Támadás nevű zenekarban van és csinál valamit (nem tudom hogy énekel vagy ukulelézik, nem hallgatok zenét, az árt a bőrnek), merthogy ő olyan zenész, nyilván több ezer másikkal együtt, aki grafitizett is korábban, sőt kiskorában jó jegye volt rajzból.


Pedig eléggé tévednek, mint ahogy azok is akik szerint Banksy az Májkel Dzsekszon, csak karriert váltott, meg hitelezőket, Banksy ugyanis én vagyok, sőt a családom is!
A dolog eléggé nyilvánvaló, nekem is B-vel kezdődik a nevem (és van benne N is meg S, meg A, pontosabban Á, de ugye a nemzetközi karrier miatt...) Plusz járok bankba is, és az egyik kedvenc helyem Londonban a BANKSIde Gallery, igazából innen a művésznév.

Ezenkívül társadalmilag igen kritikus vagyok, remek a humorérzékem és mások által tehetségesnek mondottnak tartanak. Mások. Meg tudom hol van Bristol, meg hogy az egy város, ahova akkor megyek mikor itthon azt mondom hogy kurva nagy sor volt a teszkóban, azért jöttem később, pedig akkor megyek ki alkotni. A falat már jó előre kinézem a streetview-n, és ha megvan akkor már fújhatom. Ha nem akkor is, akkor csak veszek valami babkonzervet a teszkóban, hogy mégse üres kézzel ugyebár...

És persze a szerzőségem be is tudom bizonyítani. Ha valaki küld nekem ímélben egy Banksy-művet, én szignálom az elektronikus aláírásommal, visszaküldöm, és az eredetiségével kapcsolatban máris eloszlattam minden kétséget. Hisz elektronikus aláírás az nagyon megbízható, én meg nem hazudok, azt csak a haragosaim állítják rólam, de ők meg hazudnak, ahogy minden krétai, mondta egy krétai a régi matekpéldában. Szóval senki ne merjen csalással vádolni egy engem, különben róla is alkotok valami vicceset, egyelőre csak egy közeli, mondjuk Honvéd utcai falra, mert a fapados jegyek is kissé megdrágultak. Vagy simán ráküldöm a Tömeges Támadást, az ukulelés énekessel együtt. (Nemtom mi az az ukulele, de nekem fenyegetően hangzik.)

2017. június 21., szerda

Élet bármikor

Időnként felmerül bennem, hogy kéne írnom valamit, nem mert lenne bármi mondanivalóm is, csak mert írni jó, legalább is nekem, de mit tegyek ha csak az inger van meg, de mondanivaló vagy ihlet sehol, sőt honoráriummal sem üldöz senki. Persze. erre találták ki a blogot, ám mi van ha nem akarok fészbukos stílben az ebédemről írni (mert egy közepesen odaégett omlett szerintem keveseket mozgat meg meg érdemben), ha a napokban a két legfontosabb esemény sorrendben, hogy megharapott az ékszerteknősöm, és egy nap késéssel fizettem be a közös költséget, sőt, ha a teknősharapás miatt nehezemre esik gépelni, de erről meg pláne.

Valamint találtam egy közeli boltban laktóz- cukor- és bármimentes vaníliafagyit, aminek viszont olyan az állaga mint a tejszínes fűrészpornak, és félek hogy megtámad, ha hagyom kiolvadni, de legalább biztos hogy invázió készül az űrből, és én már összefutottam a vegyifegyverükkel.
Vagy hogy láttam egy macskát a környéken, aki feltűnően hasonlít a volt tanszékvezetőmre, csak nála is rozmárszerűbb, persze lehet hogy egy kövér róka volt, mindenesetre a kukában kotorászott, szóval lehet hogy mégis inkább a tanszékvezető.

De lehet hogy csak simán rohadt meleg van, estére leolvad az idegrendszerem, plusz tényleg nehéz gépelni ha két ujjat ki kell hagyni. A négyből, amit használnok, jobb napokon.
De a szájjal festős próbálkozásaimat majd közzé teszem, meg valami filmkritikát, de ehhez különösen durván mizantróp hangulatba kell kerülnöm.

2017. június 14., szerda

Műszaki érzéketlenség

Rémes egy hetem van, sőt rémes egy kéthetem lesz a következő ketttőben, nem privátim (bár a kánikulánál csak a rohadt meleget utálom jobban) csak a munkahelyen. A kollégám - aki velem ellentétben tényleg ért ahhoz, amit csinálunk - három hétig táppénzen, és persze minden akkor romlik el, amikor  csak én vagyok hadra fogható, és nyilván pont úgy, ahogy nem nagyon tudok mit kezdeni vele. Ha egy gépnek van három problémája egyszerre (mert mennyi lenne, háromszor veri vissza kenden a magyar igazság), akkor abból egyet megoldok rutinból, egyet kicsit lassabban a gondviselés közbenjárásával, a harmadiknál meg nézek bután, hogy ennek igazából működnie kne, de nem teszi, viszont nekem kellene működésre bírnom, de persze nem bírom.

Ilyenkor lehet azzal védekezni, hogy nekem a bölcsészkarról van a diplomám, sőt a távoli ködbe vesző középiskolás időkben is elektronikát tanultam (na jó, inkább próbáltak tanítani nekem), a gépészethez kábé annyit értek mint a halbiológiához, akkor is ha valami rém egyszerű dologról van szó. (A halbiológiához egyébként annyit értek, hogy majdnem mindig meg tudok különböztetni egy halat egy hüllőtől, pedig az nem könnyű, mert  mindkettő h-val kezdődik, Meg van benne l is!)

Úgyhogy nincs mese, holnap majd risztani kell valami szakit, aki egyfelől olyanokat kérdez majd, hogy a felét sem fogom érteni, másfelől meg remek alkalo lesz a megszégyenülésre, hogy ilyen kis semmiségeket sem tudok megoldani. De mindegy, ma a felségterületemhez tartozó négy gépből három ment és három döglött be, viszont csak egyet sikerült újra rendes működésre bírnom, naná hogy azt, ahol csak gombokat kellet nyomkodni hozzá a billentyűzeten, meg bámulni közben a monitort. Ez mondjuk igen jól megy, ami abból is látszik,  ahogy most is épp nyomkodom a billentyűzetet, és néha nézem a monitort is, elvégre gépeljen vakon, tíz ujjal aki tud ilyet, én a két s fél ujjas, mondat végén felpillantós gépírást művelem, igaz azt magas szinten, elvégre emeleten lakom.

Haraszty István: Agyágyú (artpol.hu)

Az ilyen mindenféle-vezérelt ipari célgépekkel is jól elboldogulok, amíg gombokat kell nyomkodni, érzékelőket piszkálgtni és figyelni hogy világít-e az az izé ott hátul, vagy hogy abbahagyta-e a világítást végre. Ennél bonyolultabb kérdéseknél csavarhúzóval birizgálom a rugós akármiket, amíg a mittoménmi a helyére ugrik, esetleg vissza vagy át.
Ha viszont ez sem segít, van az embernek kollégája, aki valószínűleg kombinált fogóval a kezében született és az óvodában csavarhúzó volt a jele (nem a vodka-narancs, a szerszám), úgyhogy hármas szintű problémáknál a "Gééééézaaaa!!!" hangsort akalmazom torokból (persze a valóságban nem gézának hívják, csak nem akartam kiírni hogy tibi, elvégre személyiségi jogok is vannak a jogi tankönyvekben.), és a probléma öt perctől három napig terjedő időn belül megoldva.(Itthon viszont már oldottam meg cső-szelep problémát vízveszetékszerelő nélkül, még az alkatrészeket is meg tudtam venni egyedül, ha így megy tovább pár év múlva már tapétázom is, igaz már most is késő lenne...)

Most azonban nem ér rá még hetekig a dolog, én mra feladtam a küzdelmet, úgyhogy holnap jöjjön a szaki, az önérzetem sárba tiprása, de működjön végre az a két halom ócskavas. Tényleg, azt még nem próbáltam, hogy ráteszem a kezem, és nagyon komoly tekinettel azt mondom hogy "múkodj!", de egy próbát megér, esetleg kipróbálok valami sámántáncot, hülyébbnek már úgysem néznek tőle, de egy csavarfeszítő még megtalálhatja az optimális pozíciót tőle, no meg a lelki békéjét. Valamint az enyémet, nem mellesleg.

2017. június 12., hétfő

Ond kond? Előd álmos!

„Az Álmos Király Televíziót a médiaterror miatt hoztam létre immáron negyedik esztendeje, mert Magyarországon ugyanaz a hírszolgálat működik, mint a Rákosi-Kádár-rendszer idején. A helyzet most sokkal rosszabbb, mert akkor volt Szabad Európa Rádió, Amerika Hangja, később Varsárnapi Újság, amely miatt hajnalban keltünk fel és megérte. Most mindezeket igyekszünk pótolni. Az ÁKTV minden munkanapon élő adást ad, bemutattunk az Álmos Király Akadémiáról több száz tudatépítő előadást. 106 televezízió közül egyedül közvetítettük élőben a Vérszerződés emlékünnepséget, a Petőfi-temetést és sok-sok egyéb rendezvényt. A változás mérhető, de még kevés, mert végidőben mindenki megmérettetik, és csak a legjobbak maradnak meg. Szegődj társul, vállalj részt a fenntartásunkból, telefonálj, tanulj, nyíljon meg a lelked, Égig érjen a szellemed, tarts előadást, légy a társunk, mentsük meg együtt Magyarországot! Az áldó erő amit kaptam, ellenkezőjére fordul mindazokon, akik lelkük éretlensége miatt elbizonytalanodnak, szélkakas módjára forognak. Ahogy többször bebizonyosodott, ők saját fejükre vonnak ítéletet, amitól mindenkit óvok. Ezért csak az jöjjön, akinek lelke és szíve tiszta, a magyarságért dobog, másért nem akar élni, minden lépését a Teremtő akaratának rendelte alá, azaz meghozta élete legfontosabb döntését.
A Jóisten áldjon meg minden igaz jó magyar embert!“

