Nálunk nincs igazi hagyománya a tévés hittérítőknek, van a hitgyüli potrohos pszichopatája, oszt' jónapot. Bezzeg Ámerikában, úgy tenyésznek ezek az alakok, mint máshol a lábgomba, egyik rémesebb, mint a másik, de legalább alapvetően nem a lelkedet akarják, legalább is amíg a pénzed önként adod.
Ez a tavalyi életrajzi film egy zavarbaejtő nőről szól (true story, naná), a címben emlegetett Tammy Faye-ről, aki élete során minden volt, és mindennek az ellenkezője is. Keresztény fundamentalista prédikátor (a férjével együtt, mint a Biblia-övezet Ken és Barbie-ja), aki közben úgy festett, mint egy melegbár szétplasztikázott drag queen-je, Jimmel, a férjjel lettek országos tévésztárok, alapítottak keresztény vidámparkot, és sikkasztották el a befolyó adományok egy jelentős részét. (Hisz Isten nem szereti azokat, akik szegények - hirdették mindig.) Minek következtében Jim a börtönben kötött ki, Tammy meg egy másik pasi oldalán. Amíg el nem vitte a vastagbélrák.
theguardian.com
A film maga elég pontosan végigmegy egy korábbi, nem mellesleg ugyanezt a címet viselő dokumentumfilm sorvezetőjén. Igazából nem sok eredetiség van benne, felmondja az életrajzot, de ez innen, Európából nézve azért önmagában is elég sokkoló bír lenni.
Csak egy példa: gyerekkorában nem járhatott a családdal a templomba, mert az anyja korábban elvált, ami ugye egy ősbűn, ő meg az első házasságából származott. Igazából a muttert is csak azért tűrték meg a gyülekezetben, mert más nem tudott zongorázni... Aztán mikor elment, hirtelen megszállta a szent szellem, nyelveken halandzsázott és bepisilt kissé, amit a helyi zsírfejű lelkész persze isteni megnyilvánulásnak vett. (Az egész templomi gyüli hangulata egyébként olyan, mint anno a Kingsman-ben, csak ott Colin Firth kiirtotta az egész bagázst.)
Amúgy tényleg rémes látni a hatvanas-hetvenes évek amerikai tévés kultúráját, pontosabban a pénzre hajtó prédikátorok cinizmusát, akik egy koktélpartin beszélik meg, hogy mennyi volt mostanában a cash, és hány piacon vannak már jelen. Jézus ebben a kontextusban nem érdekes, de a bankszámlának halleluja, a nézettségnek meg ámen.
Hogy maga Tammy mennyire vette komolyan az egész evangelizációs a dumát, azt ebből a filmből sem tudjuk meg, hiszen igazából máig sem tudja senki, az nyilvánvaló, hogy a férje egy cinikus, fehérgalléros bűnöző volt, de ő inkább tűnik naivnak, mint pénzéhesnek. Legalább is eleinte. De az biztos, hogy a naivság látszatát egész életében igyekezett fenntartani, akkor is, amikor a talk-showja vendége egy meleg, AIDS-es lelkész volt, vagy amikor egy órát értekezett a péniszpumpálásról. Hogy hát a fasz is csak a teremtett világ része, tudni kell jól használni. Meg hát egy jó péniszpumpa házasságokat menthet meg.
Ez a - jobb híján nevezzük így - kiszeltündei hozzáállás persze azzal járt, hogy vele voltak tele a bulvárlapok is (reakció: „A szekuláris sajtó utál minket, mert több millió lelket nyerünk meg Jézusnak!“), sokan rajongtak érte, és legalább ennyien gyűlölték a vélt képmutatását. Ez mondjuk kívülről nézve nemigen zavarta, énekesi karrierjét is nyugodtan építgette mellette, és láthatóan élvezte a gazdagságot. És lehet, hogy tényleg naiv volt, de annyira, hogy meg sem kellett bűnhődnie az amerikai kultúra ellen elkövetett merényleteiért, már ha a végül halálos betegségét nem tekintjük annak. De az megnyugtató, hogy az általa, meg a hozzá hasonlók által képviselt minta felénk nem lett általános, hisz hozzá képest egy Vidám Vasárnap is visszafogott, decens teológia halandzsázás, a különösen undorító külsőségek nélkül. (Na nem mintha ettől sokkal kevésbé lenne káros, csak hát a kulturális komfortérzetünknek sokkal elviselhetőbb.)
Jessica Chastain meglepően jó a címszerepben (pedig amúgy nem tartom sokra a színművészetét), Andrew Garfield meg eléggé semmilyen, mint Jim Faye, de neki mintha elfelejtettek volna egy rendes karaktert írni. Vagy egyszerűen csak ő a valódi személyiség nélküli kaméleon, a nagy manipulátor, és akkor viszont szándékos, hogy itt egy színtelen, szagtalan, átlátszó folyadék, akinél a karizma is csak egy felvett szerep. (Minden esetre egy pillanatig sem sajnáljuk, mikor Tammy megcsalja őt, mondhatni rendszerszerűen.)
Összességében jó kis film ez, de hát én mindig bírtam az életrajzi darabokat. Mondjuk lehetett volna kicsit abszurdabb, kicsit kreatívabb, ha már krea-cionistákról szól. Na jó, ez ócska egy szóvicc, abba is hagyom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése