Eurók, víziók

Már megint itt van az Ejrovízijós Dalfeszt, ami minden évben jön, mint egy floridai hurrikán, ráadásul ennek is női neve van, Európé elvégre Agénór föníciai király lánya volt. A róla elnevezett kontinens, unió és dalfesztivál viszont csak időnként mutat feminin vonásokat, a dalfesztivál még leginkább, amennyiben elég sok ijesztőre sminkelt luvnya rázza magát benne, a metroszexuális fiúk mellett.

Mindig hangsúlyozzák, hogy itt nem előadók hanem dalok versenyeznek, ettől persze az istenadta nép még mindig ábrándos kék szemekre, szilikonos csöcsökre, kigyúrt felsőtestekre és nyomokban hajat tartalmazó zselé-kompozíciókra szavaz, ízléstől és nemi érdeklődéstől függően. Pont mint a valóságsókban, csak itt próbálnak valami teljesítményt is tenni a puszta kinézet mögé, mondjuk sikertelenül.

Mert ennek az összeurópai, naftalinszagú táncdalfesztiválnak a dalok pont nem erősségei, szerencsére a tökéletesen felejthető tucatpop-számokat tökéletesen felejthető zsúrpubik és operett-csajszik adják elő. Így aztán ejrovízijós kultúrsokk annak sem okoz maradandó károsodást, akinek véletlenül épp a köztévénél ragadt be a távkapcsolója. (Bár kultúrember mifelénk köztévét eleve nem néz, már az is elég, hogy finanszírozza az adójával.) Persze  a úgynevezett kommentátorokkal súlyosbított közvetítésnél legalább olyan komoly veszélyfaktor a gundeltakácsi értelemben vett szujózoltánkodás, mint maguk a produkciók. Mert mifelénk ezt a szánalmas riszálást valami nagy nemzeti ügynek promózzák, ahol most aztán megmutatjuk a világnak, mintha focivébé lenne, enyhe negyedik harmadik világháborús beütéssel. Csak ezzel magyarázható ugyanis a főműsoridőben, kiemelt terjedelemben elkövetett fejhangú üvöltözés ha sok pontot kap a hángérijen induló, meg a szemünk előtt megvalósuló második Trianont vizionáló temetői tónus, ha mégsem.

Pedig legtöbbünknek fingja sincs róla ki a magyar induló, de legalább nem is érdekel, így még könnyebb másnapra elfelejteni őt/őket. (A minap valami műsorban szerepelt egy By Alex nevű csávó, aki szintén az ejróvízijós vonalon, sérelmünkre elkövetett giccse miatt lehetett volna híres, de mégsem. Mert én például percekig néztem und hallgattam, de még csak ismerős sem volt sehonnan, mikor végre kiírták a nevét, illetve amit helyette használ, már rémlett valami, mert minden évben van pár nap, mikor minden hírportál nyitóoldalán ejrovízijóznak.)

Ha egy fokkal radikálisabb lennék, azt mondanám hogy atomot nekik, de én nagyon toleráns, humánus és ráadásul állatbarát is vagyok, úgyhogy megelégednék azzal, ha az fesztivál szervező és fellépői csak pár év kénszermunkát kapnának. Ahol a kőtörés mellett zámbódzsimi albumokat kellene hallgatniuk végtelenítve, így aztán szabadulásuk után egyiknek sem jutna eszébe többet a popzene trash-realityje, illetve csak legsötétebb gondolataik társaságban. Máshol próbálnánk eurót szerezni a vízióikhoz.

Igénytelen, sablonos, giccses és nyálas popzene ellen pedig szedhetünk valami jóféle metált, de az adagolásra figyelni kell.

Blood, sugar, sex, magik

Voltam a héten laborvizsgálaton, ahol nem is vizsgáltak meg, csak levettek három fiola vért, meg vittem magammal frissen csapolt reggeli vizeletet, de engem egyáltalán nem vizsgáltak. Csak a folyadékokat, amik belőlem jöttek ki, de azt legalább gyorsan, másnap reggelre már meg is kaptam az eredményeket ímélben. Az egész pisilős-szurkálós dologra a cukorbetegség miatt van szükség időnként, mondjuk én már a 'cukorbetegség' kifejezést sem értem, a cukor ugyanis nem betegség, legfeljebb időnként kicsit sok vagy épp kevés van a véremben, de szedek rá gyógyszert, meg rendszeresen borogatom is, hideg ecetes mosdókesztyűvel. 

Amúgy épp a minap jöttem rá, hogy mi lehet a betegség oka. Nyilván nem a túlsúlyom - amiből mostanában azért adtam le rendesen - vagy az egészségtelen étkezési szokásaim, vagy az eredendő lustaságom (mostanában azért elég sokat mozgok), hanem a lakóhelyem. Mert jelenleg nálunk, a szökőkutakkal tuningolt körforgalmak és a hardcore térkövezés városában van az ország egyetlen működő cukorgyára, ahol rohadt sok cukrot gyártanak minden évben, nem csoda ha az ember cukorbeteg lesz tőle. Mert ha valaki Csernobil mellet lakik, akkor ne csodálkozzon ha mondjuk fül- vagy körömrákot kap, az autópálya melletti motelben nem túl friss a levegő, viszont asztmás a recepciós, tehát a cukorgyár közelsége cukorbetegséget okozhat. Egyszerűen az egész környéknek glükóz-fruktóz hangolású aurája van, különösen a nagy cukorrépa kampány idején, amikor az egész várost megüli a jellegzetes édeskés bűz, amit a szecessziós belváros meg a három kormányablak sem bír ellensúlyozni.

Nekem viszont időnként vacakol a vércukrom, bár diétával meg tablettával jól kordában lehet tartani, viszont néha gyilkolni tudnék egy tábla csokiért. Még szerencse hogy a fehér kenyeret nélkülözni nem nagy ügy, a rozsosat vagy teljes kiőrlésűt eleve jobban szeretem, és ott kisebb a kísértés, hogy valami durva lekvárt, vagy ujjnyi nutella-réteget transzportáljak rá, valahogy fura lesz az íze. Mert persze kipróbáltam, nyilván diabetikus lekvárral, mondjuk így utólag belegondolva az sem valami nagy durranás, lehet hogy nem is a kenyérrel volt inkompatibilis, hanem a lekvárság lényege hiányzott belőle. Ezek alapján egy diabetikus mézet (ha van olyan egyáltalán) inkább meg sem próbálok elképzelni.

Szóval nem  nagyon eszek édességet, ha véletlenül igen, azt édesítővel édesítem, nagy ínyence lettem a tablettás, por állagú meg a folyékony édesítőszereknek, és ebbéli minőségemben megállapítottam, hogy mind egyforma, azaz édes, némi kesernyés-vakondos mellékízzel. Persze sosem ettem még vakondot, nem is tervezem, de valahogy olyannak képzelem az ízét, mint ami a számban marad egy bögre tea után, amiben kicsit túltoltam a kis fehér tablettákat.

Diéta, mozgás, kémcsőbe pisilés, az élet apró építőkövei. Mozogni meg remekül lehet erre a témába vágó popzeneipari termékre is. Prémium kategóriás!

Marketing-lelkiismeret

Egyre gyakrabban futok bele olyan reklámokba, ahol azzal akarnak rávenni valami eleve felesleges, de rendszerint egészségtelen vacak megvételére, hogy ha ezt a müzlit, joghurtot, kutyakekszet vagy búgócsigát választom, azzal egyúttal a fül nélkül született gyerekeket, az unatkozó kutyákat és súlyos beteg rododendronokat is támogatom. Mert a gyártó cég ugye, az ő végtelen empátiájával és nagy jóságában, minden pohár ételfestékkel, mesterséges aromával és cukorral teletömött, nem mellesleg kurva drága pohár joghurt után átutal egy forintot az allergiás vagy diabéteszes (esetleg a diabéteszre allergiás) csecsemőknek, az abortuszon átesett labradoroknak vagy mondjuk az Alzheimeres betegeknek bár utóbbiakról rendszeresen megfeledkeznek...

És hívják mindezt "társadalmi felelősség-vállalásnak", a jóval pontosabb szemfényvesztés (népiesen: parasztvakítás) helyett, pedig az ilyesféle akciók simán csak marketingfogások, ráadásul az olcsóbbak közül. Itt már nem azt promózzák, hogy az ő termékük milyen jó, hisz mindenki tudja, a cég vezetőitől a fogyasztókig, hogy legfeljebb középszar, de ha nem pont azt a kutyakekszet veszed, akkor miattad meghal majd egy labrador, mert te nem simán nemtörődöm vagy, de egyenesen szívtelen. Hisz még arra sem vagy képes, hogy egy ilyen kis dologgal segítsd a rászorulókat, te egy kutya életét kutyába sem veszed, nemhogy másba. És ilyenkor, ha már jól elültették benned a fogyasztói bűntudatot, felrémlik lelki szemeid előtt Danonné Élő Flóra a reklámspotból, aki biztosított róla, hogy az ő cuccaik vásárlása nélkül nem is lehetsz jó ember, így biztos elkárhozol majd, és az idők végezetéig Szomszédok-ismétléseket kell nézned a pokolban, extra adag Etussal.

Miközben elég lenne azt mondani, hogy vedd meg a mi joghurtunkat, felvágottunkat vagy mosóporunkat, mert ez a leghúsosabb joghurt, a legjobban fehérítő felvágott illetve a legfinomabb mosópor, ami az orrodat is tisztíccsa. A jótékonyságot meg gyakorold magad, rendelkezz az adód egy százalékáról, ha meg a cégben is buzog a jóakarat und segíteni akarás, adjon pénzt magától, de hagyja fenébe ezt a kreténséget, a jótékonyság imitálását. Simán csak gyártson meg forgalmazzon fasza termékeket, keresse velük gennyesre magát, aztán a társadalmi felelősség jegyében adjon a lóvéból egy jó adagot a rákos sünöknek, vagy akiknek csak akar.

Az efféle szánalmas reklám legfeljebb akkor lehet indokolt, ha valaki mondjuk brokkoládét akar eladni (én ezt valamiféle csokibevonatú kovászos brokkolinak képzelem), és némi lelkiismeret-furdalás gerjesztése nélkül esélye sem lenne rásóznia bárkire. De ha a potenciális vásárló úgy gondolja, hogy így azért egy kicsit ő is jófejnek érezheti magát, esetleg vesz egy adag brokkoládét, és a hányás után is marad benne egy kis jó érzés.

Persze csak a savas felböfögés meg a rettenetes szájszag mellet.

Az ügynökhal álla

Ma reggel rájöttem, hogy Nagy Testvér tényleg figyel engem. Épp reggeli egészségügyi sétámat végeztem fél öt és hat között (azért ilyen korán, mert tegnap sokat mászkáltam a napon és lesült a képemről a bőr, sajnos nem csak szimbolikus értelemben), mikor észrevettem, hogy a térfigyelő kamerák követnek. Nem úgy, hogy lemásznak a lámpaoszlopról, de ahogy elhaladok előttük vagy a közelükben utánam fordulnak, de ha hirtelen visszafordulok, akkor is.