Semmi kétség, el fogok kárhozni az már kurvaélet. Egyértelműen érzem, hogy nem ér égig a szellemem, én még a Rákosi-Kádár féle médiaterrorban élek (mit élek? dagonyázom, tapicskolok, fetrengek), sosem keltem hajnalban a vasárnapiújságért, és asszem nem fáj Trianon. Definitíve nem vagyok magyar, már ha az Álmos Király Televízió lánglelkű működtetőjének magyarságkritériumait nézzük, nálam annyira nem lengene ki a magyarométer mutatója, hogy az helyből tíz év letöltendő hazaárulás. (Apropó, nem kell valakinek haza? Épp árulom, elég drágán mondjuk, mert hülye azért nem vagyok, nekem ugyan nem sokat ér de keresni azt szeretnék rajta. Hogy aztán jöhessen a sátáni kacaj, amit ideje lenne elkezdenem gyakorolni, csak a Háttérhatalom még nem küldte az oktató-cédét.)

Ráadásul én alávaló az ELTE-re jártam, mondhatni le se szartam az Álmos Király Akadémiát, pedig az ilyen tudományegyetemek csak agymosásban utaznak, szemben az Ősi Tudást közvetítő Akadémiával, ahol felnyílhat végre az ember szeme egy spirituális aha-élményre, és nem a norvég popzenekari értelemben. Így aztán a talmudista államcsíny társutasként elkövetett tettestársává válok magam is, persze csak míg le nem csap rám a Magyar Médiaszolgálat gyorselemző csoportja, ők már egy gunyoros HVG-publicisztikát is ízekre szedtek, bár az nem világos hogy a sós-édes-savanyú vagy a fej-tor-potroh vonalon haladva inkább. (Egyébként furcsa mód most az álmos királytól találtam el a hvg-re nem pedig fordítva, mint ahogy az rendszerint történik.) Így aztán tuti hogy én is el vagyok veszve, bár mostanában gyakran vagyok álmos, ami nagyon király, szóval lehet hogy mégis van remény, lehetek még igaz magyar, sőt Magyar, ha már a helyesírás mellőzése is a nyereg alatt puhított hátrafelé nyilazáshoz tartozik.

Az Álmos Király TV/ Akadémia/ Buborékos ásványvíz egyébként kubinyi tamás, korábbi echotévés műsorvezető és gyakorló turbóhunmagyar projektje, és olyan mérhetetlenül szórakoztató, hogy még mindig rá vagyok kattanva. Ebben persze nincs semmi meglepő, a küldetéstudatos ostobaság grafomániával és szereplési kényszerrel kombinálva pusztító erejű humorforrás, melynek élvezeti értékét direkt növeli, hogy nem vele, hanem rajta nevetünk. Pedig önmagában egy horthy-szobor avatása vagy a vérzserződés évfordulós ünnepségei nem tűnnek nagyon szórakoztató programoknak, de a tálalás olyan pazar módon trash, hogy szem nem marad partra vetett hal tőle. Szigorúan nem hádé kép, szót sem érdemlő hang, egy részeg nagybácsi által videózott  ballagás képi világa, ha néha seggre esne valaki, egyből mehetne bármelyik anyag az erre szakosodott tévéműsorokba, a kutyán áteső kisgyerekek meg a hátsókerti Jackass-imitációk mellé. De legalább nem médiaterror, ellenben tudatépítés a megfelelő irányba, amerre mindig van lejjebb, spirituális ötös metróval a rovásírásos Szíriuszra.

Ma egy barkácsáruház előtt láttam nagy zsákokat, az volt rájuk írva hogy „szarvasmarhatrágya“, de gondoltam hogy bullshit. És már megvan, miről jutott eszébe az álmos király egy fárasztó önmagamnak.

2017. június 10., szombat

Zenés felár

A kormány ösztönzi, hogy minél több étteremben, kávézóban, csárdában, vendéglátóhelyen legyen élő cigányzene, mert ez egyszerre szolgálja a foglalkoztatás bővülését, a közös zenélés és éneklés élményét és a nemzeti kultúra, identitás erősödését - írja valamelyik államtitkár a sok közül, én meg nem tudom hogy most röhögjek vagy szörnyülködjek inkább.

Amit ugyanis "cigányzenének" neveznek az ugyan hellyel-közzel még tekinthető zenének (szar zenének, hogy pontos legyek), cigánynak azonban kevéssé, hisz az nem más mint a magyarnótának titulált, népies műdal formáját öltő kulturális tömegpusztító fegyver, amit speciel legtöbbszr cigányok adtak elő, és alsó-középosztálybeli nyugdíjasoknak lábadt könnybe a szeme tőle, fél üveg kövidinka után. (Legalább is az elmúlt évtizedekben, a korábbi dzsentri hagyomány e tekintetben érdektelen, legfeljebb a fideszkádéenpé horthy-fetisizmusát lehetne rákenni, de minek.)

Már leírtam itt is, hogy ha én diktátor lennék, a magyarnóta meg az opretett az elsők között lenne a betiltandók listáján, az Iron Maiden meg a Ramones viszont énekórai anyaggá válna, mert a magyarnótánál ócskább, hamisabb, idegesítőbb giccset senki sem tudna rajzolni, de ha mégis, mire lenne az jó? Az mondjuk érdekes lenne, ha az éttermekben meg kávézókban (!) valódi cigányzene szólna, valami a nótázós rémségnél autentikusabb, bár egy latte macchiatóhoz szervírozott Amaro Drom azért így is érdekes kísérlet lenne. Mert a "jó ebédhez szól a nóta" -paradigma mégis csak a pörköltet nokedlivel tekinti jó ebédnek, de hogy ez hogy működne egy teázóban vagy egy kínai étteremben, az már kérdéses, és várakozásaink szerint igen vicces is egyben. Liu Cheng és népi demokratikus zenekara...

Én például kifejezetten rossz néven venném, ha ebédem vagy vacsorám fogyasztása közben valami prímás büntetne az asztalomnál holmi sírva vigadós nyekergéssel, az ilyesmit én zaklatásnak veszem és rendőrt hívok, valamint nem áll szándékomban 'zenés felárat' fizetni sehol, soha, semmiért.
A közös zenélés, éneklés élményével meg tényleg menjenek a francba, az maga a katasztrófa, ha valami bebaszott társaság üvöltözi a "Gyere Bodri kutyám, szedd a sátorfádat" ("Come on my dog Bodri, take your camping set!") méltán elfeledett slágert, miközben én csak a rántott sajtomat szeretném megenni végre, agyvérzés nélkül. Lehet hogy felcsútiéknál  a részeg óbégatás a nemzeti identitás része, de akkor én inkább átiratkozom írnek, az ő néies műdalaikat jóformán az egyetlenek, amiket el bírok viselni.

meselokepeslapok.wordpress.com

Még épp hogy csak kezdjük (én meg a generációm) kiheverni a Kodály-módszert,  a kulturálisan galaxisnyi távolságban lévő népdalok nyüstölését meg a rohadt szolmizálást, már pont nem álmondunk hülye kézjelekkel, erre pártunk és kormányunk a még hányingerkeltőbb nótázásból akr kulturális teljesítményt bűvölni.
Csesszék meg, ha valakinek nóta kellett eddig is meg kaphatta (például az iszonyú Dankó-rádiótól, amit az én pénzemből - is - működtetnek), ha van rá  igény csak csinálják meg hallgassák (és akkor most direkt nem írom ide, hogy de csak otthon a négy fal között, tőlem elhagyott kavicsbányákban is bulizhatnak rá), de senki ne csináljon ebből a hulladékból kultúrpolitikát,vagy ha igen támogsság a sátánista death metált is, hisz annak is van egy elkötelezett szubkultúrája, és lássuk be, egy közös fekete misénél (bakkecskeáldozattal) kevés felemelőbb van. Különösen a közös élmények, a nemzetietlen kultúra és identitás szempontjából.

Ajándékosságoskodás

Kaptam névnapi ajándékot, annak ellenére hogy a névnapom (illetve a fenét az enyém, rengeteg emberé egyszerre, és pont erről van szó: nincs benne túl sok személyes, ezért szerintem nem is ünnep) több mint két hét múlva esedékes, illetve akkorra várható a becsapódása, de a párom nem akarta már rakosgatni a csomagot, úgyhogy az egyszerűség kedvéért megkaptam tegnap. Én meg mint ahogy máshol karácsonykor szokás, egy éjszakát őrizgettem, aztán ma reggel felbontottam, mondván, a fene sem fogja magát még két hétig azzal stresszelni, mi a vihar lehet benne. Plusz épp indultam volna boltba, szóval meg kellett nézni ezért is, hogy ha mondjuk öblítő, diabetikus nápolyi vagy fürdőszobai csaptelep van benne, azokat már ne vegyek feleslegesen.

De könyvek vooltak benne. Tizenhárom darab, egyenként szerencsére nem túl vastag könyv, monokultúrás tematikával, merthogy Dr. Who mind, de legalább angolul, úgyhogy azeddogi négy ilyen tematikájú könyvből hirtelen lett tizenhét.


Ami igazán remek, de én egy ideje már nem veszek könyveket, legfeljebb ajándékba, mert nem tudom hova tenni őket, a lakásban található polcok és szekrények nagyjából vagy ruhákat vagy könyveket tartalmaznak, az utóbbiak túlsúlyával, kivéve a konyhában, ott azért főleg edényeket tartok, meg két kanalat, hátha az egyikkel épp nincs kedvem enni.
Könyvet viszont jó ideje csak könyvtárból szerzek be, azt vissza lehet vinni, és onnantól nekik foglalja a helyet a polcon, kivéve mikor a könyvtár kiárusítós polcáról elhozok egy-két kötetet, amit nem lehet otthagyni, betévedek egy antikváriumba, vagy valami középkori lovagkirály emléknapján teljesen indokolatlanul kapok egy csomót. Aminek persze örülök nagyon, a fejfájás csak később jön, de pl. az ágy alatt még rengeteg hely van, legfeljebb kilakoltatom a pormacskákat, poregereket és poregyéb állatokat.