Felmerült bennem, hogy csak azért teszik ezt, mert reggel öt előtt viszonylag kevesen mászkálnak a parkban vagy szelik át a közeli játszóteret, és az ilyen láthatóan céltalanul lófráló magányos alak eleve gyanús, ki tudja hány döglött kutyát vagy használt plutóniumrudat ásott el a homokozóban, pont nemrég. Persze elképzelhető, hogy egyszerűen csak unatkozik ilyenkor a szoftver, és ha az egész éjszakai semmittevés után végre bejelez a mozgásérzékelő, gyorsan leköveti azt az egy szem hülyét, aki ilyenkor arra mászkál. (Pedig a korai mászka igen jó dolog, nincs forgalom, sőt hat előtt a közlekedési lámpák nagy részét sem kapcsolják be, akkor megyek át az úton amikor akarok, plusz nem jönnek szembe az utcán buta, csúnya, rossz szagú vagy hülyén öltözött emberek, azaz gyakorlatilag senki. Mert a fenti kategóriák valamelyikébe majdnem mindenki beleesik, csak a párom meg a barátok kivételek - mondja a bennem lakó zsigeri mizantróp.)

De minden jóindulatú megközelítésem ellenére mégis azt hiszem, hogy direkt engem figyel meg valami titokzatos szervezet, titkosszolgálat, háttérhatalom, lokális szijájé, gadnóz. Valószínűleg egy alvó ügynök lehetek, egy koránkelő alvó ügynök, aki maga sem tudja, hogy valójában egy kevéssé ismert ország titkosszolgálatának dolgozik, amíg nem aktiválják valami kulcsingerrel. Így hát én sem tudom, hogy akkor most St. Kitts and Nevis, Palau, esetleg Nauru beépített embere vagyok-e, de azt tudat alatt érzem, hogy valami szigetország lehet, amely szeretne már magának valami szárazföldi területet, lehetőleg Európában. Aztán egy nap majd kapok egy ímélt vagy valami szubliminális (tudatküszöb alatti) üzenetet a Spongyabob egyik epizódjába kódolva, és egy Terminátorba oltott James Bond lesz belőlem, aki infravörös szemüveggel és  kézigránáttal harcol a halászati jogok tervezett módosítása ellen, konspiratívan. Persze az is lehet, hogy az illető aktiváló kódot már el is küldték, csakhogy én utálom a Spongyabobot, szóval lehet hogy a szomszéd hülyegyerekből lett terminátor, mondjuk bunkónak már elég bunkó hozzá. (A James Bond-faktor nála nyilván nem aktiválódott, valószínűleg nem volt minek beindulnia a szobahőmérsékletű IQ-ja okán.)

Szóval lehet hogy nem is vagyok nemzetbiztonsági kockázat, csak ez a Nagy Testvér még nem tudja, így aztán ha kilépek a lépcsőházból, nyomban rám tapad az össze kamera (nem konkrétan, csak az üveges tekintetük), úgyhogy ezentúl inkább a mellékutcákban sétálok majd. Ott nem figyelnek, meg jó sötét is van még hajnalban, nyugodtan megdobálhatom használt plutóniummal a túl hangosan ugató kutyákat.

Csatorna, tölteléknek

Dzsokitévé néven új tévécsatornát indítana a Nemzet Hörcsöge, az amúgy is osztódással szaporodó TV2-es portfólió kituggya hányadik (hányadék?) leágazásaként. Persze ők Jockey TV-ek írják, ettől aztán eleinte egy csomó lóverseny-függő néző megy hozzájuk csalódni, pedig csak a Dallast meg a Columbót fogják adni a korszerűség, naprakészség meg a háromszázadik ismétlésnél már alig látható méretű jogdíjak jegyében.

Pedig például a Columbo szar, mindig már az elején kiderül ki a gyilkos, a hadnagy meg lehet hogy okos, de közben annyira idegesítő, hogy az ember húsz perc után leütné egy méretesebb - lehetőleg öntöttvas - serpenyővel.

A Dallas ehhez képest szimplán csak unalmas, hülye hajú, nyakkendős fazonok ülnek, állnak, mászkálnak fel-alá sokadik emeleti irodákban (esetleg a farmon), ötpercenként ledöntenek egy pohár viszkit vagy egy nőt, illetve mindkettőt, ebben a sorrendben.

Ezen röhögtünk az egyetemi koleszban, 1823-ban talán...

És ráadásul hiába nézte az ember a Dallasot, csak nem jött a Kennedy, a JFK (akit furcsa mód egy repülőtérről neveztek el) hogy jól lelőjék végre nagyon. Vagyis meghalásig, de nem, csak ilyen texasi olajozók viszkiznek meg intrikálnak egymás ellen sokat, meg közben fő tevékenységként gazdagok, de nem eléggé, nyilván még nem elégedettek a bankszámlájukkal.

Mindezek mellett igazán pocsék színészek dallaszolnak a sorozatban, nem csoda hogy igazából egyikük sem csinált karriert valódi sorozatokban, pláne filmekben, bár kétségtelen, hogy legalább passzolnak a produkció általános minőségéhez.

Most pedig ezt a kulturális apokalipszist akarja az arcunka tolni Vajna Bandi bá', hisz ha már a hatalom und a politikai elit arccal a hetvenes-nyolcvanas évek felé masírozik, a kultúra frontján is ezt az időszakot kell megcélozni, mikor itthon még Kádár elvtárs volt a krumplileves, meg a beszivárgó nyugati sorozatok a nép vágykiteljesítő felületei.

De ne panaszkodjunk, legalább bővül a választék, bár a dzsokitévével a csatornák nem többen lesznek, csak sűrűbben. Mint a régi viccben: a Szovjetunióban beindítják a második tévécsatornát, Szergej Ivanovics meg először az egyesre kapcsol, ahol épp Brezsnyev elvtárs mond beszédet, gyorsan vált a kettesre, ahol viszont a képernyőn egy rendőr lengeti a gumibotját és azt mondja: "Kapcsolgatunk, kapcsolgatunk?"

Műfaji zsáner

A címben idézett kifejezést  a minap hallottam egy rádióműsorban, ahol igen okos bölcsészek beszélgettek valami középszar horrorfilmről (Az). Én viszont még okosabb bölcsész vagyok (igazából persze nem, csak némi egyetemi átszervezés miatt a bölcsészkarról van a diplomám, pedig életemben kétszer jártam ott, a büfében, amúgy a szociológiai  intézetben okosodtam), és tudom, hogy ez így hülyeség. A zsáner ugyanis  ebben a kontextusban éppenséggel műfajt jelent, márpedig a "műfaji műfaj" elég nagy sületlenségnek hangzik. És igen a zsáner a szlengben jelenti azt is, hogy valaki által kedvelt, előnyben részesített, de ma már nem azt mondja egy tetszőleges Feri, hogy "Jolán a zsánerem", hanem csak azt, hogy "sunáznám".

Persze a műfaji zsáner mellett is vannak hasonló pleonazmusok, mint az erkölcsi moralitás, az emberi humánum, a fájdalmas kín vagy a messzi távol. Tipikusan jellegzetes, hogy sokaknak nem elég nyelvileg szavakba önteniük a valós tényeket, de hangsúlyosan nyomatékosítaniuk kell őket tautologikus pleonazmusokkal is, ami persze nem új nóvum, régóta velünk élő buta ostobaság.

Ez persze nem valamiféle nyelvtan-náci hozzáállás részemről, valójában szórakoztatnak az ilyen bakik, rém unalmas lenneminden újság, hírportál vagy rádióműsor, ha mindig mindenki a Times vezércikkének stílusában írna/beszélne, sokkal szürkébb und unalmasabb lenne az egész.

Pláne egy lazább, beszélgetős műsor műfaji zsánerébe fér bele az ilyenféle szószaporítás, vagy akár egy piroson áthajtó oximoron, amint épp elgázolja az idegen szavak szótárát.

De nem akarok itt terminus technicusokkal dobálózni...

Zűrkutatás

Mostanában mintha felpörögne az űrkutatás témája a médiákokban, legalább is azokon a hírportálokon, amiket magam is olvasok. Az űr kezd megint divatba jönni, ami persze érhető hiszen az űr az j dolog. Az űr ugyanis igazából a nagy semmi (na jó, majdnem), ami sokkal megnyugtatóbb annál a sok szarságnál amik itt a Földön vannak, és amik határozottan valamik.

Az űrben például nincsenek államok, politikusok, bevásárlóközpontok, mamutcégek, nincs sorban állás, villanyszámla, munkanélküliség (eddig még minden űrhajós végigmelózta a küldetését), egyházi dogmák, kokaindílerek és a nyolcas busz sem rohad le az első sarkon. Mivel az űrben nincsenek utcasarkok meg nyolcas buszok sem.

Sajnos gravitáció sincs, bár a Sztár Vórz című dokumentumfilm sorozat szerint már ezt is megoldották (meg a hang terjedését a légüres térben), hisz ott mindenki tök nyugodtan sétálgat a csillagrombolók parancsnoki hídján. Szóval van már ilyen, csak nyilván még titkolja a szíjájé, mert ha az embereknek lenne otthon saját mesterséges gravitációjuk, nem fizetnének elő az eddigire, ami jelentős bevételkiesést okozna az államoknak, meg a velük szövetséges gravitáció-szolgáltató kartelleknek. Ezek aztán csődbe mennének, és aki nem tudná megfizetni a privát gravitációt, az onnantól naphosszat csak lebegne otthon, ami egy darabig lehet hogy kényelmes, de például vajas kenyeret kenni kész rémálom lenne. Ennyit a sztárvórzról.

De a gravitáció hiányát bőven ellensúlyozza, hogy az űrben rengeteg hely van, miközben egyre kevesebb idelent, így mikor már közelítjük a tízmilliárdos létszámot, a felesleget ki kell lőni az űrbe. Vagy ha nem lesz elég rakétánk, a már el nem férők szépen egymás vállára állnak, aztán a sztratoszféra fölött a felesleget majd lefújja a napszél. Addigra meg majd csak megoldjuk, hogy a közel mínusz 270 fokban és levegő nélkül hogy élnek túl azok a szerencsések, akik végre kiszabadulnak túlnépesedett bolygónkról. És tényleg nekik lesz a jobb, mert kaja meg normális minőségű levegő itt sem lesz, de az űrben legalább nem kell zsúfolódni, mint a dobozolt heringeknek.

És ez pont egy szempontból jobb, mint idelent maradni, mert bár odafent sem pont a mennyek országa van, csak kurva hideg vákuum, de ha valaki azt kibírja, meg hogy a saját vizeletét kell folytonosan újrahasznosítania, egész jól ellehet, míg valami lakható bolygóra sodródik.

Szóval az űrkutatásnak ezekre a zűrökre kellene koncentrálnia, ha már úgyis rövid úton lakhatatlan lesz ez a mostani bejzli. A zűr a jövőnk, ez abból is látszik hogy piszkosul gazdag és nagyon kocka jenkik már fizettek is érte huszonmillió dollárokat, hogy pár naping keringhessenek a Föld körül. Hát még mennyit fizettek volna, ha nem csak egy kis szánalmas keringés juthat nekik, hanem egyenesen kilövik őket a nagy büdös semmibe, ahol aztán egyszer csak vagy meglelik a nirvánát, vagy kis szürke űrlények boncolják fel őket élve, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel.