Ez a mennyiség havi kettővel számolva kitart karácsonyig, akkorra viszont szobanövényt kérek , diabetikus nápolyit vagy fürdőszobai csaptelepet inkább, pláne mert havi kettővel számolni eleve erős túlzás. Hisz épp most hosszabbítottam meg a könyvtári tagságomat, úgyhogy a hosszútávolvasási edzésprogramom keretében onnan is el kell olvasnom rengeteg könyvet, ne vesszen már kárba a beiratkozási díj. Fizettem érte, úgyhogy kölcsönzök, olvasok,  ha beledöglök is, elvégre az olvasás az nem játék, nem léha kikapcsoldóás, az kérem kemény munka, férfias helytállás és embert próbáló kihívás, a bátrak viadala.
Csak a Puffin adhat nekem erőt és mindent lebíró akaratot!

Iskolapélda

Olyat nyilatkozott a minap a parragh nevű iparkamarai fősenki, hogy a polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat, és pedig hiba. (Ami valami közkeletű jópofaság szerint több mint bűn.)
Ha a parragh nevű lászló kilátna még a fideszes szopóálarca mögül, észrevehetné hogy az önkormányzatoknak nincsenek gimnáziumaik, amit a polgármesterek egymaguk amúgy sem zárathatnának be, de ez fel sem merül, hisz amelyik gimnázium nem állami, az valamelyik egyház közpénzkifizető-helye, úgyhogy a mondat helyesen úgy hangozna, hogy a helyettes-államtitkárok meg a püspökök nem mernek gimnáziumokat bezáratni, pedig attól a haza közismerten fényre derül. (Valamint nálunk a faluban nincs antiszemitizmus, de igény az volna rá.)

Odáig még rendben is lenne a dolog, hogy mindenkinek alkotmányos joga hülyeséget beszélni, viszont a parragh nevű egykori hidegburkoló-vállakozó sötét ostobasága ma kormányzati akarattá alakul, ez a barom meg úgy dumál bele a felsőoktatásba is, hogy simán letagadhatná, hogy valaha járt egyetemre. Ő csak a jövőbeli olcsó munkaerőt látja a mai fiatalokban, neki a kiművelt emberfőkről szóló szöveg csak valami régi hadova, ő épp a vállakozókkal kapcsolatos összes negatív sztereotípiát igyekszik saját alantas személyébe sűríteni. Sikerrel persze, parraghnál kevés ellenszenvesebb alakot látni a mai magyar közéletben, ahhoz már tényleg egy kormánypárti frakcióülésre kell bejutni. Kábé annyira kompetens az oktatási kérdésekben mint én az űrkutatásban, elvégre elég sok sci-fit olvasok, azokban meg marha sok az űrhajó. (Sőt ennyi erővel szeretném megreformálni a magyar természettudományos és műszaki felsőoktatást, elvégre hosszabb időt töltöttem el a londoni Imperial College-ben, mert elsőre nem találtam a férfivécét, mikor bementem pisilni.)

Szóval ha parragh elvtárs be akar valamit zárni, próbákozzon először a saját kamarájával, mert nemigen találkozni olyan vállakozóval, aki szerint ez egy hasznos és remek szervezet, ami sokat segít neki az érdekérvényesítésben, inkább pofátlanságnak tekintik a kötelező tagságot, és sarcnaka befizetendő pénzt, amit úgy vesznek el tőlük, hogy nem kapnak érte semmit. És ennek belátásához még gimnáziumba sem kell járni senkinek, ott ennél komolyabb dolgokról van szó.

Én például nem jártam gimnáziumba, gimnáziumot csak néhány buli alkalmával láttam belülről, azt' mégis milyen rendes nagy marha lett belőlem. Azt meg kifejezetten élveztem, hogy a szakközépben nem volt énekóra meg földrajz, mert ezeket különösen utáltam. (Mondjuk az oroszt meg a kémiát is, de ezek sajnos nálunk is voltak.)
De a lényeg, hogy azóta sem akartam bezáratni / felrobbantani egytelen gimnáziumot sem, sőt ragadozó dínókat sem engednék szabadon egy ilyenben.

2017. június 8., csütörtök

Lap Top Secret

A hét eddigi legjobb címe kétségtelenül a "Félmilióért bérelt oktatólaptopot a KDNP frakciója", egy igazi sűritménye a mai magyar közélet abszurditásának, de hát ez a minimum egy büszke und erős európai országban, ami annyira büszke 's erős, hogy ezt kurva nagy betűkkel kell bizonygatnia magának, (Na jó, igazából csak a pártvezér és kancellár meg a kormányzatnak csúfolt hűbéresei bizonygatják nagy hangon, pont mint mikor valaki hangosan fütyül a sötétben, mint attól kevésbé lenne betojva.) De ez az "oktatólaptop" ez igazán szép, ez plakátkampány nélkül is elmeséli hol élünk, Hátasztán fővárosa Budapest, koordinátái egyre inkább ismeretlenek.

Először is (pro primo): mi a búvalbélet istennyila az az oktatólaptop? Egy laptop, amin meg lehet tanulni hogy kell egy laptopot használni? Vagyis egy átlagos laptop nagy T betűvel a fedelén, esetleg egy lebutított gép, amin csak nagybetűk vannak, a numerikus billentyűzeten meg csak ötig a számok, mert a kádéenpés képviselők még csak odáig tanulták a felnőttképzésen? Persze az is lehet, hogy az oktatólaptop olyan mint az autósiskolák autói, két billlentyűzete van két touchpad-el, és az oktató időben félreránthatja a kurzort, ha a növendék meg akarja nyitni az INDJEN VIJaGRA!!! tárgyú íméljét.

Másodszor (pro másik primo): minden országgyűlésparlamenti képviselőnek jár szolgálati laptop, még a kádéenpéseknek is, vagyis eddig nyilván nem tudták használni, vagyis igencsak megérni venni nekik olat, drágán. Kreatívabb klerikális honatyák jobbára szalonnát meg hagymát vágtak rajta, a kíváncsibbak rájöttek hogy ki lehet nyitni, és észrevették hogy ez egy írógép, csak nem tudták hol kellene befűzni  papírt, a többiek meg csak simán berakták a számzáras műbőr aktatáskájukba, mert észrevették hogy az igazán fontos emberek ilyeneket hordanak a táskájukban.

newlaptopcomputer.blogspot.hu

Harmadszor (pro mégegy primo): És ha most végre tudják használni a laptopot (avagy már nincs szükségük oktatólaptopra, egyedül is kimerészkedhetnek az információs szupersztrádára), előbb-utóbb túllépnek a macskás gifeken és felfedezik maguknak  pornót, márpedig érdekes frakcióülés lesz az, amikor tisztességtelenségben megőszült, népben-nemzetben gondolkodó derék homofóbok feledkeznek bele a laptopjukba, majd fordulnak rossz irányba a pornhubon, miközben semjénzsolt a nemzetpolitikáról értekezik oly érdekfeszítően, hogy maga is elalszik a saját hangjától. És biztos lesz olyan  kádéenpés, aki elfelejti (vagy nem tudja) lenémítani a zuhanyzóban rosszalkodó iskoláslányos videót, és kénytelen lesz köhögőrohamot színlelni, mig összecsukja a gépét, és hirtelen elhatározásból rá is ül, mintha sosem lett volna köze hozzá.
Innen nézve nem is olyan sok az a félmilla egy oktatólaptopért, csak aztán tényleg legyen műsor is.
Fel torreádor, öld meg Gabikát!

2017. június 7., szerda

Lekszakármi

Többször hallotta a napokban a rádióhírekben hogy "lex Taigetosz", ami az újságírói (médiamunkási, verbálproletári) igénytelenségi verseny aktuális dobogósa. Értem én, hogy nem lehet mindig leírni hogy a tanulási nehézségekkel küzdő diákokkak kapcsolatos szabályozás-változtás tervezete aa téma, de hogy egy ideje minden törvényről avagy tervezetről csak leksz akármiként lehet beszélni, sz kissé túlzás, a lex civil , a lex CEU és hasonlók után már rámjön a sikongató lábrázás attól a szótól hogy lex. (Oké, némileg anarchista is  vagyok, s mint ilyen kissé idegenkedem az állam törvényeitől, de csak a hülye korlátozásoktól, a kresz például teljesen rendben van.)

Javaslom hogy valaki nyújtson be egy törvényjavaslatot Vlagyimir Iljics Uljanov (kollégáinak csak Lenin), műveinek és eszméinek terjesztése, propgálása vagy megengedő hangsúllyal való emlegetése ellen, azaz tiltására, és a sajtó gyorsan nevezze el Lex Empiriokriticizmusnak. Hátha ettől leszoknak a lexezésről és az illető betűkombinációt legfeljebb a lexikon és lexikális kifejezésekben használják. (A lexebb, lexarabb és hasonlóan lexánalmasabb kifejezéseket használó szóviccbűnözőket pedig fel kell majd pofozni.)

De erre persze nem sok esély van, az újságírók (valamint tévé- és rádióirók) nyilván továbbra is felhőtlenül lexeznek majd, miközben a hazai lakónépesség (nép, zemberek, állampolgárok, alapsokaság) egy jelentős részének fogalma sincs róla mi az a Taigetosz, mire jó és hogy kerül egy oktatási jogszabálytervezet mellé, mert görögül annyit tudnak hogy gírosz, esetleg szirtaki, Szókratész meg egy brazil focista volt. Spárta meg egy hosszúkás zöldségféle, amit vajon párolunk ha szezonja van, mert ha nincs, akkor nem.
Úgyhogy az indokolatlan és fékevesztett lexezésnek semmi értelme, mert lehet hogy a görög-latin kultúra ismeretének valamiféle minimuma egykor része volt az alapműveltségnek, de akkoriban még párbajoztk a tiszt urak ha valaki azt állította hogy csalnak a kártyában, ominbusszal mentek az ifiurak a találkára és sokan tartottták elegámsnak a pofaszakállt. De ma már az is hülyeség, hogy az orvosok valami fura konyha-latint nyomnak, mondván hogy az legalább nemzetközi, de a valóságban ők is angolul beszélnek ha épp rájuk jön a nemzetközi konferencia.