Szupermen a mosodában

Nem értem a szuperhősös filmeket, illetve azt, hogy látszólag normális, jól fejlett emberek mit esznek ezeken. Igazából persze a képregényeknek sem vagyok rajongója, én leragadtam tízévesen az Asterixnél meg a Pif és Herkules kalandjainál, de az ilyen vasemberes meg amerika kapitányos izékkel végleg nem tudok mit kezdeni. Minap megpróbáltam megnézni valamelyik vasemberes mozgóképet, húsz percig bírtam. Viszont feltűnt, hogy ezekről valahogy nem készülnek paródiák, gondolom azért, mert műfaji sajátosságaik okán már eleve annyira elrajzoltak, hogy egyben a saját paródiáik is, two in one ugyebár.

Ráadásul az idő múlásával egyre inkább azok lesznek, most láttam valami filmcsatornán egy hetvenes évekből való amerikakapitányt, ott hősünk szolid sörhassal, tornaruha-szerű kezeslábasban motorozott a sivatagban, nem derült ki hova, a lényeg az volt lehessen egy alacsony költségvetésű helikopterrel üldözni, lövöldözés céljából.

A szuperhősökkel az a legnagyobb baj, hogy hülyén néznek ki. Nem vegyülnek el a tömegben, hogy a lehető leghatékonyabban használhassák a szuper képességeiket, hanem direkt futóbolondnak öltöznek, a sztreccsnadrágra kívülről húzott alsógatyájukkal, meg a tejesen indokolt köpenyeikkel, amik csak arra jók, hogy beléjük lehessen gabalyodni, illetve bevethetők a nyilvános vécében hiányzó vécépapír vészhelyzeti protokolljában. Vagy ha épp  helyi iskola futópályára akarnak szarni (lásd két poszttal elébb).

vitamin-ha.com

Ráadásul a szuperhősök környezete is csupa retardált fazonból áll, a hős feltesz egy szemüveget és senki nem ismeri meg, feltesz egy csak a szemkörnyéket takaró farsangi papírálarcot és dettó, miközben a rokonainak, a szerelmének vagy a kollégáinak fel sem tűnik, hogy mit művel nem csak szabadidejében. Meg senkinek nem tűnik fel  szennyestartóban az áramvonalas kezeslábas a hülye köpennyel? Vagy a mosodában? Mert az valószínűtlen, hogy a pókember maga mos kézzel, nagy titokban, a szupermenről még el tudom képzelni, hogy a szuper képességeit használva, szemmel veréssel tisztítja a textilt, ilyen zöld sugarakkal.

De ez persze a családnak vagy a szomszédoknak nem tűnik föl, hisz ostobák hozzá, plusz mindenki foglalkozzon a saját dolgával, a köpenyes fószer, aki most repült el a házunk fölött nem a szembeszomszéd, elvégre az emberek nem tudnak repülni, tehát ő sem, csak a díler megint valami furcsasággal ütötte fel a kertvárosi kokainszállítmányt. Holnapra elmúlik, és tényleg másnap reggel látja a szomszédot öltönyben munkába menni.

És ez csak egy apróság azzal kapcsolatban, miért marhaság az összes szuperhősös izé. Ezek a képregények meg filmek fantasynak gyengék, science fiction-nek nevetségesek, kalandos helyett meg simán csak óvodás szintű mítosz-pótlékok, és semmilyen látvány, semmilyen CGI-trükk nem segít már rajtuk.

Viszont úgy tűnik hogy a tömegeknek ez bejön, de hát  tömegek a blikket is bírják, rohadt drágán vesznek sima vizet műanyagba csomagolva (biztos nem tudják hogy működik a csap), színésznek tartják Ben Stillert, kanállal eszik a nokedlit és a fideszre szavaznak. Vagyis a tömegektől nem várhatunk mást, Hollywood rájött, hogy az embereknek szuperhősök kellenek meg bazi nagy robotok, némi szörnyekkel meg őrült gonoszokkal körítve, és a képregényadaptációk esetén még a történeten sem kell agyalni, karakterek meg úgyse nagyon vannak, csak papírból kivágott, hurkapálcikára ragasztott bábok.

Én azért reménykedem, hogy egyszer ennek is vége lesz, és húsz év múlva már mindenki ugyanúgy röhög a mai szuperhős-filmeken (szuperfilmes hősökön?), mint a hatvanas-hetvenes évek próbálkozásain ma. Mondjuk jómagam már ma is röhögök a kortárs darabokon, már amennyit képes vagyok agykárosodás nélkül befogadni belőlük.

Goulash Girl

Egy-két napja már nagyot megy a net hazai szektorában a "régimódi gulyás" készítéséről szóló videó, amitől minden igaz magyar menten véresszájú szélsőjobbossá változik, annyira semmi köze a képernyőn látható gyanús trutymónak a gulyáshoz. (Amiről amúgy Esterházy Péter számtalanszor hangsúlyozta, hogy az egy leves, sok cuccal megpakolva ugyan, de leves, amit a német turistáknak ilyen néven feltálalnak, az meg jobbára pörkölt, azaz műfajilag is más.)

Ehhez képest az alábbi videón eleve darált(!) hússal indít az alkotó, majd jön a hagyma, fokhagyma, paradicsompüré, hámozott-darabolt (konzerv)paradicsom. És amikor már tényleg várná az ember a paprikát, ne adj' isten krumplit, akkor  jön a szarvacska tészta, a cheddar meg a mozzarella, amitől az egész valami különösen elcseszett bolognaira kezd hasonlítani, mínusz a fűszerezés. De gulyásnak nem gulyás, , ráadásul nem azt álltja róla jeles fészbuk-séfünk, hogy ez valami újragondolt, kortárs, fúziós gulyás, hanem hogy ez az igazi, régimódi gulyás, ahogy a mesebeli nagymamák csinálták mindig is régen. Ahogy az idézett cikkben is megjegyzik, szinte látjuk magunk előtt, ahogy nagyi mozzarellát kever a paradicsomos tésztával dúsított darálthúshoz, előállítva így a gulyás néven közismert amúgy levest.

A jutyúbon amúgy több videó is szembejön az "old fashioned goulash" kifejezésre, van olyan ahol a főzős csaj (igazi gulásgörl) lilahagymával és fagyasztott cuccokkal (borsó, répa, kukorica) támad, de  a konzervparadicsom meg a szarvacska tészta az nála is elmaradhatatlan (a sajttal együtt), és persze ő is régimódinak titulálja ezt a meghatározhatatlan izét, bár legalább hozzáteszi hogy ez amerikai gulyás, az eredeti, régimódi magyar meg kanadai(?) változat nyomán.

Persze így van ez számtalan étellel, az olaszok is nyilván agyérgörcsöt kapnának attól a valamitől amit nálunk mondjuk "milánói makaróni" fantázianéven állítanak elő  az iskolai menzák főzőnénijei (a szakács megnevezést esetükben túlzásnak érezném), vagy azoktól a pizzáktól, amik a kecsapos szósz tetejére olvasztott ipari trappistával készülnek, és neveztetnek a vendéglátóipari segédmunkások által margheritának. Vagy simán margarétának, ha kihívást jelent az olaszos helyesírás, márpedig általában azt jelent.

Vagyis az egyes népek jellegzetes ételei, kikerülve a világszínpadra, a felismerhetetlenségig képesek torzulni (e mezőnyben igazán versenyképes lehetne az én tarhonya-alapú szusim is), láttam én már lencséből sóletet, krémest csokis habbal vagy zöldséglevest pulykából.

És már várom, hogy mit lehet csinálni bográcsban, gumicukorból.

Nagy dolgok

Letartóztatták egy New Jersey-i középiskola igazgatóját, mert minden reggel (gondolom hétvégén azért nem) odaszart a suli atlétikai pályájára. A hírből ugyan nem derül ki, hogy jöttek rá, hogy ki lehet a titokzatos gyalogsági aknázó, de legalább azt sem tudni miért.

Hipotéziseink persze lehetnek. Megeshet, hogy az igazgatónál nincs otthon működőképes  vécé, mert arrafelé is igen szarul fizetik a pedagógusokat (innentől lesz szimbolikus a gesztus), és a lakókocsi-parkban a bódéjában már rég eldugult a fajansz,amit nincs pénze ,megcsináltatni. Így a reggeli budista gyakorlatát a munkahelyén kénytelen elvégezni, és azért nem az ottani vécét használja, hogy a fentebb említett szimbolikus módon tiltakozzon a tanárok megalázó helyzete ellen.

Persze az is elképzelhető, hogy lelke mélyén szarik az iskolára, ezen belül szarik a diákok és a kollégái fejére, de konkrétan azért nem meri megtenni ezt (meg a kiszemelt alanyok úgyis elszaladnának, mire letolná a gatyáját), így aztán a közvetett módon fejezi ki mizantrópiáját, elvégre a szak mindenkinek egyformán büdös, és kevesen szeretnek dicsekedni vele.

További lehetőség hogy az igazgató vécékagyló-fóbiában szenved (piszoár és bidé-komplexusokkal súlyosbítva), egyszerűen képtelen porcelán alapra helyezni szükségleteit, plusz igényli a friss levegőt is a kényes művelet közben. (Nyilván gyerekkorában túl hamar kényszerítették bilire, és mivel nem nagyon akarta ezt, a kamrába zárták, a bilivel együtt persze.)

Úgyhogy érdemes lenne körülnézni a város egyéb közterületein is, parkokban, parkolókban, mellékutak mentén, szökőkutakban, ki tudja merre sodorta még kényszeres fóbiája az igazgató urat. Nagy dolgok derülhetnek még ki.

A megnevezés hatalma

Pakisztánban, pontosabban egyik tartományában megtiltották, hogy az energiaitalok az "energia" szót szerepeltessék a  a nevükben, csomagolásukon, reklámjaikban valamint a cégvezetők autóinak egyedi rendszámaiban. Az indoklás valami olyasmi, hogy a redbullnak meg a hasonlóknak nincs is tápértékük. Ám ez kicsit fals érvelés, hisz nem "tápérték-ital" néven hirdetik magukat, energia meg van bennük.

Igazából energia mindenben van, és bár néha nem így érzem, még bennem is. Sőt igazából az anyag is az energia egy formája, tehát ami nem teljesen elvont eszme, abban van energia, a nagyiban, a szobanövényekben, a villamossínekben, a zéró kannásborban (ez olyan mint  a zéró kóla, csak cukor helyett szőlő nincs benne, cserébe cukor annál több) vagy az ikeás könyvespolcban egyaránt. Legfeljebb ezeket nem lehet meginni, beleértve a zéró bort is. Ezzel együtt én nem hirdetném az árumat energiapolcként, energiasínként vagy energianagyiként, bár energiafűről már hallottam. Az valami növény amit ez esetben nem szívni kell hanem kazánban elégetni, és akkor felszabadul a benne lévő energia és megmelegíti a tökfőzeléket meg a lelkünket hideg téli estéken. Bár energiafűként mondjuk Pandzsáb államban nem merném árulni, mert úgyis betiltanák a megnevezést, tekintettel arra, hogy a tápértéke elenyésző, a fűtőértékkel meg nem lehet jól lakni, de legalább is igen bonyolult.

foundshit.com

Amúgy egy csomó más megtévesztő elnevezést is be lehetne tiltani. Vegyük például az "éjszakai villamos" kifejezést. Ha jobban megnézzük kiderül, hogy ezek tisztára nappali villamosok, úgyszólván semmiben sem különböznek azoktól, csak sötétedés után járnak, kivilágított városokban, pont úgy, abban a tempóban és azokon a síneken, ahogy és ahol a nappali villamosok is. És egyáltalán, miért nincs az éjszakai villamosokon hálókocsi? Az már lehetne egy differentia specifica, már ha a villamosok értenének latinul.