És igazából a lexezés ellen is lehetne törvény hozni. Azt nyilván úgy emlegetnék hogy Lex Exlex, legalább is egy darabig, aztán szreveszik, hogy ebben több iksz van mint a Xerxészben, elszégyellik magukat és abbahagyják. Gondolom...

2017. június 5., hétfő

TópArt

Annyira jelentőségteljesen itten van a nyár a napsütésével neki, hogy tegnap már strandon is voltam, sérelmemre. Nem sttrandolni, csak úszni egy jót, ami valóban vicces vállalkozás, mert többet buszoztunk és gyalogoltunk (sokkal, sokkal többet), mint amennyit én végül is úszkáltam a közeli tóban benne, mellkutya hátúszásban, ami a saját stílusom, de legalább működik.
A víz pont kellemesen volt hideg, viszont le kellene engedni belőle egy keveset, és tölteni rá frisset, ha már a tó igazából nem is természetes, hanem egy patak duzzasztásával mérnökösködtek sok vizet egy völgybe. Mert a víz kissé zöldes volt, és helyenként indokolatlanul habzott, de legalább nem aggódtam a vízbe pisilők miatt, mert egyrészt kevesen voltak, másrészt meg a vízminőségnek amúgy mindegy volt már, minimum tavaly ősz óta. Meg szél is volt pont onnan volt fújva, amerre én haladni akartam, így tízpercnyi erőteljes tempózással közel másfél métert sikerült halaadni, valójában azért kellett küzdeni, hogy annál a stégnél érjek ki ahol bementem, és ne sodorjanak be a hullámok a nádasba, ahol szerintem nem matulabácsik vannak hanem döglött halak meg a parti büfékben kapható összes italféle palackjai, és persze némi nád is, fedezékül a partról vízbe pisilőknek.

Újra megértettem miért is utáltam már gyerekkoromban is strandolni, mert a strandon meleg van, tömeg, letposott fű és eltaposatlan bogarak, leégett sörhasak és unottan cigiző családanyák, méla unalom és túlárazott lángos, nekem külön egy garantált leégés, valamint az érzés, hogy ha ez a pihenés, akkor én hadd menjek be dolgozni... És még bambi is kapható, rohadjon meg ahol van.

Mellettünk ráadásul bográcsozás zajlott, de nem az a vidám vízparti party, hanem mint mikor négy-öt hajléktalan táborozik a lakótelep szélén és egy felaprított szekrénysor lángjánál főzik a löncshúskonzervet. Bográcsozni ráadásiul eleve reménytelen ügy, bármit is akar az ember készíteni, a vége valami piros lé lesz állati tetemdarabokkal meg krumplival. (Répa nem kell bele külön, az majd lesz utána a hányásban.) Ha eredetileg gombás melegszenvicset szeretnénk készteni bográcsban meg citromfagyit, akkor is valami identitászavaros, a paprikás krumpli és a pörkölt között megrekedt izé lesz belőle, ami ugyanakkor nem gulyás. De a szúnyogokat talán távoltartja, és akkor mégsem volt hiába, igazából fokhagyma kérdése az egész. Ami egyébként vámpírok ellen is jó, elvégre vérszívók azok is, csak műveltebbek mint a szúnyogok.

2017. június 4., vasárnap

Csendőri intézkedés

A nemzeti együttműködésnek csúfolt gumicsizmás akarnokság eddig sem szűkölködött a csendőrszellemű és párttitkárlelkű hűbéresekben, akik valamiért mindig a mások, főképp a beosztottjaik kinézetét, viselkedését és megnyilvánulásait igyekeztek bürokratikusan szabályozni, hisz egy igzai hűbéres felfelé nyal, lefelé tapos. A kretén fideszes polgármester, meg a kaposvári rektor a hülye dresszkódjaikkal, a klikesített iskolaigazgatók akik felsőbb engedély nélkül még azt sem árulhatták el a sajtónak, hány gyerek jár az intézményükbe vagy a vezetői állást megpályázó bírók, akiknek Szájerné Rémes Arrogancia főhivatalvezető asszony kíválóságáról kellett értekezniük a hozzá írt pályázatukban, mind ezt a lokálfeudalizmust mutatták meg a maga eredendő bunkóságában.

És ezekhez zárkozótt fel most a fővárosi törvényszék, ahol a frissen odaejtőernyőzött gazdasági igazgatóhelyttes képzeli magát egy ávósba oltottt tánc- és illemtanárnak. Az persze eleve vicces, hogy az elszámolások és költségtervezetek helyett a nádpálcás erkölcscsőszködéssel foglalkozik, dehát ez van , mikor a szakértelem helyére beül a sötétség, és valaki csak annyit lát a körülötte lévő világból,  hogy ez itt az ő kis szemétdomja, itt mostantól ő kukorékol.