Az éjjel-nappali boltok neve mondjuk maradhatna, azok általában tényleg nyitva vannak éjjel meg nappal is, és mindkét esetben egyformán boltok. De azért itt is megvezethetik az embert az elnevezések, egyszer a horvát tengerparton mentem egy boltba, amin előző nap láttam a "Non-Stop" feliratot, de kiderült, hogy ezt ők nem úgy értik hogy 0-24-ben vannak nyitva, hanem hogy reggel 8 és este 6 között folyamatosan, azaz non-stop várják a nedves vásárlókat. Azaz nem zárnak be a szieszta idejére sem, mint a legtöbb környékbeli egység, ők ebéd után und a legnagyobb hőségben is hősiesen nyitva vannak, hogy a lazacvörös árnyalatú,

pirított németek a parton sülés közben sörrel pácolhassák be magukat, főleg belsőleg.

De este hétkor már csak a távolabbi vegyesbolt volt nyitva, úgyhogy maradt a hotel bárja/étterme (ez ugyanaz a helyiség volt, csak napjában párszor funkciót váltott), ahol a bolti árhoz képest  tripla áron lehetett sört venni a modortalan, de legalább nyelveket sem beszélő bosnyák pincértől /pultostól, mikor melyik szerepben volt.

Szóval igaza van a pakisztánoknak (vagy hogy hívják az arrafelé népeket), ügyelni kell rá, hogy mit írunk rá  a bármikre, mert egy tripla áru sör akkor is drága lenne, ha nem lenne egyúttal langyos is. 

Mellékszál: Én mondjuk ma már csak ritkán iszom, és jobbára alkoholmenteset, ami valami furcsa okból általában drágább a hagyományos sörnél. Pedig nincs benne semmi plusz, sőt kevesebb van benne, azért mentes. Biztos kurva sokba kerül kiszedni belőle az alkoholt, ezért az elsőre indokolatlannak tűnő árrés, esetleg arra gondolnak a gyártók meg a forgalmazók, hogy ha alkoholmenteset iszik az ember, megáll egy vagy két korsó után mert már nem szomjas. Vagyis a hagyományos sörrel ellentétben nem vedel tovább, és az ebből adódó veszteséget kell behozni a magasabb árral.

Amúgy érdeklődéssel várjuk a cukormentes után a cukor- és koffein/taurin-mentes energiaitalt is. Csak ne próbálkozzanak vele Pakisztánban.

Vicces, de közben zavarba ejtő

Valójában közel négy éves a történet, de nekem akkoriban elkerülte a figyelmemet Szennyai Mária, aki független polgármester-jelöltként indult a III. kerületben a 2014-es önkormányzati választásokon. A néni a kerületi lapban való bemutatkozáskor olyanokat írt, hogy attól minden jobb érzésű pszichiáter azonnal a Freud-összkiadásához nyúl, és felsejlik előtte egy nagyívű disszertáció a tévképzetek radikális változatairól.

Mária néni ugyanis nem kevesebbet állít, mint hogy Oscar-díjas színésznő, sőt rendező, összesen 22 Oscarja van, csak egyiket sem a saját nevén kapta, ezért nem tud róla senki itthon, plusz ugye a Wikipédiában formát öltő Háttérhatalom. Nyilván ők tehetnek arról is, hogy eddig még senkinek nem tűnt föl, miszerint ő a Nemzeti Színház 49%-os tulajdonosa is, így aztán teljesen hatástalanok maradnak az e minőségében kiadott közleményei is

(Nem akarom itt felsorolni az összes baromságot amiket állít, például, hogy Mel Gibson Passsiójában ő játszotta Máriát, sőt a filmet is ő rendezte és nagyrészt a Lukács-fürdőben forgatták. Tessék elolvasni a 444.hu vonatkozó cikkét 4(!) évvel ezelőttről, meg persze a csak tiszta forrást is, a fentebb belinkelt bemutatkozás formájában. A blogját őszintén nem ajánlom, irtózatos angolsággal írt értelmetlen szövegek, és minden cím végére oda van szúrva, hogy "alul magyarul", és tényleg, az angol halandzsa után jön a hángérijen változat, az talán még jobban fáj, mert kiderül, hogy nem (csak) az angoltudásával van a baj, hanem az alapvető szövegalkotási képességeivel is, súlyos sérelmünkre. De polgármester- meg képviselő-jelöltség kapcsán előadott agymenései felhőtlen szórakozást biztosítanak, plusz érdemes beleolvasni a wikipédia-oldala vitalapjába, a szerkesztők maguk sem hiszik, hogy valaki ezeket tényleg képes leírni magáról.

Azt így több év távlatából is nehéz eldönteni, hogy Máriánk súlyos téveszmékkel küzd, esetleg hasadt személyiség, vagy az egész csak egy sima, közepesen szellemes médiahack, amivel fel akarja hívni magára a figyelmet. Valószínűbbnek tűnik, hogy orvosi segítségre lenne szüksége, saját tapasztalat hogy az jól jöhet, mióta rendesen szedem a gyógyszereimet már hozzám sem szól a fikusz a sarokból, és a a postás is egyre kevésbé hasonlít Godzillára.

És persze ilyenkor mindig nagy dilemma, hogy ér-e kiröhögni egy beteg embert, de erre az anarchoid válaszom az, hogy persze, amíg nincs a zárt osztályon. Ha önként, dalolva és a nagyközönségnek adja elő magát, akkor én röhöghetek rajta, ha rám jön a dolog, amúgy sem tudok nem röhögni, ez nem racionális. Nem kell az ilyen figurákkal leállni vitatkozni, de otthon a négy fal között azért  jól szórakozhatok, az még nem fáj senkinek. Én sem tudom, az ismerőseim miket beszélnek rólam a hátam mögött (gondolom jobb is így), de nem is rágódom rajta.

Hősünk amúgy tényleg volt színésznő is, amint azt a Magyar Színházművészeti Lexikon dokumentálja, voltak kisebb színházi szerepei, és egyszer feltűnt a Szomszédok egy (!) epizódjában, mint valami Károly titkárnője. Ezek a szikár tények, innen virágoztak ki a 22 Oscarról szóló konfabulációk, a sok remek főszerep a színpadokon, meg a Dallastól a Rex felügyelőig ívelő sorozatszerepek.

De azért az érdekelne, hogy végezhetett "a Színház és Filmművészeti Akadémia (sic!) keretében az Eötvös Loránd Tudományegyetemen pszichológia-esztétika-teológia szakon"? A színművészetin nem volt elég jó a teológia szak?

Május egy-két-há'

Itt van május elseje (énexó és táncköszöncse), ami persze csak naptárilag érdekes, meg hogy munkaszüneti nap, elvégre a munka ünnepét nemmunkával kell ünnepelni. Ez sokak számára nem jelent eleve semmittevést, mert  kirándulni mennek, és/vagy majálisba, de én a semmittevés pártján állok, illetve ülök a fotelban, tekintettel arra, hogy ízlésemhez képest túl meleg van, meg süt az a hülye nap is.

Mikor még gyerek voltam, aktívabbak voltak a május elsejék, menntünk például majálisba, ahol kaptam playmobil figurát meg kókuszos csemegét. Szigorúan e két dologért mentem, a körhintákra nem voltam hajlandó felülni, illetve egyszer próbáltam, de a korábban fogyasztott kókuszos csemege kólával  a körben állók nyakában végezte. Mondjuk szerintem nem kellett volna panaszkodniuk (de megtették), elvégre mellékeltem hozzá némi gyomorsavat, megkönnyítve ezzel az esetleges másodlagos hasznosítást. Szóval a majálisban engem az édesség- és műanyag bizbasz árusok érdekeltek, esetleg jöhetett még egy fél lángos. (Egyébként az ilyen vásári lángosok eleve fél lángosok, a másik felük ugyanis olaj.)

A majális előtt azonban volt május elsejei felvonulás is, ahol mindig fel kellett vonulnunk az iskola nevében, ostoba transzparenseket vagy béna hungarocell virágokat (csillagokat, zászlókat, kőszáli mókusokat) kellett cipelni, esetleg ezek kombinációját, mondjuk egy ostoba szövegű transzparenst tartó kőszáli mókust ábrázoló objektet. A felvonulások lényege a tűző napon, kurva melegben való menetelés volt, nyilván a szocialista und hazafias nevelés jegyében. És természetesen valamelyik teljesen múmiafejű tornatanár gyakoroltatta velünk a menetelést az iskolaudvaron, miközben folyamatosan dohányzott és rekedten ordibált, jobbára csak magának, mert mi nemigen értettük mit akar, tekintettel az artikuláció markáns hiányára. De ez a létező szocializmusnak nevezett akármi végvonaglása volt a nyolcvanas évek második felében, még egypártrendszer volt, de már ki lehetett röhögni a magát kiképző őrmesternek képzelő tornatanárt.

Meg persze vannak, de inkább csak voltak, népszokások is, már amennyiben a népszokást valami nádfedeles, vályogfalú csűrdöngölésnek gondoljuk. Pedig a népszokás az, amit a nép szok, tehát ilyenek most is vannak, csak mostanában már nem májusfákat locsolunk meg csokimikulásért, hanem - az ünnep fényét emelendő - szintetikus drogokat szedünk, bigmekes dobozba hányunk, és sorban állunk a környéken egyedül nyitva tartó éjjelnappali előtt.

Felvonulás helyett a munkásosztály manapság az éjjelnappalihoz vonul, de lehet hogy még mindig sört és virslit venni.

Standing sushi

Csináltam ma szusit, egyrészt mert régen csináltam, másrészt meg volt itthon minden fontos hozzávaló, a boltba meg lusta voltam elmenni. Mondjuk ha nem lett volna itthon nori, szusirizs, wasabi, savanyított gyömbér, szójaszósz meg ilyenek, akkor is próbálkoztam volna, legfeljebb a hagyományoshoz képest némileg módosított recepttel. 

A nori helyettesíthető mondjuk salátalevéllel (az is zöld), esetleg félfamentes rajzlappal, az legalább sima, szögletes, és valahol találnék hozzá vízfestéket, hogy zöld legyen. A savanyított gyömbér kiváltható savanyúkáposztával is, a wasabi sima tormával, amibe keverünk egy kis csilit, hogy csípjen (meg ugye zöld vízfestéket, ha már elővettük), a szusirizs helyett megfelel a sima rizs is, ha az sincs, akkor a tarhonya, lényeg hogy jó ragacsos legyen.

A szusiba kell ugye hal is (bár kihagyható), de ha tennénk bele csak nincs, akkor jó a parizer, a lángolt kolbász vagy a pörköltmaradék (tetszőleges kombinációban), ha ezek is hiánycikkek otthon, végső esetben bevethető a kisdobozos sertésmájkrém. A szójaszósz remekül pótolható sózott-borsozott ecetes feketekávéval, színre stimmel, és ha elég sós, úgysem érzünk ki belőle más ízt, a zöldségek meg eleve tetszőlegesek, a répa helyettesíthatő paradicsommal, a paradicsom meg kecsappal, a kecsap meg erős pistával, szóval mindenre van megoldás, csak kreatívnak kell lenni.

surfandsunshine.com

És a különböző alternatívák szabadon kombinálhatók, építhetünk rájuk például egy igazi "running sushi" éttermet, ahol  cucc kis tálkákban köröz egy szállítószalagon, és mindenki leveheti, a neki szimpatikusat. Persze ha nincs pénzünk ilyen szállítószalagra (vagy simán csak a bányában töltött gyerekkorunka emlékeztet), akkor bevethető a szekrény mélyén porosodó régi villanyvasút is, vagy simán divatba hozhatjuk a "standing sushi" éttermeket is, ahol ha a paraszt enni akar, majd odamegy a pulthoz, azt' vesz magának valamit.

Na most, a salátalevélbe tekert májkrémes-kecsapos tarhonya, savanyú káposztával és sós-ecetes kávéval olyan egyedi és autentikus szusi-élményt kínál, amihez foghatót akkor sem találnánk máshol, ha egészen Japánig utaznánk érte.

Ráadásul remekül illeszkedik a debrecenis hot-dog, a pulyka-kebab és a csalamádés hamburger ősmagyar gasztronómiai hagyományába. A sok hülye külföldi meg még csak nem is sejti, miből marad ki...

Fauna Flóra

A szokásosan rendes reggeli sétámon feltűnt, hogy még nincs is május, de már vége a tavasznak, már alig virágzik valami, minden csupa zöld, a "májusi" cserebogarak javarészt döglötten hevernek a járdán meg meleg van. Amúgy épp ezért kell reggel sétálni, mert akkor még nincs olyan meleg, bár elég hülye szögben süt az ember szemébe a Nap, de legalább nincsenek emberek az utcán, pontosabban aki mégis, az amolyan hajnali részeg, vagy dolgozni indul, de leggyakrabban mindkettő egyszerre. (Ha véletlenül egyik sem, akkor a postás.)

Ilyenkor jó parkban sétálni, mert bár ott is sok a zöld, de még a postással sem kell találkozni,  az öreg platánfák meg a giccses szobrok csak a legritkább esetben kapnak csomagot vagy tértivevényes levelet, és szerintem akkor is nekik kell elmenni érte a postára, mert eddig még egyetlen fán sem láttam levelesládát, meg csengőt, ahol be lehet csengetni hozzájuk. Vagy nekik?

kepguru.hu

Viszont ha nincs kedvem a legközelebbi park felé keveregni, a környéken akkor is rengeteg nagy fa van. Jobban belegondolva a városban nincs is sok park, az lehetett sok évtizede a koncepció, hogy maga a város legyen parkosítva. Ez persze remek ötlet, a környéken is akármerre megyek mindenhol nagy fák vannak, csak épp a konyhában kell villanyt gyújtani nappal is, mert oda egyáltalán nem süt be a Nap, viszont egy bazi nagy fa van az ablak előtt. Illetve több is. A fákon amúgy valaki madarakat és idegesítő rovarokat termel, és lehet hogy ugyanő (vagy valaki más) időnként műanyag zacskókkal díszíti fel őket, persze lehet, hogy szimplán azt hiszi, a madarak szeretik a műanyag zacskót, mondhatni a műanyag zacskó a fa-rovar-madár hármasság mellett a lakótelepi ökoszisztéma  negyedik sarokpontja. Pedig nem is, hanem a buszmegállóban, padon, lépcsőház-bejáratnál vagy simán csak a kuka mellett (!) felejtett mekis pohár, zacskó, sültkrumplis tasak. A minap saját szememmel láttam, ahogy két feketerigó (a veréb meg a galamb mellett kábé ezt az egy madárfajt vagyok képes biztonságosan beazonosítani, ja meg a csirkét) összeveszik valami mekis maradék fölött, amit valaki a ház előtti padon hagyott.

És amikor reggel - pláne hétvégén - még viszonylag csönd van, bármerre mászkálok is, mindenhol térdig járok a madárcsicsergésben, ami elsőre nagyon hangulatos és megnyugtató, de fél óra után már kezdenek az ember idegeire menni az üvöltöző szárnyasok, és kénytelen felhangosítani a Slayert, az mp3-lejátszóján. Mert bár remek dolog a természetközeliség, de egy városinak azért vannak határok.

Ein Lager bitte

Kerényi imre néhai színházrendező és jelenlegi közéleti futóbolond legújabb ötlete a Gizella-tábor, illetve dehogyis tábor: "elitegyüttlét". Ez ilyen gyerektábor lenne a miniszterek meg államtitkárok gyerekeinek, szigorúan keresztény szellemiséggel, kurva sok pénzért. de nem csak a szülőknek fájna sokba (bár a célcsoportnak speciel pont nem fájna), hanem nekünk is, mert eddig 44 millát már elszórnának rá, de mire jövőre beindul a trónörökösképző tábor Balatonalmádiban(több turnusban!) ez nyilván sokkal több lesz.

A legviccesebb (amin persze magyarosan, azaz sírva röhögünk), az hogy mi mindenre költenének: mindenkinek vennének Quechua márkájú dzsekit (ami jól jön a vitorlásoktatáskor), valami fene tudja milyen zsebkést (ez szintén nélkülözhetetlen lehet a sok templomlátogatás, meg a pannon táj valamint  a római kori emlékek felfedezésekor), ezen felül a lányok római stólát kapnának, a fiúk meg "combközépig érő római tunikát" - legalább már tudjuk hogy kerényi a vén kecske, milyen sót is nyalogatna legszívesebben. Ja, és a fiúk a tunika mellé kapnának fakardot (fuckardot?) hüvellyel (!), ami a szexuális áthallások nélkül is a szánalmasság csúcsa.

Most képzeljük el, ahogy mondjuk Államtitkár Úr egyszem fiacskája két hétig elitegyüttvan hasonszőrűekkel, de nem füvezhetnek, nem  játszhatnak World of Warcraftot, hanem templomokat néznek rogyásig, majd a szigorúan keresztény szellemiségtől áthatva combközépig érő tunikában, fakarddal mászkálnak a Balaton partján, a normális turisták legnagyobb derültségére. De legalább  abban a két hétben megtanulják majd, hogy az élet nem habostorta, ellenben a nemzetközi helyzet fokozódik.

Az egész ötletnek van valami furcsa avítt hangulata, nem kicsit naftalinszagú, mint kerényi elvtárs zakói,de hát fölötte már rég elszállt az idő vasfoga.

Ha viszont már benne van a lábában a bugi, kitalálhatna még néhány tábort, a társadalmi elkülönülés jegyében, elvégre micsoda dolog az már, hogy Államtitkár úr gyereke mindenféle prolikölykökkel jár egy osztályba, hát nem elég, hogy a villamoson el kell őket viselnie, ha nem ér rá a sofőr?

Szóval legyen az elitegyüttlét mintájára, avagy ellenpólusaként prolikarám, ahol a pannon táj szépségei helyett a Népligetet fedezik fel, tunika helyett mackóalsót kapnak, fakard helyett pedig lófaszt se (mondjuk ez utóbbi nem akkora baj). És a Brezsnyev-prolikarám nyilván nem trónörökös-kiképzőtábor lenne, inkább csak bezárnák oda a fiatalokat, ne lógjanak a villamoson mindenki szeme láttára, plusz egészséges, léleknemesítő munka keretében rendberakhatnák a Népligetet, hogy ha hazajön a Gizella-elitegyüttlét aktuális turnusa, ápolt gyepen tudjanak focizni, levezetve a tunikában templomlátogatások fáradalmait. 

Már ha eltalálnak odáig Budáról, sofőr nélkül.

Fantomfájás

Kedden moziban voltunk filmet tekinteni (mondjuk mi másért menne az ember a moziba, itt még popkorn se volt, ezek magas- és nem olyan magas de azért még elég termetes művészetben utaznak), konkrétan a Fantomszál (Phantom Tread) című műegészt. A magam részéről kissé csalódott voltam, én azt hittem a Fantom Menés című Sztárvórzot nézzük majd, ami ugyan a legvacakabb Sztárvórz, de még mindig jobb mint az esti híradó, tetszőleges csatornán. Ehhez képest sehol egy droid, sehol egy jedi, csak egy nagyon-nagyon brit, öregedő fószer varrogat női ruhákat valahol az ötvenes évek londoni arisztokráciájának művilágában.

Az egyébként teljesen utálni való, egoista, kényszeres, mizantróp női szabót (ma inkább stylistnak hívnánk, tekintettel arra, hogy főleg kontyos nénik varrnak) Daniel Day-Lewis alakítja, a rá jellemző alapossággal. Elvégre ő a method acting híve, azaz minden szerepébe maximálisan beleássa magát, és a forgatás alatt ki sem lép a figurából. A Bal lábam című filmje alkalmából például a forgatási szünetekben sem volt hajlandó kiszállni a kerekesszékből, nehogy kiessen a szerepéből. Na ehhez képest nem lettem volna a stábtagok helyében most sem, el bírom képzelni ahogy Danny boy harsányan kurvaanyázik a segédoperatőrrel, mert az túl hangosan eszi a perecet, aztán leissza magát és megdugja a rendezőasszisztens csajt. Később -engesztelésül- varr neki egy kisestélyit, ha már beleásta magát ebbe is a method acting jegyében.

Mert persze a sztori középpontjában a morcos agglegény meg múzsája, a fiatal de legalább nem túl szép csaj kapcsolata áll, ami eleinte unalmas, később beteges, és nekünk ezt kell nézni két órán át. Amúgy remek a film szerkezete, az első óra unalmas, a másodikban már vannak történések is, és nem csak viktoriánus szalonbelsők, itt viszont már betegesbe fordul a sztori. A csaj gyakorlatilag addig eteti mérges gombával a pasit, míg az feleségül nem veszi, illetve egy kicsit még azután is, csak a miheztartás végett. Viszont droidok meg birodalmi rohamosztagosok még ekkor sem bukkannak fel, csak egy-két piros emeletes busz, hogy legalább tudjuk, hol is vagyunk, meg mindenféle arisztokraták, ahogy Rolls-Royce-okból szállnak ki, meg ájultra isszák magukat a saját esküvőjükön.

Azaz, ha az ember túléli az első órát, a többi már egész kibírható, sőt néha még humoros is, a maga kifordult módján, de azért nem ez lesz az aktuális kedvenc filmem. Day-Lewis is szürkébb a szokásosnál, bár még mindig remek (kár, hogy a legutóbbi állás szerint ez volt az utolsó filmje), én meg a szokásosnál jóval többször néztem az órámra, hogy mennyi van még vissza.

Ez pedig esztétikai ítéletnek is elmegy.

Végletek

Mikor reggel vittem le a szemetet,  egy torzonborz pasi volt épp derékig elmerülve a kukában (elnézést, a hulladékgyűjtő konténerben), és elégedetlenül mormogott mag elé: " A fenébe, ez is mind csak ócska szemét!" Mondjuk nem tudom mire számított...

Nekem erről meg az a régi vicc jutott eszembe, hogy Jézus éppen a vízen járás csodáját mutatja be, mikor valaki bekiabál neki a partról, hogy mi van baszki, nem tudsz úszni?