A nagy vihart kavaró belső rendelkezésekből több portál is szemezgetett, de azért idemásolom  a legjobbakat (innen):


  • A munkaidő 8.00-16.00, vagy ahogy az igazgatóhelyettes megfogalmazta: "kerüljük azokat a kellemetlen helyzeteket, amikor 15:55-kor már kikapcsolt gép előtt ugrásra készen várják, hogy az óra elüsse a 16.00-t".
  • Túlórázás esetén nem számít bele a túlórába a készülődéssel töltött idő. "Nettó egy óra fizetett túlmunka, egyenlő, nettó egy óra tényleges munkavégzéssel."
  • Napi kétszer lehet rágyújtani. "A cigarettázó munkatársak esetében délelőtt és délután egy-egy alkalommal tolerálható a munkaidő kiesés cigarettázási okból." 
  • Tilos a személyeskedés. "Egymás segítő munkakultúra kialakítása az elvárásom, feltételek nélkül, a személyeskedés teljes elkerülésével."
  • Tilos a pletykálás, a kéretlen véleményalkotás, a híresztelés, a munkahelyi közösség széthúzása, uszítása, az ügyeskedés.


Személyes kedvencem a „tilos a személyeskedés“ kitétel, egy ilyen kategorikus tiltáshoz minimum definiálni kellene, mi is számít személyeskedének, miként fájóan hiányzik a pletykálkodás, az ügyeskedés, a munkahelyi közösség széthúzása és a többi, ötvenes éveket éveket idéző frázis precíz meghatározása. Pedig egy bíróságon mégis csak a jogi egzaktságnak kellene jellemeznie a belső kommunikációt is, úgyhogy szükség lenne egy nagyjából háromszáz oldalas végrehajtási utasításra is, meg persze a pontos szankciók meghatározására.
Az „Ildi egy ordas nagy ribanc“ mondat például személyeskedésnek vagy pletykálkodásnak számít-e, és mennyiben súlyosbítja a tényállást ha a harmadik, tehát már illegális cigiszünetben hangzik el, a hátsó kijárat és a kukák között félúton? (A megfejtés nyilván az, hogy Ildire rá kell állítani néhány fedett ügynököt, és ha tényleg ribancnak minősül - minimum, hogy másoknak ellenszolgáltatás fejében ajánl szekszet - az operatív jelentések tanúsága szerint, akkor a róla beszélő munkatárs pletykálkodott, ha nem, csak rosszinulatú személyeskedés volt az egész, súlyosabb esetben uszítás.)

A 15.55-kor a kikapcsolt gép előtt startra kész dolgozók problémája pedig egyszerűen megoldható, a sszámítógépekre nem kell ki/be kapcsoló gombot szerelni, az igazgatóhelyettes asszony pontban 16.00-kor (greenwichi középidő plusz egy óra!) saját kezével basssza le a főkapcsolót, amivel egyúttal kioldja a munkatársakat a székükhöz rögzítő hevedereket is. Ez a módszer -mármint csapjuk le a főkapcsolót és nincs több gond - amúgy remekül működött a minap a British Airways informatikai központjában is, másfél millió fontnyi kár igazán semmiség egy szakember határozott döntéseihez képest...

A büntetéseknél pedig a fokozatossság elvét kell érvényesíteni. A bűnösnek először csak önkritikát kell gyakorolnia (illegális cigizőknek mellékbünntetésként ki kell nyalniuk egy hamutartót is), aztán jöhet a nyilvános megszégyenítés, miszerint kaloda, megvesszőzés és végül néhány nap áristom, visszaesőknek nehéz vasban.
A pletykálkodás és  széthúzás ellen pedig be kelll tiltani a beszédet, a dolgozók (munkaerő, humánerőforrás, proletariátus) ezentúl csk írásban kommunikálhatnak, a cenzúrahivatal előzetes jóváhagyása után. A cigarettázást pedig teljesen be kellene tiltani, hisz mikor az emberek együtt cigarettáznak, rögtön pletykálkodni kezdenek, a helyett hogy a nemzeti konzultáció kérdéseinek jelentőségét vitatnák meg. Sőt, nem elég pusztán a cigrettát tiltani, hisz a kis szemétládák legfeljebb átszoknának a pipár, íg azt is titnai kell, a vízipipával, szivarral, bagóval és tubákkaal egyetemben.

Valamint be kellene tiltani azzt is, hogy egy bírósági dolgozó másik bírósági dolgozóval házasodjon, barátkozzon, egy buszon utazzon vagy egy utcában lakjon, hisz az ilyen helyzetek is a pletykálkodás, személyeskedés és az uszítás melegágyai, melyek kockázata a tilalommal jelentősen csökkenthető. (Az ügyeskedésé sajnos nem, azt a legtöbben egyedül is el tudják intézni.) Azok a dolgozók aki mégis házasok, megtarthatják az állásukat, feltéve ha fél éven belül elválnak, és igazolhatóan eltérő lesz az irányítószámuk. Az igazgatóhelyettes asszony természetesen ezt is személyesen fogja ellenőrizni.

Persze egyszerűbbb lenne a gazdasági komisszárhelyettes asszonyt egyszerűen elküldeni a fenébe, a cérnagyárban úgyis anyagmozgatót keresnek három műszakba, kádertemetőnek az is megteszi, ott legalább csak magában dünnyögheti a baromságait, nem pedig körlevelekben.