A két poén amúgy jól ellenpontozza egymást, mert egyfelől folyton várjuk a csodát, másfelől meg ha megtörténik, le se tojjuk. Mondjuk a kukázós bácsi esetében még jogos is lehet a csodavárás, ha valaki már itt tart egzisztenciálisan, akkor másban nemigen reménykedhet, de a mentalitás azért jellemző. Valószínűleg, ha találna a kukában egy arany nyakláncot, azt is visszadobná, hogy biztos valami olcsó bizsu, mert olyan nincs, hogy neki ekkora szerencséje legen.

Azt hiszem az a baj, hogy két dologgal nem tudunk mit kezdeni: a sikerrel/szerencsével meg a kudarccal/balszerencsével. A megszokott középszer az még nagyjából megy.

Félkrajcár

A különbözőféle és fajtájú hírességeknek mindig nagy gondot okoz, hogyan is tartsák fenn a feléjük irányuló figyelmet, hisz egy trashreality szereplője meg egy Oscar-díjas színész egyaránt annak megfelelően keres, hogy mennyire népszerű, illetve hogy egyáltalán mennyire ismert. Egy elfelejtett sztár már csak a kiskakas gyémánt félkrajcárját kaphatja, holott a csúcson még legalább tíz gyémántkrajcár volt a gázsija.

De a közérdeklődés fenntartása egyáltalán nem könnyű, nagy ma a médiazaj, túl sok a celeb, keményen kell taposni a felszínen (képernyőn, színpadon, eladási listákon, rendőrségi hírekben) maradásért, szerencsére azért vannak lehetőségek:

- Hülye vetélkedőkben szereplés: Az önmegalázás legegyszerűbb formája, mikor százhúsz kilós szőrös pasik ugrálnak rózsaszín tütüben, vagy szőkített luvnyák állítják határozottan, hogy Svédország fővárosa Norvégia, esetleg a közepesnél sokkal rosszabb műsorvezetők öntik nyakon egymást szarnak látszó csokipudinggal. Az ilyenkor begyűjthető ismertség/figyelem viszont csekély, de legalább rövid életű, ami egy későbbi valódi karrier szempontjából még jól is jöhet.

- Hülye képek/videók feltöltése: Bárhová, ahol sokan láthatják. Egy insta-poszt a modellkarrierre vágyó alany fenekéről, egy különösen trágár twitter-üzenet vagy valami fészbuk-kontent, lehetőleg szaftos magánéleti részletekkel. (Ha az ember párja szintén celeb, remekül ki lehet teregetni a kapcsolat mocskos kis részleteit, a celebek úgyis arról ismerszenek meg -többek között- hogy vagy épp most lettek nagyon szerelmesek, vagy épp szakítanak/válnak.)

Ha meg végképp nem jut eszébe semmi az embernek, el lehet játszani azt amit a minap Anthony Hopkins (Szőr!), azaz ijesztően hülye pofákat vágni egy videón (istenem, a faszhelikopterezés az ő korában már nem állna jól), nézettség generálásához meg a mémesedéshez.

- Függőségek: Egy rendes híresség iszik vagy drogozik vagy szerencsejáték-függő, esetleg szexmániás, illetve ezek tetszőleges kombinációit gyakorolja (szex közben pókerezik, gyógyszerre iszik, bekokainozva whiskyshordót dug etc.), részben a figyelemfelkeltés miatt, részben meg azért mert egyszerűen jólesik neki. A függőségek remekül kihasználható eszközök, a drámai helyzetek, a leépülés is príma híranyag, aztán a rehabról is jókat lehet nyilatkozni a bulvármédiának.

- Rendőrségi ügyek, közbotrány-okozások: Ez a kategória összefügg az előzővel, gyakran egyszerre alkalmazzák őket (ez az ún. Stohl-effektus), a rendőrségi hírek garantáltan felszántják a teljes médiát, és ugye mindegy hogy mit, csak beszéljenek az emberről.

- Valódi teljesítmény: Ez a legnehezebb ügy, mert ezt veszi észre legkevésbé a közönség, különösen ha nincs is egyáltalán. Úgyhogy talkshow-műsorvezetőknél és reality-szereplőknél egyáltalán nem működik, de művészeknél is csak akkor, ha kapnak valamilyen díjat is, addig csak a szűk törzsközönségük szemében sztárok. Kivéve ha közben drogoznak, hülye videókat töltenek fel vagy elmennek a tévébe rózsaszín tütüben ugrálni.

Gusztustalan gesztus

Egy cikk szerint, a legfőbb francia bíróság szerint is joggal tagadták meg az állampolgárságot attól az algériai (gondolom muszlim)nőtől, aki nem volt hajlandó kezet fogni az állampolgári papírok átvételekor. Ez azért vicces, hisz addigra már megkapta az állampolgárságot, és ha mndjuk postán küldik neki a dokumentumokat, akkor a postással kezet nem fogás lesz a kizáró ok? Vagy ha mondjuk online is megkapja, akkor kötelező lájkolni a helyi közigazgatási hivatalt, vagy mehet vissza a balettba ugrálni?

Biztos az volt a baj, hogy a nő muszlim, ezért bár neki ez vallásilag aggályos, mégis muszáj vele kezet fogni, már csak a kézfogás eredeti értelme miatt is. Hisz a gesztus azt demonstrálta, hogy "nincs nálam fegyver" (erről szól az "itt a kezem nem disznóláb" is, mert a disznóláb az valami nagy ósdi pisztolyféle), ez meg egy mocskos arabnál ugye elég fontos.

Így a Járási Gesztusügyi Hivatal jól kiakadt, és mint a sértődött óvodás, már vonatta is vissza az állampolgárságot, gondolom közben a nyelvét is kiöltötte, ha már gesztusok...

Persze akkor már inkább ölelgetni kellene egymást, nem kötözött-e bombát magára a másik. A visszautasítás indoka egyébként valami olyasmi volt, hogy a kezet nem fogás azt bizonyította, hogy az illető nem asszimilálódott eléggé. Ennyi erővel akkor arra is hivatkozhattak volna, hogy nem iszik bort, pedig az a tradicionális francia reggeli, nem szereti a fokhagymaszagot vagy szerinte Jean-Paul Belmondonak igen is krumpliorra van. Ez mind azt bizonyítja, hogy nem asszimilálódott, vagy nem eléggé, vagy a nem megfelelő módon. (Mondjuk szerintem elég, ha integrálódik, illetve elégnek kellene lennie.)

De hát a francia hatóságok nem foglalkoznak a részletekkel. Nyilván nem, hisz azokban az ördög rejlik, azt meg a pokolba kívánják.

1000.

Na itt most nem lesz túl sok vagy túl szórakoztató kontent, csak nem bírtam megállni, hogy várjak. Mert ez itt az 1000. bejegyzésem, ami lehet hogy sok, lehet hogy nem annyira, nekem mindenesetre (Uj Péter rovat- és könyvcímét kölcsönvéve) igazi Ömbizalom Punpa (sic!). Pláne mert néha igencsak meglepődöm rajta mennyien olvassák egy-egy posztomat. Milyen kevesen.

És csak semmi félre a tréfát, semmi na ne hülyéskedjünk már, tényleg érthetetlen, hogy vannak tíz meg hússzoros különbségek amúgy hasonló hangvételű meg tematikájú írások olvasottsága között. De legalább ettől izgalmas a dolog, már gondoltam, hogy megjátszom lottón az utolsó öt számot, a gond csak annyi, hogy eddig még életemben nem vettem lottót, igazából azt sem tudom hogyan kell. Kilóra adják, darabra vagy eleve csak hatos csomagban?

De mindegy is, az érdemi szociológiai megfigyelésem annyi, hogy a legtöbben a munkahelyükön olvassák a szösszeneteimet (nyilván munka helyett), mert hétvégén mindig visszaesik az olvasottság, ami legtöbbször pénteken a legnagyobb, mikor már amúgy is hazakészül midenki.

Ez persze engem nem zavar, az egyetemi állásomban is össze-vissza szörföltem mindenfelé, és immár hét éve gyártom is a tartalmat. Így jobban belegondolva ennyi idő alatt nem is sok az ezer, évi átlagban kábé 142, ami heti átlagban három sincs. Persze volt olyan év hogy 120, meg olyan is, hogy 300 feletti posztot kapartam össze.

És nem mondom, hogy belehúzok. A mondás szerint az amatőrnek ihlet kell a profinak meg előleg vagy határidő, de én itt amatőr vagyok, nem fizet ezért senki. De legalább van olyan területe is az írásművészetemnek (ah!) amiért fizetnek, sőt dicsérnek is. Ömbizalom, ugyebár.

Freak-show online

Ha úgy érzem, hogy alacsony a vérnyomásom Origót olvasok, de nem a gasztro- vagy a sportrovatot, hanem azt ami balra elöl van azaz a politikait. A nevezett szennyportál amúgy nem ír a politikáról, hanem csinálja, de nagyjából a Völkischer Beobachter stílusában, szinte látom magam előtt, ahogy az amúgy általában névtelen munkatársak barna ingben, antantszíjjal ülnek a klaviatúra előtt.

Ma már rég túl vannak a sorosozáson, Soros csak előétel, felvezetés, aztán jöhet a hardcore utcai harc, az egyetemisták, a tüntetők, Kálmán Olga vagy bárki ellen, aki kérdezni vagy tiltakozni mer. Én ma épp a 444-en akadtam bele ebbe a cikkbe, amivel azért vigyázni kell. Ha az ember a legjobb szándékkal is olvassa, könnyen kiéghet tőle az agya, olyan ez mint valami rádióaktív fűtőelem, amit csak speciális védőruhában lehet megközelíteni. Ezért linkeltem be inkább a 444-es cikket, szörnyülködéshez pont elég az is.

Az Origo egykor egy jó kis portál volt, sőt vezető portál, ma meg csak egy sima politikai freak-show, amin normális esetben nyugodtan röhöghetnénk is, minden hétköznap szombaton négytől hatig, de ezek mögött egy kétharmados parlamenti többségű kormány áll, sérelmünkre. Úgyhogy ha a héten épp Kálmán Olga az ügyeletes Soros, akkor ott a mi pénzünkből esnek neki. De láttam már hogy a tegnapi tüntetés kapcsán valami felszólaló íróféle macskája is Soros lett, úgyhogy én mondjuk Gyurcsányék muskátlijai helyében már araszolnék befelé a teraszról. Lehet hogy két hét múlva már Sorosok lesznek, az Origo meg előszedi a DK-s tagkönyveiket, amikkel beléptek a párt (Origóul: a Párt) szobanövény-tagozatába, nyilván azért, hogy ezzel a migrációt, valamint az EU birodalmi törekvéseit szolgálják.

Viszont ezen az alapon a jobboldalnak sem érdemes azon keseregnie, hogy bár nyertek, de igazából csak kétmillió igaz magyar maradt az országban, a többi vagy el sem megy szavazni, vagy az ellenzékre szavaz. Pedig könnyen lehet, hogy a kutyák, macskák, ékszerteknősök és a fikuszok nagy része eleve keresztény-konzervatív (csak nem hangoztatják), sőt a muskátlik nagyobbik fele is népben-nemzetben gondolkodik, csak a Gyurcsány megvuduzta a sajátjait, de majd a békemenetelők átnevelő táborba viszik őket jól.

És ha ez megvolt, akár szavazati jogot is kaphatnak. Meg B-kategóriás jogosítványt.

Unfair trade

A kereskedelmi tévék mifelénk egyre inkább csak kereskedések, a műsorszámok alapvetően arra valók, hogy megszakítsák a reklámokat. Ennek következtében én egyre gyakrabban kerülök agyvérzés-közeli állapotba, egyfelől mert az egyre terjeszkedő reklámblokkokban húszpercenként ugyanazt a sört, prosztatatagyógyszert meg városi kisautót hirdetik, de legalább a hirdetéseket áthidaló műsorok is sokadik ismétlések. Néhány sorozatnál határozottan az az ember érzése, hogy mert bár tíz éve megy már, húsz epizódnál nem áll többől, így nyilván olcsóbb. Miként a saját gyártású műsoroknál is olcsóbb a sok ismétlés, az egyik hírcsatornánál egy héten belül négyszer futottam bele egy beszélgetős műsor ugyanazon adásába.

A minap direkt figyeltem az órát: egy rajzfilmnél pontosan nyolc perc után jött az első (valamivel több mint ötperces) reklámblokk, hogy aztán legyen tizenegy perc rajzfilm, majd hirdetések újból. Értem én, hogy egy csatorna ebből él, de ha ha egyre többen kapcsolnak el (like me), akkor egy idő után nem marad nézőjük, de akkor hirdetőjük sem, mert melyik cég vagy ügynökég lenne olyan hülye, hogy bármennyit is fizessen a reklámidőért.

Csináljanak egy Reklámtévé vagy Hirdetés+ vagy valami hasonló nevű csatornát, és ott tolhatják napi 24 órában. Mondjuk elég sok csatorna alkalmazza a "Televíziós vásárlás" vagy a "Vásárlási műsorablak" című eszközt, mikor órákon át csak teleshop megy (ebben a műfajban a legjobb az ATV-n feltűnő Ékszer TV, ahol gyűrűket mutogatnak hosszan teleshopos stílben, sérelmünkre) nyilván ezeket se nézi a kutya se, szóval nem lenne nagy különbség.

De ezekkel a teleshopokkal legfeljebb az a baj, hogy szart árulnak drágán, na bumm, hülye aki megveszi, viszont az ilyen tévés jósokat simán be kéne tiltani, esetleg bilincsben elvezetni, a producereikkel együtt. Az asztrológusokat meg a tisztánlátókat (tisztánhallókat, tisztánszaglókat, tisztán tapintókat, tisztán csak csalókat) is, mert ők művelnek az már nettó lopás, kifosztás, hisz a nagyon emelt díjas telefonért semmit nem adnak cserébe, pontosabban primitív hazugságokat, de a balekok nem azért akarnak fizetni.

Akkor már inkább a Jutyúb.

Betépetlenül

Tegnap volt a marihuána félhivatalos világnapja, ennek alkalmából a 24.hu válogatott a legjobb füves sztorik közül, ahol a Vice munkatársai mesélik el mi minden hülyeség esett meg velük betépve.

A kedvencem a "megkéseltem egy kanapét" és a "három óráig követtem egy kutyát", bár nem értem, ehhez miért kell szívni, ilyen marhaságokat tisztán is ki lehet találni, fantázia kérdése az egész.

Mondjuk így:

Politikai/közéleti hallucinációk:

- Szépnek láttam Németh Szilárdot

- Birodalmi Fősárkány lettem a fekete Ku-Klux Klánban

- Az ENSZ belépett az Európai Unióba

- Pokémonügyi miniszter voltam

- A Fideszre szavaztam 

Kulturális látomások:

- Megdugtam egy karácsonyfát

- Rám kacsintott a Mona Lisa

- Lerajzoltam a Kilencedik Szimfóniát

- Láttam egy filmet, amiben nem szerepelt Colin Firth

- Angolra fordítottam Anthony Burgess regényeit

Természeti érzékcsalódások:

- Rókatestbe reinkarnálódtam, pedig ürgére számítottam

- Gránitból és mészkőből főztem pörköltet

- Tehénből csináltam másodfokú egyenletet

- Ecetet pisiltem egy napelemre

- Az ékszerteknősöm Jamaicára emigrált

Sportügyi agymenések:

- Forma-1-es autó voltam deréktól lefelé

- Összeverekedtem egy rögbilabdával

- Utolsó percben lőtt góllal nyertem a sakk-világbajnokságot

- Olimpiát rendeztem a sarki boltban

- Én voltam az Aranycsapat fele

Bulibár, ó...!

Aztat olvasom a hvg-n, hogy új bulinegyed lehet a Kolosy téri piacból. Eztet a piacot én világéletemben legfeljebb villamosból láttam, de maga a környék kevéssé tűnik alkalmasnak bulinegyeddé lényegülni. Bulinegyed az organikusan alakul ki, ahol az emberek buliznának, annak valamennyire spontánnak kell lennie, ha csinálni akarják direktbe, az legalább is kétesélyes. Egy üzletileg csinált bulinegyed olyan mint valami piálós békemenet, ahol hát legalább is nem spontán módon békemennek a kormányszimpatizás kormányszimpatizánsok, hanem busszal viszik őket menni, itt meg busszal vinnék az új bulinegyedbe sörözni a részeg angol tinédzsereket.

Én mondjuk már nem bulizom, nekem az a buli, ha jól sikerül a zöldséges kuszkusz, és nyugodtan tudok tévézni (tegyük hozzá: már utazni is egyre nagyobb nyűg), de haverokkal nagyokat dumálni az remek, vagy simán jókat dögleni itthon, csak bulizni ne kelljen. Persze emlékszem még arra az időszakra amikor fősulis/egyetemi bulikban heti ötször ugráltam egyet jobbra-egyet balra alapon a tetszőleges popzenére, miközben söröskorsóból nyakaltam a vörösboros kólát (azóta már emberiség ellenes bűnténynek tartom), mondhatni ideális buliturista lehettem volna bárhol, de már elmúlt.

Tényleg, nem ismerek negyvenes fazonokat akik igazi partiállatok, lehet hogy vannak, de nekik vagy túl sok pénzük/szabadidejük van, vagy önbizalomhiányosak (ajánlott irodalom - és ez itt a fizetetlen reklám helye: Ömbizalompunpa (sic!) Uj Pétertől), ezért húszéves csajokkal levezetve kompenzálnak.

Az én bulinegyedem úgy nézne ki, hogy lenne sör, lehetne bélyeget cserélni, és ha valaki valami vad dologra vágyik, be lenne készítve DVD-n a Tarantino összes. De közben szólna a Clash, a Ramones meg a Motorhead, elvégre nincs is jobb móka, mint Ramonesre maláj lepkés bélyegeket cserérlni, mongol repülősökre.

Bár gyanús, hogy ez tervezett új bulinegyed nem pont így fog kinézni, csak át akarják csábítani a brit legénybúcsúk énekelve hányó, filmszakadásra játszó populációját, akiknek Budapest a legszebb város, ha és amíg jóval olcsóbb a sör, mint Londonban. (Mert ott drága, ez  nékem is régóta tapasztalat.)

Szóval csak aztat akartam mondani, hogy valahogy nekem fura, hogy nem (például) a Szépművészeti Múzeummal, a  budai várral, a Duna-korzóval vagy a  Ludwig-múzeummal (személyes kedvenc) akarják Budapestre csábítani a turistákat, pedig azzal kellene. A részeges angolok amúgy is jönnek, őket vonzza a sörszag meg a májmágnes, de szólni kéne azokhoz, akiket érdekel kissé a kultúra, vagy valami az országból is, a korsó Dreher árán kívül.

És persze érdekes, hogy nekem innen Kaposvárról fontos mindez, de egyfelől kicsi ez az ország, másfelől meg sok évig voltam magam is fővárosi. Meg egyáltalán, érdekel engemet eztet. Aztat?

A Scully-hatás

Van ez a kutatás a Scully-hatásról, de nem igazán értem. Ugye az lenne a lényege, hogy azok azok a nők,akik nézték az X-aktákat, nagyobb eséllyel mentek tudományos pályára, mint akik nem. Mert Dana Scully karaktere kedvet csinált a tudományhoz, illetve ahhoz, hogy azt nők is műveljék.

De szerintem ez sima hülyeség, illetve beszűköltség. Attól, hogy Amerikában rengeteg a kertvárosi háziasszony, akinek a takarítás meg a gyereknevelés a karrierje, ez még nem általánosítható. Mint ahogy nem minden férfi szereti a sört (én mondjuk igen) vagy a focit (na, azt én tényleg nem), ugyanígy a nőiség nem zárja ki a tudományos munkát, sőt nem is korlátozza jó ideje már, tessék emlékezni arra a névre, hogy Marie Curie.

Mikor egyetemre jártam, a legtekintélyesebb tanáraim legalább fele nő volt, beleértve a szakdolgozati konzulensemet is, és nem csak én értékeltem nagyra őket, de a fél kiskörút is. Nincs olyan hogy női agyvelő, ez szimpla előítélet, legfeljebb társadalmi kirekesztés van, de talán már nincs is, írók, tudósok, tanárok közt nem látom a nemi diszkriminációt.

Amúgy is, ha ezek a férfiak, én átiratkozom semleges neműnek (máig nem értem, mi a francot bírnak annyian a Bizottságon), nagy változás nem lenne, meg amúgy is beleférne a gender-tematikába. De ezzel a Scully-effektussal nem tudok mit kezdeni, legalább is itt, Európa szomorúbbik felén, nálunk a máshol népszerű műfajként működő kertvárosi feleség már a luxuséletmódot jelzi, családot, lakást, netán autót fenntartani egy fizetésből nálunk már az Endivajnai magasságokat jelenti. Luxusfeleségek primitív kivitelben.

De hogy legyen valami jó is a végére, az előző szar szám után itt egy remek Clash. Enjoy!

Garfield

És már megint hétfő van, hogy rohadna meg, aki kitalálta a nem kizárólag hétvégéből álló hetet, épp a sajtos szendvicseimet gyártom, valamint Top Gear-t nézek, ami így reggel elég perverz ügy.
Fogalmam sincs mikori a műsor, de még Jeremy Clarkson van benne, mindenki piros papírpipacsot visel (vagyis valami őszi izé lehet), amúgy elég perverz dolog így hétfő reggel topgírezni.
Ja, és utálom a hétfőt, ha valakinek nem lenne meg a címben jelzett kulturális utalás.

Formula Állat

Én kérem nem szeretem a focit, idegesít a kézilabda, a kosárlabdáról meg annyi van meg, hogy térdig érő pólóban kell magasnak lenni. Esetleg a rögbi leköt egy darabig (nézőként szigorúan, az én koromban már ne akarjon túl sokat az ember, ha félti a fogait), de az autóversenyeket azokat bírom, túraautó, rally, tegnap már formula-e futamot is tekintettem, de persze a Forma-1 az igazi, most is azt nézem.

Ez itt az idei harmadik verseny (a kínai nagydíj), és ez is remek móka, törnek-zúznak a csávók, tényleg nem merek kimenni a konyhába csinálni két pirítóst, nehogy lemaradjak valami lényeges előzésről/ütközésről. Igen, tudom van ismétlés meg jutyúb, de nem ugyanaz, mint élőben bazmegelni a képernyő előtt  sóskekszel, ha már a pirítós kimarad...

Öt kör van vissza, Ricciardo vezet, aki a nevéhez képest ausztrál, de ehhez képest meglepően tehetséges. Közben meg az utolsó kör, megnyeri a fickó, efelől nincs kétség, és igen jó látni, hogy nem csak a Vettel meg a Hamilton dönti el egymás között, hogy ki nyerjen. Az ilyen dominanciát már a Súmakkernél is utáltuk, de úgy néz ki idén nagy kavarodás lehet, ami jó.

Mert persze remek dolog, ha az ember (enber!) egyik kedvenc szórakozása valóban szórakoztató (oké, nekem a bélyeggyűjteményem rendezgetése is az, de azzal kevesen tudnak azonosulni), plusz lehetne még a főzés is hobbi, de magamra nem szeretek főzni, ahhoz kell valaki, de Petra legfeljebb egy teát fogyaszt ha már, ha meg éhes rendel, a szépkártyája sérelmére. De elkalandoztam.

Én a Forma-1 tematikában akartam írni, de rájöttem, hogy a versenynézésen kívül kevés háttérinformáció érdekel, bölcsész vagyok nem mérnök, fitneszedző vagy marketinges, márpedig úgy tűnik az autóverseny (bármelyik) ezen szakmák mentén szerveződik. Mondjuk hülyén is nézne ki, ha bölcsészek csinálnák az autókat...

Sajt? Ó...

Namost, aztat nyilatkozta a szájerjózsef, hogy csoda a negyvenvalahány százalékkal kétharmadot szerezni, mikor az egész sajtó ellenük volt. Gondolom ezt úgy gondolta, hogy a sajtó az a része írt ilyeneket, amelyik nem fideszes, de csoda hogy még megtalálta a sajtónak azt a részét.

Mert épp ott tartunk, hogy kivéreztették a Magyar Nemzetet meg a Lánchíd Rádiót, én a magam részéről nem láttam az elsöprő ellenzéki sajtófölényt, nevezett cuccokat meg nemigen kedveltem, de ez már azért sok.

Ha lenne rá pénzem, csinálnék saját lapot meg rádiót, valahogy eképp:

- Szabadsághíd Rádió: "Hölgyeim und Uraim, mink vagyunk itten a fölháborító, ami itten van, mink kérem a békétlenséget meg a rasszizmust pártoljuk kéremszépen, nálunk ez a mostani kormány a legjobb, részünkről egy ötven-százmilliós támogatásra minimum rárepülnénk (az igeragozást meg a többesszámot most hagyjuk), de haj rád Magyarország, haj rád fidessz..."

-Nemzeti Nemzet: "Mi kéremszépen népnemzetiek vagyunk, nekünk legfontosabb a nemzetiség, a magyarság meg a fideszes segg, izé a fideszesség, ahogy azt a megrendelő kívánja. Mindeközben értékalapon, hurkatöltő hangulatban kolbászfesztiválozunk, hisz kosutlajos aztüzente, megjöttek a fehérvári huszárok."

- Felcsút TV: "A Pancsóarénában rekord 30 fős nézőszám született (képződött?), elsöprő győzelmet arattak a szotyiárusok a bevett árak felett, ugyanakkor a közeli kocsmában még mindig ugyanannyi a fröccs. Zajlott valami sportesemény is a háttérben, állítólag felnőtt férfiak valami felfújt bőrlabdát kergettek (micsoda hülyeség ez már!), de ez senkit sem érdekelt, hisz a Mini Szterelnök Úr fontosan szotyolázédott más fontos emberek társaságában, meg pisilni is kiment, ami ugye sokkal fontosabb mind nemzetbiztonsági, mind nemzetpolitikai szempontból,mint holmi fodbalmeccs, meg politika, bármi is legyen az."

Nnna, valami ilyesmit művelnék kellően szervilis újságírókkal, én meg koktéloznék közben havajon. Merugye én alapvetően azt szeretném, hogy legyen sok pénzem, és ne kelljen dolgoznom, avagy a fidesz helyében így csinálnám. De lehet, hogy így csinálják, csak én nem olvasom, azért vannak önvédelmi reflexeim...

A műveletlenség diadala

Az arab számoktól félnek a derék pécsiek, amit én sérelmezek, mert Pécsen születtem. DE az tényleg meglepő, hogy valaki ennyire hülye legyen, mint kivéve itt talán egy csávó, ki rájön, hogy eddig is arab számokat használunk. ("Mert mit adtak nekünk a rómaiak? - Vízvezetéket ! - Jó, de azonkívül? - Közbiztonságot, rémes volt előtte... stb.")

Na ez az a szint aminél nincs lejjebb...

Kétharmad újratöltve

Lassan magamhoz térek a tegnapi választási eredmény okozta döbbenetből, de már nincs is kedvem, az ilyen okoskodó stúdióbeszélgetéseket nézni, ahol mindig ugyanaz az öt "politikai elemző" beszél mellé, különböző tévécsatornákon. És képesek hosszan lamentálni, hogy "a fidesz nyerte- a választást vagy az ellenzék veszítette, vagy mégis inkább a fidesz nyert, esetleg az ellenzék veszített". Mintha nem lenne teljesen mindegy, egyébként a fidesz nyert, miután maga alá gyűrte a sajtó jelentős részt, saját érdekei szerint szabta át a választási törvényt, és ilyen egyujjas agyú hazugságokkal tömték az emberek fejét.

Kulturálisan amúgy is mélyponton vannak egy egy ideje, a rezsidisznó pacalrecepteket oszt meg, a felcsúti Ramszesz meg nem tervekről, programokról beszél a győzelmi szónoklatában, hanem a Kossuth-nótát recsegteti fülsértő módon. De mivel ez alkalommal sem volt választási programjuk, ahogy amúgy négy éve sem, ennyi maradt neki, meg a pancsóaréna, ahová gyakran jár szotyizni.

hirhatar.com

Az ellenzéknek meg marad annyi, hogy jó öltönyökben üldögélhetnek egy szép, Duna-parti épületben, időnként harcos beszédeket tarthatnak, de jó eséllyel egy javaslatuk sem fog átmenni,mert a fideszesek szerint ők elve Soros emberei, aki meg ugye maga az ördög. Dehát ez van, legközelebb majd tényleg koordináltan indulnak, azzal legalább a kétharmadot meg lehet akadályozni, és fidesz kénytelen lesz emberszámba venni őket.

Áprlis elseje

Ugye senkinek nem jutott eszébe, hogy tegnap volt április elseje? Mindent elsodort egyrészt a húsvét (pedig vasárnap ugye zárva van a legtöbb bolt, tehát húst venni épp nem lehet, mint ahogy autót, mosógépet, és - sajnálom- örök üdvösséget sem), másrészt a választásilag performált kampány, még a Sokfarkú Kutyapárt se használta ki az alkalmat, bár igaz, hogy ők minden mást de legalább  igen.

De az tényleg gáz, hogy április elseje egyrészt vasárnap, másrészt húsvét, papok nyomják kenetteljesen az evangéliumot, sonkát főz a fészbukon a felcsúti ramszesz, az alfőminiszternek meg a húsvétról is Soros jut eszébe. Meg a migránsok.

Szóval lehet, hogy a Bolondok Napja meg lett tartva április elsején, csak valahogy nem vettük észre. Pedig Ártunk és Ormányunk komolyan dolgozott rajta, de ők abszurdban utaznak hétköznap is, náluk nem tűnik fel ha hülyéskednek, avagy ha Krisztus feltámadásáról valakinek Trianon kattan be, akkor úgy járt, nem vagyok a pszichiátere.

Dehát a bolondok napja nálunk évek óta tart, kicsit drága, kicsit visszataszító, csak egyszer látnám, hogy kövérlászló vagy a felcsúti jelentkezik egy űrutazásra, ha már szerintük semmi sem lehetetlen. Nyilván behazudnák, hogy nincs is űr, az amolyan imperialista hazugság, a Hold sajtból van hisz főideológusuk, a demjénrózsi is elénekelte, a sajt meg persze itt van közel, de ádejánosköztársaságeielnökúr, majd lehozza nekünk, csak ne ipari trappista legyen, az a halálom.

Mondom, tegnap volt április elseje, én meg politizálok, ami - valljuk be - ilyenkor nem meglepő , de én is lehetek kissé zakkant, csak a tradíciók okán is. Úgyhogy ez alkalommal képzeljük el orbánviktort, ahogy kopaszra borotvált fejjel harekrisnázik, és kijelenti hogy kedvenc étele a tökfőzelék, vagy gyurcsányferencet elsőáldozónak, a pannonhalmi főapátságban.
De én meg nemsoká kapok ételrendelésileg rántott camambertet. Úgyhogy eddig ennyi, lesz rendes húsvéti kaja. (Update: megvolt, jó volt)

Hús? Vét!

Húsvét van, de nem veszek húst (még tojást sem), mert bár nem vagyok már ortodox vegetariánus, attól még nem szerettem meg a húst. Ma maradék pizzát ettem, meg franciasalátát, de húsot aztat nem vettem magamhoz.

Remélem nem jönnek locsolók, mert egyrészt pasi vagyok és hülyén nézne ki, másfelől a háztartásban az ékszerteknősöm a nőstény, de ő napjai nagy részét vízben tölti, tehát eleve hülyeség lenne még locsolni is. Úgyhogy én mondjuk vettem neki heringet, bár nem festettem rá (mármint a heringre) népies motívumokat, mondjuk nehéz is lett volna, pedig jól nézett volna ki, csak gondolom Teó a teknős nem kedvelte volna a tojásfestékkel színezett heringet.

Viszont igen jó dolog ilyenkor mászkálni egyet a környéken, én például nagyot túráztam amikor levittem a szemetet, ez egy több perces nagy utazás volt, viszont a kis sarki garázsboltban szereztem újabb adag heringet, és nagy élmény volt, hogy a hatsávos főút mentén megállva se jobbra, se balra nem láttam autót, így aztán végképp nem ragaszkodtam a zebrához.

Az ünnepek lényege, hogy nem kell élni, avagy pontosabban fogalmazva ki lehet lépni egy kicsit a mindennapi életünkből, lehet lazulás, chill out, találkozhatunk olyan ismerősökkel, barátokkal vagy családtagokkal, akikkel amúgy nemigen, vagy lehet simán semmit nem csinálni, és ez esetben büntetlenül.

Én nem vagyok keresztény, soha nem is voltam (miközben amúgy tisztelem a tanítást, és fontosnak is gondolom), de van Bibliám és forgattam is sokat (bár a Bhagavat Gitát többet), de épp ezért azt gondolom, hogy a húsvét is több mint a spenótos Wellington-pulyka, vagy a sonka tormával. Szerintem épp a leginkább dalai-láma szerű pápa regnál, ő valami tényleg krisztusi üzenetet igyekszik áttolni. Amiben semmilyen semjénzsolt nincs, pedig ő azt mondta, hogy fantompártja a katolikus egyház dárdahegye. Miközben nála még én is jobb keresztény vagyok, úgy hogy nem, plusz nem öldösök ártatlan állatokat kurva sok pénzért, mert nekem ez a hobbim....

Húsvétkor nem vettem húst, sajtos pogi van, meg zöldséges pizza. Részemről ez a lelki béke, a fővadász meg úgyis elkárhozik, már ha igaza van a cégének.